Pesti Napló, 1858. október (9. évfolyam, 2592-2618. szám)

1858-10-14 / 2603. szám

Pest, oct. 13. (Fk.) Tudva van, hogy kevéssel a január 14-ki merénylet után Francziaország — köny­­nyen megmagyarázható ingerültségnél fogva — ezen galád tettért az egész világot felelőssé akarta tenni, mindenekelőtt Angliát, Belgiu­mot, Szardíniát és Svájc­ot, azaz Európa al­kotmányos államait, mintha az alkotmá­nyosok az orgyilkosokkal egy tálból ennének. Volt idő, midőn a franczia császár e tekin­tetben másként gondolkozott,­­ de ez nem tartozik ide; Ő felsége akkor még nem volt császár, nem állt a mostani szédelgő magas­ságon, hanem szépen alant a völgyben, és csak sóvár tekintetét küldé felfelé. A magasságban azonban mindig élesebb a levegő, s az ember, mihelyt oda feljut, jól burkolja be magát, ne­hogy a léghuzamtól csúzt kapjon. Tehát, miként mondjuk, a franczia császár az alkotmányos országok felől jövő léghuzam­­tól félvén, megragadta a merénylet által nyúj­tott alkalmat, s szomszédjaitól bizonyos en­gedményeket kívánt, mik többé kevésbbé a liberális elv ellen voltak irányozva. Anglia egyszerűen azt felelte, mit az öreg marquis Don Césarban mond : ha önnek nem tetszik, legalább ne rontsa más ember gustu­­sát — s ezzel punctum! Belgium és Szardinia úgy a­hogy eleget tett Francziaország követeléseinek, s ez elég ildomos volt, a formabeli győzelemmel beérni és az úgyis megszorult tót kormányt tovább nem nyomni. Svájcz szintén úgy tett, mintha valamit tenne, azaz mindenféle határozatot hozott, ne­vezetesen a Francziaországgal határos can­­tonokban tartózkodó menekültekre nézve, s a kivitelt az illető cantonok kormányára bízta. Hanem Svájczban a cantoni kormány is bizo­nyos souverainitás birtokában van, s ott nem ismerik azon merev centralisatiót, mely sze­rint Bernből az egész országnak lehetne tör­vényeket diktálni. A genfi kormány például úgy találta, hogy a szövetségi tanács Fran­cziaország iránti engedékenységében nagyon is mer­szire ment, s ennélfogva a rendelt in­tézkedések nagyobb részét ad acta tette. Ezalatt — nem tudjuk, hogy történt — Turgot marquis állása Madridban fentarthat­­lanná lön; azt állítják, hogy e franczia diplo­mata halálos ellensége minden politikai „kék harisnyának“, s így nagyon rosz néven vette, hogy a franczia császárai­ anyja, Montijo grófnő, a spanyol franczia nemzetközti viszo­nyokba folyvást bele­szól. Montijo grófnő erre úgy vélekedett, hogy Turgot marquis egész­ségére nézve talán az alpi levegő sokkal ü­d­­vösebb volna; a jó leány mindig azt hiszi, a­mit édes­anyja hisz,­­ így a franczia császárnő is ugyanazon véleményen volt Turgot úr egész­ségére nézve; a békeszerető férj végre soha­sem mond ellene neje véleményének, s így Napóleon császár is tökéletesen alaposnak ta­lálta, hogy oly jeles diplomatának, mint Tur­got marquis, egészségét kímélni kell. Végre — kis ok, nagy okozat — a marquis nagy­követté neveztetett ki a helvétiai köztársaság mellett. Mármost tennivalót is kellett számára ke­resni. Tehát először a menekültek ügyét kapták fel újra. Igaz ugyan, hogy ezen szegény em­berek csendesen és feddhetlenül viselik magu­kat s hogy a genfi kormány tanúsága szerint, semmi egyebet nem lehet szemökre lobban­tani, mint azt, hogy— a világon vannak (a miről egyébiránt ők nem is tehetnek); — igaz tehát az is, hogy újólagos üldözésre leghalvá­nyabb ürügy sincsen, hanem Turgot urnak munka kellett s miként bizonyos jólnevelt ur­­fiaknak, ha unatkoznak, szüleik megengedik, hogy az inast elpáholhassák, úgy az új fran­­czia nagykövetnek is engedelem adatott, a menekültek ügyét előrántani. Hogy a nemes marquis Madridban a liberális elv egyik leg­buzgóbb pártolója gyanánt tekintetett, s így legújabb fellépése eddigi magaviseletével el­lenmondásban lenne, azt figyelembe se vet­ték ; a követ nem a maga, hanem a császár nézeteinek kifejezése és ha Svájczban újra a liberalizmus plebeji szenvedélyének hódolni akarna, arra kellene készülnie, hogy mahol­nap végképen nyugalomba helyzik. Tehát újra „alkudoznak“ a menekültek ügyében s a franczia kormány azt kívánja, hogy a szövetségi tanács jobban védje a ma­ga tekintélyét a cantoni kormá­nyok souverainitása ellenében. Kérjük az olvasót, hogy ezt emlékezetben tartsa, s hasonlítsa össze azon elvvel, melyet Francziaország ugyancsak Svájcz irányában, de más kérdésben felállít. Napóleon császár t. i. a katonai szempont­ból nagyon fontos Cappes-völgyet Svájcztól meg akarja vásárolni. A waadti canton, mely ezen alkuból közvetlen hasznot húzna, Fran­cziaország szándékát pártolja, de az összes szövetség - mind a bécsi congressus actu-­ jára, mind a szövetségi alkotmányra hivatkoz­ván — ellenzi e vásárlást s ime — most Fran­.­cziaország arra emlékezteti a szövetségi taná­csot, miszerint a cantoni kormányok sou­ver­binitását tiszt­el­etb­en kell tartani s hogy tisztán cantoni ügyben az ő véleményük döntő. Nemde, bámulatos ruganyossággal bírnak az úgynevezett „elvek?!“ Szerencsére, az egész egy kis diplomatiai tűzijáték Turgot marquis bevonulásának ün­neplésére ; egypár szikra, mely nem gyújt, egy kis puffogás, mely senkit meg nem ijeszt, — aztán kiki hazamegy aludni !­0 cs. k. Apóst. Felsége kesselőkeni Maj­thény­i Ágostont és k. kamarási méltósággal legkegyelmesebben fölruházni méltóztatott. A belügyminiszter dr. Lukács János gyakorló or­vost Nagyváradon, az ottani helytartósági osztálynál az á­landó orvosi bizottmány rendes tagjává kinevezte. A cultus- és oktatásügyi miniszter a lőcsei kath. gymnasiumban megürült tanítói állásra, Voj­acek Ven­­czel javitnokot a bécsi iskolakönyv-kiadás igazgatóságá­nál, kinevezte. Az igazságügyminiszter Kovács János törvényszéki segédet a nagyváradi orsz. törvényszéknél, tanácstitkárrá ugyanazon orsz. törvényszékhez kinevezte. Az igazságügyminiszter Vogel István törvényszéki segédet az aradi megyetörvényszéknél, államügyészi he­lyettessé tanácstitkár rangjával a szathmár--némethii me­gyetörvényszékhez kinevezte. A budai cs. k. orsz. pénzügyigazgatósági osztály saját körében alkalmazott irodai segédét F­ü­r­t­n­e­r Ágostont, III osztályú irodai tisztté ideiglenesen kinevezte. A nagyváradi cs. k orsz. pénzügyigazgatósági osztály Magyar Akadémia. A magyar tudós akadémiának Ji­gó Il­dikón tartott kis gyűlésében C­z­u­c­z­o­r Gergely ren­des tag jelentést tett az értelmező magyar nagy szótár ügyéről, melyből örömmel értettük, hogy 13 év óta szakadatlanul folytatott munkásságában oly sikerrel haladott elő, miszerint azon szótár már ma a „Z­s­u­z­s­o­k“ szóig készen állna. Minthogy azonban a munka bevégeztével sietnie kellett, nem írhatott ugyan minden szóhoz kimerítő czikkelyeket, de mind­emellett mégis oly gondossággal járt el az egész mű összeállításánál, hogy utóda még a kevésbbé tárgyalt czikkelyeknél is könnyen eligazodhatik. Tanulmány és tapasztalás által ő is mindinkább gyarapodván is­mereteiben, újabb és régibb időkben irt czikkei közt fog talán némi különbség föltűnhetni; nem mulasztó el azonban régibb czikkein is,javitni, bővitni s azokba nyelvtudományi egységet hozni. Egyébiránt munká­járól kimondhatja már most azon eredményt is, mi­szerint az értelmező magyar nagy szótár immár ké­szen van. Hogy mily rendszerrel járt el e munka kö­rül, tanúsíthatja a következő rend és felosztás, u. m. 1) a hangok rendszere; 2) a gyök határozásai; 3) a szócsaláditás stb. — mik szerint legközelebb részle­tesen több értelmező előadást fog tartani. — Utána Henszelmann Imre lépett a szószékre, s a franczia és góth styl­öl szóbeli előadást tartván, en­nek folytán kimutatta, miszerint a kassai nagy tem­plom épitője Willard hon­n­e c­o­u­r­t franczia ar­chitects volt. Ezen híres építőmester, úgymond, sok ideig tartózkodott Magyarországon s viszonyban ál­lott magyarországi szent Erzsébettel. Ugyancsak ezen Willardhonnecourt építette a cambrei templom chóru­­sát is, mire szent Erzsébet pénzt is adott. A cambrei templom styljére nézve az átmeneti korszakba esik és sok ideig nem tudatott, hogy valóban mily stylben épült legyen az. A­mi a kassai templom styljét s egész al­kotását illeti, leginkább hasonlít az a bremi templom­hoz (Brem, egy kis város Francziaországban),­­mely a 12-dik század emlékei közé tartozván, egyetlen tüne­mény Francziaországban, mint melyben az axisok parallel vonalban vezették. Ezen templomot szintén Willardhonnecourt építette, s ily stylusu templom csak három van e világon, u. m. 1) a bremi, 2) a tit­éri, 3) a kassai templom. A bremi templomban ugyan­annyi kápolna és tárnok van, mint a kassai catedral­,­ban. Elrendezése ugyanaz szintén, a mi emennek. Az előrebocsátottakból azt következtetik, hogy Wil­­lardhonnecourtot V­oik István hívta be Magyaror­szágba 1260—70 között, ugyanazon időben, midőn a­ külön herczegi hatalommal kedves városában Kas­sán lakott. E korszakban építtetvén tehát a kassai tem­plom, természetesnek találja, hogy az sz Erzsébetnek ajánltatott. Az előadó, ki legközelebb ismét meg­for­dult Kassán, kimérvén ezen nevezetes,cathedral altem­plomát, úgy találta, hogy ezen altemplom nem ott áll, hol rendszerint állnia kellene s ennek okát az ott elfolyó kisded patak fekvésében s közelségében ta­lálja. Talált Henszelmann úr ezen templomban egy épületgerinczet is, mely egyenesen franczia talál­mány. Egyébiránt mindaz, a mi a kassai templom építészetében ezenkívül találtatik, a tizennegye­dik századbeli német iskolába tartozik. — Mind­, emellett erősen hiszi Henszelmann úr, miszerint a kassai templom építőmestere Willardhonnecourt volt, mit bizonyít az is, hogy az építés ugyanazon mintázata, melylyel a kassai templom bir,a bremi templomban is föltalálható. Megjegyzi azonban, hogy szorosabb nyomozás után ezen nevezetes franczia ar­chit­ectus, a kassai templomnak csak fundamentumát és altemplomát készítette el s annak további építését a 14 dik század második felében Erzsébet királyné fejeztette be.­­Nevezetes ezen templomban a kis tem­plom, egy fanale­s a Mátyás oszlop és egy temetkező kápolna, melyben örök lámpa lobogott. Miután előadó legközelebb azzal bízatott meg, miszerint ezen­ tem­plom restauratiójára készitne tervet, újólag megvizs­gálván ezen cathedrale belsejét, talált abban a vako­lat alatt két nevezetes képet, melyek egyike sz. Ka­Elnöki beszéd, melylyel főtiszt. D­á­n­i­e­­­i­k János kanonok ur a Szent- István-Társulat nagygyűlését 1858-ki october 7 dikén megnyitotta. (Vége.) Az irók életrajzainak folytatása olykép határozta­­tott el, hogy a gyűjtemény nyelv­különbség nélkül minden magyarországi írókra terjesztessék ki, mely végre többi közt T­o­­­d­y Ferencz egyetemi könyv­tárnok és akadémiai titoknok úrtól, a néhai R­u­m­y György hazánkfia által kéziratban hátrahagyott bio­­graphiai gyűjteményt 300 párton tettük sajátunkká. A „Családi lapok“ 1857-ik év végével megszűntek a társulat sajátjává lenni. A választmány ugyanis kellő részvét hiánya miatt azokat megszüntetendők el határozván, Somogyi Károly igazgató úr vállalta magára a munkát és terhet, azoknak tulajdoni joggal további folytatására. E tény is eléggé mutatja, hogy a választmány a lapok megszüntetésénél más egyéb­ből, semmint az ellenünkben oly alaptalanul felhányt nemzetiségi szempontból szokott kiindulni. Tekintve az előbbeni években tett minden lehető kísérletek káros eredményeit, a választmány tartóz­kodott egy, a jövő 1859. évre szóló kér. Naptár kiadását saját felelősségére elrendelni. Ha a Nap­tár folytatását a t. közönség netalán óhajtja, a gyűlés módot találand benne, hogy az e vállalatra nézve fenforgó nehézségeknek elejét vegye, úgy mi sem áll ellen, hogy annak folytonosság kedvéért leg­alább a tagok számára még ez év folytában eszköz­­lendő kiadását elrendelje. A pénztári ellenőrségről Kr­e­z­s­ó József úr le­mondván, ezen tisztnek teljesítésével ideiglenesen K­á­d­a­r Rudolf igazgató úr bízatott meg. A meghalt­­tagtársak, az általunk elajándékozott könyvek és képek, valamint a társulat javára az utóbbi két év alatt tett kegyes adományok és alapít­ványok lajstroma terjedelmesebb volta miatt külön előterjesztvényben fog a gyűlésnek bemutattatni, az élő tagok névjegyzéke pedig a közgyűlésről szóló tu­­­­dósítvány mellett közrebocsáttatni. Előadásom kezdetén megjegyeztem, mikép azon körülmény, hogy társulatunk épen ezen évben élte túl lételének első évtizedét, nekem egy kis visszapil­lantásra szolgáltat alkalmat. E visszapillantás ered-­­ménye volt azon számi kimutatás, melyet, mint elő­adásom ezúttali főczélját, a társulat anyagi állását illetőleg a gyűlésnek már előterjesztettem. Ha már kapcsolatban e kimutatással valaki még e kérdéssel lepne meg bennünket: ha várjon tíz évi munkálko­dástoknak volt e az anyagin fölül még más sikere is? Annyit dolgoztatok, annyi tagot és pénzt gyűjtötte­tek, annyit nyomtattatok, oly számos mindenféle könyvet szórtatok szét, s volt-e vagjon mind e mun­ka- és erő­feszítésnek valamely szellemi és erkölcsi haszna? Nyert-e valamit a vallás- és közerkölcsiség? Vett-e jobb és helyesebb irányt a szellem és gondol­kozás, nemesültek-e az érzelmek és vágyak, melegeb­ben dobognak-e a szívek, ha az Isten, hon és embe­riség szent ügye rájuk hivatkozik ? Mind e kérdésekre megvallom, egészen megnyugtató feleletet csak az Isten adhat. — Mindamellett mégis, ha végig futom azon minden rangú és rendű férfiak és nők tisztességes névsorát, kik tagjaink lajstromába bejegyezvék, az Isten igazságának terjesztése körüli munkát és gon­dot velünk évek óta s vetélkedve megosztják, taná­csaikkal gyámolítanak, példáikkal lelkesítenek, s a társulat javát országszerte előmozdítani törekszenek; ha mondom, bár csak ez egyetlen, e szembeszökő er­kölcsi jelenséget is tekintetbe veszem nem habozom kimondani, mikép én úgy látom, hogy mialatt egy­részről a papság iránti régi bizalmatlanság, sőt gyű­lölet szűnik, azalatt másrészről az isteni tudomány és dolgok iránti fogékonyság, hajlam és szeretet honfiaink között egyre növekedik. Kétségkívül nem egyedül a „Sz.­ István-társulat“ az, melynek e neve­zetes s minden tekintetben Végellenül fontos fordula­tot lehet, és kell tulajdonítanunk , de hogy benne ne­ki is volt valamelyes része, azt már maga az említet­tem tény, hogy tudniillik a társulat fenáll s a közön­ség bizodalma által tartatik fen, elvitázhatlanul bizo­nyítja. Volt rá eset, hogy bizonyos hazánkfiának vé­letlenül az általunk közrebocsátott „Fabiola“ czimű­ könyv kezeibe esvén, ez kedélyére oly kedves hatást tett, hogy Pestre jövet, nem múlás, tátta el az Ügynö­ki hivatalba térni, s ott a társulat által kiadott vala­mennyi munkát magának személyesen megszerezni. Az ily s más ehhez hasonló, épen nem kivételes ese­tek ugyanis sokkal világosabban szólnak, semmint a közszellemet formáló tényezők sorában szabad volna félreismerni a szerény mozgatót, mit „tíz.­István-tár­­sulat“-nak hívnak. E szerint mind­az, mit előadásom folytán az anya­gi eredményt illetőleg mondtam, mind pedig az, mire a csak imént érintett erkölcsi jelenségek csalhatatla­nul utalnak, egyiránt azon egyet bizonyítja, hogy a társulat által eddig elé követett irány helyes, sőt sza­bad legyen kimondanom, az egyedüli volt, mely mel­lett az annyira is, mint azt a jelen órában találjuk, felnövek­edhetett. A társulat létére nincs százezerekre menő alapítványi tőke által biztosítva, hogy ezek kamataiból a közönség bizodalma nélkül fentarthassa magát; az ő létele, miként az egyházé, folytonos er­kölcsi hódítás, mely a közönséget szabad akaratjá­ból kebelébe vonzza s ott ugyancsak szabad eltöké­­léséből állandóul megtartani bírja. Mi ez erkölcsi hó­dítást folytattuk; s­ nem dicsekedésből mondom.. . hiszen átok a szemtelenen, ki az Ur áldását hiúsága számára kívánná kizsákmányolni, a közönség bizo­dalmát kiérdemeltük s kiérdemeltük anélkül, hogy csak egyetlenegy kath. elvet, vagy csak véleményt­­ is föláldoztunk volna; sőt épen, mialatt mindenben, egész a legvégsőbb apróságokig, szigorúan kath. szellemben működtünk, beszéltünk és irtunk! Beszé­deink, irataink a közönség kezében forognak s meg­annyi bizonyitványul szolgálnak, hogy nem feláldo­zása vagy elleplezése a kor, kath.­hitszellemnek ; nem vétkes kimélése vagy épen alkalmazkodás a kor téves eszméihez ; nem holmi népszerű agitatiok vagy áligéretek ; nem a szent dolgoknak világiasitása, ha- s nem ezeknek egészen ellenkezője mellett, sőt által engedte Isten ,kivívnunk e sikert! Áldott legyen érte az Úr, ki baromfiaival végre megértette azon mély értelmű jóslatot és illetőleg történeti leczkét, misze­rint minden ág, mely Róla mint törzsről leszakad,­­ menthetetlenül elfonnyad és elvész ; s­ miszerint a val­lást és vallási ismereteket elhanyagolni, a hitet meg­­gyalázni, a papságot idegenül magától ellökni, bün­­teelen sohasem lehetett. De köszönet nektek rá­t­­lagtársak, kik velem együtt a ker. kath. hitigazságokhoz szigorúan ra­gaszkodva, más­részt igazságosak, méltányosak, kí­méletesek voltatok a korkivánatok iránt is mindazon dolgokban, melyek amaz igazságokkal nem ellenkez­nek, vagy épen mint az emberiség méltóságának, önö s érzetének, jólétének emelésére vezetők, azoknak még kifolyása gyanánt is tekintethetnek. így történt t. i. hogy megadva Istennek ugyan, a mi az Istené, az embereknek pedig, mi az­­embereké, Isten áldását kiérdemeltétek, kortársaitok becsülését pedig kivív­tátok. Ez áldás­ és becsü­lésre törekvés legyen jöven­dőre is egyesített igyekezeteink czélja; jutalmunk pedig azon öntudat, mely minden alaptalan, habár különben­­.A szándéku gyanúsítás fölé emel, hogy tudniillik csak a jót és akkér miveltük, mint az Isten az Ő anyaszentegyháza által tudnunk engedte, és mivel utunk az Ő dicsőségére és az emberiség boldo­­gítására megparancsolta. G­o­r­b­a­­­s Ferenczet a cs. k. helytartó osztály segélyzeti fogalmazógyakornokát ideiglenes III. osztályú pénzügyi fogalmazóvá kinevezte. Jalint, a másik pedig keresztelő sz. Jánost ábrázolja. Fölfedezett e közben a temetkező kápolnában egy psychortasist (lélekmérlegezést) ábrázoló képet is, melynek régisége mellett tanúskodik az, hogy ily ké­pek csak a régi keresztény világban divatoztak. Be­mutatja végre a templom restauratióját illető s általa készített tervet, valamint számos híres templomnak rajzait. Végre T­o­l­d­y Ferencz akadémiai titoknok emelt szót, értekezvén különösen a debreczeni legendárium­ról. Főbecse ezen legendáriumnak a nyelvtisztaság­ban, kerek mondatokban s helyesírási következetes­ségben áll, mit Toldy, ezen legendáriumból szedett szó- és m­ondatgyüjteményéből, számos példákkal igyekezett igazolni és fölvilágositni. ■—F. hó’11-ken d..e.­9 órakor tartatott meg a refi templomban a szt léleknek segítségül hívása mellett a refi t­h­e­o­l­o­g­i­a­i i­n­t­é­z­e­t iskolai tanévének meg­nyitása. Az isteni tiszteletet követte a megnyitó gyűlés, melynek elnöke egyházi részről Báthori Gábor h. su­­perintendens, és világi részről Sárközi Kázmér a vér­­tesallyai tractus segédgondnoka volt. Ez alkalommal az iskolai törvények, rendszabályok és tanrend fölolvastat­ván, a tanári kar a jelen volt tanuló ifjúságnak bemutat­­tatott. A tantárgyakat előadandóó 15 részint rendes, ré­szint helyettes, részint ideiglenes tanár, u. m. betűrend­ben : B­a­rl­a­g­i Mór, Bihari Imre, Bognár Ignácz, Cse­ngery Antal, Düringer János, Fi­ló Lajos, Galgóczy Károly, G­ö­n­c­z­y Pál, H­a­ber­e­r­n Jona­­thán, H­u­n­f­a­l­v­y Pál, L­ö­v­é­n­y­i József, Pólya Jó­zsef, Székács József, Török Pál, Vanandl Ador­ján. Az intézeti növendékeknek eddig bejelentett száma öszvesen 66. Közülük hely: vallása 46, ágostai 20. E folyó évben a negyedik évre is kiterjesztetvén az inté­zetben a tanfolyam, ezen évben más intézetekből került szaporodás 3. A második évbeli szaporodás 2; a most kezdődő első évre pedig beírattak és bizonyítványaikkal megjelentek, száma 13. Ugyanez évben jelentkezett ezen­kívül 2. . —A pesti műegylet igazgató választmánya a sept.—octoberi műtárlatból következő hat művet vásá­rolt meg a részvényesek közti kisorsolás végett: 1. „A menyasszony felköszöntése“ Jankótól 80 fo­rintért ;2. „Zi­vatar a pusztán“ Lotztól 250 ftért; 3. „A szorgalmas tanuló“ Giergltől 100­ ft; 4. „T a n u l m á n­y fő“ Frankéltól 60 ft; 5. „A keserű pálinka“ Bloombergtől (Münchenből) 400 ft. 6. „Teno kastély a Gárda tón­ál“ Poeppeltől (Mün­chenből) 300 ft. Négy hazai művésztől s két külfölditől. — A nemzeti muzeum részére ifj. Marko Károly eszmé­nyi tájképe vétetett meg.­­ Közelebb emlékeztünk a jeles gyümölcstermesztő Siebenfreund ur.Nagyszombatban rendezett kerti és saját tenyésztésű állatkiállításáról s ugyanekkor érin­tettük azt is, hogy e kiállítás szép és gazdag gyümölcs­­fajtái majdan a kertészeti társulatnak alkalmasint novem­ber havában megtartandó kiállítását fogják díszíteni. — A „Kerti gazdaság“ szerkesztője H. Lukácsi Sándor a múlt napokban meglátogatván Siebenfreund úr házi kiál­lítását, a lapok utján arról elmondott dicséreteket egész terjedelmében igazolva találta , hogy annak pompás őszi gyümölcspéldányait, melyeket már a novemberi tár­­latra eltenni nem lehetne, a fővárosi gyümölcsészek is megszemlélhessék, vaspályán saját felügyelete mellett ide elszállítva holnaptól kezdve szerkesztőségi szállásán (kalaputcza­­ sz. a.) közszemlére fogja kitenni, hol azok mindenki által megtekinthetők lesznek ; minélfogva ez érdekes kis magán gyümölcskiállítást a kertészet bará­tainak figyelmébe ajánljuk. — A Ferencz külvárosban múlt vasárnap tartatott az egyháznapi ünnepély, melyen miként a körmenetnél, úgy sz. mise alatt igen nagy számmal jelentek meg a hí­vek. Ugyane külvárosban néhány hét lefolyása alatt annyira emelkedett az uj iskolaház, hogy rövid idő alatt fedél alá vétetik a derék épül­et, mely Pest városának e részén dísze leend s tanúságot tesz az városi t- tanács ne­mes gondosságáról. (Rel.) . — Az egyetem templomának kijavitása s ujraékesi­­tése nemsokára bevégeztetik » igy a köz isteni szolgá­latra ismét megnyittathatik. E templom eddig is első volt Al n­ « y .. r k­ö lt y v é s­z e t. 392. Kakas Márton naptára 1859. Okos em­berek számára való kalendárium. Pest, Landérer és He­­ckenastnál. 1858. 8 rét. 144 lap. Ára 48 pkt. 393. Virágok a román (oláh) népköltészet mezejéről. Ismerteti­ és kiadja Ács Károly. Első füzet. Pest, Lauffer és Stolp bizománya. 1858. Nyo­matott Herz Jánosnál. 12­ rét.,112 lap. Ára 24 okt. 394. Értesitvény az 1858. év aug. 9. — sept. 18. napjaiban az elemi tanítók részére Pécsett a kath. tanitó­­képezdében tartott gyakorlati tanmódelőadásokról. Nyo­matott 1858. Pécsett a lyceum nyomdájában. 81. 58 lap.

Next