Pesti Napló, 1858. november (9. évfolyam, 2619-2642. szám)

1858-11-03 / 2619. szám

Pest, nov. 2. (Fk.) Párisban vagy inkább Compiégneben most Victor Hugo ismeretes vígjátékát „le roi s'am­ise“ hozzák színre, természetesen a czim­nek korszerű változtatásával,­­ a „le roi“ helyébe „l’empereur“ revén. Hogy menné több változatosság legyen a dologban, a cso­portonként felmasírozó vendégek nem, miként rendesen egy-egy hétre, hanem csak négy­négy napra részesíttetnek azon sz­erencsében, hogy a felségek fénykörében sütkörészhesse­­nek. Ezen vendégek közt természetesen Cow­ley lord első sorban áll, hanem kívüle még Palmerston és Clarendon lord, sőt — mirabile dictu — még Stratford lord is említtetik, mint a­kik a császári meghívás által meg fognak örvendeztetni. A­mi Stratford lordot illeti, egyelőre még kétkedünk e hit valóságán, ha nem a két exminiszter, Palmerston és Cla­rendon, a franczia császár közül egy idő óta annyit sürgölődik forgolódik, hogy a fentebbi tudósításnak rájuk vonatkozó részében semmi valószínűtlent nem látunk. Megfogható, hogy e hit ismét mindenféle politikai combinatióra ad alkalmat, s az ember önkénytelenül is Palmerstonnak rejtélyes pá­risi útjára emlékezik, melynek 2 —3 hóval ez­előtt szintén politikai jelentőséget tulajdonítot­tak. A „Nord“, mely újabb időben az egész világ szeme láttára a franczia politika libériá­ját húzta fel, úgy látszik, már előre is mindezen combinatióknak fogát ki akarván törni, arra emlékezteti a világot, miszerint Palmerston lord előbbi kísérletei is (miszerint Francziaor­­szág gyámolítása által ismét hatalomra jusson) hajótörést szenvedtek, s hogy Clarendon lord hasonszándékú lépéseit ugyanezen sors érte, ámbár a nemes lord mind „a hivatalos körök, mind az ellenzék­ legfőbb személyeinél kor­teskedett, hogy minden eventualitásra baráto­kat szerezzen magának. „Minél inkább lát­szik Derby kabinetje megszilárdulni, annál kevésbé akar a franczia császár nehézsége­­ket­ gördíteni eléje“. . . . Értjük már, honnan fű e szél! Valahányszor Londonban — minden egyéb tekintetek mellőzésével — a francia politika nyomdokába lépnek, mindannyiszor Páris fe­löl azt hirdetik : az angol kabinet megszilár­dul! Mihelyt pedig Downing­ Streetben egy kis ellenzéki viszketeg nyilvánult, tüstént azt harsogtatják a franczia félhivatalos tudósítók: az angol kabinet bukófélben van! Legújabban — a portugáli ügy miatt — a tuileriákban nagyon meg vannak elégedve Anglia magatartásával és kivételképen őszin­tének is tartják azon nyilatkozatot, miszerint a mostani angol kabinet fen­maradását kíván­ják. Valóban nem képzelhetnénk egy második angol minisztériumot — bármily személyek­ből állana is mely ezen legújabb arczul­­csapást oly békén dugta volna zsebébe. Mal­mesbury lord eljárására nézve egyhangúan ítél az egész világ, azaz egyhangúan kárhoz­tatja ezen eljárást és lemosdatlan kudarctal tekintik a brit nem­zetre nézve. Egy régi me­sére emlékezünk, melyben egy festész, miután valamely müve iránt a szakértő rászólólag nyilatkozott, ugyane müvet egy kontárnak megmutatá, ki nem győzte dicsérni. A festész szétsenkita vásznát e szavakkal: „Ha művem a szakértőnek nem tetszik, ez már rész­jel, de ha te dicsérendőnek találod, akkor nagy i­deje, hogy tűzbe vessem!“ Anglia legújabb eljárá­sára nézve nem képzelhető megsemmisítőbb m­álat, mint­­ a tuileriák dicsérete ! Szerencsére az angol kormány nem azonos a brit nemzettel, szerencsére ennek önálló né­zetei is vannak és van szabad sajtója, mely a közvéleményt felvilágosítja és tolmácsolja. Olvasni kell azt, a­mit e sajtó a portugalli ügyről mond, aztán majd tisztába jövünk az angol közvéleményre nézve. Azt mondják, hogy Anglia keze le van kötve az indiai dolgok kedvezőtlen állása ál­tal. Furcsa mentség! Ha Nagybritannia indiai birtokait elvesztené, ez nem ejthetne mélyebb csorbát tekintélyén s hatalmán, mintha így Francziaország szatrapjává teszi magát. Az anya gyermekéért mindent oda áldozhat, csak becsül­etét nem,s ha a brit anyaország te­kintélye napról napra csökken, ennek vissza­hatása távol világrészekben is megéreztetvén, csak nehezítheti ottani hatalmának megszilár­dítását. Az angol nemzet — kalmár ide, kalmár oda, — számtalanszor tanúsította, hogy tudja, mi az a nemzeti becsület, s most csodálkozva kérdi : „Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban? .... Rajtad sűrü fellegek le­begnek !“ S e nemzetnek már nem egyszer ereje is, bátorsága is volt, e fellegeket szétszakasz­­tani, még pedig mindannyiszor, valahányszor ezek . Anglia fényes pajzsát megrozsdásítani akarták. Bármily szilárdnak mondják is Pámban a mostani angol kabinetet, mi alapjaiban meg­rendültnek tartjuk, s nem mernénk neki hosz­szú életet jósolni. Utódjai alkalmasint nem­­ azok lesznek, kik Párisba zarándokolnak, hogy onnan emeltessék magukat hatalomra, hanem azok, kik hasztalan hetvenkedési visz­­­­ketegtől és gyáva engedékenységtől egyaránt , távol állván, megértik a nemzet akaratját s érdekeit és ez értelemben cselekedni is tud­­­­nak, kik politikájuk legnagyobb diadalát nem abban találják, hogy egy compiégnei vadá­szatra vagy egy császári bálba meghivatnak, kik nem akkor sütik el puskájukat, midőn a franczia főceremoniás mester megparancsolja s nem mindig csak a franczia nóta szerint tán­­czolnak. Az angol-franczia szövetséget Európa bé­kéjének zálogául hirdették; azon viszony, mely e két állam közt jelenleg fenforog, Eu­rópa megalázásának kezessége. Fran­cziaország ezt az utóbbi évek eléggé tanú­­­sították — nem akar Angliától tanulni; Isten őrizzen attól, hogy Anglia Francziaországtól tanulna ! A­hol egy Montalembertet törvényszék elé állítanak s Anglia intézményeinek dicsőítője ellen oly vádat formuláznak, melyre a büntető­törvény vagy három évi fogságot szab,ott megszűnik minden „kedélyesség.“ Ily állam irányában Anglia részéről már a kaczérkodás is „tiltott viszony,“ — az engedékenység gya­lázat, — az alárendelés öngyilkosság ! — Természettudományi társulat. Szakgyülés oct. 23. Az iskolai év beálltával megkez­dődtek a m. k. természettudományi társulatnak szakgyil­­ései, s tartatnak a m. tudományos akadémia termében havonként kétszer, minden hónak első és harmadik szombatján. Olvastatott Haidinger cs k. osztálytanácsos és a bi­rodalmi földtani intézet igazgatójának levele, melyben meleg szavakkal köszönetét fejezi azon kitüntetésért, hogy a társulat tiszteletbeli tagjának választotta. A Csaplovicsféle közkönyvtári részvénytársulat Alsó- Kubinban szintén köszönő levelet irt a megküldött év­könyvekért. Molnár János ur szorgalmas vizelemzőnk egy uj kese­­rüforrás vegybontását adta elő. A kút Budán a vártól éj­szakra az u. n. Rochusvölgyben fekszik s tartalomdussá­gára nézve a délre fekvőknek mit sem enged. K­u­b­i­n­y­i Ágoston ő méltósága a Németországban tett utolsó utazásából közlött vázlatokat, melyekben fő­leg kitüntette, hogy Szász Altenburgban, hol a parasztok miveltségi fokuk, okos gazdálkodásuk s sokan vagyoni állap­otuk következtében méltó hírre vergődtek eg,vsz Európában, a természettudományok ismerete­s mivelése a nép ezen rétegében mennyire el van terjedve. Ez érde­kes előadás egész terjedelmében látand nem sok idő múlva a vasárnapi újság hasábjain világot. Szabó­ első titkár a német természetvizsgálók s orvo­sok ez idén Carlsruheban tartott nagy­gyűlésükről tett jelentést, kiemelvén egyszersmind néhány érdekes­ tár­gyat. A folyó év végéig következő gyűlések tartatnak : nov. 6 kán; nov. 20 án és dec. 4-kén szakgyűlés, és dec 18- kán közgyűlés, melyben tagok és ezen a közgyűlésen különösen tisztviselők is választatnak. Közli Szabó titkár. ** A pengő­­pénznek új pénzre való átszámolásáról megjelent számos művek közül leginkább ajánlandónak tartjuk a Pfeifer Ferdinánd által legközelebb kiadott „Gyorsszámitót.“ Ezen „Gyorsszámitó“ nem is könyv, se nem röpirat. •■hanem — egyszerű kis gép. Hosszas papiros tok, melynek felső lapján két, hasába lakó rés van kivágva, egyik a pengő , másik az új­ pénz Matti Pohto, finn könyvgyűjtő. Emitt a történet olyanokat, a­kik oktatás nélkül, csupán önmaguktól mély tudományos ismereteket szereztek maguknak; de hogy valaki, kinek szellemi tehetségei kellően soha ki nem képeztettek, már if­jabb éveiben annyira megszerezte a könyveket, hogy élte legfőbb feladatává tegye könyveket gyűjteni, sa­játjaivá tenni s velők kizárólag társalogni a nélkül, hogy azokból ismereteket merítene, az valóban ritka , ki nehezen magyarázható psychologiai tüne­mény. Pedig ilyen férfiúval ismertetem m­eg a Pesti Napló t. olvasóit. Pipping svéd tudós a finn nyelven vagy nyelv­ről vagy bárminő ügyekről 1543 tól bezárólag 1855- ig irt munkákról negyedrézben közel 800 lapnyi bib­­liographiai munkát adott ki. E munka bevezetésében olvasunk olyan férfiúról, a minőt említettem s kinek neve Matti Pohto. Ő a vasai kormányzóság egyik falvában 1817-ben született. Gyermekkorában finn Abcés-könyvön kivül más könyvet nem ismert, aztán felügyelet és oktatás nélkül hagyták őt egé­szen, úgy hogy 11 éves koráig játék és nyáron át puszta ingben, csatangolással töltötte idejét. Azon­­közben szüleinek házhelye idegen kezekbe ment át s Matts azon idő óta nyáron pásztorkodással, télen kol­dulva táplálkozott. Eleinte csak a szomszéd vidéke­ken, utóbb távolabb, sőt más kormányzóságokban is koldult s néha, hogy annál nagyobb részvétet támasz­szon maga iránt, süketnémának is színlelte magát a segélykereső. 1833-ban, nem lévén útlevele, a biernói egyházmegyében elfogták s az abói várbörtönbe, az­tán pedig, kigyógyulván az ott kapott betegségből, a helsingforsi koronatömlöczbe küldették. Itt ült az egész következett télen, s miután születése helyét el­végre kitudták, 1834-ki nyáron oda kisértették a fia­tal csavargót. Ez útban kisült, hogy süketsége szin lett, mert fölvett szerepéről egyszer megfeledkezett Az alatt Pohto úgy begyakorolta magát saját ösztrí­néből az olvasásba, hogy a következett évben, miu­tán a község gyermekeivel oktatást kapott a vallás­ban, a szent vacsorához először bocsáttatott. Ugyan azon évi őszkor megint vándorlásnak indult, talá ugyanazon szándékkal mint azelőtt, ezúttal azonba colporteuri minőségben, ellátva olyan munkák csom­a­gával, melyeket a finn nép, alakjok és tartalmuk te­kintetéből, arkki-wirretnek*) nevez, s melyek­nek árulásából remélt táplálkozhatni. Helyeken,­­ hol azelőtt meg nem fordult, ismeretlen s védelmét felsőségi igazolmány nélkül lévén, már 1836-ki ja­nuárban ismét elfogták s Abo városába, azután a wa­sai kormányzósághoz s innen, miután csavargásáért meg lön fenyitve, hazájába küldötték. Azonban Pohto ártatlan életmódja és büntelen szándékai lassanként oly közönségesen ismeretesekké lőnek, hogy senki sem gátolta imént említett kenyér keresete folytatásában, akárhol fordult meg szülő­föl­dének, a­hol csak kis részét tölte az évnek, útlevelé­vel Ekkor még más keresetághoz is nyúlt: a parasz­tok könyveit kitatarozó vagy beköté­s a mellett, ha megtágult lapok odaszorítandók vagy a szakadozot­tak aláfoltozandók valának, némely kitanult könyv­kötőnél is nagyobb gondossággal és mindenben , mi aranyozott vagy más szifrák nélküli egyszerű, de erős bekötéshez tartozott, gáncsolhatlan ügyességgel, mint azt számtalan saját könyve bizonyítja, járt el. Köny­veit már 1838 ban kezdé gyűjteni s azóta szakadat­lanul folytatta. Oly fényes volt fáradalmainak ered­ménye, hogy 1857. közepe táján, kivéve néhány más nem finn nyelven irt könyvet, saját állítása szerint három ezer s néhány száz könyvet leírt azon, mintegy négy­ezeret meghaladó munkák közöl, melyeket P­i­p­p­i­n­g említett munkája felmutat s köztök 1500 Finn­országnak az orosz birodalommal egyesülése előtt jelent meg (ilyeneknek száma Pipping munkájá­ban mintegy 1900 tesz). E szerint Porto könyvgyűj­teményének közel fele munkák- és munkácskákból állt, melyek könyvkereskedésben most nem kaphatók, sőt némelyek közöttök a legritkábbak közé tartoznak s ha árveréskor előfordulnak, nagyon drágán fizettet­nek. Nem is habozott­­ ilyen ritkaságokat vagy kie­gészítésükhöz netán szükséges és műértő szemével valahol fölfedezett lapot illően megfizetni. Volt azon­kívül nem ugyan nagy, sem nemes érezből vert dara­bokban gazdag, de nem is épen értéktelen pénzgyűj­­teménye. Mind a két gyűjteménye évi szaporítására jövedelméhez képest tetemes öszveget kelle fordíta­nia, ámbár sok könyve neki nagyon kevésbe került, mert valószínű, hogy a legtöbb kisebb nyomtatványt­­ vagy ingyen, vagy fizetés fejében könyvkötőmunká­­jáért, vagy cserében azon könyvekért, melyekkel há­­zalt s a kiadóktól tetemes lerovattal vett, kapta. So­­kat azonban tetemes pénzáldozattal kellett megsze­­reznie s méltán kérdhetjük, hogyan telhetett az ki­s férfiúnak nagyon csekély vagyonából. A felelet Pohto nagyon nagy takarékosságában keresendő. Sok nélkülözés­, sok szenvedéshez gyer­meksége óta szokva, nagyon kevéssel könnyen ér­hette be. Zsebében darab száraz kenyér neki elég volt az útra egyik helységből a másikba, hol égett könyvvágyát kielégíthetni remélte, s ha épen fizetni kellett, többnyire pár fillérért megtalálta az égés tápot, melyet teste szükségelt. Szállása, mit parasz­toknál saját lakóikban, magasb rendüeknél a cseléd szobában, városokban néha padláson vagy valamely melléképületben vagy fűtetlen szobában van, neki va­lószínűleg mibe sem került, a külön kamrácskáért pe­dig, melyet neki mint adóköteles zsellérnek valamely parasztháznál átengedtek, sokat bizonyosan nem fize­tett. Ruhái a legolcsóbb kelméből, télen a finn égalj követelményeinek kevéssé megfelelők, sokszor igen szakadozottak, foltozva valának. Fejérneműje rend­szerint piszkos volt, mit csak azon körülménynek tulajdoníthatunk, hogy gyakori változtatásra nem volt elegendő fejérruhája, mert arczát és kezeit min­dig tisztán tartotta s máskülönben is, nem lehetett valami piszkosságot rajta észrevenni. Rendes itala viz volt, ha megkínálták, sört is ivott, de pálinkát s más szeszes italokat soha. Kávét, Ideát is vonako­dott elfogadni, azt mondván, hogy semmivel sem akar élni, bármi ártalmatlan legyen is az, a­mihez szoknia nem szabad, azaz, a­mivel élnie a körülmények meg­­ nem engedik. Az eladásra vagy cserére szánt és ván­dorlásakor szerzett könyveket több ív táblapapirosba göngyölte s hogy át ne ázzanak, még egy barna bőr­darabba is takarta s igy hátán vitte vagy szánon húzta, ily nagy takarékosság mellett hihető, hogy Porto adóssága legfölebb száz tallért tett s ennyit vagyona, könyvgyűjteményét oda nem számítva, hie­delme szerint, tökéletesen megért. Helsingforsba minden évb­e néha kétszer is elment, mindig egy csomag kisebb munkákat, mindenekfölött pedig olyanokat vivén magával, melyeket máshol ritkán, csak parasztok kezei közt és a kevésbé miveit néposztályban találhatni. E munkák közöl néha né­hány százat adott az egyetemi könyvtárnak, azonkí­vül csekély pénzbeli kárpótlást vagy nélkülözhető kettes példányokért több olyan nagyobb munkát s ré­gibb könyvet adott a könyvtárnak, melyeket ez nem, ő pedig két vagy több példányban leírt. „Sokszor“ mondja Pipping, voltak vele unk­a­k vagy csak egy példányban létező munkák, hogy azokat „Lajstro­momban“, mely őt élénken érdekelte, használjam. Csak azt sajnálta, hogy a nyomtatás elkezdése előtt nem értesült mind­arról, a­mit látnom kellett volna. Hogy munkám hiányain segítsen, a sajtó alól kike­rült minden ívből egy példányt kért és kapott, mi al­kalmat szolgáltatott neki arra, hogy nekem azóta több ízben, Helsingforsban utolsó megfordultakor is (1857-ki nyáron), annyi sok, addig szemem elé sem került s egészen ismeretlen kisebb munkát hozzon, a megjobbitások és pótlékok sokkal számosabbakká lőnek, mint kezdetben gyaníthattam volna.“ Alkal­masint Helsingforsban utolsó megfordultakor tökélte el magában azt, hogy onnan a wiborgi kormányzó­ságba menjen, melynek délvidékeit még sohasem járta be, s ha lehet, kutatásait Ingerman földön is folytassa, olyan finn könyveket keresvén, melyek a nevezett vidékeken gyaníthatólag általánosabban ta­lálhatók, mint Új-finnföldön; sőt vándorterve egész Pétervárig terjedett, miután a legjobb­at­ és olyan ajánlóleveket kapott, melyek neki bemenetet tán a császári nyilvános könyvtárba is szereztek volna. Ezen okmányokkal jul. első felében csakugyan útnak in­dult, szokása szerint gyalog, de jóval utolsó útczél­­jának elérése előtt élte czéljához jutott a fáradhatlan vándor : ugyanazon hó végnapjai egyikén Viborg városától dél felé 9 verstnyire álmában megrohan­ták s megyilkolták ! Mennyire teljesedett be azon tu­dományos nyereménynek, mely utolsó lépteit vezé­relte, reménye, még nem tudhatni, de már jókor mi óvatosan gondoskodott arról, hogy fáradalmainak legjobb gyümölcsei a közönség javára legillőbb mó­don szolgáljanak, bizonyítja már 1851 ki júniusban tett végrendelete, melyben úgy intézkedik, hogy a helsingforsi császári könyvtár, a koupioi, aboi és wasai gymnasiumok könyvtárai akként osztozzanak meg könyvtárával, hogy mindegyik azt kapja, a­mi nekie nincs meg. E végrendelet két tanú jelenlétében svéd nyelven idegen kézzel van föltéve s Pohto kéz­­vonásával aláírva, mert svédül nagyon keveset értett, az írást pedig csak annyira vitte,, hogy nyomtatott latin kezdőbetűket és közönséges számokat nyomo­­rúan utánozhatott. Annál gyakorlottabb volt emlékező tehetsége. Sokszor valamely könyvből kiszakadt lapról azonnal megmondta, melyik munkából való s midőn ar­ról volt szó, hogy egyazon kiadáshoz tartozóknak lát­szó példányok hol különböznek egymástól, ő ilyen el­téréseknek lapját és sorát pontosan megmondta. Öröm volt et nemcsak hallani, hanem látni is, midőn egy bosszú, ki nem nyomatott dalt, melynek tartalma neki különösen tetszett, emlékezetéből elmondá, mert akkor rendszerint csaknem egészen jelentéktelen ar­­cza valódi szellemi kifejezést nyert. Szintúgy ragyog­tak belélettől arczvonásai, midőn beszélgetés közben szóba jött a nyomdatulajdonosok fájdalom­­ nagyon elterjedt hanyagsága, melynél fogva elmulasztják bi­zonyos számú példányokat nyomtatványaikból a ki­jelölt hatóságoknak elosztás végett beküldeni. Hű beszélgetés közben Porto erélyesebb rendszabályokat nemes boszankodással ajánlott, nehogy az egyetemi könyvtár e hanyagság miatt nélkülözze (mi régóta történik már) azt, mit ily után kapnia joga van. Pohto mintha csak némely magyarországi nyomdatulajdo­nost ismert volna! G­y. Magyar könyvessé t. 420. A nagyváradi nyolca osztályú gymnasium évkönyve. VIII. folyam. 1857—58 ki tanév. Kösre­­bocsátotta dr. Krausz G. László premontrei kanonok s gymnasiumi igazgató. Nyomatott Nagyváradon 1868. Tichy Alajosnál. 8 rét 85 lap. *) Ezek egyes papírdarabokra nyomatott dalok, minőké saját ponyvairodalmunkban is láthatunk.­ beli értékek számára. A tokban 6 rudacska jár, melye­ken az értékek vannak följegyezve, még pedig az elsőn a pstok ezresei (1000—9000), a másodikon százasai (100— 900), a harmadikon tízesei (10—90), a negyedi­ken egyesei (1—9), az ötödiken a párok tízesei (10 - 50), a hatodikon ezeknek egyesei (1—9). A forintok fe­kete, a krajczárok vörös betűvel nyomvák Ha már vala­mely pengő pénzbeli összegnek uj pénzbeli értékét tudni akarom, az illető rudacskákkal a pengőpénzi résbe hú­zom a kérdéses összeget s ekkor az ujpénzi rovatban elő­­­tűnik annak ujpénzbeli értéke. A pengőpénz átváltozta­tásának ez csakugyan legkönnyebb módja, s a­ki nem akar bajlódni az átszámolásokkal, csak ez­ átszá­moló gépet szerezze meg.­­ A tok első lapján még a forgó pénzek ljpénzbeli értéke, továbbá az ujpénz értéke, hátsó lapján pedig a bélyegadó uj pénz szerint van kité­ve. — Az egész tok oly széles, mint a P. Naplónak egy hasábja; hossza egy láb. — A pesti kereskedelmi akadémia nagy szolgálatot tesz a közönségnek, midőn az iparos és kereskedő osz­tály részére népszerű felolvasásokat tartat az uj pénz felett. Az első ily előadás az akadémiában (a bálvány­­utczai Ürményi-ház 2-ik emeletén) f. hó 4 én esti 7 óra­kor tartatik. Az előadáson mindenki díjmentesen megje­lenhetik. — A szivarok árai (uj pénzben) f. hó 1-től kezdve kö­vetkezők : Az uj Vara szivarok (Lit. A.) darabja 4'/2 h. hosszú — 7 új kr. 100 darab 6 ft 30 kr. Az eddigi Ca­­bannos, most B. Havanna (5' hosszú) és az eddigi Pa­­netellas formájú vékony Cabannos, most C. Havannah (6Vi" h.) darabja 6 kr. 100 darab­ 5 ft 50 kr. Az előbbi Cuba és Havannah, most Cuba D. (4'/2//) 5 kr. 100 db. 4 ft 60 kr. A Cuba-Portorico E. (4%") elébb Cuba és Havannah 4 kr. 100 db. 3 ft 65 kr. Portorico F. 3 kr. 100 darab 2 ft 70 kr. Virginiai G. (8") 3 */a kr. 100 db 3 ft 15. A vegyes külföldi H. (4") elébb közön­séges külföldi 2 kr. 100 db 1 ft 80 kr. A közönséges belföldi I. (4 kg") 1 */a kr. 100 db 1 ft 35 kr. A Marylandi és Domingo szivarok megszűnnek. — Pfeiffer Ida a, a hires és merész utazó e na­pokban Bécsben meghalt A világ minden részét beutazta egyedül, saját költségén. Utazásait leírta.­­ — A „Nővilág“ nyomán említik, hogy Tóth J. Göthe „Faust“ját fordítja. Tóth J. azon nyilatkozattal fordul a „N.“ szerkesztőségéhez, hogy ő nem Gőthe „Faust“-ját fordítja, hanem egy ettől teljesen idegen s nem is vers­ben írt, „Faust and Marguerithe“ czímű­ színművet fordít. Alkalmasint előadásra fordítja. Szeretjük hinni, hog­y az illetők, kik a fordításokat megbírálják, a fordított mű­vek elfogadásánál egyedül a műbecs iránt vannak tekin­tettel. Gr. K i n s k y Oetáv Aradon a következő 3 évre egy versenydijat tűzött ki, egy másik szintén általa in­dítványozott akadályversenyre pedig szép összeget köte­lezett és 2 lovat irt alá. E példa által buzdítva, az aradi versenyen több versenydij ajánlat létetett. — A Hunfalvy Pál által szerkesztett „Magyar nyelvészet“ IV ik évfolyamának I. füzete megje­lent. Tartalma : A latin nyelv viszo­na a göröghöz, Hun­­falvy Páltól. Mutatvány a magyar nyelvrendszer alap­vonalaiból. Riedl Szendétől. Az uj perzsa nyelv s annak nelaláni viszonya az altaji nyelvekhez. Hunfalvy Páltól. Az indh (andh) igegyök görög tulajdonnevekben. Budenz Józseftől. Könyvismertetés Horváth Zsigmondtól Né­hány szó Peszáki Bajzáth György „Veronica“járul Hor­váth Zsigmondtól. —ifoMagaa—a——a——aas—g

Next