Pesti Napló, 1859. január (10. évfolyam, 2668-2691. szám)

1859-01-15 / 2678. szám

PEST, JANUÁR 14. Mi fog már történni ? E kérdést tűnődve és aggódva most annyian hozzák föl, mint a keleti háború kitörése előtti napok óta alig valaha. A veszélyek nem szoktak megszűnni csak azért, mert titkolják. Nincs rá eset, hogy a villám inkább kerülte volna el azt, ki szemét behunyta, hogy ne lássa az égi háborút, mint azt, a­ki nyitva tartó. A kormányok maguk sem látják szükséges­nek a helyzet nehézségeit palástolni. Kétségkívül válságos napokat élünk.­­De hogy mi fog történni ? ezt úgy hisszük, meg Il­­dik Napóleon sem tudja. Nem tudják Anglia belátó státusférfiai, Németország híres tudósai, nem a journalistika tervkovácsai, és a bankok s más nagy p­nzintézetek vezérei sem. És nem tudja még a közvélemény sem, melyet a változások pillanataiban a tűnődések, remények és félelmek néha oly előérzettel ru­háznak föl, mely a divinatióhoz valamennyire hasonlít. A jelen bonyodalom nem haladt odáig, hol folyama és iránya láthatóvá lesz. A betegség már létez, de az orvosok még elég kórjellel nem bírnak, hogy nevét és gyógy­módját meghatározhassák. Az eshetőségek egész sora áll előttünk. Megtörténhetik, hogy a nagy zajnak csend lesz a vége, s a világ kipiheni magát, miután elfáradt­­ a kiabálásban. Az ideges extasis után jól alszunk, és aztán egy darabig rendesen fog verni aterünk. Megtörténhetik, mondom, hogy az egész európai félelem és kapkodás vak­lármánál nem egyéb, s valami új Neptun, ki a tenger szél­vészeinek parancsol, egy szemhunyoritással tudni fogja : Motos componere f­­­uctus. Megtörténhetik ez , azonban nem épen va­lószínű. Mert, midőn Miklós czár zálogképen akarta elfoglalni a dunai fejedelemségeket, akkor sem volt nagyobb rémülés a börzén, s különösen a párisin mint most; Mert Olaszország hangulata tagadhatlanul izgatott, és Piemont magatartása gyanús; Mert figyelmet érdemlő seregmozgások tör­téntek ; Mert a franczia kormány temérdek hadszert létszámát ''erősíti ;­ Mert a franczia seregnek, mint mondják, harczias hangulata van; Mert Anglia szintén jelentékeny tengeri ké­születeket tesz, bár zaj és fitogatás nélkül; Mert Napóleon herczeg siet nőül venni Clo­­tildot, a szardiniai király leányát, mi annak jele, hogy a franczia császár Victor Emnáimés ügyét saját ügyének is akarja tekinteni. Mert végre , III Napóleont a világ a mos­tani bonyodalom főszerzőjének tekinti, s ha ennyi költség, kártétel és ijesztgetés után, hirte­len a béke apostolává válnék, mind kü­lbefo­­lyása szemlátomást fogna csökkenni, mind pe­dig helyzete benn igen kellemetlenné ala­kulhatna. Ezen okokból tehát nem látszik biztos­nak ama remény, hogy minden mélyebbre ható következés nélkül vonul el ezen boszorka­­szombathoz hasonló lárma, csörtetés és fegy­­vervillogtatás. Valóban egy politikai farsangi tréfának igen komoly és igen költséges mulatság volna az, a­mi eddig történt. De ha ily bősz játék nem épen hihető, ak­kor, minő lehetőségeknek megyünk elébe ? Különösen három aggasztó eset fordulhat elő. 1) Megtörténhetik, hogy a franczia és orosz izgatások forradalomra vezetnek a Dunafeje­­delemségekben vagy Olaszországban, ámbár nem voltak arra számítva. Ekkor, mint a P­atri­e Olaszországra vo­natkozólag állítja, Napóleon a lázadás lenyo­mására fogja használni sergét Az is lehet, mint némely más lapok penge­tik, hogy az otthoni hangulatra ügyeltet kato­náival, és magukra hagyja az olasz forradal­márokat. 2) Megtörténhetik, hogy Napóleon, ki a há­borúval jobbára csak fenyegetőzni akart, a viszonyok hatalma által lépésről lépésre so­dortatva, kénytelen leend vagy elfogadni vagy indítványozni egy hadviseletét, még­pedig akár széles és hódítási alapokon, akár pedig kitel­­hetőleg keskeny téren, s lemondva minden foglalási tervekről. 3) Megtörténhetik végre, hogy a miért any­­nyi fenyegetés vezetett igénybe, a jó béke ked­véért keresztül fog vitetni, s a diplomaták me­gint Párisban gyűjtetnek össze, hogy s az úgy­nevezett égető kérdéseket jegyzőkönyvek ál- t tál oltsák ki, s az olasz differentiáktól kezdve sok más mindenről tanácskozzanak. Most csak ezen utolsó eshetőségre fordít­suk figyelmünket. Mik lehetnének a párisi congressus tárgyai? Mindenek előtt, mint látszik, III. Napóleon az 1815-ki­kötés átvizsgálását sürgeti. Erre nézve minden megjegyzés és bírálat nélkül közöljük a bécsi Presse néhány so­rát, mint mértokát azon szenvedélyes vissza­hatásnak, melylyel a német sajtó nagy része által az 1815-ki szerződés revisiója fogad­tatnék. „Van Európában oly vélemény - mondja a Presse - mely az 1815-ki kötések kijavítását és kiegészítését czélszerűnek, kívánatosnak tartja. Komoly figyelembe vételt érdemlő sza­vak emeltettek már e tárgyban. De az 1815- diki kötéseknek a Bonapartismus értelmé­beni revisióját még e kötések határozott el­lenei is méltó fölgerjedéssel utasítják vissza. Elég arra, hogy a revisio a világ szabadságát fenyegető veszélynek tűnjék föl, mihelyest az Párisból önző czélok végett sürgettetik. Ily engedményre kényszerítgetni Európát,vagy azt erőszakkal tőle kicsikarni, annyi volna, mint azon küzdelem újra megindítását akarni, mely­nek eredményei senki előtt kétségesek nem lehetnek. Ausztria, Poroszország, egész Né­metország és Anglia föláldoznák utolsó em­be­­reket és utolsó tallérukat, hogy ezt meggátol­hassák , mert az imperialisticus politika e dia­dala Francziaország határait Ausztria és Né­metország rovására tágítaná, s az angol tenge­ri hatalomnak alárendelt helyzetet jelölne ki.“ A dunahajózási szerződésnek átvizsgálása és más alapokra fektetése lehetne szintén a párisi értekezlet feladata. De e tény Ausztria, Bajorország és Würt­temberg tekintélyét mélyen sértené, s különö­sen Ausztriának nagy anyagi veszteségével is járna. Alig hihető tehát, hogy a helyzet rendkívüli nyomása nélkül erre rá­vezethetnék. Az olasz­ ügyek rendezése alkotná az érte­kezlet harmadik tárgyát. A párisi diplomaták oetrogroznának alkot­mányt e félsziget egyes államai számára. S tegyük fel, hogy e lépésnél megállanának, és nem változtatnák meg a territoriális viszo­nyokat. Akkor is minő eset forogna fen az olasz fe­les AzmaPlazmn tertség, a protegáltatás esete. A congressus diktálna nekik törvényeket, mint kényszerítő a Portát a hatti-humayum ki­hirdetésére, s mint itt Moldova és Oláhország számára alapszervezetet. Melyik európai ország tűrne ily belevegyi ü­­tést a belviszonyokba? S nem tartatik-e csekélyebb szerencsétlen­ségnek egy tartomány elvesztése, mint a teljes souverainitásé ? A párisi értekezletnek még tárgyát tehetné az egyesített dunai fejedelemségek ügye, a­mennyiben Francziaország érzékeny panaszok­ra kel a­miatt, hogy Ausztria gátolta e tarto­mányoknak egy fejedelem alatti egyesítését. Ámde , hogy ez conferentiai anyaggá ala­kuljon , arra még előbb az volna szükséges, hogy a franczia és orosz befolyás Mold­ovában és Oláhországban a két hoszpodár megválasz­tatása helyett, forradalmat eszközöljön ; mit talán még­sem akar, ha egyéb tekintetből nem is, legalább a vállalat roppant veszélyessége miatt. Ezen nézetekből kiindulva, azt hiszem, hogy egy új párisi értekezlet tartása a háborúnál kevesebb valószínűséggel bir. KEMÉNY ZSIGMOND, Pest, jan. 14. (Fk.) Nagyon szerencsétlen eszmének tart­juk, a berlini és turini trónbeszéd közt — mi­ként ezt némely bécsi collegánk teszi — pár­huzamot vonni. A viszonyok egészen különbö­zők, és már a priori minden összehasonlítást kizárók. Hogy Poroszország szintúgy rész­vevő a dán német herczegségek „fájdalomki­áltásai“ irányában, miként Victor Emánuel azt az olaszokéiról mondá, azt meghisszük; de egyrészről a német herczegségek helyzete sok tekintetben mégis különböző egyes olasz ál­lamokéitól, azonkívül pedig Dánia máris en­gedményeket tett; tová­bbá ezen ügynek­­ 1- 1 e­t­é­v­e­s fóruma van Frankfurtban; végre pedig — Németország nem Olaszország, s a német nem olasz. Amaz legsajgóbb fájdalmait is a hideg ész késével bonczolgatja, s az orvo­­solhatlanokat néma resignatióval tűri. Az olasz pedig kövérüi, politikáját nem az észszel, ha­nem a szívvel csinálja, neki nem az értelem, hanem a szenvedély ad irányt s ösztönt, s a történet mutatja, miszerint korántsem riad vissza annak megkísértésétől, a­mit a józan ész ildomtalannak vagy épen lehetlennek tün­tet elő. „En Italie il n’y a pas des petites questions“ (Olaszországban nincs csekély­­szerű kérdés) mondá egy szellemdús fran­czia író. Tehát, miként mondtuk, nagyon különböző már maga azon tárgy is, melylyel a két trón­beszéd foglalkozott, de különböző a két szó­noklónak, s az általuk képviselt államoknak helyzete is. Poroszország tudja, hogy ő a kard markolatját erősen tartja kezében, és hogy az ő akaratja nélkül a penge meg nem mozdulhat. Piemont a markolat birtokára tö­rekszik, hanem egyelőre csak a pengét tartja, s ha az véletlenül kirántatnék kezéből, az ő ujjai volnának a legelsők, melyek megsebez­­tetnének. Ha, pedig az általános európai helyzetet vesszük tekintetbe, még kirívóbb különbségre találunk a két állam közt. Poroszország nagy­hatalom, s erejének szilárd öntudatával bír, erkölcsi súlyát szükség esetén anyagi eszkö­zökkel is érvényesítheti. Piemont másodrendű állam, mely egyedül erkölcsi súlyra tarthat igényt, s erős csak annyiban lehet, a­mennyiben maga iránt rokonszenvet tud kel­teni. Poroszország, ha jónak tartja, semleges is maradhat, a jövendő események közepette, sőt még semlegességét drágán el is adhatja,— gyámolítását természetesen még drágábban! Piemontnak csak kettő közt van választása : vagy kalapács lenni, vagy ülő; az első összekocc­anást mindenesetre neki kellene ki­tartania, akár megtámad, akár megtámad­ta­tik. Ily helyzet megfoghatóvá teszi, hogy a szárd király beszédjét nem jellemezheti azon philosophikus nyugalom, mely a porosz ré­­gensén végig ömlik. Egyébiránt megvalljuk, hogy valamivel ke­vesebb philosophikus nyugalom nekünk job­ban tetszett volna, s nem osztozunk collegáink azon (tán nem is egészen őszinte) véleményé­ben, miszerint a régens többet nem mondhatott, mivel az események tüzetesebb nyilatkozatra nem adtak alkalmat. Hát még más alkalom is kell, mint a fran­czia császár szavai újév napján, mint egész Európának félreismerhetlenül nyilvánuló ag­gódása, mint Francziaország hadikészületei, mint Ausztria csapatküldései, mint mind azon események, miknek menetét a világ hetek óta szoruló lélekzettel kiséri ?! nyilatkozat által, talán az egész fergeteget szétoszlathatni, — ha a dolgok tovább fejlőd­tek, akkor úgyis hasztalan a szó, — akkor majd a cselekvésnek lesz helye. Nem volt szükséges, hogy a porosz régens ily nyi­latkozat által valakit megbántson, hisz oly könnyű lett volna, úgy tettetni magát, mintha teljesen alaptalanoknak tartatnának azon ag­godalmak, miszerint valaki Ausztria Olaszhon­­báni jogainak megtámadását meg akarná kí­sérteni, s aztán hozzá­tenni, miszerint Porosz­­ország ezt soha sem tűrné. A diplomatának van elég módja, ily dolgoknak szép módom­ kimondására, s ha csak az akarat meg lett volna, a porosz kormánynak bizony nem tő­lünk kellett volna tanulnia azon formát, mely­ben véleményét nyilváníthatná. Hanem ez ama bökkenő! Úgy hisszük, még nincs meg az akarat, még nincs meg azon szi­lárd határozat, melyről fentebb szóltunk s a porosz kormány e tárgyban alkalmasint még nem mondta utolsó szavát. Nem hisszük, hogy a franczia kormány Berlinben folytatott törek­vései máris sikerrel dicsekedhetnének, de annyit nagy valószínüséggel állíthatni, misze­rint eddigelé legalább végképen hajótörést sem szenvedtek. Jó lesz ezt egyelőre tudomásul venni. Még két apróbb újdonságról is kell ma szól­nunk : Azt mondják, Niel tábornok (kit a krimiai háborúból ismerünk) külön küldetésben Bécsbe jövend, és hogy Walewski gróf le fogna lépni és Per­­signy által pótoltatni. Niel tábornok a franczia genie-had legjele­sebb tábornoka, azt tudjuk, midőn Szebaszto­­pol előtt a szövetségesek nem igen tudtak bol­dogulni, a császár — maga nem mehetvén — Nielt küldte oda, ki a dolgokat közelről szem­ügyre vette s azon intézkedésekről gondosko­dott, mik a megszállás kedvezőbb menetének kezdőpontját képezték. Hanem Bécsben nem kell felméréseket tenni vagy erősségeket os­tromolni , ott csak diplomatiai alkudozásokat folytathatni, mik a mostani kényes viszonyok közt nem a legkönnyebb munkák közé tartoz­hatnak. Miképen jut egy tábornok az ilyen küldetéshez? Azt mondják, mert Niel elzászi születésű és jól tud németül! Nevetséges! Bécsben oly jól tudnak francziául, hogy Niel tábornok német nyelvbeli jártasságára épen­­ nem szorulnak; Francziaország pedig már Pe­­lissier magaviseletéből láthatta, hogy bizony non omnia possumus omnes! A malakoffi her­­czeg küldetését mindazáltal legalább azzal in­dokolhatták, hogy ő az angolok fegyvertársa volt a tauriai félszigeten, — hát Nielét? Erről csak annyit mondhatni, hogy — tábornok, és tábornok által diplomatice alkudoztatni annyi, mint valakit drótkefével — ez irogatni! Walewski visszalépésében nem igen hi­szünk ; a hír talán csak onnan támadt, hogy Persigny táviratilag hivatott haza Londonból; furcsa lenne, ha a franczia császár, mely foly­vást az ausztriai külügyminiszter állása ellen ás aknákat, most egyszerre a magáét megbuk­tatná. Egyébiránt úgy látszik jól tettük, mi­dőn nem hittünk azon hírnek, miszerint Per­signy a császár kegyelméből kiesett volna s Londonba menetelét oda magyaráztuk, hogy az angol kabinetet a franczia tervek számára kedvezően kell hangolni. Tán nem volt siker­telen e küldetés, a gróf visszahivatása min­denesetre abban is találná elegendő magyará­zatát, hogy a császár szóbeli felvilágosításo­kat kíván a londoni hangulatra nézve De hát ha mégis valósulna, hogy Persigny fogja a külügyek tárczáját átvenni? Nyereség volna-e ez ? És kire nézve ? Egyenes választ erre csak akkor szándé­kozunk adni, ha a szóban álló hít valamivel nagyobb szilárdságot nyerendett. Addig is „előtanulmányul“ ajánljuk az olvasónak azon­­beszédet, melyet Persigny a múlt nyáron a köztanácsi sessio megnyittatása alkalmával tartott, és — a nemes grófnak életrajzát 1­110. cs. k. Apostoli Felsége sajátkezű­leg aláirt okmány által kapriorai Wodianer Móricz nagykereskedőt és az austriai cs. k. szabadalmazott nemzeti bank igazga­tóját, mint az austriai cs. vaskorona rend harmadik oszt. lovagját, ezen rendszabályai értelmében az austriai biro­dalom lovagi rangjára legkegyelmesebben fölemelni mél­tóztatott. A cs. k. Apostoli Felsége 1850. december 28-kán kelt legmagasb határozványával Szabó Balázs volt egri ügy­védnek az ügyvédség gyakorlására bocsáttatását a pesti országos fötörvényszék kerületében, hivatalhelylyel Eger­ben, a törvényes föltételek teljesítése mellett legkegyel­mesebben megengedni méltóztatott. KÜLÖNFÉLÉK. — A pestbudai Dalárda fenállása rövid ideje alatt is életrevalóságának és részvétre érdemes voltának sok­szoros jelét adta. Azon érvek, melyeket a dalárda máris ujujevU, UoriU­einoxen­ek Thill Fercinánd urnák buz­galma, a társaság rokonszenvet keltő iránya már is igen tekintélyes mennyiségre növesztik a tagok számát. E szám a 600-at meghaladja. Csak is ily részvét mellett lett lehetségessé, hogy az egylet czélja felé haladva éne­keseket képezett, pályadijkitűzésekkel nemzeti énekszer­­zeményekre a magyar kardalok terét tágitá , ez által a magyar dalok anyagát szaporitá, hazai tehetségeket ser­kentett a művészet ez ágát mivelni. A dijkoszoruzott és előadásra érdemesített kardalokat kiadta. Hogy azonban a társaság hivatását mind jobban betöltse s kitűzött czél­­ját elérhesse, hogy ne csak énekestélyekre legyen kény­telen szorítkozni, hanem hogy nemesebb irányban is hat­hasson, erre nézve szükséges, hogy az egylet mind tá­­gabb körben nyerjen támogatást így majd lehetségessé válnék, hogy az egylet szándékát érvényesíthesse a világi és egyházi remekműveket adhasson elő zene- és ének-hangversenyeiben. A dalárda által 1857 dik évben dijkoszorúzott három és dicséretet nyert nyolcz négyhangú férfikarok megjelentek. A dijkoszorúzott mű­vek : 1. „Honfidal“ Petőfitől, zenéjét szerző Lorenz Já­nos ; 2. „Édes lánykám“ Lévaitól, zenéje Huber Ká­­rolytól ; 3. „Kérdeztem a rózsát“ Lisznyaitól, zenéjét szerző Them Károly A dicséretet nyert müvek: Hu­ber Károly, Szubonits Márton, Nagy József, Frikk Fü­­löp, Z­a­k­ovszky Andor, Langer János, Them Károly és Mátray Gábor szerzemény . E müvek kaphatók Rózsa­völgyi és társánál. Egy füzet ára 1 ft 30 kr . Öcs. k. Fensége Albrecht félig főkor­mányzó ura Karácsonyi Gu­doféle alapítvány kama­taiból, az alapítványi levél 2-ik § a értelmében 1858. aug. 29 kén rendelkezés alá jött ősziél egy részét u. m. 1050 a. é. frtot a pesti szegény gyermek kórházban egy ágy alapítására rendelni méltóztatott. — Ugyanezen alapítványnak ez évben rendelkezés alá eső kamataiból ö cs. kiz­lensége a főkormányzó ur 315 a. é. srtot a budai jótékony nőegylet felségellésére utalványozni méltóztatott — Nadler ur photogen lámpái Budán mindinkább ter­jednek. Az alaguttól a vízivárosi kapuig, a színháztól a vártérig, a dísztértől a városháztérig photogén lámpák világítanak. — A Mocsonyi e­len elkövetett büntető ügyben a vég­­tárgyalás f. hó 17 kén veszi kezdetét. -- A pesti műegylet választmánya f hó 12 kén tar­tott ülésében kisorsolás végett a következő képeket vette meg : 1) „A budai császár malmok a Lukács fürdőnél“ Prochtlertől (Pesten); 2) „Vágvölgyi tájkép“ Brodszkytól (Pesten); 3) Pénzzavar“ Zimmer­man­n­t­ó­l (Münchenben) ; 4) „Alsó magyarországi élet­kép“ Jankótól (Pesten); 5) „Oláh czigányok“ (aqua­­rel) G­o­e­th­e 11­6­1 (Bécsben). Az eddig kiaprcolás végett megvett képek száma 55, vételáruk 10,600 frt — Csabay színigazgató a „Gy. K.“ szerkesztősége ellen a győri cs. k. városi kiküldői bíróság előtt pert indított. A vádlott szerkesztős­ég a vád alól felmentetett, mire Csabay úr föllebbezést jelentett be. Az appelláta eredményét is meg fogjuk tudni. — Megjegyezzük, hogy a színbírálatok ellen legsikeresebb eljárás a buzgóság és igyekezet, az előlegezett részvét megérdemlése. végül »«csövezés. A légalagcsövezés ügyében számos felhívások érkeznek hozzám, melek folytán szükségesnek látom kijelenteni.

Next