Pesti Napló, 1859. február (10. évfolyam, 2692-2714. szám)

1859-02-01 / 2692. szám

PEST, JANUÁR 31. (FR) Qui bene distinguit, bene docet! Eddig igen nehéz volt az úgynevezett olasz kérdésről szólani, mert e kérdésnek, legalább a többség szeme előtt, ha úgy szabad monda­ni, semmi teste nem volt, többnyire lényeg nélküli diploma­tiai fogalomnak nevezték, a­kikre nézve azonban ennél több volt, azok­nak mindegyike mást-mást értett alatta, sőt ha e kérdés ma a tuileriák értelmében megol­datnék, meg vagyunk győződve, hogy Mazzini fogalmai szerint azért még mindig „nyílt“ ma­radna. Reánk nézve azonban mindenesetre legérde­kesebb tudni, mit értenek Párisban az olasz kérdés alatt, azaz minek kell történnie, hogy a tuileriákban e kérdést megoldottnak te­kintsék ! Ez irányban a homály oszladozni kezd, s affectálió volna még most is azt állítani, hogy nem tudjuk, mit kelljen az olasz kérdés alatt érteni. E kérdésnek két külön része van, s e percz­­ben mindegyiket ismerjük. Francziaország (rövidség okáért egyedül őt nevezzük meg, s mindazokat értjük alatta, kik vele e tekintetben egy véleményen vannak) tehát Francziaország azt akarja, hogy először azon befolyás megszűnjék, melyet Ausztria nemcsak erkölcsi eszközök, hanem anyagiak által is, nevezetesen a katonai meg­szállás által, a félsziget nem-osztrák részeire gyakorol; másodszor, hogy az Ausztriához tartozó lombard-velenczei királyságnak, mint teljesen heterogén elemnek irányában minden assimi­­látiós törekvés megszűnvén, e tartományok — Ausztriától többé kevésbbé, de a mostaninál mindenesetre sokkal lazább függőségi viszony­ban maradván — sajátságaikhoz alkalmazott, s kivonataiknak megfelelő állami szervezetben részesíttessenek. E kettő az, mit Francziaorsz­g az olasz kérdés alatt ért, és a­mit e kérdés megoldása által el akar érni. Tekintsük most a kérdés e két részét, s az elsőre nézve kérdjük : mi jognál fogva? és mi czélból? szállta meg Ausztria a fél­sziget egyik másik nem-osztrák részét, s miért törekszik azokra befolyást gyakorolni? Az ebbeli jog nem alapul az 1815-ki szer­ződéseken, hanem az e­gyes kormányok­kal kötött egy­ességeken. E megszál­lás tehát úgyszólván Ausztria és az illető olasz kormányok közti magánügy, míg az 1815-ki szerződéseken alapuló állapotokat európai köz­ügynek lehet tekinteni és nevezni. A kér­dés tehát e téren ekként formulázható: ha Eu­rópa , azaz az európai nagyhatalmak többsége két hatalom közt létező egyezkedést az egész világrészre nézve czélszerűtlennek talál, van-e joga, ezen állapot megszüntetését kívánni ? E kérdésre igennel kell felelni s Ausztria maga a párisi congressuson legalább elvben elismeri, miszerint az idegen megszállásnak, mihelyt csak lehet, véget kelljen vetni. Ausztria tehát, míg Európa nem tett kifo­gást ama magán­egyezkedések ellen, jogosan tartja megszállva a kisebb olasz államokat; mihelyt azonban az idegen megszállást a ha­talmak többsége kárhoztatja, ezeknek kívona­­tát illő tekintetbe kell venni. De mi czélból tartja fen Ausztria ezen költséges befolyást ? A felelet erre is igen egyszerű! Kisebb államok természetében fekszik az, hogy min­dig valamely nagyobbra támaszkodnak s álta­lános kérdésekben ezzel karöltve szoktak járni. A kisebb némethoni államok erre pél­dául szolgálnak. Ha a kisebb olasz államok Ausztriához nem csatlakoznak, akkor legkö­zelebb levő támaszuk — Szárdinia s akkor ezé lenne a túlsúly az olasz félszigeten; de Szardinia ott Ausztriának természetes ellen­lábasa s a bécsi kabinet nem kívánhatja, hogy Piemont befolyása ily mértékben növekedjék, mert ez napról napra veszélyesebbé váló fe­nyegetés lenne az ausztriai olasz birtokra nézve. Mig tehát a félsziget mostani állapotra tart, Ausztriának azon kell lennie, hogy az ő befolyása, a hol és a­mennyire csak lehet, Pie­­montét visszaszorítsa. Párisban átlátják, miszerint ez Ausztriára nézve erkölcsi kénytelenség, mely a lombard­­velenczei királyságnak Ausztriához való vi­szonyából ered, s ezért kívánják másod­szor, hogy e viszony lényegesen módosíttas­­sék. Ausztriával A-t akarnak mondatni, hogy B-t is mondhasson; az okot félre akarják há­rítani, hogy az okozmányt is el lehessen távolítani. Ha Ausztriának a többi Olaszhonra való befolyása oly szoros kapcsolatban nem állana a lombard-velenczei királyság birtokával, az­az, ha az olasz kérdés csak a fentemlített e­l­­s­ő részből állhatna, s ez a második nélkül el lenne érhető, nem tartanák lehetetlennek, hogy az egész ügy diplomatiai után megoldat­hatnék. De a két rész szoros összeköttetése az, a­mi a megoldást nehezíti, s békés után majdnem lehetetlenné teszi. Lombard-Velencze birtoka — miként már a minap fejtegettük —­ Ausztriára nézve koránt­sem puszta területi ügy; itt nemcsak az forog szóban, várjon az ausztriai birodalom 800 m.­­földnyi területet és 5 millió lakost veszítsen-e vagy sem ? hanem itt az adriai tenger feletti uralom, tehát valódi életkérdés forog szóban. Velencze Triesztet kiegészíti, ha mindkettő ugyanazon hatalomé, mihelyt azonban e ket­tő vetélytárs, Velencze Triesztet tönkre teszi; — de hisz elég tüzetesen szóltunk a minap e tárgyról ! Sajnáljuk azoknak rövidlátását, kik azt hi­szik, hogy az ilyen vitát congressus útján el­­dönthetni Ezt még maga Francziaország sem állítja, ámbár a congressust feltétlenül vissza nem utasítja. De ő szükségesnek tartja, hogy Ausztria előbb elvben fogadja el a lom­­bardvelenczei királyság eddigi viszonyának megszüntetését, aztán lehet congressus útján az új szervezetről határozni. Ausztriára nézve Alig van talán valaki hazánkban, ki nemzeti szín­­házunk feladatáról s czéljáról tisztában nem volna önmagával; természetesnek fogja tehát mindenki ta­lálni, ha — szemünk előtt tartva a kitűzött czélt — mindenek felett a színműt tartjuk emelendőnek s a­mennyire lehet, tökéletes­itendőnek. Vagy van-e bárminek is jobb befolyása az ízlés­re s a kedélyre, mint jól kezelt drámának s függelé­keinek ? Alig hiszem, kivált mintán nálunk mind­ehhez még legdrágább ereklyénk, nemzeti nyelvünk mive­­lődése s csinosítása is járul. Tekintve nemzetünk ízlését, népünk életét s köl­­tőiségét, a gyakran felmerülő rendkívüli talentumo­kat, talán épen annyit érhetnénk el e téren, mint más nemzetek. Vagy van e valaki közöttünk, ki örömmel nem nézi népszínműveinket? — Nem lehetünk eléggé há­lásak azok iránt, kik a magyar népszínművet terem­tették, — nincs nemzet széles e világon, melynek oly tisztán erkölcsi alapra fektetett, oly valóban né­pies költészetből eredő, oly megható s mégis tanulsá­gosan mulattató népszínműve volna. Örömmel tapasztalta minden igaz hazafi vígjáté­kunk a közelebb lefolyt időbeni tetemes gyarapodá­sát, s azon majdnem általános érdeket, mely irodal­munk e lendülete iránt nyilvánul, s azon kedvet s buzgalmat, melyet színészeink e jobb vígjátékok adatásakor tanúsítanak. A classicus színművek adatása, a dolog lényegé­nél fogva, sokkal bajosabb; e tekintetben fő czél, meggyőződésem szerint, mennél kevesebbet de azt lehetőleg legjobban adni; a classicus színmű csak akkor hat, ha tökéletesen van adva, ha nemcsak a fő, de az utolsó legcsekélyebb szerep is úgy van személyesítve, hogy soha semmi kellemetlen, il­­luziót rontó vagy mosolyt előidéző ügyetlenség ne zavarja a hallgatóság feszülő figyelmét, felcsigázott lelkesedését vagy részvétét. A tökéletes alatt, tekint­ve viszonyainkat, csak azt érthetem, hogy soha da­rab, mig az gyökeresen betanulva nincs, színre ne hozassék, a­miből önkényt következik, hogy min­denki szerepét jól tudja s hogy ily alkalommal ne resteljék fe s kitünőbb színészeink s színésznőink is csekélyebb szerepeket vállalni, ha a darab érdeke azonban természetesen csak másodrendű fon­tossággal bír az, mi történik olasz tartomá­nyaival azután; a fődolog reá nézve az, hogy ezen azután a jelen birtokviszonyok­tól különböző alapon ne épüljön. Ha pedig minden úgy maradna, a­mint van, a congres­sus eo ipso felesleges ! A viszály tehát nagyon lényeges pont körül forog s miután a nem-engedés mindkét felől ledönthetlen határozatnak látszik, aligha marad egyéb hátra, mint a megoldhatlan cso­mót — ketté vágni. Mellékes baj aztán még az is, hogy a­mi az olaszok érdekében történnék, már most Napó­leon császár által történnék s ennek befolyása az olasz félszigeten tetemesen növekednék, a mi távolabb jövőre nézve szintén nem egészen közönyös dolog. Szóval, a bonyodalom kezdetét látjuk, de végét nem ! Mi bírhatta a franczia császárt épen most a kezdet kezdésére, erre nézve e napokban egy igen higgadt gondolkozónak véleményét szándékozunk megismertetni. A­mi a véget illeti, ez a gondviselés köny­vébe van beírva, melyben a halandónak nem szabad ide s­­ova lapozgatnia, hanem melyben csak sorról sorra lapról lapra lehet haladnia. Rothschild azt mondá ugyan, miszerint nemcsak „a császárság a béke,“ hanem „a béke a császárság“ is, azonban bármily kis­szerű is a mi napjaink története, de annyira meg sem sülyedt, hogy a tőzsérek imák ! Egy agarász igénytelen nézete a nemzeti színházról. 1. Sok bába hozött elvesz a gyermek. Sok szakács elsózza a levest. E mondatok igazságát alig lehet tagadni, s nem is ok nélkül hallottunk emlegetni ehhez hasonlókat a lefolyt év alatt, színházunk ügyeit illetőleg. Bába ugyan nem voltam soha, — de szakács ko­romban elsózván egyszer a levest, azontúl vigyázva bántam e drága s az én akkori konyhámon egyetlen fűszerünkkel; okulva e tapasztaláson, lehetőleg rö­viden szándékom előadni e mindnyájunkat érdeklő szent ügy körüli véleményemet, — ha nem értem is az ügykezelést, de bizonyosan oly forrón mint bár­ki óhajtam nemzeti színházunk gyarapodását s biz­tosítását. E néhány szó mentse ki netalán elköve­tendő vagy mondandó hibáimat. A jelen világ találmányokban gazdag ügyessége ugyan sokra vitte, — de egyre nézve megsemmisül tudákossága s hatalma; az idő gyors röptét akadá­lyozni nem birja. A miről ma szólunk, a­mit ma teendőink közé so­rozunk, azt ha lehetőleg gyorsan életbe nem léptet­jük,­­ aligha el nem késünk; mert az idő feltartóz­­hatlanul halad s minden egyes hete, hónapja vagy éve helyrehozhatlanul sírba ragadja terveinket, re­ményeinket. Húsvét közeleg, mindenki a színház ügyeiről be­szél s annak jövő állásával foglalkodik, —­s magam is tartván az elkéséstől fogtam tollat. Nem kedvelem, midőn valaki nagy fába vágja a fejszét, azaz olyanokat tervezget s ajánl, melyek bár szépen hangzanak s fényes sikert ígérnek is, mint jelenben kivihetlenek, inkább csak szép remé­nyeket gerjesztenek, a­helyett hogy a meglevő bajon segítenének. Ez oknál fogva tehát csak oly javításokról szólok, melyeket véleményem szerint bármikor ki lehet vin­ni, mert sem anyagi áldozatot nem igényelnek, sem olynemű változást nem idéznek elő, mely gátlólag hatna az intézetre nézve. — Kakas Márton barátunk újabb levelében írja: „Mi a magas bizottmány tagjait mind egyenként és együtt véve igen derék nagy miveltségű, éles eszű , jó akaratú, tiszta lelkű, hazafias érzelmű, részrehajlatlan, nagy buz­­galmú férfiaknak tartjuk, de utoljára is a színház (külö­nösen a nemzeti színház) olyan valami excentricita tárgy, a­mihez saját tapasztalás kell.“ A magas bizottmány azon tagjainak, kik a szerződések megk­ötésével vannak megbízva, az Ellingerné a­ szerződtetésénél tanúsított óvatossága fényesen mutatja azt, hogy a magas bizott­mány e nagytiszteletű tagjai e kellő tapasztalás­sa­l is bírnak. E t. tagok tapasztalák ugyanis azt, hogy Etlingerné a. eddig igen ritkán (mint p. o. januárban 1 ezer, decemberben 3 szer, novemberben 3-szor) lépett fel, hogy több előadás gyakori gyöngélkedése miatt ma­radt el, hogy a két hét előtt kitűzött „Hunyady László“ miatta még most sem adathatik, a 1. énekesnőt akként szerződtetvén, hogy havonként 10, mondd tízszer tartozik fellépni, minden fel nem lépés csak súlyos beteg­ség által volna menthető. A gyöngélkedés nem súlyos be­tegség, a rekedtség nem súlyos betegség, egy kic migrain nem súlyos betegség, s mind e baj esetében a t. énekes­nőnél akarata ellenére előkerülhet s fellépését akarat­a ellenére gátolhatja. A tapasztalás sokat tudna mondani az orvosi bizonyítványokról s a tapasztalás azon meg meggyőződésre is vezethető a t. szerződő comité-tagokat, hogy Ellingerné­l. a tragikus szerepekben nem léphet fel megromlása nélkül oly gyakran, hogy szerződésének elég­tétessék; és miután azt, hogy p­l. Szilágyi Erzsébet szerepét úgy mint az Írva van többször a t. énekesnő nem énekelheti, jó lélekkel Erkel úr is bizonyítja, miu­tán illetékes tekintélyek kétkednek a t. énekesnő azon képessége felett, hogy a tragikus szerepekben sikerrel felléphessen, a t. comité-tagok tapasztalatai ily erősségek által is támogattatván, igazoltatván, miután a legnagyobb erőkísérlésre a m. 10 szeri fellépésre szerződtetett, ki­köttetett, mint említők, a súlyos betegség kivételével úgy kívánja. Egy valóban jól betanult classicus szin­mű, ha talán nem képes is első adatáskor hatást elő­idézni, bizonyosan sükert fog aratni másod vagy har­mad színre hozatala után; mert lehetetlen, hogy mű­veit közönség a valóban szépet s fenségest, jól s összevágólag előadatva, fel ne fogja s meg ne ked­velje. Más részről alig merném ezt állítani egy jó, de kissé nehezebb felfogású színműről, mely felületesen, szorgalom , figyelem nélkül adatik elő. Megemlítendőnek tartom e helyen azon különös körülményt, mely szerint, míg mindenütt e világon mennél többször h­­atik színre egy darab, annál ösz­­szevágóbban s kerekdedebben adatik az, addig ná­lunk kevés kivétellel az ellenkezőt vagyunk kényte­lenek tapasztalni; vagy talán színészeinkre is rára­gadt már azon mánia, melynél fogva sokan a szín­ház jó vagy rész kezelését az után ítélik meg, hány újdonság hozatott színre, s nem az után: javulnak-e színészeink vagy nem ? a legközelebbi időben színre került néhány újdonság jobb-e, mint halmaza a be­tanult s félretett színműveknek ? a színészek közül ki mennyit s hogyan játszik ? Csekély véleményem szerint azon teendőink, melyek által némileg meg­­közelíthetnék a kitűzött czélt, e következendőkben pontosulnának össze. Mindenekelőtt két fő baj volna elhárítandó, ha színművészetünket azon tökélyre óhajtjuk vinni, mely tökély egyedül illő egy nemzeti intézethez. E két baj a szabadságidő egymást érő flagelluma s a jutalomjátékok. Mindkét baj gyökeresen kiirtandó ; a jutalomjáté­kok, ha jól tudom, miről épen nem kezeskedem,a legnagyobb részben biztosítják, miért is azok mellő­zése s készpénzbeni fizetése csekély áldozatot igé­nyelne. A szabadságidő korlátozása s rendezése azt hiszem, valamivel több áldozatba kerülne ugyan, de tekintve azt, hogy csak e két baj kiegyenlítése által nyer az igazgatóság teljes önállóságot s ez által a játékrendre nézve érdekei parancsolta szabadságot, bizton állíthatjuk, miszerint mindkét áldozat, — ha ugyan szükséges volna ez áldozat, miről járatlansá­gomnál fogva nem nyilatkozhatom, — bőven helyre pótoltatnék az igazgatóság fölőbb említett előnyösebb állása által. Azt átlátom, hogy szükséges a viszonyainkhoz ké­p Folytatjuk.) KÜLÖNFÉLÉK: minden más esetben érvényre jutandó sanctio. A gyakor­lat majd fényesebben felderítendi ez intézkedés jelessé­­gét. A lapok természetesen pontosan feljegyzendők, hogy Ellingerné a­ megfelelt-e elvállalt kötelességének, és an­nak idejében majd érdem szerint méltánylandják azon tapasztalásból merített bölcseséget és azon jóakaratot, melyet a szerződtető urak tanúsítanak a szerződések megkötésénél. — Halljuk, hogy az operának tagjai minden nem jo­gosított transpositiója ellen az egyes szerepnek tiltakozni fognak, mert az ily transpositio a többi szerep átíratását is maga után vonván, a többi szerepvivő és karok a bir­tokukban nem levő hangon lényt­lenittetnének énekelni. Nem jogos transpositio az, ha a mezzo sopran vagy ma­gas soprán szerep az alt torka szerint öntetik át.­­ A pesti jótékony nőegylet f. é. január 30 tól február 26 ig terjedő 4 hétre a jelenleg létszám­ban álló 407 szegény számára (kik közül 83 új és 324 már előbb is részeltetett) 1615 frt 72 krt utalványozott, és pedig hetenkinti részesülésben álló szegényeknek 385 ft 5 kr havonkint és l/4 évenkint részesítetteknek 939 ft 25 krt; egyszer mindenkorra segélyzett 50 szegény­nek 291 ft 42 krt a.­­ Ez alkalommal a választmányi nők szegények állapotát tárgyazó 71 vizgálatról tettek jelentést. — Az egylet kötő intézetében je­lenleg 18 egyéb munkára nem képes szegény talál fog­lalkozást és keresetet.­­ A budapesti orvosegylet január hó 29 . tartott r. gyűlése alkalmával prof. dr. Stockinger némi újabb sebészi műtő eszközöket bemutatván, azok használási módját magyarázta. — Dr Hirschler am. évben tett utazásáról, nevezetesen a szegény­ szembetegek számára Londonban felállított magán kórházakról érte­kezett. — A Mészáros Imre által kiadott „Népnevelési közlemények a kath. egyház szellemé­ben“ czimű folyóirat VII dik füzete megjelent. — Örömmel jelentjük, hogy az első magyar általános biztosító társulatnál már több tömeges biztosítás is tör­tént, s örömünk annál nagyobb, mert hazánkban ép a ma­gyar községek kezdék meg a tömeges biztosítást. Legkö­zelebb Irsa és Alberti jelenté be magát ily biztosításra. A magyar községek az ily gondossággal érettségüknek örvendetes jelét adják. A hazai társulatnál azonban több morvaországi község is biztositá magát tömegesen.­­ A temesvári stearingyár kárpótlási öszvegét a hely­színre rögtön leküldött főhivatalnoka a magyar biztosító társaságnak eddig alkalmasint kifizette. Azon részvétnél fogva, mely a hazai biztosító intézet iránt országszerte létezik, könnyen aggodalmat szerzett e bár tetemessége. Azonban az igazgatóság óvatossága és a kezdet nehéz­ségei közt is fényesen bebizonyított eszélyessége ez­úttal is bebizonyult. A kártérítés terheit ugyanis az igazgató­ság a hazai társulattal viszonbiztosítási viszonyban álló társulatok közt oszta fel nagyobb részben, minél fogva a kárpótlási öszvegnek csak egy része maradt a társulat terheül.­­ Említve volt valamennyi has a lapban, hogy Makó városa a haszonkertészet előmozdítása végett egy példány­­kertet szándékozik alakítani, s e tekintetből kertészeti tanulmányait Entz Ferencinél végzett földjét, D­e­d­i­n­s­z­­k­i Istvánt választotta meg kertészül. Ez, mielőtt állomá­sát elfoglalta volna, kimerítő tervet nyújtott be, mikép véli a vállalatot legsikeresebben eszközölhetni. Azonban eddig nem csekély akadálylyal kellett küzdeni. A város már előbb is alakított ugyan egy közkertet, melyet né­hány év óta egy ügyesebb földmivelő atyánkfia kezelt, termesztvén benne répát, borsót, babot stb. A képzett kertész megérkezése után azonban meggyőzte a városi elöljáróságot, hogy a kertül kijelölt tér talaja a kívánt c­élra alkalmatlan. A kert helyisége mind e mai napig nincs ugyan kijelölve, de reméljük, hogy mire a tavasz pacsirtája megszólal, a közkert nemcsak ki jobb jelölve, de mivelése is munkába véve. De a makói takarékpénztár tervezése körüli tanácsko­zások is folynak, s hisszük, miszerint a közkert és taka­rékpénztár körüli tervezéssel nem járjuk meg, mint két év előtt a kikürtölt reáliskolával, melylyel oly nagy zajt ütöttek, s mely születése előtt talán örökre elaludt. Kü­lönben pedig egy jó reáliskola nagyon beillenék Makóra. pest hasznos is, különösen jobb színészeinknek a vi­­déki színpadokon való föllépése , de miért kelles­sék annak úgy rendezve lennie, hogy gyakran épen akkor vannak távol, mikor itthon legnagyobb szük­ség van reájuk, — ezt helyeselni nem lehet. Fő szükségünk közé sorozom, ha rögtön nem is, de a közel­jövőben, egy színművész — dramaturg — megszerzését s a súgó jelenlegi helyzetéből való el­­mozdíttatását. E két pium desiderium nélkül nem képzelhetek magamnak valódi színművészetet ; meglehet, hogy véleményem túlzott, mindamellett engedje reményle­nem egy részről hazafiaink bőkezűsége, más részről pedig színészeink komoly szorgalma, hogy mindkét óhajtásom a lehető leg legrövidebb idő alatt teljese­dést érjen. Színészeink díjazására nézve ne legyünk fukarok,­­ minden túlzott s a jelenlegi viszonyokkal össze nem egyeztethető kívánság azonban utasittassék visz­­sza; oly tagokat tartsunk s szerezzünk meg, kik czélszerűen használhatók, s ezeket fizessük jól egy részről, de használjuk is fel, mennyire az intézet érdeke csak megkívánja. Ezeket elérve s vas következetességgel kezelvén színházunk belügyeit, hiszem, hogy rövid idő alatt nagy haladást tehetnénk, mert egy részről az igaz­gató a fölőbb említettek által függetlenül rendelkez­hetnék s talán könnyebben haladhatna az általa kitű­zött czél felé, — más részről színészeink támaszt s biztosabb alapot nyervén, komolyabban fogván fel ál­lásukat s többet tanulván, --a most gyakran aggá­lyos szerep-elmondás helyébe valódi pezsgő élet s ön­tudatos szereplés lépne. Magyar köny­vészet. 26. Sárospataki füzetek. Protestáns és tudomá­nyos folyóirat, egyház és nevelés, tudomány és irodalom körében. Kiadják Hegedűs László, alsó zempléni es­peres , Szeremlei Gábor hittanár. Szerkeszti Erdél­­­y­i János bölcs. és név. tanára, a m. t. társ. r. tagja. Második folyam. Sárospatakon, a ref. iskola betűi­vel 1858. VII-ik füzet 8-rét 617—716 lap. Egész évfo­lyam előf. ára 6 frt.

Next