Pesti Napló, 1859. március (10. évfolyam, 2715-2740. szám)

1859-03-01 / 2715. szám

PEST, FEBRUÁR 28. A febr. 25-ki parl­amenti ülésről még nin­csenek bővebb tudósításaink. Azon távirati sürgöny, melyet kivonatilag közöltünk, egész terjedelmében így hangzik : „London, febr. 25 kén. Az alsóház terme zsúfolásig töm­ve. A hatalmasságok több köv­­ei jelen vannak. Palmer­ston körülbelül ezt mondja: Disraeli az ülésszak kezdete­kor kinyilatkoztatá, hogy a béke fentartására van remény. A kormány hiszi-e ezt még most is? Én a diplomatiai meg­oldást lehetségesnek tartom , mert Francziaország, Ausztria, Szardínia a szerződések megszegését aligha akarják. A vi­szály valódi oka Francziaországnak és Ausztrának Közép­olasz országházi viszonyaiban fekszik. Arra van tehát szükség, hogy Anglia mind a két félnek sürgetőleg tanácsolja az egy­szerre és végképe aj kivonulást Középolaszországból, s a korszerű reformokra közremunkálást, mely esetben a forradalom veszélyei is kikerülhetők. Disraeli válaszolt: A kormány a hozzá érkezett újabb közlések nyomán reméli, hogy az osztrák és franczia ser­­geknek az egyházi államokból a pápa teljes megegyezésé­vel történendő, s mielőbbi kivonulása bekövetkezhetik. Dis­raeli elismervén Palmerstonnak pártoskodás né­küli fellépé­sét, biztosítá, hogy a minisztérium a kiegyenlítésre semmi kísérle­tet sem mulasztana el. Cowley lord küldetése en­gesztelő jellemmel bír. S ő — Disraeli — ezen fáradozá­soktól és m­iden hatalmaknak az 1915-öi szerződések fön­­tartására irányzott vágyától, a béke megnem zavarására néz­ve a legjobbat reméli. A további interpellációk és viták e peretben nem volnának időszerűek. Kus3* 11 lordot is e nyilatkozat kielégíti. Pakington, a­mint várható volt, magasabb hajóhadi költségvetést terjesztett elő, és semmi igazi ellenzésre nem talált A lordok házában Malmesbury egészen Disraelihez ha­sonló modorban nyilatkozott.“ Valódi ügyetlenség volna a parl­amenti vi­tákat rövid távirati értesítések után bírálni Bevárjuk tehát­"a részletes tudósítást. Addig csak azt jegyezzük meg, hogy Dis­raeli felvilágosításaiból annyi mindenesetre ki­sül, miként Cowley lord III. Napóleonnak vagy beleegyezésével vagy legalább tudtával oly közvetítési tervvel jön Bécsbe, mely a fran­czia s piemonti követeléseknek valamivel alább­­hangolását mutatja. Vájjon komolyan és miben változott a na­póleoni politika ? Mi lehet Cowley lord panaceája, mely a haldokló békét az életre, a fris egészségre hívja vissza, mely behegeszti a börze tátongó sebeit, hüvelybe téteti a félig kivont kardot, s az ingerültségbe hozott szenvedélyeket valami formula segítségével ismét lecsillapítja ? Ha a jólértesültnek látszó „Ost-Deutsche Post“ párisi levelét, és a félhivatalos „Patrie“ vezérczikkét összefoglaljuk, a következő né­zetekre találunk, melyeket — ha épen tet­szik — engedélyeknek is nevezhetünk, s me­lyek Cowley lord küldetésének főbb pontjait hihetőleg magukban foglalják. A „Patrie“ elismeri, hogy az 1815-ki szer­ződés szerint Ausztriának joga van a lombard­­velenczei királysághoz, mit egyébiránt La­­gueronniére röpirata sem hozott kétségbe. A „Patrie“ e tényt nem vitatni, csak constatírozni akarja, miből talán azt lehet következtetni, a­mit Palmerston is állí­tott, hogy Francziaország az 1815-ki szerző­dést nem kívánja megsérteni. S erről Cowley lord a bécsi kabinetet valószínűleg értesítendi is. De a ,,Patrie“ Ausztria ellen fordulva, azt igyekszik bebizonyítani, hogy a bécsi kormány az, mely az 1815-ki kötést megsértette, midőn Olaszország több fejedelemségeinek épen az 1815-ki szerződés által biztosított souveraini­­tását és független belkormányzási jogait ma­gánkötések által semmivé téve, és kijátszotta a bécsi congressusnak határozott szavakban kifejezett intézkedéseit. A „Patrie“ ezen állításából következik, hogy ha Cowley lord javaslatai nem fogadtatnának el, akkor Napóleon az 1815 -ki szerződések­nek nem átvizsgálását, hanem értel­mezését fogja követelni. Hogy mit változtat a dolgon e szó­kicse­rélés? nem könnyű belátni, miután Ausztria, Cowley lord missiójának sikertelenülése ese­tében, arra rá nem állhat, hogy számára egy új congressus értelmezze a réginek kötelező szabályait. Ha pedig a háború veszi át a megoldást, az a siker, s nem a szerződések szerint szokott kötni és oldani. Midőn a „Patrie“ az 1815-ki szerződést védi Ausztria ellen, midőn a franczia császár a napoleonidák dynastiáját száműző okmány bajnokává avatja magát, akkor önként érte­tik, hogy a bécsi kötés értelmezése útján is lehet annyit követelni Ausztriától, a­mennyit ennek elfogadnia lehetetlen. Az „Ost-Deutsche Post“ párisi levelezője e tényt kétségtelenné teszi. Szerinte Cowley lord küldetése Olaszor­szágra nézve három pontból áll : 1. A pápát többé vagy kevésbbé szelíd erőszakkal reformokra bírni, és többé vagy kevésbbé rövid idő alatt az egyházi álla­mokból az idegen sergeket kitakarítani. 2. Ausztriát rábeszélni, hogy az olasz her­­czegségekkel kötött különszerződéseket mond­ja fel és szüntesse meg. 3. Az olasz herczegségek — a­melyekkel t­­. Ausztriának szerződései voltak — a ha­talmak közös biztosítéka alá helyezendők, akként, mint a Dunafejedelemségek. Nem akarjuk e pontokra nézve saját véle­ményünket kifejezni, csak az „Ost. D. Post“ levelezés­ét fordítjuk le. „Humanistic­s nézetből lehet kivárni , hogy az angol­­franczia küldött missiója sikerüljön. De mint német és becsületes ember, más irányú óhajtásokat táplálok. 111-dik Napóleon — közhit szerint — kényszerítve van a háború­ra. Igen fel vannak már a szenvedélyek szítva. Ha a köny­­nyen megfogható tekintetek, jelenleg a háború megkez­dését nem javasolják is ; ez oly kényszer, mely a belső dühöt még magasabbra fokozza. A mérséklet szerepét az ellenfél most csak azért játszódja, hogy magához csábítsa a közvéleményt. Az első alk­alomkor, midőn a szél kedve­zőn fog fújni, az egyezkedések daczára, annál nagyobb erővel tör ki a háború.“ Cowley lord a Dunafejedelemségek ügyé­ben is hozott Napóleontól közvetítő javaslatot. Az „Ost. D. P.“ párisi levelezője szerint a császár két alternatívát tűz ki: vagy ismertes­sék el Cousa kettős választatása, s akkor a tui­­leria kész a netalán tettleg végrehajtandó unió ellen a biztosítékok élesítését pártolni, vagy nyilatkoztassák a Cousa kettős hospo­­dársága érvénytelennek, de oly feltétel mellett, hogy az aug. 19-diki conventio megszüntet­vén, új kötés készíttessék a teljes unió alapján. Valóban Cowley lordnak a rábeszélő tehet­ség rendkívüli adományával kell bírnia, hogy küldetése sikerüljem KEMÉNY ZSIGMOND. — A nagyváradi cs. k. orsz. pénzügyigazgatósági osz­tály szintén a nagyváradi pénzügykerületi igazgatóság hivatali gyakornokát Dresc­en Tamást, a debreczeni cs. k. gyűjtőpénztár mellé ideiglenes minőségben segéd­tisztté nevezte ki. F. é. febr. 9 -én jelent meg és küldetett szót a bécsi cs. k. udv. és állami nyomdában a birodalmi törvénylap VI. darabja. Tartalma : 27. sz. Rendelete a belügyminisztériumnak f. é. jan. 1- tól — hatályos az összes koronaországokra — az új ausztriai gyógyszer taksát illetőleg. A „Patrie“ Ausztriáról és a szerződésekről. Miután a „Patrie“ legutóbbi, általunk ismertet pH czikkében előadni iparkodott, hogyan lehet az olasz kérdést felállítani diplomatiailag, egy febr. 24-dikről szóló hosszasabb czikkben előszámlálja mind az áta­lános szerződéseket, melyek a diplomatiának zsinór mértékül tartoznak szolgálni, mind azon magán­köté­seket, melyek a franczia kormány nézetei szerint amazokkal ellenkeznek. A czikk menetele a kö­vetkező : A „Patrie“ meghatározta tegnap azon két szem­pontot, melyek közül az egyik tisztán politikai, a másik egészen diplomatiai, melyek alatt az olasz kér­dés mutatkozik. Miután a diplomatia erőfeszítéseinek lehet fentartva, hogy e küldésben közbelépjen, nem érdek nélküli dolog egy füst alatt szem elé állítani mind­azon átalános szerződéseket, melyek majd ötven évvel ezelőtt Olaszország területi állapotát újra ala­­kíták (reconstituaient), mind pedig azon kötéseket, melyek által Ausztria ezen szerződéseket nyíltan megszegte. Mindenekelőtt emlékezzünk vissza a bécsi con­gressus véghatározmányára 1815. junius 9-ről, mely­ben ezt olvassuk : „Régi osztrák birtokok“. „Az 1814. május 30 diki párisi szerződésben meg­állapított lemondások folytán a jelen szerződést alá­író hatalmak elismerik ausztriai Császár Ő Felségét, valamint örököseit és utódait, azon tartományok vagy területek törvényes uralkodóinak, melyek akár egészben akár részben az 1797-diki campofor­­miai, az 1801 diki lunévilléi, az 1801-diki pozsonyi békekötésekben, az 1807-diki fontai­­nebleaui pótló-egyezményben, az 1809-diki bé­csi békekötésben át lőnek engedve, de a­mely tar­tományok és területek birtokába­­ cs­­apást, királyi Felsége az utóbbi háború folytán visszajutott. Ilye­nek : mind az osztrák, mind az egykori velenczei Istria, Dalmatia, az Adriai tengeren lévő hajdan ve­lenczei szigetek, a cattaroi öblök, Velencze városa, a lagúnák, valamint az egykori velenczei államok szá­razföldi többi tartományai és kerületei az Etsch (Adige) balpartján , a majlandi és mantuai herczeg­ségek, a bu­xeni és trienti fejedelemségek, a tyroli grófság, Voralberg, az osztrák Friaul, az egykori velenczei Friaul, a montefalcone-i terület, Trieszt kormánykerület és város, Carniolia, Felső Carinthia, Horvátország a Szávától jobbra, Fiume és a ma­gyar tengerpart, és a castuai kerület.“ „Az ausztriai monarchiához csatolt tartományok.“ „94. ez . cs. kir. Ap. Felsége monarchiájához csatolja, hogy általa és utódjai által teljes tulajdoni és souverainitási joggal birassanak e­l-ször: a velen­czei államok szárazföldi azon részein kívül, melyek­ről az előbbi czikkben való emlékezet, a nevezett ál­lamok többi részeit is, valamint minden egyéb oly te­rületet, a­mely a Ticino, Po, és az Adriai tenger közt fekszik. 2-szer a valtelinei, bormioi, és chiavennai völgyeket; 3-szor azon területeket, melyek a volt raguzai köztársaságot alkották.“ Ha — folytatja a „Patrie“ — az előbbi határozatok­hoz hozzátesszük a várőrségi jogot, mely a cs. kir. Ap. Felségének aferrárai és comachioi erős­ségekben engedtetett a 103 ik czikk végszakasza ál­tal, mely a szentszék birtokait határozza meg, ak­kor megismertettük mindazt, a mit a bécsi congres­­sus véghatároz­vány­a Ausztriának megadni akart, sem többet, sem kevesebbet. Az 1814 diki párisi szerződés 6-ik czikke, mely az egyesült hatalmak és Francziaország közt kötte­tett, így hangzott : „Olaszország, azon tartományok határain túl, me­lyek Ausztriához jutandnak vissza, souverain álla­mokból fog állani.“ Ezen souverainitás, és a­mi annak fő megismerte­­tője, a függetlenség —­ mond tovább a „Patrie“ — utólagosan megszentesiltetett a bécsi congressus vég­­határozványának 97,99, és 100-dik czikkei által. A 97-ik czikk teljes tulajdoni és souverai­nitási joggal állltá vissza estei Ferdinand főher­­czeg részére a modenai, reggioi, és miran­­d­i­­­a­i herczegségeket. A 99 dik czikk Maria Luiza számára megszentesité teljes tulajdoni és souverai­nitási joggali bírását a parmai, piacenzai és gouetallai herczegségeknek,,,kivévén azon kerü­leteket, melyek a Po bal partján Öcs. kir. Ap.Felsége államaiba szegellettek.­­ Végre a 100-dik czikk Ferdinand főherczegnek teljes tulajdoni és souverai­nitási joggal adá a toscanai nagyherczegséget és annak tartozékait, úgy, a mint ö­cs. fensége azokat a 1­u­n é­v­i 11 e i béke előtt birta. A bécsi congressus határozványa ugyanazon alapo­kon állította vissza a szárd államokat, és a két s­z­i­c­z­i­­­i­a­i királyságot. Ilyen volt, mind a „Patrie“, az 1815. június 9-diki szerződés betűje és szelleme. Egyfelől elfogadta az, mint látható, a lombard-velenczei királyságot, melyet az ausztriai Császár a megelőzött április 7-ikén kelt császári nyiltparancsával felállított vala; másfelől el­fogadta souverain államokat: a szentszéket, Szardi­­niát, két Szicziliát, a toscanai nagyherczegséget, a modenai és parmai herczegségeket. Csakhamar — így folytatja ezután a „Patrie" — Ausztriát abban látjuk működni, hogy Olaszországban erőszakos terjeszkedési politikáját keresztülvigye, hogy Nápolyban, Florenczben, Modenában és Pármá­ban túlsúlyát megalapítsa, és látjuk Ausztriát, nem törődve Európával, melyet pedig olaszországi poli­tikájának méltánytalansága által előbb utóbb meg kellett sértenie, az 1814 és 1815 iki szerződéseket megszegni oly külön kötések segélyével, melyeket diplomatája diétáit az olasz fejedelmek gyengesé­gére. Mert — folytatja a „Patrie" — 1815. óta Ausztria Németországban úgy, mint Olaszországban ugyana­zon czélra törekedett, tudniilik, hogy kívüle ne en­gedjen történni semmi olyast, a­mi az ő féltékenyen őrzött befolyását csorbíthatná. Németországot illető­leg szabad legyen felhoznunk, hogy Ausztria, az 1815-ki szövetségi kötés ellenére, az 1819-ki karls­­badi és 1834-ki bécsi congressusokon a másodrendű államokat egy sereg oly határozat hozatalára erőtett vala, melyek azokat minden alkotmányos reformok­tól eltávoliták , sőt azokat még a már megadott sza­badelvű intézmények eltörlésére is kényszerité.“ Ezután azt mutogatja a „Patrie“, hogy Ausztria Olaszországban sem követett egyéb politikát, s itt előszámlálja azon támadó és védőszövetségeket, me­lyeket Ausztria az egyes olasz államokkal kötött, mint : 1815. jun. 12 dikén Tos­can­ával, mely a kisebb államot a nagyobbtól egészen függővé téve; vagy pedig, mint 1815 julius 15-dikén Nápolylyal, melyben magának megigérteté, hogy az ország bel­­intézményeiben semmi oly változtatásokat nem teend, melyek Ausztria politikai elveivel össze nem hang­­zanának; mint 1847. december 24-dikén Parmával és Modenával, melyekben Ausztriának azon fog­ada­tik, hogy mindkét herczegségekbe bevonulhasson mindannyiszor, mennyiszer azt a közös érdek, vagy a katonai elővigyázat igényli. A „Patrie“ nem akarja azon kérdést kutatni, várjon az olasz kormányok e szerződésekre önként állottak-e , miután az szentül áll, hogy azóta nem voltak függetlenek. Elég az hozzá, hogy az első párisi béke souverain államok­ból álló Olaszországról beszél, míg a bécsi congres­sus véghatározványa az osztrák Olaszország határait körülírja. Ezen határozványokhoz képest kell meg­szorítani Ausztria befolyását Olaszországban. A di­plomatia feladata a reparatio ezen munkáját végbe­vinni, oly téren, melyen minden hatalmaknak talál­koztok kell. És a „Patrie“ nem hiszi, hogy a diplo­matia tehetetlen volna ennek végbevitelére. Szózat irodalmunk érdekében. A nemzetiség fő alkatrésze a nemzeti nyelv, s en­nek fő támasza, talpköve a nemzeti irodalom. Iroda­lom és erkölcs karöltve halad s vezeti a nemzetet oda, hol az emberiség rendeltetésének pályadija ki­tűzve ragyog: az átalános mivelődés, polgárisodás és emberileg utólérhető közjólét, közboldogság. Tehát irodalmunk elősegítése és fejlesztése minden miveltebb magyarnak hazafias feladata, legszentebb kötelessége; sőt a közerkölcsiség szempontjából azoknak is, kik tán világnézleti tekintetből a kisebb nemzetiségeket egy nagy közösbe vélik czélszerítnek beolvasztani; mert „minden országnak támasza, talp­köve a tiszta erkölcs, mely ha megvész, Róma ledül s rabigába görbéd.“ Mióta a múlt évtized fejleményei az egyedi mun­kásság határait szakonként körvonalazták, mióta az értelmi tényezőket a politikai közös térről a társa­dalmira utalták : több egyéniség ragadott irói tollat, kik az előbbi körülmények közt hivatalviselésre irá­nyították volna munkásságukat. Ez tán egyik oka, hogy irodalmunk a nemzeti nyelv benső öregbedé­­sétől s nemzetiségünk vigaszául mind bel- mind kü­l­­terjűleg erősbödött és gyarapodott. De épen akkor, midőn irodalmunk a közönség növekedő részvététől is nagyobb mértékben pártolva fiatal erőkkel a vi­rágzás fokához közelít, nem kell felednünk, hogy az olc­ásó közönség az írók műveinek szellemi szár­nyain szinte magasabb rétegekbe emelkedve, közele­dik azon ponthoz, melyen a szellem a költészet virá­gai mellé a komoly valódiság gyümölcseit követeli,— vagy­is hol az olvasó közönség a szépművészetek mellett tudományt is szomjaz. S e tekintetből tudományosan kiképezett nagyobb számú szakemberekre, szakírókra lesz csakhamar szüksége a nemzetnek, részint az élők de egyszer­smind halandók, részint a hiányzók helyeinek és hé­zagainak betöltéséül; mert a szomjas, ha saját kut­jából eleget nem meríthet, szomszédjához lesz kény­telen folyamodni. Van ugyan nemzeti Akadémiánk, melynek fel­adata a tudományosságot nemzeti nyelvünkön fej­leszteni és öregbíteni, s melynek halhatatlan érdemei közé soroljuk, hogy az írók száma a lefolyt évtized alatt oly örvendetes gyarapodásnak indult; vannak tanintézeteink, melyekben a jövő kor számára nem ugyan kizárólag magyar, de szintén tudományos té­nyezők képződnek; vannak folyóirataink, melyek­nek tág mű­körében azonkét tág mező nyílik minden fiatal erőnek a nyilvánulásra s munkás fejlődésre, de az imént elősorolt intézeteket s kü­zdtereket nem tartjuk elegeknek az utóbb említett mellékezés meg­közelítésére ; szükségesnek vélünk e mellett minél több írói semináriumot. Mert az Akadémia­i Gazdasági Egyesület kitűznek ugyan évenként pá­lyadíjakat , de csak képzett íróktól telhető tudomá­nyos munkákra, vagy szépművészeti némely tudo­mányos kérdések nagyobb készültséget s ismeret­beőséget igénylő megfejtésére, mi a növendék-irókra egyedül közvetve édesgetőleg, tanulásra, önkép­zésre serkentőleg hat. A tanintézetekben a növen­dék minden munkássága annyira igénybe véte­tik , hogy nem marad elég ideje szellemi erejé­nek az írói pályán óhajtott megkísérlésére. A szak­­irodalom legnagyobb részt vállalkozó kiadók ke­zében lévén, a lapok s folyóiratok szerkesztői a kö­zönség pártoló részvétét csak úgy érdemelhetik meg s a megérdemlettet csak úgy szilárdíthatják, ha lap­jaikban ismeretes­ nevek alatt jelennek meg czik­­kek, oly czikkek, milyenek a közönségnek már kita­pogatott ízlésére számítvák — élvezet tárgyául, vagy irányadó kalauzokul. Kezdők számára jobb irói képezdék véleményünk szerint a honi magasabb nevelő és tanintézetekben létezett, s itt ott még létező magyar nyelvmivelő tár­sulatok, melyekben iparkodóbb s nemzeti érzelmü ifjak szépművészeti dolgozataikat tanáraik fölügye- lése s Útmutatása mellett a közönségnek is fel szok­­­­ták mutatni. De ezeknél még alkalmasb képezték a hullongva megjelenni szokott Albumok. Ha az 1848-dik év előtti municipális élet történel­mébe pillantunk, nem lehet fájdalom nélkül vissza­emlékeznünk azon társadalmi és politikai rokonságra, mely Hont és Nógrád megyék középosztálybeli la­kosait a közjólét elősegítésére részint a törvényhozás és közigazgatás terén, részint egyesületek és a tudo­mányosság körében egymáshoz közelebb viszonyu­ó, s nemes vetélyeket élesztve, egymással folytonos frigyben tartó. Azon jeles férfiak, kik e két megye politikai láthatárán ragyogtak, pályafutásukat bevé­gezték. Végrendeleteikben, nekünk utódoknak ha­gyományos kötelmeink közé sorozák, hogy nemzeti­ségünk fentartásául és fejlesztésein munkásságunkat irodalmi pályán edzelik, s hogy az ősi vérrel ittas földbe olajágat ültessünk. Némi vigaszunkra szolgál, hogy hazánkban a politikai irányt tudományked­velés váltotta fel; s örömmel látjuk megritkult so­rainkat oly férfiakkal erősbödve, kik a tudományok mivelésére, hasznos ismeretek terjesztésére, s a nem­zet polgári erényeinek öregbítésére képesek is, ké­szek is. Nincs tehát e részben egyéb hátra, mint ifjaink azon részének, mely munkátlanságban tesped, vagy meddő szenvedélyekre pazarolja jobb czélra érdemes erőit, nemesb irányt jelölni ki, s alkalmat nyújtani , hogy a tudományokat megkedvelendő, atyáink ne­mesb tetteinek utánzásául nemcsak vagyonilag, ha­nem szellemileg is gazdagodjék, s oly kincseket gyűjthessen és terjeszthessen, milyenek varázsereje előtt a nemzeti nagyság minden akadályai összeros­­kadnak. E czélból néhány elvrokonunkkal szövetkezve el­határoztuk, miszerint próbakisérletül Albumot adjunk ki, melynek lapjai a művészetek és komo­lyabb tudományok mezején gyűjtögetett szellemi vi­rágokat és gyümölcsöket kedvesen fogadva s beibe csak érdeme szerint sorozva, nemesi küzdtér gya­nánt szolgáljanak. Molnár J. választmányi tag folytatta előadását a Lukácsfürdő természettudományi viszonyairól, s kü­lönösen a vegybontási eredményeket ismertette meg, melyeket azon példás türelemmel, fáradsággal és lelkiismeretességgel vitt véghez hat forrásvizén és egy mésztuffon, mit az ő munkálatainál a társulat már megszokott. Az eredményt 1000 rész vízre szá­mította ki, s az alkatrészeket közölte először úgy a mint közvetlenül az elemzés folytán kapta, mi tudo­mányos felhasználásra minden esetre kívánatos; másodszor közölte összeállítva sokká, úgy a mint közönségesen szokás az efféle munkáknál. A végkövetkeztetésekben kimondja, az elemzésre támaszkodva, hogy a felső terület forrásai és a tó-Azonban meg lévén arról is győződve, hogy ily vállalat csak úgy számolhat tartós sikerre, ha a kez­dők és újonczok vezetőiül, védőiül avatott írók is fel­ajánlják közrehatásukat, egyszersmind a gyűjte­mény becsértékével az olvasó közönség pártoló rész­vétét is öregbítendők ; ennélfogva a fent nevezett két megyebeli magyar írókat arra bátorkodunk hazafias bizodalommal felkérni : méltóztatnának részint a közügy, részint megyéjök díszének, jólétének előse­gítéséül igénytelen vállalatunkat hozzájárultak­kal gyámolítani, s gyűjteményünket becses dolgozataik­kal gazdagítani. Tárgya gyűjteményünknek minden, mi az emberi­ség mivelődését, közjólétét, a magyar hazát általá­ban, vagy Hont Nógrád megyéket különösen érde­kel ; minden, mit tudományos és szépművészeti Al­­b­u­m elfogadhat. Az első kötet tiszta jövedelmét a b. gyarmati, a 2-et a sági kisdedóvoda alaptőkéjé­nek szántuk. Vállalatunk folytathatása a munkatár­sak s olvasóközönség pártoló részvététől függ. A szíves ajánlkozók becses válaszát és dolgozatait Horváth Elek ügyfelünkhöz kérjük B.-Gyarmatra küldetni. *) Kacskovics Károly, Kalmár István, Kacs­­kovics Lajos, Horváth Elek, Kádlóczy Já­nos, Ha­an Rezső. Magyar könyvészet. 56. Protestáns ellenőr. Figyelmeztetésül a prot. egyh. és isk. lapra. Irta Sz­eberén­y­i Lajos, makói ág. hitv. ev. lelkész. Arad, 1859. Nyomatott Réthy Li­­pótnál 8 rét 18 lap. Ára 12 ujkr. 57. Énekkönyv a kathol. tanuló ifjuság használatára. Négyes hangjegyekre téve, kiadták Zsasskovszky Ferencz és Endre. Egerben, nyoma­tott az érseki könyvnyomdában. 1859. 8­ rét, második füzet. XII. és 73—162 lap. Ala­­­pít. *) Az időszaki lapok t. szerkesztőséget kéretnek ezen czikk közlésére. Természettudományi Társulat, Szakgyűlés febr. 19.

Next