Pesti Napló, 1859. március (10. évfolyam, 2715-2740. szám)
1859-03-01 / 2715. szám
PEST, FEBRUÁR 28. A febr. 25-ki parlamenti ülésről még nincsenek bővebb tudósításaink. Azon távirati sürgöny, melyet kivonatilag közöltünk, egész terjedelmében így hangzik : „London, febr. 25 kén. Az alsóház terme zsúfolásig tömve. A hatalmasságok több kövei jelen vannak. Palmerston körülbelül ezt mondja: Disraeli az ülésszak kezdetekor kinyilatkoztatá, hogy a béke fentartására van remény. A kormány hiszi-e ezt még most is? Én a diplomatiai megoldást lehetségesnek tartom , mert Francziaország, Ausztria, Szardínia a szerződések megszegését aligha akarják. A viszály valódi oka Francziaországnak és Ausztrának Középolasz országházi viszonyaiban fekszik. Arra van tehát szükség, hogy Anglia mind a két félnek sürgetőleg tanácsolja az egyszerre és végképe aj kivonulást Középolaszországból, s a korszerű reformokra közremunkálást, mely esetben a forradalom veszélyei is kikerülhetők. Disraeli válaszolt: A kormány a hozzá érkezett újabb közlések nyomán reméli, hogy az osztrák és franczia sergeknek az egyházi államokból a pápa teljes megegyezésével történendő, s mielőbbi kivonulása bekövetkezhetik. Disraeli elismervén Palmerstonnak pártoskodás néküli fellépését, biztosítá, hogy a minisztérium a kiegyenlítésre semmi kísérletet sem mulasztana el. Cowley lord küldetése engesztelő jellemmel bír. S ő — Disraeli — ezen fáradozásoktól és miden hatalmaknak az 1915-öi szerződések föntartására irányzott vágyától, a béke megnem zavarására nézve a legjobbat reméli. A további interpellációk és viták e peretben nem volnának időszerűek. Kus3* 11 lordot is e nyilatkozat kielégíti. Pakington, amint várható volt, magasabb hajóhadi költségvetést terjesztett elő, és semmi igazi ellenzésre nem talált A lordok házában Malmesbury egészen Disraelihez hasonló modorban nyilatkozott.“ Valódi ügyetlenség volna a parlamenti vitákat rövid távirati értesítések után bírálni Bevárjuk tehát"a részletes tudósítást. Addig csak azt jegyezzük meg, hogy Disraeli felvilágosításaiból annyi mindenesetre kisül, miként Cowley lord III. Napóleonnak vagy beleegyezésével vagy legalább tudtával oly közvetítési tervvel jön Bécsbe, mely a franczia s piemonti követeléseknek valamivel alábbhangolását mutatja. Vájjon komolyan és miben változott a napóleoni politika ? Mi lehet Cowley lord panaceája, mely a haldokló békét az életre, a fris egészségre hívja vissza, mely behegeszti a börze tátongó sebeit, hüvelybe téteti a félig kivont kardot, s az ingerültségbe hozott szenvedélyeket valami formula segítségével ismét lecsillapítja ? Ha a jólértesültnek látszó „Ost-Deutsche Post“ párisi levelét, és a félhivatalos „Patrie“ vezérczikkét összefoglaljuk, a következő nézetekre találunk, melyeket — ha épen tetszik — engedélyeknek is nevezhetünk, s melyek Cowley lord küldetésének főbb pontjait hihetőleg magukban foglalják. A „Patrie“ elismeri, hogy az 1815-ki szerződés szerint Ausztriának joga van a lombardvelenczei királysághoz, mit egyébiránt Lagueronniére röpirata sem hozott kétségbe. A „Patrie“ e tényt nem vitatni, csak constatírozni akarja, miből talán azt lehet következtetni, amit Palmerston is állított, hogy Francziaország az 1815-ki szerződést nem kívánja megsérteni. S erről Cowley lord a bécsi kabinetet valószínűleg értesítendi is. De a ,,Patrie“ Ausztria ellen fordulva, azt igyekszik bebizonyítani, hogy a bécsi kormány az, mely az 1815-ki kötést megsértette, midőn Olaszország több fejedelemségeinek épen az 1815-ki szerződés által biztosított souverainitását és független belkormányzási jogait magánkötések által semmivé téve, és kijátszotta a bécsi congressusnak határozott szavakban kifejezett intézkedéseit. A „Patrie“ ezen állításából következik, hogy ha Cowley lord javaslatai nem fogadtatnának el, akkor Napóleon az 1815 -ki szerződéseknek nem átvizsgálását, hanem értelmezését fogja követelni. Hogy mit változtat a dolgon e szókicserélés? nem könnyű belátni, miután Ausztria, Cowley lord missiójának sikertelenülése esetében, arra rá nem állhat, hogy számára egy új congressus értelmezze a réginek kötelező szabályait. Ha pedig a háború veszi át a megoldást, az a siker, s nem a szerződések szerint szokott kötni és oldani. Midőn a „Patrie“ az 1815-ki szerződést védi Ausztria ellen, midőn a franczia császár a napoleonidák dynastiáját száműző okmány bajnokává avatja magát, akkor önként értetik, hogy a bécsi kötés értelmezése útján is lehet annyit követelni Ausztriától, amennyit ennek elfogadnia lehetetlen. Az „Ost-Deutsche Post“ párisi levelezője e tényt kétségtelenné teszi. Szerinte Cowley lord küldetése Olaszországra nézve három pontból áll : 1. A pápát többé vagy kevésbbé szelíd erőszakkal reformokra bírni, és többé vagy kevésbbé rövid idő alatt az egyházi államokból az idegen sergeket kitakarítani. 2. Ausztriát rábeszélni, hogy az olasz herczegségekkel kötött különszerződéseket mondja fel és szüntesse meg. 3. Az olasz herczegségek — amelyekkel t. Ausztriának szerződései voltak — a hatalmak közös biztosítéka alá helyezendők, akként, mint a Dunafejedelemségek. Nem akarjuk e pontokra nézve saját véleményünket kifejezni, csak az „Ost. D. Post“ levelezését fordítjuk le. „Humanistics nézetből lehet kivárni , hogy az angolfranczia küldött missiója sikerüljön. De mint német és becsületes ember, más irányú óhajtásokat táplálok. 111-dik Napóleon — közhit szerint — kényszerítve van a háborúra. Igen fel vannak már a szenvedélyek szítva. Ha a könynyen megfogható tekintetek, jelenleg a háború megkezdését nem javasolják is ; ez oly kényszer, mely a belső dühöt még magasabbra fokozza. A mérséklet szerepét az ellenfél most csak azért játszódja, hogy magához csábítsa a közvéleményt. Az első alkalomkor, midőn a szél kedvezőn fog fújni, az egyezkedések daczára, annál nagyobb erővel tör ki a háború.“ Cowley lord a Dunafejedelemségek ügyében is hozott Napóleontól közvetítő javaslatot. Az „Ost. D. P.“ párisi levelezője szerint a császár két alternatívát tűz ki: vagy ismertessék el Cousa kettős választatása, s akkor a tuileria kész a netalán tettleg végrehajtandó unió ellen a biztosítékok élesítését pártolni, vagy nyilatkoztassák a Cousa kettős hospodársága érvénytelennek, de oly feltétel mellett, hogy az aug. 19-diki conventio megszüntetvén, új kötés készíttessék a teljes unió alapján. Valóban Cowley lordnak a rábeszélő tehetség rendkívüli adományával kell bírnia, hogy küldetése sikerüljem KEMÉNY ZSIGMOND. — A nagyváradi cs. k. orsz. pénzügyigazgatósági osztály szintén a nagyváradi pénzügykerületi igazgatóság hivatali gyakornokát Drescen Tamást, a debreczeni cs. k. gyűjtőpénztár mellé ideiglenes minőségben segédtisztté nevezte ki. F. é. febr. 9 -én jelent meg és küldetett szót a bécsi cs. k. udv. és állami nyomdában a birodalmi törvénylap VI. darabja. Tartalma : 27. sz. Rendelete a belügyminisztériumnak f. é. jan. 1- tól — hatályos az összes koronaországokra — az új ausztriai gyógyszer taksát illetőleg. A „Patrie“ Ausztriáról és a szerződésekről. Miután a „Patrie“ legutóbbi, általunk ismertet pH czikkében előadni iparkodott, hogyan lehet az olasz kérdést felállítani diplomatiailag, egy febr. 24-dikről szóló hosszasabb czikkben előszámlálja mind az átalános szerződéseket, melyek a diplomatiának zsinór mértékül tartoznak szolgálni, mind azon magánkötéseket, melyek a franczia kormány nézetei szerint amazokkal ellenkeznek. A czikk menetele a következő : A „Patrie“ meghatározta tegnap azon két szempontot, melyek közül az egyik tisztán politikai, a másik egészen diplomatiai, melyek alatt az olasz kérdés mutatkozik. Miután a diplomatia erőfeszítéseinek lehet fentartva, hogy e küldésben közbelépjen, nem érdek nélküli dolog egy füst alatt szem elé állítani mindazon átalános szerződéseket, melyek majd ötven évvel ezelőtt Olaszország területi állapotát újra alakíták (reconstituaient), mind pedig azon kötéseket, melyek által Ausztria ezen szerződéseket nyíltan megszegte. Mindenekelőtt emlékezzünk vissza a bécsi congressus véghatározmányára 1815. junius 9-ről, melyben ezt olvassuk : „Régi osztrák birtokok“. „Az 1814. május 30 diki párisi szerződésben megállapított lemondások folytán a jelen szerződést aláíró hatalmak elismerik ausztriai Császár Ő Felségét, valamint örököseit és utódait, azon tartományok vagy területek törvényes uralkodóinak, melyek akár egészben akár részben az 1797-diki campoformiai, az 1801 diki lunévilléi, az 1801-diki pozsonyi békekötésekben, az 1807-diki fontainebleaui pótló-egyezményben, az 1809-diki bécsi békekötésben át lőnek engedve, de amely tartományok és területek birtokába csapást, királyi Felsége az utóbbi háború folytán visszajutott. Ilyenek : mind az osztrák, mind az egykori velenczei Istria, Dalmatia, az Adriai tengeren lévő hajdan velenczei szigetek, a cattaroi öblök, Velencze városa, a lagúnák, valamint az egykori velenczei államok szárazföldi többi tartományai és kerületei az Etsch (Adige) balpartján , a majlandi és mantuai herczegségek, a buxeni és trienti fejedelemségek, a tyroli grófság, Voralberg, az osztrák Friaul, az egykori velenczei Friaul, a montefalcone-i terület, Trieszt kormánykerület és város, Carniolia, Felső Carinthia, Horvátország a Szávától jobbra, Fiume és a magyar tengerpart, és a castuai kerület.“ „Az ausztriai monarchiához csatolt tartományok.“ „94. ez . cs. kir. Ap. Felsége monarchiájához csatolja, hogy általa és utódjai által teljes tulajdoni és souverainitási joggal birassanak el-ször: a velenczei államok szárazföldi azon részein kívül, melyekről az előbbi czikkben való emlékezet, a nevezett államok többi részeit is, valamint minden egyéb oly területet, amely a Ticino, Po, és az Adriai tenger közt fekszik. 2-szer a valtelinei, bormioi, és chiavennai völgyeket; 3-szor azon területeket, melyek a volt raguzai köztársaságot alkották.“ Ha — folytatja a „Patrie“ — az előbbi határozatokhoz hozzátesszük a várőrségi jogot, mely a cs. kir. Ap. Felségének aferrárai és comachioi erősségekben engedtetett a 103 ik czikk végszakasza által, mely a szentszék birtokait határozza meg, akkor megismertettük mindazt, a mit a bécsi congressus véghatározványa Ausztriának megadni akart, sem többet, sem kevesebbet. Az 1814 diki párisi szerződés 6-ik czikke, mely az egyesült hatalmak és Francziaország közt köttetett, így hangzott : „Olaszország, azon tartományok határain túl, melyek Ausztriához jutandnak vissza, souverain államokból fog állani.“ Ezen souverainitás, és ami annak fő megismertetője, a függetlenség — mond tovább a „Patrie“ — utólagosan megszentesiltetett a bécsi congressus véghatározványának 97,99, és 100-dik czikkei által. A 97-ik czikk teljes tulajdoni és souverainitási joggal állltá vissza estei Ferdinand főherczeg részére a modenai, reggioi, és mirandiai herczegségeket. A 99 dik czikk Maria Luiza számára megszentesité teljes tulajdoni és souverainitási joggali bírását a parmai, piacenzai és gouetallai herczegségeknek,,,kivévén azon kerületeket, melyek a Po bal partján Öcs. kir. Ap.Felsége államaiba szegellettek. Végre a 100-dik czikk Ferdinand főherczegnek teljes tulajdoni és souverainitási joggal adá a toscanai nagyherczegséget és annak tartozékait, úgy, a mint öcs. fensége azokat a 1un évi 11 e i béke előtt birta. A bécsi congressus határozványa ugyanazon alapokon állította vissza a szárd államokat, és a két szicziiai királyságot. Ilyen volt, mind a „Patrie“, az 1815. június 9-diki szerződés betűje és szelleme. Egyfelől elfogadta az, mint látható, a lombard-velenczei királyságot, melyet az ausztriai Császár a megelőzött április 7-ikén kelt császári nyiltparancsával felállított vala; másfelől elfogadta souverain államokat: a szentszéket, Szardiniát, két Szicziliát, a toscanai nagyherczegséget, a modenai és parmai herczegségeket. Csakhamar — így folytatja ezután a „Patrie" — Ausztriát abban látjuk működni, hogy Olaszországban erőszakos terjeszkedési politikáját keresztülvigye, hogy Nápolyban, Florenczben, Modenában és Pármában túlsúlyát megalapítsa, és látjuk Ausztriát, nem törődve Európával, melyet pedig olaszországi politikájának méltánytalansága által előbb utóbb meg kellett sértenie, az 1814 és 1815 iki szerződéseket megszegni oly külön kötések segélyével, melyeket diplomatája diétáit az olasz fejedelmek gyengeségére. Mert — folytatja a „Patrie" — 1815. óta Ausztria Németországban úgy, mint Olaszországban ugyanazon czélra törekedett, tudniilik, hogy kívüle ne engedjen történni semmi olyast, ami az ő féltékenyen őrzött befolyását csorbíthatná. Németországot illetőleg szabad legyen felhoznunk, hogy Ausztria, az 1815-ki szövetségi kötés ellenére, az 1819-ki karlsbadi és 1834-ki bécsi congressusokon a másodrendű államokat egy sereg oly határozat hozatalára erőtett vala, melyek azokat minden alkotmányos reformoktól eltávoliták , sőt azokat még a már megadott szabadelvű intézmények eltörlésére is kényszerité.“ Ezután azt mutogatja a „Patrie“, hogy Ausztria Olaszországban sem követett egyéb politikát, s itt előszámlálja azon támadó és védőszövetségeket, melyeket Ausztria az egyes olasz államokkal kötött, mint : 1815. jun. 12 dikén Toscanával, mely a kisebb államot a nagyobbtól egészen függővé téve; vagy pedig, mint 1815 julius 15-dikén Nápolylyal, melyben magának megigérteté, hogy az ország belintézményeiben semmi oly változtatásokat nem teend, melyek Ausztria politikai elveivel össze nem hangzanának; mint 1847. december 24-dikén Parmával és Modenával, melyekben Ausztriának azon fogadatik, hogy mindkét herczegségekbe bevonulhasson mindannyiszor, mennyiszer azt a közös érdek, vagy a katonai elővigyázat igényli. A „Patrie“ nem akarja azon kérdést kutatni, várjon az olasz kormányok e szerződésekre önként állottak-e , miután az szentül áll, hogy azóta nem voltak függetlenek. Elég az hozzá, hogy az első párisi béke souverain államokból álló Olaszországról beszél, míg a bécsi congressus véghatározványa az osztrák Olaszország határait körülírja. Ezen határozványokhoz képest kell megszorítani Ausztria befolyását Olaszországban. A diplomatia feladata a reparatio ezen munkáját végbevinni, oly téren, melyen minden hatalmaknak találkoztok kell. És a „Patrie“ nem hiszi, hogy a diplomatia tehetetlen volna ennek végbevitelére. Szózat irodalmunk érdekében. A nemzetiség fő alkatrésze a nemzeti nyelv, s ennek fő támasza, talpköve a nemzeti irodalom. Irodalom és erkölcs karöltve halad s vezeti a nemzetet oda, hol az emberiség rendeltetésének pályadija kitűzve ragyog: az átalános mivelődés, polgárisodás és emberileg utólérhető közjólét, közboldogság. Tehát irodalmunk elősegítése és fejlesztése minden miveltebb magyarnak hazafias feladata, legszentebb kötelessége; sőt a közerkölcsiség szempontjából azoknak is, kik tán világnézleti tekintetből a kisebb nemzetiségeket egy nagy közösbe vélik czélszerítnek beolvasztani; mert „minden országnak támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely ha megvész, Róma ledül s rabigába görbéd.“ Mióta a múlt évtized fejleményei az egyedi munkásság határait szakonként körvonalazták, mióta az értelmi tényezőket a politikai közös térről a társadalmira utalták : több egyéniség ragadott irói tollat, kik az előbbi körülmények közt hivatalviselésre irányították volna munkásságukat. Ez tán egyik oka, hogy irodalmunk a nemzeti nyelv benső öregbedésétől s nemzetiségünk vigaszául mind bel- mind külterjűleg erősbödött és gyarapodott. De épen akkor, midőn irodalmunk a közönség növekedő részvététől is nagyobb mértékben pártolva fiatal erőkkel a virágzás fokához közelít, nem kell felednünk, hogy az olcásó közönség az írók műveinek szellemi szárnyain szinte magasabb rétegekbe emelkedve, közeledik azon ponthoz, melyen a szellem a költészet virágai mellé a komoly valódiság gyümölcseit követeli,— vagyis hol az olvasó közönség a szépművészetek mellett tudományt is szomjaz. S e tekintetből tudományosan kiképezett nagyobb számú szakemberekre, szakírókra lesz csakhamar szüksége a nemzetnek, részint az élők de egyszersmind halandók, részint a hiányzók helyeinek és hézagainak betöltéséül; mert a szomjas, ha saját kutjából eleget nem meríthet, szomszédjához lesz kénytelen folyamodni. Van ugyan nemzeti Akadémiánk, melynek feladata a tudományosságot nemzeti nyelvünkön fejleszteni és öregbíteni, s melynek halhatatlan érdemei közé soroljuk, hogy az írók száma a lefolyt évtized alatt oly örvendetes gyarapodásnak indult; vannak tanintézeteink, melyekben a jövő kor számára nem ugyan kizárólag magyar, de szintén tudományos tényezők képződnek; vannak folyóirataink, melyeknek tág műkörében azonkét tág mező nyílik minden fiatal erőnek a nyilvánulásra s munkás fejlődésre, de az imént elősorolt intézeteket s küzdtereket nem tartjuk elegeknek az utóbb említett mellékezés megközelítésére ; szükségesnek vélünk e mellett minél több írói semináriumot. Mert az Akadémiai Gazdasági Egyesület kitűznek ugyan évenként pályadíjakat , de csak képzett íróktól telhető tudományos munkákra, vagy szépművészeti némely tudományos kérdések nagyobb készültséget s ismeretbeőséget igénylő megfejtésére, mi a növendék-irókra egyedül közvetve édesgetőleg, tanulásra, önképzésre serkentőleg hat. A tanintézetekben a növendék minden munkássága annyira igénybe vétetik , hogy nem marad elég ideje szellemi erejének az írói pályán óhajtott megkísérlésére. A szakirodalom legnagyobb részt vállalkozó kiadók kezében lévén, a lapok s folyóiratok szerkesztői a közönség pártoló részvétét csak úgy érdemelhetik meg s a megérdemlettet csak úgy szilárdíthatják, ha lapjaikban ismeretes nevek alatt jelennek meg czikkek, oly czikkek, milyenek a közönségnek már kitapogatott ízlésére számítvák — élvezet tárgyául, vagy irányadó kalauzokul. Kezdők számára jobb irói képezdék véleményünk szerint a honi magasabb nevelő és tanintézetekben létezett, s itt ott még létező magyar nyelvmivelő társulatok, melyekben iparkodóbb s nemzeti érzelmü ifjak szépművészeti dolgozataikat tanáraik fölügye- lése s Útmutatása mellett a közönségnek is fel szokták mutatni. De ezeknél még alkalmasb képezték a hullongva megjelenni szokott Albumok. Ha az 1848-dik év előtti municipális élet történelmébe pillantunk, nem lehet fájdalom nélkül visszaemlékeznünk azon társadalmi és politikai rokonságra, mely Hont és Nógrád megyék középosztálybeli lakosait a közjólét elősegítésére részint a törvényhozás és közigazgatás terén, részint egyesületek és a tudományosság körében egymáshoz közelebb viszonyuó, s nemes vetélyeket élesztve, egymással folytonos frigyben tartó. Azon jeles férfiak, kik e két megye politikai láthatárán ragyogtak, pályafutásukat bevégezték. Végrendeleteikben, nekünk utódoknak hagyományos kötelmeink közé sorozák, hogy nemzetiségünk fentartásául és fejlesztésein munkásságunkat irodalmi pályán edzelik, s hogy az ősi vérrel ittas földbe olajágat ültessünk. Némi vigaszunkra szolgál, hogy hazánkban a politikai irányt tudománykedvelés váltotta fel; s örömmel látjuk megritkult sorainkat oly férfiakkal erősbödve, kik a tudományok mivelésére, hasznos ismeretek terjesztésére, s a nemzet polgári erényeinek öregbítésére képesek is, készek is. Nincs tehát e részben egyéb hátra, mint ifjaink azon részének, mely munkátlanságban tesped, vagy meddő szenvedélyekre pazarolja jobb czélra érdemes erőit, nemesb irányt jelölni ki, s alkalmat nyújtani , hogy a tudományokat megkedvelendő, atyáink nemesb tetteinek utánzásául nemcsak vagyonilag, hanem szellemileg is gazdagodjék, s oly kincseket gyűjthessen és terjeszthessen, milyenek varázsereje előtt a nemzeti nagyság minden akadályai összeroskadnak. E czélból néhány elvrokonunkkal szövetkezve elhatároztuk, miszerint próbakisérletül Albumot adjunk ki, melynek lapjai a művészetek és komolyabb tudományok mezején gyűjtögetett szellemi virágokat és gyümölcsöket kedvesen fogadva s beibe csak érdeme szerint sorozva, nemesi küzdtér gyanánt szolgáljanak. Molnár J. választmányi tag folytatta előadását a Lukácsfürdő természettudományi viszonyairól, s különösen a vegybontási eredményeket ismertette meg, melyeket azon példás türelemmel, fáradsággal és lelkiismeretességgel vitt véghez hat forrásvizén és egy mésztuffon, mit az ő munkálatainál a társulat már megszokott. Az eredményt 1000 rész vízre számította ki, s az alkatrészeket közölte először úgy a mint közvetlenül az elemzés folytán kapta, mi tudományos felhasználásra minden esetre kívánatos; másodszor közölte összeállítva sokká, úgy a mint közönségesen szokás az efféle munkáknál. A végkövetkeztetésekben kimondja, az elemzésre támaszkodva, hogy a felső terület forrásai és a tó-Azonban meg lévén arról is győződve, hogy ily vállalat csak úgy számolhat tartós sikerre, ha a kezdők és újonczok vezetőiül, védőiül avatott írók is felajánlják közrehatásukat, egyszersmind a gyűjtemény becsértékével az olvasó közönség pártoló részvétét is öregbítendők ; ennélfogva a fent nevezett két megyebeli magyar írókat arra bátorkodunk hazafias bizodalommal felkérni : méltóztatnának részint a közügy, részint megyéjök díszének, jólétének elősegítéséül igénytelen vállalatunkat hozzájárultakkal gyámolítani, s gyűjteményünket becses dolgozataikkal gazdagítani. Tárgya gyűjteményünknek minden, mi az emberiség mivelődését, közjólétét, a magyar hazát általában, vagy Hont Nógrád megyéket különösen érdekel ; minden, mit tudományos és szépművészeti Album elfogadhat. Az első kötet tiszta jövedelmét a b. gyarmati, a 2-et a sági kisdedóvoda alaptőkéjének szántuk. Vállalatunk folytathatása a munkatársak s olvasóközönség pártoló részvététől függ. A szíves ajánlkozók becses válaszát és dolgozatait Horváth Elek ügyfelünkhöz kérjük B.-Gyarmatra küldetni. *) Kacskovics Károly, Kalmár István, Kacskovics Lajos, Horváth Elek, Kádlóczy János, Haan Rezső. Magyar könyvészet. 56. Protestáns ellenőr. Figyelmeztetésül a prot. egyh. és isk. lapra. Irta Szeberényi Lajos, makói ág. hitv. ev. lelkész. Arad, 1859. Nyomatott Réthy Lipótnál 8 rét 18 lap. Ára 12 ujkr. 57. Énekkönyv a kathol. tanuló ifjuság használatára. Négyes hangjegyekre téve, kiadták Zsasskovszky Ferencz és Endre. Egerben, nyomatott az érseki könyvnyomdában. 1859. 8 rét, második füzet. XII. és 73—162 lap. Alapít. *) Az időszaki lapok t. szerkesztőséget kéretnek ezen czikk közlésére. Természettudományi Társulat, Szakgyűlés febr. 19.