Pesti Napló, 1859. április (10. évfolyam, 2741-2764. szám)

1859-04-08 / 2747. szám

FEST, APRXL 7. (Fk.) „A feltételek kemények —mondá egy Párisban mulató orosz diplomata, midőn azt kérdezték tőle, hogy mi kívántatik tulajdonképen Ausztriától az olaszhoni ügyre nézve — a feltételek kemények, igen kemények, de semmivel sem keményebbek amazoknál, miknek elfogadását a krimi hadjárat után tőlünk kicsikarták.“ Ezen gonosz szó, melyet a Nord a minap hiven referált, önkénytelenül eszünkbe jutott, midőn ugyanezen lapban ma azon öt pontot találtuk, miket Francziaország állítólag a congressus programmja gyanánt felállított volna. Nem képzelődés, ha azt mondjuk, miszerint ezen programm szakasztott mása azon ultimátumnak, azon „conditions trés-dures“-nek, miket Eszterházy gróf 1858. dec. 28. Sz. Pétervárra vitt, s miknek elfogadása a keleti háborúnak véget vetett. Már a pontok száma öt és sorrendje külsőleg is feltűnő hasonlatosságot eredményez, azonkívül pedig az egyes indítványok közt is igen épületes párhuzamokat vonhatni. Mindazt, ami három év előtt kivántatott, hogy Oroszországnak a Dunafejedelemségek, s átalában a törökországi keresztények feletti védursága megszűnjék, mindazt most Ausztriától az olasz államok irányában is kívánják; a nagyhatalmak garantiája ezen államok önállósága és területi épsége mellett, az egyoldalú fegyveres beavatkozás tilalma stb., minden, minden ezen állítólagos franczia programaiban is megvan. Legmeglepőbb hasonlatosságot nyújt azonban az ötödik pont; ez majdnem szóról szóra hangzik össze az ausztriai ultimátum ötödik pontjával, és ugyancsak azon tövises záradékot foglalja magában, miszerint a congressus részvevői fentartják maguknak, az értekezlet folyama alatt még további követelésekkel is előlépni. Miként tudjuk, ezen — az 5 pontban ellátott — „további“ követelés három év előtt az orosz terület egy részének átengedésére vonatkozott. Tán Francziaország most ugyan ilynemű követelés palástolására használja ezen ötödik pontot?! . . . Hanem épen ezen feltűnő hasonlatosság az, mely némi kétséget ébreszt bennünk a Nord tudósításának hitelessége iránt. Ily programm felállítása a legmaróbb irónia lenne, melyre egy európai nagyhatalom nem felelhet egyébbel, mint v ágyúval! Ha e programm léteznék, ez egy bizonysággal több lenne azon nézet igazolására, miszerint a háború elkerülhetlen Lagueronniére íme szavai : „a csata előtt azt kell tenni, mit a csata utáni nap tenni szoktak“, a fentebbi programm által a megvakításig világosakká lennének. E szavak aztán nem akarnának egyebet mondani, mint hogy Ausztriának a csata előtt mindazon feltételeket el kelljen fogadnia, miket Oroszország a csata után elfogadni kénytelenült; azaz, hogy a franczia császár Ausztria felett szintoly teljes győzelmet akar kivívni, mint Oroszország felett, csakhogy — gyorsabban, könnyebben és olcsóbban! Amint a dolgok e perczben állanak, nem hihető, hogy Ausztria ezen neki szánt szerepet elvállalná, s hogy inkább háborút ne merne, mintsem ennek legislegszomorubb következményeit most mindjárt escomptiroztatná. Mondjuk ki őszintén! A franczia programm nem szól ugyan arról, hogy Ausztria Lombard- Velenczéről lemondjon, (az 5. pontot talán csak később fogják ekként értelmezni!) de ha az első négy pontban foglalt követelések teljesülnek, Ausztriának állása Felső-Olaszországban merőben fentarthatlanná válnék. Az egész félsziget — épen azt az egy lombard-velenczei részt kivéve — mindig tömörebb egészszé egyesülne, pedig a természettan törvényei szerint, a vonzerő a tömörség növekedésével szintén gyarapodik. Nem szükséges e thémát részletesben fejtegetnünk; úgy hisszük, sehonnan sem találand ellenmondásra azon fentebbi állításunk, miszerint a franczia követelések teljesítése azonos lenne Ausztriának „abdicatiójával Olaszország irányában. Ki hinné, hogy Ausztria ezen abdicatióra önkényt rá fogna állni ? ! Ha tehát a Nord csakugyan híven adta viszsza Francziaország kivonatait, akkor kár azon diétákért, miket az e javaslatnak Bécsbe vitelével megbízott futár húzni fog, mert a visszautasítás bizonyos, és nem győzzük bámulni, hogy ezt Párisban ne tudnák! A dolog csak úgy magyarázható, hogy Napóleon császár még ezen terméketlen költség mellett is nyer, — nyer t. i. időt, mely reá nézve e perczben megfizethetlen nyereség........ Aztán talán az sem veszteség, hogy Olaszhonban a szenvedélyek kissé csillapulnak és hogy a lelkesedés, a nélkül hogy erejéből vesztene, nyugodtabb formákat ölt és a tajtéktól megszabadul. Hogy ezen változás folyamatban van, mutatja azon emlékirat, mely a szabadelvűek közt forgalomban van s a congressus elé lesz terjesztendő. Eszünk ágában sincs azt hinni, miszerint e párt követelései —az olasz államok függetlensége, az apróbb középolaszhoni államoknak a nagyobbakba leendő beleolvasztása, a német szövetséghez némileg hasonló confoederatio létrehozása, a külön szerződések megszüntetése, alkotmányos intézmények bohoedva) — csata. plőtt“ teljesülésre számolhatnának, hanem mindazáltal legalább azon különbséget akarjuk constatirozni, mely ezen programm és a 10 — 11 év előtti, vértől csepegő kiáltványok közt nyilvánul. — Ez okmány egyébiránt arra is mutat, miszerint az olasz liberális párt a congressus létrejöttét hiszi, de — a „csata előtt“-e vagy pedig csak annak utána, azt alkalmasint ő sem tudja. A „Wanderer“ legközelebbi száma közli Florenez és Livornoban közzésbe tett azon iratot, mely az indítványozott europai congressusnak olasz részrőli feltételeit tartalmazza. Ezen feltételek következők : 1. A félsziget pacificatioja az azt képező államok függetlenségére van alapítva, mely függetlenséget minden nagyhatalom biztosít és elismer egy új szerződésben, mely Ausztria és különféle olasz souverain államok közt 1815 óta kötött külön szrződéseket, valamint a bécsi szerződés némely clausuláit is, minek a ferrarai, commachioi, és piacenzai erősített helyeknek katonai megszállása , mint az említett függetlenséggel össze nem fér beteket megsemmisít. 2. Az Olaszországot képező államok hasonlóan erősekké és egyenlőkké teendők, még pedig Közép-Olaszország kisebb államainak rovására, mint melyeknek létesége a nemzet katonai erejének kifejtését akadályozza , s valamint saját, úgy az összes nemzet függetlenségének biztosítására sem képesek a szükséges védelmet előállítani. 3. Ezen államok mindegyikében a benső rend védelme és fentartása mindig benszülött haderőre bízandó. 4. Olaszországban csak azon várak és erősített helyek tartandók meg, melyek a nemzeti földterület védelmére szükségeseknek találtatnak, s ezen erődök helyőrségei minden olasz állam contingenseiből — azok népességi aránya szerint — állitandók öszsze. 5. Ezen új szerződéshez (1. pont) külön okmány csatolandó, mely azon szövetségi tekintélyt alapítja meg, melyre Olaszország katonai védelmének ügyei fognak bízatni. 6. Adassanak az olasz államoknak képviseleti institutiók, melyek főleg municipális törvényekre, és a sajtószabadságra alapítvák. Az olaszok ezen formulázott feltétele mellett egy brüsseli lap is közöl 5 pontot, mint feltételeit a szándékban levő európai congressus sikerének Ezen lap saját véleményének vitatja ugyan az általa felhozott pontokat, mennyiben azonban összeköttetései eléggé ismeretesek, valamint a viszonyok, melyek fenállása óta oly tisztán és határozottan tűnnek ki, könnyen azon gyanításra vezethetnek minden jóhiszemű olvasót, hogy azok inspiráltathattak is, ezért tartok czélszerűnek e feltételeket a közletiek után szintén felemlítni. Ezen brüsseli pontok következők : 1. Az olasz államok souverain függetlensége, a szerződésileg Ausztria számára biztosított tartományokat kivéve, újólag proclamáltatik, minden megtámadás ellen biztosittatik s a kötendő szerződést aláíró hatalmak együtttes garantiája alá helyeztetik. Ezen államok örök időkre semlegesek és függetlenekké nyilváníttatnak s azok biztonsága vagy területi épségének megsértése általános európai kérdésnek fog tekintetni. Ezen feltételeket jogos viszonyosságnál fogva azok úgy egymás között, mint minden egyéb államok irányában tiszteletben tartandják s ezek benső vagy külső békéje ellen semmire nem vállalkoznak. A biztositó hatalmak közöl egyik sem gyakorol felettök kizárólagos védelmi jogot s az öt nagyhatalom előleges beleegyezése nélkül egyiküknek sem leene joga azok belügyeibe avatkozni. 2. A külön szerződések, melyeket ezen államok egymás közt vagy az aláíró hatalmakkal kötöttek, megvizsgáltatnak s ha szükségesnek találják, a teendő javaslat elvei szerint reformáltatnak. 3. Meg fog vizsgáltatni, ha baljon a megszállási jog, melylyel Ausztria az 1815. jun. 9 és 1817. jun. 10-ki szerződések erejénél fogva Ferrara, Commschio és Piacenza városokat illetőleg bir, az olasz államok teljes függetlenségével összeegyeztethető-e, s vájjon ezen jog Ausztria részére nem eléggé lesZ-e pótolva azon elv elfogadása által, mely szerint ezen államok semlegesekké nyilváníttatnak, s collectiv biztosítás alá helyeztetnek. Minden körülmények közt azonban a köztök és Ausztria közt megállapított végrehajtói szabályok revideáltatai, s a szerződések szószerinti szigorú értelmére fognak visszavitetni. 4. Minthogy a kormányok bátorsága, és a népek jó EGY SZEGÉNY IFJÚ TÖRTÉNETE. REGÉNY. Irta FENLLET OCTÁV. (Folytatás. *) Oct. 26. Vége ! Istenem, mily erős volt a kötelék ! Egész szivem be volt vele hálózva! s egészen szétszakította, midőn megrepedt ! Tegnap este kilencz óra tájban, amint ablakomban kikönyököltem, elcsodálkozva láttam, hogy egy lámpavilág közeleg lakomhoz a park legzordonabb útján s oly irányban , melyben nem szokott járni a várból egy lélek is. Már közel volt, már kopogtatott ajtómon s Porhoct k. a. jelent meg nagy lelkendezve. — Öcsém, úgymond, sürgős beszédem van. Álmélkodva néztem szeme közé. — Szerencsétlenség történt ? mondám. — Nem, nem épen ! Mindjárt megtudja. Üljön le. Édes öcsém , ön e héten két három estvét töltött a kastélyban. Nem tűnt önnek a szemébe valami különös ? Nem vette észre, hogy ezek a nők másként viselik magukat? — Nem ám ! — De hát nem látta-e legalább, hogy vndorabbak, szokatlanul nyugodtabbak ? — De — mégis , úgy hiszem! Kivévén, hogy siratják halottakat, mintha nyugodtabbak s boldogabbak is volnának, mint ezelőtt. — ügy is van ! Hát ha még hozzájok oly közel, oly bizalmasan élt volna két hétig, mint magam! Akkor, tudom más különöst is vett volna észre. Nem kerülhette volna el figyelmét, hogy titkos egyetértés, valami furcsa czimboraság foly közöttök. Egyébiránt életmódjuk is más egészen. Laroquene félretette a kézmelegitő edényt, szenvelgéseit s minden kreolos hóbortját, habár senkinek sem volt vele terhére; együtt kél a tyúkokkal s alig pitymallik, már dolgozik Margittal a varró-asztalnál. Egyszerre csak mind*) Lásd „P. N.“ 77. számát, kettő halálosan beleszeretett a tödrésbe s kíváncsian kérdezősködnek, várjon mennyit kereshet napjában egy asszony az ilyen munkával. Egy szóval, édes öcsém, sehogy sem tudtam kitalálni, miben törik fejeket. — De kisütöttem valahára, és annak fejében, hogy az ön titkát előbb tudom meg, mint ön szerette volna, kötelességemnek tartottam minden haladék nélkül önt avatni be legelőször. Félbeszakítottam, kijelentvén, mily határtalan a bizalom, melylyel iránta viseltetem. Aztán igy folytatta ugyanazon szilárd és gyöngéd hangon : — Ma este szép csendesen Aubryné nyit be hozzám ; azon kezdte, hogy nyakamba ugrott és összevissza ölelt; aztán véghetetlen sok jeremiád után, mely az ő sorsát illette, s melytől megkímélem önt, kért, kényszeritett, rántsam vissza rokonait a végromlás széléről. Az ő szeretetre méltó szokása szerint addig s addig hallgatózott az ajtókon, hogy, képzelje csak, mit tudott meg! Hát ezek a mi hölgyeink abban járnak, hogy engedélyt eszközöljenek ki a birtokaikról való rendelkezésre, melyeket egy remesi intézetre akarnak hagyni . Így szeretnék ők kivinni, hogy Margit vagyona egyenlő legyen az önéhez s többé ne legyen akadály önök közt. Nem áll hatalmukban, hogy ön meggazdagodjék, azért maguk akarnak elszegényedni. Lehetetlen édes öcsém, hogy ne tudassam önnel e szándékot, mely egyenlőn méltó e két nemes szivhez és e két ábrándos észhez. Bocsásson meg ön, de az az én véleményem, hogy önnek kötelessége most meghiúsítni e szándékot, akármibe kerüljön. Szükségtelen is figyelmeztetnem önt, hogy a mi barátnőink előbb utóbb, de okvetlenül megbánják, s hogy önön most roppant felelősség terhe van; ön ezt ép oly jól látja, mint magam. Ha ön, kedves öcsém, még ez órában megkérhetné Margitot, az egész a lehető legjobban végződnék, de önnek kezét egy fogadás köti, melyet bármily vakon és fontolatlanul tett, becsületben járó dolog megtartania. Csak egy mód van hát : hagyja ide ön minden haladék nélkül e vidéket, s elszántan szegni szárnyát minden reménynek, melyet önnek uramtatása mindenesetre ébreszthet. Ha ön idehagy, sokkal könnyebb lesz észre téritnem e két gyermeket. — Én kész vagyok ! még ma éjjel indulok. — Helyesen, folytatta Porhoetka. E tanácscsal magam is a becsület igen súlyos parancsait követem. Ön tette kedvesebbé hosszú magánosságom utolsó óráit; az életnek legkedvesebb, rám nézve oly sok év óta elveszett vonzalmainak legalább csalódásait ébresztette föl. Midőn távozást javaslok, utolsó áldozatot teszek : ez áldozat fölötte nagy. Fölkelt ültéből s szótlanul nézett rám. — Koromban nem szoktunk csókkal venni búcsút a férfiaktól, — folytatta bús mosolylyal, hanem áldásunkat adjuk rájok. Isten önnel, kedves gyermekem, s köszönöm! — Segítse önt a mindenható ! Megcsókoltam reszkető kezeit s sietve hagyott magamra. Azonnal hozzáfogtam az úti készülődéshez s azután néhány sort írtam Laroquené asszonynak. Kértem, hagyjon fel azon szándékkal, melynek következéseit nem fontolta meg eléggé, s föltettem magamban, hogy nem leszek benne részes. Szavamat adtam — s tudhatta , hogy megtartom, — hogy boldogságomat nem fogom az ő romlása árán vásárolni meg. Végül, hogy még inkább lebeszéljem esztelen szándékáról, elburkolva egy nem sokára bekövetkezhető jövővel kecsegtettem, midőn talán, szép vagyon birtokába juthatok. Éjfélkor, midőn mindenki aludt, búcsút, keserves búcsút vettem magános lakomtól, melyben oly sokat szenvedtem, — s melyben annyira szerettem! — s a kastélyba lopóztam egy titkos ajtón, melynek kulcsa nálam állott. Lopva, mint egy bűnös, suhantam át az üres és kongó folyosókon, oly óvatosan, mint a Betétben , oly óvatosan, mint csak lehetett, a sötétség miatt; megérkeztem végre a salonba, ahol először láttam őt. Alig lehetett egy órája, hogy Margit és anyja eltávoztak onnan, hogy nem rég történhetett, elárulta a kellemes illat, mely egyszerre gyönyörrel tölte el. Keresgéltem, s azon kosár akadt kezembe, a hová keze nehány perczcel azelőtt varróját tette vissza----Oh! én szegény szivem ! Letérdepeltem a hol ülni szokott, s ott homlokom a márványra hajtva sirtam-rittam s zokogtam, mint a gyermek. . . . Istenem, Istenemben szerettem őt! Az éj utolsó óráit arra használtam föl, hogy a szomszéd kis városba hozattam magam, s onnan hajnalban Rennesbe indultam a gyorskocsin . Párisban leszek holnap este. Szegénység, elhagyatottság, két-ségbeesés, ime elhagyatok , ime a tiétek vagyok megint! — Ifjúságom utolsó ábrándja, — te mennyei álom — Isten veled ! Paris. Másnap reggel Párisba indulandó, amint ki akarok menni a vasúthoz, egy kocsi hajt be a vendéglő (Vége köv.) léte a közintézmények öszhangzását feltételezi a nép szándéka, kívánsága és szükségeivel, e tekintetből az olasz államok souverain fejedelmei felszólittatnak az államaikban fenálló politkai és közigazgatási törvények revideálására. Ezen revisto általuk — egész szabadságban s souverainitásuk teljes függetlenségében , s csupán a nép kivánatainak figyelembe vételével fog történni. Magától értetik, hogy a hatalmak sem együttegesen, sem egyenként az olasz kormányoknak alattvalóik iránti viszonyaikba, vagy államaik igazgatásába avatkozni nem fognak. A hatalmak fentartják maguknak a jogot, hogy az alkudosátok folyama alatt, és czéljuk érdekében, eltekintve a felhozott négy propositiotól, külön feltételeket is tehessenek. KÜLÖNFÉLÉIT. — Néhány év előtt, írja a „P. O. Ztg“-nak a tömeges biztosítást tárgyaló jeles czikke, a biztosítás Ugye Magyarországban igen parlagon hevert, s a ritkaságok közé tartozott az eset, hogy az alföld egyes épületein a biztosítás jelvénye tűnt fel. Most az országnak kevés községe lesz, melyben az egyik vagy a másik birtokos ne élne a biztosítás jótéteményével. Ez eredményt szülék a gyakori vészesetek, az országban működő társulatok, különösen az utan keletkezett magyar biztosító társaság tevékenysége, mi népünknél is megerősítő azon meggyőződést, hogy a jólét megtartását a biztosítás eszközli, mely több esetben a koldusbottól is megmenthet. Más országokban, mint péld. Szászországban, a kényszerített biztosítás uralkodik. Az ausztriai birodalomban a józan belátás és szabad akarat bírja rá a polgárokat a biztosításra, melyre módot több társulat nyújt. Az első magyar általános biztosító társaság pedig, működésének megindulásakor tüstént életbe léptette a községi (tömeges) biztosítást. A biztosítás elemének czélszerűsége és hasznaira hívja fel a „P. O. Ztg“ a községek elöljáróinak figyelmét. A magyar társulat az ily biztosításoknál a díjakat annyira mérséklő, hogy a tulajdonosok a biztosított kárhoz legcsekélyebb arányban álló öszveget fizetnek csak. A községek máris belátják azon nagy előnyöket, melyeket az ily biztosítás nyújt, s eddigelé a magyar biztosító társaságnál nagy számmal jelentkeznek a községek, melyek közöl csak a következőket említjük: Apantag, K. Ss.-Miklós, Munkács, Felső-Bánya, Nagy-Bánya, Rakamaz, Duna-Egyháza , Csejte, Nyíregyháza, N -Salló, Sz. János, Fadd, Sámson, Berettyó Újfalu, Püspöki, Hévíz-Györk stb. Több nagy város is, mint pl. Komárom, készségét jelenti ki a tömeges biztosítás életbeléptetése iránt. Nem csak a közbiztosság, hanem az állam vagyoni érdeke is kivárja, hogy mentül több község lépjen a társulattal ily tömeges biztosítási viszonyba. Ily esetekben méltán lehetne azt várni, hogy az elöljárók a tűzoltó szereket beszerezvén, azokat mindig használható állapotban tartanák, s a biztosság érdekében hathatósb rendszabályokhoz nyúlnának. Soroksár siralmas példája, hisszük, azokat is meggyőződteti a biztosítás haszna felöl, kik megfoghatatlan könnyelműséggel a sorsra bízták vagyonukat. És fájdalom, hogy az ily példa hazánkban nem ritka, hogy évenkint több község végkép leég. De ez, tekintve faluink építkezési módját, igen természetes De nem csak faluinkon van a ház tőszomszédságában a kazal, boglya, osztag, a gazdasági épület, nem csak alföldi faluinkon nem választja el ezeket a lakháztól lombos fa, mi a lángokat felfoghatná, hanem így van ez kisebb városokban is ; nem csak falukon fedik mind egyre szalmával a házat, de kisebb városainkban is, úgy hogy isten kegyelmének kell tulajdonítanunk, ha minden alkalommal egy kis szél mellett le nem ég az egész falu, város. Aztán sok helyt nincs is, sok helyt nem használható állapotban van az oltószer; a víztartók üresek ; sat. Fontolják meg az elöljárók, az egyháziak úgy, mint a világiak a veszély könnyűségét, valószínűségét és azon következéseket, melyek az egész község leégéséből a közre s az egyesekre nézve támadnak, udvarára, s Allánt látom leszállani. Egészen fölvidult mihelyt megpillantott. — Hála Istennek ! csakhogy itt találom ! Hát nem indult el ? Levele van nálam. Ráismertem a Laubepin írására. Két sorban csak azt irta, hogy Porhoét k. a. nagyon roszul van s engem hivat. Rögtön lovakat váltattam, s kocsira ültem, Allant nagy bajjal véve rá, hogy szemközt foglaljon helyet. Nem győzött kérdéseimre felelni. Kétszer is elmondattam vele az újságot — nem voltam képes elhinni. Porhoet k. a. azelőtt való nap hivatalos levelet kapott a minisztériumtól, melyben az jelentetett, hogy spanyolországi rokonai egész örökségének ő a birtokosa. — S úgy látszik, folytatá Allan , hogy azt a teens urnak köszönheti, mert ön talált a galambbúgos toronyban néhány írást, melyet senki számba sem vett, de bebizonyitá a vén kisasszony jogát. Nem tudom, mi igaz, mi nem az egészben; de ha így van, bel kár, gondoltam magamban, hogy e derék kisasszony mindig főtemplomával ábrándozik, s sehogy sem lehet kiverni a fejéből, mert annyit mondhatok, hogy most még jobban rajta van, mint valaha. . . . Először, mikor elolvasta a miniszter levelét, amily hosszú volt, csak elnyúlt a padlaton, s azt hitték, meghal; de egy óra múlva hozzáfogott templomáról beszélni, s nem volt vége hossza: a karzat, a templom hajója, a káptalan, az apáczák, az éjszaki szárny s a déli szárny, s tudja Isten még mi — sorra járta. — Nem is szűnt meg, mig megnyugtatására egy főpallért és kőmiveseket nem hivattak, s a kérdéses épületnek egész festett planumát ágyára nem terítették. Végre három órai beszéd után elszenderedett; aztán a teens urat, akarom mondani, a marquis az ő nagyságát szerette volna látni (a marquis szónál Allan hunyorgó szemmel hajolt meg), s engem utána küldöttek. Azt hiszem, a torony iránt akar nagyságtól tanácsot kérni. Magyar könyvészét. 88. Mire nevelje a magyar ember gyermekeit ? Nevelési kalauz, a különböző életpályákra képző tanintézetek, az azokban iskolázás, iskolán kívül tanulás, életpályaválasztást végre részletesen a tudományos, hivatalos, iparos s kereskedelmi életpályák viszonyai körül. Irta Galgóczi Károly. Pest, 1859. Nyomatott Gyurián Józsefnél. 8-rét 256 lap. Ára 1 frt 30 kr. pp.