Pesti Napló, 1859. szeptember (10. évfolyam, 2865-2889. szám)
1859-09-01 / 2865. szám
MAGÁN-HIRDETÉSEK. 1197 *—8 .Visszavonhatlanul utolsó hét. CASANOVA világhírű majomszínháza, Ma csütörtök, sept. 1. nagy előadás. Az előadás a B e r e z n a y-kert Circusában tartatik. Kezdete pontban 126 órakor Bővebben a falragaszok. Suhminné szül. Luidozf Erzsébet LEÁNY TÁP-NÖVELDÉJE (PENSIONAT) PESTEN, Lipótváros,Erzsébet téren (voltástér)a kétsas-utcza szögletén, Mecsényi-házban, 9-ik szám alatt. Leánytan- és nevelőintézetem 18 évi fennállása alatt mindig osztatlan elismerésében részesült a mélyen tisztelt szülők és gyámnokok részéről, kiknek saját, vagy gyámgyermekeik kiképeztetésüket intézetemben nyerték ; ellenben én sem ijedtem vissza bármely áldozattól is, mind a legjobb taneszközök megszerzésében, mind a legügyesebb tanítók megnyerésében, ezt parancsolván a reám bizott zsenge leánygyermekek java , és épen e szempontból újólag kötelességemnek ismerem a mélyen tisztelt szülők és gyámnokok több oldalról nyilvánított óhajtásának, valamint a haladó újabb kor kívánalmainak a nevelés lényegében megfelelni, és leánynöveldémet és tanodámat kor- és ezélszerű elvek szerint átalakítani. Miért is van szerencsém a későbben megjelenendő nyilatkozványra (Programm) utalva előlegesen is a mélyan tisztelt szülők és gyámnokokkal tudatni, hogy „Leánytan- és nevelőintézetem“ I. évi sept. től fogva „kizárólag tápnöveldévé“ átalakítani elhatározása, amelyből azután könnyen kezelhetendő szigorú és egyenlő felügyelet egyéni, fogalmi tehetséghez alkalmazott tanmódszer. Isten, felebaráti szeretetre alapított nevelés mellett reményem, a szülőknek méltó leánygyermekeket, az államnak hasznos polgárnőket fogok általadni. A városból nagy számmal bejárók által okozott zavartatás a tanításban „kizárólagos leány-tápnöveldékben“ elmellőztetvén, az én saját és römnek általában elismert gondos vezetése mellett tápnövendékek a lehető legmagasabb „nőkép- zettségi“ fokra fognak eljuthatni. Az irántam eddig tanúsított bizalmat szívem mélyéből köszönvén, azon meggyőződésben, hogy a haladó kor kívánalmainak, valamint a mélyen tisztelt szülők és gyámnokok óhajtásának is teljesen megfelelő „kizárólagos leánytápnöveldém“ a legkedvezőbb fogadtatásban részesül, magamat az illetők további jó indulatába tisztelettel ajánlom ! 1189 797 SCHMITT szül. SCIDORS ERZSÉBET, egy kizárólagos „LEÁNY'TÁPNÖVELDE11 tulajdonosa PESTEN. (Nyilatkozványnyal (Programm) az intézet egész készséggel kedveskedik ingyen.) Csász. kir. szab. Tiszavidéki vasút. L HIRDETÉS. Alulírt igazgatóságnak van szerencséje köztudomásra juttatni, hogy Meiess és Társa nyíregyházi szállító urakkal, Nyíregyháza és az ottani indóház közt az áruk és javak szabályszerű szállítására nézve, egyezségre lépett. A málhák, gyorsjószágok és teherszállítmányok t. ez. kézhezvevői és elküldőinek szabadságukban áll a nevezett vállalkozó urak szolgálatit igénybe venni, és azt akár közvetlenül a városban a nevezett uraknál, akár a vaspályaudvari kiadóhivatalban bejelenthetik. A városba és a vasúthoz való szállítási árak következőleg határoztattak meg: __________________________________________________ A vasúttól a városba vagy innen oda málhák és gyorsjószág. teherszállítmányok Küldemények 100 vámfontig..................... 15 ujkr. 7 ujkr. „ 100 vámfonton felül 1 mázsáért 8 ujkr. 4 ujkr. Terjedelmes jószágok, u. m. üres hordók, bútorok, házi eszközök és más egyéb üres tárgyaktól, mázsánként............................ — 12 ujkr. melyeknél a mázsán felüli tört rész egy egész mázsának számittatik. Terjedelmes tárgyak, melyeknek darabja 20 mázsánál többet nyom, különös ármérsékletben részesülnek a vállalkozó által. Bécs, aug. 26-án 1859. 1227 A cs. k. szab. Tiszavidéki vasat JL gt «. m ££ «fr tó«dlga 1165 TJJonnan javított,s cs. kir. kizárólagos szabadalommal 208 ellátott FOGAK, RUGÓ NÉLKÜL, melyek minden fájdalom és nyomás nélkül tétetnek be s hordozhatók, és beszéd én rágásra nézve egészen alkalmasok s fölötte tartósak, készíttetnek. COHI F. Leopold, orvostudor, gyakorló fogorvos s ennek atyja COHR J. Lénárd, gyakorló fogorvos által PESTEK, Dorottyautczai Vogel-féle sarokházban, 6. sz. alatt, a Wurmudvarral szemben, második lépcső. Ugyanitt delejes villanyosság által (De. Franciz fölfedezése szerint Philadelfiában)a fogak fájdalom nélkül kihúzatnak, oly módon, hogy a beteg se a műtét alatt, sem utána fájdalmat nem érez Tanító nélkül megtanulhatni a szépírást, az újonnan feltalált cotografia (vágány-irtanmód) szerint, a cs. k. szabadalmazott kézműszerű készület által, mely 2 képészeti betűtábla (szabályzó) 1 csont és 1 faszegből, 24 gyönyörű szép mintalap, 1 magyar Útmutatás és 1 tárcsából áll, ára postán küldve 2 frt 80 kr Ezen új találmány különös czélszerűsége nemcsak a megnyert cs. k. szabadalom, hanem a cs. k. oktatási hatóság részéről, úgy szinte Pest-Buda és Bécs legjelesb szakértő férünk által elismertetett Ezenkívül (német nyelvben) a kereskedelmi iparüzleti és gazdászati könyvvitel ára 1 frt 15 kr . A fej és írásbeli számtan 1 frt 50 kr. 1158 is 9 Kapiató a szerzőnél BRAUN ARNOLD kereskedelmi tanodaigazgatónál, király-utcza 5-ik arám PESTER. DITTMAR R. ország, szab. lámpa-gyára ajánl raktáraiból : PESTEN József téren, nádor- és fürdő-utczák szegletén. Bécsben, Weihburg-Gasse Nr. 939. Berlinben, Schubert A. és társa Unter den Linden Nr. 20 Prágában, am Bing Lösehner W. J. mellett. GYÁR: Bő ősben, Landstrasse, Erdberger Hauptstrasse Nr. 108. Moderateur-lámpákat Legújabb szabadalmazott amerikai mérsék. IRÓSVAJ-GÉP, ^33» jótállás mellett. E készlet segélyével az év minden szakában 10 —12 percz alatt sokkal jobb minőségű irósvajt, s a mennyiségre nézve is öt pettel többet készíthetni, mint a közönséges után. Vs akó vajhoz kellő készlet 18 frt, 1 akóhoz való pedig 24 fiton kapható Vannak továbbá, 7, 8 és 10 steréhez megkivántató készletek is. Továbbá ajánlom gazdagon ellátott raktáramat, mindenféle bútorapróságaimból, minők, réz- és vessző kalitkák, asztali virág, etagek, toilett- asztalok, varró, thea, mosdó és íróasztalok, a legújabb divat szerint, pipa-állványok , álló tükrök stb. — Butordiszmüvek raktára , Hollander Józsefnél, 1223^4—1 . f .(Király-utcza 6. sz.) s Hampel Antal kereskedelmi iskolájában az uj folyam hétfőn October 3-kán veendi kezdetét. A szünidő alatt September 1-től kezdve, előkészületi oktatás naponként 9 órától 12 ig fog tartatni. A kereskedelmi tudományokból való esti oktatások a kereskedésttanulók részére, kezdődnek October 3-kán esti 7 órától 8-ig. Hampel Antal, igazgató: 8 ésT 1211 5-3 Moderateur lámpaolaj septamber hóra, bécsi fontonkint 80 ujkr. -- 10 fonttól kezdve a megrendelések Pest-Budán 24 óra alatt bérmentesen házhoz hordatnak. 1163 3—* nádor-utcza a lámpa raktár mellet A jelenkor két legnagyobb vadásza RIGE és GERARD RÁTH Mórnál Pesten a „vastuskóhoz“ megjelentek és minden könyvárusnak elküldettek . Tigris-vadászat Indiában RICE WILLIAM 25. Bombay-ezredb.hadnagy és utóbb a török hadjutalék kapitánya. Gyalog-vadászatai Radsputanában. Magyarította BRASSAY SÁMUEL. Színezve nyomott négy képpel. Pompás szinnyomatu borítékban Ára fűzve 1 frt 60 kr, kötve 1 frt 80 r u. p. Az afrikai oroszlánvadászat saját tapasztalata után irta GÉRARD GYULA, francziából fordítva. Két képpel, szinnyomatú borítékban. Ara fűzve 1 frt 30 kr, kötve 1 frt 50 ujkr. Ugyanazon könyvkereskedésben a következő nagy fontosságú munka indíttatott míg : Magyarország 1839-ben statistikai, birtokviszonyi s topographiai szempontból. Részletes és kirnszitő leltára az egyes vármegyéknek és az azokban a 100 holdnál többet biró birtokosoknak és földjeik mennyiségének, a szolgabirói járások szerint az egyes városoknak, mezővárosoknak, faluknak és pusztáknak, az utolsó pota feljegyzésével. Készítette FÉNYES ELEK a magyar akadémia rendes tagja. I. kötet I. füzet.____ TRENCSÉN VARMEGYE. Ára 60 ujkr. Folytatásként pedig megjelent MAGYARORSZÁG CSALÁDAI czimerekkel és leszármazási táblákkal. Irta KAGYIVÁK. VI. kötet. 1. 2. füzet. Han zé 1y—Huszár. Ára 1 frt 70 kr. Előfizethetni a VI. és VII. kötetre 4 frt 20 ujkrral, postán küldve 5 frt 25 ujkrral. Az I., II., III., IV., V. kötet bolti ára 16 frt 40 kr. austr. ért. Az említett könyvkereskedésben egyszersmind minden bárki által és bárhol hirdetett munka ugyanazon áron folyton kapható. 1224 RATH MÓR PESTEN, a vastuskóhoz. 1124 3-2 Minden könyvkereskedésben kapható: MEMOIRE Uber die vegetabilische Heil - Methode des Doctors B o y v e a u-L affecteur. — Inhalts-Verzeichniss : Mediciniscbe Eigenschaften des,unter dem Namen „Rob des Dr. Boyveau-Laffecteur“ bekannten Pflanzen-Syrups, seine Gebrauchsweise und s ine Heil-Wirkungen. — Approbirung des Robs durch die Academic der Mediein. — Beobachtungen des Doctors R i e o r d , welche den Beweis von der Vortrefflichkeit dieses Systems liefern. — Der Laffecteursche Rob, welcher in Frankreich-, in Belgien und in Russland bei der Marine und bei der Armee der einzig approbirte ist, wird von den Aerzten aller Länder wegen seiner Eigenschaft empfohlen, die Haus-Krankhoiten, Scropbeln, Flechten, Geschwüre und krebsartigen Leiden in kurzer Zeit und gründlich zu curiren. Er wird insbesondere gegen neue oder veraltete Krankheiten verordnet, welche ehemals die Anwendung mercurieller Substanzen und des Jod-Kaliums erforderten. Preis der Orociitire : % Franken (4 Silbergrcschen oder 14 kr.), die man mittelst, dertseher Post-Freimarken ein senden kann, um das Werk franco per Post zu erhalten. — Man adressire sich: zu Paris an Herrn Dr. Girandeau de St. Gervais, am Pichex, Nr. 12. — Diese Brochüre ist zu demselben Preis, wie zu Paris, auch bei den Correspondenten des Dr. Giraudeau de St. Gervais zu haben, welche in jeder Stadt diejenigen Aerzte bezeichnen werden, die den Boyveau- Leffecteur-schen Rob in Anwendung bringen. Kamen der Hanpt-Agenten: Augsburg : J. Kiesling. — Baden Baden : Stehle. — Berlin : Grunzig et Ludwig, Parfümeure. Consultationen bei Dr. Jung. — Bremen: Hoffschläger. — Brody: Franzos. -- Bukurest : Steege, König. — Dresden: Richter. — Frankfurt a. M. : L M. Frieschen. — Hamburg: Gotthelf Voss. — Haanover: Schneider. — Jassy: Lochmann — Krakau : Moledzinski. — Leipzig : M. Taschner. — Mainz : Dr. Galette, Schlippe. — Moskau : fit-rosswaldt, Droguist. — Odessa: Koehler, — Pest: Josef v. Török. — St. Petersburg: Hauff, Droguist. — Warschau : Soko lowski, Galle, Droguist. — Wien : V ogt, Nachf. von Metzinger; Moll; Steinhäuser, Apotheker Sr. Maj. dos Kaisers 1219 HURAT FERENGZ cs. k. közjegyző irodáját Szolnokon fő-ut 495. sz. a. megnyitotta. 129 Jelentés: 31 Két ifjú tanulót az iskolai évre, mindenekkel becsülettel ellátva, a Lipótvárosba séta-utcza 7-ik szám. alatti házban az első emeleten egy hivatalnoknál felvállalni kivánna, 200 ausztriai forint személyenkénti fizetés mellett. Birtok-eladás. Több nagyobb és kisebb kiterjedésű nemesi birtok igen jutányos és kedvező feltételek mellett eladó, Pesten, országút 14-ik szám 1228 2—1 Jakovich Józsefnél, több családok meghatalmazottt... Pusztai részbirtok haszonbérbe adása, Pest-Zsolt megyében, K.-Kun-Ziulai városához egy óra távolságra fekvő Harka pusztában, 1200 ölével számított mintegy 1700 holdat tevő részbirtok, f. 1859-dik évi Sz. Mihályiéi 3, vagy ha kivántatnék 6 évre is haszonbérbe adandó. — Bővebb értesítést ad Kapczy Tamás , ügyvéd Pesten, azutcza 2-ik szám. 1217 3—2 Hirdetés. A szervitatéren a 3-ik számú házban, II ik emeleten szép bútorok olcsó áron eladatnak. 1226 2— 2 1205 8 1 A jónak tapasztalt s hatására nézve föltlmúlhatlan tyúkszem - essen fia, FERSTL J. orvosdoctortól mely szemölcsök és más börnövések ellen is alkalmas, folyvást kapható az alulirt gyári raktárban, egy üvegese 50 ujkr, tuczat számra kedvezmény adatik. Vidéki megrendelések pontosan telj.sittérnek A cs. k szab. vegyész-gyógyszerészi termény gyárnak raktára Raminstegben Steier mellett. — Bécs, Wieden, Alee- Gasse Nr. 76-kezdve bármily nagy összegű kölcsön leggyorsabb uttáni kieszközlésére ajánlkozik Debreczenben E. Kiss Zsigmond. Xirodofr s Schafferház, főtéren földszint. A KIADÓTULAJDONOS EMICH GUSZTÁV SAJÁT NYOMDÁJÁBAN PESTEN, 1859. BARÁTOFTERE 7 SZÁM. W 11 Alii «Idfc ■ 1. jegy Gyári különféle nagyságban a legolcsóbb árakon. Moderateur konyha-lámpák...........................1 frt 40 krtól 1 fr 90 krig. olajhasználat óránként/, ujkr. g Gazdasági takarék-lámpákat 1—3 személyre 2 „ 80 „ 5 „ 30 „ olajhasználat óránként l1/, ujkr.g Családi munkalámpák 3—5 személyre .4„20 „ 15 „ — „ olajhasználat óránként l7/, ujkr. B Szoba és iroda lámpák 5—8 személyre . .4„75 „ 20„ — „ s Mindennemű porczellán-lámpák ... 6 „ — „ 50 „ — „ _ „ finom öntött lámpák ... 6 „ 60 „ 50 „ — „ Salon és ebédlő-szoba-csillárok, függő billiard lámpák...............................................20 „ — „ 250 „ — „ A Phenix-takarék bél Villanyos gyújtó szenetlen 17 ujkr. tuczetje. a lámpák meggyújtásához 5 ujkr. tokonkint. Nevemmeli visszaélés megóvása végett megjegyzem, hogy összes gyártmányaim a föntebbi bejegyzett gyári jegyet viselik és jóságuk és hibátlanságukért kezeskedem. Az árak 30—50 percenttel olcsóbbak mint minden hasonló külföldi gyármányoknál. Eddigelé még nem elegendő figyelem fordittatott a közönség részéről a noderateur-lámpák nagyon kellemes és szép világítására és az eddig ismert világítószerek közöl egy sem pótolhatja ezt olcsóság és kellemre nézve. Például: gyertyavilágítás ötször többe kerül. Szembetegeknek conservatio-ernyős lámpákat ajánlok Útmutatások a moderateur-lámpákkali bánásmód iránt minden raktáramban ingyen kaphatók. : *»jut. Valódi jó világításhoz nemcsak jeles lámpák, de mint főkellék jó olaj szükség is. Iparkodásom. — ilyet a lámpatulajdonosoknak szerezni, — általában elismertetett, és mindenki, ki az általam ajánlott és jó állott Moderateur lámpaolajat schiefner F. úrtól — lámparaktáram mellett — használja, észlelhette a nagy különbséget olaj és olaj között. Csak azon olaj valódi moderateur lámpaolaj, mely ott vétetett, és melyhez egy általam aláirt jótállási irat van csatolva-1083 .. „ tt GAKKEROKODÚK (Champs Elyséesi városnegyed FÖLDMIVElisi ESZKÖZÖK Francziaország a és külföld leghíresebb gyáraiból. 1220 *—1 » ,000 nflétl 1132 15—9 Alapos őz gyors hasonszenvi gyógyítása minden külső és bőrbetegségeknek következményeivel együtt,*^®® kártékony orvosszerek alkalmazása nélkül, saját több éveken át kórházi és magángyakorlataiból gyűjtött s legszerencsésb sikerek által megpróbált és tudományos munkákban is köztudomásra juttatott új és fájdalomnélküli gyógymódja szerint Dr. Gollmann Vilmos bécsi orvosi fakultás tagja, egy cs. k. katonai kórháznak egykori másodorvosa, szülész, fogorvos stb. által. — Rendes naponkint férfiak számára: 12 órától 3-ig, hölgyek számára : d. u. 3 órától 4-ig. Bécsben, Stadt, Tuchlauben im Durchhause Nr. 557. 2. Stiege, 2. emelet, ajtószám 18 ) ■3RF“ Tiszteletdíjjal ellátott írásbeli tanácskérésre azonnal válaszoltatik. Mindkét nembeli sérvben szenvedőknek,"^® tekintettel az altesti sérvekre nézve kiadott röpiratára, orvosi tanácsot ad naponkint 12 órától d. u. 4 óráig Dr. Gollmann Vilmos gyakorló sérvorvos Bécsben, (Stadt, Tuchlauben im Durchhause Nr. 557. 2-dik lépcső, 2-dik emelet, 18-dik ajtó. IMF* Tiszteletdíjjal ellátott írásbeli tanácskérésre azonnal válaszoltatik.