Pesti Napló, 1859. október (10. évfolyam, 2890-2915. szám)
1859-10-14 / 2901. szám
PEST, OCTOBER 13. Ha a „Constitutionnel“ félhivatalos, s tán épen Biarruxból került czikke megdöbbenté az európai béke barátjait, bizonyosan nem fogja lecsendesíteni a támadt aggodalmakat azon válasz, melyet III-dik Napoleon császár Bordeauxban az érsek beszédére adott. Belőle még csak kivonatot közöl az „Oest. Corresp.“ Tudjuk, mily kevéssé lehet a terjedelmesebb czikkek és szónoklatok tartalmára nézve határozott ítéletet mondani a távirati közlések után, s kivált III-dik Napóleon nyilatkozatai nemcsak veszteni, de elferdíttetni is szoktak minden kivonat által; mi egyébiránt nem anynyira a közlök hibájából, mint a szónok és író császár eszmekezelésének azon sajátságából foly, mely gyakran a legnagyobb horderejű czélzatokat csak mellékesen érinti, s mintegy a szemelöl betakarja, hogy ellenségei és azok, kiknek aggódni okuk van, elmondhassák : lectet anguis in herba. Nem szándékunk tehát a bordeauxi válasz taglalásába most elegyedni. Csak egyszerűen közöljük a távirati kivonatot, néhány előleget és általános észrevétellel kísérve. Az Oesterr. Correspondent ezt írja : Pária, October 12-kén . A „Moniteur“ közli a császár válaszát a bordeauxi érsek üdvözletére. Először is megköszöni a benne nyilvánított érzelmeket. A szónok, úgymond, az egyház nevében elismervén a császár jó szándékait, hanem figyelemmel van az ezeket gátoló nehézségekre is. A papság magasztos küldetését teljesen fölfogja, a kinyugtalanító gondolatok terjesztése helyett a bizalmat erősbíti. Alább meg igy szól a császár : „Köszönöm, hogy megemlékezik szavaimról, mert azon erős reményem van, hogy az egyházra nézve a dicsőség új korszaka nyílik meg az nap, midőn mindenkinek velem együtt az a véleménye lesz, hogy a pápa világi hatalma Olaszország szabadságával s függetlenségével ellenkezik. Nem bocsátkozhatom oly fejtegetésekbe, melyeket az ön által megpendített komoly kérdés kívánna. Csak arra emlékeztetek, hogy amely kormány a pápát trónjára visszahelyezte, csak oly tanácsokkal fog neki szolgálni, melyeket érdekeire vonatkozólag, tiszteletteljes és őszinte hódolat sugall. E kormánynak oka van tartani azon aligha messze levő naptól, midőn hadaink Rómából ki fognak vonulni; mert Európa nem engedheti, hogy a megszállás, mely már tíz éve tart, még határzatlan ideig tovább tartson. Ha pedig seregünk majd visszavonul, mit hagy maga után ? A fejetlenséget-e ? vagy a rémületet ? vagy a békét ? Oly kérdések, melyeknek fontosságát mindenki látja. Higgye meg, hogy e mostani korszakban, ha meg akarjuk oldani az igazságot, kell nyugodtan nyomoznunk s kérnünk a gondv viselést, világosítsa föl mind a népeket, mind a királyságokat úgy jogaik bölcs használata, valamint kötelességeik kiterjedése felől is, nem pedig szétválasztó szenvedélyekbe hivatkoznunk. Nem kétkedem, hogy eminentiád s a papság ezentúl is imádkozni fognak az ég áldásáért, a császárságra, a császárnéra, fiamra és reám.“Nem vagyunk illetékesek annak megítélésében : vájjon a francsia magas clerus néhány tekintélyes tagja helyesen tette, midőn a pápa őszentsége világi hatalmával együtt védvén Antonelli bibornok kormányzási rendszerét, egyfelől a hírlapirodalomban igen kellemetlen polémiára nyújtott alkalmat, másfelől pedig III-dik Napoleon olaszországi politikáját megtámadván , egyszersmind némely finom czélzással Francziaország beligazgatásának gyarlóságait jelző? Viszont arról sem akarunk határozott véleményt mondani: várjon a nyugtalankodó kedélyek lecsillapításáig vezet-e, ha illedik Napóleon a bordeauxi szónoklatban az érsek nézeteit magasztalván, kárhoztatja az orleansi, poetiersi és nantesi püspökök pásztori leveleit, tiltakozásait, köriratait? Midőn a császár a franczia főpapság egyik tagjának dicséretéül azt hozza föl, hogy a nyugtalanság terjesztése helyett a birodalom szilárdítására törekszik, három püspököt látszik az üdvözlésére összegyűlt világi és papi közönség előtt izgatással vádolni. Mintegy két részre osztja a főpapságot, olyakra, kik a szentszék érdekeinek hibás felfogásából a franczia nép közé a békétlenség magvait hintik, és olyakra, a kik, szentszék iránti mély hódolatot szivökön hordozván, egyszersmind az uralkodó dynastia iránti tisztelet és hűség apostolai. Vájjon szükséges volt-e az irányok ezen meghasonlását jelzeni ? Vájjon nem fog-e e megrovás szintén nyugtalanságot terjeszteni, ahelyett, hogy csillapító eszközül szolgáljon? S mentői nehezebb egy uralkodó szónoklatát, az alattvalóknak, kik ellen intéztetik, bírálat alá venni: a lélektan törvényei szerint annál inkább föltehető, hogy a megrótt egyének kedélyében mély, s tán behegedhetlen seb marad. Mi őszintén bevalljuk, hogy a pápa világi hatalmának szilárdítására okvetlenül szükségeseknek hiszszük a III-dik Napóleon császár által sürgetett reformokat; mi attól tartunk, hogy a legállókban támadt mozgalom, ha engedélyek által nem csillapíttatik le, a franczia megszállás kivonulásakor Róma faláig, sőt azokon belül is terjedhet; mi az egész katholikus világra nézve véletlen szerencsétlenséget látnánk abban, ha az egyház feje, bár ideiglenesen, Avignonba, vagy valamely más hatalmasság földjére költöznék, de épen ezért, ha a három püspök eljárását tévesnek véljük, szintén igen komoly eredményektől tartunk a bordeauxi nyilatkozat következésében. III. Napóleon császár arra figyelmezteti az érseket, s ezzel együtt természetesen a diplomatiát és az egész világ olvasó közönségét, hogy Európa már többé nem tűrheti a franczia megszálló seregnek határozatlan ideig az egyházi államban tartását. Mit tesz ez ? Talán csak azt-e, hogy ő szentsége adja meg hamar a reformokat, mert különben Go y on tábornok csapatostól együtt eltávozik az örök városból? Nem, de fenyegetésnek sokkal messzebb terjedő hordereje van, miután III. Napóleon a megszállást nem tűrő Európát említi Francziaország helyett. Ha Európa Francziaországgal együtt nem tűri a franczia megszálásnak határozatlan ideig nyújtását, bizonyosan azt sem fogja tűrni, hogy a távozó csapatokat akármely más idegen hatalm seregei pótolják ki, s III. Napóleon, kinek keze ügyében fekszik Olaszország, kétségkívül gondoskodni is fog arról, hogy Európa akaratra teljesedjék, és idegen zászlók ne vegyüljenek azon olasz zászlók közé, melyek a reform és stabilizmus kérdése fölött csatatérre telnek. Italia fara da se.íme a bordeauxi fenyegetés egész jelentősségében. KEMÉNY ZSIGMOND: Ö cs. kir. Apostoli Felsége f. évi oct. 7 én kelt legfelsőbb határozatával legkegyelmesebben megengedni méltóztatott, hogy Nádosy Sándor ezredesnek a hadseregben, a tüzér-lovaglási intézet parancsnokságátóli fölmentetése alkalmával, az ezen intézetbeli működésével legmagasb megelégedés tudtára adassék. Az igazságügyminiszter Zaleschak Pál figyelőt a selmeczbányai járási törvényszéknél tolnokká kinevezte. SZIVBELI TARTOZÁSOK. Irta Maquet Ágost. Fordította Gerg. XVIII.*) Az álom vége. Azt kell föltennünk, hogy az éjszaki vaspálya irányában szemelték ki remeteségöket, mert Armand még sohasem szeretett úgy vadászni. Egész életét vadászaton töltötte; viselt dolgainak hire Párisba is elhatott a távolból. Armand vadásztanyájához azonban, mely az abbevillei oldalon volt, csak úgy lehetett jutni, ha az ember azon kis jószág mellett haladt el, hol Kaliszta magát megvonta. Mi természetesebb, mint, hogy az ember valamelyik állomáson a vasúti kocsiról leszáll, erdőn mezőn keresztül visszamegyen s ily képen bizonyos ajtócskához jut, mely csupa röpkénynyel benőtt kerti sövényben nyílik. Mikor ily szerény kis ajtó megnyílik, lehet-e azt hat mértföldnyire, Párisba hallani, hol annyi szenvedély zsibong, annyi hintó robog ? •Ez a vadászat szeretete nem igen lepő meg Bierges urat és semmi gyanút sem gerjeszte Armand iránt. Az apa és Chaudrayék, a család barátjai valamennyire azon hiedelemben voltak ugyan, hogy a szép Navraczin herczegnő megsebzette a fiatalember szivét. Minthogy azonban Oroszországba utazott — hogyne utazott volna el! — az a kis karczolat hogyne hegedne be. A könyörületesség is azt parancsolta, hogy a sebzettnek békét hagyjanak. A szegény fiú az erdőkben keresett gyógyulást. Isten neki! Hadd járja be az erdőket. Sok nap folyt így, boldog napok, vegyülve fájdalmakkal. A fájdalmakat Kaliszta a mennyire csak lehetett magának tartotta : megbánások , aggódások, emésztő féltések voltak ezek. Magában, külsegély tehetsége nélkül, bűnös szenvedélynek élve, mely a nőt hamar vénütis megjelöli, Armandnak minden észrevételétől tartott, teste arczán a legkisebb gerjedelmet is, mely nem volt öröm, reszketett a gondolatra, hogy csak egy perezre is föltalál ébredni hodalma mámorából. Belátván pedig, hogy e mámor csak addig tart, mig együtt vannak, Kaliszta azon volt, hogy minél többet tegyenek együtt, s ezer meg ezer ürügyet gondolt ki minél sűrűbb találkozásokra. A folyvást kész, mindig elfogult, különben pedig jó és nagyon hálás Armand bele nem fáradt az engedelmeskedésbe. Jött, meg ment, meg visszajött, meg ismét elment; mikor visszahívták, megint eljött, a ez egyre úgy folyt, hogy élete örökös járáskelésben, szünetlen lihegésben telő élete száz lovat megölhetett s a vasút sineit is elkoptathatta volna. Bierger ur — az apa — ámulni kezdett; Armand már-már kifogyott az ürügyekből, midőn egy váratlan esemény a tarthatatlanná vált helyzetet megint valamennyire tehetővé tévé. Armand egyszer — oh, e napról sokáig meg fog emlékezni — Ile-Adamnál szállván le a vasútról, innen haladt visszafelé Kalisztához — négy mértföldnyi út, — midőn egyszerre, egy kis erdő szélén, magával Kalisztával találkozik. A mező felől jött, s kedvencz kutyája kisérte. Armand kék napernyőjéről s fehér ruhájáról mindjárt ráismert, s örvendezve, tárt karral szaladt feléje. Kaliszta szeme ki volt sirva, még most is sirt. Az ég nyájas kék volt, nagy ezüst csíkok látszottak rajta ; a szellő futólagos illatokat hajtott körülöttök; a patak fris vizét enyhe napsugár melengette. A tanyaházak vörös cserépfedeleire galambcsoportok csapódtak le; a nyárfák zúgtak; szép idő volt a szép Francziaországban. Armand tudni akará, hogy Kaliszta miért sirt. Karon fogák egymást s leülének az árnyékban. Ekkor Kaliszta elmondá Armandnak, hogy az álom vége felé jár. Híreket kapott Oroszországból egyik régi tiszttartója, hű embere által, kit ő felszabadított s ki őt bálványkép imádta. Ez az ember a háború kezdete óta mindig abban fáradozott, hogy elhitesse a néppel, hogy úrnője hazatért. Mindenütt megjelentette hazatértét. A kik meglátogatták, azoknak azt mondta, hogy csak várjanak kissé, az asszonyság sétálni ment, nemsokára visszajön, aztán osztogatott köztök holmit, a mit a herczegnő nekik Francziaországból ajándékba hozott. Most éjszakra méltóztatott elutazni, hol jószágai voltak, majd megint dél felé indult, hol férjét a háború tartóztatta. Szóval, ez az öreg igaz muzsik létére oly furfangosan igazította el a dolgot, hogy a herczegnő honléte köztudomású tett. Sokan még azt is mondták, hogy látták és beszéltek vele. Ez a jó ember tehát — hogy már a dologra térjünk — oly tudósításokat kapván a seregtől, melyek egyenesen Kalisztához voltak czimezve, sietett ezeket kezéhez juttatni. Tudósítások a seregtől ! Armand még soha sem figyelt úgy, mint most. Kaliszta szeme ki volt sírva. Kaliszta nemesszivti volt, várjon valami nagy eseményről tudósította-e őt a levél, valami nagy szerencséről — hogy szabad lett? De Kaliszta oly hévvel, oly kizárólag szeretett, hogy Armand — ha a hir jó — könyei alatt mosolyt is vett volna észre. — Barátom, szóla Kaliszta, fájdalmas szenvedéllyel szorítván meg karját, Navraczin tábornok Szilisztria ostrománál veszélyesen megsebesült; elmegy a seregtől, hazaviszik, hozzám : az én helyem nincs többé Francziaországban. Ezt mondván, a herczegnő, ki eddig nemesen erőt vett magán, egyszerre zokogni kezde s fejét Armand vállára hajtá, mintha elalélna. — El akarna hagyni ! kiálta az ifjú : elhagyna azért, a ki folyvást csak gyűlölte, megvetette, eltaszította! Ezzel ön nem tartozik. Álnagylelkűség vakítja el. A herczegnő nem szólt semmit, de kihúzván dolgozó táskájából a végzetes levelet, átnyújtá Armandnak. Nagy betűkkel volt az Írva, s látszott, hogy kínosan. Sok kínjába kerülhetett Írójának. Kaliszta csak némán az aláírásra mutata. — A herczegtől! monda Armand. (Folytatjuk.) * Lásd a Pesti Napló 177, 179, 181, 184, 186, 188, 189, 192, 194, 198, 199, 204, 205, 210, 214, 215 218, 220, 222, 224, 226, 228, 229, 231 és 233-dik vámát. ' \ RCLOJU l'fibMk. — O CB. Fensége Albrecht Föherczeg Fökormányzó—mint az „Öatorr. Z.“ jelenti - Varsóba megy, hogy ott Sándor orosz czárt ö cs. Ap. k. Felsége nevében üdvözölje. -- A Tan. Lapok szerkesztősége egyik tavaly kihirdetett jutalomkérdését megújítja. „A Tan. Lapok m. évi 52. számában — úgymond — a következő jutalomkérdés hirdettetett volt ki: .Mutattassék ki nyelvészetileg és történetileg a két magyar haza vármegyéi, székei kerületei és vidékei neveinek eredete. A józan, higgadt nyelvészkedés, meg a történelmi kútfők mellett a hagyományos mondás elem is kellően tekintetbe veendő. Jutalom 100, azaz: egyszáz pengő forint." Ezen kérdésre a kijelölt határidőig csupán egy pályamunka érkezett ily jeligével : Éj magyar! stb. Ha nem látnék az Akadémia tudományos pályakérdéseinek sorsát, melyekre néha egy, néha pedig egy pályakérdés sem érkezik ; vagy a jutalom csekélységének, vagy a kérdés nehéz voltának tulajdonítnák a kedvezőtlen eredményt, az érintett példáknál fogva azonban világosan kiderül a valódi ok, hogy t. i. tudományos közönségünkben aránylag nagyon kevesen vannak még, kik tudományos kérdések kidolgozására akár elég bátorsággal akár elég kitartó szorgalommal bírnának. Mi ösztönöztetve fönnebbi kérdésünk kellemes, nyelvészetileg és történetileg fontos és érdekes volta által, kihirdetjük azt még egyszer és a kényelmes kidolgozhatás kedvéért az új határidőt 1860- február 25-re tűzzük ki.“ — Kenessey Kálmánnak a magyar gazdasági egyesület által jutalmazott pályamunkája: „A szántóvető arany szabályai“ második bővített kiadásban jelent meg, még pedig kiadva a megyei nép számára ajándékul Heves vármegye gazdasági egyesülete által. Bevezetésképen Kovách László, a hevesi gazdasági egyesület elnöke lelkes szózatot intéz Heves vármegye földmivelőihez. Szabó Rikhárd értesíti a Divatcsarnok előfizetőit, hogy e lap kiadását októbertől kezdve Werfer Károly vállalta el, miután azonban erre a szükséges hatósági engedély még nem érkezett le, az új kiadó pedig a lapot nagyszerűen át akarja alakítani, mire némi előkészületek kívántatik, tehát a lap megjelenését ideiglen felfüggeszti. Kinyilatkoztatja egyébiránt, hogy az előfizetők minden igénye még ez évnegyedben ki lesz elégítve, a várakozásért pedig a meglepő kiállításon kívül pompás és közérdekű műmelléklettel lesznek kárpótolva. E műmelléklet azon kép lesz, melyet Orlai Pethes Sámuel több főrangú nő megbízása folytán a f. hó 27-én tartandó Kazinczy ünnepélyre festett: „Kazinczy kibékülése Kisfaludy Károlylyal,“ s mely 11 magyar iró arczképét ábrázolja azon korból. Maga a lap nov. 8-án indul meg ismét. — A pesti műegylet titkára jelenti : „Miután a f. év jun 3-án tartott közgyűlés által 1860. évi műlapul megválasztott „Zách Felicián“ czimű Orlai Pethies Samu által készített vázlatnak a közgyűlés határozata szerinti némi változással és módosítással történni kellő kivitele, a festész saját nyilatkozata szerint, nem f. évi dec. végéig, hanem csak jövő évi febru hóig lehetséges; e késedelem által azonban, minthogy a képnek bőre rajzolása 6-7 hónapot, és nyomatása szintén 6—7 hónapot igényel — az igazgató választmány azon kellemetlen helyzetbe ejtetnék, hogy részvényeseinek a műlapot kellő időben ki nem szolgáltathatván, jövőre sok részvényest a részvéttől elidegenítene, minthogy továbbá az igazgató választmánynak szabályilag kikötött kötelessége a műlapról kellő időben gondoskodni, ily műlapul pedig a folyó hóban kiállított, Wagner Sándor hazai művész által készített történeti kép „Dugovica Titus hősi feláldozása Nándorfejérvár ostromlása alkalmával 1455 évi jul.21-én“ mintegy magától ajánlkozik , azért e képnek ezen ezélt a megvétele és galvanographiai módon 1860-dik évi műlapul Schöninger Leo müncheni galvanograph által elkészíttetése határoztatok, Orlai Petries Samu „Zách Felicián“ képe az ezt követő 1861-dik évre maradván my- lapul.“ — A pesti jótékony nőegylettől következő közlést veszünk : A pesti jótékony nőegylet f. é oct. 9-től nov. 5 ig terjedő 4 hétre jelenleg létszámban álló 215 szegény számára (kik közül 53 új és 162 már elébb is részesült) 809 ft 2 krt a. a. utalványozott, és pedig hetenként részesülő szegényeknek 373 ft 40 krt, havonként és negyedévenként részesülőknek 39 frt 65 krt, egyszer mindenkorra segélyzett 46 szegénynek 195 frt 6 krt, az egyleti szemhályog gyógyintézet részére 200 frt 91 krt. Ez alkalommal a választmányi nők szegények állapotát tárgyazó 72 vizsgálatról tettek jelentést. A szemgyógyintézetben e nyári szak alatt 24 beteget gyógyítottak díjtalanul, kik közül 23 egyén látását tökéletesen visszanyerte, egynek látása pedig, habár nem is állíttathatott vissza teljesen, de javulva bocsáttatott el. Ezen betegek mindnyájan szürke hályogban szenvedő vakok voltak, kiknél csak műtét által lehetett eredményhez jutni; a műtétet köztiszteletben álló egyetemi tanár dr Lippay Gáspár úr és segéde dr Wagner úr szerencsés sikerrel vitték véghez. Az egylet kötőintézetében jelenleg egyéb munkára nem képes 18 szegény talál foglalkozást és keresetet. — Miskolczról írja rendes levelezőnk: „Molnár színtársulata September 29-dikén a szép nyelvezetű, de cselekvényszegény s a történettől sokban elütő 100 aranyos „Egy királynő“ drámával nyitotta meg előadásai sorozatát , melyet a „Tiszaháti libácska“ , „Becsületszó,“ „Marcsa“ és Dobsa „IVik Lászlója“ követtek. E néhány előadás kevés, hogy e színtársulat tagjai tehetségeiről tüzetesen szólhassak ; ezt hagyom későbbre , most röviden csak annyit, hogy e társulat a társalgási vígjátékokban legtöbb hivatással és szerencsével fog működni. Az idáig bemutatott tagok közül kiemelendők : az igazgató pár, Takács, a Benedek pár, Partényi és Dózsa, Szöllösy nővérek, kik bájosan táncolnak . Mi idáig a közönség általános tetszését megnyerte, az «. kitűnő szabatossággal működő s Pécsről került színházi zenetársulat. A közönség részvéte még a szokott mértékig nem emelkedett, miután igen sokan a javában tartó szürettel vannak elfoglalva.“ — Gyulán kereskedelmi kebelzet alakult. „A debreczeni kereskedelmi kamara — olvassuk a Budapesti Hírlap újdonságai között — a gyulai kebelzetnek német nyelven szerkesztett alapszabályai előterjesztését azon kijelentésre használta, hogy ő a kitűzött czél elérésére szívesen segédkezet nyújt, azonban a kamra nem csak reméli, de megvárja, hogy az illető kebelzet jövendőre minden hozzá intézett beadványokban, mint magyar város testülete, kizárólag a magyar nyelvet fogja használni.“ A Politikai Újdonságok azon tudósításához, hogy Horvátország gymnásiumaiban már mindenütt hazai horvát nyelven fognak tanítani, a Tanodai Lapok hozzá teszik , „hogy az államgymnásiumok kivételével.“ — A Tan. Lapokban olvassuk, hogy TrenCsenben a k. r. gymnásiumban és Zsolnán a növelőében részben magyar oktatást hoznak be. — Sarkady mérnök oly mgtató kocsit és gépezetet talált föl, melylyel a leggyorsabban haladó vasúti vonatot is akárhányszor, ma 9—15 lábnyi távolságra, rögtön meg lehet állítani, sőt a mi több, összeütközéseknél épen az összeütközés által kölcsönösen egészen veszélytelen megállapodást eszközölhetni. Nagy fontosságú s jótékony találmány, mert megszünteti épen azt, ami által a legtöbb vasúti szerencsétlenség történik, az összeütközési veszélyt. Sarkady úr, mint hallják, lépéseket tett, hogy találmányára kizárólagos szabadalmat kapjon. — Algyógyról egész rablói hadjáratról tudósítják a K. Közlönyt. „Sept. 22-én — írja az algyógyi levelező — V.-Hunyad megyében Rákosd helysége mellett este 6 órakor 35 rabló jelent meg az erdőben. Egy szegény asszonyt, ki egy kevés töredék szárazfát akart haza vinni, elfogták, megkötözték, s miután kikérdezték, hogy kinek van legtöbb pénze Rákosdon, a földre fektették s betakarták, hogy ne lásson; kevés idő múlva érkezett a nejét nyugtalanul váró férje a megkötött asszonynak s az is hasonló sorsra jutott. 8 órakor maguk elébe vévén a megkötözött asszonyt és férjt, a rablók bementek Rákosdra nyugalmazott kapitány Czintaihoz, ki észrevevén a sok gyanús kinézésű fegyveres embereket, futni kezdett a kapu felé, s tolvajt kiáltott, de alig tett egy néhány lépést az utcza felé, egy rabló reá lőtt s a lábát meglőtte, meglőve is tovább akart haladni a 80 éves gyalog-százados, s a kapuig haladott is, s ott utólérve, a rablók fegyvereikkel úgy verték agyon, hogy az agyveleje is kifecskendezett, s azután bementek a házba s minden zárosnemüeket kifeszitve, kinyitva s feldúlva, minden pénzét s kincsét magukhoz vették. A százados hajdan szép nagy leányát nem bántották. Az elkövetett rablás és gyilkolás után a rablók vivát kiáltások mellett szünetlenül lövöldözve, ismét felhúzódtak az erdőbe. Míg a rablás folyt, a magyaroknál és oláhoknál folytonosan rázták a harangokat félre a falusiak ; de a rablók is annyira tüzeltek fegyvereikkel, hogy mindamellett, hogy V. Hunyadról sok nép közeledett volt Rákosd felé, senki sem mert hozzájok közeledni. Öltözetekről s egyenruhájokról ítélve gyúrtják, hogy bánságiak.“ — Följegyezzük ez esetet, mint szomorú curiosumot az 1859 ik évből. — Kérelem a pesti gyepen évenkint kitűzött „Hazafi díj “ t. ez. alapitóihoz: gróf Andrásy György, gróf Barkóczy János, gr Berchtold Antal, gr. Berényi Lajos, gr. Erdődy Sándor, gr. Szápáry József, Vigyázó Antal és gr. Zichy Miklós ő méltóságaikhoz. A pályázó lovakra szabott teher legalsóbb fokára, mi némely dijaknál csak 80—87 fontot tesz, nem mindig találkozván kellő könnyűségü lovas, a pesti lovaregylet részvényesei f. évi jun. - án tartott összejövetelük alkalmával, a legalsóbb teherfokozatnak jövőben 92 fontra emelését, a többi tehernek ehhez alkalmazását s a már kitűzve levő terhek megváltoztatására nézve, az illető alapítók beegyezésének kikérését határozták el. Mint