Pesti Napló, 1859. november (10. évfolyam, 2916-2940. szám)

1859-11-01 / 2916. szám

PEST, OCTOBER 31. A Kazinczy-ü­nnep és a nemzet-egység. Kazinczy Ferencz születésnapjá­nak évszázados megölése nem maradt puszta akadémiai tisztelkedés. Az ünnep,a szó legteljesb értelmében nem­zeti nyilatkozványnyá lön, mely nem csak hálát és kegyeletet fejezett ki, hanem elveket és eszméket is képviselt. Az országos meleg részvét, mely ez ünnep iránt honszerté nyilvánult, mindenek felett azt fejezte ki, hogy minden ösztönök és érdekek között, mik által a magyar nép öntudatosan vezéreltetik,legmagasabban nyelve és nem­zetisége áll, mint ama szellemi és erkölcsi zománcz, mely a magyarnak nem csak Isten­től rendelt egyéniségét meghatározza, hanem egyszersmind mindazon nemes eszméket kép­viseli, mik a magyar nemzetet alkotmányos életében egy évezreden át a haza és ennek törvényes szabadságai szeretetére vezérlették. A Kazinczy-ünnep tanusíta, hogy e szem­pontra a magyar nemzet minden árnyalatok nélkül egyetemesen felemelkedett, s alig lehet meghatóbb jelenetet képzelni, mint az volt, midőn nemzeti palotánk, múzeumunk, tömött díszteremében, a megmérhetlen sokaságon vé­gig tekintve, az ország minden keresz­tény felekezetét ugyanazon egy eszmé­ben és értelemben, nemzetisége féltékeny őri­zetében, testvérileg összeolvadva szemléltük. Senki sem kérdezte: katholikus, pro­testáns, vagy görög hitvallású volt-e Kazinczy? — Elég vola tudni, hogy ő a ma­gyar nyelv és nemzetiség bajnoka volt, és felekezeti tekintetek korlátja nélkül sereglett össze a közönség és papság Kazinczy szobra körül, közös szent áldozatot hozni a nemzeti­ség oltárán, mely e honban egyenlően fedezi védszárnyaival a keresztény vallásnak minden felekezetét. Van-e állam Európában, hol a fejedelem s nemzet túlnyomó részének közös vallása mel­lett más felekezetnek vallásgyakorlata s a lé­­lekismeret függetlenségére — annyi szabad­ságot biztosítana országos törvény, mint az apostoli magyar szent korona birodalma ? Van-e tehát ok hazánkban, hogy a különbö­ző felekezetűek egymás közt versengjenek, s az­által csökkentsék az erőt, mely a nemzeti­ség, e közös palladium közös őrizetére és ápo­lására szükséges? Hiszen Magyarország valamennyi templo­mában ugyanazon szent koronáért imádkoznak, melynek magasztos hivatása, valláskülönbség nélkül egyenlően boldoggá és erőssé tenni e koronának tagjait és népeit! íme az idősb testvér, a nemzet katholikus része, himeretlen rokonindulattal s helyeslés­sel kiséri protestáns testvérei lojális igyeke­zetét azon törvényes helyzet megőrzése végett, melyet az ősök, a vallásszabadság és köznyu­galom biztosítása végett közös akarattal meg­állapítottak. S e testvéri viszonyt Magyarországban a concordatum sem változtatta. S általában nagy tévedésben voltak azok, kik a concordatumban a katholikus egyház túlnyomósságának oly emelkedését hitték, mely más vallásfelekezetek törvényes szabadságá­nak rövidséget okozhatna. Ellenkezőleg áll a dolog. Épen a concorda­tum megkötése óta gyakorol az állam a ka­tholikus egyházra oly mértékben befolyást, me­lyet a magyar katholikus egyház azelőtt soha nem tapasztalt, s azon meggyőződésben vagyunk, hogy e concordatum megkötésére nem a magyar katholikus egyház és hívek szüksé­gei adtak alkalmat. A magyar szent korona apostoli jogai mellett a magyar katholikus egyház hívei és papsága századokon át oly teljesen birták és gyakorolták vallási szabadságukat, sőt oly előjogoknak és üdvös kiváltságoknak örven­dettek, hogy ez országban soha nem fordult elő eset, melyben a híveknek a római szó­szék közbenjárásáért folyamodni kellett volna. Sőt tán egyedül Magyarország volt azon ál­lam egész Európában, hol az alkotmány a k­a­­tholikus egyház méltóságait e minőség­ben alkotmányos előjogokkal is felruházta, úgy hogy az parlamentünk mindkét házában kitűnő képviselettel birt. — S midőn örömmel és hálával ismerjük el, hogy a magyar clerus ezen alkotmányos jogait minden időben a haza javára gyakorolta, — kétségtelen az is más részről, hogy a kath. papság ezen alkotmá­nyos állása a legvilágosb példáját adta, hogy a katholikus egyház szervezete a­l­­kotmány­os intéz­mény­ekkel nincsen ellentétben. Az egyetlen kedvezmény, melyet a concor­datum hazánkra nézve nyújtani igér, az, hogy az egyházi birtokot financziális állam­operá­­ciók ellenében biztosítja, s roppant katholikus alapítványaink kezelését a püspöki kar ellen­­őrsége alá helyezi. S ez ügy elég fontos arra, hogy tárgyalására legközelebb egy külön czik­­ket szánjunk. Ez alkalommal egyéb czélunk nem volt, mint a Kazinczy-ünnepet egyszersmind amaz egyik nevezetes mozzanat gyanánt mu­tatni be a hazának, mely újabb erős kezessé­get nyújt arra, hogy ez országban nincs oly ha­talmas érdek, mely leghatalmasb érdekünket, a nemzet­egység varázserejét, többé meg­oszlatni képes legyen. Ő és k. Apostoli Felsége f. évi oct. 2- ról kelt leg­felsőbb határozatával a pozsonyi pénzügyészi állo­másra, főpénzü­gytanácsosi czimmel s ranggal, Beho­­rovszky Miklós tudor s pénzügyi tanácsost a pesti pénzügyi ügyészségnél legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. A cs. k. Apostoli Felsége f. évi oct. 23-ra­ kelt leg­felsőbb határozatával Sándor András megyetörvény­széki elnököt Nagy-Kállóban, hasonló minőségben a szathmár-németi megyetörvényszékhez szolgálati te­kintetekből áthelyezni 8 nagykállói megyetörvény­széki elnökké Kiss János országos törvényszéki ta­nácsost az aradi megyetörvényszéknél legkegyelme­sebben kinevezni méltóztatott. Monuments Hungáriáé Histories. Magyar történelmi emlékek. Kiadja a ma­gyar tudományos akadémia történelmi bizottmánya. Első osztály: Okmánytárak. 11. köt. E kü­lönczim alatt is: Magyar történelmi okmánytár, a brill­­aeli országos levéltárból és a burgundi könyvtárból. Összeszedte s lemásolta Hatvani Mihály. 11. köt­ 1638—1553. Pest, 1858. 8-rét VIII. és 367. lap. (Folytatás.) 1543. év. Ferdinánd tudósítja Mária királynét, hogy Siklós elveszte után egyéb helyek is veszélyben fo­rognak ; különösen félti Székesfehérvárat, mivel az olaszok, kiket az őrség erősítésére oda küldött, sokáig késtek, nem akarván elébb indulni, mintsem három havi dijukat előre kikapták ; panaszkodik Marti­­nuzzi ellen, hogy előbb titkosan tett fondorlatait most egészen nyíltan kezdi folytatni.­­ Ugyanaz írja Vidik Károlynak, hogy a török visszahúzó­dott; szerette volna még Esztergomot megvenni, mire nagy reménye volt, de más alattvalói s még a csehek sem akartak Magyarország belsejébe menni, pedig ezt nemcsak azért óhajtja, hogy a török annyi embert ne hagyjon az országban, hanem azért is, hogy a megrögzött változékonyságú magyarokat jó akaratban tartsa; sürgeti a császárt, hogy tartsa meg a birodalmi gyűlést és azon személyesen jelenjen meg, hogy az segedelmet adjon a török ellen, mi nél­kül mind maga, mind országai a véletlennek vannak kitéve; e reményt adván a magyaroknak, ezek igen örültek, s ez által ösztönözve részükről is igyekeznek tenni, a mit lehet. — Ez évet befejezi leírása az Er­zsébet fölegasszony, Ferdinand leánya, Zsigmond len­gyel királyhoz férjhezmenése alkalmával történt udva­ri szertartásoknak, melyet a t. összegyűjtő „Történel­mi zsebkönyv “ében is magyarra fordítva közlött. 1544. év. Weltwych Gellért, a magyar országgyű­lésre küldött cs. követ, jelenti első tudósításában a császárnak, mikép annak elhiresztelése, hogy a csá­szár személyesen nem jövend el, igen rosz hatást okozna; Fráter György s pártfelei nem jövendenek a gyűlésre, hanem csak követeket fognak küldeni; a dicákból a király kezébe nem sok folyand be, sereg azonban fog megajázhtatni, de csak, ha a császár is megteszi a hadjáratot, különben javaikat s életöket nem veszélyezik; sokan félnek, hogy a parasztság a töröknek hódoland meg, ki vele szelidebben bánik, mint uraik, mi, kivált ha a huszárok is a törökhöz állanak, nagy baj volna; Batthyány Ferencznek át­adta a lánczot; ennek beszélgetése Ferdinánddal a császár jöveteléről és Veltwycké a zágrábi püspök ebédjén; Ausztria­ és Tyroltól elég segély várható; a törökök is beszélnek a császár jöttéről s ez esetben vá­raikat megerősitendik.­­ Ugyanaz második tudósítá­sában jelenti a császárnak, hogy a magyar diéta, mely­nek három­ királykor kellett megtartatnia, gyertya­szentelőre van kihirdetve oly módon, hogy a császár személyes eljövetele is ígértetik; utasítást kér, mit mondjon erről a rendeknek, miután wormsi utjával, hol a gyűlés egy hónappal elébb leend, többé őket nem biztathatja; azt sem hiszik, hogy a franczia ki­rály segélyt adjon; egy csapat lovas Fehérvár mel­lől nagy martalékot hozott. 1545. év. Weltwyck Gellért írja a császárnak, hogy Ferdinánd kívánság­a szerint, vele Prágába ment. Ferdinand reméli az utasítás megváltoztatását, mit rövid időn vár; elutazása előtt a magyar urakat meg­látogatván, az esztergomi érsek két óráig tartó beszé­det mondott előtte a császár jöttéről, a birodalmi se­gélyről, a magyar lovasság fizetéséről, mikre Velt­wyck neki pontonként felelt. Magyarország rendei a nagyszombati országgyűlésből köszönik V. Károly jó akaratát, melynél fogva az országot a török ellen meg­védeni határozta, ajánlják azonban neki,hogy ha a ma­gyarok teljes segedelmére számolni akar, a törököt az országban megelőzze, különben itt mire sem megy; az élelmiszerekről és egyéb szü­kségesekről, mint a csá­szár kívánja, fognak gondoskodni. Veltwyck tudósítja V. Károlyt, hogy a diétán igen erős kikelések tétettek a császár, kivált pedig Ferdinand ellen a­miatt, hogy Konstantinápolyba követet küldöttek békét kérn­i, mi­alatt őket segélylyel hitegetik, Fráter Györgyöt ellen­ben nagy embernek magasztalták; a kikelések oly erősek voltak, hogy azokat a követ nem is meri meg­írni ; végre mégis sikerült legyen neki őket le­csendesíteni s reményre ébreszteni, melynél fog­va azután a császár vagy a király személyes fe vételének esetére adót és katonát ajánlottak, de az adót nem adják egészen a király kezébe, hanem kincstartót választottak, ki a pénzt a katonaság­ra költse. Fráter György fondorlatai által növe­li az elégedetlenséget, mely kivált Ferdinand meg nem jelentéből származik ■ minden remény a császár­ban van, de ha nem jó, nagy zavar lesz, sokan Frater Györgyhöz állnak, a parasztok pedig és a kis nemesek, kiket, az urak elnyomnak, a töröknek hódolnak; be­szélgetett Frater György biztosával, kit kémleni jött­nek hisz; a püspök sokat igér, ha a császár jő, kivált az élelmi­szerekre nézve; az esztergomi érsek jól mű­ködött a király mellett, cardinalis óhajt lenni.­­ Ugyanaz törökországi küldetéséről tudósítván V. Ká­rolyt, írja, hogy a mitől tartott, megtörtént: Ferdi­nánd követe elébb érkezvén Konstantinápolyba (Veli­­wyeknek Velencziből kellett a franczia király köve­tével együtt utaznia s Ferdinánd követének őket be­várnia) s azon aj kihallgattatást kérvén, a békeügyet nagy ígéretei által, melyeket a pasáknál tett, nem különben, mint a francziák elleni kikelései által megrontotta; emberét, kit Ragusából levéllel hozzá küldött, a törökök elfogták; a franczia követ meg akara gátolni Ferdinánd követének kihallgattatását, mig Veltwyck és Montluc (ez volt a franczia külön követ) megérkeznek, de a törökök Adurno (Ferdinánd követe) ígéreteiből gyanítván, hogy Ferdinánd a bé­kéért adót is kész fizetni, a franc­­iának többé nem hittek. Veltwyck attól tart, hogy miután a közönséges béke tárgyalását Ferdinánd követe így megelőzte, a franczia király ezt számítással történtnek tartandja s a császár ellen még inkább fondorkodandik, mind eddig. (Folytatjuk.) A bécsi Presse. II. Elleneink erkölcsiségét akarjuk még egy futó pillantásra méltatni. Nem tévedünk talán, ha (az ő meg újkor minden bölcsével s a keresztyén vallás tanaival egyező meg) a szándékok becsületességét s a méltányosságot, jogér­zetet tekintjük az erkölcsiség mérveinek. Azon Németország-terjesztő pártnak világosan be­vallott szándéka nem más, mint, hogy ruházza reánk nemzetiségét, azaz, vettesse le a magunkét — mert hiszen két nemzetiségünk egyszerre nem lehet. El akarják tőlünk venni, a mivel Isten kegyelméből bí­runk, s szép és nem­ szép szóval arra hajtanak, hogy mondjunk le magunkról, sőt még segítsük is őket ab­ban, hogy bennünket minmagunkból ki­vetkeztessenek; — nem e oly valamit kívánnak tehát, a­mit körül­belül öngyilkosságnak lehet nevezni ? De csak körül­belül, — mert sokkal több az: nem csak min magunk, de mások gyilkolása is; nemcsak testi, de még inkább lelki megnyomorítás.*) Hogy e vakbuzgó töredék által álmodott kiirtatá­­sunk hasznos lenne-e a németeknek, oly kérdés, melyre — ha tüzetes fejtegetésébe bocsátkoznánk — csak tagadólag válaszolhatnánk; ez azonban nem tartozik ide; itt elég megállapítanunk azt, hogy a bécsi Presse és ágostai Allgemeine pártjá­hoz tartozók, kik Magyarország s egyéb tartományok németesítésére vállalkoztak, ezt magukra nézve bizo­nyosan hasznosnak tekintik. Hiszen a tolvaj sem lopna, ha magára nézve hasznosnak nem látná. De a­mi hasznos, még nem egyszersmind becsületes, s va­lami tény hasznosságából sohasem lehet becsületes­ségét is következtetni, sőt — a mindennapi élet bizo­nyítja — az önhaszon épen legfőbb ellensége, leg­gyakoribb megbuktatója a becsületességnek. De mirevaló mindezt elmondani ? Minden ember tudja ezt! — Igaz. — Ha tehát minden ember tudja, minden ember maga is megítélheti, hogy németesíteni vágyó szomszédjaink becsületes szándékkal vannak-e irántunk. Menjünk tovább. Képzeljük, mintha pártfogóink fentebbi szándéku­kat elkezdték volna szépecskén végrehajtani, mink pe­dig ezen szándéknak ellene dolgoznánk, s a­mitől ők meg akarnának fosztani, azt lehetőképen védelmeznék: kérdés, volna-e erre jogunk? Más szóval: megtáma­dás ellenében van e jogunk magunkat védelmezni? Az észjog s minden helyeses/­ ember azt mondja, hogy van, ami pártfogóink azt, hogy nincs. Haragusz­­nak e pangermánok, hogy valamely nemzet saját nem­zetiségéhez ragaszkodik, s meg nem foghatják, hogy más nemzetien nem akar megsemmisülni; törvényte­len ellenszegülőknek nevezik, a kik őrzik és ápolják, a mi minden törvény szerint az övék, — henczegő demonstrálóknak, a kik jeleseik emléke iránt kegye­lettel viseltetnek, — „bntulni“ vágyóknak, a kik sa­ját nyelvükön akarnak tanulni, — „botrány“ elköve­tőinek, a­kik visszakérik!... Van-e bennök jogérzet? A­hol jogérzet nincs, ott méltányosságot is hi­ába keresnénk. Nem csodálkozhatunk ennélfogva, hogy a­mely jogot ők maguknak (méltón) tulajdonítanak, ugyanazt másoktól (méltatlanul) megtagadják ; nem csodálkozhatunk, hogy midőn ők Schiller ünnepére készülnek, nem akarják, hogy mi a Kazinczyét üljük meg, sőt — a mi több — még azt kívánják, hogy mi is a Schiller-ünnepet tartsuk ő velek ! még vádul hoz­zák föl ellenünk, hogy az ő jelesök iránt nem bódu­lunk oly nagyon, mint a magunké iránt! A mondottak, mikre a bécsi Presse és ágostai A 11- gemeine emberei maguk szolgáltatták a legmeggyő­zőbb adatokat, úgy hiszszük, eléggé megvilágítják er­kölcsi állapotukat, s ha még hozzá veszszük, a­miket feljebb miveltségekre nézve soroltunk el, fővonásaiban teljes képet alkothatunk magunknak felőlök. Az ered­mény az, hogy ők(műveltség tekintetében) tanulatlanok lévén, nem lehetnek tanítóink; erkölcsileg pedig nem tanúsítván irántunk jóakaratot, de még csak méltá­nyosságot sem, minden bizalmunkat, minden hitele­ket elvesztették, meggyőztek bennünket a felől, hogy ha szinte képesek volnának is azon vezérszerep elját­szására, melyet maguknak közöttünk kiszemeltek, ez a játék nekünk koránsem szolgálna javunkra, mert csak ők akarnak nyerni, nekünk csak vesztünkre törnek. így lévén a dolog, várhatunk-e vakbuzgó elleneink­től egyebet üldözésnél, gyanúsításnál, méltatlanko­­dásnál ? s tehetünk-e egyebet, mint, hogy őket­­ nem követjük ? Úgy hiszszük, tehetünk egyebet is. Tehetjük meg, sőt kell tennünk azt is, hogy míg ők (sokkal inkább saját kárukra, mint a mienkre) annyi balfogásuk után sem okulnak, mi ellenkezőleg csak annál szorgalmasabban okuljunk rajtuk. Ha így cselekszünk, mindazon tért, melyet ők ügyetlenségük által veszítenek, mi nyerjük meg. S miben álljon okulásunk, tettleg ? Röviden abban, hogy ellenkezői legyünk annak, a­mik ők. Ha ők kicsinylenek bennünket és törekvéseinket, mi csak annál nagyobbaknak érezzük magunkat. Ha nem akarnak tudni felőlünk, csak annál jobban gyűjt­jük erőinket. Ha tagadják jogosultunkat, csak annál hőbben ápoljuk nemzeti önérzetünket. Ha kétségbe­­vonják létünket, jövőnket, csak annál bizonyosabbak legyünk felőle. Ha ők a nem tűrés példáit adják, mi még tudjunk férfiasan tűrni,­­ hisz az idő mutatja, hogy az ily tűrés nem gyöngít. Ha ők indulatoskodnak,mimérséklet által bizonyítsuk be felsőségü­nket. Ha ők nem fogynak ki a gyanusi­(Eötvös József.) *­ „Oly nép, mely saját egyediségéből kivetkezve, má­sokba beolvadni képes, soha az emberi társaság hasz­nos tagjává nem válhatik; hasonló azon növényekhez, melyeket a forró égalj őserdeiben találunk, s melyek a szomszéd fát körül fogva, midőn indáikkal Betét lombját látszólag dúsabbá teszik, annak csak életere­jét szíják fel, hogy vele együtt porb­a sülyedjenek.“ Másokból, mi se fogyjunk ki hűségünkből magunkhoz, s minél kitartóbbak ők üldözésünkben, mi annál ki­tartóbbak legyünk igazunk m­egsőrzésében. Ha ők az igaztalanság mesterkedéseivel fondorkodnak ellenünk, mi az igazság fegyverével szálljunk eléjök. Ha pedig ők, látszólag megtérve, édesgetni, hiteget­ni találnak, ne higyjünk mézes szavaiknak, de bíz­zunk folyvást csak min magunkban, így az ő vereségük és a mi győzelmünk bizonyos. 6. A „Wiener Zeitungéban olvassuk: „A bécsi és tartományi lapokban ismétlőleg megjelen­tek a belügyekre vonatkozó oly közlemények, melyek itt-ott törvénytelen, s maguknak testületi jogot illetékte­lenül tulajdonító egyének nyilatkozatainak szélesebb kör­­beni terjesztésére szolgáltak. A­mily kevéssé van a csá­szári kormány szándékában egyrészről a jogosított véle­­mény-nyilvánításoknak akadályozólag ellenszegülni, úgy más részről ügyelnie kell arra, hogy tényleg vagy forma­­szerint magukban törvénytelen igények ne használtassa­nak fel ezenfelül izgatási eszközökül, s a kifejezések, miket ezek petitiók s ezekhez hasonló iratokban találnak, szóbeli lenyomatás által ne terjesztessenek. A kormány tehát megvárja a jó hazafi érzülettől, mely a belföldi sajtó közlegeinek nagy részét melegíti, hogy náluk e megjegyzés méltánylásra talál, s így nem is leene szük­ség az említettek folytatólagos közlése által azon eszkö­zök használatához nyúlni, melyek egy határzott s közártalmú irány ellen a sajtó­rendtartás szerint alkal­mazhatók.“ Midőn a hivatalos lapnak e tájékozó czikkét kö­zöljük, egyúttal értesítnünk kell azokat, kik a pesti egyetem és a n.­váradi akadémia joghallgatóinak a magyar nyelv melletti kérelmezésük tárgyában szer­­kesztőségünkhez közleményeket küldöttek be, hogy ezek viszszavétele iránt rendelkezhetnek. Stambul, oct. 19. Az összeesküvés fölötti vizsgálat rég be van fejezve, és az illető okmány a zultán előtt fekszik. Mint látszik, ismert szelídsége még folyvást erős harczot küzd a példaszolgáltatási szükségességgel. Ali pasa nagyvezír kereken kimondotta, hogy nincs bátor­sága az összeesküdtek fölötti ítéletet közzé tenni és vég­rehajtani , ezen oknál fogva határozta el magát s­zultán, még hétfőn, azaz f. hó 17-én a nagyvezírtől az ország pecsétjét elkérni. Délután ő felsége a topphani kioszkba átázott, s ma­gához hivatta a­­­z a pasát, tudatván vele Al­­ letéte­lét , igy szólott a többi közt hozzá : „Most egy derék, erélyes nagyvezírre van szükségem, ajánlj egyet nekem.“ Riza Kuprüszli Mehemed pasát ajánlotta és a­zultán azonnal beleegyezett. Küprüszli Mehemed pasa, Törökországnak legbecsületesebb államférfia, n ő erélyes és mély belátású próbált kormány­férfiú , diplo­mata és katona. — Ha a szerencsétlen akadályok tevé­kenységét nem gátolják, úgy ő, a­­­z a pasával egyetem­ben sokat tehet, és Törökországot az örvénytől meg­mentheti. Az­i pasa, becsületessége daczára, mint nagyvezír, az erély tökéletes hiánya folytán valóságos calamitása volt az országnak.­­ Az utóbbi időben tökéletes bábbá sülyedt Mehemed Rush­di,Jussuf Kiamil és F­u­a­d pasa kezei közt. Tegnap délben ment végbe szokás szerint sz új vezir Küprüszli Mehemed beiktatása a magas por­tánál. O­m­e­r pasa, ki mint bagdadi kormányzó hivatalából letétetett, új rendelet folytán Diarrickijbe száműzetett. Az angol kormány vádat emelt ellene, minthogy a tan­aimat mellőzésével önkénytesen halálos ítéleteket haj­tatott végre. KÜLÖNFÉLÉK. — A „Szegedi Híradó“ körülményesen tudósít a Sze­geden a színházban megtartott Kazinczy-ünnepélyről. A­­ színpad úgy mint a nézőség fényárban úszott. A színpad­­ jobb oldalán Kazinczynak e czélra festett arczképe volt­­ fölállítva, melynek keretét természetes virágokból ké­szült koszom képezte; körülé magas, virágjok díszében­­ álló forró égalj­i fák ■ a virágházak legválogatottabb la­­­­kói. A nézőtért kettős lángöv környezte. Szemben a­­ színpaddal, a karzat homlokzatán, Magyarország czime­­­­re, háromszinü lobogók alatt; mindenik páholyoszlopon­­ babérkoszorú, három nemzeti lobogóval s ugyanannyi­­ gyertyalánggal; a nagy csillár zászlós koszorúval övezve. A férfiak és nők nagyrészt nemzeti ruhában jelentek meg. F.­Szabó Amália Losonczynak az ünnepélyre ké­­­­szült versét s Garay „Magyar hölgy“-ét szavalá; Pajor A­ urhölgy Vörösmarty „Szózat“-át s népdalt énekle; Magyar könyvészet, 271. Sárospataki füzetek, prot. és tud. folyóirat egyház és nevelés, tudomány és irodalom körében. Ki­adják Erdélyi J., Hegedűs L., Szerelmes G., szerkesztik Antalfi János, Árvai József. Harmadik évfolyam Ill-ik füzet. Sárospatak, nyomtatta Jäger Károly a ref. főis­kola betűivel. 1859. 8 rét. 201—296 lap.

Next