Pesti Napló, 1859. december (10. évfolyam, 2941-2965. szám)

1859-12-01 / 2941. szám

PEST, NOVEMBER 16. Kolozsvár, nov. 28. Tegnapelőtt tarta a múze­­maegylet utolsó, berekesztő gyűlését. Még most is nagyszámú közönség jelent meg, a hazafiak minden osztályából. A­ lelkesedés, az ügy iránti buzgalom sem csökkent. Örömmel fogadták az akadémia, a ma­gyarországi múzeum, a geológiai és természettudo­mányi stb. egyletek üdvözlő iratait. Az utóbbi két egylet és a magyar múzeum képviselőjéül jelölte ki Kovács Gyulát, ki egyszersmind az akadémia képvi­selőinek egyike volt. Az ülést gróf M­i­k­ó­s exclja rekeszté­se sok me­legséggel irott, igen szép zárszóval. Az akadémia képviselőihez is intézett néhány meleg szót. Rendes tudósítónk minden bizonynyal közölni fogja e beszé­det is. Nekünk előlegesen, e rövid közlésben, legyen elég még megjegyeznünk, hogy az akadémiai kü­ldött­­ség báró R­a­d­á­k Istvánné asszony vendégszerető asztalánál végezte bucsúebédjét. E nemeslelkű nőnél, az ős­magyar házias és hazafias erények e köztiszte­letben álló képviselőjénél, volt szállva az akadémiai küldöttség három tagja: Danielik, Cseng­ery és Kovács Gyula. Gróf Mikó is jelen volt e bu­­csúebéden. Az akadémiai küldöttség indulása vissza Pestre délután­ 4 órára volt határozva. Már előbb sok díszes fogat, kocsi és hintó gyűlt egybe báró B­á­n­f­f­y Al­bert palotája udvarában. E kocsikon Erdély minden osztályának, a főrendnek, valamint a polgárságnak képviselői nagy számmal kisérték az akadémiai kül­det­téget csaknem egész Fenesig, hol báró Eötvös tár­sai nevében is elbúcsúzott, engedelmet kérvén Erdély mindazon jeleseitől és lelkes polgáraitól, a kiket neki és társainak az idő rövidsége miatt személyesen meg­látogattak nem lehetett. Messze haladtak már a küldöttség tagjai, midőn négy szép fekete ló, tajtékozva vágtatott eléjök. Gróf Kemény Sámuel szállt ki a kocsiból, s e nagy miveltséget s áldozni mindig kész hazafi volt az utólsó, ki Erdély nevében szives Isten-hozzádot mon­dott a Királyhágón túlnanról jött magyaroknak, a magy. tud. akadémia képviselőinek. Másnap Váradra érkezvén a küldöttség, úgy hall­juk, ott fényes fáklyás­ zenével akart tisztelegni e vá­ros lelkes polgársága hazai legfontosabb tudományos intézetünk képviselőinek, mi azonban — nem a pol­gárság akaratán — elmúlt. Lapszemle. A „Presse“ nemrég sajátságos meg­tiszteltetésben részesült, mint az a „Nemzetiségek po­litikája“ czímű­, itt ismertetendő czikkéből kiviláglik. Miután megérintette e lap azon régi igazságot, mi­szerint minden eszme, melyet a lehető legvégsőbb kö­vetkeztetésekig taglalnak, képtelenséggé fajul, s hogy e tekintetben újabban főleg a nemzetiség eszméjével, — melynek hatalmas jelentőségét államférfi büntet­lenül többé már csak azért sem tagadhatja, mert ez képezi a legfontosb, a legelhatároz­óbb elemet a né­pek életében, — többnemű visszaélés űzetik azon czélból, hogy nép nép ellen ingereltessék: együtt ki­jelenti, miszerint a nemzetiség eszméje a külpolitika emeltyűjéül kezd használtatni, s így attól fél, hogy a legvastagabb despotismusnak is könnyen sikerülhet, ama rugónak ravasz fölhasználásával magát a szabad­ság apostolául tüntetni föl a világ előtt. Ebbéli aggodal­mát azon szomorúnak talált jelenséggel igazolja, hogy valamint a socialisták az emberi társadalom oekonó­­miai viszonyait szándékoznak átalakítani: úgy létezik bizonyos neme azon politikusoknak, kik a nemzeti­ség absolut elvéből kiindulva, az európai társadalmat új alapra fektetni törekednek. Alább, fölemlítése után annak, hogy ez év elején Londonban Európa úgynevezett új térképe jelent meg, egész seregét képezve az államátalakításoknak és képződéseknek, tudatja olvasóival, miszerint néhány nap előtt egy egészen új szervezetű, a nemzetiségi s nyelvi viszonyok zsinórmértéke szerint összeállított európai új térkép s annak leírása — küldetett be ke­­resztborítékban hozzá. A megtiszteltetés e különös ne­mének alkalmából meggyőződését fejezi ki az iránt, miként ily jeleneteket — bizonyságai lévén azok né­mely jellemző utópiáknak, melyek egyesek fejében forratak — megjegyzés nélkül hagyni, valódi tapin­tatlanság. Mint curiosumot, nem tanja érdektelennek, olvasóit ama küldemény kivonatos tartalmával meg­ismertetni ; hadd lássák, meddig terjeszkednek a te­hetetlen merészség ábrándképei, határai- SZIVBELI TARTOZÁSOK. Irta Maquet Ágost. Fordította ő e­l I-XXV.*) Hogyan tehet az ember eleget mindenkinek és apjának is. Szivének ezen föltámadásában s a boldogságnak, melyet meg szokott törvényesnek tekinteni, legelső hevületeiben, midőn már arról beszéltek, hogy akar­ják a szerződést s haza hivatják Lucia bátyját (ki, mint lábbadozó beteg, szabadsággal Kamiesben mu­latott), mikor már sem rá nem ért, sem nem akart vo­nakodni oly nővel való házasságtól, a­kit szeretett: ekkor Armand egyszerre újabb levelet von Navraczin herczegnétől. A küldeményt ezúttal maga a muzsik hozta, Ka­­lisztának hű cselédje, ki Stambulon keresztül jött volt Francziaországba. Az ifjú, villámtól sújtva, azon határozott sejtelem­mel véve át a levelet, hogy ezen, imént még annyira szeretett nővel volt ismeretsége azon borzasztó török közé tartozik, melyeket a balsors bizonyos viszontag­ságokra s bizonyos eseményekre rendelt embereknek vetni szokott. Titkos érzelme suga, hogy Kalisztával, (Vége.) 11. sz. Önkényt érthető, hogy az 1856. márt. 14-ei szerződvény 12, 13, 14, 15 és 16. czikkei értelmébeni követelmények kifizetése Ausztriának nem nyújt jo­got arra, hogy ellenőrködjék s felügyeljen az átenge­dett terület építései a jövedelmeire nézve, ez élő szerencsétlenséggel, még nem szűnt meg vi­szonya. Kaliszta levele így szólt: „Barátom, nagy szomorúsággal írok önnek. Hajh! föl kell-e önt ébresztenem tán jótékony nyugalmából, melyben szendereg ? De szive — jól ismerem azt — nem fogja szemrehányni, hogy segítségül hivom. Szörnyű veszély fenyeget engem, sőt jobban mondva, veszve vagyok. „Ön tudja, hogy itt nekem, én egyetlen levelet sem kaptam. Ön szintoly bizonyos abban, hogy én is írtam önnek, s ön sem kapott tőlem semmit. E bajt azon szigorú intézkedéseknek tulajdonítottam, melyeket a határon behoztak; azt hittem, hogy leveleinket a szokott eljárás szerint lefoglalták s elégették. „Nem úgy történt, Armand. Az ön leveleit meg az enyéimet is kinyitották, félretették. Würgen gróf ke­zében vannak azok, ki a vámnál bizalmi tisztségben működött; Würgen gróf pedig bátyja Gorthiany gróf­­nénak, e halálos ellenségemnek, kire ön már akkor is gyanakodott, mikor én még védelmeztem ön elle­nében, s a ki most kész elárulni engem, nem tartván a botránytól sem, melyet védelmem reá háruland. A­míg Navraczin herczeg él, bizonyos vagyok benne, kímélni fognak. De fog-e a herczeg élni és meddig fog élni ? Ezt kérdem magamtól rémülettel, a mióta sebésze fölfedezte előttem állapotát. „Mihelyt a grófné a levelekkel előáll, gyalázatom megvan. (Egyéb romlásról s bukásról nem is szólok.) Ön, Armand, tudja, mit irt; a­mi engem illet, én em­lékszem a magam leveleire s nem kételkedhetem, hogy ha oly bíró olvasná is, ki a legnagyobb mérték­ben az én részemre hajlik, reám ne gördíthesse a hő és kiolthatlan szerelem súlyát, mely belőlök kitűnik. „El fog ön hagyni ? a szégyen és megvetés marta­lékául fog engedni ? Ettől egy perczig sem tartottam, íme a bizonyság. A leveleket vissza kell venni Wür­gen gróftól. Azt hiszik, hogy egyedül állok, hogy — Szathmárról írják nekünk: „A Szathmártt nov. 23-án esteli 6—­ ig megtartott Kazincsy-ün­­n­e­p­é­l­y­t méltó fényben, nemzeti díszruhában leginkább a vidék lakói képviselték. Az ünnepély esteli 6 órakor kezdődött, a színházban tartatott meg s tárgyai voltak :­­­ör. Kazinczy Ferenc* élete, emlékbeszéd Kende Ka­­nut úrtól, ki, mint beszédében kijelenté, az ekeszarvától szólitatott fel e honfiúi szent kötelesség teljesítésére. Annyival inkább a közelismerés hangján kell kiemelnem e kitűnő szónokot, Szathmár megye egyik szellemharczo­­sát, ki a „Kölcsey-emlék“ felállításakor is oly szivreha­­tólag szólott a néphez. 2-or. „Isten áldd meg a magyart“, Kölcseytől. Őszhangzólag énekeltetett az itteni mű­kedvelő társulat néhány tagja és kitűnő dalnokok által. 3-or. „Pesti emlék“ S. Thalbergtől, zongorán ját­szotta Kőszeghi Amália k. a. 4-er. Szavalat, „Vezér­hang“ Lévai Józseftől, szavalta Á­b­r­a­y (Figura) Károly gymnasiumi tanár ur. 5 őr. Magyar ábránd, Hunyadytól hegedűre, zongora kísérettel játszották Vaj­da és Ve­r­­n­e­r urak. 6-or. Szavalat, Kazinczy emléke, Szász Ká­rolytól, szavalta Farkas Antal róm. kath. tanító ur. 7-er. Honi emlék, Székely Imrétől, zongorán játszotta Korányi Fáni k. a. 8-or. Szavalat, „K. emléke,“ Tóth Kálmántól, szavalta Fodor Imre ur. 9-er. Magyar áb­ránd, zongorán előadta Werner ur. 10-et. Zárszó Má­két irt, megemlékezett azon költői részletekről, me­lyek borzasztanak, ha az idő és távolság által lehű­tött lélek sorolja el magának, e nyomor részletek­ről, melyek a szerelmeseknek elkerülhetlen s egyedül csalhatatlan vesztességét képezik, mióta Kadmusz — mint a régi író mondja — a szemhez szólás mester­ségét kitalálta. Midőn Armand a részleteket, e Jean- Jacques-féle részleteket egyenként fölelevenítette ma­gában, szinte megbolondult. Legyünk igazságosak iránta. Csak addig habozott, míg eszét meghallgatta, mely számot vetett előtte. De mihelyt az ész bevégezte dolgát, megint a szív jutott szóhoz, s a vita végéig nem is hagyott többé mást szólani. El volt tehát végezve, akármit mond az ész, akár hasznos lesz vagy nem, akár lehetséges vagy nem , hogy Armand engedni fog a veszélyben forgó Kaliszta hívásának. A módokról majd későbben gondolkozik. Természetes, hogy legelőször is a legengesztelőb­­beket fogja keresni, a­melyek mellett legdrágább ér­dekeit nem kell megsértenie; a becsületnek ezen ész­járása pedig következményeiben mindenkor fenséges : fölmenti az embert minden kisszerű rabság alól. A­ki, valami nagy áldozattal, legelébb is eleget tett a be­csületnek, annak azután joga van, hogy önző is le­hessen. (Folytatjuk.) *) Lásd a Pesti Napló 177, 179, 181, 184, 186, 188, 189, 192, 194, 198, 199, 204, 205, 210, 214, 215, 218, 220, 222, 224, 226, 228, 229,231, 233, 234, 237, 239, 240, 241, 244, 247, 250,263,264, 267 és 269-dik számát. Szerző a brit államon kezdi művét,­­ midőn sze­rinte Skót- és Írországok, nemkülönben Jersey és Guernsey szigetek, — idegen nemzetiségük daczára — Angliával továbbra is egyesítve maradnának , ak­kor Málta Itáliához, Gibraltár Spanyolországhoz, az ieni szigetek pedig Göröghonhoz volnának csato­landók. Svéd és Norvégországok Dániával és Schleswiggel egyesítve, Skandinávia nevezet alatt államszövetséget képeznének. A most orosz, svéd és norvég uralom alatti, de ugyanazon egy sajátságos népfaj lakta lapp területek is független állammá olvasztandók. Holland maradna a mint van, azon különbséggel mégis, hogy Luxemburg Belgiumba kebeleztetnék. Daczára négyféle nyelvű népességének, Svájcz is ott lelhető az új térképen, csakhogy Veltlinnel, a sa­­voyai Ghablais és Faucigny kerületekkel megnagyob­bítva. Az igy határaiban kiterjesztett Helvetia a szö­vetséges állam tervéhez minden népnek mintául volna szolgálandó. Németország kegyetlenül megnyirbálva kerül ki a bonczkés alól. A „békebarát“ kijelenti, mikép­p kény­szerítve látja magát, nem egy szép tartománytól fosz­tani meg őket, hogy azonban ennek a németek ma­gok okai, mért vettek 1000 év előtt annyi vidéket birtokukba, s mért tették magokat látszatos civilisa­­tiójukkal mindenütt annyira gyűlöletesekké. Külön­ben, teszi hozzá naival, azon szláv területeket, hol a lakosokat már teljesen germanizálták, n. m. Pome­­rániát, Alsó Sziléziát, Szászhonnak vendektől lakott csipetjét, továbbá Stájerországot, Karinthiát, Karnio­­liát, Triesztet — megtarthatják. — Ellenben Cseh, Morvaországokat, ausztriai Sziléziát, Pozent, a tulaj­donképi porosz királysággal együtt kezükből ki kell adniok. Lengyelország 1772-iki határaival, hozzáadva még a Dnyeper és Dnyeszer közti területet egész a fekete­tengerig Kievvel együtt teljesen — visszaállítandó. Ezután jő egy éjszakiszláv (cseh), déliszláv s duna­­melléki államszövetség és Finnország, — mind Ausz­tria , Porosz, Török és Oroszország rovására. Francziaország lemond a rajnai tartományokról, Corsikát Olaszhonnak engedi át, de megkapja Mo­nacot, Nizzát és Savoya háromnegyedét. Ily módon reményű, Európa e regenerátora, az ál­talános súlyegyént visszaállítani, melyről egy állandó congressus, az államok mindenikének követjeiből ké­pezve, kezeskednek. A monarchia megtartatnék, nem­különben az uralkodóházak is, föltéve, hogy a dolgok új rendjét elfogadják. Ezután a politika jelenleg szőnyegen forgó napi­kérdéseire vonatkozólag azt jelenti ki e taglalt csikk írója, miszerint nem azon ügyállás, mely Itáliában eshetőleg alakulhat, hanem inkább azon eredmény, melyet ott a franczia politika elér s azon előbb remé­nyek utóbb kivánatok, melyeket ez ébreszt, — fenye­getik veszélylyel Európát. Végre, a közel múlt történetére hivatkozva, mondja, miszerint Francziaországban a socialismus utópiáival, — a mennyiben azokat részint a tudomány, részint az erőszak utján legyőzték,­­ végeztek; ámde a jú­niusi (1848) kétségbeesett csatát kellett kiküzdeni: igy fognak Európában előbb-utóbb a nemzetiségi po­litikával is végezni; azonban most volna ideje, békés után jutni ezen eredményre s Európát a nemzetiségi elv júniusi csatájától (ellentétben a socialismuséval) minden esetre megőrizni. Ez utóbbi óhajt, — mely az érintett tendentiákat tökéletesen paralizáló, mert megelőző politikai intéz­mények hozatalára czéloz, — a méltányosságnak áb­rándoktól ment sokáig örömest valljuk magunkénak; s meg vagyunk győződve arról, hogy a­mi egész Eu­rópára nézve — formakülönbséggel — kívánatosnak találtatik, azt a birodalom határain belül, a történeti jog évszázadoktól megszentesült alapjain, békésen, megelőzőleg végrehajtani — a legnagyobb ildomosság. 11 m é­r i. A békeszerződések. A békeokmány igy hangzik: 12. ez. Az átengedett területen lakó lombard alatt­valóknak a szerződvény kicserélése után egy év le­forgása alatt az illető elöljáróságnál tett előleges be­jelentés mellett teljes, korlátlan joguk van felkelhető vagyonaikat vámmentesen kivinni s családjaikkal együtt ausztriai Császár Ő Felsége államaiba vissza­költözni, mely esetben az osztrák alattvalóság fenn van tartva számukra. Szabadságukban áll lombard területen levő ingatlan javaikat megtartani s hason jog van fenntartva azon egyéneknek, kik az átenge­dett területen születtek, de ausztriai Császár Ő Fel­sége államaiban vannak letelepedve. Azon lombardo­­kat, kik e határozatok rendeletét igénybe akarják venni, választásukért sem személyi, sem bármelyik államban levő vagyonukra nézve nem szabad hábor­gatni egy részről sem. Az egy évi határidő két évire terjesztetik az áten­gedett lombardi terület oly alattvalóira nézve, kik e szerződvény kicserélésekor az osztrák állam határain kívül vannak. Nyilatkozataikat az ilyenek beadhat­ják a legközelebbi osztrák követséghez vagy bármely tartomány felsőbb elöljáróságához. 13. ez. Az osztrák hadseregben levő lombárd alatt­valók, azok kivételével, kik Ő Felsége az ausztriai Császár részére fennmaradt lombárdiai területen szü­lettek — a katonai szolgálat alól azonnal felmenten­­dők s hazájokba visszaküldendők. Önkényt értetik, hogy ezek közül az olyanokat, a­kik Ő cs. k. Apostoli Felsége szolgálatában kivánnak maradni sem személyileg, sem vagyonilag háborgatni nem szabad. E biztosíték fenn van tartva a lombard születésű polgári hivatalnokokra nézve is , a­kik az eddig vi­sett osztrák hivatalban továbbra is megmaradni ki­vánnak. 14. ez. Mind azon polgári és katonai nyugdijak, melyek szabályszerűs­g tisztába vannak hozva és a lombardiai pénztárakra utalvák, fenn lesznek tartva eddigi birtokosaik s adandó esetben özvegyeik és gyermekeik számára s ezután szárd király ő felsége kormánya által fizetendők. E szerződvény kötelező ereje kiterjed azon polgári és katonai nyugdíjasokra s ezek özvegyei és árváira nézve is, minden szárma­zásra való tekintet nélkül — kik az átengedett terü­letem eddigi lakásukat megtartották s kiknek ez il­letékét 1814-ig az ezelőtti olasz királyság, azután az osztrák államkincstár fizette. 15. sz. A levéltárak, a mennyiben oly birtokezik vagy kezelési és polgári törvényes eljárásra vonat­kozó okleveleket tartalmaznak, melyek az osztrák Császár Ő Felsége számára fönntartott lombárd és velencsei területre szólnak — a lehető leghama­­rább ki fognak adatni a cs. k. Apostoli Felsége biz­tosainak , valamint más részről az átengedett terüle­tet illető fenn elősorolt okmányok, a­mennyiben osz­trák állami levéltárakban volnának, szardiniai király ő felsége biztosainak áradatnak. A szárd és osztrák kormány kölcsönösen kötelesek, a felsőbb elöljáróság kívánatéra, minden oly okmányokat s értesités­eket közleni egymással, a melyek Lombárdia és Velencze közügyeire vonatkoznak. 16. sz. A Lombárdiában létező oly vallási testüle­tek, melyeknek további fennállását Szárdinia nem engedné meg — fekvő és mozdítható minden vagyo­naik fölött szabadon rendelkezhetnek. 17. sz. Mindazon kötések, szerződvények, melyek ő felsége a szárd király és ausztriai Császár Ő Felsége közt 1859. ápr. 1-ig érvényesek voltak, a mennyi­ben a jelen szerződvény által változást nem szenved­nek, továbbra is érvényesek maradnak. Mindamellett mindkét magas szerződő fél kötelezi magát arra, mi­kép egy év lefolyta alatt e kötéseket és szerződvé­nyeket közreviste alá fogja bocsátani a végett, hogy közegyetértéssel oly változtatások tétessenek bennök, melyek mindkét ország érdekében kívánatosaknak találtatnak. E közben a kötések és szerződvények a szardiniai király ő felsége birtokába átment területre kiterjesz­tetnek. 18. sz. A Gárda-tón való hajókázás, a kikötők és parti rendőrségek fölötti speciális intézkedéseket ki­véve, szabad. A Pó­n és mellék­folyóin való hajóká­­zási­ szabadság, a szerződésekkel öszhangzásban, fenn­­tartatik. A jelen szerződés megerősítésének kicserélésétől számítva egy év alatt egyezmény fog köttetni a vég­re, hogy a csempészeti kereskedésnek ezen vizeken meggátlására és elnyomására szükséges intézkedő­nevem és férjem, a herczeg iránt tartozó tiszteletem megzsibbasztanak, azt gondolják, egy félholt nővel, hogy könnyen elbánhatnak. De mihelyt ön megjele­nik, egyszeriben megváltozik az egész. Én mindent kiszámítottam, ön nem veszthet semmit, csak anyagi veszélynek teszi ki magát, lelke pedig mindezen te­kintetek mellett számba sem jő. „A gróf jelenleg *-ban van helyőrségen. Kis len­gyel város, a határszélen. Ott felkelésektől tartanak, s tudja, hogy ezárunk számos hadakat gyűjtött oda. Keresse fel hát a grófot. Ő nyelvére és magavisele­tére nézve franczia. Tán ismerte is Parisban. Makacs­sága nem fog helyt állani az ön makacssága ellené­ben. Meglehet, sőt valószínű, hogy eszével s szemé­lyes kedvessége által ráveheti őt, hogy szép szerivel kiadja önnek leveleinket. Tőlem két levél van ott, hogy öntől mennyi, azt maga tudja. „Mióta e borzasztó titoknak nyomába jöttem, éle­tem kimondhatatlan kínszenvedés. Valahányszor e sebesült (ki lassan kint hanyatlik) rám néz, mindig rémülök. Reszketek a gondolatra, hogy e felfedezés megölné őt, — és gondolja meg, haláláért engem vá­dolnának. Épen mikor már az orvosok mestersége — így szólalának — kiragadta volna őt a halál torká­ból, neje méltatlansága a sírba taszította. „Nem mondok semmit többet. Vessen számot, ha­tározzon, cselekedjék. K­a l­i­s­z­t­a:“ Armand kevesebbet szenved vala, ha minden ha­lálos csapás, mi csak az embert megölheti, egyszerre rá hullott volna. Mit tegyen ? Hogyan hagyja itt Luciát és család­ját ? Mit mondjon apjának ? Mit gondoljon ki ? Másfelől pedig tehetné-e, hogy Kaliszta felszólalá­sát hasonló nemességgel ne viszonozná? Nő, ki ve­szélyben forog, segítségért kiált, nyomorának szer­zője pedig, veszélyének oka félrebujnék, a­helyett, hogy segítségére sietne! ? Armand megemlékezett a tüzes levelekről, melye­sek tétessenek. A hajókázásoknál mindazoná­tal az 1851-dik évi nov. 22-diki conventióban a Lag Mag­­giore-n, Pó-n és Ticino-n létezett csempészeti k­eres­kedés elnyomása végett megállapított rendszabályok fognak alkalmaztatni, és ezen idő alatt a Pó és mel­lék­­folyóira nézve fennálló rendszabályokon és hajó­­kázási jogokon semmi változás sem fog létezni. 19. Sz. Ag­árd és az osztrák kormányok egy külön okmányban kötelezik magukat mindent szabályozni, a­mi a tulajdont és a Mind­en létező hidak és átjárá­sok fenntartását illetik ott, hol az a határt képezi, továbbá azt is, mi az e tekintetben újból helyreállí­tandó építészeti tárgyakat, az ebből eredő költsége­ket és a vámilleték beszedését illeti. 21. ez. A határszélen lakók részesülnek azon elő­nyökben, a­melyeknek eddig a Ticino partján lakók használatában voltak. 22. ez. A kedélyeknek teljes erejükből lehető meg­nyugtatására ő felségeik az osztrák Császár és szárd király ígérik és nyilvánítják, hogy illető birtokaik­ban, valamint az átengedett és visszaadott területe­ken egyetlen egyén is, ki e félsziget jelen mozgalmai­ban részt vett, lett légyen bárminő rang- és osztályba tartozó, nem lesz üldözésnek kitéve, vagyonában há­borgatva vagy személyileg magaviselete, politikai gondolkozásmódja miatt nyugtalanítva. 23. ez. A jelen egyezmény szentesítve lesz s Zü­richben 15 nap alatt vagy ha lehet, még hamarább kicserélhetik. Ennek folytán az illető felhatalmazottak aláirták és pecsétükkel megerősiték. Kelt Zürichben, november hó tizedik napján. Urunk születése ezer nyolc már ötvenkilenczedik évében. Károlyi. Meysenling. Bourqueney. Bainville. Desambrois. Jochean. Szent- István-társulat. Az „Egyetemes magyar Encyclopaedia“ első kötete kikerülvén a sajtó alól, a munkába vett be­kötés után néhány nap azon kedvező helyzetben leen­­dünk, mind a társulat tisztelt tagjait és előfizetőit illető példányok szétküldését megindíthatni, mind annak meg­szerzésére könyvkereskedési úton módot nyújtani, mely utóbbi tekintetben az „Encyclopaedia“ jelen kötetének ára négy forintra új pénzben van megállapítva. — S minthogy e szerint e munkához a társulati tagok jutányo­­sabban jutnak, mert 3 pártnyi évdijuk fejében az Ency­­clopaedián kívül m még egyéb nyomtatványokban is része­sülnek ,­­ sietünk figyelmeztetni a tisztelt közönséget, hogy a társulatba újonnan belépni szándékozó tagoknak és előfizetni óhajtóknak az Encyclopaedia első kötetével egyelőre még folyvást fogunk szolgálhatni, csak ne saj­nálkozzanak ez iránt vagy egyenesen a Sz.-István társu­lat ügynöki hivatalához (Lipót utcza 8. sz) intézendő le­veleik által, vagy pedig a társulat tiszteleti tagjainál je­lentkezni. Pest, nov. 30. 1859. A Szent-István- társulat ügynöki hivatala. KÜLÖNFÉLÉK Magyar könyvészet. 298. Vecsey Sándor ujabb költeményei. Pesten, nyomatott Wodianer F.-nél 1860. 16rét 240­1. Ára­­ írt ausztr. ért. 299. Magyar nyelvészet, szerkeszti Hunfalvy Pál IV. évfolyam, VI. és utólsó folyam. Pesten Eggen­­berger Ferdinánd bizományiban 1859, nyomatott Emich Gusztáv nyomdájában, őrét 401—4801.

Next