Pesti Napló, 1860. április (11. évfolyam, 3042-3066. szám)

1860-04-08 / 3048. szám

kodás, mely a Savoyával határos franczia terület állítólag nem biztos volta mellett felhozatik, bővebb megfontolás után elenyészik. Thouvenel úr azt mondja, Savoya kívánt átengedésén Francziaország részére egy hatalomnek sem kell megütköznie; az erők helyes egyensúlyán alapszik az, s a dolgok természete utal arra, mely a franczia védelmi rendszert az Alpok nyugati lejtőihez helyezé. De ő felsége kormánya megjegyzi erre, hogy ha egy oly hatalmas állam, minő Francziaország, s amelynek előbbi még nem igen régi terjeszkedési politikája számtalan nyomort hozott Európára, egyik szomszédja területének átengedését kívánja, szükségkép fölébreszti az minden állam féltékenységét, amely érdekkel viseltetik a hatalom súlyegyenes a közbéke fenntartása iránt. E féltékenységet azon okok sem csökkenthetik, melyeken a követelés alapszik, mivel, ha egy oly nagy katonai államnak, mint Francziaország szomszédja területét, saját elmélete után ítélve meg, mi szükséges földrajzilag védrendszerére, követelheti, nyilván egy állam sem lehet biztos egy hatalmasabb ellen megtámadása ellen, jog helyett erőszak lesz a területi birtokviszonyok szabályozósa s a kisebb európai államok épsége és függetlensége folytonos veszélyben forog. De Thouvenel úr a most tett követelések mellett történeti előeseményekre hivatkozik.Ő felsége kormánya nem akar a spanyol vagy osztrák örökségi rend vizsgálatába ereszkedni, mert azon idők cselekményei az európai ügyek mai állapotára gyakorlatilag nem alkalmazhatók. Ami azonban az örökösödés későbbi menetelét illeti, melyre Thouvenel úr emlékezik, t. i. az 1814-ki szerződési rendezést, erre ő felsége kormánya megjegyzi, hogy azon szerződési rendezés Francziaországnak most tett követeléseit épen nem igazolja, s hogy Francziaország Savoya és a nizzai grófság átengedését az 1814 i szerződés stipulatióira vonatkozva nem nevezheti revendicatio-nak. A revendicatio kifejezést illetőleg az értelmezésre kell figyelni. La revendication a lieu, forrqu on reclame une chose laquelle on prétend avoir droit. (A revendicatio-nak akkor van helye, midőn valaki valamit visszakövetel, mihez állítása szerint joga van.) Már pedig az 1814-i szerződési rendezés rövid ideig tartott s minthogy az az 1815-i szerződés rendezései által mellőztetett, e tekintetből nem lehet arra, mint Francziaország által bármily követelt jog alapjára hivatkozni. Azonban az 1814-i szerződés Francziaországnak sem Savoyát sem a nizzai grófságot nem adta. Igaz ugyan hogy az 1814-ki szerződés III. czikke Savoyának egy igen kis részét Francziaországnál hagyta, azonban ezer rész közvetlenül a franczia határokba fogózkodott, s az Alphajlatoktól távol volt. A III. czikk illető szavai igy szólnak: „A Montblanc departementban Francziaország chambéryi alprefecturát nyeri — L’Hopital, St. Pierre d’Albigny, La Rouette és Montmelian kantonok kivételével, valamint az annecyi alprefecturát is, Favera kanton részének kivételével, mely franczia részről Ourechaise és Marlens saz atelleni oldalról Marthod és Ugine közti vonaltól keletre fekszik, mely tovább a hegygerinczeket egész a Thones kanton határáig kiséri. Ezen vonal a fentebb említett kantonok határaival képezze ezen oldalról az uj határokat.“ Ebből következik, hogy ha Francziaország Savoyát és Nizzát revendicatio alapján követeli, azaz mint olyat, mely fölött bármily időben tulajdoni joga volt, ezen igényét nem alapíthatja az 1814-ki szerződésre, hanem vissza kell mennie az első franczia csszárság idejére. Azonban nem szükséges arra utalni, mily jogos aggodalomba ejtené egész Európát egy oly követelés, mely jelen alkalmazásában bármily korlátolt legyen is, de képességgel bir óriásává, veszedelmes terjedelművé izmosodhatni. Thouvenel úr emlékezik ugyan ő császári felségének trónraléptekor önkénytesen adott abbeli nyilatkozatára, hogy ő Francziaország korábbi kormányai által kötött szerződések teztelését veszi zsinórmértékül Európáhozi viszonyaiban, és Thouvenel úr kinyilatkoztatja, hogy ez azon magatartási elv, melyhez hat maradni — ő császári felsége magának törvénynyé téve. A nyilatkozat, melyre Thouvenel ur hivatkozik, nem több, mint mennyit a felvilágosodott és igazságos uralkodótól, ki azt téve, várni lehetett, s igy Thouvenel ur által adott azon biztosítás, hogy az szigoruan s illetlenül fog megtartatni , Francziaország minden szövetségesére örvendetesnek, s egész Európára megnyugtatónak kell lenni. Azonban Thouvenel úr azt állítja, hogy a jelen eset kivételes eset. Már megtörtént s még megtörténhető változások Olaszországban a fennálló szerződések által megállapított területrendezésben is változtatást feltételeztek, s ezen szerződés szerinti rendezéseknek nem szabad Francziaország kárával megváltoztatniok. Ő felsége kormánya bebizonyítottnak hiszi, hogy a jelenleg Olaszországban történő változások eredménye Franciaországra semmiféle kárral,semmiféle veszedelemmel nincs. Van azonban egy állam, melynek integritása és függetlensége egész Európát mélyen érdekli és melynek integritását és függetlenségét fenntartani és tisztelni a többi hatalmak közt Francziaország is szerződésileg magát kötelezte, és pedig ezen állam a legkomolyabb károsodást szenvedne, s a legnagyobb veszélynek lenne kitéve , ha Savoya Szardinia által Francziaországnak engedtetnék. Nem kell mondanom, hogy ezen állam Svájcz. A bécsi szerződések által az európai hatalmak, Francziaországot is oda értve, elismerték Svájcz integritását és örökös semlegességét, s ezen területépségnek és semlegességnek biztosítása végett abban állapodtak meg, hogy Chablain és Faucigny tartományok, valamint Savoyának Ugine-tól éjszakra fekvő egész része Svájcznak a szerződő hatalmak által elismert és biztosított semlegességébe szintén foglaltassanak be. Megállapíttatott továbbá, hogy ennek következtében, valamennyiszer a Svájczczal szomszéd hatalmak valóságos háborúba elegyednének egymással, vagy ha a háború kiütésének veszélye forogna fenn köztük, a szardiniai királynak, mint savoyai uralkodónak, azon tartományokban épen jelen levő hadai azokból vissza — még pedig szükség esetében Walliton keresztül vonulhassanak, és hogy egy másik hatalomnak semmiféle fegyveres csapatai azon tartományokon és területeken ne kelhessenek , sem ott ne állomásozhassanak, kivévén azon csapatokat, melyeknek ottani felállítását a svájczi szövetség jónak látja. Ezen Savoyát illetőleg elvállalt kötelezettségek, melyeket Francziaország is elfogadott, világosan oda cséloztak, hogy Svájczra nézve a Francziaország felől netalán fenyegető veszélyek ellen biztosításul szolgáljanak. Da mi lenne ezen biztosításból, ha Savoya Francziaországba kibleztetnék, és ha épen azon hatalom, mely elöl a Svájczhoz térhetést el akarnák zárni, lenne a szövetség védelmére ilyeténképen felállított sorompó birtokosává? Thouvenel úr sürgönyéből azt olvashatni ugyan ki, hogy Francziaország, ha Savoyát magának venné, át fogná vállalni azon kötelezettségeket is, melyek által a szárdiniai királya azon ország semlegesített részére nézve kötve van; azonban nem kisebbítjük Francziaországot, ha azt mondjuk, hogy sem Svájcz, sem az európai hatalmak nem tekinthetnék ezen egyezkedést olyannak, mely a svájczi szövetség területépségére és semlegességére nézve ugyanazon kezességet nyújtaná, aminőt a bécsi szerződésnek fentebb említett állapítmányai nyújtani képesei, s ő felsége kormánya azt állítja , hogy Francziaországnak és Szardiniának nem áll jogában kettőjük közt kötött egyességgel s Európa többi államainak beleegyezése nélkül, oly lényeges módon csorbítani a biztonlát azon elemét, melyet egy nagy európai egyezkedés állított helyre oly állam számára, melynek függetlensége európai ügy, mint mily lényegesen azt Savoya szándéklott átruházása eszközölni fogná. De magának Francziaországnak jól felfogott érdekében is szintén oly kevéssé feküdhetik azon sorompók lerontása, melyek Svájcz semlegességét biztosítják. Meg kell ugyanis engedni, hogy Belgium semlegessége a franczia keleti határ éjszaki és Svájczé ugyanannak déli szélén Francziaországnak épen oly hasznos, mint Európának. Ezen két állam semlegessége rövidebbre hozza össze azon határvonalat, amelynek hosszában Franczia Németország közt ellenségeskedések mehetnek véghez, s midőn a két ország biztonlétét öregbíti, alkalmas egyszersmind arra is, hogy az egyetemes fékének tartósságot szerezzen. Thouvenel úr azt állítja, hogy Savoyának és a nizzai grófságnak czélba vett átengedése semmi oly kérdést rém támaszt, mely a közjognak legelismertebb s legszigorubb szabályaival ellenmondásban volna. Úgy mutat a jellem-, nyelv- és szokásbeli egyformaságra, a földrajzi helyzetre és a kereskedelmi forgalomra, mint oly körülményekre, melyek azon tartományok lakóit a Franczaországba kebleztetésre előre elkészítették s arra hajlandóvá tettek vala. Azt mondja továbbá, hogy Franczia és Olaszország közt az Alpeseknek kell képezni a választó vonalt,s hogy ennélfogva a Francziaország és Piemont közt újonnan tervezett határ megszentesítését a körülmények hatalmában találja. Ezen nyilatkozat a jövőt illető hozzávetéseknek bizonyára tágas mezőt nyit, s jóllehet ezt nyomban követi az a kissé következetlen biztosítás, hogy Francziaország Savoya és Nizza átengedését nem nemzetiségi eszmék, sem nem a természetes határok alapján kivárja , mindazáltal ezen érveknek szükségkép a legkomolyabb aggodalmakra kell okot szolgáltatni. Ő felsége kormánya ennélfogva bátorkodik megjegyezni, hogy semmiféle oly érv nem hozatott fel, mely ezen átengedést Francziaország részére szükséges védelem alapján igazolni képes volna, és hogy zen átengedés, fölötte igazságtalan módon, s szerződésileg elvállalt kötelezettségek megsértésével lényegesen gyengíteni fogna oly védelmi intézkedést, melyet az egyesült Európa Svájcz semlegességének és területépségének biztosításául állított fel. Nagybritanniának a maga részéről a dologban közvetlen érdeke nincs, ugyanazért nem barátságtalan érzelem az Francziaország iránt, melyből az ezen kérdésre vonatkozó ellenészrevételei erednek. Sőt ő felsége kormánya mélyen át van hatva azon meggyőződéstől, hogy minden területi előnyt, melyet Francziaország a czélba vett bekeblezén által nyerhetne , bőven le fogná nyomni azon bizalmatlanság, melyet Európa többi államainál és hatalmainál kelteni fogna. Azon szenvedések, melyek a múlt század utolsó, és a jelen század első éveiben Európának csaknem minden részét sorban meglátogatták , élénk emlékezetében vannak még az emberiségnek. Ismétlésök bizonyára sajnálatos szerencsétlenség fogna lenni, s azért nem kell csodálkozni, hogy a nemzeteknek és uralkodóiknak figyelme szorongó aggálylyal függ oly eseményeken, melyek mind a jelen érdekeire, mind a jövő sorsára nézve jelentékenyek. Exclád fel fogja olvasni e sürgönyt Thouvenel úr előtt, s másolatban nála fogja hagyni azt. (Aláirva.) J. Russell alapelveit ismerteti, végül pedig e rendszer történeti s tudományi jelentőségét bírálja). Mondanuunk sem kell, hogy ez életírások voltakés az illetők tudományos va művészeti működésének ismertetései. E kettős füzet közli meg a harmadik czikket Salamon Ferencz munkájából: „A török uralkodás Magyarországon,a melyből — alig hogy észrevettük volna — lassankint már egész könyv lett s melynek külön is kiadását — ha majd a még hátralevő negyedik czikk is megjelenendik a szemlében méltán óhajtjuk s valamelyik vállalkozóbb könyvárusunktól jogosan várhatjuk is. A fölfedezések és találmányok rovatában Szabó József a hypnotiamus (fénynyel zsibbasztás) keletkeztét adja elő. Végül következnek a m. Akadémia tárgyalásai jan. 30-ától márt. 26-áig, az erdélyi Muzeum egylet első két ülése s a magyar természettudományi társulat működései a folyó év első negyedében. Még egy czikk van a Budapesti Szemle jelen füzetében, még pedig legelső helyen, de legutoljára hagytuk, hogy annál láthatóbban figyelmeztessünk rá. A czikk egy nagyobb tornak még csak első száma. „Irányeszmék“ czimet visel az egész sor, s „Nyelv és irodalom“ czímet a közlött első szám. Főképen azokat figyelmeztetjük reá, kikhez különösebben intézve van: Íróinkat és birtokosainkat. Hogy pedig senki ne mulaszsza el megolvasni, még csak azt mondjuk, hogy szerzője — gróf Mikó Imre. München, april 3. Magyarország nádorának, nótái József fölignek Halbig tanár által mintázott óriási érez szobrát tegnap állították ki az itteni hires öntödében s a közönség husvét vasárnapján nézheti meg. Pesten máj. 1-jén fogják leleplezni. A szobor magassága 14 láb, talapja pedig 17 lábnyi magas esz. Maga a szobor 100 mázsát nyom. A nádor a Sz-István rend dús jelmezébe van öltözve, baljával ruháját fogja föl könnyedén, jobbjában kócsagos baltagját tartja Arcza igen el van találva. E hó 14 kén nyitják útra Linz felé, honnan gőzhajón szállítják Pestre. Haltig tanár maga fog a fölállítás körül intézkedni. Piroty tanárnak, ki most a pozsonyi gr. Páffy János által megrendelt nagyszerű festményen: „Nero körjárata Róma égése után,“ dolgozik, jelenleg két magyar tanítványa van : egyik Wagner Sándor, Toldy Ferencznek unokaöcscse, kinek „Dugovics Titusz“-át a pesti műegylet 1862 re malapul választotta; másik Székely Bertalan , erdélyi, kit Piroty nagyon dicsér s ki most nagy szerkezetű képen dolgozik: „Lajos király holttestének megtalálása a mohácsi csata után.“ Kaulbach, a „Hunok harcza“ alkotója, Kertfa egy arczképét fekete krétával lerajzolta s ez nyomtatásban is megjelent. Kaulbach műtermében látható most többek közt, egész alakban és olajfestményben , b. Prónay László és Liszt Ferencz képe. A Budapesti Szemből ismét kettős füzet, a 26 és 27- dik tűnt meg, melylyel a Vikik kötet teljes. Itt ismét négy nagy ember nagy élőírásával találkozunk : Schillerével, Szász Károlytól (első közlemény); Humboldt Sándoréval, Balogh Páltól (szintén első közlemény); Rafaelével, Planche után Sz. K.-tól (a „Művészek csarnokának második száma); Smith Adáméval, Kautz Gyulától („A nemzetgazdasági eszmék és elméletek türténete“ negyedik közleményében, mely Smith közvetlen előhírnökeit, aztán magát Smith fölléptét s rendszerének KIKÖZÖSITESI BREVE. A sokszor említett pápai kiközösitési okmány most már egész terjedelmében előttünk van. Nem hulla az, mint jelentetett, hanem breve, mint ezt külső alakja mutatja, minthogy az okmány nem a két főapostolt ábrázoló nagy függő — hantm a halász pecsét alatt adatott ki. Tartalma következő: IX. Pius pápa apostoli irata azok ellen, kik az egyházi állam néhány tartományába berontottak, s azokat jogtalanul aggodhoz ragadták. „Minthogy a kath. egyház Krisztus urunktól alapittatott, s arra rendeltetett, hogy az emberiség örök üdvösségét eszközölje, isteni alapittatásánál fogva egy tökéletes társaság alakját nyeré; ennélfogva oly szabadságal kell bírnia, hogy száz hivatalának teljesítésében semmi világhatalomnak ne legyen alattvalója. S minthogy arra, hogy szabadon cselekedhessék, jog és illendőség szerint oly támaszokat szükségelt, melyek a körülményeknek és az időviszonyok sürgetésének megfelelnek, így történt az isteni gondviselés különös végzése szerint, hogy midőn római birodalom összeomlott s több részre oszlott fel a római pápa, kit Krisztus urunk az összes egyház fiévé és központjává tett, ugyanazon okból világi hatalmat nyert. És valóban ez által maga az Isten nagy élesen gondoskodott arról, hogy a világi fejedelmek oly nagy sokasága és különbfélesége mellett a római pápa azon politikai szabadságok birtokába jutott, melyek oly szükségesek, hogy lelki hatalmát, tekintélyét s hatóságát az egész földkereken minden akadály nélkül fenntartsa. És úgy is kellett annak lenni, hogy a katholikus világnak alkalom szolgáltassák annak gyanitásáramintha azon szék, melynél annak előrangjánál fogva az egsz anyaszentegyház egyesül, valaha ezen — mindenkire kiterjedő hiatali kezelésében világi hatalmak befolyása vagy pártoskodás által vezettetnék. „Azonban könnyű lelátni, hogy a római egyház ilyen főurasága, habár természete szerint földi hatalom látszótavai bir, mégis azon benső szent rendeltetése, azon legszorosabb köteléknél fogva, melylyel a kereszténység legfontosabb érdekeihez csatoltatik, — lelki jellemet vesz fel. Egyébiránt ezen utóbbi körülmény nem hátráltatja, hogy minden, mi a népek világi javára vonatkozik, szintén előmozdittassék, a mint ezt a pápák világi kormányzstinak története annyi sok századon fényesen bizonyitja. „Minthogy tovább azon uraság, melyről mi szólunk, ez egy ház javára és üdvére vonatkozik , épen nem csodálható , Ha az egyház ellenségei ezen uraságot igen gyakran némely ravasz tervekkel és kísérletekkel merenditeni s meggyengiteni törekszenek ; mindazáltal gonosz tervek meghiúsulnak, mert Isten szüret nélkül védi egy házát. Az egész világ tudja, hogy a közelebbi zavaros időkben a kath. egyház, és ezen apostoli szék kér lelketlen ellenségei mily iszonyuk lettek ezészataikban, s mily hazug beszédnek álszenteskedéseikben (Psalm. 13. v. 1. — Pálnak Timoth. irt I. levele 4. fejezet 2. vers), hogy épen ezen székét, félretéve minden isteni és emberi jogot, annak világi hatalmától, melynek birtokában van, gonoszul megfoszszák ; s ezt nem úgy, mint máskor, nyílt támadással, fegyveres hatalommal, hanem ép oly hazug mint veszélyes elvekkel, miket csalárdul állitnak fel, s részakaratúlag indított népfelkelésekkel igyekeznek elérni. Nem is pirulnak, időn a népeket törvényes fejedelmeik elleni gonosz lázadásra ösztönzik, habár ilyen lázadást az apostol világosan és értelmesen kárhoztat, midőn igy tanít: „Mindenki vesse magát alá a felsőségi hatalomnak, mert nincs más hatalom, mint az Istené, s az, mely létezik , Istentől remdeltetett. Ki tehát a feleségi hatalomnak ellentáll, az az Isten rendeletének áll ellent, s s kik ennek ellenszegülnek, kárhozatot vonnak magokra.““ (Pálnak a rómaiakhoz irt levele, 13 fej. 1 és 2 v.) „Mialatt azonban ezen elfajult isten esének az egyház világi uraságát megtámadják s annak tiszteletreméltó tekintélyét megvetik,szemtelenségükben annyira mennek, hogy nem szűnnek meg az egész világ előtt épen az egyház iránti tiszteletek és engedelmességekkel dölyfösködni. És itt ép az a legfájdalmasabb,hogy az ily silány cselekvésmóddal némely olyan is bemocskolta magát, kik, mint a kath. egyház fiai azon tekintélyt, melyet alárendeltjeik fölött gyakorolnak, épen az egyház védelme és óvására kell való forditások. Ezen ravasz fondorkodásokban, melyeket panaszlunk, leginkább s főleg a subalpin kormány vesz részt, mely mint mindenki tudja, ezen ország belsejében az egyháznak és jogainak igen nagy és sajnálatos megkárosításokat és hátrányokat okozott, mik fölött mi az 1855-ik évi jan. 21-én tartott consistorialis allocutionkban szer fölötti fájdalmunkat ki is jelentettük. Minden általunk e tekintetben előadott, a igen igazságos felszólalások megvetésével azon kormány tévedésében odáig ment, hogy épen nem vonakodott az egyháznak az által lenni ártalmára, hogy azon világi hatalom után törekszik, melylyel Itten sz. Péternek ezen székét azért látta el, hogy az, mint már megjegyeztük, az apostoli hivatal szabadságát védelmezze és megőrizze. Az erőszakos támadás ismertető jeleiből az első akkor jött napfényre, midőn az 1856-diki párisi cottgressuson épen ezen subalpin kormány részéről némely ellenséges javaslatok közt a ravasz tervnek egy reme terjesztetett elő, arra czélozva, hogy a római pápa világi hatalma gyengíttessék, sőt ezen szentszék tekintélye is csökkentessék, miután azonban a lefolyt évben az olasz háború ausztriai Császár, s az együtt szövetkezett franczia császár és szárd király között kiütött, nem hiányoltak sem ravaszság, sem más rész rendszabályok, hogy pápai birtokunk népeit minden módon aljas elpártolásra csábítsák. „E végett izgatók küldettek, pénzösszegek és fegyverek osztattak szét, rész irányú iratok és hírlapok által fellázadások eszközöltettek, s a csalás minden nemét még azok sem vetették meg, kik, mint ugyanazon kormánynak Rómában székelő követe, nem tisztelve a népjogokat s a valódi becsületet, a rájuk bízott hivatallal aljasan visszaéltek, s azt arra használták, hogy a sötétben pápai kormányunk romlását eszközöljék. Miután erre birtokunk minden tartományiban kitört a lázadás, mely titokban már rég elő volt készítve, annak barátai azonnal kikiáltották a királyi dictaturát s az Alpok alatti kormánytól tüstént biztosok hivattak be, a kik, utóbb más név alatt, azon tartományok kormányzását átvették. Ezen események alatt, megemlékezvén nagy fontosságú kötelességünkről, két allocutióban, melyeket jun. 20 és sept. 26-n tartunk, ezen szék világi hatalmának megsértése fölött keserű panaszt emeltünk, s egyszersmind komolyan figyelmeztetők a sértőket azon büntetésekre, melyeket a canoni tételek határoznak s a melyek alá fognak esni. Azt lehet várni, hogy a végrehajtott sértés okozói ismételt intéseinkre és panaszaikra eláltanak jogtalan tervektől; kivált miután a kath. világ összes föpásztorai s a felügyeletökre bízott minden rendjr. rangú és állapot hívők, egyesítvén felhivásaikat és panaszaikat a miénkkel, egyértelműig és készséggel vállalkoztak velünk együtt ezen apostoli szék, a közönséges anyaszentegyház s jogszerűség ügyét védelmök alá venni, látván, mi fontos a világi uralom, melyről itt szó van, a pápaság szabad hatósági körére nézve. Azonban (irtózva mondjuk ki) az alpallai kormány nem csak megvetette intéseinket, panaszainkat és egyházi büntetéseinket, hanem intemelenségében megátalkodva, miután a nép szavazatát pénzzel, fenyegetésekkel, ijesztésekkel s máselfogásokkal a jog ellenében kicsikarta, nem átallott említett tartományainkba ellenségesen betörni, azokat megszállni s teljesen hatalma alá vetni. Nincs szó, melylyel ily gonosz tettet megbélyegezhetnénk, a melyben több és egyszersmind leggyalázatosabb bűntett egyesül. Súlyos szentségtörés, mely által idegen jogok állíttatnak fel a természeti és isteni törvény ellenében, minden igazságszolgáltatás meg van semmitve s minden világi hatalom s az egész emberi társadalom alapjai teljesen aláásatnak. Egyfelől immár, nem mély fájdalom nélkül, belátván, h°£y tájabb panaszkodásaink hasztalanok lesznek azoknál, kik siket kígyók módjára fülöket bedugva (Zsolt, LVIII., 5) eddigelé nem hagyták magukat intéseink és panaszaink által megtántoríttatni; nákfelől pedig egyszersmind mélyen érezvén, mit kíván tőlünk ily igaztalan cselekvés ellenében az istentelen emberek törekvései által oly keményen megtámadott egyház, ez apostoli szék s az egész katholikus világ ügye : gondoskodnunk kell, hogy elkerüljük annak sziét, mintha mi még további késésünk által nagyfontosságu hivatalunk betöltésével nem törődnénk. Annyira ment t. i. a dolog, hogy mi — elődeink hires nyomaiba lépve — élünk azon legmagasb hatalommal, melylyel minket az Isten felruházott, hogy oldhassunk és köthessünk , a végből t. i., hogy a vétkesek ellenében szükséges szigor alkalmaztasték s a többinek üdvös például szolgáljon. Miután tehát mi magán és nyilvános imáinkban az Isten lelkének megvilágodtásáért könyörögtünk, miután a bíbornokok választott gyülekezetének tanácsát meghallgattuk, a mindenható Istennek, Péter és Pál szent apostoloknak és önmagunknak teljes hatalmára támaszkodva, újólag tudtára adjuk mindeneknek, hogy mindazok, akik a pápai országunknak fent nevezett tartományaiban azon istentelen felkelést eszközölték, mindazok, akik azoknak elvételét, megszállását, az azokba való ellenséges beütést vagy más oly fajta tényt elkövettek, amely iránt mi a múlt évi junius 22 dikán és sept. 26 dikán tartott fentebb említett allocutioinkban panaszkodnak, vagy csak néhányat is azon cselekedetek közül véghez vittek, valamint az ő helyetteseik, pártfogóik, szimboráik, tanácsadóik, híveik, vagy mások is, akik a fentnevezett vállalatoknak végrehajtását bárminemű ürügy alatt, és bárminemű modorban végrehajtani segítettek, vagy maguk végrehajtanak, a nagyobb egyházi átok (Bann) s a többi censurák és egyházi büntetések alá estek, melyeket a szent kánoni tételek, az apostoli constitutiók és az egyetemes zsinatok határozatai, különösen a tritendi zsinatéi, (Sess. XXII. cap. XI. de reform) megszabtak; és ha szükség, kimondjuk újólag is a mi egyházi átkunkat, kijelentvén egyúttal, hogy ugyanazok ez által magokra vonták azon büntetést is, mely szerint minden néven nevezendő kiváltságaikat, kedvezményeiket s kapott engedményeiket, adattak legyen azok nékik általunk vagy elődeink a római pápák által bármely alakban, egyszersmind elveszítsék, hogy továbbá ők ezen censurák alul senki által mint általunk, vagy azon római pápa által, ki annak idejében uralkodni fog,kivéve haláluk óráját, mely esetben azonban, mihelyt felgyógyulnak újra ugyanazon censurák súlya alá esnek) absolváltathatnak és mentethetnek fel; ezenfelül képtelenek ők arra is , s nincsenek oly állapotban, hogy az absolutio jótékonyságát elfogadhassák, míg minden , bármiképen elkövetett gonosz tetteiket a világ szemei előtt jóvá nem terzik , vissza nem vonják , meg nem semmisitik, el nem enyésztetek, s mindent tökéletesen s egész valóságában újra a régi állapotba nem helyeznek, s az egyháznak ad nekünk a ezen szentszéknek egyébként tartozó elégtételt a fent megnevezett pontonban meg nem adják. Aj fen írásunk erejénél fogva tehát határozzuk és kijelentjük hasonlóképen, hogy mindazok, akik azt is megérdemelnék, hogy külön is megneveztessenek, s nem különben az ő hivatalbeli utódaik, a fent nevezett gonosztetteknek maguk által eszközlendő visszavétele, visszahúzása, megsemmisítése és elenyésztetése alól, vagy a különben az egyháznak és nekünk s a nevezett szentszéknek tartozó elégtétel alól, melyet nekik valósággal és sikeresen ugyanazon határozatok szerint teljesitni kötelesek, a jelen iat ürügybe, vagy más egyéb ürügy alatt épen nincsenek felmentve, hanem arra mindig köteleztetni fognak, s köteleztetnek, hogy az absolutio jótéteményének megnyerésére képesekké tétessenek.