Pesti Napló, 1860. június (11. évfolyam, 3092-3115. szám)

1860-06-17 / 3105. szám

Russell, mint gyaniták, a­ki most Londonban van, ha­nem Eber nevű magyar ezredes, FRANCZIAORSZÁG. Azon jelentés, melyet a hon­­ven­e­­­nr a „Moniteur“-ben jun. 12 dikén a márcz. 24-diki átengedési szerződés közzététele elé bocsát, így hangzik : „Felség! Szerencsém van felséged elé terjeszteni a rendeletet a márczius 24-dikén Tarinban aláírt szerződés közzététele iránt , mely szerződés erejénél fogva Viktor Emánuel király ő felsége Savoyához és a nizzai kerület­hez való minden jogát és jogezimét a császárra ruház­ván, ezen két országnak Francziaországgal való egyesí­tésébe beleegyezett. A szárd parlament legközelebb ün­nepélyes szavazattal szentesíte azon átengedést, melyet először az uralkodó eszközlött, azután pedig azon népsé­gek óhajtása szentesített, melyeknek rendeltetése, hogy francziákká legyenek. Nemzetközi egyezkedés törvény­szerűsége nem volt szilárdabbul megalapítva soha. „A föltételek ezen összegének szabályszerű és egy­­másutáni teljesítése, egybevetve azon előterjesztéssel, mely a bécsi főokmányt aláirt udvarokhoz előzőleg a végre küldetett meg, hogy velök fölfogassa, minő indo­kok bírták felségedet a szárd király ő felségéhez inté­zett kívánatra, kitünteti Francziaország új szerzeményé­nek teljesen kivételes természetét. Nem nagyravágyási eszme az, mely a császári politikát vezette, hanem elővi­­gyázati érzelem. Felséged nem hódítmány után töreke­dett, hanem biztosítékot keresett. Nem folyamodott erő­hatalomhoz, hogy ezt elérje, hanem egy uralkodó barát­ságából és hálájából nyerte azt meg. És ezen biztosí­ték értékét kétszerezi azon népségek önkénytes és egy­hangú lelkesedése, melyek ezentúl annak őrei leendnek: „Felséged és Francziaország Sire­­ büszkék lehetnek oly vívmányra, mely mindkettejük erkölcsi varázsát öregbíti, a­nélkül, hogy abból bármely hatalomra vala­mely törvényszerű érdek sérelme vagy büszkeség fölál­dozása hárulna. Ugyanis a turini szerződés 2-dik czikke fönntartja azon külön föltételeket, melyekhez Európa, Szardinia kivonatára , Savoya egy részének birtoklását kötötte (entouré) s minket lojalitásunk kötelez, hogy azokat épen úgy tiszteletben tartsuk mint Svájcz semle­gességét, addig is, mig­ legközelebb a bécsi főokmányt aláirt udvarokkal s magával a helvét szövetséggel is tar­tandó értekezlet ezen kérdést véglegesen meg nem álla­pította. Legyen tehát kegyes felséged aláírásával ellátni az ide mellékelt rendeletet, mely egy szép lapot képez egy, áldásokban már is oly gazdag uralkodás történeté­ben. Vagyok stb. stb. (aláírva) Thouvenel.“ Ezt követi a következő rendelet: „Napoleon, Isten kegyelméből és a nemzet akaratá­ból francziák császára, rendeltük és rendeljük a követ­kezőket : 1. czikk. Sivoyának és a nizzai kerületnek Franczia­­országgali egyesítésére vonatkozólag a múlt márczius 24-kén Francziaország és Szardinia közt egy szerződés köttetvén , s ezen okirat ratificatioi Turinban ugyan­azon hó 3- án kicseréltetvén, a mondott szerződés, mely­nek tartalma itt következik, teljes és tökéletes teljesítést fog nyerni. (Következik a szerződésnek e lap által már hónapok előtt közlött szövege.) 2. czikk. Miniszterünk és államtitkárunk a külügyek osztályában van megbízva ezen rendelet végrehajtásával. Kelt a fontainebleaui várban, jun. 11. 1860. (aláírva) Napoleon, (ellenjegyezve) Delangle, Thouvenel. — A „Constitutionnel“-ben Grandguillot ur Thouvenel úr gondolatfonalát tovább fonva szintén nyugtatgatja Európát, igyekezvén a jun. 14-i nemzeti ünnepnek előre békés jelentőséget adni. Közben azon­ban valódi franczia büszkeséggel kiált föl a czikkíró: „Igaz, hogy a mi győzedelmeink elbántak az 1815 -i szerződésekkel annyiban, a mennyiben azok ránk nézve megalázók valának; igaz, hogy mi összezúztuk a szent szövetséget, széttörtük ezen erkölcsi lazaretet, mely a júliusi monarchia alatt minket gyalázatos veszteglésekre kárhoztatott; igaz, hogy mi is megaláztuk ama régi agyark­odási szellemet, a­mely minket még nem rég szám­kivetni akart a civilisatio öléből. Mi, ha tetszik, vissza­adtuk a kölcsönt, de e kölcsön, ne feledjük, becsü­letbeli kölcsön volt. Azonban itt megálltunk !“ Miután a czikkíró a császár mérsékletét és békél­tető jellemét kiemelte így végzi : „Nem a hódítási politika az, melyet a hadsereg és a nemzetőrség üdvözölni fognak azon dicsőséges főnök sze­mélyében, a­ki mindenek fölött a békeszerző (pacifica­­tem­) szerepre áhítozik, hanem azon becsületes és mél­tányos politikát fogják üdvözölni, mely csupán azért vi­szi kiebb Francziaország határát, hogy újra föltalálja a franczia családhoz tartozó tartományokat, és a­mely nemzetünket nagyobbítja a nélkül, hogy megalázna vagy fenyegetne valakit.“ A „Nat. Zrg“ a fennebbieket úgy tekinti, mint a­melyekbe van foglalva körülbelől a badeni Prog­ramm.­­ A porosz keresztes újság pedig hivatalos körökben azt hallja, hogy a császár Badenben egy általános „lefegyverkezés“ szükséges voltát is szőnyegre fogja hozni, mely azonban szerintük csak Ausztriának Olaszországból való teljes eltávolítása után történhetnek meg, mert Velencze állítólag az egyetlen szírt, melyen az egyetemes világbéke hajó­törést szenvedhetne. Átaljában föltűnik a „Kreuz- Zig“-nak, hogy a hivatalos és nem hivatalos hozzá­­vetegető politikusok véleménye szerint a badeni összejövetel Ausztria ellen van intézve. Másik általá­nos meggyőződés, hogy az összejövetelben az orosz anyacsászárnénak része van. Stuttgartból leg­alább igen biztos forrásból értesítik a levelezőt, hogy az anyacsászárné ott alkalmat keresett magának, hogy a franczia követ előtt örömét fejezze ki a Napó­leon császárral volt találkozásán. A porosz „Kreuz-Zig“-nak egyébiránt rosz­kedve van, mert azt hallja, hogy About úr megint egy új röpiraton dolgozik, mely Posen herczegség följajdulá­­sát fogja magába foglalni. Szerinte azonban a munka megrendelése óta határozták el a badeni összejövetelt, s azért valószínűnek tartják, hogy annak közzétételét elnapolják s a badeni beszélgetések eredményétől füg­gesztik föl. Hogy egyébiránt a „Kreutzig“ mily fekete üvegen néz, mutatja az, hogy ő Vaillant tábornagy azon látogatását is, melyet elutazta előtt öt táborkari tiszt­jével Velenczében tett, csaknem úgy tekinti, mintha ezen urak a jövő hadjáratra „recognosciroztak“ volna. — úgy látszik, hogy a castellamarei erődnek az argói­ok általi megszállása mégis valósul. Legalább egy porosz lap párisi levelezője szerint június 12-kén diplomatiai körökben oly sürgönyt mutogattak, mely­ben M u n d y admiral a megszállást jelenti. OLASZORSZÁG. Az „A. A. Z.“nak írják Genuá­­ból jun. 8-án: „Jól valók értesülve, midőn közlöm, hogy itt és Cag­liariban egy második expeditió van készülőben Sziczi­­liába, hogy Garibaldi haderejét szaporítsák; tegnap éj­jel ugyanis „Swallow“ amerikai clipper mintegy 350 önkénytessel, fegyver és lőszerrel terhelve, egész csen­desen megindult Sziczilia felé. A hatóságok persze hogy tudták azt, azonban a vállalat vezetőinek értésül adák, hogy a kormány orgánumai kénytelenek lesznek a dologba avatkozni, ha azt zaj és feltánássel végez­nék. Ezen baráti figyelmeztetés elegendő volt, hogy a hajóraszállás minden lármás orientatív nélkül történ­jék. Azért is az önkénytesek két fogadóban nem messze a kikötőtől összegyülekeztek, hol Medici ezredes egy segédtisztje a legénységnek tiz annyi zsoldot és élel­mezést szolgáltatott ki. Azután 10—12 főnyi csapat­kákban , polgárilag öltözködve, fegyvertelenül hajó­ra vitettek. Éjfél után 2 óra felé „Swallow“ már a magas tengeren volt, kiindulását a hatóság legke­vésbé sem gátolta. Haj­óle­velében az áll, kivándorlókat szállít Francziaország afrikai gyarmataiba. A hajó fede­­zetén volt két 18 fontos, négy 12 fontos és három 6 fontos ágyú, valamint nagymennyiségű kézi fegyver és lőszer, melyek előre nem látott esetekre készítettek elő. A hajóskapitány cubai születésű s Garibaldinak szemé­lyes barátja. A „Swallow“ a Carbonaro fok maga­san, Szardinia sziget déli csúcsánál más két expeditioná­­lis hajóval fog találkozni, melyek Medici ezredes vezény­lete alatt állnak.“ — Az apróbb hírekből következőket emelünk ki: — Mint Turinból jelentik, Zembianchi ezredes,ki az egyházi államokba történt berohanásakor fogságba esett, már szabadon bocsáttatott. — A „Nazione“ római levelezője szerint bizonyos báró P, némely másokkal azon vád alatt állana, hogy ők két egyént, Franchit és Marianit, az elsőt 500, a má­sikat 100 ezer frank ígéretével vesztegették meg, ha Napóleont és Garibaldit megölik. Ellenben a „G. di Torino“ azt akarja tudni, hogy egy Bosco nevű nápo­lyi hivatalnok Szi­ziliába utazott azon állítással, hogy vagy kivégzi Garibaldit, vagy általa fog kivé­geztetni. — Mint Párisból, jun. 10-től sü­rgönyözik, az egy­házi államok határait az önkénytes csapatok fenye­getik. — A szárd hadsereg létszáma 201,000 ember, u. m. 116,000 gyalog, 17,000 lovas, 16,000 bersaglieri (vadász) , 6000 tüzér, 3000 hadmérnökség. Az aktív hadsereg összesen 158,000 ember,­­ ezt a 42,500 em­ber tartalék egészíti ki 201,000 re. A hadi­tengeré­szet áll 4 gözfregátból és 6 hadihajóból. Egy más levél szerint a szárd hadseregnek jelenleg 16 lovas ezrede van, béke idején minden ezredben 35 tiszt és 600 közlegény, háború idején 50 tiszt és 1000 ember. Éhez­­ő még a guidek ezrede.­­ A „Wanderer“ a „Triest. Zrg“ után írja , hogy Garibaldi két küldöttje t. i. Orbán és Garibaldi in­tendánsa S­­­a­g­n­e­t­i Londonba mentek, hogy az ottani menekültek közt új erőket toborzzanak Szi­­cziliába. Orbán mintegy a Teleki hadsegéde. Stagoet­­tinél, hír szerint, elég pénz van — mintegy 300,000 frank, melyen Milanóban londoni váltókat vásárlott. Távirati jelentések: P­á­r­i­s, jun. 12. A „N. Pr. Zig“nak és „N. Zig“nak írják, hogy a castellamarei erődnek eddig tagadott angol megszállása mégis való; ma legalább diploma­tiai körökben M u n d y tengernagy egy sürgönyének másolata keringett, mely e megszállást jelenti. Cso­dálatos képen az angol lapok erről mindeddig mélyen hallgattak. — A „N. Pr. Zfg“nak írják azt is, hogy­­ a­­ 11 a­n­­­tanagy és öt tiszt az ő kíséretéből Milá­nóból történt elutazásuk előtt még Velenczében vol­tak.­­ A főlapok hír szerint külön tudósítókat külde­nek Baden Badenbe, mi bizonyíthatja, mily nagy ér­dekeltséggel kísérik itt azon találkozásnak külső je­lenségeit is. Hann­o­ver a. jun. 13. A „W­es­er Z t­g“nak tár­­sűi igénye szerint Bor­r­ies gr. lemond s Münch­hausen fog új minisztériumot alkotni. — Ugyan­ezen lap és a „Zig für Norddeutschland“ azon hírt említik föl, hogy a braunsehweigi rendek oly lépésekre készülnek, melyek — ha sikerülni talál­nak — bizonyos távol, de végre is elkerülhetlen eset­ben nem maradhatnak tetemes befolyás nélkül hazá­­juk sorsára. Turin, jun. 14. A savoyai dandár 114 tisztjéből 85 en szárd szolgálatban maradnak. — Cagliariban, mint mondják, két szárd dandárt szállással várnak. — A„Gazzetta di Parma“ jelenti, hogy M­a­z­­z­i­n­i valami 80 hívével Livornoból Szic­iliába ment. — A szárd kamarát hír szerint a jövő hét végén be­zárják. — Ricci követ beadta a kamarának keres­kedelmi minisztérium fölállításáról szóló jelentését. Pária, jun. 14. A császár ma reggel 7 órakor elutazott Baden-Badenbe. — Savoya és Nizza bekeb­­lezése ki lévén már hirdetve, a császár, megelégedése kifejezéséül, Thouvenel külügyminisztert a be­csületrend nagyszalagjával ruházta föl. Baden-Baden, jún. 15. A porosz hg-kormány­­zó tegnap (csütörtökön) este megérkezett. Azonkívül itt vannak már: a badeni nagybg, a bajor király, a weimari nagybg. Mára várják: a szász, a würtem­­bergi és a hannoverai királyokat, a hesseni nagyher­­czeget, a koburgi és a nassaui ágeket. A német fe­jedelmek ma értekeznek egymással. Napóleon császárt csak estére várják.­­ Beszélik, hogy a hg kormányzó a bajor és a würtembergi királyoknak előbb meghatározott jelenlétét akarta volna fölhasz­nálni, hogy őelőttök találkozzék a francziák császár­jával. A hannover­i király Berlinben maga szántá­ból ígérkezett Baden-Badenbe; ezután tudósítá a hg-kormányzó a szász királyt a többi három király megjelenéséről. Esti posta, Peat, jun. 16. — Az angol alsóház jun. 12-diki ülésében Sheri­dan kérdezé : szándéka-e a kormánynak a hajórajt a szic­iliai vizeken erősíteni, hogy a brit lobogó alá menekülve erősebb oltalmat találjanak? Kifejezi-e a kormán­y a nápolyi udvarnak megvetését az olyan el­járásokért , mint Palermo bombáztatása ? Taná­csolja-e, hogy a civilizált népek által elfogadott sza­bályok szerint folytassa a háborút ezentúl? S fog-e tiltakozni minden idegen hatalom beavatkozása ellen a nápolyi királynak alattvalóival folytatott háború­jába ? S kész e szükség esetén föl is lépni az ily bea­vatkozás ellen? Palmerston, a külügyi állam­titkár megkérése a tengernagyságot, hogy egy hajót Marsalánál, egyet Messinánál, s egy harmadikat Pa­­lermonál állítson föl. Négy más hajó a nápolyi öböl­ben állomé­soz, oly czélból, hogy a brit alattvalóknak, a­kiknek kellene, védelmül szolgáljanak. Úgy hiszem, ennyi elég lesz. A­mi a másik kérdést illeti: úgy hall­juk, hogy a nápolyi kormány ügynököt külde Párisba és Londonba, a­ki talán egy két nap múlva itt lesz már. A ház nem kételkedhetik azon, hogy mi azon követnek kifejezzük azon érzelmeket, melyekkel ő felsége kormánya, mint mindenki Angliában, tekinti a Palermoban elkövetett barbár tetteket, - - azon bar­bárságokat, melyek korunknak és a polgárisodás­­nak gyalázatára válnak. A­mi azt illeti, vájjon lesz-e jó hatással ezen részünkről teendő előter­jesztés a nápolyi kormány ezutáni eljárására néz­ve, ez iránt nem merem a házat merész remé­nyekkel kecsegtetni. Sokkal valószínűbb, hogy a nápolyi kormány azt teendi,a­mi a perugiai rab­lás és vérfürdő alkalmával történt, midőn azon tisz­tet, a ki azon irtózatosságot elköveté, a pápai kor­mány előléptette. Azon hajóhadi és szárazföldi vezé­rek, a­kik Palermónál működtek, megrovás és bünte­tés helyett valószínüleg dicséretben és kitüntetésben részes­ülnek a nápolyi királyi kormány részéről. Az utolsó kérdésre nézve, tudjuk , hogy a nápolyi kor­mány idegen szövetségeseit hívta segítségül,­­ hogy a nápolyi királynak a két Sziczilia birtokát biztosítsák. Ausztria kereken kimondá, hogy a nápolyi ügyekben nem ártja magát. Okunk van hinni, hogy a franczia kor­mány hasonlót tesz, é­s mint gondolkodik e tárgyban a brit kormány, mondanom sem kell. Közös hibája és sorsa az oly kormányoknak, mint a nápolyi, hogy ha az e tekintélyek alatt elkövetett kegyetlenkedések kétségbe döntik alattvalóikat, minden barátságos ha­talomtól segélyt esdenek a forradalom szitogatói ellen. Feledik az ily kormányok, hogy ők valódi és eredeti okai azon forradalmi mozg­almaknak stb.­­. S­­ a n­­­e­m kérdi, igaz-e, hogy a berlini követségnél katonai „at­­tachét“ neveztek ki? S minden angol követségnél akar-e a kormány attachékot nevezni ki. Lord Pal­merston: A franczia kormány katonai attachékot nevezett ki majd minden nevezetes­ udvarnál levő követségéhez s a brit kormánynak ily attachéja rég volt a párisi követségnél. Most jónak láttá­k a berlini követség mellé is adni egy katonatisztet. S. Paking­­t­o­n : A franczia kormány nevezett e ki londoni kö­vetségéhez hajóhadi tisztet, s tesz-e hasonlót a brit kormány párisi követségénél ? Lord Palmerston: igennel felel az első kérdésre, az utóbbira nézve nem tudja, mit tesz lord J. Russell. Végre Griffith kér­désére felelt lord Palmerston: Híre jött, hogy a nápolyi parancsnok és Garibaldi közt egyezmény jött létre, hogy míg a nápolyi hadak Palermóból kivonul­nak, Gastellamare erődét brit csapatok szállj­ák meg. Későbbi hírek után azonban azt hiszem, hogy ily megszállás nem történt meg.­­ A franczia szenátus június 12-diki ülése Savoya és Nizza bekeblezésének volt szentelve. Mint a „Mo­niteur“ által jún. 13-án közzé tett jegyzőkönyvből látható, F­o­u­­­d államtitkár néhány szót mondott az egy nappal előbb az államtanács által tárgyalt és el­fogadott senatus-consultum-javaslat átnyujtása előtt, mely utóbbi igy hangzik: 1- se czikk. Savoya és a nizzai kerület kiegészítő részét képezik a franczia császárságnak. A franczia alkotmány és törvények ott 1861. jan. 1-jétől kezdve lépnek hatályba. 2- dik ez. A Francziaországgal egyesített terü­letek­­nek császári törvényszékes kerületeibe és départe­­ment­okba való beosztását törvény fogja megálla­pítani. 3- dik ez. A vámvonalak megállapítására vonatko­zó különféle rendszabályokat és mindazon intézke­déseket, melyek a franczia kormány­rendszernek ezen területekre való bevitelére nézve szükségesek, 1861. január 1-seje előtt kiadott császári rendeletekkel meg lehetend tenni, mely rendeletek törvény erejével fognak bírni. Miután a szenátus osztályülésekbe vonult vissza s az összes ülés két óráig föl volt függesztve, az elnök fölolvasá a bizottmányi jelentést, mely természetesen egyhangú elfogadását indítványozta a kormány- elő­terjesztésnek, mire a jelen volt 126 szenátor a három czikkelyt előbb egyenként, aztán az egészet egyhan­gúlag elfogadta. A „Moniteur“ június 13-dikán fölszólítja a tábor­noki karnak minden Fázisban levő aktiv tiszteit, hogy 14­ dikén a szokott diszruhában a császár kíséretéhez csatlakozzanak, midőn ő felsége a tuileriákból a Mars­mező felé veendi útját.­­ Azon fegyveres erő szá­mát, mely 14 dikén a császár előtt szemlére kiál­landó vala, a testőrséget, sorkatonaságot és a nem­zetőrséget is beleértve 100 egynéhány zászlóaljra, te­hát mintegy 100,000 gyalogra, 40 lovasszázadra és 16 üteg tüzérségre tették június 13-dikán. Az ünne­pélyre nagyszerű készületek tétettek. Rouland franczia cultus­miniszter az érsekekhez és püspökökhöz oly tartalmú megkeresést intézett, hogy miután a császár az Alpok melletti békés szer­zeményért a királyok királyának hálákat akar adni, tehát a legközelebbi vasárnap jan. 17-én mise végével énekeltessen­­ Tedeumot. Hasonló körlevelet kaptak az evangélikusok egyházi directoriumának, a refor­mátusok consistorium­ának s az izraeliták központi consistoriumának elnökei is. — A Castellamare palermói várerőd megszállását az angolok, a legújabb versió szerint Geribaldi eré­lyes ellenszegülése következtében hagyták abba. — Lebarbier de Tinon altengernagy 4 sor­­hajóval, 410 ágyúval és 4850 emberrel ment el a bigerai szigetekről Nápolyba, a­hol Jebenne ellen­tengernagy 5 hajóval csatlakozott hozzá. — Párisban, mint a kölni lapnak írják, egy neme­sekből, földbirtokosokból és kereskedőkből álló állí­tólagos „szicziliai küldöttséget“ várnak, mely a csá­szárt „a sziget állapotáról föl akarja világosítani.“ Ezen embereket San­ Martino és Iscbitella urak aján­lották , úgy látszik tehát, hogy a nápolyi kormány küldte őket a franczia fővárosba. — U ugyanazon lap szerint Martino az június 12-dikén egy órahosz­­sz­út értekezett a császárral és Thouvenel úrral Fon­­tainebleanban. — Egy bosnyák és bolgár küldöttségről is beszél­nek, mely Párisba érkezett, hogy egy földjeitől nyert küldetésben eljárjon. — A nápolyi udvar rendkívüli fölhatalmazottjának San Martinonak jun. 11-én már egy beszélgetése volt a franczia külügyminiszterrel, hogy Napóleon császár segélyével Szicziliát Ferencz király mostoha testvére Trani gróf számára megmentse, s ellenadományul a franczia mintára készített alkotmányt ajánljon. Ezen terv Therese királynőtől ered, ki Garibaldi győzel­meit fia , Trani gróf számára, azzal teljesen kibá­nyászni véli. Jelentik egyszersmind azt is, hogy a ki­rály ezen terve a kabinet háta mögött, a miniszterek tudta nélkül készült, s a nápolyi követtel, ki Anto­­nellinek meghitt embere, s Grammontnak barátja, kéz alatt közöltetett. Az olasz egység ellenei ezen diplo­matiai sakkhúzástól csodadolgokat várnak, melylyel Garibaldit végkép­p a­t-tá tehetni vélik. Azonban a dictator, mint az „Indépendance“-nak írják, erősen el van tökélve a harczi dráma második felvonását az Abruzzákban kezdeni meg, nem ügyelve a fennebbi terv melletti törekvésekre. Garibaldi annyira tudott hatni a katonaságra, hogy Palermoban a kir. palotá­ban, ezek Garibaldit és Victor Emánuelt fennhangon éltetik, mely körülmény a tulajdonképeni indok volt a capitulatio elfogadására. Sziczíliát illető alkudozásokra vonatkozólag a köl­ni lapnak így írnak Bécsből jan. 12-ről: „Szicíliának jövendő sorsa iránt e pillanatban élénk alkudozások folynak Francziaország, Anglia és Szardi­nia közt, azonban semmi jel sem mutat arra, hogy e kér­désben köztök valamely megállapodás jött volna létre. Garibaldi el van határozva a fölkelés zászlóját Nápoly­ban is kitűzni, s nem sokára azon hítt veendjük, hogy Galabriában kiszállt. Hogy vállalatának milyen eredmé­nye lesz, az természetes attól függ, minő alakot veend a nagyhatalmak alkudozása. A király ügyére itt Bécsben nem nagy reménynyel vannak, miután a tapasztalás megmutatta, mily kevéssé lehet a tábornokra támasz­kodni.“ Hogy azonban a nápolyi kormány minden szabad­­ságigéretek mellett mily kevéssé hajlandó eddigi rendszerétől eltérni, mutatja a belga lap egy levele is, melyben írják, hogy egy fiatal ember, ki a Garibaldi diadalai mellett tett nyilatkozás alkalmával elfogatott, halálra botoztatott, sőt esetek emlittetnek, hol a be­­fogottak halálig kinoztattak.­­ Ugyanezen levél em­líti azt is, hogy a kormány minden hajót, mihez hozzá­férhet, Szic­iliába vitorláztat, legújabban három fran­czia gőzöst bérelt ki. Palermo, máj. 31. Kedv­es Bertanini­­ Palermoban vagyunk. A város né­hány pontja még az ellenségé, de remény­em elfoglaljuk nemsokára. Bámulni lehet vadászaink bátorságát, de több mint tizede­ve vannak , néhány bátor emberre még szükségünk van. A nép teljes lelkesedéssel, s nagyon számolok rá. A nápolyi tábornok huszonnégyórai fegy­­vernyugvást kért, hogy hajóra szállítsa sebesültjeit. Ma 12 órakor az ellenségeskedések el voltak kezdendők. Mivel azonban az idő nem volt elegendő a hajóraszállí­­tásra, újabb egyezés köttetett három napra, hogy az igen számos halottat is el lehessen takarítni. Ember, fegyver és lőszer kell tehát, hogy művünk gyorsan érhessen ezért. Garibaldi J. — Hogy a sziget felkelési bizottságai egymás közt jól szervezett összeköttetésben állanak, egy Trabo­­nella báró által aláírt hirdetményből lehet következ­tetni. Ő a caltaninettai bizottság elnöke, s már 28-án azon helyzetben volt, hogy tudathatta Garibaldinak Palermoba 27-én 9­/a órakor történt bevonulását. E hírt a Santa Catharina nevet viselő felkelési bizottság tudatta vele, mely a felkelő hadsereg levelezését vi­szi Caltanisetta a sziget legbelsejében fekszik 250 kilométerre, 23—24 német mértföldnyire Palermótól. — Cavour gr. egyik közelebbi tanácsülésben nagy melegséggel s egyszersmind sok ügyességgel szólott a napóleoni politika értelmében, midőn megczáfolá azon kétségeket, melyek a császár olaszországi poli­tikája iránt fönnforognek, s rajzolá azon befolyást, melyet a császár a villafrancai találkozás óta az olasz ügy mellett érvényesített. Újólag fölemlítette Napó­leon levelét a pápához. „E levélben — mond a mi­niszter — a világi hatalomnak mostani alakjában a föntartása szükségtelennek jelentetik ki, és ez Olasz­országra nézve sokkal fontosabb tény, mint maga a magentai vagy solferinoi ütközet. Ezen levélnek ránk nézve azonos fontossága van Velencze megszabadítá­sával.“ — Az ellenzék rászalja ezen beszédet, a dip­lomaták pedig nem annyira a gróf szavaira, mint in­kább magatartására ügyelnek, s ebből azt magyaráz­zák, hogy Nigra lovag Párisban nagy eredménynyel dolgozik. — Lafarina nem kapott hivatalos küldetést Szí­­cziliába, azonban — mint írják — oda elutazott. Felelős szerkesztő : B. KEMÉNY ZSIGMOND. A „Pesti Napló“ magán társűrgénye. London, júl. 16. Az alsóház pénteki ülésé­ben Russell J. kijelenté, hogy elvárják, hogy Francziaország kívánni fogja a hatalmasságok­tól Savoya és Nizza bekeblezésének elismeré­sét, ilynemű jegyzék azonban eddigelé még nem érkezett. Baden, jun. 15. estve. A német fejedel­meknek mai előleges értekezlete minden Né­metország külviszonyait illető kérdésben ör­vendetes egybehangzást tüntetett ki, mi­által a fejedelmek összejövetelének lényeges czélja el van érve. Napoleon császár esti 7 órakor polgári ruhában megérkezett s a Stephania lgno villába szállt; mindenek előtt a porosz agregenst akará meglátogatni, de ez mege­lőzve őt 901 óráig maradt nála. Biztos hallo­más szerint a császár ismételvén békés bizto­sításait, kijelenté, miszerint azért óhajtotta ezen összejövetelt, hogy azokat élő szóval is kifejezhesse.

Next