Pesti Napló, 1860. augusztus (11. évfolyam, 3142-3166. szám)

1860-08-28 / 3163. szám

i küldetésről beszélnek, melylyel Montenegróba vala­melyik külügyi hivatalnokot indítanának. — Persigny gróf aug. 22-dikén Londonból Pá­risba érkezett, s onnan St. E­t­i­e­n­n­e -be ment, hogy ott a megyei köztanácson elnököljön. — K­i­s­s­e­r­e­ff gróf Varsóba elutazott. Metternich herczeg aug. 24 -ikén szándékozott Bécsbe utazni szabadság­gal. Az osztrák nagykövet elindulása előtt, mint az „Ind. belge”! Írja, hosszas értekezletet tartott a fran­­czia külügyminiszterrel. Hogy mit beszéltek itt tulaj­donkép, azt a belga lap nem tudja, csupán annyit lát a távirati jelentésből, hogy a „ Constitutionnel“ 24-di­­kén constatálja a párisi és bécsi kabinetek között fönnálló jó viszonyokat, s szerencsét kíván Ausztriá­nak, hogy őszintén a reformok ösvényére tért. Az „In­­dépendance“ e szerencsekivánat megfejtését Bécsből várja. — Aug. 23-dikán Párisban még hiányzottak a rész­letek Garibaldi kiszállásáról és Reggio bevéte­léről. Azt újólag erősítik, hogy a diktátor Nápolyban volt és ottani barátaival személyesen értekezett, a rendőrség az egész dologra szemet hunyván (?). A király maga, hir szerint, a diktátor kiszállása óta semmit sem akar tudni az alkotmányról többé. A mi­niszterek állítólag nagy zavarban vannak. — Azon himeretlen nyilatkozatok,melyeket d’Aqui­­la gróf aug. 23-dikán a párisi „Opinion Nationale“ által közzé tesz , Párisban annál nagyobb figyelmet gerjesztenek, minél kevésbbé szokták meg eddig azt, hogy Nápoly a nyilvánosságot és betűt használta vol­na fegyverül. A herczeg azon, ő ellene emelt kettős vád ellen tiltakozik, mintha ő hazája szabadsága ellen összeesküdött és magát régenssé neveztetni szándé­kozott volna. Levele a többi közt így hangzik : „Én szívvel olasz vagyok, habár Bourbon vagyok, vagy mivel az vagyok, és a rugalmas vádak elhárítása végett oly laphoz folyamodom, mely tudom, hogy Olasz­országhoz őszintén ragaszkodik, és a melyet én ezért nem tudok kárhoztatni, ha szinte oly tételt támogat is, a­mely nem az enyém, s habár én nem tartozom az egy­séges párthoz, kivévén elméletben s oly időkre, melyek szerintem még nem érkeztek el. Én egyszerű polgár va­gyok ; nem ismerek szebbet, mint egyszerű polgárképen élni a hazában, szabad intézmények oltalma alatt; s annyira távol vagyok attól, hogy a souverain hatalomra áhítozzam, hogy midőn Brazíliában valók, többször visz­­szautasítom azt, különféle köztársaságok sajnálatára, me­lyek engem királysággal kínálának meg. Tisztelem a ko­ronát a mások fején, de irtóznám attól (détesterais) a magamén. „Unokaöcsém II. Ferencz trónralépte óta az 1848-iki alkotmány visszaállítását tanácsoltam neki, s előre meg­­mondám neki, hogy nem sokára oda fog vitetni, hogy azt újra kihirdesse, de már késő lesz. Azonban, midőn a meg­próbáltatás napjai eljöttek, s midőn a mit megmondtam volt valósulni kezdett, én erélyesen közreműködtem ezen alkotmány fönntartásában. A tengerészettel én tétettem le az esküt, mint annak feje, miután azt magam az al­kotmány értelmében a tengerészeti miniszter kezei közé letevem. „Látván, hogy az elenyészett hajdani rendőrség pót­lása végett az illetők Nápoly egyik felét a másik ellen fegyverzik és hogy a s­é­­­r­e­k szolgálata helyett a pisz­tolyokkal és szíletekkel felövedzett bravókét léptet­ték, fennhangon tiltakoztam ily veszélyes eljárás ellen s megmondtam, a­hol kellett, hogy az egyedüli eszköz, a közrendnek hatályos helyreállítására és becsületes mó­dom fönntartására a nemzetőrségnek őszinte és komoly fölállítása. Szóval: ime az én programmom, melyet uno­kaöcsém kormánya elé annak idejében terjesztek : Erős, lejális és összetartó minisztérium. Egy igen szilárd és igen alkotmányos kiáltvány, melyben a minisztérium tu­dassa az alkotmányhoz való föltétlen ragaszkodását; ki­hirdetése, ha ke­ll, az ostromállapotnak, indokolva azon megtámadások által, melyeknek a nápolyi állam ki van téve; reformálása az alsóbb rendőrségnek s becsüle­tes emberekkeli fölváltása azon jöttment erkölcsi­­ség nélküli kalandoroknak , a kik abban részt vesz­nek; előleges szervezése a nemzetőrségnek; lerombo­lása azon tengeri és más eszközöknek, melyekkel G­a­­r­­­b­a­­­d­i rendelkezik , ha készülőben levő támadá­sát meg akarják előzni; a sajtó által elkövetett kihágá­sok megtorlása ; erélyes rendszabályok az alkotmányos kormányrendszer minden ellenségei ellen; minden e rend­szerhez nem szító hivatalnoknak azonnali letevése.“ A herczeg azt mondja, hogy e programai miatt vonta ő magára a karcarilla gyűlöletét; elismeri, hogy azon részletek, melyeket a „Presse“ az ő hajóraszál­lásáról közlött volt, igazak, kivévén, hogy ő a goelet­­ten az olasz lobogó helyett nem tűzette ki a brazí­liait. Közli azon levelet, is, a melyet a király elutazá­sa előtt hozzá intézett, és a melyben II. Ferencz nagy­bátyját egész családjával együtt biztosítja irántuk való változhatlan jó indulatáról. „Adjon a jó Isten — igy szól többi közt a levél — és a szent szűz nekünk jobb időket, mindenek előtt hazánk, azután családunk javára.“ S szives búcsúvételen végződik. Mondják, hogy a száműzött herczeg igen barátsá­gosan fogadta Thouvenel urat, s azzal az olasz ügyekről igen hosszasan beszélgetett. OLASZORSZÁG. Aug. 19 én Messina városa Gari­baldinak a szárazföldre történt elvonulása tiszteletére fényesen kivilágíttatott. Caprából visszajöttekor a diktátor egy angol járművel találkozott, Faronál pe­dig azon hajót talált a horgonyon, mely számára 31,000 darab lőfegyvert s 15 vontcsövű ágyút szállított. A­nélkül, hogy itt a diktátor szárazra szállt volna, magá­hoz véve Bixio 5000 emberét, tovább evezett. Cosenz tábornok szintén parancsot kapott a szárazföld egy másik pontján hadosztályával szintén kiszállni. Egy jármű 2000 önkény­­est n npolyi hajók folytonos tü­zelése közt szállított ki, azonban mások különösnek találják, hogy e tüzelést a nápolyi hajók csak a ki­szállítás megtörténte után kezdették, vagyis épen úgy, mint Marsalánál. Reggio bevétele, melyet egy turini sürgöny után már jelentettünk, annyiban fontos, mennyiben a királyi hadak épen itt bírtak elsánczolt táborral, s épen e pont.ó,­alliták, hogy azt határozott elszántsággal fog­ják védelmezni. Monteleone, hol a királyi haderő je­lenleg öszpontositá magát, Calabria Ulteriore tarto­mányban van s a Miletóból Nicastroba vezető úton az első postaállomást képezi. Ha egyébiránt való az, mit a „Paim­e“-nak írnak, hogy a hadügyminiszter in­dítványára a nápolyi minisztérium elhatározta min­den haderőt magában Nápolyban vonni össze, hogy a „helyzet kulcsáért“ az eldöntő ütközetet itt vívják meg, akkor a kir. csapatoknak gyors visszavonulása Garibaldi előtt még nem mutatna ezeknek meg nem bízható hangulatára. Lehető, hogy az autonomisták e fogással arra számítnak, a csapatokat lassan szoktatni a Garibaldi elleni csatázáshoz, s fokonként keserít­­tetni el őket az általa okozott fáradalmak által. A „Journa des Déb.“ szerint Garibaldi elállott azon tervétől, hogy Nápolyi egyenesen megtámadja, mert az annexionisták egy „legális forradalom“ elbocsá­tásában állapodtak meg, úgy hogy Garibaldi minde­nütt csak mint segítő és támogató jelennék meg, míg a kezdemény mindenütt magukat a nápolyi­akat illetné, legalább Turinban és Milanóban az ügyek ekénti vezetése mellett a mérsékelt unionis­­ták nagyon törekednek. Mihelyt tehát a nápolyi tar­tományok kivétel nélkül ideiglenes kormányt alakítot­tak s Nápoly bevételével a Bourbonok az országot elhagyták volna, a nép azonnal fölhivatik a bekeble­­zés melletti szavazásra. A mérsékelt unionisták, kik attól tartanak, hogy a 200,000-nyi fegyveres erő élé­re lépett Garibaldi majd semmi magasabb tanácsra nem hajolna, ezen politikából azt remélik, hogy a be­­keblezés a kor hősét ismét másod rangba helyzi visz­sza, s helyette Viktor Emánuel csillaga ragyog föl tisztán, homálytalanul. — A párisi „Presse“ szerint, mióta a turini kormány a római államokba szánt ex­pedited megakadályoztatta, az unionisták megállapí­tott hangja ez : „A nemzet akarja, Cavour gróf nem akarja; — Jól van, mi tehát tudni akarjuk, kinek akarata fog megtörténni.“ — A nápolyi térparancsnok a kihirdetett ostromál­lapotot sietett fölhasználni, s pedig a képen , hogy minden hírlapot, a „Nationale“ kivételével, melynek dolgzai rendezett állapotban voltak, elnyomott. A visz­­szaállított sajtótörvények szerint ugyanis a hírlapok köteleztetnek nagy biztosítéki összege letételére; ezen törvényes kívánatnak ekkorig csak a „Nazione“ tett eleget, a térparancsnokság tehát egészen törvé­nyesen vélt eljárni, ha azon múl­­ztást az illető lapok elnyomására indokul használja föl. A hírlapírók ezen intézkedés folytán egy előterjesztést készítettek, s nyújták azt be a kabinetnek, melyben elismerik, hogy újabban a sajtó nagy kihágásokat követett el, hanem ez csak néhány egyénnek hibája, s nem méltányos, hogy e miatt, a szabadság első és legfontosabb biz­tosítéka semmittesék meg, kiváltképen oly pillanat­ban, midőn a választások már az ajtó előtt vannak s a nép a nemzeti souverainitás legfőbb cselekmé­nyét veendi gyakorlatba. A fölhozott eset hallatlan, s még nem történt, hogy a sajtó fölé akasztott Damocles kard egyszerre minden lapnak véget vessen. Ha a választások a szabad sajtó minden discussiója nélkül történnek meg, ennek következményei nemsokára majd mutatni fogják magukat. Hol nem akarják a nyílt és szabad sajtót tűrni, ott csak a titkos sajtó működését segítik elő. Ha a drákói biztosítási hatá­­rozványt egész szigorral szándék kezelni, vájjon miért nem nyilatkoztatták ezt ki mindjárt jan. 25-én. Eddig hallgattak, s most egyszerre kilépnek: vájjon igazsá­gos, emberi, méltányos e­­gy csapással 500 szedőt, s 1000 eladó családot kenyörtelenné tenni ? Ha a cau­­tio fönnmarad, úgy — Nápoly pénzviszonyai közt — csak a magas pénzvilág állíthat lapot, azonban a mai időben az sem fogja merni tőkéit koc­káztatni. — Az „Espero“ aug. 21-ről jelenti, hogy a „Capo deli armi“-nál 20 és 21-ke közti éjen történt ugyan kiszállítás, azonban Garibaldi fő hadereje Reggionál kötött ki. — A franczia félhivatalos lapok közlései szerint a nápolyi hadügyminiszter Nápoly körül négy figyelő tábort állít, u. m. Pozzuvi, Pansilippo Portiéi és Tor­re del Greco-ban ; azt hiszik, hogy ez által a nápolyi öbölből tervezett kiszállás lehetlenné válnék.­­ A király bizalmasabb emberei által javaslott azon ter­vet, hogy Gaetába menjen, elutasitá; ő egész végig a csapatoknál akar maradni. Ugyanezen lapok meg­­czáfolják azon hírt is, mintha Potenzában ideiglenes kormány alakult volna. — A Journa des Dél.“ Nápolyból aug. 15-től egy levelet közöl, melyben e szavak is előfordulnak : „Fe­rencz király katonája verekedni fog, az ütközet ma­kacs, s tán kétes kimenetelű lesz.“ — A „Débats“­­nak egy másik — aug. 18-iki levelében a „Monar­­cha“ sorhajó megtámadtatását illetőleg a levelező ál­lítja, hogy tizenkét altiszt meg volt nyerve, de Gari­baldi előbb érkezett meg a „Tü­köry“n, mint kellett volna,s azért egy altiszt e kiáltása : „még korán van“ gyanút ébresztett, s a támadt lármára Acton kapitány megrendelhető az ellentállást. TÖRÖKORSZÁG: Keleti híreinkhez, melyeket múlt számunkban közlünk, a következendőket csatoljuk meg. Mihelyt a franczia interventió bevégzett tény volt, a török miniszterek tekintélyesbjei s különösen Ali és Riza basa beadták lemondásukat, a szultán nem fogadta el a lemondást, de egy miniszteri tanács elhatározta, hogy ezután egyetértőleg fog tenni s a külföldi befolyásnak lehetőleg ellen áll.­­ Különben minden miniszter nagy tevékenységet fejt ki. A hadügyi osztály éjjel nappal működik a sereg rendezésén, öreg­bítésén s hadiszerek beszerzésén. A rendőrminiszté­­rium számos befogatások által mutatja ki, hogy elejét akarja venni minden súrlódásnak, habár néhány ra­jongó ulema folyvást lázítj­a meg a mozlimokat. Egy bejruti kereskedői ház levele szerint 20,000-re megy ott azok száma, a­kiknek nincs egyebük, mint a­mit hátukra vehetnek. A damaszkusi keresztyén városrész égése tizenkét nap s tizenkét éjjel tartott. A görög metropolita lakásán egy földalatti rejtett be­járatban a rablók roppant értékű kincsre akadtak, mely nagyrészt antik templomedényekből állott. Da­rabokra törték, hogy könnyebben osztozhassanak benne. Szerkisz, az örmény patriárcha és vicariusa orosz érdemjelet kaptak. Le Ily tábornok, ki azért küldetett, hogy az örmény és görög egyház között fönnforgó vitát kiegy­enlítse, közelebbről Athos he­gyére s onnan Palestinába utazik. Maga is görög szár­mazású. Az ecsmiáziai örmény patriarcha meglátogatta kö­zelebbről a tifliszi orosz kormányzót. Ennek tanácsá­ra körlevelet bocsát a híveihez, melyben biztosítja őket Sándor czár gondoskodásáról s folytonos oltalmáról. Mondják, hogy török Armeniába számos orosz ügynök küldetett. A közelebbről említett caesareai zavargás onnan eredt, hogy egy orosz útlevéllel ellátott és Odessából érkezett örményt a törökök azzal vádolták, hogy val­lásukat gúnyolja. A törökök üldözőbe vették, de ez a törvényszékhez me­gkü­lt. Végre sikerült a népcsoportot szélylyel oszlatni. Az athénéi török követ, írják Athénből aug. 18-ról, néhány nappal ezelőtt jegyzéket adott be a görög kor­mányánál , melyben panaszolja, hogy a görög hatóság egyáltalában nem tesz lépést, hogy a Görögország­ban nőttön növő izgalmat csillapítsa. (Tr. Ztg.) A Havas-Bullier-féle telegráfi hivatal ezt közli Konstantinápolyból, aug. 14-ről : Bulwer, az angol követ előterjeszté a szultánnak, mily veszélyek fenyegetik birodalmát s panaszkodott a minisztérium tétlenségén. Fölszólitá, hívja vissza Küprüszli basát s küldje helyébe az európai tartomá­nyokba Omer basát. Ez utóbbi tanács nem talált tet­szésre. Bulwer ur tanácsának el nem fogadását an­nak tulajdonítja, hogy R­­­z­a basa haragszik a sze­­m­aszkerre. Távirati jelentések: Turin, aug. 25-dikén esti 10 órakor. Garibal­dinak Reggioban kelt sürgönye jelenti, hogy újabb győzelmet vívott. A királyi hadaknak egy része a felleg­várba zárkózott. — Cosenz a fiumicinoi tengerszo­roson tetemes haderőkkel átkelt. Milano, aug. 26. Az olasz egységi bizottság kiált­ványt bocsátott ki, melyben inti Nápolyt, ne csatlakoz­zék Piemonthoz , mert ez Szardinia és Liguria átengedé­sét okozná; attól is óv, hogy Nápoly független legyen C­a­r­i­g­n­a­n­hg alatt, mert ez által Olaszország szük­séges egysége lehetlenné tenne. —Farininak az önkénytesekre vonatkozó körlevelét M­a­z­z­i­n­i nyilatkoz­­ványa megjelenése óta még szigorúbban foganatosítják. P­á­r­i­s , aug. 26. A mai Moniteur teljesen közli a császárnak a lyoni fogadtatás alkalmával mondott beszé­dét. „Köszönöm, uraim“ monda a császár — „hogy Francziaország jóléte öregbítésére czélzó törekvéseimet úgy méltányolják. Én egyesegyedül az ország közérde­keivel foglalkozván , utálok mindent, a­mi ezeknek kifej­lődése elé akadályokat gördíthetne. Érzéketlen vagyok mind a határainkon kívül szított indokolatlan bizalmat­lanság, mind az önző érdekeknek a belföldön mutatkozó túlságos nyugtalankodása iránt. Semmi sem térít le a mérséklet és igazság útjáról, melyen eddig jártam, s mely Francziaországot a nagyság és jólét azon fokán tartja meg, melyet a gondviselés ez országnak a világon rendelt. Szenteljék hát magukat bizalomteljesen a béke munkáinak, sorsunk kezünkben van. Európában Franczia­ország gerjeszt föl minden nagy és nemeslelkű eszmét, s a onosz befolyások csak akkor vethetnék alá, ha elfa­julna. Higgyék meg, uraim, az én családom alatt nem fa­jul el.“ — Nápolyból aug. 24-éről szóló hivatalos sür­gönyök jelentik, hogy a nápolyi hadak, kemény harcz után, Reggiót oda hagyták s az épülőfélben levő erődbe húzódtak, melyet azonban nem lehet tartani. Másik ösz­­szeütközés is volt, 23-án Biale mellett, a Brigandi-dan­­dárral. Mikor a tudósítást elküldték, a harcz még állott. — Chinából írják, hogy a francziák jun. 8-án majdnem az egész Cse-fu szigetet elfoglalták. Esti posta. Pest, aug. 27 — Párisban aug. 24-dikén a nap főesemé­nyét két nyilatkozvány tette, t. i. elő­ször a „Constitutionnel“ azon czikke, a mely, mint a távirati jelentésből elő­re értesitteténk, Francziaországnak Ausztriával való jó viszonyait consta­tálja, s nagy eltökélléssel még azep­­litzi közeledésnek is örül; másodszor azon beszéd, melylyel a dijoni polgár­­mester II. Napóleont fogadta, még pe­dig mintapártiak hitték, s amint rend­szerint történni szokott, az uralkodó beleegyezésével. A francziák azon tör­ték a fejeket, hogyan l­e­h­e­t egy­m­á­s­s­a­l megegyeztetni e két nyilatkozványt. Grandguillott úr czikke a „Constitutionnel“-ben így hangzik: „Mi tiszteljük a számkivetés fájdalmait, értjük annak érzékenykedéseit, de lehetetlen elnéznünk annak minden nagyításait, minden igaztalanságait. Mi minden bizony­nyal megengedjük, hogy a Francziaországba menekült magyarok a közfigyelmet hazájukra fölhívni iparkodja­nak ; ámde mire való például belevegyíteni Ausztria uralkodójának nevét ama szemláttomást és rendszere­sen ellenséges levelezésekbe, melyeket bizonyos külföldi lapok minden reggel hoznak nizza­i- ö üvegre is a vi­szonyok Francziaország és Ausztria közt jelenleg a leg­kiválóbbak és sajnálatos, hogy némelyek ezt feledve, fél­reértéseket iparkodnak kelteni két, a harertéren őszin­tén kibékült nemzet közt. Különben is ügyes fogás-e, mint az általunk említett levelezések teszik, szakadatla­nul a leggyermekesebb, ha nem a legvalótlanabb tudósí­tások átvételén iparkodni? Ferencz József Császár nagy tanácsát bízta meg azon szervezési elvek kidol­gozásával, a­melyeknek az ausztriai reformokat ve­zetni kellene. Nincsen helyén, úgy látszik nekünk, csak­úgy könnyedén (gratuitement) gyanúsítani sem ezen fe­jedelem jóhiszeműségét, sem bátor kitartását épen akkor, midőn mindenki előtt nyilvánossá lesz, hogy ő Ap. Felsé­ge el van tökélve nem hátrálni a megkezdett ösvényen, (ne pas revenir sur ses pas), midőn minden részrehajlat­lan ember előtt tudva van, hogy nincs befolyás, mely je­lenleg elő merne állani, elő tudna állani, hogy ő Felségét útjában fönntartsa. „Még egy másik megjegyzést. Ausztriának Poroszor­szághoz való közeledése , nem , mint mondogatják egy pártnak , egy régi kormányzati elméletnek a műve ; in­kább egy józan és ezentúl békés politika eredménye az ; tanúbizonysága az ama békülékeny szellemnek, a­mely Francziaországnak, Angliának és Oroszországnak meg­nyerte szavazatát, sőt mondhatni legális támogatását. „Sokat beszéltek szent István ünnepéről Magyaror­szágban, és sokaknak kedvek telt azt mondani, hogy az az osztrák kormányban aggodalmakat gerjesztett. A való az, hogy e kormány nem tétovázott az első naptól kezdve a hazafias mozgalomnak élére állani, így akart e nemzeti ünnepélyt a legnagyobbszerűvé tenni, s elégtételt adni, mint fennhangon kijelenté, Magyarország nagy többsége legitim óhajtásainak. „Mi — így végződik a czikk — szeretjük e nemes o­szágot, s mély rokonszenvünk nem fog iránta hiányozi soha; de épen ezért hiszszük följogosítva magunkat an­nak kimondására, hogy ily kicsinyes fogások (manoeuvres roszul illenek azon ügy nagyságához, melyet az illetők vé­deni akarnak. Ezen ügy sokkal több hasznát veendi kiterjedt szabadelvű reformoknak, mint a forradalmi pre­vocatióknak.“ Az „Indépendance beige“ e czikk eredetét, mint ma említve volt, egy, Metternich­ig és Th­ouvene­ur közt folytatott beszélgetésben keresi, s olyanfor­mán tudja a dolog történetét, hogy M­o­u­s­t­­­e­r mar­quis a Bécsben levő franczia követ meg lett vol­na bízva, tegyen észrevételeket az osztrák lapok el­lenséges hangját illetőleg Francziaország irányában erre Metternich­­g viszont megjegyezte volna hogy a franczia sajtó sem szalaszt el egy alkalmat is hogy Ausztriában . . . táplálja azoknak eszméit és reményeit, a­kik a mostani kormányrendszernek ellen­ségei Thouvenel, az hogy ezen fölszólamlásoknak né­mileg eleget tegyen, ekkor inspirálta volna a kérdé­ses czikket. A kölni lap a „Const.“ czikkét a diplomatia művé­nek tartja, s keveset ad rá Poroszországot illetőleg , a minthogy azt az „Opinion Nationale“, „mely azt írja, a­mit hall, nem a­mit neki mondanak“ aug. 24-kén is hevesen megtámadja. A másik nevezetesség, a dijoni polgármester be­széde így hangzik : „Sire! A kulcsok, melyeket felségednek átnyújtani sze­rencsém van, ezentúl két igen nagy emléket fognak ma­gokkal hordani: XIV. Lajos vette azokat át ezelőtt majd két századdal akkor, midőn, mint mostan felséged, Francziaországhoz csak akkoriban csatolt tartományok látogatására ment. Azonban neki egyedül a hódítás adá azokat, míg önnek a népségek egyhangú szavazata adta Savoyát és a nizzai grófságot. Mert az ön kormá­nya az ország nimbuszát az elbűvölésig emelte, és midőn Európa úgy tesz, mintha még most is az ön fegyverei­nek hatalmától félne, valósággal sokkal in­kább fél azon rokonszenvektől, a­melye­ket ön a népeknél keltett. Ennyi nagysággal szemközt a császár meg fogja nekem engedni, ha arra emlékeztetem, hogy a mi városunk volt első, mely azt előre látta, mert ő volt az első, mely felséged szájából ama látnoki szavakat hallá: „Hidjék el önök, Franczia­ország nem fog elveszni az én kezeim között.“ „Asszonyom! Burgund boldog és büszke, hogy felsé­gedet régi fővárosában fogadhatja. Tudja ő, mint egész Francziaország, hogy ön a trónuson minden szeren­csétlenségnek kecses gondviselése, valamint szükség esetében ön bátor uralkodónéja fogna lenni egy nagy or­szágnak. A mi lakosságaink türelmetlenül várják önt, hogy lássák önt asszonyom, s kifejezzék ön előtt hűségö­­ket a császárhoz, a­ki oly nagggyá teszi Francziaorszá­got, a császárnéhoz, ki azt oly boldoggá teszi s az önök császári herczegéhez, a ki azt fényében és jólétében örö­kíteni fogja.“ A „Moniteur“ a császár dijoni feleletéről hallgat, csupán annyit említvén, hogy az ottani püspök foga­dását néhány szóval megköszönte.­­ A turini „Opinione“ sürgönyénél közelebb ada­tok még nincsenek a dél-olaszországi eseményekről, mit egyébiránt azon körülmény , hogy a távsodrony Palmi-ig meg van rongálva, eléggé kimagyará­z; azonban egy, aug. 21-ről szóló s Toulonba érk­e­­zett magán­levél említi, hogy Garibaldit a Reggio el­len vezetett támadásában 4000 kalabriai fölkelő segí­tette. A basilicatai eseményeket illetőleg az ellenmondá­sok még föltűnőbbek; először sürgönyözték , hogy Potenzában ideiglenes kormány alakult, másnap ezen hírt alaptalannak nyilatkoztatták, ma olvassuk a bel­ga lapban, hogy ott a mozgalom igen erős; az eredeti sürgöny szavai ezek : „Intendant royal tete insurrecti­on.“ Ezen szavakat a lap így közli: a potenzai kirá­lyi intendáns a mozgalom élén áll; habár mások úgy is magyarázzák azt, hogy a királyi intendáns a fölkelés ellen küzd.­­ Ugyanezen sürgöny sze­rint Nápolyban 21 dikén óránként várták G­a­r­i­­b­a­­­d­i kiszállását, s így a diktátor kalabriai ope­­ratióit még most sem tekintik egyébnek diversió­­nál, hogy ellenes erejét szétszakgassa, figyelmét meg­ossza. Ezen sürgöny jelenti meg, hogy a nemzet­őrség főnökei Nápolyban beadták lemondásukat, minthogy a király az idegen zászlóaljak feloszlatá­sába nem egyezett meg; tudva van, hogy ezen főnö­kök a népesség legkonzervativebb osztályaiból vétet­tek s ezek közt csak a leghajlékonyabbak vállalkoz­tak a fönnálló viszonyok közt e kényes szerepre ; ha tehát ma már e férfiak is visszavonulnak, várjon ki marad még a kabinet mellett ? Az idegen csapatok megtartása alkotmányellenes, a főnökök visszavonu­lása tehát ezen ok miatt a minisztériumot minden határozón»«« lépésr­e fogja ösztönözni, s igy azon csapatok meg-, vagy nem talása tekinthető most a kormány életkérdésének. Pianelli tábornok a királyt a Nápoly körül végez­tetett új erődítésekkel vigasztalja; bár­mily mesésen hangozzék is de állítják, hogy a király a főváros ostromát be akarja várni, habár az éhség — minden kivándorlás mellett is, kivált a szegényebb osztályok­nak napról napra érezhetőbb. A párisi „Presse“nek írják Nápolyból • „Akar ön a kormány vígasztalain helyzetéről egy kézzelfogható bizonyítékot? A nápolyi kormánynak je­les tengerészete van, ezenkívül rendelkezése alá helyzi a nápolyi kereskedelmi hajókat is, és mégis csapat- lő-és élelmi­szer szállítmányait nem meri a saját lobogója alatt álló hajókra bízni; egy-két fregaton kívül, melyek a part körül czirkálnak, minden hadi- és kereskedelmi hajó­ tétle­nül hever a kikötőben, s a szállítmányokat az e czélra kibérlett franczia hajók kezelik, minthogy ezek hánil,il­lanok. A kormány által 9 hajó van fölbérelve melyeknek havonkint 466,000 frankot fizet a kincstár; ez föltűnő akkor, midőn tudva van, hogy a nápolyi kormánynak van minden olasz hatalom közt a legerősebb tengerészete mig Garibaldi alig rendelkezhetik hat-hét, sok részben hiányos gőzösről.“ Ezt természetesen sok mindennek, s különösen a határozott komolyság és következetességnek lehet tulajdonítani, melylyel a diktátor vállalatát, vezeti hogy e parányi erővel­­ is hathatósan működik- szi­lárdságának újabb bizonyítéka az is, mit az ’ Opi­nione“ említ, hogy t. i. a Pianius-féle önkény­es ’’had­osztály, mert parancs nélkül, sőt a diktátor parancsa ellen akart az egyházi államokba berontani midőn

Next