Pesti Napló, 1862. május (13. évfolyam, 3666-3691. szám)

1862-05-01 / 3666. szám

100-3666 13-ik évi folyam. Csütörtök, május 1.1862. e lap szellemi részét illető minden közlemény K­i­a­d­ó-h­i­v­a­t­a­l. Előfizetési föltételek : I Hirdetmények díja : Szerkesztési iroda ! a szerkesztőséghez­­ té e Ferencziek t­erén 7-dik szám földszint. Vidékre, postán: Helyben, házhoz hordva: I 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 ujkr. „ . . . ro 7 .. . . 1 aS emelet Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fo- A lap anyagi részát­vető közlemények (előfizetési pénz, kiadása félévre . . . . 10 frt 50 kr. a. é. J Bélyegdíj külön 30 ujkr Magánvita 5 hasábos Ferencziek tere 7­ik szám, 1-so emeleti­g adtatnak el.______________ körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők,__________Évnegyedre ... 5 frt 25 kr. a. é,­­_______________petit-sor 25 ujkr,_____________ Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“ május—júllusi 3 hó­n­­­a­pos folyamára. Előfizetési díj 5 frt 25 kr. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, april 30. 1862. (Szemle.) A táviró meghozta a po­rosz fővárosból azon tudósítást, mely az előzmények után épen nem lehet meglepő a figyelmes olvasóra nézve, hogy az első fokú választások mind Berlinben, mind, a­mennyire eddig tudva van, a vidéken, ha­tározottan a haladási párt javára ütöt­tek ki. Ha az eredmény az ország egyéb ré­szeiben is ehez hasonló lesz — pedig min­den jel arra mutat — akkor bízvást el­mondhatni, hogy a királyi kormány po­litikája oly forduló­pontot ért, melyen két útközt kell választania: az őszinte alkotmányosság és őszinte absolutizmus útja között. Hogy Vilmos király bajosan fog a második sikamlós ösvényre térni, erre nézve, ha nem szolgálna elég kezes­ségül azon lelkiismeretes pontosság, mely­­lyel ő felsége a feloszlatott második kam­rától az új választásokra, tehát az ország közvéleményére hivatkozott : elegendő ujjmutatást találnánk azon mély levert­ségben, melylyel a „Kreuz Zig“ és ha­sonló színezetű lapok tudósításai a válasz­tások elé tekintenek. Egy ily tudósítás nevetségesnek tartja a fusiót, a szövetkezést, az úgy nevezett conservativek, és a szabadelvű párt egyik kevésbbé előre haladt töredéke — az ú. n. „alkotmányosok“ közt. A túl conservativ tudósító az alkotmányos moderáciok poli­tikai programmját oly fa­lónak nevezi, mely „monarchia és népképviselet közt örökösen ide­s­tova ingadozik, de helyé­ből soha nem mozdul.“ És semhogy a con­servativek egy vélt diadal reményében e pártnak engedményeket tegyenek , a „Kreuzzeitung“ fel­kiált: „Semmi com­­promissum az alkotmányosokkal, inkább vereség!“ Az e párthoz tartozó tudósító így jel­lemzi a szemközt álló ellentéteket : „A democraták a politikai dolgok feletti el­határozást a parliamentbe akarják helyezni; a conservativek azon kipróbált monarchiai institu­­tiókba, melyeknek sem egy polgári, sem egy ka­tonai kabinetbe nem szabad felolvadniok.“ Ismeretes formula, melylyel a felelős kormány ellenei oly kényelmesen sán­­czolják el magukat a sérthetetlen uralko­dó háta mögött. Nevezetes egyébiránt az előttünk fekvő tudósításban azon ingerültség, melylyel a conservativ tudósító a Londonból érkező tanácsok ellen kikel. „A mi döntő köreinkben —úgymond — sem­mi sem hat oly szerencsétlenül, mint az az örökös hivatkozás Londonra,­és az az örökös prec­ep­­torkodás Londonból. Ön tudja, hogy a legesze­sebb és legconservatívebb angolok azért válnak szenvedhetetlenekké, mivel azon társadalmi elő­feltételeket, melyekkel a politikai haladás ö ná­­lok bír, és a­melynek következtében ö nálok ezen haladás többnyire a szabadság gyarapodá­sát vonta maga után, minden más országban csak úgy könnyedén meglevőknek tekintik. így tet­tek Portugálliában, igy tesznek most Poroszor­szágban.“ A conservativ tudósító szentül meg van győződve — vagy legalább úgy mutatja — hogy Poroszországban a „politikai ha­ladás“ ez idő szerint esküdt ellensége a szabadságnak, s hogy az , részint tudva, részint nem tudva, a caesarismus szolgála­tában áll, melynek előre vetett komor ár­nyait a berlini tudósító már világosan látja. Szokott panaszai oly pártnak, mely a közvéleménytől elhagyatva érzi magát, s mely, ha terrorizmusról nem panaszkod­­hatik, a külfölddeli gyanúsítás fegyveré­hez folyamodik, így állván a dolgok, sokat nyer való­színűségben azon félhivatalos ingerültség­gel meghazudtolt hít, hogy Hohenzollern- Sigmaringen herczeg a miniszter­elnök­séghez ismét közel áll, csakhogy kabinete ezúttal nem fogna oly heterogén elemek­ből állani, mint a múltkor.­­ A Reichsrath képviselőháza május 1-jén kezdi meg újra üléseit, s a „Frem­denblatt“ ezen ülésre három interpellátiót jelent, melyek közül egy legalább is meg­lepő. Az első Rosthom képviselőtől tár­­gyazza a franczia-porosz kereskedelmi szerződést; a második Schindler úrtól az ismeretes nagyszerű levélsikkasztásokat; a harmadik végre Tschabuschnigg úrtól: a közelebbi időben két er­délyi német lapnak adott meg­­j intéseket. Nem tudjuk honnan merítette a Frem­denblatt ezen értesülést, azt azonban nem vagyunk képesek megérteni, kihez, és micsoda alapon fogja az érdemes reichsra­­thi képviselő intézni ebbeli interpellatió­­ját, miután tundtunkra eddig még sem gr. Nádasdy nem jelent meg a Reichsrathban a miniszteri padokon, sem Erdély küldöt­tei nem ülnek a Schottenthor előtti épü­letben. Arról azonban meg vagyünk győ­ződve, hogy az interpellatiót minden esetre örömmel fogja feljegyezni a bevégzett té­nyek sorába az Österreichische Zig, mely legközelebb az egységes állam eszméjének Magyarországbani terjedését abból bizo­nyította be, hogy a pesti kereskedelmi és iparkamara, a kereskedelmi minisztérium­nak közelebb azon javaslatot tette: vá­lasszon a monarchiában minden kamra egy vagy két tagot, a­kik a kereskedel­mi minisztérium meghívására évenként gyűljenek össze Bécsben, s minden fon­tosabb előterjesztmények felett ezen con­­gressusban tanácskozzanak. Az „Oest. org“ különösen el van ragadtatva örö­mében, hogy a kamra, még az octoberi diplomán is túl menve, az „ipartörvénye­­ket“ is a bécsi minisztérium körébe uta­­sítja. A pesti kereskedelmi kamra elnöke bizonyosan meg lesz lepetve, midőn őt a­­Constitutio­neile Oesterreichischer­e rész­beni fáradozásaiért úgy dicséri meg, mint a­ki arra van hivatva, „hogy a jogkonti­­nuitás álarcza alatt járó politikai nihilis­­musnak, legalább a polgári rendnél, minél előbb véget vessen.“ Szolgáljon ez tanul­ságul. Bécsi dolgok. A Fremdenblatt egy örvendetes hírrel lepi meg a pénzügyminisztériumot.Szerinte a miniszteri felelősségre való biztos kilá­tás óta a pénzügyi válaszmányban azon meggyőződés „képződnék“, hogy a kép­viselőháznak az adók szaporítását a lehe­tőséghez képest meg kell szavazni. Egy, 100 millióból álló deficit mellett ezen rendszabályt elkerülhetetlennek tartják. „Megtakarítások által, mond a bécsi lap, ez idén és a közelebbi években alig lehet a kiadásokat évenkint 20 millióval lejebb szállítani; az állam-erida másfelől min­den az államhoz tartozókra nézve iszonyú következményekkel lenne összekötve; a jövőt további kölcsönökkel zsákmányolni ki, lelkiismeretlen dolog lenne. E szerint más segédeszközt nem láthatni, mint az adószaporítást. Ugy de az államháztar­­tásbani súly egyen által, az állam hitele legbiztosabban fogna emeltetni, és a va­luta értéke helyre fogna állíttatni, s a nyeremény, mely ebből minden adózóra hárulna, bőségesen kárpótolná a több fi­zetést.“ Mint látszik, a „Fremdenblatt“-nak a gallicziai képviselők által­­tett nyilatko­zat daczára legkisebb kétsége sincs az osztrák birodalom lakosai nagyobb adó­zási képességéről. Holott egy másik bécsi lapban meg azt olvassuk, hogy a föld­adónak javaslatba hozott fölemelésével a többi közt a ruthén fractióra való tekin­tetből felhagytak; a czukoradó fölemelé­sére nézve pedig a pénzügyi választmány 2-dik osztálya oly alkura lépett a kor­mánynyal, hogy ezen adónak 20 száza­léknyi pótléka maradjon meg, s az adó az ezüstnek havonkénti átlagos értékéhez képest emeltessék.­­ Azon módosító javaslat, melyet Sza­­bel Boldizsár olmüczi képviselő a bank­kal tervezett pénzügyminiszteri egyez­ményre vonatkozólag a pénzügyi választ­mány illető osztálya elé terjesztett, érde­mileg oda megy ki, hogy a bank kivált­sága ne 25, hanem csak 10 évre hosszab­­bittassék meg; hogy a váltó czédula be­váltásából származott adósság a banknál nem majd csak 1870-ig, hanem 1866-ig törlesztessék le ; hogy a 20 millió ezüst­adósság a banknál ne húsz havi részlet­ben, hanem csak 1865-ben és 1866-ban tisztáztassék ki; hogy az államnál ha­gyandó 80 millió kölcsöntől ne fizettes­sék 2 száztéli kamat, hanem legyen az kamatlan kölcsön ; hogy az államjavakra felvett adósság gyorsan amortizáltassék, és letisztázásáig kétszáztéli kamat járjon tőle; hogy a bank a maga értékpapirosait legfeljebb 1865-ig adja el; hogy a Reichsratb államadóssági bizottmánya ügyeljen fel a banknak alapszabály szerinti eljárására ; hogy az állam­nak a banknál levő adóssága letisztázása után (a fentebb említett 80 milliót ide nem értve) alkotmányosan tűzessék ki a határ­idő a készpénzzeli beváltás újra megkez­désére, valamint az egy- és ötforintos je­gyek beszedésére , s a bank ezen rendel­kezést kiváltsága elvesztésének terhe alatt teljesíteni tartozzék. Mint az este érkezett bécsi lapok írják, a Szabel-féle módosítvány első pontját, hogy t. i. a bank privilégiuma ne 25, ha­nem csak 10 évre hosszabbíttassék meg, az illető osztály többsége „ideiglenesen“, az­az úgy, hogy mostani határozatát még nem tartja kötelezőnek magára nézve, elfogadta. — A módosított és talán még egyébben is módosítandó egyezmény ter­mészetesen megint vissza fog kerülni a bankhoz, és igy kilátás van rá, hogy ezen kérdés még nem lesz elintézve hónapokig. Pest, ápril 30. 1862. (b­) Oly helyzetben, midőn általános állapotaink javulását önámitás nélkül a közelebbi jövőben nem várhatjuk — az ország anyagi érdekeivel foglalatoskodni nemcsak fáladatos feladat, hanem köteles­ség. A vasúti ügy vitatkozásai tehát jelen­leg már e tekintetből is nem csekély ér­dekkel bírnak, s azért siettek a lapok a közönséget a gazdasági egyesület tegnap tartott nemzetgazdászati szakosztályának üléséről tudósítani. — E jelentésekből lát­juk, mily fontossággal bír fővárosunk ösz­­szeköttetése a tengerrel, miután egy év alatt 6 millió mérő gabna szállíttatott Magyarországból a tenger felé. Gyáripa­runk nem lévén, s még sokáig nem lehet vén, nemzetgazdászati feladatunk: minél több gazdasági terméket előállítani, s a világvásáron értékesíteni. Minél több köz­lekedéseink lesznek tehát a tenger felé, annál nagyobb s élénkebb lesz a forga­lom. Nem akarok ez ízben Fiuméről szól­­tani; s ez oly szükséges és természetes összeköttetés, hogy bármit tegyenek elle­ne, ezt az idő meg fogja szülni. Most azon­ban kivitelünk Triestnek megy, annak daczára élénkíteni kell a forgalmat ez irányban. Minél több pont fog tehát az ország dunántúli részein Kanizsával ösz­­szeköttetésbe hozatni, annál nagyobb lesz a kivitel a tenger felé, s annál több ha­szon fog háramlani az országra ezen ösz­­szeköttetésből. S azért nemcsak a Pécs­től Kanizsára tervezett vonal hasz­nos, hanem kívánatos egyszersmind, hogy Eszék, Sopron, sőt ha lehet Győr-Pápa is Kanizsával vaspálya által köttessék össze. E vonalak nemcsak az illető vidékekre nézve fontosak, hanem a dunáninneni s a tiszai vidékekre nézve is. Mert minél több termény szállíttatik a dunántúli ré­szekből a tenger felé, annál inkább tágul a vásár Bécsben és Pesten a dunán­inneni s a tiszai vidékek számára. Mi az eszék-fehérvári vonalt illeti: erre nézve a Deák Ferencz által formulázott, s a szakosztály által elfogadott vélemény megdönthetően. Mondják azonban, hogy miért s mily joggal lehet azon vidékeket, melyeket e pálya fogna átmetszeni, vas­pályától megfosztani? Erre könnyen meg­felelhetni. Ha csak e vidékek érdekei tar­tatnak szemmel , miért nem akarják Eszékről a vasutat Budára vezetni ? Ez által ez ügy egészen más képet fogna nyerni, s felfogásom szerint e vonal fe­letti vitát talán e terrénumra kellene át­szállítani. Liptó-Szent-Iván, apr. 26.1862. lm !­alább küldöm mását ama folyamodásnak, melyet a Liptó-Szt Miklós Verbiczei protestáns hívek készitettek, s mely papjok elleni panasza szál, a f. hó 24-én Turóczmegye Pribocz helysé­gében fötisztelendö Geduly Lajos superintended és magos Szentiványi Márton kerületi felügyelő elnöksége alatt tartatott kerületi gyűlés utján, gr. Pálffy kir. helytartó e nagyméltóságához fel­küldetett. Megemlítem még, jelen voltam a ke­rületi gyűlésen, tanúja voltam ama tüntetések­nek, melyekkel a két elnök fogadtatott, láttam azon tisztelettel párosult rokonszenvet, melylyel a turóczmegyei protestáns hivek túlzó nagy ré­sze, a vallás authonomiájához és Geduly Lajos úrhoz ragaszkodik. Megjelentek ugyan a kerületi gyűlésen Hadzsa András, turócz-szucsáni lelkész és némely assulai, a gyűlés folyamát háboritan­­dók, látván azonban, mennyire eltörpülnek a rop­pant ellenzék között, felhasznált ürügy alatt, el­távoztak, s az egész kerületi gyűlést oly siker kor­onázta, melyre nem is számoltunk. íme az emlitett folyamodás mása! Nagyuiságu gróf, m. k. helytartó úr! Midőn jelen sérelmes panaszunkkal nmigon elébe járulni bátorkodunk,nem jelenünk meg mint egyeseket érdeklő ügyünk elintézéséért folyamo­dók, nem mint politikai testület, jogán vagy hatás­körén elkövetett sérelmek orvoslását kérendők, nem kívánunk új szabadalmakat. Egy csendben megzavart egyháznak tagjai azok, kik lelkipász­toruk ellen panaszt emelni kénytelenek, kérvén nmagodat, állítsa, vissza megsértett egyházuk szentségét, adja vissza megrázkódtatott lelkiis­meretük nyugalmát. Sajnos ha egy necclesia kebelében annyira elszag­­gatvák közte és lelkipásztora között a kötelékek hogy azokat saját erejéből ismét egybeoldani nem képes, s a legfelsőbb politikai hatósághoz folyamodik, hogy az egy bírónak teljes szigorá­val fellépjen és oltalma alá vegye, sajnos és mégis való, való és tény, mit előadandunk. Hosszabb idő óta tartanak a súrlódások ezen Verbicz-szent-miklósi protestáns ecclesiánkban, maga az egyház és lelkipásztora, Hadza Mihály között. — Panaszaink sora évek óta hosszú; nem akarjuk azokat egyenként elősorolni, részint azért, mert azoknak csekélyebbjeit, neki keresz­tényi indulatunknál fogva megbocsátottuk, ré­szint azért, mert némely súlyosabb sérelmeink, milyenek például , hogy nevezett lelkészünk egy 80 éves úri hölgyet, midőn az Urnák asztalához vizekíteni akart, a szent oltártól elutasított, hogy nevezett lelkészünk, midőn két évvel ezelőtt egy­­háza a cs. k. pátenst elfogadni nem akarta, az oltár előtt hiveit elátkozta; nem ezekért folya­modunk, mert e sérelmeink egyházi törvényha­tóságaink elintézésére bizatvák. Legújabb sérelmünk nem tartozik localis con­­ventünk, sem egyéb egyházi hatóságaink elébe, de egyenesen amagod körébe vág, azért, mert nem annyira vallási, mint politikai horderejű. Midőn f. hó 20-án megváltónk feltámadása ün­nepén Mindenhatónkat dicsőitendök, szent egy­házunkban összejövénk, nevezett Hadza Mihály elkészünk, a­helyett, hogy a szentszékről Isten igéjét hirdette volna híveinek, politikai jellemű beszédet tartott, lázitót, fötisztelendő Geduly La­jos na­gyrabecsült superintendensünk ellen,mond­ván : „valami Geduly nevű, superintendensnek tartja magát, és ti ezt annak akarjátok elismerni?­ötét,ki hiteteket el akarja rabolni ? a ki kálvinis­tákká akar téríteni benneteket ?“ Annak daczára tehát, hogy ecclesiánk ötét főlelkipásztorának megválasztotta rés elismeri, annak daczára, hogy Geduly Lajos Ő Felsége által hivatalában ke­gyelmesen megerősittetett, Hadzsa Mihály mégis a legfelsőbb kegyelmes királyi sanctió ellenére ötét elismerni nem akarja. — Lázitó volt be­széde minden egyházi felsőbbség ellen; de lá­zitó volt beszéde kivált és egyenesen nemcsak a nemesség, de a vele egyet nem értő és ecclezsiánkhoz tartozó polgárság, s általában minden értelmiség ellen. Egy ügyben körülbelül ezek voltak szavai : „Lesz harcz ! — lesz nagy harcz — de ne féljetek az uraktól, én veletek fogok harczolni minden unialisták ellen, és a kik egyetértenek velem, keljenek fel és mond­janak szavaimra Ament!“ Vallásunk többi pap­jait pedig „néma kutyáknak“ nevezte és elsza­­kadtaknak, mondván, hogy „ez gyalázat és szé­gyen, miképen tartják magukat, csak azért, mert békét akarnak.“ Általában legyen mondva, be­széde annyira lázító volt, hogy ha népünk sze­lídségében nem bízhatnánk, minden nap, sőt minden perezben csendzavarásoknak, sőt talán borzasztó következményeknek nézhetnénk elébe. Az áhitatos kereszténység ekként megbecste­­lenitve látván a szent ünnepet, ekkor megsértve vallásos buzgóságában, tömegesen felugrálva oda hagyá az Isten házát, sőt — Isten bocsássa meg — talán szitkok között, több érzékeny nő, ijedtében az ily hallatlan botrány fölött, kétségbe eső si­ásra fakadt, vagy elájult, és egy időre esz­méletlenül maradt. És igy történt, hogy kik bűn­­bocsánatért esedezni mentek, papjuknak bűne miatt nagyobb vétekkel terhelve, tértek házaik­ba, és ez ünnepélyes szent nap nálunk hallat­lan és példátlan zavarodás és gyötrelem napjá­vá vált. Így van ecclezsiánk amigod hosszabb évek óta; nincs pásztorunk, kitől lelki­ismeretünk vi­gasztalást nyerjen, mert lelkészünk agitátorrá lett, nincs ima házunk, mert ezt papunk politikai klubb épületté változtatta, szószékünk lázitó be­szédek emelvénye lett, szent oltárunk itélőszék, melyről ezen egyház hívei elátkoztattak. Meglévén azonban győződve nagyalgod igaz­ságos szigoráról, hogy valamint az ország béké­jéről gondoskodik, úgy a vallásnak szent ügyét, és a lelkiismeretek nyugalmát szívén hordja, alázatos kérésünk oda terjed, méltóztassék nagy magodnak kegyesen oda munkálni , hogy pana­szos , keserves ügyünkben minél előbb egy nyomozó teljhatalmú királyi biztos küldessék, ki megyénkben a békét, mert veszélyeztetik, egy­házunkban és lelkiismeretünkben a nyugalmat, mert eltiportatott, újra helyre állítsa és beve­zesse. Liptó Sz.-Miklós, 1862. ápril 23. Következnek az aláírások. Sz. egyszersmind hiszi, hogy egy férfiú, kinek rendel­tetése a megye közérdekét előmozdítani, félreté­­vén minden személyes vagy nemzetiségi tekinte­teket, nem fog ellenkező irányt működéseinek kitűzni. Befejezésül aztán levelező azt is megérinti, mi­ként a megürült bihari harmadalispánságra, né­melyek szerint egy kálvinistát, mások szerint pe­dig egy oly románt szemelt­ek volna ki, kiről a románok tudni nem akarnak, és nem is úgy volna az kiszabva, hogy valaha magát románnak ne­­hesse ki stb. Mindezekre csak azt jegyezzük meg, hogy ha­bár levelező előtt is tudva van, miként a me­gyei hivatalok nem választás, hanem kinevezé­sek folytán töltetnek be , mégis okoskodásaiból az tűnik ki, mintha egyik vagy másik románnak elmellőzése, vagy hivatalátóli megfosztatása egyenesen nemzetiségi indokból történik, leve­lező e tekintetben igen tévesztett nézetben van, s ha saját hite szerint is, elérkezettnek tartja az időt arra, hogy a népek előkészíttessenek kibé­külésre nemcsak magával a kormánynyal, ha­nem egymás közt is, akkor tanácsosabb az idő előtti gyanúsításokat kikerülni, s egy kérdés alatt álló hivatalnokot, ügyének szabályszerű ellátása előtt talán hivatlanul védelmezni. De legsajátszerűbben tűnik fel levelezőnek azon megjegyzése, miszerint Bihar megyében a megürült harmad alispánságra oly románt sze­meltek legyen ki, kiről a románok mit sem akar­nak tudni, s ki nem is úgy van szabva, hogy valaha románnak nőhesse ki magát; az, hogy a románok e bizonyos egyénről mit sem akarnak tudni, annak hátrányára nem szolgálhat, azon­ban azt nem tudtuk, hogy némely románnak egy, talán már megállapított minta szerint kell szabva lennie , vagy talán bizonyos politikai né­zetek a természet rendének is szabályokat kí­vánnak előírni, melyek után teremtményeit alkotnia kelletik ! — Kár, hogy levelező, kivel nem minden román van egyforma gondolkozás­ban — e qualificatiókat nem közli, talán alkal­milag használhatnák még azok is, kik csak azt tartják, hogy egy szabad nemzet fiának mindig szabad intézmények létesítésére kell törekednie. (v.) Román lapszemle. A „Concordia“-lap 29. számában egy N.-Vá­­radról közlött levél foglaltatik, melyből kivonat­ban a következőket igtatjuk ide. Levelező (e.) kiemelvén azon jó hatást s köz­­megelégedést , melyet volt bihari kir. biztos Petrák János úr az odavaló románokban idézett elő, midőn a megyei szervezés alkalmával, külö­nös figyelmet fordítván a bentlakó népességek viszonyaira, majd nemcsak mindenhová románo­kat, vagy a román nyelvet értő egyéneket neve­zett ki hivatalnokokká, miután ezen biztosnak halála következtében, mondja továbbá, egy má­sik, nem kevésbé érdemes úr foglalta el e helyet, csakhamar igen aggasztó hír kezdett mindenfelé az iránt terjedni, hogy a román hivatalnokok ál­tal foglalt állomásokat felette sokalván, e tekin­tetben bizonyos leszállítási terv lenne megálla­pítva némely helyekre, különösen a főpontokra nézve; és hogy mindezek közt a főkérdés az lenne, miként a központi főszolgabírói állomást egy románnak oda nem engedhetik, már azért sem, mert a harmadalispánság is ugyancsak ro­mán által lévén betöltve, a két hivatalos tekin­tély sok olyasmit forralhat egymás közt, mi végre mégis káros lehet a megye javára; tehát szükségesnek találták a belényesi főszolgabírót, ki ellen némely igazolatlan vádak emeltettek fel — hivatalából elmozdittatni,­­ oda a jelenlegi nagyváradi főszolgabírót áttétetni, ennek helyé­be pedig egy magyar embert kinevezni. Végre levelező azon észrevételt teszi, hogy mindezek ekkorig nem más, mint puszta beszéd, reményű is, hogy tettleg a hit nem fog valósulni, mitől Isten mentsen, mert minden fenntartás nél­kül nyilváníthatja, miszerint ennél tapintatlanabb, s mindazokra, kiktől az ily intézkedés függ — mind pedig a megye nyugalmára nézve kedve­zőtlenebb incidens nem lehetne, miből kiindul­va óvatosságot ajánl a mostani körülmények kö­zepette, nem felzaklatván, hanem inkább meg­nyugtatván a különben is sebzett kedélyeket. Pest, april 30. 1862. Csakugyan oly nagyon jutányos-e a „W­e­s­t­b­ah­n“­v­a­s­u­ti társaság által Bécs-London közt terveit kirándu­lás? Köztudomás szerint a Westbahn vasúti tár­saság azt hirdeti, hogy ha 300 utazó találkozik, kik együtt akarnak Bécsből Londonba, s vissza kirándulást tenni, kész a társaság Bécs-Boulogne Folkstone-Londonba s vissza minden utast a 2-ik helyen 95 forintért ezüst pénzben ide­­oda szállitni. Számítsunk. Első helyen áll a 95 ft ezüstben ide jár az ágié 30 ft, ez együtt tesz 125 ftot,s ha pesti ember kivánná ezt a train deplaisirt használni Pest—Bécs közt, az út ismét kerül oda és vissza 24 ft 94 krba, vagy­is mindösszesen ke­reken 150 forintba. Ha a pest-londoni magyar ügynökség révén utazik valaki Pestről déli Németországon Pári­­son keresztül Londonba, s onnét Belgium és éj­szaki Németországon keresztül vissza, kerül az út 160 forintba, de ez esetben az utas jóval töb­bet lát, kiszálhat ott, hol tetszik, használhatja a társulati egyezség folytán megállapított jutányo­sabb vendéglői árakat, s Párisban, Londonban a magyar ügynökség minden tekintetben ke­zére jár.­­ Ám tessék a két utat, mindkettőnek érveit s kényelmeit összehasonlítni , s következtetést vonni. A különbség egyébként abban rejlik, hogy a „W­e­s­tb­ahn“ hasznot keres, Geschäftet akar csinálni, szállítván egy csomóban 300 embert, — a pesti-londoni magyar ügynökség ellenben a haszonról letett, czélja az lévén, hogy minél több magyar embert ösztönözzön a tanulságos kiuta­zásra, mert meg vagyok győződve, hogy azok, kik hazánkból kiutaznak, s látni fogják a meglátoga­tandó n­a­g­y nemzeteket, be fogják ismerni azt is, hogy e nemzetek azért nagyok, mert munkások, takarékosak s a tudomány áldásait felhasználják, kiutazó hazánkfiai tehát mint a munkásság és tudományos mivelődés apostolai fognak vissza­térni, s ez megmérhetlen nyereség, melylyel, min­den fillér anyagi hasznán kívül, beéri s jutalmaz­va érzi közremunkálását a pest-londoni magyar ügynökség. É r k­ö v v. Gazdasági s kerested, tudósítás. Pest, apr. 30-kan. Szép, napfényes idő. A viz apad. — A gabnaüzlet tegnap igen lanyha és csendes volt. A búza alig tarthatá meg a cse­kély mérvű eladásoknál tegnapelőtti leszállási árát is, — mig az egyéb gabnaneműekben épen semmi forgalom nem volt. Amsterdam­ban változatlan a búzaár; a rozs kissé lejebb ment; az odessai gabna­­vásáron gyenge pangás, mely azonban folyó hó 18-káig még nem birt egyenlő niveaura vinni az ottani árakat az európai többi világpiaczokéi­­val. A 18 iki­vételek összege 29,000 cs. Lon­don­ban az árpa és zak ára szilárd, az őszi gabnaneműekben gyenge üzlet. Hamburgban az árak megtarták magukat, daczára a nagybéti és húsvéti üzlet szünetnek, sőt az északi termé­nyek árai még emelkedtek is. — P­r­á­g­ában a gabnaüzletben még semmi változás. A csehor­szági vetések igen szépek, az időjárás kedvező. A vételmennyiségek gabnából oly csekélyek, hogy a följegyzést sem érdemlik meg. N­a­g­y-V­árad, ápr. 27. Néhány hét óta pan­gás uralkodik piaczunkon a gabnaüzletben, egyedül a kukoricza kel élénkebben, s tartja meg árát. E czikket nagyban veszik a szeszgyárosok, miután egy új szerkezetű zúzó­gép által oly módon tudják széttörni, hogy belőle 18—20 péttel több szeszt bírnak készíteni. Első rendű búza 4 ft 25 kr, selejtesebb 3 ft 75—90 kr, rozs 2 ft 80 kr, árpa 2—2 ft 10 kr, zab 1 ft 40 kr, kukoricza 3—3 ft 10 kr. A bor egé­szen el van hanyagolva. Temesvár, ápr. 25. Külföldről nevezetes

Next