Pesti Napló, 1862. május (13. évfolyam, 3666-3691. szám)
1862-05-08 / 3672. szám
106-3672 13-ik évi folyam. Csütörtök, május 8.1862. E lap szellemi részét illető minden közlemény E i & d 4-h i V & t a 1 ! Előfizetési föltételek ! I Szerkesztési iroda , a szerkesztőséghez intézendő. Ferencziek terén 7-dik szám földszint. Vidékre, postán: Helyben, házhoz hordva. Ferencziek tere 7-ik szám, 1-ső emelet. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fo- A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása Sf, ‘ ‘ 12 59 ^r‘ a- t fogadtatnak el. körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Évnegyedre ... 5 frt 25 kr. a. é. Hirdetmények dija : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 ujkr. Bélyegdíj külön 30 ujkr. Magánvita 5 hasábos petit-sor 25 ujkr. Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“ május—juliusi 3 hónapos folyamára. Előfizetési díj 5 frt 25 kr. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, május ?, 1806. □ A tegnapi lapok szerint a római kérdés sok eshetőség közt függött határozatlanul, s minden párt ízlése szerinti megoldást ígérve. Ha a forradalmárok nem sózzák el a levest, Francziaország újabb javaslatai e szentsége által elfogadtatnak. Victor Emanuel, mint vicarius, átveszi az egyházi államokat, és Róma egyszerre az olasz nemzet királyának s a kath. kereszténység fejének leend fővárosa. Egy szekrénybe záratik a spada és tiára; együtt élnek a független pápa és a pápa függetlenségét hűbéri tartozásból védő olasz király. Ez volt az egyik versió. A másik szerint IX. Pius őszentsége készül Rómát odahagyni, s hogy Victor Emanuel látogatását kikerülhesse, Velenczébe vonul. Távolléte alatt jogai gyakorlását Rauscher és Wiseman tábornokra, s még egy harmadik névtelenre ruházza át. E hit valósulása az egyházban gyászos szakadásokra, s őszentsége halála esetében még ellenpápák választásaira is vezetne. Azonban egy lépés valószinű baleredményeiből még nem lehet biztos következtetést vonni annak meg nem történésére. A harmadik megoldás, mely tegnap szintén számos hívőkre talált, Palmerston lord tervének IIádik Napóleon általi elfogadása lett volna. A császár kiviszi Rómából sergét, s barátságos, de tétlen neutralitással tekint a bekövetkező küzdelmekre, eredményezzék bár azok a pápa világi hatalmának, vagy pedig az olasz királyságnak megsemmisítését. A negyedik megoldás, mely a bécsi centralista lapok által pártoltatok és terjesztetett, az vala, hogy épen semmi megoldás nem fog történni, mert Thouvenes Metternich herczegnek kinyilatkoztatta, miként a császár olaszországi politikája az eddigi marad. így aztán Victor Emanuel körútja, genuai nyilatkozata, a franczia hajóknak a nápolyi kikötőben tisztelgő megjelenése, Groyon visszahivatása, Nielnek polgári és katonai hatalommal vagy Lavalettenek egy erélyes programmal megjelenése, mind csak oly dolgok volnának, melyek tüntetnek, a nemzeti hiúságnak hízelegnek, de belső tartalommal nem bírnak. Még az is, hogy Metternich herczeg, ki a jövő hónapot Johannisbergen szándékozott tölteni, most e szándékáról lemondott, minden politikai fontosság nélkülinek bizonyulna be. A bécsi centralista lapok nem hallgathatják el Napóleon herczeg Nápolyba készülését, de ezt családi okokra fogják bárintani. Beszél a hír titkos egyezkedési pontokról, melyeket a herczeg magával visz ; de minek ily aggodalmakkal háborgatni a centralista közsegek derült optimizmusát? Napóleon számít a porosz választások eredményére, s bízik, hogy a képviselőház hangulata az olasz királyság elismerését fogja eszközölni. A hollandi királyné a czár részéről szintén kilátásba helyzi ezen elismerést. Szóval, minden jel arra mutat, hogy a zürichi békekötés stipulatióinak mellőzésével Victor Emanuel olasz királysága közelebbről két nagyhatalom által ismertetik el, s a római kérdés még a körút folyama alatt új stádiumba lép, amennyiben a franczia őrsereg apasztatik, s helyét piemonti csapatok pótolandják. Ez által Róma még nem lesz ugyan az olasz királyság fővárosává kikiáltva, mert alig hihető, hogy Victor Emánuel egy vegyes őrizetű városba tegye át trónját, de valamint a muratisták mesterkedéseinek, úgy a II. Ferencz neve bitorlásával űzött guerilláskodásnak is vége szakad, és bizonyos eshetőségekre nézve a franczia-olasz szövetség kétségtelen ténnyé válik. Ide mutatnak a legközelebbi tudósítások, melyekről lapunk harmadik czikke részletesebben szól. — Poroszországban a követválasztások ma történnek. Az eredményről alig lehet kétség. Az első fokú választás kimeneteléből ítélve, az összes szabadelvű párt 250 képviselőt fog a kamarába küldeni, míg a conservativok különböző árnyalatai 80-nál többre alig számíthatnak. A többi követ a katholikusokra és lengyelekre esik. Az új kamara a trónbeszédre válaszfelirattal felelend, s tehát mindjárt kezdetben határozott helyzetet készül elfoglalni az úgynevezett nagypolitika irányában, s e helyzet, a pártállások természeténél fogva, különbözni fog a kormányétól, mely a parliamentarismust az uralkodói joggal szembe tette. A minisztérium bukik-e meg, vagy a kamara oszlattatik-e szét most másodszor is, midőn oly határozottan nyilatkozott a közvélemény ? e kérdés óriás horderővel bír, miután reményleni nem lehet, hogy a mostani választási formák mellett a harmadik hivatkozás a választókra máskép üssön ki, mint a második. Tehát a feloszlatás jelenleg a provisoriummal és az odrogirozással egy volna. De nem döbbenhet-e méltán vissza a keresztes és csillagos lapok embereitől kezdve a baloldal szóvivőjéig minden párt azon gondolattól, hogy amely szerepet a kis Hessen-Kassel 12 év óta folytatott, azt most a nagy Poroszország vállalja el, s ezentúl oly országgyűléseket tartson, melyekben a képviselők azért foglalnak helyet, hogy a választási törvény elleni tiltakozás közt oszlattassanak szét ? Poroszország e térre nem léphet, mert nagy állam, és mert nagyhatalom. Mint nagy állam, nem vetheti belviszonyait a német Bund határozatai alá; nem tűrheti, hogy felőle jegyzőkönyvek készíttessenek és diplomatiai jegyzékek adassanak ki, mint a hesseni ügyben történt. És nagyhatalom lévén, nem kárhoztathatja magát az európai kérdésekben tétlenségre , nem kockáztathatja a Ilik Frigyes óta nyert és folyvást növekedő politikai befolyását csak azért, mert otthon az elégületlenség kormányilag terjesztetik. A porosz állam azt sem feledheti, hogy mostani viseletétől függ a németországi rokonszenveket magához csatolni, vagy magától végleg elidegeníteni. Ezen fontos tekintetek és a király ismert lojalitása, elég kezességet nyújtanak arra, hogy a válság nem lesz oly nehéz, nem hord annyi veszélyt keblében, s nem teszi ki Poroszországot azon megpróbáltatásokra, melyekben minden egyéb bizonytalan lehet a nagy áldozatokon és a megaláztatáson kívül. — Keleten kevés nevezetes tény, de sok aggasztó előjel. A védhatalmak elénk tárgyalásokat folytatnak Görögország nyugtalanító helyzete és a trónörökösödés kérdése felett. Mondják, hogy a bajor királyi család nem ellenzi, hogy Luitpold herczeg nagyobbik fia a görög trón eventuális örökösévé neveztetve, a keleti hitre térjen át, s a görög nép közt nyerje további kiképzését. Anglia hőn pártolja e tervet, de Orosz- és Francziaország, különböző ürügyek alatt, ellenzik. Továbbá, egész Bosnyák és Bolgárországban a hangulat ingerült és fenyegető. A török csapatok Szerbia ellenében is harczkészen állanak. A herczeg kinevezte minisztériumát, s a hadügyi tárczát tevékeny kezekbe tette le. A fegyverfogásra képes egyének egészen az ötven évesekig szorgalmasan összeiratnak , még a hivatalnokokat, sőt a minisztereket sem véve ki. Csak a papok áldoztattak föl e teher alól. Állítólag Oroszország 100 ezerre menő csapatot von össze déi armadia neve alatt, és azon czélból, hogy a Keleten bekövetkezhető események által meg ne lepessék, mi kétségkívül tapintatos elővigyázat, és csak több ne legyen. Bécsi dolgok. A .Presser az „alkotmányellenes közlönyökkel“ pöröl, így nevezi azon pártok lapjait, melyek az alkotmányos fejlődésben a történeti jogokat is tekintetbe akarják vétetni. Felosztja pedig ez „alkotmányellenes“ (! ?) elenzéket feudalistákra és federalistákra, s ez utóbbiak közt ismét megkülönbözteti a magyar, cseh, lengyel töredéket. „A magyar párt“ még legszelídebb megrovásban részesül a centralista lap részéről. Csak a magyar politika önző voltának rója föl, hogy a részletért elfeledkezik az egészről. A bécsi collega pedig arról látszik megfeledkezni, hogy az a részlet nem kisebb dolog, mint Magyarország, s hogy minden nemzet önző, mikor önfenntartása forog szóban. Legdühösebb azonban a Presse a csehekre. Egy magyar lap részesül azon szerencsétlenségben, hogy a Presse által ellenök tekintélyül idéztetik. Képzeljük, hogy azon magyar lap gondolkodóba fog esni, nem mondott-e valami roszat. Legerősebb terrénumon áll a centralista lap az általa úgynevezett feudalisták ellenében. Tudjuk, hogy ezeknek közlönye, a Waterland, a miniszteri felelősség elvét is megtámadta. „Még — úgymond a Presse — még I. Károly angol királyt is fölidézték annak megmutatására, hogy egy király felelős miniszterekkel csak árnyék király!“ . . . „Ha tovább olvasták volna az angol történetet — válaszolja a Presse — azt találták volna, hogy egy angol peer, akinek ősei bizonyára vetekednek a Clamok, Salmok és Thunok őseivel, az angol királyi vér festette vérpadra mutatva, épen a miniszteri felelősségre utalt, mint palládiumra, a történelem szennyfoltját képező hasonló gonosztett ellen. Ez — folytatja az idéztük lap — a múlt századok véres napjaiban korszerű volt. De ma is mily határtalan képmutatás, az alkotmányos tant, mely által a miniszterek saját felelősségük által az uralkodót minden párttusán kivül állítják s fedezik,a korona elleni merénynek tüntetni föl.“ Íme, a Pressében is van olykor olykor, amiből a magyar Kreutz Zeitung, a Hírnök is tanulhat valamicskét az általa közelebb annyit emlegetett „modern politikai tudomány“ ábécéjéből. Ő is „a korona jogainak csorbítását látja a miniszteri felelősségben“, habár régebben azt vitatá ellenünk, hogy a felelősséget ő is óhajtja, csakhogy a kormányszékek felelősségét, s nem egyes kormányférfiakét, s a világért nem akarja, hogy a korona tanácsosai másoknak engedjék által helyüket, ha elvesztették a nemzet bizalmát. A „Presse“ annyiban is előbb van a magyar Kreutzzeitungnál,hogy a miniszteri felelősség csupán elvi kijelentésével még nem tekinti „befejezettnek a modern tanokból szerkesztett államépületet.“ Ily naivul, mint a Presse kifejezi, csak a Donau Zeitung magyarázza a május 1-jei eseményt. S csak nem rég olvastuk, hogy ugyancsak a Presse a választási retortákon átszűrt reichsrathban nem látta a népképviselet eszményképét, midőn a P. Hirnök ugyanakkor, midőn a „modern politikai tudományt“ emlegeti, a Reichsrathban a népképviselet bivebb kifejezését találja, mint a mi tavalyi országgyűlésünkön. Azonban folytassuk a bécsi lapok szemléjét. Február 26-kát még sem tekinti a bécsi centralista párt oly „ne nyúlj hozzá“ virágnak, mint az ember az Oesterreichische és Donau Ztung után hinné. Csakhogy tudni kell a módját, miként kell a változtatás körül eljárni. Egy elmés ötlet, egy új elmélet, segít a dolgon, így például az államtanács (Staatsrath) ugyanazon pátensnek köszöni lételét, mely a reichsrathot alkotta. Mondják, hogy ez államtanács, mely az állam szolgálatában megőszült kitűnőségekből áll, lassúbbá teszi a törvényhozás működését, s tanácsaival akadályul szolgál a „szabadelvű“ reformoknak. Szóval gonirozza a minisztériumot és reichszatkot. Tehát él vele! De hogyan ? Mindenek előtt az államminiszter kijelenti, hogy nem tekinti az államtanácsot illető statútumot a „Reichsverfassung“ kiegészítő részének.— Ez az egyik elmélet. — A másik, amit a Reichsrath bizottsága fölállít. E szerint az államtanács csupán tanácskozó „Behörde“, következőleg nem politikai, hanem csupán administratív intézmény. Minő új elméletek a „Behörde“, a tanácskozó testület és administrativ intézmény körül. Ez elmélettel a Reichsrathról is meg lehet mutatni, hogy „administrativ hatóság.“ Ez elméletet — a Neueste Nachrichten szerint— dr. Jul. Alex. Schindler úr találta föl. Egy szóval: a staatsrathnak nincsen kegyelem! Tudjuk, hogy e napokban sokszor volt híte, hogy a minisztérium Magyarország irányában az egyenes választást kísérti meg.Erre vonatkozólag az Oesterreichische Ztungban egy közleményt olvasunk, melyből kiemeljük a következő helyet: „A politikai vélemény az ország jövőjére nézve egy oldalról sem tereltetett még azon ösvénybe, melyet némi biztossággal lehetett várni, hogy általában minden részt kielégítő egyezményt lehessen létrehozni, vagy az országgyűlésen és által, vagy azon kívül.“ Nagyobb megelégedéssel registrálják a centralista lapok, hogy az alsó ausztriai országgyűlésbe,a bécsi Leopoldstadt részéről dr. Zelinka polgármester lett megválasztva ! Most már tehát: polgármester, landtagsabgeordneter, reichsrath! s azután isten tudja mi! A ,Morgen Post* azonban nem foghatja meg, miként esett a választás épen a tisztelt polgármester úrra! „Ha e kérdésre felelni akarnánk, úgymond, „titkos választási izgatásokról“ kellene írnunk, vádolnunk kellene a leopoldstadti választó testületet részvétlenséggel a közügy iránt, s meg kellene jelölnünk Bécs közszelleme sülyedését a múlt év óta. A polgármesteri párt teljes erővel dolgozott jelöltje keresztülvitelén , s a szabadelvű párt bukott. Jelek a római kérdésben. A franczia félhivatalos sajtóban folyvást szaporodnak azon jelek, melyek a római kérdésben valamely nevezetes mozzanat, jelentékeny fordulat, sőt talán egy nagy esemény előfutóinak látszanak. Tegnap a „Patrie“ meglepő átvételeit, közleményeit és elmélkedéseit ismertettük meg e lap olvasóival. Ma a „Pays“ érzi magát kötelezve május 5-iki számában megtörni a hallgatást, s egész félhivatalos óvatossággal ugyan, de mégis felvenni a napi nagy híreket. „Néhány nap óta, mond a félhivatalos lap, különféle hírek keringenek, melyek a római kérdéssel vannak kapcsolatban. Mi szerettünk volna azoknak az átvétel által nem kölcsönözni nagyobb tekintélyt, mint érdemeltek, azonban mint a nyilvánosság orgánumai, nem titkolhatjuk el azokat olvasóink előtt. „E hírek közt különösen kettő kapott lábra. Az első G o y o n tábornok arra vonatkozik, aki, mint az újdonászok mondják, visszahivatnék Rómából és senatori méltóságra emeltetnék. „A másik szerint Napoleon herczeg készülőben volna a „Prince Napoleon“ gőzös yachtra szállani Marseilleben, s Nápolyba venni útját, hogy aiának szerencsekivonatait megvigye utazása szerencsés kimenetelét illetőleg. „Mi csupán arra szorítkozunk, hogy e híreket viszhangozzuk.“ Politikai szemléjében a „Pays“ Viktor Emanuel királynak Napóleon császárhoz intézett levelét fejtegetvén, megragadja a végső mondatot, mely az olasz félsziget egységére vonatkozik, s habozás nélkül elfogadja ezen eszmét. „Emlékszünk, úgymond, hogy a zürichi békekötéskor az egységes mozgalom kipattanása meglepte mindenki elméjét. Ezen mozgalom a mondott idő óta lankadás nélkül folytatta fejlődését, de a pártok megkísérték annak állításait tagadni. Az, amely Nápolyban felmerül, legdöntőbb valamennyi közt. A kiindulási pontok közti különbségek és némely személyes hajlamok, meglehet, sajátságos jellemet ruháztak arra a helyekhez képest, de lényegében ugyanaz marad az, ami volt mindenütt: egy ellenállhatatlan szükség, mely diadalmaskodni akar minden akadályon, és amely fel fogja találni végleges kifejezését. Szükség, hogy mindenki jól át legyen hatva Olaszországnak ezen egyetemes érzülete által, mert kell, hogy ez legyen támpontja minden jó politikának. Ezen érzületnek felel meg különösen Viktor Emanuel király levele.“ A „Pays“ ugyan most is a kialkuvási politika hívének vallja magát, azonban sajnálatát fejezi ki a felett, hogy oly lapok, mint az „Union“ és a „Gazette de France“, absolut tanaikkal csupán a gyökeres megoldást fogadják el. Végre Persenator röpiratát a „Pays“ is hasonló jóindulattal fejtegeti, mint a„Patrie“, azaz, elhallgatja azt, a mivel az íróval egyet nem ért, s örömmel constatálja, hogy Pietri úr szinte a transactionans politika terére lépett két pontban, t. midőn elismeri annak szükségét, hogy a pápa Rómában maradjon, és midőn megenged bizonyos kiméleteket , melyek közt a franczia hadaknak Rómából leendő visszahúzását eszközölni kell. Egyébiránt ígéri a „Pays“, hogy ha a pillanat megérkezik, s e pillanat, úgy hiszi, nincs messze, a római kérdés érdemét egész őszintességgel fogja tárgyalni. A „Constitutionnel“ még a „Pays** előtt szinte hozott egy félhivatalos czikket, mely rokonszenvtől áradozik azon olasz ügy iránt, amely most Nápolyban oly fényes diadalt ünnepel. Ő soha sem kétkedett az olasz nemzetben, mindazáltal hallgatott, és ezt jól tette, mert ma a tények oly nyomatékkal esnek a mérlegbe, hogy már most lehet beszélni, anélkül, hogy az ember ellentmondástól tartana, kivévén természetesen azokat, akik megátalkodottan nem akarják látni sem a napot, mely ellenfeleiknek világit, sem a villámot, mely őket földre sújtja. De mire való egy szót is vesztegetni azokra, akik csak szenvedélyeikre hallgatnak, akik óhajtásaikat megannyi valóságnak tartják, vereségük közepette diadalt kiabálnak, s azt állítják, velük vannak a népek, holott a népek egyetlen egy főherczegnek sem engedték meg, hogy trónjaikra viszszatérjenek. — A „Constitutionnel“ így végzi: „Olaszország királya csupán nagy feladatát tartja szeme előtt, s e czél után rendithetlen szilárdsággal tör. Az ő bátorsága gazdagon meg lett jutalmazva. Azon igazságszolgáltatás előtt, melyben a világtörténelem részeltetni fogja, már is aratja új alattvalói áldásait. Victor Emanuel király jelenléte Nápolyban a legjobb és leghatályosabb politika.“ Egy párisi tudósítás Victor Emanuel király Nápolyba utazását azon sürgető tanácsoknak tulajdonítja, amelyeket ő felsége Parisból és Londonból kapott. Egy távirati sürgöny április 30-dikáról jelenti, hogy a franczia középtengeri hajóraj második osztálya is megérkezett a nápolyi révbe, s megérkeztekor üdvözölte a várost és az olasz lobogót. Ugyanazon sürgöny jelenti, hogy Napóleon herczeget legközelebb Nápolyba várják. Az „Indépendance“ úgy hallja, hogy Oszkár svéd herczeg, aki jelenleg Londonban van, mielőtt visszatérne Stockholmba, szinte meg fogná látogatni Nápolyt, s ott Napóleon herczeggel találkoznék. Mindezen jelek, melyeket közelebb és most előszámláltunk, bizonyos párisi körökben oly közel lévőnek tüntették fel az olasz csapatok bevonulását Rómába, hogy különben igen ildomos úriemberek is egész komolysággal állították, hogy a püspökök gyülekezete e miatt nem fog megtartatni Rómában. Valami új röpiratról is beszélnek, mely a megoldás utolsó felvonását készítené elő. A bécsi sajtó a római kérdésben felmerült jelenségekről. Azon párisi jelek, melyeket mi egy pár nap óta jelezgetünk az observatóriumból, a „Donau Zeitung“ figyelmét úgy látszik nem kis mértékben keltették fel, s a félhivatalos lap közelebb egy czikket hozott, melyből, talán azért, mert meglehetős ködösen van tartva, Ausztria olaszországi politikájának fordulatára következtetnek a független lapok. A „Donau Zig“ mindenek előtt constatálja, hogy a római kérdés újra felmerülése többféle aggályokat kelt A félhivatalos lap a kérdést Niel tábornagy említve volt kettős küldetésénél fogja fel, amely a legújabb párisi tudósítások szerint már túlhaladt álláspontnak látszik; s azt mondja, hogy a pénzvilág aggodalmai túlságosak ; mert Napóleon császár meglehet az egész dolog által csak az olasz cselekvési párt ellen akar egy sakkhúzást tenni; meglehet az is, hogy a katonai és diplomatiai tekintélynek egy személybeni egyesítése által csak nagyobb egységet és világosságot akar adni római politikájának; de még — és ez a „Donau Zig“ legfőbb megnyugtatási érve — a világbéke fenntartása a mai kornak tagadhatatlan érdekében áll, s „Ausztriának erős védelmi és beváró állásában mind erkölcsi, mind anyagi tekintetben az erő eleme rejlik.“ Hanem a „Donau Zig“ most szemébe néz azon eshetőségnek is, hogy hát ha az olaszok csakugyan bemennének Rómába, s azt vizsgálja, vájjon alaposan hizeleg-e az olasz mozgalmi párt magának avval, hogy az olasz királyság ellenállhatatlanná válik, mihelyt Rómát fővárosává tette? Halljuk a feleletet. „Ezen párt — mond a „Donau Zig“ — azzal hizeleg magának, hogy a pápaságot a maga tervei uszályhordozójává alacsonyíthatja le, s tudja az ég, miféle további combinatiókat köt ezen gondolathoz. Mi a katholika egyházat a legegyetemesebb jelentésű intézménynek ismerjük el. Az, természetéhez képest nem lehet specificus olasz vagy román, — s bizonyosan nem is akar lenni. — Feltéve azonban, de semmiképen meg nem engedve, hogy az érintet párt zűrzavaros álma megvalósulna mégis , akkor a szabadság és autonómia ősgermán elvének visszahatása ily hallatlan fordulat irányában teljességgel elkerülhetetlen lenne, s Ausztria a kárpótlást azért, amit elveszítene, könnyen és csakhamar felfogná találni.“ Hanem a „Donau Zig“ mintha maga is visszariadna a merész eszmétől, melyet száján kiszalasztott, egész bizalommal elvárja, hogy Róma programmja mellett rendithetetlen szilárdsággal megmarad, s egyetemességi jellemét, mint eszményi s minden nemzeti súrlódások felett magasan felülálló szellemi hatalmat megóvja, és akkor azt mondja, nem igen irigyli Róma megszerzését, amelyet „végnélküli nehézségek annexiójának“ tekint. A „Donau Zig“ így végzi: „Ezen tekintet, bármily rövid legyen, mégis magas jogosultsággal bír. Mert anélkül, hogy a diplomatia terét érintené, melyen a napi politika fonala legombolyiztatik, mégis a legmagasabb álláspontot jelöli az ki, melyről az érintett kérdést fel kell fogni, ha valaki tévedésekbe nem akar bonyolódni. Mi azon meggyőződést tápláljuk, hogy a forradalom rettenetesen rosszul fog számítani, ha azt hitte, hogy a sakktáblán egy követ nyert a vége, ahogy annál kényelmesebb