Pesti Napló, 1862. május (13. évfolyam, 3666-3691. szám)

1862-05-08 / 3672. szám

106-3672 13-ik évi folyam. Csütörtök, május 8.1862. E lap szellemi részét illető minden közlemény E i & d 4-h i V & t a 1 ! Előfizetési föltételek ! I Szerkesztési iroda , a szerkesztőséghez intézendő. Ferencziek t­e­r­é­n 7-dik szám földszint. Vidékre, postán: Helyben, házhoz hordva.­­ Ferencziek tere 7-ik szám, 1-ső emelet. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fo- A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása Sf, ‘ ‘ 12 59 ^r‘ a- t f­o­gadtatnak el. körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. Évnegyedre ... 5 frt 25 kr. a. é. Hirdetmények dija : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 ujkr. Bélyegdíj külön 30 ujkr. Magánvita 5 hasábos petit-sor 25 ujkr. Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“ május—juliusi 3 hónapos folyamára. Előfizetési díj 5 frt 25 kr. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, m­ájus ?, 1806. □ A tegnapi lapok szerint a római kérdés sok eshetőség közt függött hatá­rozatlanul, s minden párt ízlése szerinti megoldást ígérve. Ha a forradalmárok nem sózzák el a levest, Francziaország újabb javaslatai e szentsége által elfogadtatnak. Victor Emanuel, mint vicarius, átveszi az egyházi államokat, és Róma egyszerre az olasz nemzet királyának s a kath. keresztény­ség fejének leend fővárosa. Egy szekrény­be záratik a spada és tiára; együtt élnek a független pápa és a pápa függet­lenségét hűbéri tartozásból védő olasz király. Ez volt az egyik versió. A másik szerint IX. Pius ő­szentsége készül Rómát odahagyni, s hogy Victor Emanuel látogatását kikerülhesse, Velen­­czébe vonul. Távolléte alatt jogai gyakor­lását Rauscher és Wiseman tábornokra, s még egy harmadik névtelenre ruházza át. E hit valósulása az egyházban gyászos szakadásokra, s ő­szentsége halála eseté­ben még ellenpápák választásaira is ve­zetne. Azonban egy lépés valószinű­ bal­eredményeiből még nem lehet biztos kö­vetkeztetést vonni annak meg nem törté­nésére. A harmadik megoldás, mely tegnap szintén számos hívőkre talált, Palmerston lord tervének IIádik Napóleon általi el­fogadása lett volna. A császár kiviszi Rómából sergét, s barátságos, de tétlen neutralitással tekint a bekövetkező küz­delmekre, eredményezzék bár azok a pápa világi hatalmának, vagy pedig az olasz királyságnak megsemmisítését. A negyedik megoldás, mely a bécsi centralista lapok által pártoltatok és ter­jesztetett, az vala, hogy épen semmi megoldás nem fog történni, mert Thouvenes Metternich herczegnek kinyi­latkoztatta, miként a császár olaszországi politikája az eddigi marad. így aztán Victor Emanuel körútja, ge­­nuai nyilatkozata, a franczia hajóknak a nápolyi kikötőben tisztelgő megjelenése, Groyon visszahivatása, Nielnek polgári és katonai hatalommal vagy Lavalettenek egy erélyes programmal megjelenése, mind csak oly dolgok volnának, melyek tüntet­nek, a nemzeti hiúságnak hízelegnek, de belső tartalommal nem bírnak. Még az is, hogy Metternich herczeg, ki a jövő hóna­pot Johannisbergen szándékozott töl­teni, most e szándékáról lemondott, min­den politikai fontosság nélkülinek bizo­nyulna be. A bécsi centralista lapok nem hallgathatják el Napóleon herczeg Ná­polyba készülését, de ezt családi okokra fogják bárintani. Beszél a hír titkos egyez­kedési pontokról, melyeket a herczeg ma­gával visz ; de minek ily aggodalmakkal háborgatni a centralista közsegek derült op­­timizmusát? Napóleon számít a porosz választások eredményére, s bízik, hogy a képviselőház hangulata az olasz királyság elismerését fogja eszközölni. A hollandi királyné a czár részéről szintén kilátásba helyzi ezen elismerést. Szóval, minden jel arra mutat, hogy a zürichi békekötés sti­­pulatióinak mellőzésével Victor Emanuel olasz királysága közelebbről két nagy­hatalom által ismertetik el, s a római kér­dés még a körút folyama alatt új stádi­umba lép, a­mennyiben a franczia őrse­reg apasztatik, s helyét piemonti csapa­tok pótolandják. Ez által Róma még nem lesz ugyan az olasz királyság fővá­rosává kikiáltva, mert alig hihető, hogy Victor Emánuel egy vegyes őrizetű vá­rosba tegye át trónját, de valamint a muratisták mesterkedéseinek, úgy a II. Ferencz neve bitorlásával űzött guerillás­­kodásnak is vége szakad, és bizonyos es­hetőségekre nézve a franczia-olasz szövet­ség kétségtelen ténnyé válik. Ide mutatnak a legközelebbi tudósítá­sok, melyekről lapunk harmadik czikke részletesebben szól. — Poroszországban a követválasztások ma történnek. Az eredményről alig lehet kétség. Az első fokú választás kimenete­léből ítélve, az összes szabadelvű párt 250 képviselőt fog a kamarába küldeni, míg a conservativok különböző árnyala­tai 80-nál többre alig számíthatnak. A többi követ a katholikusokra és lengye­lekre esik. Az új kamara a trónbeszédre válasz­­felirattal felelend, s tehát mindjárt kez­detben határozott helyzetet készül elfog­lalni az úgynevezett nagypolitika irányá­ban, s e helyzet, a pártállások természeté­nél fogva, különbözni fog a kormányétól, mely a parliamentarismust az uralkodói joggal szembe tette. A minisztérium bukik-e meg, vagy a kamara oszlattatik-e szét most másodszor is, midőn oly határozottan nyilatkozott a közvélemény ? e kérdés óriás horderővel bír, miután reményleni nem lehet, hogy a mostani választási formák mellett a har­madik hivatkozás a választókra máskép üssön ki, mint a második. Tehát a feloszlatás jelenleg a proviso­riummal és az od­rogirozással egy volna. De nem döbbenhet-e méltán vissza a ke­resztes és csillagos lapok embereitől kezd­ve a baloldal szóvivőjéig minden párt azon gondolattól, hogy a­mely szerepet a kis Hessen-Kassel 12 év óta folytatott, azt most a nagy Poroszország vállalja el, s ezentúl oly országgyűléseket tartson, me­lyekben a képviselők azért foglalnak he­lyet, hogy a választási törvény elleni til­takozás közt oszlattassanak szét ? Poroszország e térre nem léphet, mert nagy állam, és mert nagyhatalom. Mint nagy állam, nem vetheti belviszo­­nyait a német Bund határozatai alá; nem tűrheti, hogy felőle jegyzőkönyvek ké­szíttessenek és diplomatiai jegyzékek adas­­­sanak ki, mint a hesseni ügyben történt. És nagyhatalom lévén, nem kárhoztat­hatja magát az európai kérdésekben tét­lenségre , nem koc­káztathatja a Il­ik Frigyes óta nyert és folyvást növekedő politikai befolyását csak azért, mert otthon az elégületlenség kormányilag ter­jesztetik. A porosz állam azt sem feledheti, hogy mostani viseletétől függ a németországi rokonszenveket magához csatolni, vagy magától végleg elidegeníteni. Ezen fontos tekintetek és a király ismert lojalitása, elég kezességet nyújtanak arra, hogy a válság nem lesz oly nehéz, nem hord annyi veszélyt keblében, s nem teszi ki Poroszországot azon megpróbáltatá­sokra, melyekben minden egyéb bizony­talan lehet a nagy áldozatokon és a meg­aláztatáson kívül. — Keleten kevés nevezetes tény, de sok aggasztó előjel. A védhatalmak elénk tárgyalásokat folytatnak Görögország nyugtalanító hely­zete és a trónörökösödés kérdése felett. Mondják, hogy a bajor királyi család nem ellenzi, hogy Luitpold herczeg na­gyobbik fia a görög trón eventuális örö­kösévé neveztetve, a keleti hitre térjen át, s a görög nép közt nyerje további kikép­zését. Anglia hőn pártolja e tervet, de Orosz- és Francziaország, különböző ürü­gyek alatt, ellenzik. Továbbá, egész Bosnyák és Bolgáror­szágban a hangulat ingerült és fenye­gető. A török csapatok Szerbia ellenében is harczkészen állanak. A herczeg kinevezte minisztériumát, s a hadügyi tárczát tevé­keny kezekbe tette le. A fegyverfogásra képes egyének egészen az ötven évesekig szorgalmasan összeiratnak , még a hiva­talnokokat, sőt a minisztereket sem véve ki. Csak a papok áldoztattak föl e teher alól. Állítólag Oroszország 100 ezerre menő csapatot von össze d­é­­­i arm­a­dia neve alatt, és azon czélból, hogy a Keleten be­következhető események által meg ne le­­pessék, mi kétségkívül tapintatos elővi­gyázat, é­s csak több ne legyen. Bécsi dolgok. A .Presser az „alkotmányellenes közlö­nyökkel“ pöröl, így nevezi azon pártok lapjait, melyek az alkotmányos fejlődésben a történeti jogokat is tekintetbe akarják vétetni. Felosztja pedig ez „alkotmányellenes“ (! ?) elenzéket feudalistákra és f­ederalis­­tákra, s ez utóbbiak közt ismét megkü­lönbözteti a magyar, cseh, lengyel töre­déket. „A magyar párt“ még legszelídebb megrovásban részesül a centralista lap részéről. Csak a magyar politika önző voltának rója föl, hogy a részletért elfe­ledkezik az egészről. A bécsi collega pe­dig arról látszik megfeledkezni, hogy az a részlet nem kisebb dolog, mint Magyar­­ország, s hogy minden nemzet önző, mi­kor önfenntartása forog szóban. Legdühö­sebb azonban a Presse a csehekre. Egy magyar lap részesül azon szerencsétlen­ségben, hogy a Presse által ellenök te­kintélyül idéztetik. Képzeljük, hogy azon magyar lap gondolkodóba fog esni, nem mondott-e valami roszat. Legerősebb terrénumon áll a centralista lap az általa úgynevezett feudalisták el­lenében. Tudjuk, hogy ezeknek közlönye, a Waterland, a miniszteri felelősség elvét is megtámadta. „Még — úgy­mond a Presse — még I. Károly angol királyt is fölidézték annak megmutatására, hogy egy király felelős miniszterekkel csak ár­nyék király!“ . . . „Ha tovább olvasták volna az angol történetet — válaszolja a Presse — azt találták volna, hogy egy angol peer, a­kinek ősei bizonyára vete­kednek a Clamok, Salmok és Thunok ősei­vel, az angol királyi vér festette vérpadra mutatva, épen a miniszteri felelősségre utalt, mint palládiumra, a történelem szennyfoltját képező hasonló gonosz­tett ellen. Ez — folytatja az idéz­tük lap — a múlt századok véres napjaiban korszerű volt. De ma is mily határtalan képmutatás, az alkotmányos tant, mely által a miniszterek saját fele­lősségük által az uralkodót minden párt­tusán kivül állítják s fedezik,­a korona el­leni merénynek tüntetni föl.“ Íme, a Pressében is van olykor olykor, a­miből a magyar Kreutz Zeitung, a Hír­­nök is tanulhat valamicskét az általa kö­zelebb annyit emlegetett „modern politi­kai tudomány“ ábéc­éjéből. Ő is „a ko­rona jogainak csorbítását látja a minisz­teri felelősségben“, habár régebben azt vitatá ellenünk, hogy a felelősséget ő is óhajtja, csakhogy a kormányszékek fele­lősségét, s nem egyes kormányférfiakét, s a világért nem akarja, hogy a korona ta­nácsosai másoknak engedjék által helyü­ket, ha elvesztették a nemzet bizalmát. A „Presse“ annyiban is előbb van a magyar Kreutzzeitungnál,hogy a minisz­teri felelősség csupán elvi kijelentésével még nem tekinti „befejezettnek a modern tanokból szerkesztett államépületet.“ Ily naivul, mint a Presse kifejezi, csak a Do­nau Zeitung magyarázza a május 1-jei eseményt. S csak nem rég olvastuk, hogy ugyancsak a Presse a választási retor­­tákon átszűrt reichsrathban nem látta a népképviselet eszményképét, midőn a P. Hirnök ugyanakkor, midőn a „modern politikai tudományt“ emlegeti, a Reichs­­rathban a népképviselet bivebb kifejezé­sét találja, mint a mi tavalyi országgyű­lésünkön. Azonban folytassuk a bécsi lapok szemléjét. Február 26-kát még sem tekinti a bé­csi centralista párt oly „ne nyúlj hozzá“ virágnak, mint az ember az Oesterreichi­­sche és Donau Ztung után hinné. Csak­hogy tudni kell a módját, miként kell a változtat­ás körül eljárni. Egy elmés ötlet, egy új elmélet, segít a dolgon, így pél­dául az államtanács (Staatsrath) ugyan­azon pátensnek köszöni lételét, mely a reichsrathot alkotta. Mondják, hogy ez államtanács, mely az állam szolgálatában megőszült kitűnőségekből áll, lassúbbá teszi a törvényhozás működését, s taná­csaival akadályul szolgál a „szabadelvű“ reformoknak. Szóval gonirozza a minisz­tériumot és reichszatkot. Tehát él vele! De hogyan ? Mindenek előtt az állammi­niszter kijelenti, hogy nem tekinti az államtanácsot illető statútumot a „Reichs­verfassung“ kiegészítő részének.­­— Ez az egyik elmélet. — A másik, a­mit a Reichsrath bizottsága fölállít. E sze­rint az államtanács csupán tanácskozó „Behörde“, következőleg nem politikai, hanem csupán administratív intéz­mény. Minő új elméletek a „Behörde“, a tanácskozó testület és administrativ intéz­mény körül. Ez elmélettel a Reichsrath­­ról is meg lehet mutatni, hogy „admini­strativ hatóság.“ Ez elméletet — a Neueste Nachrichten szerint­­— dr. Jul. Alex. Schindler úr találta föl. Egy szóval: a staatsrathnak nincsen kegyelem! Tudjuk, hogy e napokban sokszor volt híte, hogy a minisztérium Magyarország irányában az egyenes választást kísérti meg.Erre vonatkozólag az Oesterreichische Ztungban egy közleményt olvasunk, melyből kiemeljük a következő helyet: „A politikai vélemény az ország jövőjére néz­ve egy oldalról sem tereltetett még azon ösvény­be, melyet némi biztossággal lehetett várni, hogy általában minden részt kielégítő egyezményt lehessen létrehozni, vagy az országgyűlésen és által, vagy azon kívül.“ Nagyobb megelégedéssel registrálják a centralista lapok, hogy az alsó ausztriai or­­szággyűlésbe,a bécsi Leopoldstadt részéről dr. Zelinka polgármester lett megválaszt­va ! Most már tehát: polgármester, land­­tagsabgeordneter, reichsrath! s azután is­ten tudja mi! A ,Morgen Post* azonban nem foghatja meg, miként esett a választás épen a tisz­telt polgármester úrra! „Ha e kérdésre felelni akarnánk, úgy­mond, „titkos vá­lasztási izgatásokról“ kellene írnunk, vádolnunk kellene a leopoldstadti válasz­tó testületet részvétlenséggel a közügy iránt, s meg kellene jelölnünk Bécs köz­szelleme sülyedését a múlt év óta. A pol­gármesteri párt teljes erővel dolgozott je­löltje keresztül­vitelén , s a szabadelvű párt bukott. Jelek a római kérdésben. A franczia félhivatalos sajtóban foly­vást szaporodnak azon jelek, melyek a ró­mai kérdésben valamely nevezetes moz­zanat, jelentékeny fordulat, sőt talán egy nagy esemény előfutóinak látszanak. Tegnap a „Patrie“ meglepő átvételeit, közleményeit és elmélkedéseit ismertettük meg e lap olvasóival. Ma a „Pays“ érzi magát kötelezve május 5-iki számában megtörni a hallgatást, s egész félhivata­los óvatossággal ugyan, de még­is felvenni a napi nagy híreket. „Néhány nap óta, mond a félhivatalos lap, kü­lönféle hírek keringenek, melyek a római kér­déssel vannak kapcsolatban. Mi szerettünk volna azoknak az átvétel által nem kölcsönözni na­gyobb tekintélyt, mint érdemeltek, azonban mint a nyilvánosság orgánumai, nem titkolhatjuk el azokat olvasóink előtt. „E hírek közt különösen kettő kapott lábra. Az első G o y o n tábornok arra vonatkozik, a­ki, mint az újdonászok mondják, visszahivatnék Ró­mából és senatori méltóságra emeltetnék. „A másik szerint Napoleon herczeg készülő­ben volna a „Prince Napoleon“ gőzös yachtra szállani Marseilleben, s Nápolyba venni útját, hogy aiának szerencsekivonatait megvigye uta­zása szerencsés kimenetelét illetőleg. „Mi csupán arra szorítkozunk, hogy e híreket viszhangozzuk.“ Politikai szemléjében a „Pays“ Viktor Emanuel királynak Napóleon császárhoz intézett levelét fejtegetvén, megragadja a végső mondatot, mely az olasz félsziget egységére vonatkozik, s habozás nélkül elfogadja ezen eszmét. „Emlékszünk, úgymond, hogy a zürichi béke­kötéskor az egységes mozgalom kipattanása meg­lepte mindenki elméjét. Ezen mozgalom a mon­dott idő óta lankadás nélkül folytatta fejlődését, de a pártok megkísérték annak állításait tagad­ni. Az, a­mely Nápolyban felmerül, legdöntőbb valamennyi közt. A kiindulási pontok közti kü­lönbségek és némely személyes hajlamok, megle­het, sajátságos jellemet ruháztak arra a helyek­hez képest, de lényegében ugyanaz marad az, a­mi volt mindenütt: egy ellenállhatat­lan szükség, mely diadalmas­kodni akar minden akadályon, és amely fel fogja találni vég­­leges kifejezését. Szükség, hogy mindenki jól át legyen hatva Olaszországnak ezen egyetemes érzülete által, mert kell, hogy ez legyen támpontja minden jó politikának. Ezen érzületnek felel meg különösen Viktor Emanuel király levele.“ A „Pays“ ugyan most is a kialkuvási politika hívének vallja magát, azonban sajnálatát fejezi ki a felett, hogy oly la­pok, mint az „Union“ és a „Gazette de France“, absolut tanaikkal csupán a gyö­keres megoldást fogadják el. Végre P­­­e­­­r­­­senator röpiratát a „Pays“ is hasonló jó­indulattal fejtegeti, mint a„Patrie“, azaz, elhallgatja azt, a mi­vel az íróval egyet nem ért, s örömmel constatálja, hogy Pietri úr szinte a trans­­actionan­s politika terére lépett két pont­ban, t.­­ midőn elismeri annak szükségét, hogy a pápa Rómában maradjon, és mi­dőn megenged bizonyos kiméleteket , melyek közt a franczia hadaknak Rómá­ból leendő visszahúzását eszközölni kell. Egyébiránt ígéri a „Pays“, hogy ha a pil­lanat megérkezik, s e pillanat, úgy hiszi, nincs messze, a római kér­dés érdemét egész őszint­ességgel fogja tárgyalni. A „Constitutionnel“ még a „Pays** előtt szinte hozott egy félhivatalos czik­­ket, mely rokonszenvtől áradozik azon olasz ügy iránt, a­mely most Nápolyban oly fényes diadalt ünnepel. Ő soha sem kétkedett az olasz nemzetben, mindazáltal hallgatott, és ezt jól tette, mert ma a té­nyek oly nyomatékkal esnek a mérlegbe, hogy már most lehet beszélni, a­nélkül, hogy az ember ellentmondástól tartana, kivévén természetesen azokat, a­kik meg­átalkodo­ttan nem akarják látni sem a napot, mely ellenfeleiknek világit, sem a villámot, mely őket földre sújtja. De mire való egy szót is vesztegetni azokra, a­kik csak szenvedélyeikre hallgatnak, a­kik óhajtásaikat megannyi valóságnak tart­ják, vereségük közepette diadalt kiabál­nak, s azt állítják, velük vannak a népek, holott a népek egyetlen­ egy főherczegnek sem engedték meg, hogy trónjaikra visz­­szatérjenek. — A „Constitutionnel“ így végzi: „Olaszország királya csupán nagy feladatát tartja szeme előtt, s e czél után rendithetlen szi­lárdsággal tör. Az ő bátorsága gazdagon meg lett jutalmazva. Azon igazságszolgáltatás előtt, mely­ben a világtörténelem részeltetni fogja, már is aratja új alattvalói áldásait. Victor Emanuel ki­rály jelenléte Nápolyban a legjobb és leghatályo­sabb politika.“ Egy párisi tudósítás Victor Emanuel király Nápolyba utazását azon sürgető tanácsoknak tulajdonítja, a­melyeket ő felsége Parisból és Londonból kapott. Egy távirati sürgöny április 30-dikáról jelenti, hogy a franczia középtengeri hajó­­raj második osztálya is megérkezett a ná­polyi révbe, s megérkeztekor üdvözölte a várost és az olasz lobogót. Ugyanazon sürgöny jelenti, hogy Napóleon hercze­­get legközelebb Nápolyba várják. Az „Indépendance“ úgy hallja, hogy Oszkár svéd herczeg, a­ki jelenleg Lon­donban van, mielőtt visszatérne Stock­holmba, szinte meg fogná látogatni Ná­polyt, s ott Napóleon herczeggel talál­koznék. Mindezen jelek, melyeket közelebb és most előszámláltunk, bizonyos párisi kö­rökben oly közel lévőnek tüntették fel az olasz csapatok bevonulását Rómába, hogy különben igen ildomos úri­emberek is egész komolysággal állították, hogy a püspökök gyülekezete e miatt nem fog megtartatni Rómában. Valami új röpirat­­ról is beszélnek, mely a megoldás utolsó felvonását készítené elő. A bécsi sajtó a római kérdésben fel­­merült jelenségekről. Azon párisi jelek, melyeket mi egy pár nap óta jelezgetü­nk az observatóriumból, a „Donau Zeitung“ figyelmét úgy látszik nem kis mértékben keltették fel, s a félhi­vatalos lap közelebb egy czikket hozott, melyből, talán azért, mert meglehetős kö­dösen van tartva, Ausztria olaszországi politikájának fordulatára következtetnek a független lapok. A „Donau Zig“ mindenek előtt consta­tálja, hogy a római kérdés újra felmerü­lése többféle aggályokat kelt A félhivata­los lap a kérdést Niel tábornagy említve volt kettős küldetésénél fogja fel, a­mely a legújabb párisi tudósítások szerint már túlhaladt álláspontnak látszik; s azt mond­ja, hogy a pénzvilág aggodalmai túlságo­sak ; mert Napóleon császár meglehet az egész dolog által csak az olasz cselekvési párt ellen akar egy sakkhúzást tenni; meglehet az is, hogy a katonai és di­plomatiai­­ tekintélynek egy személybeni egyesítése által csak nagyobb egységet és világosságot akar adni római politiká­jának; de még — és ez a „Donau Zig“ legfőbb megny­ugtatási érve — a világbé­ke fenntartása a mai kornak tagadhatat­lan érdekében áll, s „Ausztriának erős védelmi és beváró állásá­­ban mind erkölcsi, mind anyagi tekintet­ben az erő eleme rejlik.“ Hanem a „Donau Zig“ most szemébe néz azon eshetőségnek is, hogy hát ha az olaszok csakugyan bemennének Rómába, s azt vizsgálja, vájjon alaposan hizeleg-e az olasz mozgalmi párt magának avval, hogy az olasz királyság ellenállhatatlanná válik, mihelyt Rómát fővárosává tette? Halljuk a feleletet. „Ezen párt — mond a „Donau Zig“ — azzal hizeleg magának, hogy a pápaságot a maga ter­vei uszályhordozójává alacsonyíthatja le, s tudja az ég, mi­féle további combinatiókat köt ezen gondolathoz. Mi a katholika egyházat a legegye­temesebb jelentésű intézménynek ismerjük el. Az, természetéhez képest nem lehet specifi­­cus olasz vagy román, — s bizonyosan nem is akar lenni. — Feltéve azonban, de semmi­képen meg nem engedve, hogy az érintet párt zűrzavaros álma megvalósulna mégis , a­k­­kor a szabadság és auton­ómia ős­­germán elvének visszahatása ily hallatlan fordulat irányában tel­jességgel elkerülhetetlen lenne, s Ausztria a kárpótlást azért, a­mit elveszítene, könnyen és csakhamar felfogná találni.“ Hanem a „Donau Zig“ mintha maga is visszariadna a merész eszmétől, melyet száján kiszalasztott, egész bizalommal el­várja, hogy Róma programmja mellett rendithetetlen szilárdsággal megmarad, s egyetemességi jellemét, mint eszményi s minden nemzeti súrlódások felett maga­san felülálló szellemi hatalmat megóvja, és akkor azt mondja, nem igen irigyli Róma megszerzését, a­melyet „végnélküli nehézségek annexiójának“ tekint. A „Donau Zig“ így végzi: „Ezen tekintet, bármily rövid legyen, mégis magas jogosultsággal bír. Mert a­nélkül, hogy a diplomatia terét érintené, melyen a napi politika fonala legombolyiztatik, mégis a legmagasabb álláspontot jelöli az ki, melyről az érintett kér­dést fel kell fogni, ha valaki tévedésekbe nem akar bonyolódni. Mi azon meggyőződést táplál­juk, hogy a forradalom rettenetesen rosszul fog számítani, ha azt hitte, hogy a sakktáblán egy követ nyert a vége, ahogy annál kényelmesebb

Next