Pesti Napló, 1862. október (13. évfolyam, 3791-3817. szám)
1862-10-08 / 3797. szám
re Lévfni lóversenyt rendez. jinanyuk az első lónak 20, a másodiknak 6, a harmadiknak 4 darab arany adatik. E versenyre a barsmegyei mezei gazdák figyelmeztetnek, a hazai gazdatárs egyletek s a t. közönség tisztelettel meghivatnak. A választmányi gyűlés megbízásából Pólya József. * Tölgyesi Károly pestvárosi tanácsnok legfelsőbb helyen városunk főbirájává neveztetett ki. * Újabb időben nemcsak a tüzes bakatorbor, hanem a bakator szőlő is nevezetességre emelkedett, így Rössler nyáradi kereskedő Hamburgba, sőt Oroszországba is kapott megrendeléseket. A bakatorszőlő elszállítása oly szerencsésen sikerült, hogy a szemeken a hamu is rajta maradt. * Megjelent és beküldetett a „Szent István társulat naptára“ 1863-ra. Második évi folyam. Szerkesztő Garay Alajos. Egerben, nyom az érseki lyceum nyomdájában. Ára 30 kr. — Telegrafi tudósítás a bécsi börzéről oct. 7. 5% metalliques 72.10. Nemzeti kölcsön 83.45. Bankrészvény 799. — Hitelintézet 22. 20. Ezüst 123.50. Londoni váltók 124. Arany 5.94. NEMZETI SZÍNHÁZ. Oct. 7 -re van kitűzve. „Romeo és Julia.“ Szomorujáték 5 felv. BUDAI NÉPSZÍNHÁZ. Oct. 7-re van kitűzve. „Liliomfi.“ Népszínmű 3 felv. A „P. Napló“ magántársürgönye. Belgrád, oct. 7. Tegnap a ferman vétele után a fejedelem proclamatiót bocsátott ki, tudatván, hogy az értekezleti határozatokat elfogadta, minthogy azok ha nem is minden, de néhány szerb jogoknak a óhajtásoknak megfelelnek, s elfogadta azért, hogy a jelen állapotoknak véget vessen. Politikai események. ANGOLORSZÁG, London, oct. 3. A „M. Post“ nem nagy reményeket köt a német egységi törekvésekhez. Egyebek közt a következő megjegyzést teszi : A weimari német képviselők gyűlésének véghatározata, világosan mutatja, mily rendkívül gyakorlatiatlanok a németek politikai kérdések tárgyalásában. A népképviselők elválásukkor egyszerűen kinyilatkoztatják, hogy Németországnak államok szövetségéből szövetséges állammá kell alakulnia, de azt nem méltóztatnak megmondani, hogy mikép kell végrehajtani e roppant változást. Nem hisszük, hogy igaztalanok lennék az ő éleslátásuk iránt, midőn kétségünket fejezzük ki, hogy nektek egy oly hétköznapi csekélység, amilyen amodus operandi, eszékbe jutott volna. — A lord mayort 1000 Cytibeli polgár felszólította, hogy elnököljön a Guildhallban tartandó Garibaldimeetingen. FRANCZIAORSZÁG. A franczia lapok írják f. hó - ről, hogy a császár elutazása Biarritzból, néhány nappal elhalasztatott. A korábbi terv szerint f. hó 4-én Saint- Cloudban kellett volna lenni a császárnak, a „La France“ s az „Ind. belge“ öszhangzó tudósításai szerint azonban f. hó 9 ke előtt aligha megérkezik Saint Cloudba. Fontos a császár ezen utazási terve, mert, mint a belga lap levelezői legújabban is írják, s amint azt már hetek óta a franczia lapok is szüntelen emlegetik, a császár visszatérése után rögtön elő fog vétetni a római kérdés. Ez ideig azonban a császár hallani sem akar az olasz ügyről. Bizonyítja ezen tényt azon körülmény, hogy a császár felkérette Lavalettet, soha sem fáradjon Biarritzba, hanem majd csak Saint- Cloudban jelenjék meg. A „La France“ megemlíti, hogy Lavalette semminemű levelet vagy megbízást sem nyert a pápától a császárnak leendő átadás vagy kijelentés végett, amint azt az „Opin. Nat.“ írta. A fő motto tehát, ezen hó második fele, mert abban nemcsak a római kérdésre nézve fog a császári politika határozottan nyilatkozni, de, mint a belga lap egyik levelezője írja, a római kérdés után a keleti, éjszakamerikai s mexicói kérdések is sorrendben követené most Juinow, — — —------Turinban annyival inkább szilárdulnak a remények, mivel Rattazzi is, mint az „Opin. Nat.“ írja,October második felében Párisban meg fog jelenni, s hihetőleg Cadini tábornok Vacca senator is vele jönnek. Rattazzi utazását már előre is kommentálják. Turinban leginkább az „Ind. beige“ által kifejezett azon verzióhoz húznak, hogy a franczia kormány máris elhatározta csapatainak visszavonulását, s az ezen visszavonulás által feltételezett kikötéseket fogja Rattazzinak tudtára adni. Mint tudjuk, a belga lap szerint a pápa magára fog hagyatni, szemben alattvalóival, s az olasz kormány csak annyira kötelezi magát, hogy megvédi a pápai területet minden önkénytes expeditiótól s semmi ügynököt sem küldene az egyházi államokba, vagyis a római nép akaratnyilvánulásának szabad tért hagy. Hogy mitévő leend ezen helyzetben a római udvar, a belga lapnak egy római levele sejtetni engedi. „Annyi bizonyos, szól levelező, hogy Lavalette IX. Piussal tartott utolsó találkozásában meggyőződött arról, hogy a szentszék, bárminő események következzenek is be, szenvedőleges állást fog elfoglalni. A pápa, a szent collegiummal a Vatikánba bezárkózva, a római népség tényével szemben, ugyanazon állásban „maradna, melyet két év óta elfoglalva tart. Ő szentsége protestálna ugyan, de nem hagyná el Rómát.“ — Az „Ind. beige“ két hírlapi kacsát említ meg, melyeket a párisi börze bocsátott ki a nagy világba. Az egyik nem egyéb , mint azon hír, hogy Victor Emanuel s a pápa kibékültek. „Bármilyen tréfa legyen is az egész, jegyzi meg a belga lap , mégis áremelkedést idézett elő a párisi börzén.“ A másik hír szerint Ausztria kijelentette volna a franczia kormánynak, hogy azon esetre, ha Róma kiüríttetik, Bécsből jegyzéket fognak Tarinba küldeni, melyben kivinni fogja az osztrák kormány, hogy Victor Emanuel kormánya határozottan befavourrozzon minden, az olasz parlament által Rómára és Velenczére nézve formált igényt, s ha ezt nem teendi, az osztrák kormány feljogosítva hiszi magát a háború megkezdésére. Ugyancsak a „belga lap“ írja, hogy a délamerikai ügynökök, Mason és Slidell, Páriz és Londonban egy végkísérletet fognak tenni, hogy Anglia s Francziaország által elismertessék a déli államokat. Ha ezen utolsó kísérlet sem fog sikerülni, ekkor a richmondi küldöttek, küldetések czélját befejezve látván, távozni fognának jelen állomásaikról. — A „Moniteur“ ben nemsokára hivatalosan fog jelentetni, hogy a 42 % államkötelezvényeknek 3%-re leendő kicserélése, mint kényszer-rendszabály, fog alkalmazásba vétetni. — A „Patrie“ írja, hogy B ismark-Schönhausen f. hó 20 ka táján érkezik Párisba, hogy bemutassa a császárnál visszahivatási leveleit. Kisseleff gróf pedig, kinek az orosz császár egy sajátkezű levélben köszönte meg az orosz uralkodó háznak, mint szintén Oroszországnak tett szolgálatait, felmentetvén őt egyszersmind a kor tekintetei miatt terhessé vált követi állomástól, szintén a császár megérkezése után teendi végtisztelkedését, előmutatandó uralkodójának szen levelét, mely küldetésétől őt felmenti. Budberg grófot, Kisseleff utódját, a „La France“ szerint azonnal fogadni fogja Napoleon császár, mint az új orosz nagykövetet. — Napoleon herczeg s neje, mint a „Patrie“ írja, megérkeztek Ajaccioba. A herczeg mindenütt a legszigorúbb incognitóban utazik. — A tours i érsek, ki nem vett részt a püspökök római congressusában, az „Ind. beige“ szerint szintén feliratot küldött a pápához. Az érsek meg nem jelenését ugyancsak kárpótolja feliratának túlhajtott ultramontán hangja. Feliratában feltételezi a pápának Rómából távozását, hogy utánna tehesse, hogy „most a gonoszság szelleme uralkodik a világon.“ A belga lap azt hiszi, hogy a franczia clerus azon része, mely az ily fajta feliratokkal adós maradt, már csak azért is felír, hogy hátrálni ne látszassák, s az alakiságnak elég legyen téve. OLASZORSZÁG. Turinból October 2 dikáról Írják : A minisztérium,, jónak látta az amnestiát nem kötni Pia herczegnő egybekelési ünnepélyéhez — azt akarta, hogy e lépés tisztán politikai jellemet viseljen. Beszélték, hogy be akarja várni a császár váderében alaptalan állítás. Napolon bg Corsicába utazott, a nem Párisba ment. A franczia kormány az amnestiát ajánlotta, még mielőtt Napóleonig Turinba érkezett volna. Az olasz kormánynak csak egy czélja volt a halogatással. Meg akarta mutatni, hogy nem az utczai közvélemény nyomásának enged, hanem, ha akarja, megindítja a keresetet az aspromontei foglyok ellen. Rattazzi ideiglen átveszi az igazságügyi tárczát, hogy maga írhassa alá az amnestiáról szóló rendeletet, s az ezt megelőző miniszteri előteljesítést. Azonban az amnestia, mint várni lehetett, korántsem fegyverzi le a tett pártot. Az folyton működik alattomban, s új csínyt tervez, de a kormány őrködik, s ezután alkalmasint szigorúbban fog eljárni. Minden azon hitre jogosít, írja továbbá a jól értesült levelező, kitől a fentebbi adatokat veszszük, hogy teljes politikai csend korszakába léptünk, habár ez aligha tartós lesz. Mihelyt a római ügyre vonatkozó alkudozások bármi eredményre jutnak,remélhetőleg e hónap végén, azonnal világosabbá lesz a helyzet s a pártok állást foglalnak. Ezen nyugalmas időben, úgy látszik, a közhitel mind jobban meg fog szilárdulni. Az állampapírok keresettek s a kölcsön nem következik be egyhamar. Az állambirtokok eladása elkezdődött, s sikerrel foly. — A Havas-féle (párisi) távirati hivatalnak írják Turinból .A protestáns propaganda kettőzött erővel foly s pártfogókra talál a főbb hivatalnokok körében. Egyébiránt alig hihető, hogy az oly katholikus Olaszországban nagy hódításokat tegyen. — Rómából írják, hogy ott Pargne egybekelési ünnepe napján demonstrátiók történtek. Aznap reggel három nagyszerű virágbokrétát vittek a portugáliai követséghez, egyet a nemzeti bizottmány, egyet a római nép, s egyet a tanuló ifjúság nevében. Hozzá volt csatolva egy arany betűkkel nyomott adresse, melyet egyszersmind számos példányban a falakra is kiragasztottak. Ugyanazon nap az „Argentina“ színházban az első felvonás végével a karzatról sonetteket vetettek a földszintre, melyekben Olaszország és Piagne egybekelése volt megénekelve. A nézőség rendkívül lelkesedett zajgása alatt a zsandármok dühösen srohantak a hullott nyomtatványokra s az olvasók kezéből kikapkodták; de nem sokra mehettek, mert a sonetteket roppant számban szórták le s a ház tömve volt nézőkkel. Garibaldi sebére nézve írják: Palaciano tanár jelentése szerint Garibaldi sebében még mindig benn van a golyó. A sebből többször jött ki ruha- és csontdarab közelebbről is. Palasciano azt javasolta, hogy most, midőn a seb még elég kedvező symptomákat mutat, meg kellene kisérteni a golyó kivételét, de az orvosok nem tudván megegyezni, a javaslatnak nem jön következése. Turin, oct. 6. Garibaldinak rosz éjszakája volt. A mai hivatalos lap hozza az amnestia-rendeletet. — London, oct. 6. Tegnap, vasárnap, valóságos csata volt a garibaldiánusok és a katholikus írek közt, a Hyde-parkban. Sokan sebesültek meg. Sok elfogatás történt. A rendőrség közrelépése vetett véget a zavaroknak. — Turin, oct. 5. (Este.) A király az amnestia-rendeletet minden, az újabb eseményekben résztvettekre vonatkozólag aláírta, kivéve a h hadseregbeli szökevényeket, akik ki vannak zárva. — Milano, oct. 6. A mai „Perseveranza“ szerint Depretis és Sella miniszterek vissza fognák venni a lemondási folyamodványaikat, miután Garibaldinak kegyelem adatott . Pepoi mind az által nem akarja lemondását visszavenni. A kamara nov. 15-én meg fogna nyittatni. — Belgrád, oct. 6. Ma reggel óta szétszedik a torlaszokat. A nép hangulata izgatott. A fermánt délután hirdetendik ki. A múlt éjjel ment el egy gőzösön Viddinbe a várból a száműzött törökök első szállítmánya, körülbelül 600 egyén. — Boroszló, oct. 6. A sziléziai lap hiteles forrásból értesül, hogy az orosz czár Zamojszki grófot a császári birodalom határain kívüli számkivetésre ítélte. — Berlin, oct. 6. A képviselőház mai ülésében Reichensperger (Geldern), Vincke, Osterrath és Simson a bizottmányi javaslat ellen, Waldeck, Gneist, Lüning és Hennig pedig mellette szólottak. A minisztérium hallgatott. Az ülés végén Bismarck elnapolást indítványoz. A kormány hosszabb jelentést akar tenni. Holnap folytatás. NÉMETORSZÁG. A porosz miniszteri válságról ekként ír a badeni hírlap . A legközelebbi jövőben egyszerűen csak az a kérdés , hogy a minisztérium egy budgettelen keresztes hírlapféle minisztérium-e, melynek nincs más vágya mint az alkotmány romjain a junker győzelem rövid örömnapjait megünnepelni, vagy a kormány terveivel oda céloz, hogy Poroszország a Napóleonéhoz hasonló csillámló külpolitikát játszik az alkotmányos élet rovására ? Mindkettő képtelenség, épen azért tarthatatlan az ily minisztérium is. Most még inkább érezzük, mint bármikor, hogy Poroszország ereje alkotmányában fekszik. Alkotmányos jogaival együtt veszíti rokonszenvünket, és ami az előtt puszta phrasis volt, ma tagadhatatlan tény, hogy Poroszország Németországon csak erkölcsi hódításokat tehet, vagy megbukik. Az alapos és komoly német szellem képtelen egy kényuralmi romanizmus külcsillámain lelkesülni. — Az adressehez, melyet a porosz népegylet az urak házához benyújtani szándékozik, az aláírásokat igen jellemző módon gyűjtik. így irja a „Volkszeitung“, hogy egyik pomerániai faluban egy felsőházi tag fia cselédeit s tiszteit a következő felszóllítással íratja alá , hogy „ez azokért a disznó képviselőkért történik.“ Sok helyen meg azt hiszik az aláírók, hogy az aláírás után néhány pfennigért valami hírlapot vagy naptárt fognak kapni. i£zt 1 póttá Pest, october 7. A „Süddeutsche Zig“-nak írják Bécsből, hogy Reehberg grófnak, valamint a párisi osztrák nagykövetnek, Metternich herczegnek állása a Bismark úr által Páriában kivívott siker által veszélyezve van. Reehberg úr — jegyei meg egy bécsi lap — az utóbbi időben sokkal nagyobb buzgalommal, habár kevesebb szerencsével is dolgozott a német kérdésben, s Metternich herczeg sokkal nagyobb méltósággal képviseli Ausztriát a párisi diszlakomákon, sem hogy mi külügyeink s a Napóleon császár udvarával fenntartott diplomatic viszonyaink vezetésében válság lehetőségében hihetnénk. Másrészről azonban mégis lehetséges, hogy azon esélyek következtében, melyeket Bismark ar Párisban jövendő tervei számára nyerni látszik, pereznyi hidegség állott be, s ha ezen lehetőség feltételeztetik, az említett tudósítás nyer fontosságban, amiért is annak legfőbb részét ezennel közöljük. A tudósító irja : „Reehberg netaláni utóda Bome gróf lenne, Bud-Schauenstein gróf, tehát hivatali elődének veje, mint ki a diplomatiai lovag sarkantyúkat érdemelte ki, midőn Hamburgból a délnémetországi udvarokkal azon hadjáratra indult ki, mely az azonos jegyzékekkel végződött. Blome gróf, névlegesen még mindig hamburgi ügyvivő , azon siker után rögtön Bécsbe hivatott s azóta az állam kanczelláriában van alkalmazásban. Blome gróf fia a holsteini nemesek közül az egyik leggazdagabbnak, s gyermeke — anyai részről — Ausztria egyik leggazdagabb nőjének, áttért a katholikus hitre s mint áttért, a leghőbb buzgalommal viseltetik az egyház iránt; kellemes modora s alakja mellé alapos miveltséget s kitűnő tehetséget kapcsol ; a magas aristocratia s a magas klerus rendkívül kegyelik. Ezen embernek lesz jövje, s úgy látszik, hogy épen az után van e jövő felé. A lapokban nem rég volt róla szó, hogy Párisban tartózkodik . A közönséges városi pletykák közt nemrég e száraz tudósítást lehetett olvasni: „Blome gróf Párisba utazott,mennyi volt az egész. Hanem ezen utazásnak lehetett háttere is. Metternich herczeg, a párisi követ, köztudomásilag egy idő óta szabadságon van, ha más részről nem is tudnék,már csak azért is, mert cseh jószágain tartózkodik, s Bécsben nem mutatja magát — gyanításokra tér nyílik. Hogy röviden szóljunk, Metternich herczeg meglehetősen kiesett a kegyből. Társadalmi tehetségének uralkodó befolyásával annyira tele voltak, hogy egyszerre csak nagy meglepett Párisban a legrövidebb idő alatt ép annyi tért bírt magának nyerni, mint a mennyit e részről elvesztettek ; a herczeg ismételten utasításokat kapott, melyek mindannyiszor szemrehányásoknak is beillettek ; a vége az egésznek az lett, hogy Metternich most Csehországban van szabadságon, s hogy Blome ezen idő alatt utazott Párisba, honnan egyhamar aligha vissza fog térni. Még ez ideig Blome gróf nem osztatott be az ottani követségbe, a követség azonban utasítást kapott, hogy tanácsát vegye igénybe ; a többi azután magától megy. Az egyszerű hamburgi ügyvivőt nem fogják rögtön párisi nagykövetté kinevezni a diplomatiai hierarchia szabályainak átugrásával, de ha abba beosztják , úgy bizonyára az ügyek élén áll, mert rangfokozata nagyobb, mint a legidősebb követségi tanácsosnak. *— Az pedig nem fekszik a diplomatiai illem határain kívül, hogy egy oly követségi ügyvivő , ki hosszabb ideig vezeti az ügyeket Párisban, onnan egyenesen a bécsi államkanczellárisba tartsa bevonulását.“ A „Süddeutsche Zeitung“ levelezőjére hagyja a felelősséget e közleményért. — A „Neueste Nachrichten“ írja, hogy Bismark urat nem igen látszik zavarba hozni a porosz képviselők ellenszenve a nagyhatalmi politika ellen. Ha igaz ugyanis, amit egy német lap ír,Poroszország csatlakozott Oroszország tiltakozásához a Montenegróban tervezett katonai utak építése ellen. — Garibaldi levele, a szeretet, melyet Angolország iránt mutat, meghatják, lelkesedésre ragadják az „Advertiser“t. „Ha lehetséges az „Advertiser“ — az ünnepelt olasz katonát és hazafit még magasabbra hevezni az angol nép tiszteletében, és iránta lelkesedést ébreszteni, melyhez hasonlót még egy idegen se ébresztett nála, az bizonyosan sikerülne ezen megható levél által. Nincs elég szavunk kifejezni bámulásunkat, melyet bennünk ez irat támaszt Garibaldi jelleme iránt.“ Garibaldi kívánságát és javaslatait egészen mellőzi az Advertiser.“ A „Daily Telegraph“ csóválja fejét e vágyak és javaslatok felett, de elismeri, hogy olyanok ezek, melyeket Németországon jognak és elvitathatatlan igazságnak neveznek. „Ezen ember eszelőssége, mond a „D. Telegr.“, több figyelmet érdemel, mint az okosak bölcsessége.“ A „Globe“ szól Garibaldi leveléről, de nem oly komolyan, mint a „Times“, s nem is oly lelkesülten, mint az „Advertiser.“ Ez követi és kigúnyolja Garibaldi eszméjét a „jövő politikájáról“, és kételkedik emberismeretén. Garibaldi iránt, mint ember iránt, a legnagyobb tisztelettel viseltetik. Az „Ind. beige“ párisi levelezője írja f. hó 4-ről, hogy a franczia irányadó körökben mindinkább kezd erősödni azon meggyőződés, hogy a római kérdés igen közeljövőben meg fog oldatni, és pedig a „Constitutionnel“ által közrebocsátott czikk értelmében. — Emlékezetbe hozzuk, hogy ezen czikk szerint Rómát maga az olasz kormány biztosítaná minden invasio ellen, de a franczia csapatok visszavonatása által a pápa alattvalóival szemben hagyatnék.— Párisban a felől is meg vannak győződve, hogy ezer esetben néhány nap eltelése alatt az egyesült római municipalitások Victor Emanuelt meghívni. Az „Ind. beige“ ezen mindinkább szilárduló meggyőződés támogatására idézi a börzén mutatkozó roppant árszökkenést, „mint a bizalom valódi kiöntését.“ — Az „Ind. beige“ a moniteuri okmányok közrebocsátásának genesisére vonatkozólag írja, hogy késő éjjel adatott parancs a császár által, hogy másnap az okmányok bárhogy is , a Moniteurben napvilágot lássanak. A miniszterek közöl másnap többen meg voltak lepetve e fontos okmányok közrebocsáttatása által — oly váratlan volt az reájok nézve. — A diplomatiai okmányok harmadikénak — mely Lavalette válaszát tartalmazza Thouvenelhez — genesisére is igen érdekes fényt vet a belga lap azon tudósítása, hogy ezen sürgönyt Be 1tuno herczeg szerkesztette, mint a ki részt vett Lavalettének Antonelli bibornokkal tartott értekezésén. A követ sejtve, hogy ezen értekezlet igen komoly s fontos leend, czélszerűnek tartotta tanuul az első titkárt magával vinni a vaticánba. Midőn a találkozásnak vége volt, Belluno herczeg hevenyében állította, össze a sürgönyt, felhasználva mindazon kijelentéseket, melyeket Antonelli bibornok előttök tett. Felelős szerkesztő s Báró Kemény Jaigmond ■- o sak, rész útra vezethetnek, s a legjobb esetben sem látunk benne annyit, mint magában az általuk lemásolt természetben. Ezért legelőször is egy kérdést kell előre bocsátnom : várjon a „D. Z.“ miből ismeri zenénket : a Bécsben megfordult czigány-bandák — jó, roszul összetákolt csárdások — Doppler és Erkel operáiból itél-e? vagy tudományos szomja kielégítésére bebarangolta Magyarhon lapályait, Erdély hegyeit és völgyeit ? Ez utóbbi pontokra bizton állítom, hogy a német zenebölcseket zenénk épen nem érdekli anynyira, hogy eme hosszas időben fáradságba kerülő tapasztalatok gyűjtésére vállalkozzanak, hogy saját szemükkel lássanak, füleikkel halljanak, e végett nyelvünket alaposan megtanulják stb. stb. — És ha a Duna lehoz is néha egy-egy ily magas vedéget — kivált előadó művészt — a 2. Komlóban meghallgatja czigányainkat, sőt megajándékozza nemzetünket magyar műtermékeivel , bizony ennek mind más oka van, oly oka, mely miatt ezen urak némelyike nemcsak csárdásiásra adja magát, hanem kaliforniai veréb-tánczot is ir. Nemmel felelve tehát a kérdés második felére, önként következik, hogy a „D. Z.“ csak a bécsi serházakból, egy, már általunk kiátkozott, a Bécsbe vándorolt csárdásból, s végre Doppler Erkel dalműveiből mond ítéletet. Lássuk rendre mind a három forrást. A czigány — ki alkalmasint, csakhogy megbámultassa magát, külföldön sokkal inkább rakonczátlankodik — igaz,hogy zenénk egy részét, a tánczot kezeli, de nagyon csalatkozik a D. Z., ha azt véli, hogy mi a czigány zenélési modorát, invenzióit mind helyeseljük,s a magyar zene mintaképének tartjuk. — Ellenkezőleg épen azon vagyunk, hogy a czigány ízléstelen, művészietlen arabeszkjeit zenénk fejlesztésénél kiküszöböljük, vagy legalább háttérbe szorítsuk. És ez így lévén, vájjon lehet-e ebből zenénket alaposan ismerni ? Vájjon ha valaki — s tegyük fel: a D. Z. is — béke-korban kedélyesen mulat Doppel-Trippel, a rosz időkben pedig Dambiere mellett (mely utóbbiban régen a szegényebb zárdás atyák részesültek), és boszúságára úgy találja, hogy amaz üdítő nedvet a Berkun skrétával, hamuzsirral s más káros járulékkal meghamisította, vájjon, mondom, e körülményből következik-e, hogy a komló, árpa, zab mind haszonvehetlenek ? Másik forrás a csárdások özöne, melyek, fájdalom ! nem maradnak honunk határai közt. Igaz, hogy e csárdások dallamkötésében nem mindig találunk logikát ; sőt legtöbbnyire hiányosak mindazok , miket a német Abschnitt, Satz, Period stb. néven ismer ; (hát még öszhangosításuk !) mert szerzőik még eddig csak ábrándoznak, s nem észlelnek ; szintoly természet fiai, mint a czigány; s a Kirnberger óta mostanig világra jött elméleti tanokat a nevükről sem ismerik ; de vájjon következik-e ezekből, hogy ama szerzők, kik — bármit mondjon a D. Z. — szép tehetséggel vannak megáldva, komoly zenei tanulmány után sem fogják magukat helyesen kifejezni ? — E pontra is ismételhetném a fentebbi Bierku n b t-ot, de változatosság kedvéért kérdem aD. Z.-ot : Vájjon a tudós zene bölcsőjében is nem elég haszontalan Walzer és Bipláda rontja-e a levegőt? s vájjon ebből lehetne-e azon szomorú gondolatra jönni , hogy a német zene örökös pangásra van kárhoztatva ? Egyébiránt abban is csalódik a D. Z., ha népzenénknek egyedül a csárdást véli. Ez, szoros értelemben, a nép legalsó rétegéből került, l a polgári társaságon kívül nomád életet élők dala és zenéje. Nem tagadhatom ugyan, hogy mai időkben sokan visszaélnek a csárdás kifejezéssel, s oda is írják, ahová nem illlik, de erre megint ismételnem kell a Bierkunstot, s amit ebből következtettem. A harmadik forrás már nagyobb figyelemre méltó , mert bíráló itt feldolgozott anyagra talál Doppler és Erkel műveiben. „Nem tudjuk — így iz a D. Z. — várjon a magyarok sikerültnek tartják-e nemzeti zenéjük szempontjából: Erkel Hunyadiját és Doppler Ilkáját?“ Tudja meg tehát a D. Z., hogy mi — ámbár ez ellen is elég kifogásunk van — a kettő közül, nemzetiségi szempontból, legsikerültebbnek tartjuk Mosonyi „Szép Ilonkáját.“ min A D. Z. nak azon állítása, hogy E. és D. tette a legelső kísérletet a magyar dalmű teremtésére, nem tudom, milyen forrásból származik, s szintén zenénkben való járatlanságára mutat. — Ama dalművek feletti megelégedésünket illetőleg pedig kérdem : vájjon mit tart a D. Z. az olaszok, s később németek legelső operai kísérletéről ? vájjon mindkettő a mai tökélylyel jött e a világra ? Nem tagadhatjuk, hogy a műformák, melyekben nekünk is dolgozni kell , ma már készen állanak , s ez előnyünk egyfelől épen a németek érdeme, de vájjon egy oly sajátságos zene fejlesztése, mint a magyar, azon, zenénkre kellemetlen helyzet, mit ezúttal a D. Z. nak elősorolni nem akarok, nem kerül-e szint annyi küzdelembe, mint az első opera eszméjének kivitele. Mi az említett zeneszerzők műveit csak áttörésnek tartjuk, s véleményünk szerint abból, hogy E. és D.-nek nem sikerült egy tökéletes, kész, sima, járható utat egyengetni, nem következik, hogy idővel, kitartás, s a magyar ajkú ifjúság komoly tanulmányozása után se fogjon senkinek sikerülni. Ezen kútfőkből következteté a D. Z. a fenn elősorolt pontokat, melyeknek folytán rokonszenvénél fogva aggodalomba esik, s félni kezd, hogy a magyar nemzeti opera örök időkig egy szép álom lesz. Vessünk egy pillantást eme pontokra. A magyar zenének csak két különböző hangulata van : lassú és gyors időben. Csak kettő ? S vájjon hány van a szoros értelemben vett németnek ? Egy : t. i . a Walzer hangulat, mely már ezért is szegényebb, mint a magyar, s mind a mellett mily nagyra emelkedett a német zene! Azonban, hogy a „Donau Zeitungénak ne legyen oka sokáig aggódni felettünk, tudatom, hogy a magyar zenének nem két, hanem három, egymástól egészen különböző hangulata van : az Adagio, a Toborzó, mely alatt élénkebb Andantét lehet érteni, és az Allegro. Ennél is több , mert e három hangulat megtűr minden módosítást, minél fogva sok alhangulatai lehetnek, melyek az emberi kedély minden árnyalatát híven vissza tükrözik. — Hogy a D. Z. Adagionkban semmit sem látott, s legfeljebb a czigány arabeszkek kápráztatták szemeit, abból nem következik egyéb, mint hogy a mit hallott, nem elégítette ki követeléseit, s még ekkor is kérdés : váljon a D. Z. követelései mindig és mindenben összeférnek-e a művészi ízléssel ? magukon hordják-e a bírói csalhatlanság bélyegét . Egy olyan népzene , melynek Adagiójában annyi fájdalom, Toborzójában annyi humor, kedélyesség, s Allegrójában, hogy a D. Z. szavaival éljek, tombolás, dühöngés van, oly gazdag kincs-erekkel bir, minőkkel egy népzene sem, s csak legyenek avatott kezek, biztosítom Wanda bírálóját, semmi oka sem lehet sorsunk felett aggódni. Nem tűri meg zenénk a 3/1 méretes ütenynemet ? Ez egyben a D. Z.-nak nagy igaza van, s szintén abban is, hogy ha megtűrné, anynyival gazdagabb lenne. — De miért nem tűri meg a német páratlan ütenynekie a magyar párosát ? Ilyen kérdések vitatásába bocsátkozni nem akarok , mert ez épen anynyi, mintha azt fejtegetnők, hogy a magyar miért magyar, s a német miért német ? Fogadni merek a D. Z.-al, hogy egy második Beethoven a magyar páros üténynemben olyan elragadó Allegrokat fogna írni, milyeket irt az első a páratlanokban. — Szeresse a D. Z. a Walzert; a magyar — biztosítom — szintoly rendületlenül, azaz sokkal rendületlenebbül ragaszkodik zenéjéhez. A bővített negyedre tett észrevétele alaptalan, de csalatkozik, ha azt hiszi, hogy a magyar zeneszerző kötelezve van ezt minduntalan alkalmazni , sőt akkor is tökéletes magyar zenét lehet írni, ha a bővített negyedeket egészen nélkülözzük. Ennélfogva a bővített negyed kezelésére viszont csak az áll, hogy azzal visszaélnek,s minduntalan alkalmazzák; de erre megint eszembe jut a Dümbier és Bierkunst stb. stb. Miután pedig a D. Z. maga elismeri, hogy a bővített negyed, óvatosan használva, egy merész vonás, melynek jelentősége van, úgy vélem, akarata ellen mellettünk szólott. Két utolsó pontját, a sarkán kétszer is megforduló Záradékot és Syle opét illetőleg, ezúttal csak azt jegyzem meg — ha D. Z. ne vegye rész néven — hogy ezen visszaéléseket leginkább azon németek teszik, kik minden áron magyarul akarnak componálni, s a magyar életet, zenét nem ismerve, ama külsőségeket zsúfolják egymásra. Ha netalán a még fejletlen ízlésű czigányok és magyar ajkúak is e bűnrovat alá esnek.............. engedjen meg a „D. Z.“, erre ismét eszembe jut a Bierkunst, melyből nem következik, hogy mivel sok megvesztegetett sor van, jó egyáltalában ne lehessen. Általán véve a „D. Z.“ elmélkedéséből azt következtetjük, hogy szerinte a zene fejlesztése s opera körül meg kell tartani a népzene formáit, sajátságait, selejtességeit, sallangjait, gyengeségeit. De ha csakugyan ő lenne a „D. Z.“ véleménye, s e vélemény helyes lenne, viszont és utoljára kérdem , hogy fejlődhetett ki akkor a német, olasz és franczia zene. Mi az ellenkezőt hisszük, mert ahol művészi fejlesztésről van szó, ott a szoros népies formáktól, modoroktól s több effélétől, el kell távozni. Hogy fogjuk-e czélunkat elérni? Kérdi a D. Z. aggodalmasan. Igaz, hogy ennek kivitele sok nehézséggel jár, de azért épen nem kivihetlen. Nehézséggel, mondom, mert be kell várnunk azon időt, mikor zenénk fejlesztése körül csak avatott magyar kezek foglalkoznak, ez pedig alapos zenei nevelés után remélhető. Jelen körülmények közt, midőn a D. Z. egyfelől attólél, hogy a magyar nemzeti opera örök időkig egy szép álom jelez , mi másfelől szintén aggódunk, valahányszor halljuk, hogy egy idegen ajkú magyar dalműven dolgozik, vagy kezét nyújtja zenénk fejlesztésére. Egyébiránt őszintén tiszteljük szomszéd zenetudorainkat; elismerjük , hogy tőlök sokat tanultunk ; ezután is örömest tanulunk — az egy magyar zene fejlesztése kivitelével, Bartalus István.