Pesti Napló, 1863. április (14. évfolyam, 3939-3963. szám)
1863-04-08 / 3944. szám
erejéig. Ily közös kiadási tételek pedig a következők : A civillista, a királyi ház apanagéi, a titkos tanács kiadásai, a közös államadósság kamatai s törlesztései, a nyugdíjalap, a külügyi hivatal, a tengerészeti ügy, a financzminisztérium. Ezen tételekre nézve ugyanis tartoznak a herczegségek a meghatározott közös költség-illetményt két évre előre országgyűlésileg megállapítani, s ha azokból felesleg maradna fel, az a herczegségek javára fog fordíttatni, 3- szor. Ha a rendes budgetben megállapított rendes országos belkiadásokban hiány mutatkoznék, ez iránt a herczegségek rendeihez kellene előterjesztésekkel járulni. 4- er. A herczegségek financziáinak kezelése a holstein-lauenburgi herczegségek számára külön felállított minisztériumra fog bizatni. 5- ör. A közös ügyek iránti törvényhozás minden teendője a király s a holsteini rendek által közösen, egyetértőleg végeztetik. A közös ügyek többi formái iránt a holsteini országgyűlés fog nyilatkozni. Ezek képezik a Holsteinnak adott engedmények velejét. Az itt ismertetett kibocsátványhoz három leirat van mellékelve, melyek a financz- és hadügy elkülönítésére s Holstein emer újonnan oktrojált alkotmányára vonatkoznak. Végre egy királyi nyílt levél ápril 22-re hívja össze a dán reichsrathot, mely szervezendi a jelen kibocsátványok által konstituált odera-államot. A dán király és kormány tehát utóvégre is elhatározták magukat , hogy engedményeket tesznek, csakhogy ezen engedmények egyoldalúságát, félszeltséget legkirívóbban tünteti elő azon körülmény, miszerint míg két herczegségnek adatik valami, azalatt a harmadik (Schleswig) előtt szélesebbé egyengettetik a beolvadás útja a dán államba. Nemzetgazdasági fejlődésünk. Ismét egy jeles munkával gazdagodott szakirodalmunk, Kautz Gyula Nemzetgazdaság és Pénzügytan legújabb jeles munkáját értve, melynek második kötete is elhagyta a sajtót. Valóban, a tudománynak bármely egyes szakában és ismeágában történjék haladás és tovafejlődés, a közmivelődésre nézve egyaránt örvendetes nyereség, mert hiszen a társadalomnak nem lehet egyetlen hasznos tagja, az államkormány magas polczától se egész a pásztorkunyhóig nem lehet a legigénytelenebb polgár, akinek életpályája bizonyos szakismeretet, s bizonyos szakképzettséget ne feltételezne. A pásztorbojtár éveken keresztül tanulja együgyű szakmája csinyját-bingját, míg elvégre jóravaló számadó gazda válik belőle, és bármily egyszerű és igénytelen is ez életpálya, de azért szűk körében a szakügyesség ép oly fény oldala, mint bármely más magas művészetnek ! A műiparosok a vándorbotot veszik kezükbe, s messze idegen országokat barangolnak be, hogy a remeket elkészítvén, a becsületes czéh érdemes mestereiül beavattassanak. Az ügyvéd, pap, mérnök, orvos stb. mind megannyi szakműveltséggel készül az életpályára, hogy kenyerét becsülettel kiérdemelje, s polgári hivatását méltólag betölthesse. És mint a gyakorlati életben látjuk , minél magasabbra fejlődtek valamely államban a szaktudományok, annál nagyobb virágzásnak örvendett a földmivelés, az ipar, és a kereskedés, a polgári jólétnek e leghatalmasabb alapforrásai és biztosítékai . Már ha az egyes szaktudományok ily életbevágó fontos tényezők, mennyivel fontosabb egy egész nép, egy egész társadalom kombinált élettudománya , a „Nemze tgazdaság“ nagyszerű tana! Valóban, szerző szakmunkájához nem választhatott méltóbb jeligét, mint Clement azon jellemző mondatát: ,,L’ Economic Politique est la science la plus positive, la plus utile et la moins incompléte; et que sans eile on ne peut faire ni politique, ni philosophie, ni legislation ni morale utiles et vraies.“ A nemzetgazdaság azon hatalmas közvetítő, mely a társadalmat ezer külömböző alkelemeiben és szétágazataiban egy organikus egységgé fűzi össze, és életerős egészszé alakítja , azon hatalmas tényező, mely a munkamegosztás alapján az államtest minden egyes izének és porczikájának rendeltetését és munkakörét pontosan kijelölvén,a szerepeket megosztja, és így a magánérdeket a közérdekkel olvasztja egybe; a közérdekkel, mely minden egyes államtestnek szívgyökere, lüktető ere és egészségi állapotának fokmérlege ! Mert hiszen az egész test csak akkor egészséges , ha annak minden egyes tagja ép és egészséges, és a természet által kijelölt működését hiven és pontosan teljesíti ! Jaj annak a testnek, melynek feje ép és egészséges, s magasztos eszmékkel bíbelődik, de keze és lába megbénítvák, és igy az eszközök hiányoznak a magasztos tervek kiviteléhez ! Míg ellenkezőleg, hiába futkosnak a lábak és hadonáznak a kezek, ha a buta fő nem tudja a munkát okosan irányítani és eszélyesen felhasználni. Harmonikus egység és eszműködés az államtest épségének főfeltétele, és ha valaki azt hiszi, hogy ezen egységet és összeműködést, máskép bármily erő és hatalom által is össze lehet tartani, mint a külön tagok kielégített magánérdeke alapján , ám legyen az ő hite szerint, — mi azt hiszszük, hogy a természetet erőltetni igen is lehet, de alaptörvényeiből kiforgatni soha. A nemzetgazdaság feladata tehát valóban nagy és nemes, nevezetesen : A nemzet valódi boldogítása anyagilag és erkölcsileg. Erkölcsileg : a közműveltség és szellemi haladás folytonos fejlesztése, a tudományos ismeterjesztés és a népnevelés alapján. Anyagilag , az általános közjólét eszközlése által, amennyiben folytonosan a nemzeti jövedelem igazságos megoszlására törekszik az által, hogy minden becsületes munkának, szorgalomnak, fáradságnak és érdemnek illő jutalmát biztosítja, a nyomor terjedésének, az ínség és szűkölködés beférkezésének pedig akadályokat vet azáltal, hogy ezeket is képességükhözi munkára segélyzi; továbbá : czélszerű, s tapintattal foganatosított pénz és hitelrendszert, hitelintézeteket és takaréktárakat szervez, melyek a közbirodalom alapzatain emelkedve, minden bekövetkezett válságok és veszélyek közepette szilárdul megálljanak veszélyesen űzött gazdag s változatos termelés ; a földmivelés, műipar és kereskedés széles mezején. A nemzeti vagyonforrások kikutatása, ezeknek minden iránybani fejlesztése, s folytonosan összhangzó működésben és egyensúlyban tartása ; minden létező anyagi, természeti és társadalmi erők, képességek és rugók okszerű felhasználása és értékesítése; végre eszélyes, erkölcsileg is jogosult, nemes és változatos vagyonfelosztás és élvezés, mely mindenkinek fáradsága gyümölcsei használását lehetségesiti, s magának a szakadatlanul folytatott iparnak, szorgalomnak, takarékosság és törekvésnek valódi forrását és rugóját képezi, mindezek mellett és felett pedig egy a nemzet minden osztályait, minden érdekeit és életczéljait egy iránt átkaroló , figyelembe vevő és ápoló, erélyes, felvilágosodott, takarékos és szabad szellemű államkormányzata törekvés, mely mindenütt és minden körülményben fő feladatául ismerje, a nemzet valódi boldogítását az anyagi közjólét, a közműveltség és haladás előmozdítását és biztosítását. Nem kell azonban azt hinnünk, mintha a népgazdászát e virágzási polczát és állapotát mindenkor és mindenütt végkép azonos és egyenlő formák, intézmények és viszonyok jellemzenek s mintha csak és egyedül egy bizonyos , mindenütt ugyanazon s változatlan alakzatban kellene annak nyilvánulnia. Hisz ezt már maga azon körülmény is lehetetlenné teszi, hogy a népek és társadalmak megannyi sajátszerű jellemmel, intézményekkel, történeti s fejlődési viszonyokkal, s műveltséggel biró nemzetegyéniségeket képeznek, sajátszerü ipari és gazdászati irányok, szükségletek, erők és törekvéseket tanúsítanak, s így szükségkép közgazdászati létszerüknek és állapotaiknak is bizonyára sajátszerü nemzeti jellegüket kölcsönözik. Nagyon igaza van tehát gr. Károlyi Sándornak, midőn a „Hon“ 18—19-dik számaiban a „Socialis tudományokról“ értekezvén , egy központi, Pesten székelő országos közgazdászati társulat alakítását szorgalmazza, mely közgazdászati társulat, mindenek előtt, ne csak névben legyen magyar, hanem legyen magyar a magyar érdekek felismerésében , a helyzet, a sajátságok és helyi viszonyok szigorú és alapos tanulmányozásában, és az ezeknek megfelelő sajátlagos és helyi érdekekből kifolyó intézkedésekben ! — mert például, mint a tisztelt gróf igen alaposan jegyzi meg: az, ami a nagy népességű országokban alkalmazható, az, ami ott szükséges, nem leend szükséges nálunk, kik a túlnépesedés ellen eddig panaszt még távolról sem emelhetünk; — sőt ellenkezőleg, általában munkaköz hiányában szenvedünk; — az is tisztán igaz, hogy nagy része az idegen axiómáknak felesleges leend nálunk , miután az ismét fontos kérdés, hogy például az angol gyakorlatiságot felállíthatnók-e körünkben anélkül, hogy az angol nép szk évi gyakorlataival és helyi viszonyaival bírnánk? Magyarországban magyar viszonyokkal van dolgunk, ennél fogva magyar sociális tudományokra van szükségünk, melyek saját életünkben gyökerezzenek; — s gyakorlati szellemünk kell, hogy nálunk sajátságos elveket teremtsen; — s kell, hogy importálandó eszméinket még előbb megmagyarositsuk ! És egy ily magyar közgazdasági társulatra annyival nagyobb szükségünk volna, miután az országgyűlés, melynek éz egyik legszebb és legfontosabb feladata a közgazdasági ügyek rendezése, jelenleg együtt nem ül , de ha együtt ülne is , a közgazdasági társulatnak azon előnye mindig fennmarad, hogy ennek tagja minden szakember lehet: írók , tanárok, gyakorlati gazdák, gyárosok, iparosok, kereskedők stb. szóval az országnak minden jeles és kitűnő szakemberei és tudósai , holott az országgyűlésből tömérdek szakemberek kimaradnak, mert hiszen mindenki, még ha akarna sem lehet országgyűlési képviselő, holott közgazdasági társulati tag mindenki lehet ; — és így az illető szakosztályok a szakérdekeket hivebben képviselnék itt, mint amott. És vegyük a dolgot gyakorlatilag! — mennyi előny volna az a törvényhozásra nézve, ha a közgazdasági tárgyak ez illető szakosztályok és ügyérdekeltek által apróra megvitatva és formulázott vélemény alakjában terjesztetnének országos tanácskozmány alá; — mennyire megkönnyítetnék és sebesíttetnék a munka! — hisz a gazdasági egyesület, a cukor, pálinka, a földhitelintézet, a vasutak, az országos gazdasági tanintézetek ügyeiben stb. már eddig is, mondhatni ösztönszerűleg pótolta egy ily országos közgazdasági egyesület hiányát! Valóban, egy közgazdasági társulat bármily időben és bármily viszonyok között szerencse volna ránk nézve, jelen helyzetünkben pedig valóságos Isten áldása! és pedig annyival inkább, miután Trefort Ágoston a „Pesti Napló“ január 28-dik számában, midőn egy ily társulat alakulását a jelen perezben még időelőttinek tartja , jeles czikkében mégis inkább annak égető szükségét rajzolja és indokolja. Ami azonban azon nagyon is érzékeny megjegyzését illeti, hogy „a jelen perezben talán nincs még elegendő capitálisunk sem szellemi, sem anyagi tekintetben ily társulat alakítására“ — ám ragadjunk meg minden kínálkozó alkalmat szellemi és anyagi capitális gyűjtésére, mert ha sem nem teszünk, sem nem tanulunk, akkor végzetszerű lehet ránk nézve báró Bánffy Jánosnak ama nevezetes mondata : „Koldusnak és tudatlan népnek nincs helye Európában.“ Kautz Gyula nemzetgazdaság és pénzügytanát a közfigyelembe ajánlom. Peterdy Gábor: Rima-Szombat, ápril 1. Kedvesebb meglepetés nem érheté városunkat, mint az, melyet az országos m. gazdasági egyesület tisztelt elnöke, Korizmics László k. tanácsos ur ő nagyságának mai lapon választmányi gyűlésünkhöz közvetve intézett felhívása okozott. Ennek értelmében az őrs, m. gazdasági egyesület belátván czélszerűségét annak, hogy a már Dunán innen és Dunán túl felállítandó országos gazdasági két tanintézeten kívül Magyarország felsővidékén is egy, azon rész gazdászatát képviselő tanintézet állíttassák föl — erre a tiszt. egyesület választmánya Rimaszombat városát jelölte ki, mely mind topographicus, mind geographiai helyzeténél fogva a kívánt czélnak leginkább megfelel. — felszólította azért képviseleti gyűlésünket, hogy ha városunk ezen saját jövendője felvirágozását is tartalmazó tervhez kötött terheket, mineműek , az intézet épületeinek szükséges belterek, s a gazdászatnál nélkülözhetlen mintaterület — viselni kész, egyszersmind képes leend: ebbeli határozását elnöki méltóságával közölje, ki azt az ápril 7-én tartandó orsz. m. g. egyesület közgyűlése eleibe fogja terjeszteni. A hazafias valódi öröm lelkesedésével karolt fel választmányi gyűlésünk e felhívást, rég ápolt reménye, óhajtásai legszentebbikének teljesülését látván e megkerestetésben, mely nem több, nem kevesebb : használni a hazának, s tőle kitelhető módon előmozdítani a nemzeti közjólétet ! A fölhívás elvben örömmel elfogadtatván, bizottság küldetett ki annak kidolgozására: miképen lehessen a most haszonbérben álló városi közbirtok földterületeiből a mintagazdasághoz kivontató terület mennyiséget legczélirányosabban kiszakítani, s melyik lenne az a beltelek, mely az intézet épületei alá leginkább ajánltathatnék ! E határozat elnöke méltóságának megiratni rendeltetvén, városi ügyész Dapsy Vilmos ur egyszersmind a személyesen leendő értekezés végett az ápril 7-én tartandó o. g. egyesület gyűlésére biztosul kiküldetett. A „Pesti Napló“ hasábjain e gazdasági tanintézetre vonatkozólag egy helyen az mondatik : „magot teszünk le, mely egy későbbi jövendőnek gyümölcsöt hozni van hivatva, ám azért jól is legyen megválasztva a föld, hová azt letesszük !“ S az országos m. gazdasági egylet jobban meg nem választhatta a földet, hová a szent magot letegye, mint Rimaszombat városa, mert azonkivül, hogy topographicus, s geographiai helyzeténél fogva, mint középpont, s egyik közlekedési főhely — melynek e tekintetben még nagy jövője is van — legjobban megfelel azon országterület igényeinek , amelynek intézete számára van városunk kiszemelve , geológiai tekintetben is oly szerencsés határunk, a hozzá fekvő pusztai közbirtokokkal együtt, hogy ezek a felföld majd minden vidékének természetét, sajátságait képviselik. E mellett kell, hogy gazdag földbe tétessék be a magas városunk e részben is oly szerencsés helyheztetésben van, hogy lehetőségében áll az intézet részére mindazokat teljesíteni, amelyek nélkül egy ilyen tanintézet fönn nem állhat, és ezt akarja is teljesíteni, nem kímélvén bármi áldozatot, melylyel a szent ügynek használhatand. A gazdagság nem érdem, de minden esetre hivatás már, s ki ennek kellőleg megfelel, a mellet, hogy kötelességét teljesité — elismerésre is méltán tarthat számot. H. Lengyelországi események. — A „Czas“ irja : Merőben alaptalan, mintha a lengyel fölkelő vezérek csapataiknak hazamenetelt parancsoltak volna. Könnyű érteni, minő érdekből terjesztenek ily híreket a porosz lapok. Ellenkezőleg a fölkelés növekedőben van, kivált a régi tartományokban, s a harcrosok sorait ezer meg ezer újonnan érkezett erősíti. A fentebbi hir elterjedésére legtöbbet tett a „Danziger Zig" sürgönye, melyben Padlevszkinek rendszabálya elferdittetik. E csapatvezér ugyanis múlt hó 22-kén az orosz csapatoktól szorittatva, a guerilla harczokban szokásos intézkedéshez nyúlt, t. i., emberei egy részének megparancsolta, oszoljanak kisebb csapatokra s gyűljenek össze ismét egy másik ponton. Csapata más részével keresztül vágta magát. Ugyancsak a „Czas“-nak Tilsitből és Königsbergből érkezett levelek jelenték, hogy a szaveli és ponieviczi éjszaki kerületekben kiütött a fölkelés, s részt vesz benne a lakosság minden osztálya, még a parasztok is fegyvert fognak. A fölkelés a porosz határig terjedt. Ezért a poroszok nagy sietséggel gyalogságot, lovasokat és ágyukat küldöttek Klajpedába vagy Memelbe. Ugyanezért Czarskoje Szelóból egy vadászezred küldetett a fenyegetett pontra , mert a felkelés által az oroszok meg lehetnének fosztva a fő közlekedési úttól. A „Czas" hírét vette, hogy Bessarábiába is egy lengyel csapat vonult be Wierzbinszki vezérlete alatt, de úgy véli, nem állhat jót e hír valóságáért. A „Danziger Zeitung“ megerősíti azon hírt, mely a fölkelésnek Lithvániában való folytontartását jelenté. Kovno és az éjszaki lengyelporosz határ közt a vasúti összeköttetés megszakadt. A fölkelők a telegrafot egy fél negyed mértföldre elrontották. Az ápril 1-jén Berlinből érkezett gyorsvonat nem bocsáttatott keresztül az orosz határon. — A „Breszlauer Zig“ azon híre, mintha a varsói nemzeti bizottmány rendeletet adott volna ki a fölkelő csapatok feloszlatására, merőben alaposan — írja az „O. d. Z.“— Igaz, hogy déli Lengyelországban a fölkelés sokat vesztett erejéből és fontosságából, de annál többetnyert a nyugati Lengyelországban. Úgy halljuk, ezen részekben a fölkelők hadiszerekkel, fegyverekkel és jó tisztekkel láttatának el. Számos puska, pisztoly és lőpor volt szerencsésen átcsempészhető a határon. Éjszaki Lengyelországban is nemsokára erőre kaphat a fölkelés. M ie | e n szki sebe halálos, habár még pár hétig életben maradhat. — Az orosz-lengyel határszélekről írják a „Bresl. Ztg“-nak apr. 2-tól : Varsótól Graniczáig minden vasúti állomás orosz katonasággal van megrakva. A Maczkitól Czenstochováig való táj most szabad az önkénytesektől. — Czieszkovszki csapata, mely a vasutat szüntelen fenyegette, Langievicz hadainak szétoszlása óta Kalis felé vonult vissza. Márt. 30-án Lejeve csapatából 119 egyén a zolkievi kerületben átlépett az osztrák területre. Lelevel csapatát, melylyel Lengyelország belseje felé tovább vonult, 400 emberre teszik e menekültek. Mint mondják, ezeknek előcsapata volt az, mely 29-én az osztrák zsandarmokra és finanszörökre lőtt. Másnap azzal menték magukat, hogy orosz katonáknak vélték, a kikre lőttek. Czieszkovszki ezredestől egy hadi jelentés jött nyilvánosságra, mely szerint márt. 27-én Radoszeviczénél (a Vartha vize jobb partján, Vieluntól keletre) csatája volt az oroszokkal, kiknek csapata 2 század gyalog s egy szoma kozák volt, Piszanko örnagy vezérlete alatt. A harcz negyedfél órát tartott. Bzasznia falun át a lengyelek a mocsárokba hajtották az oroszokat, kik 28 hullát, és sebesültekkel megrakott három kocsit hagyának a csatatéren. A lengyel lövészek döntötték el az ütközetet Szkalszki százados alatt. E nap hősnője Niemojoszka asszonyság volt, ki a lengyel zászlót egyszer megmentette, kivévén azt egy elesett kaszás kezéből. A lengyelek közt uralkodó német gyűlöletet nem kis mértékben táplálhatják az ily esetek. A porosz területen fekvő Rodzanovicze határhelységben apr. 2-kán egy orosz-lengyelországi paraszt és ugyanonnan való zsidó volt egy korcsmában sok másokkal együtt, s néhány porosz ulánus is. A zsidó a paraszttal összeveszvén, utóbbi azt hányta szemére a zsidónak, hogy lőport szállított át a határon a fölkelők számára , a zsidó pedig azzal válaszolt, hogy a paraszt meg fegyvereket csempészett át. A porosz ulánusok azonnal a maguk fejétől elfogták a két veszekedőt, s átadták a katonai parancsnokságnak. Ez sietett kiszolgáltatni a nevezetteket az orosz hatóságnak, melynek hivatalnoka azzal vigasztalta őket, hogy csak Szibériába fogják szállítani. — A „Gén. Corr.“-nek írják Lembergből, hogy hir szerint ott orosz küldöttek bujtogatják a ruthén görög nem-egyesült népet — még pedig a katholikusok ellen — akkor, midőn ezek a feltámadási ünnepélykor a nagy templomba fognak gyülekezni, s egyszersmind a környékben is megöletnék minden tisztességesen öltözködött ember. Mondják, hogy e hírekre a rendőrség motozásokat tartván, tetemes mennyiségű lövő, vágó és szúró fegyvereket fedezett fel. Néhány egyén befogatott. A sík vidéken is ily hírek járnak. Hasonló módon rémítgetik a zsidóságot is. A „Gener. Corr.“ úgy véli, hogy e híreket a lengyel forradalmi párt terjeszti, hogy a békés polgárokat nyugtalanítsa, s elszakadási terveit e köpeny alá rejtse. Ugyanonnan írják, hogy hír szerint nagy számú fegyverfogható ifjú készült húsvét után Volhyniába és Podoliába átmenni, hogy ott mozdítsák elő a fölkelést. — Ugyanazon lap szerint valótlan volt a hír, mintha orosz Podoliában, Bar környékén, fölkelő csapat tűnt volna fel. — A „Czas“ írja, hogy a L e 1 e v e 1 csapata szétveretéséről közlött hir alaptalan, s onnan származott, hogy abból vagy 60 ember osztrák területre lépett át. Már több oldalról is írják, mintha Konstantinshy és Wielopolszki indítványozták volna, hogy Lithvánia, Volhynia és Podolia csatoltassék vissza Lengyelországhoz, melynek független állás adatnék Konstantin nhg alkirálysága alatt. Oroszország csupán a katonaság feletti rendelkezést tartaná fenn. Lengyel ezredek alakíttatnának ugyan, de ezeknek Oroszországban lenne állomás kimutatva. Mondják, hogy Konstantin ahg egy nála kihallgatáson volt tekintélyes embernek bizalmasan azt mondta, hogy a lengyel ügy teljességgel nem lesz congressus tárgya. Két testvér nép között miért hím idegeneket békéltetőknek ? — írják azt is, hogy Sz.Pétervárott koránt sem vették jó néven Konstantinshy reform javaslatait, sőt egyik párt őt és Wielopolszkit a forradalom pártolásával vádolja. A kölni lap írja: Az illetékes kormánykörökben nincs róla komolyan szó, hogy a rendszert megváltoztassák, s ezért a nemzeti bizottság sem szándékszik letenni a fegyvert. Még semmi remény nincs hozzá, hogy Sándor czár önkényt teljességgel nem akarja megváltoztatni az eddigi kapcsot Lengyel- és Oroszország közt. A varsói főiskolában újévkor 800 tanuló volt. Ebből 400 már a fölkelőkhöz ment. Párisi jelenségek a lengyel ügyben. Párisból az április 3., 4. és 5-ről szóló lapok feküsznek előttünk. A fővárosi sajtó hangjából nem értesülünk semmi jelentékenyebb mozzanatról, mely a lengyel ügyben történt volna. A párisi lapok elmondták már egynéhányszor, hogy „úgy látszik“ Ausztria el van határozva részt venni azon lépésekben, melyeket Anglia és Francziaország Lengyelország javára meg akar kísérteni a pétervári kabinetnél, anélkül, hogy jobban tudnák a német lapoknál, vajjon csakugyan azonos jegyzékek alakjában történik-e az együttműködés, vagy oly collectiv jegyzékkel lép-e fel a három hatalom, melynek szerkesztése az augsburgi „Allgemeine“ szerint Rechberg grófra volna bízva. Jellemző egyébiránt, hogy a fegyveres vagy a diplomatiai interventió kérdését még mindig „nyílt kérdésképen“ vitatja a párisi sajtó, anélkül, hogy véleményének szabad kimondásában a kormány által legkevésbé gátoltatnék, így az „Opinion Nationale“ április 5-diki számában világosan kimondja, hogy holmi kisszerű engedmények után, melyek a lengyeleket ki nem elégítik, haszontalanul fáradozik a diplomata. „Két nap óta — mond Guéroult úr — egy valótlan tudósítás szerzett örömet a mi russophil lapjainknak. Azon hír terjedt el, hogy a varsói nemzeti bizottmány, az európai diplomata által ösztönözve, s belátva egyébként is a felkelés öröködéseinek hasztalanságát, a fegyverletételt parancsolta meg, s a nyerendő engedményekre nézve Sándor czár annyiszor tapasztalt nagylelkűségére hivatkozott. Mi egy perczig se hittük el e mesét. A czár nagylelkűségére számítani együgyűség; lefegyverkezni azért, hogy engedményeket nyerjenek az illetők, árulás volna. Amit Lengyelország akar, az az ő függetlensége , amit az oroszoktól kiván, az, hogy takarodjanak. Mi illeti mindazon engedményeket, melyeket Lengyelország egy orosz helyőrség védelme alatt élvezhetne, azok nem érnének anynyit, mint azon darabka papiros, melyre ezen uj csalétek irva lenne. Háromszáz ezer lengyel szurony: ez az egyedüli alapja Lengyelország szabadságainak. Ha nem ezt akarja a diplomatia, akkor haszontalanul fáradozik. A függetlenség és a szolgaság közt csupán a csalás vagy a csalódás számára van hely.“ Ezt, úgy látszik, különösen a „Francéihoz intézi Guéroult úr, mely a lengyel ügy mellett naponként fennhangon hirdetett rokonszenvei daczára, csaknem kapva kapott a fegyverletételi híren, hogy a diplomatiai utón lássa valósítva a lengyel ügy megoldása iránt ápolt eszméjét, melyet e szavakba foglal össze: „szabad Lengyelország a szabad Oroszországban.“ Granier de Cassagnacur pedig így fejtegeti a kormány lengyel politikáját a „Nation“ hasábjain: „Észszerűleg senki sem tekintheti Francziaországot arra kötelezettnek, hogy egyedül húzzon kardot Lengyelországért. Szövetségesekre volna szükség, de hát hol vannak ? Talán Anglia ? Hiszen csak a minap hallotta Európa maga lord Palmerston szájából, mit várhat Angliának különben valódi rokonszenvétől, Lengyelország javára. E rokonszenv nem terjed a háborúig. Vagy Poroszország? Mindenki tudja, mily állást foglalt ez el a felkelés kezdete óta? Vagy Ausztria? Ha szinte e hatalom leyális, nagylelkű, humánus és ügyes is, e kérdésbeni magatartása mindaz által az osztrák monarchia sajátságos állása miatt nem kevéssé szenved. Francziaország lenne e szerint az egyedüli hatalom, mely pénzét és vérét adná oda egy egészen általános európai kérdésért. Ily kalandra egy okos ember sem fogná Francziaországot sarkalni. Egyébiránt a háború vagy szárazi, vagyis tengeri háború lenne. Tengeri háborút folytatni Lengyelország mellett s annyit tesz, mint százezer embert szállítani ki Rigában. Ily hadi működés azt feltételezi, hogy valaki ura legyen a tengernek. Ugy de a tengert azon a tájon úgy hívják, hogy Anglia, Svédország, meg Dánia. Palmerston lord szájából már tudjuk, hogy Anglia nem akar háborúzni , traditióiból pedig méltán következtethetni, hogy alkalmatlannak találná, ha mások hajtanák végre tengeren azt, amit ő maga nem akar végrehajtani. Svédország nagyon közel fekszik az oroszhoz, csapásainak felette ki van téve, s ily küzdelemben nagyon távol esik természetes szövetségeseitől. Dánia, bármily traditionális ragaszkodással viseltessék is Francziaországhoz, Svédországéhoz hasonló okokat hozhatna fel. Egy csupán maga Francziaország által folytatott tengeri háború e szerint egészen ész nélküli kísérlet lenne. Az lenne még inkább a szárazi háború, mely ellenünk zúdítaná Németország nagy részét, ha ugyan nem az egész Németországot, s azon per fás et nefas útban, melyet Lengyelország szívéig kellene tennünk, katonáink mindenütt ellenségekre találnának, barátokra pedig sehol. „Azonban, jól lehet, a háború a dolog természeténél fogva ki van rekesztve, ez nem ok arra, hogy egy szemlélődő,tétlenség nélküli oly békébe merüljünk, mely a szabadulást a nyomor túlmértékétől, s a legyőzöttek iránti igazságot a győzök puszta irgalmától várja. A háború kirekesztése hatalmat nyújt oly belátó, kitartó és elhatározott tevékenységre, mely czélja elérésére felhasználja mindazon eszközöket, melyek a kormány elhatározásainak megállapítására alkalmasak.“ A „Patrie,“ mely félhivatalos társai közt legbátrabban szól a lengyelek mellett, mely nevezetesen a fegyverletételről — később alaptalannak bizonyult — hírt is „fájdalommal és megütközéssel“ vette, kikel az ellen, hogy az osztrák hatóságok a 75 éves Ledochowski János grófot, a lengyel országgyűlés egykori nuntiusát, Krakkóból kiutasították, s katonai fedezet alatt szállítoták a határszélre. A gróf tíz napig volt Krakkóban. A „Patrie“ különben azt hiszi, hogy ezen kiutasítás csak a helybeli hatóság műve, az osztrák kormánynak nincs benne semmi része. Különben a közvélemény rokonszenve Lengyelország iránt folyvást meg van egész teljességben a francziáknál. Több színház késznek nyilatkozott előadásokat tartani a lengyel sebesültek javára, s meglehet, meg fog az engedtetni. Beauveau ligne nem rég tartatott egy előadást csupa aristocraticus tagokkal, de amelybe csak válogatott közönség mehetett. A kísérletet hír szerint nagyobb helyiségben szándékozik ismételni. Russel lord sürgönye Napier lordhoz, a szentpétervári angol követhez. A „Courrier du Dimanche“ közvetlen angol forrásból két nevezetes okmányra tett szert, melyeknek fontosságára felhívjuk olvasóink figyelmét. Az egyik Russel lord sürgönye Napier lordhoz, Anglia szentpétervári követéhez, a második okirat pedig azon körsürgöny, melyet az angol külügyi államtitkár az 1815-ki szerződéseket aláiró nagy hatalmaknál tartózkodó angol képviselőkhöz intézett f. évi mart. 4-ről. Az első okirat, mely martius 2-dikáról kelt, így szól : „Mylord 10 felségének kormányát mélyen érdekli a lengyel királyság állapota. Egy oldalról a lakosság nagy részét nyilt felkelésben látja a kormány ellen, más oldalról pedig, hogy ezen fölkelést egy jelentékeny katonai erő törekszik elnyomni. Egy ilyen harcznak igen természetes s előrelátható kimenetele az lesz, hogy a katonai erő győzedelmeskedni fog, de ezen győzelmet, amennyiben azt csak többször megújuló csatákkal lehet megnyerni, vérontó s kisérendi, s egyéb jelentékeny anyagi áldozatok és csapások. Másrészről az ily természetű harcztól elmaradhatlan kölcsönös pusztítások s kegyetlenségek oly gyülölséget fognának előidézni, melyek a jövőben csak még inkább elkeserítenék a lengyel nemzet s orosz kormány közti viszonyokat. „Mindazonáltal,habár sajnálkozik is a királynő kormánya egy idegen országnak ilyetén állapota felett, mégsem hiheti czélszerűnek hivatalos modorban nyilvánítani e tárgy iránti érzületét, hacsak különös körülmények nem helyeznék azt különös állásba, azon viszonynál fogva, melyben Lengyelország jelen helyzetéhez áll. A lengyel királyságot az 1815-ki szerződések constituálták s csatolták az orosz birodalomhoz, amely szerződésekben a britt kormány is résztvevő fél. A lengyel ügyek jelen, szánalomra méltó helyzetét azon körülménynek lehet tulajdonítani, hogy a szerződések által biztosított állásnak nem örvendhet. Lengyelország épen nincs azon helyzetben, melybe I. Sándor helyezte. Ennek uralkodása alatt nemzeti kormány székelt Varsóban s a lengyelek oly jogok birtokában voltak, melyek politikai jólétüket biztosíthatták. „1831 óta az elégületlenség s izgatottság jelei kezdettek mutatkozni, melyeket csakhamar felváltva lázadások s vérontások követtek. A királynő kormánya nem titkolhatja el abbeli meggyőződésének kifejezését, hogy a jelen kitörés közvetlen okát a legközelebbi kényszer-ujonczozásnak kell tulajdonítani, de ezen rendszabály életbeléptetésére is csak a lengyelek közelégületlensége volt az indító ok. A birtokosok és polgárság nem viselhették azt el, ha a parasztok nem is mutatták magukat ilyen forradalmi hajlamuaknak, legalább az orosz kormányt sem pártolták. „Nagy Brittania tehát,mint az 1815-iki szerződések aláírója, s az európai közbéke fenntartása körül mélyen érdeklett nagyhatalmasság feljogosítottnak tartja magát arra, hogy a lengyelországi események felett véleményét kimondja, s ezeket a legjobb akarattal adja tudtára az orosz kormánynak , óhajtván közremunkálni az érdeklettek ügyében. Miért ne vethetne vészet a czár ő felsége, kinek jóakaró érzületéröl mindenki meg van győződve, ezen véres harcznak, nemeslelküleg bűnbocsánatot hirdetvén a lázadókra nézve, s kijelentvén egyszersmind szándékát, helyreállítani a lengyel királyságot azon katonai s polgári jogok élvezetével együtt, melyeket I. Sándor czár adott, az 1815-ki szerződések erejénél fogva ? Ha ő felsége követné ezen irányt, országgyűlés összehívása s nemzeti kormány hihetőleg kielégítené a lengyeleket, s Európa közvéleményének is eleget tennének. „Olvassa fel Mylord ezen sürgönyt Gorcsakoff herczegnek, s hagyjon nála másolatot. Russel.“