Pesti Napló, 1863. április (14. évfolyam, 3939-3963. szám)

1863-04-08 / 3944. szám

erejéig. Ily közös kiadási tételek pedig a követ­kezők : A civillista, a királyi ház apanagéi, a titkos tanács kiadásai, a közös államadósság ka­matai s törlesztései, a nyugdíj­alap, a külügyi hivatal, a tengerészeti ügy, a financzminiszté­­rium. Ezen tételekre nézve ugyanis tartoznak a herczegségek a meghatározott közös költség-il­letményt két évre előre országgyűlésileg megál­lapítani, s ha azokból felesleg maradna fel, az a herczegségek javára fog fordíttatni, 3- szor. Ha a rendes budgetben megállapított rendes országos belkiadásokban hiány mutatkoz­nék, ez iránt a herczegségek rendeihez kellene előterjesztésekkel járulni. 4- er. A herczegségek financziáinak kezelése a holstein-lauenburgi herczegségek számára kü­lön felállított minisztériumra fog bizatni. 5- ör. A közös ügyek iránti törvényhozás min­den teendője a király s a holsteini rendek által közösen, egyetértőleg végeztetik. A közös ügyek többi formái iránt a holsteini országgyűlés fog nyilatkozni. Ezek képezik a Holsteinnak adott engedmények velejét. Az itt ismertetett kibocsátványhoz három le­irat van mellékelve, melyek a financz- és had­ügy elkülönítésére s Holstein emer újonnan oktrojált alkotmányára vonatkoznak. Végre egy királyi nyílt levél ápril 22-re hívja össze a dán reichsrathot, mely szervezendi a jelen kibocsát­­ványok által konstituált odera-államot. A dán király és kormány tehát utóvégre is elhatározták magukat , hogy engedményeket tesznek, csakhogy ezen engedmények egyolda­lúságát, félszeltséget legkirívóbban tünteti elő azon körülmény, miszerint míg két herczegség­­nek adatik valami, azalatt a harmadik (Schles­wig) előtt szélesebbé egyengettetik a beolvadás útja a dán államba. Nemzetgazdasági fejlődésünk. Ismét egy jeles munkával gazdagodott szak­irodalmunk, Kautz Gyula Nemzetgazdaság és Pénzügytan legújabb jeles munkáját ért­ve, melynek második kötete is elhagyta a sajtót. Valóban, a tudománynak bármely egyes sza­kában és ismeágában történjék haladás és tovafej­­lődés, a közmivelődésre nézve egyaránt örven­detes nyereség, mert hiszen a társadalomnak nem lehet egyetlen hasznos tagja, az állam­kormány magas polczától se egész a pász­torkunyhóig nem lehet a legigénytelenebb pol­gár, a­kinek életpályája bizonyos szakismeretet, s bizonyos szakképzettséget ne feltételezne. A pásztorbojtár éveken keresztül tanulja egy­ügyű szakmája csinyját-bingját, míg elvégre jóra­­való számadó gazda válik belőle, és bármily egyszerű és igénytelen is ez életpálya, de azért szűk körében a szakügyesség ép oly fény oldala, mint bármely más magas művészetnek ! A műiparosok a vándorbotot veszik kezükbe, s messze idegen országokat barangolnak be, hogy a remeket elkészítvén, a becsületes czéh érdemes mestereiül beavattassanak. Az ügyvéd, pap, mérnök, orvos stb. mind meg­annyi szakműveltséggel készül az életpályára, hogy kenyerét becsülettel kiérdemelje, s polgári hivatását méltólag betölthesse. És mint a gyakorlati életben látjuk , minél magasabbra fejlődtek valamely államban a szaktudományok, annál nagyobb virág­zásnak örvend­ett a földmivelés, az ipar, és a kereskedés, a polgári jólétnek e leghatalmasabb alapforrásai és biztosítékai . Már ha az egyes szaktudományok ily életbe­vágó fontos tényezők, mennyivel fontosabb egy egész nép, egy egész társadalom kombinált élet­tudománya , a „N­e­m­z­e tg­az­d­a­s­ág“ nagy­szerű tana! Valóban, szerző szakmunkájához nem választ­hatott méltóbb jeligét, mint Clement azon jel­lemző mondatát: ,,L’ Economic Politique est la science la plus positive, la plus utile et la moins incompléte; et que sans eile on ne peut faire ni politique, ni philosophie, ni legisla­tion ni morale utiles et vraies.“ A nemzetgazdaság azon hatalmas közvetítő, mely a társadalmat ezer külömböző alk­­elemeiben és szétágazataiban egy organikus egységgé fűzi össze, és életerős egészszé alakítja , azon hatalmas tényező, mely a munka­­megosztás alapján az államtest minden egyes izének és porczikájának rendeltetését és munka­körét pontosan kijelölvén,a szerepeket megosztja, és így a magánérdeket a közérdekkel olvasztja egybe; a közérdekkel, mely minden egyes államtestnek szívgyökere, lüktető ere és egészségi állapotának fokmérlege ! Mert hiszen az egész test csak akkor egészséges , ha annak minden egyes tagja ép és egészséges, és a természet által kijelölt működését hiven és pontosan teljesíti ! Jaj annak a testnek, mely­nek feje ép és egészséges, s magasztos eszmék­kel bíbelődik, de keze és lába megbénítvák, és igy az eszközök hiányoznak a magasztos tervek kiviteléhez ! Míg ellenkezőleg, hiába futkosnak a lábak és hadonáznak a kezek, ha a buta fő nem tudja a munkát okosan irányítani és eszé­­lyesen felhasználni. Harmonikus egység és eszműködés az állam­test épségének főfeltétele, és ha valaki azt hiszi, hogy ezen egységet és összeműködést, máskép bármily erő és hatalom által is össze lehet tartani, mint a külön tagok kielégített magánérdeke alapján , ám legyen az ő hite szerint, — mi azt hiszszük, hogy a természetet erőltetni igen is le­het, de alaptörvényeiből kiforgatni soha. A nemzetgazdaság feladata tehát valóban nagy és nemes, nevezetesen : A nemzet valódi boldogítása anya­gilag és erkölcsileg. Erkölcsileg : a közműveltség és szellemi ha­ladás folytonos fejlesztése, a tudományos isme­terjesztés és a népnevelés alapján. Anyagilag , az általános közjólét eszközlése által, a­mennyiben folytonosan a nemzeti jöve­delem igazságos megoszlására törekszik az által, hogy minden becsületes munkának, szorgalom­nak, fáradságnak és érdemnek illő jutalmát biz­tosítja, a nyomor terjedésének, az ínség és szű­­kölködés beférkezésének pedig akadályokat vet azáltal, hogy ezeket is képességükhözi munkára segélyzi; továbbá : czélszerű, s tapintattal foganatosított pénz és hitelrendszert, hitelintézeteket és takaréktára­kat szervez, melyek a közbirodalom alapza­tain emelkedve, minden bekövetkezett válsá­gok és veszélyek közepette szilárdul megáll­janak v­eszélyesen űzött gazdag s változatos terme­lés ; a földmivelés, műipar és kereskedés széles mezején. A nemzeti vagyonforrások kikutatása, ezek­nek minden iránybani fejlesztése, s folytonosan összhangzó működésben és egyensúlyban tar­tása ; minden létező anyagi, természeti és társadalmi erők, képességek és rugók okszerű felhasználása és értékesítése; végre eszélyes, erkölcsileg is jogosult, nemes és vál­tozatos vagyonfelosztás és élvezés, mely mindenkinek fáradsága gyümölcsei hasz­nálását lehetségesiti, s magának a szakadatlanul folytatott iparnak, szorgalomnak, takarékosság és törekvésnek valódi forrását és rugóját képezi, mindezek mellett és felett pedig egy a n­e­m­z­e­t m­inden osztályait, minden érdekeit és életczéljait egy iránt átkaroló , figyelembe vevő és ápoló, erélyes, felvilágosodott, takarékos és szabad szellemű államkormányzata törekvés, mely mindenütt és minden körülményben fő fel­adatául ismerje,­­ a nemzet valódi boldogítását az anyagi közjólét, a közműveltség és haladás előmozdítását és biztosítását. Nem kell azonban azt hinnünk, mintha a nép­­­gazd­ászát e virágzási polczát és állapotát min­denkor és mindenütt végkép azonos és egyenlő formák, intézmények és viszonyok jellemzenek s mintha csak és egyedül egy bizonyos , mindenütt ugyanazon s változatlan alakzatban kellene annak nyilvánulnia. Hisz ezt már maga azon körülmény is lehetetlenné teszi, hogy a népek és társadalmak megannyi saját­­szerű jellemmel, intézményekkel, történeti s fej­lődési viszonyokkal, s műveltséggel biró nem­zetegyéniségeket képeznek, sajátszerü ipari és gazdászati irányok, szükségletek, erők és törek­véseket tanúsítanak, s így szükségkép közgazdá­szati létszerüknek és állapotaiknak is bizonyára sajátszerü nemzeti jellegüket kölcsönözik. Nagyon igaza van tehát gr. Károlyi Sándor­nak, midőn a „Hon“ 18—19-dik számaiban a „Socialis tudományokról“ értekezvén , egy köz­ponti, Pesten székelő országos közgazdászati tár­sulat alakítását szorgalmazza, mely közgazdá­szati társulat, mindenek előtt, ne csak névben legyen magyar, hanem legyen magyar a ma­gyar érdekek felismerésében , a helyzet, a sajátságok és helyi viszonyok szigorú és ala­pos tanulmányozásában, és az ezeknek meg­felelő sajátlagos és helyi érdekekből kifo­lyó intézkedésekben ! — mert például, mint a tisztelt gróf igen alaposan jegyzi meg: az, a­mi a nagy népességű országokban alkalmazható, az, a­mi ott szükséges, nem leend szükséges ná­lunk, kik a túlnépesedés ellen eddig panaszt még távolról sem emelhetünk; — sőt ellenkezőleg, általában munkaköz hiányában szenvedünk; — az is tisztán igaz, hogy nagy része az idegen axiómáknak felesleges leend nálunk , miután az ismét fontos kérdés, hogy például az angol gya­­korlatiságot felállíthatnók-e körünkben a­nél­kül, hogy az angol nép sz­k évi gyakorlataival és helyi viszonyaival bírnánk? Magyarországban magyar viszonyokkal van dolgunk, ennél fogva magyar sociális tudomá­nyokra van szükségünk, melyek saját életünk­ben gyökerezzenek; — s gyakorlati szellemünk kell, hogy nálunk sajátságos elveket teremtsen; — s kell, hogy importálandó eszméinket még előbb megmagyarositsuk ! És egy ily magyar közgazdasági társulatra annyival nagyobb szükségünk volna, miután az országgyűlés, melynek éz egyik legszebb és leg­fontosabb feladata a közgazdasági ügyek rende­zése, jelenleg együtt nem ül , de ha együtt ülne is ,­­ a közgazdasági társulatnak azon előnye mindig fennmarad, hogy ennek tagja min­den szakember lehet: írók , tanárok, gyakorlati gazdák, gyárosok, iparosok, kereske­dők stb. szóval az országnak minden jeles és ki­­tűnő szakemberei és tudósai , holott az ország­gyűlésből tömérdek szakemberek kimaradnak, mert hiszen mindenki, még ha akarna sem lehet országgyűlési képviselő, holott közgazdasági tár­sulati tag mindenki lehet ; — és így az illető szakosztályok a szakérdekeket hivebben képviselnék itt, mint amott. És vegyük a dolgot gyakorlatilag! — mennyi előny volna az a törvényhozásra nézve, ha a közgazdasági tárgyak ez illető szakosztályok és ügyérdekeltek által apróra megvitatva és formu­­lázott vélemény alakjában terjesztetnének or­szágos tanácskozmány alá; — mennyire meg­könnyítetnék és sebesíttetnék a munka! — hisz a gazdasági egyesület, a c­ukor, pálinka, a föld­hitelintézet, a vasutak, az országos gazdasági tanintézetek ügyeiben stb. már eddig is, mond­hatni ösztönszerűleg pótolta egy ily or­szágos közgazdasági egyesület hiányát! Valóban, egy közgazdasági társulat bármily időben és bármily viszonyok között szerencse volna ránk nézve, jelen helyzetünkben pedig va­lóságos Isten áldása! és pedig annyival inkább, miután Trefort Ágoston a „Pesti Napló“ január 28-dik számában, midőn egy ily társulat alaku­lását a jelen perezben még időelőttinek tartja , jeles czikkében mégis inkább annak égető szük­ségét rajzolja és indokolja. A­mi azonban azon nagyon is érzékeny meg­jegyzését illeti, hogy „a jelen perezben ta­lán nincs még elegendő capitáli­­sunk sem szellemi, sem anyagi te­kintetben ily társulat alakításá­­r­a“ — ám ragadjunk meg minden kínálkozó alkalmat szellemi és anyagi capitális gyűjtésére, mert ha sem nem teszünk, sem nem tanulunk, akkor végzetszerű lehet ránk nézve báró Bán­ffy Jánosnak ama nevezetes mondata : „Koldusnak és tudatlan népnek nincs helye Európában.“ Kautz Gyula nemzetgazdaság és pénzügyta­nát a közfigyelembe ajánlom. P­e­t­e­r­d­y Gábor: Ri­ma-Szombat, ápril 1. Kedvesebb meglepetés nem érheté városun­kat, mint az, melyet az országos m. gazdasági egyesület tisztelt elnöke, Korizmics László k. ta­nácsos ur ő nagyságának mai lapon választmá­nyi gyűlésünkhöz közvetve intézett felhívása okozott. Ennek értelmében az őrs­, m. gazda­sági egyesület belátván czélszerűségét annak, hogy a már Dunán innen és Dunán túl felállí­tandó országos gazdasági két tanintézeten kívül Magyarország felsővidékén is egy, azon rész gaz­­dászatát képviselő tanintézet állíttassák föl — erre a tiszt. egyesület választmánya Rimaszom­bat városát jelölte ki, mely mind topographicus, mind geographiai helyzeténél fogva a kívánt czélnak leginkább megfelel. — felszólította azért képviseleti gyűlésünket, hogy ha városunk ezen saját jövendője felvirágozását is tartalmazó terv­hez kötött terheket, mineműek , az intézet épü­leteinek szükséges belterek, s a gazdászatnál nélkülözhetlen mintaterület — viselni kész, egy­szersmind képes leend: ebbeli határozását elnök­i méltóságával közölje, ki azt az ápril 7-én tar­tandó orsz. m. g. egyesület közgyűlése eleibe fogja terjeszteni. A hazafias valódi öröm lelkesedésével karolt fel választmányi gyűlésünk e felhívást, rég ápolt reménye, óhajtásai legszentebbikének teljesülé­sét látván e megkerestetésben, mely nem több, nem kevesebb : használni a hazának, s tőle ki­telhető módon előmozdítani a nemzeti közjólé­tet ! A fölhívás elvben örömmel elfogadtatván, bizottság küldetett ki annak kidolgozására: mi­képen lehessen a most haszonbérben álló városi közbirtok földterületeiből a mintagazdasághoz kivontató terület mennyiséget legczélirányosab­­ban kiszakítani, s melyik lenne az a beltelek, mely az intézet épületei alá leginkább ajánltat­­hatnék ! E határozat elnök­e méltóságának meg­­iratni rendeltetvén, városi ügyész Dapsy Vilmos ur egyszersmind a személyesen leendő értekezés végett az ápril 7-én tartandó o. g. egyesület gyű­lésére biztosul kiküldetett. A „Pesti Napló“ hasábjain e gazdasági tanin­tézetre vonatkozólag egy helyen az mondatik : „magot teszünk le, mely egy későbbi jövendő­nek gyümölcsöt hozni van hivatva, ám azért jól is legyen megválasztva a föld, hová azt letes­­­szük !“ S az országos m. gazdasági egylet job­ban meg nem választhatta a földet, hová a szent magot letegye, mint Rimaszombat városa, mert azonkivül, hogy topographicus, s geographiai helyzeténél fogva, mint középpont, s egyik köz­lekedési főhely — melynek e tekintetben még nagy jövője is van — legjobban megfelel azon országterület igényeinek , a­melynek intézete számára van városunk kiszemelve , geológiai tekintetben is oly szerencsés határunk, a hozzá fekvő pusztai közbirtokokkal együtt, hogy ezek a felföld majd minden vidékének természetét, sajátságait képviselik. E mellett kell, hogy gaz­dag földbe tétessék be a maga­s városunk e rész­ben is oly szerencsés helyheztetésben van, hogy lehetőségében áll az intézet részére mind­azokat teljesíteni, a­melyek nélkül egy ilyen tanintézet fönn nem állhat, és ezt akarja is teljesíteni, nem kímélvén bár­mi áldozatot, melylyel a szent ügy­nek használhatand. A gazdagság nem érdem, de minden esetre hivatás már, s ki ennek kellőleg megfelel, a mel­let, hogy kötelességét teljesité — elismerésre is méltán tarthat számot. H. Lengyelországi események. — A „Czas“ irja : Merőben alaptalan, mintha a lengyel fölkelő vezérek csapataiknak hazamenetelt paran­csoltak volna. Könnyű érteni, minő érdek­ből terjesztenek ily híreket a porosz lapok. El­lenkezőleg a fölkelés növekedőben van, kivált a régi tartományokban, s a harcrosok sorait ezer meg ezer újonnan érkezett erősíti.­­ A fentebbi hir elterjedésére legtöbbet tett a „Danziger Zig" sürgönye, melyben Padlevs­zkinek rend­szabálya elferdittetik. E csapatvezér ugyanis múlt hó 22-kén az orosz csapatoktól szorittatva, a guerilla harczokban szokásos intézkedéshez nyúlt, t. i., emberei egy részének megparancsol­ta, oszoljanak kisebb csapatokra s gyűljenek össze ismét egy másik ponton. Csapata más részével keresztül vágta magát. Ugyancsak a „Czas“-nak Tilsitből és Kö­­nigsbergből érkezett levelek jelenték, hogy a szaveli és ponieviczi éjszaki kerületek­ben kiütött a fölkelés, s részt vesz benne a la­kosság minden osztálya, még a parasztok is fegyvert fognak. A fölkelés a porosz határig ter­jedt. Ezért a poroszok nagy sietséggel gyalog­ságot, lovasokat és ágyukat küldöttek Klajpe­­dába vagy Memelbe. Ugyanezért Czarskoje Sze­­lóból egy vadász­ezred küldetett a fenyegetett pontra , mert a felkelés által az oroszok meg lehetnének fosztva a fő közlekedési úttól.­­ A „Czas" hírét vette, hogy Bessarábiába is egy lengyel csapat vonult be Wierzbinszki vezérlete alatt, de úgy véli, nem állhat jót e hír való­ságáért.­­ A „Danziger Zeitung“ megerősíti azon hírt, mely a fölkelésnek Lithvániában való foly­­tontartását jelenté. Kovno és az éjszaki lengyel­porosz határ közt a vasúti összeköttetés megsza­kadt. A fölkelők a telegrafot egy fél negyed mértföldre elrontották. Az ápril 1-jén Berlinből érkezett gyorsvonat nem bocsáttatott keresztül az orosz határon. — A „Breszlauer Zig“ azon híre, mintha a varsói nemzeti bizottmány rendeletet adott volna ki a fölkelő csapatok feloszlatására, merőben alaposan — írja az „O. d. Z.“— Igaz, hogy déli Lengyelországban a fölkelés sokat vesztett erejé­ből és fontosságából, de annál többet­­nyert a nyugati Lengyelországban. Úgy halljuk, ezen részekben a fölkelők hadiszerekkel, fegyverek­kel és jó tisztekkel láttatának el. Számos puska, pisztoly és lőpor volt szerencsésen átcsempész­hető a határon. Éjszaki Lengyelországban is nemsokára erőre kaphat a fölkelés. M i­e | e n s­z­­k­i sebe halálos, habár még pár hétig életben maradhat. — Az orosz-lengyel határszélekről írják a „Bresl. Ztg“-nak apr. 2-tól : Varsótól Graniczáig minden vasúti állomás orosz katonasággal van megrakva. A Maczkitól Czenstochováig való táj most szabad az önkénytesektől. — Cziesz­­k­o­v­s­z­k­i csapata, mely a vasutat szüntelen fenyegette, Langievicz hadainak szétoszlása óta Kalis felé vonult vissza. Márt. 30-án L­e­j­e­v­e­­ csapatából 119 egyén a zolkievi kerületben átlé­pett az osztrák területre. Lelevel csapatát, mely­lyel­­ Lengyelország belseje felé tovább vonult, 400 emberre teszik e menekültek. Mint mond­ják, ezeknek előcsapata volt az, mely 29-én az osztrák zsandarmokra és finanszörökre lőtt.­­ Másnap azzal menték magukat, hogy orosz kato­náknak vélték, a kikre lőttek. Czieszkovszki ezredestől egy hadi jelentés jött nyilvánosságra, mely szerint márt. 27-én Radoszeviczénél (a Vartha vize jobb part­ján, Vieluntól keletre) csatája volt az oroszok­kal, kiknek csapata 2 század gyalog s egy szom­­­­a kozák volt, Piszanko örnagy vezérlete alatt. A harcz negyedfél órát tartott. Bzasznia falun át a lengyelek a mocsárokba hajtották az oroszokat, kik 28 hullát, és sebesültekkel megrakott három kocsit hagyának a csatatéren. A lengyel lövészek döntötték el az ütközetet Szkalszki százados alatt. E nap hősnője Niemojoszka asszonyság volt, ki a lengyel zászlót egyszer megmentette, kivévén azt egy elesett kaszás kezéből.­­ A lengyelek közt uralkodó német­ gyűlöle­­tet nem kis mértékben táplálhatják az ily esetek. A porosz területen fekvő Rodzanovicze határ­helységben apr. 2-kán egy orosz-lengyelországi paraszt és ugyanonnan való zsidó volt egy korcs­mában sok másokkal együtt, s néhány porosz ulánus is. A zsidó a paraszttal összeveszvén, utóbbi azt hányta szemére a zsidónak, hogy lő­port szállított át a határon a fölkelők számára , a zsidó pedig azzal válaszolt, hogy a paraszt meg fegyvereket csempészett át. A porosz ulá­­nusok azonnal a maguk fejétől elfogták a két veszekedőt, s átadták a katonai parancsnokság­nak. Ez sietett kiszolgáltatni a ne­vezetteket az orosz hatóságnak, melynek hivatalnoka azzal vigasztalta őket, hogy csak Szibériába fogják szállítani. — A „Gén. Corr.“-nek írják Lembergből, hogy hir szerint ott orosz küldöttek bujtogatják a ruthén görög nem-egyesült népet — még pe­dig a katholikusok ellen — akkor, midőn ezek a feltámadási ünnepélykor a nagy templomba fog­nak gyülekezni, s egyszersmind a környékben is megöletnék minden tisztességesen öltözködött ember. Mondják­, hogy e hírekre a rendőrség motozásokat tartván, tetemes mennyiségű lövő, vágó és szúró fegyvereket fedezett fel. Néhány egyén befogatott. A sík vidéken is ily hírek jár­nak. Hasonló módon rémítgetik a zsidóságot is. A „Gener. Corr.“ úgy véli, hogy e híreket a len­gyel forradalmi párt terjeszti, hogy a békés pol­gárokat nyugtalanítsa, s elszakadási terveit e kö­peny alá rejtse.­­ Ugyanonnan írják, hogy hír szerint nagy számú fegyverfogható ifjú készült húsvét után Volhyniába és Podoliába átmenni, hogy ott mozdítsák elő a fölkelést. — Ugyan­azon lap szerint valótlan volt a hír, mintha orosz Podoliában, Bar környékén, fölkelő­ csapat tűnt volna fel. — A „Czas“ írja, hogy a L e 1 e v e 1 csapata szétveretéséről közlött hir alaptalan, s onnan származott, hogy abból vagy 60 ember osztrák területre lépett át.­­ Már több oldalról is írják, mintha Kon­stantin­shy és Wielopolszki indítványozták vol­na, hogy Lithvánia, Volhynia és Podolia csatol­­tassék vissza Lengyelországhoz, melynek füg­getlen állás adatnék Konstantin nhg alkirálysága alatt. Oroszország csupán a katonaság feletti rendelkezést tartaná fenn. Lengyel ezredek ala­kíttatnának ugyan, de ezeknek Oroszországban lenne állomás kimutatva. Mondják, hogy Kon­stantin ahg egy nála kihallgatáson volt tekinté­lyes embernek bizalmasan azt mondta, hogy a lengyel ügy teljességgel nem lesz congressus tárgya. Két testvér nép között miért hím­ idege­neket békéltetőknek ? — írják azt is, hogy Sz.­­Pétervárott koránt sem vették jó néven Konstan­tin­shy reform javaslatait, sőt e­gyik párt őt és Wielopolszkit a forradalom pártolásával vá­dolja. A kölni lap írja: Az illetékes kormánykö­rökben nin­cs róla ko­molyan szó, hogy a rendszert megváltoztassák, s ezért a nemzeti bizottság sem szán­dékszik leten­ni a fegyvert. Még semmi remény nincs hozzá, hogy Sándor czár önkényt teljességgel nem akarja megváltoz­tatni az eddigi kapcsot Lengyel- és Oroszország közt.­­ A varsói főiskolában újévkor 800 tanuló volt. Ebből 400 már a fölkelőkhöz ment. Párisi jelenségek a lengyel ügyben. Párisból az április 3., 4. és 5-ről szóló lapok feküsznek előttünk. A fővárosi sajtó hangjából nem értesülünk semmi jelentékenyebb mozza­natról, mely a lengyel ügyben történt volna. A párisi lapok elmondták már egynéhányszor, hogy „úgy látszik“ Ausztria el van határozva részt venni azon lépésekben, melyeket Anglia és Francziaország Lengyelország javára meg akar kísérteni a pétervári kabinetnél, a­nélkül, hogy jobban tudnák a német lapoknál, vajjon csakugyan azonos jegyzékek alakjában törté­nik-e az együttműködés, vagy oly collectiv jegy­zékkel lép-e fel a három hatalom, melynek szer­kesztése az augsburgi „Allgemeine“ szerint Rechberg grófra volna bízva. Jellemző egyébiránt, hogy a fegyveres vagy a diplomatiai interventió kérdését még mindig „nyílt kérdésképen“ vitatja a párisi sajtó, a­nél­kül, hogy véleményének szabad kimondásában a kormány által legkevésbé gátoltatnék, így az „Opinion Nationale“ április 5-diki szá­mában világosan kimondja, hogy holmi kisszerű engedmények után, melyek a lengyeleket ki nem elégítik, haszontalanul fáradozik a diplo­mata. „Két nap óta — mond Guéroult úr — egy va­lótlan tudósítás szerzett örömet a mi russophil lapjainknak. Azon hír terjedt el, hogy a varsói nemzeti bizottmány, az európai diplomata által ösztönözve, s belátva egyébként is a felkelés öröködéseinek hasztalanságát, a fegyverletételt parancsolta meg, s a nyerendő engedményekre nézve Sándor czár annyiszor tapasztalt nagy­lelkűségére hivatkozott. Mi egy perczig se hit­tük el e mesét. A czár nagylelkűségére számí­tani együgyűség; lefegyverkezni azért, hogy en­gedményeket nyerjenek az illetők, árulás volna. A­mit Lengyelország akar, az­ az ő független­sége , a­mit az oroszoktól kiván, az, hogy taka­rodjanak. Mi illeti mindazon engedményeket, melyeket Lengyelország egy orosz helyőrség védelme alatt élvezhetne, azok nem érnének any­­nyit, mint azon darabka papiros, melyre ezen uj csalétek irva lenne. Háromszáz ezer len­gyel szurony: ez az egyedüli alapja Lengyelország s­zab­a­d­s­ágain­ak. Ha nem ezt akarja a diplomatia, akkor haszontalanul fáradozik. A független­ség és a szolgaság közt csupán a csalás vagy a csalódás számára van hely.“ Ezt, úgy látszik, különösen a „Francéihoz in­tézi Guéroult úr, mely a lengyel ügy mellett na­ponként fennhangon hirdetett rokonszenvei da­czára, csaknem kapva kapott a fegyverletételi híren, hogy a diplomatiai utón lássa valósítva a lengyel ügy megoldása iránt ápolt eszméjét, melyet e szavakba foglal össze: „szabad Len­gyelország a szabad Oroszországban.“ Granier de Cassagnacur pedig így fejtegeti a kormány lengyel politikáját a „Na­tion“ hasábjain: „Észszerűleg senki sem tekintheti Francziaor­­szágot arra kötelezettnek, hogy egyedül húzzon kardot Lengyelországért. Szövetségesekre volna szükség, de hát hol vannak ? Talán Anglia ? Hi­szen csak a minap hallotta Európa maga lord Palmerston szájából, mit várhat Angliának kü­lönben valódi rokonszenvétől, Lengyelország ja­vára. E rokonszenv nem terjed a háborúig. Vagy Poroszország? Mindenki tudja, mily állást fog­lalt ez el a felkelés kezdete óta? Vagy Ausztria? Ha szinte e hatalom leyális, nagylelkű, humánus és ügyes is, e kérdésbeni magatartása mindaz által az osztrák monarchia sajátságos állása miatt nem kevéssé szenved. Francziaország len­ne e szerint az egyedüli hatalom, mely pénzét és vérét adná oda egy egészen általános európai kérdésért. Ily kalandra egy okos ember sem fogná Francziaországot sarkalni. Egyébiránt a háború vagy szárazi, vagyis tengeri háború lenne. Tengeri háborút folytatni Lengyelország mellett s annyit tesz, mint százezer embert szállítani ki Rigában. Ily hadi működés azt feltételezi, hogy valaki ura legyen a tengernek. Ugy de a tengert azon a tájon úgy hívják, hogy Anglia, Svédország, meg Dánia. Palmerston lord szájá­ból már tudjuk, hogy Anglia nem akar hábo­rúzni , traditióiból pedig méltán következtethetni, hogy alkalmatlannak találná, ha mások hajtanák végre tengeren azt, a­mit ő maga nem akar vég­rehajtani. Svédország nagyon közel fekszik az oroszhoz, csapásainak felette ki van téve, s ily küzdelemben nagyon távol esik természe­tes szövetségeseitől. Dánia, bármily traditionális ragaszkodással viseltessék is Francziaországhoz, Svédországéhoz hasonló okokat hozhatna fel.­­ Egy csupán maga Francziaország által folytatott tengeri háború e szerint egészen ész nélküli kí­sérlet lenne. Az lenne még inkább a szárazi há­ború, mely ellenünk zúdítaná Németország nagy részét, ha ugyan nem az egész Németországot, s azon per fás et nefas útban, melyet Lengyelor­szág szívéig kellene tennünk, katonáink minde­nütt ellenségekre találnának, barátokra pedig sehol. „Azonban, jól lehet, a háború a dolog termé­szeténél fogva ki van rekesztve, ez nem ok arra, hogy egy szemlélődő,tétlenség nélküli oly békébe merüljünk, mely a szabadulást a nyomor túlmér­­tékétől, s a legyőzöttek iránti igazságot a győzök puszta irgalmától várja. A háború kirekesztése hatalmat nyújt oly belátó, kitartó és elhatározott tevékenységre, mely czélja elérésére felhasználja mindazon eszközöket, melyek a kormány elha­tározásainak megállapítására alkalmasak.“ A „Patrie,“ mely félhivatalos társai közt leg­bátrabban szól a lengyelek mellett, mely neve­zetesen a fegyverletételről­ — később alapta­lannak bizonyult — hírt is „fájdalommal és meg­ütközéssel“ vette, kikel az ellen, hogy az osz­trák hatóságok a 75 éves Ledochowski Já­nos grófot, a lengyel országgyűlés egykori nun­­tiusát, Krakkóból kiutasították, s katonai fedezet alatt szállít­oták a határszélre. A gróf tíz napig volt Krakkóban. A „Patrie“ különben azt hiszi, hogy ezen kiutasítás csak a helybeli hatóság műve, az osztrák kormánynak nincs benne sem­mi része. Különben a közvélemény rokonszenve Len­gyelország iránt folyvást meg van egész teljes­ségben a francziáknál. Több színház késznek nyilatkozott előadásokat tartani a lengyel sebe­sültek javára, s meglehet, meg fog az engedtetni. Beauveau ligne nem rég tartatott egy elő­adást csupa aristocraticus tagokkal, de a­melybe csak válogatott közönség mehetett. A kísérletet hír szerint nagyobb helyiségben szándékozik ismételni. Russel lord sürgönye Napier lord­hoz, a szent­pétervári angol követhez. A „Courrier du Dimanche“ közvetlen angol forrásból két nevezetes okmányra tett szert, me­lyeknek fontosságára felhívjuk olvasóink figyel­mét. Az egyik Russel lord sürgönye Napier lordhoz, Anglia szentpétervári követéhez, a má­sodik okirat pedig azon körsürgöny, melyet az angol külügyi államtitkár az 1815-ki szerződé­seket aláiró nagy hatalmaknál tartózkodó angol képviselőkhöz intézett f. évi mart. 4-ről. Az első okirat, mely martius 2-dikáról kelt, így szól : „Mylord 1­0 felségének kormányát mélyen ér­dekli a lengyel királyság állapota. Egy oldalról a lakosság nagy részét nyilt felkelésben látja a kormány ellen, más oldalról pedig, hogy ezen fölkelést egy jelentékeny katonai erő törekszik elnyomni. Egy ilyen harcznak igen természetes s előrelátható kimenetele az lesz, hogy a katonai erő győzedelmeskedni fog, de ezen győzelmet, a­mennyiben azt csak többször megújuló csa­tákkal lehet megnyerni, vérontó­ s kisérendi, s egyéb jelentékeny anyagi áldozatok és csapások. Másrészről az ily természetű harcztól elmarad­­hatlan kölcsönös pusztítások s kegyetlenségek oly gyülölséget fognának előidézni, melyek a jövőben csak még inkább elkeserítenék a len­gyel nemzet s orosz kormány közti viszonyokat. „Mindazonáltal,habár sajnálkozik is a királynő kormánya egy idegen országnak ilyetén állapota felett, még­sem hiheti czélszerűnek hivatalos mo­dorban nyilvánítani e tárgy iránti érzületét, ha­csak különös körülmények nem helyeznék azt különös állásba, azon viszonynál fogva, melyben Lengyelország jelen helyzetéhez áll. A lengyel királyságot az 1815-ki szerződések constituálták s csatolták az orosz birodalomhoz, a­mely szer­ződésekben a britt kormány is résztvevő fél. A lengyel ügyek jelen, szánalomra méltó helyzetét azon körülménynek lehet tulajdonítani, hogy a szerződések által biztosított állásnak nem ör­vendhet. Lengyelország épen nincs azon hely­zetben, melybe I. Sándor helyezte. Ennek ural­kodása alatt nemzeti kormány székelt Varsóban s a lengyelek oly jogok birtokában voltak, me­lyek politikai jólétüket biztosíthatták. „1831 óta az elégületlenség s izgatottság jelei kezdettek mutatkozni, melyeket csakhamar fel­váltva lázadások s vérontások követtek. A ki­rálynő kormánya nem titkolhatja el abbeli meg­győződésének kifejezését, hogy a jelen kitörés közvetlen okát a legközelebbi kényszer-ujonczo­zásnak kell tulajdonítani, de ezen rendszabály életbeléptetésére is csak a lengyelek közelégü­­letlensége volt az indító ok. A birtokosok és polgárság nem viselhették azt el, ha a parasztok nem is mutatták magukat ilyen forradalmi hajla­­muaknak, legalább az orosz kormányt sem pár­tolták. „Nagy Brittania tehát,mint az 1815-iki szerző­dések aláírója, s az európai közbéke fenntartása körül mélyen érdeklett nagyhatalmasság feljo­gosítottnak tartja magát arra, hogy a lengyelor­szági események felett véleményét kimondja, s ezeket a legjobb akarattal adja tudtára az orosz kormánynak , óhajtván közremunkálni az érdeklettek ügyében. Miért ne vethetne vés­zet a czár ő felsége, kinek jóakaró érzületé­röl mindenki meg van győződve, ezen véres harcznak, nemeslelküleg bűnbocsánatot hirdet­vén a lázadókra nézve, s kijelentvén egyszer­smind szándékát, helyreállítani a lengyel ki­rályságot azon katonai s polgári jogok élveze­tével együtt, melyeket I. Sándor czár adott, az 1815-ki szerződések erejénél fogva ? Ha ő fel­sége követné ezen irányt, országgyűlés összehí­vása s nemzeti kormány hihetőleg kielégítené a lengyeleket, s Európa közvéleményének is ele­get tennének. „Olvassa fel Mylord ezen sürgönyt Gorcsakoff herczegnek, s hagyjon nála másolatot. Russel.“

Next