Pesti Napló, 1863. július (14. évfolyam, 4017-4038. szám)
1863-07-07 / 4017. szám
Ide az oláhok, papjaik és a megyei tisztek vezetése alatt, nagy számban összegyűltek, összetartottak minden szakadás nélkül; sokkal többen voltak, mint a magyar párt tagjai, vagy egyszerűn, mint magyarok. Mindemellett nem tudtak érvényes választást eszközölni; miért ? mert nem tudták megtanulni saját román jelöltjüknek nevét, és százakra menvén az érthetetlen vagy határozatlan szavazatok száma, senki sem kapott átalános többséget. Rumán részről követjelölt volt balásfalvi kanonok Czikudan Vlasza Ilin. Volt azonban szavazat, mely nagy hihetőséggel neki volt szánva, de összetévesztette a tüzért és a papot, nem kanonokot, de canoniert mondott. Volt, mely hangzott: deputatu noszt (a mi követünk); deputatu gyin Blázsiu (balázsfalvi követ); clericu gyin Blázs Ilia (Ilia tanuló Balázsfalváról) stb. stb. Sőt volt, ki semmit sem tudott kisütni névformát, és a szavazathelyiségből kibocsáttatván, lelkendezve, kétségbeesetten vetette a keresztet, kérvén az Istent, hogy megbocsássa abbeli bűnét, hogy a papjától betanult nevet elfeledte. Éhez nem kell commentar. Legyenek felelősek érte azok, kik előidézték eme küzdést. Hiszen volt reá példa Egerbegyen, hogy hosszúra nyúlván a szavazatbeszedés, különösen a távolabbról jött faluk elköltötték, mit feltarisznyálának, éheztek. Ismerős magyaroktól kenyeret fogadtak el, és mohón ették; de midőn papjaik reájuk kiáltottak: honnan kapták a kenyeret? káromkodva, és közbe fohász szavakat ejtve, dobták le a földre, messze maguktól. A küzdés ilyen téren állván, a választó területek pedig összealkotva úgy lévén, hogy a románoknak biztosítva van a többség, nem lehet rajta bámulni, hogy a tordai, kolozsi, belső-szolnoki, küküllői, felső-fehéri összes választásokban egyetlen egy magyar követ neve olvasható. Ez, id. gr. Bethlen Gáboré. Van azonban köztök egy néhány, még nem bevégzett érvényű választás. Megvallom azonban, azoktól nem sokat várok saját szempontom szerint. A diplomatiai beavatkozóan mutatkozó következései. Sem a vesztett csaták, sem az orosz katonák és hivatalnokok kegyetlenségei nem tevék azon fájdalmas benyomást a lengyel főváros lakóira, mint a hatalmak programmjának hat pontja, midőn ezek tartalom szerint ismeretesek lettek A berlini „Nat. Ztg“-ot értesítik, hogy a varsói közvélemény eltérő színezet nélkül ellene nyilatkozott e szándéknak. Lengyel nézetek szerint a hat pont nem eredményezheti a kérdés sikeres megoldását, sőt ellenkezőleg oly helyzetbe tennék Oroszországot Lengyelország irányában, minőt annak az 1815-ki szerződések sem biztositantak, melyet is ha Oroszország elfoglalna, kezeibe venné az eszközt, az első kedvező alkalommal aksor beállni Lengyelországot, s végkép megsemmisíthetni nemzetiségét. A lengyelek e határozott felszólalása erélyes támogatókat talál úgy a londoni, mint a párisi sajtó egy részében, melyet a „France“ megkülönböztetésül „háború pártnak“ a tout prix — nevez ; az „Opionion Nat.“, hivatkozva a frankfurti „Europe“ értesülésére, aggodalommal figyelmezteti a franczia kormányt az orosz politika ravaszságára, mely ezúttal is igazolja magát abban, hogy a hat pontot elfogadja, de kiköti, hogy az összehívandó conferentián más kérdések tárgyaltassanak, és nem a lengyel, mert különben úgy jönne ki, mintha az orosz ez ár, mint lengyel király, a hatalmak protectorátusa alatt állna. Az „Opin. Nat.“ szerint ez a leghathatósabb módja a halasztgatásnak, s biztos eszköz arra, hogy a téli idény bekövetkezik eredmény nélkül, s ekkor a muszka erőszak elérte czélját. A párisi „Opinion“-t meleg ügyszeretettel támogatja a londoni „Morn Post“, melynek harczias csikkei nem kis fontosságúak,amennyiben a premier orgánumának tartják. A sajtónak e magatartása itt ott kifejezést talál a parlamentben, másutt a kormánytanácsokban. Franczia lapok az angol kabinet mielőbbi átalakítását jósolják, nem azért, mert Derby lord a lordmayor lakomáján a conservatív pártot állító legerősebbnek, hanem azért, mert a lengyel kérdés politikájában az elnök és külügyminiszter közt nincs öszhangzás. Lord Russel, ha csak az idő szele egészen neki kedvezőleg nem fordul, a külügyi tárczát odahagyandjs, s ekkor Palmerston megszab— A pest-rogonczi vasút bejárása, a kitűzött vonalak megállapitása végett, jun. 30-kán vette kezdetét Pesten, mint e lapban is érintve volt. A bizottmány az illető megyék, községek, birtokosok, a hadügyminisztérium és kir. épitészeti igazgatóság képviselőiből áll, Csernyus Andor kir. helytartósági tanácsos mintk. biztos vezérlete alatt. A munka gyorsan halad előre, a jelesen kidolgozott térterv, s az érintett községek és birtokosok jóakarata tetemesen elősegíti a munkálatot, melynek fontossága és jövedelmezési tekintetei mindenütt legélénkebb elismeréssel találkoznak. Különösen a fővárosra nézve ezen vonal, egészen elvontan általános kereskedelmi fontosságától, annyiból is nagy érdekkel bír, mivel annak délkeleti végében egy indóházat fog adni Pestnek, s egészen új lendületet egy eddig a legkezdetlegesebb állapotban sielődő városrész fejlődésének. Az indóház a város délkeleti részén fog állni, a steinbruchi s úgynevezett „új temető utcza“ végén , s éjszakkeleti oldalon a kerepesi temetőig, a délin pedig a steinbruchi községi útig terjedeni. A társaság késznek nyilatkozott mind a temetővel való, mind a marhahajtásra szolgáló közlekedést nyitva tartani. Tekintettel arra, hogy az indóház az 1835 óta elhagyott régi temető egy részére ki fog terjedni, a társulat kötelezte magát az illető egyházi hatósággal e részben kiegyezkedni. Az indóház helyisége ellen egy oldalról sem hozatott elő ellenvetés. Miután a vasút áruk szállítása tekintetéből a Dunáig fog kiterjesztetni , ennélfogva a steinbruchi községi út átszállása szükséges — a városi főmérnök azon kivonatot fejezé ki, hogy ezt áthidaltassék. Ez ellen azonban azt vezé föl a vasúttársaság, hogy híd építése, a fekvésnél fogva, nemcsak tetemes, és a czéllal semmi arányban nem levő községeket fogna okozni, hanem oly magas töltések s útvezetékek, s az indóház oly magasra emelését feltételezné, mely, tekintve az indóház közelségét, kivihetetlen, s azonkívül, ha végrehajtatnék, a főváros e részét egészen bekerítené, s formaszerű erőddé alakítaná át, ami által a közlekedés még inkább megakadályoztatnék. Egyébiránt az áthidalás annál kevésbé szükséges, mert e vonal úgy is főleg kőszénszállításra számított, s ennélfogva nem igen gyakran fog használtatni. A város képviselet-többsége a társulat képviselőinek e nézeteihez csatlakozott, de a főpolgármester, a városi tanács ellenkező határozata által megkötve lévén, nem szavazhatott. A katonai hatóság képviselője részéről is kívánatosnak mondatott az áthidalás, de anélkül, hogy ahhoz ragaszkodott volna. Ezen dunai vonalra nézve csak az tűzetett ki irányadóul, hogy a parti építések a tervezett dunarakparttal összhangzásban legyenek. Steinbruch felé legfontosabbnak látszottak azon pontok, hol a vasútvonal azon utakat szeli át, melyek a fővárosnak az alfölddel való összes közlekedését eszközük, s melyek iránt a társulat kellő tekintettel is viseltesett. Továbbá — ahol a tervezett vonal Steinbruch előtt az államvasuton megy keresztül — em ennek képviselője óvást tén azon nem igen valószínü eset tekintetéből, hogy ha az államvasút steinbruchi indóházát erre áttenni vagy kiterjeszteni óhajtaná. Miután ennek képviselője e kérdésre nézve kiegyezni meghatalmazással nem birt, a két társulat a kir. biztos által oda utasittatott, hogy egymással kiegyezzenek, s az eredmény négy hét folyama alatt a kir. helytartótanácsnak fölterjesztessék. Fölösleges volna az ily ügymenetben rendesen előkerülő részletekbe ereszkedni ; s általánosabb érdekű még azon körülmény, miszerint a steinbruchi Drasche-féle téglaégetők közelében a vonal a tiszai társulat tervben levő miskolczpesti vonalát szelné át; mely csaknem mytkosszerű lehetőség arra birta a tiszai vasút képviselőjét, a két társulatnak e fölötti szabad egyezkedtetését kikérni , melyre nézve is négy heti határidő szabatott, a nélkül, hogy ez által a pest-losonczi vonal építése meggátoltathatnék. Továbbá óvást tesz a tiszai vasút képviselője a losonczi társulatnak azon netáni szándéka ellen, a hatvan-miskolczi vonalat kiépíteni, melyre a tiszai társulat engedéllyel bír. A pest-losonczi társulat képviselői ennek ellenében azt nyilvánítják, hogy az ellentársulat engedélye elévült, mert a kitűzött idő alatt e vonal építését még meg sem kezdette. E vitapont eldöntése természetesen magas a hatóság elé tartozik. Steinbruchtól Hatvanig báró Sina az érdekelt birtokosok elseje , a mint is képviselői, valamint az érdekelt községek részéről a legnagyobb előzékenység, s annak tiszta belátása mutatkozott, mennyi hasznot hozand az illető vasút a vidék birtokosainak. Általán az egész vonalon a vasút létrejötte iránt legélénkebb részvét nyilatkozik. TÁRCZA. Tükördarabok a Királyhágón túlról. Hála az örök végzésnek, bármi közel látszunk is már állni a sír széléhez, mindannyiszor visszaszólított bennünket. Mi megérdemeljük az életet, mert küzdeni tudunk érte. Nem hangolt le idegen népek gúnyja, kicsinykedő lenézése, körültekintő nemzet lettünk. Haladásunknak első s legnagyobb vívmánya, hogy kezdjük ismerni önerőnket, mindamellett el nem bizakodunk, hanem magasabbra tekintve rakosgatjuk össze szellemi és anyagi jólétünk lépcsőit, melyen európai szinvonalra emelkedhetünk. Ez irányban gondoskodásunkat terjeszszük ki Királyhágón túli egyetlen testvéreinkre, kik nem közvetlen mellettünk, hanem idegen ajkú népség közt küzdik magukat át az életen, s mind e mellett teljesitik hazafi kötelességeiket úgy, mint talán senki e földön. Hanem, hogy érdekükben valamit tehessünk: szükség őket minél jobban ismerni. Vannak e népnek sebei, melyeket behegeszteni csak mi, Királyhágón innentek vagyunk képesek. Vannak társadalmuknak fogyatkozásai, miket a duna-tiszavidéki figyelő lélek vesz észre s tud orvosolni csupán. Vannak eszmék, melyeknek életbeléptetésére a gyakoribb érintkezés elutasíthatlan. Ismernünk kell tehát főleg a székelyek családi és közéletét minél részletesebben. Utazzunk közéjök, lessük ki és tárjuk fel helyi viszonyaikat, s ahol lehet és módunkban van segíteni, segítsünk szóval, tettel. Nagy Magyarország a Szent István koronája alatti népségek zömét, magvát képezi. Anyja ő a többi résznek, lehen tehát gondos, gyermekeit szerető anyja az árváknak,ki meg tudja őrizni nagy családja világát; legyen fensőbb Őre, éltető lelke az egésznek, hintse el magvait. Csak igy, és nem különben felel meg hivatásos kötelességének! Szent István koronája egyik legszebb gyöngyének érdekében szólok, midőn e lapok hasábjain is Erdélyt emlegetem, szólok azon derék népért, mely bátorító, segítő kezet tőlünk várhat, és vár, hogy újabb lelkesülést merítsen); szólok annyi szent eszme nevében, mely az ő szive véréből nyert életet és virulást. Beszterczét elhagyva, a Besztercze-völgy megtartja a városon aluli jellemét. szemünk mindazáltal érdekes nyugpontokat lel részint a távol emelkedő magas hegység felhők közé nyúló magaslatain, részint a körülöttünk elterjedő idylli völgy panorámán. Wallendorfnál hagytam el az utolsó szölövényigét, s mindjárt mellette Jaádnál a szászokat. Következnek az oláhok, kik innét elkezdve a naszódi kerülettől Doboka, Kövárvidék, Belső-Szolnok, Kraszna, Kolozs, Alsó-Fehér, Hunyad, Küküllő megyékben, és Hátszeg, Szeben, Fogaras-vidékein egész Brassón tűtig mintegy óriási vasgyűrű övezik körül mindenütt Erdély széleit, de benyúlva az egész országrész szivéig ; az oláhság, mint egy hullámzó tenger folyja körül vastag és olvasztó árjával a királyhágón tuli magyarságot és kis területű szász székeket ; évről évre nyaldosván szegélyeit, mint viz át szokta a partrészeket. Nem is bírna a vérmegyebeli magyarsága, hozzájuk képest roppant tömegnek ellenállni, hahogy a székelység 206 □ mföldön, mint compact egész — mellettük nem tömörülne. De eme testi és erkölcsi épségü nép, melyről már Werbőczy István az akkori harczias időkben is írja, hogy „rerum bellicarum expertissimi,a kik hajdan fegyverrel kezökben, kiontott szivvérek árán segítettek szerezni országot, hirt, babérokból és sebekből koszorút; harczoltak annyi szent eszme nevében, — mindannyiszor, valamikor csak az ország területi épsége s Szt István koronájának csorbitása czéloztatott, felkelt mint egy párduczkaczagányán nyugvó határszéli óriás, felsivalt: „ne félj magyar!“ s kihúzván harczedzett szablyáját, uj küzdelmei árán szerze becsültetést a magyar névnek, s kiváló helyet Európa népei közt. Sajátságos helyzete van a magyar népnek Európában! Királyhágón innen az éjszaki és déli szlávok közé vagyunk beékelve; a királyháyon túli székelység pedig az oláhokat vágja ketté , a Tisza-Dunáig szándékolt Daco-Romaniának terve, egyedül a székelyeken tör meg. Ily fontos a székelység föladata Erdélyben ; ily közelről és közvetlenül érdekli az a tisza dunai magyarságot is ! Meggondoltátok él ms hazám férfiai annak esélyeit, ha Erdély fennsíkját idegen hatalmasság bírná, mi sors várna a dús magyar alföldre, s általában hazánk nagyobb, termékenyebb részire ? Csak néhány pillantás Erdély nemzeti fejedelmei történetébe, s azonnal meggyőződhetik mindenki, hogy Erdély idegen uralkodói Magyarország jó nagy részének lehetnek mindig félelmes ellenei. Gondolkozzatok tehát a derék székely faj anyagi és szellemi gyarapodásáról, működjetek közre előmenetelén. Az igaz hazafi gondja nemcsak a jelenre szorítkozik, s a valódi nagy férfiúi hatáskörébe vonja mindazon tényezőket, melyek hazája, nemnemzete elhaladására már is tényezőkül bizonyultak be. A kivándorlást és telepítést illetőleg hazánkfiai felfogták e dolog fontosságát, helyes eszmék cseréltettek róla, s különösen gr. Kálnoky Dénes czélra vezető irányban fejtegető e tárgyat. Itt a központban is élénken foglalkoztak az ügygyel. Balogh István közlé gyakorlati nézeteit a „Gazdasági Lapok“-ban.’ Sőt, mielőtt az alföldi ínség előtérbe nyomult volna, ezen székelytelepitési ügy annyira ért, hogy az orsz. magy. gazdasági társulatnál kezdtek mozogni a végett, hogy ezen nemzeti közügyet vegye kezébe, hasson a székely papságra működése minél sikeresebbé tétele végett, s befolyása és tekintélyéhez képest mind a fővárosban nyisson keresetforrást a munkabíró szűkölködő székelyek számára, mind pedig egyes uradalmakban való munkaszerzés s telepítés által adjon az ügynek lendületet és irányt. Adja a magyarok Istene, hogy ha a legközelebbi rész elvonul, — ne ejtessék el e tárgy, sőt gondolkozzanak addig is, és adódandó alkalommal szóljanak hozzá többen is, kik egy vagy más oldalról vélik felderíteni e véghetlen nagy fontosságú ügyet. Azonban, ha ez mielőbb sikerülhetne is , ne véljük pusztán ezzel bevégzettnek a székelység iránti hazafias kötelességeinket. Ismerkedjünk meg viszonyainkkal, körülményeinkkel, s könynyebben rá fogunk jönni fogyatkozásaikra; belát-juk, hogy ha a magas gondviseléstől eléjök ázatott dicső feladatot— mentőszervil s őrangyalul szolgálni a magyarság érdekeinek keleten — tökéletesen be akarják tölteni (mire úgy teszi, mint erkölcsi erejüknél, s megismert vitézségüknél fogva még most képesitve vannak), e derék nemzetnek sok és nehéz küzdelmei közt a Királyhágón inneniek segélyére is szüksége van. SIMONFFY KÁLMÁN, badulva egyik akadályozójától, franczia szövetségesével a cselekvést illetőleg is egyet fog érteni, mint egyetértett a krími háború alatt. A lengyel nemzeti kormány érezni látszik a folyó pillanatok nagy fontosságát; innét ez egymást érő erélyes kormányrendeletek, a naponkénti csaták s mozgalmi jelenetek, melyek mind oda mutatnak, hogy a lengyelek — legalább a főbb vonásokban — bevégzett tényekkel akarnak a diplomatia előtt megjelenni, ha mégis leend alkalma a diplomatának e kérdést a kard éléről a toll hegyére vinni át. Tanács a szükségben. (Folytatása és vége). A természetes felesztés sikerének feltételei a következők : A szecskává vágott takarmányt, ha csak répa vagy burgonya nem vegyittetik bele oly mennyiségben, hogy attól kellőleg megnedvesedjék, vízzel kell nyirkossá tenni, mintegy négy steze vizet számítván egy mérő száraz szecskára, — a sok viz alkalmazása a megfüredést lehellenné tenné; — továbbá jól meg kell a szecskát a kádban fipratni, és a lehető legegyenlőbben megöntöztetni, mi oly öntöző kannával történhetik legtökélyesebben, melynek csövén rózsája (rostája) van; különben egyenetlenül, a mi anynyi, mint ronzul menne véghez; végre a szecska öntözésére alkalmazott víz, ha lehet, meleg legyen, a fülesziő kádak azonban múlhatlanul meleg helyre, például az istállóba állíttassanak, mivel a takarmány megfüledésére a meleg bizonyos foka szükséges ; ahol ez változik, a takarmány megfüledésének ideje is bizonytalan, s a mellett, hogy így a marhaetetésnél fedetlenség áll be, maga a takarmány is megromolhatik. A kellő hévmérséklehető biztosítására czélszerű a füleszi kádakat a földbe sülyeszteni, vagy pedig az e czélra ásott gödröket deszkával kibélelni, -s a téglával vagy kővel bélelt gödrök a czélra nem oly alkalmasak. A fülesztett takarmány akkor leghathatósb tápláló szere a marhának, ha kellemes savanykás szaga s íze van, oly forma, mint a megkelt kenyértésztánek ; ezen időszakon túl nem kell a fülesztést erőltetni, mert eczetesedésbe menvén a takarmány, végre megrothad; ha pedig nincs kellőleg megfüledve, akkor émelygés édes, és sem így, sem amúgy nem gyakorol jótékony hatást a marha egészségére. A gőzfülesztők is igen ajánlatosak e czélra, s akik az erre szükséges géppel bírnak, bizonyára utasíttattak annak miként használatára; megemlíteni azonban e mellett is nem fölösleg, hogy a fülesztendő száraz takarmányt előbb meg kell mulhatlanul nedvesíteni, ha t. i. répa vagy burgonya nem kevertetik belé, mely kellő megnedvesedését eszközli; különben a takarmány átmelegszik ugyan a gőztől, de száraz maradván, megfőlése is elmarad. A szálas takarmányt és szalmát, ha csak lehet, mind szecskává vágassa a gazda, és fülesztve etesse, s ha még így sem lenne az elegendő marhája számára, akkor a szecska táperejét darált, vagy még jobb, lisztté őrölt zab, árpa, rozs, kukoricza, bükkönymaggal és búza s rozs-korpával stb. vegyíts , s ezekkel együtt füleszsze; a hol vad gesztenyéhez, makkhoz stb. jutni lehet, ezek is megtörve sikeresen használhatók. A gabnanemüek darálása, a vagy őrölésénél, ha ez molnároknál történik, különös gondja legyen a gazdának, nehogy a molnár azokból a megszabottnál több vámot szedjen, mert hiszen a nagy visszaélések, melyeknek naponként tanúi vagyunk, csak is abból származnak, hogy azok, kiknek ez rovására történik, nem ügyelnek eléggé jogaikra, különben a 2—3-szoros vám felemésztendő jóval azon hasznot, mely a gabnanemüek megörlése folytán származnék az által, hogy megemészthetőbbek lettek. A jelen takarmány szükségben, egyéb ha a gazda a takarmány utólagos termesztése által a hiányt pótolta, mi levén lehetséges a marha kiteleltetésére szálas takarmányt kellő mennyiségben nagy áron sem előteremtenie, azért annak gabonaneműekkel pótlása esetére figyelembe kell venni ezek különböző tápértékét. Az e czélra legtöbb sikerrel használható gabonaneműek leginkább a zab, árpa, rozs, kukoricza, bükkönymag, a rozs és búzakorpa, a rostalja stb. Tette részbeni sokszoros tapasztalás nyomán 100 font jó minőségű széna pótlására szükséges, közép minőségben, 45 font zab, 40 font árpa, 34 font rozs, 30 font kukorica, 30 font bükkönymag s ennyi általában a hüvelyesekből, 60 font búza- vagy rozskorpa, 70 font rostalja, vagy pedig 100 font zab helyett adni kell a marhának 89 font árpát, 76 font rozsot, 67 font kukoriczát, ugyanannyit a hüvelyesekből, 133 font búzavagy rozskorpát, 160 font rostalját. Miután valószínű, hogy a gazda takarmánybeli hiányát sokféle, s a nagy ínség folytán nem is épen a legtermészetszerűbb pótlékokkal fogja helyreütni, állatai egészségének megóvásául nem kell a gyakoribb sózásról és különösen itatásról sem megfeledkeznie , amiért igen enyhítené az az ínségben szenvedő gazdák állapotát, ha a a kormány, legalább azon időre, míg az ínség időszaka lejár, őket a só, s a különben sem használt portó jutányosbárom kiszolgáltatásával marhájuk megmentésében gyámolítaná. Azon esetben, ha a gazdának nem lenne kilátása minden igyekezete mellett sem marhaállományát kiteleltetni, annak egy részén tehát tudódnia kellene, akkor igás marháját igyekezzék minden áron megtartani, és pedig oly erőben, hogy az, az ez idő szerint rá várakozó, a rendesnél több munkát eléggé megbírja, igyekezzék továbbá tenyész állatait, a kanczáka, teheneket, anyabirkáit és emléit, legalább azok javát megtartani, és bocsássa meddő marháját — úgymint ürüit, s ha a kipóra szorul, növendék marháit is inkább, ha lehet, jobb vidékeken árulta ; az üzekedést pedig úgy irányozza, hogy a s ellés a jövő év azon részére essék, melyben a szaporodás eltartása már könnyebben fog megeshetni. Az ily gond teljes teleltetés után rendszerint igen nagy a szükség a kora tavaszi zöld takarmányra és legelőre; ilyesről is tehát mg az őszszel kell a gazdának olykép gondoskodnia, hogy elkészítvén, mint az ősziek alá szokás, azon földet például, melybe a jövő tavaszszal kukoricát ültetni szándékozik, vesse azt be, hogy kellőleg elbokrosodhassék, jókor öszszes rozzsal, repczével, vagy búza- és rozs-rostaljával, ocsuval stb., melyet aztán tavaszkor a körülmények szerint legeltetheti vagy zöld takarmányul lekaszáltathatja. Ezek lennének főbb vonásokban jelezve azon teendők, melyek a gazdát, jelen nagy ínségében, a mennyire az önerejétől telik, a körülményenek megfelelő választásai, megtörhetlen önbizalom táplálta igyekezet mellett , elegendő erélylyel végrehajtva — kövtkezendő időjárás kedvezésével is — nagy szükségéből kisegíthetnék annyiból, hogy az elpusztulás veszélyével fenyegetett marhájának legalább azon részt, mely gazdasága folytathatásának nem mellőzhető feltétele, s melynek elpusztulásával maga a gazda is tönkre jutna — megmenthetné. És nagy szerencse lenne ezen nagy szerencsétlenségben, ha a gazdának, különösen az alföldinek sikerülne végre megérteni azt, hogy a természetes rétek aránylag mily csekély terjedelműek az alföldnek épen azon részein, ahol legnagyobb ínség uralkodik, s hogy termésük e mellé mennyi bizonytalan; ellenben, hogy a mesterséges takarmányneműek — milyen a luezerna s a bartaczim, — mennyivel biztosabb termést nyújtanak még ily kedvezőtlen időjáráskor is, úgy hogy szemtanúja lehetett most a gazda ama kedvező helyzetnek, melyben részesültek azon gazdaságok marhaállományuk megmenthetésére nézve, melyekben terjedelmes ilynemű takarmányosok felett rendelkezhettek; — a lefolyt évtized kétségtelenül igen csábító volt magas gabna árainál fogva a részből, hogy a gazda gabnatermesztését, mint dúsan jövedelmezőt, minél inkább kiterjeszsze, ellenben takarmánytermesztését az állattenyésztés nagy hátrányával elhanyagolja s minél szűkebb határok közé szorítsa; ezen, a pillanatnyi haszonra számított, s a józan gazdászati elvekbe ütköző eljárás tette részben a jelen ínséget oly nagggyá, mely a gazdától, az így előlegezett hasznot sokszoros kamatjával minden izgalom nélkül visszaköveteli, nagy szerencse lenne tehát e nagy szerencsétlenségben, ha a gazda megértvén ezen takarmányneműek termesztésének előnyeit, azok terjedettebb termesztésére kedvet kapna, s ez által magát a jelenleg fájdalmasan tapasztalt ínségtől a jövőre megóvni igyekeznék; mit annál könnyebben érhetne el, ha az ily takarmányosokat, a midőn ritkulni kezdenek — kellőleg megkoronáltatván — például a rozsnok (bromus gig.), a csomós ebk (daetylis glom.), a komócsin (picium prst. migrával, vagy más, a vidéken diszló famagvakkal bevettetné; ez által a gazda egy részt a luczerna, scaltaczim vagy vörös here vetések tartósságának nevelésével járó munkakimélés előnyeiben részesülne, más részt marhája szánáta kiadó s jó legelőről is gondoskodva lenne, ami mellett azon általánosan uralkodó hibán is túltehetné magát, mely szerint a gazdák marhaállományukat a legnagyobbra számított takarmányterméshez szabják, ahelyett, hogy a legcsekélyebbre számított takarmánytermést vennék e tekintetben zsinórmértékül, illetőleg ahelyett, hogy a gazdaság területének nagyságához képest földjavítási szempontból is szükséges marhaállománynak bőven megfelelő takarmánymennyiséget termeszteni igyekeznének. Adja az ég elérnünk azt, hogy a ránk nehezedett e nagy csapás súlya alól minél csekélyebb feárral kibontakoznunk lehetségessé váljék, hogy annak nyomása alatt gazdálkodásunk terén az állattenyésztés felvirulásának eddigelé szunynyadó csirája minél hatalmasb növekedésnek induljon ; — nem feledve soha a gazdai erélyességnek ama hatalmas jelszavát: Segits magadon s az Isten is segít ! Az orsz. magyar gazd. egyesület igazg. választmánya. lengyelországi események. A lengyel csatatéren rég nem adta magát elő oly fontos eset, mint Visóczki expeditiója. Azonban kimeneteléről nagyon eltérnek a tudósítások. Minde mellett annyit kivehetünk belőle, hogy a vállalatot sikerültnek nem nevezhetni ugyan, de nem is bukott meg teljesen. Némely tudósítások szerint két, mások szerint négy fölkelő cspat, összesen mintegy 4000 ember ért be Gallicziából Volhyniába június 30-ikán, mégpedig Brodynál, Druakopol irányában egy csapat Visóczki és Horodiszki vezérlete alatt körülbelül 2000 ember s Brodynáló! Pocsajev irányában egy másik hasonló csapat. A támadás e csapatokra — melyekről nem tudni, egyesültek volt-e már — 1-jéről 2-kora éjjel történt nagy esőben. Úgy látszik, Radzivikovnál először Horodovszki, aztán Visóczki harczolt. Az itt tűzben állott fölkelők egy része visszajött a gallicziai területre. Visóczki vállalata sikerült, amennyiben keresztül vágván magát, Volhynia belsejébe hatolt Kreminiecz felé. Az ütközet folyamára nézve egy bécsi lapnak írják a határszélről jul. 2 ról : Az oroszok, kik jún. 30-ikán éjjel erősítéseket kaptak, jul. 1-sején a felkelők elébe mintegy 450 embert küldtek. Leviatice falunál (Radzivilov és a határ közt) történt az első összecsapás. Az oroszok itt megverettek, s hír szerint mintegy fele esett el csapatjuknak. Az ütközet hevében a többit Radzivilov külvárosáig üldözték a fölkelők. De itt az orosz erő főrésze házakba és sánczolások mögé volt elbújtatva, s onnan heves puskatüzelést kezdtek a mindezt nem gyanított berohanókra. Az oroszok előrohantak, s mivel a nagy záporban szabad ég alatt nem lehetett a puskákat használni, vágó és szúró fegyverekkel iszonyú küzdelem fejlődött ki. A kis város utczái mindkét fél holttesteivel és sebesülteivel lőnek elborítva. Egyik fél sem akart tágítni. Több órai harcz után a csata a közel fekvő erdőségbe vonult el, ahol az előbbihez hasonló dühvel folyt. A fölkelők sok tisztet és törzstisztet veszítettek. Visóczki két részre osztotta ezután csapatják Egyiket visszaküldte a gallicziai határon, másikkal maga az erdőkön át beljebb vonult Volhyniába. Horodenski csapatját szétverték volt az oroszok , de az őszrák területen újra rendbeszedte magát, s estére egyesült ismét a főcsapattal. Mondják, hogy a fölkelőknek Didkovczénél 12 ágyujuk van — azonban e hír nem épül elég hiteles értesülésen. A volhyniai betöréssel csaknem egyszerre történt egy másik Podoliába. A lengyel „Krónika“ írja, hogy egy tetemes fölkelő csapat, nagy részben jól fölszerelt lovasság, tört be Bessarábiából Podoliába. E csapat vezérel ez (álnév — tulajdonképi neve Iger), ki sokáig élt Bulgáriában, mint menekült, s a „Bolgárországi képek“ írója. — A lengyel nemzeti kormánynak egy jun. 18 ikán kelt rendelete országszerte női bizottmányok fölállítását hagyja meg a sebesült és szűkölködő fölkelők segélyezésére, — s a parasztok fölvilágosítására a fölkelés czélját illetőleg, valamint a fegyverfogásra való buzdítás végett. — A kalisi kormányzóságban a fölkelő csapatok újra nagyobb tevékenységhez akarnak fogni, mozgalmaikból ítélve. Az e kormányzóságban levő fölkelők fővezére még folyvást Taczanovszki. — A lengyel nemzeti kormány 40,000 puskát rendelt meg Belgiumban, Turinban és Milanóban. A szállítók kötelessége a fegyvereket a lengyel határig küldeni, honnan a határon átvinni a nemzeti kormány gondja lesz. E czélra jutalmakat tűz ki. — Constantin nagyherczeg napi parancsot bocsátott közre, melyben szigorúan tilalmazza, hogy az orosz csapatvezérek a szomszéd