Pesti Napló, 1863. július (14. évfolyam, 4017-4038. szám)

1863-07-07 / 4017. szám

Ide az oláhok, papjaik és a megyei tisz­tek vezetése alatt, nagy számban össze­gyűltek, összetartottak minden szakadás nélkül; sokkal többen voltak, mint a ma­gyar párt tagjai, vagy egyszerűn, mint magyarok. Mindemellett nem tudtak ér­vényes választást eszközölni; miért ? mert nem tudták megtanulni saját román je­löltjüknek nevét, és százakra menvén az érthetetlen vagy határozatlan szavaza­tok száma, senki sem kapott átalános többséget. Rumán részről követjelölt volt balásfalvi kanonok Czikudan Vlasza Ilin. Volt azonban szavazat, mely nagy hihetőséggel neki volt szánva, de össze­tévesztette a tüzért és a papot, nem ka­nonokot, de canoniert mondott. Volt, mely hangzott: deputatu noszt (a mi követünk); deputatu gyin Blázsiu (balázsfalvi követ); clericu gyin Blázs Ilia (Ilia tanuló Balázs­falváról) stb. stb. Sőt volt, ki semmit sem tudott kisütni névformát, és a szava­­zathelyiségből kibocsáttatván, lelkendez­ve, kétségbeesetten vetette a keresztet, kérvén az Istent, hogy megbocsássa abbeli bűnét, hogy a papjától betanult nevet el­feledte. Éhez nem kell commentar. Le­gyenek felelősek érte azok, kik előidézték eme küzdést. Hiszen volt reá példa Eger­­begyen, hogy hosszúra nyúlván a szava­zatbeszedés, különösen a távolabbról jött faluk elköltötték, mit feltarisznyálának, éheztek. Ismerős magyaroktól kenyeret fogadtak el, és mohón ették; de midőn papjaik reájuk kiáltottak: honnan kapták a kenyeret? káromkodva, és közbe fohász szavakat ejtve, dobták le a földre, messze maguktól. A küzdés ilyen téren állván, a választó területek pedig összealkotva úgy lévén, hogy a románoknak biztosítva van a többség, nem lehet rajta bámulni, hogy a tordai, kolozsi, belső-szolnoki, kü­küllői, felső-fehéri összes választásokban egyetlen egy magyar követ neve olvasható. Ez, id. gr. Bethlen Gáboré. Van azonban köz­tök egy néhány, még nem bevégzett ér­vényű választás. Megvallom azonban, azoktól nem sokat várok saját szempon­tom szerint. A diplom­atiai beavatkozóa­n mutat­­kozó következései. Sem a vesztett csaták, sem az orosz katonák és hivatalnokok kegyetlenségei nem tevék azon fájdalmas benyomást a lengyel főváros lakóira, mint a hatalmak programmjának hat pontja, mi­dőn ezek tartalom szerint ismeretesek lettek A berlini „Nat. Ztg“-ot értesítik, hogy a varsói közvélemény eltérő színezet nélkül ellene nyilat­kozott e szándéknak. Lengyel nézetek szerint a hat pont nem eredményezheti a kérdés sikeres megoldását, sőt ellenkezőleg oly helyzetbe ten­nék Oroszországot Lengyelország irányában, minőt annak az 1815-ki szerződések sem bizto­­sitantak, melyet is ha Oroszország elfoglalna, kezeibe venné az eszközt, az első kedvező al­kalommal aksor beállni Lengyelországot, s vég­kép megsemmisíthetni nemzetiségét. A lengyelek e határozott felszólalása erélyes támogatókat talál úgy a londoni, mint a párisi sajtó egy részében, melyet a „France“ megkü­lönböztetésül „háború pártnak“ a tout prix — nevez ; az „Opionion Nat.“, hivatkozva a frank­furti „Europe“ értesülésére, aggodalommal figyel­mezteti a franczia kormányt az orosz politika ra­vaszságára, mely ezúttal is igazolja magát abban, hogy a hat pontot elfogadja, de kiköti, hogy az összehívandó conferentián más kérdések tár­­gyaltassanak, és nem a lengyel, mert különben úgy jönne ki, mintha az orosz ez ár, mint lengyel király, a hatalmak protectorátusa alatt állna. Az „Opin. Nat.“ szerint ez a leghathatósabb módja a halasztgatásnak, s biztos eszköz arra, hogy a téli idény bekövetkezik eredmény nélkül, s ekkor a muszka erőszak elérte czélját. A párisi „Opinion“-t meleg ügyszeretettel tá­mogatja a londoni „Morn­ Post“, melynek har­­czias csikkei nem kis fontosságúak,a­mennyiben a premier orgánumának tartják. A sajtónak e magatartása itt ott kifejezést ta­lál a parlamentben, másutt a kormánytanácsok­­ban. Franczia lapok az angol kabinet mielőbbi átalakítását jósolják, nem azért, mert Derby lord a lordmayor lakomáján a conservatív pár­tot állító legerősebbnek, hanem azért, mert a lengyel kérdés politikájában az eln­ök és külügy­miniszter közt nincs öszhangzás. Lord Russel, ha csak az idő szele egészen neki kedvezőleg nem fordul, a külügyi tárczát odahagyandjs, s ekkor Palmerston megszab— A pest-rogonczi vasút bejárása, a kitűzött vonalak megállapitása végett, jun. 30-kán vette kezdetét Pesten, mint e lapban is érintve volt. A bizottmány az illető megyék, községek, birtokosok, a hadügyminisztérium és kir. épitészeti igazgatóság képviselőiből áll, Csernyus Andor kir. helytartósági tanácsos mintk. biztos vezérlete alatt. A munka gyorsan halad előre, a jelesen kidolgozott térterv, s az érintett községek és birtokosok jóaka­rata tetemesen elősegíti a munkálatot, melynek fontossága és jövedelmezési te­kintetei mindenütt legélénkebb elismerés­sel találkoznak. Különösen a fővárosra nézve ezen vonal, egészen elvontan álta­lános kereskedelmi fontosságától, annyi­ból is nagy érdekkel bír, mivel annak délkeleti végében egy indóházat fog adni Pestnek, s egészen új lendületet egy ed­dig a legkezdetlegesebb állapotban sielő­­dő városrész fejlődésének. Az indóház a város délkeleti részén fog állni, a steinbruchi s úgy­nevezett „új te­mető utcza“ végén , s éjszakkeleti oldalon a kerepesi temetőig, a délin pedig a stein­bruchi községi útig terjedeni. A társaság késznek nyilatkozott mind a temetővel való, mind a marhahajtásra szolgáló köz­lekedést nyitva tartani. Tekintettel arra, hogy az indóház az 1835 óta elhagyott régi temető egy részére ki fog terjedni, a társulat kötelezte magát az illető egy­házi hatósággal e részben kiegyezkedni. Az indóház helyisége ellen egy oldalról sem hozatott elő ellenvetés. Miután a vas­út áruk szállítása tekintetéből a Dunáig fog kiterjesztetni , ennélfogva a stein­bruchi községi út átszállása szükséges — a városi főmérnök azon kivonatot fejezé ki, hogy ez­­t áthidaltassék. Ez ellen azonban azt vezé föl a vasúttársaság, hogy híd építése, a fekvésnél fogva, nemcsak tetemes, és a czéllal semmi arányban nem levő községeket fogna okozni, hanem oly magas töltések s útvezetékek, s az indó­ház oly magasra emelését feltételezné, mely, tekintve az indóház közelségét, kivi­hetetlen, s azonkívül, ha végrehajtatnék, a főváros e részét egészen bekerítené, s formaszerű erőddé alakítaná át, a­mi által a közlekedés még inkább megaka­dályoztatnék. Egyébiránt az áthidalás annál kevésbé szükséges, mert e vonal úgy is főleg kőszénszállításra számított, s ennélfogva nem igen gyakran fog hasz­náltatni. A város képviselet-többsége a társulat képviselőinek e nézeteihez csatlakozott, de a főpolgármester, a városi tanács ellen­kező határozata által megkötve lévén, nem szavazhatott. A katonai hatóság kép­viselője részéről is kívánatosnak monda­tott az áthidalás, de anélkül, hogy ahhoz ragaszkodott volna. Ezen dunai vonalra nézve csak az tűzetett ki irányadóul, hogy a parti építések a tervezett dunarakpart­­tal összhangzásban legyenek. Steinbruch felé legfontosabbnak látszot­tak azon pontok, hol a vasútvonal azon utakat szeli át, melyek a fővárosnak az alfölddel való összes közlekedését eszköz­ük, s melyek iránt a társulat kellő tekin­tettel is viseltesett. Továbbá — a­hol a tervezett vonal Steinbruch előtt az állam­­vasuton megy keresztül — em ennek kép­viselője óvást tén azon nem igen v­alószí­­nü eset tekintetéből, hogy ha az állam­­vasút steinbruchi indóházát erre áttenni vagy kiterjeszteni óhajtaná. Miután ennek képviselője e kérdésre nézve kiegyezni meghatalmazással nem birt, a két társu­lat a kir. biztos által oda utasittatott, hogy egymással kiegyezzenek, s az eredmény négy hét folyama alatt a kir. helytartó­­tanácsnak fölterjesztessék. Fölösleges volna az ily ügymenetben rendesen előkerülő részletekbe ereszked­ni ; s általánosabb érdekű még azon kö­rülmény, miszerint a steinbruchi Dra­­sche-féle téglaégetők közelében a vonal a tiszai társulat tervben levő miskolcz­­pesti vonalát szelné át; mely csaknem mytkosszerű lehetőség arra birta a tiszai vasút képviselőjét, a két társulatnak e fö­lötti szabad egyezkedtetését kikérni , melyre nézve is négy heti határidő sza­­batott, a nélkül, hogy ez által a pest-lo­­sonczi vonal építése meggátoltathatnék. Továbbá óvást tesz a tiszai vasút képvi­selője a losonczi társulatnak azon netáni szándéka ellen, a hatvan-miskolczi vona­lat kiépíteni, melyre a tiszai társulat en­gedéllyel bír. A pest-losonczi társulat képviselői ennek ellenében azt nyilvánít­ják, hogy az ellentársulat engedélye el­évült, mert a kitűzött idő alatt e vonal építését még meg sem kezdette. E vita­pont eldöntése természetesen magas a ha­tóság elé tartozik. Steinbruchtól Hatvanig báró Sina az érdekelt birtokosok elseje , a mint is kép­viselői, valamint az érdekelt községek részéről a legnagyobb előzékenység, s annak tiszta belátása mutatkozott, mennyi hasznot hozand az illető vasút a vidék birtokosainak. Általán az egész vonalon a vasút létrejötte iránt legélénkebb rész­vét nyilatkozik. TÁRCZA. Tükördarabok a Királyhágón túlról.­ ­ Hála az örök végzésnek, bármi közel látszunk is már állni a sír széléhez, mindannyiszor vissza­szólított bennünket. Mi megérdemeljük az életet, mert küzdeni tudunk érte. Nem hangolt le ide­gen népek gúnyja, kicsinykedő lenézése, körül­tekintő nemzet lettünk. Haladásunknak első s legnagyobb vívmánya, hogy kezdjük ismerni ön­erőnket, mindamellett el nem bizakodunk, ha­nem magasabbra tekintve rakosgatjuk össze szellemi és anyagi jólétünk lépcsőit, melyen eu­rópai szinvonalra emelkedhetünk. Ez irányban gondoskodásunkat terjeszszük ki Királyhágón túli egyetlen testvéreinkre, kik nem közvetlen mellettünk, hanem idegen ajkú nép­ség közt küzdik magukat át az életen, s mind e mellett teljesitik hazafi kötelességeiket úgy, mint talán senki e földön. Hanem, hogy érde­kükben­ valamit tehessünk: szükség őket minél jobban ismerni. Vannak e népnek sebei, melye­ket behegeszteni csak mi, Királyhágón innentek vagyunk képesek. Vannak társadalmuknak fo­gyatkozásai, miket a duna-tiszavidéki figyelő lé­lek vesz észre s tud orvosolni csupán. Vannak eszmék, melyeknek életbeléptetésére a gyako­ribb érintkezés elutasíthatlan. Ismernünk kell tehát főleg a székelyek csa­ládi és közéletét minél részletesebben. Utazzunk közéjök, lessük ki és tárjuk fel helyi viszonyai­kat, s a­hol lehet és módunkban van segíteni, segítsünk szóval, tettel. Nagy Magyarország a Szent István koronája alatti népségek­­ zömét, magvát képezi. Anyja ő a többi résznek, le­hen tehát gondos, gyermekeit szerető anyja az ár­váknak,ki meg tudja őrizni nagy családja világát; legyen fensőbb Őre, éltető lelke az egésznek, hintse el magvait. Csak igy, és nem különben fe­lel meg hivatásos kötelességének! Szent István koronája egyik legszebb gyön­gyének érdekében szólok, midőn e lapok hasáb­jain is Erdélyt emlegetem, szólok azon derék népért, mely bátorító, segítő kezet tőlünk vár­hat, és vár, hogy újabb lelkesülést merítsen); szólok annyi szent eszme nevében, mely az ő szive véréből nyert életet és virulást. Beszterczét elhagyva, a Besztercze-völgy meg­tartja a városon aluli jellemét. szemünk mindaz­­által érdekes nyugpontokat lel részint a távol emelkedő magas hegység felhők közé nyúló magaslatain, részint a körülöttünk elterjedő idylli völgy panorámán. Wallendorfnál hagytam el az utolsó szö­lövényigét, s mindjárt mellette Jaádnál a szászokat. Következnek az oláhok, kik innét el­kezdve a naszódi kerülettől Doboka, Kövárvi­­dék, Belső-Szolnok, Kraszna, Kolozs, Alsó-Fe­hér, Hunyad, Küküllő megyékben, és Hátszeg, Szeben, Fogaras-vidékein egész Brassón tűtig mintegy óriási vasgyűrű övezik körül mindenütt Erdély széleit, de benyúlva az egész országrész szivéig ; az oláhság, mint egy hullámzó tenger folyja körül vastag és olvasztó árjával a király­­hágón tuli magyarságot és kis területű szász szé­keket ; évről évre nyaldosván szegélyeit, mint viz át szokta a partrészeket. Nem is bírna a vérme­­gyebeli magyarság­a, hozzájuk képest roppant tö­megnek e­llenállni, hahogy a székelység 206 □ mföldön, mint compact egész — mellettük nem tömörülne. De eme testi és erkölcsi épségü nép, melyről már Werbőczy István az akkori harczias időkben is írja, hogy „rerum bellicarum exper­­tissimi,a kik hajdan fegyverrel kezökben, kion­tott szivvérek árán segítettek szerezni országot, hirt, babérokból és sebekből koszorút; harczol­­tak annyi szent eszme nevében, — mindannyi­szor, valamikor csak az ország területi épsége s Szt István koronájának csorbitása czéloztatott, felkelt mint egy párduczkaczagányán nyugvó ha­társzéli óriás, felsivalt: „ne félj magyar!“ s ki­húzván harczedzett szablyáját, uj küzdelmei árán szerze becsültetést a magyar névnek, s kiváló helyet Európa népei közt. Sajátságos helyzete van a magyar népnek Európában! Királyhágón innen az éjszaki és déli szlávok közé vagyunk beékelve; a királyhá­­yon túli székelység pedig az oláhokat vágja ket­té , a Tisz­a-Dunáig szándékolt Daco-Romaniá­­nak terve, egyedül a székelyeken tör meg. Ily fontos a székelység föladata Erdélyben ; ily közelről és közvetlenül érdekli az a tisza du­nai magyarságot is ! Meggondoltátok­ él ms hazám férfiai annak esélyeit, ha Erdély fennsíkját idegen hatalmasság bírná, mi sors várna a dús magyar alföldre, s általában hazánk nagyobb, terméke­nyebb részire ? Csak néhány pillantás Erdély nemzeti fejedelmei történetébe, s azonnal meg­győződhetik mindenki, hogy Erdély idegen ural­kodói Magyarország jó nagy részének lehetnek mindig félelmes ellenei. Gondolkozzatok tehát a derék székely faj anyagi és szellemi gyarapodá­sáról, működjetek közre előmenetelén. Az igaz hazafi gondja nemcsak a jelenre szo­rítkozik, s a valódi nagy férfiúi hatáskörébe vonja mindazon tényezőket, melyek hazája, nem­­nemzete el­haladására már is tényezőkül bizo­nyultak be. A kivándorlást és telepítést illetőleg hazánkfiai felfogták e dolog fontosságát, helyes eszmék cseréltettek róla, s különösen gr. Kálnoky Dénes czélra vezető irányban fejtegető e tárgyat. Itt a központban is élénken foglalkoztak a­z ügygyel. Balogh István közlé gyakorlati nézeteit a „Gaz­dasági Lapok“-ban.’ Sőt, mielőtt az alföldi ínség előtérbe nyomult volna, ezen székelytelepitési ügy annyira ért, hogy az orsz. magy. gazdasági társulatnál kezdtek mozogni a végett, hogy ezen nemzeti közügyet vegye kezébe, hasson a szé­kely papságra működése minél sikeresebbé té­tele végett, s befolyása és tekintélyéhez képest mind a fővárosban nyisson keresetforrást a mun­kabíró szűkölködő székelyek számára, mind pe­­dig egyes uradalmakban való munkaszerzés s telepítés által adjon az ügynek lendületet és irányt. Adja a magyarok Istene, hogy ha a legköze­lebbi rész elvonul, — ne ejtessék el e tárgy, sőt gondolkozzanak addig is, és adódandó alkalom­mal szóljanak hozzá többen is, kik egy vagy más oldalról vélik felderíteni e véghetlen nagy fontosságú ügyet. Azonban, ha ez mielőbb sikerülhetne is , ne véljük pusztán ezzel bevégzettnek a székelység iránti hazafias kötelességeinket. Ismerkedjünk meg viszonyainkkal, körülményeinkkel, s köny­­nyebben rá fogunk jönni fogyatkozásaikra; belát-j­uk, hogy ha a magas gondviseléstől eléjök áza­tott dicső feladatot— mentőszervil s őrangyalul szolgálni a magyarság érdekeinek keleten — tökéletesen be akarják tölteni (mire úgy teszi, mint erkölcsi erejüknél, s megismert vitézségük­nél fogva még most képesitve vannak), e de­rék nemzetnek sok és nehéz küzdel­mei közt a Királyhágón inneniek segélyére is szüksége van. SIMONFFY KÁLMÁN, badulva egyik akadályozójától, franczia szövet­ségesével a cselekvést illetőleg is egyet fog ér­teni, mint egyet­értett a krími háború alatt. A lengyel nemzeti kormány érezni látszik a folyó pillanatok nagy fontosságát; innét ez egy­mást érő erélyes kormányrendeletek, a napon­kénti csaták s mozgalmi jelenetek, melyek mind oda mutatnak, hogy a lengyelek — legalább a főbb vonásokban — bevégzett tényekkel akar­nak a diplomatia előtt megjelenni, ha mégis leend alkalma a diplomatának e kérdést a kard éléről a toll hegyére vinni át. Tanács a szükségben. (Folytatása és vége). A természetes felesztés sikerének feltételei a következők : A szecskává vágott takarmányt, ha csak répa vagy burgonya nem vegyittetik bele oly mennyi­ségben, hogy attól kellőleg megnedvesedjék, víz­zel kell nyirkossá tenni, mintegy négy steze vi­zet számítván egy mérő száraz szecskára, — a sok viz alkalmazása a megfüredést lehellenné tenné; — továbbá jól meg kell a szecskát a kádban fipratni, és a lehető legegyenlőbben megöntöztetni, mi oly öntöző kannával történ­hetik legtökélyesebben, melynek csövén rózsája (rostája) van; különben egyenetlenül, a mi any­­nyi, mint ronzul menne véghez; végre a szecska öntözésére alkalmazott víz, ha lehet, meleg le­gyen, a fülesziő kádak azonban múlhatlanul me­leg helyre, például az istállóba állíttassanak, mivel a takarmány megfüledésére a meleg bizo­nyos foka szükséges ; a­hol ez változik, a takar­mány me­gfüledésének ideje is bizonytalan, s a mellett, hogy így a marhaetetésnél fe­detlen­­ség áll be, maga a takarmány is megromolhatik. A kellő hévmérsék­lehető biztosítására czél­­szerű a fülesz­i kádakat a földbe sülyeszteni, vagy pedig az e czélra ásott gödröket deszkával kibélelni, -­s­ a téglával vagy kővel bélelt göd­rök a czélra nem oly alkalmasak. A fülesztett takarmány akkor leghathatósb tápláló szere a marhának, ha kellemes savany­­kás szaga s íze van, oly forma, mint a megkelt kenyértésztánek ; ezen időszakon túl nem kell a fülesztést erőltetni, mert eczetesedésbe menvén a takarmány, végre megrothad; ha pedig nincs kellőleg megfüledve, akkor émelygés édes, és sem így, sem amúgy nem gyakorol jótékony ha­tást a marha egészségére. A gőzfülesztők is igen ajánlatosak e czélra, s akik az erre szükséges géppel bírnak, bizonyára utasíttattak annak miként használatára; megem­líteni azonban e mellett is nem fölösleg, hogy a fülesztendő száraz takarmányt előbb meg kell mulhatlanul nedvesíteni, ha t. i. répa vagy bur­gonya nem kevertetik belé, mely kellő megned­­vesedését eszközli; különben a takarmány átme­legszik ugyan a gőztől, de száraz maradván, megfő­lése is elmarad. A szálas takarmányt és szalmát, ha csak le­het, mind szecskává vágassa a gazda, és fülesztve etesse, s ha még így sem lenne az elegendő mar­hája számára, akkor a szecska táperejét darált, vagy még jobb, lisztté őrölt zab, árpa, rozs, ku­­koricza, bükkönymaggal és búza s rozs-korpával stb. vegyíts , s ezekkel együtt füleszsze; a hol vad gesztenyéhez, makkhoz stb. jutni lehet, ezek is megtörve sikeresen használhatók. A gabnanemüek darálása, a vagy őrölésénél, ha ez molnároknál történik, különös gondja le­gyen a gazdának, nehogy a molnár azokból a megszabottnál több vámot szedjen, mert hiszen a nagy visszaélések, melyeknek naponként tanúi vagyunk, csak is abból származnak, hogy azok, kiknek ez rovására történik, nem ügyelnek eléggé jogaikra, különben a 2—3-szoros vám felemésztendő jóval azon hasznot, mely a gabna­nemüek megörlése folytán származnék az által, hogy megemészthetőbbek lettek. A jelen takarmány szükségben, egyéb ha a gazda a takarmány utólagos termesztése által a hiányt pótolta, mi levén lehetséges a marha kiteleltetésére szálas takarmányt kellő mennyi­ségben nagy áron sem előteremtenie, azért an­nak gabonaneműekkel pótlása esetére figye­lembe kell venni ezek különböző tápértékét. Az e czélra legtöbb sikerrel használható ga­­bonaneműek leginkább a zab, árpa, rozs, kuko­­ricza, bükkönymag, a rozs és búzakorpa, a rost­alja stb. Tett­e részbeni sokszoros tapasztalás nyomán 100 font jó minőségű­ széna pótlására szükséges, közép minőségben, 45 font zab, 40 font árpa, 34 font rozs, 30 font kukoric­a, 30 font bükköny­mag s ennyi általában a hüvelyesekből, 60 font búza- vagy rozskorpa, 70 font rostalja,­­ vagy pedig 100 font zab helyett adni kell a marhának 89 font árpát, 76 font rozsot, 67 font kukoriczát, ugyanannyit a hüvelyesekből, 133 font búza­­vagy rozskorpát, 160 font rostalját. Miután valószínű, hogy a gazda takarmány­­beli hiányát sokféle, s a nagy ínség folytán nem is épen a legtermészetszerűbb pótlékokkal fogja hely­reütni, állatai egészségének megóvásául nem kell a gyakoribb sózásról és különösen itatásról sem megfeledkeznie , a­miért igen enyhítené az az ínségben szenvedő gazdák állapotát, ha a a kormány, legalább azon időre, míg az ínség időszaka lejár, őket a só, s a különben sem hasz­nált portó jutányosb­árom­ kiszolgáltatásával marhájuk megmentésében gyámolítaná. Azon esetben, ha a gazdának nem lenne kilá­tása minden igyekezete mellett sem marhaállo­mányát kiteleltetni, annak egy részén tehát tud­­ódnia kellene, akkor igás marháját igyekezzék minden áron megtartani, és pedig oly erőben, hogy az, az ez idő szerint rá várakozó, a ren­desnél több munkát eléggé megbírja, igyekez­zék továbbá tenyész állatait, a kanczáka­­, tehe­neket, anyabirkáit és emléit, legalább azok ja­vát megtartani, és bocsássa meddő marháját — úgymint ürüit, s h­a a kipóra szorul, növendék marháit is inkább, ha lehet, jobb vidékeken áru­lta ; az üzekedést pedig úgy irányozza, hogy a s ellés a jövő év az­on részére essék, melyben a szaporodás eltartása már könnyebben fog meg­eshetni. Az ily gond teljes teleltet­és után rend­szerint igen nagy a szükség a kora tavaszi zöld takar­­mányra és legelőre; ilyesről is tehát m­­g az ősz­szel kell a gazdának olykép gondoskodnia, hogy elkészítvén, mint az ősziek alá szokás, azon föl­det például, melybe a jövő tavaszszal kukori­c­át ültetni szándékozik, vesse azt be, hogy kel­lőleg elbokrosodhassék, jókor öszszes roz­zsal, repczével, vagy búza- és rozs-rostaljával, ocsu­­val stb., melyet aztán tavaszkor a körülmények szerint legeltetheti vagy zöld takarmányul leka­szál­tathatja. Ezek lennének főbb vonásokban jelezve azon teendők, melyek a gazdát, jelen nagy ínségében, a mennyire az önerejétől telik, a körülménye­nek megfelelő választásai, megtörhetlen önbizalom táplálta igyekezet mellett , elegendő erélylyel végrehajtva — kövtkezendő időjárás kedvezésé­vel is — nagy szükségéből kisegíthetnék annyi­ból, hogy az elpusztulás veszélyével fenyegetett marhájának legalább azon részt­­, mely gazdasága folytathatásának nem mellőzhető feltétele, s mely­nek elpusztulásával maga a gazda is tönkre jutna — megmenthetné. És nagy szerencse lenne ezen nagy szeren­csétlenségben, ha a gazdának, különösen az al­földinek sikerülne végre megérteni azt, hogy a természetes rétek aránylag mily csekély terje­delműek az alföldnek épen azon részein, ahol legnagyobb ínség uralkodik, s hogy termésük e mellé mennyi bizonytalan; ellenben, hogy a mes­terséges takarmányneműek — milyen a luezerna s a bartaczim, — mennyivel biztosabb termést nyújtanak még ily kedvezőtlen időjáráskor is, úgy hogy szemtanúja lehetett most a gazda ama kedvező helyzetnek, melyben részesültek azon gazdaságok marhaállományuk megmenthetésére nézve, melyekben terjedelmes­ ilynemű takar­­mányosok felett rendelkezhettek; — a lefolyt évtized kétségtelenül igen csábító volt magas gabna­ árainál fogva a részből, hogy a gazda gab­­natermesztését, mint dúsan jövedelmezőt, minél inkább kiterjeszsze, ellenben takarmánytermesz­tését az állattenyésztés nagy hátrányával elha­­nyagolja s minél szűkebb határok közé szorítsa; ezen, a pillanatnyi haszonra számított, s a józan gazdászati elvekbe ütköző eljárás tette részben a jelen ínséget oly nagggyá, mely a gazdától, az így előlegezett hasznot sokszoros kamatjával min­den izgalom nélkül visszaköveteli, nagy szerencse lenne tehát e nagy szerencsétlenségben, ha a gazda megértvén ezen takarmányneműek ter­mesztésének előnyeit, azok terjedettebb termesz­tésére kedvet kapna, s ez által magát a jelenleg fájdalmasan tapasztalt ínségtől a jövőre megóv­ni igyekeznék­; mit annál könnyebben érhetne el, ha az ily takarmányosokat, a midőn ritkulni kezdenek — kellőleg megkoronáltatván — pél­dául a rozsnok (bromus gig.), a csomós ebk­ (daetylis glom.), a komócsin (picium prst. migrával, vagy más, a vidéken diszló famagvak­kal bevettetné; ez által a gazda egy részt a lu­czerna, scaltaczim vagy vörös here vetések tar­tósságának nevelésével járó munkakimélés elő­nyeiben részesülne, más részt marhája szán­áta kiadó s jó legelőről is gondoskodva lenne, a­mi mellett azon általánosan uralkodó hibán is túltehetné magát, mely szerint a gazdák mar­haállományukat a legnagyobbra számított ta­karmányterméshez szabják, a­helyett, hogy a legcsekélyebbre számított takarmánytermést ven­nék e tekintetben zsinórmértékül,­­ illetőleg a­helyett, hogy a gazdaság területének nagyságá­hoz képest földjavítási szempontból is szüksé­ges marhaállománynak bőven megfelelő takar­mánymennyiséget termeszteni igyekeznének. Adja az ég elérnünk azt, hogy a ránk nehe­zedett e nagy csapás súlya alól minél csekélyebb feárral kibontakoznunk lehetségessé váljék,­­ hogy annak nyomása alatt gazdálkodásunk terén az állattenyésztés felvirulásának eddigelé szuny­­nyadó csirája minél hatalmasb növekedésnek induljon ; — nem feledve soha a gazdai erélyes­­ségnek ama hatalmas jelszavát: Segits magadon s az Isten is segít ! Az orsz. magyar gazd. egyesület igazg. választmánya. l­engyelors­zági események. A lengyel csatatéren rég nem adta magát elő oly fontos eset, mint Visóczki expeditiója. Azonban kimeneteléről nagyon eltérnek a tudó­sítások. Mind­e mellett annyit kivehetünk belő­­le, hogy a vállalatot sikerültnek nem nevezhetni ugyan, de nem is bukott meg teljesen. Némely tudósítások szerint két, mások szerint négy föl­kelő c­spat, összesen mintegy 4000 ember ért be Gallicziából Volhyniába június 30-ikán, még­pedig Brodynál, Druakopol irányában egy csa­pat Visóczki és Horodiszki vezérlete alatt kö­rülbelül 2000 ember s Brodyn­áló! Pocsajev irányában egy másik hasonló csapat. A támadás e csapatokra — melyekről nem tudni, egyesül­tek volt-e már — 1-jéről 2-kora éjjel történt nagy esőben. Úgy látszik, Radzivik­ovnál elő­ször Horodovszki, aztán Visóczki harczolt. Az itt tűzben állott fölkelők egy része visszajött a gallicziai területre. Visóczki vállalata sikerült, a­mennyiben keresztül vágván magát, Volhynia belsejébe hatolt Kreminiecz felé. Az ütközet folyamára nézve egy bécsi lapnak írják a határszélről jul. 2 ról : Az oroszok, kik jún. 30-ikán éjjel erősítéseket kaptak, jul. 1-sején a felkelők elébe mintegy 450 embert küldtek. Leviatice falunál (Radzivi­­lov és a határ közt) történt az első összecsapás. Az oroszok itt megverettek, s hír szerint mint­egy fele esett el csapatjuknak. Az ütközet he­vében a többit Radzivilov külvárosáig üldözték a fölkelők. De itt az orosz erő főrésze házakba és sánczolások mögé volt elbújtatva, s onnan he­ves puskatüzelést kezdtek a mindezt nem gya­nított berohanókra. Az oroszok előrohantak, s mivel a nagy záporban szabad ég alatt nem lehe­tett a puskákat használni, vágó és szúró fegyve­rekkel iszonyú küzdelem fejlődött ki. A kis vá­ros utczái mindkét fél holttesteivel és sebesültei­vel lőnek elborítva. Egyik fél sem akart tágítni. Több órai harcz után a csata a közel fekvő erdő­ségbe vonult el, a­hol az előbbihez hasonló düh­vel folyt. A fölkelők sok tisztet és törzstisztet ve­szítettek. Visóczki két részre o­sztotta ezután csa­patják Egyiket visszaküldte a gallicziai hatá­ron, másikkal maga az erdőkön át beljebb vo­nult Volhyniába. Horodenski csapatját szétver­ték volt az oroszok , de az ősz­rák területen újra rendbeszedte magát, s estére egyesült is­mét a főcsapattal. Mondják, hogy a fölkelőknek Didkovczénél 12 ágyujuk van — azonban e hír nem épül elég hiteles értesülésen. A volhyniai betöréssel csaknem egyszerre tör­tént egy másik Podoliába. A lengyel „Krónika“ írja, hogy egy tetemes fölkelő csapat, nagy rész­ben jól fölszerelt lovasság, tört be Bessarábiából Podoliába. E csapat vezére­l e­z (álnév — tu­lajdonképi neve Iger), ki sokáig élt Bulgáriában, mint menekült, s a „Bolgárországi képek“ írója. — A lengyel nemzeti kormánynak egy jun. 18 ikán kelt rendelete országszerte női bizott­mányok fölállítását hagyja meg a sebesült és szűkölködő fölkelők segélyezésére, — s a pa­rasztok fölvilágosítására a fölkelés czélját illető­leg, valamint a fegyverfogásra való buzdítás végett. — A kalisi kormányzóságban a fölkelő csa­patok újra nagyobb tevékenységhez akarnak fogni, mozgalmaikból ítélve. Az e kormányzó­ságban levő fölkelők fővezére még folyvást T­a­­czanovszki. — A lengyel nemzeti kormány 40,000 puskát rendelt meg Belgiumban, Turinban és Milanó­ban. A szállítók kötelessége a fegyvereket a len­gyel határig küldeni, honnan a határon átvinni a nemzeti kormány gondja lesz. E czélra jutal­makat tűz ki. — Constantin nagyherczeg napi paran­csot bocsátott közre, melyben szigorúan tilal­mazza, hogy az orosz csapatvezérek a szomszéd

Next