Pesti Napló, 1863. augusztus (14. évfolyam, 4039-4062. szám)

1863-08-12 / 4048. szám

183 -4048 14. évf folyam. Szerda, aug. 12. 1863. Szerkesztési iroda: Kiadó-hivatal. Előfizetési feltételek: Ferenczyk tere 7ik szám, 1-ső emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Ferencziek térén 7-dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó hivak. Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva . F.élévre . . . . 10 frt 50 kr o. é. Évnegyedre . . . 5 frt 26 kr o. i. 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdij külön 80 uj kr. Magán vita 6 hasábos petit-sor 85 uj kr. Hirdetmények dija: Ellőfizetés a „P Pesti Napló“-ra eug.— eeptemb. 2 hóra 3 ft 50 kr, —obtoberi V4 évre 5 ft 25 kr. & jg.—decemb. 5 bora 8 ft 70 kr. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala Pest, alig. 11. 1803. A párisi lapok, kivált — melyek a kormány résztvevő szívességének köszönik életöket, hízott betűkkel jelezik a f. évi julius 10-ki mexicoi nagy eseményt, midőn a fanczia tábornagy által összehívott gyűlés a lakosság különféle osztályaiból — proclamálta a császárságot, s egyuttal császárt is választott. Ki innét azt akarná kimagyarázni, hogy Mexico polgárai minden kormányforma közt ésen a császárságot tartják államfeladatukra legkielégítőbbnek, s így az országban uralkodó fejedelmet is a császári czím jellemezhet legilletékesebben, az híven viszhangozná ugyan az ama tájakon ma uralkodó hangulatot, de egyszersmind elárulná vagy hanyagságát, vagy közönyösségét az iránt, hogy a kedélyeket az imponáló körülmények szerint vizsgálva, magát az innét merített tapasztalatok után tájékozná. Forey tábornagy diadalpompával bevonulván a legyőzött városba, tette azt, mit helyében minden miveit győző teendő. Felszólította a lakosok nevezetesebbjeit, gyülekezzenek össze, s gondoskodjanak az ország leendő kormányformájáról. Ennél kevesebbet a franczia győző nem tehetett, ha csak mindazon ígéreteket, s nyilvánosan kihirdetett kiáltványokat meghazudtolni nem akará, melyek már az első beavatkozáskor tele szájjal mondattak el, s melyek azóta, a közbejött válságok alkalmakor is annyiszor mennyiszer ismételtettek, hogy t. i. Francziaország nem akarja birtokainak határait mexikói hódításokkal bővíteni, s megelégelvén nagyságának eddigi mesgyéit, a csendes tengert csupán szellemi hódításainak tűzte ki czélul. Mexico leendő beavatkozás után is önálló állam, aminők az örökös polgári viszályok miatt, nem lehetett a beavatkozás előtt. Ha valók a New Yorkon át érkezett hírek, úgy a franczia hatalom a távol Mexicóban fényesen állta szavát,felszólította a népet nyilatkozni leendő kormányzata iránt, és a nép nyilatkozott. Azonban messze távol a helyszínétől, de figyelemmel mégis azon szellemi nyomásra, melyet a győző a legyőzötteken hasonló körülmények között, természetes következetességgel gyakorolni szokott, a távíró által jelentett új császárszágban valami rendkívüli örvendetes tüneményt nem láthatunk. Nem pedig azért, mert ezen fontos nemzeti adtus enunciálására az időben elhamarkodás történt; alig egyharmada a népségnek, s ez sem szabad választás útján vett részt ama gyülekezetben, mely új birodalmat, új alaptörvényeket, s új uralkodó családot volt létrehozandó. Juareznek könnyű leeni ilyen rendszabályokra az ocrog bélyegét nyomni, s ha a viszonyok fordulnak, mit a nagy távolság, ha nem is valószínüvé, de lehetővé tesz, fáradtság nélkül keltheti lábra a respublikát, melynek egyetlen állama sem vett részt ilyen minőségben az új rendszer decretálásában, s némi népszerűséggel hivatkozhatik a győzők ama hibájára, mely szerint azok anyahoni alapeljárásuk főszabályát mellőzve, míg ott a suffrage universelt felségijogra emelik, itt — a legfontosabb országos kérdést egy-két meghívottra, kit kiváltság, birtok, összeköttetés, hírnév vagy barátság ajánlanak, nemcsak bízni merik, de a világgal azt akarják elhitetni, hogy e bizalmi emberek tette a nagy mexikói köztársaság decretuma. Nem tartozunk azok közé, kik ezen eredménynyel az egész mexikói affaire-t befejezettnek tarthatják. Egy állam, mint az is, melyről szó van, nem egyén, ki az évszakok szerint változtathassa öltönyét. A rázkódásoknak meglepőbb pirasisait alig fedezhetnők fel bármelyik európai népcsalád háztartásában, mint minővel Mexicó sivatagain, őserdei tövében, s tengeröbleinek partjain találkozunk. Egy szakadatlan láncza ez a pártok és érdekek véres harcsának, mely leggyakrabban azon félt juttatá diadalhoz, melynek a tusa folyama alatt legkevesebb reménye lehetett hozzá. Látták küzdeni a kereszténységet a pogányság ellen a túlbuzgóság egész keserűségével. De bármily intézményekről gondoskodott is a legkatholikusabb spanyol kormány, azt ami e népnek rendeltetése, meg nem akadályozhatá; sem a jezsuiták, sem a máglyák nem voltak képesek zabolára vetni az eszméket, melyek a szabadság fájáról hulltak alá, s a jóra és nemesre mindig fogékony emberkebelben termékeny földre találtak. Láttuk a coloniát kétségbeesetten vívni az anyagkon zsarnoksága ellen, s hallottuk a résztvevő világ tapsát, midőn az elnyomott véres küzdés után, ezreinek feláldozásával, elnyomósának arczához dobhatá a rabság szétzúzott lánczát. Láttuk a nagyszerű tényt, mint lett a kiskorúból önálló, mint gondoskodott másról is, ki eddig saját szükségeinek ellátására elégtelennek tartatott. Hallottuk a hosannát, melylyel a szabadság köztársaságát százezrek ajkai üdvölék, — és ismét zajos küzdelmek, szenvedés és csaták után, láttuk,-amidőn a kardja és karja vesztett respublika Iturbides halvány koronája előtt a porba sülyesztetett. Régi emberek lévén, mindezt láttuk, vagy halottuk, miként azt is, mi ezután következett. De épen e folytonos váltakozás jogosít bennünket a következtetésre, hogy onnét, mert százötven bizalmi ember egy határozott kormányforma mellett nyilatkozik, s ennek alapján uralkodót is választ, még nem lehet a munka bevégzését hirdetni. Ami ezután következik, megújítása régi csatáknak. Köztársaság szemben az imperiummal. A franczia szabadelvű közvélemény előérzi a keserű falatot, melynek elnyelésére csak ezután kerülhet a sor, s azért semmi kedvet sem mutat az új fordulaton, mely Mexicóból jelezve van. Miért erőszakkal tenni valakit boldoggá, midőn azzá lenni sem akarata, sem óhajtása ? Ellenben a lengyelek mennyire akarnák a császári magas kegyelószivü megemlékezését , mennyire óhajtanák kormányzati új szervezetüket ! — és mégis ! — a franczia nemzet künn a csendes tenger partján költi pénzét, s fogyasztja embereit, míg benn, az európai contingensen egy nép könyörög segélyéért, mely közel egy század óta hallgat, szenved, és — reméli — egy nemzet várja rokonszenvét, melynek a múlt előzményei jogot adtak erre. Némi tájékozásai ideigtatják még, miszerint Bazani tábornok neje September hóban elutazni készül Mexicóba, s igy — bár a mexikóiak fejedelmet választottak — a franczia császár nem hamar akarjauj foglalását feladni. Országgyűlési levelek. N.-Sieben, aug. 9. XIII. (R) Két közleményemet kell megbővítenem. Módosításról, ami journalistikai nyelven beszélve, egy jelentőségű a viszszavonással, szó nem lehet, mert forrásaim oly biztosak, hogy dementálástól egyátalán nincs mit tartanom. Egyik bővítés a már közkézen s alkalmasint jövő kedden megvitatás alá kerülő válasz felirati javaslat genesisét illeti, miután a körülmények, melyek közt e javaslat létrejött, teljesen leleplezve, közbeszéd tárgyává váltak. Az adresse-commissio ugyanis első ülésében határozottan megállapította, hogy a nevezett válaszfelirat alapjául a leopoldi hitlevél veendő, hogy annak a közbejött nagy sociális reformok által nem módosított czikkelyei kiindulási vezérfonal gyanánt kell, hogy szolgáljanak. E határozatot a választmány valóban 11 szózattal 1 (Ranicher) ellenében hozta, s ez értelemben bízta meg ezen tagját mint eleve már megválasztott előadóját, ez okmány formulázásával, ami egyébiránt a parlamenti szokásokban jártasak előtt minden esetre megfoghatlannak fog tetszeni, hogy t. i. épen az bízatott meg egy ily fontos okmány szerkesztésével, aki egyedül maradt véleményével. E viszás eljárás csakugyan meg is termette gyümölcsét, mert Ranicher úr, két nappal később, merőben a tabula rasa-ra alapított felirati tervet hozott be a választmányba, melyet ez előbbi határozatával ellenkezőleg minden ellenmondás és módosítás nélkül egyhangúlag magáévá tett. Hire jár, hogy e tekintetben a választmány segédelőadója, a románok jeles publicistája, Bartzur a választmányon kívül megegyezett volna Ranicher úrral, ami által Baritz úr a német szöveg egyszerű román fordítójává lett volna. Meglehet, hogy a küszöbön álló viták, melyek alkalmasint két-három napnál tovább tartani nem fogjak, még több világot fognak vetni az e tekintetben működő láthatlan erőkre, hahogy Ranicher úr föllépését egyátalában láthatlannak lehetne mondani, annyi tényként áll, hogy csaknem teljesleg rendelkezik úgy a román, mint a szász tagok szavazatairól. Baritz János úr közelebb minden lapot bejárt grätzi levele után, továbbá Binder úrnak egyik országos ülésben nyilvánított azon nézete folytán, hogy a válaszfelirat nem lehet a kir. leirat szószerinti paraphrazisa, kétszeresen kiváncsiak vagyunk, a már nem messze levő eredményre. Második bővítésem az új regalisták kinevezésére vonatkozik. Ezek kinevezése, mint utólag értesülök, nem az udv. kanczellária részéről fog megtörténni, ez udvari dicasterium ugyanis ő Felsége nevében már 40 ily magyar ajkú egyént hagyott jóvá, kik közül a kilépettek pótlása a kir. biztos önmega által fokozatosan történhetik. A tartománygyűlési elnök és két másodelnök kinevezése, mint hírlik, már leérkezett volna, bizonyost azonban még nem hallani, azok alkalmasint a kir. biztos önmaga által fognak a legközelebbi ülések egyikében közzététetni,minthogy az ideigl. szabályok szerint nyílt ülésben kell megeskettetniök. A gyanítások Gross Gusztáv ősltga, mint elnök, továbbá Zimmermann és Aldulján urak, mint alelnökök körül forognak. Ami a magyar és székely követek új választását illeti, itt azokat nagy, mondhatni lázas figyelemmel kísérik, miután annak a 30. júliusi legkegyelmesebb kir. leirat sokkal nagyobb fontosságot tulajdonít, mint amennyit itt látszólag bár megadni hajlandók. Mit fognak a másodszor megválasztandó képviselők tenni, mit kell hazánkfiai ismert közvéleményével szemben cselekedniük, azt vezérférfiaink átalánosan tudva levő politikai belátása s államférfim gyakorlata majd ki fogja találni. A románok naponkint tartanak conferentiát a g. n. e. papnöveldében, jelenleg a nemzetiségük beczikkelyezéséről szóló két első kir. előterjesztés van szőnyegen ; mint mondják, nagyon elégedetlenek az előterjesztésekkel, mint amelyek lényegesen különböznek a kir. kormányszéknél román tanácsosok által készített eredeti szövegtől. A románok tehát ezt óhajtanák vissza. Végre meg kell említenem, hogy családaik hátrahagyásával Kolozsvárról ideiglenes ide áttett kir. kormányszéki hivatalnokokra megnyugtatóig hat azon körülmény, hogy az ezek ideig működése végett berendezett hivatali helyiségek egyelőre csak havonként béreltettek ki , ezzel ellentétben természetesen nem hiányzanak nmely nagyszebeni hangok, melyek mostani hadi főparancsnok Monteneuve allk elmenetelét, gr. Crennevitte-nek hadi és polgári kormányzóvá leendő kineveztetését, s a kir. kormányszéknek cs. k. helytartósági minőségben ide leendő végleges átköltöztetését jósolják. Gorcsakoff herczeg sürgönye Budberg báróhoz Parisban. Az orosz külügyminiszternek Oroszország párisi képviselőjéhez, Budberg báróhoz intézett sürgönye, mely távirati kivonatban lapjaink utóbbi számában már ismertetve volt, egész terjedelemben igy hangzik : „Szent-Pétervár, jul. 18/30. 1863. „Épen most veszem önnek közleményét, jul. 13/25-ről, s küldöm Finnlandba, ahol a császár elé lesz terjesztendő. E szerint nem vagyok azon helyzetben, hogy tudósíthatnám excellentiádat, minő benyomást tehetett ez felséges urunkra. Nem fogok késni önt már ezen futár által értesíteni azon megjegyzésekről, mik e közlemény gyors átolvasása után felmerültek. Megjegyzéseink nem érintik a tárgy lényegét, mert még nem ismerjük gyakorlati következményeit azon tanácskozásoknak, melyek a franczia, angol és osztrák kabinetek között tartatni fognak. „Ezúttal csak Drouyn de Lhuys úr azon véleménye fölött mondandóm el nézeteimet, melyet kifejezett, a midőn önnel utóbbi alkalommal találkozott. „1. A franczia külügyminiszter elismeri, hogy mi elvileg a hat pontot félre nem vetjük, de más nézete van azon előleges feltételek iránt, mik szeint azok alkalmazandók volnának. Ő azt hiszi, hogy e pontok haladék nélküli életbeléptetése a lengyel királyság kibékítését gyorsítaná meg, tekintve az uralkodó izgatásokat, lehetlen előre meghatározni azon pillanatot, melyben önként adandó reformjaink engedélyezhetők volnának. — Drcuyn de Lhuys úr azt hiszi, hogy utóbbi válaszunk a hat pont elfogadásának színe alatt egyenes visszautasítást foglal magában. „úgy véljük, báró úr, hogy e tekintetben a tények eléggé világosan beszélnek. — A hat pont legtöbb része oly rendszabályokat foglal magában, mik ő felsége által már ootrogáltattak. Ahelyett, hogy a lengyel királyság ez által kibékíttett volna, inkább kiinduló pontja lett a fegyveres felkelésnek. Az izgatók ezen reformokat, s az ezek által létrejött közigazgatási autonómiát az ország fellázítására használtak fel. Cséljük világos volt. Remélve, hogy valamely külföldi beavatkozás segítségével teljes függetlenséget nyerhetnek, nem elégedhettek meg azon szabadelvű képviseleti intézményekkel, miknek alapját a kormány megadá. Sőt ezen intézmények sikerét csak saját törekvéseik romlásának tekintették, s azért használák azokat felkelésük kiinduló pontjául Érzelmeiket nem változtatták meg a midőn értésükre esett, hogy az idegen hatalmak a hat pontot elfogadák. Sőt nyíltan kijelentették, miszerint e pontok őket ki nem elégítik, s a fegyvert addig le nem teszik, míg törekvéseik végczélját, vagyis Lengyelországnak az 1772 -i határok kiterjesztéséig való visszaállítását, el nem érik. „Ha a császári kabinet nem követné politikai hagyományait, hamislelkűen görbe utakhoz folyamodott volna; annak idejében könnyen tehető vola, hogy a hat pontot határozottan elfogadja, hogy így a felelősséget magáról elhárítsa, s minden bajt a felkelők makacsságának tulajdoníthasson. Azonban az ily komoly ügyet nem akarjuk politikai manőverek alkalmául használni. A kabinetek legális eszmecserékre hívtak fel, óhajtottunk egyetértésre jutni e kérdésben, mely az emberiséget és az általános békét érdekli. Tehát nyíltan kimondtuk azon, szerintünk mindenki által ismert igazságot, hogy az ajlott pontok, melyek őfelsége szándékaival épen nem ellenkeznek, csak akkor lehetnek gyakorlati úton alkalmazhatók, ha előbb azon királyságban a rend és nyugalom helyreállott. „2. Drouyn de Lhuys úr válaszunkban a franczia kormány ellen intézett vádat talál, amidőn mondtuk, hogy a külföldön szervezett állandó összeesküvés fő oka a mostani fölkelésnek. Ilyet mondani nem lehetett szándékunkban. Meg vagyunk győződve, hogy a franczia kormány ezen fondorlatokat sajnálattal látta, és meggyőződött azoknak forradalmi jelleméről. Azonban mégis igaz, hogy ezen fondorlatok a franczia kormány ébersége daczára léteznek, hogy Páris e fondorlatok fő tűzhelye, s hogy az izgatás innen nyer erkölcsi és anyagi gyámolítást. — E tények oly világosak, hogy hiábavaló volna eltitkolni. „Ki kellett jelölnünk tehát a tényeket, hogy fölébreszszük a franczia kormány figyelmét, hogy így a diplomatiai actió által egyesült kabineteket is figyelmeztethessük. Ez barátságos kérelem volt, melylyel segítségüket kértük oly ügyben, mely kétszeres tekintetben mindnyájunkat egyiránt érdekel; először, mert Lengyelország gyors pacificatiója egyenesen ezen okok elhárításától függ; másodszor, mert azon cosmopolita-forradalmi irány, melyet a lengyel felkelés felvett, s melyhez minden ország anarchiai elemei tartoznak, nézetünk szerint európai veszélyt képez. „A franczia külügyminiszter nem osztja véleményünket a lengyel mozgalom megítélésében. Nem akarja azt egy zajongó kisebbség és a külföldi emigratió fondorlatainak tulajdonítani : azt hiszi, hogy e mozgalomnak Lengyelországban általánosnak kell lenni, mert az az orosz kormány minden haderejének ellenáll; továbbá, hogy a külföldön Lengyelország iránt nemcsak a cselszövő menekvők, hanem az általános közvélemény, minden kormány és parlament rokonszenvet tanúsít. „Nézetünk szerint a lengyel mozgalomnak két oldala van. Belülről nem tagadjuk az elégedetlenség nyomainak létezését oly országban, mely nem feledi, hogy egykor független volt. A kedélyeket igen könyv felizgatni ott, ahol ily hagyományokra hivatkozhatnak. „Oroszország ezen országot mintegy 50 év óta bírja. Ezen idő óta a külföldi események folyvást zavarák az assimilatió művének végrehajtását, melyre pedig szükség volt, hogy a történelmi különbség az egység nehéz nyomása által megsemmisíttessék. Talán egy állam sincs Európában, melyben hasonló feltételek, és oly rövid idő alatt sikerülhetett volna az egység megállapítása. „Nem szándékozunk a többszörös kísérleteket elősorolni. Ezek mindnyájan mozgalmas korszakok izgatással teli bélyegét viselik. Hogy a gyakorlati téren maradjunk, erősítenünk kell, hogy őfelsége a múltak fájdalmas emlékét szabadelvű reformok által szándékozott eltörölni; ezek a tapasztalás tanúságait összegyeztették volna a szerződésekkel, et, a jelen idők követeléseivel. A kezdeményezés a császártól indult ki. Az általa foganatba vett rendszabályok, valamint további szándékai, nem sokat különböztek azon alapoktól, miket a három kabinet Lengyelország kibékítésére, mint helyes eszközt ajánlott. Miért hiúsultak meg e törekvések ? mert még inkább csak a felkelést segítették elő ? „Itt mutatkozik a külföldi befolyás. Legelőször is az emigratió befolyása, mely, több állam védelme alatt, a lengyel királyság nyugalma ellen összeesküszik ; azután ama politikai befolyások, mikre a lengyel forradalom mindig számít. De bármily tevékeny és kitartó ezen emigratió fondorlata, mégis csekély hatással leendett a lengyel királyság belállapotára, ha ama politikai befolyásoknál az actióra nézve kimeríthetlen segédeszközökre nem talál. — Minden országnak szüksége van az anyagi rendre; a néptömeg rendszerint ragaszkodik a jóllét ezen mellőzhetlen föltételéhez. A császár még most is támaszkodhatik ezen elemre, mely Lengyelországban, mint másutt is, feltalálható. Azon arányban, amint a szándékba vett Intézményekkel az ország anyagi érdeke és erkölcsi növelése elhaladt volna, a szenvedélyek lenyugodtak, az izgató emlékezetek eltörlődtek volna, s Oroszország párhuzamosan haladva, a királyság több jóllétnek örvendhetett volna, mint a mostani nemzeti gyűlölségek és véres viszályok által, mikbe mindketten sodortattak. „Épen ez eredménytől tartott legjobban az emigratio, mely elveszité vala minden politikai jelentőségét s minden reményeit. Ezért követett el mindent a lecsendesités és kibékítés eme művének meggátlására, s e czélra kecsegteté a lengyeleket függetlenségüknek külső interventió segélyével való helyreállításával. Ez a valódi ok, mely előidézte és fenntartotta a mozgalmat. E remény nélkül az emigratió előidézhetett volna némi rendetlenséget, de nem egy fölkelést; a békés lakosság visszautasítja vala e kísérletet; a tömegek ellenségei maradtak volna, mint mindennek, a mi megzavarja munkás foglalkozásukban; s valóban a királyságbeli mozgalom eddigelély képet mutat. Ha valami leplezheti ama mozgalom jellemét azon osztályok előtt, melyeket természetük és érdekeik attól elidegenítenek, s ha valami befolyhat arra, hogy morális ragaszkodásukat mutassák iránta, az nem egyéb, mint ama sympathiákkal való kecsegtetés, a kívülről szított mindennemű izgatás, s végre egy külföldi interventióval való biztatás Lengyelország teljes függetlensége érdekében. „A mozgalom vezetői ezt teljesen belátták. Nem a kisebb nagyobb mértékben képviseleti és szabadelmű intézményekért fogtak fegyvert; világosan és fennhangon kinyilatkoztatták, hogy czéljok kizárólag Lengyelország helyreállítása az 1772-diki határokkal, s honfiaiknak folyvást úgy mutatták fel a külső interventiót, mint szükségképi megkoronázását azon vállalatnak, melyhez való csatlakozásra őket felhívták, így fajultak fölkeléssé a rendetlenségek, s egy zavargásból (émente) forradalmat csináltak a császár őfelsége ootrogálta autonóm intézmények, s a külső biztosítások kettős befolyása alatt. „Drouyn de Lhuys úr el fogja ismerni, hogy a nyugati sajtó beszéde nem volt olyan, hogy e biztosításokat csökkentse, s maguk a kabinetek fellépése is oly magyarázatokra adhatott alkalmat, melyek azokat csak támogathatták. „Ily komoly és kényes kérdésekben a kormány valódi szándékait a tömegek föl nem foghatják : gyakran elferdíti a sajtó, így a közvélemény meghamisíttatik, s a kabinetek ily módon komoly alkalmatlanságoknak teszik ki magukat, midőn kalauzul veszik azt, miután maguk vezették félre. Ezért okvetlenül szükséges, hogy ne csak c célzatukat, hanem azon magyarázatukat is számba vegyék, melyet nyerhetnek, valamint azon hatást is, melyet e magyarázat tehet. „Ezért constatáltuk azon, szerintünk világos tényt, hogy a külföldi segélyről való meggyőződés, melyet az emigratió cselszövénye tart fenn, fő oka volt a királyságbeli fölkelés tartós és kiterjedt voltának, s ezért nem bírtuk föltenni egy pillanatig is, hogy e tény a franczia kormány terveibe tartoznék, mely tényt úgy ajánlottunk figyelmébe, mint fő gátját azon óhajtás teljesedésének, melyet a királyság mielőbbi kibékéltetése tárgyában kifejezett. „Csak megmaradhatunk azon megjegyzéseink mellett, melyet válaszunkban az ellenségeskedések felfüggesztése tárgyában tettünk. Lengyelországban nincs ellenségeskedés , ott lázadás van (révolte.) Nincsenek hadviselő felek, hanem egyfelől fegyverkezett lázadók, másfelől egy legális kormány, rendes hatóságok és rendes hadsereg. „E helyzetben nincs más lehetséges transacts, mint a rend helyreállása s a lázadók alávetése. Vagy le kell tenniök a fegyvert, vagy a kormánynak kell lemondania minden tekintélyről. Részünkről képtelenek vagyunk másként fogni föl a méltóság és nyilvános rend kérdését. Ami a tényleges alkalmazást illeti, nem tudjuk megfejteni se azt, kik közt lehet vala egy fegyvernyugvás felett alkudozni, se azt, minő módon lehet vala biztosítni kivitelét. „A mi abbeli indítványunkat illeti, hogy a három szomszéd hatalom előleges értekezletet tartson, ez eszmét, mint ön megjegyzé a franczia külügyminiszter előtt, ugyanazon elv sugallta nekünk, mely a kabinetek diplomatiai eljárásának alapjául solgál, — és ez az 1815-ki szerződés. Ez a dolgok természetével és a diplomatiai előzményekkel egyező. Ez az, miért nem véltük szükségesnek az együtt osztozkodott két hatalom előleges beleegyezését. — Nem volt szükséges köztünk a nyilatkozás. Csak felelni akartunk egy eszmecserére, melyet Franczia-, Angolországgal és Ausztriával folytattunk. — Azon indítványokra, melyekre komoly ellenvetéseket látszanak támasztani, oly combinatióval felelénk, melyet a szerződések szellemével és betűjével egyezőnek láttunk, s mely békés és óhajtásainknak megfelelő megoldást adhat. „A Drouyn de Lhuys által ön előtt e tárgyban kifejezett vélemény megerősít azon meggyőződésben, hogy a köztünk tárgyalt kérdés azért vezet nehézségekre,mivel roszul volt feltéve, s hogy mindjárt kezdetben belevonta a kabinetek méltóságának kérdését. „Voltaképen a franczia kormány, úgy, mint az angol és osztrák, azon kívánságukat fejezték ki előttünk, hogy minél előbb békítsük ki a lengyel királyságot. Ezt mi ép úgy óhajtjuk. Felszólítottuk a szerződés alapján történendő barátságos eszmecserére a franczia kormányt. Ő különböző eszközöket hozott javaslatba a kívánt czél elérésére. Mi kimutattuk, hogy a hat pont, melyből kiindult, a mi felséges uralkodónk nézeteivel találkozik. Egy conferentia eszméjének , mely véleményünk szerint az idegen hatalmak egyenes beavatkozását vonná maga után, a mi tekintélyünket csökkentené, a forradalmat pedig túlcsigázott követelésekre bátorítaná, mi, részünkről, elébe teszszük a három érdekelt hatalom összejövetelét, melynek azon előnye lenne, hogy