Pesti Napló, 1863. szeptember (14. évfolyam, 4063-4091. szám)

1863-09-01 / 4063. szám

198—4063 II. évf folyam. E­ap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő.E Kiadó­hivatal: ereneziek terén 7-dik szám földszint, ferenez­ük tere 7-ik szám, 1-ső emelet. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők. Szerkesztési iroda: Előfizetési feltételek: Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva , félévre . . . . 10 frt 50 kr o. é. Évnegyedre . . . 5 frt 25 kr o. é. 1803. Kedd, sept. 1. Hirdetmények dija : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetnél 7 új kr. Bélyegdij külön 30 új kr. Magánvite­l hasábos petit-sör 25 nj kr. Pest, aug. 30.1903. A német ügyben. ül. Kik nem szeretik a „reformtervet, mert a Bundot szerették, nagyon aggód­nak a külföld hangulata miatt. Előbb azt híresztelték, hogy Ausztria Francziaországgal szövetkezett, s ennek helybenhagyásával tette indítványát. Most meg tudni akarják az ellenkezőt. Szerintük a franczia császár rosz szem­mel nézi a Frankfurtban történteket, s az orosz is mohón lesi az alkalmat, a német ügyekbe vegyülésre. Tehát óvatosnak kell lenni, mert kü­lönben kész a háború, és Hannibal ad portás, azaz: Napoleon a Rajnánál. Nem bírjuk ugyan a franczia félhiva­talos lapokból kibetűzni azt a neheztelést Frankfurt miatt, mely bennök föltalálha­tónak állíttatik, de ha úgy volna is, lehe­tetlennek tartjuk azon lépésekben, melyek a német ügy körül eddig történtek, bármi idegen hatalom s­zámára még csak ürü­gyet is lelni a visszatetszés kitüntetésére, s annál kevésbé fölszólalásokra. Kétségkívül tetemes erősbülést nyer Németország az indítványozott változá­sok által benn és künn. De a­mi egy államnak növeli erejét, még magában nem ad jogot reklámokra vagy épen háborúra. Hiszen minden haladás, legyen bár szellemi vagy a­nyagi, gyarapítja egy ál­lam erejét azt a államokkal szemben, me­lyek nem h­ladnak, sőt visszaesnek. Azonban a su'.yegyen ily természetszerű megbontása a gyengülőkre szégyent hoz­hat, de tiltakozásra okot nem szolgáltat. S ha azért nem lehet az országokat megtámadni, mert vasutat építenek, gyá­rakat állítanak, folyamokat szabályoznak, élénk kereskedést űznek, és ez­által meg­zavarják a pangóbb államok súlyegye­­nétt önként értetik, hogy azért sem lehet vádat emelni, ha a belerősdülés és a vele összefüggő kül­efolyás az administrate jobb szerv JBzise, a közjogi viszonyok sza­badelvű átalakítása, a honvédelmi rend­szer reformja, sőt a kormányforma meg­változtatása által is történik, s az aristo­­craticus szervezetet democratia váltja föl, a decentralisatiót centralisatio, vagy vi- Szout. Sőt a 8­9-ki franczia forradal­omra szövet­kezett külháborúk arra is megtanították Európát, hogy a belügyekbe néha még ak­kor sem tanácsos vegyülni, ha a változtatá­sok a legmagasabb pontig hatvan, a kül­­viszonyokat is erősen érdeklik, noha el­vileg nincsenek azok ellen irányozva. Európa a júliusi dynastiát eltűrte X­ik Károly trónján, a második köztársaságot, nem támadta meg, és sietett üdvözleni Hi-dik Nap­óleon császárságát, még a bé­csi kötés ellenére is. Igaz, a kisebb államokra nézve olykor más logica van divatban, de annyira még­sem különböző, hogy a szoros értelemben vett belügyekbe elegyülést is , ha a szerződések által nincs rá igény fenntart­va,­ jogosnak tekintsék, s legfennebb az anarchiára hivatkozás szokott szerencsét­len ürügyül használtatni. Minden tudja, hogy Németország nagy területe a legszertelenebb ziláltság közt sem volt az a hely, hol rövid hadjáratok­kal lehetett volna boldogulni, s a­ki egy­szer a koczkát elvetette, a küzdelmek nagy cyclusára számíthatott. Ez a körülmény már magában elég óv­szer a könnyelmű beavatkozás ellen. Aztán a­mi most Frankfurtban törté­nik, nem is gyökeres átalakítása a bel­üg­yeknek. A fennálló érdekek és ténye­zők szélsőig vitt kímélete mellett oly in­dítványozás az, mely az úgynevezett con­­servativ reform minden tulajdonaival még a tukágig el van látva; minek elég kezessége már csak az is, hogy maguk a fejedelmek által tárgyaltatik, és az octrográz­is formájától is aligha el fog szakadni. Szorosan véve belügy lévén, még ott sem mozog oly téren,mely a legitimisták nézpontjait is sértse. Bezzeg 1815 ben­­ pedig a bécsi congressusra legtöbbször a legitimisták hivatkoznak mediatizáltak számos tel­jes jogú souveraint, mig szintén többek­nek birtokait keskenyitették vagy tá­gították. Részint az akkori körülmények termé­szetéből folyt ez, s nem gáncsként ho­zom fel. N­ Most“ azonban áll-e koczkán, valame­lyik fejedelemnek teljes jogú souverai­­nitása, történik e birtokain változtatás, s azon kevés jogot, vagy tulajdonkép csak hatáskört, melyet a reformterv sze­rint maga ajánl föl közhazája számára, lehet-e összehasonlítani az engedélyek és lemondások ama mennyiségével, melyet ezen uralkodók közül mindenik akkor jőn, midőn saját országának alkotmányt adott ? Bizonyosan nem. Aztán növekedik -­z magában nagy horderejű változtatással Németország tér­színe ? Egy araszszal sem. Belereje gyarapo­dik részint a rokon­­szenv által, melyben az uralkodók része­sülni fognak, részint pedig az erőknek szorosabb összevonása és egy gyűpontba szedése következtében. De ha e tény külhatalmak reclamjára vagy épen beavatkozásra volna ok, ak­kor az eszmék logikája szerint már el kellett volna kezdeni a protestátiókat, midőn a német államok rendre alkot­mányt nyertek, s különösen a két nagy­hatalom — Ausztria és Poroszország — az absolutizmus ösvényéről leléptek. Mert végre sem lehet kétségbe venni, hogy az alkotmányos élet, ha jól kezeltetik, gya­rapítja a nemzetek erejét és áldozatkész­ségét. Vagy tán Németországnak európai kö­telezettsége az­­, hogy zilált legyen, és csak geographiai fogalomként h­asznál­­tassék a statistikusok által ? Akármelyik külhatalom csak akkor találhatna indokot az európai súlyegyen miatt aggódni, ha Németország területe az 1815-diki kötések ellenére szaporít­­tatnék. De a magas indítványozó, kinek föl­­szólítására a fejedelmek Frankfurtban megjelentek , már előre kijelölte, hogy Galliczia, mely iránt, a porosz hason­­természetű birtokok miatt , kérdés fo­roghatna fenn nem tartozik azon tartomá­nyok közé, melyek a Bundhoz számíttat­ván , delegátusokat küldhessenek. A többi, a Bundon kívül lévő orszá­gokról, ez önként értetik, s kétségkívül nemcsak azon tekintetben, hogy névleg nem tartoznak oda, hanem, hogy külön­vált szer­vezetek természete, múltjuk, al­kotmányuk és postulátumai ünnepélyes biztosítékai szerint sem. A német kérdés tehát, úgy, a­mint most külön áll, tisztán csak belügy, és oly­any­­nyira az, hogy ha a reformok még to­vább is terjesztetnének, s ha például a delegátusok helyett közvetlenül választott követek mennének Frankfurtba, vagy ha a directorium élére egy egyén állíttatnék is , még ez sem adhatna jogot beavat­kozásra. Hiszen 1806. előtt Németországnak császára volt, s I. Ferencz ő felsége nem azért mondott le e méltóságról, hogy a német császárság, mint olyan, az európai súlyegyent lehetlenné tenné, hanem mert Napóleon tette semmivé a súlyegyent, és a rajnai szövetség által tettleg szétsza­kította Németországot. A császárság mellett a többi német fe­jedelmek souverainitása is fennállott, s a végrehajtás élére állítani egy uralkodót, még nem mutat magában véve unifica­­tióra, s a többi fejedelmek jogai kíméle­tével szintén öszhangzásba hozható , mert végre is a történelmi múltra visszatérés volna. Aztán, ha szorosabb öszpontosítást szülne is, Németországban találhatna jogos ellentmondásra, de mint belügy, külavat­­kozások tárgya nem lehet; vagy csak annyiban, hogy a­ki akar háborút jogta­lanul folytatni, az különben is teheti akár­­mely ürügy alatt, ha eléggé lelkiisme­retlen­­ lábbal taposni a nemzetközi jo­gokat. KEMÉNY ZSIGMOND: államok ezen külön álláspontjait elemez­ni ; mi csak nagyban és egészben akarunk végszámlát felállítani a congressus ered­ményei felett. Itt mindenekelőtt meg kell említeni, hogy ausztriai császár ő felsége szemé­lyesen igen fényes eredményt vívott ki annyiban, a­mennyiben — bármit mondj­snak a porosz lapok — népszerű­sége Németországban tetemesen növeke­dett, és sok helyütt azon vélemény meg­­rendíttetett, mintha az osztrák kormány még most is a reactio legbiztosabb táma­sza volna. Ez azonban, miként mondjuk, a császárnak személyes nyeresége, mely magával az általa felkarolt ügygyel csak laza összefüggésben áll. Vájjon nyert-e maga az ügy, annak eldöntése attól függ, hogy mit tekintünk a congressus czéljául; azt­­, hogy a né­met szövetség benn a kornak megfelelő reformot nyerjen, vagy pedig azt, hogy kifelé gyarapodjék erőben, tekintély­ben, egységben? Első tekintetben a frankfurti congres­sus korántsem működött minden siker nélkül, habár csak az újjáalkotás alapjai azok, mik ottan levettettek. A német libe­­rális párt sok — épen nem alaptalan — kifogást fog tehetni a fejedelmek műve ellen, de nem fogja tagadhatni annak két előnyét: először azt, hogy a­mit a feje­delmek nyújtanak, jobb annál, a­mivel Németország eddigelé bírt; másodszor, hogy a fejedelmek műve tovább fejlődése által mindinkább megközelítheti a liberá­lis párt programmját. Igaz, hogy e tekin­tetben bökkenőt képez azon határozmány, miszerint az új szövetségi adtó módosítá­sára szavazategység kell, hanem hiszen ugyanaz kellene a mostani Bundesad­e reformjára is, pedig mégis azt látjuk, hogy a fejedelmek — Poroszország vonakodása daczára is — hozzá fognak a reformmun­kához. Az idő már nem egyszer hozott meg olyasmit, a­mi valamikor még elér­­hetlennek tartatott. A szövetség belügyeit tekintve tehát a frankfurti gyűlés eredménye legalább sze­rény és mérsékelt igényeknek megfelelhet. De nem lehet ugyanezt mondani, ha a congressustól azt vártuk, hogy a szövet­­ség egységét és erejét kifelé gyerapí­­tandja. E tekintetben — mondjuk ki nyíl­tan — az eredmény, úgy­szólván , semmi. Hogy az összes szövetségnek fegyver­hez kell nyúlnia, ha valamelyik része megtámadtatik, az eddig is feltétlen köte­lesség volt, melynek kimondására nem kellett szövetségi reform. A súlypontot tehát csak azon kérdés képezhette, meny­nyiben köteleztetik a szövetség aktív részvételre akkor, ha Poroszország vagy Ausztria nem-német birtokai körül há­borút visel ? — Itt Ausztria egyszerű szótöbbséggen­ határozást indítványo­zott, míg a congressus azt határozta, hogy ily kérdésben csak a szavazatok kétharmad része (14) dönthet. Ha tehát 8 szavazat ellene van, a részvételnek nincs helye. Poroszországnak 13 szavaza­ta van, Baden és Weimar, talán Koburg is rendesen vele lesznek, és így még csak 2—3 szavazatról kell gondoskodnia, mely­nek megszerzése nem lesz nehéz. Ezúton Poroszország majdnem szintoly könnyen buktathatja meg Ausztriának minden ily­nemű indítványát, mint eddigelé. A szövetség hatékonysága tehát ezen­túl is Ausztria és Poroszország egyetérté­sén alapul; a reformmű ezen mit sem vál­toztat, és így e téren semmi sincs nyer­ve, sőt talán még veszteségről is lehetne szó, a­mennyiben a két németországi nagyhatalom közti egyetértés a frankfurti események következtében nyilván hát­rament, a Bécs és Berlin közti inge­rültség növekedett. Kifelé tehát a frankfurti gyűlés ered­ménye semmi nyereséget, sőt talán egy kis veszteséget mutat fel, és azért bízvást el lehet állnunk azon előbbi szándékunk­tól, hogy a szövetség reformját a nemzet­köz­i jog szempontjából tekintsük, mert annak, a­mi Frankfurtban végezve jön, internationális jelentősége n­i­n­c­s ! Ámbár tehát körülbelül félszázad előtt Metternich­ig azon — ez államférfi isme­retes álláspontjából kiindulva teljesen megfogható — hibát követte el, hogy a szövetségi adtót, ezen, kizárólag Németor­szág belügyeire vonatkozó alkotmányt, az átalános bécsi congressusi actába kiegé­szítő részül vetette fel, oly okmányok közé, melyek csak külső birtokviszo­­­nyokra vonatkoztak, és ámbár ő herczeg­­sége ezáltal a külhatalmaknak jogot adott nemcsak az európai államok birtokviszo­nyaiba, hanem Németország alkotmány­kérdéseibe is beleszólni — még­sem hisz­­szük, hogy e hatalmak abbeli jogukkal élni fognának, miután a most szóban for­gó reform, a­milyenné a frankfurti feje­delmek gyűlése alakította, rájuk nézve teljesen árthatatlan. . . . De hát semmi kilátás sincs arra, hogy a német szövetség valamikor kifelé is erősbödjék ? Ezt nem mondjuk, sőt ellen­kezőleg, azt hiszszük hogy minél nagyobb terjedelmet nyer a nemzet befolyása a szövetségi ügyek terén, annál hatalmasb nyomást gyakorland a közvélemény mind Ausztriára, mind Poroszország kormá­nyaira, és ezeket — akarjanak, ne akar­janak — egyezkedésre kényszerít­e­­n­i fogja. Hanem, a­mint mondjuk, a nemzet be­folyásának növelésére, és így az imént említett erkölcsi nyomás gyakorolhatá­­sára is i­d­ő kell. Ha a külesemények ezt az időt engedik, jó, de ha az európai béke ama lassú átalakulás befejeztetése előtt találna megzavartatni, akkor talán nem a legörvendetesb napok várnak Német­országra ! (FK) Maholnap a frankfurti congressus tanácskozásai befejeztetnek, és annak részvevői a nyert eredménynyel haza­térnek. Milyen ezen eredmény? A gyűlés különböző tagjaira nézve különböző! Oly országokban, melyeknek (in­ként példa Meklenburgnak) élén reactionár kor­mány áll, a nép örömmel fogja üdvözölni a fejedelmi congres­sus határozatait, mert minden szerénységük daczára sem lehet, hogy jóltevő befolyást ne gyakoroljanak az említett országok belállapotaira is. A szabadalvűen kormányzott államok­ban tán kicsinyelni fogják a fejedelmi congress­us eredményeit, nevezetesen mert a képviseletnek nem átalános német par­lament, hanem csak delegáltak gyűlésé­nek alakját adta. Nem lehet szándékunkban az egyes Bécsi dolgok. A bécsi lapok folyvást kevés figye­lemre méltatják a nagy­szebeni ország­gyűlést. Többnyire csak rövid tudósítá­sokat közlenek a vitákról. S ha olykor megjegyzéseket tesznek,­­ azok sem mindenkor kedvezők, így most két lap fekszik előttünk, egy félhivatalos , egy ellenzéki, é­s mind a kettőben megro­vásokat olvasunk. Halljuk először is a félhivatalos lapot! A román nemzet egyenjogúságát ille­tő kormányi javaslatot hasonlítja össze az országgyűlés bizottsága javaslatával. Az utóbbiról azt mondja a „Gen. Corr.“ hogy épen nem szabadelvű változtatáso­kat tettek alkotói a kormányi előterjesz­tésen. Megemlíti az idéztük lap a jog­­egyenlőségnek csupán a bevett vallások­ra szorítását, a zsidók kihagyásával. Az­tán, úgymond, mi az a : „verbürgte per­sönliche Gleichberechtigung ?“ Azt teszi ez, hogy nem akarnak rabszolgaságot ? Továbbá : „Persönliche Gleichberechti­gung aller Landessöhne !“ — „Sind denn die Landesröchter Siebenbürgens nicht gleichberechtigt ?“ — kérdi a „General Corr. “ És, végre fölkiált a félhivatalos : „Will man kein österreichisches Reichs- Bürgerrecht ? ! Ez jegyzi meg az idéz­tült lap, az októberi diplomába is üt­közik. Az ellenzéki lap, melyről ez­úttal szó­lunk,­­ a Vaterland. E lap a szebeni gyűlés válaszfeliratát ismerteti. Mellőz­zük az egész ismertetést, csak egy he­­lyet közlünk mutatványképen. Úgy lát­ja a Waterland, hogy az országgyűlés na­gyon is könnyedén átesett a jogkérdésen, nem bírálja, jól tette-e vagy nem az érin­tett országgyűlés, hogy föltétlenül elfogadta a februári pátenst, csak azt emeli ki, hogy a gyűlés e lépés hordere­­jét és jelentőségét nem látszott tisztán felfogni. Erdély nem képes önállóságra. Ezt mondá egy román szónok — jegyzi meg a Vaterland — , nem talált ellenmondó­ra. Ha immár Erdély a februári alkotmány által Bécshez csatlakozik, mennyire terjed e csatlakozás ? Gyakran emlí­tették ugyan a régi alkotmányt a vitákban. De mi marad fenn abból, ha az ország belszerveze­­tére vonatkozó rendeletei nem állíttathatnak is­mét vissza, ha államjogi részeiben a februári alkotmány lép helyébe, ha az unió-törvény s a leopolt diploma mellőzhetnek ? S ha a régin túladnak, mit tesznek helyébe? A sok szó­nok közül adott-e csak egy szónok is némi vázlatot a jövőről? Ki tudja csak hozzávetőleg is megmondani, mit akar a jelen országgyűlés ? A februári alkotmányt ! Jó! De a februári alkotmány szerint szű­ke­b­b és összes birodalmi tanács van. Oly ország, mely önálló létezésre nem képes, s ezért lép az összes birodalmi tanácsba, kényte­len lesz utóbb akarata ellenére is a szűkebb reichsrathba bemenni. A szászok sejthetik ezt, ezért fogadta el egyetemük a szűkebb reichsrath törvényeit. De hát a románok akarják-e ezt? S ha akarják, miért nem mondják ki kereken? Ha pedig nem akarják, hol találják a biztosíté­­kokat azon autonómiára nézve, me­lyet régi alkotmányuk erejénél fog­va igényelnek, oly alkotmány ere­­jénél fogva, amely nekik nem kell? A „Vaterland“, mint látjuk, az erdélyi országgyűésnek nem ilyen vagy amo­lyan iránya ellen szóljál fel, hanem nem tud eligazodni valódi irányán. Egyéb­iránt elismeri a „Vaterland“, hogy az er­délyi országgyűlés feladata nehéz, annál nehezebb, minél inkább hiányoznia kell benne szükségkép annak az öntudatnak, mely csak azon meggyőződésből eredhet, hogy az egész ország nevében szólhat. Azt mondja ugyan a válaszirat, hogy csak néhány kerület képviselői hiányza­nak az országgyűlésen. Ugybe — vála­szolja az idéztük lap — az erdélyi kérdés bonyodalmaihoz tartozik, hogy az or­­szággyűlése­n nem egyes kerületek, hanem egyszersmind négy nemzet képviselőinek kell jelen lenniök. Míg az „Österreichische Zig“ megint gr. Bethlen Miklóssal polemizál, kimu­tatva, hogy a „Sürgöny“ nevezett dolgo­zótársa a magyar kérdést illetőleg önma­gával is ellentétben áll, a „Botschafter“ egy nevezetes hírrel lep meg bennünket, melyet bizonyára­­szájról szájra fognak adni a bécsi lapok. De talán még­se. Talán emlékeznek még, hány valótlan hírt közlött már épen a Botschafter a magyar körökből. Érte­kezletekről tudósító olvasóit, melyek nem tartottak, a határozatokról, melyek nem hozattak. Semmivel sem bir több alappal augusztus 28-ai levele, a Deák Ferencz­­nél nem rég tartott értekezletről, s ez ér­tekezlet határozatiról. Egyikről sincs sem­mi tudomásunk. Országgyűlési levelek. xvm. N. Szeben, aug. 23. (B) Vannak dolgok, miket, ha magunk eltérő szempontból tekintünk is, máso­kért mégis szívesen elfogadunk, midőn a házi csend helyreállítása, midőn egy test­vérnép bárha indokolatlan aggodalmának megnyugtatása igényli. E dolgok sorába tartozik a román nemzet és vallásainak egyenjogúsítására nézve az erdélyi tartományi gyűlés elébe terjesztett első törvényjavaslat, melynek általános megvitatása a mai ülésben vette kezdetét. Az 1848-iki kolozsvári I. t. sz. a töké­letes és teljes egyenjogúságot e házinak minden lakosaira nézve, nemzet-, nyelv- és vallás különbség nélkül örök és vál­­tozhatlan elvül elismerte, és az ezzel el­lenkező eddigi törvényeket eltörölteknek nyilvánította. A román nemzetnek, mint negyediknek beczikkelyezése tehát legalább is elkésettnek, a kor igényeihez képest életbe lépett reformok által túl­szárnyasnak nevezhető, annál is in­kább, mivel e nemzet és vallásai 1848 óta gyakorlatilag és tényleg élvezik mindazon jogokat és javadalma­kat, mikkel bármely más nemzetiség vagy hitfelekezet tagjai felruházva vannak. Mindaz­o­n a­l1 a 1, ha a román nem­zetre nézve egy ilyen külön beczikkelye­zés elkerülhetlen megnyugtatási eszközt képez, meg lehetnek győződve, hogy ha a magyar képviselők e gyűlésben jelen len­nének,azok részéről a leghatározottabb elő­zékenységet tapasztalnák, sőt tapasztalni fogják azon a téren, melyet mi e tekin­tetben több sikert ígérőnek ismerünk.­­ Egyébiránt ez intézkedés czélszerű foga­natosítása mindenesetre az i­lető törvény­­czikk helyes fogalmazásától függ. Lássuk a részleteket. A nevezett első királyi előterjesztés fe­lett készített bizottmányi ajánlatnak van egy pontja, mely el nem fogadható kü­lönbséget tesz nemzeti és egyéni jogok közt s mig a román nemzet részére mind­kettőt igénybe veszi, a szintén itt lakó más nemzeteknek u. m. 10 ezer örmény, 30 ezer izraelita és más apróbb népla­j­k­­nak csak az egyéni szabadságot hagyja meg. E pont magában már elegendő anyagot nyújt az észlelésre, de meg akartuk várni legalább az átalános vita kezdetét,hogy ab­ból fölvilágosítást meríthessünk a b­zott­­mányi javaslatnak nemcsak szerfelett ho­mályos fogalmazására, hanem azon eltéré­sekre nézve is, mik a ma javaslat­ra sokkal szabadelvűbb kormányi előterjesztés közt első tekintetre föltűnnek. A mai gyűlés csakugyan elkezdte föl­­derítni a románok követeléseit, hallottuk ugyanis legtekintélyesebb szónokaikat, Stulutiu érseket, a­ki következőleg for­­mulázta azokat : 1) kebeleztessék be a román nemzet az erdélyi ősi alkotmány „politico-nationalis“ rendszerébe, 2) Boroztassák az erdélyi Karok és Ren­dek közé a magyar, székely és szász nemzet mellé, 3) vétessék fel ama három nemzet közt létező s „unió trium na­­tionum“ nevet viselő szövetségbe. E programm sajátságos illustratióját Pus- Qariu igen is átlátszó beszédében le­het föltalálni, melyben fölismerni hagy­ta szónok , miszerint nemzetbeliei ezen „inarticulatiót“ az előre nem látható, de mégis bekövetkezhető alkotmány változ­tatások és más eventualitások tekinte­téből kivonjuk, mihez hozzá­járult még

Next