Pesti Napló, 1864. január (15. évfolyam, 4164-4188. szám)
1864-01-15 / 4174. szám
11—4174 15. évf folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek téri 7-dik szám, 1-13 emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek terén, 7-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek : Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva : Félávre . . . . 10 írt 60 kr o. é. Évnegyedre . . . . 5 írt 25 kr o. é. 1864. Péntek, jan. 15. Hirdetmények díja : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 nj kr. Bélyegdij külön 30 nj kr. Magánvita 5 hasábos petit-sor 25 nj kr. Előfizetési féltivas „Pesti Napló“ 1864-dik évi folyamára. Előfizetési ár : Január—júniusi félévre 10 írt 50 kr. Január—mart. negyedévre 5 ft 25 kr. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest, jan. 14.1864. Francziaországban úgy a napi sajtó egy tekintélyes része, valamint előbb a senatus, s újabban a törvényhozó kamra válaszfelirata is, a béke mellett nyilatkozik. Midőn valaki a vész közelgését sejti, ösztönszerűlegtörekszik óvni magát ellene. Hogy a sok oldalról aláaknázott béke védművei meg ne rendüljenek, s falai között a boldog bennlakók megszokott elveiken tovább gyönyörködhessenek, többé nemcsak jóakaratra, de egy s más tekintetben áldozatokra is van szükség. A franczia törvényhozás többsége tán e ponton érzi magát, s azért hagyományos szokásával ellenkezőleg szögletbe akarja rejteni a kardot, s ről és árral kezében siet meggyőzni a világot , mely várja a láng lobogását, hogy melegénél üdüljön, miként nincs szándékában felzavarni a nyugalmat, Francziaország érdekei békét óhajtanak. Hát Francziaország politikája ? Érdekek nyilvánulhatnak egyesek, társulatok, testületek körében, de a politikát az államhatalom vezeti. Haladás és szerencse van ott, hol a kettő öszhangzik. Tán e szükséges összhangzás bírhatá rá a császári kormányt, hogy az Anglia által tervezett conferentiát — közvetlen mediatiójának odaígérésével aláírja. Az „Indep.“ úgy értesül, hogy az értekezleti javaslatot Napóleon császár elfogadta, azonban feltételeket szabott. Egy előkészítő tanácskozmány gyűl össze Párisban azon nem német hatalmak küldötteiből, melyek a londoni szerződést aláírták, vagyis Anglia, Francziaország, Oroszország és Svédország. A német hatalmak és a szövetség csak az ezen tanácskozmány megállapodása után hivatnának meg, s ha megjelenni vonakodnának, nélkülük hozatnának meg a végleges határozatok. Állítólag Poroszország már ki is jelentette volna hozzájárulását. Bármily biztosan hirdesse is ez eredményt a túl békés belga lap, azért nehéz annak feltétlen hitelt adni nemcsak azon nagy ellenmondások miatt, melyek abban foglaltatnak, de azért is, hogy Napóleon császár — mint az idézett lap maga írja — kérdést intézett a tervező britt kabinethez ama kötelezettségek terjedelme iránt, melyek ezen esetleges közbenjárásból az azt elfogadó hatalmakra nehezednének. Avagy ezen kérdés nem teljesen hasonmása-e annak, melyet a londoni külügyi hivatal jelentett be a Tuilleriáknál akkor, midőn a császár Európa hatalmait először hívta meg a congressusra. Ki el van határozva egy bizonyos őzeiért kezet fogni barátjával, az nem hivatkozik oly szavak és jelenetekre, nem utánoz oly tetteket, melyek a szövetkezőt gyanúra kelthetik, s az őszinte együttműködéstől elidegeníthetik. Miként tehát nem hiszszük, hogy a legközelebb jövő ágyuhangokkal köszöntse az Eider partjait, s e húsz fokú hideg napokban kezdessék el a legmelegebb játék, — úgy viszont hajlandók vagyunk a gyanúra, hogy a közbenjárás, mely a fent érintett módozatok szerint és formák között van tervezve, — vagy épen nem érik meg a leszakításig, vagy oly gyümölcsöt fog teremni, melyen a dán-német viszály kitelelni nem fog. Van a párisi napi eseményeknek egy másik, nemkülönben fontos mozzanata. Január 11-én kezdi meg a törvényhozó kamra a válaszfelirati javaslat feletti vitákat. Olvasóink ismerik a jobbítmányokat, melyeket az ellenzék annak nevezetesebb pontjaira fogalmazott. Akár a belreformok, akár a külpolitika kívánalmait tekintsük, a minoritás mindenik irányban határozott állást foglalt, s megállapított alapnézetivel jelzé az elszánt küzdelmet, melyet megkezdeni is, elfogadni is kész. A vitát Thiers úr kezdé meg. Beszédének csak rövid ismertetését hozá meg a táviró, de e kevés sorok is elegendők arra, hogy a azokból megkezdett harcz nagy fontosságára következtessünk. Thiers úr — hivatkozva a szabadság nélkülözhetlen feltételeire, Francziaország jogaira, hogy azok jótéteményeiben részesüljön — határozottan kívánja, sürgeti a közbiztonsági törvény eltörlését, a sajtószabadság proclamálását, a suffrage universel függetlenségét, a nemzeti képviseletnek ellenőrködési és interpellálási jogát, és végre — mint az előbocsátottak koronáját, a miniszteri felelősséget. Ha átható volt szónok beszédének kezdete, s felbátorító, igazságos annak folyama, úgy megrendítőnek mondható a befejezés, melyben figyelmezteti a császár tanácsosait, hogy ha az államfő nem enged az ország óhajtásainak, a nemzet csak hamar oda jutana, hogy követelni fogja azt, mit ma tisztelettel kér. Nehéz szerepe volt Boucher államminiszternek, ki lógott a hajdani miniszter után lépett sorompóba. Kit azonban erő támogat, s a tudat, hogy bármi történjék, de azért neki van igaza, biztosan s ingadozás nélkül szokott a dologhoz látni. Az államminiszter is igy tett. Bátor és keresetlen szavakkal vonta le a szabadság barátainak mindazon reményét, melyet ezek a kormány ez érdekű jó hajlandóságában netán helyeztek. Mint a senatusban, úgy elmondátt is, hogy a Thiers által reclamált szabadságok Francziaországban mind megvannak, s hogy még nincs itt az idő többet is közkézre bocsátani. Ami a végfenyegetést illeti, ő excja kijelenti, miszerint III. Napóleon császár kormánya erős, nem ijed meg hasonló fenyegetésektől. Jules Favre vette fel a miniszter azáltal elvetett keztyűt. Tovább ismertetése e nagyérdekű jelenetnek nem lehet vén egy rövid szemle feladata, kénytelenek vagyunk magukat a beszédeket illetékes rovatunknak tartani fel, s itt csupán azt jegyezni meg, hogy a szabadság kérdésének vitatása, s a nemzeti jogok reclamálása egyesíti az ellenzék két szélső oldalát. Eddig Thiers és J. Favre nem voltak összehozhatók. Egyik a szélső jobbot, másik a szélső balt képviselő e párttöredékek minden erényei és hibáival. És legott az első rohamnál a szélső bal siet a homlokon támadott szélső jobbnak védelmére, s magasan emelve fel karjában a párt jelszavát hordozó lobogót, mintegy azt tudata az ellenféllel, hogy : mi otthon zsémbeskedünk ugyan egymás ellen, de veletek szemben egyek vagyunk. Az első ülést e három szónok beszéde tölte ki. Pest, jan. 14. □ Az újévi ajándékok közül eddig a legérdekesbetűl. Napóleon kicsiny fia, a trónörökös kapta. Le is írták, s meg is bámulták a journálok. Azonban, ha a jól értesült Nord nem csalatkozik — egyébiránt a csalatkozás emberi gyöngeség — tehát, ha a Nord nem talált mesét mondani , akkor a nagy Oroszország, az ő újévén, tegnap szebb ajándékkal lepetett meg. A czár ugyanis a képviseleti rendszer szerint tartományi alkotmányt oetrogrozott alattvalóinak. Ez roppant vívmánya volna azeurópai polgárisodásnak. Fölösleges arról elmélkednünk, mily különböző fokán áll a műveltségnek az orosz aristocrata és a kirgis nomád , azon szláv község, mely a legerősebb absolutizmus alatt is szabadon intézte saját ügyeit, és azon kaukázi hegylakó , ki szilaj szabadságát leginkább zsákmánylásra és rablókalandokra használta. Oroszország helyzete a tartományi alkotmányosság különböző fokára látszik alkalmasnak. S ha az országok sajátságos viszonyai szerint szabatott meg az egyes alkotmányok hatásköre , akkor a legtöbb történt, ami a létező helyzetek közt elérhető volt. Mi az orosz szabadelvűségről nem fogunk ugyanannyi vezérczikket írni, mint amennyivel a Presset Grirandin Emil elárasztandja. Mert azzal tartunk, hogy a napot lemente után kell dicsérni. De ha valami lecsendesítheti azon alapos vagy alaptalan félelmet, mely a pansia- i vismus hódítási vágyától a polgárisodás vívmányait és Európa földabroszát veszélyeztetettnek hitte , — bizonyosan e csillapító szer az orosz alkotmányosság leend. A foglalásokról a berendezésre irányul a figyelem, s ily nagy változtatások, míg megszilárdulhatnak, krízisekkel is szokván járni, igen természetes, hogy a czárnak otthon elég dolga lesz, s az ó-orosz szellemű főurak ,is huzamosan törhetik a fejeket, s erélyeknek bőven akad méltó tárgya, míg az emancipált jobbágyságnak bonyolult viszonyait reformátori tapintattal rendezhetik, s a világ legnagyobb kiterjedésű birodalmát a józan politikai szabadság prometheusi szikrájával új életre ébreszthetik. Sajnálnunk kell azonban a szegény lengyel nemzetet, mely a czár újévi ajándéka által megfosztva lesz azon csekély reménytől] is, melyet Európa részvététől várt. A doctrinák emberei, az idegen szenvedések iránt közönyös industrializmus, és a diplomaták, kik egyenlőn alkalmatlannak találták a lengyelek küzdelmét és az oroszok kérlelhetlen szigorát : most már könnyült kebellel fogják mondani : ime Ja czár szabadságot, alkotmányt hirdet, s a lengyelek is — ha a fegyvert leteszik — e jótéteményben részesíttetnek. Nincs többé ürügyök forrongásaikkal Európa békéjét zavarni. Javíthatlanok, s nem érdemelnek részvétet, mihelyt folytatják eddigi eljárásukat. Szóval, Gorcsakoff herczeg diadalmaskodott, feltéve, hogy a „Nord“ igazat mondott.A dunai fejedelemségek ügye is bonyolódik. A kolostori javak lefoglalása internationális fontosságra kezd emelkedni. A „France“ szerint Ausztria , Anglia és Oroszország szambuli képviselői fölszólították a portát, hogy figyelmeztesse a bukaresti kormányt az európai szerződések tisztelésére. Azaz, a fejedelem és országgyűlés határozata vonassék vissza. Nem tudjuk, mi nézetben van Francziaország, melynek szintén van a portánál képviselője, kinek hallgatása ily fontos kérdésben jellemző volna. Nemcsak a dán ügy, melyben Napóleon nem látszik Angliával egy nézetben lenni , hanem a keleti viszonyok is tolhatnak elő oly nehézségeket, miknek félrehántására nem lett volna felesleges még Russel lordnak is megbarátkozni a congresszus eszméjével. Bécsi dolgok. A reichsrath alsóháza két napig tanácskozott azon törvényjavaslat fölött, mely az arany és ezüst áruk finom tartalmának meghatározásáról szól. Az volt a kérdés, az arany- és ezüstművesek tetszésére hagyassék-e e meghatároztatás,vagy köteleztessenek arra, a közönség érdekében. A ház bizottsága a művesek tetszésétől akará ezt függővé tenni, az ellenőrzésben, mely a közönséget a csalás ellen biztosítja, helytelen felfogással, az iparszabadság korlátozását látván. Azonban a ház, igen helyesen, ellenkezőleg döntötte el e kérdést. Ez nem korlátozása az iparszabadságnak; az arany és ezüstművesség semmiféle engedélyezéstől nem tétetik függővé, s csak készítményeknek kell oly bélyeggel megjelenniük a piaczon, mely nemesércz voltukról tanúskodik. Az állam csak oly jogot gyakorol itt, mint a mértékek meghatározásánál, az élelmi czikkek meghamisítása ellenőrzésénél. Vagy megbélyegzése az arany és ezüstműveknek, vagy szigorú törvény a csalások s az imitatio minden nemei ellen. Maguk a legsolidabb arany- és ezüstmüves czégek Bécsben az előbbi mód mellett nyilatkoztak. A franczia arany- és ezüstmüves iparág ily ellenőrzés mellett fejlődött azzá, ami. Szükség azonban, hogy ez ellenőrködés lehetőleg kevés formaságokkal és nehézségekkel járjon, s hogy a bélyegzés minél kevesebb díjjal legyen összekötve, jegyzi meg igen helyesen a „Presse.“ A január 12-ei ülés végén a szűkebb és teljesebb reichszaba fölött vitázott, melyiknek hatáskörébe tartozó tárgy tűzessék közelebb napirendre. Ez elvi kérdés tüzetesebb megvitatása a közelebbi ülésre halasztatott. Ugyanez nap a felsőház a hadügyi költségvetésben a kormány javaslatait, azon tételekre nézve, melyeket az alsóház kitörölt, nagy sietve visszaállítá. Az a három nagy csoport — úgymond a „Wiener Lloyd“ — melyek együtt képezik a felsőház többségét: u. m. a miniszteriálisok Lichtenfels, a feudálisokigróf Thun, s az ultramontanok Rauscher bis A „Presse“-ben olvassuk. Nemrégiben gr. Rechberg véleményadásra szólita fel a korona jogtudósait, hogy a német jog szempontjából mennyire terjed a német szövetség illetékessége a holsteini kérdésben. A korona jogtudósai azt mondták ki, hogy az elkezdett után a német szövetségnek haladnia nem lehet, a bécsi végszerződés értelmében, mely szerint a német szövetség csupán önvédelemre alakult államszövetség. Ez a nevezett okmány 35-ik pontjában világosan ki van mondva, mely igy szól: „A szövetségnek, mint összes hatalomnak, joga van háború, béke, szövetségek s más szerződések fölött határoznia.... De ezen jogait csak saját védelmére, Németország önállóságára s külső bizton létére, s a német szövetségi államok függetlenségének és sérthetlenségének fenntartására gyakorolja.“ A jogtudósok szerint, ha most a német szövetség az augustenburgi herczeg követelését elismeri s annak érvényesítését elhatározza, átlépi illetékessége hatrát, s védelem helyett hódító irányba indul. — A „Presse“ valószínűnek hiszi, hogy a jogászok eme véleménye nyomán küldött Rechberg gróf, mint hallja, egy új sürgönyt 11-ikén minden német kormányhoz, különösen pedig Bajorországhoz és Hessen-Darmstadthoz, mint a kik indítványozák az augustenburgi herczeg részére való nyilatkozást. Rechberg gróf formaszerint felszólítja a német kormányokat, tartsák magukat szorosan a német szövetség competentiájához, mert ha ezt átlépné, s az örökösödés kérdésében törvényszéki minőséget tulajdonítna magának, a német nagyhatalmak kényszerítve látnák magukat ily eljárás visszautasítására, a kérdés rendezésének saját kezükbe vételére. Az a bizottság, melyet a reichsrath az erdélyi vasút törvényjavaslat megvizsgálására kinevezett, jan. 12-ikén ismét elkezdő ülésezését. Először is az erdélyi képviselők szóltak. Binder az arad szebeni vonal mellett beszélt, melyet „világ vonalinak nevezett. Fölöslegesnek tart egy erdélyi vasutat. Amit Erdély terem, mind ki lehet szállítni négy hét alatt. Groisz erélylyel támogatta a várad-kolozsvári javaslatot. Schindler kiemeli, hogy a kormány azt a kifogást teszi a várad-kolozsvári vasút ellen, hogy a tervek nincsenek kellően elkészítve, míg az arad-szebenire részletes kimutatások nyújtattak be. Helytelen dolog pedig azért adni elsőséget valamely vasútvonalnak, mivel a terv és számítás hamarabb elkészült rá. A kormánynak az összes erdélyi vasutakra ki kell vóla mondania a garantiát. Indítványozza, hozassák javaslatba, hogy az egész terv tétessék félre. Kalchberg interpelláltatván az építendő vonalak remélhető forgalmára vonatkozó adatokra nézve, ez bevallja, hogy kielégítő adatok birtokában nincs, de ments az, hogy sürgetés volt az ügy. Schindler sajnálja, hogy sietnek oly dologgal, melyben száz milliónál több forog fenn. Időt kellett volna hagyni a szükséges adatok beszerzésére. Most egy-két hivatalnok rögtönzött számítására kell építni, s az előterjesztések nem adnak biztos támaszpontot az eldöntésre-Rechbauer hasonló értelemben szól, s az ügyet az erdélyi országgyűléshez kívánná utasíttatni. Potoczki pártolja ezt az indítványt. Schindler úgy véli, csak akkor kellene ezt az utat választani, ha a reichsrathnak nem sikerülne a kormány és az Erdélyből jött képviselők útján elegendő felvilágosítást nyerni. Kalchberg megjegyzi, hogy Rechbauer indítványa alkotmányellenes. De Schindler az ellenkezőt bizonyítja az alkotmány egyik pontjából. Skene úgy véli, e kérdések felett kell először tisztába jöni: 1) Akarják- e átalában tárgyalni a kormány előterjesztését. 2) Ha igen, egy vagy több vasútvonal legyen-e egyszerre vita tárgya ? —Az elsőre igen volt a határozat. A másodikra nézve határoztatok,hogy a vita tljes szabadsággal folyjon, s az egészenA mezei *) gazdászat szerepe közgazdászatbanív. Minő utak s módok által lehetne a mezei gazdászatot oly tökélyfokra emelni, hogy természetes hivatásának megfelelhessen ? E kérdésre a kellő feleletet még nem tudjuk körvonalazni, mert ezzel még igen keveset foglalkoztak Európa azon nemzetei is, melyeknek a megoldásra eginkább szükségük van. Tisztán kellene ismernünk a közös háztartás (statistika, közgazdászat) mozgalmait, sőt az égalj és termőföld minden sajátságait , és szilárd, tudományos alakokra kellene fektetni az időjárás (meteorológia) tüneményeit, melyet még csak most kezdünk „tudománynak“ nevezni, bár ennek mozgalmai ép oly jelentékenyek a közgazdászat mozgalmaira nézve, mint ezé az egyéni gazdászatra. Azon népeknek, melyek elhatároznák, hogy a mezeigazdászatot kellő tökélypontra emelik, el kellene térniök azon ösvényektől, melyeket Nyugat-Európa népei követtek, midőn a mezőket s falvakat odahagyva, nagyszerű városokba húzódtak, hogy ott egymás kezére dolgozhassanak az ipar minden ágának kifejtésében ; mert a jó termőföldek kisoványodásának egyik fő oka volt, hogy a termékek java a fővárosokba hurczoltatott, és a földnek, mit a növényzet igényelt, a kellő javítószer, többé nem adatott viszsza. Európa fővárosainak nagy része még most sem más, mint egy óriási szemétdomb, melynek rétegeit a növény s állatországból kikerült termények kivonata sok ölnyi mélységre átáztatta, megrontva a jéget és vizet egyaránt; s büszkén hivatkozik tisztasági intézményeire az, melynek sikerült a szemétdombnak és azon részét, mely a mezeigazdászathoz legszükséges volna, csatornázás által kimosatni, s a folyóknak adni át, melyek népessége ezáltal tetemesen megapadt. Azon népeknek tehát, melyek a termőföldnek vissza akarnák adni mit tőle elvettek, vissza kellene térniök a mezőkre, családonkint ; a szó teljes értelmében „földhöz ragadt“ életmódot kellene űzniök ; terményeikből csupán a valódi felesleget bocsátva a fővárosi és külföldi piaczokra : a vegytan, növénytan, élettan és természettan minden ismereteit át kellene ültetni a gazdászat gyakorlatába. Ezen népnek, mint szintén az iparnak és kereskedelemnek, le kellene mondania a fényűzésről , iparnak, kereskedelemnek, sőt még a tudományok egy részének is a mezei „gazdászat“ szolgálatában kellene főczéljokat keresni. Vidékszerte számtalan gazdászati s erdészeti tanodákat kellene állítnunk, hogy kellő kiképzés nélkül egy vállalkozó, egy birtokos, de még egy cseléd se lépjen a gazdászat terére „szerencsét (?!) próbálni!“ A mezei gazdászat szolgálatába kellene állani a távírdáknak oly mérvben s oly terjedelemben, minőt az időjárásnak tudománya igényel — vagyis rendes tájékozottságot kellene szereznünk az egész földgömb légköri tüneményeinek mozgalmairól, hogy az évek fő jellemét előre is meghatározhassuk, a rendkívüli mozzanatokról pedig kellő időben, előlegesen értesülhessünk. Nem csupán az egyes polgároknak, társulatoknak stb., de magának az országos kormánynak is legtöbb gondot és munkát adna ez irányon a mezei gazdászat: vizi, vas, kő, fautak építése , a mocsárak kiszárítása, a sivatagok megöntözése és javítása stb., melyek sok millió kéz munkaerejét vennék igénybe, míg a hon földje oly módon rendeztetnék, mint valamely nagy közös uradalom, bár a közfáradságot bőven bírnák jutalmazni. Hazánk területére egy pillatot vetve, jól látjuk, hogy a Dunamelléki termőföldek gyümölcsének nagy része a folyam melletti fővárosokba (Test, Pozsony, Bécs stb.) halmoztattak egybe, vagy a felső Duna vidékein emésztetvén fel, ott szórattak szét, s igy többé vissza nem kerülhetnek. De nincs is még e javitószerekre jelentékeny szükség — legalább Dunánk alsóbb vidékein. Alföldünk nagy része azonban, ha tán javitószert még nem is érezhető mértékben, de annál több „vizet“ igényel, mely fuvarzója a javítószereknek a növényzet emésztőcsöveiben, s melyből Y javítással arányos mennyiségű tápelemeket meríthet a növényzet, évenkint. Alföldünkön Humboldt S. szerint csak 16 hüv. eső esik, míg Dél-Némethonban 25, a nyugati alpeseken 44, az éjszaki Apennineken 60 hav. stb. Kétségkívül van tehát, hogy Alföldünk nagy részének elkelne néha az öntözés — és ép ily kétségkivüli, hogy ehhez „elég“ vizet adott a természet, mert hisz néha napján, ha jól emlékszünk, 350 mércföld területet árasztgat el csupán a Tisza, mig a Duna ártere is egy millió holdat el el borit. Egy folyam sincs Európában hegysorokkal oly sajátszerűen környezve, mint a Tisza a *) E szó helyett hibásan csúszott az I-ső czikkbe „nemzeti.“ K. Lábornok vezetése alatt, egyértelemben szólottak, szavaztak. Az ellenzéki sajtó fülét a viták közben oly nyilatkozatok ütötték meg, mint a többi közt gr. Thun Leóé, a ki azt mondta, hogy a két ház határozatai csak tanácsadások a koronára nézve, hogy az alkotmányos tan 50 év alatt elévült, s csak a nem tiszta főkben kisért. Ő is azt mondja tehát a szabadelvűeknek : Előre! S a nemes gróf — kiált föl a „Press“ — csak a minap érdemesnek tartá egy angol államférfiu munkáját az alkotmányosság (most elavultnak bélyegzett) tanairól lefordítani, helyi vasutrendszerre kiterjedjen. Ezzel végződött a tanácskozás. (P. Ll.)