Pesti Napló, 1865. február (16. évfolyam, 4488–4060. szám)
1865-02-16 / 4500. szám
38-4500. Csütörtök, febr. 16.1865.? 16. évf. folyam Szerkesztési iroda: Ferenciek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részét illeti minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt-tér : 5 hasábos petitsor 25 uj kr. Horvát ügyek. — A horvát- és tótországi főurak a báni értekezlet tárgyában egy felterjesztést küldenek a felségéhez, melyet a „Debatte“ közzé tesz, s melyből a következendő helyeket veszszük át: „Mi, alálirottak, hazafias kötelességünknek tartjuk, cs. k. apostoli Felségednek hódoló tisztelettel, legalázatosabban előterjeszteni, hogy, nézetünk szerint, a mágnások egyéni szavazatai az egységes három királyság országgyűlésén egyoldalúan se el nem törölhetők, se jelenleg képviselet által nem helyettesíthetők . . . „És alig van valaki, aki nálunk, tisztelettel alulírttaknál, jobban meg volna győződve arról, hogy az egységes három királyság országgyűlésének választási rendje az idő szellemében s a nemzet méltó kívánságaihoz képest okvetlenül változtatandó, s azért nem habozunk kinyilatkoztatni, hogy az egyéni szavazás joga, úgy amint azt a horvát-tótországi mágnások az országgyűlésen több száz éven keresztül gyakorlák, az idő szelleméhez képest szabályozandó, mint cs. k. apostoli Felséged azt folyó évi január 17-iki legfelsőbb kéziratában érinteni méltóztatott. „De, ugy hiszszük, hogy a mágnások joga korlátozásának arányában részint változtatandó, részint eltörlendő lenne, ha törvényes uton arra kerülne a dolog, a főpapok és dignitariusok joga is, mert habár a mágnások képviselete az újkor elvei szerint szabályozható, melyeknél a különös gazdasági érdekek s a nagy földbirtok tekintetbe jönek, nem mondjuk, a püspökök, hanem a katholikus káptalanok, a görög nem egyesült consistoriumok és kolostorok, valamint a főispánok joga is semminemű újkori alapra nem fektethető, ha azoktól a régi mágnási kiáltság elvétetik. „Az egyéni szavazat-jognak az országgyűlésen kívül történő ily szabályozását pedig tiltja az 1790—91-ki 12-ik törvényczikk, s átalában oly mélyen belevág az a népképviselet rendszerébe, . . . hogy ennélfogva tisztelettel alálírottak kötelességükben állónak tartják, cs. k. apostoli Felségedhez azon alázatos kéréssel járulni, hogy országgyűlési gyakorlatunknak eddigi rendje ne tétessék félre egyoldalú, s így alkotmányeldekes módon. „Eme legalázatosabb kérelemre ösztönöz ezenkívül a történelemből merített tanulság, hogy a többé nem korszerű jogi viszonyok változtatása csak akkor iidvadó, ha, mint reform, törvényes után, azaz minden alkotmányos tényező közreműködésével hajtatik végre, mig másfelöl az államéletben való legtöbb ingadozások a jogi érvénynyel biró intézmények egyoldalú félretételéből származnak, mi cs. k. apostoli Felségednek atyai szándékaitól távol van. „Cs. k. apostoli Felség! Legkegyelmesebb urunk! A horvát tótországi mágnások, kiknek egykor az volt feladatuk, hogy szilárd oszlopai legyenek nemcsak a hazának, hanem a trónnak is, azt tartják, hogy valamint alattvalói kötelességök cs.k. apostoli Felséged iránt, úgy hazaszeretetük megkívánja tőlük, hogy eme fontos időszakban , midőn az államéletben fontos változások állanak előttünk, állhatatosan megmaradjunk az alkotmányos elvek védelmében, éspedig annyival inkább, mivel az alkotmányhoz való hűség szoros összeköttetésben áll a legfelsőbb trón iránti hűséggel és áldozatkészséggel, és midőn az eddigi országos képviselet megváltoztatása, s a nemzeti törvényhozás korlátozása által oly államjogi elméleteknek nyittatnék tág kapu, melyek bármennyire az állam java előmozdítására legyenek számítva, teljességgel nem kezeskednek az állam fejlése állandóságáról és folytonosságáról, melyek a haza javára „s a trón biztosságára mindenek felett szükségesek.“ (Következik a horvát-és tótországi mágnások legnagyobb részének aláirása, s köztök két olyané, kik a báni értekezletben részt vettek —• gr. Kulmer stb. ).) Ugyancsak a „Debatte“ közöl Mrazovics zágrábi ügyvédnek, a horvát ellenzék egyik kiváló vezérének, a meghívás el nem fogadását jelentő iratából egy töredéket. Mrazovics, az egyetlen, ki a horvát nemzeti elenzékből az értekezletre meghivatott, az első értekezleti ülésben felolvasott iratában idézi Kaiserfeldnek a reichsratban mondott szavait, melyben keményen megrótja a választási törvények oorogálását. Az egész császári birodalomban — mond Mrazovics — nincsen nép, mely állhatatosabban és kitartóbban ragaszkodnék a hagyomány szentesítette alkotmányos intézményekhez, mint a horvátok. Ezt kiemeli az 1861-diki báni értekezlet is, mely az 1848 ki választási rend megtartását kérte, s melyben súly volt fektetve arra, hogy a nemzet jobban meg lesz nyugtatva a történelmi alap megtartásával a választási rendben is, mintha alkotmánytalan, ha csak ideiglenes rendszabályok is hozatnak be. M. a horvátok „nemzeti erényeinek nevezi a történelmi jogokhoz való ragaszkodást, mely firól fira száll stb. A „Debatte“ sajnálattal említi, hogy eme, valóban alkotmányos hang nem talált viszhangra a báni értekezletben. A gyűlés azt tanácsla ő Felségének, hogy mindazon nagy földbirtokos, ki nem lakik magában az országban, ne vehessen részt az országgyűlésben. Ily határozatok voltak még — mond a „Debatte.“ De eddigelé csak forradalmi testülétek mondtak ki ilyest. A bureaucraticus irány ebben is találkozik a forradalmival, s reménye, hogy a kormány nem fogja szentesíteni a báni értekezlet határozatát. A prágai „Politik“ jól értesült bécsi tudósítója úgy véli, hogy a magyar országgyűlés, miután a provisorium megszüntetése tetemes időt vesz igénybe, s időt kiván a választások kihirdetése és végrehajtása is, ősz előtt aligha egybe lesz hívható. Másként áll a dolog, úgymond, a horvát országgyűléssel. Egész határozottsággal mondák tudósítónak, hogy a zágrábi országgyűlésre a választások azonnal kihirdettetnek, mihelyt a báni conferentia kidolgozta választási rend helybenhagyást nyer. Egyszersmind meghatároztatnék az országgyűlés egybehívásának napja is. Különben a bánt közelebbről Bécsbe várják. A horvát-tótországi mágnások által készített óvást a párt fejei, K. Rauch és Heilenbach átnyújták Sokcsevics bánnak. Kölcsönös szóváltás után a bán megtagadá az óvás elfogadását ő Felsége elé terjesztés végett. A mágnások elhatárzák, hogy maguk terjeszszék fel legfelsőbb helyre. Miután azonban az óvás szövege nyilvánosságra jött, az a híre, hogy ő Felsége sem fogadja el alkalmasint az iratot, mind a mellett, hogy abban nagyon ki van emelve a hódoló hűség. „E szerint —mond a „Politik“ levelezője — ismét hatalmas ellenzéki párt alakul Horvátországban, s lehet számítani rá, hogy a zágrábi országgyűlésen heves harcrok fognak folyni, melyek kevéssé teszik a kormány várta eredményt , mert amaz ellenzéki férfiak az ősi alkotmány álláspontját foglalják el, s a legszigorúbban védik az ország önkormányzati szent jogait." Említsem e még a tagosításból eredő egyébb az állattenyésztésre, rendes telekkönyvek vezetésére, a birtok értékének könnyebb és biztosabb meghatározására, a földadónak, és ez reánk nézve ez idő szerint fontos rovat, igazságos és méltányos kivetésére, földhitelünk emelésére, mezei rendőrségre stb. háruló előnyöket. A tagosítás lassanként maga után vonja a gyümölcsfa tenyésztést is, nevezetesen az utak, határvonalak, szérűk stb. beültetését, ezáltal ritkulni fognak a tűzesetek; még számtalan egyéb, a közvagyonosodás gyarapítására ható következményeket sorolhatnánk elé, ha már az eddig érintett tények eléggé meg nem győznének az úrbéri rendezés, nevezetesen a tagosításnak nemzeti gazdászatunk újjáalakítására fontos befolyásáról. A tulajdonképi Magyarországban hiteles adatok alapján az úrbéri rendezés terén jelenleg a következő eredmények vannak kimutatva: 9046 úrbéri községből egyezség útján 2616, per utján 1300 községben lett az úrbéri rendezés befejezve, a per függőben van 4309 községben és 821 községnél a kereset vagy tárgyalás még meg nem indítatott. E kimutatásból látjuk tehát, miszerint ha a magyar korona egyébb országait is ide számítjuk az úrbéri rendezés befejezése a múltnál hoszszabb jövőt fog igénybe venni. Ezeket előre bocsájtva, áttérünk tulajdonképi feladatunkhoz. Általán el mért dolog, miszerint az úrbéri rendezés gyors és sikeres lefolyására a működő mérnök legtöbb befolyással bír, már az előmunkálatok megtételének folyama alatt, tanulmányozván és megismerkedvén a birtok és határbeli viszonyokkal, kérdésekkel, ő neki áll leginkább módjában, helyes tapintattal kijelölni és egyszersmind indokolni az utakat és módokat, melyek által a rendezésben gyors, üdvös a felekre kielégítő megoldás érhető el. Ügyes, lelkiismeretes, gyakorlott működő mérnök e tulajdonok által leginkább hathat a felek méltányos igényeinek találkozására és így a barátságos egyezség megkötésére. Főleg ott szükséges a működő mérnök sokoldalú gyakorlati képzettsége, hol a felek jogi képviselői a kellő ügyismeret hiányában feladatuknak eléggé megfelelni nem képesek, miáltal rendesen hosszú idő és tetemes költség pazarlódik el. Az úrbéri rendezést Magyarországban majdnem kizárólag magyar mérnökök kezelik, s pedig mind ez ideig túlnyomólag az úgynevezett okleves régibb mérnökeink, kik számos éven át szerzett sokoldalú gyakorlati ismereteik által, rendesen sikeres eredménynyel működnek; fájdalom azonban anyagi czélok hajhászása miatt a technikai kivitelnél leginkább kontárokkal szövetkezve. Ha tekintetbe veszszük, miszerint az úrbéri rendezéssel foglalkozó régibb mérnökeink közül többen elöregednek, többen a munkatérről elköltöznek, úgy önkénytelenül ama kérdés merül fel előttünk, kik és miként fogják a naponként üresedő helyeket betölteni ? E kérdés az úrbéri rendezés jövőjére nagy fontossággal bír. A műegyetemekből kikerülő újabb magyar mérnök nemzedékből ez ideig legtöbb hajlamot az építészeti ágak, közlekedési, szabályozási munkálatok stb. iránt tapasztalunk. Az úrbéri rendezés terén technicusaink közül ritkának van kedve, még kevésbé türelme vállalkozni, e tartózkodást részint ama körülménynek tulajdoníthatjuk, hogy e téren a műtani tudományok gyakorlati alkalmazása mellett a technikai műveletekkel szoros kapcsolatban álló számtalan jogi és közgazdászati szabályok és elvek elsajátítására lévén utalva, a gyakorlati képzettség megszerzésére szükséges idő alatt, úgynevezett okleveles főnökét rendesen túlhaladó sokoldalú műtani képzettsége daczára, alárendelt, jelentéktelen, gépies szerepre van kárhoztatva; a viszony közöttük rendesen olyan, miszerint csak saját szorgalma, kutatása és magántanulmányozása által kénytelen magát gyakorlatilag kiképezni és ha e tekintetben czélját érte, legtöbbnyire hiányzik az alkalom, hogy annyi idő óta anyagilag is hálátlan szerepéből kivetkőzhetvén, az önálló versenytérre kiléphetne. E bajon az úrbéri rendezés érdekében segíteni kell. Megkísértem tehát előadni indítványomat, miként lehetne technicusainkat az úrbéri rendezés terére hódítani , hogy a századokra szóló rendezési műveletek ezentúli sikeres végrehajtásában előbb utóbb érezhető hiány, sőt pangás be ne következzék. Mielőtt azonban e tárgyhoz körülményesebben hozzászólanánk, felhasználjuk az alkalmat párhuzamot vonni a különféle államok műegyetemei között, elméleti és gyakorlati irányukat illetőleg. Ez összehasonlításra épen az úrbéri rendezés szolgáltat alkalmat, mert ha saját műegyetemeink pusztán elméleti irányukkal inkább a gyakorlati élet igényeihez simulnának, úgy valamint egyébb műtani ágakban, úgy az úrbéri rendezésben is több gyakorlati képzettséget hozhatnának magukkal technicusaink, egy kisszerű ház, az utczára csupán egy ablaka van, teteje náddal fedett, udvara keskeny és szűk. E ház volt a költő lak- és halálozás helye. Mennyi emléket kelt fel bennünk ez egyszerű lakocska, itt lakott, itt élt a „Csikó bőrös kulacs“ szerzője. Könnyen kérdhetné valaki, hogy egy oly magas és felemelkedett lélek hogy érhette be ez egyszerűséggel ? A múltból mennyi kép jut eszünkbe! Ott az udvar bal oldalán állott egy öreg bodzafa, amelynek lombjai a déli nap heve ellen hűs árnyékot vetettek, a bodzafa alatt egy gyeppamlag volt, e pamlagon szokta a költő déli álmát aludni. Azóta az öreg fa rég kikorhadt már, a szomszéd udvarán több ifjú fanövések vannak, hihetőleg ezek a régi fa magvából, vagy gyökeréből fakadhattak ki, mert épen azon a helyen állanak, ahol egykor az öreg fa terjeszti ki lombos ágait. Az udvar hátulsó részét egy kis kert foglalta el, hol több akácz- és jegenyefák voltak ültetve, a jobb oldali részen hosszú út vonult el, itt szokott a költő sétálgatni, s itteni sétái alkalmával születtek legszebb dalai. A régi fák közül ma már egy sincs meg, elkorhadtak azok a hosszú évek zivatarán, hiszen már félszázada múlt el, hogy a költő sírban aluszik. Mint haltam, e fák közül egy volt az, amelyiket a költő fejfájául faragtak ki, erre íratta azután Csokonai egyik életírója az ismeretes sírverset. E fejfa azonban az új síremlék felállítása alkalmával kilöhetett, s az a temetőcsőszen, ápoló kezeire bízatván, ugyanaz által fel is tüzeltetett. A költő egykori kedves sétahelye jelenleg más alakkal bir, s ott petrezselem és répa stb. termesztetik. Legújabban a költő iránti kegyelet egy márványlapot tétetett a ház utczára néző oldalára, mintegy megjelölni a házat, és figyelmessé tenni az arra elmenőket, s másfelöl gondoskodni, hogy e ház, mint egyik legjelesb költőnk lakhelye, a feledés homályától megkiméltessék. "Amárványlap ,egyszerű, de csinos, rajtam ez áll: Csokonai Vitéz Mihály Lak és halálozás helye. E követ kulini Nagy Benő úr készíttette. A ház jelenleg ép, s félig meddig jó állapotban van. De ki kezeskedik arról, hogy melyik perczben romboltatja azt le valaki, a ki a házat megveszi, s eddig is csupán az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy a földszinéről el nem töröltetett. A háznak jelenlegi gazdasszonya még azon helyet is tudja, a hol a költő halálos ágyán feküdött, s később aztán örök álomra elszenderült. Más országokban, s ezelőtt még a pogányok közt is nagy tiszteletben állottak a költők házai, most, midőn e sorokat irom, némely irodalompártoló, nagylelkű emberbarátok azon eszmét pendítették meg, hogy nem menthetné-e meg a nemzeti kegyeletesség e házat a feledéstől és elromlástól ? Gondos kezek alatt, folytonosan tataroztatva, átadhatnók ezt a jövő nemzedéknek is. S várjon nem czélszerű volna-e ott a népművelődés előbbre vitelére egy olvasdát állítani az alsóbb néposztály számára? Az eszme mindenesetre szép , de jelenlegi körülményeink közt nehezen reményem, hogy ez ügy megtörténhessék. Adja az ég, hogy számosan legyenek olyanok, akik az eszmét felkarolva, e szent czél elérésére hathatósan közreműködjenek, s hogy az én és annyiak óhajtása teljesülend, tanujelét fogják adni a kegyeletesség magas érzetének, s fogadják őszinte köszönetünket és hálánkat a jövő kor nevében. Csokonai egyike volt azon kiváló tehetségeknek, akik irodalmunk egén uj fényt árasztottak, s a nemzet, a mely egykori ünnepeltjei iránt kegyeletet tanusit, fényes bizonyságát mutatja elő a felvilágosodásnak és műveltségnek. Csokonai Vitéz Mihály a magyar nemzet egyik ily ünnepeltje volt, s dalaiban örökre élni fog. Szántay Aladár, Pest, febr. 15. 1865. (Fk) Valóban nem értjük azt a nagy zajt, melyet a bécsi lapok az orosz kormánynak Lengyelország irányábani eljárása körül ütnek. Oroszország végképen és forma szerint megszünteti a lengyel autonómiának utolsó nyomát is; a hajdani lengyel királyság körülbelől három tucat orosz departementra osztatik fel, melyeknek mindegyike egy-egy praefectus alatt álland; az orosz minisztériumok Lengyelországnak is közvetlen főhatóságai lesznek, szóval megszűnik minden legkisebb különbség is, mely eddigelé a lengyel királyság és az orosz főnökség alatti egyéb országok közt fennállott. íme, ezek azon rendszabályok, miket az orosz kormány Lengyelország irányában e percben életbe léptetni készül, és már most lássuk, mi kifogást tehetnek ellene a bécsi lapok ? Először is azt mondják, hogy e rendszabályok ellentétben állanak a bécsi congressusi actával. Igaz, tökéletesen igaz! Ezen congressusi acta 1. czikke így szól: „le duché de Varsóvie ... est réuni a l’empire de Russie; i y sera lié irrévocablement par sa constitution pour être possédé par sa Majesté l’ Empereur des toutes les Russies, ses héritiers et ses successeurs a perpétuité.... Les Polonais obtiendront une représentation et des institutions nationales;“ ugyanezen czikkben pedig Lengyelországról mondatik: „cet état, jouissent en une administration distincte.“ Mindez tagadhatlan és világos; tagadhatlan és világos, hogy Lengyelországnak jogos igénye van külön közigazgatáshoz, nemzeti képviselethez, s hogy egyedül alkotmánya által köttetik Oroszországhoz. Igaz továbbá, miszerint amaz ada egyik aláírója, I. Sándor czár, acrogált alkotmányban részesíti a lengyeleket, melyről még egy magas rangú orosz is — Dolgorukoff herczeg — két év előtt megjelent „des réformes en Russie“ czímű munkájában ezt mondja : „Pour l’empereur Alexandre II. c’est une question d’ honneur de restituer auxi'Polonais la constitution octroyée par Alexandre I. et dé 1oy aem ent rétirée par Nicolas; ses devoirs envers sa dignité de souverain, envers la Russie et envers la mémoire de son père lui en imposent l’ obligation sacrée.“ .... Ha az orosz kormány eddigelé ezen értelemben cselekszik, ha a bécsi szerződések világos határozmányait valósítja, ha a lengyeleknek megadja mindazt, amire Isten és emberek előtt tagadhatlan joguk van, s most egyszerre mindettől megfosztván őket, a fentebbi rendszabályokat dekrétálná, akkor, igenis akkor megfogalratnók azt a fájdalmas meglepetést, melynek a bécsi lapok kifejezést adnak. Hanem ugyan mikor volt Lengyelországnak állapota olyan, amilyennek a szerződések szerint lennie kell? Mi bizony nem emlékezünk ilyen időre az utolsó félszázad folyama alatt. — Mi csak annyit tudunk, hogy a szerződések követelte intézmények, az alkotmányos szabadság és függetlenség lényegében soha nem részesült Lengyelország, hogy csak imittamott volt látható valami jelentéktelen külsőség, ami a távol állók ítéletének megzavarására volt számítva; a többire nézve pedig Oroszország ezentúl sem gazdálkodhatnék másként, mint gazdálkodott eddig. Várjon kerületi főnöknek, vagy praefectusnak vagy akárminek hívják azt a kis zsarnokot, mely Lengyelország ez vagy ama része felett gyakorolja korlátlan hatalmát, ez, úgy hiszszük, tökéletesen közönyös, s ha e terület védtelenül át van engedve a kényuralomnak, a sanyargatott lakosok bizony nem gondolnak vele, várjon gouvernement vagy departement név alatt jelen-e meg e terület a földirati tankönyvekben. Oroszország tehát mostanig sem teljesítette Lengyelország iránti szerződésszerű kötelezettségeit, s mi baja volt e miatt? Semmi! Két év előtt Angol-,Francziaország és Ausztria csak úgy szórta az „azonos jegyzéket“ Sz. Pétervár felé. És mit mondott rá Gortsakoff herczeg? Némuljatok el, Lengyelországhoz semmi közötök nincsen! Néhány héttel később pedig a franczia császár (1863. nov. 5-ki trónbeszédében) azt hirdeté, hogy „les traités de 1815, ont cessé d’ exister“, s a világ azt gondolta, hogy erre Oroszország majd megrémül, s hogy a vörös nadrágosok Varsó előtt fognak teremni, kiragadandók Oroszország kezéből azt a Lengyelországot, melyet a czár az 1816-ki szerződések alapján, s az ott szabatosított feltételek mellett bir. Oroszország csak várta, várta, hogy mikor jönek majd a francziák, és mikor nem jöttek, azt mondták Pétervárott: „aha, tehát nem jól értettük Napóleon szavait, nem azt akarta mondani, hogy Európa nincs többé kötelezve ama szerződések által, hanem hogy azok bennünket nem köteleznek többé,és már most azon legutolsó, amúgy is csak pro forma fennhagyott nyomokat is elenyésztetik, melyek, habár csak távolról is, az 1815 -i szerződések első czikkére emlékeztettek. Ugyan mi különös van ebben ? De ha Oroszország így cselekszik — mondják erre — akkor a lengyelek is fel vannak oldva a szerződések kötelékei alól, s előforduló alkalommal elszakadhatnak Oroszországtól . . . Elfogadjuk ezt a következményt — ezt válaszolja Oroszország — próbálják meg, ha a két év előtti leczke ismétlésére fáj a foguk; szerződés, európai jog, pactum conventum — lárifák, miénk a hatalom, ezzel magunkhoz lánczoljuk Lengyelországot, aztán lássa, képes-e a lánczot széttörni! Nemde, nyájas olvasó , ez világosan , őszintén van szólva? Az orosz kormány megveti a szemkápráztatást; nem tetteti magát úgy, mintha Isten tudja mily respectussal viseltetnék a pactum conventum irányában, míg azt voltaképen lábbal tiporja; nem akarja elhitetni senkivel, hogy ő ilyen amolyan lelkiismeretességgel ragaszkodik a szerződésekhez, hanem egyszerűen és határozottan kijelenti: nincs többé lengyel kérdés, nincs t. i. oly értelemben, hogy Európának bármely írott szerződés alapján joga volna beleszólni ez ügybe; nincs többé lengyel kérdés, mint jog kérdés; csak mint hatalom kérdéséről lehet még róla szó. Az Orosz- és Lengyelország közti békés kiegyezkedés ki van törölve a lehetőségek sorából; feltétlen alávetés vagy erőszakos elválás, tertium non datur. Aki pedig ezentúl Lengyelország pártfogójaként akar fellépni, annak tennie kellene valamit; puszta szó által csak nevetségessé válnék. — Épen nem szidjuk tehát Oroszországot legújabb rendszabályaiért, s nem csodáljuk, ha azok épen őszinteségekért jobban tetszenek, mint a kendőzgetés, palástolgatás, mely a közvéleményt tévútra vezetvén, nem ritkán kétséget támaszt az iránt, vájjon kinek részén van a jog, az igazság; a vérmes egyéniségeket pedig még teljesen alaptalan reményekbe is szokta ringatni. Az oroszok és lengyelek tisztázva“ van; pacha boni -— inimici! közt a helyzet „ cara. Indítvány az úrbéri rendezés ügyében. 1. Fiume, febr. 5. Az úrbéri rendezést, s nevezetesen a tagosítást nemzeti vagyonosodásunk egyik fő fontosságú emeltyűjének tekintjük, társadalmi életünkre nehezedő számtalan mostoha intézmények, hiányok és terhek ellenében egyike ez azon kevés mentő horgonyoknak, melyek a közelszegényedés örvényétől távol tarthatnak. Ha a hazaszerte olyan mélyen és mondhatnók lázas türelmetlenséggel óhajtott „Pest- és Alföld-fiumei“ vonal létesülésében, parlagon heverő kiviteli kereskedelmünk életre ébredését üdvözöljük , úgy kiviteli kereskedelmünk által feltételezett terményfeleslegünk lehető növekedésének tényezőjét a tagosításban fogjuk keresni. Sokszor és kimerítőleg elmondatott már, miszerint a jelen nemzetgazdászat felmagasult követeléseinek megfelelő gazdasági — tehát váltórendszert csak tagosított birtokon lehet alkalmazni ; a váltórendszer a szükséges mennyiségű takarmánynövények termesztését, tehát az istálózást vonja maga után. A gazdának ily módon lehetővé tétetik elegendő számú marhát tartani, s így elegendő trágyát előállítani; csak ily alapon fejlődhetik ki a föld lehető okszerű művelése, s igy fokozhatjuk a talaj termő erejét, tehát terményfeleslegünk emelkedését. Csokonai Vitéz Mihály lak és halálozás helye Debreczenben. Ki ne ismerné a költőt, aki Lilláról dalolt, és a „Csikó bőrös kulacsról“ énekelt? Debreczenben vannak, élnek még oly emberek is, akik magával a költővel is beszéltek. Ezektől gyakran hallani egyes érdekes történeteket, és memoire-okat a költő magánéletéből, e történetkék egyfelől Csokonai genialitásáról fényes tanúbizonyságot tesznek, más részről felette kedvesek, s vonzók azok, mivel a visszaemlékezés húrját pendítik meg sziveinkben. Ezen memoire-okat bármily érdekesek is azok, jelenleg idő és tér szűke miatt nem közölhetem, hanem ez alkalommal bátorságot veszek, hogy e lapok t. olvasói előtt a költő lak és halálozás helyét megismertessem. A debreczeni ref. főiskola mellett, az úgynevezett darabos utczán, 993 dik szám alatt, áll ünlödtélék. Pest, febr. 15. * Mint a „P. Ll.“-nak írják Bécsből, az államjavak eladása leginkább gr. Pálffy helytartó erélyes felszólalása következtében halasztatott el, ugyanis ő excja kimutatta, mily ezért tévesztett az államjavak eladása oly pillanatban, midőn a magyar országgyűlés nem sokára egybehivatik. * A szathmári küldöttség fogadtatása alkalmával császár ő Felsége a küldöttség szónoklatára következő szavakkal méltóztatott magyar nyelven válaszolni: „Az önök által képviselt vidék anyagi helyzete, melyet az én meggyőződésem szerint is lényegesen emelni fogna a tervezett vaspálya, ismeretes előttem. Ennélfogva az említett sin utnak mielőbbi keresztülvitele komoly gondoskodásom tárgyát képezendi. Utasítani fogom kormányomat, hogy az önök kérelmét tüzetes tárgyalás alá vegye.“ A küldöttséget e nap (f. hó 13-kán) Rainer főherczeg ő cs. fensége is fogadta. A szathmári küldöttség, a „Deb.“ tudósítása szerint most szombaton kanczellár gr. Zichynél tisztelgett. A főkanczellár, Priviczer másod-,Beke alkanczellár és Dobránszky tanácsos urak jelenlétében fogadta a küldöttséget. A küldöttség beszédére gr. Zichy oly feleletet adott, mely tiszttársait körülbelől oly zavarba hozta,mint egykori pohár köszöntése a polgármesteri lakomán Schmerling urat .— Úgy beszélt, mint egy férfi, kit nem aggaszt államférfiul kire, s leczkét tart a küldöttségnek a felöl, hogy mily jó volna, ha a magyarok most a birodalmi tanácsban ülnének, s maguk képviselnék érdekeiket. A beszéd fájdalmasan hatott a küldöttségre, annyira, hogy Priviczer ő excel, bátorító szavai se voltak képesek annak élességét szelídíteni. A küldöttség tegnap Mecséry, Mensdorff, Schmerling, Plener.