Pesti Napló, 1865. február (16. évfolyam, 4488–4060. szám)

1865-02-16 / 4500. szám

38-4500. Csütörtök, febr. 16.1865.? 16. évf. folyam Szerkesztési iroda: Ferenciek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részét illeti­ minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok, hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők.PESTI NAPLÓ Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt-tér : 5 hasábos petit­sor 25 u­j kr. Horvát ügyek. — A horvát- és tótországi főurak a báni ér­tekezlet tárgyában egy felterjesztést küldenek a felségéhez, melyet a „Debatte“ közzé tesz, s melyből a következendő helyeket veszszük át: „Mi, alálirottak, hazafias kötelességünknek tartjuk, cs. k. apostoli Felségednek hódoló tisz­telettel, legalázatosabban előterjeszteni, hogy, nézetünk szerint, a mágnások egyéni szavazatai az egységes három királyság országgyűlésén egyoldalúan se el nem törölhetők, se jelenleg képviselet által nem helyettesíthetők . . . „És alig van valaki, a­ki nálunk, tisztelettel alulírttaknál, jobban meg volna győződve arról, hogy az egységes három királyság országgyű­lésének választási rendje az idő szellemében s a nemzet méltó kívánságaihoz képest okvetle­nül változtatandó, s azért nem habozunk kinyi­latkoztatni, hogy az egyéni szavazás joga, úgy a­mint azt a horvát-tótországi mágnások az or­szággyűlésen több száz éven keresztül gyakor­­lák, az idő szelleméhez képest szabályozandó, mint cs. k. apostoli Felséged azt folyó évi ja­nuár 17-iki legfelsőbb kéziratában érinteni mél­­tóztatott. „De, ugy hiszszük, hogy a mágnások joga kor­látozásának arányában részint változtatandó, részint eltörlendő lenne, ha törvényes uton arra kerülne a dolog, a főpapok és dignitariusok joga is, mert habár a mágnások képviselete az újkor elvei szerint szabályozható, melyeknél a különös gazdasági érdekek s a nagy földbirtok tekintetbe jönek, nem mondjuk, a püspökök, hanem a katholikus káptalanok, a görög nem egyesült consistoriumok és kolostorok, valamint a főispánok joga is semminemű újkori alapra nem fektethető, ha azoktól a régi mágnási kiáltság elvétetik. „Az egyéni szavazat-jognak az ország­gyűlésen kívül történő ily szabályozását pedig tiltja az 1790—91-ki 12-ik törvényczikk, s átalában oly mélyen belevág az a népképviselet rendszerébe, . . . hogy ennélfogva tisztelettel alálírottak kötelességükben állónak tartják, cs. k. apostoli Felségedhez azon alázatos kéréssel já­rulni, hogy országgyűlési gyakorla­tunknak eddigi rendje ne tétessék félre egy­oldalú, s így alkotmány­el­d­e­k­e­s módon. „Eme legalázatosabb kérelemre ösztönöz ezenkívül a történelemből merített tanulság, hogy a többé nem korszerű jogi viszonyok változ­tatása csak akkor iidvadó, ha, mint reform, tör­vényes után, azaz minden alkotmányos tényező közreműködésével hajtatik végre, mig másfelöl az államéletben való legtöbb ingadozások a jogi érvénynyel biró intézmények egyoldalú félreté­­teléből származnak, mi cs. k. apostoli Felséged­nek atyai szándékaitól távol van. „Cs. k. apostoli Felség! Legkegyelmesebb urunk! A horvát tótországi mágnások, kiknek egykor az volt feladatuk, hogy szilárd oszlopai legyenek nemcsak a hazának, hanem a trónnak is, azt tartják, hogy valamint alattvalói köteles­­ségök cs.­k. apostoli Felséged iránt, úgy haza­szeretetük megkívánja tőlük, hogy eme fontos időszakban , midőn az államéletben fontos változások állanak előttünk, állhatatosan meg­maradjunk az alkotmányos elvek védelmében, és­pedig annyival inkább, mivel az alkotmány­hoz való hűség szoros összeköttetésben áll a legfelsőbb trón iránti hűséggel és áldozatkész­séggel, és midőn az eddigi országos képviselet megváltoztatása, s a nemzeti törvényhozás kor­látozása által oly államjogi elméleteknek nyit­tatnék tág kapu, melyek bármennyire az állam java előmozdítására legyenek számítva, teljes­séggel nem kezeskednek az állam fejlése állan­dóságáról és folytonosságáról, melyek a haza javára „s a trón biztosságára mindenek felett szükségesek.“ (Következik a horvát-és tótországi mágnások legnagyobb részének aláirása, s köztök két olyané, kik a báni értekezletben részt vettek —• gr. Kulmer stb. ).) Ugyancsak a „Debatte“ közöl Mrazovics zágrábi ügyvédnek, a horvát ellenzék egyik ki­váló vezérének, a meghívás el nem fogadását jelentő iratából egy töredéket. Mrazovics, az egyetlen, ki a horvát nemzeti el­enzékből az ér­tekezletre meghivatott, az első értekezleti ülés­ben felolvasott iratában idézi Kaiserfeldnek a reichsratban mondott szavait, melyben kemé­nyen megrótja a választási törvények oo­rogá­­lását. Az egész császári birodalomban — mond Mrazovics — nincsen nép, mely állhatatosabban és kitartóbban ragaszkodnék a hagyomány szentesítette alkotmányos intézményekhez, mint a horvátok. Ezt kiemeli az 1861-diki báni értekezlet is, mely az 1848 ki választási rend megtartását kérte, s melyben súly volt fektetve arra, hogy a nemzet jobban meg lesz nyugtatva a történelmi alap megtartásával a választási rendben is, mintha alkotmánytalan, ha csak ideiglenes rendszabályok is hozatnak be. M. a horvátok „nemzeti erényeinek nevezi a törté­nelmi jogokhoz való ragaszkodást, mely firól fira száll stb. A „Debatte“ sajnálattal említi, hogy eme, va­lóban alkotmányos hang nem talált viszhangra a báni értekezletben. A gyűlés azt tanácsla ő Felségének, hogy mindazon nagy föld­birtokos, ki nem lakik magában az országban, ne vehessen részt az or­szággyűlésben. Ily határozatok voltak még — mond a „Debatte.“ De eddigelé csak forradalmi testülétek mondtak ki ilyest. A bu­­reaucraticus irány ebben is találkozik a forra­dalmival, s reménye, hogy a kormány nem fogja szentesíteni a báni értekezlet határozatát. A prágai „Politik“ jól értesült bécsi tudósí­tója úgy véli, hogy a magyar országgyűlés, miu­tán a provisorium megszüntetése tetemes időt vesz igénybe, s időt kiván a választások kihir­detése és végrehajtása is, ősz előtt aligha egy­be lesz hívható. Másként áll a dolog, úgymond, a horvát országgyűléssel. Egész határozottság­gal mondák tudósítónak, hogy a zágrábi or­szággyűlésre a választások azonnal kihirdettet­­nek, mihelyt a báni conferentia kidolgozta vá­lasztási rend helybenhagyást nyer. Egyszers­mind meghatároztatnék az országgyűlés egybe­­hívásának napja is. Különben a bánt közelebb­ről Bécsbe várják. A horvát-tótországi mágnások által készített óvást a párt fejei, K. Rauch és Heilen­bach átnyújták Sokcsevics bánnak. Kölcsönös szóváltás után a bán megtagadá az óvás elfo­gadását ő Felsége elé terjesztés végett. A mág­nások elhatárzák, hogy maguk terjeszszék fel legfelsőbb helyre. Miután azonban az óvás szö­vege nyilvánosságra jött, az a híre, hogy ő Fel­sége sem fogadja el alkalmasint az iratot, mind a mellett, hogy abban nagyon ki van emelve a hódoló hűség. „E szerint —mond a „Politik“ levelezője — ismét hatalmas ellenzéki párt alakul Horvátor­szágban, s lehet számítani rá, hogy a zágrábi országgyűlésen heves harcrok fognak folyni, melyek kevéssé teszik a kormány várta ered­ményt , mert amaz ellenzéki férfiak az ősi alkot­mány álláspontját foglalják el, s a legszigorúbban védik az ország önkormányzati szent jogait." Említsem e még a tagosításból eredő egyébb az állattenyésztésre, rendes telekkönyvek veze­tésére, a birtok értékének könnyebb és bizto­sabb meghatározására, a földadónak,­­ és ez reánk nézve ez idő szerint fontos rovat, igazsá­gos és méltányos kivetésére, földhitelünk eme­lésére, mezei rendőrségre stb. háruló előnyöket.­­ A tagosítás lassanként maga után vonja a gyümölcsfa tenyésztést is, nevezetesen az utak, határvonalak, szérűk stb. beültetését, ez­által ritkulni fognak a tűzesetek; még számtalan egyéb, a közvagyonosodás gyarapítására ható következményeket sorolhatnánk elé, ha már az eddig érintett tények eléggé meg nem győzné­nek az úrbéri rendezés, nevezetesen a tagosítás­nak nemzeti gazdászatunk újjá­alakítására fon­tos befolyásáról. A tulajdonképi Magyarországban hiteles ada­tok alapján az úrbéri rendezés terén jelenleg a következő eredmények vannak kimutatva: 9046 úrbéri községből egyezség útján 2616, per utján 1300 községben lett az úrbéri rende­zés befejezve, a per függőben van 4309 község­ben és 821 községnél a kereset vagy tárgyalás még meg nem indítatott. E kimutatásból látjuk tehát, miszerint ha a magyar korona egyébb országait is ide számít­juk az úrbéri rendezés befejezése a múltnál hoszszabb jövőt fog igénybe venni. Ezeket előre bocsájtva, áttérünk tulajdonképi feladatunkhoz. Általán el­ mért dolog, miszerint az úrbéri rendezés gyors és sikeres lefolyására a működő mérnök legtöbb befolyással bír, már az előmun­kálatok megtételének folyama alatt, tanulmá­nyozván és megismerkedvén a birtok és határ­beli viszonyokkal, kérdésekkel, ő neki áll legin­kább módjában, helyes tapintattal kijelölni és egyszersmind indokol­ni az utakat és módokat, melyek által a rendezésben gyors, üdvös a fe­lekre kielégítő megoldás érhető el. Ügyes, lel­kiismeretes, gyakorlott működő mérnök e tu­lajdonok által leginkább hathat a felek méltá­nyos igényeinek találkozására és így a barátsá­gos egyezség megkötésére. Főleg ott szükséges a működő mérnök sokoldalú gyakorlati képzett­sége, hol a felek jogi képviselői a kellő ügyis­meret hiányában feladatuknak eléggé megfelel­ni nem képesek, mi­által rendesen hosszú idő és tetemes költség pazarlódik el. Az úrbéri rendezést Magyarországban majd­nem kizárólag magyar mérnökök kezelik, s pe­dig mind ez ideig túlnyomólag az úgynevezett okleves régibb mérnökeink, kik számos éven át szerzett sokoldalú gyakorlati ismereteik által, rendesen sikeres eredménynyel működnek; fáj­dalom azonban anyagi czélok hajhászása miatt a technikai kivitelnél leginkább kontárokkal szövetkezve. Ha tekintetbe veszszük, miszerint az úrbéri rendezéssel foglalkozó régibb mérnökeink közül többen elöregednek, többen a munkatérről el­költöznek, úgy önkénytelenül ama kérdés merül fel előttünk, kik és miként fogják a naponként üresedő helyeket betölteni ? E kérdés az úrbéri rendezés jövőjére nagy fontossággal bír. A műegyetemekből kikerülő újabb magyar mérnök nemzedékből ez ideig legtöbb hajlamot az építészeti ágak, közlekedési, szabályozási munkálatok stb. iránt tapasztalunk. Az úrbéri rendezés terén technicusaink közül ritkának van kedve, még kevésbé türelme vállalkozni, e tartóz­kodást részint ama körülménynek tulajdoníthat­juk, hogy e téren a műtani tudományok gyakor­lati alkalmazása mellett a technikai műveletekkel szoros kapcsolatban álló számtalan jogi és köz­gazdászati szabályok és elvek elsajátítására lé­vén utalva, a gyakorlati képzettség megszerzé­sére szükséges idő alatt, úgynevezett okleveles főnökét rendesen túlhaladó sokoldalú mű­tani képzettsége daczára, alárendelt, jelentéktelen, gépies szerepre van kárhoztatva; a viszony kö­zöttük rendesen olyan, miszerint csak saját szorgalma, kutatása és magántanulmányozása által kénytelen magát gyakorlatilag kiképezni és ha e tekintetben czélját érte, legtöbbnyire hiányzik az alkalom, hogy annyi idő óta anya­gilag is hálátlan szerepéből kivetkőzhetvén, az önálló versenytérre kiléphetne. E bajon az úrbéri rendezés érdekében segí­teni kell. Megkísértem tehát előadni indítványomat, miként lehetne technicusainkat az úrb­éri rende­zés terére hódítani , hogy a századokra szóló rendezési műveletek ezentúli sikeres végrehaj­tásában előbb utóbb érezhető hiány, sőt pangás be ne következzék. Mielőtt azonban e tárgyhoz körülményesebben hozzá­szólanánk, felhasználjuk az alkalmat pár­huzamot vonni a különféle államok műegyete­mei között, elméleti és gyakorlati irányukat illetőleg. Ez összehasonlításra épen az úrbéri rendezés szolgáltat alkalmat, mert ha saját műegyete­meink pusztán elméleti irányukkal inkább a gyakorlati élet igényeihez simulnának, úgy valamint egyébb műtani ágakban, úgy az úrbéri rendezésben is több gyakorlati képzettséget hozhatnának magukkal technicusaink, egy kisszerű ház, az utczára csupán egy ablaka van, teteje náddal fedett, udvara keskeny és szűk. E ház volt a költő lak- és halálozás helye. Mennyi emléket kelt fel bennünk ez egy­szerű lakocska, itt lakott, itt élt a „Csikó bő­rös kulacs“ szerzője. Könnyen kérdhetné valaki, hogy egy oly ma­gas és felemelkedett lélek hogy érhette be ez egyszerűséggel ? A múltból mennyi kép jut eszünkbe! Ott az udvar bal oldalán állott egy öreg bodzafa, a­melynek lombjai a déli nap heve ellen hűs árnyé­kot vetettek, a bodzafa alatt egy gyeppamlag volt, e pamlagon szokta a költő déli álmát aludni. Azóta az öreg fa rég kikorhadt már, a szom­széd udvarán több ifjú fanövések vannak, hihe­tőleg ezek a régi fa magvából, vagy gyökeré­ből fakadhattak ki, mert épen azon a helyen állanak, a­hol egykor az öreg fa terjeszti ki lombos ágait. Az udvar hátulsó részét egy kis kert foglalta el, hol több akácz- és jegenyefák voltak ül­tetve, a jobb oldali részen hosszú út vonult el, itt szokott a költő sétálgatni, s itteni sétái al­kalmával születtek legszebb dalai. A régi fák közül ma már egy sincs meg, el­korhadtak azok a hosszú évek zivatarán, hi­szen már félszázada múlt el, hogy a költő sír­­ban aluszik. Mint haltam, e fák közül egy volt az, amelyi­ket a költő fejfájául faragtak ki, erre íratta az­után Csokonai egyik életírója az ismeretes sír­­verset. E fejfa azonban az új síremlék felállí­tása alkalmával kilöhetett, s az a temető­­csősz­en, ápoló kezeire bízatván, ugyanaz által fel is tüzeltetett. A költő egykori kedves sétahelye je­lenleg más alakkal bir, s ott petrezselem és répa stb. termesztetik. Legújabban a költő iránti ke­gyelet egy márványlapot tétetett a ház utczára néző oldalára, mintegy megjelölni a házat, és figyelmessé tenni az arra elmenőket, s másfelöl gondoskodni, hogy e ház, mint egyik legjelesb költőnk lakhelye, a feledés homályától megki­­méltessék. "A­­márványlap ,egyszerű, de csinos, rajta­­m ez áll: Csokonai Vitéz Mihály Lak­ és halálozás helye. E követ kulini Nagy Benő úr készíttette. A ház jelenleg ép, s félig meddig jó állapot­ban van. De ki kezeskedik arról, hogy melyik perczben romboltatja azt le valaki, a ki a házat megveszi, s eddig is csupán az isteni gondvise­lésnek köszönhető, hogy a földszinéről el nem töröltetett. A háznak jelenlegi gazdasszonya még azon helyet is tudja, a hol a költő halálos ágyán fe­­küdött, s később aztán örök álomra elszen­­derült. Más országokban, s ezelőtt még a pogányok közt is nagy tiszteletben állottak a költők házai, most, midőn e sorokat irom, némely irodalom­­­pártoló, nagylelkű emberbarátok azon eszmét pendítették meg, hogy nem menthetné-e meg a nemzeti kegyeletesség e házat a feledéstől és elromlástól ? Gondos kezek alatt, folytonosan tataroztatva, átadhatnók ezt a jövő nemzedék­nek is. S várjon nem czélszerű volna-e ott a nép­­művelődés előbbre vitelére egy olvasdát állítani az alsóbb néposztály számára? Az eszme min­denesetre szép , de jelenlegi körülményeink közt nehezen remény­em, hogy ez ügy megtör­ténhessék. Adja az ég, hogy számosan legye­nek olyanok, a­kik az eszmét felkarolva, e szent czél elérésére hathatósan közreműködjenek, s ho­­gy az én és annyiak óhajtása teljesülend, tanujelét fogják adni a kegyeletesség magas érzetének, s fogadják őszinte köszönetünket és hálánkat a jövő kor nevében. Csokonai egyike volt azon kiváló tehetségek­nek, a­kik irodalmunk egén uj fényt árasztot­tak, s a nemzet, a mely egykori ünnepeltjei iránt kegyeletet tanusit, fényes bizonyságát mutatja elő a felvilágosodásnak és műveltségnek. Cso­konai Vitéz Mihály a magyar nemzet egyik ily ünnepel­tje volt, s dalaiban örökre élni fog. Szántay Aladár, Pest, febr. 15. 1865. (Fk) Valóban nem értjük azt a nagy zajt, melyet a bécsi lapok az orosz kor­mánynak Lengyelország irányábani el­járása körül ütnek. Oroszország végké­pen és forma szerint megszünteti a lengyel autonómiának utolsó nyomát is; a hajdani lengyel királyság körülbelől három tu­­c­at orosz departementra osztatik fel, melyeknek mindegyike egy-egy praefe­ctus alatt álland; az orosz minisztériumok Lengyelországnak is közvetlen főhatósá­gai lesznek, szóval megszűnik minden legkisebb különbség is, mely eddigelé a lengyel királyság és az orosz főnökség alatti egyéb országok közt fennállott. íme, ezek azon rendszabályok, miket az orosz kormány Lengyelország irányá­ban e perc­ben életbe léptetni készül, é­s már most lássuk, mi kifogást tehetnek ellene a bécsi lapok ? Először is azt mondják, hogy e rend­szabályok ellentétben állanak a bécsi con­­gressusi actával. Igaz, tökéletesen igaz! Ezen congressusi acta 1. czikke így szól: „le duché de Varsó­vie ... est réuni a l’empire de Russie; i­­ y sera lié irré­­vocablement par sa constitu­tion pour être possédé par sa Majesté l’ Empereur des toutes les Russies, ses hé­­ritiers et ses successeurs a perpétuité.... Les Polonais obtiendront une représen­­tation et des institutions nationales;“ ugyanezen czikkben pedig Lengyelor­szágról mondatik: „cet état, jouissent en une administration distincte.“ Mind­ez tagadhatlan és világos; tagadhatlan és világos, hogy Lengyelországnak jogos igénye van külön közigazgatáshoz, nem­zeti képviselethez, s hogy egyedül a­l­­kotmánya által köttetik Orosz­országhoz. Igaz továbbá, miszerint amaz ad­a egyik aláírója, I. Sándor czár, ac­rog­ált alkotmányban részesíti a len­gyeleket, melyről még egy magas rangú orosz is — Dolgorukoff herczeg — két év előtt megjelent „des réformes en Russie“ czímű­ munkájában ezt mondja : „Pour l’empereur Alexandre II. c’est une question d’ honneur de restituer auxi'Polonais la constitution octroyée par Alexandre I. et d­é 1­o­y a­­­e­m e­n­t ré­­tirée par Nicolas; ses devoirs envers sa dignité de souverain, envers la Russie et envers la mémoire de son père lui en im­­posent l’ obligation sacrée.“ .... Ha az orosz kormány eddigelé ezen értelem­ben cselekszik, ha a bécsi szerződések vi­lágos határozmányait valósítja, ha a len­gyeleknek megadja mind­azt, a­mire Is­ten és emberek előtt tagadhatlan joguk van, s most egyszerre mind­ettől meg­fosztván őket, a fentebbi rendszabályokat dekrétálná, akkor, igen­is akkor megfoga­lratnók azt a fájdalmas meglepetést, mely­nek a bécsi lapok kifejezést adnak. Ha­nem ugyan mikor volt Lengyelországnak állapota olyan, a­milyennek a szerződé­sek s­zerint lennie kell? Mi bizony nem emlékezünk ilyen időre az utolsó félszá­zad folyama alatt. — Mi csak annyit tu­dunk, hogy a szerződések követelte in­tézmények, az alkotmányos szabadság és függetlenség lényegében soha nem ré­szesült Lengyelország, hogy csak imitt­­amott volt látható valami jelentéktelen külsőség, a­mi a távol állók ítéletének megzavarására volt számítva; a többire nézve pedig Oroszország ezentúl sem gaz­dálkodhatnék másként, mint gazdálkodott eddig. Várjon kerületi főnöknek, vagy praefectusnak vagy akárminek hívják azt a kis zsarnokot, mely Lengyelország ez vagy ama része felett gyakorolja korlát­lan hatalmát, ez, úgy hiszszük, tökéletesen közönyös, s ha e terület védtelenül át van engedve a kényuralomnak, a sa­nyargatott lakosok bizony nem gondol­nak vele, várjon gouvernement vagy de­­partement név alatt jelen-e meg e terület a földirati tankönyvekben. Oroszország tehát mostanig sem telje­sítette Lengyelország iránti szerződés­szerű kötelezettségeit, s mi baja volt e miatt? Semmi! Két év előtt Angol-,Fran­­cziaország és Ausztria csak úgy szórta az „azonos jegyzéket“ Sz. Pétervár felé. És mit mondott rá Gortsakoff herczeg? Né­­muljatok el, Lengyelországhoz semmi kö­zötök nincsen! Néhány héttel később pe­dig a franczia császár (1863. nov. 5-ki trónbeszédében) azt hirdeté, hogy „les traités de 1815, ont cessé d’ exister“, s a világ azt gondolta, hogy erre Oroszország majd megrémül, s hogy a vörös nadrá­­gosok Varsó előtt fognak teremni, kira­­gadandók Oroszország kezéből azt a Len­gyelországot, melyet a czár az 1816-ki szerződések alapján, s az ott szabatosí­­tott feltételek mellett bir. Oroszország csak várta, várta, hogy mikor jönek majd a francziák, és mikor nem jöttek, azt mondták Pétervárott: „aha, tehát nem jól értettük Napóleon szavait, nem azt akarta mondani, hogy Európa nincs többé kötelezve ama szerződések által, hanem hogy azok bennünket nem kötelez­nek többé,é­s már most azon legutolsó, amúgy is csak pro forma fennhagyott nyomokat is elenyésztetik, melyek, habár csak távolról is, az 1815 -i szerződések első czikkére emlékeztettek. Ugyan mi különös van ebben ? De ha Oroszország így cselekszik — mondják erre — akkor a lengyelek is fel vannak oldva a szerződések kötelékei alól, s előforduló alkalommal elszakad­hatnak Oroszországtól . . . Elfogadjuk ezt a következményt — ezt válaszolja Orosz­ország —­ próbálják meg, ha a két év előtti leczke ismétlésére fáj a foguk; szer­ződés, európai jog, pactum conventum — lárifák­, miénk a hatalom, ezzel magunk­hoz lánczoljuk Lengyelországot, aztán lássa, képes-e a lánczot széttörni! Nemde, nyájas olvasó , ez világosan , őszintén van szólva? Az orosz kormány megveti a szemkápráztatást; nem tetteti magát úgy, mintha Isten tudja mily respectussal vi­seltetnék a pactum conventum irányában, míg azt voltaképen lábbal tiporja; nem akarja elhitetni senkivel, hogy ő ilyen amolyan lelkiismeretességgel ragaszko­dik a szerződésekhez, hanem egyszerűen és határozottan kijelenti: nincs többé lengyel kérdés, nincs t. i. oly érte­lemben, hogy Európának bármely írott szerződés alapján joga volna beleszólni ez ügybe; nincs többé lengyel kérdés, mint jog kérdés; csak mint hatalom kérdéséről lehet még róla szó. Az Orosz- és Lengyelország közti békés kiegyezke­dés ki van törölve a lehetőségek sorából; feltétlen alávetés vagy erőszakos elválás, tertium non datur. A­ki pedig ezentúl Lengyelország pártfogójaként akar fel­lépni, annak tennie kellene valamit; pusz­ta szó által csak nevetségessé válnék. — Épen nem szidjuk tehát Oroszországot legújabb rendszabályaiért, s nem csodál­juk, ha azok épen őszinteségekért jobban tetszenek, mint a kendőzgetés, palástol­­gatás, mely a közvéleményt tévútra ve­zetvén, nem ritkán kétséget támaszt az iránt, vájjon kinek részén van a jog, az igazság; a vérmes­ egyéniségeket pedig még teljesen alaptalan reményekbe is szokta ringatni. Az oroszok és lengyelek tisztázva“ van; pacha boni -— inimici! közt a helyzet „ c­ara. Indítvány az úrbéri rendezés ügyében. 1. Fiume, febr. 5. Az úrbéri rendezést, s neve­zetesen a tagosítást nemzeti vagyonosodásunk egyik fő fontosságú emeltyűjének tekintjük, tár­sadalmi életünkre nehezedő számtalan mostoha intézmények, hiányok és terhek ellenében egyi­ke ez azon kevés mentő horgonyoknak, melyek a közelszegényedés örvényétől távol tarthatnak. Ha a hazaszerte olyan mélyen és mondhatnók lázas türelmetlenséggel óhajtott „Pest- és Al­föld-fiumei“ vonal létesülésében, parlagon heve­rő kiviteli kereskedelmünk életre ébredését üd­vözöljük , úgy kiviteli kereskedelmünk által fel­tételezett terményfeleslegünk lehető növeke­désének tényezőjét a tagosításban fogjuk ke­resni. Sokszor és kimerítőleg elmondatott már, mi­szerint a jelen nemzetgazdászat felmagasult követeléseinek megfelelő gazdasági — tehát váltórendszert csak tagosított birtokon lehet al­kalmazni ; a váltórendszer a szükséges mennyi­ségű takarmánynövények termesztését, tehát az istálózást vonja maga után. A gazdának ily módon lehetővé tétetik elegendő számú marhát tartani, s így elegendő trágyát előállítani; csak ily alapon fejlődhetik ki a föld lehető ok­szerű művelése, s igy fokozhatjuk a talaj termő erejét, tehát terményfeleslegünk emelkedését. Csokonai Vitéz Mihály lak­ és halálozás helye Debreczenben. Ki ne ismerné a költőt, a­ki Lilláról dalolt, és a „Csikó bőrös kulacsról“ énekelt? Debre­czenben vannak, élnek még oly emberek is, a­kik magával a költővel is beszéltek. Ezektől gyakran hallani egyes érdekes történeteket, és memoire-okat a költő magán­életéből, e törté­netkék egyfelől Csokonai genialitásáról fé­nyes tanúbizonyságot tesznek, más részről fe­lette kedvesek, s vonzók azok, mivel a vissza­emlékezés húrját pendítik meg sziveinkben. Ezen memoire-okat bármily érdekesek is azok, jelenleg idő és tér szűke miatt nem közölhetem, hanem ez alkalommal bátorságot veszek, hogy e lapok t. olvasói előtt a költő lak­ és halálozás helyét megismertessem. A debreczeni ref. főiskola mellett, az úgyne­vezett darabos utczán, 993 dik szám alatt, áll ün­lödtélék. Pest, febr. 15. * Mint a „P. Ll.“-nak írják Bécsből, az állam­javak eladása leginkább gr. Pálffy helytartó erélyes felszólalása következtében halaszta­­tott el, ugyanis ő excja kimutatta, mily ezért té­vesztett az államjavak eladása oly pillanatban, midőn a magyar országgyűlés nem sokára egy­­behivatik. * A szathmári küldöttség fogadtatá­sa alkalmával császár ő Felsége a kül­döttség szónoklatára következő szavakkal mél­­tóztatott magyar nyelven válaszolni: „Az önök által képviselt vidék anyagi helyze­te, melyet az én meggyőződésem szerint is lé­nyegesen emelni fogna a tervezett vaspálya, is­meretes előttem. Ennélfogva az említett sin­ ut­­nak mielőbbi keresztülvitele komoly gondosko­dásom tárgyát képezendi. Utasítani fogom kor­mányomat, hogy az önök kérelmét tüzetes tár­gyalás alá vegye.“ A küldöttséget e nap (f. hó 13-kán) Rainer főherczeg ő cs. fensége is fogadta. A szathmári küldöttség, a „Deb.“ tudósítása szerint most szombaton kanczellár gr. Zichynél tisztelgett. A főkanczellár, Priviczer másod-,Beke alkanczellár és Dobránszky tanácsos urak jelen­létében fogadta a küldöttséget. A küldöttség be­szédére gr. Zichy oly feleletet adott, mely tiszt­társait körülbelől oly zavarba hozta,­mint egy­kori pohár köszöntése a polgármesteri lakomán Schmerling urat .­­— Úgy beszélt, m­int egy férfi, kit nem aggaszt államférfiul kire, s leczkét tart a küldöttségnek a felöl, hogy mily jó volna, ha a magyarok most a birodalmi tanácsban ülnének, s maguk képviselnék érdekeiket. A beszéd fáj­dalmasan hatott a küldöttségre, annyira, hogy Priviczer ő excel, bátorító szavai se voltak ké­pesek annak élességét szelídíteni. A küldöttség tegnap Mecséry, Mensdorff, Schmerling, Pl­ener.

Next