Pesti Napló, 1865. március (16. évfolyam, 4061–4086. szám)

1865-03-01 / 4061. szám

49—4061. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Szerda, mart. 1.1865. 16. év­folyam. Ferencziek tere 7. szám földszint. A­ lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok, hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők.PISTI NAPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helybeli­ házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 új kr. Bélyegdíj külön 30 új kr. Nyílt-tér: 5 hasábos petit­sor 25 új kr. I martiushó 1-jével előfizetés nyittatik a M-ra.­ H X lefiltetési martius—májusi 1/4 évre 5 ft; 25 lkr. martius—júniusi 4 hóra 7 ft. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. Pest, febr. 28. 1865. ) Még nem volt senki oly meggyőző­déstől áthatva, hogy a szentszék méltó­ságával s az olasz nemzet egységi tö­rekvésével leginkább az fér össze, ha Fran­­cziaország állandólag megszállva tartja az egyházi államot. Eddig a megszállás csak a kényszerű­ség által indokolt ténynek, nem pedig megoldásnak tekintetett; most azonban Thiers úr egy ellenzéki értekezletben be akarta bizonyítani, hogy legjobb a csá­szárai sas örökös védelme alá helyezni szent Péter patrimoniumát. A nagy nevű történész tudhatná, hogy a­mi az ideiglenesség czíme alatt véde­lemnek látszék, mihelyt állandónak nyilváníttatnék, a foglalás termé­szetét öltené magára; megalázná a pápaság tekintélyét, fellázítaná Olaszor­szágot, s Európát úgy felfegyverzené a franczia bitorlás ellen, mint akármely más annexio, mely a hatalmak sulyegyenét megingatta. Mert azt csak nem tehetni fel Thiers arról — ki nem legitimista — hogy a franczia zászlóaljakat a szentszék egy második schweiczi gazdájává akarná beszegődtetni, melynek hivatása csak a szolgálati pon­tosság volna, s egyedül abban különböz­nek az egyházi állam többi katonáitól, hogy zsoldját a franczia budget fizetné. Thiers ur nyilatkozata az ellenzéknek tetszését nem nyerte meg, és F­a­v­r­e, P­e­­­­letan és Picard urak kinyilatkoztaták, hogy a római kérdésben szabad kezet kí­vánnak, s azon nézetben vannak, hogy az ellenzék a válasz felirati vita alatt mi­nél kevesebbet foglalkozzék a külpolitiká­val, s minden erejét a belügyekre öszpon­­tosítsa. Kétséget nem szenved, hogy itt hálá­­sabb tér nyílik a küzdelemre. A ellenzék a császár decentralisatiójá­­ban nem az önkormányzás fejlesztését, ha­nem a központosításnak még szorosabb nemét véli feltalálni, mely a megyei taná­csosok választását a részletes tisztújítások által az eddiginél is korlátoltabbá teszi, s a megyei tevékenységet egészen a megyefő­­nök kezébe adja. Nem tudjuk , minő alapon nyugszik az ellenzék ezen állítása, de az kétségtelen, hogy a franczia törvényhozás termében most fog először az önkormányzás kér­dése heves szónoklatokra alkalmat tárni. Szintén nagy részt követel a válasz­felirati vitákból a trónbeszéd azon pontja, mely a sociális téren az egyesületi jog­nak nagy kiterjedést ígér , míg a politi­kai associatiót Zil­dik Napóleon uralko­dása egészen kiküszöbölte. Az ellenzék tagjai közül többen ítéltet­tek el azért, mert a követválasztás alkal­mával befolyást akartak a megyékre gya­korolni. Pedig szerényebb módot és eszközt tö­rekvéseik nyilvánítására alig találhattak volna, mint a­minőt igénybe vettek, azon­ban óvatosságuk s­em mente meg őket a közvádlótól és a szigorú paragraphoktól. S most, midőn Napóleon az egye­sülési jogot a társadalmi és vállalkozási téren kifejteni akarja, az ellenzék a poli­tikai térre is szeretné a vitát áttenni. A fő nehézség csak az, hogy a csillogó szó­noklat hatalma is igen csekély az indít­vány­ozási jog nélkül. És van a trónbeszédben egy pont, mely a legmagasztosabb ellenzéki beszédek bűverejét is nagyon csökkenti. Francziaország t. i. anyagi tekintetben a legnagyobb virágzásnak örvend. A megbukott franczia dynastiák szó­nokai közül egyik sem dicsekedhetik az­zal, hogy X. Károly és Lajos Fülöp alatt a trónbeszédben, azon nyilatkozatot hal­lotta volna, hogy négy év alatt három­szorta nagyobbá lön Francziaország kül­­kereskedése. S kétségtelen, hogy a számokban is nagy szónoklat rejlik, kivált korunkban mely gyakorlati irányáról ismeretes. Bécsi dolgok. ” Két bécsi lap szólott már érdemlegesebben Deák Ferencz „közjogi és jogtörténeti ész­revételeidhez, egyik a „Bécsi Híradó,a má­sik a „Neue freie Presse.“ Előbbi, úgy látszik, jobban felfogta az egész­nek szellemét és irányát, s azért alaposan és helyesen is szól hozzá. A „Bécsi Híradó“ czik­­két elég érdekesnek találjuk arra, hogy átve­gyük belőle, minden kihagyás nélkül, azt, a­mi szorosan Deák" művének jellemzését és fontos­ságát illeti. A napokban szó lévén magánkörben Deák Ferencz legközelebb megjelenendő művéről, ezt jegyzé meg egy itteni lapszerkesztő: „Még eb­ből a Lustkandlból Deák nagy embert csinál.“ „Hagyján — mondok mi — hadd legyen a kis docensből mielőbb professor, nagyságos rector, gemeinderatb.— kapjon arany­érmet „für Kunst und Wissenschaft“ , csak azt adja az ég, hogy ne emeljék többé ily rabulistákat politikai személyiségekké ; csak az ne történjék az al­kotmányos Ausztriában, a­mi hagyományos volt az egykori Ausztriában, melyben kevés észt s még kevesebb tudományt magas polczra emelt azon, mindennél nagyobb érdem: Magyarország alkotmányos jogait kétségbe vonni, történetét eltorzítani, s a Corpus juris egyes czikkelyeit érzelmekből kiforgatni. „Mi, magyarok,Lustkandl urnák valóban tisz­ta szívből minden jót kívánhatunk, mert neki köszönhetjük azt, hogy különben írni nem szerető nagy hazánkfia oly művel gazdagította közjogi irodalmunkat, mely annak sarkalatos kérdéseit, a 48-ks törvények jogérvényét, a ma­gyar trónörökösödési jogot, a sanctio pragmati­­ca szerződési jellemét, s más alkotmányos vita­pontokat oly ellenmondhatlanul világosította meg, hogy magunk abból erőt — mert a jogér­zet nagy erő — meríthetünk; mig azon társ­nemzetek, kik v­elünk e nagy birodalmat képe­zik, azon tanulságot vonhatják le abból, hogy nem opportunitás, nem szeszély vagy dacz — hanem ezredéves fejlődésü nemzetjog, s annak eleven érzete az, melylyel a kölcsönös érdek, a politikai hasznosság, a korszerűség és „salus publica“ most alkudozásban van, s mely tiszte­letet követel. „És e szempontból, habár Deák műve minden politikai czélzattól ment, tisztán tudományos, jogtörténeti értekezésnek mond­­ható, attól a politikai horderő el nem vitatható. „Még kiválóbb politikai körökben is hallok azon kiváncsi kérdést: „várjon mit fog Deák a fennforgó differentiák kiegyenlítésére javasolni? minő megoldást ajánlani ?“ És szinte csalódás keserűségével fogadták abbeli válaszunkat, hogy mindabból semmi sem lesz található Deák művében. „És nem csalódtunk, Deák értekezése nem politikai röpirat, sem egyéni, sem pártprogramm. „Mindazonáltal nagy és üdvös po­litikai hordereje lehet. Az evidentia, hogy a Deák-párt, mely a nemzet nagy többsé­gének közérzü­lete által támogattatik, a positív jog szempontjából megtámadhatlan, ezen evi­dentia talán az eldöntő körökig is el fog hatni, s más oldalról talán el fogja némítani a vakan­­dok módjára működő azon hazai cotteri­­át is, mely az 1848-iki törvények szidalmazása s a 48 ások decreditálása által hiszi megment­hetni vagy feleleveníteni a tar­that­lan és elkor­hadt múltat. „Deák K­ata meggyőzheti a kor­mányférfiakat, hogy közü­gye­ink megoldása nem fogna előmoz­­dittatni az­á­ltal, ha a kormány, a jogvesztés elméletéből kiindulva, ismét a jogi szempontra terelné az országgyűlést,­­ mert az írott jog a ma­gyar ellenzéknek erős oldala; ezen eljárás az országgyűlés irányában legalább félévnek pró­­kátori czivódásokkal való elvesztegetését, s azonkívül a kedélyek keserítését vonná maga után.“­­ A „Neue freie Presse“ nem szól Deák egész művéről, csak az első fejezet tartalmát mutatja be rövid kivonatban: szól az 1848 -i törvények keletkezése módjáról. Megadja az új „Presse“, hogy „ezen törvények külső lega­litásához a kétségnek árnyéka sem fér“, s hogy feltétlenül hitelt kell adni ebben a részben Deák­nak. Jellemzésére felemlíti, hogy Deák ezen munkája, mely dr. Lustkandl urnak egy, ter­jedelme miatt a német nagy­közönség közt áta­­lánosan el nem terjedt munkájára irt c­áfolat „annyira komoly és méltóságteljes hangon van tartva, hogy Lustkandl az ily ellenfél és ily c­á­folat által csak megtisztelve érezheti magát.“ Elismeri továbbá az igazságot az új „Presse“ abban is, a­mit Deák az utasítások dolgában Lustkandl felhozta ellenvetésre megjegyez; egyetért abban, hogy az 1848-iki törvények ér­vénye ellen felhozott „pressio“ vádja alaptalan. És még is vannak ellenvetései! Az 1848-iki, törvények keletkezése módjából kisérli meg dr Lustkandl kimutatni azok érvénytelenségét. Az uj „Presse“ mindezek c­áfolatában igazat ad Deáknak. Hanem van magának a lapnak egy tartalék megjegyzése, melyet csupán azért nem vél elhallgatni tán, mivel a jogeljátszás elmé­letének ezen pionja ezúttal nem vett részt a harczban. Lássuk, mily erős ez a tartalék: Igaz — mond az uj „Presse“ —hogy az 1848. törvények nem alkottattak tumultualis nyomások alatt; de csodálatra méltó gyorsaság­gal (wunderbar expeditiv.) Alig öt hét alatt 32 törvény jutott megszentesitésre, melyek Magyar­­országnak minden állami és anyagi viszonyait teljesen felforgatták stb.— Például hozza fel ez ellenében az 1861-ki országgyűlési tárgyalások lassúságát. Az új „Presse“ czikkírója, mind a mellett, hogy Deáknak ad igazat­ dr Lustkandl ellenében, inkább az utóbbi szelleme látszik hatni rá eb­ben a részben,— mivel oly könnyvben veti oda ezen ell­evetést. — Felhozhatnók ellene, hogy Európa szerte a nagy államátalakulások okmá­nyai és törvényei sokszor szintoly rövid vagy rövidebb idő alatt készültek el; hogy az octoberi diploma és februári alkotmány — melyet pedig Ausztriában szintoly mindent megváltoztató ténynek tartanak — inkább ne­vezhető hevenyészettnek, felhozhatnók, hogy az uj „Presse,“ ha a magyar történelemből akar példát idézni, az 1861 ikinél jobb példákat ta­lálhat vala, melyek azt bizonyítják, hogy habár a viták, s a két ház és kormány közti szengeté­­sek gyakran sok időt vettek igénybe, maga a törvényfogalmazás s a végleges megalkotás nagyon „expeditiv“ volt; végül felhozhatnók, hogy az 1848-iki törvényekben foglalt reformok nem oly rögtönzések, mineknek az uj „Presse“ gondolja.Nincs oly lényeges pontjuk,mely 1825, s némelyek jóval régibb idők óta a magyar nyilvá­nosság terén meg ne lettek volna vitatva és elő­készítve, é­s nemcsak a napisajtóban és röpira­­tokban, hanem a mi ennél életbehatóbb volt, a megyegyű­lések termeiben, s főkép az ország­gyűlések mindkét házában. Ha csak az 1825. ótai nyilvános életet veszszük is, el lehet mon­dani, hogy az alig csinált egyebet, mint fárad­­hatlan munkássága és nagy küzdelmei által anyagot gyűjtött az 1848-iki törvényekhez, s azok gyors keresztülvitelére előkészíté a kedé­lyeket. —NA legtöbb reform csak formulázásra várt már 1848-ban, mi, az igaz, elég gyorsan történt meg. De ez a gyorsaság gyengíti-e leg­kevésbé is ama törvények érvényességét ? Av­­vagy lehet-e legkisebb ellenvetése is a szabadel­­mü uj „ Pressédnek ama legmélyebben ható és leg­dicsőbb reform ellen, mely a jobbágyok felsza­badítását mondá ki, — csak azért, mivel azt oly egyhangúlag és minden hosszadalmas habo­zások nélkül fogadták el, s ez a gyorsaság va­lamint más, úgy ezen esetben is, nem inkább azt mutatja-e, hogy az ország közvéleménye telje­sen meg volt érve rájuk, s a fejedelem is gyors szentesítése által a dolog teljes megérését is­­meré el? De ezt szükségtelen is tán elmondanunk neki, mert maga sem von ebből következtetést az 1848-iki törvények bármi részben való érvé­nyességére, miután épen ezen okoskodása végén mondja, hogy ama törvények külső törvényessé­gére nézve a kétségnek még csak árnyéka sem maradhat fenn.Mi akar hát lenni annak felhozása, hogy gyorsan hozattak az 1848-i törvények ? Ta­lán egy kis eredetiség­ hajhászat, hogy ta­lált oly ellenvetést, mi még felhozva nem volt, habár ez — maga bevallása szerint is — szintoly gyenge, mint a miket Lustkandl­er felhozott ? — Nem is eredetiséghajhászat, sőt ellenkezője. Régen pengették már itt ott ellenünkben egyes bécsi közlönyök az új „Presse“ felhozta ellen­vetést, é­s mostani felfrissítése nem egyéb egy mechanicai utóhangnál. Az embernek valamint szája, úgy tolla és gondolkodása is rá­szokik bizonyos eszmékre és szavakra, melyek, szoro­san megvizsgálva, merőben üresek, de azért nem kevésbé nyerhetnek gyakorlati fontosságot mint az igazságok. Az új „Presse“ fentebbi ellenvetése minden­esetre illustratióként szolgálhat, hogy habár Lajthán túl a független emberek többsége, s úgy­szólván a közvélemény felhagyott Magyar­­ország irányában a jogeljátszás elméletével, épen nem lesz felesleges ott Deák művének német fordítása csak azon tekintetből sem, hogy némely valótlan, de még folyvást közforgalom­ban levő előítéleteket eloszlasson. Felhoz az új „Presse“ más ellenvetéseket is az 1848-iki törvények ellen, melyek arra men­nek ki, hogy foglalnak azok magukban olyat is, mi nem igazságos és nem helyes, (így kétszer is szemükre veti, hogy a zsidó emancipatiót nem mondták ki, — ámbár ugyanakkor maga veti szemére a törvényhozásnak, hogy igen sokat ölelt fel és oldott meg nagy gyorsasággal.) De ezek mind oly ellenvetések, melyek nem egy­szersmind azok Deák munkája ellen is, s tulaj­donképen nem tartoznak a dologhoz, azaz a munka ismertetéséhez, melyet adni akar. „Van­nak dolgok — úgymond — menjen és a földön, melyekről az államjog nem is álmodik!“ Ámbár talán a fennforgó ügyben nem oly sok van, mint az új „Presse“ mondja, megadjuk ezt. De Deák műve épen csak jogi értekezés, s kü­lönösen múltunkban vizsgálja a jogot. Világos ez az egész értekezés folyamából, tar­talmából és szelleméből, a világosan ki van mondva többek közt az értekezés eme végső szavaiban : „Az alkotmányvesztés elmélete a magyar közjognak múltját érintetlenül hagyja, csak a jelent támadja meg, hogy a jövőnek tabula rasat csináljon. Lustkandl úr a múltat is meg akarja semmisíteni, hogy ez által jogalapot készítsen azoknak, kik a jövőt saját elméletök szerint akarják így is alakítani. Egyik szemközt állva, nyíltan, másik oldalt ke­rülve támad , de czéluk ugyanaz.“ Deák értekezése azok ellen szól, kik a múl­tat akarják megsemmisíteni a „Verwirkung“ elmélete érdekében. Azon speciálisabb kérdés, mennyiben és miben igen átalánosak, hiányo­sak vagy czélszerűtlenek a 48-iki törvények, amaz átalános szempontból alárendelt, és azon értekezés körén kívül eső tárgyak.­­ A „Presserben olvassuk , pénzügyi kö­rökben (Bécsben) beszélik, hogy a minisztérium, miután hozzá fog érkezni a pénzügyi bizottság meghívása, a jövő csütörtöki ülésben megteendi a várt közleményeket. Az összeg, melynek le­vonására kész, 18 milliónál többre fog menni, hír szerint. Nagyobb levonásra nem fog egyez­ni. Ezen levonást is csak a budget fő részletein osztja fel, s a részletes tételekben való meggaz­­dálkodást nem közölvén, ragaszkodik a vire­­mentok elvéhez. Különben, hallomás szerint, a minisztérium beleegyezik azon kívánság teljesí­tésébe, hogy a mostani eset, mely szerint egy reichsrab­ ülés alatt két budget tárgyaltatik, csak kivételesnek fog tekintetni, és megígéri, hogy az 1866-ban tartandó reichsrath elé ter­jesztetik az 1867-iki budget.­­ A „Presse“ fel­tűnőnek találja, hogy a kormány titokban akar­ja tartani az egyes tételekben való meggaz­­dálkodást.­­ A bécsi börze rész hangulata tárgyában ezt írja tegnap a félhivatalos „General Corres­­pondent“. A pénzszükség miatt az állampapí­rok értékének ma beállott alászállása többféle hírre adott alkalmat, melyek azonban mind alaptalanok. A refebsratbban a budget feletti vi­ta nem ad okot aggodalmakra. És ily alaptala­nok a hírek a bécsi hitelintézet évi kimutatásá­nak kedvezőtlenségére nézve. Ellenkezőleg hite­les forrásból értesülünk, hogy ez a várakozás felett kedvező. Előszó Julius Caesar történe­téhez. A „Constitutionnel“ febr. 26 -i száma közli a császári történész legújabb művének elősza­vát, a következő tartalommal: „A történeti igazságnak nem kevésbé szent­nek kellene lenni, mint a vallásnak. „Ha a hit parancsai fölül­emelik lelkünket a világ érdekein, viszont a történelem tanításai belénk csepegtetik a szép és igaz iránti szere­­tetet, s meggyűlölését annak, a­mi az emberiség haladását gátolja. „Hogy ezen tanítások hasznosak legyenek, bizonyos feltételeket kívánnak. „Szükséges, hogy a tények szigorú pontos­sággal hozassanak fel, hogy a politikai vagy társadalmi változások észtanilag elemeztesse­­nek, hogy a közférfiak életének részletei iránti vonzódás ne fordítsa el a figyelmet azok politi­kai szerepétől, s ne felejtesse el azok gondvise­­lésszerű küldetését. „A történelem különféle phasisait igen gyak­ran állítja elénk az író, mint önkénytes esemé­nyeket, a­nélkül, hogy korábbi tényekben ke­resné azok valódi eredetét és természetes kö­vetkezését, hasonlag a festészhez, ki a termé­­szet véletleneit állítva elő — csupán ezek pit­­toresque hatását czélozza, a­nélkül, hogy képletében annak tudományos begyőzését ad­hatná. „A történésznek többnek kell lennie, mint a festésznek, annak — mint a földteke tünemé­nyeit fejtegető geológnak — fel kell fedeznie a társadalmak átalakulásának titkát. „Azonban, történelmet írva, minő módon juthatni el az igazsághoz ? — követve a logica szabályait. „Először is tekintsük, mint bizonyost, hogy nagy eredmény mindig csak nagy oknak tulaj­­doníttatik, és soha kicsinynek; másként szólva, egy—a látszólag jelentéktelen körülmény soha se következtet fontos eredményt egy — már eleve létező ok nélkül, mely megengedő, hogy a csekély véletlen nagy következést eredmé­nyezzen. „A szikra csak úgy éleszt nagy gyuladást, ha elébb összehalmozott gyúlékony anyagok­ra hull „Montesquieue gondolatát így erősíti: „Nem a szerencse az — úgymond — mely a vi­lágon uralkodik .... Vannak általános okok, ugy erkölcsiek, mint phisikaiak, melyek haté­konyak minden monarchiában, ezt felemelve, fenntartva, vagy lesújtva; minden körülmény alárendeltje ez okoknak, s ha egy csata vélet­lene, vagyis egy különös ok romlására volt az államnak, meg volt egy általános ok is, mely eszközlé, hogy ezen állam egyetlen csata által veszszen el. Szóval, az események főmenete ma­gával sodor minden részletes körülményt.“ (Montesquieu Grandeur et décadence des Ro­mains XVIII.) „Ha közel ezer esztendő lefolyása alatt a ró­maiak mindig diadalmaskodva hatoltak ki a leg­keményebb megpróbáltatásokból s a legnagyobb veszélyekből, ez onnét van, mert létezett egy általános ok, mely őket erösdekké tette ellensé­geiknél,­­ mely megengedé, hogy a részletes ve­reségek és szerencsétlenségek ne következtes­sék be birodalmuk esését. „Ha a rómaiak, miután példáját adták, mi­ként alakíthatja meg magát s válhatik nagygyá egy nép a szabadság által, Caesar óta vakon a szolgaságba rohanni látszottak, ez onnét van, mert létezett egy általános ok, mely dátumszerü­­leg gátolta a köztársaságot, hogy régi intézmé­nyeinek tisztaságához visszatérhessen; és mert egy vajúdó társadalom új szükségei és érdekei a kielégíttetés más eszközeit kívánta. „Miként a logica a nagyobb horderejű esemé­nyek parancsoló létokát mutatja ki, ép­pigy el kell ismerni, hogy valamely intézmény hosszú tartóssága annak jóságát bizonyítja, valamint hogy egy férfiúnak századára gyakorolt elvitat­­hatlan befolyása, lángelméjének próbáját teszi. „A feladat tehát, keresni az éltető elemet, mely az intézmény erejét teszi, mint azon túl­­hatalmas (prédominante) eszmét, mely az embert cselekvésre készté. „Követve e szabályt, kerülni fogjuk azon tör­ténészek hibáit, kik a megelőző korok által át­bocsátott tényeket összegyűjtik, a­nélkül, hogy philosophiai fontosságuk szerint berendeznék , dicsőítve ekként azt, a­mi gáncsot érdemel, s az árnyékban hagyva azt, a­mi világosságot ér­demel. „A római szervezetnek nem aprólékos elem­zése vezet bennünket eme nagy birodalom tar­tósságának fogalmára, hanem intézményei szel­lemének beható vizsgálata, nem is egyes nagy embere legcsekélyebb tetteinek részletes elbe­szélése fogja előtüntetni túlnyomóságának tit­kát, hanem magaviselete, magasabb indokainak figyelmes kutatása. „Midőn rendkívüli tettek kitűnő lángész mel­lett tanúskodnak, avagy mi ellenkeznék inkább a józan értelemmel, mintha annak a középsze­rűség minden szenvedélyét, s minden érzelmét oda tulajdonítanék ? „Mi lenne hamisabb, mint el nem ismerni ezen kiváltságos lények elsőbbségét (proeminence), kik időről időre mint fénytornyok jelennek meg a történelemben, szétűzve koruk homályát, s megvilágosítva a jövendőt. „Egyébiránt ezen elsőség tagadása bántalom (injure) lenne az emberiség ellen, képesnek tart­ván azt sokáig és önkényt eltűrni oly uralmat, mely sem valódi nagyságon, sem elvitathatlan hasznosságon nem alapulna. „Legyünk következetesek, és igazságosak le­szünk. „Sok történész könnyebbnek találja a láng­­elméjű férfiak kisebbítését, mint hogy nemeslel­­k­ileg ihletve felemelkednének azok magasára, behatva nagy terveikbe, „így Caesart illetőleg — a helyett, hogy Ró­mát ugy mutatnák be, mint melyet a polgárhá­borúk szétdúltak, gazdagságai megrontottak, mely lábaival tapodott ősi intézményein, fenye­­gettetett hatalmas népek, gallok, germánok, par­­thok által, képtelen fenntartani magát erősebb, állandóbb s igazságosabb központi hatalom nélkül, a helyett, mondom, hogy e hit képletet rajzolnák, úgy állítják elő Caesart, mint ki már ifjú korától kezdve a legfőbb hatalomról elmél­kedett. „Ha ellent áll Syllának, ha egyenetlenkedik Ciceróval, ha szövetkezik Pompejussal, ez mind amaz előrelátó ravaszság következése, mely mindent belátott, hogy mindent leigázzon; ha behatol Galliába, ezt csak zsákmányolás általi gazdagságok, s tervei számára ha kato­nák szerzéséért teszi; ha átevez a tengeren, hogy a római sasokat ismeretlen országba vi­gye, de melynek meghódítása­ Gallia birtokát szilárdítja, ezt csak gyöngyök kereséséért téve, miknek létezését Nagy-Brittannia vizeiben hitték. „Ha — legyőzvén Itália legfélelmesebb ellen­ségeit túl az Alpokon,gondolkozik a partnok elle­ni expeditión, hogy megboszulja Crassus vere­ségét — ez — mint némely történészek mond­ják — onnét van, mert természete a cselekvést szükségelte, s mert a táborozásban jobb egész­sége volt; ha hálával fogadja el a senatustól a babér koronát, s ha azt büszkén viseli, ezt csak azért teszi, hogy eltakarja kopasz fejét, — és végre, ha meggyilkoltatott ugyanazok által, kiket jótéteményeivel halmozott el, csak azért történt, mert magát királylyá akarta tenni, mint ha úgy kortársai, mint az utókoriak előtt is nem lett volna nagyobb minden királynál. „Suetone és Plutarchtól kezdve ilyenek ama kicsinyes (mesquines) magyarázatok, mikkel a legnemesebb dolgokat kisérik. „De minő jelről ismerhető fel az ember nagy­sága? „Eszméinek uralmából, midőn elvei és rend­szere diadalmaskodnak halálának vagy veresé­gének daczára. „És valóban, nem tulajdona e a lángésznek, hogy túlélje a törpét,s uralmát kiterjeszsze a jö­vő nemzedékekre. „Caesar eltűnt, s befolyása inkább uralkodik, mint életében. „Cicero, az ő ellenfele, kénytelen volt fel­kiáltani : „„Caesarnak minden cselekménye, iratai, szavai, ígéretei, gondolatai, nagyobb erő­vel bírnak halála után, mint a­míg élt.““ , „Századokon át elegendő volt azt mondani a világnak, — ez volt Caesar akarata, — hogy a világ engedelmeskedjék. „Az előrebocsátottak eléggé bizonyítják a czélt, melyet, e történetet m­a, magam elé tűztem.“ „E czél : bebizonyítni, hogy midőn a gondvi­selés oly embereket támaszt, mint Caesar, Nagy Károly, Napóleon, ez azért van, hogy a népek­nek kijelöltessék az út, melyet követniök kell, hogy lángelméjök pecsétjével jegyezzék az uj korszakot, s néhány év alatt több század mun­káját végezzék el. „Szerencsések a népek, melyek őket megér­tik és követik, s jaj azoknak (malheur A ceux) kik őket elértik és megtámadják.

Next