Pesti Napló, 1865. április (16. évfolyam, 4087–4511. szám)

1865-04-01 / 4087. szám

75-4087 Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bemmfen­te­tlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Szombat, ápr. 1.1865. 16. évi folyam. Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok, hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők.PESTI STAPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é.­­ Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt­ tér: 5 hasábos petit­sor 25 uj kr. E­lő­fizetési felhívás ESTI NAPLÓ ápril.júniusi évnegyedes folyamára. A „PESTI NAPLÓ“ kiadóhivatala. Bécsi dolgok.­ ­ A reichsrath képviselőházának mart.29-iki ülésében elkezdődtek a pénzügyi bizottság 1865-iki budget terve felett a részletes tanács­kozások. Gr. Y r i n t s a pénzügyi bizottság nevében je­lentést tesz az udvartartás, a kabineti iroda és a reichsrath szükségei felett. Az udvartartásra 6,030,446 ft rendes, s 1,390,698 ft rendkívüli költség vita nélkül elfogadtatik; valamint a ca­bineti iroda részére kívánt 63 ezer ft is. Hartig jelentést tesz a III-ik pontról, a reichsrath költségéről. Elfogadtatik. Schindler az államtanács szükségeiről re­ferál. Egy kis vita után az államminiszter és re­ferens közt szavazásra kerülvén a dolog, nagy többséggel elfogadtatik a bizottsági javaslat. H­a r t i g gr. az V-ik pontról, a miniszterta­nács szükségletéről tesz jelentést. Indítványoz­­tatik 69,608 ft. Elfogadtatik. Következett a szükséglet Vl-ik pontjai: a K­ü­l­ Ügyminisztérium költségei. Jelentést tevő gr. Kinsky Jenő, ki egy beszéddel kisérő je­lentését. Gr. K i­n s­k­y: Az államminiszter által tegnap tett nyilatkozat oly fontos, hogy röviden vissza kell rá térnünk. Elmondá, hogy átalánosan mi a kormány álláspontja a ház irányában, de nem fejti fel a kormány magatartását pénzügykeze­lésének új módja dolgában. Nem akarom fejte­getni azt az ellenmondást, mely van az állam­miniszternek a lapokban közzé tett közelebbi nyilatkozata és tegnapi beszéde közt. Szónok a helyzet tisztába hozatalára azt a kérdést intézi a kormányhoz : mi fog történni a tegnapi nyilat­kozat után a költségvetés azon összegeivel, me­lyek nem szavaztatnak meg — erre nézve még most meg kell bizonyosodnunk. A Szónok áttér Schmerling úrnak egy másik nyilatkozatára. Az államminiszter azt mondá: a kormány önálló tényező az államéletben. Ezen nyilatkozatból példátlan bureaucratismus üti ki magát. Hallgatok róla, miként egyezik ily elv a nép és a népképviselet jogaival; csak azt emelem ki, hogy ebben a korona jogába való átkapást látom. A leghívebb ellenzék ebben is mérséklő lesz, a­mennyire tőle kitelik, s igyek­szik a minisztériumot a helyes alkotmányos útra vezetni, mire azonban a tegnapi nyilatkozat után kevés reményünk lehet. (Az államminiszter nem felel a kérdésre. Az átalános vita elkezdődik a külügyi budgetre nézve.) Ezután dr. Brinz szólt rászólva a kormány külügyi politikájáról. Dr. Giskra a házban már ismételve meg­beszélt három külügyi, t. i. a lengyel, olasz és német kérdésre nézve akarja véleményét el­mondani, s így szól: A múlt évi tárgyalások óta a lengyel kérdés tagadhatlanul kilépett a politi­kai vizsgálódások köréből, s a rokonszenv azon szerencsétlen nép iránt, hosszú időre arra lesz szorítva, hogy remélje, miszerint a nemzetiségi jogok és vallási érdekek, erőszakos elnyomatá­suk daczára, diadalra fognak vergődni. Az olasz kérdés megmaradt in statu quo. A ház már 1862-ben a katonai budgetre néz­ve hozott határozat alkalmából nagy többség­gel fejezte ki azon sürgős kivonatát, vajha si­kerülne a csász­­kormánynak diplomatiai al­kudozások által a birodalom délkeleti részén levő szomszéd­­ királysággal ügyeit úgy ren­dezni, hogy nagyobb hadsereg tartása elkerül­hetővé váljék. E határozat a 63-diki budget tárgyalásaiban is visszhangzott, s új kifejezést telt a 64-diki budgetnél. Megvalósult-e ez óhaj, kedvezőbb fordulatot vett-e ez ügy ? A kérdés megmaradt a régi állapotban, de nem egészen, minthogy a kormány nézetei szerint a viszonyok ott roszab­­bak lettek, a­mennyiben a költségvetés a fel­állítandó katonai erő tetemes szaporítását szá­mokkal mutogatja. Nem bírom képzelni, hogy néhány lármás szájhős és földönfutó suhancz kalandos működése a délkeleti vidéken levő hadsereg létszámának emelését eredményezte. Azt hallom ellenvetni, hogy a kormány a hadi budgetben a 11 millió törlést épen az olaszor­szági sereg leszállítása által szándékszik eszkö­zölni. Persze, erre nézve nem szabad elhallgat­nom, hogy azon szomszédos állam, mely miatt e hadsereget évek óta fenntartják, s azt újabb időben még növelték is — lényeges lefegyver­zést eszközölt, s én ez állítást teljesen hitelre­­méltó hírek alapján nyilvánítom, mert előttem fekszik a hadügyminiszter hivatalos jelentése a turini kamarákhoz, melyben a seregnek egész­­ részszeli leszállítása mondatik ki. E kérdés tehát tényleg tespedésre jutott. De mi akadályoz bennünket, hogy a két állam közt valamely kereskedelmi összeköttetés ne léte­süljön oly módon, hogy azon ország egy része, mely korábban Ausztriához tartozott, terményeit ne Franczia- és Németországon keresztül le­gyen kénytelen Ausztriába vinni ? Szónok áttér a harmadik kérdésre, úgy ta­lálja, hogy ebben az eltérés még nagyobb, mint a többiekben. E ház tagjainak nagyobb része — úgymond — kik a német kérdést tárgyila­gosan tekintik, ellenzéki állásban voltak a kor­mányhoz. Közbejött azonban a 10 milliónyi hi­tel feletti tárgyalás, s a ház akkor a kormány­nak bizalmi szavazatot adott. Ugyanazon han­gok, melyek a kormány által követendő utakra nézve más véleményen voltak, minoritásban ma­radtak, még­pedig a tapasztalás alkalmasint megmutatta már, hogy még elleneik komoly és valóságos sajnálatára. Azon közben a háznak alkalma volt a felirati vitában hozott határozata által ama hibáját jóvátenni, és határozottan ki­jelenteni, hogy a minisztériumnak adott bizalmi szavazat csak korlátolt volt, s hogy a kezdeti útról való megtérést a birodalom érdeke paran­csolja. Azon közben miniszterváltozás történt, s az új miniszter szabad tért talált. Ideje már való­ban, kissé tájékozni magunkat, ha várjon most más után haladunk-e ? Már előttem szóló kiemelte, hogy az ausztriai diplomatia működése felett sajátszerű homály lebeg, s hogy­ inkább csak véletlenségből mint akaratból történik, ha a nagy közönség néha egy kis világosságot nyer e részben. Egy azon­ban a be nem avatottak előtt is világos, hogy t. i. az uj nt sikere csak olyan, mint az előbbié; kétségkívül áll az, hogy a német szövetséghezi viszonyunk kevésbé erősbült, sőt a hideg­ség még nagyobb lett, és hogy, ha külsőleg béke és barátság létezik is, ez nem valami szí­ves és benső, a­mint hogy nem is lehet az. Az éjszak-németországi szomszéd állammal a szövetségi viszony külsőleg szintén zavartalanul fennáll, jóllehet az út, melyen ama hatalmasság halad, az osztrák érdekekkel nem igen egyez­tethető össze. A dolog facitját azonban az ké­pezi, hogy Ausztria pénz- és emberáldozatainak a másik állam húzza hasznát, hogy a herczegsé­­gek jogai mindinkább háttérbe szorulnak, s hogy pillantásunk komoran tekinti a jövőt, midőn a herczegségek a szomszédnak vagy egyenesen al­katrészét, vagy legalább tehetetlen vasalját ké­­pezendik. A herczegségek nem sokat nyertek Ausztriának Poroszországgali szövetségéből, el­lenben Poroszországnak sikerült Ausztria befo­lyását Németországban a zérusig leszállítni. Szónok válaszol az államminiszter némely teg­napi nyilatkozatára, a­mennyiben a külső poli­tikára vonatkoztak. Nem akar szólni a kabinet­kérdésről, mely tegnap— nem tudni mi okból — a miniszteri pad­ról fejtegetve jön, mert kell hogy feltegye, mi­szerint mind­az, a­mit a lapok a kabinetkérdés­re vonatkozólag az államminiszternek a képvi­selők egy részével folytatott magán­értekezle­teiből közöltek, úgy volt koholva, miután azon közlemények s a tegnapi nyilatkozatok oly ki­­áltólag különböznek, hogy csak az magyaráz­hatja meg e különbséget, ha a lapok híreit ko­holmánynak veszszük. De ,az oppositiót védel­mezni akarja azon szemrehányások ellenében, melyek az államminiszter részéről érték. Azt állítják, úgymond szónok, miszerint e házban felszólalások történtek, hogy Ausztria nagyhatalmi állásáról lemondjon. Ki mondta ezt valaha e házban ? mikor hozott a ház ilyfé­­le határozatot, mikor tett az ellenzék ilyféle indítványt ? Ha egyes tag a bizottmányhoz in­tézet jelentésében ily véleményt mondott is, de a bizottmány teljes határozottsággal ellene lé­pett e felfogásnak, és így nem szabad azt mon­dani, hogy e háznak egy pártja arra ösztönözné a kormányt, miként Ausztria mondjon le az eu­rópai tanácsbani részvételről. (Balról bravo! bravo!) Nem megmutattuk-e mi gyakorlatilag, hogy Ausztria nagyhatalmi állását fenn kell tartani; nem adtunk e a kormánynak 1862-ben e nagy­hatalmi állás megvédésére 53 millió rendkívüli összeget a rendes katonai budgeten felül; 1863- ban hasonló czélra 22 miliót, s a múlt évben is jelentékeny rendkívüli összeget? Azt hiszem, nem csal emlékezetem: egy ré­gibb okmányban, mely a katonai budget felett tett előkészületeim folytán jutott kezembe, va­lakitől, ki egykor a kormány tagja volt, ezt ol­vastam: „És ha szükséges, hogy Ausztria pénz­ügyileg helyreállíttassék, szükség esetén le kell lépnie egy időre az európai nagyhatalom színpad­járól, legsajátabb érdekeire szorítkozni, és várni azon időpontra, midőn ismét oly előre jutand, hogy kardját Európa mérlegébe vetheti.“ (Bravo, bravo!) Így nyilatkozott egy államférfi, ki, igaz, hogy ma már nincs az élők közt. — Ausztriának érdekpolitikát kell követnie, mely távol legyen minden legitimitási szédelgéstől és elvháborútól. Az államminiszter továbbá megjegyzi: Mit akar a ház: örök békét ? holott nem szavaz meg pénzt. Igen, ha egy 5—6 százezer ember­­nyi hadserget örökös hadi­lábon tartunk, na­gyobb befolyásunk lesz az európai ügyekre. De Európa ügyeit nem vezetik többé csupán a nyers haderő súlya által. A diplomatia feladata, hogy a viszonyok helyes felhasználásával, ügyes combinatiókkal feleslegessé tegye a nagyobb hadsereg kiállításokat, s csak azon pillanatra ké­szüljön, midőn a csupa okosság és ügyesség többé nem használ, s midőn a jogtalanság és erőszak ellenébe erőszakot kell állítni. Az államminiszter kereken szemünkbe mon­dá, hogy az ellenzék képtelen a kor­mányzásra, se tapasztalása nincs az ügyek­ben, se vezetésükre nem alkalmas. Az államminisztert tán az bírta ily nyilatko­zatra, mivel a ház emez oldalán, távol minden dicsvágytól és távol minden áhítozástól a kor­mányzásra, mely bizonyos emberekre, úgy lát­szik, rendkívüli csáberővel hat (helyes!) mindig csak az ügy, és nem a miniszteri tárcza utáni vágy nyilatkozott. Meg­van-e a tehetség, nem tudom, de azt hi­szem, ha kísérletet tennének, nem ütne ki roszul. Az államminiszter tegnap tett önvallomása őt kétségkívül azon meggyőződésre vezethette, hogy az ügyvédi irodában nagyobb tehetségek az államügyekben nem szerezhetők, mint a­mennyit a kormány egyik kitűnő tagjában kife­jezve találunk (bravó !), hogy Alsó-Ausztria bírói asztalánál, s a felső ausztriai országos fő­törvényszék elnöki székén az ember nem szerzi meg azon magasbrendű államférfi­ bölcseséget sem, melyet az államminiszter úr 1861-ben hi­vatalára magával hozott. (Nevetés). Igaz, mi nem őszülénk a diplomatia iskolájá­ban, bölcseségünket nem az irodai asztaltól hoz­tuk ; de azért annyi, a mennyi a túlsó oldalon össze volt szerezhető, ezen oldalon is csak ta­lálható lesz. (Nevetés.) — A schleswig-holsteini kérdés nem jut vala oly rész útra, ha a képes­ség nélküli ellenzék kezében lesz vala a veze­tés. (Helyeslések). Az államminiszter szemünkre veti, hogy az ellenzéknek központja nincs, — csak a véletlen hordá össze, s csak azért, hogy épen legyen ellenzék. Bennünket, mint gyakran elmondtuk, csak meggyőződésünk és az ügy iránti vágya­ink vezetnek. A személyes kérdés igen kicsi­nyes volt előttünk, ha dologról vola szó. Az ál­lamminiszternek és mindazoknak,kik oly szeren­csések, hogy az uralkodó bizalmát bírják, azt szeretném kiáltani. Örömest követlek, hogy oly útra tértek, melyet helyesnek ismerek el (bravó balról), a­mint követtünk évekig, habár önmeg­tagadással is, míg az az idő következett be, mi­dőn az államminiszter maga kinyilatkoztatá, hogy bátorság kell hozz­á, hogy vala­­ki a minisztériumot kövesse. Mi az oka, hogy a minisztérium egykori ba­rátai közül ma oly sokan fordítnak neki há­tat? hogy a miniszteri párt napról napra kisebb, az ellenzék erősebbé és hevesebbé lesz ? Mivel az államminiszter elhagyá ama jelszót: „állam­férfim­­el a közvélemény elsajátítása és kö­vetése.“ A közvélemény a minisztérium ellen nyilat­kozott, napról napra szélesedő körben ítéli el politikáját, és fordul el tőle. (Balról helyes­lések). Uraim! Mi, kik künn a tartományokban élünk, s érintkezésben vagyunk a néppel, tudjuk, és bi­zonyossággal mondhatjuk, hogy a közvélemény az egész birodalomban olyan, minőnek az ellen­zék óhajthatja,midőn a minisztériumnak azt kiált­­ja: térjen le az eddigi útról, s válaszszon jobbat. Szemünkre vetik, hogy nincs programmunk. Programmunk ott van a feliratban, az azon zászló, mely körül még kormánypártbeliek is sereglenek, midőn arról van szó, hogy a kor­mány ellenében a felirat valósággá váljék. Any­­nyit mondhatok : Bár­ki vezesse a kormány gyeplőjét, meg vagyok győződve, roszabbul nem vezetheti, mint most vezettetik; meg va­gyok győződve, hogy ha az ellenzék kormányra jutna, Ausztria államhajója, mely most körben jár, dagadó vitorlákkal és lengő zászlókkal jobb jövendő kikötőjébe érkeznék. (Nagy he­lyeslések.) Rechbauer éles bírálat alá veszi a kor­mány politikáját a Schleswig holsteini ügyben. Dr. Berger beszédének elején ugyanazon tárgyról szól, melyről Giskra beszélt, aztán áttér a külügyminisztérium részletes kiadásaira. Mostantól kezdve az ellenzék nem fog többé remegni, hogy minden indítvány és minden szó, mely részéről jön, miniszterkristyt idézend elő. Szóló különben, a­mi az ő saját személyét illeti, soha sem remegett. (Derültség.) Mostantól kezd­ve semmi vitának nem lesz többé helye, csak ártatlan társalgásnak, s akkor majd kitárhatjuk szívünket, a­nélkül, hogy félnünk kellene, mi­­szerint abból világrázó következmények ered­nek. (Derültség.) Egyet elfeledett az állammi­niszter úr e ház pártjainak éles bírálatában, hogy tudniillik a jelenlegi viszonyok tényleg az ő saját műve. A pénzügyi bizottmány által javasolt törlé­sek, a­miben Schmerling úr ugyan kétkedett, valóban gyökeres eszközök, mert megszüntetik a közigazgatási deficitet, a­mit eddig csak adós­­ságcsinálással szüntettek meg. A kormány azt mondta, hogy számaival a lehetőség határáig ment. Én a külügyminiszteri költség néhány tételé­ből kimutathatni remény­em, hogy a kormány még nem érte el a lehetőség határait. Én azt hiszem, hogy bizonyos kiadásoknál igen fény- szőleg jár el, és szükségesnek nevez oly dolgo­kat, melyek véleményem szerint csak fényűzés. Mindenekelőtt a római követség költségét ve­szem. Kijelentem előre, hogy saját csekély ész­revételeimben minden személyes tekintetektől ment vagyok, mert forrón óhajtom, hogy azon egyéniség, ki a római követi állomáson van, még sokáig mulasson Olaszország örökké derült ege alatt (nagy derültség), és időt nyerjen szent tanulmányokra, s a kereszténykatholikus ér­dekek és kereszténykatholikus hangulat előse­gítésére. Ha azonban, minden személyes tekintetek mellőzésével, azon összeget tekintem, melyet a római követség igényel, azt kell mondanom, hogy ama nagy költség épen nincs arányban az eredménynyel, s majdnem igazat szeretnék adni egy minapi szónok ama kifakadásának, hogy a katholikus Ausztria nagy áldozatai da­czára a külföldi katholikusok mégis nem Ausz­triához , hanem Francziaországhoz folya­modnak. A római követség összes költsége, a Santa rota két editorjának fizetésével együtt, 91,875 ftra tétetik. Talán czélszerűbb volna, ha e nagy költség, mennyiben annak Olaszországban kell elköltetnie, feloszlatnék, és ha Ausztria még egy más helyen is képviselve volna Olaszor­szágban, mint Rómában. Az új császárság azon fővárosában is, melyre a Popokatepet­ hó födött csúcsa lenéz (derült­ségül, igen magasra vannak számítva az osztrák követség költségei : 41,950 ft. Mi azelőtt Mexi­­coval semmi diplomatiai összeköttetésben nem álltunk. Ugyanez áll Ausztria diplomatiai kép­viseletére nézve Németországban, mely 230,795 ftba kerül. Azon a pénzen, a­mit itt meg lehetne takarítni, a hadügyminiszter két zászlóalj gya­logságot tarthatna, a mi bizonyára nagyobb ha­tást tenne, mint ezek a követségek. (Derültség.) Végül következő indítványt tesz : „A kormány szólittassék fel, hogy 1866. ja­nuár­­­től kezdve a római és mexicói követség, s a kis udvaroknál levő követségek kiadásait az állam pénzügyeihez és képviseletének szüksé­géhez mérve szabályozza, s név szerint a kasseli, darmstadti és badeni követségeket szüntesse meg.“ (Az indítvány pártoltatik.) T­i­nti a ház jogát a külü­gyekhez hozzászól­­hatni fenntartani kivánja. Panaszkodik azon mód felett, melylyel a korábbi külügyminiszter tönyelgő és lenéző modorban értésére adta volt a háznak, hogy a külügyi politikához nem ko­­nyit, de ő úgy van meggyőződve, hogy az ál­lamférfi­ bölcseséget nemcsak a salonokban lehet megtanulni, a­hol az ifjú diplomaták ke­resik. Szónok a Dánországgali békeszerződés előterjesztését kívánja, miután a népképviselet­nek jogában áll azt tudomásul venni. A herczeg­­ségekre nézve megjegyzi a szónok, hogy Ausz­tria együttbirtoklása rájuk nézve szerencse, különben már rég porosz alattvalók lennének. Végül a kormány javaslataihoz csatlakozva in­dítványozza, hogy a magas ház határozza el : 1) A rendkívüli diplomatiai kiadások, 46,060­­ forint, megszüntetendők. 2) Az egész szükséglet, 2,226,430 ft, megszüntetendő. 3) Ez összeg ere­jén belül a virements megengedtetik. (A kül­ügyminisztérium összes költségvetése ez indít­vány által 9000 írttal kisebb lesz, mint a pénz­ügyi bizottmány javasolta.) Az indítványt sokan támogatják. Schindler sarcastikus módon nyilatkozott azon fel sem vevés ellen, melyet a képviselőház tapasztal, midőn a külügyekkel akar foglalkoz­ni ; gúnyolta a diplomaták önhittségét, s végre igen gyakorlati és figyelemreméltó módon fejte­gette annak szükségességét, hogy a kereske­delmi összeköttetés Olaszországgal helyreállít­tassék. Az állam­miniszter úr saját pártjának — úgy­mond — sorakozni kell, ha meg akarja érde­melni a párt nevét. A miniszter értekezéséből az látszott, mintha Ausztriában senki sem tudná, mit akar Ausztria, csak a miniszter, de ez sem mondta meg, mit akar Ausztria. (Derültség.) Ő nem azért van itt, hogy a miniszter óhajtásait kipuhatolja, habár ezek a vita nélküli budget­­tárgyalásra vagy a 13-dik paragrap­usra vonat­kozzanak is. A miniszter azt mondta : neki kö­telessége, majoritás nélkül is kormányozni. De a mi kötelességünk az igazat kimondani, s a nép jólétét és érdekeit előmozdítani. Ha nem le­hetséges, hogy szavunk a miniszterhez utat ta­láljon, mégis utat tör az magának egész a leg­felsőbb akaratig, mely minden változás fe­lett áll. A diplomatiára térve, igy beszél szónok. Eszembe jut I. Napoleon és III. Napóleon, kik nem ültek a hessen kasseli és hessen darmstad­ti követségi irodákban, mégis cselekedtek egy pár csinos diplomatikus dolgot, ha igaz. (De­rültség.) M U h­­ f e­­ d azon elvi kérdéshez szól, vájjon a külügyek a birodalmi tanács elé tartoznak-e, s az alkotmány szavaiból kimutatja, hogy mint közös ügyek, okvetlen oda tartozn­ak. Ha az al­kotmány szerint ingatlan államjavak szerzése nem tartozik is a birodalmi tanács elé, de ennek helybenhagyása nélkül nem lehet semmi ingat­lan államjavat elidegenitni, s szóló kiváncsi, ho­gyan fogja magát igazolni a kormány a ház előtt, ha az Ausztria által a herczegségekben szerzett birtokjog másra szálland­ó". Szóló ki­vánja, hogy Ausztria járuljon az épen most Frankfurtban tett indítvány pártolásához Herbst végül Tinti indítványát támadja meg. Ez indítványnak ugyan az a csábító ol­dala van, hogy 9340 fttal nagyobb törlést tesz, mint a bizottmány, hanem a virement­ok megen­gedését szóló nagyon aggasztónak tartja, s nem egyezhet oly törlésbe, melyről nem tudja, hogy hol történik az a törlés. Ha a virement-okat nem Fest, mart 31.1865. (Fk) Nincs kétség, hogy azon viták, melyek jelenleg a bécsi birodalmi tanács alsóházában az 1865-ösiki budget körül folynak, hazánkban is érdekkel fognak olvastatni, de azt nem mernék állítani, hogy ez érdek sokkal nagyobb teend an­nál, melylyel például a porosz kamarák vagy a párisi törvényhozó testület tár­gyalásait kísérni szoktuk. Elismerésre méltó azon lelkiismeretes­ség, melylyel a bécsi követek háza a köz­­igazgatás egyes ágaiban minél tetemesb megtakarításokat szándékozik keresztül vinni, de ezek egyes cseppek, melyek a tengerből kimerittetvén, ezt utóbbit épen nem apasztják. Hanem — miként már a minap fejtegettük — gyökeres átalakítás nélkül ennél többet nem lehet tenni. Az alsóház­i­a­g­y­e­­­öröködik kisszerű téren. A kormány csak 20 milliót akar elengedni, a követek háza pedig 25 mil­liót töröl ; ez a vita főtárgya. Hogy az alsóház ily kisszerű tért vá­lasztott magának, hogy oly aprólékos szempontból tárgyal egy nagy ügyet, ez az, a­mit ellene szemrehányásképen fel kell hoznunk. Az államminiszter múlt keddi beszéde, mely olvasóink előtt is ismeretes, nyílt­ságra és határozottságra nézve semmi kí­vánni valót nem hagyott, és nagy fe­szültséggel vártuk, mit mondana rá az ellenzék ? Azóta ennek legjelesb szónokait hallot­tuk beszélni, és mi körül forogtak e be­szédek ? A schleswig-holsteini kérdés, a római követség és hasonló tárgyak, többé­­kevésbé szellemdús, de semmi esetre nem új megjegyzésekre adtak alkalmat. — Ut csak az volt, a­mi az államminiszter azon állításának megc­áfolására mondva jön, miszerint az ellenzék nem volna képes kormányt alkotni. Szívesen aláírjuk azt, a­mit Giskra úr ezen állítás ellen mon­dott ; helyesnek tartjuk mi is azon néze­tet, miszerint a kormányzás mestersége nem valami mysterium, melyet egy fel­sőbb hatalom csak egy-két választottjá­nak szelleme előtt szokott leleplezni ; azt sem hiszszük, hogy a miniszteri tárczából oly varázsillat ömlik ki, hogy — a­ki ke­zébe kapja és kinyitja — azt mindjárt valami rendkívüli ihletettség szállja meg, s hogy például egy kisvárosi polgármes­ter egyedül a miniszteri czím felvétele ál­tal mindjárt magasabb rendű lénynyé változik. A bécsi ellenzék kétségenkívül elég gazdag oly értelmi tehetségekben, kik a miniszteri székeknek becsületére fognának válni. De nem kizárólag a kormányzási k­é­­p­e­s­s­é­g a fődolog, hanem a kormány­zási elvek is. És miben különböznek e tekintetben az ellenzék emberei a kormánytól ? • Abban, hogy­ a szabadságnak, az alkot­mányosságnak valamivel nagyobb mér­tékét kívánnák, mint a­minőt a mostani kormány megadni kész ? Igenis, ez min­den más államban elegendő volna egy pártprogramm alapjául, csak Ausztriá­ban nem. Itt első kérdés az : miképen érhető el, hogy a birodalom minden népe önkény­­tesen és saját jognézletei értelmében ve­hessen részt a közügyekben, s élvezhesse azt a szabadságot, melyre a törvények szerint jogos igénye van. Van-e a bécsi ellenzéknek határozott eszméje arra nézve, hogy miként lehetne ezt kieszközölni ? vagy — világosabban szólva­­— van-e határozott programmja a közjogi viszály megoldására nézve ? — Mert — ezt nem lehet eléggé ismételni­­— ez az első, a fődolog. Az államminiszter úr újra kimondá, miszerint az alkotmánynak — a­mi alatt ő természetesen csak a februári alkot­mányt értheti — a birodalom keleti felébeni valósítása az ő kormányának még most is változatlan czélja. — Új­ra — talán már harmadszor — szólíta fel az ellenzéket, ha ő mást akar, álljon­­ elő pozitív javaslattal, — és mit mondott erre az ellenzék ? Ennek szónokai közül egyetlenegy sem vette fel eddig az államminiszter által odavetett keztyűt; egyetlenegy" sem mon­dás hisz épen ez a baj, kegyelmes uram, hogy te a lehetetlent tűzted ki czélul; ezen meg ezen pontokhoz mi is ragasz­kodunk, de ebben meg ebben engedni vagyunk készek ; próbáljuk meg ily ala­pon az egyezkedést. . . Mindezekről sem­mit sem mondtak az urak; nagy óvatosan kerülték a magyar ügy érintését azon percztől kezdve, midőn Schmerling a fen­tebbi felszólítást intézte a házhoz. Csak váltig ismételték, hogy nekik van pro­gram­juk, és ez a februári alkotmány, meg az ez évi felirat. E feliratot annak idején mi is méltányoltuk, de abban csak általános kívonatok lőnek kifejezve, a­mi pártprogrammnak alig nevezhető. Ha pe­dig a februári alkotmány képezi az ellen­zék program­ját, akkor hol van éppen a legfontosb kérdésre nézve a különbség közte és a kormány közt? mert ha bár­mely más kérdésre nézve szemére vethet­nék a kormánynak, hogy a februári al­kotmánytól eltért, de a magyar ügy terén bizony nem lehet ilyesmit mondani róla, és ha e téren vádra ok vagyon, ez inkább az ellenkező irányban keresendő. Ezzel visszatértünk kiindulási pontunk­hoz, azon állításhoz t. i., hogy míg kor­mány és parlament a magyar ügy körül egyaránt ragaszkodik a februári alkot­mányhoz, mindaddig az egész vita ránk nézve csak oly érdekkel bír, a­milyent bármely" idegen ország alkotmány vitái is kelteni képesek, s mindaddig az ellenzék hiányával vagyon azon főkelléknek, me­lyet ez idő szerint az osztrák birodalom kormányától követelni kell, és ez­ a közjogi viszály kiegyenlítésének képessége. E képesség nélkül ellenzék soha ko­molyan nem veszélyzendi a kabinet fenn­állását; félelmes vetélytárs csak az lehet­ne, a­ki a birodalom nyugati felének al­kotmányos szabadságra irányzott vágyát a keleti fél történelmi jogainak teljes ér­vényesülése mellett kielégíteni képes volna.

Next