Pesti Napló, 1865. április (16. évfolyam, 4087–4511. szám)

1865-04-01 / 4087. szám

engedik meg, s ha az agro sü­lyed, a megta­karítások ez esetben az államnak esnek javára, mialatt a virement-ok megengedésével az a mi­nisztériumnak jut. Szóló csak a bizottmányi in­dítvány elfogadását ajánlhatja. A tárgyalás másnap folytattatott. Különfélék. Pest, mart. 31. * Mint biztos forrásból értesülünk, herczeg­­primás­­ eminentiája a középdunai gőz­hajó-társaság részvényesei közé jelenté­keny összeggel jegyezte fel nevét. * Lapunk tegnapi számában közlött „F­e­l­­hívás egy k­öz­ép-du­n­ai gő­z­h­a­j­ó-tár­sa­ság­ alakítására“ tévedésből került oda. Figyelmeztetjük­­. olvasóinkat, hogy tekintsék azt nem létezőnek, s tekintsék létező­nek azt a felhívást, melyben az aláírás határ­napja 15-dikére van kitűzve. — Schmerling államminiszter, mint tudva van, múlt szombaton más nyilatkozatot tett, mint múlt kedden. Szombaton egy conferentiában azt mondá, az összes minisztérium lelép, ha a reichsrath be nem éri annyi levonással a bud­­getből, a­mennyire a minisztérium ajánlkozott. Múlt kedden a reichsrath képviselőházában azt nyilvánítá, hogy a budget kérdésben való lesza­­vaztatását nem fogja oknak tekinteni a lemon­dásra. Az ellenmondást némelyek így magya­rázzák : Múlt szombaton az államminiszter csak azon esetre igéri lemondását, ha mind a két ház ellene szavaz. Mások azt beszélik, hogy az államminiszter ő­felségénél időközben magán­kihallgatáson volt s meggyőződött, hogy legfelsőbb helyen még mindig bizalomban része­sül . Ennek következtében történt, hogy ked­den máskép beszélt, mint szombaton. — A pesti jótékony nőegylet részére ajándé­kozott 20 él fa nem Luczenbacher testvérek, ha­nem Luczenbacher Pál úr kegyes ado­mánya. Fáy Gusztáv operáját nagyban tanulják. Mind a zeneszerzőnek, mind a műkedvelő kö­zönségnek érdekében állván, hogy e mű még az ünnepek előtt színre kerüljön, e miatt, úgy halljuk, ma, szombaton nincs is operaelőadás és kárpótlásul „Kamilla“ már jövő hétfőn fogna adatni. Mindazok, a­kiknek alkalmuk volt e zeneműből egyes részleteket hallhatni, a legna­gyobb elismeréssel nyilatkoztak róla. * Több postatiszt nevében egy nyilatkozat küldetett be hozzánk, azon megrovás következ­tében, melylyel a „P. Napló“ különféléi közt né­hány nap előtt, egy postatisztet udvariatlansá­gáért illettünk. E nyilatkozatban a szerkesztő­ség felszólíttatik „oly értelemben eny­híteni a megrovást, hogy az nem vonatkozik a postahiva­talnokok összes személyzeté­re.“ Mi készséggel teszünk eleget e kívánság­nak, s annyival is inkább, mert a szóban forgó megrovást saját megbizottunk által szenvedett udvariatlanság következtében tettük egy egyén irányában. H­ihi­rdet­mény. A nagym. m. kir. hely­tartótanácsnak f. é. febr. 6-án kelt magas intéz­­ménye folytán következő, a budai két- és egyfo­­gatú bérkocsik számára megállapított és folyó évi március i-sejétől érvényes díjszabályzat té­tetik közhírré: A)Díjszabályzat 21ovas bérkocsik számára. I. Időszerinti meneteknél. Egy egész napra reggeli 7 órától esti 10 óráig Budapest városok sorompóin belül, a pesti vá­roserdőt is belértve 6 ft, fél napra reggeli 7 órá­tól délutáni 2 óráig vagy délutáni 2 órától est­véli 10 óráig a fentebbi kötelezettség mellett 3 ft 30 kr, félórára 70 kr, három negyed órára 85 kr, egy egész órára 1 ft, minden további ne­gyedórára 25 kr. II. A budai indóháztól és viszont a magán­há­zaktól a vaspályáig való járatoknál. Krisztinavárost illetőleg 80 kr, Budavárába, Rácz-, Víziváros és Országút külvárosokba 1 ft, Újlak külvárost illetőleg 1 ft 20 kr, Ó-Budára 1 forint 60 kr, a pesti bel- és Lipótváros-részek­­be 1 ft 50 kr, Pest város minden egyéb részei­be 1 ft 80 kr. III. A dunagőzhajózás bombatéri állomásától és viszont a magán­házaktól ez állomásig. Vízivárost illetőleg 60 kr. Rácz- és Krisztina­városokba 80 kr. Budavárát, Országút és Újlak külvárosokat illetőleg 1 forint, Ó-Budára 1 ft 60 kr. IV. A dunagőzhajózás tabáni állomásától és viszont a magán­házaktól ezen állomásig. Ráczvárost illetőleg 60 kr, Krisztina és Ví­zivárosokba 80 krajczár. Budavárát, Országút és Újlak külvárosokat illetőleg 1 ft, Ó-Budára. 1 ft 60 kr. V. Budáról a pesti vaspályához teljesítendő járatoknál 1 ft 50 kr. VI. A bérkocsik minden egyéb járatai Buda­pest sorompóin belül, a várat is beleértve, vagy a budai városmajorba, a pesti városerdőbe, Or­czy-kertbe való járatoknál mindig a menetben eltöltött időre eső árszabály szerint fizetendők. VII. Lóverseny alkalmával a pályatérig és vissza öt forintnál magasabb díj nem köve­telhető. B) Díjszabály­zat 1 lovas bérkocsik számára. I. Időszerinti meneteknél (a vár kivételével.) Az első negyedórára 25 kr, félórára 40 kr,há­rom negyedórára 60 kr, egy órára 80 kr, min­den további negyedórára 20 kr. II. A várba fel, vagy onnan le váló járatoknál az egy lovas bérkocsik viteldija fél órai díjnál kisebb nem lehet. III. A budai vaspályaudvartól a városrészekbe és viszont teljesítendő járatoknál. Krisztinavárost illetőleg 50 kr. Bud várába Rácz Vízivárosba és Országútra 76 kr. Újlak külvárost illetőleg 80 kr. 0­ Budára 1 forint 20 krajczár, a pesti Bel- és Lipótváros-részekbe 1 forint, Pest egyéb város­részeit illetőleg 1 ft 20 kr. IV. A dunagőzhajózás bombatéri állomásától a város­részekbe és viszont ezen állomásig. Vízivárost illetőleg 40 kr, Budavárába, Rácz­és Országutra 70 kr, Újlakra 80 kr. Ó-Budára 1 forint. V. A dunagőzhajózás tabáni állomásától és viszont ezen kikötőhöz teljesítendő járatoknál. .Ráczvárost illetőleg 40 kr, Budavárát, Krisz­tina és Víziváros külvárosokat illetőleg 70 kr, Országút és Újlakra 80 kr. Ó-Budára 1 forint 20 krajczár. VI. Budáról a pesti vaspályához teljesítendő járatoknál 1 ft. VII. Minden egyébb járatok Budapest sorom­póin belül, úgy a budai városmajorba, a pesti városerdőbe, Orczy-kertbe való járatok az óra­szám szerinti díjjal fizetendők. VIII. Átalános rendszabályok. 1. Fentebbi dijak Budapest városok sorom­póin belül reggeli 6 órától esti 10 óráig érvénye­sek, korábban vagy későbben — k­ivéve a szín­házbeli hazavitelt, mely a fennérintett ár szerint fizetendő — teendő járatok a rendes dijak felé­vel még pótolandók. 2. Lánczhíd- és alagút-dijak jövet és menetre a kocsi használója által fizetendők. 3. Ha a kocsi a visszamenetre nem használ­­tatik, e czímen külön díj nem követelhető. 4. A bérkocsisok csak a város sorompóin kí­vül teljesítendő meneteknél kötelesek járművei­ket kivilágítani. 5. A kocsi belsejébe el nem helyezhető na­gyobb ládáért vagy csomagért külön 10 fize­tendő. 6. Budapest város sorompóin kívüli járatok külön egyezség szerint fizetendők ugyan, de a Laszlovszkykertig, a Lipótmezőig, vagy Sashegy körüli vidékig az óraszámszerinti díjon felül egy harmadrésznyi pótléknál nagyobb nem kö­vetelhető. 7. A járati idő azon perc­től számítandó, mely­ben a bérkocsis állomáshelyét elhagyta. 8. Minden állomáson lévő bérkocsis köteles idő­t időjárásral különbség nélkül a meghatáro­zott dij szerint hajtani. 9. A bérkocsis köteles a vendéget az időre figyelmeztetni. 10. Ezen vitelárszabály a városház kapuin, nem különben mindazon szegletházak sarkain, hol bérkocsi állomások vannak, állandóul kifüg­gesztve tartandó, úgy nem különben a vaspálya­­udvarok csarnokaiban, a gőzhajók bejáratainál, valamint keretekben üveg alatt minden vendég­­ségben és szállodákban, minden bérkocsiban pe­dig hosszú zsinóron függve úgy tartandó, hogy mindenki szabadon olvashassa. 11. Minden bérkocsis köteles magánál egy kisded lapon nyomatva a díjszabályzatot horda­ni, melyre kocsijának száma légiérül feljegy­­zendő, s minden vendégnek egy ily lapot adni, hogy minden netaláni visszaélés, vagy gorom­baság esetében a bérkocsis ellen annak előmu­­tatása mellett a városi kapu­.hivatalnál panasz tétethessék. 12. Ezen vitelbér, vagy az elősorolt rendsza­bályok áthágásai s bármely bérkocsis által el­követett zsarolás és illetlenség esetei 1 — 25 ftig terjedő s a helybeli szegény-alap javára fordí­tandó birsággal, esetleg 5 napig terjedhető fog­sággal büntetendők. Budán, febr. 25-én 1865. A kapitányi hivatal. TARCZA. A száműzött leánya. Regény. • Irta JÜL»Jo«. Második kötet. XXVI. Az ég is megszánta. Első pillanatra, midőn ismét fedél nélkül, s mindenkitől elhagyatva az utczán látta magát Kamilla, szivét szorulni érzé, s lélegzete akado­zott, de csakhamar a gondolat : Kázméron se­gíteni kell, s ezt kívüle senkitől a világon nem várhatja, bátorságot és erőt önte­k belé. Elindult felkeresni az olasz dalszínház művezetőjét, mert az eszme, melyet Mathilde ébreszte benne, meg­­érlelődött lelkében, s úgy ragaszkodott hozzá, mint az egyedüli boldogító hithez. Nem látott más ösvényt, nem talált más utat, mely­et a bálványozásig szeretett férjének boldogító kar­jai közé vezesse; pedig e vágy, e remény tarta őt az életben csak. Mire nem képes az égető szükség, kétségbe­ejtő helyzet vezetni az embert? A­mire jobb körülmények közt irtózattal gondol, a­mit haj­meresztő eszmének vél, sőt kivihetlennek kép­zel azt két kézzel ragadja meg a sors üldözései közepette, ha abban csak valószínűsége is mu­tatkozik a vigasztalásnak. Kamilla az ő vég­­hetlen szerénységével, azzal az ártatlan egysze­­r­ű éggel, áldott, bátortalan szívével most egy­szerre bátorságot nyert e világvárosban oly művezető elé lépni, kinek alkalma van a föld nevezetességeit maga körül gyűjteni, de ő nem rettent vissza, mert minden léptét az a gondo­lat vezérlé : Kázméromért teszem. Bámulatos határozottsággal lépett a tekinté­lyes úr termébe. A művezető meglepetéssel fogadá Kamillát, s szemeit úgy rajta feledé, hogy csak későn ju­tott eszébe látogatónőjét üléssel kínálni. Sok szenvedés, hozzá súlyos betegség, a leg­szebb arczokat megfosztó bájaitól, annyira, hogy a legkikiáltottabb szépséget, ha ily körülmények után látjuk először, képtelenek vagyunk felfe­dezni, miben rejlettek kecsei, hol tanyázott az érdekeltség, s mi ragadhatta el annyira az em­bereket? Más jellemet nyernek a vonások, más kifejezést az arca, más tekintetet a szemek, más szint a bőr, más mosolyt az ajkak, és majd minden esetben a szépség hátrányára. Kamillá­nál mindez előnyösen ütött ki, úgy, hogy az el­tűrt csapások és átszenvedett kínok után nem szenvedélyeket gyújtó, hanem áhítatra indító jön. Olyan volt, mint egy szent, ki még földi szenvedések nyomása alatt van, de mosolyog, mert az eget látja megnyílni, hova tiszta lelke felszálland, s az ember szemei akaratlan hom­lokára estek, a dicskert, a szentek e menyei ko­ronáját keresendők. Szépség volt, de nem oly mindennapi, ki gyönyörre igéz, hanem üdvös­ségre emlékeztet. — Uram — szólt Kamilla — van ideje en­gem meghallgatni? — Szolgálatára vagyok. — Szándékom a színpadra lépni. A művezető visszahökkent. — Van hozzá hangom — folytatá Kamilla — tan­ulmányoztam a zenét és éneket. — Ha szabad kérdenem, ten-e már valahol kísérletet ? — Soha. A művezető mosolyogva rázta fejét, s szünet után mondá : — Ismeri kegyed a párisi ítészet és közönség igényeit? Itt, asszonyom, elismert nagyságok felett is palctát törnek, s gyakran oly művésze­ket, kik másutt ünnepelt egyének voltak, ki­ket más nagy színpadokon lelkesedéssel fo­gadtak , s nagy névvel jöttek ide, itt elbuk­tatták. A párisi színpad a művészet napja, mely mindenfelé elárasztja fénysugarait. Ha feltűnik itt-ott egy csillag, elhomályosul, mi­helyest e fénytenger köréhez közel ér. Előbb nevet kell szerezni másutt, aztán nyitva áll dalszínházunk a kísérletnek, a siker, mint mondom, még akkor sem biztos, de ha igen, megállotta a tűzpróbát, s a valódi művészet csarnokába jutott. — Én nem álmodozom nagyságról, világra szóló névről, nem diadalokról és milliókról, mert engem sem hiúság, sem dicsvágy, vagy kincs­­szomj nem csábított e lépésre, nekem a kény­szerűség adá e tanácsot. Én egy szegény terem­tés vagyok, kit a sors üldöz; nekem az önfenn­tartási kötelességen felül még más, egy igen szent tartozásom van, én a legszerényebb állás­sal is beértem volna, és — téve hozzá szívmetsző sóhajjá — hálával fogadnám, ha valaki képessé­gemet felhasználhatná. Arcza, szemei elárulták, hogy lelke mélyéig meg van rendülve a fájdalomtól. Úgy kelt fel üléséből, mint ki utolsó reményét is elveszte­ — Mélyen meghatta magát, és távozni akart. A művezető meg volt hatva a bánatos alak lesújtott kinézésén. Érzéssel nyúlt Kamilla keze után, s visszatartóztatá őt. — Várjon asszonyom. Végszavai változtat­tak a dolgon; ha kegyednek nincs nagy igénye, ha nem akar ragyogni és feltűnni, akkor tán ki­vihetünk valamit. Kicsibe múlt, hogy Kamilla térdre nem esett e férfi előtt. Kezét melegen megszok­ta, s oly há­lásan tekinte rá, hogy a művezető szemeibe kön­nyek nyomultak. — Ha nincs nagyon terhére — folytatá a művezető — kérem, üljön zongorához, s énekel­jen valamit. Kamilla zongorához ült, s kérdé : — Mit tetszik parancsolni­? — A mire kegyed legjobban elkészült. — Fájdalom, nem készülhetek, mert azon nap, mikor erre határozom magamat, roszul lettem, s tartós betegség után ma tevem első ki­menetelemet — őszintén sajnálom. Kamilla elismeréssel hajta meg magát és szólt : — Kegyeskedjék tehát elembe adni valamit. A művezető egy halom hangjegy közé nyúlt, néhányat félre lökött, s aztán egyet Kamilla elé tőn. — Jó lesz ? Ha­ngjában fekszik ez ? — Gondolom igen - - felelé Kamilla, s ujjai végig repültek a billentyűkön - aztán énekelt. Luciából az őrülési jelenet volt, mit előadni kapott, tehát nemcsak hogy hangjában feküdt, de kedélyével is összehangzott. Éneke a műveze­tőnek minden szét összejárta. Állát tenyerébe rejtve, szemeit átjárón függesztő Kamillára, s el­gondolta, hogy ezen alak ezzel a hanggal minő Lucia lesz. Nem szólott, nem tapsolt, nem mo­­solygó, hanem minden hangot ellesett. Kamilla oly bensőséggel, annyi érzéssel éne­kelt, mintha szomorú sorsát panaszolná el, s mellette kényei egyre hulltak. Már rég elhallgatott, s a művezető még min­dig rászegzett szemekkel és mozdulatlan állt, úgy, hogy Kamilla már nyugtalankodni kez­dett, pedig e műértő férfi még mindig a remek előadás utóhatását élvezé. A gyönyörű hang, szabatos előadás, bájos alak, egészen ábránd­ba ringaták. Egyszerre felrezzent, meghajta magát Kamilla előtt, s órájára tekintve monda : Most tíz óra, még intézkedhetem ma, le­gyen szíves délután fél ötkor a dalszínház tere­mébe fáradni. Addig is fogadja szerencsekí­­vánatomat, s a biztosítást­, hogy én egészen meg vagyok nyerve a kegyed részére. Kamilla hetek óta e pillanatban érzett először valami kellemes érzést szívén átvonulni, a bá­nattól elcsigázott lelke is beborult, szellemi egén a komor fellegeket szakadozni látta, egy csilla­got is vélt észrevenni, de még homályban, ez reménycsillaga volt. Megköszönte a művezető nyájasságát és tü­relmét, azután búcsút véve távozott. Egyenesen a „rue de Clych­“be ment, megállt a nagy kő­fal előtt, s szerette volna rajta átkiáltani: lel­kem Kázmérom, itt vagyok! Imádkozzál, mert életünk sötét világába egy fénysugár tört be, e sugár az égből jön. Kázmér, nemsokára az enyém leszesz ismét. Azután fel s alá járkált, tervezgetésekbe és gondolatokba mélyedve de szemei örökké a kőfalon függtek. Több óra telt el, őröket is többször váltottak, de Ka­milla még mindig ott időzött, sirt, sóhajtott, Is­­e­h- t?kaszkodék, és ismét járkált. Ez igy tar­tott fé tizenegytől három óráig; éllen és szórá­ján volt egész nap, de ő ezt nem is érté. Elin­­.u.. ’ az utcza sarkán még egyszer visszapillan­­ni? siet teljes épületre, s mintha varázs volná, lépteit ismét oda irányzá, nem tudott fő­­e megválni, könnyebb volt lelkének, ha szemeit ott pihenteté, s ott maradt volna megint, mié a kimerültség lábairól leveri, ha a sorsukat eldöntő óra nem várná, de a fél ötre közelgett és ő el­­sza­lszthatná szerencséjöket ? T­ehát menni kell. ■ A viszontlátásig Kázmérom — sóhajtó — Nemzeti színház. Apr. 1-re van kitűzve: „MONTJOYE.“ Dráma 5 felvonásban. — Távirati tudósítás a bécsi börzéről mart. 31-ről. 5%­ metalliques .... . 70 95. Nemzeti kölcsön .... . 77. 20. Bankrészvény .... . 795.­­. Hitelintézet......................... . 183. .. Londoni váltók .... . 110.50. Ezüst ............................... . 108. 50. Arany ............................... A „P. Napló“ magán távsürgönyei. Bécs, mart. 31. Az alsóház mai ülésé­ben Kaiserfeldnek a pénzügy kezelése ellen irányzott megtámadásaira Plener válaszol. Schmerling államminiszter visszauta­sítja Kaiserfeldnek hanyagsággal és a tevékeny előretörekvés hiányávali vád­ját; az előbbi időkbeli eljárásra emlékez­tet, felemlíti, hogy természeténél fogva hajlandóbb a támadó, mint a védelmi el­járásra , hogy a magyar kérdésben e reá több ingerrel bírna a sebes eljárás, mint a bevárás. Az oly igen kárhoztatott poli­tikának oka nem a tetterő hiányában ke­resendő, hanem azon meggyőződésben, miszerint bizonyos kérdések megoldásá­hoz a mindent megszelidítő időnek kell legnagyobb részben járulni. Az államminiszter meg van arról győ­­ződve, miszerint egy két év előtt, vagy tavaly egybehivandott magyar ország­­gyűlésnek nem lett volna kedvező ered­ménye. A magyar országgyűléssel szem­ben nem lehet más politikát követni, mint annak oda vezetésére törekedni, hogy a birodalmi alkotmányt elismerje; a kor­mánynak ezen elvet gyakorlati alkalma­zásba kell hoznia, ez pedig sajátságos ne­hézségekkel jár. Mi az — kérdi Schmerling — a­mit ez idő szerint magyar jognak neveznek ? Ezt egy nagy párt előtt az 1848-as tör­vények képezik. De miképen lehetséges azt összeegyeztetni, hogy egyfelől az 1848-as törvények elismertessenek, más­felől meg a mi birodalmi alkotmányunk állíttassák a közélet alapzataként fel ? Miben áll a kiegyezkedés? Abban, hogy a magyar nép és a magyar ország­gyűlés azon meggyőződésre jusson, mi­szerint elhatározó megrostálás alá kell az 1848-as törvényeket vetni, oly irányzat­tal, hogy azokból mindent el kell külö­níteni, ami a mi alkotmányunkkal ellen­tétes. Hogy azonban Magyarországon jelenleg nem ezen értelemben veszik a kiegyezk­edést, arra nézve senki se ámítsa magát. Az úgynevezett " conservativ párt iránt­ legkisebb rokonszenvünk sincsen, azok a mi legátalkodottabb ellenségeink, annyira meg­átalkodottak, hogy az ő ak­náik még itt e házban is működnek. Végül kijelenti Schmerling, az összes kormány nevében, miszerint Kaiserfeld azon állítására, miszerint a birodalom egy részének, név szerint Magyarországon csak a tényleg uralkodó a határozottan szembe­álló — hogy a császár minden magyar­nak törvényes királya. A jogosságnak nem feltétele a megkoronáztatás; a csá­szár ez időszerint Magyarország törvé­nyes királyának tartja magát, és minden leyális magyar elismeri annak. Az udvari alkanczellár védelmezi a budget tételeit. Végül elfogadtatik az a bizottság javaslata szerint, revirement megengedése mellett. Ezután az erdélyi udvari kanczellária költségvetése vétetett átalános vitatás alá. A válaszfelirat tárgyalása a franczia törvényhozó testben martius 27-ben. Az elnöki széket Schneider al­elnök úr foglalja el. R­o u h­e­r úr, az államtanács elnöke és a kor­mány többi képviselői helyeiken vannak. Napóleon herczeg a hallgatók közt. Napi­rend: a válaszfelirat általános tár­gyalása. 0­­li­vier Emil: Teljességgel nem volna hasznos dolog politikai tárgyalásokban általá­nos vitatkozásokra szorítkozni, melyek csillo­gók lehetnek ugyan, a nélkül azonban, hogy gyakorlati eredményre vezetnének , az sem kí­vánatos, hogy mindig részletes vitákká legye­nek, melyek hasznosak lehetnek ugyan, s mégis elégtelenek. Szükséges néha általánosan szét­tekinteni a politikai helyzeten, miszerint az em­ber mind magának helyes fogalmat képez­zen, mind másoknak kimutathassa a helyes ös­vényt, melyet követni kell. (Helyeslés.) Én a jelen pillanatot épen alkalmasnak tartom azon általános széttekintésre, melyet önök engedel­­mével tenni fogok. Mindenki, ki gondosan tanul­mányozta a császári kormány politikáját, kény­telen megvallani, hogy a mostani rendszer meg­alapítása óta két eseménynek nagy befolyása volt a kormány alkotmányos gépezetére és cse­lekvéseire : e két esemény az olasz háború, és az 1863 ki általános választások. Egy régibb alkalommal kimutattam, hogy az olasz háború az amnestiát, a nov. 24-ki rendeletet és Fould úr pénzügyi újításait idézte elő. Most igyekezni fogok kimutatni, mik voltak, és mik lesznek eredményei az 1863-kai választásoknak, mikor a politikai élet az egész országban újra feléledni látszott. A harcz kemény volt, az ellenzék sok helyen sikert aratott, s tetemes kevesbségeket nyert még ott,is, hol siker nélkül küzdött. Pá­­ris, mely eddig meg volt oszolva, egyesült. A jelöltek körleveleiről ítélve, az ország így lát­szott szólni : „Semmi forradalom ; őszinte elfo­gadása a fennálló kormánynak; de béke és szabadság!“ — Béke, miszerint a belszabadsá­­gok kellőleg kifejlődhessenek, és szabadság, miszerint a közbátorság és nemzeti méltóság biztosítva legyenek.“ A két fél jelöltjei majd­nem ugyanazon nyelven szóltak, csakhogy­ az ellenzék jelöltjei a szabadságra fektették a na­gyobb hangsúlyt, a kormány jelöltjei pedig a békére. E fontos mozgalom közepette a kor­mánynak világosan meg kell­ változtatni ma­gaviseletét , de e változás természetére nézve két­ egymástól egészen eltérő vélemény ural­kodók. Némelyek azt hivék, hogy a november 24-kei rendelet el volt hirtelenkedve, s visz­­szaóhajtanak térni a régi alkotmányhoz. Má­sok a rendeletben ótékony és bátor kezdeményt láttak, mely azonban vagy igen keveset, vagy igen sokat adott, s melyet, minthogy visszahúzni már nem lehet, ki kellene egészíteni. Így gondol­kozott az , s miért ne mondanám ki, hogy ezzel szives hódolattal akarok adózni néhai elnökünk emlékének (hangos helyeslés) — kinek szelíd és figyelmes arczát Inában keresem ott ama szé­ken, ki számos éveken át oly ne­mesen s oly ritka itélőtehetséggel elnökölt e kamrában s ki állandó és szilárd védője volt a kevesbség jo­gainak és a szabad vitatkozásnak. (Helyeslés.) S mikép cselekedett a kormány, midőn ekkép egy részről veszélyes, más részről bölcs tanács­adók közé valt állítva ? Az igazság adójául ki kell mondanom, hogy az előbbiek véleményét, mind a bel-, mind a külügyekre nézve teljesen mellőzte. Addig a kormány külpolitikája némi­leg határozatlan volt. E szó : „d­i­c­s­ő­s­é­g,“ ki volt ugyan mondva, de a külföld ezt „hódí­­t­á­s“-nak is értelmezhette ; hallottuk a n­e­m­z­e­­tiségeket is említtetni; de e szónak sem volt határozott értelme, és épen úgy fejezhetett ki re­­tograd, mint progressív eszmét. Ám most minden kétség megszűnt, a kormány megmutatta, hogy nemzetiség alatt nem ért egyebet, mint minden nemzet jogát saját ügyeit rendezni, és ebből folytak a be­ nem avatkozás elvének elfogadása és a septemberi egyezmény. Ezen elv egyenlőn vétetett alkalmazásba Délen és Éjszakán. — Dániában az által, hogy a franczia kormány vonakodott beavatkozni, Olaszországban az ál­tal, hogy kormány visszahúzni határozta ha­dainkat Rómából. — Örömmel fogadom azon ígéretet is, hogy hadaink nem sokára visz­­sza fognak térni Mexicóból, és hogy a távol eső hadjáratok végkép meg fognak szűnni. Itthon a kormány kijelentette, hogy nincsen szándéka a nov. 24-kei rendeletet visszahúzni,s már bizonyos jótékony reformokat is valósított; először a (munkás) szövetkezésekre vonatkozó törvényt, mely — a­mint várni lehetett — mind jó, mind rész következményeket szült, de nem okozott rendbontást, mitől némelyek féltek, sem nem bi­zonyult kelepczének, mitől mások tartottak. (Halljuk!) Ez a törvény ki fog egészíttetni a közremun­káló társulatokra vonatkozó törvény által, és a közoktatás minisztere elő fogja mozdítani a tár­salmi szabadság kifejlődését az elemi oktatás körüli buzgalma által. A polgári és egyéni sza­badság is újabb fejlődést nyertek. Én tehát nem fogom támogatni a baloldal által ajánlott módo­­sítványt, mert nem tartom igaznak, hogy „a kormány a­helyett, hogy a szabadsággal ha­ladna előre, távozik tőle, s hogy csalódás másutt keresni haladást, mint a szabadságban, s másutt keresni szabadságot, mint a politikai szabad­ságban.“ Ez utolsó indítvány gyökeres tévedés, melynek már rég meg kellett volna szűnni. A politikai szabads­ág csak biztosíték; polgári szabadságok nélkül társalom nem létezhetik, a politikai szabadságok pedig amazok nélkül ve­szélyesek és hasztalanok. A politikai szabadság csak egy város védfala; ha város nincsen, mi haszna a védfalnak ? El kell tehát ismerni, hogy a kormány, midőn a társalmi, polgári és műz­­ipari szabadságot kifejleszti, nem távozik a sza­badságtól , de azt megközelíti. (Ismételt he­lyeslés.) Úgy hiszem azonban, hogy e megközelítés szükség felett la­su, s immár ideje, hogy a po­litikai szabadságért is történjék valami. Sajná­lom, hogy a kormány, mikor a veszélyes taná­csokat visszautasította, nem hallgatott a bölcs tanácsokra. Mi a mi helyzetünk most politikai tekintetben ? Elvileg épen az, a­mely a nov. 21-kei rendelet előtt volt. A sajtó kérdésére, a miniszterek és a kamra közötti viszonyokra és a választási ügyre nézve tökéletesen meg va­gyunk akadva. A sajtó kétségkívül tűrhető sza­badsággal vitat meg minden kérdést , de sza­badsága meg­ megszünedező és szeszélyes. A „Moniteur“-ben néha egy-egy megintést olva­sunk egy-egy aránylag ártatlan czikk miatt, hol itt egy nappal előbb egy egy sokkal meré­szebb czikk jelenhetett meg legkisebb észrevé­tel nélkül. A sajtó jelen helyzetét így lehetne értelmezni : „Szabadság, mérsékelve önkényes repressio által. Én Mirabeauval úgy vélekedem, hogy mindent lehet védeni, csak a következett­lenséget nem. S épen ez oknál fogva védem a sajtót, jóllehet az néha veszélyes szövetséges, és nem mindig kellemes szomszéd, a­mint önök mindnyájan tudják, s a­mint magam is tapasz­taltam. (Nevetés.) A kormány és kamra közötti viszonyt illető­leg történt némi változás, nem nagyon jelenté­keny ugyan, de mégis megjegyzésre méltó any­­nyiban, a­mennyiben bizonyságul szolgál arra, hogy a kormány foglalkozik a kérdéssel. Az osztályok elnökségei az államtanács alelnökei­­nek adattak. Tisztelt Latour­ du Moulin úr ezt ugyan szabályellenesnek tartja, de se baj. A fődolog az, hogy az egyetlen nagy változás, mi­szerint t. i. a minisztereknek kellene itt megje­­lenniök saját törvényjavaslataik védelmére, még nem valósíttatott. A választási kérdésre nézve rövid leszek, noha a visszaélések igen számosak. A hivatalos je­löltek rendszere annyira elragadott egy megye­­főnököt, miszerint egy urnak, kinek választását meg akarta akadályozni, azt vetette szemére, hogy ő volt egy önök által megszavazott tör­vényjavaslat előadója. (Mozgás.) Sajnálom a kormány tettleges beavatkozását is, valamint azt, hogy a törvényszékek ítéleteik által, mint p. o. a tizenhárom esetében, zsibbasztják a vá­lasztási törekvéseket. (Zaj.) Én nem értem e félbeszakasztásokat. Az általános helyzetet illetőleg szónok sajná­latosnak találja azon szokást, hogy a kormány a legjobb intézkedései közé is önkényt vegyít. Semmi se dicséretesebb például, mint a sza­bad oktatás; ilyen helyek száma ma megha­ladja a hét­százat. Miként történhetik mégis, hogy midőn e jogot egy Lavergne, egy Broglie, egy Cochin keresik, elutasítatnak, holott az annyi másnak megadatik. Miért ragaszkodni oly törvényekhez, melyek elvesztek életképes­­ségöket, s miért alkalmazkodni oly szokások­hoz, melyeknek többé semmi hasznuk sincs. Midőn szóló az ezen hagyományokkal való szakítást tanácsolja, fejtegetés közben felhozza, hogy nem lehet ugyan általában mondani, mint­ha az ország rettegne a jövőtől, de azt mégis be kell vallania, hogy e jövő bizonyos nyugtalan­ságot okoz , s ez szóló szerint onnét van, mert F­rancziaország oly intézményekkel áll szemben, melyek mindig egy­­ önmagából kiinduló, és saját teljességében működő akarat által tétet­nek hatékonyakká. Ha az ország társul vétetnék ezen mozgató

Next