Pesti Napló, 1865. május (16. évfolyam, 4512–4536. szám)

1865-05-02 / 4512. szám

100-4512 Szerkesztési iroda: Peren­cz­iek tere 7. szám. 1. emelet.­­■ l­ll. szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok, hirdet­mények­) a kiadó-hivatalhoz in­­tézendők. ___________________Kedd, május 2.1865._________ PESTI STAPLÓ Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre : 5 frt 25 kr. o. é. * 16. évi folyam. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 új kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt.tér: 5 hasábos petit­sor 25 uj kr. Május 1-jével kezdődő uj előfizetés PESTI NAPLÓ-ra. E­lőfiasétén­ : Május—júniusi 2 hóra........................................3 fjpti 50 Ifr Május—júliusi­­­, évre........................................5 „ 25 „ Május—septemberi 5 hóra..................................8 „ 'T’S „ A „PESTI NAPLÓ“ kiadóhivatala. Pest, május 1. 1865. Szemle. Ismét az olasz kérdés az, mely a ma­gas politika terén első rendű napi tárgy lett. La Marmor­a miniszterelnök egy külön jegyzékben adja tudtára a külha­­talmaknak, hogy Olaszország királya ápril 28 -a óta Florenczbe, mint az or­szág ezentúli fővárosába, helyezte át kirá­lyi székét. Ezen közleménynek különösen oly ud­varokra nézve tulajdonítanak nagy fon­tosságot, melyek az új alkotású olasz ki­rályságot eddig forma szerint nem ismer­ték el. Nem várják ugyan, hogy e részről az olasz kabinet mostani bejelentését azonnal nyílt elismerés, vagy ennek ellen­kezője követné, ha mindazonáltal az ilyen hatalmaknak követei utasíttatnának, Tu­­rinból Florenczbe is elkísérni Victor Emanuel udvarát, s ott az illető kabinet diploma­ti­a­i képviselését továbbra is ve­zetni, ez egyelőre hallgatag kijelentéséül vézethetnék a későbben nyíltan történen­dő ünnepélyes elismerésnek. A második fontos mozzanatot V­egezzi római küldetése képezi. A turini képviselőház interpellációjára a miniszterelnök azt válaszolta ugyan, hogy a király küldöttje Rómában semmi politikai kérdés feletti alkudozással nincs megbízva, s hogy küldetése tisztán val­lásügyi. Ha azonban figyelembe veszszük, hogy az ugyanazon képviselőház által nagy többséggel megszavazott, a szerzetes­ren­dek megszüntetéséről szóló törvényjavas­latot a kormány ép akkor húzta vissza, midőn az, hogy teljes érvényű törvény­­nyé váljék, a senatus jóváhagyása alá volt átteendő, s hogy ezen visszahúzás akkor történik, midőn Vegezzi a szent atya által már fogadtatott, s igy az alku­dozásokat is megkezdé, nehéz hinni, hogy a miniszterelnök szavait egyenes értelmük­ben kelljen venni. Mióta a szent szék és Victor Emanuel király kormánya közt szakadás jött létre, ez utóbbi — tisztelettel a fennálló egyez­mények állapítmányai iránti—,az idő köz­ben üresedésbe jött püspökségekre meg­erősítés végett mindig előterjesztett egy nevet, de Rómából ezen előterjesztés jó­váhagyását soha sem nyerhető ki. Később a turini kormány, nem akarva felesleges munkát végezni, a megürült püspökségekre nem terjesztett fel püspöki jelöltet, hanem az apostoli igazgatás ke­zelésére vicariusokat nevezett ki. Lehet, hogy Rómában számítottak a visszahatásra, mit a be nem töltött egy­házi méltóságok hiánya fogna kelteni a hivek közt; de miután annyi év lefolyása után a visszatetszés helyett inkább a meg­szokás az, melyet a dolgok új rendjével megelégedni látnak ,­­ tárták szüksé­gesnek visszamenni a régi rendre, elhá­­rítni a kisebb természetű bajokat, s bizto­­sítni a fenyegetett nagyobb előnyöket. Így keletkezhetett amaz irat, mely Victor Emanuel királyt a vallási dolgok végleges elintézésére szólítjaa fel. Habár Lamarmera miniszterelnök a fentebbi interpelláló folytán tagadja azt is, hogy P­e­r­s­i­g­n­y herczegnek vala­mi befolyása lenne a Vegezzi-féle alkudo­zásokba, valamint ezen alkudozásoktól el­vitat minden politikai jelentőséget is, mindazonáltal lehetlen a két férfiúnak ugyanazon időben történt római látoga­tásában a véletlennek különösen kedvező találkozását fel nem ismerni, miként ne­héz magyarázni az olasz minisztérium utóbbi eljárását is, mely, miután a szerze­tesek törvényjavaslatát minden megtáma­dás ellen következetesen és kitartóan vé­delmezte, azt akkor ejti el, midőn a diadal legnehezebb részét már kivívta. Nem követjük a találgatókat, kik e visszavétel okát ott is keresik, hol az épen nem található; de azt sem tartjuk igen merész állításnak, hogy Vegezzi maga­tartását, s még inkább utasítását elfogad­ható támpontnak találták Rómában arra, hogy a vallási dolgok mellett egyúttal más ,— nemkülönben fontos diffe­rent­i­á­k is kiegyenlíttessenek. Hogy a franczia követ mindig, de fő­leg a conventió létrejötte óta szorgalma­san dolgozott rajta, hogy a két udvar közt kölcsönös kibékülést eszközöljön, azt a franczia sárga könyv eléggé bizonyítja ; sőt hogy a mostani kedvező fordulatnál is az oroszlánrész tán épen azon felet illeti meg, melynek befolyását az olasz miniszterelnök tagadta, s hogy a megkez­dett alkudozásoknak tényleges, vagy­is oly eredménye is legyen, mely a fran­czia megszálló hadak mielőbbi elvonulá­sát ne csak lehetővé, de minden aggoda­lomtól mentté is tegye; valószínűleg ezek begyőzése sem várat sokáig magára. Mint engedékenységi jelenetet említik még, hogy ő szentsége megengedte A­n­­to­ne Ili bíbornoknak a mexikói császári sasrend elfogadását. A A bécsi ipar- és kereskedelmi inté­zet (Creditanstalt) nagy tervet forral, mely, a­mint írják, már közel áll a létesí­téshez. Iparbankokat szándékszik állítani a bi­rodalom minden részében. Mennyire haladtak hitel dolgában a nézetek a legújabb időkben! Ha évekkel ezelőtt egy bankárnak bankról beszél­tünk volna, mely a kisebb kereskedők­nek és iparosoknak is személyes hitelt nyit, szemünkbe nevetett volna. Az alsó ausztriai leszámítoló intézet (Escompte- Anstalt) elég bátor volt e részben utat törni, s a kételyek nagy részben el­enyésztek. íme a Creditanstalt által tervezett ipar­bankok szabályai főbb vonalakban. Mihelyt valamely helyen legalább tizen­két ottani iparos és kereskedő késznek nyi­latkozik iparbankot alapítani, a Credit­anstalt kész az annak üzletéhez szükséges pénzt kölcsön adni, ha az érintett alapító tagok olyatén nyilatkozatot adnak, hogy az első két évre a Crditanstalt által előle­gezett bankalap 20 százlék­jáért az egye­temleges visszafizetési kötelezettséget el­vállalják. Az iparbank feladata részvényeseinek előleget, kölcsönt adni, s számukra egy­szersmind takarékpénztárul szolgálni. A bank részesei közé ,­ felügyelő bi­zottság vesz fel valakit, a­ki aztán a kü­lön szabályokban meghatározott ősziét lefizetésével járul a biztosítéki alaphoz. A bank részesei, a biztosítéki alaphoz be­fizetett összegeik tízszeres értéke erejéig mind egy harmadik személy, mind a Cre­ditanstalt irányában, a bank minden kö­telezettségeiért személyenként és egye­temlegesen jótállást vállalnak. A bankalap képeztetik: 1) a Credit- Anstalt alapítványi tőkéje által; 2) a ta­gok biztosítéki tőkéje által; 3) a tagok heti betétei által; 4) a részvevők kamat- és osztalék-szaporodása által. Az egyes részvevőknek megajánlandó előleg vagy kölcsön csak három hónapra adatik, s nem haladhatja felül tízszeres összegét azon pénznek, a­melylyel a biz­tosítéki alaphoz járultak. A bank rendel­­ményére kiállított váltón, a kölcsönző ta­gon kívül, még egy más jótálló tag ne­vének kell állani. E felett a kölcsönvevő egy, nevére szóló, s a bankra átforgatott életbiztosítási policent is tartozik letenni, a­mely police után egy évre ki van fizetve a biztosítási díj. A Credit-Anstalt, mint látjuk, nem elé­gek­ a kezességben, a biztosítéki alapban és a kölcsönös jótállásban rejlő biztosíté­kokat, melyeknek alapján, a nép még alantabb rétegei közt, az u. n. népbankok is virágzanak Németországban; azon kép­telen esetre is provideálni akarja magát, ha valamely döghalál által a bank rész­vevő tagjai nagy részben kihalnak. — Legalább csak ezzel tudja indokolni a „Presse“ a Credit-Anstalt szabályterve­zete utóbb érintett pontját, mely szerint a személyes hitelre ráadásul a biztosítási police, és pedig oly biztosítási police zá­logba vetését is kívánja, a­mely­ után a díj egy egész évre ki van fizetve. Részünkről is óhajtjuk, hogy az élet­­biztosítás az iparosok és kisebb kereske­dők körében is terjedjen. Bennünket is megles­ett Gladstone annuitási bilije, ha­bár nem kevés politikai nehézségeink vannak az ellen, s példájának a continen­­tális kormányok általi követését épen nem óhajtjuk. He bármennyire buzog­junk az életbiztosítás ügye mellett, nem azért óhajtjuk azt, hogy a policeokban a Creditanstalt nyerjen zálogot, hanem hogy az illető családok találjanak azok­ban némi biztosítékot a családfő elhunyta esetére. A Creditanstalt érintett rendsza­bálya a bank részesei közül előre kizárja mindazokat a különben igen solid iparos és kereskedői c­égeket, a­melyeknek ve­zetői, maguk a családfők, betegesek ; ki­zárja mindazokat a különben becsüle­tes iparosokat és kereskedőket, a­kik, va­gyoni körülményeiknél fogva, az életbiz­­tosítási díjakat egyszerre egy évre előre csak maguk megerőltetésével fizethetnék ki. Az iparbank szervezete, a kezesség­ben, a biztosítéki alapban, a kölcsönös jótállásban, azon körülményben, hogy csak három hónapra hitelez, elég biztosí­tékkal bír, nem tartjuk szükségesnek azo­kat még életbiztosítási police-ok elzálo­gosításával tetézni, csupán azért, hogy a trieszti Nuova Societának „ Rundschaft­ot szerezzenek. Azonban menjünk tovább a tervezett szabályok ismertetésében. A bank üzlete felett egy bizottság el­lenőrködik. Míg legalább 30 részvevő nem jelentkezik, az alapitó tagok képezik ideiglenesen a felügyelő bizottságot. Azu­tán a tagok választják,­­azonban az első 5 évre az alapító bizottság tagjaiból. Oly iparbankok, melyeknek tiszta bevétele 10,000 ft, vagy több, igazgatót választ­hatnak. Mihelyt e szabályok véglegesen meg­­állapíttatnak, s a kormány által elfogad­tatnak, azonnal hozzálát a Creditanstalt az iparbankok alapításához. Csak egy fel­tételt köt ki. Hogy az állam pénztári fe­leslegeit folyó­számlára adja a Creditan­­staltnak. Kétségtelen, hogy az állami pénz­tárak heverő pénzeinek hasznosítását, ki­vált oly körülmények közt, midőn a for­galmi eszközök mennyisége folyvást alább szállíttatik, a­mint a nemzeti bank ügyeit rendezi, fontos tekintetek sürgetik. Csak­hogy e részben annyi versenytársra talál a Creditanstalt, a­hány nagyobb pénzin­tézete van a birodalomnak. Nincsen ok egyiknek kedvezményt adni a másik fe­lett. Az a körülmény, hogy a bankoknál elhelyezett pénzek rögtön rendelkezésére álljanak az államnak, szintén a több inté­zetnél elhelyezést javalja. Ennyit általában a Creditanstalt ter­vére. A­mi e tervnek hazánkban alkalmazá­sát illeti: részünkről bárhonnan jőnek a a tőkék, pénzszegény hazánkban öröm­mel fogadjuk ugyan, mindazáltal a Cre­ditanstalt segélyezésénél jobbnak tarta­nók, ha a pesti első magy­ar iparbank min­tájára, hazai nagyobb városainkban ön­állóan, függetlenül alakulnának iparban­kok. Itthon gyűjteni minél több tőkét, s e tőkéket magunk számára gyü­mölcsöztet­­ni: ez a feladat, melyet nem lehet eléggé szívükre kötnünk hazánkfiainak. Ipar­­bankok, segélyegyletek a közép­osztályú kereskedők, iparosok számára, népbankok a nép szegényebb rétegeinek ! Takarékos­ság, tőkeképzés, önsegély! Csupán ez emelhet fel bennünket, ez menthet meg a bukástól egyeseket és nemzeteket. Az idegen tőkéket mindig drágán fizetjük meg, s e tőkék akkor hagynak cserben, mikor leginkább szükség lenne rájuk. Bécsi dolgok.­ ­ Van az osztrák monarchia költségvetésé­ben egy rovat, melynek czíme „általános politikai czélokra“,­­ mi alatt egyéb nem értendő, mint kormánylapok, a kor­mány szellemében működő tudósí­­tók díjazása. Ezen czélra a kormány eleinte 500,000 frtot kívánt, s azután leszáll­tá a kivo­­natot 450.000 ftra. A reichsrath képviselői már a bizottsági ülé­sekben, mint annak idején említettük, megtá­madták ezt a rovatot, s nem volt-e elvárható ez egy képviseleti gyűléstől? Azon budget-rovat sem egyéb, mint az absolutismus maradványa. Oly kormányzás mellett, hol a minisztérium nem a nép, nem a közvélemény, nem egy több­ség, sőt nem is egy hatalmas párt nevében kor­mányoz, a sajtó eszközül használtatik arra, hogy a közvélemény előtt szépítve, magasztalva legyenek a kormány tettei, miben némileg a rendszer kiegészítése az, hogy az ellenvélemé­nyek rendőrileg el legyenek némítva. Még eb­ben az esetben is felesleges a fáradozás, érde­keit csak némileg értő közönség előtt is. Ta­pasztals bizonyítá, hogy a közvéleményen mit sem változtattak a díjazott hírlapok, melyeknek csak akkor van hatásuk a közvéleményre, ha alapjában és fővonásaiban egészen a közvéle­mény képviselői. Egy alkotmányos országban annál feleslege­sebb a journalistika díjazása, mivel fel kell tenni a kormányról, hogy a közvélemény több­sége az ő részén van, vagy pedig valamelyik nagy párt kiváló férfiaiból áll. Az ellenkező eset épen lényegével és alapelveivel ellenkezik az alkotmányosságnak. Ha már ezt kétségbe vonni nem lehet, nem világos-e a kormány közlönyeinek helyzete is? Az a többség, vagy az a hatalmas párt, mely a kormány részén van, a közönség többsé­gét, vagy nagyon tetemes részét, okvetlenül a kormány véleményét magáévá tevő lapok elő­fizetőivé teszi.­­ így egy valóban alkotmá­nyos államban lehetetlenség, hogy a lapok az országos budgetre szoruljanak, és valóban nem hallatlan-e Angliában, hogy akár whig, akár tory minisztérium az országos jövedelmekből bármi kis részt a mondott czélra fordítson? — Ott, ha tán a képviselőház akarna is lapsubventiót megszavazni, maga a kormány elutasítna oly szavazatot, mely világos bevallása lenne annak, hogy többsége, pártja nincs, s ha a kormány akarná, szintoly lehetetlen, hogy a képviselők ilyest megszavazzanak. A reichsrath képviselőházában vita tárgya volt előbb is a mondott budget-rovat, de az ál­lamminiszter beszéde 1864-ben nemcsak azt esz­­közli ki, hogy a kívánt 525 ezer forint megsza­vaztatott, hanem a beszédet a ház többsége bra­­vókkal is kisérte. Most a reichsrath felét sem szavazá meg a kivánt összegnek,­­ csak 200.000 forint jön megszavazva, s ez is nagy különbségre mutat a ház hangulatában. De lássuk a reichsrathbeli vita érdekesebb részeit. Az ápr. 28 iki ülésben az államminisztérium budgetjének utolsó pontjai tárgyaltattak, mely­nek egyike, a 15-ik czim, az „átalános rendel­kezési alap“ (szintén a hírlapok subventiója ér­tendő alatta.) A bizottsági jelentés így hangzik: „15. czim: „Átalános rendelkezési alap.“ Ilyenül a kormány 500.000 ftot kivánt. Miután ebből 50,000 frt a bosnyák és herczegor­vinai menekültek segélyezésére egy előbbi sza­kaszban megszavaztatott, a pénzügyi bizottság 200,000 forint megszavazását javasolja.“ A bizottsági javaslat ellen beíratta magát Tschabuschnigg és Ingram képviselő, mellette Berg­er­ Tschabuschnigg képviselő a mellett fog szavazni, úgymond, a­ki vagy semmit se ad meg, vagy minél kevesebbet. Nemcsak a financziák szorult állapota javasolja ezt, hanem más fon­tosabb okok is. Titkos költségek megszavazása bizalmi sza­vazat egy egy minisztériumra nézve. De vala­meddig a jelen minisztérium nem tér a felirat­ban kijelölt útra, s a ház többsége irányában nem foglal el oly állást, mely alkotmányos or­szágokban kívántatik, nem fog számokban bi­zalmat szavazni neki. A rendelkezési alap egyetlen általunk tudott czélja: félhivatalos közlönyök fenntartása. A többiről mit sem tudunk, s azért addig megsza­vazni nem lehet, míg felvilágosítást nem nye­rünk erre nézve. A félhivatalos lapok nem tesznek hasznot a a kormány ügyének és a közönségnek. Ha vala­melyik államférfi helyesen jár el, a nem kor­mány lapok is eléggé dicsőítik. Berger a pénzügyi bizottság javaslata mel­lett szól. Előre is kéri a házat, ne tekintse sza­vazatát rokonszenvnek a rendelkezési alappal. Csak időszerinti tekintetek bírják rá a javaslat pártolására , mivel az évnek egyharmada már lefolyt,­­ mire a budget törvény kiadathatik, valószínűen az év fele már letelendett. Fel lehet tenni, hogy a kormány már egyezkedésekre lé­pett, melyeket nem lehet elszakítni. Ne hozzuk zavarba a kormányt, s ne mondhassák, hogy cselszövő ellenzék vagyunk. Szónok különben sem lát abban bizalmi szavazást. A háznak, s különösen az ellenzéknek a kor­mányhoz való viszonya egészen nyílt. Nem kér­dés többé, hogy a budgetből való levonások bizalmi vagy bizalmatlansági szavazatok-e ;­­ a kérdés egészen pénzügyi. És ha pénzügyi az, azt kell kérdenünk, minő haszon várható a ren­delkezési alapból ? Szónok csak a sajtó segé­lyezéséről szól. A félhivatalos lapok, úgymond, csak ok nél­kül élesítik az ellenzéket. Kihívó magavisele­­tek természetes következménye, hogy az ellen­zéki sajtó kétszeresen felingereltetik. Az ellen­zéki lapok alkalmasint mérsékeltebbek volná­nak, ha félhivatalos lapok nem léteznének. Másik hátránya az ily közlönyöknek,hogy félrevezetik a közvéleményt. Ha egy-egy kormány­közlöny ma a védvámok, holnap a szabadkereskedés mel­lett szól, ma túlságos centralista, s holnap egé­szen magyar sajtásos czikket közöl,­­ nem félrevezeti-e a közönséget? Ez nem tudhatja a kormány véleményét és szándékait. A félhivatalos sajtó nagy tettet hajta végre, midőn feltalálta a „factiosus ellenzék“ elneve­zést. Ezen pillanattól fogva meg van mentve Ausztria! (Nevetés.) Néhány hét óta nem hasz­nálják ugyan ezen szavakat, de a félhivatalos sajtó úgy beszél az ellenzékről, hogy ha más közlönyök szólanának ily hangon a kormányról, legalább is „objectív büntető­ kereset“ alá es­nének. De más „rendelkezési“ orgánumok is vannak, például a rendőri rendelkezés alapból fizetettek. Ha bizonyos kávéházban ártatlan beszélgetés foly, s egy gyanítható krízisről suttognak (mert, uraim, ma is suttognak, mivel az embert na­gyon kellemetlenül környezik a bizalmi orgánu­mok), akkor ezen, csak szóbeli jelentéseket hor­dozó urak azt jelentik be: összeesküvés a Daum kávéházban!(Nevetés.) Máskor megjelen egy hir­­lapi czikk, mely denunciálja a ház „triumvirá­tusát, hogy összeesküvést forral, hogy felriaszt­ván dualisticus álmából egy magyar államfér­­fiút, ezzel miniszteri névjegyzéket gyártott. Ma­gát a­z államr miniszter urat is félrevezetik az ily orgánumok, annyira, hogy a ház előtt kelle­metlen e­élzásokat tesz rá. Ha egy-egy mér­el­mehet, ez az, mert roszabbul egyik sem tehette meg kötelességét. Uraim, minő tehetségek azok, melyeket a rendelkezési alap a sajtó számára felnevel? Megbarátkoznám én vele, ha ez­által publicistái faiskolát akarnának alapítni, mert jó lenne vala­mit tennünk arra, hogy Ausztriában előmozdítsuk a publicistái irodalmat, habár azt hiszem, legjobb lenne, ha ezt a plánta iskolát saját szabad lej­­lésére bízhatnók. De e tekintetben is a rendel­kezési alap megvesztegető hatású, így némely nagy reményű fiatal ügyvédi jelölt a rendelke­zési alap által elcsábbittatván, jobbnak tartja a rendelkezési alap „furca caudiná“ján keresz­tül jutni az ügyvédséghez. De miért is folyamo­dik a kormány hozzájuk? Nem rendelkezik e itt a házban elég oly erővel, ki az országút-épí­­tést is elég fontos dolognak tartja rá, hogy a legmagasbb politikai vitatást csatolja hozzá? (Bravo, nevetés.) Még más után is megvesztegettetik a félhiva­talos sajtó. A nem félhivatalos sajtóban is külön­féle az árnyalat: van jó és rosz sajtó. Ha nem volna félhivatalos sajtó, a független jó lapok egészen a roszok ellen fordíthatnák működésöket, míg így mind a jó, mind a rész a félhivatalosok ellen fog kezet. Még valami egyéb is megveszte­gettetik — s ez az igazságszolgáltatás, mert épen a félhivatalos sajtó vitte rá az igaz­ságszolgáltatást, hogy a sajtóügyben behozassák az „objectív büntető eljárás.“ Ha azt akarják, hogy a félhivatalos sajtó a maga túlnyomó elő­nyeivel tovább működhessék, annál inkább nyo­mást kell gyakorolni a független sajtóra. A tör­vény előtti egyenlőtlenség a félhivatalos és el­lenzéki sajtó közt oly tény, melyet mindenki el­ismer. Érezték ezen egyenlőtlenséget, s különböző fokozatokon jutott oda az államügyészség, hogy feltalálja az objectív keresetet. Szónok kifejti, hogy az objectív kereset megvesztegetése az igazságszolgáltatásnak, s hogy az államügyész­nek nincs hatalmában elállani a keresettől, — ez csak a korona joga lehet. Más sérelem is van. Minden igazságszolgáltatásban van joga a gyanúba fogottnak törvényes vizsgálatot kíván­nia. Itt pedig el akarják rögtön sikkasztani eme jogot, s a folyamodást meg nem engedni, mert oly esetek valóban fordultak is elő újabb idő­ben, hogy a folyamodást meg nem engedték. Az objectív eljárás pedig egyenesen a segélye­zett lapok fenntartásából folyt. Vájjon nem használtatik-e a rendelkezési alap más megnevezetlen czélokra, ultramontán, vagy transilvan érdekekben, nem hozhatok fel rá bi­zonyítékot, de beszélnek róla. Hite jár ugyan, hogy Heine kéziratait ezen alapból vették meg, s özvegyének ebből adnak nyugdíjt. Ez dicsé­retes, habár a megvásárlás indokait nem isme­rem. De ily czélnak nem szükséges névtelenség alá bújnia. Szól végül a különböző miniszté­riumoknál levő titkos czélú pénzekről, é­s in­dítványozza, hogy miután az év egy tetemes része lefoly a törvény keltéig, szavaztassák meg a bizottság javasolta 200.000 ft rendelke­zési alapul. Különfélék: Pest, május 1. — Pozsony, ápril 30. ) Felsége ke­gyeskedett az idei pozsonyi lóversenyre 200 db. cs. aranyból álló dijat kitűzői. E díjra ma volt a futtatás, nyertes volt­, gr. Eszterházy Miklós „Longrange“ te­livér lova. Azonban én nem azért vettem tollat kezembe, hogy a verseny lefolyását írjam le, ezt csak melleslegesen említem; egészen más, még pedig minden magyar­ra nézve szivemelő körülményt akarok a hazával tudatni, mely a mai verseny al­kalmával Pozsony­ minden lakosa szivét örömmel tölté el. Ő Felsége külön udvari vasúti vonattal délutáni 2 órakor érkezek meg a verseny helyszínére, Vilmos főher­­czeg ő fensége társaságában. Nem akarom leirni a szűnni nem akaró „Éljen“ kiáltá­sokban kitört lelkesedést, melylyel úgy­szólván Pozsony egész népessége a hely­színen ő Felségét fogadá; de írni akarok azon benyomásról, melyet ő Felsége meg­jelenése mindnyájunkra tett. Ő Felsége huszár ezredesi egyenruhában volt, egész kísérete pár törzstisztből állott. Úgy jelent meg közöttünk, mint oly Fejedelem, ki népeiben találja legfőbb őrét, s ki ennélfogva, ha alattvalóihoz közeledik, nem kénytelen — biztossága tekintetéből, — magát egy sereg csendőrrel körülvé­tetni, s úgy lépni a közönség elé. A leg­­nagyobb leereszkedéssel társalgott a szép számmal jelenlevő magyar aristokratia tagjaival, s a téren, nagyszámú közönség közt, minden kiséret nélkül ide - tova járt. Nemcsak Pozsony városa lakosai vol­tak azok, kikben ő Felsége megjelenése ál­tal bizalmat helyzett; nem, egész Magyar­­ország népe volt az, melyet bizalmával megtisztelt, s mely nép nem fog vissza­élni azon szeretettel, melyet Fejedelme tanúsít irányában. Nekem, ki egyszerű néző valók, eszembe jutottak Deák­ré.

Next