Pesti Napló, 1865. június (16. évfolyam, 4537–4559. szám)

1865-06-24 / 4555. szám

té alább hagyva, csillapuljanak. Az állam­ügy ér megmutatta, miszerint a birodalom sebeit tudja gyógyítani, a­nélkül, hogy új sebeket ejte­ne rajta. A magyarországi nemzetiségek Schmer­ling ezen politikáját tudni fogják igazi érdeke szerint megítélni, s ez által sok jogtalanságnak elejét venni. Ausztria nem ereszkedhetik és nem kezdhet Olaszhonnal háborút (ezt pedig aligha kikerülheti), ha Sz. István koronájának nemze­tei eddigi szenvedőleges állapotukban marad­nak , ezért tehát nincs egyéb hátra, mint e nem­zeteket kielégíteni és vágyaikat teljesíteni. Igaz, hogy a nemzeti politikának nem kell arra irányozva lennie, miszerint alkalmas idő­ben és állapotban magának hasznot haj­tson s másokat megkárosítson : a nemzet a körülmé­nyeknek az állam részéről­ helytelen és nem mél­tó saját érdekei előmozdítására szolgáló fel­használása iránt megvetéssel viseltethetik , hogy azonban jogaikat visszanyerhessék — ezt kell a nemzeteknek szemeik előt tartani, s a ma­gyarországi nemzetek ezúttal nem is fogják ezt elmulasztani. A kormányok hibáit nem kell az alattvalók­nak elsajátitni — ezeknek minden előítélet és balfogás nélkül kell az eseményeket éber szem­mel kisérni és megfigye­li. Magyarország minden nemzetisége érett — nem tehető fel tehát róluk, hogy hibázhatnának. A „mindenkivel jogosan és senkivel sem jogta­lanul“ elvet kell úgy ezen, mint a többi nemze­teknek jól megjegyezni és követni. A vetéseket pusztító rovarok. Tisztelt szerkesztő úr ! Alföldi gazdáink és földbirtokosaink egyik legkitünőbbike, t. P­a­p Mór úr levelével az iránt keresvén meg a kir. magyar természettudományi társulatot, hogy a magyar Alföld nagy részén a vetéseket mostanában szerfelett nagy mennyi­ségben pusztító igen kártékony rovarok termé­szetrajzi sajátságait és kiirtási módjait illetőleg véleményét az említett természettudományi tár­sulat hazánk gazdaközönségének mihamarább tudomására juttatná : társulatunk ezen közér­dekű felhívásnak — ha már a szomorú kény­telen­­ség csakugyan meg van — örömmel enged, s előbb a megkeresést, majd az arra adott választ, melynek kidolgozásával dr. K­á­t­a­i Gábor társulati első titkár bízatott meg, gazda­­közönségünk számára is e következőkben te­szi közzé. Tisztelt természettudományi társulat ! „A karczagi határ mintegy 70/100 (hetven­ezer) hold területén, s ezen kívül a szomszédos és Tisza melletti vidéken egy neme a földi her­nyónak, a tavaszi vetemények, árpa, zab, ten­geri, szóval minden nemén oly mérvű pusztítá­sokat tesz, és semmisíti meg a gazda közönség reményeit, melyet bátran lehet a nemzeti csapá­sok sorába iktatni, mert nincs benne nagyítás, ha azt mondom, hogy van reá eset — némely föld táblákon — hogy mig a dohányos nehány sor palántát a meglocsolt helyre ültetés végett le hányt, mikorra ültetés végett vissza ment, palán­táját elrágta a féreg. „Ezen hernyó szaporodási módját, életidejét, kifejlődése időszakát, ellenségeit, netaláni kiir­tási módját, mely téren arsennal, rovarporral, assafoetidával történt lepáczolásai a dohánynak sikeretlenek voltak, a mennyiben a dohányt megették, a­nélkül, hogy maguk elpusztultak volna utána,­­ pontosan ismerni gazdászati ér­dekünkben áll. „E czél elérésére néhány példányt belölök ezennel bemutatni, szerencsétlenségre, elég bő alkalmam van, s midőn sajátságukra nézve azon tapasztalatomat jegyzem fel, hogy seregenkénti pusztításaikat leginkább este kezdik és nap­fel­kelté­vel némileg szünetelnek, azon kérelmet va­gyok bátor intézni a fen­ttisztelt társulathoz, mi­szerint ezt meghatározni, s annak eredményét gazdaközönségünkkel tudatni ne terheltessék. „Ki is megkülönböztetett tisztelettel maradok „Karczagon, június 5 én. „A tisztelt társulatnak alázatos szolgája Pap M­ó­r.‘‘ A meghatározás végett eleven példányokban beküldött rovar a vetesd mezőny Agrotis (Noctusa) segetum, Wintersaat-Eu- 1 e hernyója. A rovar a pikkelyröpd­ek (Lepi­­doptera, Schmetterlinge) rendjébe, és itt az éjjeli pikkelyröptek (nocturna család csoport­jába tartozik, melyek leginkább alkonyat után szoktak röpködni. A tökéletes átalakulás a rova­rokhoz tartozik , azaz azok közzé, melyek végső kifejlődésekig három különböző átváltozási álla­poton mennek át. A tojásból kikelt, kezdetben a féreghez igen hasonlító kicsiny állatot általá­ban véve alaknak (Larve) nevezzük, a pikkely röpüeknél pedig, tehát kérdéses rovarunknál is az alak hasonlósága, azaz gyűrűs teste miatt hernyónak. Ez az első átváltozási állapot, melyben az állatok hihetetlen sokat esznek, s oly gyorsan növekednek, hogy többször (sza­bály szerint 4-szer) kell vedleniök, mi­közben színeket is többnyire megváltoztatják. Az utolsó vedlés után bábbá (Puppe) változnak át. Ez a második átváltozási állapot. Mint bábok, min­den külmozgási szerv nélkül tülkszerű burokba zárkóznak, alig mozognak, semmit sem esznek, s ezen állapotban maradnak rövidebb vagy hosszabb ideig, néhány héttől elkedzve, néha egész két éven át is, kérdéses rovatunknál négy hétig, körülbelül június elejétől jun. utoljáig ; különben ezen bábállapot néha ko­rábban, tudniillik május vége felé is megkez­dődik, sőt Poroszországban, Halle környékén 1862-ben már május 4-kén lehetett szabadban fogni a rovar első lépeit, minek oka az volt, hogy aprilben igen szép idő járt. Végül felpattan a burok, vagy maga az állat áttöri azt, s a töké­letesen kifejlődött (3 dik átalakulású) rovar, (kér­déses rovarunknál éjj­­­e­l­e alakjában) sza­baddá lesz. Most kérdéses rovarunkat az érintett általá­nos átváltozási fokozatokon tüzetesebb tárgya­lással kisérjük végig. Szaporításra természetesen csak már legtöké­letesebb, azaz legvégső átváltozási fokára ki­fejlődött éji lepe alakjában képes. A pillének (éji lepének) hoszsza majdnem egy hüvelyk, szélessége */* hüvelyk ; nyugvás köz­ben szárnyai laposan helyezvék teste felett, szí­nezete szennyes szürke és sötét barna vagy föld­szinti, kivévén az ülés alatt eltakart alszárnya­kat, melyek fehérszürkék vagy testszínűek ; azonkívül a felső szárnyak mindegyikén látható egy feketés kis gyűrű és csapalakú folt, egy hul­­lámdad vonalon, majdnem közepét: egy vese folt, és alsó vagyis hátsó szélük felé két hul­­lámdad vagy szöges haránt vonal. A hint véko­nyabb, potroha és fészképű csápjai által külön­bözik a nősténytől, melynek csápjai sörte ké­pnek. Köpterjedelmök 1" és 8"'. Feljel szállongásra mindkét nem rendesen az éjszakát választja, csak a hímek röpködnek néha nappal is, párzásuk egyes egyedül éjjel történik, hogy ha a virágokon, melyeknek mézét szívják, vagy nedves pázsiton összejönnek. Erre a nős­tény tojásait lehullott növényekre és szárakra, vagy növénytörmelékekre, vagy a földbe egyen­­ké­nt rakja. Tojásaik úgy néznek ki, mint egy mákszem, s mint mondók, 10—14 nap alatt kelnek ki, és igy miután a tojások lerakása august s közepe tájára esik, a fiatal hernyócs­­kák augustus hó végével vagy September elején bújnak ki a tojásból. (Vége következik. TABOZA. A I wm. * «1 v 4% hí Anglia történetéből, melyet angolul irt Gold­smith. A 40 ik eredeti angol kiadás után magyarra fordított Koma Imre. ALI. Fejezet. Az angol alkotmány. (Vége.) A királyi ékszerek, jelvények és erek­lyék, melyek a koronázási alkalommal használtatni szoktak. A királyi jelvények és ékszerek, úgyszintén más egyéb ereklyék is, melyeket talán e szóval legtalálóbban lehetne kifejeznünk, de miután vannak még ezenkívül olyanok is, melyek csu­pán csak az esetben és azon alkalommal szok­tak használtatni, midőn a királyné mint hites­társ szokott megkoronáztatni, ennélfogva némi bővebb magyarázatot is igényelnek, mert azon különbség, mely egy uralkodó királynő, és egy hitestársi királyné között létezik, minden te­kintetben lényeges és fontos körülmény. Az első esetben a királynő az egész királyi méltóságot annak teljhatalmával és jogával együtt gyako­rolja, míg a második esetben csupán mint ki­rályné, az uralkodó királynak neje, ki egyedül férjének kijelentett akaratánál és tetszésénél fogva szokott csupán meg is koronáztatni. A királyi jelvények, de különösen maga a korona is ennélfogva kétféle, mert az egyik az ország koronája, a mely a birodalmi egységet és osztatlanságot jelzi és tünteti, míg a másik, melyet szent Edward koronájának is hívnak, Il­ik Károly koronáztatása alkalmával használ­tatott, hogy pótolja az Edward, a confessorral maradt koronát, mely igen sok más egyéb ősi ereklyékkel és csecsebecsékkel együtt a köz­társaság idejekor, mint a nép ámítására és butí­tására szolgáló bálványimádást ékítő és ra­­gyogtató haszontalan sőt bűnös eszközök, maga a parlament rendeleténél fogva megsemmitetni parancsoltattak. A birodalmi korona pedig, me­lyet szintén királyinak is szoktak nevezni, a ko­ronázás alkalmával a király fejére illesztetek, míg a másik csupán az utczai körmenetek al­kalmával szokott hordoztatni. Egy újabb koro­nát még IV. György koronáztatása alkalmával is készítettek, miután a régi igen is kopott volt, de el is tört. A jelenleg uralkodó királynő, Vic­toria számára szintén készítettek egy díszes új koronát, mely a régi koronának minden éksze­reit magában foglalja, ezenfelül még sok más egyéb pótlék czifrasággal is fel van díszítve, szóval egész divatos alakba öntve. A kardok­ból pedig különösen négyet szoktak használni a koronázás alkalmával. Először is az állam kard­ját, azután a kegyelmi és igazságszolgáltatást jelző kardokat. A kegyelemosztást ábrázoló kard mindig bőrtokban szokott tartatni, és he­gyes végű. Ezután következik m­ég szent Ed­ward uralkodónak palotája, mely szintén mint ősi ereklye, a koronával együtt épségben ma­radt. Ezen bot­jó vastag, és gazdagon meg van aranyozva, különféle czifrázatokkal ékítve, s a király előtt szokott vitetni akkor, midőn a ko­­ronázati diszmenet megindul. A királyi palotát még a királynak jobb ke­zébe is szokták adni, míg a kisebb vesszőt, melynek hegyén kereszt áll, a balba. Az ara­nyos golyó vagy gömb pedig, melynek búbján szintén kereszt áll, a bal markába adatik, mely gömböt hajdan mint fő jelvényét az uralkodói fenségnek szokták mindenkor tekinteni. A többi része a királyi csecsebecséknek áll még sarkantyúkból, melyek többnyire tiszta vert aranyból készültek, 8 ódon alakú és hajtalékú görbületük van pengős végüknek, azután gyűrűk és kardkötőkből, melyek szintén a királyi felavatás alkalmával szoktak használ­tatni. Azon ékszerek pedig, melyek a király koro­názásakor használtatnak, először is az ország koronájából, azután aranyos gömb és sokféle gyűrűkből állanak. A királyi ereklyék közt van még egy tárgy, mely talán legnagyobb történelmi érdekkel és becsesel bir, s ez az úgynevezett szent Edward széke, a melybe szokták ültetni a királyt akkor, midőn fejére a koronát felteszik. Ezen szék ma­gassága 6 láb és 7 hüvelyk, állapja 25 hüvelyk széles. A legfelső csúcsán pedig van egy kiálló párkánya, melyen áll a híres „végzet köve,­­ melyet még I­ s. Edward hozott magával Scot­­honból, mint sikerteljes hódításának maradandó örök emlékét. E kő eredetileg királyi Urhelyül is szolgált az ir­honi királyok részére, és „Lia­­fail“-nak neveztetett, mi annyit tett, mint „vég­­­­zett köve“, minek még ezen felül oly fontossá­got is tulajdonítottak, hogy egy egész szigetet is róla neveztek el tiszteletből „Junisfail“-nak, vagy végzett szigetének. Alkalmilag még a ré­gi barátmesék nyomán akként is állíttatik, hogy magának Jakabnak szintén ezen kő szolgált voln­i a párnául akkor, midőn a sok csodadolgokat és tüneményeket szemlélgette Bethelben, mely alkalommal azt is látta volna, hogy a kő Bathol­­ból hozatott Brigantiába a skótok királya által, mely város Galliciában, Spanyolhonban fek­szik, s innét ismét Irhonba szállíttatott az, bizo­nyos Breich Simon által, ki a skót hadsereg ve­zére volt 900 évvel Krisztus előtt. Fergus pedig, ki Bresch Simonnak utóda lévén, oda kénysze­­rittetett, hogy eme háborús viszályok közt Irhont elhagyja, mely alkalommal egy kivándorló sere­get is vezetett át innét Argyl Scherebe scót föld­re, s ugyan ekkor elhozta magával a végzet kö­vét is,a­melyet aztán Dunstaffnage-ban tett le, mintegy 300 évvel Krisztus előtt. Az utánna kö­vetkezett utódai is mind valamennyien e végzet kövéről igtattattak be és avattattak fel, úgyszintén még akkor is szokott ezen kő használtatni, ha nő szülések fordultak elő, mely alkalommal állítólag hangos zengelem is lett volna abból hallható, ha azonban valamely trónbitorló kísérletté azt meg, mindannyiszor néma maradt. E végzet köve szintén a legrégibb honi emlékek közt is elő­fordul, mely kövön állítólag oltár is állott, valamint a királyi trón is, mely minde­nek felett szentnek tartatván, nagy tiszteletben is részesült. Egy hires barátjövendölési mon­dat tünteti még fél e kő szerencsét hozó bűbájos fontosságát mindazokra nézve, a kik­ csak skót királyi ágból származtak, mit eme következő versben foglaltak a zárdák vitézei: Ni fallat fatum, Scoti quocumque locatum, Invenient lapidem, Tenentur regnare ibidem. Hozzá­járult még eme végzet kő fontosságá­hoz az is, hogy Kenneth elvitte azt Dunstaffna­­géból Sconeba, hol több mint 450.évig folyton mint trón használtatott,különösen a scót királyok koronáztatása alkalmával. Az innét történt to­vábbi elvitele pedig Angliába akként tekintetett, mint valami köz­nemzeti megaláztatás, mi miatt a scótok annak visszaszerezhetése végett min­dent el is követtek, sőt még a northamptoni békekötés alkalmával 1328-ban III. Edward ezt külön levélben is megígérte nekik, hogy a­mint csak lehet, azt nekik vissza fogja küldeni.­­ Azonban váratlan közbejött események miatt ebbeli ígéretét be nem válthatta. Midőn pedig I. Jakab lépett Anglia trónjára, igen nagy telje­sülési igazat adtak a fentebbi barátversnek és jövendölésnek, a mely annyira magában foglal­ja a királyi ivadék végzetét és sorsát, s oly mély hatást és ihletet is gyakorolt az kivált a skót nép ábrándos lelkü­letére és szellemére, hogy Anna királynő uralkodása alatt, midőn az „Unió“ létrehozatott, s a kölcsönös kiengeszte­­lődés is megtörtént, talán e nélkül kész lett vol­na a skót nép annak ellenszegülni, kivált akkor, a minő ábrándos lelkületű és babonás szellemű volt. E kő akként tűnik fel, mintha egy töke volna veres szinti köböl, mely vastartalmú erek­kel van befutva. Annyi bizonyos, hogy e kő nem Aeroli­, mint azt több irók annak lenni állították, melynek átmérője 22 hüvelyk, szélessége 13", vastagsága 11", s a két végén egy rövid kis láncz van. Ezután van az úgynevezett Ampulla, vagy arany sas, melyben koronázáskor a felavatás­hoz megkívántató szentelt olaj foglaltatik, mely egy arany-edény, sas alakban készítve, mely ki­terjesztett szárnyakkal közel 7 hüvelyk magas,­ és egészben 10 unciát nyom. Az eredeti Ampulla állítólag még Becket Ta­másnak adatott, még pedig a régi rege szerint maga szűz Mária által akkor, midőn e híres fő­pap száműzve volt honából, mely szintén más ilyetén apróságokkal együtt épségben maradt a közrombolás alkalmával a köztársasági kormány idejében, midőn az mind az ilyetén nép butításra és ámításra szolgálló eszközöket kimélet nélkül megsemmittetni parancsolt, sőt ezen Ampulla némileg ki is javíttatván, sokkal is fényesbre reszeltetett akkor, midőn Il­ik Károly megkoro­náztatott, s ugyanekkor egy arany kanál is készíttetett még hozzá, melybe szokta a főpap csepegtetni a szentelt olajt akkor, midőn vele a király halántékát megkeni s a füle tő­vét meg olajozza. A kanál szintén mint az Ampulla sas tiszta vert aranyból készült, s négy ragyogó ék­kővel van díszítve nyelének végén. Nem lesz talán még felesleges vagy érdekte­en, ha e helyütt olvasóinknak némi rövid kis eirását közöljük azon koronák és koszorúk for­máinak, melyek a herczegi vérből származottak czimemben, nemkülönben még az angol neme­sekéiben is ábrázoltatnak és előfordulnak. , , „ herceg vagy a nagy brittanniai tónörökös koronája egy arany karima, melyen körül négy kereszt áll cziffrázatokkal és sok virágkarczolatokkal ékítve egymás mellett, a két oldaláról pedig a karimának egy ívbartalék emelkedik, mely ékes drága gyöngyökkel van gazdagon megrakva, közép búbján pedig egy gömb áll, melyen kisded kereszt van. Az egész korona pedig belöl karmazsin bár­sonynyal van béllelve, melyen keresztbe fehér ta­fota sujtások, bojtok és csokorkötések csüng­nek alá, m­ig az egészet a karima körül fehér hermelin prém övezi és tartja. A Walesi her­­czegnek még ezenkívül egy másik megkülönbö­­zésül szolgáló koronája is van, mely egy egy­szerű korona, és búbján szaladár tollal (Strutz), mint disz forgóval van ékitve, mely­en eme jel­szó áll: „én szolgálok“ (I serve.) A királyi vérből származott herczegeknek ko­ronája pedig egy arany karima, mely gazdagon czifrázott vésetekkel van ékitve, szélén pedig két kisded kereszttel el­látva, közbe még eper­levélhez hasonló domborlatok­­emelkednek ki rajta, négy csokorkötésü bokrétával együtt, be­­löl szintén, karmazsin bársonynyal van béllelve, s fehér tafotával szegve, az egészet pedig fehér hermeni prém tartja és övezi, a kúpján gaz­dagon aranyozott bojt van apróbb rojtokkal. A herczegi korona szintén egy arany karima, melyen körül négy kiálló eperlevél van vés­ve, belől pedig karmazsin bársonynyal béllel­­ve bubján aranyos bojttal diszitve. Az egészet pedig hermelin prém övezi. Az őrgrófi (marquis) korona szintén csak egy arany karima, melyen körül négy eperlevél van vésve, mi mellett még igen számos gyön­gyök vannak beillesztve, bizonyos egyenlő tá­volságban és magasságban egymástól elhelyez­ve. Kúpja csak olyan, mint a herczegi ko­ronáé. A grófi koronának 8 gúla csúcsos pontjai vagy emelkedései vannak körül a karimán, s azokba igen számos nagy és drága kövek van­nak beleillesztve és süppesztve. Az egész pedig igen sok eperalakú levelekkel van diszitve, melyek a drága kövek alatt mindenütt látsza­nak és kitűnnek. Kúpja és bojtja csak olyan mint a fentebbi. Az algrófnak (viscount) csupán csak egy kör­íven elhelyezett, ragyogó gyöngyökkel ékített díszítménye van, meghatározott száma nélkül a gyöngyöknek, melyek körös körül arra reá il­lesztve vannak. A bárónak végre csupán csak 6 gyöngy­szemből áll czimer ékítménye, mely gyöngyök a körkarimán bizonyos távolságban egymástól elhelyezvék. Gazda­­ági tudósítás, Pest, jún. 23. Szép napfényes derült idő. A gabnaüzletben ma ugyan csekélyebb for­galom, de sokkal szilárdabb hangulat volt ta­pasztalható, mint tegnap. Búzát illetőleg, ugyanis, a külföldről érkezett szilárdabb üzlet­ről és áremelkedésről szóló tudósítások folytán a tulajdonosok visszatartók voltak és magasabb árakat követeltek, melyeket azonban a vevők eddig még nem hajlandók megadni, minélfogva a forgalom korlátolt maradt, és nem ment többre 6-7000 mérőnél, melyek részint a tegnapi ára­kon, részint néhány árral drágábban adattak el. Rozsra nézve szintén szilárdult a hangulat, forgalma azonban a búzát illetőleg, említett okoknál lógva, e termelvénynek is csekély volt. Árpára és zabra nézve csendes az üzlet. Kukoricáéból csupán a jó minőségű ör­vend némi kelendőségnek; eladatott 3—4000 mérő 1 ft 85 kr—2 ttjával. J­á­sz-B­e­r­é­n­y, jan. 10. Már két héttel ez­előtt tollat fogtam, hogy elmondjam, misze­rint a mai időben nem lehet elmondani a költővel: — „beatus illegni procus negotiis pa­terna rura, bobus exercet suis, — hanem azt le­het mondani, hogy a legboldogtalanabb ember jelenleg a gazda ember, s ha ki­ment az ember szántóföldjére, nem volt semmi öröme, mert az őszi vetés mindinkább veszett, a tavaszi, mintha zsákban lett volna, a földben he­vert, s a legelők a nap heve és szárazság ál­tal leperzselve úgy sárgultak, mint ősz alkalmá­val, — ha haza ment az ember, mindenhol aggodalmas és kétségbeeső arczokkal találko­zott, — ha pedig mindezekhez hozzágondolta az ember, mit elfeledni nem lehetet, a súlyos adót, aggodalmasan kiáltott fel: „mit eszünk és honnét fizetünk.” — Végre valahára junius 6 ika a jász­ságra is meghozta az áldásos esőt, a mely ha nem szüntette is meg végkép aggodalmainkat, de legalább megmentett az 1863-ik év kínos ré­meitől. 1863-ban a gabona hiánya nem volt oly nagy csapás, mint a takarmány hiánya, — most, hála istennek, ha nem lesz is bőven szénánk, de annyit már kaszáltunk, a­mennyivel takaréko­san eltengetjük barmainkat. A kalászok , a­melyek általában nagyon ritkák, s már szárad­ni kezdtek , az eső után meg vannak ment­ve az enyészettől, jó termésünk ugyan nem lesz, még csak középszerű sem, de legalább annyink lesz,a mennyi háztartásunkra szükségeltetik, kü­lönben a jászsági köznép jelen gazdászati rend­szere mellett boldog időben sem reménylhet jó aratást,­­ nem pedig azért, mivel fa hiányában szenvedvén, kevés trágyáját nagy részben tűzre használja, a földnek alig juttat belőle valamit. Ugart, mely csalni nem szokott, nem hagy, ha­nem szántja derűre borúra a földet. A bú­zát felváltja a kukoricza, a kukoriczát a bú­za, é­s ez igy tart csaknem folytonosan. Tisztelet a kevés kivitelnek, de nagy része a jász köznépnek, kevés földjét használni akarván, a­nélkül , hogy trágyázná, folyto­nosan hajtja, s így aztán nem csoda boldog idő­ben is a rosz termés. Dohányhoz, miután a sok féreg már elveszett, van remény; a tavaszi azon­ban, kivéve a kukoric­át és krumplit, általában szomorúan néz ki. A szellőről nem is szólok, az néhány év óta rendesen elfogy és terméketlen. Maholnap a bor hiányában sörivókká válunk. Májusi vásárunk igen silányul ütött ki, a­ pénz­hiányt mindenki érzi, legkeservesebben panasz­kodnak az iparosok, kik vásárról vásárra jár­nak, mégis alig tudnak áruiknak vevőt kapni. A jász­apáti vásár tegnap volt, ez már jobban ütött ki, mint a herényi, oly szokatlanul népes volt, hogy alig lehetett a tágas vásártéren mo­zogni.Legnagyobb kelendőségüek voltak a gazd­á­­szathoz szükséges faneműek, Jász-Apátin jelen­leg gőzmalom építi. Halasi Sándor heves megyei birtokos, más két vállalkozóval egyesülten, már javában építteti a gőzmalmot. 1863 ban a víz­hiánya miatt a jászok kénytelenek voltak Szol­nokban öröltetni ; most e hiányon segítve lesz. Jász Apáthi igen jól fogja fel nemcsak saját, ha­nem az egész jászság érdekét, midőn a vállal­kozókat szíves készséggel elősegíti, pedig nem tagadhatni, hogy egyes birtokosok, kik száraz és szélmalmokkal bírtak, a gőzmalom által jó védelmük szép részét elveszítik. Köteles lévén a gőzmalom a közönség részére mérsékelt vám mellett őrölni. Most már csak jó ké-nt kellenék, hogy a forgalom könnyű és tökéletes lenne, de ehhez egyelőre semmi remény és kilátás.— Poli­tikai zsibbadtságunkban némileg felvillanyoztak bennünket az országgyűlési hírek, s ahhoz kötött remények, adja az Isten, hogy valósuljanak, s jövőben ne csak a rosz termésről, hanem másról is írhassak. r. 1. K 0 H D I él é­k. Pest, június 23. — Reviczky Szever síremléke a kerepesi temetőben, atyja, nővére, számos barátja és tisz­telője jelenlétében ma fel­állíttatott. Tört oszlop, alant kerek pajzszsal, melyen a boldogult neve, születése és halála időpontja, s Tóth Kálmán következő szép és jellemző emlékverse arany­­koszorú közé van vésve: Mindent, mi tsép volt, forrón szeretett, Hazát, sajátságot, bec­sületet; Szerette mindezt, tullyogolva, bon, S az egyikének áldozatja lön. Az emlék — Gerenday műve — szürke már­vány, 8 láb magas, szép mű, s ama fényes, de tört reményeknek, mik a boldogult jövőjéhez fűződtek, találó jelképe. A sir, annyi kegyele­­tes látogatás és ápolás tárgya, virággal és ko­szorúkkal volt fedve, fenn az oszlopon gyászko­­szoru csüggött, mint sejtjük, a boldogult nővére kezéből, mély megilletődéssel szemlélték a je­lenlevők a bába merült ősz atyát, a viruló ifjú nővért, kik keserves megtört szívvel vettek bú­csút a kedves halottól, ki távol a gyászoló csa­ládtól, de nem elhagyatva pihen. Szerkesz­tőségünk egyúttal jelenti, miszerint a család részéről felkeretett, hogy a t. ez. adakozóknak, Széchenyi Ödön grófnak, mint a végrehajtó bi­zottmány elnökének, és mindazoknak, kik e czél­­ra közremunkáltak, forró hálás köszönetét kije­lentsük. — Podmaniczki János báró Pesten az üllői ut mellett levő telkeiből egyet az evang. árvaház számára ingyen átengedett. — Hogy Magyarország területi épségének eszméje mennyire terjedt el immár a bécsi libe­rális körökben is, — különösen az 1861. évi hor­­vát országgyűlés is­m­eretes határozatával szem­ben, eléggé tanúsítja azon körülmény, mely sze­rint az „Ostd. Post“ 169. idei száma a f. évi jú­nius 11-én Zágráb közelében fekvő Resnik falu lelkészén, Vakunovic uton egy, magát köz­ségi szerezsánnak kiadó zsivány által elköve­tett rablási merényletet „magyar rabló kró­nika“ czime alatt közli a napi újdonságok rova­tában , mi nyilván a personal unión túl menő államjogi viszony elismerésére mutat. (Beküldetett.) — A nagykanizsa sopronyi vasútvonalon már javában szállítják a kavicsot, a „Zala-S. Köz­löny“ reménye, hogy három hó múlva már át lesz adva e vonal is a közlekedésnek. — Örömmel adunk helyet a milánói „Allean­za“ azon czáfolatának, hogy Kossuthné nem halt meg. Már több ideje ugyan, hogy betegen fekszik Turinban, melyet sem ő, sem férje nem hagytak el még csak egy napra is az utóbbi időben, de nincs életveszélyben. ” A „Politikában olvassuk, hogy Reményi Párisból visszatértében Chrudimbau hangver­senyt rendezett. Ez alkalommal megérte, hogy az ősz Ruzicska zeneszerző és művész betegen fekszik, és sajnálkozását f­ejezi ki azon, hogy Reményi játékát nem hallhatja. Művészünk megtudakozá az öreg pályatárs szállását, s he­gedűjét megához véve, egy óra hosszáig játszta az ősz zenész előtt kedves magyar dalainkat. Az öreg Ruzicska alig talált szavakat, hogy ki­fejezze elragadtatását a szép játékon, s háláját művész hazánkfia nagylelkűségéért, hogy őt be­tegágyában felkérése.­­ A „Glafonosa“ hiteles forrásból arról ér­tesül, hogy a közoktatási tanács elhatározta, miszerint Zágrábban délszláv egyetemet állít fel, az orvosi szak kivételével. Sőt újabb tudósí­tások szerint jobban van.­­ Galanthai Fekete Ferencz Pozsony megye főjegyzője, később alispánja, majd ismét több országgyűlésen követi, s az országos gazdasági **•* .*• Krwan­ÄÄSÄ Ä Ä»A rokonai, Űrt Fekete S v holletói prépost, esztergomi olvasó­ka- M­ínt a «magasságú herczeg prímás eszter­­­gami érsek S kisegyházi helynöke és sz István kirá­l éles rendének vitéze - Fekete Sán­dor báró, Fekete János és Fekete Josefa asz­szony Fabricius Károlyné nevében, szomorú szív­vel jelenti szeretett bátyjának, illetőleg unoka ve­t k­i a nagybátyjuknak. Galánthai Fekete JSC néDik folyó hólt, életének 70-ik évé­­ben hátgerincz sorvadás következtében, a halotti a­z­ént séfek ájtatos felvétele mellett Kossuthon Pozsony megy­ében történt elhunytát. A boldog 2S tetemei e hónap 18-án a helybeli sírkertben lettek eltakarítva, az engesztelő sz. mise áldozat pedig 19- én megtartva.­­ Zágrábban az „Agramer Ztung“ szerint egy magasabb fokozatú bécsi hivatalnok nője több rendbeli lopást követett el, míg az utóbbi időkben rájöttek, s most fogva van. _ Kecskeméten, mint a „Szegedi Híradó­­­nak Írják űrnapján fényes meteor látszott reg­geli 9 órakor.­­ . . - Beküldetett hozzánk Wekle Benedek igaz­gató jelentése a győr szigeti kölcsönösen se­­gélyző-egylet választmányának működéséről az 1864-1865-diki harmadik üzlet­évben, a har­madik rendes közgyűléshez, melyből a követke­zőket emeljük ki : Az egyletnek ma 396 tagja van 2220 részlettel, a múlt év 422 tagja és 2285 részlete ellenében, mely kereskedést halálozás, elszegényedés és több tagoknak lakhelyváltoz­tatásából magyarázhatjuk meg. Az összes pénz­tári forgalom 344,245 ftra rúgott.­­ Az Alexandriából jövő tudósítások ellent­mondók. Míg egyik megerősíti, hogy ott nagy cholera dühöng, a másik ellentmond. A „Temps“ legújabb tudósítása szerint a baj növekedését jelenti a legújabb sürgöny. A Triesztben tett készségügyi szigorú intézkedések tehát szűk­. Beküldettek szerkesztőségünkhöz: 1. Z­u­r landwirthschaftlichen Organisa­tion in Frankreich, von Prof. dr. Joh. Are­stein, Ritter des Franz Josef Ordens and der Ehrenlegion. 2. K. k. priv. österr. Staats-Eisenbahn Ge­sellschaft. „Zehnte Gen­er­al - Versa­m­m­­lung zu Wien am 29. Mai 1865.“ Jelentés a társulat ügyei állásáról és statistikai átnézet. 3. Die österreichischen Kohlen­tarife. Von dr. Peer und Südbahn Inspector Pechar. Kölön lenyomat az österr. Revueból.­­ A lipcsei nyomdász munkaszünet után a párisi bérkocsisoké, s ezek után most a hamburgi szabólegényeké következett be. A két elsővel már boldogultak, a harmadik azonban még tart­ja magát. A hamburgi hatóság engedte menetére a dolgot, hadd mulassanak tetszésök szerint a ruhaművészet nagyreményű növendékei, gyülé­­sezzenek, tanácskozzanak, szónokoljanak, midőn azután a szónoklaton felvül levelek írásához fog­tak, melyben a németországi szabólegényeknek megtiltják, hogy Hamburgba jöjjenek, nehogy majd olcsóbban vállalják el a munkát, a ható­ság közbelépett, s néhányat a vezetők közül el­fogatott. A dolognak azonban még nincs vége, a szabólegények egyetemesen fel akarják kérni a rendőrséget, hogy társaikat bocsássa el.­­ New­ Yorkban e­gy nő, hogy férjét részegsé­géből kigyógyítsa, egyszer holtrészegen az orvo­si bonezterembe viteté, remélve, hogyha a bon­­czoló szerekkel hozzá közeledő orvosokat meg­látja, majd eszére tér, s a részegségről lemond. A bonezteremben midőn bormámorából felébredt, felkönyökölt, és széttekintvén maga köríti, egy, a kályha mellett ülő és szivarozó embert vett ész­re. „Hol vagyok ?“ kérdé. — „Orvosi bonczte­remben“ felesé az. — „Miért vagyok itt?“ — „Hogy felbonczolják“. — „Felbonczoljanak ? Hogy hogy ?“ „Úgy hogy ön tegnap holt vala, t. i. holtrészeg, s mi önnek dögtestét ide hoztuk, mi után nejétől megvet­ük, ki helyesen cselekedett, hogy nekünk azt eladta, ez lévén az egész ha­

Next