Pesti Napló, 1865. október (16. évfolyam, 4636–4661. szám)

1865-10-01 / 4636. szám

táig utolszor kinevezett szabadelvű főispánját, Wenckheim Béla bárót látta maga előtt, annak a szó teljes értelmében méltóságos arczá­rói s nem­estuzü szemeiből olvasván a megye múltját, jelenét, jövőjét, mindenét,­­ - látván benne élőformában Békésmegye meg­testesült szellemét. — Nagynehe­­zen, nagysokára csendhez és szóhoz juthatván a megyének 1861 diki törvényes első alispánja, O­m­a­s­z­­­a Zsigmond, mint felkért szónok, az elfoga­dást, az elérzékenyülést nem palástol­hatott hangulattal alkalmi, szabatos és velős be-­­­szédét elmondá. A dörgő „éljen“-ekkel kísért beszédre , a főispán, ismeretes ékesszállásával, következőké­pen válaszolt : „Tisztelt honfi­társaim és kedves barátaim! Megtisztelve érz­em magamat azon szives üdvöz­let, bizalom és jókivánatok nyilványítása által, melyeket önök, uraim, tis­telt honfitársaim, ked­ves barátaim, irántam ezennel tanúsítani kegyes­kedtek. Fogadják kedvesen viszonzásul elismerő köszönetemet, fogadják kifejezését igaz baráti és honfiúi érzelmeinek és azon tiszteletnek, mely­­lyel nemes Békés megye és ennek érdemes tag­jai iránt viseltetem, melyet keblemben oly szíve­sen ápolok, buzdításul a megye iránti kötelessé­geim teljesítésére, hála elismerésül azon bi­zalom és részvétteljes megtiszteltetésemért, me­lyet e megye közönsége részéről érdememen felül annyiszor valik szerencsés tapasztalni. Üdvözlik önök bennem a megye főispánját, és részvétteljes megnyugvásukat nyilvánítják, hogy ezen, a rendes törvényes viszonyok között oly dicső, közéletem vágyait annyira kielégítő, de a jelen körülmények között terhes, eddigi hajlamaimmal, szokásaimmal, nézeteimmel ellen­kező állást elfogadtam. Őszintén bevallva, a­mint egy részt kedves feladatomnak tartottam e nemes megye bármily hivatalos állásában és ezenkívül is teljesíteni polgári kötelessé­geimet , és ez által is leróni azon tartozást, melylyel e megye iránt , mint ennek szülöt­te , magamat lekötelezve érzem , s melynek kebelében a közélet terére lépvén, a közügyek iránti köteljesség meleg érzetét s a közszellemet magamévá tettem; v­agy másrészt ezúttal némi tartózkodással, s csak komoly megfontolása után szántam el magamat a megye kormányának je­lenlegi viszonyaink közötti elfoglalására, ismer­ve a nehézségeket és azon kettős felelősséget, melyre magamat ő felsége kormánya és a ne­mes megye közönsége iránt lekötöttem ; — hó­doltam ö felsége ebbeli parancsának, mert mind­inkább meggyőződtem a felöl, hogy ő felségé­nek komoly szándéka és kegyes királyi akarata, valamint azon kormányférfiaknak is, kiket ő fel­sége bizalmával felruházott, elhatározott szi­lárd törekvése, az annyi éven keresztül, annyi­féle ideiglenes, törvénytelen rendezések által megingott, de nem tört hazánkat e rendezetlen viszonyokból kiemelni, törvényes alkotmányos állásába visszahelyheztetni, a nemzetnek függet­len önállását biztosítani,­­ a­mint ezt ő felsé­gének az országgyűlésre kegyelmesen meghívó levelének és népeihez intézett nyilatkozványá­­nak nagy horderejű tartalma is erősen bizo­nyítja. Ily magasztos czél elérésére segédkezeket nyújtani, a kormány magas­ körű irányzatát tehetségem, állásom, főispán­i befolyásom által a lehetőségig támogatni, hazafias kötelességemnek ismertem még azon esetben is, ha ez által a megye viszonyára és helyhatósági működése rög­töni érvényesítésére vonatkozólag, eddigi beval­lott és támogatott elveimmel egy darab időre né­mi következetlenségbe esném, és ekként elv­barátimnak rászólását is magamra vonnám , mert erős meggyőződésem, miként a haza sorsa felett oly döntőleg határozó jelen­észetben, a magán­érdeket a közérdeknek alá kell rendelni, és egyes személynek kényelmes, vagy elveihez kö­vetkezetes ragaszkodás által kiérdemelt népszerű állása, vagy végképen a felhasználása figyelmet sem érdemel, ha a haza ügye, jövője, felüdülése forog kérdésben. De ha még­is ebbeli törekvéseimre a netalán előforduló nehézségek és okvetlenül felmerülő aggodalmaim zsibbasztólag hatnának,­­ ösztönt bátorságot találok majd önöknek, tisztelt bará­tim , az irántam ezúttal is tanúsított részvét és erkölcsi támogatásuk nyilvánításában , mert előttem szemlélem Békés megye szellemének, a haladás , törvényesség és alkotmányosságban gyökerezett, hoszszú évek során következe­tesen fenntartott elvei méltó képviselőit, dicső bajnokait, előttem számos tisztviselő­társaimat, kikhez a közügyekbeni együttműködés , hi­vatalos viszonyok kedves emlékei, oly kielégi­­tőleg csatolnak ; — itt látom a megye minden osztályainak jelesleteit és minden vallásfele­kezet tiszteletre méltó lelkipásztorait; — itt lá­tom szomszédimat, barátimat, rokonimat; és mi­dőn végig tekintek e díszes soron, némi elérzé­kenyedés jótékony melege tölti el keblemet, főleg e teremben, mely egy darabig ismét pusztán ál­lott, várván várva, hogy benne helyhatósági ál­lását a megye minél előbb elfoglalja; és ha ez érdembeni szoros törvényesség rögtöni visza nem állításába belenyugodtam, ne tulajdonítsák ezt, testestől lelkestől megyei ember létemre, a megyei rendszer iránti ellenszenvemnek, hanem a helyzet nehézségeinek és fontosságának figye­lembevételéből származott helyeslő méltányla­­tomnak a kormány abbeli szándéka iránt, minél­fogva a törvényes viszonyok és állapotoknak, fon­tos érvek által indokolt helyreállítását egyedül az országgyűlés útján tűzte ki törekvése czél­­jául, — fenntartván és gondosan ápolván azon reményemet, hogy nekem fog majd jutni a di­csőség, e nemes megyét törvényes jogaiba vissza­­helyheztetni, annak maradandó talpkövét akkép letenni, hogy a mostani kor igényeinek, intézmé­­nyeinek megfelelőleg, benne minden érdek kép­viselve, a jelenleg széjjelszórt és parlagon he­verő, közügyekre termett és szánt erők a közérdek által ismét egyesítve, alkotmányunk­nak ismét egyik védbástyáját képezze,­­ és minden egyes lakos polgári jogainak, személye és vagyona biztosítását benne szemlélje. Addig is azonban felkarolom az alkalmat, ün­nepélyesen kijelentem­: miként magamat főis­­páni állásomnál fogva a megye képviselőjének tekintvén, annak anyagi és szellemi jólétét szi­vemen hordván, — kettős kötelességemnek is­merendőm, a megye szellemében, s az általa ki­jelölt irányban, a köz és magánügyek felett őr­ködni, a közigazgatás és igazságkiszolgáltatás minden ágaira akként ügyelni fel, hogy a felelős­ség elvénél fogva — mely alól bármily állású tisztviselőt ki nem veszek — annak idejében a megye közönségének becsülettel számot adhas­sak. Hogy eme hivatásomban, elhatározott törek­véseimben sikerrel járhassak el, önöknek, tisz­telt hazafiak, bizalmára, támogatására, közremű­ködésére van szükségem, mit — úgy hiszem— nem fognak tőlem megtagadni. Nem magamért kérem ezt, és hívom fel önöket a tevékenység eme dicső tetére, hanem a közügy, a haza szent érde­kében, mely várja, követeli, hogy mindenki ön­megtagadással, feláldozással teljesítse kötelessé­gét a válságos perezben, szeretett anyaföldünk megmentésére. — Részemre csak szives részvé­tüket, baráti vonzalmukat veszem igénybe, me­lyet irányomban tanúsítani e mai napon is kegyes­kedtek, s melybe magamat — ismételt köszö­netem­ nyilvánítása mellett — jövőre is ajánla­nom legyen szabad !“ Hogy a tiszta hazafiság felsőbb régióiban szár­nyaló sok pietást, törvény és alkotmányosság­­szeretetet lehelő, egészben független szellemű és politikai ildomolás eme beszéd észre, szívre ha­tott, varázsmódon hatott, azt­­án mondani is fe­lesleges , rádörögte a lelkesült gyülekezet közben­­közben, és a végén, szives „éljen“ ett, s nyájas kézszorítások között egy része búcsút vevén a megtisztelt házigazdától, más része, mint egy kis értekezletre meghívott, ott maradt a terem­ben. Ez értekezleten az országgyűlési képvise­lők választására szükséges előzetes egymásután teendőknek miként és mikor teljesítése iránt volt bizalmas tanácskozás, melynek eredményéül már jövő oct. hó 2-ik napjára a megye közgyű­­l­­ése helyett szolgálandó ad hoc bizottmányi ülés­t meg fog tartatni. Az 1861-diki bizottmány nem fog kiegészíttetni, mert bár többen haltak el­­ a tagok közül, több százan élnek mégis, és a­mire most kell, bőven elégségesek. Ily módon lehet a központi bizottmány megalakításához gyorsan látni. Megjegyzem itt, hogy a főispán minden egyes bizottmányi tagot külön levélben maga hí­vott meg az ülésre, mi igen előzékeny, tapintatos eljárás. Vége lévén hamarjában e conferentiának is, délutáni 2 órakor közebédre gyűltek a kaszinóba a tisztelgők és conferentiások, s more patria ál­domást ittak, nemeset­, szépen, sok pietással és ildommal is. A legelső magyar ember, Vörösmarty tanítása szerint is, a király lévén, a főispán legelőször is érette emelt poharat, következőkép szólván : „Hódoló tisztelettel emelek poharat e császári kir. apostoli Felsége felköszöntésére. „A mindenható isten engedje, hogy ő Felsé­gének ama szavai, melyeket pár hónappal ezelőtt Budavárában elmondott, miszerint : „királyi ke­gyes akarata, hogy Magyarország népei a lehe­tőségig kielégíttessenek“, minél előbb teljesülés­be menjenek, és emez ige testté váljék akkép, hogy felséges személyében minél előbb törvé­nyesen megkoronázott fejedelmünket üdvözöl­hessük, azon óhajtással , hogy az egek ura­it, népei boldogítására, hazánk javára, alkotmá­nyunk és trónja szilárdítására, szent István bi­rodalma dicsőségére, sokáig, jó erőben éltesse.“ A felséges asszonyért, a királynéért pedig Gön­­döcs Benedek kigyósi r. kath. lelkész, gróf Des­­sewffy Marczellnek szállva, imigy áldomásozott. „Poharat emelek, nem a rideg szokást kö­vetve, hanem lelkem és tiszta szivem óhajától vezéreltetve, azért, a ki, midőn a magyart min­den feledte, hogy nemzetünket akkor is szerette, azzal bizonyította be, mert anyai nyelvünket kegyelte ; azért, a kit minden jó magyar szeret és tisztel; azért, ki hazánknak anyja,­ legjobb és legbájosabb asszonya. Tartsa isten őt, mint nem­zetünk mielőbbi koronás királynéját e hazának, királyunknak és a szenvedő emberiségnek bol­dogitására igen, igen sokáig !“ Majd ismét a f­őispán emelt poharat Deák Ferenczért, benső ihletséggel mondván: „Urunk megváltónk feltámadásának emléke­zetére a kereszténység által szentelt legnagyobb ünnep másodnapján, hazánk legjelesbike a „P. Naplódban e szavakat irá : „A legnehezebb kö­rülmények között, mindig fejedelmeink igazsága, bölcsesége segített bajainkon , ők mentették meg alkotmányunkat másoknak megtámadásai­tól“, és e czikk olvasása után a nemzet lelkében egy jobb jövő reménye és sejtelme rezzent meg, áldva a kezet, mely ama t­orokat irá, áldva a lel­ket, mely ama szavakat sugallá , és ekként a nemzet szivében a magyar királyt ismét feltá­masztá. Legyen is áldott hazánk e gondviselés­­szerű nagy férfia, és ürítsünk hazafias kegyelet­tel tiszteletére poharat, azon óhajtással, hogy a mindenható, Deák Ferenczet jó erőben, egész­ségben, CsÜggedést nem ismerő tevékenységben, még sokáig éltesse ! !“ Ezen, a fejedelmi párért és quasi fejedelem­­társukért mondott 3 rendbeli fejedelmi feköszön­tés elragadó a jelenvoltakat, s 17 év alatt itt csak ma délelőtt hallánk olyan „éljenzést“, minőt azok idéztek elő, tanúságául annak, hogy a po­­hárkösz­öntések termő, fogékony szivek földébe esett, rögtön csirátvert jó magvak voltak, s az ország nagy részében is, majd ha közzé tétetnek, hasonlóak lesznek, s élesztik a pietást az igazsá­gos, bölcs és jó akaratú fejedelem, és azzal majd egy szellemi rangban álló, vele erkölcsi hatalom­ban mérkőző nagy emberünk iránt még jobban. Ezek után Urszinyi Andor, megyénknek 1861 iki másodalispánja, a megtisztelt főispánért üritett poharat. S ropp­at éljenzés követte e beszédet, s ittak még a főispánért, mint a gyulai kör elnökéért, Kertay Zsigmond, Kocsis szarvasi mérnök mint főispánért ismételve, Ö Rök István ivott a független hazafiakért, a főispán pedig az általa annyira szeretett és védett m­e­­gyékért emelt poharat, körülbelöl ilyen szavakkal. „Én, uraim, mindaddig, míg a vármegyéket, úgy,amint én óhajtom, törvényesen megalkotva nem lesznek, azon Magyarország jövője iránt, melyért én tudok hevülni, megnyugtatva nem érezem magamat. Régibb időkben az 52 megyét megannyi uni­­versitásnak tekintem, melyekben képezték ki magukat hazánk legjelesb államférfiai. Megyénk ifjúságát szép számmal látom én itt képviselve, ehhez szólok én most szivem ben­sőjéből, — titeket, ifjak ! hívlak én fel a megye és haza nevében, — titeket buzditlak , hogy ti is a mi nyomdokainkon indulva, igyekezetei az is­kólai miveltséget a megyei practicus élet tanul­mányaival is öregbíteni, — magatokat jó megyei emberekké képezni, hogy utánunk helyet foglal­jatok, küzdeni, fáradni és sikert is teremteni, a közjó előmozdítására. „Isten éltesse az ifjú sar­­jadékot !“ Imigy folyt le a mai nap sok élvezet közt, irigy lett sept. 25-ike kegyeletes emlékezetű ünnepnap­ja Békésmegyének. Fájlalni lehet, hogy a „Kör­ben“ csak 70 terítékre történhetett ellátás és so­kan, igen sokan a mi,gyulaiak szives látását magán házainknál fogadván el, nem hallhatók a szebbnél szebb pohárköszöntéseket, nem adhatók a főispán és nagy közönség hallatára örömük és tiszteletük Balassagyarmat, sept. 26. Gróf Forgách Antal ö­n­­magának a székváros­ba mai napra kitűzött ünnepélyes bevonulása, a legszebb idő kedvezése mellett, roppant közön­ség és néptömeg jelenlétében, s oly képen ment véghez, hogy e valóban nagyszerű menet nem programmi elrendezés, de mintegy önkényt tá­madt nemzeti ünnepély alakját és mérveit ölte magára. Nemcsak a középületek, nemcsak min­den templomok tornyai, de a hosszú főutczán vé­gig, s a mellék­utczákban is számos ház nemzeti lobogókkal és számos ablak szőnyegekkel valának ékesítve. Midőn pedig ö­n, míg a nyitott diszhin­­tóban több úri fogattól s mintegy 500 főből álló lovas bandérium elöl- és utol-lovaglása mellett harangzúgás, mozsárdörgés és a Rákóczy- nó­tának a helybeli zenekar által eljátszása közben a kath. templom előtti téren kocsijáról leszállt, a nagy számú közönség lelkes éljenzésben tört ki, mely csak a templomba távozásakor szűnt meg. A templom bejáratánál ö­n.­magát úgy is mint a b. gyarmati szentegyház kegyurát, n.tde Imi­­d­y Kár. ur alkalmi szónoklattal üdvözölvén, s a már túltömött templomba a hivatalnokkal és egyéb tisztelgők kíséretében bevezetvén, a Veni Sancte meghallgatása után folytonos éljenzések közben s nemzeti zászlók kettős sora között a megye házába, s kis vártaira ennek nemzeti czi­­merekkel díszített nagy teremébe ment s az ott teljes számmal jelenvolt tisztikar és megyei s városi nagy számú közönség harsány éljenzése közt főispáni székét elfoglaló. Nyomban követte ezt a főispánná kinevezési okmánynak a főjegy­ző által tett felolvastatása, mire főispán ur, él­jenekkel többször félbeszakított remek szerkeze­tű beszédet mondott, a beszéd végeztével ősi szokás szerint székében felemeltetvén. A főispáni beszéd szószerinti tartalma is ez: „Igen tisztelt gyülekezet! Sok és hosszú vajúdások után — újabban is­mét eljutunk nemzetünk életében egy válságos ponthoz, hol a hazafinak jobb és alkotmányos jövő reményében hinni lehet,­­ hogy ki fog egyengettetni az út, melyen ildommal, férfias küzdelemmel és kitartással haladva, teljesülni fog annyi hö­kebel forró óhajtása, melyen a haza alkotmányos boldogsága és lakosai megelé­gedése elérhetők. Bár­mily eltérők legyenek is az országban egyesek nézetei és véleménye,­­ a czélban, mely felé törünk, mégis színkülönbség nélkül mindnyájan egyetértünk, mert egyformán óhajt­juk mindnyájan a haza boldogságát, és bátran merem állítani, a kishitűek csekély számával szemközt, egyhangúlag akarunk indulni e­zzel, és a megoldás felé, törvényes és alkotmányos útán, azaz országgyűlés által. Törvényes megoldásnak pedig törvényes ala­pokon kell nyugodni, ez okból, midőn mindenki oly országgyűlést óhajt, mely jogosan megold­hassa az alkotmányos függő kérdéseket, és ma­gasztos hivatását, egyrészről a király és haza, másrészről a val­atlan kapcsolatban álló összes birodalom többi, most már alkotmányos népei irányában áldást eredményezőleg teljesíthesse, első kellék, hogy ily országgyűlés előzményei, és ezek fonalán maga az alap is, törvényeink­nek megfeleljenek, és lényegükben jogosan meg­támadhatók ne legyenek. Íme, nemzetünk életében a döntő pont, mely­hez sok küzdelem, csalódás és anyagi áldozat után, újabban eljutunk; itt állunk jelenleg, a ki­bontakozási előzmények küszöbén, és ha a nem­zetek életében nem napok után számítunk, úgy e nyomasztó átalakulási korszaknak azon haszna volt, hogy időközben megérleltettek a függő kérdések feletti vélemények, fejlődtek viszo­nyaink, tisztultak a fogalmak, sorakoznak már­is a honfiak a tör­vényes küzdelem mezején, ta­nácskozásainknak mielőbb hely fog nyittatni, meg lesz az országgyűlés, hol küldötteinket és állata­­férfiainkat ma­ holnap együtt látni fogjuk, a ki­bontakozási nehéz munka törvényes megoldásá­ban, hazafiasan, és adja az Isten áldását hozzá, eredménynyel működ­ve ! Kell tehát a sikeres működéshez törvényes országgyűlési tér, kell szabad mozgás a kérdések megvitatásában, és teszem hozzá, a feladat ne­hézségeivel egyensúlyt tartó mérséklet és böl­­cseség, oly hazafiság, mely önérdekét feledve, jogából gyáván ugyan nem enged, de államkér­dések megoldásában nem elérhetlen czélokat tűz ki, küzdelmében mindent veszélyeztetve. Nem könnyű a feladat, és nehézségei előtt már eddig is sok magyar őszinte törekvés erejét túlhaladó zajtalan küzdelemben megtört, de nem­zedékünk kitözésben nyugodtan várta Istentől és királyától e válságos időben megmentését, s nem is csalódott, mit a történet nemzetünk éle­tében annyiszor felemlit, most is valósul; urunk királyunk, kit a halhatatlan magyar költő, csak is a nép érzelmeit kifejezőleg, első magyar em­bernek mond, népe jogát tisztelve, és szeretté­ben maga szól népéhez, maga kezdeményezi és jelö­li ki az utat a kibontakozásra. Ő Felsége legmagasabb látogatásával szeren­cséltetvén a fővárost, körültekintv — látni, ítélni és határozni kevés napok műve volt, visszatérve birodalmi székvárosába, máris rövid szünet után változnak tanácsadói, újak bizatnak meg az ügyek vezetésével, még­pedig nemcsak magyar ügyeinket illetőleg, de a birodalmi többi ország­járok is változtak; mint nyílt és magasztos kife­jezése azon fejedelmi meggyőződésnek, hogy sorsunk a birodalom minden népei sorsával és oly várhatlan kapcsolatban áll, mintegy a feje­delmi szív és vonzalom, mely felette határoz. A magyar kormány élére oly férfiak lépnek, kik bármily politikai párthoz tartoztak is, min­denkor az alkotmányosság védői voltak, és mi hazánkban döntö­k magyarok, azaz hazánk tör­vényes önállásának bajnokai. Tény tehát már ma a Felség elhatározása, ki az ország jogai tiszteletében eljöttnek látja az időt a kibontakozásra; tény, a magyar kormány élére állított alkotmányos érzelmű egyéniségek megválasztása; tény lesz azon törvényes tér meg­nyitása, melyen képviselőinket ma­ holnap egybe­­gyűlve látni fogjuk, hazánk ügyeit rendezendők , és a szabad vitatást s egyéni nézetnyilvánítást korlátozó rendeletek, a nemzet és a nyilvánosság közegeinek nem eléggé magasztalható férfias ma­gatartása és tapintatos eljárása által szükségtele­nekké válván, nemcsak a törvényes tér fog meg­­­nyílni, de az azoni működés, már ma is, más­­ korlátot nem ismer, mint az ész azon tanácsát, tüntetés nélkül felhasználni, mit a haza java és­­ az alkotmányos függő kérdések megoldása igé­nyel, s ildommal küzdeni a zajtalan, de biztos­­ eredményért.­­ Minthogy a törvényességről szólottam, nem lehet, hogy fel ne említsem, miként a törvény meztelen szavai, a fennálló elvitázhatlan valóság­gal több tekintetben egybe nem vágnak, kell tehát, hogy megmondjam, miként én a sokféle­képen magyarázott, de jogosan csakis ugyanazon egyféleképen magyarázható törvényes fogalom alatt, hazánk önállását és függetlenségét a prag­­matica sanctio alapján úgy értem, mint azt régi törvényeink biztosították és az újabbak fenntartották! Értem pedig várhatlan kapcsolat­ban az összes birodalom már most alkotmányos népeivel, kiknek jogait ép úgy kell hogy tisz­teljük, mint hozzánk illő, hogy szabadságainkat megvédjük. Az irány tehát: hazánk alkotmányos és történelmi régi elvitázhatlan jogait a monar­chia fennmaradásával és hatalmi állásával ösz­­hangzásba hozni alkotmányos utón; nem felül­­kerekedés az öszbirodalomban, de a jó és bal­sorsban velünk osztozott birodalmi népek jogai­nak kölcsönössége mellett, testvéries vetélkedés a trón és fejedelem iránti hűségben és jogtiszte­letben, igazságos megosztás a közös kötelesség­ben, egyetértés a főczélban, népünk és az öszbi­­rodalom népei alkotmányos boldogsága megőr­zésében ; alkotmányos birodalom, alkotmányos Magyarország, de magyar államjogi fogalom sze­rint,­­ ez legyen a jelszó. A­mi a helyhatósági működés rögtöni életbe­léptetését illeti; itt a magyar kormány, habár reményli, hogy a nemzet hazafias érzülete a múl­tak borús emlékeivel keserítőleg foglalkozni nem fog, mégis óvakodott törvényhozási uton kívül — a mellőzhetlen előzményezés nélkül intézked­ni­­ — újabb ideiglen újabb tartózkodást, és a jelen válság perczeiben károsakká válható ellen­­szabályokat idézhetne elő, pedig higgadtan, mérséklettel kell megalkudni az élet és valóság követelményeivel. — Személyes egyéni nézete­met illetőleg, a megyei rendszer és önkormány­zatnak, mint magyar életünk és szabadságunk védbástyájának tisztelője vagyok; — az újabb divatu szabadság írott malasztjaiból szívesen fel­áldozom mind­azt, a mi nemzeti létünk és jogaink e gyöngyét és pajzsát megsemmisitené. Nekem jutott cs. királyi apostoli Felsége leg­magasabb kegyelméből és határzatából a haza­fias feladat és kötelesség,Nógrád megye élére állít­tatni , mint a vándor, ki sok világot bejárva tér vissza elvégre övéi szeretett körébe, úgy én is Uraim, ugyanazon terembe, hol sok évek előtt először léptem fel a köztanácskozás terén, ott ál­lok ismét önök előtt, a nyilvánosság bírálata és ítélőszéke előtt. Meglehet, hogy eddigi nehéz fel­adatom megoldásában mások szerencsésebben működtek volna, nekem csak azon vigasztaló meggyőződésem maradt fenn, hogy királyom és magyar hazám igaz ügyét mindenkor szívemen hordva tettem, mit tehettem, és férfias kitűréssel küzdöttem szent érdekei mellett. Mint e megyének törvényes és teszem hozzá alkotmányos főispánja, úgymint tiszti eskümben, melyet Felséges urunk kezeibe tettem le, mon­dottam, leszek ha jobbágya uramnak, királyom­nak, védője a megyei közönség és minden egyes lakó törvényes jogainak, és igazságos biró, hol ítélnem kelletik. Ma főispán — talán ismét nemsokára egysze­rű megyei közbirtokos — érzem a főispáni mél­tóság díszét, mely boldoggá tenni képes, ha a közönség által pártoltatom, de ismerem súlyát is, és soha sem felejtem közbirtokos társaimat, kik­kel élnem, jóban roszban osztoznom kell, ma kormányozni, holnap kormányoztatni, ez a ma­gyar alkotmányos megyei élet hű képe. Midőn tehát főispáni székemet ezennel elfogla­lom,adja isten, hogy alkotmányos tanácskozásain­kat , ha megnyílnak, önök bizalma által kitérve, eredményesen vezethessem, és a határozat ne is lehessen más, mint megyénk és hazánk java. A tisztikar bennem pártfogóját és védőjét fogja találni, ha a tisztviselőket kötelességük hű, pontos és szorgalmas teljesítésére, mit kétségen kívül eddig is tenni igyekeztek, figyelmeztetem, ezt csak saját érdekükben teszem, ők nem oly szerencsések, mit feledniök nem kell, állásaikat választás útján leírhatni, az érdemesség és bizo­­dalom a közönség előtt az ő irányukban nem eleve megbírált és elfogadott tény, de tetteik és maguk tartása által kivívandó. Nem lehet, hogy az általam személyesen is igen tisztelt távozó királyi biztosról meg ne emlékez­zem, e méltósága nehéz időben működött, segí­tett, hol segíthetett, és keserítőleg a kedélyeket nem bántotta, ismerve e megye közönsége min­denkor bizonyított lovagias érzületét, megengedi, hogy azon meggyőződést fejezhessem ki, mikép nem elleneitől, hanem barátjaitól válik meg e méltósága. Köszönetet mondok végre a számosan megje­lent közönségnek és minden egyesnek, kinek szíves és hazafias segélyét kikérve, pártfogásába ajánlom magamat, hogy vívhassunk egyetértés­ben, sikerrel a megye, haza, király, s mint e ház homlokzatán érezhetükkel örökítve áll, — Nó­­grádban, a közügy szent érdekében. . A főispáni nagy hatású beszéd után G­y­ü­r­k­y Abr. kamar. emelt hangon nyilvánitá az ö­nmaga iránti bizalmat, fogadván a támogatás teljesítését, melyet ö­nmaga a jelen válságos viszonyok kö­zött magának kikért. — Gy. Abr. rövid felszóla­lását Pongrácz Kár.e. alispánnak önmagához intézett következő beszéde követé: „Nagyméltóságu gróf, főispán ur, kegyelmes Uram! Magasztos érzések dagasztják minden jó hon­polgár kebelét, midőn teszthalottas hazánknak a törvény és alkotmányosság határi közti újra ébre­dését közel láthatáron, mintegy hajnalcsillagként feltűnve, örömkényes szemekkel látjuk. Ő császári királyi Apostoli Felsége legkegyel­mesebb urunk , királyunk hű Magyarországának sorsát atyailag felkarolva, mintegy üdvözítőként széjjel küldi hazánkba apostolait, a király bölcs atyáskodását,honi törvényeink iránti legkegyelme­sebb hajlamát, s ebből bizton remélhető hazánk uj ébredését hirdetendőket, mintegy mondva, men­jetek szeretett nemzetem közé, és hirdessétek a béke, egyetértés és törvényesség evangéliumát! Nemzetünk e rég óhajtott apostolai közt nagy­­méltóságod méltó helyét elfoglalva, nekünk ju­tott a szerencse, excellentiád mélyen tisztelt sze­mélyében nemcsak megyénk főispánját, s a haza közjavára törekvők hiv vezérét, de mi köztünk számtalanok keblét édes örömre gerjeszti, egy­szersmind köztiszteletünket és őszinte szerete­­tünket biró megyebeli honfi­társunkat tisztel­hetnünk. Itt e megyébe, hol a gácsi sasfészekben el­hunyt szülei kora szép reményeiktől környez excellentiád bölcsője ingattatott, de a felserd fiú lepelt nem ismert nyílt jellemével, nyájasele­zékenységével, és viszonyosságot követelő őszinte barátságával tisztelői nagy számából baráti heol­vadhatatlan koszorút fűzött magának, s k elehaladtával megyénk köztiszteletü táblabiráj­a lévén köz tanácskozásainkat bölcs tapintatu javallatival folytonosan támogatta, s végre or­szágunk fökormányára meghiva, onnét is m­e­­g és annak egyes lakosai irányában kegyei­lytonosan tanúsítva, szóval slélekkel. c­sak beismertetett, ott jelenleg a haza és király,a két egymástól elválhatatlan palládium javára működni, bennünket az egyetértés ®y°“fa vényeinknek tiszteletben való tartására buzdita­ni, és vészteljes habok hányta,­­ majdnem.irány­tű­ét vesztett hajónknak kívánt biztos révébe va­­ló­ bevezetésén híven fáradozni jutott Excel­len­­tiádnak magasztos polgári feladatul. Tiszteletteljesen üdvözlöm excellentiádat a je­lenlegi tisztikar nevében e magasztos működési téren, hol addig is, migyen nemzetünk bölcsei a törvényhozás utján rendelkezendnek ,­­ excellen­tiád hazánk üdvére irányzott intézkedéseinek és rendeleteinek hiv támogatóira és végrehajtóira bennünk bizton számíthat. Meg vagyunk győződve, hogy amirgod ha­­­zánk főkorlátnoka e kegyelmességének elveit osztva, e megyei élet mezején netalán fellelendő jó véleményt kegyelettel ápolandja, és viszont, a netalán itt-ott tenyésző dudvát erélyes kezekkel kiirtva, ez által is e megye köztiszteletét maga számára szilárditandja, mert a bölcs tapintatú, igazságos és erélyes megyei főkormányzónak kivétel nélkül kiki bemutatandja hódoló tiszte­letét. A mindenható koszoruzza excellentiád műkö­dését legkedvezőbb eredménynyel, s termeinket ékesítő őseink szelleme lengje körül amirgodat, a késő maradéknak hirdetendő, hogy a haza és ki­rály iránti szeretetben dicső Forgách nemzetség­nek méltó sarjadéka excellentiád mélyen tisztelt személyében ébredező hazánkat, mint annak méltó és háladatos fia, híven ápolta, gyámolította és szilárdította. De mélyen tisztelt megyei közönség, hogy ha­zánk javára irányozott e szent czél bizton elér­hető lehessen, szükség, hogy e nemzeti műhöz, mint annak lelkes napszámosai egyesült erővel és ernyedetlen erélyességgel járuljunk, és midőn e cs. kir. apostoli felsége legkegyelmesebb urunk s királyunk dicsén uralkodott nagyatyjának jel­mondatát „justitia regnorum fundamentum“ ha­zánk jelenlegi állapotjára legkegyelmesebben alkalmazni kegyeskedik, e dicső példát követve, kell, hogy mi ő felsége, dicső királyunk jelmon­datát magunkévá téve, „viribus unitis“ töreked­jünk hazánk jövőjének szilárdítására, és igy ne­mesen leküzdve mind azon keserű érzéseket, melyek jövőnk alakításában gátul szolgálhatná­nak, roskadjanak le tisztelt megyei közönség ama gyász­falak, melyek jelenleg a polgárt polgártár­sától oly szomorún elszigetelték. Van e világrésznek egy terjedt birodalma, hol a zsarnokság a gondolatot majdan és érzéseket rabbilincsben tartja, és még­is ezen ország pol­gára egy kitűnő szabadságban részesül, tudniillik, húsvétnapján jogosítva van bármely előtaláltját testvérileg átölelve, csókkal illetni, azon üdvözlő szavak kíséretében, „urunk üdvözítőnk feltá­madt.“ — Vonjunk jelen helyzetünkre hason­latosságot , teremtsünk magunknak feltáma­dási nemzeti ünnepet, és testvérileg egymás­hoz közeledve, nyújtsunk egymásnak őszin­te kibékülési jobbokat, mert bennünket üd­vözítő szeretett hazánk új feltámadásnak in­dul , ily kölcsönös bizodalom és testvéries egyetértés igazolandja ama nagy jelentésű sza­vakat „és magyar, áll Buda még!“ ily kölcsönös bizodalom és testvéries egyetértésnek szülöttje leend ama közfohász, mely hazánk négy folyama partjain minden kebelből kifakadva, azt a Kár­pátok bérczei híven viszhangozandják: éljen a szeretett haza; éljen annak dicsőn uralkodó, felettünk atyáskodó, igazságos királya, s éljenek dicsőségét hirdető, atyáskodását támogató, s törvényes igazságosságot végrehajtó apostolai és ezek közt kitűnőn a mi mélyen tisztelt és szere­tett főispánunk­­ excellentiája éljen! Mire ő nmlga fél 12 kor a gyülésteremből lel­kes éljenzések közt eltávozék. Nem kisebb érdekű vola a délutáni 3 órakor főispán ar ö nmlga elnöklete alatt a megyeház kis teremébe egybehívott, de a megjelentek nagy­száma miatti kényszerűségből a nagy teremben megtartott értekezlet, mely Nógrádmegye értelmiségének legnagyobb részét foglalá magá­ban.­­ Az értekezletet ö­nmaga azzal nyitá meg, hogy a jelen viszonyokat tekintve kényes és ne­héz feladatának megoldhatásához, mely a me­gyének az ideiglenességből az alkotmányos tör­vényességbe átvezetésében öszpontosul, az ér­telmiség hazafias támogatását kéré ki. Csak főpontjaiban kísérlem meg az ennek folytán ke­letkezett érdekes eszmevitát vázolni, mely végre oly mindenkit kielégítő eredménynyel fejezteték be. — Desewffy Otto volt alk. e. alisp., vala­mint utána több szónok, a kiránt támogatás tár­gyait részletezve ókajták megjelöltetni, mert ha csak arról van, úgy mondanak, szó, hogy a mos­tani kormánynak a törvényes tér előkészítésére ezérz a törekvéseit pártoljuk, ebben mindnyájan egyetértünk. — Ré­v­ay Gusztáv, volt alkotmá­nyos főjegyző szabatosan fejté ki, miszerint most háromféle politikai eljárás képzelhető, t. i. vagy pártolása a kormányi intézkedéseknek , vagy ellenzése ezeknek , vagy a semlegesség.­­• Ő természetesnek és egyedül czélravezetőnek csupán az elsőt találja , megjegyezvén (má­sodszori felszólalásában) miszerint, ha a me­gye az ad hoc nevezendő bizottmányban (mint némelyek vélekednek) nem akarna részt venni, könnyen megtörténhetnék, hogy majd az ad hoc-ra sem nyittatnék neki tér. — M­u­n­k­a­y János kékkői pleb. kétségbe vonó azon mondat helyes voltát, minélfogva „Magy­arország nem volt, hanem lesz ; mert Magyarország úgymond (s ezt a történelemből is bizonyitgató) volt­ab lesz is.­­ De l­e­s­z csak úgy, ha az alkalmat, mely most ő Felsége magas kezdeményezé­se folytán kínálkozik, megragadjuk. — Fráter Pál jeles és hatásos beszédének súlyát azok ellen fordítá, kik a mostani kivételes viszonyok közt is a merev törvényességet kívánnák kiindu­lási pontul venni. Az egybehívandó 61 diki bi­zottmányt illetőleg, úgymond, ennek szoros kö­vetkezetességgel az volna első teendője, hogy kijelentse, miszerint az általa nem választott tiszti karral nem működhetik tv « ■ rismussal a törvénytelenségekből ki nem hatol­ó neptip terén fognánk maradni, a letevőn Ahh*/1 & e8er°8ebb, de máskor ismét jeleit, hanem csupán kis körben éltethették megyénk és hazánk nagyjait. Ezeknek, és az ország egész olvasó­közönségének kárpótlásul nyújtom a pohárköszöntések egész sorát itt e lapokban, hogy utólagosan gyönyörködjenek ol­vasásában, ha és a­kik hallásában nem része­sültek.

Next