Pesti Napló, 1865. október (16. évfolyam, 4636–4661. szám)

1865-10-14 / 4647. szám

vonalak cathegóriájába állítani, melyekre a nevezett társaságnak bármi előjoga volna. Egyébiránt mi sokkal inkább meg va­gyunk győződve a magyar kormány eré­­lyességéről , hogysem kételkedhetnénk, miszerint e kérdést az országgyűlés előtt nem fogná tisztába hozni. Lehetnek-e jelenleg pártok? Ily czím alatt közöl a­­„Politikai Heti­lap“ b. Eötvös Józseftől egy jeles czikket, mely bővebben fejti ki és több ol­dalról világítja meg ugyanazon tárgyat, melyet lapunk vitatott. Miután a kitűnő államphilosoph ki­mondja azon erős meggyőződését, hogy Magyarország jövője legalább hosszabb időre azon állástól függ, melyet politikai pártjaink a jövő országgyűlésen elfoglal­nak; miután azon állításunkat, mely sze­rint a jövő országgyűlésen élesen szem­benálló nagy pártok aligha lesznek, a hely­zet szükséges következményének­­tekinti, sőt csak azon irány folytatásának, me­lyet a pártok eddig követtek, miután elő­adó, hogy kifejlett alkotmányos életben a pártok előállása természetes, sőt szükséges, így szól tovább: „A pártok működése az államra üdvös csak addig lehet, mig oly valami létezik, mi a pártok felett áll, a mi rendkívüli körülményekben egye­sülésük kötelékévé válik ,s ez a haza ön­állása és annak alkotmányos léte. Épen mert az 1861-iki országgyűlés Hatt poli­tikai pártjaink igy jártak el, ez az, mi által ezen törvényho­zás egész alkotmányos történetünk egyik legnevezetesebb időszakát képezi. . . . „Csak mert azon perczben, melyben az ország állami önállása s alkotmányunk léte megtagadta­­tott, védelmére az egész nemzet egyesült, mert megfeledkezve viszályainkról, valamennyi párt programmja helyett a törvényt fogadta el, s vese­­tőjéül azon férfiút, kit a törvény legszilárdabb védőjének ismert , ennek köszönjük jelen állá­sunkat.“ Azon kérdésre: Vájjon annyira megváltozott-e helyzetünk, hogy az egyetértés szüksége meg-­szűnt, vájjon alkotmányunk oly egészen helyre­­állott-e már, oly biztosan érezzük-e magunkat birtokában, hogy uj pártok alakításá­hoz foghatunk ? K. Eötvös igy felel: „A sept. 20-iki nyilatkozvány által helyeze­tünk lényegesen megváltozott. Midin a fejede­lem a jogfolytonosságnak elvét elismeré, s ki­mondta szándékát, hogy mind azon kérdéseket, melyek hazánk s a birodalom másik fele között fennforognak, szabad tanácskozás és elhatár­ozás végett törvényhozásunk elé fogja terjesztetni, a legnagyobb nehézség, mely viszonyaink kielégí­tő megálla­pitásának eddig útjában állt, ez által elhárittatott. — De ha fejedelmünk alkotmányos szándékairól örömmel győződtünk meg, s azon férfiak szándékairól kétkedni nincs okunk, kik a magyar kormány legfőbb hivatalait nyilatkoza­tuk szerint azért fogadták el, hogy a teljes tör­vényesség helyreállítását lehetővé tegyük; sőt ha a Lajthán túl jogfogalmaink iránt most több méltányosságot találunk, mint előbb : vájjon ki ringatja magát azon csalódásban, hogy alkotmá­nyunk már helyreállt; hogy már jelenleg törvé­ny­es állapotokban élünk, vagy hogy azon ellen­tét, mely a legfontosabb kérdésekre nézve a bi­rodalom két felét elválasztja, már kiegyenlitte­­tett ? — Vájjon ki nem tudja, hogy mig mi bizon­ny­os ügyek közösségét most, mint 1861-ben, el­ismerjük, mig Ibi most, mint akkor, készek va­gyunk teljes önállásunk fenntartása mellett kö­zös ügyeink iránt a birodalom másik felének képviselőivel érintkezni, addig mások a közös ügyek nevében önnállásunk feláldozását köve­telik ; mig mi a birodalom hatalmi állását mint eddig, úgy ezentúl is fel akarjuk tartani, addig mások a birodalom egységéről ábrándoznak ; s midőn mi kimondjuk, hogy a birodalom népei­nek alkotmányos szabadságát saját alkotmá­nyunk legerősebb biztosítékának tekintjük, az alkotmányos szabadság alatt az öszbirodalom egységes alkotmányát értik, melynek körében Magyarországnak is az autonómiának egy bi­zonyos mértéke igértetik. S vájjon ki vonhatja kétségbe, hogy míg köztünk s a birodalom má­sik fele között ily ellentétek léteznek, állami viszonyaink végleges megállapításáról szó nem lehet ? „Midőn a fejedelem sept. 20-iki nyilatkozvá­­nyában az alkotmányos szabadság megállapítá­sára a birodalom népeit közreműködésre szólító fel, megnyitotta a pályát, mely czélhoz vezethet. — A népek közös érdekei, a szabadságnak szük­sége, melyet valamennyien éreznek, a közös ve­szélyek, melyek a birodalom minden részeit fe­nyegetik, el fognak hárítani sok nehézséget, me­lyek viszonyaink békés kiegyenlítésének útjá­ban állanak, s bár hoszu fáradság és vitatkozás után fel fognak találtatni a formák, melyek mel­lett a magyar korona állami önállása, miként azt a sanctio pragmatica s az 1791-iki X. t. sz. ér­telmében kövekteljü­k, a birodalom érdekeivel összeegyezhető, s a magyar és a birodalom má­sik felének alkotmánya egymásnak kölcsönös biztosítékul szolgálnak. De ezen forma eddig fel­találva nincs, s hogy az valaha feltaláltassék, szükséges, hogy míg erre nézve végleges megál­lapodáshoz nem jutottunk, ne csak a biroda­lom hatalmi állásának érdekei, ha­nem állami önállásunk érdekei is erősen képviselve legyenek. S várjon most, midőn a pillanatot közeledni látjuk, mely ezen, jövőnkre nézve legfontosabb ügy felett ha­tározni fog, most volna ideje, hogy pártokra sza­­kadozzunk, hogy külön lobogókat tűzzünk ki és külön vezérekről gondoskodjunk? „Soha nem kételkedtünk alkotmányos állá­sunk teljes helyreállításán. A legkedvezőtlenebb körülmények között, midőn némelyek a remény­ről lemondottak, mi szilárdan ragaszkodtunk azon r meggyőzöd­égüikrm, hogy nemzetünk vég­re ki fogja vini törvényes önállását, s nem köve­telve semmit, mi a birodalom érdekeit vagy né­peinek szabadságát veszélyeztetné, azt, mit tör­vényeire hivatkozva követel, el fogja érni. De e ezénnak elérése nem egyes hazafiak, nem egyes pártok, hanem csak az egész nemzet műve le­het; s ha a „P. Naplódnak nézete, hogy jö­vő országgyűlésünkön sajátképen pártok nem lesznek , mint a „Hongnak látszik­­ nagyon is rózsaszínű, akkor a Hong­­nak nézete nagyon is sötét, mert más szavakkal csak azt fejezi­ ki, hogy törekvéseink sikeréhez reményünk nem lehet, h­a küzdelmektől, melyek­hez készülünk, más eredményt nem várhatunk a kétes babéroknál, melyeket a parlamentáris szó­noklat egyeseknek ad. Most ismételjük, bár­mennyire igazságosak és törvényesek követelé­seink, s bár mi készek vagyunk mindenre, mit a birodalom és népeinek érdeke tőlünk kíván, törvényes önállásunk biztosítása, csak a nem­zet e­gy­ér­telm­ű kö­z­r­e­mű­k­ö­d­ésének műve lehet. Ha tehát a „P. Napló,“ midőn azon nézetét fejezte ki, hogy a jövő országgyűlésen pártok alakulni sem fognak, csalódott, s a „Hon“ felfogása, mely ezen egyetértésünket valószínű­nek nem tartja, helyesebb, ez csak arra int, hogy azt, mit a „P. Napló“ már biztosnak tart, a­mit a „Hon“ kétségenkívül a hon érdekében kívána­tosnak ismer: azt, hogy alkotmányos önállásunk fenntartásában ne kü­lön pártokra osztva, hanem mint egy ember álljunk szemközt elle­neinkkel, minden teleségünk szerint elérni törekedjünk .... „Ha majd a házépítéshez fogunk, vitatkozha­tunk felosztása és felékesítése felett, hogy há­zunk minél nagyobb szerűbb , minél kényel­mesebb legyen; de most még csak alapján dolgo­zunk, s kötelességünk csak arra int, hogy belá­tásunkkal és tehetségeinkkel azon férfiút támogassuk, ki feladatául tűzte ki magának, hogy az épület alapkövét jól és erősen rakja le, s kit mi, munkatársai, ennek véghezvitelére elég erős és gyakorlott munkás­nak ismerünk el.“ Követválasztási mozgalmak. Nagy-Kőrös, mint már két ízben, úgy ez alkalommal is Tanárky Gedeont fogja képviselőül választani. A fedhetlen politi­kai jellem és társadalmi független állás iránti bizalomnak ez ismételt nyilatkozása igazolva van a politikai tapintat, mély be­látás és tiszta előadás azon mértéke által, melyről Tanárky jelen alkalomra kibocsá­tott programmja tanúskodik. E programai­ban az Ausztriávali egyesülés szükséges­ségét és a közös ügyeket ekként fejtegeti: „Legfőbb és legfontosabb feladata lesz az or­szággyűlésnek, a királyi egybehívó levél szerint „Magyarország alkotmányos jogainak a biroda­lom léte és hatalmi állásának elutasíthatlan köve­telményeivel leendő öszhangzásba hozatala.“ — Eme nagy horderejű tétel magában foglalja a közös ügyek megállapítását és azok mikénti ke­zelésének elintézését. — E tételben bukott meg Schmerling, mert Magyarország alkotmányos jo­gait nem öszhangzásba hozni, de merőben felál­dozni kisérlette meg a birodalmi egység érdeké­ben. S e tételben meg fogna bukni bármelyik magyar államférfi is, ha a birodalom hatalmi ál­lása követelményeit tekintetbe nem venné. És e tétel mégis megoldandó, s mert hazánk­nak úgy, mint a birodalomnak érdeke kívánja, — meg is oldható. Magyarország beékelve a tengeráradatu német és szláv népek keretébe, — sok nyelvű törzsei­vel, melyeknek nehézkedési súlypontjuk nem egészen concentricus, — tengertől távol eső, s kivált nyugatról természettől nem védett határú földirati fekvésénél fogva utalva van oly állami szövetséghez tartozni, melyben a paritás alapján országos önállóságát, a magyar faj nemzetiségét s a polgárisodásbani haladását biztosíthassa. És e szövetség, a több mint három százados szerződések, s a pragmatica sanctio alapján az osztrák birodalom. — Ezen szövetség tényleges, történelmi és törvényes. Mást keresni sem jo­gunk, sem érdekünk. Gondolom nem paradoxon azon állítás, hogy az európai jelen státus rendszerben Ausztria csak mint nagyhatalom állhat fenn , másodrendű állammá sülyesztve, a helyzet kényszerűségénél fogva rövid időn múlhatlanul elemeire oszlanék fel, s­e felosztás Magyarország feloszlását is ma­gával rántaná. De az osztrák birodalom csak Magyarország­gal szövetségben lehet nagyhatalom , és azért életkérdés e szövetség Magyarországra, s a biro­dalom többi részeire egyaránt. A szövetség czélja kijelöli a szövetkezettek álláspontját is. — Ha a szövetségben Magyaror­szág területi épsége, önállósága, nemzetisége és alkotmányos szabadsága mind együtt megsértet­nek, mint Bach által nyíltan az anyagi hatalom erejével, vagy Schmerling által egy quasi alkot­mány fictiója által czéloztatott, de ha azoknak csak egyike támadtatik is meg,­­ ez esetekben Magyarországnak a szövetség fenntartása nem lenne érdekében. Viszont ha Magyarország bármi után lehetet­­lenné tenné a birodalom nagy hatalmi állását, vagy a birodalom tartományainak területi ép­ségét, önállóságát, nemzetiségét és szabadságát veszélyeztetné, ez esetekben Magyarország nem igényelhetné, hogy a szövetség feltételei irányá­ban respectáltassanak. Ez esetekben múlhatlanul dúlni fog a nyílt vagy passiv harcz — mint dúlt 17 év óta — ve­szélyére mind a két félnek. A szövetség czélja kijelöli a közös ügyeket is, és kényszeríteni fog megtalálni azok kezelésének módját is. E szövetség természetéből folyólag tehát, véle­ményem szerint közös: a) A fejedelem, a majestas és legfőbb hatalom személyesitője a törvények korláti közt, de a korlátoló törvények már nem szükségkép közö­sek, s a magyar király jogai, egy harmadik irányában a nemzet akarata nélkül nem csorbít­hatók ; s ezért a concordatumnak, mely a magyar király jus piacellét eltörleni czélozta, Ma­gyarországban érvénye nem lehet. b) Közös, az államnak küliránybani képvise­lete diplomatikai és magasabb keresk­e­delm­i poli­tika szempontjából. c) Közös a birodalom védelme. d) Közös az elöszámláltakat fenntartó finan­­czia. Mind­az, mi az itt elöszámláltakon kívül erő­­szakoltatnék" közös kezelés alá vonatni, Magyar­or­zág önállásának hátrányával történnék, s mert a febr. 26-ai pátens ezt akarta, már azért is az, mint a közös ügyek kezelésének módja, el nem fogadható. Ha az előszámláltak valóban közös ügyek, úgy jogunk van kívánni, hogy azok ellenőrzésé­ben, általában Ausztria magasabb politikája ve­zetésében kellő arányban érvényesíttessék a ma­gyar érdek, a magyar alkotmányos érzület, a magyar morális erő és nemzeti jellem befolyása. De az a kérdés, mely a jövő országgyűlést ki­válólag foglalkoztatni fogja : mily alkotmányos formák közt gyakoroltassék a közös ügyek ke­zelésében! részvétel ? Míg a birodalom többi tartományai absolut hatalommal kormányoztatak, a fejedelem telj­hatalommal intézte a közös ügyeket, azon kivé­tellel, hogy a védelemre szükséges contingenst katonákban és pénzben Magyarországon az or­szággyűlés ajánlotta meg, más befolyást a közös ügyek ellenőrzésére három század allatt nem vol­tunk képesek törvényesen érvényesíteni. Az alkotmányozó 1847—8-ki országgyűlés érezvén e részben is az intézkedés szükségét, — a miniszterek egyikét ő Felsége személye körül állandósította, oly végre, hogy mindazon viszo­nyokban, melyek a hazát az örökös tartomá­nyokkal közösen érdeklik, befolyván, azokban az országot felelősség mellett képviselje. Az 1861. országgyűlés pedig felirataiban ha­tározottan kifejezte, hogy készek vagyunk: az örökös tartományok alkotmányos népeivel, füg­getlenségünk megóvása mellett esetenként érint­kezni. Ha a viszonyok hatalma, vagy az örökös tar­tományok kivonata folytán, ezen érintkezési mó­dok egyike, vagy mindkettő egyesítve nem lát­szanának elfogadhatóknak, bár én e két mód egyesítését alkalmazhatónak találom, — ez eset­ben az esetről esetről érintkezés állandósittathat­­nék a kölcsönös függetlenség megóvása mellett egy, — a két rész országgyűlései által válasz­tandó s az illető országgyűléseknek felelős, és időnként megújítandó bizottmányban. Hogy az örökös tartományok egy testületbe olvadva, vagy ország­csoportokra oszolva rendel­jék-e ki a bizottmány őket illető részét ? — ezen kérdés eldöntése az ő autonomicus hatóságuk körébe tartozik, — s a magyar országgyűlés nem fogja a reichsrath merényletét utánozni, más füg­getlen állam feletti intézkedés mohó arriptálásá­­ban. Óhajtáskép azonban alkalmat veszek ma­gamnak annak kijelentésére, hogy én a duális­­must a monarchia érdekével öszhangzóbbnak tartom mint a foederalismust. Az anyagi érdekekre térve, így foly­tatja : Mindenek­előtt az adózási ügy rendezendő oly módon, hogy az az államgazdászat józan elveivel összeegyeztethető legyen ; ne támadja meg szer­telensége által a tőkét, mint most; lehetőleg igazságos kulcs szerint méressék ki, behajtási költsége ne emészsze fel a jövedelem nagy ré­szét, mint most, s a behajtási modor ne erősza­kolja be magát szenynyes kezekkel a házi tűz­hely szentélyébe, mint most. Továbbá óhajtom, hogy a kereskedelmi poli­­tika az ipar és kereskedelem szabadságára ala­­píttassék ; ebből kifolyólag óhajtom a banksza­­badalom megszüntetését, és pártolom a bank­szabadság rendszerét. — Hibásnak s a ma­ga utján változtatandónak tartom a reichsrath által helyben hagyott bankszerződést, mely a bi­rodalmat azon abnormis helyzetbe hozta, s mind­inkább hozandja, hogy a forgalomban lévő kész­pénz annyira megritkult,hogy az tetemesen keve­sebb, mint a mennyi magának az államnak évi szükségletére kívántatik ; holott a túlnyomólag földmivelő birodalomban, hol a pénz nem for­­gattatik oly szaporán, mint kereskedelmi forga­lommal biró országokban, — a pénz meg nem szűkittethetik a nélkül, hogy ez által minden üzlet pangása elő ne idéztessék. — Az érezpénz eltűnését nem a bank biztosítékhiánya, hanem az általában fonák politikai rendszer idézte elő, — ha ez megmarad, hiába tölti meg a bank pinczeit arany és ezüst rudakkal, a megnyitás első perczeiben el fognak azok tűnni, míg a bensőleg elégedett, külre hatalmas államban, ha lassan is, vissza fog szivárogni az érez folyam. Óhajtom a közlekedési eszközöknek, a nem­­zetgazdászat kívánalmai szerinti tovább­fejlesz­tését , s meggátoltatni kívánom, hogy ezentúl is vasúti szabadalmak politikai czélokért jutalom­képen adomány­oztassanak. Óhajtom, hogy az úrbér megváltási, rende­zési és földtehermentesítési ügyek véglegesen szabályoztassanak , különösen óhajtom városunk érdekében, hogy az 1848: XIII.cz.7. §-a rendelete teljesíttessék, mely szerint a régebben megválta­kozott községek méltányos kielégítése elrendel­tetett. Nem vagyok barátja a biztosító egyletek s takarékpénztárak és más hason intézetek jelen­leg nagyobb részt alkalmazásban levő rendsze­rének. Mert ezen intézetek aránylag csekély tő­ke befektetése mellett, a közönség pénzével nye­részkedő üzletté váltak. Szükségesnek látom oly törvényes intézkedés behozatalát, mely szerint a biztosító egyletek és pénzügyi vállalatok köte­­leztessenek a tartalék tőkének egy bizonyos ma­ximumra tett növekedése után nyereményeiket az illető részvevőkkel megosztani, — illetőleg a biztosítási díjakat fokozatosan alább szállítani, — a takarék­pénztárak betételei javára a kamat­­lábat emelni, vagy körülményekhez képest a kölcsön adott tőkék kamatját és egyéb czimek alatt szedett dijakat mérsékelni. Hatósági élet. Abaujmegy­e. Abaujmegye törvényes bizottmányának f. é. october 5-kén sz. kir. Kassa városában tartott közgyűléséről a következőket véltük czélszerű­­nek közre juttatni: Közszeretetü főispán ur ő méltósága több bi­­zottmányi tag kísérete mellett a megyeház ter­mében megjelenvén, tiszteletet s bizalmat tanú­sító éljen között elfoglalván főispáni székét, a nagy számmal egybegyűlteket a házához és al­kotmányhoz­ ha ragaszkodást tükröző kitűnő be­széddel üdvözölte. Ezen általános helyesléssel fogadott üdvözlő beszéd befejezése után felolvas­tatott ő cs. kir. apostoli Felségének ezen megye közönségéhez intézett. Bécsben f. évi sz. Mihály hó 17-kén kelt legkegyelmesebb leirata, melynek felolvasása után Bárczay János ur indítványa folytán ezen legkegyelmesebb királyi leirat által e megye közönsége az ország boldogsága és alkotmányos jogai tekintetében táplált egyik legforróbb óhajtásának kielégítését örömmel ta­pasztalván, az abban kijelölt legédesebb köteles­ségeket nemcsak készséggel teljesíteni, de egy­­ cs. kir. apostoli Felségéhez e megye közönsége nevében intézendő legalázatosabb feliratban ki is fejeztetni indítványozta a feletti legbensőbb örömét 8 jobbágyi hódolattal teljes tiszteletét, hogy ő cs. kir. ap. Felsége nemzetünk iránt vi­seltető atyai szivének tiszta vonzalma nem en­gedte végrehajtatni a közel­múlt időkben a kor­mányon állottaknak országunk ezredéves jogai megsemmisítésére irányzott terveit, hanem leg­­kegyelmesebb elhatározásával tért nyitni kegyes­kedett azon bizalom és szeretet kapcsának meg­szilárdítására, mely a magyar nemzetet a törvényes királyával összekötheti, s mely a királyi hatalom­nak a nemzet és birodalom állandó boldogságá­nak a legbiztosabb záloga. Ezen legmagasabb in­tézkedésekből meggyőződve a felől is , miszerint az országunk kormányzatával jelenleg megbízott kormányférfiak az ország alkotmányos jogainak törvényes utáni biztosítását tűzték ki feladatokul, miért is ezen hazafias törekvéseikre nézve ré­szükre is bizalmat szavaztatni kért, mely két rendbeli indítvány szívből fakadt beleegyezési nyilatkozatok között határozatba is ment. Ezek után felolvastatott a nagyméltóságu ma­gyar királyi helytartótanács f. évi sept. 21-ről 73,991. sz. a. kelt intézvénye, mire főispán ur ő méltósága előterjesztette az 1848-ik évi V. t. ez. 7. §-ának a) pontja értelmében eljárt küldöttség­nek a megyének választó kerületekre tett felosz­tására s e kerületek főhelyeinek kijelölése tár­gyában készített tervre vonatkozó hivatalos je­lentését. Mielőtt ezen jelentés felolvastatott Bárczay Albert úr egy indítványt tön, melynek lényege következő: „Kettős feladata van e mai bizottmányi gyű­lésnek , úgymint a képviselő választókerületek felosztása, s illetőleg a választókerületek főhe­lyeinek meghatározása, és a középponti választ­mány megalakítása. Az elsőre nézve, miután, a­mint már fentebb elmondom , az előmunkálatok teljesítése az 1848-ik évi V. t. sz. 7. §. értelmében egyenesen a bizottmányt illeti, tehát a provisorius alispán elnöklete alatt jogtalanul készült terv mellőzését indítványozván, méltóztassék a t. bizottmány egy, a kebeléből választandó független küldöttség által az 1861-ki bizottmányi jegyzőkönyvek alap­ján, a netalán szükséges módosításokkal kiegé­szítendő tervet készíttetni, s azt jóváhagyás, ille­tőleg megerősítés végett maga elébe terjesztetni. A­mi pedig indítványom második részét illeti, mely ugyan az elsővel szoros kapcsolatban áll, s úgy következik belőle, mint egy lánc­szem a másikból, úgy vélekedem, hogy miután öcs. k. ap. Felségének a nagyméltóságu magyar kir. helytartótanácshoz intézett f. é. September 17-én kelt legkegyelmesebb leirata által az 1861-ki megyei bizottmányok a választókerületek meg­határozása s a középponti választmány megala­kítása végett teljesen, minden csonkítás nélkül visszaállíttattak, igen természetes, de egyszer­smind törvényes következése ennek az, hogy az összes 1861-ki megyei tiszti kar is, mint­ az 1848-i törvények értelmében mellőzhetetlen kiegészítő része a bizottmányoknak — ezen egyes esetre — ad hoc kegyelmesen visszaállítottnak te­kintendő. Az 1848-as törvények értelmében te­hát a középponti választmány elnöke az egyik megyei alispán lévén, kétségkívüli tény az, mi­szerint a mi alakítandó központi választmányunk elnöke nem lehet jogosan és törvényesen más, mint az 1861-ki első alispán, Vendéghy József ur. — Mire nézve a középponti választmányunk­nak egyedül ily alakbani szervezetét inditvá­nyozom.“ Ezen inditvány folytán a m. főispán ur által előterjesztett küldöttségi jelentésre vonatkozólag, a megye közönsége — azon okoknál fogva, mert midőn ő cs. kir. Felsége a választások eszközöl­­hetése czéljából az 1861. évi törvényes bizott­mány összehívását elhatározni méltóztatott, mely k­irint­tmánynaak törvényes alkatrésze az 1861-ik évi és szabad választás utján alakított tiszti kar, ezen törvényeinkkel öszhangzó intézkedés által elkülönöztetett a bizottmány tevékenységi köre a jelenlegi kinevezés útján alakított azon tiszti kartól, melyet a megye közönsége törvényeinkkel öszhangzónak nem tekinthet; — mert a legma­gasabb intézkedésnek nyíltan kifejezett czélja az lévén, hogy az országgyűlési követek megválasz­tására vonatkozó minden munkálatok kifogás nélküli törvényesség szerint eszközöltessenek, és ezért nem ismerhetvén el a megye közönsége a jelenlegi ideiglenes alispánnak azon jogát, hogy az 1848. V. t. ez. 7. §. értelmébeni teendőkbe avatkozhassék : a beadott jelentést nem létezőnek tekinti, s a bizottmány kebeléből egy küldöttsé­get kíván kiküldetni a végből, hogy az ide vo­natkozó tervet még a gyűlés folyama alatt elké­szítve, azt a bizottmány elé terjeszsze, mi általá­­ban elfogadtatván, Bárczay Albert elnöklete alatt több tag a teremből elvonulva, a tervezetet el­készítve, azt a bizottmánynak írásban bemutat­ták, mely általános helyesléssel egyhangúlag el is fogadtatván, a központi választmány elnöké­nek kiadatai határoztatok. — A központi bi­zottmány elnökéről lévén szó, miután gr. Károlyi Ede, s vele az összes bizottmány Bárczay Albert indítványához csatlakozott, felkéretett főispán ur, hogy miután az 1848. V. t. ez. a központi vá­lasztmány elnökéül az alispánok egyikét jelöli ki, a jelenlegi ideiglenes alispánok pedig mint nem a törvényes bizottmány alkatrészei, az ezen bizottmány kebeléből választandó, s a követvá­lasztási ügyeket vezérlő központi választmány elnökéül nemcsak azért nem alkalmazhatók, mert kinevezésből eredeti hivatalos állásuk a törvé­nyesség eszméjével öszhangzatban nem lehet, de azért sem, mert azok elnöki alkalmazása által a megye közönsége törvényességüket elismerni látszatnék, és azok beavatkozó működése a kö­vetválasztási intézkedések törvényességét is meg­­támadhatóvá tenné: ezen okoknál fogva felkére­tett a megye főispánja, miszerint minden, netalán támasztható kérdések kikerülése, s a megye kö­zönsége aggodalmának megszüntetése nézetéből megengedni méltóztatnék , miszerint elnökéül vagy az 1861-ig évi törvényesen megválasztott első alispán jelöltessék ki, vagy a megyei bizott­mány által azon választmány elnökéül ezen egyetlen alkalomra egy alispán rögtön választat­hassák el, a mely közóhajtásnak főispán ur ő méltósága, az e tárgyban nyilatkozott közóhaj­tásnak engedve , bár utasítása ellenére azon mentő öntudattal, hogy a megye összesített kívá­natot teljesiti, beleegyezik, miszerint a központi választmány elnöki tisztének teljesítésére egy alispán ezen egyetlen alkalomra a bizottmányi gyűlés által megválasztassék , mely zajos öröm­nyilatkozatok között fogadott ajánlat folytán Vendéghy József, 1861. évi volt alkotmányos el­ső alispán, a központi választmány ez idő szerinti alispáni elnökéül egyhangúlag megválasztatott, s megválasztása a főispán ur elnöki kijelentése ál­tal megerősittetett. Ezek után az országgyűlésre küldendő követek megválasztására vonatkozó minden ügyek keze­­lésére és vezérletére az 1848. V. t. ez. 7. §. b) pontja értelmében szükséges központi választ­mány tagjai egyhangúlag megválasztattak, s e részbeni határozat a központi választmány elnö­kének, Vendéghy József úrnak, és a bizottmány minden egyes tagjának maguk miheztartásá vé­ Komárom, oct. 7-kén. Ma 10 órakor tartatott meg Komárommegye 1861-dik évi bizottmányának ülése. . Az ülést ő méltósága Lipthay Gyula, főispáni helytartó egy alkalmi beszéddel nyitá meg, mely­ben a gyűlést összehivatásának feladatáról érte­sítvén, felkérte, hogy hivatásában a megyét min­dig kitüntetett higgadt mérsékeltséggel járjon el, közkívánatra az ülésben jegyzőül Bathó volt 1861. megyei főjegyzőt helyettesitő; ez elfoglal­ván helyét, a királyi kegyelmes összehívó levél felolvasásához kezdett, ebben azonban félbesza­­kittatott Perczel úrnak azon indítványa által, hogy a gyűlés törvényessége megkívánván a törvényes bizonyságot, ilyenek is lennének helyettesíten­­dők, de meggondolatlan indítványa az egybe­gyűltek zúgásában veszett el, miután már előre meg lön állapítva, hogy a bizottmányban részt veend mind a 61-ki, mind a mostani tisztikar, de mindegyik állásának tüntetése nélkül. Erre Ghyczy Kálmán úr szólalt fel, s üdvözölvén a bizottmányt, azt korlátolt működésének csendes s higgadt keresztülvitelére hivta fel, reményit fejezvén ki, hogy tán nem messze az idő, mely­­ben majd annak állandó folytatására lesz hi­vatva. Bár sajnálja, hogy a kormány a jogfoly­tonossági elv elismerésére daczára a törvényes­ség terének megközelitésére tett első lépéséve­­is törvényszegést követett el, miután nemcsak az­ 1848-diki 3. t. sz., hanem a XVI. és XVII-ket is felfüggesztő, s igy a bizottmány törvényes jogait sérté, de hogy a törvényesség teréni előre hala­dás meg ne akasztassák, s a létező sérelmek or­voslására egyedül hivatott országgyűlés — melyhez egyébként személyes fel­fogásaként reményeket nem köt — ne lebetleníttessék, mégis az ajánlkozó alkalmat elfogadónak tartja, s igy a bizottmányt a követ­választás eszközlésére törvényes központi vá­lasztó­bizottmány alakítására felhívta, előrebo­­csátván, hogy czélszerűnek tartaná: az ország­gyűlés összehívásáért ő Felségének köszönetét szavazni, a kormánynak pedig fenti törvényszegő eljá­rása ellen, nehogy az elismertessék, óvást tenni. Ez indítványok lelkesedéssel fogadtattak, mi végből nem volt más teendő, mint a központi választmány tagjai megválasztatása, ezt illetőleg egy kész névjegyzéket olvasott fel szónok, me­lyet a gyűlés beleegyezéssel fogadván, a válasz­tás minden nehézség nélkül eszközöltetett. El­nökéül a választmánynak — az alispán akadá­lyoztatásával, minthogy választott nem létezik, a létező pedig mint nem választott, nem törvényes, elnöklő főispáni helytartó ő méltóságának bele­egyezésével Sárközy József, ennek akadályoz­tatása esetére Madarassy Mór, s végre mindket­tőjük elfoglaltsága esetére, Milkovics Zsigmond­ur választattak. — A középponti választmány az okból, mert lehetőleg hosszabb időközre válasz­­tatik, a rendkívülinél nagyobb számmal jön vá­lasztva, s csak sajnálni lehet, hogy e különben helyesnek elismert körülmény közt el nem fo­gadtatott egyik szónoknak azon óhaja, hogy mi­után szerinte a megválasztott bizottmány párt­­színezetű, oda még néhány oly csalóközi pártbeli is vetessék fel, kik a jegyzék készítésébe befolyt párthoz nem tartoznak ; azonban bár a higgad­tabb többség e méltányos kérelembe beegyezni hajlandó volt, az indítványt az alkotmányos jo­gok gyakorlatát a lármába helyezni látszó ellen­pártiak zaja elnyomná. Mire a jelen volt választmányi tagok esküje következett, s az eddigi választó kerületek s ezek székhelyei meghagyattak. Elnöklő főispáni helytartó úr az ezt követett csendben alkalmat van kiemelni, miként a m­o­s­­tani kormány az, mely a törvényesség tel­jes visszaszerzéséért küzd, s ha az óvást indítvá­nyozott szónok óhajtotta törvényes állapotot azonnal vissza nem állította, ezt azért téve, mert e rögtöni visszaállítás a teljes és mara­dandó törvényesség létesítését koc­káztat­hatta volna, nekik köszönhetjük a már­is kilátásba helyezett szebb jövő remé­nyét, miért csak­is elismerés, nem pedig óvás illeti ; — felhívta a bizottmányt, hogy ne veszítse reményét, csüggednünk nem szabad, mert csak úgy veszhet a haza, főkép ne veszítsük reményünket a jövő országgyűlés iránt, bízzunk abban, hogy küldendő követeink a múl­ton okulva, hazánk jogait biztosítandó törvények­kel térendnek vissza, s ne adja isten, hogy ez ne történjék, mert csak akkor lehet igazán veszve a haza. E hazafias érzületű szavakat dörgő éljen követé. Miután a jegyzőkönyv hitelesítetett, az ülés befejezve jön, minekelőtte azonban a bizottmány szétoszlott, Sárközy József úr ennek nevében köszönetet nyilvánított főispáni helytartó e mél­tóságának az ülés elnökségének azon bölcs én tapintatos vezetéséért, mely egyedül tehető lehe­tővé, hogy a bizottmány működését ily példásan s méltányosan oldá meg. Még meg kell érinteni, hogy a mai ülést meg­előzőleg tegnap délután szinte a megyeházán magánülést tartott a bizottmány, hol a mai teen­dők iránt előleges megállapodás történt; csak elismerést érdemel a tapintatos hangulat, mely ez ülést átlengő. Korláthköl­­ yett kiadatni rendeltetett. Végre a jegyzőkönyv hitelesítésével főispán úr elnöklete alatt teljha­­talmulag megbizattak : Répássy József, Bárczay Albert Vendéghy József, gr. Károlyi Ede, Szent­imrey­ András, Gábriel István, Teleky Péter, Lacsny Vincze és Szentimrey Bertalan. Az ek­ként szerencsésen lefolyt és elnökileg bevésett­nek kijelentett gyűlés után főispán ur ő méltósá­ga szívélyes szavakban búcsút von a megye kö­zönségétől, és szobájába távozott, hová őt a kö­zönség ilyenekben kitörő áldása kisérte. Fehér vármegyéből, oct. 8. Folyó hó 6-én gyűlt össze Fehérmegyének 1861-ben alakult bizottmánya a követválasztási előleges teendők megtétele végett. Az előtte való napon főispán­i excjánál tartott délelőtti zártkörű , mintegy 70 tagból álló, s délutáni nyilvános értekezletek a szétágazó véleményeket elannyira egyesíték, hogy annak folyama tökéletesen békés, s vita nélkül vala. Főispányunk üdvözlő beszéde után, melyben a bizottmányi tagokat önszántuk­ból minden közjogi kérdés vitatásától f­elállásra felkérő, az országgyűlésen sérelmeik előadására s orvoslására úgy is tér nyilván, de különben is biz­tos reménye lévén, hogy ott a törvényesség teljes visszaállítása ténynyé váland, mi hogy a jelen kormányférfiak őszinte óhajtása, biztosítja a közönséget, s a kegy. kir. egybehívó levél fel­olvasása után felkelt M. J. volt 1861. évi ország’9

Next