Pesti Napló, 1865. október (16. évfolyam, 4636–4661. szám)

1865-10-17 / 4649. szám

E szép ékesszólással előadott velős, át­­gondolato s szabadelvű beszéd, melynek egyes,nyomatékosabb részeit szónok német nyelven is elmondá, a választó közönséget általános lelkesedésre ragadá, mely még fokozódott, midőn az értekezlet, közben az ünnepelt férfiúval, az utczára kilépve, a nép harsány zaja közt testületileg vonult a király-utczán végig, s adá meg válasz­tottjának a tiszteletet, melyre a polgári érdem számíthat. A Teréztemplomnál a jelölt elvált lelkesült kísérőinek zömétől, s egy kisebb küldöttségtől kisérve, kölön fogatokon vitetett Lipót-utczai szállására. Gróf Zichy Nándor nyilatko­zatot bocsátott ki választóihoz, melynek tartalma a „Hon“ szerint következő : „Tisztelt barátaira ! Ajánlom magamat szives emléketekb . Megfordultam körötökben nem egyszer, e megyében éltem, itt nevelkedtem, a mit tehetségem s a körülmények tennem enged­tek, előttetük történt leginkább, s e kevésre hi­vatkozom mindenek előtt. Találhattok abban gyarlóságot­ és hibát, de a tiszta jó szándékban nem találtok fogyatkozás. Hű maradok ezentúl is magamhoz, nyílt arczc­al kivánok ezentúl is járhatni köztelek. Kimondom jelenleg is véle­ményemet, a­mint szivem és eszem sugallja, fáj­lalván, ha az tetszést nem arathat mindenütt, de nem tágítván azért attól. Ha bizalmatokra, mely az alispánságra emelte volt, büszke valak — úgy szerencsésnek érezném magamat, ha jelenleg kép­viselőtök lehetnék , de meggyőződéstek árán soha sem kívánnék azzá lenni, mivel a politiká­ban, miként az életben, csak az igazság bír ér­tékkel, s oly politikát, mely a nemzet vélemé­nyével ellenkezik, üdvösnek és maradandónak nem tarthatnék, még ha különben eltérő volna is nézetem. „Azt tartom, hogy alkotmányunk alapján biz­tosíthatjuk egyedül jövőnket, s hogy nemzeti létünkről le nem mondhatunk soha; azt tartom, hogy a negyvennyolc­adiki constitionalis re­form, a képviseleti és felelős kormányrendszer , az idő és viszonyok kérlelhetlen exigenciása ; azt tartom, hogy abban, a­mi a szabadság, alkot­mányszerűség és haladás érdeke, az egész világ­gal, és legközelebb az osztrák szomszéd tarto­mányokkal, mint szabad és alkotmányos nemze­tekkel, a törvény és alkotmány korlátai közt bízvást kezet foghatunk ; azt tartom, hogy anyagi jobblétünket az érdekek okszerű sáfárkodás út­ján eszközlendő érvényesítése mozdíthatja elő leghathatósabban. Jelen politikai és anyagi tö­rekvéseink alapja a fejedelem és nemzet közötti bizalom. Hálás elismeréssel vagyok a fejedelem iránt, ki alkotmányunk, nemzeti és államoi integri­tásunk helyreállítását tűzi ki feladatul. Erre kell építenünk, activ és nem passiv politikát követ­nünk, melyre a jelenleginél szebb tért, a prag­­matica sanctio óta nem láttunk megnyílni a nem­zet előtt. Íme, tisztelt barátim, ama gondolatoknak egy kis töredéke, melyek eljárásomat vezérlik. Egé­szítse ki azt önök bizalma, és jelentéktelen, de önök előtt ismert múltam emléke. Ha ezekben egyet tudunk érteni, úgy boldog leszek önök mandatáriusa lehetni, mivel múltam és jelen helyzetemnél fogva önök bizalma politikai létem egyik fő tényezője. Ha pedig ezektől eltérő­­ érzéseket és nézeteket találnának önök táplálni,­­ vagy ha hason nézet mellett rokonszenvek más választás által teljesebben volna kielégíthető, úgy mégis bizonyos vagyok benne, hogy baráti érzéseiket ezentúl sem vonandják meg tőlem, ki a haza, a megye és vidék érdekében erőm, te­hetségem szerint, és tiszta lélekkel fáradozni soha meg nem szűnhetek. Isten önökkel. Zichy Nándor, Aszód, oct. 14. A Váczról oct. 7-éről kelt, s többek által alá­irt követválasztási mozgalmakról irt czikkre, melyben b. Podmaniczky Ármin vidéki párt­jának Váczra bevonulása, némely ráfogásokkal árnyékolva, kigunyolni szándékoltatik, miután az érdekelt czikk írói, pártjok és Drágfy Sándor ur követjelöltjök érdekében jónak látták az ér­dekelt czikk kelte után két nappal — mint vácziak, hogy bevonulhassanak — előbb kivo­nulni, s minket utánozva, ugyan oly tüntetéssel bevonulni, saját tettök meghozván igazolásun­kat — a feleletet feleslegesnek látjuk. Majthényi Ignácz, Kandó József, Fáy Béla, B. Podmaniczky Frigyes. Buda főváros II. kerületének választói közöl mintegy kétszázan, october 14-ikén TiRCZi Egy nap Debreczenben. Körülbelől nyolcz éve, hogy a pest-debreczeni vasút megnyílt. Az akkor is már sokban meg­változott Debreczen, azóta még nagyobb átala­kulásnak indult. A­milyen nagy falu volt, oly jelentékeny várossá kezd emelkedni. Nem bon­takozott ugyan még ki, és sok idő telik bele, míg kibontakozik korábbi alakjából, s tökéletesen ki­fejti díszes alföldi jellemét, de már is oly saját­ságos fejlődésnek indult, mely az ország minden nagy városaitól megkülönbözteti. — Talán épen szorosan alföldi jelleme, melyre a várost sűrűn környező, vörös téglából rakott nagy szél­mal­mok emlékeztetnek, indítá az angol touristát a megjegyzésre, hogy­­ az Oriens itt kez­dődik! Debreczen a vasúti közlekedés gyors fejlődé­sével , nemzetgazdasági tekintetben , némileg veszteni kezdi központiságát. Vásárai, melyek a legnépesebbek valónak az egész országban, noha most is jelentékenyek, majdnem tizedrésznyire szállottak alá. A távol és gazdag kelet rég meg­szűnt képviselve lenni. Erdély és Bécs kereske­dői úgyszólván vicasso-ra jőnek ide. Abrud­­bánya, Kolozsvár, Szeben, Brassó, mely csak húsz év előtt is az idevaló fogyasztás tetemes részét tette, csak véletlenül téved ma ide. Szint­­oly kevés vigasztalót mondhatunk az egykori hí­res marha- és lóvásárokról. De ha Debreczen a távol tartományok nem oly erős központja is ma, mint valaha volt, a­meny­nyire az ország átalános szegénységével ez állí­tás összefér, annál nagyobb tömegekben gyűl­nek itt össze a közel vidék és széles Tiszahát mindennemű terményei. Egy tekintet a belső vásárra, vagy jobban mondva, a hosszú főutcza piaczára, hol mint Attila szekér­ sánczai, keresz­­tül-fealul állanak az egymásnak vetett saraglyák, erről elég világos képet ad. Valóban, e képnek már nem annyira alföldi, mint ázsiai színe van. Rendnek itt semmi nyoma , i­magul sem látni egy darabontot, ki a rendet fenntartaná. Olykor a faburkolaton, mely az utcza homokját középen végig hidalja, néhány lovas pandúr vonul át, inkább mulatság vagy esetleg, mint rendőri ok­ból. A pandúrnak különben is a lóvásár, nem a belső piacz a helye ; erre valók volnának a kék dolmányos, sárga zsinóros hajdúk, kiket azon­ban most a polgármester, az újonnan megnyi­tandó színház, vagy az imént érkezett bihari főispán szolgálatára rendelt ki , míg más része tán a holnapi lóversenyhez tisztogatja tarsolyát és mentését. Ha csak felényi zavar volna is néha napján a pesti királyutczában, mint itt most a főpiaczon, a comfortable vagy fiakker hány em­bert gázolna lel De a komoly­­­a­­­y­­­g­á­s, ki­nek jelszava : „lassan járj, tovább érsz,“­és a méltósággal hatalmaskodó fiakker fekete szirony­­nyal varrt fehér szűrében hol keszegoldalt, hol egyenesen hajtva, folyvást nagy ügyességgel bontakozik ki e tömegből.­­• A debrecze­­ni kocsis iránt, ki megszokta nyeregből os­torhegyre hét-nyolcz lovat hajtani, csak elis­merés és nem dicséret, a mit itt mondunk. A ko­molyság és bizonyos neme a méltós­ágnak pedig az a vonás, mely átalán véve a debreczeni em­bert megkülönbözteti. E méltóságérzet kevésbé világi, mint egyházias. A puritán szigor és jám­borság ömlik el rajta. Nincs e népben semmi ki­csapongó szilajság, igaz néven betyárság, mely az egykori nemesség erénye és hibája volt. Ez egyházias, de rajongás­ nélküli érzés uralkodik egész modora sőt politikai rokonszenvében. Hogy egyebet ne említsünk, Tisza Kálmán politikai befolyását, melyet Debreczen polgárságára gya­korol, leginkább ama diadalainak köszöni, me­lyeket a protestáns ügyben 1859-ben itt az egy­házi gyűléseken vívott. Természetes kifolyása ez érzület ama körülménynek, hogy úgy a magyar­országi, mint az erdélyi helvét hitvallásnak, Debreczent tekintik a reformált egyház központ­jának, mely mint ilyen, a „skót szabad egyház”­­zal közvetlen érintkezésben áll, s honnan a moldva oláhországi protestáns missió megalapi­­tására is a legelső aranyok kerültek. Mindez bi­zonyos fensőbbségi, független érzetet önt e népbe, hasonlót ahhoz, melylyel a mahomedán Mekkára, vagy a katholikus keresztyén Rómára tekint; mely függetlenségi érzetét aztán átviszi politikai nézeteibe is, annyival könnyebben, mivel magá­ban és köröskörül, a merre csak a Tisza hulláma zajlik, tiszta magyarságnál egyebet nem hall és nem lát. Nem lehet azonban mondani, hogy e népfaj szintoly türelmes és körültekintő nem volna. Ön­ként foly ez természetének egy másik jellegéből, mely a munka és haszon­szeretet. Szintoly jószá­­gúnak tartja a pénzt, mint a római császárok, a­nélkül, hogy jótékonyságában hanyag vagy fukar volna. Úgy szereti ugyan a szabadelvűsé­­get, ha az minél kevesebb áldozatába kerül, mind­amellett a haladásnak, a­mennyire a művészi, tudományos és általában a szellemi érdekek iránt érzéke van, bevallott híve. Hogy csak egy kis, de jellemző példát említsek, a templomból haza­térő polgár nem egyszer kéri el papjától az egy­házi beszédet, hogy azt odahaza nyugton olvas­ván, jobban átérthesse. Az irodalom pártolása nem tartozik kitűnőbb erényei közé, s a színészetet is, mely eddig itt vendég volt, nem annyira a módos gazdák, vagy közönséges nyelven a „cívis“ (melyet tehetnének disz­névvé, mint Rómában volt), hanem inkább a kereskedő-osztály és diákság tartotta fenn. Azon­ban tagadni nem lehet, hogy itt is, mint min­denütt a vidéken, a népszínműveket és drámát kedvelik. „Bánk bán“, melylyel az uj szinház megnyittatott, nagyobb hatást ébresztett, mint bármely bizonyos franczia darab kelteni képes lett volna. Az tetszik itt, a mi minden izében magyar. Az uj szinház Debreczennek monumentális épülete, s bizony­nyal első nevezetességei közé tartozik. Épült ez a „Nagy-Czegléd utczá“-ban, majdnem átellenében a „Batthyány-utczá“-nak. Alapját 1861-ben tették le, a szabadelvű, mivelt és tevékeny alkotmányos polgármester, K­i­s Lajos idejében, kinek leköszönésével az építés is aztán két évig szünetelt Elkészült 1865-dik évi october 7-dikén, épen a megnyitás napján. Byzanci, mórral vegyes stylben épült, nagy talentomú fiatal építészünk, Szkálniczky terve szerint, kinek vezetése alatt az építést V­e­c­s­e­i Imre, debreczeni építőmester vé­gezte. A díszes épületet vasrácsozat rekeszti el az utcza felől, hátul és két oldalt elég széles tér fogja körül, mely faültetvények és virág­ágyaknak van fenntartva. Az épület homlok- és oldal kiugrásai (fagade) alkotják annak külső legnagyobb díszét, s egyszersmind czélszerűségét. A homlok­fal síkja, mely felül egy terrasse-on végződik, s két csúcsán a dráma és népdal ma­gyar szabású múzsája áll, fedett boltozatot ké­pez a kocsi bejáratra. Ezentúl az előcsarnok, a jobbra-balra nyúló folyosók, társalgó terem (fo­yer), könyvtár, próbaterem, öltöző szobák, szín­pad és nézőhely vannak előszobás páholyokkal. A színpad, elvágott padolattal, sülyesztőkkel s a legújabb szervezés szerinti gépezettel van el­látva, Mühldorfer Vilmos, a gothai színház gépésze által. A nézőhely 1500 személyt fogad be, honnan külön kijárás vezet az oldal-facade-ok felé, melyek külső fülkéit Kölcsey, Vörösmarty Kazinczy, Csokonai, Petőfi, Kisfaludy szobrai dí­szítik, faragva M­a­r­s­a­­­k a jó nevű szobrászunk által, a homlok­épület két múzsájával együtt. A nézőhely belső felszerelését és díszítését Koch építőmester, T­e­i­c­h­e­r­t aranyozó, és Szabó budai asztalos végezték. Az első függöny ifj. Telepy Károly úr rajza után készült vala­mint az a feletti homlok, mely jeles színészeink arczképeit ábrázolja. Az első színi előadást, Jókai által irt pro­­foggal, J­ó­k­a­i­n­é asszony nyitotta meg Ezt kö­vette a „néphymnus“ Kölcseytöl­­énekelve az összes személyzet által; ez alkalomra szerzett '&FI~K,z s,á k V“"M t .Bánk bán ot felv, tt.gondu, melynek visnop­­tagságos vajúdásait mindaddig keresztyén,' zatossággal hallgattuk, mig a 2-ik felv végén Peturbán azt nem mondta : „jó éjszakát!“ . (Vége következik.) délután 4 órakor, az ottani lövölde helyi­ségeiben megjelenvén, miután küldötteik a jelenlevőket biztosították, hogy Balássy Antal ügyvéd úr a jelöltséget elvállalja, egyértelműig oda nyilatkoztak , hogy miután Balássy Antal 1861-iki képviselő­jük benne vetett bizalmukat, most is egész mértékben bírja, őt jövőre is képvis­elő­jüknek óhajtják, s bár ki lépjen fel elle­nében, az ő érdekében eszközlendő szava­zatuktól el nem állnak. Bácsmegyei értesülésünk szerint ott a választó közönség bizalma a következő jelöltek iránt nyilatkozik: Az almási kerületben: Piukovich Mihály, ifj. Rudich József b. és Farkas József; a rigyiczaiban: Kovács Nép. János, Latinovich György, Pap Zsigm. és Szemző Nándor;az apathiaiban: Kür­­thy István, gr. Szécheny Antal; a b­á­­csiban: Zákó Sándor;a kulpiniben: Miletics Szvet, és Dimitrievich Milos me­gyei hivatalnok;a kanizsaiban: Kiss Jakab­ versenytárs nélkül; a morawi­­czaiban: Ballagi Mór és Vojnics Barna­bás ;a becseiben: Bende József, Zsu­­lyevics Döme, Magyari Imre; a kufai­ba­n: Jámbor Pál versenytárs nélkül; a hódságiban: Szemző Mátyás verseny­társ nélkül. — A városok részéről : Új­vidéken: Branjovaczky István és Igna­­tievich Jakab; Zomborban : Korniss Gáspár és Mihalovics Miklós; Baján: Latinovich Vincze és Tóth Kálmán; Sza­badkán: Csorda Bódog és Vojnics Lu­kács versenytársak nélkül. Zen­tán Jan­­kovich Gyula két ellenjelöttel. A választá­sok eredménye a legtöbb kerületben két­séges. Vas megyében a képviselőjelöltek kö­vetkezők :a muraszombati kerület­ben: gr. Szapáry Géza; az őrségi­ben: Hollán Ernő;a körmendiben: Szék­­­s József, a megyének volt alkotm. első alispánja;a kemenesiben: Radó Lajos; a kőszegiben: Chernell Ferdi­­nand; vannak ellenjelöltek is. Somogyból írják nekünk , hogy a kaposvári kerület­hez tartozó Zseliczen és más helységekben a választók ezt is hangoztatják : „Nemesi a nép embere, ő legyen a követje.“ — A szigetvári kerületben pedig ugyanazon tudósító szerint Fekete Lajosról nincs szó, hanem Jakab István és Bittó István a jelöltek. Nagyváradról f. hó 15-ről a következő levél közlésére kérettünk fel : Nagy-Várad, oct. 15. Tisztelt szerkesztő úr! Alig végződött be a bizottmányi ülés, s már a képviselőválasztási mozgalmak megkezdődtek. Megkezdődtek általános ingerültség közepette. Majdnem minden kerületben több jelölt lép fel. Azon urak, kik néhány 61-ki képviselő mellett kardos anathemát kiáltanak a határozottan sza­badelvű és törvényes alapon álló ellenjelöltekre. És ezen anathemát Deák Ferencz tisztelt ne­vével és tekintélyével támogatják. Az mondatik ugyanis , hogy miután az 1861. országgyűlés feloszlattatott, s a kormány ezen eljárás által mintegy a nemzet közvéleményére apellált , hogy az uj választások alkalmával határozottan nyilatkozzék : ennek következté­ben kötelesség minden 61-diki képviselőt — ha csak az magát physice és moraliter képtelenné nem tette — saját kerületében újra megválasz­tani, hogy ez által a nemzet törvényes alkotmá­nyához való hű ragaszkodását tényleg bebizo­nyítsa. Annyival inkább köteles ezt tenni, miután az 1861-ki országgyűlés második felirata után a felirati és határozati párt, Deák Ferencz vezérlete alatt, egy nagy loyális párttá egyesült, és így már az ő személye iránt való pietásból ír kötelesség ezen elvet, t. i. hogy min­denütt a 61-ki képviselők választassanak el, szo­rosan keresztülvinni. Hogy tehát hajlamaink — ha ugyanazok va­lamelyik 61-ki képviselő ellen lennének — al­kotmányos elveinkkel, s Deák Ferencz egyéni­sége és halhatatlan érdemei iránt való tisztele­tünkkel collisióba ne jöjjenek: igen óhajtandó Hatósági élet. Miskolcs, oct. 10. A folyó évi sept. 14-kén tartott megyei nagy értekezlet, melynek részletei e lapok olvasói előtt ismeretesek, nagy többséggel kimondotta volt,h­ogy szeretett főispánunk egyéni bölcs be­látására bízza, a megyei hivatalnoki kar szüksé­gessé vált epuratióját s újból szervezését. Hogy ez elv gyakorlatilag keresztül­vihető legyen, ki­jelentette a többség azon egyéni meggyőződését, hogy a­kik hivatalt fognának vállalni, csak azért, mert vállaltak, nem szakítottak a múlttal, sőt a­mennyiben belépések által a kormány bevallott politikáját, t. i. a nagy közjogi kérdések alkot­mányos megoldására való törekvést kívánják és vélik támogatni, hazafias áldozatkészséget és ön­megtagadást tanúsítanak. Bár az elv ily modorban történt kimondása után a megyei szervezés a főispán magánintéz­kedésének, a hivatalba lépés pedig tisztán az egyéni eltökéltés műve maradt, némely tisztelt férfiak, nem látván elég okot arra, hogy a jog követelményei a politika követelményeinek e tekintetben alárendeltessenek, egyátalában meg nem barátkozhattak a részletes hivatalba lépés eszméjével. A közvélemény tehát még a megyei értelmi­ség nagy többségének fentebbi nyilatkozata által sem válhatott egyhangúvá, s az eltérő véle­mény , talán némely egyoldalú eljárás miatt is, mindinkább tömörülni látszott, midőn szeretett főispánunk e hó 6­kán körünkbe érkezvén, a tiszti kar, egyelőre különösen a közigazgatási osztály szervezéséhez hozzá fogott, kinevezvén és felesketvén első alispánul megyénk 1861-ben egyhangúlag megválasztott első alispánját s or­szággyűlési képviselőjét Sz. K. P. urat, főjegy­zőül L. J. megyénk 1861-ki jegyzőjét, főügyé­szül Sz. J., alügyészül F. J., a megye 1861. fő- és alügyészét, főszolgabirákul B. B., Sz. K. J., G. Gy. alszolgabirákul D. N. L., F. K., V. J., B. M., Sz. L. és Sz. P. urakat háromon kívül mind 1861-ki tisztviselőket. Ily előzmények mellett virradtunk fel a mai napra, melyre főispánunk az 1861-ki központi megyei bizottmányt a követválasztási előintéz­­kedések feletti tanácskozás végett egybehívta. A bizottmány életben maradt tagjai csaknem mindnyájan élénk örömmel helyezték be magu­kat a kitűzött időben reggeli 9 órakor a megye­ház nagy teremébe, alkotmányos megyei életünk e rég nem látott drága szentélyébe, s a belépő főispánt harsány éljenzéssel fogadták, ki is el­foglalván elnöki székét, s felolvastatván a főis­­páni kinevezést tárgyazó okmányt, következőleg szóllott: Tekintetes megyei bizottmány! „Ha vannak az életben pillanatok, melyek tit­kos erővel mintegy önkéntelenül ragadják meg lelkünket , alkalmat nyújtanak elmélyedésre, azoknak egyike reám nézve a jelen pillanat, melyben évek hosszú sora után először lépek szeretett Borsodunk m­a ezen általam jól ismert tanácstermébe s kormányzói székéről, melyen egykor oly sokáig és híven iparkodtam a megye javára és dicsőségére, először intézem szózato­mat a tisztelt közönséghez. Csak a felbuzgó ér­zések ösztönének engedek tehát, midőn elfogu­­lásig meghatott szívvel üdvözlöm e helyen sze­retve tisztelt polgártársaimat, testvéreimet, kik ez alkalommal nemzetünk szebb jövője felé vezető lépések tétele végett gyülekeznek össze körü­löttem. Midőn széjjel tekintek e teremben, maguk a falak is beszélni látszanak hozzám a régi jó idők öröme és reményeiről, beszélni a közelmúl­tak szenvedései és nyomoráról. De én úgy talá­lom magamat, mint a vándor, ki hosszú küzdel­mes távollét után kedves otthonába újra vissza­tér s bár látja, hogy körülötte sok, igen sok megváltozott, még is érzi, hogy az ő lelkének vonzódása mindig a régi! — Erőm, melylyel itt hajdan a férfi kor virágá­ban fáradoztam az imádott haza oltára körül, nem duzzadoz többé a régi hévtől s lassanként lehanyatlani készül. S az ismerős bajnokok kö­zül, kik egykor velem együtt küzdöttek itt a nemzet javáért, soknak arczát hiában keresik szemeim a jelenlévők sorai között; eltávoztak előttünk az örökkévalóságba s az élő nemzedék hálája őrzi emléküket; — ámde hanyatló erőm­nek is rugalmat ad azon tudat, hogy a legszen­tebb ügy, a haza ügye szókita most is újra elő magányom csendjéből, s hogy engem is parányi eszközül rendelt a gondviselés azon szebb kor előteremtésére, „mely után buzgó imádság epe­dez száz ezrek ajakán!“ emel azon érzés, vagy­­ sejtelem, a jobb lelkek ama nemes dicsvágya, s hogy midőn majd szememet bezárom s megfutott­­ pályám egy nyílt könyv leszen a maradék előtt, hálás kegyelettel fognak reám is gondolni, mi­nővel én az elköltözött munkás elődökre mindig gondolok. Mert nem puszta képzeleten alapuknak lát­szik immáron a remény, hogy édes magyar ha­zánk fel fog valahára üdülni gyötrelmes helyzeté­ből, melyben anyagi és szellemi erőit oly so­káig tartották lekötve a mostoha végzetek. — Felséges Fejedelmünk maga vette kezébe ügyünk fonalát s egyesítvén a hatalmat a böl­­cseséggel, az erélyt a méltányossággal, szívesen óhajt bennünket kisegíteni a tömkelegből, hová az önmagáról megfeledkezett uralomvágy túlzá­sai miatt taszíttatánk. Nincs ugyan még körülöt­tünk megtisztítva a tér minden akadálytól s a tényleges állapotok számos oly jelenséget tün­tetnek elő, melyek — az átmenetei természetét s a kibontakozás nehézségeit tekintve — egy pil­lanat alatt, mint egy tündér palota ütésére meg nem szüntethetők, azonban ki van jelölve az irány, melyben haladnunk lehet és kell, s valamint a fe­jedelem nagylelkű és valóban fejedelemi elhatáro­zásaiban, úgy a jelenleg kormányon levő férfiak, sőt mondhatnám az egész nemzet hazafias ko­moly magatartásában, biztató kezességet látok én arra nézve, hogy nem fognak meghiúsulni a haza jobb jövőjébe vetett buzgó reményeink. Az, a­mit annyi szív régóta hőn óhajtott, sőt a mi mindnyájunk közös vágyakozásának tárgya volt , a törvényes alapon s törvényes eszközök­kel létesítendő országgyűlés egybehivása, nem puszta óhajtás többé. Kezünk között van Ő Fel­ségének e czélból kibocsátott, s immár a nyilvá­nosság utján is közlött kegyelmes királyi meg­hívó levele. S épen a végett, és csupán csak a végett gyűjtöm össze ez alkalommal Borsodme­­gye közönségét képviselő, s törvényesen válasz­tott bizottmányát,hogy előtte ez örvendetes királyi levél tudomásra juttassék, s ebből folyólag az országgyűlési képviselők megválasztására szük­séges intézkedések megtétethessenek. Közös az öröm,­­ általános a bizalom, mely ezen messzeható lépés felett, valamerre csak ma­gyar szívek dobognak, mindenfelé nyilvánul; s meggondolván az előzményeket, melyek után, s a körülményeket, melyek között országgyűlé­sünk ilyetén egybehivása történik, lehetetlen, hogy azt Borsod megye hazafias érzelmektől lel­kesült közönsége is a legnagyobb megelégedés­sel és örvendő bizalommal ne üdvözölje. Én a magam részéről, midőn az e megye szá­mára küldött kegyelmes királyi meghívó levelet felolvasás és törvényes kihirdetés végett ezennel átnyújtanám, áldást eszek az ég urától magára az ünnepélyes pillanatra, s mindazon törvényes intézkedésekre, melyeket ennek folytán szeretett borsodi testvéreim a közhaza jólétének előmoz­dítása végett teendenek. (A királyi meghívó levél felolvastatik.) Íme­ tekintetes bizottmány­­ felnyitvák előt­tünk a sorompók, s most rajtunk a sor, hogy higgadt megfontolással és eszélylyel kezdjünk a reánk várakozó nagy munkához. Mert aligha fordult elő valaha múltunk történetében ország­gyűlés, melyre nagyszerűbb és lényegesebb fel­adatok megoldása várt volna. Mindazon fontos közjogi kérdések, melyek a birodalommal való összeköttetésünkre vonatkoznak, mindazok, me­lyek belső életünk szabad fejlődését közelebbről érdeklik, elintézendők, vagy tovább fejtendők lesznek a bekövetkező höngyülésen. És ha komolyan megfontoljuk azon nagyszerű és magasztos elhatározások horderejét, melyek a fejedelem 1. évi sept. 20-ki kegyelmes nyilat­kozataiban foglaltatnak, s melyekben, nem tudni, az önmérséklet bölcseségét, vagy minden mel­lékes tekinteten felülemelkedő bátorság nyílt egyenességét csodáljuk-e inkább; ha meggon­doljuk, hogy ezek által ez idő szerint saját ke­zünkbe látszik letenni önsorsunk koczkáját a nemzetek felett őrködő gondviselés, sőt bizonyos tekintetben reánk bízni látszik a vezérszerepet a birodalom testvér népeinek jövője felett is — lehetetlen, hogy örömre ne gyuladjon, s az idők intésétől áthatva ne legyen minden hazáját iga­zán szerető magyar szív. Azon ritka pillanatok közé tartoznak ezek uraim, melyeket egyesek, úgy, mint nemzetek életében alkalomszerüleg megszokott mutatni a jó szerencse, s melyeket, ha okosan megragadni s felhasználni nem tu­dunk vagy nem akarunk , nemzedékekre súlyo­­sulnak aztán mulasztásunk vagy könnyelmű­ségünk átkai. Teljesen hiszem, hogy Borsod megyének e te­remben s e teremen kivül levő m­inden polgá­rai megértik az események intő szózatát, s félretevén mind a szenvedélyesség túlzásait, mind a kicsinykedő felfogások töprengését, fel­emelkednek azon magasabb néppontokra, me­lyekről széttekintve, cselekvéseiknek egyedüli intézője a haza jól értett szabadsága és boldog­sága leend. Mert, uraim! nincsen oly parányinak tetsző s önmagában csekély tér, melyen egy-egy porszemmel ne járulhatnánk a haza jóllétének és dicsőségének csarnokához. Az egyszerű polgár, a­ki kötelességét híven teljesíti, ép úgy részese annak, mint a dús eszközökkel rendelkező ha­talmasok. És midőn e tekintetben is Borsod fiai iránt régi tapasztalásaim alapján, most is folyvást a legjobb véleményt táplálom, úgy erős meggyő­ződéssel vagyok a felől is, hogy az előttünk álló képviselő - választás intézése körül fényesen fog­ják bebizonyítani, miként értelmes és higgadt érzelmű polgárok kezében a szabadság gyakor­lása önmagában a legbiztosabb védő és korlátozó Váll vetve, közös erővel kell munkálnunk a nagy feladat megoldására; de midőn munkássá­gunkat s ideigeinket aczélozza és megedzi az előttünk ragyogó czél, a hevitt alkotmányos jogaink kiirthatlan érzete, vigyázzunk, hogy lépteinknek egyszersmind biztosságot is adjon az eszélyes önmérséklet ! Mit hoz reánk a jövendő, Isten kezében va­gyon elrejtve. De ha minden előjel nem csal, ha­nem változékony játék a népek szívének ter­mészetes követelése, a bölcsek oktatása, az ese­mények vas következetessége , bizalommal kiált­hatjuk, hogy a magyar ég immár derengni kezd, s derülni fog állandóan. Adja Isten, hogy lelkiismeretes törekvéseink nyomában üdv és áldás keljen e sokat szenvedett haza­téréin, és ha talán számosan, kik velem együtt jóval túlhaladtak már az élet délvonalán, meg nem érhetnek is az általunk hintegetett magvak teljes gyümölcsözését, s élvezze annak áldásait nyugvó poraink felett a jövő boldogabb ivadék, s maga a nemzet örökké éljen és vi­ruljon.“ E nagy hatással elmondott és megéljenzett jeles beszéd után főispánunk a közönség élénk éljenzése mellett ad hoc jegyzőül Lévay Józsefet, ad hoc tiszti ügyészül Szűcs Jánost, ad hoc tör­vényes bizonyságul Bay Bertalan és Már­ton Pé­tert helyettesítette, s felemelkedvén elnöki szé­kéből, a bizalom és ragaszkodás nyilvánulása között újonnan is megesküvék arra, hogy a törvényt és a haza jogait véglehejletéig védeni fogja­ , A formaságnak ekként elég tétetvén, főispá­nunk felhívta a közgyűlést, hogy a központi vá­­lasztmány alakítása iránt tanácskozzék és intéz­kedjék, azonban M. L. volt országgyűlési képvi­selőnk szót kért és emelt, s ihletett hangon ki­jelentette, hogy bár teljes bizalommal viseltetik kormányférfiaink személye és törekvései iránt, s a kormány azon szándékát, hogy az országgyű­lés összejöhessen, teljes erejével támogatni kész, mellőzhetlen hazafias kötelességének tartja mégis, hogy most, midőn Borsod törvényes közgyűlése a négy évi szünetelés után először nyilatkozha­­tik törvényesen, az 1848-as törvényekben isme­retlen dicasterialis kormányzat létezése ellen óvást tegyen, óvást tegyen arra nézve is, hogy az alkotmányos megye vissza nem állíttatván a köz­ponti bizottmány is csak a követválasztás feletti intézkedések megtételére van összehíva, s ki nem egészíthető, kötelességének tartja végre ki­fejezést adni azon általános óhajtásnak, vajha az országgyűlés a megyék visszaállítása iránt siető­sen intézkednék. Az alaposan indokolt indítványt, a végkibonta­kozás reménye mellett is a jövő eshetőségeire figyelő, s a jogérzetben rendületlen közönség egyhangúlag elfogadván, a kifejtett nézetek, fő­ispánunk enunciatiója folytán jogfenntartás alak­­­jában azonnal jegyzőkönyvbe iktattattak. Ezen egyhangú megállapodás után túlélőnk vitára adott alkalmat azon kérdés, ki legyen az úgynevezett központi választmány elnöke. A bizottmány tagjai és maga a főispán is, a tegnap esteli értekezletben történt megállapodás folytán abban a nézetben valónak, hogy a tör­vénynek eleget kell tenni, ad hoc alispán helyet­tesítése által az 1848. 17. t. értelmében. E tekintetben talán egyetlen szavazat kivéte­lével nem volt nézet­különbség, nem úgy az ad hoc helyettesítendő alispán személyére nézve, mely a fennforgó viszonyok között némelyek előtt elvkérdésnek látszott. Többen megyei tekintélyeink közül azon né­zet mellett harczoltak páratlan erélylyel hogy a főispán által az 1848. 17 törvényben gyökerező kezdeményezési jognál fogva ad hoc alispánul ajánlott Sz. K. P. — megyénk 1861-ki válasz­tott, közelebbről főispánilag kinevezett,­ s már fel is esküdt alispánja nem lehet ad hoc alispán, mert immár provisorius alispán, s mint ilyen nem lehet törvényes és nem törvényes egy sze­mélyben. Hiába­ vitatták a többség szónokai, hogy a választás ténye által elég van téve a törvény rendeletének és szellemének, hogy kit érjen a bizottmány többségének bizalma, az e bizalom s a főispáni beleegyezés által Borsod törvénye­sen választott ad hoc alispánjává válik ; hiába hozták sokan elő, maga az érdekelt Sz. K. P. hogy ő egy magas czél, az óhajtott végkibonta­kozás előmozdítása]tekintetéből és csupán a me­gyei értelmiség nagy többségének biztatása s­­e­ lenne, ha t. i. szerkesztő úr becses lapja útján tájékozásul némi felvilágosítást adna e fontos, égető és kényes kérdezésre nézve, a miatt, hogy megtudja az ország határozottan azt, hogy e kérdés is, vagy személyese. Több választó nevében.

Next