Pesti Napló, 1865. október (16. évfolyam, 4636–4661. szám)

1865-10-26 / 4657. szám

246 4657. Csütörtök, october 26. 1865. 16. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferenciek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-Hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­tézendők. PESTI MPLC Előfizetési feltételek : vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények dija: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 uj kr Bélyegdíj külön 80 njfer Nyilt-tér : 5 hasábos petít-sor 25 nj kr. Rendkívüli előfizetés. Tekintve az országgyűlésnek közellevő megnyitási idejét és a jelen követválasztási mozgalmakat, melyek által a hírlapok érdekes­ olvasmányokat nyújtanak: PESTI NAPLÓ november-decemberi 2 havi folyamára rendkívüli előfizetés nyittatik. Előf­ietési ár­a két hóra 3 frt 50 kr. gfl. October 1-től kezdve teljes példányokkal szolgálhatunk. A „PESTI NAPLÓ“ kiadó-hivatala. Pest, oct. 25. 1865. (Fk) Míg a porosz, és részben a fran­­czia lapok is nem győzik magasztalni azt a szívélyes egyetértést, mely III. Napo­leon és Bismark ur közt létezik, addig másfelől oly közeledésről is szólnak, mely Francziaország és­­ Ausztria közt ké­szülne, még pedig a mexicoi ügyek alkal­mából. Az osztrák kormány megengedte Miksa császárnak, hogy osztrák területen toborzás útján 2000 főig menő pótlékha­dat szerezzen ; ez­által pedig — úgy mond­ják — Napóleon azon szerencsés hely­zetbe jut, hogy Mexicóból a maga csapat­­jait ugyanazon módon fogja visszavon­hatni, miként ezt Róma irányában tenni szándékozik. A törvényhozó testület Pá­riában néhány hét múlva egybelép, s köz­tudomás szerint a mexicói hadjárat régóta szemét szúrja e testületnek, mely alkalma­sint ez idén is nevezetesen e pont felől támadná meg a franczia kormány politi­káját. Nem csekély nyereség volna tehát a császárra nézve, ha e testület előtt nem­csak azt jelenthetné ki, hogy a septemberi conventio valósítása már is kezdődött, ha­nem Mexicóból is hasonló módon fogja visszavonni a maga csapatait. Mi részünkről e két ügy közt nem bírjuk kitalálni az analógiát. Mielőtt III. Napóleon a maga seregét az egyházi államból haza­szóllta, azon egyetlen hatalomnak, mely­nek részéről komoly veszély fenyeget­hetné a szentszéket, arra kellett magát kö­teleznie, hogy a szent­ aty­a területét sem maga meg nem támadja, sem mások által meg nem támadtatja; a forradalmi pártról pedig tudva van, hogy a franczia és olasz kormánynak legalább hallgatólagos bele­egyezése nélkül nem fogja az egyházi állam nyugalmát megzavarni. A római területet illetőleg tehát Francziaország egész kényelemmel alkudozhatott azokkal, a­kiknek beleegyezése nélkül a pápai trón biztosságáról a francziák kivonulása után nem lehetett volna szó. Azonkívül pedig a szent­atyának még mindig hatalmában áll valami módon egyezkedni Victor Emma­­nuellel, s ez által a maga világi hatalmá­nak új, biztos támaszt adni, mely minden egyéb fegyveres oltalmat feleslegessé tesz. Mexicóban egészen másként áll a dolog. Ott mindenekelőtt Miksa császár és Juarez közt egyezkedésről nem lehet szó ; ugyan­azon egy országbeli monarchiai és res­­publicai párt közt compromissiónak nincs helye; e két elv kizárja egymást; bármily áldozatot hozna is akár az egyik, akár a másik párt, ez mind hasztalan volna; itt vagy az egyiknek, vagy a másiknak ö­n­­magát kell feláldoznia, önmagát meg­semmisítenie ; erre pedig eddigelé sehon­nan nem mutatkozik készség! Továbbá Napóleonnak nincs módjában, valami ga­­rantiára szert tenni azoknak részéről, a­kik Miksa császár trónját fenyegetik. Jua­rez republicánusai nemcsak hogy ily ga­­rantiára soha rá nem bírhatók, hanem épen ellenkezőleg csak lesik a francziák kivonulását, hogy aztán neki menjenek a fiatal császár tarka-barka hadseregének. De az éjszak-amerikai köztársaság sem mutat semmi kedvet valami kötelezettség átvállalására; az elnök mondja ugyan, hogy a francziák kitakarodása előtt az új mexicói császárság elismertetése szóba sem jöhet, de arra nézve, hogy ez elisme­rés aztán bekövetkezik, a washingtoni kabinet semmi kezességet nem vállal.­­ Végre arra, hogy Miksa császár franczia segély nélkül is leküzdhetné a forradal­mat, semmi kilátás nincsen. Ausztria ugyan megengedi neki, hogy legfeljebb 2000 katonát toborzhasson az osztrák terüle­ten, de vájjon akad-e a sok előbbi toborzás után még 2000 ember, a­ki e mexicói felsége zászlója alá szegődni kész ? És ha akad, vájjon elegendő-e ezen csapat akár csak azon hézagoknak pótlására, mik a sárgaláz és a sok csetepaté következtében a mexicói had soraiban támadtak ? Mindezen kérdésekre, úgy hiszszük, könnyű felelni, és a felelet nem lehet más, mint tagadó. Az a kétezer ember, a­mit a Bécsben székelő mexicói ezredes, Leisser úr, drága pénzen összeszerezhetne, semmi esetre nem fogja lehetővé tenni, hogy Miksa császár franczia segély nélkül is fenntarthassa a maga trónját. Az osz­trák ko­rmány a toborzás megengedése által kétségenkívül jó akaratot tanúsít a mexikói, és közvetve a franczia császár irányában is, de arról szó sincs, hogy ezen engedmény következtében Napó­leonra nézve lehetővé válnék „dégager la responsabilité de la France dans cette affaire“, miként a „France“ e napokban mintegy könnyebbült szívvel mondá. Ha pedig a szóban álló osztrák engedmény Francziaországra nézve, egyenesen ki­mondva, semmi anyagi, és csak igen kétes erkölcsi értékkel bír, valóban nem látjuk át,­ mily befolyással lehetne ezen ügy a két nagyhatalom közti viszonyra. Azt mondtuk, hogy Ausztria enged­ményének még erkölcsi értéke is na­gyon kétséges, és e nézetben megerősít bennünket a „General­ Correspondent“ leg­újabb czikke, mely ugyan e tárgygyal foglalkozik és majdnem félénk lelkiis­meretességgel törekszik eloszlatni azon tévedést, mintha Ausztria akármily cse­kély terhet vállalt volna magára azon szolgálat által, melyre Mexico irányában késznek nyilatkozott A dolog különben világos. Ausztria előbb, ha jól emléke­zünk, 6000 ember szerződtetésére adott engedelmet, és azon állás, melyet ő akko­rában Mexico irányában elfoglalt, elvileg semmi változást nem szenvedhet az által, ha most még 2000 ember újonczozására hatalmaztatik meg a mexicói kormány. Ausztria már az első toborzás alkalmával kijelente, hogy ezzel s­emmi összeköttetés nem állapíttatik meg az osztrák és a me­xicói ügyek közt, és magától való érthető, hogy ez az in spe 2000 emberre nézve is áll. Hanem hogy a „Gén. Corr.“ azonkí­vül még egyenesen tiltakozik is a szóban álló lépés minden netaláni félremagyará­zása ellen, igen jellemző vonás, mely le­­hetlenné teszi, hogy Ausztria szándékai közül akár maga a tuilleriák kabinetje csalódjék, akár pedig másokat ámíthasson. A félhivatalos közlöny nyilatkozata mélhatlanul szükséges volt a birodalom népei irányában, melyek valóban nincse­nek oly rózsaszínű­ helyzetben, hogy ked­­vök lehetne még idegen bajokba is ár­tani magukat, és — Napóleont a hínár­ból kisegítendők — magukat sülyeszteni belé, hanem e nyilatkozattal kell hogy vége szakadjon azon hitnek is, miszerint a mexicói ügy hidat képezhetne Bécs és Páris közt. Igénytelen nézetünk szerint Miksa császár csak akkor fogja nélkülöz­hetni a franczia támogatást, ha bölcs kor­mányzat által a lakosság többségét maga részére vonni képes, ha ezeknek megelé­gedése képezi az aequivalens-t a hazatérő franczia szuronyok helyett. Erre évek kellenek, és addig meglehet, hogy még néhányszor „kilátásba helyezheti“ III. Napóleon csapatainak visszavonulását, de ezt valósítani nincs hatalmában, ha csak nem akarja Mexicót végképen cser­ben hagyni, azaz — a­mi a fennforgó kö­rülmények szerint ily cserbenhagyás­i szü­k­­ségképem­ következménye volna —­ az alig alkotott császári trónt biztos enyé­szetnek átengedni! Bécsi dolgok.­ ­ A „Debatte“ czimü lapnak, mely pedig a mostani kormányt melegen támo­gató közlöny, szerkesztője, Schnitzer úr, 14 napi börtönre, és a lap 60 ft cautió­­vesztésre ítéltetett 24-én, a büntetőtörvény 305-ik §-a alapján, mig a 300-ik §. alap­ján emelt vád alól felmentetett. Az elitélt fellebbezést jelentett be. — Védője a tör­vényszék előtt dr. Vilas volt. Ez azon magán-távirati tudósítás, me­lyet ma — 25-ikén — reggel veszünk, — mig a tegnap este érkezett „Ost de Post“ méltánylattal említi fel, hogy ő, és a centralisatió érdekében izgató lap, fel van mentve a vád alól. Az „Ost­deutsche Post,“ mint maga írja, perbe sem foga­tott, mert a törvényszék nem talált elég okot bepereltetésére. Habár sajnálatunkat fejeztük ki atalán azon, a mostani provisorius törvények ál­tal készített állapot felett, melyben a sajtó van, a mostani kormány részrehajlatlan­ságának és a törvényszékek függetlensé­gének nevezetes bizonyítéka az, hogy a kormány iránt ellenséges két lap felmen­tetik, s a kormánynyal némi összekötte­tésben állani vélt, de mindenesetre azt védő lap elítéltetik. Igazolva van Komers miniszter azon kijelentése, hogy a sajtó­perekben a törvényszékeknek a politikai pártszempontokon felül kell emelkedniük. — Elvárjuk, mily lovagiasan fogja kife­jezni sajnálatát az „Ost d. Post“ és az új „Presse“ a „Debatte“-nak magában épen nem örvendetes esetén. — Sem Stros­z­m­a­y­e­r püspök sem Z­s­i­d­a­r­i­c­s nem lesz horvát kanczellár. Újabb hír szerint, melyet több bécsi lap közöl, gr. Pejacsevics L. cancellárrá neveztetése közelebbről meg fog jelenni a „Wiener Zeitungéban. Némely centralista lap kétségkívül fáj­lalni fogja azt, hogy a horvát-magyar párt — vagyis azon horvát párt embere, mely a Magyarországgal való kiegyenlí­tést óhajtja, a kormányba jut. De minő oldalról lehet hibáztatni az új kinevezést — ha az valósul ? — A cen­tralisták felfogása és a februári pátens értelmében a magyar­, horvát és erdélyi udvari cancellárok a minisztérium tagjai. Egy-egy kabinetet pedig, teljesen parla­mentáris államban is, miután elnökét az uralkodó kinevezte, ez szokott megalakí­tani. A minisztérium úgy­szólván maga alkotja meg magát. — A mostani kor­mánynak, minél alkotmányosabb érzelmű, annál inkább arra kell törekednie, hogy elveivel egyező tagjai legyenek. — In­kább el lehet ettől térni egy absolut vagy pedig oly félalkotmányos kormányforma mellett, mint Schmerling úré volt, melyben a miniszter­elnök nem annyira tanácsosa a koronának, mint közvetve vagy közvetle­nül attól vár mindenben tanácsot és pa­rancsot; — a többi miniszterek pedig ki­­sebb-nagyobb mértékben hasonló subor­­dinatióban vannak. Ilyenkor azt kivánják a minisztertől, hogy egy politikai elve le­gyen i­s ez a szolgálatkészség és enge­delmesség , mert önálló, független eljárá­sára semmi szükség. Szóval: jól dressiro­­zott bureaucrata kell a kormányba, nem pedig államférfiú, kinek elve, pártállá­sa van. Annálfogva ha a mostani minisztérium egyfelől a birodalom nagy ország csopor­­tozatai közt, másfelől a magyar korona alatti népek egymás közt való kiegyezését vallja, következetesen nem az „Ost. d. Pest“ féle centralistákra, nem a népeket csak eszközül használni kivánó bureaucra­­tákra, hanem a horvát cancellária tekin­tetében épen oly férfiakra van szüksége, kik a Magyar- és Horváthország közti ki­egyenlítést óhajtó politikai párthoz tar­toznak. Hogy a horvátok miként fogadják a kinevezést, az a horvát országgyűlésen vá­lik meg. A horvát alkotmányos nemzet, s ha szintén nincs is megelégedve cancellárjá­­val, tudja, hogy nem főtisztviselőitől,hanem parlamentjétől függ az ország legfonto­sabb ügyeinek elintézése,­­ és nem egy miniszter van befolyással a parlament ha­tározataira, hanem ez a miniszter fog a parlament szavazatának engedelmeskedni. A bécsi centralista lapoknak, és mások­nak, kik a valódi kiegyenlítés ellenségei, egy módjuk van az új rendszabály ellen működni: s ez az, ha izgatnak a horvátok közt — ellene, hogy majd a horvát or­szággyűlésen a bureaucratáknak és ger­­manizálóknak legyen többségük. Ezt te­hetik, s alkalmasint fogják is tenni, — de mi azt hisszük, hogy a nemzeteknél, me­lyek nem szoktak ábránd és agyrém után indulni, hanem értik a maguk érdekét, a külső izgatások keveset tehetnek. A hor­vát országgyűlésnek nem lesz szüksége se a mi, se a más tanácsára, hogy az ország legfontosabb érdekeiben és jövőjére néz­ve ildommal határozzon. — A zágrábi „Domobran“ czimü hor­vát lap, mely legalább ennekelőtte Schmer­ling ur zsoldjában állott, még folyvást Mazuranics ur közlönye. Hallván a hirt, hogy a horvát kanczelláriában vál­tozás történik — természetesen — eddigi patrónusa mellett szól. (Lásd távirati je­lentéseink közt). Hogy a rendszerváltozás óta mily ano­mália volt meghagyni a kormányban az előbbi minisztérium egyik tagját, a horvát udvari kanc­ellárt, bizonyítja csak az is, hogy az új aerában még mindig nem ke­letkezhetett Zágrábban oly lap,a­mely füg­getlenségénél fogva kifejezhetné a horvát nemzet közvéleményét. Ott a félhivatalos lap még most is a nemzetek egymás kö­zötti meghasonlását iparkodik előidézni. Horvátországban csak a volt rendszer hivatalnokai hallgatnak a „Domobran” lapra, valamint csak azok óhajtják azt a „continuitás“-t, melyről a bécsi centralis­ták beszélnek. Őszintén óhajtjuk, támad­jon mielőbb oly horvát közlöny, mely megvesztegetetlenül fejezze ki a horvát közvéleményt — bármi legyen is az, s ne legyenek kénytelenek az ottani haza­fiak Prágáig menni oly hírlap találására, mely nézeteiket tolmácsolhatja. — Mint a „Fremdenblatt“ hallja, gr. Pejacsevics Péter fog kineveztet­ni udvari kanczellárrá, de csak a hor­vát országgyűlés megnyitásával veszi át hivatalát. Mazuranics úr a főtörvényszék elnökévé lesz. Alkanczellárrá B­e­d­e­k­o­­v­i­c­s Kálmán neveztetik ki. A „Gen. Corr.“ meghazudtolja a régi „Presse“ azon pesti telegramjáját, mintha a kormányban komoly tárgyalás alá vet­ték volna egy magyar minisztérium kine­vezését. A „Fremdenblatt“ azt hallja, hogy a magyar minisztérium az országgyűlés meg­nyitása után neveztetik ki — csakhogy a miniszterek megtartják a régi dicasterialis rendszerben divatozott elnevezéseket. Követválasztási mozgalmak Pest, oct. 26. Miután fővárosi kerületeink jelöltjei illető választóikkal megismertették már programmjaikat, kezdődtek el kisebb kö­rökben azon eszmecserék, melyek kedé­lyes társalgás alakjában nem egy kérdés nehéz oldalát teszik könnyebben felfog­­hatóvá, s nem egy rejtve hitt igazságot derítenek fel. Ilyen kedélyes társalgást tartanak teg­nap este a Lipót külváros választói közül mintegy hatvanan az „István főherczeg­­hez“ czimzett szálloda teremében, hova szeretett jelöltjöket, Kemény Zsig­­mondot is meghiván, barátságos érte­kezés és poharazás közt szabadon, őszin­tén és minden feszesség nélkül történtek nyilatkozások többnyire oly kérdések fe­lett, melyek az országgyűlés alapteendői lévén, a választás előnapjaiban a bizalmas vitatkozás napirendjét méltán képezhetik. A jelölt ily társalgás közben ismerheti ki legalaposabban azoknak politikai és társadalmi nézeteit, kiknek szavazatát a törvényhozásnál gyakorolni készül, s vi­szont a választók is ily fesztelen együtt­­lét és bizonyos tárgyakhoz nem kötött beszélgetés közben ismerkedhetnek meg az irányelvekkel , miket a követ hön­­gyűlésünkön az alap- és érdekkérdéseknél szem előtt tartani óhajt. Vajha a lipótváro­siak e követésre méltó korteskedését másutt is, és különösen ott sajátítnák el, hol már eddig is a szavazatszerzésnek oly eszközei használtattak, melyek a választási jog szabadságát sértik, s melyek érettsé­günk rovására történnek.­­ A kedélyes és frugális társalgás esti tizenegy óra táj­ban befejeztetvén, a választók lelki elé­­gültséggel oszlottak szét, s kisérték jelölt­jüket ferencz­ téri szállására. Az eszmecserék és nézetek feletti viták, bár kissé elevenebb, itt-ott csípősebb mo­dorban és alakban, de folynak a terézvárosi választók által alakított estélyekben is, hogy a kölcsönös türelem a követésre an­nál szebb példát adjon azoknak, kiknél a szenvedély pillanatokra erősebb szokott lenni az elvnél; ez estélyekben az ellen­párt emberei is megjelennek, s néha pár órán át — a hallgatók gyönyörködtetése és épülése közt — foly az eltérő nézetek feletti vita. Vajha a fővárosnak e valóban dicséretre méltó eljárását intelligentiánk megkedveltet­i vállalkoznék oly kerüle­tekben, hol a választók pártokra oszolva, egymást valódi ellenségnek szokták tekin­teni, s a gyűlölködésnek igen gyakran egy egész életre vetik el magvát. A fővárosnak mind a négy külkerületé­­ben vannak ellenjelöltek, s így vannak pártok is, de ez azért nem akadályozza a szabad választás jogát tisztelő polgáro­kat, hogy egymás mellett és egymás kö­zött mint testvérek és felebarátok, ugyan­azon hazának polgárai, éljenek békében és szeretethen­. E higgadt és tiszteletre méltó magatartásnak tulajdoníthatni, hogy ko­molyabb kihágás ellen eddig nem volt okunk panaszkodni, s hiszszük — nem is leend. A jelen követválasztási mozgalmak alatt tekintélyesebb közlönyeink köréből emel­kedett azon felhívás, miszerint a választók tekintettel legyenek oly egyénekre, kik a hazánkban oly fontos kereskedés és ipar érdekeit a legközelebbi országgyűlésen képviselhetik. Az indok, melyből e felhi­­hívás keletkezett, teljes méltánylásunkat leírja, helyesnek tartju­­ azon figyelmezte­tést is, hogy ha már a haza fővárosából kereskedő nem választatik a legközelebbi országgyűlésre, hazánk egyéb nevezete­sebb kereskedelmi városai, úgymint Po­zsony, Kassa, Győr, Debreczen, Temes­vár stb. legyenek tekintettel azon fő fon­­tontosságú érdekre, mely az említett felhí­vásban nyilatkozik. Meg vagyunk győződve, hogy arra, mi­szerint valaki a kereskedelmi érdekek­nek szolgálhasson, nem épen feltétlenül kívántatik, hogy az illető foglalkozásánál és kereseti módjánál fogva kereskedő le­gyen. Vannak hazánkban jeles egyénisé­gek, kik iránt bizonyosan nem vagyunk igazságosak, ha őket azért, mert nem ke­reskedők, theoreticusoknak nevezünk, no­ha szakképzettségüknek számtalan jeleit adták, és mint szakbeli tekintélyek, maga a kereskedelmi osztály által elismertetnek. Ilyen egyéniség tisztelt hazánkfia W­e­­ninger Vincze, a pesti kereskedelmi aka­démiában a felsőbb számtan tanára, és a magyar biztosító társaságnál az életbizto­sító osztály főnöke. Ezen tiszta jellemű hazafiban országgyűlésünk megbecsülhe­tetlen szak­beli kapacitást nyerne, a­mi hogy történhessék, fontos anyagi érde­keink iránti gondoskodásból, édes köte­lességünknek tartjuk az ország választó­kerületeinek figyelmét V­e­n­i­n­g­e­r Vin­cze úrra felkérni, és őt a legbuzgóbban ajánlani. Több választó, Halász Boldizsár a pest megyei dabasi kerület választóihoz kibocsátván programmját, ebből átveszszük a követ­kezőket : A közjogot illetőleg, valamint a sem­mi — úgy a mindenároni egyezkedést is vesze­delmesnek tartva, a középúton maradok. Annál­fogva mindazt, mi honunk önkormányzati füg­getlensége és területi épsége korlátai között ki­vihető, a birodalom nagyhatalmi állása és az ah­hoz tartozó testvérnépek érdekei szempontjából elfogadom. De ahhoz, hogy Magyarország a bi­rodalmi tanácsban képviseltessék, azért, mert ez által — az tartománynyá alacsony illatván­ye — független önállósága sértetnék meg, hozzá nem járulok. Szóval, azon esetre, ha a koronázási hit­levélben az ország fennálló, és így az 1948-as törvények érvényessége is, elismertetvén, azok a felelős független kormánynyal együtt vissza­állíttatnak, ha ennek megtörténtével, a koronázás után, azoknak oly része, melynek megszűnte az ország önállását és független kormányzatát nem veszélyeztetné, s azon alapszerződést , mely „pragmatica sanctio“ nevet visel — nem csor­bítaná , törvényhozási uton módosíttatni in­­ditványoztatnék, miután ez hazai törvényeinkbe (melyek a törvényhozás, magyarázás és eltörlés jogát az országgyűlés és a koronás király közt megosztják) nem ütközik, az indítvány tárgya­­lásához, s a mennyiben a fenntebbi elvekkel öszhangzanék, pártolásához is, hozzá­járulok. A magánjogot illetőleg, azon leszek: 1­ er. Hogy az 1848-as törvényekben letett népelemi eszmék tovább fejlesztessenek. Annál fogva, hogy a jogegyenlőség éltető su­trai min­denkire, vallás és nemzetiség különbsége nélkül kiárasztassanak. 2-­or. Azon okból, miert valamint csak az egyé­nileg szabad ember képes a maga erkölcsi ere­jét a legmagasabb fokra emelni, úgy másrész­ről csak a szabad föld miveltethetvén lehető legjutalmas­abban, ezzel pedig, a nemzet tulaj­dona, a nagyrészben roszul mivelt föld értékesí­tése által, a közvagyonosság, mely pedig a mi­veltségnek is al­lja, emelkedvén, azt, mit az 1848. IX. t. sz. már az urbériség eltörlésével megkezdett (a földnek szabaddá tételét), a déz­­más szöllökre, irtványokra, sőt mindazokra, mik földesúri jogczim alatt még most fennállanak, méltányos (és, mint az urbériséggel történt) or­szágos kárpótlás mellett kiterjeszteni, és azokat is mostani birtokosaik tulajdonává tenni óhajtom. s-­or. Minden egyébb, itt elő nem sorolható törvényhozási kérdésekben a szabadelvűséget és a nép egyetemes érdekét fogom irányadóul te­kinteni.

Next