Pesti Napló, 1865. október (16. évfolyam, 4636–4661. szám)
1865-10-26 / 4657. szám
246 4657. Csütörtök, october 26. 1865. 16. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferenciek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-Hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. PESTI MPLC Előfizetési feltételek : vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények dija: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr Bélyegdíj külön 80 njfer Nyilt-tér : 5 hasábos petít-sor 25 nj kr. Rendkívüli előfizetés. Tekintve az országgyűlésnek közellevő megnyitási idejét és a jelen követválasztási mozgalmakat, melyek által a hírlapok érdekes olvasmányokat nyújtanak: PESTI NAPLÓ november-decemberi 2 havi folyamára rendkívüli előfizetés nyittatik. Előfietési ára két hóra 3 frt 50 kr. gfl. October 1-től kezdve teljes példányokkal szolgálhatunk. A „PESTI NAPLÓ“ kiadó-hivatala. Pest, oct. 25. 1865. (Fk) Míg a porosz, és részben a franczia lapok is nem győzik magasztalni azt a szívélyes egyetértést, mely III. Napoleon és Bismark ur közt létezik, addig másfelől oly közeledésről is szólnak, mely Francziaország és Ausztria közt készülne, még pedig a mexicoi ügyek alkalmából. Az osztrák kormány megengedte Miksa császárnak, hogy osztrák területen toborzás útján 2000 főig menő pótlékhadat szerezzen ; ezáltal pedig — úgy mondják — Napóleon azon szerencsés helyzetbe jut, hogy Mexicóból a maga csapatjait ugyanazon módon fogja visszavonhatni, miként ezt Róma irányában tenni szándékozik. A törvényhozó testület Páriában néhány hét múlva egybelép, s köztudomás szerint a mexicói hadjárat régóta szemét szúrja e testületnek, mely alkalmasint ez idén is nevezetesen e pont felől támadná meg a franczia kormány politikáját. Nem csekély nyereség volna tehát a császárra nézve, ha e testület előtt nemcsak azt jelenthetné ki, hogy a septemberi conventio valósítása már is kezdődött, hanem Mexicóból is hasonló módon fogja visszavonni a maga csapatait. Mi részünkről e két ügy közt nem bírjuk kitalálni az analógiát. Mielőtt III. Napóleon a maga seregét az egyházi államból hazaszóllta, azon egyetlen hatalomnak, melynek részéről komoly veszély fenyegethetné a szentszéket, arra kellett magát köteleznie, hogy a szent atya területét sem maga meg nem támadja, sem mások által meg nem támadtatja; a forradalmi pártról pedig tudva van, hogy a franczia és olasz kormánynak legalább hallgatólagos beleegyezése nélkül nem fogja az egyházi állam nyugalmát megzavarni. A római területet illetőleg tehát Francziaország egész kényelemmel alkudozhatott azokkal, akiknek beleegyezése nélkül a pápai trón biztosságáról a francziák kivonulása után nem lehetett volna szó. Azonkívül pedig a szentatyának még mindig hatalmában áll valami módon egyezkedni Victor Emmanuellel, s ez által a maga világi hatalmának új, biztos támaszt adni, mely minden egyéb fegyveres oltalmat feleslegessé tesz. Mexicóban egészen másként áll a dolog. Ott mindenekelőtt Miksa császár és Juarez közt egyezkedésről nem lehet szó ; ugyanazon egy országbeli monarchiai és respublicai párt közt compromissiónak nincs helye; e két elv kizárja egymást; bármily áldozatot hozna is akár az egyik, akár a másik párt, ez mind hasztalan volna; itt vagy az egyiknek, vagy a másiknak önmagát kell feláldoznia, önmagát megsemmisítenie ; erre pedig eddigelé sehonnan nem mutatkozik készség! Továbbá Napóleonnak nincs módjában, valami garantiára szert tenni azoknak részéről, akik Miksa császár trónját fenyegetik. Juarez republicánusai nemcsak hogy ily garantiára soha rá nem bírhatók, hanem épen ellenkezőleg csak lesik a francziák kivonulását, hogy aztán neki menjenek a fiatal császár tarka-barka hadseregének. De az éjszak-amerikai köztársaság sem mutat semmi kedvet valami kötelezettség átvállalására; az elnök mondja ugyan, hogy a francziák kitakarodása előtt az új mexicói császárság elismertetése szóba sem jöhet, de arra nézve, hogy ez elismerés aztán bekövetkezik, a washingtoni kabinet semmi kezességet nem vállal. Végre arra, hogy Miksa császár franczia segély nélkül is leküzdhetné a forradalmat, semmi kilátás nincsen. Ausztria ugyan megengedi neki, hogy legfeljebb 2000 katonát toborzhasson az osztrák területen, de vájjon akad-e a sok előbbi toborzás után még 2000 ember, aki e mexicói felsége zászlója alá szegődni kész ? És ha akad, vájjon elegendő-e ezen csapat akár csak azon hézagoknak pótlására, mik a sárgaláz és a sok csetepaté következtében a mexicói had soraiban támadtak ? Mindezen kérdésekre, úgy hiszszük, könnyű felelni, és a felelet nem lehet más, mint tagadó. Az a kétezer ember, amit a Bécsben székelő mexicói ezredes, Leisser úr, drága pénzen összeszerezhetne, semmi esetre nem fogja lehetővé tenni, hogy Miksa császár franczia segély nélkül is fenntarthassa a maga trónját. Az osztrák kormány a toborzás megengedése által kétségenkívül jó akaratot tanúsít a mexikói, és közvetve a franczia császár irányában is, de arról szó sincs, hogy ezen engedmény következtében Napóleonra nézve lehetővé válnék „dégager la responsabilité de la France dans cette affaire“, miként a „France“ e napokban mintegy könnyebbült szívvel mondá. Ha pedig a szóban álló osztrák engedmény Francziaországra nézve, egyenesen kimondva, semmi anyagi, és csak igen kétes erkölcsi értékkel bír, valóban nem látjuk át, mily befolyással lehetne ezen ügy a két nagyhatalom közti viszonyra. Azt mondtuk, hogy Ausztria engedményének még erkölcsi értéke is nagyon kétséges, és e nézetben megerősít bennünket a „General Correspondent“ legújabb czikke, mely ugyan e tárgygyal foglalkozik és majdnem félénk lelkiismeretességgel törekszik eloszlatni azon tévedést, mintha Ausztria akármily csekély terhet vállalt volna magára azon szolgálat által, melyre Mexico irányában késznek nyilatkozott A dolog különben világos. Ausztria előbb, ha jól emlékezünk, 6000 ember szerződtetésére adott engedelmet, és azon állás, melyet ő akkorában Mexico irányában elfoglalt, elvileg semmi változást nem szenvedhet az által, ha most még 2000 ember újonczozására hatalmaztatik meg a mexicói kormány. Ausztria már az első toborzás alkalmával kijelente, hogy ezzel semmi összeköttetés nem állapíttatik meg az osztrák és a mexicói ügyek közt, és magától való érthető, hogy ez az in spe 2000 emberre nézve is áll. Hanem hogy a „Gén. Corr.“ azonkívül még egyenesen tiltakozik is a szóban álló lépés minden netaláni félremagyarázása ellen, igen jellemző vonás, mely lehetlenné teszi, hogy Ausztria szándékai közül akár maga a tuilleriák kabinetje csalódjék, akár pedig másokat ámíthasson. A félhivatalos közlöny nyilatkozata mélhatlanul szükséges volt a birodalom népei irányában, melyek valóban nincsenek oly rózsaszínű helyzetben, hogy kedvök lehetne még idegen bajokba is ártani magukat, és — Napóleont a hínárból kisegítendők — magukat sülyeszteni belé, hanem e nyilatkozattal kell hogy vége szakadjon azon hitnek is, miszerint a mexicói ügy hidat képezhetne Bécs és Páris közt. Igénytelen nézetünk szerint Miksa császár csak akkor fogja nélkülözhetni a franczia támogatást, ha bölcs kormányzat által a lakosság többségét maga részére vonni képes, ha ezeknek megelégedése képezi az aequivalens-t a hazatérő franczia szuronyok helyett. Erre évek kellenek, és addig meglehet, hogy még néhányszor „kilátásba helyezheti“ III. Napóleon csapatainak visszavonulását, de ezt valósítani nincs hatalmában, ha csak nem akarja Mexicót végképen cserben hagyni, azaz — ami a fennforgó körülmények szerint ily cserbenhagyási szükségképem következménye volna — az alig alkotott császári trónt biztos enyészetnek átengedni! Bécsi dolgok. A „Debatte“ czimü lapnak, mely pedig a mostani kormányt melegen támogató közlöny, szerkesztője, Schnitzer úr, 14 napi börtönre, és a lap 60 ft cautióvesztésre ítéltetett 24-én, a büntetőtörvény 305-ik §-a alapján, mig a 300-ik §. alapján emelt vád alól felmentetett. Az elitélt fellebbezést jelentett be. — Védője a törvényszék előtt dr. Vilas volt. Ez azon magán-távirati tudósítás, melyet ma — 25-ikén — reggel veszünk, — mig a tegnap este érkezett „Ost de Post“ méltánylattal említi fel, hogy ő, és a centralisatió érdekében izgató lap, fel van mentve a vád alól. Az „Ostdeutsche Post,“ mint maga írja, perbe sem fogatott, mert a törvényszék nem talált elég okot bepereltetésére. Habár sajnálatunkat fejeztük ki atalán azon, a mostani provisorius törvények által készített állapot felett, melyben a sajtó van, a mostani kormány részrehajlatlanságának és a törvényszékek függetlenségének nevezetes bizonyítéka az, hogy a kormány iránt ellenséges két lap felmentetik, s a kormánynyal némi összeköttetésben állani vélt, de mindenesetre azt védő lap elítéltetik. Igazolva van Komers miniszter azon kijelentése, hogy a sajtóperekben a törvényszékeknek a politikai pártszempontokon felül kell emelkedniük. — Elvárjuk, mily lovagiasan fogja kifejezni sajnálatát az „Ost d. Post“ és az új „Presse“ a „Debatte“-nak magában épen nem örvendetes esetén. — Sem Stroszmayer püspök sem Zsidarics nem lesz horvát kanczellár. Újabb hír szerint, melyet több bécsi lap közöl, gr. Pejacsevics L. cancellárrá neveztetése közelebbről meg fog jelenni a „Wiener Zeitungéban. Némely centralista lap kétségkívül fájlalni fogja azt, hogy a horvát-magyar párt — vagyis azon horvát párt embere, mely a Magyarországgal való kiegyenlítést óhajtja, a kormányba jut. De minő oldalról lehet hibáztatni az új kinevezést — ha az valósul ? — A centralisták felfogása és a februári pátens értelmében a magyar, horvát és erdélyi udvari cancellárok a minisztérium tagjai. Egy-egy kabinetet pedig, teljesen parlamentáris államban is, miután elnökét az uralkodó kinevezte, ez szokott megalakítani. A minisztérium úgyszólván maga alkotja meg magát. — A mostani kormánynak, minél alkotmányosabb érzelmű, annál inkább arra kell törekednie, hogy elveivel egyező tagjai legyenek. — Inkább el lehet ettől térni egy absolut vagy pedig oly félalkotmányos kormányforma mellett, mint Schmerling úré volt, melyben a miniszterelnök nem annyira tanácsosa a koronának, mint közvetve vagy közvetlenül attól vár mindenben tanácsot és parancsot; — a többi miniszterek pedig kisebb-nagyobb mértékben hasonló subordinatióban vannak. Ilyenkor azt kivánják a minisztertől, hogy egy politikai elve legyen is ez a szolgálatkészség és engedelmesség , mert önálló, független eljárására semmi szükség. Szóval: jól dressirozott bureaucrata kell a kormányba, nem pedig államférfiú, kinek elve, pártállása van. Annálfogva ha a mostani minisztérium egyfelől a birodalom nagy ország csoportozatai közt, másfelől a magyar korona alatti népek egymás közt való kiegyezését vallja, következetesen nem az „Ost. d. Pest“ féle centralistákra, nem a népeket csak eszközül használni kivánó bureaucratákra, hanem a horvát cancellária tekintetében épen oly férfiakra van szüksége, kik a Magyar- és Horváthország közti kiegyenlítést óhajtó politikai párthoz tartoznak. Hogy a horvátok miként fogadják a kinevezést, az a horvát országgyűlésen válik meg. A horvát alkotmányos nemzet, s ha szintén nincs is megelégedve cancellárjával, tudja, hogy nem főtisztviselőitől,hanem parlamentjétől függ az ország legfontosabb ügyeinek elintézése, és nem egy miniszter van befolyással a parlament határozataira, hanem ez a miniszter fog a parlament szavazatának engedelmeskedni. A bécsi centralista lapoknak, és másoknak, kik a valódi kiegyenlítés ellenségei, egy módjuk van az új rendszabály ellen működni: s ez az, ha izgatnak a horvátok közt — ellene, hogy majd a horvát országgyűlésen a bureaucratáknak és germanizálóknak legyen többségük. Ezt tehetik, s alkalmasint fogják is tenni, — de mi azt hisszük, hogy a nemzeteknél, melyek nem szoktak ábránd és agyrém után indulni, hanem értik a maguk érdekét, a külső izgatások keveset tehetnek. A horvát országgyűlésnek nem lesz szüksége se a mi, se a más tanácsára, hogy az ország legfontosabb érdekeiben és jövőjére nézve ildommal határozzon. — A zágrábi „Domobran“ czimü horvát lap, mely legalább ennekelőtte Schmerling ur zsoldjában állott, még folyvást Mazuranics ur közlönye. Hallván a hirt, hogy a horvát kanczelláriában változás történik — természetesen — eddigi patrónusa mellett szól. (Lásd távirati jelentéseink közt). Hogy a rendszerváltozás óta mily anomália volt meghagyni a kormányban az előbbi minisztérium egyik tagját, a horvát udvari kancellárt, bizonyítja csak az is, hogy az új aerában még mindig nem keletkezhetett Zágrábban oly lap,amely függetlenségénél fogva kifejezhetné a horvát nemzet közvéleményét. Ott a félhivatalos lap még most is a nemzetek egymás közötti meghasonlását iparkodik előidézni. Horvátországban csak a volt rendszer hivatalnokai hallgatnak a „Domobran” lapra, valamint csak azok óhajtják azt a „continuitás“-t, melyről a bécsi centralisták beszélnek. Őszintén óhajtjuk, támadjon mielőbb oly horvát közlöny, mely megvesztegetetlenül fejezze ki a horvát közvéleményt — bármi legyen is az, s ne legyenek kénytelenek az ottani hazafiak Prágáig menni oly hírlap találására, mely nézeteiket tolmácsolhatja. — Mint a „Fremdenblatt“ hallja, gr. Pejacsevics Péter fog kineveztetni udvari kanczellárrá, de csak a horvát országgyűlés megnyitásával veszi át hivatalát. Mazuranics úr a főtörvényszék elnökévé lesz. Alkanczellárrá Bedekovics Kálmán neveztetik ki. A „Gen. Corr.“ meghazudtolja a régi „Presse“ azon pesti telegramjáját, mintha a kormányban komoly tárgyalás alá vették volna egy magyar minisztérium kinevezését. A „Fremdenblatt“ azt hallja, hogy a magyar minisztérium az országgyűlés megnyitása után neveztetik ki — csakhogy a miniszterek megtartják a régi dicasterialis rendszerben divatozott elnevezéseket. Követválasztási mozgalmak Pest, oct. 26. Miután fővárosi kerületeink jelöltjei illető választóikkal megismertették már programmjaikat, kezdődtek el kisebb körökben azon eszmecserék, melyek kedélyes társalgás alakjában nem egy kérdés nehéz oldalát teszik könnyebben felfoghatóvá, s nem egy rejtve hitt igazságot derítenek fel. Ilyen kedélyes társalgást tartanak tegnap este a Lipót külváros választói közül mintegy hatvanan az „István főherczeghez“ czimzett szálloda teremében, hova szeretett jelöltjöket, Kemény Zsigmondot is meghiván, barátságos értekezés és poharazás közt szabadon, őszintén és minden feszesség nélkül történtek nyilatkozások többnyire oly kérdések felett, melyek az országgyűlés alapteendői lévén, a választás előnapjaiban a bizalmas vitatkozás napirendjét méltán képezhetik. A jelölt ily társalgás közben ismerheti ki legalaposabban azoknak politikai és társadalmi nézeteit, kiknek szavazatát a törvényhozásnál gyakorolni készül, s viszont a választók is ily fesztelen együttlét és bizonyos tárgyakhoz nem kötött beszélgetés közben ismerkedhetnek meg az irányelvekkel , miket a követ höngyűlésünkön az alap- és érdekkérdéseknél szem előtt tartani óhajt. Vajha a lipótvárosiak e követésre méltó korteskedését másutt is, és különösen ott sajátítnák el, hol már eddig is a szavazatszerzésnek oly eszközei használtattak, melyek a választási jog szabadságát sértik, s melyek érettségünk rovására történnek. A kedélyes és frugális társalgás esti tizenegy óra tájban befejeztetvén, a választók lelki elégültséggel oszlottak szét, s kisérték jelöltjüket ferencz téri szállására. Az eszmecserék és nézetek feletti viták, bár kissé elevenebb, itt-ott csípősebb modorban és alakban, de folynak a terézvárosi választók által alakított estélyekben is, hogy a kölcsönös türelem a követésre annál szebb példát adjon azoknak, kiknél a szenvedély pillanatokra erősebb szokott lenni az elvnél; ez estélyekben az ellenpárt emberei is megjelennek, s néha pár órán át — a hallgatók gyönyörködtetése és épülése közt — foly az eltérő nézetek feletti vita. Vajha a fővárosnak e valóban dicséretre méltó eljárását intelligentiánk megkedvelteti vállalkoznék oly kerületekben, hol a választók pártokra oszolva, egymást valódi ellenségnek szokták tekinteni, s a gyűlölködésnek igen gyakran egy egész életre vetik el magvát. A fővárosnak mind a négy külkerületében vannak ellenjelöltek, s így vannak pártok is, de ez azért nem akadályozza a szabad választás jogát tisztelő polgárokat, hogy egymás mellett és egymás között mint testvérek és felebarátok, ugyanazon hazának polgárai, éljenek békében és szeretethen. E higgadt és tiszteletre méltó magatartásnak tulajdoníthatni, hogy komolyabb kihágás ellen eddig nem volt okunk panaszkodni, s hiszszük — nem is leend. A jelen követválasztási mozgalmak alatt tekintélyesebb közlönyeink köréből emelkedett azon felhívás, miszerint a választók tekintettel legyenek oly egyénekre, kik a hazánkban oly fontos kereskedés és ipar érdekeit a legközelebbi országgyűlésen képviselhetik. Az indok, melyből e felhihívás keletkezett, teljes méltánylásunkat leírja, helyesnek tartju azon figyelmeztetést is, hogy ha már a haza fővárosából kereskedő nem választatik a legközelebbi országgyűlésre, hazánk egyéb nevezetesebb kereskedelmi városai, úgymint Pozsony, Kassa, Győr, Debreczen, Temesvár stb. legyenek tekintettel azon fő fontontosságú érdekre, mely az említett felhívásban nyilatkozik. Meg vagyunk győződve, hogy arra, miszerint valaki a kereskedelmi érdekeknek szolgálhasson, nem épen feltétlenül kívántatik, hogy az illető foglalkozásánál és kereseti módjánál fogva kereskedő legyen. Vannak hazánkban jeles egyéniségek, kik iránt bizonyosan nem vagyunk igazságosak, ha őket azért, mert nem kereskedők, theoreticusoknak nevezünk, noha szakképzettségüknek számtalan jeleit adták, és mint szakbeli tekintélyek, maga a kereskedelmi osztály által elismertetnek. Ilyen egyéniség tisztelt hazánkfia Weninger Vincze, a pesti kereskedelmi akadémiában a felsőbb számtan tanára, és a magyar biztosító társaságnál az életbiztosító osztály főnöke. Ezen tiszta jellemű hazafiban országgyűlésünk megbecsülhetetlen szakbeli kapacitást nyerne, ami hogy történhessék, fontos anyagi érdekeink iránti gondoskodásból, édes kötelességünknek tartjuk az ország választókerületeinek figyelmét Veninger Vincze úrra felkérni, és őt a legbuzgóbban ajánlani. Több választó, Halász Boldizsár a pest megyei dabasi kerület választóihoz kibocsátván programmját, ebből átveszszük a következőket : A közjogot illetőleg, valamint a semmi — úgy a mindenároni egyezkedést is veszedelmesnek tartva, a középúton maradok. Annálfogva mindazt, mi honunk önkormányzati függetlensége és területi épsége korlátai között kivihető, a birodalom nagyhatalmi állása és az ahhoz tartozó testvérnépek érdekei szempontjából elfogadom. De ahhoz, hogy Magyarország a birodalmi tanácsban képviseltessék, azért, mert ez által — az tartománynyá alacsony illatványe — független önállósága sértetnék meg, hozzá nem járulok. Szóval, azon esetre, ha a koronázási hitlevélben az ország fennálló, és így az 1948-as törvények érvényessége is, elismertetvén, azok a felelős független kormánynyal együtt visszaállíttatnak, ha ennek megtörténtével, a koronázás után, azoknak oly része, melynek megszűnte az ország önállását és független kormányzatát nem veszélyeztetné, s azon alapszerződést , mely „pragmatica sanctio“ nevet visel — nem csorbítaná , törvényhozási uton módosíttatni inditványoztatnék, miután ez hazai törvényeinkbe (melyek a törvényhozás, magyarázás és eltörlés jogát az országgyűlés és a koronás király közt megosztják) nem ütközik, az indítvány tárgyalásához, s a mennyiben a fenntebbi elvekkel öszhangzanék, pártolásához is, hozzájárulok. A magánjogot illetőleg, azon leszek: 1 er. Hogy az 1848-as törvényekben letett népelemi eszmék tovább fejlesztessenek. Annál fogva, hogy a jogegyenlőség éltető sutrai mindenkire, vallás és nemzetiség különbsége nélkül kiárasztassanak. 2-or. Azon okból, miert valamint csak az egyénileg szabad ember képes a maga erkölcsi erejét a legmagasabb fokra emelni, úgy másrészről csak a szabad föld miveltethetvén lehető legjutalmasabban, ezzel pedig, a nemzet tulajdona, a nagyrészben roszul mivelt föld értékesítése által, a közvagyonosság, mely pedig a miveltségnek is allja, emelkedvén, azt, mit az 1848. IX. t. sz. már az urbériség eltörlésével megkezdett (a földnek szabaddá tételét), a dézmás szöllökre, irtványokra, sőt mindazokra, mik földesúri jogczim alatt még most fennállanak, méltányos (és, mint az urbériséggel történt) országos kárpótlás mellett kiterjeszteni, és azokat is mostani birtokosaik tulajdonává tenni óhajtom. s-or. Minden egyébb, itt elő nem sorolható törvényhozási kérdésekben a szabadelvűséget és a nép egyetemes érdekét fogom irányadóul tekinteni.