Pesti Napló, 1865. november (16. évfolyam, 4662–4686. szám)

1865-11-01 / 4662. szám

251 4662. Szerda, november 1. 1865. 16 évi folyam. Szerkesztési iroda; Vereursn­ek t(‘m 7. szám. r­emn.'l­t.­­ lap szek­.'.mi részét illr­t.'s min.leli közlemén­y ,-i szerkesztőségh­ez intézendő. Berineu fótién tert­ek esul­ ismert. Írőzekttel fog­adtatmik el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lhp anyagi részét illeti­ köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó-ravatalhoz in­tézendők.PESTI EAPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre : 5 frt 25 k­r. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 új kr. Bélyegdíj külön 80 új kr. Nyílt­ tér: 5 hasábos petit­sor 25 nj kr. Rendkívüli előfizetés. Minivé az országgyűlésnek kiszellevő megnyitási idejét és a jelen követválasztási mozgalmakat, melyek által a hírlapok érdekes­ olvasmányokat nyújtanak: PESTI NAPLÓ november-decemberi 2 havi folyamára rendkívüli előfizetés nyittatik. Elő­fietési ár a két hóra 3 írt 50 kr §§§^ October 1-től kezdve teljes példányokkal szolgálhatunk. "­ A „PESTI NAPLÓ“ kiadó­ hivatala. Pest, oct. 31. 1865. (F.) Majd­nem ugyanazon órában , a midőn Anglia nagy miniszterének hült te­­temei a Westminsterben örök nyugalomra lőnek elhelyezve, a bécsi Grabenen halva rogyott össze Bud­-Schauenstein gróf, Ausztriának sok éven át külügyminiszte­re, a legjobb akaratú, de a legszerencsét­lenebb kezű államférfiak egyike. A britt sajtó közlönyei — a legnagyobbtól a leg­kisebbig — egy hét óta naponként betöltik óriási hasábjaikat­ az elhunyt miniszter érdemeinek magasztalásával, a bécsi la­pok ellenben az újdonsági rovatban alig néhány sorral emlékeznek meg Budl gróf­ról, mikor született, mily udvaroknál volt követ és­­ hány órakor temettetett el. Pedig Budl gróf neve kapcsolatban áll a birodalom egyik legvégzetteljesebb kor­szakával, és az „emlékezzünk régiekről“ épen ez esetben nagyon tanulságos volna, mert Budl gróf sok hibát követett el, melyet utódai­­ folytattak, és melyek mind e napig nincsenek jóvátéve. Sőt ha az osz­trák birodalom külhelyzetén végig tekin­tünk, kérdenünk kell, vajjon miben javult az, mióta a gyeplő Buol kezéből másoké­ba ment át. Nem mentegetjük a tegnapelőtt elteme­tett minisztert, és nem vádoljuk az utána következetteket, hanem csak a tényeket állítjuk egymás mellé. Midőn Bud­ gróf a külügyi tárczát átvette, Poroszország mint­egy kábultan állott meg az olmützi vere­ségtől, Ausztria szava mindenható volt Németországban, nimbusza, főleg a kisebb német, udvaroknál, fel volt frisitve, és mi­dőn 1854 ben legalább lehetségesnek lát­szott , hogy Ausztria Oroszország felől megtámadtathatnék, az összes szövetség élén Poroszország a híres áprilisi szerző­dés által arra kötelezte magát, hogy az osztrák birodalmat, bármely ellenség elle­nében is erélyesen fogja védeni. Miképen állunk ma? Németországban a porosz be­folyás túlnyomó. Ausztria, ha cselek­szik ottan, csak azért cselekszik, hogy Bismark úr egymaga ne gazdálkodjék a szövetség területén, és ily körülmények közt az osztrák kormány nem megy elől, hanem csak követi — még­pedig, szeret­jük hinni, némelykor contre coeur követi — porosz szövetségestársát. A kisebb ál­lamok megszűntek reményüket Ausztriá­ba vetni, és ha ma veszély fenyegetné a birodalmat, vájjon van-e akár csak legki­sebb biztosíték a mellett, hogy Poroszor­szág a szövetséggel együtt a netalán meg­támadott Ausztria védelmére síkra fogna szállani ? Bud­ gróf korában a két nyugati hata­lom keresve kereste Ausztria barátságát Oroszország ellen, és azt megnyerendő, tetemes áldozatokra is késznek nyilatko­zott, sőt, miként bizonyosan tudjuk, Fran­­cziaország az osztrák birodalom sérthet­­lensége mellett is kezességet vállalni volt hajlandó, ha e tekintetben Ausztriát a ke­leti háborúbani részvéte miatt veszély fe­nyegetné. Ma sem Franczia­, sem Angol­ország nem törődik Ausztria barátságával. Az akkorában ezer sebből vérző kis Pie­mont a naponként erősbödő olasz király­sággá nőtte ki magát, és az osztrák diplo­mába még annyit sem érhetetett el, hogy Francziaország Velenc­e meg nem táma­dására kötelezné Olaszországot. Oroszország Bud­ gróf minisztersége alatt mindinkább lemondott azon gőgös bánásmódról, melyben Ausztriát a­ magyar forradalom legyőzetése óta részesítette vala, és hízelgések által törekedett a birodalmat a nyugati hatalmakkal való szövetkezés­től visszatartóztatni. A nyugati hatalmak­kal Ausztria nem szövetkezett forrássze­rűen, de semlegessége Oroszország irá­nyában épen nem volt jóakaratú, és a czár e miatti haragját csak némi részben csillapíthatta az, hogy Ausztria a lengyel ügyben két év előtt utóvégre mégis Oroszországgal járt, a nagy áldozat igen csekély eredményért! Szóljunk-e még arról is, hogy Bud­ gróf idejében Ausztria még képes volt, (igaz, hogy per fás et nefas) a birodalom belsejében 500 millióra (vagy Bruck bá­rónak — hogy is mondjuk hamarjában! — tehát Bruck bárónak utólagos „cor­­recturája“ szerint) 611 milliónyi kölcsönt összedobálni , a­mi ma még Bach úr zsandárjaira nézve is merő lehetetlenség volna, mert a­hol nincs, ott bizony a köz­rend ama tisztelt istápjai sem kereshet­nének ... Mindezeket egybefoglalva,azt kell mon­danunk, hogy a birodalom helyzete Bac­ úr. hivatalba lépte óta egyre roszabb lett, és — fájdalom — Rechberg és Mensdorff grófok alatt sem javult. Schwarzenberg hgről itt nem szólunk. A mi egyéni meggyőződé­sünk az, hogy jótétemény volt a herczeg­­re nézve, elszólittatni e földi nyomorvölgy­ből, midőn műve még fennállott, mert ennek összeomlását bizony ő herczegsége sem birta volna gátolni, sőt úgynevezett „erélye“ által csak siet­tette, volna. Hanem a herczeg legalább külső sikerrel dicse­kedhetett, és a gazdaság nem látszott rosz karban lenni,midőn Bud­-Schauenstein gróf átvette. A nemes gróf derék, becsületes ember, de a régi iskolához tartozó diplomata volt, és e két tulajdonság együttvéve roppant hibává lett. A régi diplomatiai iskolának főczélja volt a létezőt fenntartani, — nem valami újat teremteni, hanem a fennálló­nak változtatását, vagy épen összedőlését gátolni.­­ Erre czéloztak ez iskola se­gédeszközei, miket Metternich 40 éven át annyi sikerrel felhasznált. Hanem Metter­nich és Bud­ közt az 1848-as év állott, s a fennállót ez év alapjaiban megrendítette volt, habár Schwarzenberg­ig egy kis fénymázzal elvonta a szakadásokat a világ szeme elől. Bud­ grófnak teremteni, al­kotni kellett volna, és enre nem volt neki se képessége, se gyakorlottsága. Aztán, a mint mondtuk, ő derék, scrupulosus ember volt, a mi őt visszariasztá sok oly eszköz­nek alkalmazásától, melylyel mind Met­ternich, mind Schwarzenberg­ig minden habozás nélkül élt volna. Ekként egyik bajból a másikba keveredett a szegény miniszter. Tudta, hogy Metternich korá­ban, midőn ő még „praktikásig“ volt, az udvarok közti viszályok mindig a la ca­­mera intéztettek el, s hogy nevezetesen Oroszországot illetőleg Metternich her­czeg remekül tudott „lavírozni,“ hogy sem a czárt egyenesen fel ne bőszitse, sem pedig az orosz érdeket, mely főleg Keleten Ausztriáéval ellenkezett, valami módon ne segítse. — E lavirozást akarta folytatni Bud­ gróf is, — mi sikerrel tette? fentebb elmondtuk. A nemes gróf más korszakban felnőtt routinier volt, ki csinos jegyzékeket tudott írni és nagyon elegáns módon társalogni, a ki a stereotyp mo­solyt, a diplomata semmit sem mondó arczkifejezését jól tanulmányozta volt, de nem értette az újabb kor szellemét, nem annak kívánalmait, nem azon eszközö­két , mik által e kívánalmak kielégít­hetők. Ezért hány követ nem dobtak e derék grófra ! Részben méltán, — de csak rész­ben ! Mert ő fonák külpolitikai rendszer képviselője volt ugyan, de csak egyik képviselője, és hogy „longus post illum ordo est,“ hogy ama rendszer vele ki nem halt és befolyásából sem vesztett, a gróf visszavonulása utáni évek kimutatták. Bud­ gróf utolsó tette, mely lelépését megelőzte, a híres ultimátumnak Turinba küldése volt. Ezen ultimátumnak külön érdekes története van, de lapjai nem egy­hamar fognak előttünk feltárulni; egy ké­sőbbi kor talán fel fogja deríteni, miként történt az, hogy Turinban ezen ultimátum minden phasisairól oly jól voltak érte­sülve. A­mi Bud­ grófot illeti, némelyek szerint ő azért köszönt le, mert az ultimá­tum elküldését nem helyeselte ; mások szerint ő maga tanácsolta volna, és épen e tanács vészes következményei bírták le­­lépésre. Mindegy! A világ megelégedéssel fogadta e visszalépést, azt hívén, hogy már most jobban mennek majd a dolgok. Szeretnék tudni, mint vélekednek ezen emberek ma akkori hitükről! A gróf halála, a mint mondók, kevés figyelmet gerjesztett. A világ nemcsak a rosz akaratot szokta elitélni, hanem a jót is, ha a szerencsétlen. Schwarzenberg herczeget nagy férfinak tartották, Bud­ grófról alig szólnak már ; pedig a különb­ség csak az, hogy amaz sikert aratott oly eszközökkel, mik imennek kezében csü­törtököt mondtak; de votre temps rien ne réussit que le succés. Béc­si dolguk.­ ­ Dr. Schuselka, mint hírlapíró és szó­nok, a kitűnőségek közé tartozik, s fellép­te mindig nagy figyelmet ébreszt. Most újabban fellépett, mint követjelölt, Bécs egyik választó­kerületében, miután már négyszer öszpontosult benne a választók bizalma. Tudva van, hogy egy, lapjában Schmerling idejében elkövetett csekély sajtóvétség miatt csekély büntetésre ítél­tetvén, mandátumát elveszté. A Belcredi miniszter aláírásával kihirdetett amnestiá­­nál fogva visszanyerte volna mandátumát, de a miniszter jónak látta újabb válasz­tást hirdetni. Schuselka úr alkotmányosan szabad­­elmű, sőt democrata férfiú. — De alkal­masint nem annyira azért üldözte őt Schmerling kormánya, hanem inkább az államjogi kérdésekben vallott elvéért. — Ő mindig ellensége volt a centralisatió­­nak, s a leghathatósabban sürgeté a magyar kérdés kielégítő és békés megoldását. — Ezen férfiú megérdemli teljes sympa­­thiánkat. Azonban nemcsak személyisége az, mi méltán figyelmet ébreszthet, hanem külö­nösen az, hogy ily férfiút az a Bécs vá­laszt első képviselőjének, melyben egyedül véltünk kereshetni némi centralista párt­töredéket, melyet azzal gyanusítnak, hogy lakosai mindent benne akarnának öszpon­­tositni, s a monarchia országait gyarma­tokká sülyeszteni. Bécs kilenczedik (alser­­grundi) választó kerületének képviselő választása hangos óvást tesz az ily állítás átalánossága ellen, és az a körülmény, hogy Bécs egyik kedvelt néplapja, a „Mor­gen Post,“ első Schuselka beszédének mél­tatásában, szintén óvás az ellen, mintha Bécs kövéleményét az „Ost­deutsche Post“-ok és új „Presséik tolmácsolnák. Schuselka beszéde leginkább a „Presse“ czikkeit veszi kiindulásul, mely lap le akarta beszélni a választókat, hogy Schu­­selkára ne szavazzanak. Óvást tett az ellen, mintha ő a mostani minisztériummal összeköttetésben volna. Ő a kormány egyik tagját sem ismeri személyesen. Óvást tesz az ellen, mintha ő a népek autonómiája által Bécset tönkre akarná tenni, s különösen Buda­pestet emelni fel, mely utóbbi helyen nem járt. Ő azt óhajtja, hogy Bécs egy szabad bi­rodalom fővárosa legyen. „Bécs — úgy­mond — nem a benne összpontosított sok­féle hatóság által lett azzá, a­mi, hanem ezen hatóságok daczára, melyek azt minden módon korlátozták, gyámság alatt tartották és kínozták.“ Schuselka államjogi nézetei a foedera­­lismus felé hajlanak, a­mennyiben meg van győződ­ve arról, hogy a szűkebb körű reichsrath sem eszközölhetné a kiegyenlí­tést, miután a csehek és lengyelek nem vennének benne részt, — ennélfogva a tizenhat Lajthán túli országgyűlés szabad vélemény­nyilatkozatának kell a kiegyen­lítést eszközölnie. A magyar kérdés kiegyenlítéséről ekkép szól: „Hogy mindig erélyes szót emeltem a Magyarországgal való kiegyezés mel­lett, az a szabadelvű eszmék érdekében történt, mert meg vagyok győződve, hogy ezen kiegyenlítés nélkül nem képzelhető egy szabad Ausztria felépítése. A magya­roknak kétségkívül gondjuk lesz rá, hogy ha ezen kiegyenlítés létre­jön, csak sza­badelvű alapon jöjjön létre. De nekünk, ausztriai németeknek is utánoznunk kell a magyarokat, csak akkor fognak bennün­ket úgy respectálni, mint őket. (Tetszés.)“ A hosszú beszédet nagy tetszéssel fo­gadták a választók, s kétségtelenül Schu­selka lesz ismét a választott a kilenczedik választó­kerületben. A „Wiener Zig“ mai száma, 1865. oct. 28-ról, az I.Ham és igazságügy minisztérium egy rende­letét közli, mely a hitel­intézeteknek engedélye­zett, kivételes törvénykezési eljárásról szól. Noha e rendelet a magyar királyság, Horvátország és Slavoniára, valamint az erdélyi nagyfejedelem­ségre nem kötelező, czélszerűnek látjuk azt rövid kivonatban ismertetni. Az ily hitelüz­lettel foglalkozó intézetek könyvei oly bizonyí­­téki erővel bírnak, mint a kereskedők meghitett könyvei a kereskedelmi ügyekben. Követelései­ket, a lekötött jelzálogokból, a kereskedelmi tör­vénykönyv 310. vagy 311. czikkelyei értelmé­ben, tetszés szerint behajthatják. A jel- vagy kézi zálognak a 310. czikkely szerinti nyilvános elár­­verelése s a visszatartási jog gyakorlása, az adós ingóságai és értékpapírjaira nézve, melyek birto­kához az intézet az alapszabályok szerinti üzlet által jutott, ugyancsak a kereskedelmi törvény­könyv illető szakaszai által van megengedve, ha szintén az adós nem kereskedő is. Egy harma­dik személy korábban szerzett joga ily értékpa­pírok és ingóságokra, az intézet követelését csak az esetben előzi meg, ha e korábbi jog létezésé­ről az intézetnek világos tudomása volt. A hite­lesített eredeti adós levél, és az intézeti köny­vekből törvényesen vagy váltójegyzőileg tör­tént kivonatok alapján , az intézet, tekintet nélkül az időre , mikor a követelés bekeb­­leztetett, fizetési meghagyást rendelhet el. Ha az intézet jelzálogi követelése törvényerejűnek elismertetett, az a bíróilag lefoglalt javak külön vagy összes termékét, nyilvánosan áruba bocsát­hatja. Ha az intézet a jelzálog végrehajtási el­adásához akar nyúlni , előzetes végrehajtási becsléshez nem folyamodik. Ha egy más hitelező a jelzálog végrehajtási eladását már kieszközölte, de magát a végrehajtást két hét alatt foganato­sítani elmulasztotta, az intézet e hitelezőnek tel­jes joggal helyébe léphet. Ily hitelintézetek a kamatláb magasságának minden törvényes megszorításától fel vannak, mentve. Az értékpa­pírok, részvények, osztalékok, szelvények, pénz­tári utalványok stb. amortizálása annál a tör­vényszéknél eszközlendő, melynek jogkörében az intézet székel. E kedvezmények az intézet engedélyezésének tartamán túl is terjednek, a mennyiben addig a kölcsönügyek szabályszerü­­leg lebonyolítva nem volnának. E rendelet alá Belcredi gr. és Koméra lovag neve van írva. Követválasztási mozgalmak. Horváth Boldizsár, mint tegnapi számunk szombathelyi levelében, már em­lítve van, f. hó 23-án megjelenvén Vas­megye szombathelyi választó kerülete vá­lasztó közönsége előtt, elmondá nézeteit a közjogi legfőbb kérdések felett. A fel-­­ vett tárgyat avatott szakértelemmel elem-­­­ző jeles dolgozat szerkesztőségünkhöz be-­­ küldetvén, közlését mai számunkban ezen­nel megkezdjük: Uraim ! Tisztelt polgártársak! Már két ízben volt szerencsém önöket a tör­vényhozás terén képviselhetni, mindkétszer vál­ságos körülmények között. És még­is azon sze­repnek, a­melyet önök megbecsülhetlen bizalma harmadszor is felém nyújt, komoly nehézségei­től egyszer sem riadtam annyira vissza, mint a jelen alkalommal; a felelősség aggasztó érzete még nem nehezedett oly nyomasztó súlylyal tel­kemre, mint most. Méltán kérdhetik önök tőlem : várjon mi ok van aggodalomra a sept. 20 án megjelent neve­zetes manifestum után, a­mely alkotmányos ér­zületünknek, az ország alapjogai iránti hűséges ragaszkodásunknak oly fényes elégtételt nyújt? Mi ok van aggodalomra akkor, a­midőn kétség­bevont, megtagadott alkotmányunk a fejedelem nyílt elismerésével találkozott? A midőn az elle­nünk folytatott hosszas és elkeseredett élethalál­­harcz végét érte az­által, hogy az ostromló tá­bort maga a fejedelem űzte szét. Engedjék meg, uraim, hogy e kérdésre a mai helyzet felderítésével válaszoljak. Ha ezt meg­tettem, a hazafial komoly aggodalmaimat önök előtt indokoltam , ebből megítélhetik önök azon irányt is, a­mely felé politikai nézeteim gra­vitálnak, h a­miről előre számolni , ha va­laha , úgy most lelkiismeretes kötelességnek tartom. Miben különbözik mai helyzetünk a múlttól ? Abban, hogy 1848-ban vérünkkel, életünkkel,— 1861-ben a jog fegyverével, azóta pedig a nega­­tio sánczai mögött, passiv ellenállással védtük megtámadott alkotmányunkat; helyzetünk tehát tisztán védelmi volt, — míg ellenben most a sept. 20-i fejedelmi manifestum, el­lenáll­­atlan erejével, a passi­vitás bevehetlen sánczai közöl a cselek­vő politika nyílt terére sodort ki bennünket. Szerepünk többé nem a puszta védelem, hanem egyúttal alkotni és szervezni is. Gondjaink, teendőink megszaporodtak, mint azon hadvezéré, a­ki elhagyva az ostrom alól felsza­badult vár b­iztos és kényelmes falait, újra el­foglalja az ellenségtől kitisztult országot, de a­kinek minden oldalon résen kell lennie előre nem látható meglepetések ellen, a­melyek annál nagyobb veszélylyel járnának, mert a harc­ot alig gyűjtött szervezetlen hadával már most nyílt téren kellene kiállnia. Ha feladatunk egyszerűen arra szorítkoznék, hogy kiépítsük félbeszakadt alkotmányunkat azon keretek közt és azon alapokon, a­melyeket az 1848-as törvények vontak és leraktak, termé­szetes , hogy inkább örömre, mint aggodalomra volna okunk. De mielőtt a munka folytatásához láthatnánk, a szomszéd, a­ki már régóta, noha az épület belsejében teljesen elkülönözve, de közös fedél alatt lakik velünk, azon követeléssel állja utunkat, hogy alkotmányunk épülete , tőle az alkotmányosság levegőjét és világosságát el ne zárja ; különösen pedig hangsúlyozza azt , hogy a közös tetőzetnek anyagja és alakja az ő beleegyezésével állapíttassék meg, s az jövőre is közös erővel és egyetértéssel tartassák fenn. E hasonlítás megközelítő képe azon erkölcsi akadálynak, a­mely alkotmányos jogaink gya­­kor­latától bennünket egyelőre még elzár, s a­melyet politkai műszóval a közös ügyek kérdésének nevezünk. E kérdést kell tehát mindenekelőtt elemeznem. Őseink, midőn 1723-ban a pragmatica sanctio által az uralkodás jogát a Habsburg fejedelmi ház női ágára is kiterjeszték, e kétoldalú szerző­désben egyrészről biztosíták korábbi alaptörvé­nyeink sérthetlenségét, s kikötötték, hogy ha­zánk jövőben is mind a törvényhozás, mind a kormányzat terén, az örökös tartományoktól ön­álló és független legyen; másrészről viszont be­leegyeznek abba, hogy az uralkodó azontúl az örökös tartományok felett szintúgy, mint Magyar­­országban, ugyanazon fejedelem személyében öszpontosuljon,­­ a­mi a birodalom feloszthatlan, birtoklásának elvét foglalja magában. E kétoldalú szerződésre hivatkoztak őseink, s hivatkoztunk mi is mindannyiszor, amidőn hazánkat feldarabolással és alkotmányunkat el­nyomással fenyegetők, mert valamint mi azon szerződés értelmében tartozunk a közös fejedel­met a birodalom feloszthatlan birtoklásában meg­védeni , úgy ő is köteles hazánk területi épségét, az örökös tartományokból vett erő segélyével is, minden kül- és belmegtámadás ellen oltal­mazni. Jóllehet a szerződést Magyarország nem Ausz­tria népeivel, hanem csak a fejedelemmel köté , jóllehet ez által köztünk és Ausztria népei közt egyéb közösség, mint a­mely a fejedelem ugyan­­azonságában áll, nem jött létre, sigy ama viszony, a melyet a pragmatica sanctio a birodalom két ré­sze közt megállapított, jogilag másnak, mint per­­sonalis uniónak nem mondható: mind e mellett ta­­gadhatlan, hogy már maga a fejedelem közössé­ge, a birodalom feloszthatlan birtoklásának elve, s az innen folyó kölcsönös védelmi kötelezett­­ség, gyakorlati következményeikben oly közös­­ érdekeket szültek a két fél között, a­melyeket a birodalom mind­két részében egyformán kellett elintézni; s minthogy különben a magyar ki­­­rály ellentétbe jött venn­i, az ugyanazon személy­ben rejlő osztrák fejedelemmel, vagy­is a fejede­lem közössége lehetlenné vált volna. Ily közös érdekek létezését világosan beis­merték az 1848-i törvények is, s épen azért, mert ama törvények alkotói is belátták, hogy azokra nézve a birodalom két része között egyfor­­m­a­ intézkedés szükségeltetik, a 111. t. ez. 13 ik §-ában azt rendelték , hogy a magyar miniszterek egyik**, folyvást ő­felsége személye körül le­gyen , s mindazon viszonyokba, me­lyek hazánkat az örökös tartomá­nyokkal közösen érdekük, befolyván, azokban az országot felelősség mellett képvi­selje. Ha tehát a gyakorlati következmények nem bizonyítanak is, de miután az 1848-iki törvé­nyek a közös ügyek létezését nyíltan elismer­ték , nekünk azt többé ignorálnunk, tagadnunk nem lehet, s politikai lovagiasságunkat roszul jellemezné , hogy midőn az 1848-iki törvények életbeléptetését követeljük, ugyanakkor ellök­jük magunktól azt, a­mit azokban a másik fél irányában elvállaltunk. A politika nem morál ugyan, de az oly politikától, a­mely a morál elveit lábbal tapodja, lelkem elfordul. E közös ügyek 1848-ig semmi zavart nem okoz­tak, hazánk önállását és függetlenségét távolról sem érintik, azon egyszerű okból, mert a biro­dalom másik felében az absolutizmus uralkodott. A közös érdekek elintézése akkor könnyű volt, mert a­mennyiben hazai törvényeink az intézke­dés jogát nem ruházták a koronára, a fejede­lem tisztába hozta azokat az ország rendeivel, s a magyar király és a magyar országgyűlés kö­zös megállapodását azután az osztrák fejedelem, mint az osztrák tartományok absolut ura, ezek­re egyszerűen ráparancsolt. A baj csak azóta állott elő, a­mióta Ő Felsége, mint Ausztria császára, az örökös tartományok­nak alkotmányt adván, jogait ama tartományok népeivel m­egosztá. Azon kérdésekhez, a melye­ket az osztrák fejedelem absolut jogánál fogva maga oldott meg, most Ausztria népeinek is szavuk van. Azelőtt a közös ügyek iránt a kö­zös fejedelem csak a magyar országgyűléssel volt kénytelen egyezkedni , most az örökös tar­tományok népeit is tartozik meghallgatni. Ne­künk viszont a közös ügyek tárgyában csak a közös fejedelemmel volt dolgunk, s ha vele, mint magyar királyijai tisztába jöttünk, tudtuk, hogy az ő személyében egyszersmind az osztrák fejedelemmel is végeztünk , most azonban a kö­zös ügyekre nézve velünk Ausztria népei is szemközt állanak. Előbb biztosítva voltunk, hogy az osztrák fejedelem nem végez mást a közös ügyek felett, mint a­mit ő, mint magyar király, a magyar országgyűléssel megállapított, ellen­ben most megtörténhetnek, hogy a magyar or­szággyűlés és az örökös tartományok népeinek nézetei egymástól eltén­e­k. És mivel a dolog ter­mészet­e szerint lehetetlen, hogy a közös érde­kekre nézve a birodalom mindenik felében más­más megoldás történjék, — innét önként foly azon szükségesség érzete, hogy megállapittassék valami mód, mely szerint a birodalom két fele e közös érdekek felett egymással értekezzék, s a A mai Ment fü­l nép miatt lapunk legk­iselebbi fát­um pénteken, november 3-kán jelenik meg

Next