Pesti Napló, 1865. december (16. évfolyam, 4687–4710. szám)

1865-12-08 / 4693. szám

a Pest, dec. 7.1865. (Fk) A centralisták nem szeretik hallani, ha igazi nevükön szólitja az ember, és mióta az autonomistákkal úgy a hogy szövetkezniük sikerült, büszkén vernek mellükre, fennhangon kiáltva: hát meritek-e még most is azt mondani, hogy mi csak egy pár bureaucratából és nagyravágyó ügyvédekből álló cliquet képviselünk ? Nem látjátok-e át végre valahára, hogy hátunk mögött a birodalomnak 9 10 millió németje áll, hogy mi a német nemzetiséget képviseljük szintúgy, miként ti a magyart, vagy csehet, vagy pedig lengyelt ? Isten bocsássa meg bűnünket, de megvalljuk, hogy ezt még most sem látjuk át. Azt tapasztaltuk ugyan Kaiserfeld beszédéből, hogy az autonomisták közeledtek a centralista felfogás felé, de innen nem az következik, hogy a centralisták most inkább képviselik a német érdekeket, hanem hogy az autonomisták kevésbé teszik azt jelenleg, mit néhány hóval ezelőtt. Nem volt szerencsénk — és nem is vágyódtunk rá — az ajtó mellett hallgatózni, midőn néhány héttel ezelőtt a centralisták az autonomistákkal conferentiáztak, és így azt sem tudjuk, mennyiben német azon politika, melynek követésére nézve ők egymással egyezkedtek, ha egyezkedtek, így tehát nem marad egyéb választásunk, mint a gyümölcs minéműségéből következtetést vonni a fára, és azon politikából, melyet ama fusionált pártok jelenleg a belkérdésekre nézve követnek, ítéletet hozni arról, vájjon csakugyan német nemzeties párttal van-e dolgunk ? Az urak előtt, úgy hiszszük, azon állás, melyet Ausztria e pillanatban Németországban elfoglal, csak oly világos, mint mi előttünk is, valamint Poroszország tervei is annyira kézzelfoghatók, miszerint e tekintetben sem lehet véleménykülönbség köztünk és a centralisták, vagy ha tetszik, a fusionált németek közt. A legkonokabb centralista lap, a „neue freie Presse“ csak e napokban tette azon vallomást, hogy — ámbár különben nagyon ritkán van azon helyzetben, hogy velünk egyetérthetne — de a mi külpolitikai irányunkat illeti, ő tökéletesen a mi véleményünkön van. Igenis, — hanem hozzá kell tennünk, hogy ezen összhangzás csak a czélokra nézve létezik, de ezen túl nem terjed. Mi a czélon kivül akarjuk egyszersmind azon eszközöket is, melyek e czél elérésére múlhatlanul szükségesek; a centralista lap és a mögötte álló párt pedig a czél elfogadása dacára, nemcsak vonakodik az eszközök elfogadásától, hanem egyenesen oly utat követ, mely ama czéltól mindinkább eltávolít. Ők is, mink is, azon véleményen vagyunk, hogy Ausztriának előbb utóbb „frontot“ kellene csinálni Németországban a porosz hegemóniai törekvések ellen. Erre pedig egyik fő feltétel az, hogy a birodalom belsejében helyreálljon a béke és egyetértés, a birodalom határain túl lakó németek pedig rokonszenvvel viseltessenek Ausztria házában. Ez okból üdvözöltük mi őszinte örömmel a mostani kormány azon politikáját, mely mindenekelőtt a kibékülés akadályait elháríta, és az egyetértést a népek kölcsönös egyezkedése útján akarja létrehozni, miután az mindenféle absolutistikus és ál-alkotmányos perroválás útján, amilyeken 17 év óta át kellett esnünk, nem sikerült. És mit tesznek az úgynevezett német urak azon országok gyűlésein, ahol ők többségben vannak ? Tessék az ebbeli jelentéseket olvasni, s ezzel felelve lesz a fentebbi kérdésre, ki lesz mutatva, miszerint ezen urak — ámbár jól tudják, hogy a temporis acti visszatérése lehetetlen — mindent elkövetnek, hogy amennyiben rajtuk áll, a kormány működését nehezítsék, a Lajthán innen a nyugalmas hangulatot megzavarják , a Lajthán túl pedig a német elemet felizgassák. Tehát a belső béke helyreállításának nehezítése, a német elemnek felizgatása, ez-e azon út, melyen a kormányt helyes német politika követésére akarják serkenteni, oly politika követésére, melyet a szlávok eo ipso elleneznek, és melynek épen csak a kormány ellen uszított német, s a becsületérzésében egyre sértegetett magyar elem szolgálhatna támaszul ? Azonkívül amaz örökös, bár teljesen igazolatlan jajgatás, mintha a mostani minisztérium a német nemzetiség elnyomatását tűzte volna ki czélul, nem fog-e a birodalom határain túl lakó németeknél, kik csak a bécsi lapokból merítik az osztrák viszonyok ismeretét , bizalmatlanságot, ellenszenvet gerjeszteni, holott épen az ő bizalmukra, rokonszenvekre volna szükség, hahogy Ausztria Németországi befolyásától nem akar elüttetni ?! Ha Poroszország mindezeket látja, nem fogja e önelégült mosolylyal azt mondani magának, hogy a föld kerekségén nincsenek neki hasznosabb szövetségesei ezeknél az osztrák németeknél?! Nem fogja-e annál nagyobb makacssággal folytatni eddigi politikáját, abban bízva, hogy a belbéke nélkül szűkölködő, a német nemzet rokonszenvével nem bíró Ausztria nem lesz képes vetőt mondani a porosz tervek ellen? És — figyelmet kérünk centralista barátainktól — ha e tervek valósítása sikerülne, ha Ausztria Németországból kiszoríttatnék, ha saját németországi befolyásának romjai felett kezet nyújtana Bismark úrnak, vajjon elfeledték-e máig az urak, hogy a porosz miniszter politikai credo-jának egyik főpontja az, miszerint Ausztriának „a maga súlypontját át kell tennie Budapestre ?“ Ha továbbá a centralistáknak sikerülne oppositiojuk által az állam hitelit aláásni, ha- miként ők annyiszor mondák — a mostani minisztérium másod ízben nem fog pénzt kaphatni, ha (amit egyébiránt nem hiszünk) ez minden várakozás ellenére valósulna, s a végszorultságra jutott osztrák kormány azt kénytelenülne mondani Poroszországnak: „nesze, itt van Holstein, tégy vele amit tetszik, csak ide azzal a felajánlott 120 millióval“ — várjon mit mondanának a centralista urak ily győzelmükre ?! A centralisták vagy úgynevezett „németek“ politikája tehát vagy teljesen eredménytelen marad, és akkor eo ipso nem ér semmit, mert a politikában mindenek előtt a siker dönt, vagy pedig az eredmény olyan volna, mely Ausztriára nézve merőben lehetetlenné tenné, hogy kiféle német nemzeties politikát kövessen. Akik pedig ily német-ellenes külpolitikára és németországi befolyásának végképen f elejtésére kényszerítik vagy legalább akarnák kényszeríteni a kormányt, azok nagyon becsületes emberek, nagyon buzgó hazafiak, sőt talán a maguk módjára szabadelvűek is lehetnek, de őket a német nemzetiség bajnokainak, egy német nemzeties párt képviselőinek tekinteni, a józan ész tiltja. 282—4693. Péntek, december 8. 1865. 16. évi folyami Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségi 167 intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI MPLC Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 6 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos petitsor 25 uj kr. Bécsi dolgok. Elég valamit mondani, hogy az úgy legyen, így vélekednek a centralista lapok, s tán szónokok is. Bármily absurdumokban nyilvánul is az ily gondolkodás, nagyon könnyen megmagyarázható. — A Lajthán túli politikusok nagyon sokáig éltek absolutismus alatt , s köztök sokan vannak, kik annak szellemét úgyszólván az anyatejjel szopták; mert még iskolai könyveik is — melyeket egy-egy central bureau adott, ki, rányomatván a czimlapra a kétfejű sast — nem a gndolkodás ébresztésére, hanem elnyomására voltak írva, a parancsolatlángján. Az absolutismus nem engedi meg, hogy valaminek okait, igaz vagy igaztalan voltát vizsgálják, hanem hinni és teljesítni kell, amit „Von maszgebender Seite“ mondanak. A bécsi centralista lapok gyakran ejtenének bennünket csodálkozásba, hogyan mernek közönségükről oly ignorantiát és gondolatnélküliséget feltenni, hogy nyílt valótlanságokat elhisznek, ha számításba nem vennék azon megszokást, hogy ott mindenki könnyen elhiszi, ami irva van, s mindenki, aki tollhoz nyúl, bátran írja a mi nincs úgy; mert az által, hogy mondva van és elhiszik, a valótlanság valósággá lesz. — így van ez mind nagy, mind kicsiny dolgokban náluk. A nagy dolgokban a legegyszerűbb igazságok és tények félreismerését mindennap bebizonyíták a centralisták, s elég gyakran, tántulságig ismertettük olvasóinkkal. Most egy kis dologban való tévedésüket említjük fel — egy egyszerű arithmeticai számításban, mégpedig az összeadás és kivonás körül. Azt mondják ők, 10 millió német protestál a septemberi pátens ellen. Adjuk meg, hogy 10 millió a németek összes száma az egész monarchiában. Oda veszik-e a magyar korona alatti németeket is, kik koránt sem tettek óvást, hanem tapsoltak a septemberi pátensnek ? — Mi azt hiszszük, ezeket is belefoglalták a 10 millióba, — de tegyük fel kedvükért, hogy ezek ki vannak véve. Hogyan üt ki a számítás csak a Lajthán túl ? Prágában nem tettek óvást; Brívinben elvetették Giskra óvástevő indítványát. Gallicziában, Isztriában köszönő feliratokat intéznek a septemberi pátensért. Úgy de — így okoskodnak — Csehországban és Morvában a németek kisebbségben maradnak, s ezek óvás mellett voltak. — így a cseh- és morvaországi németek beleszámítandók a 10 millió óvástevők közé, — sőt a Gallicziában lakó németek is, kik nem juthattak szóhoz. Itt tehát a minoritást is beleszámítják a németek közé. Ellenben Ausztriában, Szíriában, Krajnában stb., hol a minoritás nem akar óvást tenni, nem vonják le a 10 millió németből, hanem a többséget az egész tartmány összes népességének votumaként veszik. A centralistáknak még arithmeticájuk is különböző, a szerint, a mint különböző országokról és nemzetekről van szó. — Könnyű nekik ! — Irigylendő is azoknak a Lajthán túli hirlapiróknak állása, kiknek a közönség mindent elhiszen puszta szavukra, — mig mi, szegény magyar journalisták, ha képesek volnánk hasonló ferdítésekre, csakhamar olvasók és praenumeransok nélkül maradnánk! Tid!ósitásuk Erdélyből. Vili. Kolozsvár, dec. 4. Ma ismét országos ülés volt, és sok tekintetben igen érdekes. A múlt ülésben ugyanis a 11 segesvári követ ur beszéde hevében egy pár olyan szót mondott , hogy t. i. 1848-ban Kolozsvárt minden ház ablakából csüngött a halálbüntetéssel (mit Todesstrafe drohenden Fahnen) fenyegető lobogó. Ezen szavaira minden oldalról zugás támadt, de utánna mindjárt Tisza László mondott egy mérsékelt szellemű beszédet, s bár a kedélyek fel voltak izgatva, miután az idő jó tova haladott, az elnök bezárta az ülést, és így riposzírozni nem lehetett. Sokan valószínűleg kissé mérges feleletre készültek, mert Rannicher úr is tett egy pár élesen marguírozott megjegyzést — de ma, midőn a jegyzőkönyv felolvasása után az elnök a napirendet kitűző, Gáll követ úr szót kért, s rövid szavakban igen udvarias modorban igyekezett véleményének és szavainak lehetőleg szelíd értelmet adni. De azért a szólók nem mellőzék el szokott lovagias modorukban az illető passusokra megfelelni. Első beszélő ma Gáli János, kir. hivatalos volt. Beszédének egy igen fontos része volt, melyben kimutatá, hogy az absolut kormány a birodalom értékének egy harmadát pazarolta el, felszámítva az összes értéket, és levonva belőle Lombardia és az államadósságok értékét. Gáli Jánostól nem lehet megtagadni, hogy gyengült egészsége mellett is nagy hatással beszél; ismeretei pontosak, logikája erős, érvei tűzponton találják az ellenfél okoskodásait. Beszédét sokszoros helyeslés szakítá félbe. Utánna B. Kemény Domonkos (kormányszéki tanácsos) beszélt, mert — mondá — szükségesnek tartja, hogy államhivatalnok is szóljon a fennforgó fontos kérdéshez, szászok és románok ismeretes állításait mély ítélő tehetséggel és alapossággal cáfolá, s csendes, nyugodt modorában sok igazságot mondott az ellenfélnek, s beszédét azzal a kérdéssel végezte, hogy vájjon melyik rész tett több jót a szász nemzetnek, az-e, a melyiknek szónokai ideges beszédeikkel oly kérelmet adtak elő, mi nem teljesíthető, s mit a többség el nem fogadhat, vagy azok, kik méltó kívánalmaikat el tudták fogadtatni, s azokat ő Felsége iránti bizalommal elibe kívánják juttatni? B. Kemény Domokos után gr. Teleki Domokos beszélt, azután pedig Suruu érsek román nyelven másfél óráig tartó beszédet mondott. Hangja erőtelen, de nem kellem nélküli, s azok, kik értették, érdekkel hallgatták egész végig. Ma a germinap közölt nézeteit adja elő kissé szabatosabban. Mikó Mihály, régi jeles szónoka az erdélyi ellenzéknek, teljesen ifjú erővel és hévvel, de férfi észszel és logikával felelt a szász urak vádjaira. Rannicher úr mondá, hogy kevés, de hű és szilárd jellemű társaival stb. Mikó azt mondja, hogy erre nem felelne, ha R.ur nem hangsúlyozta volna oly erősen — de nem tudja, hogy a kisebbség tagjainak miért van szüksége e jellem felőli megjegyzésre — mert részéről a többséget ő olyannak ismeri, s anynyira hű és szilárd jelleműeknek tartja, hogy azt róluk még csak meg is említeni egészen felesleges. Igen megható párvonalt húz azon „Ausztriai monarchia“ között, melyet e szó alatt a magyarok és székelyek értenek, s melyért éltöket és vérüket saját nemzeti érdekök háttérbe tolásával oly sokszor áldozták, és azon „egységes Ausztria“ közt, melyet Rannicher úr annyira kiemel, s melyet oly könnyűnek mond Mikó a családi tűzhely mellől vagy kényelmes bureaukból dicsérhetni, de a mely a valóságban igen is gyarló eredményeket szült. Ezután Simon Elek kir. hivatalos szólt, politikai, statistikai és nemzetgazdasági szempotból fejtegetvén az unió szükségét. — Beszéde nagyhatású volt, s a gyűlés komoly hangulatban, de jó reményben oszlott szét, midőn az elnök önméltósága bezártnak nyilvánitá. Holnap 10 órakor folytatni fogják. Követválasztási mozgalmak, Z b o r ó, nov. 26. F. hó 22 én megyénk mind a hat kerületében követválasztás napja volt, a makoviczai kerületben Zboró mezővárosa volt a választásra kitűzve, hova is az idézett napon reggeli 9—10 óra között u krajovai orosz lakosok, a nt. lelkész által vezettetve, megjelentek, és sajnos— a népet anynyira fanatizálták, hogy a vallást bántó módon, egy feszületet vive elöl, szent énekeket zengedezve, s egy zászlóval, melyen Dobránszky felírás volt, s ellenünk, mint ellenségek és pogányok ellen vonultak be. Ellenpártja Dobránszkynak, melynek jelöltje nt. Krezvinszky Ede alpesperes és bártfai plébános volt, kit tiz óra után sok éljenzések között, nagy néptömeg kisért a választóinak kijelölt helyszínére — mellette az egész műveit osztály nyilatkozóit, s a néptömeggel egyhangúlag éljenezték. Volt ugyan egy harmadik párt is, melynek jelöltje nt. Artim N. g. k. lelkész és alesperes Dubováról, de ez a választáskor visszalépett, s híveivel együtt Dobránszky pártján maradott. Felemlítendő még, hogy Dobránszky pártemberei mind botokkal jelentek meg a helyszínen, a verekedést kezdtek az ellenkező párt embereivel, s különösen Zboró mezőváros polgáraiból néhányat megvéreztek, miért is ezek felbőszülve, amazok orosz feliratú zászlóját foszlányokra tépték, s igy maradt még egy nekik, melyen a Dobránszky felírás sárga szegélylyel volt befoglalva. Két negyed tizenkettőre lehetett, midőn főt. Soltész György g. k. kanonok ur, ki a szavazatok beszedésére mint elnök volt kinevezve, mely tisztet minden erély nélkül kezelte, s Dobránszky pártját támogatta, mit is látván az ellenkező párt, ellene néhányan felszólaltak. De ezen, és más óvásokat jegyzőkönyvileg fel nem vetette, és a nt. g. k. lelkész urakat a szavazó szobába mind bebocsáták, hogy annál nagyobb hatást gyakorolhassanak a népre, s ő személyesen, és az alelnök úr is, dörgő hangon kiáltották Dobránszky nevét, mire sok szavazó kénytelen volt viszhangoztatni a Dobránszky nevet, s az ilyeneket czirógatva, Isten áldásával bocsátotta el, az ellenkező párt embereit pedig egész mostohán tolta ki, miért is roszalásukat és óvásukat Zboró mezővárosának polgárai s több helységek lakosai nyiltan fejezték ki többször, de ki nem hallgattattak, azalatt járásunk föszolgabirája, daczára a megyei szoros rendeletnek, a Dobránszky párt emberei közt hosszasabb ideig láttatta magát stb. Végre még megemlítendő, hogy ezen kerületnek 1155 összeírt szavazóiból Dobránszky részére szavazott 505 , Krezvinszky résére 432, s minthogy a kiállított jegyzőkönyvbe a Krezvinszky párt emberei részéről beadott óvás fel nem vétetett, az elnök által ez okból is Zboró mezővárosának polgársága és a hozzá csatlakozó szavazattal bíró egyének fellebbezést beadni készülnek. Bác s m e g y e, Almás, dec. 1. Az almási választókerület i. é. novemb. 29-ik napján jövő országgyűlési képviselőjét mintegy 1400 jogosult szavazónak részvétében választa meg. Minthogy a választásra két jelölt pártja jelent meg, a választás eredményét szavazásnak kell eldönteni. Szavazási elnökök Milassin Zs. és Antu novics M. urak, választm. jegyző Kovácsics Antal úr kíséretében a választói nyílt téren megjelenvén, a szavazás megkezdetett, aminek is az len örvendetes eredménye, hogy ifj. K. Rudits József kapván 1087 szavazatot, országgyűlési képviselőül megválasztatott. Az ellenjelölt nyert összesen 219 szavazatot. Tartott pedig a szavazás este 10 óráig. Meg kell említenem, hogy már d. u. 5 órakor az ifjú báró absolut majoritást bírván, tiszteletére a taraczkok megdördültek, és az üdvlövések megkezdődtek , melyeknek teljesen vége csak akkor jön, amidőn a nagyszerű fáklyásmenet és tisztelgés után, mely a megválasztott tiszteletére rendeztetett — a népsereg elvonult, hogy elköltse azon „áldomást,“ melyben a távol községektől bejötteket ritka jó indulattal részesíté az öreg báró ur szivessége. Az egész nap példás renddel folyt le, mig a szavazás tartott, de azután is még csak árnyéka sem volt látható a korteskedésnek. Szabad nyilatkoztatás, minden nyomás nélkül, fegyelem és rend mutatkozott mindenütt, olyannyira, miként azon tisztelet és bizalom, melylyel a különben tehetséges, de eddig idő, alkalom és politikai élet hiánya miatt átalántán kevésbé ismert ifjú bárónak az almási v. kerület közönsége adózott — A mai szent ünnep miatt lapunk legközelebbi száma vasárnap, december 10-kén jelenik meg, ismervén szellemi tulajdonait, jóra, nemesre és tudományos teljes kimivelődésre törekvő erős hajlamát és azon ígéretet, hogy a legbölcsebb magyar hazánkfiát Deák Ferenczet, mint képviselő, hiven fogja követni — részünkről csak foglalója akar lenni jövendő személyes érdemeinek, de annál hivebb kifejezése volt azon ragaszkodásnak, melylyel e választó kerület közönsége az érdemekben gazdag hazafi, a bűnszerető atyát egyetlen fiában megtisztelte. Egy választó. Ács éva, nov. 30. Zaránd megye alsó járásában is végbe ment a követválasztás. — A végső perczig egyetlen követjelölt Borbea Zsigmond megyei főjegyző volt. — A népet még névleg sem ismerte, s egész bizonyossággal mondhatjuk, hogy Sterca Stulutiu Sándort akarta követni, de őt, barátja Borlea úr részére hátravonult, s nemcsak agitált, hanem agitáltatott is mellette. A magyarok követjelöltet nem léptettek fel, remélve, hogy Borlea programmját hallhatják, a szerint igazodhatnak későbben. Annyit tudunk, hogy midőn kérdeztetett, ha akar-e a nép előtt szólani ? azt mondá, hogy csak úgy léphetne fel e tetszéssel, ha nektek ígérné az urasági erdőket, legelőket és regálékat. A válságos nap megjött, a magyarok értesülve, hogy közfelkiáltás útján akarják megválasztatni a követet, óvást adtak be, egyszersmind kijelenték, hogy ők részükről Ribiczey Ferencz, általánosan szeretett megyei birtokost akarják követni. — Ez nem nemzetiségi ellenszenvből történt, hanem csak azért, mert ismeretlen programmá követve nem akartak szavazni. Megjelent 1080 szavazó közül 870,Borbea kapott 843-at, Ribiczey a magyarokért, 27-et. Az eredmény szetreászkák között kihirdettetik, és Moldovanu Gakó pálinkát oszt ki a nép között. — Annyit meg kell jegyeznünk, hogy a szavazás szép rendben és csendben folyt le. — Vége lett */„ 5-kor estve. Borlea követ ur esti V, 6-kor megérkezik, kocsijáról leszállva, Poppu, Gratianu, Muzereszcu m. esküdt urak és nehány tanító felemelik, és szetreászkák között Sterca Siulutiu Sándor ur fogadja, üdvözli, mint első követet a megyéből, ki román, s népe érdekében az országgyűlésen a többi honatyákkal működni fog stb. — Hosszas szetreászkák után követ úr azt mondja, hogy ő részeg; de nem a bortól, hanem az örömtől, látva a nemzeti összetartást, reszket, de nem a hidegtől, hanem azért, mert a nép , benne bizva, minden programm nélkül követnek választotta. Előadja továbbá, hogy ők istenektől származnak, t. i. ok a világot leigázó rómaiaktól, azok Romulustól, s ez magától az istentől. Programmja ez: Az ország autonómiája, a megyék autonómiája , községek autonómiája, és utolsó csepp vérig küzdeni a román nyelvért. — Ezekre nem esküszik, hanem a mi minden eskünél nagyobb, római szavára fogadja, hogy meg fogja tartani.— Szetreászkák. A menet innen a nagy korcsmába indul, hol Moldovanu g. e. esperes a népre emeli poharát, s köszöni, hogy rájuk hallgattak — mindig a papok tartották fel a román tudományokat és szabadságszeretetet az irtózatosan elnyomott román népben, s örökségül ők hagyták a tudomány gyertyáját fiaikra, kiket szintén papoknak neveltek. — Ilyen születésű a mi követünk is, ő is papnak a fia? Szetreászkák. Borlea úr felemelkedik, kezeit bugyogója zsebeibe mélyesztve, mondja, hogy : e nép fia (fiú plebi), és sokan tán szeméretetik, s nem bíznak benne, mint ki nem e megyében született, s itt nem nagybirtokos, hogy csak hivatalért jött ezelőtt két évvel ide ; hanem ez alacsony rágalom, neki zsírosabb hivatala volt más helyen, ő csakis azért jött ide, hogy a birtokosok nyomása ellen védelmezze nemzetét, s nemzetiségének ügyét hathatósan mozdítsa elő. — Erre megjegyzendőm van. A megyebeli birtokosa Ignak sem akarata, sem hatalma a nép elnyomására nincs, nem is volt, ezt Borlea úr ki tudja mikor álmodta, jobb lesz, ha a nép fejéből a communisticus ideákat kiveri, s minden befolyását felhasználja, hogy a földesurak erdeit védje; mert azok annyira el vannak pusztítva a szegény elnyomott nép által, hogy nem tudom, mikor jő meg a boldog idő, midőn belőlök a birtokosság hasznot is húz. — Berekesztésül pedig csak annyit: Ha Borbea ur a népnek igazat mondani nem akar, legalább ne ámítsa, vagy ha ámítja, ezt ne tegye a birtokosság rovására. A felső kerületben Hodosu József páduai jogtudor, e megye első alispánja választatott meg. Ho 1l a ki Imre. M. Szaka (Szatmármegye), dec. 4. Városunkban is, mint a megye minden kerületében, m. hó 30-kán történt a követválasztás, és Ujfalussy Lajos - 1848 ki követelön a leendő törvényhozók tagjai egyikének egyhangúlag és általános lelkesedéssel megválasztva. Hogy a választás oly férfiúra esett, kinek fényes múltján kivül velősen szerkesztett és szabadelvű programmja eléggé kijelöli azon tért, melyet elfoglalni szándékozik, mondanunk sem kell; követünk a szó teljes értelmében birja nem csak választói, de a választáshoz még nem is bocsátottak osztatlan bizodalmat, mit minden türujénezés nélkül meg is érdemel, és így nem csoda, ha e felkiáltás : „Éljen Ujfalussy Lajos követünk !“ százszorosán, ezerszeresen viszhangoztatok. Mindamellett bekövetkezett — mit nem is vártunk — egy komolyabb összezörrenés, melynek — sajnos — egy emberélet is esett áldozatul ; azonban ez korántsem valamely pajtáskodásnak, mint inkább a bor által felhevült mámoros fők kihágásainak eredménye. Mint értesültünk, a helybeli szr. hitközség is óhajtván tisztelegni a kerület képviselőjénél, szónokul rabbijukat szemlélték ki, mi elég tapintatlanságra mutat, miután tudtunkkal a tisztelt rabbi nem bírja annyira a nyelvet, hogy magyarul beszélni, és még kevésbé fogalmazni tudjon.