Pesti Napló, 1866. március (17. évfolyam, 4758-4784. szám)

1866-03-01 / 4758. szám

48 4758 Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó-hivatalhoz in­­tézendők. Csütörtök, március 1. 1866­. 17. évi folyam. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 nj kr. Nyilt­ tér: 5 hasábos petit­soj 25 nj kr. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva : Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. TXj előfizetés m­artius I-től Előfizetési dij: Mártius—júniusi 4 havi folyamára .......................9 -------JUcjr* Mártius—májusi 3 havi folyamra..............................................A 99 AA 99 A „PESTI NAPLÓ“ kiadó­hivatala. Pest, febr. 28.1866. (Fk) A porta — miként előre látható volt — már is tiltakozott a román nemzeti gyűlés azon határozata ellen, mely a megürült trónt a flandriai herczegnek adja át, s átalában minden olyan intézke­dés ellen, mely az európai hatalmak hoz­zájárulása nélkül döntene a Dunafejede­­lemségek sorsa felett. E tiltakozás teljesen jogosult. A párisi conventió semmi lénye­ges változtatást nem tett a porta suzerai­­nitási jogain, sőt — miként olvasóink em­lékeznek — a két fejedelemség egyesí­tése sem jön eredetileg kimondva, hanem mindegyiknek külön - külön hoszpodárt kellett volna választania. Választottak is, hanem mindegyik — persze merő vélet­lenből — ugyanazt az embert, Couza ez­redest, választá. Ez 1858 vége körül tör­tént. A védhatalmak közül már akkor is voltak, kiknek ez sehogy sem vala ingek­­re, hanem ugyanakkor Sz­íbiában ki­ütött vala a forradalom, azonkívül az olaszországi háború is küszöbön állt, és így senkinek sem vala érkezése a „kettős hoszpodár“ ügyével foglalkozni, hanem egyszerűen tudomásul vették a történt dolgot, azon hozzátétellel, miszerint nem lesz szabad ezt jövőre nézve praejudicium­­nak tekinteni. Elmenettelvén most Couza ő fensége, természetesen az lesz a legelső kérdés: várjon fog-e ezentúl is a két herczegség ugyanazon fejedelem alatt egyesítve ma­radni vagy sem? Aztán fogná-e az euró­pai uralkodó családok valamelyikének kebléből választott fejedelem beérni azon állással, melylyel Couza birt, azaz, hogy a porta vazallusa legyen ? És ha mi valószínű — ily feltétel alatt valamely európai dynastia tagja nem fogadná el a neki szánt tisztséget, ama feltételt fog­ják-e megszüntetni, vagy pedig a benn­szülött bojárok valame­lyikét trónra emelni ?! Látni való, hogy ennek a kérdésnek már most is annyi a tekervénye, hogy az európai értekezletre nézve nem lesz köny­­nyű dolog, átalánosan kielégítő megol­dást találni, még akkor sem, ha erre mindenünnen megvolna az őszinte jó szándék. Úgy vélekedünk tehát, hogy a­mit je­lenben az egyes hatalmak dispositiójáról mondanak, az kevés értékkel bírna még akkor is, ha az illető hírek ez idő sze­rint alaposak. Már a minap volt alkalmunk kiemelni, hogy a hatalmak mindegyike a most fel­merült dunafejedelemségi kérdést nem fogja elszigeteltnek tekinteni, hanem esz­közül használandja fel átalánosabb czélok elérésére, és így nem az lehet a kérdés: vajjon mily megoldása a fejedelemségi kérdésnek az, mely magában véve felelne meg legjobban az egyes hatalmak politikai nézeteinek, hanem melyik meg­oldás szolgálja legjobban azon közve­tett czélokat, miket egyik vagy má­sik hatalom e kérdés segítségével elérni törekszik. Aztán még egy nevezetes jelenséget kell szemmel tartani, és ez az, hogy az utóbbi években majdnem mindig ellenke­zője történt annak, mint a­mit az európai hatalmak nemzetköz­i szerződések alakjá­ban megállapítottak vala. Így, a­mint az imént említők, az 1858- as párisi conventió a Dunafejedelemségek különváltságát határozta, s kevés hóval utóbb Moldva és Oláhország ugyanazon fejedelem alatt volt egyesítve. Valamivel későbben a zürichi szerző­dés a háborít eredményeit szabatosan megjelölt korlátok közé szok­ta, sőt még az olasz herczegek visszatérhetésére is nyitott kilátást. A fenséges urak nem tér­tek vissza, hanem sorsukban utólag még a nápolyi király is részesült; az olasz foederatio, melyet akartak vagy akarni látszottak, nem jött létre, de létre jött az olasz királyság, melyet épenséggel nem akartak vagy legalább nem látszottak akarni. Hát az elbei herczegségek ügyében tartott londoni conferentia! Anglia, Fran­­czia­ és Oroszország nyilván nem akarta a dán állam csonkítását, Ausztria és Po­roszország — és az első kétségenkívül teljes őszinteséggel — a londoni szerző­déshez ragaszkodott. M­a pedig Dánia a herczegségeket elvesztette , a londoni szerződésről senki sem szól: a­kik a vé­gett egyesültek vala, hogy a külföld be­avatkozását gátolják , most ellenségek­ként állnak egymással szemben, s épen ez­által fogják előidézni azt, a­mit előbb minden áron távol akartak tartani : az európai beavatkozást! íme, ily szerencsétlen, vagy, ha tetszik, ügyetlen keze volt a diplomatiának majd­nem egy évtized óta, és semmi okunk nin­csen azt hinni , miszerint azóta akár ügyessége, akár szerencséje gyarapodott volna. — Abból tehát, hogy ilyen vagy amolyan indulattal fognak hozzá az urak a fejedelemségi kérdés megoldásához , még épenséggel nem következik, hogy e megoldás utóvégre is olyan leend, a­milyen most talán valószínűnek lát­szik. Annyi naivsággal valóban már senki sem bír, hogy a bukaresti eseményeket a véletlen játékának, vagy a román nép ön­­kénytes elhatározása kifolyásának tekin­tené. Ha pedig nem volt az, ha — a­mi majdnem bizonyos — idegen kéz tartja a fonalakat, akkor mindenek előtt be kell várni azon pillanatot, midőn az igazi fai­­seur leleplezi a maga terveit, és a diplo­­matiai támadást megindítja, mert ehhez keilene alkalmazkodnia a védelemnek is. A nyulat kiugrasztani a bokorból — ez tehát a legközelebbi feladat. E végre egy európai értekezlet egybe­lépte kétségen kívül a legalkalmasabb eszköz, és nagy megelégedéssel ves­szük azon hírt, hogy míg Orosz és Poroszor­szág gyanús hallgatásba burkolóznak, a nyugati kabinetek Ausztriával egyetem­ben máris a conferentia egybeléptetését hozták szőnyegre. Azonkívül aztán még csak egy csekélységet kívánnánk t. i. azt, hogy Ausztria Angol- és Francziaország­­gal karonfogva, ne csak a tanácskozási terembe b­e, hanem ugyanezen társaság­ban annak idején onnan ki is menjen, de azt mondják, Bukarestben van, hol szám­adásra vonandják. A fejedelemnőt a fejedelmi nyári lakba, Cotrocenibe kísérték, mely Buka­­rest szomszédjában fekszik, — a fejedelem ked­vese pedig a maga palotájába vitetett. Ez reggel három óra tájban történt. Ezalatt a fejedelemhez hü ezredek laktanyáikba voltak zárva, melyekre köröskörül ágyuk vo­tak kiszegezve. A fejede­lem barátait elfogdosták, — ilyenek a fejede­lem meghittje, Liebrec­ht őrnagy, a posta és távirati hivatal igazgatója, — egy belga szüle­tésű egykori pirnczér, továbbá miniszter Flo­­rescu tábornok, a rendőrigazgató stb. Így folyt le minden nagyobb zaj és minden vérontás nél­kül ezen palota-forradalom. Már reggel 6 órakor falragaszok hirdeték a nagy változást, s a nép szűnni nem akaró lelkesedéssel hullámzott az utczákon, és barátkozott a katonasággal. Külö­nösen azon épület felé özönlött, melyben a kamra épen ülésezett, s várta annak határozatát. 12 órakor G­l­­­k­a herczeg a képviselők közé ment, bejelenté az ideiglenes kormányt, mely nemsokára megjelenvén, roppant lelkesedéssel üdvözöltetett. Egyelőre helybenhagyák eljárását, köszönetet mondtak a katonaságnak, s most az uj miniszterelnök G­h­i­k­a János szólott. Indít­ványozta, választassák meg királyul flandriai Fülöp gróf. Egyhangúlag és nagy tetszéssel elfo­gadtatott. A miniszterelnök jelenté, hogy az újonnan választott uralkodó rövid időn Buka­­restbe fog érkezni. ” Az aláírt lemondási oklevél így szól : „Mi, I. János Sándor, az egész nemzet kívánságához és a trónralépésekor vállalt kötelességünknél fogva, ma, február 11. 23-kan 1866-ban, az ál­lam kormányzását egy fejedelmi helytartóság­nak és a nép által választandó minisztériumnak adjuk át.“ — 23-ban az ideiglenes kormány ezen kiáltványt adta ki : „Románok ! Most hét éve megmutattátok Emópának, mire képes a hazafiság és polgári erény. Szerencsét­lenségre megcsalódtatok a nemzet élére meghí­vott uralkodó választásában. Az anarchia és fej­­lettség, a törvények tiprása, az ország tekintélyé­nek aláásása bent s a külföld előtt, és a nemzet vagyonának elfecsérlése voltak e bűnös kor­mány által fenntartott elvek. Ma már ez nincs többé! Románok ! Ti tűrtetek, hogy megmutassátok a világnak, meddig terjed türelmetek. Hanem most már a pohár csordultig megtelt. — Eljött az idő, és ti őseitekhez méltóknak mutattátok magatokat Katonák! A ti hazafi­ságtok méltó volt a hely­zet nagyságához ! Tisztelet nektek! Mindnyájan, a nép és katonaság együtt fogjuk fenntartani az ország jogait, törvényeit és minden közszabad­ságait, a­mint azok minden műveit országban, és különösen Belgiumban gyakoroltatnak. Románok! A fejedelem helytartósága fenntar­­tandja az alkotmányos országlást teljes épségé­ben: ő képes leend a hon oltárától eltávolítani minden s­z­emélyes nagyravágyást, és fenntartandja a köz­rendet. Románok ! Az idegen herczegnek a románok uralkodójává lett megválasztása által bevég­zett ténynyé válnak az ad hoc­ divánok sza­vazatai. Románok! Legyen erős bizalmatok az Isten­ben, és Románia jövője biztosítva van. Kelt Bukarestben, febr. 11 -én (23.) 1866. A fejedelmi helytartóság: G­o­l­e­s­c­u Miklós ezredes. Catargiu Lascar távollétében ideig­lenesen, S­t­u­r­z­a Demeter, Q­a­r­a­l­a­m­b őrnagy. A tanács elnöke, G­h­i­k­a János. Ghika De­meter belügyi, Cantacuseno János igazságügyi, Mavrogheni pénzügyi, Ro­setti C. A. tanügyi, Sturza Demeter közügyi, és L­e­c­a hadügyi miniszterek.“ Ezek közül különösen Golescu Miklós, Chika János és Rosetti nagy népszerűségre tettek szert s multjukat következetesen az orosz befolyás elleni működés jellemzi.­­ Bukarestből február 23-ikáról a „Pester Lloyd“ a következendő magán­levelet közli, a 23-ikán véghez ment ese­ményekről : „Az itteni aristocratia legjavából mintegy 20 férfiú esküvel fogadá, hogy Couza fejedelemtől, az ország ezen „pióczájától“ vagy megmentik az országot, vagy meghalnak. Az összeesküvés szá­mára megnyerték a hadtestek minden parancs­nokát, kivéve hármat.­­ Ezt a hármat 22-ikén este Haralambi ezredes magához hívta vacsorára préferange játékra, s miután borral megvendé­gelte, éjfél után két órakor foglyainak nyilvá­­nítá. Ezután Haralambi, Golescu(szabad­­elmü bojár) és L­e­c­a őrnagy (a fejedelem egyik kegyencze) kocsira ültek, követvén őket a többi összeesküvő és 15 lengyel,­­ min­­denik jól fegyverkezve. A fejedelem palotájához mentek, hol azon vadászezrednek, melyhez Leca tartozott, egyik százada állott őrt. Ez az össze­esküvőket minden ellenvetés nélkül bebocsátotta. A fejedelem szobája szomszédjában be kellett törni egy ajtót, megkötöz­ték a fejedelem hű hadsegédét, s úgy jutottak a fejedelem hálószo­bájába. Itt röviden felszállták, öltözzék fel, de nem engedék felvennie egyenruháját, azt mond­ván, hogy azt beszennyezte, hanem kényszeriték azon ruhába öltöznie, melyet magukkal hoztak. Azután egy lemondó iratot tettek elébe (mely alább következik), s midőn vonakodott azt alá­írni, Leca pisztolyt szerzett neki. Aláírta, sze­mökre vetvén a tiszteknek árulásukat, mire Leca őrnagy ezt felelte : „Mi nem árultunk el, hanem az országot egy gazembertől megszaba­dítjuk.“ Azután behozák a fejedelemnőt, kinek némi népszerűsége volt, s azt mondák neki: „Itt van férjed, kit egy kedvesével találtunk, „mire ez azt felelte: „Jól tudom — én elejétől fogva martyr vagyok.“ A fejedelmet átadák egy altisztnek ezen szó­val : „Legácz pe kinyele“ (kötözzétek meg a kutyát!) Megkötözvén, nem tudni hová vitték. Szükséges e törvénykezésünk némi re­formja már a codificatió előtt is ? Nem rég fejtegettem e lapokban, hogy minden választó egyszersmind közvetve törvényhozó. Választásával mintegy szen­tesíti az elveket, melyeknek az el­válasz­tott képviselő apostoli szószólója leszen De fejtegettem egyúttal azt is, hogy par­lamenti tanácskozások alatt, a társadalmi összejövetelek eszmecseréin kívül, a sajtó van leginkább hivatva arra, hogy a nép szükségeit és óhajtásait ne csak megje­lölje, hanem tisztázza és részletezze is, és hasson mintegy erkölcsileg azon ténye­zőkre, kik a törvények alkotására hivatvák Nagyon időszerűnek látom azért, hogy hangot adjak egynémely óhajtásnak, mik a törvényhozás előbb-utóbb bekövetkező megoldása , előzetesen pedig az illető szakbizottmány megvitatása alá kerülnek Ezen szakmunkálatok közé sorozom többi közt a magánjogi codificatio ügyén is , mi annyival inkább figyelemre méltó mivel eltekintve attól, hogy 1844 óta e részben egyáltalában semmi sem történt az alkotmányos utón kívül közbejött, s a nemzet érzése és gondolkodásától eltérő magánjogi intézkedések, valamint az is­mét visszaállított, de legnagyobb részben hiányos alaki eljárással kiegészített ma­gyar törvények folytán az igazság kiszol­gáltatásának gyors menete tagadhatlan és mielőbbi orvoslást igénylő nehézségekké van összekötve. Míg a törvények alkotására egyedül hivatott országgyűlés együtt nem ült, jogaink alkotmányos természetében állott inkább elfojtani minden panaszt, hogy­­sem az annak megszüntetésére szolgáló intézkedések törvényhozáson kívül té­tessenek. Most azonban elérkezett az idő arra, hogy hiányainkat ne titkoljuk többé, és hogy azokon az állam egyik legfontosabb ügye, a családi és társadalmi élet igényeit legközelebbről érdeklő igazságügy érde­kében mielőbb javítni igyekezzünk. De a­mennyire kívánatos, hogy e javí­tás gyorsan és mielőbb történjék, másfelől be kell ismerni azt is, hogy a közjogi kérdések megvitatása és elintézése több ülésszakon át hosszú időre terjedhet ; s továbbá , hogy a magyar igazságügy anyagi és alaki rendezése oly terjedelmes mű, miszerint annak az európai társadalmi reformok által szintén nagy mértékben változott viszonyainkhoz alkalmazandó szerkesztése és befejezésére évek kiván­­tatnak. S ezen meggyőződésben, melynek alapossága kétségbe nem vonható, alig tagadhatja valaki annak szükségét, hogy törvénykezési hiányainkat, melyek a ve­­lük kereskedelmi kapcsolatban álló kül­ső népekkel való viszonyainkat is lé­­nyegesen érintik, a codificationális mű lefejezése és életbeléptéig is — legalább a legszükségesebb irányban is javítni kell. A hitel, ipar, kereskedés és az ezekkel kapcsolatos anyagi jólét emelése elutasu­­­latlan kötelességünkké teszi hova­ előbb gondoskodni oly módokról, melyek az alkotmányos formák megtar­­ása mellett lehetővé tegyék azt,hogy a magunk, vagy a velünk kereskedelmi viszonyban levő társnemzetek közt fel­merülő minden magánjogi igények jó és gyors igazságszolgáltatás által időztes­senek el. Erre törekedni nemcsak tételünk anyagi érdeke, de azon igények is ösztönöznek bennünket, melyekkel az európai művelt­ség színvonalára való emelkedés szük­sége iránt viseltetünk. De nem is lehetlen hova előbb felhasználni az alkalmat, hogy a köz­hajtás e részben már az ország­gyűlés első szaka alatt is teljesüljön. Mert ha a törvényhozás alkotmányos tényezői együtt vannak, semmi nehézséggel sincs összekötve, a jelen égető szükségeiről — ismétlem — alkotmányos formák között addig is gondoskodni, míg a nemzet a minden kétségen kívül éveket igénylő codificatióval készen leend. Ennek előrebocsátásával, s azon meg­győződésben, hogy törvénykezési refor­munk égető szüksége mellett szólalok fel, azok közt, mik halaszthatlan javítást igé­nyelnek, legelsőben is !) Az országbírói értekezlet által ki­dolgozott ideiglenes törvénykezési szabá­lyokat, s ezeknek különösen a végre­hajtási eljárásra vonatkozó részét emlí­tem meg. Akár a németországi különböző, akár más művelt nemzetek perrendtartásait ol­vassuk, mindenütt feltaláljuk a jogorvos­latok nemeit, melyek bizonyos arány és mértékben a törvénykezésnek és igazság­szolgáltatásnak szükséges kellékei, de mindenkor azon óvatossággal, hogy azok a jogérvényes határozatok által nyert fel­peresi jogok kijátszására, vagy érvénye­sítések késleltetésére eszközül ne szolgál­hassanak. Azt hiszem, hogy az, ideiglenes törvény­kezési szabályok életbeléptétől letelt négy év gyakorlata után sem magyarázni, sem példákkal illustrálni nem szükséges többé azon hiányokat, melyek törvénykezésünk alaki részében, különösen pedig a perek befejezését évekig késleltető végrehajtási eljárásban léteznek. Alkalmilag mindenki meggyőződhetett azokról, s egyszersmind arról is, hogy a velünk kereskedelmi érintkezésben álló birodalmi népek is leg­inkább a végrehajtási eljárás hiányos volta miatt vonják meg perlekedési rend­szerünktől bizalmukat, mi a kereskedelmi életben annyira szükséges hitelre nézve nemcsak válságos, de az anyagi gyarapo­dást nagy mértékben akadályozza is. Meg­említem továbbá 2) Az igazság gyors kiszolgáltatását nehezítő azon körülményt, mely szerin­t az egész országra nézve első feljebbviteli törvényszék gyanánt fennálló királyi Ítélő­tábla minden legcsekélyebb jogi kérdésre nézve is feljebbviteli bíróság lévén, legfeszítettebb szorgalom mellett sem képes oly gyorsasággal eljárni, mely a végrehajtási eljárások ellen közbeve­tett felfolyamodások és semmiségi pa­naszoknál, a felfolyamodók legnagyobb része által kilátásba helyzett időnyerésre való számítást meghiúsítsa. Mert meg vagyok győződve, hogy a mint az egyedül időnyerésből, s így alap­talanul felfolyamodók nagy serege tapasz­talni fogja, hogy a végrehajtási ügyek fe­lülvizsgálása oly gyorsasággal történik,­­ miszerint minden időnyerési számítás meghiúsul, azonnal rendkívüli mértékben fog apadni a felfolyamodások és leg­gyakrabban minden törvényes indok nél­kül elnevezett semmiségi panaszok szá­ma is. Látni való mindezekből, hogy oly mó­dokat kell megállapítani, melyek ideigle­nesen is lehetővé tegyék azt, hogy az igaz­­ságügy iránti egyik legelső fontosságú érdekeltség minden irányban megnyug­tatva legyen. E módok egyike volna pedig, szerény véleményem szerint, a perek és ügyek első bírósági, valamint feljebbviteli illeté­kességének újabb, és a gyakorlati élet tényeihez alkalmazandó meghatározása. És e pontnál legelsőben is tekintetbe kell vennünk a birói erőket, melyek a régi magyar törvénykezési szervezet és alaknak 1861-ben tett visszaállitásával arányos felosztás alá nem vétettek; minek folytán mig a m­ulgu kir. curia elé tartozó ügyek évről évre tömegesebb halmozottságban s aránytalan mértékben szaporodnak, esannyira, hogy kisegítő erőkről kelle gondoskodni, addig az 1723. 34 és 1715. 28. törvényczikkek szerint a területi táblákhoz utalt ügyek korántsem­oglalták el a most nevezett biróságokat oly mértékben, hogy az arány igényei kellőképen kielégíttettek volna. A kerületi táblák illetékessége tehát már helyesebb és méltányosabb munkaarány szempontjá­ból is rendezendő lenne, minek szükségé­ről már az 17­23-ai törvényhozás is meg­győződött akkor, midőn a kerületi táblák­nak a 34-dik törvényczikkben felvett sza­bályozásáról, a törvény e részbeni javítá­­sának bekövetkeztéig (usque ad proxime subsecuturam emendationem legum), az idő rövidsége miatt különben is csak ideiglenesen gondoskodott Azon félreismerhetlen hiányokra nézve tehát, melyeknek kútfői részint az ország­bírói értekezlet által megállapított ideigl. törvénykezési szabályoknak különösen a jogorvoslatokra, igényperekre és végre­hajtásokra vonatkozó részei az országgyű­lési sz­akbizottmány által, melybe az or­szággyűlés tagjain kívül gyakorlati jog­tudósok is meghívandók lennének, mi­előbb újból vizsgáltassanak át, és a gya­korlati élet tapasztalataihoz képest módo­sítás, illetőleg javítás alá vétessenek. 3) A bíróságok illetékességei újból állapíttassanak meg, és­pedig oly for­máa, hogy a) A királyi ítélő­tábla első bírósági ellátása alá törvény értelmében tartos­ó jog­eseteken kívül minden más ügyekben, te­hát azokban is, mik jelenleg a kerülő táb­lák elé tartoznak, a megyei, illetőleg városi és kerületi törvényszékek különbség nél­kül bíráskodhassanak. b) A kerületi táblák, mint feljebbvi­teli bíróságok elé tartozzanak minden, bármily jogalapon támasztott és 3000 ftot meg nem haladó polgári perek, úgy nem­különben oly bűnügyek, melyekben ha­lálos ítélet nem kéretik, valamint továbbá a nem peres, vagyis csak egyszerű kérvé­­nyezés mellett elintéztetni szokott telek­könyvi ügyek is, melyek felett a másod­fokú feljebbviteli bíróságot, az e czélból különösen kinevezendő hétszemélynökök előadása mellett, szintén a főmagy hétsze­mélyes tábla gyakorolná. Végre c) A kbr. ítélő tábla az a) pont alatt érintett első bírósági ügyeken kívül min­den más perek és ügyekre nézve első fokú feljebbviteli törvényszékül maradna meg. Ezen igénytelen javaslat nem oly mérvben foglalja ugyan magában a javí­tási eszméket, mint minőben azokat a kor igényei által előtérbe állított codificatio nagy terjedelmű részletei követelik, s ar­ról is meg vagyok győződve, hogy a kerülő­táblák átalakítása, illetőleg a fel­jebbviteli bíróságok szaporítása inkább csak az ideiglenesség jellegével bíró, op­­portunitás igényeinek felelne meg, a­nél­kül, hogy az a törvénykezés gyökeres rendezése alkalmával változás alá ne jö­hetne, de azon irány és mérték, melyek­ben azokat előadtam, oly részeire vonat­koznak a módosítások és javításoknak. *) A gyorsaság akadályozására egyébiránt nem kis mértékben szolgál az a körülmény is, hogy a feljele­­pí­tezett perek felterjesztésében gyakori késedelmezé­­sek tapasztaltatnak.­­.

Next