Pesti Napló, 1866. április (17. évfolyam, 4783-4808. szám)

1866-04-08 / 4790. szám

Ép oly méltányos volt a magas pénz­ügyminisztérium azon felhívása is, mely szerint a tiszai ártér-tulajdonosokat már pár év előtt felszólította, hogy folyamod­janak, s ha földjük ezelőtt hasznave­hetetlen volt, vagy fenntartása sok költséggel jár, 15 évig nem fizetnek adót, mert a megmentendő földek­re szintén nagy előlegezéseket kell tenni. E felszólítást tavaly megújították, s a határidőt 15-ik augustusig, majd is­mét néhány héttel tovább hosszabbították meg. Tudok azonban esetet, hogy e véget folyamodtak már pár év előtt is, tehát legott az első felszólítás után, de ezen hosszú idő nem volt elég hosszú arra hogy az illető végzést kapott volna ügyé­ben, bár folyamodványa a hivatalok min­den osztályát keresztül vándorolta. Hal­omás sz­rint a gátkészités kezdet­től fogva már befizetett adót ily esetek­nél betudnák a Tisza­ szabályozási költség­be; erre azonban még részemről nem tu­dok esetet, de a mellett folyvást katonai executióval hajtják be az adót azokon is, kik ily módon adómentességért folya­modtak, pedig e kétszeres adó, úgymint: a roppant Tiza-szabályozási kö­tség, és a valóságos adó , tönkrejutá­sát feny­egeti mindazokat, kik az újabb tagosítások foly­tán szerencsések valának ártérben ré­szesülni. Egyébiránt a miniszteriális felhívásban nagyon homályosan van kifejezve, hogy: mely lö dek tartoznak hát valóban a 15 évi adómentesek rovata alá? Mert oly hasznavehetetlen helyek, melyeket azelőtt még csak legelőknek sem lehetett használni, egyedül a tavak voltak; de zavart é s kétséget támaszt ezen kifej­tés is: „vagy pedig, ha megvédése sok költséggel jár.“ A mennyiben minden ártért a Tisza gátja véd a vizt­ől, ennek épitése és fe­n­­tartása pedig sok költséggel jár, úgy egy ideig minden ártérnek adómente­snek kel­le­ne lenni, számba sem véve azon erőt, mit a gazda az új törésekre fordít, s mely törések csak 3—4 év múlva porhanyóz­nak meg, és adnak teljes teömést. De más­részt a Tiszához közel fekvő helyeken, a gáton belül gyakran mutatkozik föld­árja is, minélfogva az ily helyek kétsége­sek, tehát annyival inkább adómentesek­nek kellene lenniük. Ez­­ről azonban a nevezett felhívásban említés sincs téve. Kívánatos volna, úgy a magas pénz­ügyminisztérium , mint a Tisza-melléki birtokosok érdekében, hogy ne egyes, vizsgálatra kiküldött hivatalnok szeszé­lyétől függjön rámondani az „adómen­teset, vagy „nem adómentest, hanem mondja ki a magas pénzügyminisztérium határozottan, hogy : egyátalán minden ártér, vagy pedig kizárólagosan csak a tó-fenekek lesznek 15 évig adómentesek, mert így az ártér-tulajdonosok nagy ré­sze — lehet, hogy hiába — csak függő­ben van tartva. Végül nagyon jól esnék ez ügyben egy kis gy­orsabb eljárás, mert nehéz ám pár évig végzésre várni,­­add’g kétszeresen fizetni az adót. *) BALOGH ZOLTÁN: nie, és ismét igen sok történt, minek másként kellett volna történnie. E korszak szakadatlan lánczolata lévén a kor­mányzat körüli alakítási tapogatódzásoknak, és az új viszonyok erőszakos előteremtésében­ fá­­radhatlan törekvéseknek — leginkább pedig ra­gyogó kora a bureaucratismus önkényének — egyszersmind kétségtelenül o­ka volt annak is, miszerint országszerte annyi nyegleség, annyi selejtesség és annyi baj fészkelte be magát or­szágos községi életünk még legbensőbb rejte­­keibe is. Baja város bajai is ez idő alatt hihetetlenül összesokasodtak, melyeknek kétségtelenül leg­­terhesebbje az, hogy „ma nyakig úszik az adósságban. E bajt, mely kárhozatos következményéül minden jó igyekezetét még csirájában — mint métely — elől, a város értelmesebb polgárai ismervén, sőt tudván, hosszabb idő óta panaszol­­kodtak fűnek-fának, orvoslatot kerestek minden felé, s már-már kétségbe estek, miszerint nincs, ki segélyükre jöjjön, ki rajtuk könyörüljön, de még csak az sincs, ki őket meghallgassa. Csakugyan, ha a fensőbb hatóság még pár hónapig közöéynyel vi­szi a polgárok tömeges panaszait, akkor Baja város közvagyona menthetetlenül zsákmánya leendett egyesek gon­datlanságának, vagy tapintatlanságának stb. „H­ol nagy és közeli a veszély, ott rendszerint nem marad ki az isteni segély!“ Az idők geniusa ront és teremt, a mint az ala­kiságok elcsengeveszed­ek, vagy a korhadt épit­­kezmények czélszerűek lenni megszűntek , de azért a hosszas és nehézkes vajúdáson legtöbb­­nyire nem eredményezik az óhajtott születtést, mert ennek módozatai rendszerint előre nem sejtett ezerféle viszonyok kifejtésétől és össze­­hatásától függenek. Ma már legnagyobb részt romokban hevernek annyi avatlan kezek építményei ; — és még sincs, ki az e romokból bi­tosan kivezető fona­lat kezei közt turáni mondhatná ! Hajnalodó közéletünk összes mozzamai ma még csak alaknélküli vegyüléke az 1847. évben megszakadt, és 1848 ban újból idomitni megkez­dett, de máig ben­gzetlenül mar­dt társal mi éle­tünk polyp módozatainak ; s ha ezekből orszá­gos és községi egáljainknak megfelelő idomokat CB szabványokat kerekíteni komoly akaratunk , lényeges kellék, hogy a múltak czifra sallangjai­ról lemondva, megalkudjunk a kor igényeivel és a közjót, a közérdeket jellem, tudomány és szak­­képesség nélkül csupa csattanós név­ért senkinek fül ne adjuk. Azt se feledjük, hogy „minden órának lesza­­laszszuk virágát,“ s a mai teendőket ne halasz­­szuk — elegendő ok nélkül — holnapra, mert élet-igazság az, miszerint „a múlt szüli a jelent, és e kettő együttesen édes­anyja a jövőne­k.“ Ila Baja város köztisztviselői a lefolyt 16 év alatt e tanácsnak hódoltak volna, ma nem ter­helné Baja városát egy millió ftnál több adós­ság, hanem inkább volna neki száz és száz ezernyi tőkepénz készlete. Igaz, hogy a mulasztásokat, és az azokból származott hibákat helyre hozni legnehezebb; de ha jóakarat, kitartás és bizalom vezérli azo­­kat, kik a közügyek kezelésére hivatvák, — nem épen lehetlen.“ Városunk néhány éves múltjának tanulmá­nyozásánál eliszonyodva kell lépten nyomon ta­­álkoznunk annak „óriás eladósodá­s­á­v­a­l,“ melytől ma már a legrend­­ettebb viszonyok között vagy épen nem, vagy csak­ l­egnagyobb erőfeszítéssel szabadulhat meg; de valószínűbb, hogy csak az a későbbi nemzedék­nek tartatott fenn. Megmérhetlen hordereje azon szerencsétlen­ségnek, mely rendszerint bekövetkezik, midőn a községek beléletét egy fensőbb hatóság ki­zárólagos gyámkodása intézi a nél­kül, hogy az avatottabbak tanácsa előre kiké­retnék. Baja város óriás adóssága is ily gyámkodás lefolyása végeredményében, — és ma kit von­junk felelősségre ily gyámkodó hatalom elnézé­séből, vagy rendeletéből előidézett bajokért, me­­yek hosszú éveken át, — mint nadály folytono­san szívják és gyengítik életerét?! Vagy tán azokért többé ki sem vonható fe­­l eire ? A sajtó terén e bajokról eddig szólni nem volt tanácsos, mert az ezeket okozók köztisztviselők evén, nagy­on könnyen hathatár­ak a felszóla­lás elnémitásir.a. Jelenleg javulván e tekintetben körülmények , az elfogulatlan felvilágosítás köteleséggé vált. R­á­d­i, Torontálmegye, TörökBecse, mart. 31. Tekintetes szerkesztő ur! Az itt alig olvasott bécsi „Zukunft“ 70-ik száma egy Bécsén kelt levelet közölt, mely az itteni szolgabirói hivatal ellen különböző vádakat tartalmaz. Nem akarunk ezen vádak ellenében reelimi­­nálni, sem a szolgabirói hivatal eljárása felett ítélni, de kifejezést adunk az általános közvéle­ménynek, midőn azon reeriminatiók ellen hatá­rozottan tiltakozunk, és pedig nem a majdnem ismeretlen és tendentiosus „Zukunftban,“ ha­nem hazai lapjaink egyik legolvasottabbjában. Terhes nekünk a provisorium, és valamint nem szeretjük, ép oly elismeréssel kell viseltetnünk megyénk föispánya iránt, ki ezen terhes kivé­teles állapotot az által vélte tűrhetövé és kevésbé elviselhetlenné tenni, ha szolgabiróságunkat oly hivatali okokkal látja el, a kik már előre a kö­zönség rokonszenvével bírnak, mi által a provi­­sorium fanyarsága legalább némileg enyhittetett, csakis ezen intenzióknak engedve, fogadott el hivatalt Krsztonosits szolgabiránk , mint vagyonos ember, oly viszonyok között, miket ő is csak ideigleneseknek tart, és lenni óhajt, s nem csekély érdemére mutat, hogy mint szerb, rövid idő alatt mind a magyarok, mind a szerbek osz­tatlan szeretetét vívta ki magának, és így csakis természetes, ha az ellenében elszórt rágalmak megilletődéssel találkoztak, és hogy ama levél írójában valami elkergetett bachistát véltünk fellelhetni, a kik még mindig izgatókként vo­nulnak át hazánkon, lelvén az alkalmat, hátha még felsű­ne rájuk Bach éltető napja; ezen gyanú annál valószi­­übb , minthogy levélíró megtámadván egy közbizalmu férfiút, az anoni­mitás védpajzsa alá bujt, és expectorátióit nem is ház­i, hanem itt alig ismert lapban látta jó­nak közölni. Azon reményben, hogy a tekintetes szerkesz­tőség e soroktól a nyilvánosságot meg nem fogja tagadni. Maradunk megkülönböztetett tisztelettel: Brusznyai Mihály, Till Miklós, Kreitzperger János, Ch­ath­ess Sándor, Schweitzer Mihály, dr. Tauszik Aladár, Maderlik Mátyás, Hartl József, Molnár Gyula, Luxeder György, Tángb Lipót, Buchler Ádám, Bul­yevácz Károly, Bizak Já­nos, Schwartz Péter, Krecskay József, A. L. Bauer, Staidovár Ödön, Dekker Lipót, Szeghő Attila, Karnász József, Hadfy Ödön, Fehér Sán­dor, Képessy József, Wendberg Károly, Szom­­bathy Károly, Wagner Ferencz, Ronyé Rudolf, Noncutz Ferenc«, Csorich Mátyás, Bohányi Imre, Bauer György, Haudinger János, Szimits Péter, Maier Emil, Bakó Dániel, Kugler Ede, Golyosi Gusztáv. Vidéki tudósitások. Baja, martius végén. A városok és községek életében 1850 év óta igen sok történt, minek nem kellett volna történ­*) A jelenleg együtt levő hazai törvényhozásunknak, mely e kérdésre nézve is törvényeink szerint ille­tékes, m­i sikerülni fog biztos és kielégítő meg­állapodást szerezni. Szerk. mián Sámuel, Such József, Omaszta József, Fábry János, Láng György, Áchim L. János, Arady János, Dercsényi István, Lepény Pál urak. Közli : K. M. Gazdasági tudósítás. Körlevél a békés megyei gazdasági egye­sület szétküldött aláírási íveihez. T. ez. ur! A békésmegyei gazdasági egyesület f. évi má­jus 15 én fennállása 6 ik évét tölti be. Azon nagylelkű férfiúnak, kit halála után a „legnagyobb magyar“ névvel tisztelt meg nemzetünk, épen temetése napja, az 1860 ik év ápril 12 ko volt az, mikor egyesületünk alakítása végett először gyűlt össze Szarvason Békéa­­megye előre törekvő gazdaközönsége. — A meg­­dicsőültnek szelleme, azon szellem, mely hazánk­ban az egyesületek, társulatok eszméjét elnö pen­­dilé meg, megszállta az egybegyűlteket, s azok oly buzgósággal apostolkodtak, hogy egy rövid hó múltán, ugyan azon év május 15-én Csabán erőteljesen alakult meg a békés megyei gaz­­dasági egyesület. Még most is örömmel emlékeznek a résztvet­­tek e napra, mely a nagyszerű, de gyászos végzetű 49 után a megyei el­m­élet nyilatkozata s első ö­r­ö­m n­a­p­j­a lett. A megalakulás e napján gazdasági egyesüle­tünk tagjainak száma elérte az ötszázat, s a következő három év alatt közel nyolczszá­­z­i­g szaporodott. A tehetősbek, mint alapítók, az egyesület megszünhetlen, örökös tagjai lettek; a szerényebb vagyonnak hat évi kötelezettsé­get válaltak, évi 5 vagy 2 ft részvén­nyel. Az első évben aláírt 6 éves kötelezettség tehát a f. évi május 15-én megszűnik, a ha az meg nem nyittatik, vagy más újabb tagok által nem pótol­­tatik, az alapítók s a még egy két évre kötele­zett későbbi aláirók kis száma s igy korlátolt anyagi ereje sikeres működést épen nem, de fennmaradását is alig engedné meg egyesüle­tünknek. Az nem lehet .... annak megtörténni nem szabad! — Békésmegye munkás és értelmes népe, előre törekvő iparosai, kisebb-nagyobb birtokosai, in­­telligentiája, szóval minden osztálya érezi és tud­ja, hogy mezei gazdaságunk, s gazdasági iparunk terén sok és mulaszthatlan a teendő, mit — kü­lönösen állami viszonyaink közt — sem a kor­mánytól nem remélhetünk, sem egyesek csekély s elágazó erejétől nem várhatunk, de mire társu­latiig egyesülve, vállvetve, ha kis mérvben is, és csendesen működve, képesek vagyunk és le­hetünk. Egyesületünk eddigi működése az érdekkel viseltettek szemei előtt folyt le: az első négy évi, a kiadott „Értesítőkben“ is látható, az utób­bi — szinte közzé teendő — néhány köz-, vá­lasztmányi- és szakosztályi gyűlésre szorítkozik egy termény kiállítással és egy 16 holdnyi fakert vétele­s beruházásával. Ha e működés talán ki nem elégítőnek mutat­kozik, az részint — különben is — csekély anyagi erőnknek, részint a gyér szellemi közre­működésnek, de leginkább az általános elsze­gényedés­ s megsemmisítéssel fenyegető súlyos időviszonyoknak tulajdonítható. Bizonyítja ezt azon kétségbe nem vonható tény, hogy egyesüle­tünk működése egész az 1863 ik év május ha­váig folyton emelkedő, növekedő s kiterjeszke­dő volt, s hogy e működést csak ama rendkivüli csapás zsibbasztá meg, mely a lelket, akaratot, kedélyt, tevékenységet egyeseknél és társulatok­nál egyiránt lehangolta s megzsibbasztotta. Hogy a jövő működés több oldalú, nagyobb mérvű s kielégítőbb legyen, minél több tag, s azok minél nagyobb részvéte, érdeklődése szükséges. — A múltban utat kelle törni, egyengetni egyesüle­tünknek, most legalább gyalog ösvény áll előtte, melyen haladhat, s melyet csak szélesbitnie kell. Nem csüggedés, de kitart is, a az eddigi hiá­nyok miatt nem elvonulás, de nagyobb részvét, kettőzött tevékenység , apostolkodás minden egyes tag részéről az, mi a jövő működésnek sikert biztosit. A döblingi megdicsőültnek láng­­lelke, egyesülési szelleme szálljon meg bennün­ket s egyesületünk bizonynyal felviruland, felvi­­rulnia ke­ll ! ur Meg lévén alulírottak győződve, hogy a t, ez. a békésmegyei gazdasági egyesület fennállását szükségesnek, üd­vösnek tudja, s felvirágzását óhajtja s szívesen előmozditja : az igazgató választmány megbízá­sából tisztelettel kérjük fel becses körében köz­reműködni, hogy úgy egyesületünk eddigi tagjai út hat évre magukat aláírják, valamint minél több uj részvényes is egyesületünk tagjává le­gyen. Ide mellékelünk e végre egy aláírási ívet, kérve azt minél fényesebb eredményével május 15 -éig Csabára az egyesület titkárához be­küldeni.« Hazafias tisztelettel maradtunk B. Csabán, mart. 25. 1866. alázatos szolgái: Ursziny Andor, alelnök s igazgató. Kemény Mihály, titkár. Ily körlevél által aláírási iv mellék­lésével tagok gyűjtésére a következő urak kéret­­­­tek fel. Békésen: Hajnal Ábel, Richter Mi­hály, Gonda László, Kovács Lajos, Benedikty József, Keresztessy György urak. Gyulán: Neumann, Pap Mihály, Knaifer János, Kerteg Zsigmond, Keblovszky Lajos, Nagy Károly urak. G­y.­V­á­r­i­n : Ecsedi János, Dede János urak. Kétegyházán: A görög nem egyesült lelkészi és község­ jegyzői hivatal. Dobozon: Aszalay József, Farkas Béla urak. B­e­r­é­n­y­­b­e­n : Jeszenszky Károly, Pecz Gyula, Thury Dániel, Pinzaay Ádám urak. K.-T­a­r­c­s­á­n : Szabó János, Kis Sándor urak. K.-L­a­d­á­n­y­­b­a­n : Körösi János, Kis Lajos, Farkas Gábo­r urak. Szeghalmon: Tatár János, Soós jegyző, Simay János urak. Vésztőn: Csák János, Sipos Antal urak. F.-G­yarmaton: Csánki Benjámin, Katona János urak. G­y­o­­m­á­n : Mikó N. pléb., Bencze István, Csörgei Lajos, Dukán Lipót urak. Endrődön: Schieffner Ede, Salacz Imre urak. Szarva­son: Lonovics Ferencz, Haviár Dániel, Pál Dániel, Jancsovics Pál, Kollár János, Delhy Já­nos urak. S­z.­Andráson : Zay János, Nagy Sán­dor, Krebs N. urak. Öcsödön: Soós Dá­niel, Kis János, Vitályos Márton urak. Bán­­falván: A rom. kath. lelkészi hivatal. Csor­­v­á­s­o­n : Ormos János, Putics János urak. Orosházán: Torkos Károly, gr. Pon­­grácz plébános, Dáti J. Inspector, Rapcsák József, Foltényi Ignácz urak. Komló­­s­o­n: Horváth Sámuel, Cserföly Lajos, Ta­­tay János urak. Kigyóson: Wieland Ká­roly, Göndöcs Benedek urak. B.-Csabán, Sze­­berényi Gusztáv, Haán Lajos, Péky Antal, Sze­ Különfélék. Pest, april 7. V Deák Ferencz életéért f. hó 3-án a bucsujárásokról nevezetes R­a­d­n­a szép templomában diszmisét tartottak, melyre Arad­on­gye távolabb vidékéről és a Bánátból is szá­mosan sereglettek össze. A radnaiak buzgóságuk őszinteségének még az által is súlyt adtak, hogy a nevezett napon minden munkától tartózkod­ván, azt valóságos ünnepnapul tüntették fel.­­ Holnap délutáni 3 órakor Weninger Vin­­cze tanár a kereskedő ifjak társulatában a „mér­ték és sulyisméből“ tart felolvasást. V A I. hó 3-ikán történt credit-sorsjegyhuzás­­nál Fortuna Eisenstädter szegedi kereskedőről emlékezett meg, és 200,000 ftot nyomott a mar­kába : ha igaz! — Császárné és Királyné ő Felsége, mint egészen megbízható forrásból jelentik, má­jus közepe táján utazik Bécsből Balaton-Fü­red­re, hol két hónapon át fog időzni. Bayer kor­mánytanácsos, ki már két hét előtt utazott le Füredre az illető intézkedések megtételére, még jelenleg is ott van, s csak néhány nap múlva tér vissza Bécsbe. A Felséges Asszony a balatoni fürdőt fogja használni, s e ciélból külön kis für­­dőház állittatik fel. Füredi magánhirak szerint a lakás­hiány ott nagyon érezhető lesz, miután már most, pedig még jó távol van a fürdő­idény, min­den lakás és szobácska jelentékenyen magas árakon kibéreltezett. Ő Felsége a Császár és Király is egy ideig Füreden fog időzni. V Hir szerint a ferencz rendiek Wagner épí­­tés­szel értekezte­k azon terv felett, mely szerint az utóbbi vihar által megrongált, s a nevezett rend tulajdonához tartozó kőfal helyére egy két emeletes házat akarnak építtetni. Tehát a vihar­nak is lehet jó következménye.­­ Az „I. T.“ a következő gyászhirt közli : Benső részvéttel közöljük a legnemesebb lelkű főrendi hazafiak egyikének, mélt. Erdődi gróf P­álffy Pál urnak, cs. k. kamarásnak f. hó 4-án Bécsben, súlyos meghűlés következtében, a haldoklók szentségeinek ájtatos felvétele utáni gyászos kimultát. A hét gyermek atyját, a sze­rető férjet és szeretetreméltó rokont mélyen gyászolják a legközelebbről sújtottak, de fájdal­mukat az egész haza részvéte osztja meg. A hát­­rahagyot özvegy hazánk nagy fiának, gróf K­á­­r­o­l­y­i István ö maigának egyetlen leánya, Ge­­raldina, kivel Pál­ff­y Pál gróf 11 év előtt kelt össze. A boldogultnak halt tetemet Bécsből Ma­­laczkára, a család egyik pozsonymegyei birto­kára és rendes lakhelyére szállíttattak, hogy ott ünnepélyesen eltakarittassanak. Az ur adjon lel­kének örök nyugodalmat. V Beküldetett : „Magyarország anyagi érde­kei“ czimü szaklap második évfolyamának mu­tatványszáma . Szerkeszti Szathmáry Ká­roly. Előfizetési ára egész évre 10 f% félévre 5, V» évre 2 ft 50 kr.­­ Beküldetett: Merkur-csárdás, zongorára szerző Német János. Kiadta Trechlinger. Ezen szerzemény a farsang alatt köztetszést vívott ki. Sárköziék igen ügyesen játs­szák. Ára 60 kr.­­ Az állatkert számára készitendő tó már ki van ásva, valamint azon kút is, honnan a tó gép által kapja a szükséges vizet. Ha majd a tóban sem lesz viz, mit már sokszor megértünk, vár­jon az állat­kertészek honnan szivattyúzzák a vizet ? • A terézvárosi iskolaügy valósulni látszik. A városi tanács részéről már megtörténtek a kellő lépések a szükséges telek megvételére nézve. A S­t­é­g­e­r szerződése ügyében a nemzeti színház igazgatója hiában fáradozott, miután mű­vész hazánkfia két évre már el van foglalva.­­ A napról napra érdekesebb „Hazánk s a Külföld" czimü képes újság Mikó Imre gróf igen sikerült arczképét közli ma megjelent szá­mában.­­ Míg Rabatinszki Mari fellépésekor Bécs­­ben csak félig bukott meg, addig Cselko k. a. nálunk egészen megbukott.­­ A tevékeny gazdasszonyi egylet május 1-jén megnyitandó leánynöveldéjében G­a­a­l Sándorné urhölgy lesz a felügyelőnő.­­ A „Két pisztoly“t Barberék nem vették meg, minthogy az alku nem jöhetett létre. Most meg egy részvény­társulat alakult a nevezett helyiség megvételére. TÁRCZA. A kapcsolt részek (Sin­onia-Croatia) történelmi- és jogviszonyai Magyarországhoz. Előadja: Palugyay Imre, kir. tanácsos, pápai Szt-Gergely rendi vitéz, m. tud. társ. 1. tag. Pozsony, 181­#. 8-r. Vili. és 356­1. (Folyt.) Hogy a szóban forgó három megye Magyar­­ország kiegészítő része, igazolják végre tekin­télyes államférfiak, hivatalnokok és író­k, még p­dig a XV., XVI. és XVII. száza­dokból . Werbőczy István Hármas törvény­­könyvében Szer­met, Valkót, Pozsegát és Verő­­czét a magyarországi megyék közé sorozó, Körös-, Zágráb- és Varasd­ot pedig Slavonia megyéinek mondja. Ranzán Péter püspök, és Mátyás király udvarában 1478—1492. nápolyi követ, ezeket írja : „inde (Zalamegyéböl) via est versus Zág­rábiam. . . Illud est hoc loco mentione dignum, quidquid agrarum est inter Dravum et b­a­v­u­m , cognordinam­ ab incolis S­c­l­a­v­o­­n­i­a­m. . . . Quidquid pr­­eterea est agrorum trans Sovam, p­r quos fit iter Iti­liam versui­, Croatian­ no» inant.“ — Borifin Antalnál ezeket olvashatjuk: „Conv.nsua quan p­urimos babet Hungaria utrasquae Danubii r ppas uccu­­pantes — citeriores, qui per Pannon­ias diffusi BUi­t, prius sunt ordine refere­ndi, inprimis S >­r­­m­i­e­n­s­i­s conventus a Samio me­tropoli civi­­tate­r om natu­, deinde V­a­r­c­o­n­e­n­s­i­s, in­­quo Uj akum oppidum non igrobile, post hunc Pos­ega­nensis inter Sovum Dravun que diffui­us, cui Posega­­ppidum nomen indidit. Sla­vonian] auiem Dalmaticam duobus tantum conven­tibus complectuntur, qui Seniae (Segniae) et Za­­grabiae haberi seien*.“ Thuróczy János is ez érte­lemben irt Zsigmond király viselt dolgai előadásá­ban. Ekként Drug08s és Jovius Pál is; az utóbbi Pozsegát Tótországtól világosan megkülönböz­teti. — Broderica István, saját vallomása szerint, Slavoniában születvén, ebbeli viszonyainál fog­va az ország alsó részeit jól ismerte, a mohácsi ütközet felöli munká­jában Valkót, Pozsegát és Szerémet e világos szavakkal különité el: „baec (a ducámuli magyar földi ab ulteriore Hunga­­ria Danubio ac Austria et Norico, a Slavonia Dr.no, a Bosnia et Russia Savó fluminibus ter­­minatur. Nam in locis Danubio propingvia et ad Belgradum spectantibus ad Savi usque fluminis ostia cum Danubio excurrit, Viconem, Pose­­gam et Sirmium, tres inaignes provincias, quaa nos comitatus vocamum, a Slavonia divellens.“ Istvánffy Miklós, 1569 ben Miksa király m. udv. kanczelláriájánál titkár és utóbb nádorhelyet­tes, a horvátok között több­ször mint biró, mint hi­vatalnok müködö, e mellett Zágráb és Varasd­­megyékben Pankovi­cznek és Viniczánsk ura, tör­téneti műve számos helyén Valkót és Pozsegát Magyarországhoz szamitá , sőt XIII ik köny­vében az 1537 ki ber­ohanást ecst­telveD, világo­san említi, hogy Galavics hegy választja el Po­zsegát S’avoju­fttól. Z­­rmegh János, körösme­gyebeli származású ékként ir: „Supervenerunt a Ferdinando legati ad SolimaDni.m ejus nomine postulames, ut arc.­s quascur que a tempore regis Ludovici violenter a­b Hungaris avulsisset, puia: Nándor­alba, S­z­e­r­é­m, Újlak, Za­lán­k e ii­e­s, Varad fi­n­um­ Petri si bi et ungaris resliiueret;“ és ismét: „versus Sla­vonian] castra movet (Turca) trajecto Dravo cum omnibus capiis S­l­a­v­o­n­i­a m­igna et ferro v*.stat . mult­­ique captivos abducit et per Posegam et Sirmium ad pre­­pna revertitur." Gregoriánez Pál és Ujlaky Ferencz győri püspökök, az utóbbi kir. helytar­tó is, az általuk 1552-ben I. Ferdinándnak ajánlott Quadripartitumban Szerémet, Valkót, Pozsegát és Verőczét Magyarország megyéinek mondják, Körös, Varasd és Zágráb megyéket pe­­dig úgy emlitik, mint Slavonia megyéit. — Ve­­rancsics Faust püspök, Rudolf király magyar titkára, 1538 ban diplomatariuma elé ezeket irta: „Comitatus regni Hungáriae superiores : Scepus , Sáros , Torna etc. Comitatus ejusdem inferiores: V­a­l­k­o, Po­sega, Sirmiensis, Verőczensis, Bodiug etc. Comitatus Slavoniae: Zágráb, Varasd, Criaiensis.“ Verancsics Antal esztergomi érsek és kir. hely­tartó szintén ez értelemben irt ; — igy Forgách Fe­rencz 1556 ban váradi püspök és I. Ferdi­­nánd kanczellárja is.­ — Mossóczy Zakariás nyi­­trai és Telegdy Miklós pécsi pü­pökök által 1583-ban szerkesztett törvénytárban ezek olvas­hatók : „Comitatus regni Unga­­riae, Sirmiensis, Valkó, Posega, V­e­r­ő­c­z­e, Baranya, Bachiensis etc. Comi­tatus regni Slavoniae: Crisiensis, Zagrab-Varasdiensis.“ —Révay Péter koronaőr, turóczi főispán, 1659-ben így ir : „Servia aut Bascia extra ac intra Savum Sirmio bea­­tissimo sim­i Hungariae con­­finis et conjunct­a.“ — Pethő Ger­gely „Magyar kronika“-jában így szól: „Magyar­országi vármegyéknek neveik és számaik . 1. Szerém. 2. Valkó. 3. Pozsega. 4. Verőcze. 5. Tolna. 6. Baranya, stb. Tótor­szági vármegyék ne­veik : 1. Varasd. 2. Zág­ráb. 3. Ki­rös.“ — Zeiler Márton 1660-ban és Beza János így írnak : „Pozsega ist ein Schloss, davon eine gan­ze Landschaft in Ungarn nahend dem Silyrisechen Land zwische den zwei Was­sern Drau und Sau ; von Slavonien aber durch den Berg Garavicz abgesondert wird.“ — Bebamb I. Ferdinánd 1676-ban Ma­gyarország felosztását tárgyaló munkájában szintén a fentebbiek értelmében nyilatkozik.­­1­ Zelniczy Miklós zágrábi püspök 1599-ben írja : „Slavonia mást jelent, és Croatia ismét mást; hogy Zágráb Slavoniában fekszik, senki sem kétli, hogy felső Slavonia ezen részét Croatiá­­nak nézik, tudom, de a köznép tévedése és hi­bája senkit sem foszt meg jogától.0 — Végre Hevenesi Gábor az általa 1689-ben kiadott ma­gyar földabrosz jegyzeteiben a magyarországi megyék közt nem emliti Varasd, Körös és Zá­grábot, de emliti Pozsegát, Szerémet és Valkót. A XVIII. és XIX. századi irók közül, rö­vidség okáért, csak a neveket említem. Ilyenek : Szörényi László szerémi püspök, Timon Samu, Pray György, Pálma Károly, Szegedy János, Bencsik Miklós, Lampe, Gyurikovics György és Szalay László. Ezek mindnyájan a már ismere­tes és a fentebbiekkel egyező értelemben írnak. Bebizonyítván emigy Sz., hogy Pozsega, Ve­rőcze és Szerém megyék Magyarország kiegé­szítő részei, azon kérdést tes­­z fel : e vármegyék mikor és mi oknál fogva szakadtak el hazánk­tól, és miként nyerték „Slavonia“ elnevezteté­­s­üket? Mit ekként derít fel: A mohácsi vész után e megyék is török uralom alá jutottak, a lakosaik a hosszú járom alatt annyira megfagy­tak, hogy e tájak visszafoglalásakor 1687-ben, Tolna, Baranya, Verőcze, Szerém és Pozsega me­gyékben mindössze 120 ezerre sem ment számuk, s nem kevesebb mint 734 keresztyén és 85 török puszta találtatott, s csak I. Leopoldnak 1690 ki felhívására a korábbi szerb népesség maradványai uj szerb gyarmatokkal öregbültek. így történt, hogy maga Szentiványi Márton jezsuita 1691 ben Zágráb, Varasd és Körösmegyéket még helyesen Slavoniának nevezvén, Pozsega, Verőcze, Sze­rém és Valkómegyéket Rageiának nevezte el, és Szalay természetesnek találta, hogy midőn Szent­iványi Körös, Varasd és Zágráb megyéket Sla­voniának nevezi, Pozsegát, Valkót és Szerémet nem hívhatta szintén Slavoniának, de azt már nem tudván a tudós férfiú, hogy elfoglalásukig közvetlenül a magyar megyék sorában állottak, rájuk adta a „Rascia“ nevet, Csernovics Arzén eszközlésével akkor már számos szerb telep d­­vén le azon vidékeken. Szentiványi azonban az elnevezésre vonatkozólag követőket nem talált. — 1698-ban dec. ll-kén kelt oklevelében Leo­pold a Szerémséget Odeacalchi Liviusnak ado­mányozd, azt világos szavakkal Magyarország kiegészítő részének írván; de ezentúl hiva­talos iratokban a három megye már gyakrabban Slavoniának czimeztetik, talán azért, mert a Dráva és Száva közt feküdvén, mintegy Slavonia folytatásául tekintetett ; talán azért, mert a valódi Slavoniára mindinkább elragadván a Croatia elnevezés, szükség volt tartományt ke­resni, melyet Slavoniának lehessen czimezni. — Érdekes e részben, mit az országos muzeum könyvtárában, a horvát származásu Kolinovich Gáspár szóbeli közlése után, Kovachich Márton hátrahagyott kéziratában eme szavakkal olvas­hatni : „Affirmare ausim, ante finem seculi XVII. appellationem Slavoniae tractui Dravo, Danubio et Savo fluminibus incluso, ac Comitatus Verő­­cre occidentali limite u»que confluentiam Danu­­bii Sivnque protenso tributam prorsus fuiase ig­­notam, et Hungaris inauditam, sed non­isi initio Saeculi XVII. postquam a jusjo turcarum libe­rates est, per quemcunque abusam ei­­dem ab Austriacis accessisse, dum ab fis in provinciam colonicalem redactus est. Cum igitur nova Slavoniae compellatio nen ab Hungaris sed Germanis jure coloniali provinciae Austriacae partes has gubernantibus tractui huic indita sit­ isti tanquam novi ad eum advenae appellationem Slavor.Le a vicino reipsa vero Slavoniae regno ad hunc quoque tractum extenderunt, idque eo facilium, quod incolas quamvis paucos prorsua ejusdem labii reperimus.“ (Folyt, köv.)

Next