Pesti Napló, 1866. május (17. évfolyam, 4809-4833. szám)

1866-05-08 / 4815. szám

105-4815 Kedd, május 8. 1866. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. száza. 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. • Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A­ lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok, hirdet­mények) a kiadó-k­ilátáshoz in­tézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. ff. évi folyam, Hirdetimén­yek­ díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 ujkr. Nyilt-tér: 5 hasábos pétis­­rr 25 sj kr. Pest, május 7.1866. Parliamenti kormány a „Magyar Világinak 98—106. számaira. April 25 -i czikkemben thezisem ez volt: „A ki felelős kormányt akar, an­nak parl­amenti kormányt nem akarni nem lehet, mert e két nevezet alatt ugyan­azon fogalmat értjük , ha pedig azt állít­játok, hogy e két nevezet alatt különböző fogalom rejlik, magyarázzátok meg a kü­lönbséget.* A „M. V.“ jónak látta állításaimat meg­támadni, de a feltett kérdést gondosan ki­kerülte, pedig csakis egy tiszta határo­zott válasz dönthetne, mert ha abból ki­tűnnék, hogy a kettő között különbség van, akkor az én thézisem nem áll, és minden vitának egyszerre vége van. Védeni azt, hogy egy parl­amenti kor­mány jobb, mint egy nem parl­amenti kor­mány, nekem eszembe sem jutott, ez oly dolog, mely felett Európa közvéleménye már régen kimondta visszavonhatlan íté­letét, c­élom nem volt egyéb, mint a gya­korlatból felvilágosítani, hogy az alkot­mányos felelősség más után nem is érvé­nyesíthető, és hogy ezen felelősség gya­korlatba vételének egyedül lehető formái épen a parl­amenti élet formáival azo­nosak. Ennek ellenében a „Magyar Világ“­­nak, midőn a vitát felfogta, ha a tárgy mellett akart maradni, azt kellett volna szintén a gyakorlatból felvilágosítani, hogy az alkotmányos felelősség más for­mái is léteznek, s hogy ezen formák a Parlamentarismus formáitól különböznek. Mert a felelősség, mint elv nem különbö­zik, és nem is különbözhetik önmagától, akár ki által, és akár mi módon érvénye­síttessék, ez mathematikai igazság , ha­nem a különbség, ha létezik, a parlia­menti és nem parliamenti alkotmányos felelősség között, épen az alkalmaz­ás for­máiban lehet egyedül feltalálható. Én azt állítottam, hogy X. Károly fran­­czia királynak nem a parliamenti kormány adott kezébe vándorbotot. Ennek ellené­ben a „Magyar Világ“ idézi, hogy „meg­esik lesz az nemcsak Francziaországban, hanem másutt is nem egyszer, hogy a nem interpellálható kormány férfiú olyan re­mek beszédet mond, és oly revelátiókat terjeszt elő, hogy még a „Pesti Napló“-t is magával ragadja.“ Én nem hoztam kétségbe az uralkodó jo­gát, hogy a parl­amentet eloszlassa, ha úgy vélekedik, hogy a parlamentben a köz­vélemény nincs helyesen képviselve, sőt ezen jogot világosan meg is említettem, ha­nem azt állítottam, hogy ezen eseten kívül a majoritás nélkül a minisztériumnak állását megtartani nem lehet, és változás eseté­ben a személyekkel együtt a kormány elveinek is változni kell. Ennek ellenében a „M. Világ” a többségek csalhatatlan­­sága ellen csatázik. És így megy ez azután tovább mind az öt csikken keresztül . Mindig mást be­szél Bodóné, mikor tőle a bor árát kérik. E szerint a tollat félre tehetném, és bízvást hivatkozhatnám az olvasóra, hogy tegyen közöttünk igazságot: tőle a bírás­kodást megtagadni különben sem lehet; azt hinni pedig, hogy szószaporítás által valamely véleményt reá erőszakolhatunk, vakmerő sértés lenne. Félre tehetném any­nyival inkább, mivel constatált minoritá­sok ellen védelmi harczot folytatni nem szokás , őket megc­áfolta már a többség ha különben nem, minden­esetre a szava­zás eredménye által. Csakhogy a hatal­mat jelenleg kezelő államférfiak épen tör­ténetesen sem nem felelősök, sem nem parlamentiek, és a bécsi hírlap „Abend­blatt“-ja megtanított, hogy a minoritás nézeteit elfogadni sokkal hajlandóbbak, mint a többség nézetei szerint cselekedni, a majoritások szavazásai által, tehát úgy látszik, még nem sokat nyertünk volna. „Miért is kénytelenek vagyunk, bár­mennyire sajnáljuk a drága, kimondhatla­­nul drága időt, melyet a meddő polémia téren vesztegetnünk kell, e sanyarú mun­kát kínos resignatióval teljesíteni.“ „Pe­dig bizony múlik az idő, nő a kiáltó szük­­ség, fogy a türelem is, súlyos viszonyaink nem enyhülnek a terméketlen tollharczok által, melyek mint inkább eltávolítanak a gyakorlati eredmény lehetőségétől.“ Ámbár tehát „sysiphusi munka a rög­eszméktől felszabadítani olyanokat, kik­nek politikai látkörét az elámitás mély ho­málya borítja el, kik mit nem látnak, mit­ sem hallanak, mi a világ színpadán törté­nik, mire a gyakorlati élet követelőleg int, vagy csak amúgy látják azt, mint az elméleti tanaik túlfeszítésébe és szaka­dásig fokozásába bele­illik.“ Még­is kötelességünkben áll meg kí­sérteni, hogy eloszlassuk a kételyeket, megc­áfoljuk az ellenvetéseket, felvilágo­sítsuk és tisztázzuk az eszméket, melyeket védünk. Nem azért, „hogy a politikai ábrándozókat kap­acitáljuk“, hanem azért, hogy nézeteink helyességéről, czélszerű­­ségéről és gyakorlati szükséges voltáról számot adjunk. Hogy ezen feladatnak megfelelhessek, kénytelen leszek a „Magyar Világ“-ot el­téréseiben is követni és elemezni mind­azon állításokat és példákat, melyeket fel­­hoz, habár szorosan a vita tárgyára nem tartoznának is, a­miért az olvasótól előre bocsánatot és türelmet kérek. De vessünk elébb egy „varga betűt“ és „kanosalitsunk“ kissé a német és olasz kérdésekre. Ausztriának kétségtelenül igaza van, midőn azt állítja, hogy akár Porosz-, akár Olaszországot, annál ke­­vésbbé mind a kettőt egyszerre, megtámad­ni szándéka legtávolabbról sincs: igazsága van hivatkozni a szövetségi ad­óra, és annak minden szövetségesek irányában, úgy mint épen létezik, és mielőtt átvizs­­gáltatnék, egyenlő érvényességére; igaz­sága van akkor is, midőn a gasteini kötés stipulatióinak szoros megtartását követeli, a­miből aztán következik, hogy azon esetre, ha a háború még­sem lenne elkerülhető, felelősség őket nem illetheti. Ezt con­­testálják a diplomatai okiratok, ezt is­métlik naponként kisebb nagyobb varia­­tiókkal a hivatalos orgánumok. De mind hiába­ a porosz és olasz kormányok meg-­­átalkodva színlelik a hitetlenséget, félel­met affectálnak Ausztria szándékai miatt; hosszasan hálálkodnak, hogy ők sem ki-­­vánnak támadni, hanem kénytelenek gon­­­doskodni a védelemről; követelik tehát,­­ hogy az európai béke érdekében Ausztria rakja le fegyverét, ők pedig minden ki­gondolható ürügy­et felkeresnek hasonló ajánlkozások eredményének kijátszására. A­mi végre a szövetségi actó articulusait illeti, azt mondják, hogy azokat előbb revideálni kell, és revideálni porosz ér­dekben, tettleg érvényesek csak akkor lesznek Poroszországra nézve, mely kü­lönben készebb a szövetségből is kilépni stb. Ezen Machiavelli ál­ráskodás annyira megy már, hogy képes a leghidegebb ál­­lamférfiú keblet is indignatióval és ke­serűséggel eltölteni, tekintve pedig a kö­­­rülményeket, melyek, mint a bécsi lapok részletesen megírják, Ausztriára minden oldalról reá nehezedtek, a legerélyesebb­nek bátorságát is megzsibbasztani. Fordítsuk most ismét „kancsalitó” sze­meinket a­ másik oldalra, és vessünk egy futó tekintetet saját ügyeink felé, tegyük Ausztria helyébe Magyarországot, a po­rosz és olasz kormányok helyébe a biro­dalmi kormányt, azután húzza meg a pár­vonalat kiki magának, és habár minden részletben nem is, de a helyzetek között meglepőleg találó hasonlatosságot fog ta­pasztalni. Kivéve azt, hogy nekünk, hála az égnek, sem idegen hatalmasságokkal, sem rosz akaratú ellenséggel nincs dol­gunk. Mi következik mind­ezekből ? Mind­ezekből az következik, hogy ha valaha bíztunk a vezénylő kormányférfiak­ jó akaratában, miszerint alkotmányos kérdé­seink szerencsés sikerrel fognak megol­datni, úgy jelenleg a legbiztosabb remé­nyekre vagyunk jogosítva, mert azon ál­lamférfiak, kik csaknem naponta fenékig ittak a porosz diplomatái harcz keserű serlegéből, legjobban képesek megítélel­ni azon kedélyhangulatot, melyben egy or­szág létezhetik, ha minden lojalitási con­­testatióira, minden kiegyenlítési ajánlko­­zásr­ra, minden oldalról, minden időben ért mindenféle variatiókban egyiránt azt felelik: „Nem­ add ide előbb törvényei­det, majd azután beszélünk!“ — Ha pedig ezt megítélni képesek, bizonyára sietni fognak, hogy azon keserűség falánkját, melynek fájdalmait ők maguk is tapasz­talták, habár csak szánalom által indíttat­va, mielőbb eltávolítsák a népek szíveiből is, mihelyt az opportunitás idejét elérke­zettnek vélik. Beszéljen tehát bármit a „Magyar Vi­lág, az én hitemet megingatni ugyan nem fogja, de, hogy ne gondolja, mintha ellen­vetéseire kedélyes ömlekezéseken kívüli egyéb válaszom nem volna; tehát kive­szem most kezéből a „botot*, melyet nem én találta® meg, hanem is, és el fogom I vele „páholni* őtet magát, természetesen csak a mennyire tehetségem engedi. — o— I " * — A „Pest. Corr.“ a közös viszonyok ügyé- I ben kinevezett küldöttség tizenötös albizottsága ; első üléséről újabban ismét oly közleményt hoz, mely hitelesség tekintetében több kifogás alá esik. Ezen ülésben Deák Ferencz által csak a következő ülések tárgyai jelöltettek ki, a nél­kül, hogy a kérdésekre véleményt mondott vol­na. S a „P. C. tárgyakat is említ, melyekről az érintett ülésben szó sem volt. Ismételve figyel­meztetjük a közönséget, hogy a „P. C.“ forrásai, legalább a közös viszonyok ügyében működő bizottság tárgyalásait illetőleg, épen nem biz­tosak. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház máj. 7-én tartott ülése (**) Elnök: Andrássy Gyula gr., a jegyzőkönyv vezetésével Tóth Vilmos bízatott meg. A közelebbi ülés jegyzőkö­nyvének hi­telesítése után elnök az időközben érke­zett irományokat jelenti be, u. m. M­e­­­á­s­z Vilmos Kőhalom városa és Konrád Mór Kőhalom szék 2 kerületének képviselőinek eredeti megbízó levelei az állandó igazoló bizott­mányhoz tétetnek át. A debreczeni, nagy­en­y­e­d­i és z­i­l­a­h­i reform, főiskolák az or­szággyűlési irományok megküldését kérik elren­deltetni. Ezen kérés elintézése az elnökre bí­zatott. U­n­g­v­á­r városa kérvénye : az ungvári kincs­tári uradalmi sérelmes bérletnek megszüntetését kérik. Barsmegyei Agkó községe az ura­dalmi hatalom alól kéri magát felmentetni. Babé, Kárafalva és Kis-Béba községe az uradalmi terhektől kérik magukat felmentet­ni. S­z­á­b­á­n György, Szodisviczi, vasmegyei helységben lakó bognármester kérelme, melyben a vasmegyei főispáni helytartó rendelete folytán a kók­ai evang­­iakola-tanitótól a kő­zegbi árva­házba erőszakkal elhurczolt, vegyes házasságban­­ született 9 éves fiának az apai hatalom alá leendő visszahelyeztetéséért esedezik. A kérvényi bizottsághoz tétetnek át. Azután elnök jelentést tett azon kikül­ I­detésről, melyben a ház által a feliratnak I legfelsőbb helyeni átadása iránt volt megbizva; ezen jelentés írásban lévén foglalva, azt a jegyző felolvasta, s tartal­mazd a két ház elnökei által az elfogadás I alkalmával mondott beszédeket, valamint ő Felségének azokra adott legmagasabb válaszát, miket lapunk annak idejében szó szerint közlött. Utánna Z­e­y­k Károly szólalt fel kö­vetkezőleg : Zej­k Károly. A tisztelt ház rendelete nyo­­­­­mán több képviselőtársammal megjelentem Szé- I­kesfehérvárott, megvinni a tiszteletadóját a ko- I szoros költőnek, és jelen lenni a szobor leleple­zési ünnepélyén. Köszönetet hozok az illetőktől I a tisztelt háznak azon megtiszteltetésért, hogy I küldöttség által méltóztatott részt venni ezen ün- I nepélyen. Az ünnepély nagyszerű volt, és a I tárgyhoz illő komolysággal ment véghez. Miről a tisztelt háznak jelentést tenni köteles- s­ségemnek ismertem. A tizenkettes bizottmány jelentése te­rén a napi tanácskozás első részét, H­o­r­­v­á­t Boldizsár előadó felolvassa ezen je­lentést, foglalatja következő:­­ „Alá irt választmányt a t. feépviselőház 1. évi 1 aprilis 30-án tartott ülésében azzal bizta meg, hogy a megyék, és községek rendezése, — a co­­dificatio, — a vallás, és közoktatás, — az anyagi érdekek, — végre a közintézetek ügyében ala­kíttatni rendelt öt rendbeli bizottság mindegyiké­re nézve a tagok számát, a­melyet a választmány első jelentésében csak hozzá­vetőleg jelölt ki, határozott mennyiségben hozza javaslatba. Hogy e téren a választmány megközelítse azon czélt, a­mely a t. képviselőház előtt lebegett, s hogy t. i. a ház minden tagja részt vehessen egyik, vagy másik bizottságban, hogy egy rész­ről minden egyes bizottság a kellő szakképzett -­ség igényeinek megfelelőleg egyszerre megala­kulhasson , másrészről azonban egyes képvi­selők önkénytes beleegyezések ellenére túl ne terheltessenek ; a választmány a képvise­­lőház határozatából átvette azon jelentkezési íve­ket, a­melyek ott a képviselőház határozatából a végett voltak letéve, hogy minden egyes tag ama bizottmányt, a­melynek munkálkodásában részt venni óhajt, kijelölhesse. Ezen ívek áttekintése után a választmány az egyes bizottságokhoz jelentkezett képviselők nagy számánál fogva azon megállapodásra jött, hogy a tagok számát mindegyik bizottságra nézve feljebb kell emelnie, mintsem azt a vá­lasztmány eredeti jelentésében javaslatba hozta volt. E szám meghatározása körül a választmány tekintettel volt arra : 1) hogy azon képviselők is, a­kik épen nem jelentkeztek egyik vagy másik bizottságba, be­osztathassanak ; 2) hogy a jelentkezettek közül senki oly bi­zottságba ne soroltassák, a­melyhez magát be nem jegyezte; 3) hogy azok, a­kik egynél több bizottsághoz jelentkeztek, ezek közül legalább egybe besorol­­tathassanak. Ellenben azon képviselőket, a­kik még igazol­va nincsenek, a választmány számba nem vehető, s ezekre nézve a választmány véleménye az, hogy az ezentúl igazolandó képviselők számára a jelentkezési io­ők nyitva hagyatván, azok pót­lólag választassanak be egyik, vagy másik bi­zottsághoz. E szempontokat tartván a választmány szem előtt, a jelentkezési ívek pontos egybevetése után : I. a községek és megyék végleges rendezése tárgyában választandó bizottsághoz 108 tagot; II. a codificatióra kiküldendő bizottsághoz 95 tagot; III. a vallás és közoktatás ügyében alakítandó bizottsághoz 71 tagot; IV. az anyagi érdekekre nézve választandó bizottsághoz 100 tagot; V. a közintézetek ügyében működendő bizott­sághoz 53 tagot hoz javaslatba. Egyszersmind az eredeti jelentkezési íveket a választmány ezennel a ház asztalára leteszi. Pest, máj. 6. 1866. A választmány nevében : Horváth Boldizsár, bizottsági jegyző.“ Némelyek ezen jelentésnek azonnali elfogadását, mások annak későbbi tár­gyalás végetti kinyomatását kívánták. Deák Ferencs. A mi jelentésünkben semmi sincs, a­mi iránt a háznak határzatára szükség lenne, mint az egyes küldöttségek számának meghatározása , ez pedig valami különös tárgya­lást nem kivált. Erre a ház most is kimondhatja, hogy igenis, ezt a számot elfogadja, és még hozzá­teszem, hogy még igen nehéz volna, a mélyebb részletekbe bele­menni, mert az egy kissé el­omplicált dolog. A ház kimondotta azon óhajtását, hogy a háznak minden tagja valamely bizottságban működjék s ez okból elhatározta, hogy minden tag, a­ki akarja, írassa be magát egy, vagy ha úgy tetszik több bizottságba. Ezt nem azért tette a ház, hogy a­kik magukat vala­mely bizottságba beíratták, azokat épen azért más bizottságba tegye. — Idő tehát com­­binatio kellett, és ennek eredménye a szám­nak meghatározása. — Csak például hozom fel, hogy a megyék és községek rendezésére kiküldendő bizottságba eredetileg 70—80 ta­got hoztunk javaslatba. De miután 210 é­s egy­néhány tag jegyeztette fel magát ezen bi­zottságba, valamennyien pedig ezen bizottság­ban helyet nem foglalhatnak, igen természetes, hogy fel kellett emelni azon számot; ezt pedig, ha jól emlékszem, 108-ra emeltük. Ehhez com­­binatio szükséges, ebbe tehát combinatio nélkül bele sem szólhatunk. Azt vélem, a háznak töké­letesen mindegy, akár 105, akár 108 határozta­­tik. A ház tehát ez ajánlatba hozott számot egy­szerűen elfogadhatja, vagy pedig kimondhatja, hány tagot kíván megválasztatni. A bizottság javaslatának kinyomatása annyi­ban nem lesz helytelen, hogy a választók mind­­egyike lássa, hány tagot kell az egyik, hányat a másik bizottságba választani. A határozatot te­hát most is kimondhatjuk, és a választás idejét kitűzhetjük. A választás idejére is megmondom véleménye­met. (Halljuk.) Minthogy öt bizottságot , ezekbe tán 400, vagy nem tudom hány tagot kell válasz­tanunk, ez az egyes képviselőknél is több com­­binatiót és kölcsönös értekezést kíván. Azt hi­szem, e kölcsönös értekezésekre legalább is 2-3 nap szükséges. Ma hétfő van, keddet és szerdát természetesen tanácskozási időre kell számíta­nunk ; csütörtökön ünnep van, így tehát a vá­lasztást péntekre lehetne kitűzni; de ezzel azért nem nyernénk semmit, mert a jegyzőknek arra, hogy a beadott szavazati jegyeket összeszámít­sák, egy napot kell engednünk. Szombaton kel­lene tehát a szavazatokat összeszámítani, de vasárnap megint rendesen nincs ülés. Azért azt hiszem, legczélszerűbb volna, ha szombaton ad­nék be a szavazati jegyeket, a­melyeket vasár­nap a jegyzők összeszámítván, a választás ered­ményét hétfőn ki lehet hirdetni. Véleményem szerint tehát a választást szombatra lehetne ki­tűzni, addig elég idő is lesz a tanácskozásra. (Általános helyeslés.) A közhelyesléssel fogadott indítvány értelmében határoztatott, hogy a bizott­mány­­javaslat az öt bizottmány választá­sánál — mint a ház megállapodása tekin­tetik,­­ hogy ezen választások megtételére a ház szombaton, május 12-én országos ülést fog tartani. A napirend második részét igazolási tárgyak képezék. Király­i Pál előadó olvassa dr. Sik­­lóssy Károly, Mohács kerületi képviselő választatásáról, s az ellene benyújtott óvás­ról szóló bizottmányi jelentést; a bizott­mány a jegyzőkönyvet rendben találván, a választás érvényessége e­len tett kifo­gásokat pedig nem látván semmi bizonyí­tékokkal igazolva, e tekintetből ezek mel­lőzésével Siklóssy Károlyt a szabálysze­rű napok fentartásával igazolandónak vé­leményezi, s e véleményt a ház egyhangú­lag elfogadja. Ezután elnök jelenti, hogy a ház Sze­­rém megye kérvényére, melyben a szerb congressus határozatait tárgyaltatni kí­vánja, akkor azon határozatot mond­ ki, hogy ezen óhajtást figyelembe úgy ve­hetné, ha a kérdéses határozatok birto­kában lennének. Szerém megye e nehéz­ségen segítendő, a mondott congressusi határozatokat megküldi, de minthogy ezen okmány szerb nyelven van fogal­mazva, magyarra fordítása, s azután ki­nyomatása iránt kell intézkedni. Ghiczy Kálmán: Felemlíti, hogy azon idő­ben, midőn Szerém megye folyamodása a ház elé került, a nemzetiségi bizottság még nem volt kiküldve. Minthogy pedig a ház ezen folyamo­dást a kérvényi bizottsághoz, melyhez szorosan is tartozik, utasítani nem akarta, nézete sze­rint igen helyesen történt, hogy egyszerűen kinyomatását rendelvén el, magának a to­vábbi tárgyalást fenntartotta.­­ Miután ma most a nemzetiségi bizottság ki van küldve, itt pedig oly iratok és kérvények megbírá­­lása forog szóban , melyek a nemzetiségi ügygyel összeköttetésben vannak, indítványoz­za, hogy a ház Szerém megye folyamodását a hozzácsatolt mellékletekkel további tárgyalás vé­gett a nemzetiségi bizottsághoz utasítsa. (He­lyeslés, felkiáltások , és a vallási bizottsághoz.) Igenis, és a vallási bizottsághoz. A ház helyeslésével találkozott indít­vány közakarattal elfogadtatott, s így a szerb congressus iratai felhasználás és véleményezés végett a nemzetiségi bizott­mányhoz utasíttattak. A napirend kimerítve lévén, elnök az ülést azon kijelentéssel oszlatja el, hogy a közelebbi ülés szombaton, május 12-én fog tartatni. Vörösmarty szobrának leleplezése. A Vörösmarty szobor felállítása által már a negyedik emléket emelé a kegyelet a magyar nemzet költőinek. Első a niklai ü­nnepély vala, mely 1860-ban Berzsényi emlékét állita föl, má­sodik a Kisfaludynak,­ harmadik a Kölcseynek emelt emlék, és negyedik a jelen ünnepély, me­lyet Békérmegye birtokosai és Székes-Fehérvár derék lakossága rendezett A Vörösmarty szobor emelésének eszméje 1860 ban kelt, midőn a niklai és füredi Kisfaludy ünnepélyről visszatérő akadémiai küldöttséget Fehérvárt megvendégelvén, Zichy Jenő gróf szót emelt, s a Vörösmarty szobor eszméjét meg­­pendité. Az eszmét lelkesedéssel fogadták, s ima pár év alatt az ige testté lön. A szoborra megkí­vántató összeg a megyei birtokosok, köztök je­lentékeny összegekkel és fáradozással a Zichy grófok és a városi lakosság áldozatkészsége foly­tán összegyűlt, és a szobor ifj. Vay Miklós báró, szép tehetségű szobrászunk mintázása után Fernscorn bécsi nagyhírű szobrász műön­­tödéjéből kikerülve, május 6-án, vasárnap a nagy költőt megillető díszes ünnepélylyel leleplez­tetek. A fényes ünnepélyt országossá és nemzetivé tette a képviselőház küldöttségének, az akadé­mia, Kisfa­udy társaság, egyletek és intézetek küldöttségeinek megjelenése. Budáról vasárnap reggel roppant hosszúságú vonaton két mozdony szállíta az ünnepélyre me­nőket, köztök a képosztóház küldöttségét, mely állott Zeyk Károly elnök, Kiss M., Tun­y Gerg., Stephanides H., Vécsey, Kiályi P., Csorda B., Vojnics L., Szemző N., Lukmich M , Kende K., Dom­hidy, Patay Istv., Perczel B , Sárközy Jó­zsef, Csiky L., Salamon L., Jekelfalmy L., L­ász K., Domokos L., Szirmay Gerg., Gajságó L., gr. Mikó Imre, Lónyay M., Tóth L., Lator G., gr. Zichy Jenő, gr. Zichy Nándor, b. Miskeimre, b. Vay Sándor, b. Vépney József, Dettrich Zs., Pillér G., Bujanovich L., Hosszú J., Glatz Ant., Dózsa Elek, Szabadffy, Siklósy K. képvise­lőkből. 9 órakor a fehérvári pályaudvarba megérkez­vén, itt a városi küldöttség élén Zsömböry Ede, fehérvári főbíró fogadó üdvözlő beszéddel az érkező országos küldöttséget, mire Zeyk Károly képvise­lházi ale­nök válaszolt. Innen a készen álló kocsik nagy száma szál­lásaikra szállitá a küldöttségi, irodalmi és más vendégeket, s a szives házi­gazdáknál pár perczig pihenve, a különböző testületek az ünnepély so­rát megkezdő isteni tiszteletre m­ntek, melyen Rezucsek zirczi apát végzé a szolgá­latot. A rövid isteni tisztelet után az ünnepélyes menet elől az ország, a megye és a város színeit viselő lobogók, kardos országgyűlési és helyi ifjúság vezetése mellett, az ünnepély színhelyére, a Vörösma­rty­ térre indult. A téren deszkakerítés emelkedett, melynek oldalain kétfelől félkörben emelvény, s rajta szá­mozott ülések, a szobor körül két oldalon díres lombsátrak a küldöttségek, főméltóságok és az irodalom képviselői számára.­­ A bejáratot lombozatos és lobogós diadalív képezé, s vala­mint az egész kerítés, úgy a téren levő épületek is lobogókkal diszitve, díszes közönség f­oglalá el az ablakokat, s a téren emelt állványokat. Miután helyét mindenki elfoglalta volna, meg­kezdődött az ünnepély Kölcsey hymnusával, melyet a dalárda énekelt. Most felállott Zichy Jenő gróf, mint a szo­boregylet elnöke a szobor előtt emelt sz­ószéi­re, — melyen Vörösmarty műveinek díszkiadása állt nemzeti szalaggal átfűzve, rajta koszom é­s a következő beszédet mondá: . Tisztelt honfitársaim ! „A magyar nemzet szellemi fejlődése történeté­ben tán alig létezik szebben hangzó név, mint ama férfiúé, kinek emlékezete örökítésére a mai ünnepélyre ÖsSzesereglettünk. „Nemes Fehérmegye érdemdús polgárát di­csőítendő vala — és az egész nemzet, a haza összes lakói csatlakoztak e magasztos törek­véséhez. „A nemzetek történelmét és azok fokozatos gyarapodását a kard és a toll felváltott szerepben szokta megállapítani. „Magyar hazánk fenntartói, a hadi szerencse változatos küzdelmei közepette, egyedül nemze­tünk bátor és tántoritáatlan harczias jelleme ál­­tal tudták a honalapítók örökségét csonkítlanul megóvni; — nagyok valának a csaták, melyek az önfenntartás, a „l­é­t“ vagy „enyészet“ kérdése felett vitattak. „A Zrínyiek, Hunyadiak és számtalan más, hazai történelmünk emléktáblájára és a háláda­­tos utókor felejthetlen emlékébe feljegyzett ve­­zéreknek köszönhetjük szeretett honunk bizto­­­­sított fenntartását, hősök voltak ők a csaták

Next