Pesti Napló, 1866. július (17. évfolyam, 4859–4884. szám)

1866-07-01 / 4859. szám

149—4859. Vasárnap, július 1. 1866 17 évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok, hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők.PESTI HAPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Félévre 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre : 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 uj kr. Bélyegdij külön 30 uj kr. Nyílt­ tér: 6 hasábos petit­sor 25 uj kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1806-iki második félévi folyamára. 9­16 flszetés ft «I.JLJ : julius—decemberi 1­2 évre 10 ft 50 kr. julius—septemberi *14 évre 5 ft 25 kr. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala.' Pi*«!, junius 30 1866. (Fk) Mig az osztrák monarchia hatá­rain belől Salzburgtól Orsováig és Krak­kótól Záráig e perczben semminemű vagy nevű nejiképviselet nem létezik, addig Poroszország fővárosában az uj kamara számára javában folynak a választások, és a porosz tábornokok az általuk meg­szállott kisebb német államokban fennen hirdetik, miszerint a sodrukból kiforgatott politikai hatóságok újjászervezése után tüstént hozzá kellene látni a német parla­mentbe küldendő követek megválasztásá­hoz. E két tény némileg ellentétben látszik állani azon jellemzéssel, melyet tegnap­előtt a porosz politikát illetőleg adtunk, és lesznek talán, a­kik így okoskodnak: tökéletesen igaz, hogy Vilmos király se nem messzelátó, se nem szabadelvű feje­delem, hanem vak eszköz első minisztere kezében, de ezen első miniszter — a há­ború alatt is népképviselet egybelépteté­­sére törekedvén — az eddiginél liberáli­sabb útra látszik térni, s ha ugyanezen útra vezeti a maga felséges urát is, előt­tünk bizony közömbös lehet az, váljon ő felsége tudatosan vagy tudatlanul kö­veti-e a szabadelvűség ösvényét; — a politiká­ban nem az indokok döntenek, hanem az eredmények! Megvalljuk, miszerint a Poroszország és Ausztria közt fennálló feszültség ben­nünket sem vakít el annyira, hogy némi érdeket ne keltene bennünk a porosz po­litika azon bátorsága, mely a harczi zaj közepett sem fél a nép képviselőinek sza­vától, nem fél tőle még akkor sem, midőn majdnem bizonyossággal tudja már előre is, hogy az új kamara többsége határozot­tan ellenzékies leend, s ámbár a mostani kormány külpolitikájával egyetért, azt még­sem fogja támogatni, mig a belpoli­tika iránya nem változik, nevezetesen mig a képviselet budget-joga el nem ismertetik nemcsak elméletben, de gyakorlatban is. Ez elismerésre pedig, ha csak Bismark gróf valami nagy meglepetésben nem szán­dékozik részesíteni a világot, eddigelé semmi kilátás nincs. Rég nem olvastunk a forma udvariassága daczára is imperti­­nensebb czikket, mint a­milyet a porosz miniszterelnök közlönye, a „Norddeutsche Alig. Ztg.4” e pillanatban dob a szabadelvű ellenzék szeme közé. Ha a német philolo­­gusok, természetbúvárok, méhészek vagy tűzoltó-egyletek közgyűléseket tartanak — úgymond — oly dolgokkal foglalkoz­nak, a mikhez értenek, a melyek tanulmá­nyaik, foglalkozásuk, hivatásuk tárgyát képezik; de a követek gyűlései, midőn az állam­ budgetjével bajlódnak, olyasmivel foglalkoznak, a­mihez nem értenek, s a­mire né­zve nem világosíthatják fel egymást, mert a­mit magunk nem tu­dunk , arra másokat sem lehet oktat­nunk, ne­mo dat, quod non habet! — Előadja aztán, mily bonyolódott egy gépezet az a mai állam, mily nehéz annak összes­­szerkezetével alaposan megismer­kedni , egy kis csavar, mely az avatatlan előtt jelentéktelennek vagy épen felesle­gesnek látszik, mulhatlanul szükséges le­het a gép rendes és biztos működésére, s az a hivatalszolga, kinek fizetését a bud­iéiból kitörli a kamra, tán nélkülözhetlen feltétele a gyom ügymenetnek valamelyik vidéken. A követek tehát ne bíbelődjenek oly ellenőrködéssel, melyre amúgy sem képesek, ott van a potsdami Rechnungs- Controlls-Behörde, mely 1829 óta őrködik az államháztartás felett, s melynek a po­rosz állam financziáinak virágzó állapotát köszönhette már oly időben is, midőn a követek hívatlan prókátorkodásáról még távolról sem volt szó. Képzelhetjük, mily elragadtatással ol­vassák a világ minden országainak reac­tionáriusai ezt a körmönfont okoskodást, s a mieink most kétszeresen fogják saj­nálni, hogy a Bismark-féle Poroszország ellen, mely belpolitikájára nézve minta­­állam az ő szemek előtt, háborút kell viselnünk. Mi pedig szintén örülünk a porosz kormánylap e sincerizálásán, mert azt látjuk belőle, hogy még mindig léte­zik azon széles árok, mely a porosz kor­mányt a porosz nép többségétől elválaszt­ja, s hogy nem ez utóbbi az, mely ellen a háború foly, sőt ellenkezőleg! A hábo­rú daczára is teljes épségében fennáll még azon benső rokonszenv a két állambeli reactió közt, mely minden hadi cordonon is túlemelkedik, de fennáll azon összhang is, mely az egymást öldöklő nemzetek li­berálisait köti egymáshoz. Oly politiká­val, mely semmi különbséget nem lát a kamara ellenőrködése és egy Rechnungs- Revisions-Bureau közt, Bismark gróf va­lóban nem fog „erkölcsi hódításokat“ tenni, s a német nemzet nehezen fog lelke­sülni a porosz conceptió szerinti parla­ment mellett, midőn az említetthez ha­sonló nyilatkozatokból némi eleszét nyer­te annak, hogy mi módon értik Berlin­ben a parlamentarismust és a népkép­viselet alkotmányos felügyelési jogát. Mindazáltal — megengedjük — nem szabad kicsinyelni annak fontosságát, hogy a porosz kormány e háborús időben sem hiszi mellőzendőnek a képviselet mű­ködését. A porosz ellenzék ezúttal sem fog va­lami gyakorlati diadalt aratni. E tekin­tetben kár volna magát illuziókban rin­gatni, de hogy szabadon nyilatkozhatik, hogy — miként mondani szokás — „ki­beszélheti magát,“ jól fog esni a népnek, s ha a kormány nem teljesíti is a sza­badelvű többség kivánatait, ha csak fellé­pése kevésbé visszataszító teend, mint ed­dig, ha az országban létező elégü­letlen­­ségnek biztossági szellentyű­t nyit, melyen át annak, habár sivitva, ki lehet páro­lognia , ez legalább aránylagos előny leend azon tompa hallgatáshoz képest, melyre különben a nép kárhoztatva leen­­dett. Szintúgy a német parlament egybelép­­tetésére tett előkészületek sincsenek min­den érték nélkül; csonka parlament leend az nagyon korlátolt jogkörrel, hanem „petit poisson deviendra grand“ — és ki tudja mi fejlődhetik még ily apró kez­detből ! Azon németországi hatalmak, melyek Poroszországgal szemben állottak, egyik kedvező perczet már elszalasztottak a po­rosz politikai sakkhúzások ellensúlyozá­sára. Az éjszaki csatatéren már megdör­dültek az ágyuk, s legalább bizonyos időre, míg döntő csatát nem vernek ott fenn, alig lesz alkalom, a politikai mu­lasztást jóvá tenni. Arról az együttes ma­­nifestumról már szó sínes, és a véres küz­delem közben annál kevésbé várható ily­nemű lépés. Vajha legalább az első nyu­galmasabb perc­ben intéztetnék őszinte, megnyugtató, örvendeztető szó a német nemzethez, mely aligha elégli azt, hogy a szövetségi katonák fekete vörös arany kar­szalagot fognak hordani. Poroszország mind a maga népét, mind a német nemzetet olyasmivel kínálgatja, a­mi magában véve semmi, de a­miből valami lehet,— ellenei csak úgy győzelmeskedhetnek rajta erkölcsileg, ha olyasmit nyújtanak, a­mi már most is valami! Az osztrák kormánynak pedig nem lehet önmagához nem intéznie azon kérdést : várjon Bis­­mark gróf mennyit nem adna értte, ha ő képes volna bármi áron is oly oszággyű­­lésre szert tenni, a­milyet mi nálunk min­den kényszerítő ok nélkül elbocsájtottak. A magyar és horvát országos küldöttsé­gek közt váltott jegyzékek. Egyik közelebbi számunkban közöttük volt a horvát ügyben kiküldött magyar országos küldöttség jelentését az ország­gyűléshez. Mielőtt a két küldöttség jegyzék­váltását közölnék, előre kell bocsátanunk, hogy a magyar országos küldöttség tagjai vol­tak : a felsőház részéről gróf Majláth Antal (egyszersmind elnök), gr. Széchen Antal, Szögyényi László és Jankovich László; a képviselőház részéről pedig gr. Andrássy Gyula, Csengery Antal ( jegyző), Deák Ferencz, b. Eötvös József, Ghiczy Kálmán, gr. Mikó Imre, Siskovics József és Sommsich Pál. A horvát országos kül­döttség tagjai pedig: Strossmayer József György püspök (egyszersmind elnök), Ce­­pulic Avelin, Klak­ Mihály, b. Kuslan Ká­roly, Mrazovic Mátyás, Perkovac János (jegyző), Prica Miksa, dr. Racki Ferencz, Smakc Bertalan, dr. Suhaj Imre, dr. Subo­­tic János voltak. Ez utóbbi küldöttség egyik tagja, Vranicany József, megvá­lasztatása után nemsokára Zágrábban meghalt. íme, következnek a két küldöttség közt váltott jegyzékek : I. A magyar országos küldött­ség észrevételei és kérdései a horvát országgyűlés 1861-ki XLII. czikkér­e: „Azon barátságos magántanácskozmányban, melyet a napokban Dalmát-, Horvát- és Tótor­szág országgyűlési küldötteivel tartottunk, mi a tisztelt urakhoz azt az őszinte kérdést intéz­tük , hogy követeléseiket, melyek tanácsko­zásaink tárgyait fogják képezni , óhajtják-e most akár részletesebben formulázni, vagy azt kívánják, hogy egyelőre azon országgyűlési határozat felett értekezzünk, mely a fentirt or­szágoknak 1861-ki országgyűlésén hozatott, s ő Felsége által a legmagasabb trónbeszéd alkal­mával, tárgyalás végett velünk is közöltetett ? „E barátságos kérdésre a tisztelt urak azt felelték, hogy ők mindenekelőtt az említett 1861- ki horvát országgyűlés határozatának pontjaira nézve kívánják tudni nézeteinket, s felszólítot­tak bennünket, hogy e nézeteket hasonlóul ba­rátságos magán után közöljük velök. „Mi tehát magunk között e tárgy felett be­szélgetvén, véleményünket következőleg alakí­tottuk : „Az említett horvát országgyűlési határozat azon szempontból indul ki, hogy : „az 1848. évi események által Horvát­ és Magyarország kö­zött valamint a törvényhozásra, úgy a közigaz­gatásra és törvénykezésre vonatkozólag minden nemű viszonylat törvényszerűen s teljesen megszűnt,­ kivéve, hogy a király közös, s ugyanazon koronával leend Magyar- és Hor­vátország királyává, és pedig a nemzet szabad akaratából, megkoronázandó. „Mi e szempontot nem oszthatjuk. Az 184-4­ki események a századok óta fennállott viszonyt tettleg ugyan megszakasztották, de mi e meg­­szakasztást nem tekintjük olyannak, mely kö­zöttünk és a közöttök minden múltat eltörölve, a közös királyon és közös koronázáson kivül mindenre nézve tabula rasa-t csinált volna. Min­ket határozott utasításunk és egyéni meggyőző­désünk egy iránt gátol azon elvnek elismerésé­ben, hogy közöttünk az említetteken kívül min­den egyéb viszony törvényszerűen megszűnt.­­ Gátol abban a pragmatica sanctio is, melyet a magyar korona minden országaira nézve alap­törvénynek kell tekintenünk. Nem vagyunk ide­genek a régi kapcsot, kölcsönös érdekeink te­kintetéből, czélszerűbben átalakítani, s ha Hor­vátország kívánja, tágítani , de sem jogosnak, sem kívánatosnak nem véljük minden részben új pactum felett olyképen alkudozni, hogy a lé­tezettet teljesen ignorálva, veszélyes kísérletet tegyünk a sanctio pragmaticának újjáalakí­tására. „Nem értjük tisztán az említett horvát ország­gyűlési határozatból, hogy miután, a­mint e ha­tározat mondja, ugyanazon király ugyanazon koronával, s valószínű­leg együtt és egyszerre volna magyar királylyá, s Dalmát-, Horvát- és Tótországok királyává koronázandó , miért kellene és miként lehetne két külön koronázási oklevelet szerkeszteni? Volna és lehetne e e két oklevél között lényeges különbség, s ha igen, mi történnék akkor a közös koronázással, ha az egyik ország saját jogainak biztosítására már elkészítette a koronázási oklevelet, s az iránt a koronázandó királylyal meg is egyezett, a másiknak pedig még folyvást nehézségei vol­nának a maga oklevelére nézve ? „Azt sem tudjuk magunknak megmagyarázni, hogy az említett határozat minő értelemben ve­szi e szavakat: „és pedig a nemzet szabad aka­ratából koronázandó.“ ? A­mi szabad akarat­tól függ, azt meg is lehet tagadni. Már pedig, a pragmatica sanctio értelmében, azon fejedelem­től, kire nézve a trónöröklés megnyílt, ha a tör­vény szabta feltételeket teljesíteni kész, a nem­zet a koronázást nem tagadhatja meg. „Azt is mondja az említett határozat, hogy „Horvát-, Dalmát- és Tótországot saját különös közjogi és alkotmányos alapjogain felül, mind­azon közjogok is illetik, melyek Magyaror­szágot 1847. év végéig megillették, a mennyi­ben ezek fent érintett önkormányzatának és függetlenségének sem közvetve,­­ sem közvet­lenül ártalmára nincsenek.“ Nagyon óhaj­tanék határozottan és név szerint tudni mind a külön, mind a velünk közös jogokat, melyeket Horvátország igénybe vesz, s melyeknek előle­­ges elismerését kívánja tőlünk, s óhajtanók tud­ni azt is, hogy mivel a jogoknak rendesen köte­lezettségek is felelnek meg, miként állanának jövendőre ezen kötelezettségek, miután a hatá­rozat a múltból­ csak jogok fenntartását említi, de minden egyéb viszonyt megszűntnek nyil­vánít. „Őszinte bizalommal kérjük tehát a tisztelt küldöttséget, legyen szíves minket mindezekre nézve felvilágosítani, hogy tisztán értve az ügy valóságos állását, biztosan szólhassunk és ta­nácskozhassunk ezen fennforgó kérdések mi­kénti kiegyenlítéséről. „A mi Dalmát-, Horvát- és Tótország területi kiterjedését illeti: mi e részben azon állapotot, mely az 1848 óta közbejött harczi események folytán alakult, kénytelenek vagyunk alkotmá­nyos törvényeinkkel merőben ellenkezőnek te­kinteni , s azt alkudozásainkban kiindulási pontul nem fogadhatjuk el. — Nem akarunk régibb történelmi fejtegetésekbe bocsátkozni, mert azt hiszszük, hogy ily fejtegetések kölcsö­nös közelítés helyett, még inkább eltávolítaná­­nak bennünket egymástól, hanem méltányosnak és jogosnak hiszszük azt, hogy midőn a tettleg megszakasztott kapocs újabb megkötéséről ta­nácskozunk, a területi épség tekintetében, a tör­vényekkel is megegyező azon tényleges állapo­tot vegyük fel tanácskozásaink alapjául, mely a megszakasztást közvetlen megelőzött időben létezett. „Mit ért az említett országgyűlési határozat Horvátországnak Muraközre vonatkozó jogai alatt, s mik azon reménybeli területi jogok, me­lyeknek Magyarország általi ünnepélyes elis­mertetését mindenekelőtt követeli ?—szintén ho­mályosak előttünk, s ezekre nézve is a horvát országos küldöttség szivességétől várjuk a fel­világosítást. „Hasonlóul őszinte bizalommal kérjük a tisz­telt küldöttséget, legyen szíves kijelölni azon bizonyos közügyeket, a­melyekre nézve a hor­vát országgyűlési határozat szerint közös lenne a törvényhozás és az ennek megfelelő legfőbb kormányzat, mert mi ezekhez csak akkor szól­hatunk, ha tudva lesznek előttünk kívánságaik vagy követeléseik. „Végre a közigazgatási, közoktatási, vallási és törvénykezési ügyek iránti törvényhozást és legfőbb kormányzatot, valamint a minden foko­zatbeli igazságszolgáltatást illetőleg azt mondja az említett horvát országgyűlési határozat, hogy ezek közöttünk szorosabb kapcsolat tárgyai nem is lehetnek Mi Horvátország szélesebb autonó­miájának nem vagyunk ellenei, de bátorkodunk a tisztelt küldöttségtől szíves értesítést kérni az iránt, hogy e tárgyakra nézve oly terjedelmű autonómiát követelnek-e, mely Magyarországgal minden kapcsolatot és érintkezést teljesen kizár ? „Ezek azok, a­miket mi, a magyarországi küldöttség tagjai, magunk közötti tanácskozá­sainkban megállapítottunk, mint oly nézeteket, kérdéseket, s illetőleg szíves kéréseket, melye­ket a tisztelt horvátországi küldöttséggel, főkép felvilágosítás nyerhetése végett, teljes bizalom­mal közlünk.“ — Aláírva : „Csengery Antal, az országos bizottság jegyzője.“ Így lehetővé tettük számtalan mocsaraink tetemes részének kiszárítását. Tiszánk szabályozása által mértföldek­re terjedő területeket ragadtunk ki a viz hatalma alól, melyek most viz után eped­nek, hol az ennek folytán beállott fahiány miatt csekély számra olvadt gulyáink és méneseink végképeni megsemmisülésnek néznek el­be. A Hány lecsapolása és Marczal szabá­lyozása pár százezer holdnyi területen a növényzetet tették tönkre, elvonván tőle, valamint az egész környéktől, az éltető­­elemet, mely a különben is könnyen hej­yü­lő tőzeges fekete homok talajt a túl­­yos megmelegedésben mérséklő. A szénaterméseknek ez által vége lett azon rábaközi gazdák, kik annak ely évenként nyolcz, tíz, tizenöt, húsz őst állíthattak a híres győri lóvásárokra, mos­t alig kaszáltathatnak annyit, mi egy pár ló kiteleltetésére elégséges. Vetett takar­mánynyal pedig hiában tettek kísérletet, mert nem sikerült. A Balaton, hazánknak ezelőtt legszebb ékessége, halhatatlan emlékezetű dicsőült nádorunk intése daczára, egy vaspálya­­társaság szeszélye miatt, mely költségkí­mélés tekintetéből síneit az ártérre ra­katta, le van csapolva, mi által a csakis saját hasznára tekintő társaság a Balaton­­melléknek szivetét vágta ketté. Nem mér­sékli már többé a háborgó elem hűvös szellőjével sem a nyári nap hevét, sem a tél dermesztő hidegét; csendesen viseli magát szű­k határai közt, mint börtönre kárhoztatott fogoly. Nem az a nap süt itt most az égen, mely azelőtt ragyogott.­­ Szomorú napok hosszú sora köszöntött be az egész vidékre, melynek patakjai, forrásai, kutjai egymásután száradtak ki. A föld kebelébe mindegyre jobban vis­­­szavonul a víz, s a felszínen a szárazság­­ miatt kihal a birtokosoknak egyetlen re­ménye, a szöllöze, és bátran elmehetnek koldusbottal kezükben alamizsnát kérni azoktól, kik őket ily szomorú sorsra jut­­taták. Az eső, azon arányban, mint vizeink mennyisége, folytonosan kevesbült, s most már annyira jutottunk, hogy némely vidé­keken hónapokon által sem esik, mine következtében azon vizeink is, melyeket le nem csapoltunk, kiszáradtak. így apad ki múlt évben Fertőnk, mely Dunán­tulon Bánátjának, a termékeny Rábaköznek egész vidékének szárazság miatti ny­­árra jutását okozó, a Balaton-mellékiek­hez hasonló sorssal fenyegetvén a Fertő­­melléki szöllőbirtokosokat is.­­! Látható, hogy magunk idéztük előre lassanként a sanyarú időket, (?) nem gon­­­­dolván arra, miszerint Magyarország, sa­játságos helyzeténél fogva, idegen or­szágokból érkező felhőkre, az őt környe­ző magas hegységek miatt, délt kivéve, ritkán számíthat. A természettől önmagára­­ van hagyva, hogy hozza létre azt, mi neki szükséges. Míg vizeink régi terjedelmükben voltak, ezeknek kipárolgása felhők képzésére kö­­rü­lbelől elég volt, most a felszín csekély terjedelménél fogva alig jöhetnek számí­tásba. Honnét képződjenek tehát a felhőkhöz megkivántató párák, ha mind folyóink, mind tavaink úgyszólván üresek ? Talán ama felsőbb helyről elrendelt erdősítéstől várjuk időjárásunk helyreállítását, mely­nek eredménye aligha több a semminél ? — miután fa csak ott tenyészik, hol kellő­­ nedvben nincs hiány.­­ Tudjuk, mily keveseknek jutott addig eszébe az erdősítés, míg vízbeség volt, holott akkor lett volna tulajdonkép annak ideje, és csak később a lecsapolásé. Most nagy részt hiában ültetünk, mert cseme­téink a forró nyarat és kemény telet a szárazság miatt ki nem állják. Feltéve azonban, hogy kiállják, mikor lesz ezek­nek kívánt hatásuk ? Bizonyosan csak utódaink korában. Ha addig szomjaztatjuk földeinket, akkor jó éjszakát mondhatunk Magyarországnak. Nem erdő, hanem mindenekelőtt víz kell az Alföldnek. Vissza kell neki ad­nunk éltető elemét, melyet tőle meggon­dolatlanul elvontunk, s arra kell töreked­nünk, hogy nagyobb tömegű folyóink sík­jainkon csatornák által szétoszlatva, tel­jesítsék azt, mit azelőtt nagy területű ta­vaink és mocsaraink kipárolgás által esz­közöltek. Akarjuk, hogy hazánk egén az áldásos felhők ismét feltűnjenek, ne eresz­­szük szabad folyásra vizeinket, hanem azon legyünk, hogy azok korlátozva, czél­­jaink kivitelében eszközül szolgáljanak.­ De ily csatornák létrehozására sok idő és sok pénz szükséges, pedig nekünk sem Netmig szó a szárazság okairól és el­hárításáról.*) A rendkívüli éveknek rendesekké vál­tozása felett méltán aggodalom szállhatja meg keblünket, tekintve a régebbi száraz esztendők ritkaságát a mostaniakhoz ké­pest. Hogy igy fog-e ez tovább is tartani ? — arra, úgy látszik, nem igen számítunk, bár a már több, mint egy évtized óta inkább száraz, mint nedves időjárás nem­csak gondolkodásra, hanem cselekvésre is elég okot szolgáltathatott volna. Igaz, fogják sokan mondani, de paran­­csolhatunk-e az időnek, hogy kedvünk szerint járjon, tudunk-e felhőket terem­teni, hogy telünk havas, nyarunk esős legyen, s ne uralkodjék hazánk tevein szi­bériai hideg és szaharai forróság ? Én azt hiszem, mindez, nem tartozik a lehetet­lenségek közé, ha figyelembe veszszük az okokat, melyek lassanként a jelen sa­nyarú helyzetig, juttatók hazánkat. Mert ha a felhőket minden tekintet nélkül az időjárásra, csupán egyes vidékek és birto­kosok haszonlesésének kielégítése végett, mocsár-lecsapolás és folyószabályozá­sainkkal hazánk egéről úgy­szólván kész­akarva száműztük; kényszerítve vagyunk, hacsak végkép tönkre jutni nem akarunk, oly intézkedéseket tenni, melyek azok pótlásául szolgálnak, nevezetesen öntöző csatornák létesítésére, hogy ezek által a felforgatott régi viszonynak helyreállítá­sát lehetségessé tegyük. Ha végig­tekintünk azon számtalan ér­vágáson, melyeket hazánk testén néhány évtized óta a legújabb időkig folytattunk, nem fogunk csodálkozni a bekövetkezett szomorú eredmény felett, mely­­bennünket már végbukással fenyeget. Kiindulási pontul kétségkívül a Vaskapu szikláinak széthányatását vehetjük fel, midőn Dunánknak szabadabb folyást en­gedvén, előbbi vízállását, valamint a be­le ömlő folyókét is alább szállítottuk, s *) Az 1813-ki Aszály óta e kórdós gyakran foglalkozató szakembereinket, s minthogy mostani nyárszakunk szintén a mostohábbak közé sorolható, egészen ter­mészetesnek található a kardós vitatásának folyta­tólagos megkezdése Lapunk egyik feladata az esz­mecsere közvetítése révén, közöljük e dolgozatot a­nélkü­l, hogy az abban elmondottakat a lap elfoga­dott nézeteinek akarnók tekintetni. S­z­e­r­k. )

Next