Pesti Napló, 1866. július (17. évfolyam, 4859–4884. szám)

1866-07-24 / 4878. szám

17. évi folyam 168 4878. Szerkesztős! iroda: F­eneziek tere 7. «Am. 1. emelet. E Up szellemi részét illeti minden költemény a szerk­esztőségbel intézendő. Bérmentelleű lev*le k csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­ hivatal: Ferencxiek tere 7. uim fóldsiiat A Up anyagi rín­yt illeti! köz­­lemények (elöűzetési pént, ki­adás körüli panaszok, hirdet­­mények) a kiadó­ hívatalhoz in­­tézendők. Elö­zetési feltételek: Vidékre, poétán : rHz helyben, házhoz hordva: Félésre . . 10 frt 50 kr. o. é. Érnegyedre : 6 frt 25 kr. o. i. Hirdetmények dija: 7 haskho.­­titnor egyetem­ hirde­tésnél 7 nj kr. Bélyegé­t külön Ső njkr. Nyílt-tér: 5 hasihoz petit­aor 85 nj kr. Pest, julius 23 1866. □ Az alexandriai dynastia alapítójáról megjegyezte a történészet, hogy uralko­dása azért volt szerencsés, mert több­re becsülte a fél sikert az egésznél. III. Napoleon hasonló eljárást követ. Midőn Sebastopolt bevette, s a világ hinni kezdé, hogy Oroszország megron­tásáért Lengyelország felmentésére siet, e a helyett, az angolok nagy boszanko­­dására, rögtön megbékélt Sándor czárral. Később, midőn egész Olaszországot ígérte felmenteni, a solferinoi ütközet után rögtön a villafrancai találkozást idéz­te elő, melyet a zürichi béke kísért. Most pedig, midőn az általa protegált porosz és olasz, egyik a diadal folytatá­sának reményében, a másik a megvere­­tés szégy­enétől hajtva, új csatákat kívánt vívni, legott a franczia császár minden befolyását erélyesen felhasználta, hogy fegyverszünet köttessék, s egyszersmind a békeelőzmények elfogadtassanak. Valóban rendkívül érdekes a közelebb­ről elfogadott 5 napos fegyverszünet rö­vid történetét szintén vizsgálat alá venni. A „Moniteur“ folyó hó 19-ei száma, felhasználván azon alkalmat, hogy néhány német hírlap úgy vélekedett, miként Na­póleon Ausztria érdekében fegyveres közbenjárást szándékozik megkísérteni, kinyilkoztatja, hogy a franczia császár, „csak diplom­atiailag járt közben, azon re­ménytől áthatva, hogy Európa nyugalmának helyreállítását eszközölheti, s befolyásával azon érdekek megvédésére szolgálhat, melyek ve­szélyben forognak. Az ő ereje azon bizodalom és barátság által van feltételezve, melyet iránta a hadfolytató felek tanúsítanak. Ő nem akart egyikek ellen is fenyegető eszközökhöz nyúlni, melyeket különben sem tartott szüksé­geseknek szavai súlyának emelésére, és a­me­lyek új bonyodalmakat idézhettek volna elő. „A porosz, mielőtt a fegyverszünetbe egyeznék, Ausztriától a békeelőzmények elfogadását kö­veteli. Ezen pont felett folynak most a hatal­mak közti értekezések.“ A „Moniteur“­­ néhány sora tudtul adja, mikop Napóleon az európai súly­­egyen felbomlásának semmi ürügye alatt nem fogja magát arra rávetetni, hogy fegy­ver­esen lépjen fel, s ennélfogva a­ki makacsul vonakodik a békét elfogadni, e merész lépés következéseit maga kényte­len hordozni. Továbbá, a „Moniteur“ a békére vezető egyetlen útként ajánlja, hogy Ausztria fegyverszünetet a békeelő­zékekkel együtt tárgyalja és fogadja el, s ekként szánja el magát azon áldozatok­­ra, melyeket a viszonyok kényszerűsége elébe szab. A félhivatalos „Patrie“ siet — Ausztria megsz­elidítését szem előtt tartva — még azt is tudtul adni, hogy Napóleon tulaj­donkép a mostani német mozgalmaknak, sőt magának a német egységnek is, bámu­lja és barátja. „A császár — így szól a „Patrie“ — magas szempontra emelkedvén, azon eseményekben, mely­ek Németországot vérbe borítni szándékoz­nak, más okot tud feltalálni, mint a porosz és osztrák közti versenyzést. Ő látta, hogy a ziva­tar, mely kitört, Németország minden élő erejé­nek eredménye, elismerte, hogy a győzelem, bármely zászlóhoz csatlakozzék az, sorsszerűleg fog egy német birodalmi forradalmat előidézni. Németország e válság alatt kielégítni törekszik nemzeti vágyódásait, melyek kényszerítik poli­tikai szerkezetét új alapokra fektetni, szóval Németország most oly nagy politikai forradal­mat indított meg, mely­­hez képest a fejedelmek jogai és érdekei csekély fontosságúak. Vannak német írók, kik a franczia közbevegyüléstől fél­nek ; mi határozottan visszautasítottuk e bizo­­dalmatlanságot a franczia politika iránt, s most a „Moniteur” kötelezve érzi magát megc­áfolni e gyanításokat.“ Ezen hivatalos és félhivatalos czikkek az erkölcsi kényszerítés leghatékonyabb eszközeit vették igénybe. Bel­őlük a felek, s különösen Ausztria azt vehette ki, hogy ha most nem köttetik béke, Napóleontól többé semmi jó szolgálatot ne várjanak, mert ő a német forradalmat tulajdonkép örvendetes jelenségnek tartja, nem sokat törődik a német fejdelmek sorsa felett, s e részben még a forradalmak alatt is tá­vol kezd m­inden közbevegyülési szán­déktól. Ily tüntetések kíséretében a császár formulázta azon békejavaslatot, melyre közbenjárulását ajánlja fel. Reuss herczeg 20-kan este már az­zal a porosz királyhoz megérkezett. A fel­ételeknek Victor Em­anu­ellei köz­lése Napoleon herczegre bizatott, ki azért utazott Fiorenebe. A tegnapi­­ viratból pedig arról érte­sülünk, hogy Ausztria is már a békefelté­telek birtokába jutott, s az ötnapi fegyver­szünet elfogadására magát rászánta. P­o­z­s­o­n­y, júl. 22. A pozsonyi csata ma reggel 7 órától mintegy délutáni 2 óráig tartott, midőn annak a közbejött 5 napi fegyverszünet vetett véget. A poroszok Stomfa körül voltak, a mieink pe­dig Besztercze, Lámát­s, Hidegkút és a pozsony határbeli zerge hegyet tartották megszállva. Reggel a mieink épen enni akartak, mi­dőn az ellenségi ágyuk megdördültek. A mi tüzérségünk, mint mindig, itt is igen jó volt,­ hanem a poroszok szinte — mint rende­sen — itt is túlnyomó erővel voltak, és mint többnyire itt is csellel éltek, s ez­által előnyben látszottak lenni. Az ágyutü­zelés előtt ugyanis dél felé (11 óra­kor) hátrálni kezdtek, s visszavonulás után a mieink jobb szárnyát a zergehegyen át megke­rülvén, észrevétlenül előbukkantak az erdőből, s a mieinket gyufapuskáikból golyózáporral üdvözlék.­­ Porosz katonák beszélik, hogy ha a csata még egy óráig tart, ők a mieinket már a másik szárnyon is bekerítették volna. A fegyverszünet után barátságos üdvözlések közt vonultak a két ellenséges csapatok egymás mellett él, kiki a maga állomását elfoglalandó. Biztositás-ügyi levelek. 1. A kedvezőtlen üzleteredmény, mit az osz­trák birodalmi tűz-biztositó intézetek na­gyobb része már évek óta felmutat, s ez in­tézetek egynémelyikének valóban aggasztó helyzete — sürgős feladattá teszik amaz okok kutatását, melyek nálunk e közgaz­­dászatilag annyira fontos intézetek ha­nyatlását okozzák— a­míg Német-, Fran­czia és Angolországban a biztosítási ügy egyre nagyobb virágzásnak indul. Vala­­hára tehát egy nyílt szót hallatni biz­tosító intézeteink e szomorú hanyatlásá­ról, kötelesség. A­kinek több éven át alkalma volt azok működését, és — mint egynémelyikről el­mondhatni— gazdálkodását figye­lemmel kísérni, az könnyen megmagyaráz­hatja a gonosz helyzetet, melybe egyik má­sik intézet immáron jutott. Mindenekelőtt a szabadalmazás és gyakorla­tiatlan kezelési rendszabályok — minden egészséges forgalmi élet két legfőbb ellensége — azon okok, melyek átalában Ausztriában a részvény­válla­latok nagy részét, s ezek közt különösen a biztosítási intézeteket végromlásuk felé viszik.— A minden vállalkozási szellemre felettébb zsibbasz­­tólag ható engedélyzési rend­szer és minden külföldi pályá­zat kizárása —száműzték a szabad versenyzést, a közgazdászati vállalatok és érdekek e legjobb éltető levegőjét, s az osz­trák biztosítási intézetek számát a biroda­lom kiterjedéséhez képest nagyon cse­kély mennyiségre szorították. De épen e körülmény, hogy mindig oly kevés számmal voltak, keltette fel a régibb intézetek­ben ama nem helyes törekvést, hogy a­z üzletet mo­nopolizálják, s minden új versenyzést új lenyomással és más ok­szerűtlen eszközükkel mindjárt bölcsőjé­ben megfojtsanak; oktalan eljárás, mely rendesen a régibb intézetek hátrányára ütött ki. Ha azonban — mint például An­gliában — Ausztriában is húsz-har­­mincz társulat működött volna, egyi­kük sem látta volna tanácsosnak ily vakmerőségekbe kapni; ellenkezőleg mind­egyik csakhamar meggyőződött volna, mi­szerint biztos nyereség csupán oksze­rű üzletműködéssel érhető el. A­mi meg a kezelési rendszert illeti, ez valamennyi ausztriai biztosító intézetnél nagyon c­élszerűtl­nül fejlődött ki, mert mindenütt a kizárólag pénzinté­zetektől vették azt át, egészen szem elől tévesztve, hogy a biztosítási vállalatok­nak nagyon kevés közük van a bankü­z­­leth­ez, sőt ellenkezőleg szembetűnő tech­nikai jelleget viselnek mágukon, s mel­lékesen ugyan a közönséges kereskedelmi ismeretekre is, de legfőképen gazdag ta­pasztalati kincsre kell támaszkodnak, mely a mezeigazdaság, építészet, ipar, törvénytudás, földleírás, légtünettan, sta­­tistika, sőt még a népisme tetén gyűjten­dő ; e mellett, úgy­szólván, minden egyes üzletmegkötés külön sajátságos mozzana­­t­­okkal bír, és ezért egységes veze­­t­­ést — mely egyedül képes mindent át-­s tekinteni és gyorsan végrehajtani — fel­­­­tételez, mint ez a tengeri biztosításnál, melyből pedig a többi összes biztosítási ágak egymásután származtak, régóta szi­lárdan fennálló szokás. E nézetekből in­dultak ki legtöbb új kereskedelmi törvény alkotásánál is, melyek által a részvénye­seket képviselő kormánytestület csupán a felügyelettel (ellenőrség) bizatik meg, az üzletvezetés pedig egy vagy néhány fele­lős társulati hivatalnokra ruháztatik. E he­lyett azonban, a mi biztosító társulataink­nál a vezetés és felügyelet — egymás­tól nagyon elválasztandó két feladat — ugyanazon egy képviselő-testületben kon­­fundáltatott, mely aztán a dilettantismus és bereaucratismus egy nagyon különös keverékét képezvén, ennélfogva csak oly nehézkesen és gyakorlatiatlanul mozog, hogy még a jobb erők is, melyek talán benne foglaltatnak, végre tehetlenné bé­­nu­tatnak. Ha mármost ily szervezés mel­lett a tisztán pénz­intézetek is — mint például a hitelintézet — nagyon sokat szenvedtek, mennyivel inkább többet kelle szenvedniök a felhozott okoknál fogva a biztosítási vállalatoknak. Az utóbbiaknál legelső következése ennek, hogy a végre­hajtási teendőkkel megbízott igazgatósági tagok törekvése rendszerint oda irányul, miszerint a közvetlen üzletvezetés gond­ját lehetőleg lerázzák nyakukról, s a legfontosabb üzleti műveleteket úgyneve­zett vezérügynökségekre bízzák, melyek aztán igen gyakran igazi satrapákként gazdálkodnak. Nem ritkán álltak ily vezérügynökségek élén olyan férfiak, kik minden szakisme­ret díjjával, pusztán pártfogoltatásnak kö­szönték állásukat, emellett az anyaintézet­re nézve majdnem egészen idegenek vol­tak , s a részvényesek érdekeiről csak hallomás után tudtak valamit. És ezért nem is kell csodálni, hogy köztök ezer­mesterek voltak találhatók, kik 3—4000 ft évi fizetés mellett tíz esztendő alatt öt­venezer frát vagy még többet is meg tud­tak maguknak gazdálkodni , és kik magukat azon anyagnak tartották, mely­ből a biztosítási igazgatók voltak faragan­­dók. Legnagyobb hátrányukra volt azon­ban az intézeteknek, ha vezérügynöksé­­geiket nem saját hivatalnokaik által ke­zeltették, hanem kereskedelmi c­ége­kre bízták, melyek aztán a leghihetlenebb visz­­szaélések színfalaivá váltak, melyek közt begyűlt dijpénzeknek mindennemű­reskedelmi ügyletekre való fordítása még nem a levastagabb visszaélés volt. Ily kö­rülmények közt megfogható, hogy a szer­zett üzleti tapasztalatok összegyűjtésének és statistikai felállításának a legfőbb tár­sulati igazgatás székhelyén — melynek még mindig a vállalat lelkének kelle ma­radnia — egyik intézetnél sem volt semmi nyoma. Minden vezérügynökség egészen önállólag ballagott a maga csiga­ utján; ha beütött a szerencse, jó volt, ha nem ütött be — úgy is jónak kellett lenni. Az ügyleteknek ily módon a vezetése minden­esetre kényelmes lehetett az úgynevezett vezénylő-igazgatókra nézve, ha­nem a részvényesekre nézve végromlást hozónak kelle annak lennie, annyival inkább, mert e félrelépés másikat szült, t. i. azt, hogy az ezen rosz gazdálkodásból származott veszteségek a zárszámadások­ban éveken át maszkíroztattak, mígnem végre a számjegyek nem akartak többé türelmesek lenni, s a deficit napfényre jött — de már csak akkor, mikor nem lehetett többé segíteni rajta. És most elérkeztünk a biztosító társu­latok által használni szokott zárszámadá­si műfogásokhoz, melyeknek elseje abban áll, hogy a különböző üzletágak,mint pél­dául a tűz és jégbiztosítás, a zárszámadás­ban nem tüntetnek fel elkülönítve, minek következtében még a szakértőre nézve is lehetlenné lesz csak közelítőleg is meg­ítélni a díjtartalékot. Mit szóljunk az­onban ahhoz, báremél­y társulatoknál, melyek a tű­z ésségbiztosítási ágak mellett é­letbiztosí­­tással is foglalkoznak, m­­á­r évek óta azon sajátságos körülmény áll be, miszerint az életbiztosítás eredményei a más üzletágak­­bani veszteségeket mindig je­lentékeny nyereséggel szíve­sek egészen vagy részben fe­­dezni? Egy tételt érintünk itt, melyet később kimerítő tárgyalás alá veendőnk, melyre vonatkozólag azonban már most becsúsztatjuk azon megjegyzést, misze­rint az életbiztosítási nyereség kiszámítá­sának meg­van a maga különös módja, kivált ha az intézet nagyban foglalkozik évjáradék biztosításokkal, melyek nem készpénzzel, hanem átengedett fekvősé­­gekkel fizettetnek. A­ jó véletlen aztán gyakran úgy akarja, hogy az ily és más egészen megszerzett fekvőségek, melyek­re szükség esetén természetesen szorgal­masan vétetnek fel tőkék, érdekük­ben minden egyes év végével nagyon emelkedetteknek tekintendők,­­ ily módon nevezetes nyereséget tüntet­nek elő a papiroson, mely tudvalevőleg nagyon türelmes. Nem kevésbé ruganyos eljárás alkal­­maztatik a zárszámadásban gyakran a tárczában levő oly értékpapirok árfo­lyami értékének meghatározására nézve, melyek a börze kimutatásokban mindig látszólagos árfolyamukkal tűnnek ki. E tekintetben egy társaság , mely nincs messzire tőlünk, a múlt évben a legszél­sőbb lehetőséget, sőt a leghihetetlenebbet produkálta. Ezzel azonban a biztosító társulatok hiba­lajstroma még nincs befejezve, s épen ezért ez átalános természetű beve­zető megjegyzésekhez rendelkezésünkre áll még bőséges anyag, mely közelebbi közleményünk tárgyát képezendi. Kedd, jnlius 24. 1*66. Vidék: tudósítások. Pozsony, jul. 21. Valóban nehéz időket élünk, a különösen mi, Pozsonyiak, a jövő catastropha tőszomszédságá­én még mindig szomorúbb sorsnak nézünk elébe.­­ Városunk népe a königgrätzi ütközet ma folytonos izgatottságban és feszült várakozás­ban tölti napjait. Legelsőben is ezrével hozattak­­ sebesültek, s ápoltattak az ispotályok és nyil­vános épületekben; később jöttek a cseh és morva menekültek családostól; úgyszintén az ottani császári hivatalok személyzete, a brünni General Commando stb. stb. Ezeket követte az élelmezési osztály, temérdek megrakott szekérrel, körülbelül 14 ezer szekér ment várositokon ke­resztül ; daczára az élelembőségnek, katonáink sokszor két nap sem kaptak enni, mi ily töm­e­ges összpontosításnál épen nem csodálandó. Már vagy egy hete vonulnak át városunkon a Königgrät­ból menekültek minden rend nélkül, majd pár ágya, ismét szekerek, gyalogkatona­ság és huszárok vegyest. Pár nap óta városunk valódi ostromállapotba helyeztetett; azon hírre, hogy a poroszok már Ma­­laczkára bevonultak, és Stomfához közelednek, a hivatalok megszüntették működésüket, a pénz­tárak tova intettek, a vasúti hidak felégettettek vagy felvettettek ; a városi polgárság kebelében egy biztonsági cornite alakult. Tegnap már legnagyobb feszültségben lestük az összeütközést, miután a poroszok közvetlen közelünkben voltak, ekkor azonban már a mi­eink is 10—20,60p-en biztos állásban várták az ellent. — Ma megint azt hírlik, hogy a poroszok visszavonultak volna Malaczkára, mert itt nem akadtak oly könnyen kémekre, mint Csehor­szágban. Ezen visszavonulás valódi oka azonban közeledő erős­ hadcsapatainknak tulajdonítható. A hosszas koncentrálásból mégis csak kinövi magát egy tisztességes ütközet, s pár nap alatt, úgy hiszem, elválik, várjon Pozsony Neu-Preus­­senhez tartozik-e, vagy Magyarországhoz? P u t n o k, júliusban. (Uj gyógyfürdő.) Városunk éjszak-keleti ré­szén, a várostól tiz percznyi távolságra, két gyö­nyörű szöllőhegy völgynyílásánál épen most fe­jeztetett be ama gyógyforrás a fürdő, melynek felépíttetését oly epedve várta nemcsak Putnok­­nak, hanem az egész Sajó-völgynek a fürdőkben nagyon szegény közönsége. Tudtul adjuk ezt a világnak, nem annyira dicsekedő a képen — ám­bár az efféle dicsekedés sem volna bűn — hogy városunk szintén bir egygyel ama hathatós gyógyforrások közül, melyekben édes hazánk olyannyira bővelkedik , hanem leginkább azért, hogy a magyar közönség megelégedve lássa, miszerint e ritka kincs Putnokon sem hagyatott parlagon, hanem a szenvedők javára használat­ba vétetett. E forrás vize, melynek a népről adott eddigi neve „Nádas“ volt, — megmondhatlan időtől meleg fürdésre nemcsak a helybeliektől, hanem a vidékiektől is gyakorta használtatott, különö­sen C8UZOS, köszvényes és üdülő kisebesedési bajokban, és pedig kitűnő sikerrel. Magunknak volt alkalmunk többeket, de különösen egy oly embert látni, ki folytonosan majd nyolcz évig súlyos lábfájásban szenvedvén, utoljára is e viz­­beni fürdés gyógyította be állandóul sebeit. Ily és hason sikeres esetek indították a kér­déses forrás tulajdonosát, Sipos Sámuel urat, azon elhatározásra, hogy a szenvedők és a kö­zönség használatára ott egy fürdőt építtessen. A fürdő nagy költséggel, de annál nagyobb ízlés­sel, elegantiával már készen van, s e napokban bizonyosan meg fog nyittatni a közönségnek. Hiszszü­k, hogy látogatók hiányában nem lesz pa­nasz, mert nemcsak a szenvedők, hanem a csak mulatni akarók is fel fognak itt találni minden lehető kényelmet, mert hús sétahelyek, illatos virágcsoportozatok, üdítők, frissítők stb. nem fognak hiányozni. Adja Isten, hogy e fürdőnek jövője örvendetes legyen, s hogy a t. vállalkozó úr valamint tetemes költségeinek megtérítésé­ben, úgy a megg­yógyult szenvedők hálaérzeté­ben is nyerhesse jutalmát. A víz vegytanilag még ekkoráig felbontva nem Svén, alkatrészeiről mitsem szólhatok. Csak azt említem még meg, hogy e fürdőben kádfürdők és zuhanyfürdő is lesz. Sajóvölgyi: Egronf­él élt. Pest, jan. 21.­­ Azon 20,000 ft, melyet ő Felsége a lipót­városi templom építésére évenként járulékul adományozni méltóztatott, egy helytartósági rendelet által a vallás-alapból már utalványoz­­tatott. ...................................... ■■ »g».aa * Császárné ő Felsége — mint a „P. Tage­blatt“ írja — azon óhajtását fejezé ki, hogy a budai toborzóval ne járnának el a várpalota előttt, miután ez még élénkebben emlékezteti a jelen szomorú barczi eseményekre. A Pestre 30 X) katona helyi őrségül érkezik, s a­mennyiben a laktanyák már igénybe van­nak véve, ezen helyőrség elszállásolásául az egyetem jogosztályi helyiségei, a reál­tanoda és a piaristák épületének egy része van kijelölve.­­ A sebesült Szamota köszönetet mond azon lapok szerkesztőségeinek, melyek fivéréhez intézett kérelmét közzétenni szíveskedtek. Test­vére a nyilvános felszólítás folytán Esztergom vi­dékéről sietett betegen fekvő testvérét megláto­gatni, s azt ápolás végett el is akarta vinni, de az épen kiállott amputatió még meg nem en­gedte.­­ A pesti áru- és értéktőzsde bizottmány az utóbbi harerokban sebesült vitézek részére tőzsde tagjai közt aláírást nyitott, mely e nemes czélra f­i­lyo­atot eredményezett. Ezen összeget kir. tárg­­­nokmester ur ő nmlga — az a feletti rendelke­zés rája bízatván — azon óhaja kijelentésével ■ kézbesitteté a pesti polgári választmánynak,­­ hogy az ne a kórodai ápolás alatt levő, hanem a­­ kórodából már elbocsátott, de testi sérvük ter­mészeténél fogva keresetre még nem képes had­fiak segélyezésére használtassék fel.­­ A pesti gabna-csarnok igazgat választmánya ugyan-s czélra 800 ftot gyűjtött tagjai közt. V Bnda város tanácsa most azon épületes tervvel foglalkozik, hogy a ronda Duna-partot a vele szemben levő pestivel összhangzásba hozza. A dolognak azonban egy majdnem leküzdhetlen akadálya van, az t. i., hogy ezen szépítési műve­let 600.000 ftot igényel. Valóban több, mint a­mennyivel Buda községe ez idő szerint rendelke­zik, s így egyelőre a szép terv nem egyéb prum desideriumnál.­­ A beállott öt napi fegyverszünet folytán az államvasúttársaság tudatja a közönséggel, miszerint Pest és Pozsony között a fegyverszü­net tartama alatt a közlekedés ismét helyreál­­lott. Hasonlóképen a budai vasútvonalon az áruszállítás nehézségei nagy részben megszűn­tek, s kiváltképen a hadsereg számára az élel­mezési készletek gyorsan és haladék nélkül szállíttatnak Bécsbe.­­ Pozsonyból az árvapénztárakat idehozták. A Hungaria biztosítóbank igazgatósága is szük­ségesnek látta az átharczolkodást. V Mamsz József ügyvéd és devecseri köz­­birtokos 1. hó 12-ikén élte 54 évében meghalt. Béke poraira­l . Szerkesztőségünkhöz következő adakozá­sok küldettek be : a balatonmellékiek számára 15 ft. (B­o­n­i­s­n­é); magyar sebesültek számára B­é­n­y­e­i István színigazgatótól 10 ft, a somogy­­megyei ínségesek javára, illetőleg a május hó 24 iki fagy által sújtottak részére adakoztak: Arleth József 1 ft, Begovcsevics Károly 3 ft, Bizinger András 1 ft, Chelkó Antal 1 ft, Engels Ádám 50 kr, Ergovics Uros 2 ft, Gottescha Ká­roly 1 ft, Kleber Sándor 3 ft, Morvay Antal 3 ft, Nusbaum Jakab 1 ft, Nyári György 2 ft, Ri­­bovics András 1 ft, Ringenbach József 1 ft, San­der Armin 1 ft, összesen 21 ft 5u kr. Jászkisér­­ről a Veszprém megyebeli Bél helység tűzkáro­­sultai javára 2 ft, Juhász György obstton­i huszár, ki most cselédképen szolgál 2 ft küldött sebesült huszár bajtársai számára, ehhez még egy valaki 2 ftot csatolt, mely összegeket az illető helyekre elküldtük. * Vérlázító eseményről tudósítják a „Kolozs­vári Közlöny“t Oláh Topliczáról. Egy Flora ne­vű topliczai oláh, leányát a bírónak adta át, hogy büntesse meg, mert tőle sok pénzt, neve­zetesen ezüstöt lopott. A biró el is záratta a leányt, de másnap visszaadta apjának, hogy büntesse meg .­ Flora el is vitte leányát a falu házától a piaczra, hol két kezét, nyakát egy hosz­­szú kötéllel megkötözte, s azután egy bükkfa­­rúddal ütni kezdte. A leány anyja ekkor azt tanácsolta, hogy­ a leány báránybőr ködmönét is le kell vetni, különben nem érzi az ütéseket. A leány e kegyetlenség alatt többször összero­gyott és elájult. Végre az apa megelégelte az ütleget, s a leányt a nyakáról lelógó kötélnél fog­va a községházának istálójába hurczolva , az ajtót maga után bezárta. De nem sokára ki­jött, s a kulcsosal együtt eltávozott. E vérlázító jelenetet vagy nyolc­van ember nézte, köztük a falusi esküdtek is, a­nélkül, hogy közbe léptek volna. Nem sokára visszajött Flora, bement az istálóba,­­ rögtön tele torokkal kiáltotta, hogy leánya felakasztotta magát. Az a 10 ember, a­ki azonnal betolakodott utána, a leányt a földön élt fülve látta; nyakán nem is volt kötél, de nyo­mai látszottak. Mindenki hitte, hogy apja fojtotta meg, midőn az istállóba vitte. Ez a műst hó 10 én történt, s azóta Régenből vizsgálatot rendeltek el, s ez már véget is ért. Flórát szabadon bocsá­tották. Hogy a leányon kötelet sem találtak, úgy fejték meg, hogy a babonás nép lopkodta el. Az istálóba először meni­k állították ugyan, hogy a leányt függve látták, de az esküt csak bezá­ratás fenyegetése után tették le. Flora gazdag paraszt­ember, s mint a „K. K.“ levelezője írja, a topliczai pap és biró nem sokára a sz. miklósi marhavásáron nagyban vásároltak. — A „Nemzeti kör“ választmánya — figyel­meztetéssel az alapszabályok azon szakaszára, melynél fogva a tagdíjak legkésőbb ápril hó elején befizetendők, felkéri a társulat azon t. ez. tagjait, kik a folyó 1861/1-dik. évi tagdíjaikat mindekkoráig be nem fizették; hogy a fennemli­­tett rendeletnek ez évi aug. 10 -éig akár szemé­lyesen a köz helyiségében, akár az alulirthoz intézendő levél utján eleget tenni annál inkább siessenek, mert különben a háztartással járó je­lentékeny kiadások fedezhetése végett kénytelen leend­ő választmány a késedelmezők irányában a törvények szigorához folyamodni. Pest, 1866. jul. 23. S­­­u 11 e­r Ferencz, egyesületi titkár. — A Kisfaludi­ Társaságnak hó 25- dikén tartandó havi ülésében Firduzi Sahnámé­­jának Sz­ilády Áron féle fordításából fognak ér­dekes!) mutatványok felolvastatni. Ezenkívül Tolnay Lajos a Kisfaludy Társaság által ki­adandó regényéből fog újabb két szakaszt be­

Next