Pesti Napló, 1866. július (17. évfolyam, 4859–4884. szám)
1866-07-24 / 4878. szám
17. évi folyam 168 4878. Szerkesztős! iroda: Feneziek tere 7. «Am. 1. emelet. E Up szellemi részét illeti minden költemény a szerkesztőségbel intézendő. Bérmentelleű lev*le k csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó hivatal: Ferencxiek tere 7. uim fóldsiiat A Up anyagi rínyt illeti! közlemények (elöűzetési pént, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó hívatalhoz intézendők. Elözetési feltételek: Vidékre, poétán : rHz helyben, házhoz hordva: Félésre . . 10 frt 50 kr. o. é. Érnegyedre : 6 frt 25 kr. o. i. Hirdetmények dija: 7 haskho.titnor egyetem hirdetésnél 7 nj kr. Bélyegét külön Ső njkr. Nyílt-tér: 5 hasihoz petitaor 85 nj kr. Pest, julius 23 1866. □ Az alexandriai dynastia alapítójáról megjegyezte a történészet, hogy uralkodása azért volt szerencsés, mert többre becsülte a fél sikert az egésznél. III. Napoleon hasonló eljárást követ. Midőn Sebastopolt bevette, s a világ hinni kezdé, hogy Oroszország megrontásáért Lengyelország felmentésére siet, e a helyett, az angolok nagy boszankodására, rögtön megbékélt Sándor czárral. Később, midőn egész Olaszországot ígérte felmenteni, a solferinoi ütközet után rögtön a villafrancai találkozást idézte elő, melyet a zürichi béke kísért. Most pedig, midőn az általa protegált porosz és olasz, egyik a diadal folytatásának reményében, a másik a megveretés szégyenétől hajtva, új csatákat kívánt vívni, legott a franczia császár minden befolyását erélyesen felhasználta, hogy fegyverszünet köttessék, s egyszersmind a békeelőzmények elfogadtassanak. Valóban rendkívül érdekes a közelebbről elfogadott 5 napos fegyverszünet rövid történetét szintén vizsgálat alá venni. A „Moniteur“ folyó hó 19-ei száma, felhasználván azon alkalmat, hogy néhány német hírlap úgy vélekedett, miként Napóleon Ausztria érdekében fegyveres közbenjárást szándékozik megkísérteni, kinyilkoztatja, hogy a franczia császár, „csak diplomatiailag járt közben, azon reménytől áthatva, hogy Európa nyugalmának helyreállítását eszközölheti, s befolyásával azon érdekek megvédésére szolgálhat, melyek veszélyben forognak. Az ő ereje azon bizodalom és barátság által van feltételezve, melyet iránta a hadfolytató felek tanúsítanak. Ő nem akart egyikek ellen is fenyegető eszközökhöz nyúlni, melyeket különben sem tartott szükségeseknek szavai súlyának emelésére, és amelyek új bonyodalmakat idézhettek volna elő. „A porosz, mielőtt a fegyverszünetbe egyeznék, Ausztriától a békeelőzmények elfogadását követeli. Ezen pont felett folynak most a hatalmak közti értekezések.“ A „Moniteur“ néhány sora tudtul adja, mikop Napóleon az európai súlyegyen felbomlásának semmi ürügye alatt nem fogja magát arra rávetetni, hogy fegyveresen lépjen fel, s ennélfogva aki makacsul vonakodik a békét elfogadni, e merész lépés következéseit maga kénytelen hordozni. Továbbá, a „Moniteur“ a békére vezető egyetlen útként ajánlja, hogy Ausztria fegyverszünetet a békeelőzékekkel együtt tárgyalja és fogadja el, s ekként szánja el magát azon áldozatokra, melyeket a viszonyok kényszerűsége elébe szab. A félhivatalos „Patrie“ siet — Ausztria megszelidítését szem előtt tartva — még azt is tudtul adni, hogy Napóleon tulajdonkép a mostani német mozgalmaknak, sőt magának a német egységnek is, bámulja és barátja. „A császár — így szól a „Patrie“ — magas szempontra emelkedvén, azon eseményekben, melyek Németországot vérbe borítni szándékoznak, más okot tud feltalálni, mint a porosz és osztrák közti versenyzést. Ő látta, hogy a zivatar, mely kitört, Németország minden élő erejének eredménye, elismerte, hogy a győzelem, bármely zászlóhoz csatlakozzék az, sorsszerűleg fog egy német birodalmi forradalmat előidézni. Németország e válság alatt kielégítni törekszik nemzeti vágyódásait, melyek kényszerítik politikai szerkezetét új alapokra fektetni, szóval Németország most oly nagy politikai forradalmat indított meg, melyhez képest a fejedelmek jogai és érdekei csekély fontosságúak. Vannak német írók, kik a franczia közbevegyüléstől félnek ; mi határozottan visszautasítottuk e bizodalmatlanságot a franczia politika iránt, s most a „Moniteur” kötelezve érzi magát megcáfolni e gyanításokat.“ Ezen hivatalos és félhivatalos czikkek az erkölcsi kényszerítés leghatékonyabb eszközeit vették igénybe. Belőlük a felek, s különösen Ausztria azt vehette ki, hogy ha most nem köttetik béke, Napóleontól többé semmi jó szolgálatot ne várjanak, mert ő a német forradalmat tulajdonkép örvendetes jelenségnek tartja, nem sokat törődik a német fejdelmek sorsa felett, s e részben még a forradalmak alatt is távol kezd minden közbevegyülési szándéktól. Ily tüntetések kíséretében a császár formulázta azon békejavaslatot, melyre közbenjárulását ajánlja fel. Reuss herczeg 20-kan este már azzal a porosz királyhoz megérkezett. A felételeknek Victor Emanuellei közlése Napoleon herczegre bizatott, ki azért utazott Fiorenebe. A tegnapi viratból pedig arról értesülünk, hogy Ausztria is már a békefeltételek birtokába jutott, s az ötnapi fegyverszünet elfogadására magát rászánta. Pozsony, júl. 22. A pozsonyi csata ma reggel 7 órától mintegy délutáni 2 óráig tartott, midőn annak a közbejött 5 napi fegyverszünet vetett véget. A poroszok Stomfa körül voltak, a mieink pedig Besztercze, Lámáts, Hidegkút és a pozsony határbeli zerge hegyet tartották megszállva. Reggel a mieink épen enni akartak, midőn az ellenségi ágyuk megdördültek. A mi tüzérségünk, mint mindig, itt is igen jó volt, hanem a poroszok szinte — mint rendesen — itt is túlnyomó erővel voltak, és mint többnyire itt is csellel éltek, s ezáltal előnyben látszottak lenni. Az ágyutüzelés előtt ugyanis dél felé (11 órakor) hátrálni kezdtek, s visszavonulás után a mieink jobb szárnyát a zergehegyen át megkerülvén, észrevétlenül előbukkantak az erdőből, s a mieinket gyufapuskáikból golyózáporral üdvözlék. Porosz katonák beszélik, hogy ha a csata még egy óráig tart, ők a mieinket már a másik szárnyon is bekerítették volna. A fegyverszünet után barátságos üdvözlések közt vonultak a két ellenséges csapatok egymás mellett él, kiki a maga állomását elfoglalandó. Biztositás-ügyi levelek. 1. A kedvezőtlen üzleteredmény, mit az osztrák birodalmi tűz-biztositó intézetek nagyobb része már évek óta felmutat, s ez intézetek egynémelyikének valóban aggasztó helyzete — sürgős feladattá teszik amaz okok kutatását, melyek nálunk e közgazdászatilag annyira fontos intézetek hanyatlását okozzák— amíg Német-, Franczia és Angolországban a biztosítási ügy egyre nagyobb virágzásnak indul. Valahára tehát egy nyílt szót hallatni biztosító intézeteink e szomorú hanyatlásáról, kötelesség. Akinek több éven át alkalma volt azok működését, és — mint egynémelyikről elmondhatni— gazdálkodását figyelemmel kísérni, az könnyen megmagyarázhatja a gonosz helyzetet, melybe egyik másik intézet immáron jutott. Mindenekelőtt a szabadalmazás és gyakorlatiatlan kezelési rendszabályok — minden egészséges forgalmi élet két legfőbb ellensége — azon okok, melyek átalában Ausztriában a részvényvállalatok nagy részét, s ezek közt különösen a biztosítási intézeteket végromlásuk felé viszik.— A minden vállalkozási szellemre felettébb zsibbasztólag ható engedélyzési rendszer és minden külföldi pályázat kizárása —száműzték a szabad versenyzést, a közgazdászati vállalatok és érdekek e legjobb éltető levegőjét, s az osztrák biztosítási intézetek számát a birodalom kiterjedéséhez képest nagyon csekély mennyiségre szorították. De épen e körülmény, hogy mindig oly kevés számmal voltak, keltette fel a régibb intézetekben ama nem helyes törekvést, hogy az üzletet monopolizálják, s minden új versenyzést új lenyomással és más okszerűtlen eszközükkel mindjárt bölcsőjében megfojtsanak; oktalan eljárás, mely rendesen a régibb intézetek hátrányára ütött ki. Ha azonban — mint például Angliában — Ausztriában is húsz-harmincz társulat működött volna, egyikük sem látta volna tanácsosnak ily vakmerőségekbe kapni; ellenkezőleg mindegyik csakhamar meggyőződött volna, miszerint biztos nyereség csupán okszerű üzletműködéssel érhető el. Ami meg a kezelési rendszert illeti, ez valamennyi ausztriai biztosító intézetnél nagyon célszerűtlnül fejlődött ki, mert mindenütt a kizárólag pénzintézetektől vették azt át, egészen szem elől tévesztve, hogy a biztosítási vállalatoknak nagyon kevés közük van a banküzlethez, sőt ellenkezőleg szembetűnő technikai jelleget viselnek mágukon, s mellékesen ugyan a közönséges kereskedelmi ismeretekre is, de legfőképen gazdag tapasztalati kincsre kell támaszkodnak, mely a mezeigazdaság, építészet, ipar, törvénytudás, földleírás, légtünettan, statistika, sőt még a népisme tetén gyűjtendő ; e mellett, úgyszólván, minden egyes üzletmegkötés külön sajátságos mozzanatokkal bír, és ezért egységes vezetést — mely egyedül képes mindent át-s tekinteni és gyorsan végrehajtani — feltételez, mint ez a tengeri biztosításnál, melyből pedig a többi összes biztosítási ágak egymásután származtak, régóta szilárdan fennálló szokás. E nézetekből indultak ki legtöbb új kereskedelmi törvény alkotásánál is, melyek által a részvényeseket képviselő kormánytestület csupán a felügyelettel (ellenőrség) bizatik meg, az üzletvezetés pedig egy vagy néhány felelős társulati hivatalnokra ruháztatik. E helyett azonban, a mi biztosító társulatainknál a vezetés és felügyelet — egymástól nagyon elválasztandó két feladat — ugyanazon egy képviselő-testületben konfundáltatott, mely aztán a dilettantismus és bereaucratismus egy nagyon különös keverékét képezvén, ennélfogva csak oly nehézkesen és gyakorlatiatlanul mozog, hogy még a jobb erők is, melyek talán benne foglaltatnak, végre tehetlenné bénutatnak. Ha mármost ily szervezés mellett a tisztán pénzintézetek is — mint például a hitelintézet — nagyon sokat szenvedtek, mennyivel inkább többet kelle szenvedniök a felhozott okoknál fogva a biztosítási vállalatoknak. Az utóbbiaknál legelső következése ennek, hogy a végrehajtási teendőkkel megbízott igazgatósági tagok törekvése rendszerint oda irányul, miszerint a közvetlen üzletvezetés gondját lehetőleg lerázzák nyakukról, s a legfontosabb üzleti műveleteket úgynevezett vezérügynökségekre bízzák, melyek aztán igen gyakran igazi satrapákként gazdálkodnak. Nem ritkán álltak ily vezérügynökségek élén olyan férfiak, kik minden szakismeret díjjával, pusztán pártfogoltatásnak köszönték állásukat, emellett az anyaintézetre nézve majdnem egészen idegenek voltak , s a részvényesek érdekeiről csak hallomás után tudtak valamit. És ezért nem is kell csodálni, hogy köztök ezermesterek voltak találhatók, kik 3—4000 ft évi fizetés mellett tíz esztendő alatt ötvenezer frát vagy még többet is meg tudtak maguknak gazdálkodni , és kik magukat azon anyagnak tartották, melyből a biztosítási igazgatók voltak faragandók. Legnagyobb hátrányukra volt azonban az intézeteknek, ha vezérügynökségeiket nem saját hivatalnokaik által kezeltették, hanem kereskedelmi cégekre bízták, melyek aztán a leghihetlenebb viszszaélések színfalaivá váltak, melyek közt begyűlt dijpénzeknek mindenneműreskedelmi ügyletekre való fordítása még nem a levastagabb visszaélés volt. Ily körülmények közt megfogható, hogy a szerzett üzleti tapasztalatok összegyűjtésének és statistikai felállításának a legfőbb társulati igazgatás székhelyén — melynek még mindig a vállalat lelkének kelle maradnia — egyik intézetnél sem volt semmi nyoma. Minden vezérügynökség egészen önállólag ballagott a maga csiga utján; ha beütött a szerencse, jó volt, ha nem ütött be — úgy is jónak kellett lenni. Az ügyleteknek ily módon a vezetése mindenesetre kényelmes lehetett az úgynevezett vezénylő-igazgatókra nézve, hanem a részvényesekre nézve végromlást hozónak kelle annak lennie, annyival inkább, mert e félrelépés másikat szült, t. i. azt, hogy az ezen rosz gazdálkodásból származott veszteségek a zárszámadásokban éveken át maszkíroztattak, mígnem végre a számjegyek nem akartak többé türelmesek lenni, s a deficit napfényre jött — de már csak akkor, mikor nem lehetett többé segíteni rajta. És most elérkeztünk a biztosító társulatok által használni szokott zárszámadási műfogásokhoz, melyeknek elseje abban áll, hogy a különböző üzletágak,mint például a tűz és jégbiztosítás, a zárszámadásban nem tüntetnek fel elkülönítve, minek következtében még a szakértőre nézve is lehetlenné lesz csak közelítőleg is megítélni a díjtartalékot. Mit szóljunk azonban ahhoz, báremély társulatoknál, melyek a tűz ésségbiztosítási ágak mellett életbiztosítással is foglalkoznak, már évek óta azon sajátságos körülmény áll be, miszerint az életbiztosítás eredményei a más üzletágakbani veszteségeket mindig jelentékeny nyereséggel szívesek egészen vagy részben fedezni? Egy tételt érintünk itt, melyet később kimerítő tárgyalás alá veendőnk, melyre vonatkozólag azonban már most becsúsztatjuk azon megjegyzést, miszerint az életbiztosítási nyereség kiszámításának megvan a maga különös módja, kivált ha az intézet nagyban foglalkozik évjáradék biztosításokkal, melyek nem készpénzzel, hanem átengedett fekvőségekkel fizettetnek. A jó véletlen aztán gyakran úgy akarja, hogy az ily és más egészen megszerzett fekvőségek, melyekre szükség esetén természetesen szorgalmasan vétetnek fel tőkék, érdekükben minden egyes év végével nagyon emelkedetteknek tekintendők, ily módon nevezetes nyereséget tüntetnek elő a papiroson, mely tudvalevőleg nagyon türelmes. Nem kevésbé ruganyos eljárás alkalmaztatik a zárszámadásban gyakran a tárczában levő oly értékpapirok árfolyami értékének meghatározására nézve, melyek a börze kimutatásokban mindig látszólagos árfolyamukkal tűnnek ki. E tekintetben egy társaság , mely nincs messzire tőlünk, a múlt évben a legszélsőbb lehetőséget, sőt a leghihetetlenebbet produkálta. Ezzel azonban a biztosító társulatok hibalajstroma még nincs befejezve, s épen ezért ez átalános természetű bevezető megjegyzésekhez rendelkezésünkre áll még bőséges anyag, mely közelebbi közleményünk tárgyát képezendi. Kedd, jnlius 24. 1*66. Vidék: tudósítások. Pozsony, jul. 21. Valóban nehéz időket élünk, a különösen mi, Pozsonyiak, a jövő catastropha tőszomszédságáén még mindig szomorúbb sorsnak nézünk elébe. Városunk népe a königgrätzi ütközet ma folytonos izgatottságban és feszült várakozásban tölti napjait. Legelsőben is ezrével hozattak sebesültek, s ápoltattak az ispotályok és nyilvános épületekben; később jöttek a cseh és morva menekültek családostól; úgyszintén az ottani császári hivatalok személyzete, a brünni General Commando stb. stb. Ezeket követte az élelmezési osztály, temérdek megrakott szekérrel, körülbelül 14 ezer szekér ment várositokon keresztül ; daczára az élelembőségnek, katonáink sokszor két nap sem kaptak enni, mi ily tömeges összpontosításnál épen nem csodálandó. Már vagy egy hete vonulnak át városunkon a Königgrätból menekültek minden rend nélkül, majd pár ágya, ismét szekerek, gyalogkatonaság és huszárok vegyest. Pár nap óta városunk valódi ostromállapotba helyeztetett; azon hírre, hogy a poroszok már Malaczkára bevonultak, és Stomfához közelednek, a hivatalok megszüntették működésüket, a pénztárak tova intettek, a vasúti hidak felégettettek vagy felvettettek ; a városi polgárság kebelében egy biztonsági cornite alakult. Tegnap már legnagyobb feszültségben lestük az összeütközést, miután a poroszok közvetlen közelünkben voltak, ekkor azonban már a mieink is 10—20,60p-en biztos állásban várták az ellent. — Ma megint azt hírlik, hogy a poroszok visszavonultak volna Malaczkára, mert itt nem akadtak oly könnyen kémekre, mint Csehországban. Ezen visszavonulás valódi oka azonban közeledő erős hadcsapatainknak tulajdonítható. A hosszas koncentrálásból mégis csak kinövi magát egy tisztességes ütközet, s pár nap alatt, úgy hiszem, elválik, várjon Pozsony Neu-Preussenhez tartozik-e, vagy Magyarországhoz? P u t n o k, júliusban. (Uj gyógyfürdő.) Városunk éjszak-keleti részén, a várostól tiz percznyi távolságra, két gyönyörű szöllőhegy völgynyílásánál épen most fejeztetett be ama gyógyforrás a fürdő, melynek felépíttetését oly epedve várta nemcsak Putnoknak, hanem az egész Sajó-völgynek a fürdőkben nagyon szegény közönsége. Tudtul adjuk ezt a világnak, nem annyira dicsekedő a képen — ámbár az efféle dicsekedés sem volna bűn — hogy városunk szintén bir egygyel ama hathatós gyógyforrások közül, melyekben édes hazánk olyannyira bővelkedik , hanem leginkább azért, hogy a magyar közönség megelégedve lássa, miszerint e ritka kincs Putnokon sem hagyatott parlagon, hanem a szenvedők javára használatba vétetett. E forrás vize, melynek a népről adott eddigi neve „Nádas“ volt, — megmondhatlan időtől meleg fürdésre nemcsak a helybeliektől, hanem a vidékiektől is gyakorta használtatott, különösen C8UZOS, köszvényes és üdülő kisebesedési bajokban, és pedig kitűnő sikerrel. Magunknak volt alkalmunk többeket, de különösen egy oly embert látni, ki folytonosan majd nyolcz évig súlyos lábfájásban szenvedvén, utoljára is e vizbeni fürdés gyógyította be állandóul sebeit. Ily és hason sikeres esetek indították a kérdéses forrás tulajdonosát, Sipos Sámuel urat, azon elhatározásra, hogy a szenvedők és a közönség használatára ott egy fürdőt építtessen. A fürdő nagy költséggel, de annál nagyobb ízléssel, elegantiával már készen van, s e napokban bizonyosan meg fog nyittatni a közönségnek. Hiszszük, hogy látogatók hiányában nem lesz panasz, mert nemcsak a szenvedők, hanem a csak mulatni akarók is fel fognak itt találni minden lehető kényelmet, mert hús sétahelyek, illatos virágcsoportozatok, üdítők, frissítők stb. nem fognak hiányozni. Adja Isten, hogy e fürdőnek jövője örvendetes legyen, s hogy a t. vállalkozó úr valamint tetemes költségeinek megtérítésében, úgy a meggyógyult szenvedők hálaérzetében is nyerhesse jutalmát. A víz vegytanilag még ekkoráig felbontva nem Svén, alkatrészeiről mitsem szólhatok. Csak azt említem még meg, hogy e fürdőben kádfürdők és zuhanyfürdő is lesz. Sajóvölgyi: Egronfél élt. Pest, jan. 21. Azon 20,000 ft, melyet ő Felsége a lipótvárosi templom építésére évenként járulékul adományozni méltóztatott, egy helytartósági rendelet által a vallás-alapból már utalványoztatott. ...................................... ■■ »g».aa * Császárné ő Felsége — mint a „P. Tageblatt“ írja — azon óhajtását fejezé ki, hogy a budai toborzóval ne járnának el a várpalota előttt, miután ez még élénkebben emlékezteti a jelen szomorú barczi eseményekre. A Pestre 30 X) katona helyi őrségül érkezik, s amennyiben a laktanyák már igénybe vannak véve, ezen helyőrség elszállásolásául az egyetem jogosztályi helyiségei, a reáltanoda és a piaristák épületének egy része van kijelölve. A sebesült Szamota köszönetet mond azon lapok szerkesztőségeinek, melyek fivéréhez intézett kérelmét közzétenni szíveskedtek. Testvére a nyilvános felszólítás folytán Esztergom vidékéről sietett betegen fekvő testvérét meglátogatni, s azt ápolás végett el is akarta vinni, de az épen kiállott amputatió még meg nem engedte. A pesti áru- és értéktőzsde bizottmány az utóbbi harerokban sebesült vitézek részére tőzsde tagjai közt aláírást nyitott, mely e nemes czélra filyoatot eredményezett. Ezen összeget kir. tárgnokmester ur ő nmlga — az a feletti rendelkezés rája bízatván — azon óhaja kijelentésével ■ kézbesitteté a pesti polgári választmánynak, hogy az ne a kórodai ápolás alatt levő, hanem a kórodából már elbocsátott, de testi sérvük természeténél fogva keresetre még nem képes hadfiak segélyezésére használtassék fel. A pesti gabna-csarnok igazgat választmánya ugyan-s czélra 800 ftot gyűjtött tagjai közt. V Bnda város tanácsa most azon épületes tervvel foglalkozik, hogy a ronda Duna-partot a vele szemben levő pestivel összhangzásba hozza. A dolognak azonban egy majdnem leküzdhetlen akadálya van, az t. i., hogy ezen szépítési művelet 600.000 ftot igényel. Valóban több, mint amennyivel Buda községe ez idő szerint rendelkezik, s így egyelőre a szép terv nem egyéb prum desideriumnál. A beállott öt napi fegyverszünet folytán az államvasúttársaság tudatja a közönséggel, miszerint Pest és Pozsony között a fegyverszünet tartama alatt a közlekedés ismét helyreállott. Hasonlóképen a budai vasútvonalon az áruszállítás nehézségei nagy részben megszűntek, s kiváltképen a hadsereg számára az élelmezési készletek gyorsan és haladék nélkül szállíttatnak Bécsbe. Pozsonyból az árvapénztárakat idehozták. A Hungaria biztosítóbank igazgatósága is szükségesnek látta az átharczolkodást. V Mamsz József ügyvéd és devecseri közbirtokos 1. hó 12-ikén élte 54 évében meghalt. Béke porairal . Szerkesztőségünkhöz következő adakozások küldettek be : a balatonmellékiek számára 15 ft. (Bonisné); magyar sebesültek számára Bényei István színigazgatótól 10 ft, a somogymegyei ínségesek javára, illetőleg a május hó 24 iki fagy által sújtottak részére adakoztak: Arleth József 1 ft, Begovcsevics Károly 3 ft, Bizinger András 1 ft, Chelkó Antal 1 ft, Engels Ádám 50 kr, Ergovics Uros 2 ft, Gottescha Károly 1 ft, Kleber Sándor 3 ft, Morvay Antal 3 ft, Nusbaum Jakab 1 ft, Nyári György 2 ft, Ribovics András 1 ft, Ringenbach József 1 ft, Sander Armin 1 ft, összesen 21 ft 5u kr. Jászkisérről a Veszprém megyebeli Bél helység tűzkárosultai javára 2 ft, Juhász György obsttoni huszár, ki most cselédképen szolgál 2 ft küldött sebesült huszár bajtársai számára, ehhez még egy valaki 2 ftot csatolt, mely összegeket az illető helyekre elküldtük. * Vérlázító eseményről tudósítják a „Kolozsvári Közlöny“t Oláh Topliczáról. Egy Flora nevű topliczai oláh, leányát a bírónak adta át, hogy büntesse meg, mert tőle sok pénzt, nevezetesen ezüstöt lopott. A biró el is záratta a leányt, de másnap visszaadta apjának, hogy büntesse meg . Flora el is vitte leányát a falu házától a piaczra, hol két kezét, nyakát egy hoszszú kötéllel megkötözte, s azután egy bükkfarúddal ütni kezdte. A leány anyja ekkor azt tanácsolta, hogy a leány báránybőr ködmönét is le kell vetni, különben nem érzi az ütéseket. A leány e kegyetlenség alatt többször összerogyott és elájult. Végre az apa megelégelte az ütleget, s a leányt a nyakáról lelógó kötélnél fogva a községházának istálójába hurczolva , az ajtót maga után bezárta. De nem sokára kijött, s a kulcsosal együtt eltávozott. E vérlázító jelenetet vagy nyolcvan ember nézte, köztük a falusi esküdtek is, anélkül, hogy közbe léptek volna. Nem sokára visszajött Flora, bement az istálóba, rögtön tele torokkal kiáltotta, hogy leánya felakasztotta magát. Az a 10 ember, aki azonnal betolakodott utána, a leányt a földön élt fülve látta; nyakán nem is volt kötél, de nyomai látszottak. Mindenki hitte, hogy apja fojtotta meg, midőn az istállóba vitte. Ez a műst hó 10 én történt, s azóta Régenből vizsgálatot rendeltek el, s ez már véget is ért. Flórát szabadon bocsátották. Hogy a leányon kötelet sem találtak, úgy fejték meg, hogy a babonás nép lopkodta el. Az istálóba először menik állították ugyan, hogy a leányt függve látták, de az esküt csak bezáratás fenyegetése után tették le. Flora gazdag parasztember, s mint a „K. K.“ levelezője írja, a topliczai pap és biró nem sokára a sz. miklósi marhavásáron nagyban vásároltak. — A „Nemzeti kör“ választmánya — figyelmeztetéssel az alapszabályok azon szakaszára, melynél fogva a tagdíjak legkésőbb ápril hó elején befizetendők, felkéri a társulat azon t. ez. tagjait, kik a folyó 1861/1-dik. évi tagdíjaikat mindekkoráig be nem fizették; hogy a fennemlitett rendeletnek ez évi aug. 10 -éig akár személyesen a köz helyiségében, akár az alulirthoz intézendő levél utján eleget tenni annál inkább siessenek, mert különben a háztartással járó jelentékeny kiadások fedezhetése végett kénytelen leendő választmány a késedelmezők irányában a törvények szigorához folyamodni. Pest, 1866. jul. 23. Su 11 er Ferencz, egyesületi titkár. — A Kisfaludi Társaságnak hó 25- dikén tartandó havi ülésében Firduzi Sahnáméjának Szilády Áron féle fordításából fognak érdekes!) mutatványok felolvastatni. Ezenkívül Tolnay Lajos a Kisfaludy Társaság által kiadandó regényéből fog újabb két szakaszt be