Pesti Napló, 1866. augusztus (17. évfolyam, 4885-4909. szám)

1866-08-01 / 4885. szám

köse alatt. Behunyhatja e ön szemét az előtt, ami most történt? Nem láttuk-e épen most, hogy 20 milliónyi porosz 37 millió osztrákon, és egyszersmind 18 millió szövetségesen diadal­maskodott ? Az egység diadala ez. A Németországban ké­szülő egység szü­kségképen a többi fajra is ki fog hatni, s megszilárdítja az egyesülési törek­véseket. • Elég tanulmányozni az eseményeket logikai menetekben, hogy megláthassuk, hogy a törté­nelemben ugyanazon okok, ugyanazon követke­zéseket vonják maguk után. Az olasz egység a német egységet vonja maga után, ezt a többi faj egyesülése követi, és ezek egyesülése széttöri a régi Európa keretét. Azonban ne ringassuk magunkat álomban, a nemzetiségek ezen egyesülése alatt egy titok­­szerű és rémítő hatalom áll, a század legnagyobb hatalma, mely azt vezérli : a democratia. A Habsburg ház lealáztatásával nemcsak Po­roszország diadalmaskodik. A forradalom jár vele, melynek, akár akarja, akár nem, Bismark szövetségesévé vált, ez tartja őt fenn, és ez tán uralkodik is rajta. Mi lehet most Francziaország teendője ily fontos és bonyolódott körülmények közt, midőn a fejedelemségek emelkednek és buknak, a te­rületek apadnak vagy terjeszkednek, s az egye­sülés által a demokratia szelleme nagy forradal­makat készít. Ön azt mondja : „Álljon félre Francziaország, s nézze békén, hogy Ausztria és Poroszország addig üssék egy­mást, míg egyik feltétlenül megadja magát,“ — és hogy nézze békén „a német császárság alakulását, melynek úgy sem lenne sem több lakosa, sem nagyobb területe az osztrák biroda­lomnál, melynek épen ellensúlya lenne.“ És e tartózkodási politikát ön lefegyver­­kezésnek nevezi. íme ez, a­mi minket elválaszt: Midőn ön közönyösséget, én őrködést kívá­nok, s a­hol ön lefegyverkezést mond, én Fran­cziaország egész haderejének fenntartását kí­vánom. A háború iránt épen azt érzem, a­mit ön. És mint a császár mondá, csak végletekben folyamodha­tunk hozzá, Francziaország vére csak független­ségéért és befolyásáért folyhat. Ha most a sena­­tus ennek vitatásával foglalkoznék, azt monda­nám : semlegesség, de azt is mondanám, ne fegy­verkezzetek le, vigyázzatok, figyeljetek! Nem kell elsietni semmit, azonban tartsátok épebben, mint valaha, nemzetünk erkölcsi és politikai nagyságát az újonnan keletkező Európában. Nézetem szerint semmi sem lenne meddőbb és gyászosabb most, mint ellenállni a dolgok me­netének és a jelen idők szükségességének. Midőn a fajok egyesülnek, a kis államok eltűnnek, s a nagyok alakulnak, ki tanácsolhatná a háborút, hogy megmentsük a bukókat, s megakadá­lyozzuk azt, a­mi előkészül ? Nem az a hivatása Franziaországnak, hogy az ár ellen oszszék, hogy a dolgoknak oly állapotát védelmezze, melyet azok nem bírtak megvédeni, a­kiknek kötelességök vala. Azonban azzal tar­tozik magának, hogy ne semmisítse meg magát — mint ön kívánná — akkor, midőn a viszo­nyok figyelmet és óvatosságot kívánnak tőle. A­mi a jelent illeti, lehető, hogy a béke elő­­zetekből létrejövő helyzet, mely Németországot megosztva, Bajorország igazgatása alatt függet­len és önálló déli szövetséget szervez, mérsékel­ni és gátolni fogja a német egység létrejöttét, s így elnapolja azon bonyodalmakat, melyeket ily politikai forradalom idézne elő Európában. E mérséklet módot ad mindeniknek arra, hogy felépüljön, apasztja a jelenlegi izgatásokat. Jó­tékonyság lesz. Ne utasítsuk tehát vissza. Nem kell tehát sem közönyösségről, sem tü­relmetlenségről szólni. Fogadjuk el a mérsékelt kívánalmakat, hogy a túlzó követeléseket elhá­rítsuk ; lássuk előre az eseményeket, a­nélkül, hogy eléjök vágnánk, mutassunk követelést, de semminemű kisebbedést ne tűrjünk ; szóval: vár­junk és bízzunk a császár nyugodt és megfontolt akaratába: ez a hozzánk méltó magaviselet. Azt hiszem, ön is azt gondolja, hogy könnyű bízni oly uralkodóban, kiről a történelem elmond­hatja : soha sem túlozta erejét, soha sem enge­dett jogából. La Guerronniére. A frankfurti parlament 1849 ben megkínálta IV. Frigyes Vilmost Németország császári koro­nájával, de a Hohenzollern ház feje visszautasí­totta az ajánlatot; vonakodott a nép képviselői­nek kezéből elfogadni ama méltóságot, melyet nézete szerint csak Isten kegyelme és Németor­szág fejedelmei ruházhattak rá. Ámde a német fejedelmek nem voltak hajlandók önmagukat mediatizálni, s Németország egység és császár nélkül maradt. Oh pedig be­mohón nyúlt volna a boldogult porosz király keze az oly savára áhított császári korona után, csak látta volna módját hozzá juthatni. Az akkori porosz örökös herczeg, most I. Vilmos király, a német parla­mentet szögletből szögletbe hajtotta, míg a né­met nemzet képviselői a szélrózsa minden irá­nyai felé szétszóródtak, „mint a polyva a nyári szérűn,“­s Rastattban és más helyeken seregesen lövette agyon a német egység harcosait.Minde­mellett is, miután a vihar elzugott, Poroszország volt az a súlypont, mely felé a német egység elemei gravitáltak, az a Poroszország, mely Németország minden államai közt legigazabban képviselte a német nemzet értelmiségét, erejét és szabadelvű szellemét, mely tehát legsikere­sebben valósíthatá az egységi törekvést. A würz­­burgi nagy és berlini kis német törekvések vi­szályaiban senki sem kételkedett a tusa ki­menetelében. A wü­rzburgi tanakodásokban az irhásokat féltő németországi nagyobb fejedel­mek voltak a főtényezők, míg a felvilágosultabb uralkodók, közöttük a mostani porosz király szabadelvű veje, Leopold, badeni nagyherczeg, továbbá a Szász-Koburg-Gotha herczege, Ernő, és a szász weimari nagyherczeg , a nemzeti egylettel és a szabadelvű németség zömével, kis Németországgal tartottak, s a Poroszországgal kötött katonai szerződések, első lépésül tekint­hetők Németország szorosabb egyesítésére Po­roszország hegemóniája alatt. Ez így volt és igy fejlődött tovább, míg Poroszország a mostani király régenssége alatt alkotmányos­a­n hala­dott, s egy szabadelvű minisztérium őrködött Poroszország végzetei felett. IV. Frigyes Vilmos halála óta minden megváltozott. A mióta I. Vil­mos Königsbergben saját kezével vette fel „Isten oltáráról“ a koronát, és tette saját fejére, mióta a hadi szervezés és az államköltség- megajánlá­­si jog felett oly orvosolhatlan viszály támadt a népképviselőség és a korona közt, s főleg mióta Bismark gróf oly dölyfösen gázolta le a porosz alkotmánynak majdnem minden betűjét, azóta a közhangulat sok tekintetben módosult Poroszor­szágra nézve, és Poroszország sok szabadelvű párthíve elméjében komolyan merült fel az a kér­dés : váljon a­helyett, hogy Poroszország olvad­na be az alkotmányos szabadság terén az egy­séges Németországba, nincsen-e inkább az ki­tűzve czélul, hogy Németország olvadjon be Po­roszországba, még pedig a despotismus olvasztó temenczéje által ? Nem szoktunk az augsbugi „Alig. Ztg.“ politikai véleményeiben osztozni, de a Bismark gróf által oly fennhangon követelt német parlamentre nézve figyelemre méltóknak tartjuk egyik Duna melléki levelezőjének követ­kező észrevételeit : „A sarló levágja ugyan a gabonát, de közö­nyös annak érett vagy éretlen velta iránt; a kard hódít, de éretlen aratást gyűjt be, ha az anyagi hódítást nem előzte meg, vagy legalább nem követi az erkölcsi. Napjainkban négyszög mértföldekkel már nem mehetni semmire, a lel­keket kell megnyerni, különben csak török ural­mat alapítunk. A Bismark-féle politikának tehát utólagos erköcsi hódítás volna legközelebbi fel­adata, mert a megelőző csak liliputi terjedelmű államokban történt meg. Eddig azonban erre semmi más kísérletet nem látunk, mint egy né­met parlament előre tolt nevét oly határozatlan körvonalakban, hogy mindenki annak veheti, a­minek akarja. Minő jogok vannak neki szánva, Frankfurtban csak vázlatosan előterjesztett tervből csak igen hiányosan lehetett kivenni, e terv szerint úgy látszott, hogy inkább csak közigazgatási ügyek kezeléséről, mint jelen­tékeny politikai jogok gyakorlatáról volt szó.­­ Abból, hogy általános népszavazat által fog választatni, még saját jogainak külö­nös mérvű terjedelmére nézve, mint a fran­­czia példa mutatja, mit sem lehet következtetni; ehet sok ezer szavazattal is képviselőt válasz­tani, kinek azután még­sem lesz szabad valamit mondania. Az a viszony is homályos, melyben az úgynevezett német parlament a berlini kép­viselő­házhoz fog állani. Illetékességi viszályok­ban közöttük a dolog természeténél fogva nem lesz hiány, és világos, hogy e nehézség legegy­szerűbben úgy lesz megoldva, ha mindenik közö­lök minél kevesebb joggal bír. E mellett nem kell feledni, hogy a „szűkebb Németország“ most a „benső Düppelbe“ lép, s hogy e háború egyik indoka volt: külső győzelmek által egyszer­smind otthon is legyőzni az ellenzéket. Nem igen lehet feltenni, hogy a Bismark-féle politika e tekinetben nagy diadala által akár engedéke­nyebbé,akár simulékonyabbá lett volna,mint volt az előtt. Azon eszközökhöz, melyekkel e diadal­ra jutott, jól vagy roszul, ezentúl is ragaszkod­nia kell; kénytelen lesz úgy folytatni, a mint elkezdette. A vén Sallustius ezen elvet már ré­gen Machiavelli előtt állította fel, midőn e szava­kat mondá: „Imperium facile his artibus retine­­tur, quibus initio partem est.“ „Bismark és politikája mindig hasonló fog maradni magához. Bismarck épen oly kevéssé fog arra törekedni, hogy a parlamentáris szabad­ságnak proselytákat szerezzen, mint mintaképe Párisban. Ezzel aztán elesik ama felette bölcs tanács is, miszerint a „szűkebb Németországban“ mint bel­ellenzék, indirect után megint vissza­nyerjük azt a politikai rangot, melyet az egye­nes után elvesztettünk. A „szűkebb Németország­ban“ az eddigi Poroszországnak nagy szavazat­­többsége van, s az a közvetlen annexiók által még növekedni fog; ha a sorokból parlamentis ellenzék fejlődnék ki,ennek azt mondanák,hogy árulást kö­vet el a diadalmas porosz haza ellen; a katonai­lag és diplomatiailag vezérlett államok soraiból keletkezett ellenzéknek pedig az mondatnék, hogy az ellenzékeskedést a dolgok új rendje el­len nem lehet megengedni. A „szűkebb Német­ország“ parlamentje semmivel sem fog többre menni, mint azelőtt a porosz képviselőház. A katonai dictatúra oly nélkülözhetlen, mint vala­ha. Mint Párisban, úgy itt is előítélet nélkül és szívesen fognak egy egy ellenzéki embert befo­gadni, ha jelenti magát, csakhogy ez azután nem lesz többé politikai vezér, hanem politikai újoncz. A Bismark-féle politika nem képes anya­gi hódításait utólag erkölcsiekké tenni. A valódi egységnek talán még a szabadság rovására is volnának párthívei, de az egység negatívja — mert a „szűkebb Németország“ nem egyéb, mint szétszakadás — s hozzá még a szabadság el­vesztése is : e kettős veszteségből lehetetlen tart­ható jövőt kimesterkélni.“ Béke alkudozások. A „Francéiban olvassuk. A fegyverszüneti és a békeelőzeti szerződést 26-án írták alá. A négy hétig tartó fegyverszü­net ideje alatt a poroszok Csehországot és Mor­vaországot megszállva tartják. Olaszország követni fogja Poroszország pél­dáját a fegyverszünetet és békét illetőleg, minta fegynyugvással is történt vala. Sőt arról is érte­sülünk — folytatja a France — hogy túlzottak azon hírek, melyek Olaszország követeléseiről s a nehézségekről szóltak. Hátrább írja a France, hogy Poroszország és Ausztria közt a békét valószínűleg Nikolsburg­­ban kötik meg. Míg a „Memorial diplomatique,“ melyet Metternich sugalmazott lapjának tarta­nak, azt mondja, hogy az eddigi diplomatiai szo­kás szerint a megállapított békeelőzeteknek nyilvános szerződéssé alakítása végett összeülen­dő conferentia semleges területen fog megtartat­ni, és pedig valószínűleg Svájcz valamelyek vá­rosában. Azt is hallja a Memor. dhpl., hogy a bécsi ka­binet és a déli német államok közt létesítendő szövetségnek, mely Ausztria elnöklete alatt ala­kul,­­ alapjait már megállapíták az illető álla­mok. Pfordten van megbízva azzal, hogy a Ni­­kolsburgba gyűlt felhatalmazottakkal az ügyet rendbe hozza, minthogy ez a béke előzetek kie­gészítő részét képezi. Az olaszokra nézve az „Italie“ így szól: A franczia kormány elismeri a velenczei nép azon jogát, hogy saját sorsuk felett határozhas­sanak. Velencze át- és visszaengedése okot adott Ausztriának arra, hogy követeléseket for­máljon a katholikus hatalmasságoknak Róma ügyeibe beavatkozhat­ására. A békealkudozások egyenesen Olaszország, Ausztria és Poroszország közt folynak. A tiroli kérdés kielégítő megoldást nyerene. A legújabb sürgönyök szerint azonban nem valószínűtlen, hogy Olaszországgal a háború is­mét kitör. A béke előzetek megkötése alkalmából a „France“ constatálja a következőket: 1- er. A vérontást a császár közvetítése megál­lította, és Európa, melyet oly nagy kérdések iz­gatnak, összeszedheti magát, hogy ezek megol­dásához fogjon. 2- ér. Az 1815-ki szerződések legutolsó marad­ványa is meg van semmisítve, semmi sincs már a gyűlöletes műből, melyet a diadalmas coali­­tio erejével visszaélvén, csak a jog elnyomására alkalmazott. 3- or. Az olaszo­szági francziaprogramm végre van hajtva, és a félsziget nemzetiségének tel­jébe jutva az Alpokon túl azon eszmék szövetsé­gese lesz, melyeket Francziaország képvisel a világon. Ezután köszönetet mondat a „France“ Euro­­pával a franczia császárnak, hogy a túlzásokat meggátolván, elejét vette annak, mi különben elkerülhetlen lesz vala, hogy a semleges hatal­masságok is katonailag beavatkozzanak. Figyelmet érdemel a „France“nak azon köt­­eménye, melyet a moseli lapból vesz át, hogy­­­­. Sarrelouisban „most inkább számitnak, mint valaha arra, hogy Francziaországnak visszaad­ják azon területeket, melyeket 1844 ben birt, s melyeket 1815-ben elvettek tőle.“ Éjszaki csatatér A „Kamerad“ részletes leírását közli a f. hó 22-én Blumenau mellett vívott csatának. Az idézett forrás szerint az osztrák haderő ezen ütközetben Mandel ezredes-dandárnok vezénylete alatt, a 12 ik vadász zászlóaljból, a Parma és Matuchelli gyalog­ezredekből, a 2-ik számú hg Schwarzenberg, és a 6-ik sz. Ferencz József császár dzsidás ezredekből, továbbá a 9. sz. Mensdorff 3-ik dzsidás ezred századából, az I./III. számú dandár ütegből, s 16 db nyolcz fontos ütegből állott. Ezen dandárjuk 18 án foglalta el a kissé terjedékeny, de kedvező állomásokat nyújtó blumenaui vonalt, melyet távirati úton vett főve­­zéri parancsnál fogva egész a szélsőig védel­meznie kellett. A csapatok a csata­vonalban előnyösen, s a hadászat szabályainak szemmel tartásával vol­tak elhelyezve, ezenkívül gondoskodva volt fe­dezetről is; a jobb szárnyat fedezte a Henriquez dandárhoz tartozó, s ezer előfogaton ide szállí­tott 9-ik vadász zászlóalj, mely a vasáthajlásnál foglalt állást; ezen század 21-én érkezett meg, s hozá a biztos hírt, hogy 22-én délelőtt az egész dandár meg fog érkezni. E mellett a Pozsony városi katonai parancsnokság a dandár biztosí­tására jobb szárny fedezetét még a 9-ik számú dzsidás ezreddel is megerősíté; ezen tartalék a dandárral számos lovas és vadász őrjáratok ál­tal létetett folytonos összeköttetésbe. Az ellenség a közelebbi napokban Landshut, Hohenau, Dürnkrut, Gab­in ,­ s végre Marchegg helységeken áthatolva, Malaczka és Stomfa mel­lett erejét összpontositá. 21-én megszállta még Beszterczét és Máriavölgyet két gyalogsági dan­dárral, 7 lovas századdal és egy üteggel, s csa­patokat kezdett előtolni a hegyekbe, az osztrák jobb szárny fenyegetésére. A 6-ik számú dsidás ezred második osztálya, a Maruchelli gyalogság s a tartalék üteg támo­gatása mellett D­o­r­n­e­r alezredes vezénylete alatt támadást intézett három ellenséges lovas századra, s két huszárt és 4 zsákmánylovat hozva magával, reggeli 672 órakor állomására visz­szatért. Már ezen csatározás alatt tárata fel Mendel ezredes a dandárüteget, s a tüzelést a közben szintén fellépett ellenséges ütegek és lovasság ellen megkezdete. 68 órakor a dandár­üteg balszárnyának kinyitásával mind a 16 nyolc­ fontos ágyú szintén felállíttatott oly módon, hogy a kereszttüzelés igen alkalmas lett. Az ellenség a Beszterczétől délre eső halmon kezdetben csak hat, majd 10, végre 10 óra táj­ban 40 ágyút léptetett a csatavonalba, melyek először 4500— 5000, majd 2000 lépés távolság­ból tüzeltek. Az ágyutüzelés, melylyel Mendel ezredes ta­karékosan bánt, nehogy lőszerkészletéből ki­fogyjon , mind hevesebb és hevesebb jön, s végre 9 óra tájban a 7/II. lovasüteg is a csatavonalban foglalt helyet, s ezzel osztrák részről 32 ágyú vett részt az ütközetben. Délelőtti 11 órakor Reisinger tüzérőrnagy jelenti, hogy a parancsai alatt álló 16 nyolcz fontos ágyutelepnek lőszere elfogyott, s hogy ilyen töltényeket nem is szerezhet; a 16 ágyú tehát visszarendeltetett a tartalékhoz Po­zsonyba; helyét a 8/IL számú lovas üteg fog­lalta el, s ezzel a tüzelő osztrák ágyuk száma 24. Reggeli 10 70 órakor az ellenség szándéka teljesen belátható volt; lovasság és tüzérséggé akarta a császáriakat a homlokon elfoglalni, s az állomást a környező magaslatoknak birtokba kerítésével tenni tarthatlanná. Több­­ össze­­hangzó jelentésből tűnik ki, hogy kezdetben 2, majd 4, sőt 6 ellenséges zászlóalj létetett moz­gásba az osztrák bal és jobb szárny ellen. A vezénylő dandárnok a jobb szárnyat nem féltve, az inkább fenyegetett balszárny erősítésére az épen megérkezett Hessen gyalogság két zászló­alját rendelte ki. Az ellenséges had balszárnyának pillanatnyi irányváltozása, s a tüzelés megszüntetése oldal támadást sejtetett, melyet a würtembergi her­czeg dandára volt az ellenség ellen intézendő 11 órakor az ellenség törekvése a balra levő magaslatokat komolyan fenyegeté­­, itt­­ Maruchelli gyalogság a nehéz tüzet alig tart­hatá, tett intézkedések egyébiránt ezen pon­tokat előnyösen igyekeztek biztosítani. A jobb szárny támogatása tekintetéből a vezénylet a gyalog csapatokat mind a magaslatok megszállására rendeli, kivéve egy Parma és egy Hessen zászlóaljat, melyek Blumenau és Hidegkútnál foglaltak állást. Ezen intézkedés teljesen megnyugtató volt, mert a centrum jó elhelyezett 24 ágyúval és lovas dandárral ren­delkezvén, minden egyenes támadást aggodalom nélkül vehet fel. A csapatok minden ponton nagy elszántság­gal küzdtek kedvező állomásaik megtartásáért, sőt a jobb szárnyon az ellenség vissza is nyo­matott. Így állott az ütközet, midőn 1170 órakor meg­érkezik Schaffer százados a II. hadtest törzs­karától, s közli a távsürgönyt, mely szerint öt napos fegyverszünet köttetett, s az ellenségeske­dések déli 12-től fogva megszüntetendők. Habár a dandárüteg sokat szenvedett, s e pil­lanatban már tölténye sem volt, s a két lovas üteg is aránylag csak csekély mennyiségű ló . A t­a­m­a­c­s­i ütközetről egy porosz­i­v­a­t­a­r­o­s jelentés Lundenburgból, juh 23-káról így szól : „A tegnapi csatában mely Pozsony szomszéd­ságában történt, a 7-ik és 8-ik hadosztály állott szemben Lamacsnál az osztrákok 2-dik had­testével és Mondel dandárával. Bőse porosz dandára délben az osztrákok háta mögött állott; a porosz főtá­madás jól előre haladt volt, midőn a fegyver­nyugvásról érkezett tudósításra a harcz félbe szakasztatott. Az osztrákoknak, hogy Pozsony­ba jussanak, Bőse dandára előtt kellett elvo­­nulniok. Utóbbi Pozsonytól egy negyed mért­­f­öldnyire törte az éjét, s ma reggel a demarcatio­­vonalon innen vonult vissza “ . Mint a „Debatte“ írta, a főhadiszállás látra volt része 28 kán Bécsbe érkezett a kis trainnnel együtt; a nagy train, mely Nádosy ezredes parancsa alatt áll, már 19-ike óta Bécs­ben volt. Benedek táborszernagy is Bécsbe érkezett Pozsonyból 28 kán. szerrel rendelkezhetett,­­ azért mégis az ellen­séges ütegek ismételve némuttattak el, s látható­­­lag sokat szenvedtek, valamint az ellenséges lovasság is, támogatva a gyalogság által, nem igen volt hajlandó a vasáttöltés védő Mazuche­­l­ek, és az osztrák lovasság ellen támadólag működni. Néhány perc­c­el 12 óra után a tüzelés meg­szűnt a centrumban, egy fél óra múlva a szár­nyakon is. „A csapatok — írja a „Kam.“ — szembetű­­nőleg nagyobb erő ellen küzdöttek, állomásaikat megtárták, sőt a jobb szárnyon előnyt is vívtak rá. A dandár vesztesége : 1 tiszt, 19 az altiszttől efelé, 9 ló­ sebesült és eltűnt : 6 tiszt, 131 köz­­vitéz és 26 ló. Az ütközet alatt észrevehető volt, hogy az ellenség ereje négy porosz hadtestből, az egész 7-ik hadosztályból, majd az egész 8-ik­­ gyalogsági hadosztályból, s a Bismark vezér­őrnagy lovassági dandáréból állott.“ Nyugati csatatér. — A déli is nyugati német államokkal is foly­tatja már Poroszország a békealkudozásokat. De közvetlenül ezek kezdete előtt véres ütközetek történtek, s 23-ikától 27 ikéig minden napról egy-egy csatát lehet feljegyezni. A 7-ik,vagyis bajor és a 8 ik szövetségi had­test — a jelentések szerint— nagyon vitézül har­­czolt, és sok helyen visszanyomta a poroszokat, de a rosz vezetés miatt az egyszer kivívott elő­nyök mindannyiszor veszendőbe mentek. Manteuffel porosz tábornok fő törekvése az volt, hogy a szövetségi 7-ik és 8 ik hadtestet elvá­­laszsza egymástól, — ami nem sikerült. 26-ikán volt a legnagyobb ütközet túl a Majnán, hol a 8-ik hadtest és a bajorok nagy része harczolt. A poroszok nagy veszteséggel visszavezettek, s kénytelenek voltak átvonulni a Majna jobb part­jára. De csodálatos, hogy ezen előny daczára a bajor fővezér hadi­szállását hátrább téve, S­t. i. Würzburgtól délre Rottendorfba. 27-ikén a poroszok újra megtámadták a bajo­rokat Wü­rzburgnál, de a harcrot délután félbe­­szakaszta a fegyvernyugvás megkötéséről érke­zett tudósítás. A „Nürnb. Corr.“-nek Bambergből jul. 26-ról írják : „Minthogy a poroszok Münchberg és környé­kéig visszahúzódtak, vagy inkább ott összponto­­síták magukat, a bajor csapatok, melyek tegnap Baireuthot kiüliték, és Kemnath felé fordultak, ismét Baireuth felé vannak mozgásban. A poro­szok a vasutat Hoftól Poppenreuthig helyreáll­­­ták, s idegen pályaőrök és személyzettel ellát­ták. A Hoftól Münchberg felé vonuló poroszok számát 6000 főre teszik, hadmiveletük czélja a vasúti kapocspont megszállása . A „N. W. Zt.“ értesítik Würzburgból július 26-ról : „A csata, melyet a poroszok a szövetségi nyolczadik hadtest csapatai, u. m. a würtember­­giek és badeniek ellen vívtak, ezen utóbbiakra nézve nem látszik kedvező eredményűnek, mint hogy ezek Hundheimból Tanberbischofsheim­ba kazdtak vissza.“ Tudósító szerint az utóbb nevezett helyen még folyt a csata, ugyanott támadt égésről is emlékezik, Würzburgba sok sebesültet hoztak. —SA bajoroknak a poroszok elleni ütközeté­ről Oettingennél tudósító azt írja, hogy az ap­róbb csapatok közt kezdődött, de mind na­gyobb mérvben fejlődött; a bajor tüzérség a magaslatokon előnyös állást foglalt, s az ellen­ség visszahúzódott. — Hir szerint ezen vis­­szahúzódás oka volt, mert Helmstadt felől badeni csapatok által megkerüléssel fenyeget­tettek. Ugyanezen levelező a tauberbischofs­­heimi ütközetről írja, hogy ott a würtembergiek­­nek igen nehéz állásuk volt, nemcsak az ellen­ség jól kezelt fegyverei miatt, de azért is, mert a poroszok a házak ablaka és padlásairól is tüzeltek rájuk.­­ A nyugati csatatérről érkező későbbi hírek nagyon homályosak. Mindenik egyes kis német állam lapjai külön-külön tudósításokat közölnek csapataik harczairól, s a sok töredékes adatból igen bajos összefüggő képet alkotnunk ma­gunknak. Megjegyzendő, hogy többnyire magán tudósí­tások kerülnek a lapokba, mert a bajor és szö­vetségi parancsnokság követi az osztrák példá­ját a hallgatásban, valamint abban is, hogy hírlapi megbízott tudósítókat nem enged magához. A kalten-norrdheimi ütközet óta, mely úgy­szólván csak kezdete volt a poroszok és bajorok közti háborúnak , a főhadiszállásról nem került ki részletes bulletin. A müncheni „Bairische Zeitung“ 27-kéről ezt írja : A főhadiszállásról a kormányhoz érkezett tudósítás szerint a bajor tüzérség a roszbrunni tegnapi ütközetben felsőbbségben állott több ízben, s lovasságunknak is kívánt alkalma lá­tott a poroszokéval való megmérkőzésre. Néhány rohama kitűnő volt. Azonban, fájdalom, véletlen körülmények miatt a siker nem lehetett teljes, de ebben a 7-ik hadtest (a bajor) nem hibás Ma dél óta harcz foly Würzburgnál. Tudva van már, hogy a 26-ki würzburgi csa­tát a fegyvernyugvás megkötésének jelentése szakasztotta félbe. A déli és nyugati németországi hadseregek harczát előnyösöknek állítják. De úgy látszik, ezen előnyöknek nem volt eredménye. A siker legfeljebb abban állhatott, hogy a poroszok elle­nében némely pontokat sikerült megvédniök a szövetségieknek. Távirati jelentések. —Karlsruhe, jul. 28. A „Karlsruh. Zrg“ közzéteszi az új kabinet tagjait. M­a­­­h­y elnöke az államminisztériumnak, egyúttal a kereskedelem és pénzügy mi­nisztere , J­o­­­e­­ átveszi a belügyet, s ide­iglenesen az igazságügyet; Freidorf k­sr­­gyei; Ludwig és Nusslin marad­nak. — A múlt éjjel egy felhatalmazott ment Manteuffel tábornokhoz azon meg­bízással, hogy Baden és Poroszország közt fegyvernyugvást kössön. — Ma egy felhatalmazott Nikolsburgba indul, hogy a békeelőzetek és fegyvernyugvás feletti értekezletben részt vegyen. — Florenc, jul. 29. Ricasoli Ferra­­rába utazott, hol nagy hadi és miniszter­­tanács fog tartatni. Grovone tábornok, ki az alkudozások vitelére Nikolsburgba kül­detett, a közlekedés hiányossága miatt még nem kaphatta meg utasításait. Ezen utasítások útban vannak, s gróf Barral berlini követ megbízást kapott, hogy Olaszország nevében fogadja el a négy­­heti fegyverszünetet, s békepraeliminárék gyanánt fogadtassa el Ausztriával azon eltételeket, melyek Francziaország és Olaszország közt legközelebb megállapít­ottak. Bécs, júl. 31. A „Debatte“ jelenti : Victor Emanuel kijelenti, hogy ő addig békét nem köthet, a­míg az olasz fegy­ver győzelmet nem arat : a harcz folyta­tása Ausztria és Olaszország között tehát nem épen lehetetlen. Julius 29-én Werden mellett véres csata llyt a poroszok és bajorok között, mely utóbbiak kisebbségben lévén, tetemes vesz­tességet szenvedtek. Bécs, jul. 30. A bankárok értekezle­tén 30 millió elfogadása javasoltatok. Ezen ezüstbeli kölcsönt a bankárok ke­zessége mellett a nemzeti bank oly módot nyújtaná, hogy a visszafizetés lehetségéig­ a kiállított váltók prolongáltatni fognak. Páris, jul. 29. Az esti „Moniteur“ írja: a középtengeri hajóhad ma útnak indult, hogy szokott gyakorlatait folytassa, aug. 15-én Ajaccióban lesz. London, jul. 30. Az atlanti huzal a legpompásabb állapotban van, de minda­mellett az amerikai száraz­földdel való összeköttetés szombat előtt alig lehetsé­ges, minthogy az amerikai vonal félbesza­­kasztatott. — Berlin, jul. 28. (Párison keresz­tül.) A „Staatsanzeiger“ azon nyilatko­zatra érzi magát késztetve, hogy a porosz sajtó egy része, mely a mellett küzd,hogy Poroszország a szövetségi intézményeket a déli államokra is kiterjeszsze, a béke­alkudozásokat nehezíti. Ezen alkudozá­soknak állítólag czélja a porosz vérrel és a roppant áldozatokkal Éjszak- és Kö­­zép-Németország területi egységét min­denkorra biztosítani, s ezáltal azt elérni, mit atyáik 1815-ben nem érhettek el. E szerint az forogna kérdésben, hogy Po­roszország Éjszak- és Közép-Németor­­szágban szövetségeseivel egy államot ké­pezzen. A viszonyok rendezése azon dél­német államokkal, melyekkel Poroszor­szág háboruban van, veszély nélkül a jö­vőnek tartathat­ók fenn. Felelős szerkesztő : B. K­e­ra é­s y Zsigmondi Esti posta. Pest, júl. 31. — A würtembergi „Statsanzeiger" igy okos­kodik : „A „Germania“ égi­test szét van törve. Miután legelőször Poroszország vált le belőle, hirtelen magával ragadá azon Asteroidákat, me­lyek ezen éjszaki testet vallják központnak. Az­után a békepraeliminárék elfogadásával a nagy Ausztria szakadt ki, s a­mi még megmaradt, az csekély töredék. Poroszországnak arra kellett most törekednie, hogy ezt a maradékot is szél­­­lyel darabolja. Ez is sikerült neki a Bajor­országgal kötött külön fegyver­nyugvással, melyet részünkről is valószí­nűen hasonló követett. „Miután Ausztria elvileg elismeré a Bundból való kilépését, más lett a czél, a­miért a közép államok harczolnak. Nem arról van többé szó, hogy az előbbi Bund újjá szerveztessék, hanem hogy egy idegen invasio meggátoltassák. “ Mint bécsi lapok írják, déli Németország a legnagyobb egyértelműséggel tesz óvást a M­a­j­­na-vonal és a német szövetségből való kizáratása ellen. Ez nagyon fontos , mert ebből az látszik, hogy egész Né­­metország Poroszország körül akar csoportosulni. Berlinben vonakod­nak ettől, mert ha egy német parlament fog ha­tározni, nem Poroszország nagyobbodása lesz az eredmény, hanem az , hogy utóbbi beleolvad Németországba. A berlini „Volkszeitung“ már is azt kívánja, hogy az 1849 iki birodalmi alkot­mány alapján kiáltassék ki a német császár. Nassauban, Hannoverában és Schleswig-Hol­­steinban folyvást tart az annexio-mozgalom. — Fellner, Frankfurt városának tisztelt és sze­retett, de szerencsétlen polgármestere, júl. 26-án temettetett el. A temetés délelőtti 9 órára volt határozva, de a porosz helyparancsnokság ren­deletére már reggeli 472 órakor kelle végbe men­nie. A gyanakodó zsarnokság mindemellet sem gátolhatta meg, hogy mintegy 6000-re menő gyászsereg örök nyughelyére ne kisérje a ha­lottat.

Next