Pesti Napló, 1866. augusztus (17. évfolyam, 4885-4909. szám)
1866-08-01 / 4885. szám
köse alatt. Behunyhatja e ön szemét az előtt, ami most történt? Nem láttuk-e épen most, hogy 20 milliónyi porosz 37 millió osztrákon, és egyszersmind 18 millió szövetségesen diadalmaskodott ? Az egység diadala ez. A Németországban készülő egység szükségképen a többi fajra is ki fog hatni, s megszilárdítja az egyesülési törekvéseket. • Elég tanulmányozni az eseményeket logikai menetekben, hogy megláthassuk, hogy a történelemben ugyanazon okok, ugyanazon következéseket vonják maguk után. Az olasz egység a német egységet vonja maga után, ezt a többi faj egyesülése követi, és ezek egyesülése széttöri a régi Európa keretét. Azonban ne ringassuk magunkat álomban, a nemzetiségek ezen egyesülése alatt egy titokszerű és rémítő hatalom áll, a század legnagyobb hatalma, mely azt vezérli : a democratia. A Habsburg ház lealáztatásával nemcsak Poroszország diadalmaskodik. A forradalom jár vele, melynek, akár akarja, akár nem, Bismark szövetségesévé vált, ez tartja őt fenn, és ez tán uralkodik is rajta. Mi lehet most Francziaország teendője ily fontos és bonyolódott körülmények közt, midőn a fejedelemségek emelkednek és buknak, a területek apadnak vagy terjeszkednek, s az egyesülés által a demokratia szelleme nagy forradalmakat készít. Ön azt mondja : „Álljon félre Francziaország, s nézze békén, hogy Ausztria és Poroszország addig üssék egymást, míg egyik feltétlenül megadja magát,“ — és hogy nézze békén „a német császárság alakulását, melynek úgy sem lenne sem több lakosa, sem nagyobb területe az osztrák birodalomnál, melynek épen ellensúlya lenne.“ És e tartózkodási politikát ön lefegyverkezésnek nevezi. íme ez, ami minket elválaszt: Midőn ön közönyösséget, én őrködést kívánok, s ahol ön lefegyverkezést mond, én Francziaország egész haderejének fenntartását kívánom. A háború iránt épen azt érzem, amit ön. És mint a császár mondá, csak végletekben folyamodhatunk hozzá, Francziaország vére csak függetlenségéért és befolyásáért folyhat. Ha most a senatus ennek vitatásával foglalkoznék, azt mondanám : semlegesség, de azt is mondanám, ne fegyverkezzetek le, vigyázzatok, figyeljetek! Nem kell elsietni semmit, azonban tartsátok épebben, mint valaha, nemzetünk erkölcsi és politikai nagyságát az újonnan keletkező Európában. Nézetem szerint semmi sem lenne meddőbb és gyászosabb most, mint ellenállni a dolgok menetének és a jelen idők szükségességének. Midőn a fajok egyesülnek, a kis államok eltűnnek, s a nagyok alakulnak, ki tanácsolhatná a háborút, hogy megmentsük a bukókat, s megakadályozzuk azt, ami előkészül ? Nem az a hivatása Franziaországnak, hogy az ár ellen oszszék, hogy a dolgoknak oly állapotát védelmezze, melyet azok nem bírtak megvédeni, akiknek kötelességök vala. Azonban azzal tartozik magának, hogy ne semmisítse meg magát — mint ön kívánná — akkor, midőn a viszonyok figyelmet és óvatosságot kívánnak tőle. Ami a jelent illeti, lehető, hogy a béke előzetekből létrejövő helyzet, mely Németországot megosztva, Bajorország igazgatása alatt független és önálló déli szövetséget szervez, mérsékelni és gátolni fogja a német egység létrejöttét, s így elnapolja azon bonyodalmakat, melyeket ily politikai forradalom idézne elő Európában. E mérséklet módot ad mindeniknek arra, hogy felépüljön, apasztja a jelenlegi izgatásokat. Jótékonyság lesz. Ne utasítsuk tehát vissza. Nem kell tehát sem közönyösségről, sem türelmetlenségről szólni. Fogadjuk el a mérsékelt kívánalmakat, hogy a túlzó követeléseket elhárítsuk ; lássuk előre az eseményeket, anélkül, hogy eléjök vágnánk, mutassunk követelést, de semminemű kisebbedést ne tűrjünk ; szóval: várjunk és bízzunk a császár nyugodt és megfontolt akaratába: ez a hozzánk méltó magaviselet. Azt hiszem, ön is azt gondolja, hogy könnyű bízni oly uralkodóban, kiről a történelem elmondhatja : soha sem túlozta erejét, soha sem engedett jogából. La Guerronniére. A frankfurti parlament 1849 ben megkínálta IV. Frigyes Vilmost Németország császári koronájával, de a Hohenzollern ház feje visszautasította az ajánlatot; vonakodott a nép képviselőinek kezéből elfogadni ama méltóságot, melyet nézete szerint csak Isten kegyelme és Németország fejedelmei ruházhattak rá. Ámde a német fejedelmek nem voltak hajlandók önmagukat mediatizálni, s Németország egység és császár nélkül maradt. Oh pedig bemohón nyúlt volna a boldogult porosz király keze az oly savára áhított császári korona után, csak látta volna módját hozzá juthatni. Az akkori porosz örökös herczeg, most I. Vilmos király, a német parlamentet szögletből szögletbe hajtotta, míg a német nemzet képviselői a szélrózsa minden irányai felé szétszóródtak, „mint a polyva a nyári szérűn,“s Rastattban és más helyeken seregesen lövette agyon a német egység harcosait.Mindemellett is, miután a vihar elzugott, Poroszország volt az a súlypont, mely felé a német egység elemei gravitáltak, az a Poroszország, mely Németország minden államai közt legigazabban képviselte a német nemzet értelmiségét, erejét és szabadelvű szellemét, mely tehát legsikeresebben valósíthatá az egységi törekvést. A würzburgi nagy és berlini kis német törekvések viszályaiban senki sem kételkedett a tusa kimenetelében. A würzburgi tanakodásokban az irhásokat féltő németországi nagyobb fejedelmek voltak a főtényezők, míg a felvilágosultabb uralkodók, közöttük a mostani porosz király szabadelvű veje, Leopold, badeni nagyherczeg, továbbá a Szász-Koburg-Gotha herczege, Ernő, és a szász weimari nagyherczeg , a nemzeti egylettel és a szabadelvű németség zömével, kis Németországgal tartottak, s a Poroszországgal kötött katonai szerződések, első lépésül tekinthetők Németország szorosabb egyesítésére Poroszország hegemóniája alatt. Ez így volt és igy fejlődött tovább, míg Poroszország a mostani király régenssége alatt alkotmányosan haladott, s egy szabadelvű minisztérium őrködött Poroszország végzetei felett. IV. Frigyes Vilmos halála óta minden megváltozott. A mióta I. Vilmos Königsbergben saját kezével vette fel „Isten oltáráról“ a koronát, és tette saját fejére, mióta a hadi szervezés és az államköltség- megajánlási jog felett oly orvosolhatlan viszály támadt a népképviselőség és a korona közt, s főleg mióta Bismark gróf oly dölyfösen gázolta le a porosz alkotmánynak majdnem minden betűjét, azóta a közhangulat sok tekintetben módosult Poroszországra nézve, és Poroszország sok szabadelvű párthíve elméjében komolyan merült fel az a kérdés : váljon ahelyett, hogy Poroszország olvadna be az alkotmányos szabadság terén az egységes Németországba, nincsen-e inkább az kitűzve czélul, hogy Németország olvadjon be Poroszországba, még pedig a despotismus olvasztó temenczéje által ? Nem szoktunk az augsbugi „Alig. Ztg.“ politikai véleményeiben osztozni, de a Bismark gróf által oly fennhangon követelt német parlamentre nézve figyelemre méltóknak tartjuk egyik Duna melléki levelezőjének következő észrevételeit : „A sarló levágja ugyan a gabonát, de közönyös annak érett vagy éretlen velta iránt; a kard hódít, de éretlen aratást gyűjt be, ha az anyagi hódítást nem előzte meg, vagy legalább nem követi az erkölcsi. Napjainkban négyszög mértföldekkel már nem mehetni semmire, a lelkeket kell megnyerni, különben csak török uralmat alapítunk. A Bismark-féle politikának tehát utólagos erköcsi hódítás volna legközelebbi feladata, mert a megelőző csak liliputi terjedelmű államokban történt meg. Eddig azonban erre semmi más kísérletet nem látunk, mint egy német parlament előre tolt nevét oly határozatlan körvonalakban, hogy mindenki annak veheti, aminek akarja. Minő jogok vannak neki szánva, Frankfurtban csak vázlatosan előterjesztett tervből csak igen hiányosan lehetett kivenni, e terv szerint úgy látszott, hogy inkább csak közigazgatási ügyek kezeléséről, mint jelentékeny politikai jogok gyakorlatáról volt szó. Abból, hogy általános népszavazat által fog választatni, még saját jogainak különös mérvű terjedelmére nézve, mint a franczia példa mutatja, mit sem lehet következtetni; ehet sok ezer szavazattal is képviselőt választani, kinek azután mégsem lesz szabad valamit mondania. Az a viszony is homályos, melyben az úgynevezett német parlament a berlini képviselőházhoz fog állani. Illetékességi viszályokban közöttük a dolog természeténél fogva nem lesz hiány, és világos, hogy e nehézség legegyszerűbben úgy lesz megoldva, ha mindenik közölök minél kevesebb joggal bír. E mellett nem kell feledni, hogy a „szűkebb Németország“ most a „benső Düppelbe“ lép, s hogy e háború egyik indoka volt: külső győzelmek által egyszersmind otthon is legyőzni az ellenzéket. Nem igen lehet feltenni, hogy a Bismark-féle politika e tekinetben nagy diadala által akár engedékenyebbé,akár simulékonyabbá lett volna,mint volt az előtt. Azon eszközökhöz, melyekkel e diadalra jutott, jól vagy roszul, ezentúl is ragaszkodnia kell; kénytelen lesz úgy folytatni, a mint elkezdette. A vén Sallustius ezen elvet már régen Machiavelli előtt állította fel, midőn e szavakat mondá: „Imperium facile his artibus retinetur, quibus initio partem est.“ „Bismark és politikája mindig hasonló fog maradni magához. Bismarck épen oly kevéssé fog arra törekedni, hogy a parlamentáris szabadságnak proselytákat szerezzen, mint mintaképe Párisban. Ezzel aztán elesik ama felette bölcs tanács is, miszerint a „szűkebb Németországban“ mint belellenzék, indirect után megint visszanyerjük azt a politikai rangot, melyet az egyenes után elvesztettünk. A „szűkebb Németországban“ az eddigi Poroszországnak nagy szavazattöbbsége van, s az a közvetlen annexiók által még növekedni fog; ha a sorokból parlamentis ellenzék fejlődnék ki,ennek azt mondanák,hogy árulást követ el a diadalmas porosz haza ellen; a katonailag és diplomatiailag vezérlett államok soraiból keletkezett ellenzéknek pedig az mondatnék, hogy az ellenzékeskedést a dolgok új rendje ellen nem lehet megengedni. A „szűkebb Németország“ parlamentje semmivel sem fog többre menni, mint azelőtt a porosz képviselőház. A katonai dictatúra oly nélkülözhetlen, mint valaha. Mint Párisban, úgy itt is előítélet nélkül és szívesen fognak egy egy ellenzéki embert befogadni, ha jelenti magát, csakhogy ez azután nem lesz többé politikai vezér, hanem politikai újoncz. A Bismark-féle politika nem képes anyagi hódításait utólag erkölcsiekké tenni. A valódi egységnek talán még a szabadság rovására is volnának párthívei, de az egység negatívja — mert a „szűkebb Németország“ nem egyéb, mint szétszakadás — s hozzá még a szabadság elvesztése is : e kettős veszteségből lehetetlen tartható jövőt kimesterkélni.“ Béke alkudozások. A „Francéiban olvassuk. A fegyverszüneti és a békeelőzeti szerződést 26-án írták alá. A négy hétig tartó fegyverszünet ideje alatt a poroszok Csehországot és Morvaországot megszállva tartják. Olaszország követni fogja Poroszország példáját a fegyverszünetet és békét illetőleg, minta fegynyugvással is történt vala. Sőt arról is értesülünk — folytatja a France — hogy túlzottak azon hírek, melyek Olaszország követeléseiről s a nehézségekről szóltak. Hátrább írja a France, hogy Poroszország és Ausztria közt a békét valószínűleg Nikolsburgban kötik meg. Míg a „Memorial diplomatique,“ melyet Metternich sugalmazott lapjának tartanak, azt mondja, hogy az eddigi diplomatiai szokás szerint a megállapított békeelőzeteknek nyilvános szerződéssé alakítása végett összeülendő conferentia semleges területen fog megtartatni, és pedig valószínűleg Svájcz valamelyek városában. Azt is hallja a Memor. dhpl., hogy a bécsi kabinet és a déli német államok közt létesítendő szövetségnek, mely Ausztria elnöklete alatt alakul, alapjait már megállapíták az illető államok. Pfordten van megbízva azzal, hogy a Nikolsburgba gyűlt felhatalmazottakkal az ügyet rendbe hozza, minthogy ez a béke előzetek kiegészítő részét képezi. Az olaszokra nézve az „Italie“ így szól: A franczia kormány elismeri a velenczei nép azon jogát, hogy saját sorsuk felett határozhassanak. Velencze át- és visszaengedése okot adott Ausztriának arra, hogy követeléseket formáljon a katholikus hatalmasságoknak Róma ügyeibe beavatkozhatására. A békealkudozások egyenesen Olaszország, Ausztria és Poroszország közt folynak. A tiroli kérdés kielégítő megoldást nyerene. A legújabb sürgönyök szerint azonban nem valószínűtlen, hogy Olaszországgal a háború ismét kitör. A béke előzetek megkötése alkalmából a „France“ constatálja a következőket: 1- er. A vérontást a császár közvetítése megállította, és Európa, melyet oly nagy kérdések izgatnak, összeszedheti magát, hogy ezek megoldásához fogjon. 2- ér. Az 1815-ki szerződések legutolsó maradványa is meg van semmisítve, semmi sincs már a gyűlöletes műből, melyet a diadalmas coalitio erejével visszaélvén, csak a jog elnyomására alkalmazott. 3- or. Az olaszoszági francziaprogramm végre van hajtva, és a félsziget nemzetiségének teljébe jutva az Alpokon túl azon eszmék szövetségese lesz, melyeket Francziaország képvisel a világon. Ezután köszönetet mondat a „France“ Europával a franczia császárnak, hogy a túlzásokat meggátolván, elejét vette annak, mi különben elkerülhetlen lesz vala, hogy a semleges hatalmasságok is katonailag beavatkozzanak. Figyelmet érdemel a „France“nak azon köteménye, melyet a moseli lapból vesz át, hogy. Sarrelouisban „most inkább számitnak, mint valaha arra, hogy Francziaországnak visszaadják azon területeket, melyeket 1844 ben birt, s melyeket 1815-ben elvettek tőle.“ Éjszaki csatatér A „Kamerad“ részletes leírását közli a f. hó 22-én Blumenau mellett vívott csatának. Az idézett forrás szerint az osztrák haderő ezen ütközetben Mandel ezredes-dandárnok vezénylete alatt, a 12 ik vadász zászlóaljból, a Parma és Matuchelli gyalogezredekből, a 2-ik számú hg Schwarzenberg, és a 6-ik sz. Ferencz József császár dzsidás ezredekből, továbbá a 9. sz. Mensdorff 3-ik dzsidás ezred századából, az I./III. számú dandár ütegből, s 16 db nyolcz fontos ütegből állott. Ezen dandárjuk 18 án foglalta el a kissé terjedékeny, de kedvező állomásokat nyújtó blumenaui vonalt, melyet távirati úton vett fővezéri parancsnál fogva egész a szélsőig védelmeznie kellett. A csapatok a csatavonalban előnyösen, s a hadászat szabályainak szemmel tartásával voltak elhelyezve, ezenkívül gondoskodva volt fedezetről is; a jobb szárnyat fedezte a Henriquez dandárhoz tartozó, s ezer előfogaton ide szállított 9-ik vadász zászlóalj, mely a vasáthajlásnál foglalt állást; ezen század 21-én érkezett meg, s hozá a biztos hírt, hogy 22-én délelőtt az egész dandár meg fog érkezni. E mellett a Pozsony városi katonai parancsnokság a dandár biztosítására jobb szárny fedezetét még a 9-ik számú dzsidás ezreddel is megerősíté; ezen tartalék a dandárral számos lovas és vadász őrjáratok által létetett folytonos összeköttetésbe. Az ellenség a közelebbi napokban Landshut, Hohenau, Dürnkrut, Gabin , s végre Marchegg helységeken áthatolva, Malaczka és Stomfa mellett erejét összpontositá. 21-én megszállta még Beszterczét és Máriavölgyet két gyalogsági dandárral, 7 lovas századdal és egy üteggel, s csapatokat kezdett előtolni a hegyekbe, az osztrák jobb szárny fenyegetésére. A 6-ik számú dsidás ezred második osztálya, a Maruchelli gyalogság s a tartalék üteg támogatása mellett Dorner alezredes vezénylete alatt támadást intézett három ellenséges lovas századra, s két huszárt és 4 zsákmánylovat hozva magával, reggeli 672 órakor állomására viszszatért. Már ezen csatározás alatt tárata fel Mendel ezredes a dandárüteget, s a tüzelést a közben szintén fellépett ellenséges ütegek és lovasság ellen megkezdete. 68 órakor a dandárüteg balszárnyának kinyitásával mind a 16 nyolc fontos ágyú szintén felállíttatott oly módon, hogy a kereszttüzelés igen alkalmas lett. Az ellenség a Beszterczétől délre eső halmon kezdetben csak hat, majd 10, végre 10 óra tájban 40 ágyút léptetett a csatavonalba, melyek először 4500— 5000, majd 2000 lépés távolságból tüzeltek. Az ágyutüzelés, melylyel Mendel ezredes takarékosan bánt, nehogy lőszerkészletéből kifogyjon , mind hevesebb és hevesebb jön, s végre 9 óra tájban a 7/II. lovasüteg is a csatavonalban foglalt helyet, s ezzel osztrák részről 32 ágyú vett részt az ütközetben. Délelőtti 11 órakor Reisinger tüzérőrnagy jelenti, hogy a parancsai alatt álló 16 nyolcz fontos ágyutelepnek lőszere elfogyott, s hogy ilyen töltényeket nem is szerezhet; a 16 ágyú tehát visszarendeltetett a tartalékhoz Pozsonyba; helyét a 8/IL számú lovas üteg foglalta el, s ezzel a tüzelő osztrák ágyuk száma 24. Reggeli 10 70 órakor az ellenség szándéka teljesen belátható volt; lovasság és tüzérséggé akarta a császáriakat a homlokon elfoglalni, s az állomást a környező magaslatoknak birtokba kerítésével tenni tarthatlanná. Több összehangzó jelentésből tűnik ki, hogy kezdetben 2, majd 4, sőt 6 ellenséges zászlóalj létetett mozgásba az osztrák bal és jobb szárny ellen. A vezénylő dandárnok a jobb szárnyat nem féltve, az inkább fenyegetett balszárny erősítésére az épen megérkezett Hessen gyalogság két zászlóalját rendelte ki. Az ellenséges had balszárnyának pillanatnyi irányváltozása, s a tüzelés megszüntetése oldal támadást sejtetett, melyet a würtembergi herczeg dandára volt az ellenség ellen intézendő 11 órakor az ellenség törekvése a balra levő magaslatokat komolyan fenyegeté, itt Maruchelli gyalogság a nehéz tüzet alig tarthatá, tett intézkedések egyébiránt ezen pontokat előnyösen igyekeztek biztosítani. A jobb szárny támogatása tekintetéből a vezénylet a gyalog csapatokat mind a magaslatok megszállására rendeli, kivéve egy Parma és egy Hessen zászlóaljat, melyek Blumenau és Hidegkútnál foglaltak állást. Ezen intézkedés teljesen megnyugtató volt, mert a centrum jó elhelyezett 24 ágyúval és lovas dandárral rendelkezvén, minden egyenes támadást aggodalom nélkül vehet fel. A csapatok minden ponton nagy elszántsággal küzdtek kedvező állomásaik megtartásáért, sőt a jobb szárnyon az ellenség vissza is nyomatott. Így állott az ütközet, midőn 1170 órakor megérkezik Schaffer százados a II. hadtest törzskarától, s közli a távsürgönyt, mely szerint öt napos fegyverszünet köttetett, s az ellenségeskedések déli 12-től fogva megszüntetendők. Habár a dandárüteg sokat szenvedett, s e pillanatban már tölténye sem volt, s a két lovas üteg is aránylag csak csekély mennyiségű ló . A tamacsi ütközetről egy poroszivataros jelentés Lundenburgból, juh 23-káról így szól : „A tegnapi csatában mely Pozsony szomszédságában történt, a 7-ik és 8-ik hadosztály állott szemben Lamacsnál az osztrákok 2-dik hadtestével és Mondel dandárával. Bőse porosz dandára délben az osztrákok háta mögött állott; a porosz főtámadás jól előre haladt volt, midőn a fegyvernyugvásról érkezett tudósításra a harcz félbe szakasztatott. Az osztrákoknak, hogy Pozsonyba jussanak, Bőse dandára előtt kellett elvonulniok. Utóbbi Pozsonytól egy negyed mértföldnyire törte az éjét, s ma reggel a demarcatiovonalon innen vonult vissza “ . Mint a „Debatte“ írta, a főhadiszállás látra volt része 28 kán Bécsbe érkezett a kis trainnnel együtt; a nagy train, mely Nádosy ezredes parancsa alatt áll, már 19-ike óta Bécsben volt. Benedek táborszernagy is Bécsbe érkezett Pozsonyból 28 kán. szerrel rendelkezhetett, azért mégis az ellenséges ütegek ismételve némuttattak el, s láthatólag sokat szenvedtek, valamint az ellenséges lovasság is, támogatva a gyalogság által, nem igen volt hajlandó a vasáttöltés védő Mazuchelek, és az osztrák lovasság ellen támadólag működni. Néhány perccel 12 óra után a tüzelés megszűnt a centrumban, egy fél óra múlva a szárnyakon is. „A csapatok — írja a „Kam.“ — szembetűnőleg nagyobb erő ellen küzdöttek, állomásaikat megtárták, sőt a jobb szárnyon előnyt is vívtak rá. A dandár vesztesége : 1 tiszt, 19 az altiszttől efelé, 9 ló sebesült és eltűnt : 6 tiszt, 131 közvitéz és 26 ló. Az ütközet alatt észrevehető volt, hogy az ellenség ereje négy porosz hadtestből, az egész 7-ik hadosztályból, majd az egész 8-ik gyalogsági hadosztályból, s a Bismark vezérőrnagy lovassági dandáréból állott.“ Nyugati csatatér. — A déli is nyugati német államokkal is folytatja már Poroszország a békealkudozásokat. De közvetlenül ezek kezdete előtt véres ütközetek történtek, s 23-ikától 27 ikéig minden napról egy-egy csatát lehet feljegyezni. A 7-ik,vagyis bajor és a 8 ik szövetségi hadtest — a jelentések szerint— nagyon vitézül harczolt, és sok helyen visszanyomta a poroszokat, de a rosz vezetés miatt az egyszer kivívott előnyök mindannyiszor veszendőbe mentek. Manteuffel porosz tábornok fő törekvése az volt, hogy a szövetségi 7-ik és 8 ik hadtestet elválaszsza egymástól, — ami nem sikerült. 26-ikán volt a legnagyobb ütközet túl a Majnán, hol a 8-ik hadtest és a bajorok nagy része harczolt. A poroszok nagy veszteséggel visszavezettek, s kénytelenek voltak átvonulni a Majna jobb partjára. De csodálatos, hogy ezen előny daczára a bajor fővezér hadiszállását hátrább téve, St. i. Würzburgtól délre Rottendorfba. 27-ikén a poroszok újra megtámadták a bajorokat Würzburgnál, de a harcrot délután félbeszakaszta a fegyvernyugvás megkötéséről érkezett tudósítás. A „Nürnb. Corr.“-nek Bambergből jul. 26-ról írják : „Minthogy a poroszok Münchberg és környékéig visszahúzódtak, vagy inkább ott összpontosíták magukat, a bajor csapatok, melyek tegnap Baireuthot kiüliték, és Kemnath felé fordultak, ismét Baireuth felé vannak mozgásban. A poroszok a vasutat Hoftól Poppenreuthig helyreállták, s idegen pályaőrök és személyzettel ellátták. A Hoftól Münchberg felé vonuló poroszok számát 6000 főre teszik, hadmiveletük czélja a vasúti kapocspont megszállása . A „N. W. Zt.“ értesítik Würzburgból július 26-ról : „A csata, melyet a poroszok a szövetségi nyolczadik hadtest csapatai, u. m. a würtembergiek és badeniek ellen vívtak, ezen utóbbiakra nézve nem látszik kedvező eredményűnek, mint hogy ezek Hundheimból Tanberbischofsheimba kazdtak vissza.“ Tudósító szerint az utóbb nevezett helyen még folyt a csata, ugyanott támadt égésről is emlékezik, Würzburgba sok sebesültet hoztak. —SA bajoroknak a poroszok elleni ütközetéről Oettingennél tudósító azt írja, hogy az apróbb csapatok közt kezdődött, de mind nagyobb mérvben fejlődött; a bajor tüzérség a magaslatokon előnyös állást foglalt, s az ellenség visszahúzódott. — Hir szerint ezen visszahúzódás oka volt, mert Helmstadt felől badeni csapatok által megkerüléssel fenyegettettek. Ugyanezen levelező a tauberbischofsheimi ütközetről írja, hogy ott a würtembergieknek igen nehéz állásuk volt, nemcsak az ellenség jól kezelt fegyverei miatt, de azért is, mert a poroszok a házak ablaka és padlásairól is tüzeltek rájuk. A nyugati csatatérről érkező későbbi hírek nagyon homályosak. Mindenik egyes kis német állam lapjai külön-külön tudósításokat közölnek csapataik harczairól, s a sok töredékes adatból igen bajos összefüggő képet alkotnunk magunknak. Megjegyzendő, hogy többnyire magán tudósítások kerülnek a lapokba, mert a bajor és szövetségi parancsnokság követi az osztrák példáját a hallgatásban, valamint abban is, hogy hírlapi megbízott tudósítókat nem enged magához. A kalten-norrdheimi ütközet óta, mely úgyszólván csak kezdete volt a poroszok és bajorok közti háborúnak , a főhadiszállásról nem került ki részletes bulletin. A müncheni „Bairische Zeitung“ 27-kéről ezt írja : A főhadiszállásról a kormányhoz érkezett tudósítás szerint a bajor tüzérség a roszbrunni tegnapi ütközetben felsőbbségben állott több ízben, s lovasságunknak is kívánt alkalma látott a poroszokéval való megmérkőzésre. Néhány rohama kitűnő volt. Azonban, fájdalom, véletlen körülmények miatt a siker nem lehetett teljes, de ebben a 7-ik hadtest (a bajor) nem hibás Ma dél óta harcz foly Würzburgnál. Tudva van már, hogy a 26-ki würzburgi csatát a fegyvernyugvás megkötésének jelentése szakasztotta félbe. A déli és nyugati németországi hadseregek harczát előnyösöknek állítják. De úgy látszik, ezen előnyöknek nem volt eredménye. A siker legfeljebb abban állhatott, hogy a poroszok ellenében némely pontokat sikerült megvédniök a szövetségieknek. Távirati jelentések. —Karlsruhe, jul. 28. A „Karlsruh. Zrg“ közzéteszi az új kabinet tagjait. Mahy elnöke az államminisztériumnak, egyúttal a kereskedelem és pénzügy minisztere , Joe átveszi a belügyet, s ideiglenesen az igazságügyet; Freidorf ksrgyei; Ludwig és Nusslin maradnak. — A múlt éjjel egy felhatalmazott ment Manteuffel tábornokhoz azon megbízással, hogy Baden és Poroszország közt fegyvernyugvást kössön. — Ma egy felhatalmazott Nikolsburgba indul, hogy a békeelőzetek és fegyvernyugvás feletti értekezletben részt vegyen. — Florenc, jul. 29. Ricasoli Ferrarába utazott, hol nagy hadi és minisztertanács fog tartatni. Grovone tábornok, ki az alkudozások vitelére Nikolsburgba küldetett, a közlekedés hiányossága miatt még nem kaphatta meg utasításait. Ezen utasítások útban vannak, s gróf Barral berlini követ megbízást kapott, hogy Olaszország nevében fogadja el a négyheti fegyverszünetet, s békepraeliminárék gyanánt fogadtassa el Ausztriával azon eltételeket, melyek Francziaország és Olaszország közt legközelebb megállapítottak. Bécs, júl. 31. A „Debatte“ jelenti : Victor Emanuel kijelenti, hogy ő addig békét nem köthet, amíg az olasz fegyver győzelmet nem arat : a harcz folytatása Ausztria és Olaszország között tehát nem épen lehetetlen. Julius 29-én Werden mellett véres csata llyt a poroszok és bajorok között, mely utóbbiak kisebbségben lévén, tetemes vesztességet szenvedtek. Bécs, jul. 30. A bankárok értekezletén 30 millió elfogadása javasoltatok. Ezen ezüstbeli kölcsönt a bankárok kezessége mellett a nemzeti bank oly módot nyújtaná, hogy a visszafizetés lehetségéig a kiállított váltók prolongáltatni fognak. Páris, jul. 29. Az esti „Moniteur“ írja: a középtengeri hajóhad ma útnak indult, hogy szokott gyakorlatait folytassa, aug. 15-én Ajaccióban lesz. London, jul. 30. Az atlanti huzal a legpompásabb állapotban van, de mindamellett az amerikai szárazfölddel való összeköttetés szombat előtt alig lehetséges, minthogy az amerikai vonal félbeszakasztatott. — Berlin, jul. 28. (Párison keresztül.) A „Staatsanzeiger“ azon nyilatkozatra érzi magát késztetve, hogy a porosz sajtó egy része, mely a mellett küzd,hogy Poroszország a szövetségi intézményeket a déli államokra is kiterjeszsze, a békealkudozásokat nehezíti. Ezen alkudozásoknak állítólag czélja a porosz vérrel és a roppant áldozatokkal Éjszak- és Közép-Németország területi egységét mindenkorra biztosítani, s ezáltal azt elérni, mit atyáik 1815-ben nem érhettek el. E szerint az forogna kérdésben, hogy Poroszország Éjszak- és Közép-Németországban szövetségeseivel egy államot képezzen. A viszonyok rendezése azon délnémet államokkal, melyekkel Poroszország háboruban van, veszély nélkül a jövőnek tartathatók fenn. Felelős szerkesztő : B. Kera és y Zsigmondi Esti posta. Pest, júl. 31. — A würtembergi „Statsanzeiger" igy okoskodik : „A „Germania“ égitest szét van törve. Miután legelőször Poroszország vált le belőle, hirtelen magával ragadá azon Asteroidákat, melyek ezen éjszaki testet vallják központnak. Azután a békepraeliminárék elfogadásával a nagy Ausztria szakadt ki, s ami még megmaradt, az csekély töredék. Poroszországnak arra kellett most törekednie, hogy ezt a maradékot is széllyel darabolja. Ez is sikerült neki a Bajorországgal kötött külön fegyvernyugvással, melyet részünkről is valószínűen hasonló követett. „Miután Ausztria elvileg elismeré a Bundból való kilépését, más lett a czél, amiért a közép államok harczolnak. Nem arról van többé szó, hogy az előbbi Bund újjá szerveztessék, hanem hogy egy idegen invasio meggátoltassák. “ Mint bécsi lapok írják, déli Németország a legnagyobb egyértelműséggel tesz óvást a Majna-vonal és a német szövetségből való kizáratása ellen. Ez nagyon fontos , mert ebből az látszik, hogy egész Németország Poroszország körül akar csoportosulni. Berlinben vonakodnak ettől, mert ha egy német parlament fog határozni, nem Poroszország nagyobbodása lesz az eredmény, hanem az , hogy utóbbi beleolvad Németországba. A berlini „Volkszeitung“ már is azt kívánja, hogy az 1849 iki birodalmi alkotmány alapján kiáltassék ki a német császár. Nassauban, Hannoverában és Schleswig-Holsteinban folyvást tart az annexio-mozgalom. — Fellner, Frankfurt városának tisztelt és szeretett, de szerencsétlen polgármestere, júl. 26-án temettetett el. A temetés délelőtti 9 órára volt határozva, de a porosz helyparancsnokság rendeletére már reggeli 472 órakor kelle végbe mennie. A gyanakodó zsarnokság mindemellet sem gátolhatta meg, hogy mintegy 6000-re menő gyászsereg örök nyughelyére ne kisérje a halottat.