Pesti Napló, 1866. szeptember (17. évfolyam, 4910-4934. szám)

1866-09-01 / 4910. szám

eredi azt kívánja, válaszszák a horvát ország­gyűlésen az illető képviselőségi illetéket, míg a magyarok azt akarják, hogy mind az 50 képvi­selőt a­ magyar országgyűlés válaszsza. Galliczia a Lajthántúli tartományokhoz éppoly viszonyban álland, mint Magyarországhoz Horvátország stb.­­ Crem­eville a korábbi erdélyi kor­mányzó nem tér vissza többé állomására. Az újvidéki „Naprédak“1­62 ik száma J. J. 61-iki országgyűlés képviselőjének tollából a következő czikket hozza : Tej laelyzst. i. Königgrätz, mint a hajdani római félisten Ja­nas két arczczal bir : az egyik előre, a másik hátra néz. Ez, a catastrophát, a szerencsétlen­séget mutatja, mely annyi nem-német fiainkat nyeri el német érdekekért; amaz, azon nemze­tek jobb jövőjére van irányulva, a melyeknek fiai idegen érdekekért vesztek el. S ezen szerencsétlenségnek és annyi válto­zásnak indító oka a német szövetség — Deut­scher Bund — volt. Ezen német bund, e legnagyobb politikai szörny, 1815-ben alapítatott Metternich és elv­barátai szellemében. A sok részre és sok fejede­lem közt elosztott német nemzetnek egy szövet­séget kellendett képeznie, a­mely szerint aztán egyik a másikat segítené. A németek ezt Barid­nak nevezték, pedig inkább volt ennek ellenke­zője. Maguk a németek politikai lehetlenségnek járták, s addig tódozták fódozták, mig egyszer aztán Königgrätznél szét nem repedt, egészen tönkre nem ment Ne kérdezzük, miért nem bírta e Band az ő tetszésöket is megnyerni, ez az ő dolguk, mely bennünket közvetlenül nem érdekelt , hanem vizsgáljuk meg mi azon szem­pontból, a melyből minket illetett, s érdekelt. Ausztria is — szerencsétlenségére ! — e Bandhoz tartozott, s nemcsak hogy tagja volt, hanem ott a befolyás és elsőségért hevesen küz­dött. Az úgynevezett szent római német császár­ság romjain emelkedett e német Bund. Ezen szent római császárságban a császári czimet azon dicső dynastia tagjai hordozák, mely ma uralkodik Ausztriában. A császári czimet min­denha és mindenkép fenntartani igyekeztek, s az ausztriai kormányférfiak azon voltak, hogy az újjá alakított Bundban az ausztriai császár befo­lyása és tekintélye a többiek felett megerősítes­­­ék. De ezen belul felfogott politikában rejlett Ausztriának legnagyobb szerencsétlensége, mely­­et e században már harmadszor sodorta a leg­nagyobb veszélybe. Ausztria, hogy e Bundban a legnagyobb befo­lyást bírhassa és megtarthassa, minden ereje és hatalmával lépett be abba. Ha Ausztria tisztán német állam lenne, volna ennek értelme, de Ausztria csak némely részében és tekintetben német. Zömig szerint Ausztria ös­­­szes népességének száma : 36,220,000. Ebből német ...... 7,500,000. „ magyar..................... 5,000,000. „ olasz......................... 3,000,000. „ románok..................... 2,600,000. „ zsidó, örmény . . • 1,120,000. „ szláv.......................... 17,000,000*9. Ez Zömig szerint, kiről a nem németeknél azon vélemény uralkodik, hogy a­hol csak tehette, a szlávok számét kevesbítette a magyarokat — ha ez lehetséges lett volna — a föld színéről pusztítaná el, csak azért, hogy a németek száma nagyra nőjjön Ausztriában. — No mi később majd óvatosbak leszünk, s hitelesebb szláv forrá­sokat keresünk ! Ausztria a Bundnak hemlitarius joga és ha­talmával volt bemutatva, nem tekintve arra, ha az német-e, vagy nem. Ausztriát a német Bund­­ban 3600 □ mértföldü területére nézve kép­viselte .....................................12,900,000 lélek. *) E czik a népiségre vonatkozóilag ki-rekanámot vesz fel. Könyvismertetés. A magyar nyelv teljes szótára, melyben BZ «*gye» szók kü­lönböző krtek­teinek stb. — Szerkesztette Ballagi Mór. 1 füzet. Pe­st, 1868. Ha nem mondhatjuk is, hogy óriási léptekkel haladunk előre a tudományok terének elfoglalá­­sában, még is elmondhatjuk, hogy valóban előbb megyünk, így van a dolog nyelvünk tudományá­ra nézve is. Csak szótárainkat kell megtekinte­ni, melyek már vannak, s melyek közel­jövőben lesznek. Nem is említem T­i­l­d­y és néhány más akadémikus Tudományos Műszótárát, a Kereskedelmi szótárt, Kenessei Hajó­­zási szótárát, csak e hármat tekintsük meg : a Czuczor és Fogarassi félét, a M­á­t­y­á­s Flórián történeti szótárát, melyről, néhány czikke után ítélve, legjobb reményünk lehet i­s végre a fe­lül nevezettet, és meggyőződhetünk, hogy a köz­értelmesedés e téren is el­thaladt, s az e miatt előállott szükségek itt is teljesíttetni kezdenek, és hogy a nyelvünk ismerete körüli tudományos foglalkozás ezen évtizedből is maradandó nyo­mokat fog hagyni. Ezt kivált azon okért kívánjuk becses olva­sóink előtt felemlíteni, hogy felhívjuk figyelmét irodalmunk, tudományunk elhaladásának aka­dályaira. Mennyivel nehezebb nálunk általában is tudományos munkát, de kivált effélét dolgozni, könnyen belátja, a ki viszonyainkat ismeri. — Mennyivel könnyebben dolgozik egy német vagy általában külhoni szótárb­ó, például Grimm Jakab. Ő testvérének fő segítsége mellett, nagy szótárának — mely halála óta akadoz, és félő, fennakad — s tán nagy grammatikájá­nak készítésekor is sok segédkezet hasz­nált, kiosztva több társnak, mit nézzen át, miből jegyezzen ki az ő keze alá ; kinek van ez nálunk módjában, hol vannak az erők, a segéd­eszközök ily munkálkodáshoz ? Igaz, hogy a né­met irodalom sokkal terjedtebb, és így átnyo­­mozása több erőt kíván ; de bizony a kik ismer­kednek vele, sejthetik, hogy a mienk sem oly szegény, mint V­­­r­­­z­s­i­t úr gondolja, ki Staats­­rechtjé­nek (Pest, 1865.) első kötetében Kál­­d­i­t vallja első biblia fordítónknak, sőt a XVI., XVII. századok írói csak egynémely másod­rendű könyvtárunkban is százakra mennek, s a kitűnőbbek annyi szó és szyl sajátsággal bír­nak, hogy csaknem teljes igazsággal mondhat­juk el: minden magyar szó egyszó! Hogy állanak könyvtáraink ? Schwarcz Gyula jól mondja valahol, hogy ha valamennyi magyarhoni könyvtárt összeolvasztanánk, lenne tán belőlök egy valamire való egész, vagy leg­alább nemzeti tanulmányainkra nézve (történel­münk, irodalmunk és efféle) egy jóformán teljes. A mostaniak nagyobb része is rendezetlen, vagy rendezés alatt van, vagy magán és zárt tulaj­don, nyilvános olvasó termek és ügyes szolgálat nélkül. Addig, míg ez máskép lesz — ha lesz — nem igen lehetséges, kivált ily szótárfélét „tel­jest“ adni, és hypocriticusaink, kik valamikép a franczia akadémia szótárának, vagy az angol újabb szótáraknak, vagy a Grimmekének színvonalára felemelkedtek, vagy legalább kép­zelődésben felemelkedteknek álmodják magu­kat, s úgy méregetnék amazokhoz a mi szótá­rainkat, nagy méltatlanságot cselekednének. — Hol van a közönség, mely általában is a tudo­mányos nagyobb munkálatokat pártolja, annyi­val inkább a régi irodalom emlékeit, szógyűjte­ményeit óhajtsa, azok kiadatását szükségelje, követelje. Az akadémia megkísértette a régi magyar nyelvemlékeket kiadni. E vállalat már jó régen fennakadt, hihetően mert 25— 30 előfize­tője vagy vásárlója volt, mint egykor a T­u­d­o­mánytárnak, s újabban is a jó irányú U­j korszaknak. Innen van aztán, hogy a homines paucorum librorum, legjobb akarat mellett is, sokszor szűk látkört, félszeg nézeteket tanúsítanak, s ujjal lehetne kimutatni, hogyan jutott fel, hogyan tartotta so­káig fenn magát némely bal vélemény csak azért, mivel az illetők magukat nem tájékozhatták. —­­Tekintsünk íróink helyzetére. Itt a ki­szótárí­ó, egyszersmind tanár, szerkesztő, elnök, és isten tudja mi! A tanári név nálunk sem nyugalomra, sem egyirányú, mélyre ható, nyomós kutatásra módot és időt nem ad, mint külföldön, sőt leg­újabb időkben épen arra ad itt-ott alkalmat, hogy görbe szemmel nézzék a tudomány ama napszámosait, kik önvétkek nélkül, s kétségkí­vül a tudomány ügyének hasznára szaporodtak meg, s kiket e mellett még az élet anyagi érde­kei is lenyomnak. Mindezt csak azért kell itt, tán nem is egé­szen alkalomszerüleg, említenünk, hogy ha, mint emlegetjük, a tudomány magasztos hasznait elismertük, a tudomány szükségeit is első sorba tegyük, s megadjuk annak a mi szegénységünk­ből jót. Mert valóban is a szegénységre kell há­rítanunk bajaink legnagyobb részét Szegények vagyunk és fényűzők ! Tehát vértelenség és láz, miből általános elgyengülés lehet. Bizony ha­zánk ősi alkotmányos válságánál, szellemi éle­tünk, tud­mányunk, nyelvünk Ugye is fennforog és válságra jut. . . De térjünk a felvett könyv ismertetéséhez. B­­ár minden magyarnak, kivált műveltebb egyénnek, írónak és komoly olvasónak nagy hasznot tett, s rég általán érzett szükséget "pótol szótárával; úgy hogy munkája czimlapján a könyvárosi nagyzó styl­eme kifejezései: „nél­külözhetetlen segédkönyv minden rangú és ren­dü magyar ember számára“ — nem illetéktele­nek. Ha a természettudós gondolatait némi önál­lósággal egyszersmind szabatosan igyekszik kife­jezni, nemcsak a tudomány tételeit kell ismernie, hanem annak legjobb kifejezéseit is elsajátítnia, s minél nagyobb öntevékenységgel dolgozik, an­nál inkább szükségévé lett, hogy a nyelv kin­cseit ismerje, a nyelv szavait, a nemzeties szylt minden változatban, minden nemben tudja hasz­nálni. A költő, vagy általában a széptanai író, ha nem akar öröklött és ekként phrasisok ismét­lője maradni, hanem maga is eszmél, gondolko­dik és feltalál, saját érzetei, gondolatait erede­tien, finoman kifejezni, a külföldi remekek rö­vidségét, tartalmasságát, erejét utolérni vágyik,­­ hasonlóan kénytelenné lesz szavakat keresni, a jót a rosztól, az életteljesbet a bágyadtabbtól, a rövidet a terjedtebbtől megkülönböztetni. Ma­guk műveit olvasóink számtalanszor vannak oly helyzetben, hogy szavaink, kivált az újak ala­posb és közelebbi megismerése végett szótárhoz kell nyúlniok, hogy megítélhessék, melyik a jobb szó : gazdászat vagy gazdaságtan, kisért vagy kisért, bizottmány v. bizottság, —­ hogy megis­merhessék a synonymek közti különbséget: in­tézet, intézmény, inté­zkedés, értelem, értemény stb., hogy tájékozhassák magukat amaz áldás­­talan bőségben, melyet nálunk a túlcsapongó szócsinálási szeszély létrehozott. G­r­i­m­m szó­tára előszavába házi kincstár gyanánt tekinti a szótárt, melyből családias estéken szí­vesen vesz elő s mutogat fel egyetmást az atya, gyakorolni kívánván gyermekei nyelvismeretét, az anya finom női elmeélének (Mutterwitz) és romlatlan (!) nyelvérzetének segélyével. (Wör­­terb. L. XII.) Mindezek, sőt nyelvészkedők is nagy hasznát vehetik oly munkának, mely „az egyes szók értelmeinek körülírás általi megha­tározásán kivü­l különös figyelmet fordít azok szójárásoi“ u tán inkább : táj beszéd­­, mert szójárás­­­­­o q­u e n d i formula, milyet a mindennapi életben is sok embernél, főkép pe­dig némely vígjátékok hőseinél találunk — „közmondás­, irodalmi stb. használatára, vala­mint a szaktud. és iparbeli műszóban is. — Ily szótár nagyértékü munka a végre, hogy a nem­zet egész szókincse közül ismertessék, annak egész vagyona forgalomban lehessen, gyümöl­csözzön,­­ igy az idegen szók átvétele, hibásan alkotott uj szók divatba jutása meggátoltassák. Valódi hazafias munka. Nézzük, mit várhatui szó munkájától teljességére nézve. E szót betű szerint nem vehetjük. Teljesnek mondanak minden második szótárt, pedig ilyen legfeljebb a holt nyelvek szótára lehet. Tehát csak viszonylagos vagy lehető teljességet kell értenünk. Mi által eszközli ezt szerzőnk? Felve­szi könyvébe 1. a régi szókat, 2. a tájszóláso­kat, 3. az új szókat, 4. a közhasználatban szó kottákat. Az utolsó osztályba tartozókra nincs különös észrevételünk. A tájszókra nézve annyit jegyzünk meg, hogy az eddh­i gyűjteményeket, jelesen az akadémia Tájszótárát (mely­nek második kötete, fájdalom, nem bír megje­lenni !) eléggé felhasználta és befoglalta, sőt több tájszót is ad. De hogy minden táj­szónak minden jelentményét adná, azt nem mondhatni, s talán nem is kívánhatni, sőt egy kettő ki is maradt. így a r­c­z­a 11 mellett nem találjuk e szót a r­c­z­a­l, mely melléknévi jelentmény­nyel igy áll: arczal jászol. Ászát­­nak ily alakja is van a s­z­ó 11 (fü neme), mely talán a valódi, mivel e gyomfélének sovány, szikkadt levelei vannak. Ily mellőzés kevés van, s mint mondám, rész néven nem vehető, mert a tájszók töméntelen része máig feljegyzetten. Több észrevételem van a régi szókra. Molnár és Páriz pápai szótárát nem használta egészen fel az érdemes szerző, valamint némely más szótárírónk sem. Mint kimaradtakat aján­lom figyelmébe ezeket: á l á s á s cuniculus, a d­i­a idea (Molnáron kívül Sándor Sokféléjé­ben is), aglant v. agglant (Kisfaludy S. V. ö. B. Szabó kisded szótára II. kiad. 6.1.), e régi de jeles példabeszéd, ember teszi foga­dást, aggeb ki megállja, — agyafúrt, ágy­tartó cubicularius, alélkodás, álta­lán v. általán véggel (a népnél ma is), a­m­b­i suggests , ara sororis fráter, balyókás, bárbidd. — Másutt találha­tókból kimaradtak, á­m a­t­e jelentéssel: ájul (Nád. C.), a 11 a­l­s­á­g­átmérő (Guar. C.), a­z­a- f­é­k­folyadék (Debr. C.), b­a 1 a 10 m általá­ban tó (u. o.) békés, mint ápol csókol (u. o.), bekéretezik tájszó is , beké­­­­redzik, a­k­o­m­b­á­k igy is mondják, s tán ! még több helyett, — asszonylani ural- I ni a nőt (Telegdi), a­p­r­ó­d­o­s mesterinas I (Pesti), a­n­y­a­h­á­z (Pósah és Kom. Cs.) s anyaszentegyház. — Anyaszentelet- t­e­n ház (gúnyból Bornemisza), adalék nem o roszabb, mint, adalék. Ugy látszik csak a 1, el I képzőjü igékből kelle vala ilyeket alkotni. (G. Katona I.) állati, lényeges (G. Kat. I.) h­e h­á z n i inducere (Apáczainál és többnél) agyaskodik cavillare (törvénytani mű­szó a XVI. XVII. században, bajrahivás provocatió (u. 0.) b e f e 1 e 1 e k, befele- r e t replica stb (u. 0..) Bécsország Ausz­­t­­ria. Többet ezúttal emlékezetbe hozni nem tu­­­­dók, mi egyrészt sz. szorgalmát és könyve be­­j clét, más­részt az én gyűjteményem csekély­­ terjedtségét mutatja. De ezekre és a nevezetes. A szerzőknél még lappanghatókra felhívjuk figyel­­­mét. — Bajos dolog, ha az történik, mi a fen­tebbi években egyszer. A sirhalmomi tűz felett folyt vitában, egyik vitatkozó fél meg­engedte, hogy ilyes alak a régibb irodalomban elő nem fordul, holott Molnár és Párna­­i pápai szótárukban egyiránt ott áll: fő 1-­j­d­e­m­i conterraneus, s e szó­ben van a NI.­Szó­­tárban is. Elkerülte figyelmét a G. Katona­i és új testamentumokija s tán a S. Sz.-Péteri­­ végzésben levő városunki, mihez hason­­l­­ló alakok másutt is fordulnak elő. Ugyancsak baj az is, midőn a látandottam, lá­­­­t­a­n­d­j­a­k, s effélét csupán a S. Sz.-Péteri végzés egy ily szavából akarják lehetőnek bi­zonyitani, holott ilyen van más helyt is, jelesen, a biblia Károli féle fordításában. Luk. VIII. 12. áll: hi­e­n d­e n é­n­e­k. Minden régi azét,­­ mely régi időben is, csak úgy, mint mostanában,­­ egyéni szeszélyből is származhatott, bajos — bár nem volna rész — beigtatni; de a nyelv­­fejlésre nézve jellemzőket nagyon is igyekez­nünk kell el nem veszteni, sőt minél többek­­ tudomására juttatni. — E szót a 1 i t, nem he­lyesen teszi sz. réginek. Meg van tájbeszédben­­ ma is­ Békésmegyében és Erdélyben ma is hall- i hatni 5 nagyot a 1 i t magáról, — a 1 i t j­a j magát. — Némely hivatkozásait nem értheti, 1 kivált kevésbé avatott olvasó, így ezeket B. a. '■ i. k. és Szig. Vesz. — melyeket elől nem ér* tel­aez. (Vége köv.) Tehát csak szláv .... 6,540,000 lélek. Ebből kiviláglik, hogy a német bundban Ausz­tria részéről több szláv volt, mint német. A bundnak értelmes határozata szerint köte­lezve volt ez hadseregével szükség esetén Ausz­triának segélyére lenni, de csak akkor és addig, ha és a­meddig az ellenség az említett tartomá­nyok egyikét vagy másikát megtámadja. Ausz­tria tehát a déli Duna és azon tartományok ol­daláról, melyek nincsenek a bundban, bátran lehetett megtámadtatva s meghódítva, a bund nem nyújtott volna neki segélyt, mert­ ez őt leg­­kevésbbé sem érdekelte. Ausztria részéről azon­ban a dolog egészen ellenkezőleg állott. Ausz­triának, mely — mint fentebb láttuk — 13 mil­lióból csak 6 millióval volt képviselve a bund­ban, ennek hadserege számára — mely 1859 óta 600,000-re rúgott — következő számot kelle fel­ajánlania : Három nagy hadtestet, ide értve a tartalé­kot is: Gyalogokban.............................. 125,000 Lovasokban....................................21,0­0 Tüzérekben , Utászokban­­ 17,000 Mérnökökben 1 Összesen 163,000 Vegyük tehát most,hogy a német bund 45 millió lelket számlált, Ausztria 13 millió, jobban mond­va 6 millió némete kedvéért, az összes bund hadseregének több mint egy­negyedét képezte! A kölcsönös érdekek nagy aránytalansága volt ez. A bund hadseregével Ausztriát illetőleg csak a fentebb nevezett tartományokra vonatkozólag kezeskedett, Ausztria ellenben roppant számú contingensével az egész Németországot illetőleg. Ausztriának, hogy a bund irányában elvállalt kötelezettségének megfeleljen, a bundon kívü­l álló tartományai, s nem német nemzetei erejét kell­ felhasználnia és fogyasztania. Ausztria kénytelen volt még béke alkalmával is a bund német várainak költségeire tetemes összeget nemcsak a német, de a többi nem német nemze­tek pénztárából is kivenni. S mindezt a Német­országon való ausztriai befolyásért, s az Ausz­­­triában lévő néhány millió német kedvéért! Ily abnormális és természetellenes helyzetben Ausz­triának ugyancsak meg kell­ magát feszítnie és erőltetnie, hogy az legyen, a­mi valódi feladatá­val homlokegyenest ellenkezik; hogy megmu­tassa, hogy még a lehetetlenség is lehető , hogy német nagyhatalom — deutsche Grossmacht — legyen. Tehát Ausztria nagyhatalom hat millió némettel, a kiknek a bund szívükön fekszik, s harmincz millió, a kiknek a bund nem áll érde­kekben! Tehát e hat milliónak minden egyéb feláldoztatott! Ausztria ily természetellenes helyzetben két önmagával ellenkező szerepet játszott. Német­országot mindenkép meg akarta győzni a felől, hogy ő német nagyhatalom, de ezt ott nem hit­ték. Németországban Ausztriát kigúnyolták, mi­dőn az ausztriai német bundisták magukat nagy németeknek — grossdeutsche — a németországi többi németeket pedig kis néme­te­k­nek — kleindeutsche — nevezék; csodál­koztak, midőn Ausztria azt affeciálta a hadsereg többségének nem-német elementuma által, hogy ő Németország defensora. De Ausztria más térre lépett, hogy megmutassa, miszerint ő csakugyan nagyhatalom. Azon Ausztria, mely magában Németországban ellene volt a német nemzet egy­ségének, hanem e nemzet szétdarabolását igye­kezett fenntartani ; saját birodalmában inkább lett németté, mint Németországban. A németesi­­t­tés megkezdetett szép szerével is, meg aztán erőszakkal is. Bach miniszter a legutóbbi időben igen re­mélte, s hitte — angolnt német centralisatiójával — két három tized alatt az egész ausztriai biro­­­­dalmat németté tenni. A német nyelv lett min­­­­denütt uralkodó, a német törvény behozatott, a hatóságok , hivatalok mindenütt német volt. A német Bund oly fontos lett Ausztriában, hogy a büntető törvénykönyvbe paragraphusok szurat­­tak be, melyek szerint az, ki valamikép a Bund ellen vét, mint felségsértő (Hochverräter) bűn­tetteik. — Egész Ausztria németté lett. Az ausztriai hadseregben is, a tisztikarban úgy, mint az altisztségekben, többségben egyre a né­metek voltak; ez pedig nem a véletlennek volt játéka, hanem előre kicombinált s kicsinált do­log. Mennyi idegen hivatotts hozatott be! Meny­nyire rúgott azon idegen német deákok száma, kik 1848—49-ben Schleswig-Holsteinban a dá­nok ellen harczoltak, s itt nálunk csakhamar tisztekké lőnek, a nélkül, hogy 5 — 6 évig hor­dozták volna a borjúdőrt a hátukon ! Boldog volt az, ki németnek született, azt a szerencse karjai­ban hordozta s ölelte! Vegyük a­ német hadsereg állapotát, Zömig­­ után (az úgynevezett Soll-Etat) és nézzük, mi­­­­ként voltak benne a nemzetiségek felosztva s­­ képviselve. Zömig miként már fentebb emlitek, nem mu­lasztotta el, hogy minél több németet csináljon. A magyarokra különös pikkje volt, azért is oly kicsiny a magyarok száma , nála. Bach alatt, mikor a népszámlálásra került a dolog, a kinek csak németül hangzott a neve ! —■ ha mindjárt egy kukkot sem tudott németül ! — mindjárt németnek íratott be. Innét az a roppant nagy szám ! S ezen nagy szám da­czára, tegyük fel , hogy a hadseregnél van 150,000 német, — az bizony* nem igen jelenté­keny mennyiség a többi 450,000 nem némethez viszonyítva ? S mégis, vegyétek csak a hadi schematismust kezeitek be, a meg fogtok, győ­ződni, hogy abban nagyobb fokban, ration© in versa, a németek többségben vannak. — így­­ volt ez azután minden osztálynál. A miként, hogy a franczia mondja : „allons á Paris faire­­ fortune“ (menjünk Párisba szerencsét próbálni),­­ ép úgy a Németországban születtek, a német nyelvnek tudása mellett, ha csak egy kis „vicz­­czela s életrevalósággal bírtak, tüstént Ausz­­­triába jöttek, s itt ritkán vallottak kudarczot; ! — s mig ők az uralkodó német nyelv birhatá­sával szerencsésekké lesznek, mások öt s még több nyelv tudása mellett alig hogy mozognak s lézengnek, — mert esetleg nem születtek né­m­eteknek! A dolgok ily állapotában Bach és Schmerling felkiálthatának s Németországot csitíthaták e szavakkal : mit panaszkodtok s kiabáltok ti Ausztriára, hogy ennyi meg ennyi népe van ! Hisz mi itt Ausztriában uj Deutschland­ot alapi­tank, mely a ti gyermekeitek számára az ígéret földe ! Nevezetesen : A.­Ausztriát . 1,400,000 „ F. Ausztriát . 690,1000 „ Salzburgot . . 140,000 , Sziriát . . . 1,100,000 „ Krajnát . . . 340,000 „ Karinthiát . . 480,000 „ Triestet ! Gradicskát --,20 000 Istriát i - 0* » Görezöt ( Tirolt . . . 860,000 „ Csehországot . 4,800,000 „ Morvát . . . 1,900,000 „ Sléziát............................. 470,000 „ Gallicziát........................ 200,000 „ A bundban a németek száma 6,220,000 „ A zsidók stb. éké . . . 140,000 „ Az olaszoké................... 500,000 „ A szerb és horvátoké . . 170,000 „ A lengyeleké................... 340,000 „ A szlovéneké................... 1,230,000 „ A cseheké......................... 4,500,000 „ Kerek számban a hadsereg tett 600,000­­ Ebből német............................. . 150,000 magyar.............................. 70,000 olasz.................................... 33,000 román.............................. 47,000 zsidó.................................... 10,000 szláv.................................... 290,000. Vidéki tudósítások. Tata, aug. 27. Sajnos, hogy az emberiség haladását még mindig vérmezők és könyhullatások kisérik. A legnagyobb csapás, mi birodalmat érhet, meg­történt rajtunk. E végzetes nagy világesemény okait e becses lapok a „Catastropha okait czí­mű, mély históriai tanulmányt és politikai érett­séget tanúsító czikkeiben élvezettel olvashatjuk. Vájjon kiket fenn, fentebb és legfentebb az ügyek gondviselésszerű gondjai illetnek, a szerint intézendik-e lépteiket, hogy az újra könnyen megrendíthető és összeomlasztható kísérleti rend­szerektől örökre eltávozzanak, s annyi vészt és vihart kiállott szilárd földre jussanak, a meg­szentelt jogok és törvények földére, melyen az alkotmányosság szép napjai derengnek ? Régen igaz az, hogy a leghiányosabb alkotmányos élet is többet ér, több jóra vezet fel és lefelé egyaránt, mint a legjobbnak tetsző kényuralom. Nem ok­szerű már a népeket, nemzeteket, kényuralmi rendszabályokkal nyomorgatni, az öntudatra ébredt, önméltóságát és rendeltetését ismerő mű­veit nemzet csak helyest, mindenki érdekét jól illető tetteket követhet el. Azért is igen óhajtjuk, hogy országgyűlésünk mihamarabb ismét össze­jöhessen, s az annyi keservet okozó múltat bölcs intézkedéseivel feledtesse a mennyire lehetsé­ges, s egy boldogabb jövő előkészítésén fára­dozhasson. Legégetőbb kérdés az inség kérdése mai nap. Nem tudjuk, mit szül a legközelebbi jövő politi­kai tekintetben, de anyagi helyzetünkre nézve annyi bizonyos, hogy romlásnak indultunk. — Pang minden, csüggedés, aggodalom szállja meg vidékünk népeinek legnagyobb részét a rosz ter­més miatt. Ha még két három hónapot nyomorú­ságosan kihúzhat az alsóbb osztályú nép élelem dolgában, sok lesz, mi alig hiszszük, kivált ha még hosszas, korán beköszöntő hideg tél is talál bekövetkezni. Ma még e környék munkabíró népe Komáromnál a sánczolási munkálatok mel­lett kereshet valamit, de ha ennek is vége lesz, hova forduljon ? A májusi fagyok után krumpli, kukoricza ha még annyi lenne is, nem pótol­hat mindent.­­• Kegyetlen idők a mai nemze­dékre. Enyhítő intézkedést ez ínségben is csak az országgyűléstől várhatunk. Az éhező csak két­­három napot sem várhat, azért, a­kiket a dolog illet, ne késsenek, úgy is eleget felemésztett a harcz vihara, még az Ínség is pusztítsa népünket, és tán pusztítandja a cholera is, mely járvány­nak már nálunk is vannak áldozatai! Az adót is sürgetik, katonaság is telepedett le nálunk. Valóban, az 1866 dik év azok közé fog tartozni, melyekre még visszagondolni is borzadunk. Sokszor forgott már szóban, hogy egy szárny­vonal készíttetnék Új-Szőnytől Tatáig, hogy a vasúti közlekedés által Tata vidéke is részt ve­hessen a világforgalmi haszonban és hasznosí­tásban , így a legutóbbi időkben is felmerült e hír, sőt egész bizonyossággal szóltak róla, mint foganatba veendőről, valamint egy távirdaállo­­más felállításáról is; nem tudjuk,mennyiben áll e dolog, de a­ki egyiket is, másikat is a létesülés felé vezetné, nagy hálára kötelezné maga iránt mind e vidéket, mind az üzlet embereit. Csak egy kis amerikaias tevékenység kellene, az igaz, hogy egy kis amerikaias szabadság sem ártana,­­ még hozzá egy kis pénz is, lassanként majd ezek is csak meglennének; mi élénken hiszszük, hogy Eszterházy Miklós gróf ő excellentiája — ki már oly sok ügy körül tünte­tő ki tett erejét és tevékenységét — erélyes fő­tisztsége által a teljesülés óhajtott révpartja felé viendi ama szóban forgó ügyeket: dimidium facti­oni coepit habet. A múlt hó végén az egyik dalegylet szép jelét adó figyelmének az által, hogy járásunk ország­gyűlési képviselőjét, G­h­­­c­z­y Ignácz urat névestéjén szép, szabatosan előadott dalaival meglepte lakása előtt, hova a helybeli választó­polgárok és egyebek, mint az ünnepelt férfi tisz­telői, szintén nagy számban jelentek meg. Itt volt ez alkalommal a legjelesebb szónokok és országos férfiak egyike, G­h­­­c­z­y Kálmán is. Szeretjük hinni, hogy eme kitűnőségeink nem­sokára ismét ott lesznek, hol legszebb álmaink és reményeink teljesedését várjuk — a magyar országgyűlésen. 1. 1. Különfélék. Pest aug. 31. V A „N. Fr.„Presse“ nek távirják Pestről, hogy császárné Ő Felsége vasárnap Bécsbe uta­zik, de a császári gyermekek itt maradnak. Andrássy Gyula gróf tegnap ismét Bécsbe utazott, hol a magyar főkorlátnoknál értekezle­tek folynak, melyekben Sennyey báró és Lónyay is részt vesznek. A cholera múlófélben van. V G­r­ü­n hegedűművész hazánkfia, a­ki a hannoverai királynál karnagyként volt alkal­mazva, a hannoverai viszonyok megváltozása következtében állomását odahagyva, Pestre ér­kezett és egyelőre zeneleerkékkel fog itt foglal­kozni. A hegedűkedvelők bizonyosan szívesen fogadják a hírneves művészt.­­ A „pest-losonczi“ vasút Ügye az államta­nácsban nehézségekre bukkant, minek folytán az ügy a minisztériumnál is újabb tárgyaláso­kon megy keresztül. V A kapitányi hivatalnál egy talált tárcza van letéve, melyben jelentékeny összegű bankó­pénzen kívül 6000 ft áru értékpapírok is van­nak. A tulajdonos jogát igazolván, értékeit a ka­pitányságnál átveheti. V A reichenberg pardubitzi vasútvonal hol­nap ismét megnyílik. A josefstadt schwadowvitzi vonal további intézkedésig zárva marad. V Amerikában az idén roppant nagy termés volt és kilátásba van helyezve, hogy őszire az európai piaczokon sok ameri­ai gabnát és ku­koriczát fognak látni.­­ Dr. N­a­v r­a­t­i­­ Imre egyetemi in. ta­nár Pest város tanácsának egyhangú elhatáro­zása folytán fel lön hatalmazva a Rókus kórház külön e czélra szánt helyiségében torok és gé­gebajokról előadásokat tarthatni, az ilynemű betegeket gégetükörrel megvizsgálhatni és gyó­gyíthatni. Mindenesetre szép a városi hatóság­tól, hogy figyelmét erre is kiterjeszti.­­ A budai hegyekről már meglehetősen érett szőllő kerül a piaczra és ebből azt következte­tik, hogy itt a szüret a jövő hó közepe táján fog megtartatni. — X. „A nm. m. kir. helytartó tanácstól egy intézvény jött 1865 ik évben a városi hatóság­hoz, minél fogva minden városrészben alakul­janak külön bizottmányok a netalán előforduló cholera végett. — Terézvárosban is egy húsz tagból álló polgári bizottmány alakult, gyűléseit az ottani birói hivatalban tartván, felosztották maguk között az utczákat s minden házat meg­vizsgálván, az árnyékszékeket veszélyes álla­potban, az udvarokban pedig temérdek szemetet, ganéjt és más rondaságokat a város közepén felhalmozva találtak — mi több — az arena utczában két helyen disznószállásokra bukkan­tak, hol egész évben folyvást 70—80 darab biz­lalóban tartatik (ezekből egy már meg van szün­tetve), a leöléskor a vér az utczára foly stb. Szin­tén a városrész közepén az István téren egy ló szőr­gyár helyett , disznószőr gyárt fedeztek fel, egy bizottmány küldetett ki ezt megvizsgálni,s úgy találta, hogy nem lévén a háznak udvara, a gyáros kényte­len a háztetőn szárítani készítményét, sőt nem is bolthajtásos, hanem alacson, gerendázott szo­bákban vannak a tüzelő kazánok, s midőn azon tisztátalan disznószárt mossák, festik és szárít­ják, oly veszedelmes bűz hat az egész vidékre, hogy a veszélyes szag a becsukott szobákba is behat. Három hét alatt bevégezte a bizottmány feladatát, beadta jelentését, leirván minden ese­tet a városi hatóságnak, mely kész munkát csak foganatosítani kellett volna, s várjon mi történt ? semmi.“­­ (Ezen avatott kézből vett felszólalás nehéz vádat mond az illetők ellen, hiszszük azonban, hogy a netán megtör­tént mulasztás kétszerezett szorgalommal fog pótoltatni.) V É­r­k­ö v­y Adolf ismert nemzetgazdasági tudósunk (mint már a „M. V.“ is írja) az alapít­ványi javak csákovai kerületének főtisztjévé ne­veztetett ki, s nagy terjedelmű kerületét néhány nap múlva átveendő, a fővárost, melynek oly tevékeny polgára volt, el fogja hagyni. Távozá­sát sok közintézet és vállalkozás meg fogja

Next