Pesti Napló, 1866. október (17. évfolyam, 4935–4960. szám)
1866-10-26 / 4956. szám
Péntek, october 26.1866. 246-4956. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. 17. évi folyam' nafinfi»! Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre : 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 nj kr. Nyilt tér: 5 hasábos petit sor 25 nj kr. Rendkívüli előfizetés IPESTI NAPLÓ november—decemberi folyamára. Előfizedési üljas két hóra . . . 3 frt 50 kr. A PESTI NAPLÓ kiadóhivatala nem tud, arra kényszerüik, hogy akaratja és érdekei ellen szintén beálljon szövetségesnek melléjük. Ha ellenben Ausztria, minden utógondolat nélkül, egy nyugati szövetség híve lesz, Poroszország kényszerítve van szintén mondani a szorosabb orosz barátságról, s a civilizált nemzetek szövetségébe állani, vagy semlegesen viselni magát. Ha ellenben Ausztria Oroszországgal fog kezet, s Poroszország a nyugatiak felé hajlik, a veszteség csaknem teljesen bizonyos, és erkölcsileg szintoly nagy, mint anyagilag, az ausztriai monarchia népeit Európa ismét egy sorban fogja említeni éjszak félvad népeivel. Győzelem esetében is Oroszország legfeljebb ideiglenes és kétes értékű előnyöket engedne Ausztriának, azon reményben, hogy nemsokára ráadásokkal fogja tőle visszaszerezni. — Ha egy újabb hírnek hitelt adhatunk, nemcsak az ausztriai külügy, hanem a pénzügyminiszterségre is akad külföldi candidátus. — Egy hollandi ember — az egykori hollandi pénzügyminiszter van Bosser, egy tervet küldött be az osztrák kormánynak, mely szerint Ausztria pénzügyeit rendezni lehetne. A hitezen tervnél fogva már miniszterjelöltté emeli van Bosse urat. Tervének alapja az, hogy Ausztriának egész őszinteséggel és határozottsággal kell az alkotmányosságot elfogadnia, s az alkotmány garantiája alá rendelni pénzügyeit. — Helyesen jegyzi meg erre a „Morgen Post,“ hogy ezen tanácsért nem szükséges külföldihez folyamodni, s hogy a kormány előtt többet kellene nyomnia a népek közös óhajtásának egy külföldi magánember tanácsánál. Mondják továbbá, hogy Beust úr Prágába fog érkezni ő Felsége ott mulatása alatt. Ebből még valószínűbbnek tartják azt, hogy külügyminiszterré fog kineveztetni. — A „Wiener Zig“ hivatalos részében jelenti, hogy ő Felsége oct. 21-kén kelt rendelete által a horvát-tótországi országgyűlést november 19 ére ismét összehívta. — (Azt egy f. é. apr. 21-én kelt leirat napolta volt el.) Pest, oct. 25. 1866. Több jele volt újabb időben annak, hogy Ausztria és Francziaország közelednek egymáshoz, s a legközelebbi jel az, hogy komolyan és tettleg folynak a tárgyalások egy osztrák-franczia kereskedelmi szerződés felett, mely, ha létesül — , óhajtandó, hogy a minél szabadelműebb kereskedelmi politika alapján létesüljön — nemsokára követni fogná azt egy osztrák-olasz kereskedelmi szerződés, mi még közelebbről érdekel bennünket. Ha a kereskedelmi szerződések még magukban nem adnak is kezességet a politikai szövetkezésekre, — tagadhatlan, hogy első lépések korunkban a politikai szövetkezésre is, — és hogy a fontos anyagi érdekek közössége nélkül könnyebben támadnak ellenségeskedések a népek közt. Mi azt hiszszük, hogy Ausztriának igen nagy érdekében állott korábban is, és áll különösen mai nap a szorosabb egyetértés politikai téren is. Sőt részünkről csaknem életkérdésnek tartjuk ezt. Különben is könnyebben kivihető ez, miután a két hatalom közti viszály oka, az olasz kértés azon része meg van oldva, mely a legégetőbb volt Ausztriára nézve. Ausztria újabb helyzetében, a külső viszonyok három irányban mintegy kényszerítik is Ausztriát a francia szövetségre: a keleti, a lengyel és a német kérdésben. Hogy a keleti és lengyel kérdésben Oroszország természetes és örökös ellensége Ausztriának, az világos. Nemcsak a diplomatia, hanem Európa összes közönsége bizonyos benne, hogy Oroszország a szultánok közvetlen és közvetett felsősége alatti területek meghódítására vágyik és törekszik. A hódítás művében fáradozni meg nem szűnik béke idején sem, a szabadság és nemzetiség álarcza alatt. Szabadság, nemzetiség — és orosz együtt ! Lehet-e nagyobb machiavellismis ? — A czári despotismus és szabadság együtt meg nem fér. És a nemzetiség ? Még csekély ellenmondás volna, hogy absolutismus alatt a nemzetiségeknek van joguk ; — mert a különböző nemzetiségek csak a szolgaságban lehetnek egyenlők. De nagyobb ellenmondás, hogy az orosz úgy érti a nemzetiséget, hogy minden szláv nemzetiség oroszszá legyen, mert közös eredetűek, ami annyi, mintha a franczia azt állítaná, hogy minden román nemzethez is országhoz joga van.Az orosz lapok közelebbről ismét nagyban kibonták a panslavismus zászlóját, s a nyers hatalom azon öntudatával, hogy szabad neki merőben logikátlannak is lenni, senki sem meri ezért feleletre vonni. Csápítólag szólanak minden oly szláv néphez, mely még nincs az orosz alatt, s azonban fennen hirdetik, hogy a lengyel nemzetnek, az orosz torkában levő szláv népnek nincs joga az élethez, hogy az már kihalt nemzet ! És míg a szlávoknál a közös származásra hivatkozik, a románoknál, bolgároknál és görögöknél, melyek egészen különböző származásúak, a vallás közösségével nem kevésbé törekszik propagandát csinálni. A keleti és lengyel kérdésben, mely utóbbiban Oroszország már annyira kezd menni, hogy az osztrák monarchia belügyi dolgát külügyi kérdéssé teszi, — lehet e két állam ellenkezőbb érdekű, mint Oroszország és az osztrák monarchia ? — És itt, úgy véljük, kiengesztelhetlen az ellentét, s még, gyöngeség esetében, oly árral sem lehet lefegyverzeni az ellenfelet, mint Olaszországban fizetett Ausztria. Merőben helytelen külügyi politika — s csak a tehetlenség mentheti — egy ellenkező érdekű és törekvésű szomszédot szövetség által akarni lefegyverezni, amint eddig mindig iparkodott az osztrák diplomatia az oroszt. A hasonló politika eredményének példája volt közelebbről a porosz szövetség után bekövetkezett Königgrätz. — Nem helyes — az igaz — a kihívó magatartás sem, de a természetes ellenfelekben keresni barátot és szövetségest, s nem gondoskodni más oly szövetségről, mely a veszélyes törekvések meggátlásában szintúgy érdekelve van, nagyon fonák eljárás. A franczia és vele együtt az angol anyagilag érdekelve van a keleti kérdésben, s szellemileg a lengyel kérdésben, és pedig érdekeik azonosak Ausztriáéval. És ha Ausztria ad valamit a civilisatio érdekeire, ha be akarja bizonyítani, hogy világtörténeti missiója van, iparkodni fog a nyers hatalomnak Európában modern képviselője, az orosz hódítás ellen ugyanazt teljesíteni, amit Magyarországgal együtt teljesített volt a török ellen. Eb minő haszna van a német kérdés tárgyában Ausztriának a franczia szövetségben?— A mostani német nagyhatalom , Poroszország, az oroszszar kezet fogván — ami nem lehetetlen, mert ha az új porosz politika Németországon szakított is a traditiókkal, nem következik, hogy az orosz szövetséggel szakítson, Ausztriát, ha a nyugatiakkal kiegyezni TÁHCZA. Jogos téren áll-e Rubini, midőn kámfor festvényét a cholera leküzdésére oly szívből ajánlja ? „Sinhtii et audaciu interpretis argumentum est quaecucque Bibi non sspiunt, respuere, pro illis Bua Bupponcre, coque adver- Bantium litterarum verba detorqnere.“ Antibar i : Labien. Vidékünkön akadt már oly ellene Rubininak, ki gyógymódja kárhoztatására egy czikket tett közzé a „Pesti Napló“ 235-ik számában. — Ezen czikkben nemcsak maga „Signore Rubini,“ mint nevezve van, hanem gyógyszerének ajánlói és árulói is, elég kimérttlenfil, üzérkedés és zsákmányolásról vádoltatnak. Mi indította czikkíró urat ily mord kifakadásra ? — nem tudom, de hogy jogtalanul cselekedett, már azon egyszerű körülményből is kidrül, miként Rubini gyógyszere nem oly tárgy, melyet nyerészkedési, vagy, szerinte, zsákmányolási czikké lehetne aljasítani. A kámfor ősi időktől fogva ismeretes, Krisztus szül, utánai II-dik században Seth arról már értekezett, napjainkban pedig nincs szatócs, kinek boltjában kapható ne volna. Ez áll többé kevésbé a borszeszről is. Aki tehát sztíkkezűségénél fogva a rendszeresen elkészített, s birodalmunk minden gyógyszertárában készletben levő Itubini-féle szerre költeni nem akar, hatalmában áll magának is elkészíteni; a kiállításhoz nagy művészet nem igényeltetik, teljezőben levő borszeszben a hason mennyiségű kámfor szépen tisztára fel fog olvadni. E szerint a kámforszesz nincs az egyedáruság korlátja közé szorítva, nem is titkos szer, azzal tehát nyerészkedni vagy zsákmányolni csak oly emberek képesek, kik örökölt sajátságuknál fogva már arra születtek. De ily faja a jó madaraknak is csak ott teheti azt, hol kínálkozó alkalom van reá. Nálunk, szerencsétlenségükre, ez hiányzik, mert megyehatósági rendeletnél fogva minden cholerás beteg nemcsak orvosi segélyezésben részesül ingyen, de gyógyszereit is díj nélkül nyeri. Vádaskodó komáromi czikkíró úr a kámforszesz hatását is kereken megtagadni jónak véli, mert a „Wiener Med. Presse“ augustus 19 -i száma azt „Sonderlich“ nem ajánlja. Az october 7-ei szám pedig azt vallja, miként: „A kámfor a nyelvre leülepedik, so nnét kanállal kell levakarni, ha pedig vízzel vegyítve —■ mint Rubini éppen nem javallja — vezetik be, akkor golyócska alakban kihányatik. — Még mindezek nem oly érvek, melyek képesek lennének megdönteni a kámfor hatását; itt annak káros működése éppen nincs kimutatva, az egészből csakis az tűnik ki, hogy a tett kísérleteknél nem Rubini utasítása követtetett. Kár volt ezúttal czikkíró urnak, ha már egyszer a „Wiener Mediz. Presse“ augustus 19-ei számát forgatta, egyúttal azt is meg nem jegyezni, miként : „Pfeifer und Griesinger, welch letzterer in ganzen kein Freund der Excitantia bei der cholerabehandlung ist, halten gerade den Kampfer als die geeignetsten.“ Ő maga czikkíró ur hasznát épen nem tapasztalá a kámforszesznek. Mint állítja, betegei azon panaszra fakadtak, hogy hányásra jobban ingereltetnek. Szerintem choleránál nemcsak a kámfor, de más legközönyösebb szer, sőt maga a tiszta víz ivása is, a hányingert növelni szokta. Továbbá : „Az óvszerül használók gyomrukat rontották el.“ Valószínű, hogy érdeklettek önfejük után indultak ki, mert orvosi tanács melletti használatnál mindenesetre tudtukra lett volna adva, miként a kámfortól történetesen megromlott gyomor, néhány kávés kanálnyi fekete kávétól helyre lő; erős szertünetnél pedig pár csepp mákonyfestvény (ópium) minden zavart rendbe hoz.— „Míg mások minden kámforszesz hevétől daczára belehaltak.“ Mibe ? Értenünk kell — a cholerába. Ez is megengedhető, régi szenvedőknél, megromlott szervezetüeknél, tetszhalottaknál mindenkor a Rubini szertől sem várhatunk csodát. Azt állítja továbbá czikkíró úr, hogy Bánhidán,Komárom megye kis falujában, hol legtöbb kámforszesz alkalmaztatott, a halálozás aránylag legnagyobb volt. — Én szintén tudom, hogy ugyan ott a cholera sok áldozatot követelt, de csakis addig, mig a kámforszesz nem alkalmaztatott; arról azonban, úgy látszik, nincs tudomása czikkíró úrnak, miként ugyancsak nevezett megye Ács és Bana-Igmánd helységeiben 150 egyénnél több ragadtatott ki a halál karjaiból Rubini szerével. „Nálunk pedig — úgymond — daczára annak , hogy a kámforszesz hasztalansága, vagy kára több mint világos, az még mindig egyesektől ajánltatik és árultatik — ez nemcsak Komáromban, hanem egyebütt is így van — mellőzve a magas kir. helytartótanácsnak a komárom megyei hatósághoz intézett azon rendeletét, hogy a Rubini féle s több efféle izgató szerek árulása szüntettessék meg.“ Erre nézve lehet, hogy mindazok, kik czikkiró úr boszúságára a kámforszeszt még mindig ajánlják, sokkal szerencsésebbek voltak kísérleteikkel, mint ő maga, s így kedvéért meggyőződésük ellen cselekedni nem akartak. Igen téved pedig czikkiró úr, ha azon kellemes hiedelemben ringatja magát, hogy a Rubini féle szert am. kir. helytartótanács betiltotta volna; ez még ekkorig, hála a gondviselésnek, meg nem történt. Adott ki ugyan t. Komárommegye egy ez évi sept. 14 -én 3667. sz. a. kelt körlevelet, melyben szóról szóra ezek állanak: „Figyelmeztetnek pedig járási fő- és alszolgabírós orvos urak, hogy a lakosságot általában a Bastler féle izgatócseppek és Rubini név alatti kámforszesz, valamint egyéb titkos szerek ártalmas élvezetétől elintsék, s a járványos cholera iránti utasítás követését ajánlják.“ Ez azonban, nézetem szerint, még nem komoly tilalom, hanem csakis Komárom megye területére szorítkozó figyelmeztetés arra, hogy az izgató szerek ártalmas, azaz túlságos használatával visszaéléseknek eleje vézessék. Ez intézményt renden tenni látom, minden, ami sok vagy túlságos, az megárt, Rubini szere is, óvatlan kezek közt ártalmassá válhat. Ezek előrebocsátása után már most szabadjon kimutatnom, miként Rubini akkor, midőn a kámforszeszt bizalommal és sikerrel alkalmazó, s másokat is annak használatára lelkesített, csakis tapasztalati embereket, jeles szakértőket, orvosi tekintélyeket követett, s igy oly alapra lépett, és oly vedveket keresett, melyek árnyékában egyes életlen nyilak sértésétől nem rettenik meg. Ki az előbbi cholera járványokra vissza tud emlékezni, annak eszébe fog jutni az is, miként a kámfor már akkoriban felkaroltatott, és pedig annyira, hogy kivüle alig volt szer, mi oly terjedelmes használatra és elismerésre méltattatott volna, mint épen ez. Lobkovitz és Bang cseppjei kámfor tartalmuknál fogva vergődtek magasztos hírre. De tekintsünk kissé szélylyel, lássuk és halljuk, mit jegyeztek fel, mit beszéltek a kámfor hatásáról az egyes hírneves orvosok és közlönyök. Legelőbb is Hahnemannal kezdem, mert ő volt annak idejében legbuzgóbb ajánlója a kámfornak. Már 1831. évi sept. 10-kén Köthenben egy nyílt levelet irt, melyben bebizonyítani törekedett azt, hogy egy, a Dünaburg vidékén kézre járó, s nagy kegyeletben álló orvosi rendelménynek hatása csakis onnét ered, mert fő alkatrészét a kámfor képezi. Ezen gyógyszer már akkoriban 10 közül 9 cholerást meggyógyított. Ugyan ő használta is kiterjedt gyakorlatában a kámfort, s felőle akként nyilatkozott, hogy a baj kezdetén azonnal használva, hihetlen gyorsan segített azonban, hol a kedvező időpont elmulasztatott, s a baj már nagy fokra lépett, a kámfortól mi eredmény nem várathatott. Hahnemann cholera betegjeinél 5 porcsinként 1 csepp kámforszeszt nyújtott; ugyancsak e szert dörzsöltett a szenvedő karja, melle és alvégtagjaiba is. Minél gyorsabban látott valaki ily módon betegéhez, ott annál bizonyosabban, sokszor már néhány óra elteltével, a gyógyulás örvendeztető jelei kerültek előtérbe. Másként állott a dolog ott, hol az első segélynyújtás elhanyagoltatott, ott e szertől kevés siker tapasztaltatott. Felelős minisztérium és megyei mnteimmin I. Természetesnek tartom azon érdekeltséget, melylyel ősrégi politikai életünk egyik intézménye, a megyei rendszer iránt viseltetünk. Csaknem a conservatismussal határos azon óvatosság, melyet e részben tanúsítunk. Ezt látszik bizonyítani még az 1848-diki törvényhozás eljárása is, mely XVI-dik törvényczikkében a megyei rendszer további fenntartásának és alkotmányos kifejtésének szükségét mondja ki, más szóval, a megyei szerkezetnek, mint az alkotmányosság egyik bástyájának, a közszabadsággal leendő összhangzásba hozatalát kívánja. Alig csalódom, ha azt állítom, miszerint a régi megyei rendszer kiegyeztetését az újabb közszabadsági intézményekkel, a közvélemény is azon módon követeli. De a feladat megoldása épen a régi megyei rendszer sajátosságánál fogva, minőhöz hasonló parlamenti kormány mellett nem létezik, egyáltalában nem látszik könnyűnek. És így az azzal járó nehézségek természeténél fogva megengedhetőnek, de sőt kívánatosnak tartom, hogy e részben minél több egyéni nézet nyilvánuljon. E feladat megoldása lesz a magyar országgyűlés egyik legszebb és legfontosabb teendője. Mert ha minden természeti joggal ellenkezőleg, oly alkatrészekből állottak is hajdan a megyei municipiumok, melyek nem magát a népet, hanem kiváltságos osztályt képviseltek, mégis a nép, mely a megsértett jog védelmét a legnemesebb kitartás, és nem ritkán a győzelem babérjai közt látta a megyei gyűlések asztalán lefolyni, oly védbástyát szokott és szeretett meg azokban, melynek falai közt az 1848-diki nagy társadalmi reform következtében megosztott népjogok is biztos fedezetet nyernek. Kinek jutna azért eszébe, hogy maga a kormány által is közkincsnek nevezett megyei szerkezetet, kivétel nélkül és minden 63 jogaival egyetemben, egyedül a miniszteri felelősség megóvásának tekintetéből, a kormány oly orgánumává alakítsa, mely a politikai egyéni élet minden alkotmányos mozzanatát lehetlenné tegye? . . . S nem borulna-e el a romok láttára lelkünk, ha ugyan e bástyák leromboltatnának, melyek hajdan az önkormányzati szabadságnak százados oszlopai voltak ? Nemcsak a kegyelet tehát, melylyel őseink amaz intézménye iránt viseltetünk, hanem a történelmi adatok tanulmánya, s az ebből merített meggyőződés is arra serkentenek és lelkesítenek bennünket, hogy a régi helyhatósági rendszer jogaiból mindazt, mi a közszabadság és autonómia megóvása végett szükséges, továbbra is fenntartsuk és megőrizzük. E czélból pedig mindenek előtt szükséges számba venni azon jogokat, melyeknek hajdani municipiumaink részint törvények, részint törvényessé vált szokásnál fogva gyakorlatában voltak. A megyék önkormányzatát vagyis autonómiáját alkotó ezen jogok két részből állanak, jelesül közrendtartási és törvénykezési részből. A közrendtartási részhez tartoztak leginkább azon jogok, melyek politikai természetüknél fogva a hatósági élet autonóm függetlenségét jellemezték, s melyek nemcsak a III. r. 2-dik czímje által biztosított statútum alkotási szabadságra, hanem azon, minden megyei közgyűléssel közös gyakorlatra is vonatkoznak, mely szerint a kormányrendeletek felett tanácskozván, oly esetekben, ha azok törvénybe ütközőknek találtattak, végrehajtásuk felfüggesztetett, s módosításuk vagy visszavételeik iránt legfelsőbb helyre felirat intéztetett. Nem említvén az 1848-diki törvények által megszüntetett követutasítás általi közvetett befolyás jogát a törvényhozásba, látni való, hogy e jogok leendnek leginkább azon tárgyak, melyek a felelős parliamenti kormány hatóságával szemben módosulást fognának szenvedni. Mivel ami a statutárius jog gyakorlatát illeti, valamint már a fentebb idézett törvény 2-dik címe intézkedett arról, hogy a törvényhatósággal bíró megyék és városok oly statútumokat ne alkossanak, melyek a közjót vagy egyes polgárok törvényes jogait sértenék, úgy másfelől a miniszteri kormány felállítása esetében is kell gondoskodni arról, hogy a helyhatóságok által oly szabványok ne alkottassanak, melyek a felelősséggel tartozó, s igy az államérdekek intézésében függetlenül működő kormánynak eljárását zsibbaszthassák vagy épen paralizálhassák. A statutárius jogok meghatározása, mérséklése vagy épen megszüntetése pedig annál nagyobb figyelmet és óvatosságot érdemel, mivel annak a kérdésnek eldöntése, vájjon a megyei közpolitikai tisztviselők jövőben is választás útján alakíttassanak-e ? — tagadhatlan befolyással bír a reményem szerint népképviselet alapján alkotandó megyei közgyűlések jogainak meghatározására. De másfelől arról is meg vagyok győződve, hogy a jelen törvényhozás annyira tüzetesen és szabatosan meg fogja határozni a helyhatósági élet tényezőinek jogait, hogy az ezek összeütközésénél hajdan gyakorolt statútumi intézkedések sem oly tömegben nem szaporodnak, mely a közdolgok kormányzatát nehezítse, sem oly irányban nem történnek, mely a felelős kormány jogainak hatáskörébe vágjon. Más szóval, azt hiszem, gondoskodni fog a törvényhozás arról, hogy míg a nagy dolgok központosíthatnak, ne centralizáltassanak a kicsinyek, s meghagyatván a helyi érdekek szabad nyilatkozatai, ezek a közérdek számára hasznosíttassanak. És én megvallom, hogy midőn a helyi érdekek nyilatkozatainak teljes szabadság adatik; midőn e helyi érdekeknek, amenynyiben az állam érdekeivel ellentétben nincsenek, kielégítése iránt méltányos szavak emelkednek; midőn a szabad alapon rendezendő községek egyeteme, mint megyei hatóság, népképviseleti gyűléseiben oly indítványokat vagy javaslatokat vitat, melyek akár anyagi, akár szellemi irányban az állam nagy érdekének előmozdítását czélozzák, s mindezek iránt, az intézkedések közpolitikai szükségétől lelkesen áthatva, kérvény vagy felirat útján lépéseket tesz, mindegyik alkalommal oly jogot gyakorol, s másfelől oly kötelességet teljesít, melyek által, daczára annak, hogy a felelős kormány rendeleteit minden akadékoskodás nélkül foganatosítani tartozik, kétségtelen súlylyal bíró befolyást gyakorol a közvélemény alakítására. E közvélemény pedig hatalom, mely nemcsak a törvényhozás intézkedéseinek leszen alapja, de a felelősséggel tartozó kormány rendeleteinek is, miután minden parlamenti kormány csakis azon többséget képviseli, mely a társadalmi összejöveteleket (meetingeket) legalkotmányosabban pótló megyei hatóság szellemétől áthatott országos képviselőkből alakul. Ha már most mindezen alkalmak és befolyások által a megyei hatóságok a közpolitikai életnek oly tényezőivé válnak, melyeknek számbavételét épen e befolyás visszautasíthatlan erkölcsi erejénél fogva, semmiféle felelős kormány nem ignorálhatja, mivel ellenkező esetben épen a közvélemény elítélő elemeivel jöne öszszeütközésbe; s ha továbbá tekintjük azon belügyi dolgokat, a. m. a községek és