Pesti Napló, 1867. február (18. évfolyam, 5035–5057. szám)

1867-02-01 / 5035. szám

27-5035. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi raszát illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Péntek, február 1.1867. 18. évi folyam. Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illeti­ köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők.PESTI MPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 írt 50 kr. o. é. Évnegyedre , 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 nj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos petit-*1' 25 nj kr. Február l-jétől kezdve előfizethetni a PESTI NAPLÓ következő folyamaira: m­ rrfi - ■ 1*. ( Február— martiusi 2 hóra 3 frt £50 kr Előfizetési dg. 1 . ISII­S. A PESTI NAPLÓ kiadó hivatala. Pest, jan. 31.18(17. Pár megjegyzés a közösügyi bizottság jan. 29-ikén tartott tárgyalásairól, egy tagjától. A részletes vitatásban átment a tanács­­kozmány a 3-iktól a 7-ik pontig. Ha araszszal mérjük, kis haladás. Az 5-dik pont képezte a baloldaliak botránykövét. A felett támadt egy hosszú vita, mely alkalmat adott Deáknak egyikét azon csodásan világos beszédeknek tartani, me­lyek kiváló sajátjai, és a melyek a ku­szátt eszmék özönében rendet képesek teremteni, a sötétben tapogatódzóknak vezérszóvélnökként szolgálhatnak. Nagyobb világosság kedvéért idézem a vita főtárgyát, az egész 5-ik pontot. „Ezelőtt Magyarországot illetőleg mind­azokra nézve, mik az érintett viszonyokra vonatkoznak (t. i. a közös biztonság együttes erővel fenntartására,) a magyar országgyűlés s a magyar király köz­egyetértéssel intézkedtek, és ez intézke­dések megállapításánál más ország befo­lyással nem bírt, mert a magyar király, mint az uralkodása alatt álló többi orszá­gok absolut fejedelme, azon országoknak érdekeiről és teendőiről absolut hatalom­mal rendelkezett. Most azonban, a legma­gasabb trónbeszéd szerint, lényegesen változott a helyzet az­által, hogy ő­fel­sége „alkotmányos jogokkal ruházta fel többi országait is,“ azokat tehát absolut hatalommal ezentúl nem képviselheti, s azok alkotmányos befolyását nem mel­lőzheti. Ki­jelentette jelen országgyűlésünk is a válaszfeliratban, hogy ezt figyelembe veendi.“ A vád rendkívül terhes, melyet a bal­oldal férfiai eme pont ellen emelnek. Rész­üt, mondják, függetlenségünkön, melynek később egész alkotmányos életünk áldoza­tul fog esni. Ha olyan tárgyakat, melye­ket eddig a magyar országgyűlés és a ki­rály, másokat kizárva, intéztek, ezután részben, számunkra idegenek elhatározásá­tól teszi függővé, nyilvánságosan feláldoz­za jogaink egy részét. Ha ő­felsége nem magyar tartományainak alkotmányt adott, jó, de intézze velük alkalmazását, ne ele­gyítsen bele minket, és senki se követel­jen ezért saját jogainkból. Ezen, első pillanatra tán helyeseknek tetsző ellenvetések, a valónak meg nem felelnek. Igenis van olyan helyzet, melyben az ember egy vagy más jogáról lemondva, ez­által nem csonkítja szabadságát, de biztosítja azt. Robinsonnak szabad volt a föld bármely terményét felhasználni, bár­mely helyét megművelni; szívesen felál­dozta volna azonban korlátlan helyzetét a társadalmi életért. A civilizált viszonyok, a leghelyesebb korlátok között is, számta­lan egyéni jognak megszorítását igény­lik, de nem apasztják velük a valódi sza­badságot; és igenis lehetséges, hogy a gazda eladja termését kielégítő áron, az , a­ki megvette, nyerjen rajta; éspedig a­nél­kül, hogy e miatt legkevésbé is tarthatná magát a gazda rászedettnek. De még a legnagyobb nyomatékkal kí­vánom kiemelni, hogy azon viszony, mely­ben a magyar korona ö­felsége nem ma­gyar tartományaihoz áll, nem új, nem a 15-ös bizottság felfedezése, de másfél száz éves, a pragmatica sanctión alapszik, és a gyakorlatban meg­volt. Most a változott körülményekhez képest két elméleti lehe­tőség lenne : vagy megszakítani azon vi­szonyt, melyben a magyar korona az osztrák birodalom nem magyar tartomá­nyaihoz áll; vagy a változott körülmé­nyekhez illeszteni a valóban közös érde­kű ügyek elintézésének módját. A­mi a feltett két lehetőség elsejét illeti, felfogásom szerint, Magyarországnak min­denesetre szüksége lenne benső­ szövetsé­­gesekre. Szomszédai közül pedig épen azokat választanám újra is szövetségese­kül, kikkel az ősök megfontoló bölcsesé­­ge, a történeti fejlemények százados sora és alaptörvényeink összekötöttek, sis ha csakugyan akadna valaki, ki ellenkező uton kívánna működni, fohászkodnék Istenhez . Bocsásd meg Uram ezt néki, mert ő nem tudja, hogy mit cselekszik. Vagy talán, a lehetőség második felét véve figyelembe, még ott azt is fel kellett volna említnem, hogy a régebbi viszonyok változatlanul fenntarthatók lennének ? Lehető volna az, hogy Magyarország a szabadság haladó szekerének elébe vet­heti magát, hogy azt feltartóztassa, a­nél­kül, hogy magát az örökre eltiportatás dicstelen eshetőségének tegye ki ? Lehető volna e az, hogy Magyarország tüzetesen gátolja meg, hogy egész országok, ő­fel­sége birodalmának nem magyar részei, hosszas elnyomatás után, végre a szabad, alkotmányos élet kecsegtető terére lépje­nek? ! . . . Nem, nem, ez nem lehet. A­ki szálas, fiatalos süni erdőben több­ször járt, kétségenkivül szemébe tünt egy­­egy több öl magasságú sudár, mely társai közt meghajolva, rendre pusztul, soha többé fel nem egyenesedik és görnyedve vesz el. A természetben mindenfelé ver­seny van. A többiekkel egyenlő magas sudár, épen tán mivel nagyobb élettevé­kenységet fejtett ki, mint melyet hordani képes, tán mivel dúsabb lombozata, mint társaié, vagy tán valami külön csapás érte, a szél reá nehezedett, inkább leh­aj­­lik az egyenlő magasból, melyben világot és levegőt találhat , és örökre veszve van, mert nagy fának nincsen annyinak helye, mint kis csemetének. Megtörténik azonban, és már ekkor a kép szívrepesztő, hogy fejlődő társai közt valamely nemzet görnyed össze, levegőt és világosságot veszt, véglegesen elpusztul. Kétségbe esném sorsunk felett, ha ilyen viszonyt látnék az osztrák birodalom ma­gyar és nem magyar tartományai közt. Szerencsére, ellenkezőleg áll a dolog. — Vállvetve biztosíthatjuk csak egymásnak kölcsönös szabadságát és függetlenségét. A dualizmus és paritás alapján lehet a birodalomban az egyensúlyt helyreállítni, a helyes viszonyokat biztosítni. Nem arról van szó , hogy Magyarország jogaiból feláldozzon, de arról, hogy azok rende­zése által, az élet gyakorlatában lépjen valódi birtokába olyanoknak, melyeket mindmostanig gravaminalis útán nem biz­tosíthatott magának hazánk. Alig szükséges megjegyeznem, hogy a bizottság az 5-ik pontot, valamint a töb­bieket is, nagy többséggel­­tette magáévá, betolakodó idegen árnak, mely hanyag­ság, vagy sietség, vagy felületesség, vagy divat folytán nyelvünket germanistausok­­kal és egyéb soloecismusokkal elözönli, s eredetiségétől lassanként megfosztja. (E jelentést közelebbi számunk terjedelme­sebben fogja közölni.) Pau­­­e­r Tivadar emlékbeszédeid. Bar­­tal G­yörgy felett, az emlékbeszédek példánya, s szokás szerint könyv nélkül és jelesül előadva. Kár, hogy a nagy tetszéssel előadott beszéd oly ’ hosszú volt. Majd azt mondanék, hogy oly vonzó , mert midőn vége lett, a közönség, mintha még ezután is valami élvezetest nem le­hetne többé várnia, oszladozni kezdett, és oszladozott oly szerencsésen, hogy Szabó József előadása a knyahinyai meteorköröl már csak a terembeli székek első sorainak s az akadémiai tagoknak szólott, a­mely utóbbiak közül azonban többen szintén jobbnak látták a karzati hölgyvilág példáját követni és távozni. Az oda­ítélt jutalmakról szóló jelenté­seket s az új pályakérdések kihirdetését még kevesebben hallgatták, s az elnök végül szintén csak a mozdulatlan karzati­­dák­nak köszönte meg a szives figyelmet, melylyel a tisztelt közönség az előadáso­kat kisérte. Mi ebből a tanulság ? — Ismét csak az, hogy a közgyűléseket legfeljebb három órányira kell megszabni. A Magyar Tud. Akadémia ünnepélyes közgyűlése (jan. 31-kén 1867.) Mintha a hétfői Dessewffy ünnepély a közönséget kissé kifárasztotta volna, vagy talán a kellemetlen nedves idő volt az oka : elég az hozzá, az akadémiai palota díszterme ezúttal nem telt meg úgy, a mint vártuk és óhajtottuk volna, s külö­nösen a karzati, azaz női közönség volt gyérebben képviselve. Eötvös József báró elnök megnyitó beszédét, melyet közelebbi számunk ter­jedelme szerint fog közölni, azt tehát nem kell ismertetnünk, s elég megjegyeznünk, hogy azt, kivált második felében, a hall­gatóság nagy tetszéssel kísérte. Arany János titkári előadása nem volt száraz enumer­atiója az akadémiai fel­olvasásoknak, hanem az Akadémia összes működését főirányaiban és alapszínében feltüntető elvont, és mégis költőileg eleven tükörkép. S a megtörtént működés képe mellé még a megtörténendő, az óhajtandó működés képét is oda írta a titkár, figyel­meztetve az Akadémia nyelv- és szép­tudományi osztályát, hogy egyik főhiva­­tása volna gátat vetni azon, nyelvünkbe előleges jelentés a (95-tős bizottság jan. 31-ikén tartott üléséből. Mielőtt a jelen ülésről jelentésünket megkez­denek, egy hibát kell helyreigazítanunk, mely legutóbbi jelentésünkbe, Csengery Antal jegyző felszólalására nézve, becsúszott. Csenge­­ry nem a végből hivatkozott az albizottsági mun­kálat alábbi szakaszaira, hogy ezen kifejezést : „a birodalom két fele,“ védelmezze, hanem hogy megmutassa, hogy azon általa idézett szakaszok­ban szintén nem a „birodalom“ két feléről van szó, minélfogva ő a „birodalom“ kifejezést a szőnyegen forgott szakaszból is ki akarta ha­gyatni. Lássuk már a mai ülés menetét. Az elnök, Andrássy Gyula gr., d. utáni 5 óra után megnyitván az ülést, a jegyzőkönyv fel­olvasása után megkezdődött, az elvben elfogadott 25—53. szakaszok feletti részletes tárgyalás. A 25—30-dik szakaszok, N­y­á­r­y Pál indít­ványára mintegy összefüggő egész, egyfolytában felolvastatván, ugyancsak N­y­á­r­y Pál szólal fel e szakaszok ellen, mint a­melyek azon tör­vényben gyökerező eszmével ellenkeznek, hogy Magyarország független ország, s kérdi, hogy a közös minisztériumot ki fogja kinevezni : az osz­trák császár-e , vagy a magyar király? Deák F­e­r­e­n­c­z egyszerűen azt feleli, hogy erre nézve az osztrák császár és a magyar király­ egymás között meg fognak egyezni. K­e­gl­e­­v­­­ech Béla gróf e válaszszal megeléged­vén,viszont azt kérdi, vájjon e szerint talán a külföld irá­nyában is nem csupán az osztrák birodalom, ha­nem a magyar birodalom is egyaránt képviselve lesz-e ? Ha igen, megnyugszik, s e feltétel mellett N­y­á­r­y Pál is megnyugszik. Ezután a 25— 30-dik szakaszok minden további vita nélkül meghagyatnak. A 31-dik szakaszra nézve Szentkirályi Mór egy delegátió tagszámának maximumát 60 bán kívánja megállapittatni. Módositványa, melylyel a kérdéses szakaszt bővíttetni kívánja, így szól : „Ezen bizottságok tagjainak száma a részle­tek tárgyalásakor fog meghatároztatni; most csak annyi mondatik ki, hogy ezen szám egy-egy részről 60-at meg nem haladhat.“ Tisza Kálmánnak egy is sok, 60 is sok, ennélfogva nem bánja a 31-dik szakasz fentebbi megbővítését. Mire a szakasz a módosítványnyal együtt meghagyatik. A 32-dik szakaszban foglalt egy évi tartam határozatlansága ellen Tisza László tesz ki­fogást. L­ó­n­y­a­y Menyhért védi a szerkeze­tet, s az meg is marad. A 33-ik szakasz meghagyatik. A 34-ik szakaszhoz, mely a delegátiók gyűl­­helyéről szól, Szentkirályi Mór ezt a módosítást indítványozza : „A bizottságokat mindenkor ő Felsége fogja összehivni bizo­nyos határnapra, és azon helyre, hol ő Felsége azon időben tartózkodik; óhajtja azonban a ma­gyar törvényhozás , hogy az ülések felváltva, egyik évben Pesten, másik évben Bécsben stb. tartassanak.“ Ez a módosítvány észrevétel nélkül elfogadtatik. A 35-dik szakasz felolvasása után Tisza Kálmán megjegyzi, hogy ha a kisebbség bizonyos pontokra hallgat, ez nem azt jelenti, hogy nem volna észrevétele, hanem hogy nem akarja azo­kat minden egyes pontnál külön külön kifejezni. Ezután a 35. és 36-dik szó nélkül elfogad­tatik. A 37-dik szakaszhoz ismét Szentkirályi Mórnak van módosítványa. Meghagyja a sza­kasz első pontját, a többit azonban kitörli, s ezt kívánja helyekbe iktatni: „Ezen együttes ülésben a­­ bizottság elnökei felváltva, egyszer az egyik, másszor a másik, fognak elnökölni. Határozat csak úgy hozható, ha mindenik delegáció tagjai­nak legalább 1/3-­a­ jelen van. A határozat min­denkor absolut többséggel hozandó. Mivel pedig a paritás elvének gyakorlati alkalmazása mind­két fél érdekében épen a s­zavazásnál legfonto­sabb, szükséges lesz szabályt alkotni az iránt is, hogy, midőn szavazás alkalmával, egyik fél delegációjából több tag hiányzik, mint a má­sikból , mi módon kell a szavazók számára néz­ve a szükséges paritást tettleg helyreállítani. E szabály legczélszerűbben akkor állapítható meg, midőn a jelen munka részletei kidolgoztatnak.“ E módosítvány elfogadtatik, meghagyatván az eredeti szövegnek a jegyzőkönyv nyelvére vo­natkozó végpontja. A 38-ik szakaszban az „és akkor“ kifejezés helyébe ismét Szentkirályi „mely eset­­ben“­ inditványozván, a szakasz e változtatással elfogadtatik. Sima­ Gergely stiláris észrevé­tele elpendül. A 39. és 40-ik szakasz szó nélkül elfogadtat­ván, a 41-dik szakasz végpontjában, mely a mi­niszterektől kívánt iratok előterjesztését tár­­gyazza, Szentkirályi Mór akként kíván­ja módosíttatni, hogy e szavak helyébe: „a kívánt iratokat előterjeszteni,“ ezek tétessenek: „és szó­val vagy írásban felvilágosításokat adni.“ Tisza Kálmán csodálkozik, hogy a delegációk előtt a mi­nisztériumnak valami fontos iratai lehetnének megtagadni valók. Szentkirályi azt fe­leli, hogy csak külügyekre­­vonatkozik. Milu­tinovics Svetozár a 8-dik szakaszra tett néze­tét ez alkalommal megújítja, s a külügyet nem akarja a törvényhozás hatáskörétől elvonat­ni. Tisza Kálmán köszönetet szavaz Szentkirályi Mórnak, hogy elis­merte , hogy a delegátiók csakugyan a kül­­ü­gyekkel fognak foglalkozni. L­ó­n­y­a­y Menyhért erre következő c­áfolatára Tisza Kálmán és G­h­i­c­z­y Kálmán fe­lelnek, az utóbbi a 8. és 41-ik szakasz összeve­téséből azt következtetve, hogy a kül­ügyek tel­jesen a delegációk elé fognak tartozni. Uj­fa­lu­ssy Miklós azt állítja, hogy Magyarország ezentúl hozzá fog szólhatni a külügyekhez, mit eddig nem tehetett. Ezután még N­y­á­r­y Pál és Ivánka Imre nyilatkoznak a szakasz és mó­­dosítvány ellen. Gorove István és Szent­­királyi Mór pedig védik azt. Deák Ferenci visszautasítja azon vádat, mintha ő és társai valami „nagy árt“ ajánlanának bizo­nyos vívmányokért; ők csak azt javasolják, a­mit a haza javára czélszerűnek látnak. Végül a módosítványhoz hozzá kívánja tétetni: „ha kár nélkül történhetik, a szükséges iratok előterjesz­tése mellett is.“ Nyáry Pál kijelenti, hogy ők nem vádolnak senkit, s újra megtámadja a szakaszt, még az utóbbi módosítvány mellett is. Végül még újra Deák Ferencz és Tisza Kálmán szóljanak, s aztán a szakasz Szentki­rályi módositványa szerint és Deák Ferencz hozzátételével elfogadtatik. Az 42 dik szakasz szó nélkül elfogadtatván, a 43-dikhoz L­ó­n­y­a­y Menyhért ismét módo­sít­vány­t terjeszt elő. A „behajtatván­y szolgál­tatja“ szék­helyébe teendő volna : „a havonként befolyt államjövedelmekből a közös költségek fedezésére szolgáló rész a magyar pénzügymi­niszter által havonként a közös pénzügyminisz­terhez áttétetik azon arány szerint, a­mely arányban áll a közös költségek összege az országos költségek összegéhez. A közös pénz­ügyminiszter felelős lesz stb.“ Az erre következett vitában egyfelől Nyáry Pál, B­ó­n­i­s Sámuel (2 ízben), Tisza László, másfelől Deák Ferencz (2 ízben), Lónyay Gábor (de a közös pénzü­gyminiszter ellen kifo­gást téve) és Lónyai Menyhért vesznek részt, s a szakasz a tett módosítványnyal együtt elfogadtatik. Az ülés végződik esti 8 órakor, holnap délelőtt 10 órakor lesz megint ülés. A 05-5 i bizottság jan. 29-én tartott ülése. (Részletes jelentés gyorsjegyzés után.) Elnök : Andrássy Gyula gr. Jegyző : Csengery Antal. Elnök : Tisztelt bizottság! Ha méltóztatnak megengedni, mindenekelőtt a tegnapi ülés jegy­zőkönyvét fogom felolvastatni, és azután folytat­hatjuk a tárgyalást. Csengery Antal jegyző (olvassa a tegnapi ülés jegyzőkönyvét.) Ghiczy Kálmán : Csak egy szóra vagyok bá­tor megjegyzést tenni. Ugyanis a jegyzőkönyv­ben az mondatik, miszerint a kisebbség elállt véleményétől, míg ha jól emlékszem, a nyilatko­zat e tekintetben az volt, hogy a kisebbség visz­­szaveszi külön javaslatát. Csengery Antal : (E szerint kijavítja a jegy­zőkönyvet.) Elnök : Ha az ekként kijavított jegyzőköny­vet elfogadni méltóztatnak (Elfogadjuk.­ követ­kezik — miután az első és második szakasz már elfogadtatott — a 3-ik szakasz tárgyalása. Csengery Antal (olvassa a harmadik sza­kaszt. Felkiáltások : maradjon.) Elnök : E szakasz tehát változás nélkül el­fogadtatik. Csengery : (Olvassa a 4-ik szakaszt. Felkiál­tások : maradjon!) Elnök : Nincs senkinek észrevétele ellene ? (Felkiáltások : nincs.) Tehát ez is megmarad. Csengery : (Olvassa az 5-ik szakaszt.) Tisza K. : T. bizottság ! Legelsőben is azt vagyok bátor megjegyezni, miszerint én leg­alább részemről nem szándékolván ismétlések által fárasztani a 1. bizottság figyelmét, némely pontokra nézve nem szólalok fel — gondolom, többek is lesznek ily helyzetben — ha lennének is egyes észrevételeim, ha azok olyanok, melye­ket más pontoknál már elmondottunk. Kérem te­hát , méltóztassanak így magyarázni, ha né­mely pontokra hallgatunk, melyekre észrevé­teleink, vagy legalább nekem észrevételeim len­nének is, miután azok az előbbi vitatkozásokból természetszerűleg folynak. Ezen most felolvasott pontra csak azt vagyok bátor megjegyezni, miszerint az mondatik ab­ban, hogy annálfogva nem lehet többé nekünk és fejedelmünknek közegyetértéssel intézked­nünk ügyeink felett, mert ő­felsége többi or­szágainak és tartományainak is alkotmányt adott. Mindnyájan örömmel fogjuk üdvözölni, ha ezen alkotmány létezni fog és valódi alkotmá­nyosság lesz a Lajthán túl életbe léptetve; de az én felfogásom szerint abból, hogy ő Felsége többi országainak és tartományainak is adott al­­kotmányt, nem az következik, hogy többé­­ magunk nem intézkedhetünk a mi ügyeinkre nézve, hanem csak az következik, hogy ő Fel­sége többé ezen ügyekben azon tartományokra nézve is nem intézkedhetik absolut hatalommal, hanem ezeket is meg kell kérdeznie, és ép oly alkotmányosan kell kormányoznia ott, mint kel­lene nálunk. Tehát az ellen van észrevételem, hogy ezen, a többi népeknek adott alkotmány lehetetlenné tegye, hogy ügyeink felett kirá­lyunkkal úgy intézkedhessünk , mint tettük eddig. Nyáry Pál : Tökéletesen egyetértek előttem szólott Tisza K. barátommal, és azt teszem hoz­zá : igen furcsa következtetés lenne, ha miután nekünk ősi, majd évezredes alkotmányunk van, melynek felépítése igen sok vérünkbe , igen sok szenvedésünkbe került, és melyet 1848-as évben a felelősség elvének és rendszerének kimondásá­val és elfogadásával úgyszólván betetőztünk, és miután most ő­felségétől függ az, vájjon meny­nyire akarja részesíteni többi tartományait és népeit szabad akaratából alkotmányos jogokban, ha netalán azon alkotmányos jogok oly szűken lennének kimérve, hogy mi magunk részéről azon alkotmányt alkotmánynak sem tarthatnék, igen furcsa volna, ha ebből azon következtetés vonatnék, hogy nekünk kell alkotmányunkból engednünk azért, hogy összhangzásba hozattas­­sék együttes rendezkedésünk ezen dolgokban , és meg vagyok győződve, hogy azok, a­kik e tervezetet készítették, ezt nem akarták. Azért azt gondolom, hogy minden félreértés és követ­keztetés elmellőzése tekintetéből, ezen motiva­­ciókat hagynék ki egészen, mert úgy sincs reá­­juk semmi szükség. Ha ő­felsége többi országait és tartományait, mint szívemből kívánom, valóban alkotmányos jogokkal felruházza,­­ de nem úgy, mint eddig tette, hogy egy nap volt alkotmányuk, másnap pedig nem volt alkotmányuk, hanem valóban felruházza alkotmánynyal — és ők ennek gya­korlatába is jönnek, mi bizonyára üdvözölni fogjuk őket ezen téren, és mivel igen jól tudjuk, hogy fejedelmek alkotmányokat oly­ankézzel nem mérnek, hogy a népek meg lehessenek az­zal elégedve, igyekezzenek ők is, ha szenvedés és türelem , ha más áldozat is szükségesek hozzá, hogy a nyert alapot szélesbítsék, — de azt ne kívánja tőlünk senki, hogy mit magunk erejével építettünk, és a­mennyiben lehetett, biz­tosítottunk is, abból bár legkevesebbet is enged­jünk ő miattuk. Szél József, T. bizottság! Azt gondolom, hogy ezen motivatio nem csak maga helyén van, hanem meg is kell maradnia; mert kell azt iga­zolni és indokolni, miért szükséges most némely ügyek iránt, melyek a pragmatica sanctio köte­lezettségéből folynak, kölcsönös érintkezést álla­­pítai meg. Úgy hiszem, hogy mindazon bajok, véres küz­delmek és harczok, melyek a lefolyt évszázadok­ban Magyarország és Ausztria közt folytak, na­gyobb részben, sőt el lehet mondani talán egé­szen annak tulajdoníthatók, hogy Lajthán túl al­kotmány nem lévén, ottan absolut hatalommal intézkedő kormány azon ügyeket, melyek a pragmatica sanctióban foglalt kötelezettségből folynak, az alkotmányos Magyarországban szinte oly absolut hatalommal kívánta kezelni, milyen­nel kezelte azokat az alkotmánytalan Ausztriá­ban. Ezen küzdés nyomorúságot idézett elő Ma­gyarországra nézve és beteg állapotot. Ha ezen beteg állapoton segíteni akarunk, — miután meg­változott a helyzet­­. i. ő Felsége alkotmányt adott a Lajthán túli tartományoknak is — azon ügyekre nézve, melyek a pragmatica sanctióból, vagy közös érdekekből és viszonyokból folynak, érintkezésbe kell jönnünk. Én tehát azt tartom, mivel azt nem csak a czél­­szerűség, hanem önfenntartási kötelességünk is magával hozza, ezen indokolást, mely tisztán ma­gyarázza és igazolja a bizottság eljárását, hagy­juk meg. Jókai Mór : Bátor vagyok a­z­ előttem szóló képviselő úrnak előadására vonatkozólag azon históriai helyreigazítást közbe szúrni, miszerint épen a legközelebb lefolyt sajnos, véres küzdel­meknek nem az volt oka, hogy az örökös osz­trák tartományoknak nem adatott alkotmány (ha­nem ellenkezőleg épen az, hogy az ausztriai tar­tományoknak 1849-ki mártius 4 én a miénkkel ellenkező alkotmány adatott. Éppen ezen aetrogált alkotmány kibocsátása volt legfőbb alapja an­nak, hogy a magyarországi közvetítő pártoknak minden közvetítési alap elvonatott lábaik alól és a befolyás átszármazott a minden áron harczolni kívánók kezébe. Épen ennek kikerülését kívánjuk mi, és min­denki, ki kívánja,hogy Magyarország és a Lajthán túli tartományok közt mindkét félre nézve c­él­­szerű, helyes és kielégítő egyetértés létre­jöhes­sen, azt kívánja, hogy mind Magyarországnak, mind a Lajthán túli tartományoknak oly alkot­mányuk legyen, melyek egymással ellenmondás­ban ne legyenek. Azonban, mint a jelen fordulatok mutatják, na­gyon kell félnünk, hogy az örökös tartományok­nak oly alkotmány talál adatni, mely magukat sem elégíti ki, és mely ellentétbe jöhet a magyar­­országi alkotmányos érzülettel. A jelen osztrák kormánynak, mely minden egyébnek nevezhető , csak alkotmányos kor­mánynak nem, semmi egyéb sem kell arra, hogy ad absurdum deducálja Európa előtt az alkot­mányos kormányzás lehetetlenségét ezen nép­­csoportozatban, mint az, hogy egyik kezében a magyarországi propositiókat fogva, a másik ke­zével az ausztriai tartományok képviseletének programmjára utalva, azon kérdést intézze a vi­lág elé, lehet e két ily­en penetrabilis elementu­­mot egymással összeegyeztetni. Nagyon czélszerűnek találnám tehát, hogy el­ső múlhatlan és mindenkor megemlítendő felada­­tának tartja az országgyűlés és e bizottság is, hogy a mind­két részen való, valóságos alkot­mányos életnek, mondom életnek, de nem al­kotmányos ígéretnek, helyreállítása előzze meg mindezeket. Deák F: Hogy azon zavarok, melyek 1849

Next