Pesti Napló, 1867. február (18. évfolyam, 5035–5057. szám)
1867-02-01 / 5035. szám
történtek és azután következtek, mi forrásból eredtek, historiailag nem kutatom; annyit min-den esetre megjegyzek, hogy azon alkotmány, mely 1849-ki mart. 4 én adatott az osztrák tartományoknak, oly alkotmány volt, mely épen úgy mint a februári pátens, a magyarországi alkotmányt is absorbeálta. Ha már most ily alkotmány adatnék az osztrák örökös tartományoknak, abba Magyarország épen úgy nem egyeznék bele, mint nem egyezett a februári pátensbe, vagyis arra nézve éppen úgy áll, ami itt kimondatik, hogy azon szabályok vagy elvek, melyek ezen munkálatban felállíttatnak, csak akkor lépnek életbe, ha valóságos alkotmány adatik Ausztriának és a magyar alkotmány is helyreállíttatik. Ezen feltétel mellett lehetetlen, hogy az osztrák tartományoknak oly alkotmány adassék, mely a miénket absorbeálja, mert feltételül tűztük ki, hogy alkotmányunk helyreállíttassék. Hogy milyen alkotmány adatik az örökös tartományoknak, azt nem kutatom; csak arra hivatkozom, hogy ezen munkában igen határozottan és világosan van kifejezve, hogy mindezen szabályok, mindezen elvek csak akkor léphetnek életbe, csak akkor kötelezők az országra nézve, ha a magyar alkotmány tettleg visszaállíttatik, és itt is, ott is az alkotmányosság, a felelős minisztérium teljes mértékben elfogadtatik; ez pedig nagyon különbözik azon eszmétől, amely a mártius 4- kei alkotmányban foglaltatik. Ami egyébiránt az ezen szakaszra tett észrevételt illeti, megjegyzem, hogy e szakasz körülbelül nem egyéb, mint históriai enarratió. Azt mondja t. i. ezen szakasz: „Ezelőtt Magyarországot illetőleg mindazokra nézve, mik az érintett viszonyokra vonatkoznak, a magyar országgyűlés és magyar király közegyetértéssel intézkedtek, s ez intézkedések megállapításánál más ország befolyással nem bírt, mert a magyar király, mint az uralkodása alatt álló többi országok absolut fejedelme, azon országoknak érdekeiről és teendőiről absolut hatalommal rendelkezett.“ Ez factum, és mint olyan van itt elősorolva. Sőt feliratainkban is ismételve ki van mondva , minket pedig felirataink tartalma meglehetősen köt, s tartalmokon túl nem mehetünk. Egyébként pedig szeretném tudni, mi kifogás lehetne a factumok elmondása ellen ? Ezután azt mondja e szakasz : „Most azonban a legmagasabb trónbeszéd szerint lényegesen változott a helyzet az által, hogy ő Felsége „alkotmányos jogokkal ruházta fel többbi országait is,“ azokat tehát absolut hatalommal ezentúl nem képviselheti, s azok alkotmányos befolyását nem mellőzheti.“ Ez ismét enarratiója annak, mi szóról szóra a trónbeszédben foglaltatik, és azok, kike javaslatot°velünk együtt kidolgozták, tudhatják, hogy e szavakat tisztán, változtatás nélkül a trónbeszédből írtuk ki. „Kijelentette jelen országgyűlésünk is a válaszfeliratban, hogy ezt figyelembe veendi.“ Ez is factum, mert ő Felsége ezt kijelentette. Ha tehát a megtörtént dolgokat a feliratokból, a trónbeszédből, úgyszólván szóról szóra kiírjuk, ez ellen kifogást tenni alig lehet. A tett észrevételek inkább vonatkozhatnak a 6-ik szakaszra, amelyben az albizottság azt mondja, hogy irányadóknak tekintette ezen szempontokat , a 6-ik szakasznál lehet tehát majd arról vitatkozni, vájjon irányadóknak tekintsük-e most a 65-ös bizottságban ezen szempontokat vagy ne; de az 5-ik szakasz tisztán e narratiót foglalván magában, azon észrevételt erre alkalmazni nem lehet. Bónis Samu: Megvallom, az előttem szólott érdemes képviselő úrnak argumentátiója sem oszlatta el azon scrupulusokat, melyek e tekintetben bennem vannak. Van pedig scrupulusom, mivel azt mondja ugyan az országgyűlés felirata, hogy figyelembe fogja venni ő Felségének azon kijelentését, hogy többi országait és tartományait is alkotmánynyal ruházta fel. De bármikép akarom ezt figyelembe venni, azon alkotmányról mai napig sem tudok semmit, az mai napig sem létezik , ezért e tekintetben scrupulusom kell hogy legyen. A másik scrupulusom az, hogy ezen szakasz a 3-ik szakaszszal összeütközik. Ott, t. i. az mondatik, hogy figyelembe fogjuk venni, hogy Magyarországnak alkotmányos önállása ne veszélyeztessék, véleményem szerint, ha az ezen 5- ik §ban letett eszme keresztül megy, azon alkotmányos önállása Magyarországnak, mely régi törvényeinkbe van letéve, azon alkotmányos önállása megszűnik. Annálfogva én ezen §-ost a 3-ik §-sal ellenkezőnek tekintem. Ghiczy Kálmán: Röviden csak azt akarom megjegyezni, hogy nézetem szerint ezen szakaszban a históriai factum nincs egészen úgy kifejezve, mint én azt felfogom. Az mondatik ugyanis ezen 5-ik szakaszban, hogy „ezelőtt Magyarországot illetőleg mindazokra nézve, mik az érintett viszonyokra vonatkoznak, a magyar országgyűlés, és a magyar király közegyetértéssel intézkedtek, s ez intézkedésük megállapításánál más ország befolyással nem bat, mert a magyar király, mint az uralkodása alatt álló többi országok absolut fejedelme, azon országoknak érdekeiről és teendőiről absolut hatalommal rendelkezett.“ Nekem csak ezen egy szó ellen van kifogásom, „mert,“ minthogy azt hiszem, hogy a magyar király és magyar országgyűlés együtt minden állam ügyekről jogosítva lévén intézkedni, a közös fejedelem nem mint osztrák főherczeg, vagy cseh király, hanem mint magyar király intézkedhetett, és intézkedett minden államügyekre nézve, Magyarországgal önállólag; azért azt hiszem, ezen „mert“ itt nincs helyén, mert a közös fejedelem minden tekintetben csak azért intézkedett a magyar országgyűléssel önállólag, mivel Magyarország királya volt, nem pedig azért intézkedett a magyar országgyűléssel önállólag, mivel absolut hatalommal intézkedett az örökös tartományokban. Eötvös József báró : A mi t. barátom Bónis Samu scrupulusait illeti, hogy a Lajthán túli tartományokban szólnak ugyan alkotmányról, hanem valóságos alkotmányt helyreállítva nem lát, ezen scrupulust én is osztom, de ezt osztotta a 15-ös bizottság együtt véve is. És épen azért, ezen munkálat 27-ik és 28-ik szakaszában mindezen rendelkezések életbeléptetésének feltételéül azt tűzte ki, hogy a Lajthán túli tartományokban valóságos alkotmány valósággal életbelépjen. Ezen scrupulust illetőleg tehát egyetértünk tökéletesen. Másik scrupulusát illetőleg azonban meg kell vallanom, hogy azt nem foghatom fel. Magyarország az 1791-ki törvény világos szavainak értelme szerint tökéletesen önálló, független ország, a sanctio pragmatica következtében bizonyos összeköttetésbe jutottunk fejedelmünk egysége által a birodalom más tartományaival. Hogy Magyarország önállásából és függetlenségéből valamit veszitsen, hogy Magyarországnak jogköre szűkebbre szorittassék azért, mert ő Felsége a Lajthán túli tartományoknak alkotmányos jogokat adott, ez minden kétségen kívül politikai lehetetlenség. De itt ez nem is, mint ok hozatik fel arra, hogy Magyarország önállásának köre szűkebbre szoríttassék, hanem csak arra hozatik fel indokul, hogy azon módokat, melyek szerint bizonyos közös ügyeknek elrendezése eddig gyakoroltatott, meg kell változtatnunk. Márpedig kérem, bármily független legyen is valamely ország, ha más országgal bizonyos közös érdekei és viszonyai vannak, a függetlenség nem állhat abban, hogy az ott történt változásokat ignorálhassa! Ezt tehát itt nem okul van felhozva arra, hogy Magyarország önállásának, jogköre szűkebbre szoríttassék, hanem okul arra, hogy azon módban, mely szerint eddig azon ügyek elintéztettek, változások történjenek. Márpedig, hogy azon módra nézve azon változások, melyek Lajthán túl az alkotmányosság behozatalából folynak, irányadók kell, hogy legyenek, azt tagadni csak nem lehet! Mert a sanctio pragmatica következtében a közös védelmi kötelezettséget véve fel például, hogy ebből Magyarországra bizonyos kötelezettségek káromlanak, az tagadhatatlan , de Magyarország ugyanazon szerződés következtében jogokat is nyert. Valamint Ausztriának Lajthán túli tartományai a sanctio pragmaticára hivatkozva követelhetik, hogy ha megtámadtatnának, Magyarország védelmezze őket, úgy Magyarországnak is — ha megtámadtatik — teljes joga van ugyanazon kötelezettség teljesítését követelni a Lajthán túli tartományoktól. Ha ez áll, akkor Magyarország érdekében fekszik, hogy ezen kötelesség miképi teljesítéséről oly szabályok állíttassanak fel, melyek az újabb viszonyok szerint alkalmazhatók. Az döbbent helyzetben ő Felsége a Lajthán túli tartományoknak absolut ura lévén, ha Magyarország fejedelmével megegyezett, egyszersmind teljes bizonyosságot nyert arra nézve, hogy a Lajthán túli tartományok a sanctió pragmaticából folyó kötelességeiket teljesíteni fogják, mert a fejedelem, mint azon tartományok absolut ura, az ő nevökben rendelkezhetett összes erejükről. Mihelyt azonban ők alkotmányt nyernek, Magyarország ezen biztosságot nem bírja többé. Nekünk tehát azért, mert kötelességünket teljesítenünk kell, az ő részükről is ezen kötelességek biztos teljesítése iránt biztosítékot kell keresnünk és ez alapja és oka ezen munkálatnak, és azért én a most felolvasott szakaszt kihagyandónak nem tartom, főkép mivel ezen czikkben nem mondatik más, mint az, hogy a magyar országgyűlés a magyar törvényhozás a Lajthán túl történt változásokat figyelembe fogja venni. Márpedig, ha valami ok lehetne az elhagyásra, csak az lehetne, hogy ez úgyis magától értetődik, mert a magyar törvényhozásról feltenni nem lehet, hogy ha szomszéd országokban, olyanokban, melyek vele anyagilag és szellemileg szoros öszszeköttetésben állanak, oly tetemes változások történnek, Magyarország ezeket ignorálja. Tisza Kálmán. Bocsánatot kérek, miután én tettem először is a megjegyzést, egy pár szót kell még szólanom. A szakaszokat egymástól oly szorosan elválasztani nem tudtam, ott, hol előfordul az indokolás, melyből én kimagyaráztatni látom tán egy későbbi szakaszban azt, mit nem tartok helyesnek, hogy mondom, hol ezen indokolás előfordul, ne tegyem meg észrevételeimet. Az előttem szóló 1. képviselőnek tökéletesen igaza van, hogy elfogadja az e szakaszba foglalt indokolást, mert ez nemcsak históriai deductió, hanem indokolás is, amennyiben azt mondja, hogy a magyar király közegyetértéssel intézkedett ez ügyben a magyar országgyűléssel, és ezen intézkedések megállapításánál más ország befolyással nem bírt, mert a magyar király, mint az uralkodása alatt álló többi országok absolut fejedelme , azon országoknak érdekeiről és teendőiről absolut hatalommal rendelkezett, mert ha elfogadja ezen indokolást, hogy azért intézkedhetett Magyarország függetlenül, és azért nem szólhattak bele más népek, mert a magyar király egyéb uralkodói minőségében absolut hatalommal bírt, akkor természetesen a többi magától következik. De épen ez az, amit részemről el nem ismerek, mert a magyar király, és Magyarország intézkedhetett e dologban azért, mert Magyarország független állam volt, és ha független állam akar lenni, intézkedhetnie kell függetlenül, mindamellett, hogy a magyar király más minőségében alkotmányt adott népeinek. A kiindulási pont tehát különböző köztünk, amennyiben én Magyarországot függetlennek tartva, a fejedelemnek más országaival viszonyától nem feltételezem jogait, és épen mert a kiindulási pont különböző, igen természetes, hogy az eredményekben sem érhetünk össze. Előttem szólott képviselő úr azt mondá, hogy lehetetlen, hogy Magyarország jogai szűkebbre szoríttassanak. Én azon meggyőződésben vagyok , hogyha Magyarország eddig királyával intézkedhetett ezen dolgokban önállólag, ezentúl pedig nem fog intézkedhetni, már szűkebbre vannak jogai szorítva. Végül még csak azt jegyzem meg, mert úgy is elvi eltérés van köztünk, hogy azt tartom, hogy a sanctió pragmaticából és úgy, mint egyéb törvényeinkből azon kötelezettséget, hogy mi őfelségének többi országai és tartományai iránt tartozunk valamivel, kiolvasni nem lehet, sem azt hogy nekünk jogunk volna tőlük valamit követelni. Mi tartozunk fejedelmünket jogaiban, ő tartozik védelmezni minket a kapcsolat következtében többi államainak erejével is , de a kötelezettség a fejedelemre vonatkozik, és nem az országokra. Jókai Móri: Meg vagyok felőle győződve, hogy Buda város érdemes képviselőjénél közöttünk mind szélesebb látkörre, mind magasabb nézletpontra nézve senki sem bír nagyobb ismeretekkel, és meg fog nekem bocsátani Buda város képviselője, hogyha három scrupulusra nézve kérek tőle megnyugtatást, különben is az interpellációkhoz hozzá kell szoknia. Az első scrupulusom az, hogy váljon az előre bocsátott praemisiákból, t. i. az 5-ik szakaszból, és respective, mint Pest belvárosa érdemes képviselője helyesen megjegyzé a 6-ik pontnak consectariumából következik-e az, hogy egy Magyarországon kívül álló képviselő testületnek szükséges conformis ideákat formuláznia a Magyarország képviselő testülete által — nem eléje, hanem a fejedelem elé terjesztendő projectumra nézve ? Második alázatos kérdésem ez : van-e arról tudomása Buda város képviselőjének széles ismeretei és magas néppontjánál fogva, hogy nekünk biztos kilátásunk lehessen arra, hogy nézeteink, melyek abból folynak, a jelenlegi osztrák kormány által egybehívott osztrák képviselő testületben többséggel, vagy pedig csak erős párttal is fognak bírni ? A harmadik kérésem és scrupulusom az, hogy ha arról tudomása nincs, vájjon a magyar alkotmány teljes helyreállítása gátat fog-e abban találni, hogy ott nincs megfelelő correspondeáló idea a mienkkel, vagy pedig fog-e az a magyar országgyűlés erre nézve pressióul felhasználtatni, hogy ez ott quand mérne keresztül vitethessék? Ezen három kérdésre kérnék alázatosan megnyugtatást. Deák Ferencz. T. bizottság! Ismételtetett azon eszme, hogy mi a fejedelemtől kívánhatjuk, és a fejedelemnek tartozunk, de a többi országoktól nem kívánhatunk, és azoknak nem tartozunk, azaz, hogy a fejedelemtől kívánhatjuk, hogy határainkat védje, és a fejedelemnek tartozunk, hogy többi birtokait védjük, de nem tartozunk a többi országoknak ezen kötelezettséggel és azon országoktól sem követelhetjük ezen kötelezettséget. Jókai Mór: Azt én nem mondtam. Deák Ferencz, Tiszabarátom mondotta.—Először szeretném tudni gyakorlatilag, hogyan lesz ezen kettő egymástól elválasztható ? Hogy történhetik az, hogy mi nem tartozunk az örökös tartományok határait védni, hanem tartozunk a fejedelemnek többi birtokait védeni, mikor a fejedelem ugyanazon örökös tartományok ura? Másodszor, hová vezetne ezen okoskodás ? Mi, mint alkotmányos ország, ezen theória szerint, melyet felállítottak, köteleztük magunkat, hogy a fejedelem birtokait védjük! Minket e részben — minthogy köteleztük magunkat, s a védelem az országgyűléstől függ, ez pedig kötelességét teljesíteni tartozik — semmi akadály nem tartóztat. Ha már felveszszük, hogy tőlük a népektől ezen kötelezettséget nem követelhetjük, hol állunk ? Ha nekik alkotmányuk lesz, mi nem mondhatjuk a fejedelemnek, hogy nem védjük azon országokat, mert azt mondja reá a fejedelem : „Kötelezzétek magatokat, hogy birtokaimat véditek, s ez hatalmatokban van, mert csak el kell határozni, tehát ezen kötelességet teljesítsétek.“ Ha mi azt mondjuk: „Te is kötelezted magadat Magyarország határait védelmezni,“ , akkor azt feleli: „Én szivesen védenélek benneteket, de azok is alkotmányosak, és nem állnak reá, pedig azok nem kötelezték országtokat védelmezni.“ Ide vezet a szójáték — mert ez nem más, mint szójáték — hogy mi tartozunk a fejedelem birtokait védelmezni, de nem azon tartományokat, s viszont a fejedelem is tartozik minket védelmezni, de nem azon népek. Ennek első része szójáték, a második rész pedig egyenesen ellenünk fordul. Nem is igy fogták fel ezt akkor,midőn a pragmatica sanctiót megkötötték, mert — nem keresem, a nélkül is tudom — a sanctió pragmaticában az első czikkben, az I. szakaszban a következő van: „Proque stabilienda in omnem casum, etiam contravim externam, cum vicinis regnis et provinciis haereditariis unione.“ Tehát az egyesülés egyedül a védelemre történt, és nemcsak ő Felsége személyével, hanem a védelemre az örökös tartományokkal is történt. Semmi más, csak a védelem. Ezt a sanctió pragmatica első szakasza igen világosan kimondja. Egyébiránt a sanctió pragmatica magyarázgatása nem új dolog, sokkal részletesebben meg lett az vitatva az 1848 -diki trónbeszédre készített válaszfelirat alkalmával. Méltóztassék például az 1848-ki országgyűlésre, a pozsonyira, visszaemlékezni. Azon országgyűlést, mely a mostani 1848-ki törvényeket alkotta, azon törvényeket, melyeknek visszaállításáért valamennyien küzdünk, senki sem fogja vádolni, hogy az ország jogait nem tudom megcsorbította, eladta, vagy elhanyagolta volna, sőt inkább igen sok érdeme van épen azon országgyűlésnek az ország jogaira nézve. Azon országgyűlésen, jól emlékszem reá, Somogy vármegye képviselője Madarász interpellálta a minisztériumot, hogyan érti a sanctió pragmaticát? Mire a minisztérium nevében Batthyány Lajos gróf miniszterelnök felelt, felelte pedig az egész ház helyeslése közt, hogy a minisztérium oly értelemben veszi a sanctió pragmaticát, miszerint azon esetben, ha az ausztriai birodalom külső ellenség által támadtatnék meg, Magyarország segedelemadásra köteleztetek, tehát nem ha őfelsége, hanem maga a birodalom, maguk azon tartományok. Tehát maga azon országgyűlés így vélekedett. Méltóztassék visszaemlékezni, hogy midőn a trónbeszéd tárgyalása folyt, akkor is vitatás tárgya volt ez, és többen azok közül, kik az országgyűlésen most is jelen vannak — egyike az egyik, a másik a másik részen állott a vitatásnál és Kossuth Lajos akkori pénzügyminiszter az egész minisztérium nevében elmondotta és felolvasta erre vonatkozólag a minisztérium jegyzőkönyvét , mintegy bizonyítványát azon politikának, melyet a minisztérium akkor követett. Akkor,pedig azt mondta a minisztérium, hogy meg kell ő Felségét kérni, hogy az olasz háborút végezze be, de ezt nem azért teszi a minisztérium, mintha kétségbe akarná hozni, hogy Magyarország a sanctio pragmaticánál fogva tartozik a háborúra segítséget adni, hanem azért, mert óhajtja, hogy a nép is felszabaduljon , s ezen kérdéshez a minisztérium akkor állását kötötte hozzá. Mi volt az eredmény ? Hogy az óriási többség helyeselte ezen magyarázatot, s ez értelemben fogadta el a válaszfeliratot. Ez akkor is vita tárgya volt, néhány ember és a nagy többség között, és a nagy többség ezen kérdést akkor is így döntötte el. Ami már az interpellációkat illeti, kérdésen kívül minden embernek van joga, ha scrupulusa van, azt előadni. Azon kérdésre nézve, várjon a mi munkálatunk szerint a másik fél képviseletének beleegyezése szükséges-e arra, amit mi határozunk ? méltóztassék figyelemmel elolvasni a 15-ös bizottság munkálatát, ha még eddig el nem olvasta volna. Abban elég felvilágosítást fog látni , ott el van mondva a mód, hogy azon kérdések, melyeket közösen tárgyalandóknak hiszünk, hogyan tárgyaltassanak a delegatiók által, s mi módon hozassák határozat reájuk. Ha ezen mód nem tetszik, ha majd a delegatiókról szó lesz, javasoljon jobb módot, s én azt szívesen elfogadom, ha czélszerűnek találom. Az ország alkotmányos jogai, jól mondta Buda város képviselője, más alakban gyakoroltatnak ezen kérdésekre nézve t. i. delegatio által gyakoroltatnak, ép úgy, mint azokéi. Helyes-e ezen mód, arról utóbb fogunk szólani. A második kérdést, hogy mit tud magas állásánál, vagy látkörénél fogva Buda város képviselője azon dolgokról, hogy ott az ausztriai tartományokban van-e erre kilátás ? ezt a kérdést én minden embertől inkább vártam volna, mint a tisztelt bizottság két tagjától, t. i. Jókai és Kemény barátainkét, mert ők vannak özönében a tudósításoknak. Ők közlenek velünk ezerféle híreket, és tapasztalhatjuk, hogy azon hírek igen kevés biztos alapot nyújtanak, mert a következés azt mutatja, hogy nagy részük nem igaz. — Eötvös körülbelül ép ily forrásból meríthetné, amit felelne. Hozzájárul, hogy hiszen még azt sem tudjuk, kikből fog állni a képviselet ott? minő elemekből fog állni? mily politikai nézetű emberekből ? és már most mondjuk meg, hogy azon embereknek, kikről nem is tudjuk, hogy kik, hogy micsoda politikai iskolához tartoznak ? micsoda politikai nézetnek? egy pozitív kérdésre mi lesz nézetük? Hogy erre valaki megfeleljen, prófétai lélek kellene, ezzel pedig jó barátunkat, Eötvös bárót — fájdalom — az isten nem ruházta fel! És ha belebocsátkoznék, körülbelül úgy járna, mint a német-magyar journalistika,egyiket sem veszem ki) igen sokszor járt, hogy t. i. nagyon sokat profetizált, s majdnem annyiszor csalódott, azaz ritka kivétellel füstbe ment a prófécziája, s így oda jutott, hogy nem hisznek neki. Most már Eötvös báró barátom, ha ily kenyérre adná magát, ha itt ünnepélyesen profetizálna és jóslata nem teljesednék, előttük elrontaná hitelét — nem azon hitelét, hogy nem tud profetizálni, hanem azt, hogy mint komoly férfiú, nem szokott előbb valamit mondani, míg biztos adatai nincsenek. — Hogy pedig e dologról biztos adatai nincsenek, azt ép oly jól tudja Jókai képviselő barátom, mint én tudom, miután biztos adatok e részben absolute lehetetlenek. De kérem, hogy áll ezen dolog ? Azt mondják, nekünk nincs közünk ahhoz, hogy ott miként alakulnak a constitutionális dolgok ; mi a magunk útján megyünk, és teszszük azt, mit czélszerűnek látunk , és mégis a második momentumban azt mondják, hogy arra nézve, hogy ezt biztosan tehessük, azt kellene tudnunk, hogy ott majd mit fognak mondani ? s így sokkal biztosabb dolog, ha magunk útján megyünk. Jókai J. barátom azt hiszi, hogy a régi mód szerint kell ezen ügyek tárgyalását megtartani, melyeket most közöseknek mondunk ; mi azt mondjuk, abban változást kell tennünk. De akár így, akár úgy teszünk, várjon ők mit mondanak ehhez, meglátjuk akkor, midőn oly állapotban leszünk, hogy hozzászólhatunk e tárgyhoz. Vannak dolgok, melyekhez az ő beleegyezésükre nincs szükség, s vannak olyanok, melyek ha közösen tárgyalandók, természetesen egyetértésükkel tárgyalandók. Vegyük a dolgot gyakorlatilag. Várjon az európai háborúviselés módja most is olyan-e, mint a sanctió pragmatica előtti időkben volt, mikor t. i. a hadseregnek egyik nevezetes ereje a bandérium és az insurrectio volt ? Azt akkor momentán felültették, és addig hadakoztak, míg a háborúnak vége nem volt. A háborúk igen hosszan tartottak, mert lassan folytak. Ha valaki a háborút megszente, a másik félnek hónapokig volt ideje készülni, mert ha mindjárt meg is indíttatott a sereg, hosszú idő kellett arra, míg ide jött, így áll-e a dolog most is ? Nem ! Körülbelül mikor a lapok megtudják, hogy a háború megkezdődött, már egy pár csata el is veszett. A múlt nyári időszak elég bizonyságot szolgáltat erre nézve. Ennek természetes következése, hogy bizony, fájdalom, másként kell a hadserget rendezni és készen tartani. Már most, a sanctia pragmatica szerint, mi őket, ők minket tartoznak megvédeni ; ha tartozunk egymást megvédeni, tartozunk egyszersmind a védelem eszközeiről is gondoskodni. Feltehetjük-e, hogy mi azt mondanék : „Igenis, mi tartozunk titeket megvédeni, és majd, ha háborútok lesz, adjátok azt tudtunkra, mi akkor fogunk ujonczokat állítani, az insurrectiót felültetjük és megvédünk benneteket?“ — Ezt bizony senki közülünk nem akarja, mert ez a mostani védelem és háborúzási rendszer mellett nevetséges volna. Mit kell tehát tenni ? Harczképes seregről kell gondoskodni. Várjon ugye, hogy azon hadsereg külön állva, mindegyik a maga törvényei szerint begyakorolva, vezérelve és vezényelve, a nádor vezesse az egyik sereget a maga belátása szerint, nem tudom, kicsoda a másikat, szintén a maga belátása szerint? Ez igen szép dolog elméletben, hanem gyakorlatilag lehetetlen, mert semmivé teszi a czél elérését. Tehát azon eszme, hogy a kölcsönös védelem múlhatlanul szükséges, következteti azt, mit már ki is mondottunk, és amit a többség el is fogadott, hogy az együttes védelem szükséges. Ennél az együttes védelemnél okvetlenül támadnak oly közös kérdések, melyeket külön elintézni alig lehet. Ezek a hadsereg és az arra szükséges költség megállapítása, valamint a külügy maga, amennyiben az ország elé tartozik. Ebből áll azon közös ügy,amelyet mi megállapítottunk. Sem törvényhozói, sem másnemű intézkedés arra bízva nincs, és nekünk fenn van tartva mindazon jog, mit az ország világosan, határozottan, és kétségtelenül gyakorolt, a katona állításra, az állítás feltételeire, és a védrendszer időnkénti megváltoztatására nézve. Azt mondják már most: Tehát a többit feladtátok ? Nem, hanem azt mondottuk . Amit eddig külön gyakoroltunk, azt jövőre közösen gyakoroljuk, azaz együtt beszéljük meg, mi kell, mennyi kell; együtt állapítjuk meg az összeget, és sem azoknak beleegyezése a miénkbe, sem a mi bejegyezésünk az övékébe nem szükséges, csak a többség szükséges arra. És azon többség a delegationál, mely a felett határoz, fog döntő lenni, mert mi legalább arra nézve más módot nem ismerünk. De ebbe most nem ereszkedem, mert majd akkor, mikor a delegációról lesz szó, nem is kétkedem, ezen kérdés bővebb vitatás alá fog kerülni. Azzal végzem, amit mondottam, hogy igenis irányadónak tekintjük azon szempontot, mert úgy, amint hajdan volt, lehetetlen volna a czélt elérni, épen azért nem lehetne pedig azt elérni, mert azok az országok alkotmányosokká lettek. Miután constitutiót kaptak, azt hogy ők ráállnak-e egyes pontokra, mire mi is ráállunk, és mi arra, mit ők indítványoznak , azt csak közösen lehet elintézni, azon egyszerű kérdésekre nézve, melyek a munkálatban vannak, és nem a törvényhozásra, nem az újonczadási jogra vonatkoznak, hanem a közös védelem múlhatlanul megkívántató kellékeire. Az mondatott, hogy ezen kifejezés ,,mert, helytelen. Nézetem szerint ez nem helytelen. És azért rendezkedett a magyar király Magyarország rendeivel teljesen, tökéletesen azon kérdések felett, mert a többi tartományoknak nem volt alkotmányuk, mert azok bejegyezését nem kellett nekik kikérni. Különben mindig azon állapot fordult volna elő, mitől ezentúl félnék , ha némely dolgokat nem végeznénk el közösen, hogy t. i. azok azt mondanák: „Mi pedig nem akarunk és azon időben, midőn még a török veszedelmes volt, sokszor előfordulhatott volna azon állapot, hogy azok nem akartak volna Hogy ez a „mert“ szó nem alaptalan, azt vastag törvénykönyvünk egynéhány példája mutatja. Az osztrák tartományoknak sohasem volt azon korban valóságos alkotmányuk, de igenis volt mind az osztrák, mind a cseh rendeknek bizonyos olyan joguk, amelyet egy testületi tanácskozásban intéztek el : a kereskedelem, a czikkek kivitele és a többi, és igen sokszor fordult elő, hogy a fejedelmet kérték, hogy vagy ne ereszsze be a borokat stb., vagy innen engedje oda is kivitetni. A törvénykönyv szerint arra akárhányszor azt felelte : „Azt nem tehetem azok nélkül, majd meghallgatom őket, és eléjök terjesztem ezen kívonatot Ha alkotmányuk lett volna a védelemre nézve is, erre nézve is bizonyosan azt mondották volna, sőt nem is példátlan, hogy a magyar országgyűlés oly kérdésekben, melyek közösen érdekeltek bennünket , nem a védelem dolgában — pláne deputatiót küldött oda, hogy érintkezzenek egymással. A „mert“ valóságos oka tehát annak, hogy nem kellett a régi időben a fejedelemnek megkérdezni azokat, és azért intézkedhetett, azért ígérhette és biztosíthatta az országot, hogy : „Valamint ti védelmezitek birodalmamat, úgy én védelmezem határaitokat.“ Ha az osztrák tartományok alkotmányosak lettek volna, ezt a fejedelem az ő nevökben maga nem mondhatta volna. Most alkotmányosak, és azon kötelezettségnek, mint corellata obligatiónak modorát közösen kell elintézni. Azért valóban irányadónak tekintem ezen dolgot, és óhajtom, hogy ezen szó benne maradjon. Ghiczy Kálmán : Hogy a pragmatica sanctió idejében más volt a védelmi rendszer, nem csak hazánkban, hanem egész Európában is, az bizonyos; és hogy most a honvédelmi rendszert másként kell alakítani, a kor igényeihez képest, az is kétséget nem szenved. De ebből nem következik az, hogy úgy, mint más állam, Magyarország is, honvédelmi rendszerét a kor igényeihez képest ne alkalmazhassa, s ahoz képest ne tökéletesítse oly módon, hogy az bármikor harczképes lehessen, és nem következik, hogy Magyarország, törvényes kormánya lévén — ő felsége többi országaival egyetértőleges intézkedéseket sikeresen ne tehessen. De miután a kérdés ezen része csakugyan a későbbi szakaszokra tartozik, nem is e tekintetben kívántam felszólalni, hanem leginkább arra nézve akarok megjegyzést tenni, hogy azon észrevétel, amelyet Tisza Kálmán, t. barátom tett, igaz, hogy midőn Magyarország fejedelmének jogait védi, védi egyszersmind ö felsége többi országait is ; igaz, hogy midőn ö felsége védi Magyarországot, ezt többi országai erejével teszi , de itt a personalunió kérdése forog fenn, az a viszony, amelyben Magyarország fejedelmével van, a personál unió terén mozog, az a viszony, amely Magyarország és az örökös tartományok között, vagyis ő felségének többi,országai között létezik, az a reál unióra vezet. És miután itt ezen törvényes szempontnak tisztán tartása van kérdésben; azért létetett azon fontos észrevétel, amely nézetem szerint, nem szójáték. Engemet az nem aggódtat, hogy mi azért kárt vallhatnánk, hogy miután mi a sanctia pragmatica szerint kötelességet vállaltunk ő felségét védeni, s ő felsége most nem lesz képes bennünket védeni, azért, mert alkotmánya lévén többi országainak, azok talán nem fognak bennünket akarni védeni, mert hiszen európailag elismert állam közjogi elv az, hogy az államhatalom által tett szerződések az államhatalom következő képviselői által is teljesítendők. Ő felsége a pragmatica sanctióban velünk azon egyessége lépett, hogy ő Magyarországot védeni fogja, és ha alkotmányos jogokba is lépnek ő felségének több országai, ők ezen elvállalt kötelességet fejedelmük irányában tartoznak teljesíteni; de azért nem fog azon viszony közös lenni köztünk és ő felsége többi országai között, hanem Magyarországra nézve marad viszony, Magyarország és fejedelme között. A „mert“ kérdésre nézve további felvilágosításokba nem bocsátkozom,v úgy is csak históriai tény forog fenn, nem elv. Én azonban, meglehet, csalatkozom, de úgy vagyok értesülve, és úgy is vélekedem, hogy azon időben, midőn a sanctio pragmatica köttetett, cshország rendeinek s az alsó ausztriai rendeknek még ujjon az ajánlási és adómegajánlási joga is volt, hogy ez későbben megszűnt, kétséget nem szenved, de azon időben, úgy látszik, ezen joguk megvolt, és mégis ő felsége ezen kötelezettséget országai irányában magára vállalta. Ezeket csak bővebb felvilágosítás végett akartam előadni; osztom egyébként azon nézetet, melyet Tisza Kálmán. barátom, előadott: Jókai Mór. Bocsánatot kérek, hogy harmadszor veszem igénybe becses türelmüket, mert meg vagyok győződve, hogy az idő drága, de azt is tudom, hogy a tárgy még drágább. Teljes nyereségnek tartom azon szerénytelen interpelláció visszatarlására eredt választ, melyet Pest belváros érdemes követe, Deák Ferencz szíves volt reá adni, amelyből első scrupulusomra nézve megtanultam azt, hogy ha valamit nem tudok, azért nem tudom, mert nem tanultam meg. — Egyébiránt én bátor voltam nem azt kérdezni, hogy minő modalitások szerint fognak elintézni azon két különböző testületek egymás között bizonyos dolgokat, hanem azt, hogy mi fog történni akkor, ha ezek azon modalitást nem fogadják el. (Többen : Semmi!) Második szerénytelen interpellációmra méltóztatott azt válaszolni, hogy épen ezen kérdésben legtöbbet tudhatnak az újságírók, s azok sem tudnak semmit, — következéskép akik nem újságírók, azok még a semminél is kevesebbet tudnak; — e szerint ezen scrupulusom meghagyatott scrupulusnak. A harmadik scrupulusra pedig méltóztatott mellőzéssel válaszolni, arra t. i. hogy mi fog történni alkotmányunkkal,ha a bécsi rendkívüli reichsrath azt mondja : ne pozvolim, hanem nekem kell a régi februári pátens, a mi absorbeálja alkotmányunkat, vagy egy másik, a foederalista párt azt fogja mondani, hogy nekem a foederatio kell, nekem egészen más alkotmány kell, akkor alkotmányos életünk folytonosan fel lesz függesztve. Méltóztassanak megbocsátani, elismerem, hogy szerénytelenség, de kötelesség, amitteszek — én nem kaperáskodás, nem a vitatkozások megakadályozását tervelem, hanem az iránt kívánok magamnak megnyugtatást, hogy az én nézetem szerint, ha alkotmányt kapnak az örökös tartományok, akkor azoknak kell, hogy alkotmányos kormányuk legyen, ha alkotmány visszakapja Magyarország, akkor kell, hogy Magyarországnak alkotmányos kormánya le-