Pesti Napló, 1867. február (18. évfolyam, 5035–5057. szám)

1867-02-01 / 5035. szám

történtek és azután következtek, mi forrásból­­ eredtek, historiailag nem kutatom; annyit min-­­­den esetre megjegyzek, hogy azon alkotmány, mely 1849-ki mart. 4 én adatott az osztrák tar­tományoknak, oly alkotmány volt, mely épen úgy mint a februári pátens, a magyarországi alkot­mány­t is absorbeálta. Ha már most ily alkotmány adatnék az osztrák örökös tartományoknak, abba Magyarország épen úgy nem egyeznék bele, mint nem egyezett a februári pátensbe, vagyis arra nézve éppen úgy áll, a­mi itt kimondatik, hogy azon szabályok vagy elvek, melyek ezen munkálatban felállíttatnak, csak akkor lépnek életbe, ha valóságos alkotmány adatik Ausztriának és a magyar alkotmány is helyre­állíttatik. Ezen feltétel mellett lehetetlen, hogy az osztrák tarto­mányoknak oly alkotmány adassék, mely a miénket absorbeálja, mert feltételü­l tűztük ki, hogy alkotmányunk helyreállíttassék.­­ Hogy milyen alkotmány adatik az örökös tartományok­nak, azt nem kutatom; csak arra hivatkozom, hogy ezen munkában igen határozottan és vilá­gosan van kifejezve, hogy mindezen szabályok, mindezen elvek csak akkor léphetnek életbe, csak akkor kötelezők az országra nézve, ha a magyar alkotmány tettleg visszaállíttatik, és itt is, ott is az alkotmányosság, a felelős miniszté­rium teljes mértékben elfogadtatik; ez pedig na­gyon különbözik azon eszmétől, a­mely a mártius 4- kei alkotmányban foglaltatik. A­mi egyébiránt az ezen szakaszra tett észre­vételt illeti, megjegyzem, hogy e szakasz körül­belül nem egyéb, mint históriai enarratió. Azt mondja t. i. ezen szakasz: „Ezelőtt Magyaror­szágot illetőleg mindazokra nézve, mik az érin­tett viszonyokra vonatkoznak, a magyar ország­gyűlés és magyar király közegyetértéssel intéz­kedtek, s ez intézkedések megállapításánál más ország befolyással nem bírt, mert a magyar ki­rály, mint az uralkodása alatt álló többi országok absolut fejedelme, azon országoknak érdekeiről és teendőiről absolut hatalommal rendelkezett.“ Ez factum, és mint olyan van itt elősorolva. Sőt feliratainkban is ismételve ki van mondva , min­ket pedig felirataink tartalma meglehetősen köt, s tartalmokon túl nem mehetünk. Egyébként pe­dig szeretném tudni, mi kifogás lehetne a factu­­mok elmondása ellen ? Ezután azt mondja e szakasz : „Most azonban a legmagasabb trónbeszéd szerint lényegesen változott a helyzet az által, hogy ő Felsége „al­kotmányos jogokkal ruházta fel többbi országait is,“ azokat tehát absolut hatalommal ezentúl nem képviselheti, s azok alkotmányos befolyását nem mellőzheti.“ Ez ismét enarratiója annak, mi szó­ról szóra a trónbeszédben foglaltatik, és azok, kik­e javaslatot°velünk együtt kidolgozták, tud­hatják, hogy e szavakat tisztán, változtatás nél­kül a trónbeszédből írtuk ki. „Kijelentette jelen országgyűlésünk is a vá­­laszfeliratban, hogy ezt figyelembe veendi.“ Ez is factum, mert ő Felsége ezt kijelentette. Ha tehát a megtörtént dolgokat a feliratokból, a trónbeszédből, úgyszólván szóról szóra kiírjuk, ez ellen kifogást tenni alig lehet. A tett észrevételek inkább vonatkozhatnak a 6-ik szakaszra, a­melyben az albizottság azt mondja, hogy irányadóknak tekintette ezen szem­pontokat , a 6-ik szakasznál lehet tehát majd ar­ról vitatkozni, vájjon irányadóknak tekintsük-e most a 65-ös bizottságban ezen szempontokat vagy ne; de az 5-ik szakasz tisztán e narratiót foglalván magában, azon észrevételt erre alkal­mazni nem lehet. Bónis Samu: Megvallom, az előttem szólott érdemes képviselő úrnak argumentátiója sem oszlatta el azon scrupulusokat, melyek e tekin­tetben bennem vannak. Van pedig scrupulusom, mivel azt mondja ugyan az országgyűlés felirata, hogy figyelembe fogja venni ő Felségének azon kijelentését, hogy többi országait és tartományait is alkotmánynyal ruházta fel. De bármikép aka­rom ezt figyelembe venni, azon alkotmányról mai napig sem tudok semmit, az mai napig sem léte­zik , ezért e tekintetben scrupulusom kell hogy legyen. A másik scrupulusom az, hogy ezen sza­kasz a 3-ik­ szakaszszal összeütközik. Ott, t. i. az mondatik, hogy figyelembe fogjuk venni, hogy Magyarországnak alkotmányos önállása ne ve­szélyeztessék, véleményem szerint, ha az ezen 5- ik §­ban letett eszme keresztül megy, azon al­kotmányos önállása Magyarországnak, mely ré­gi törvényeinkbe van letéve, azon alkotmányos önállása megszűnik. Annálfogva én ezen §-ost a 3-ik §-sal ellenkezőnek tekintem. Ghiczy Kálmán: Röviden csak azt akarom megjegyezni, hogy nézetem szerint ezen sza­kaszban a históriai factum nincs egészen úgy kifejezve, mint én azt felfogom. Az mondatik ugyanis ezen 5-ik szakaszban, hogy „ezelőtt Magyarországot illetőleg mindazokra nézve, mik az érintett viszonyokra vonatkoznak, a magyar országgyűlés, és a magyar király közegyetértés­sel intézkedtek, s ez intézkedésük megállapítá­­sánál más ország befolyással nem bat, mert a magyar király, mint az uralkodása alatt álló többi országok absolut fejedelme, azon orszá­goknak érdekeiről és teendőiről absolut hata­lommal rendelkezett.“ Nekem csak ezen egy szó ellen van kifogásom, „mert,“ minthogy azt hiszem, hogy a magyar király és magyar országgyűlés együtt minden ál­lam ügy­ekről jogosítva lévén intézkedni, a kö­zös fejedelem nem mint osztrák főherczeg, vagy cseh király­, hanem mint magyar király intéz­kedhetett, és intézkedett minden államügyekre nézve, Magyarországgal önállólag; azért azt hi­szem, ezen „mert“ itt nincs helyén, mert a közös fejedelem minden tekintetben csak azért intéz­kedett a magyar országgyűléssel önállólag, mi­vel Magyarország királya volt, nem pedig azért intézkedett a magyar országgyűléssel önállólag, mivel absolut hatalommal intézkedett az örökös tartományokban. Eötvös József báró : A mi t. barátom Bónis Samu scrupulusait illeti, hogy a Lajthán túli tartományokban szólnak ugyan alkotmányról, hanem valóságos alkotmányt helyreállítva nem lát, ezen scrupulust én is osztom, de ezt osztotta a 15-ös bizottság együtt véve is. És épen azért, ezen munkálat 27-ik és 28-ik szakaszában mind­ezen rendelkezések életbeléptetésének feltéte­léül azt tűzte ki, hogy a Lajthán túli tartomá­nyokban valóságos alkotmány valósággal életbe­lépjen. Ezen scrupulust illetőleg tehát egyetér­tünk tökéletesen. Másik scrupulusát illetőleg azonban meg kell vallanom, hogy azt nem fog­hatom fel. Magyarország az 1791-ki törvény vi­lágos szavainak értelme szerint tökéletesen ön­álló, független ország, a sanctio pragmatica kö­vetkeztében bizonyos összeköttetésbe jutottunk fejedelmünk egysége által a birodalom más tar­tományaival. Hogy Magyarország önállásából és függetlenségéből valamit veszitsen, hogy Ma­gyarországnak jogköre szűkebbre szorittassék azért, mert ő Felsége a Lajthán túli tartományok­nak alkotmányos jogokat adott, ez minden két­ségen kívül politikai lehetetlenség. De itt ez nem is, mint ok hozatik fel arra, hogy Magyar­­ország önállásának köre szűkebbre szoríttassék, hanem csak arra hozatik fel indokul, hogy azon módokat, melyek szerint bizonyos közös ügyek­nek elrendezése eddig gyakoroltatott, meg kell változtatnunk. Már­pedig kérem, bármily független legyen is valamely ország, ha más országgal bizonyos kö­zös érdekei és viszonyai vannak, a függetlenség nem állhat abban, hogy az ott történt változáso­kat ignorálhassa! Ezt tehát itt nem okul van fel­hozva arra, hogy Magyarország önállásának, jogköre szűkebbre szoríttassék, hanem okul arra, hogy azon módban, mely szerint eddig azon ügyek elintéztettek, változások történjenek. Már­pedig, hogy azon módra nézve azon változások, melyek Lajthán túl az alkotmányosság behoza­talából folynak, irányadók kell, hogy legyenek, azt tagadni csak nem lehet! Mert a sanctio prag­matica következtében a közös védelmi kötele­zettséget véve fel például, hogy ebből Magyaror­szágra bizonyos kötelezettségek káromlanak, az tagadhatatlan , de Magyarország ugyanazon szer­ződés következtében jogokat is nyert. Valamint Ausztriának Lajthán túli tartományai a sanctio pragmaticára hivatkozva követelhetik, hogy ha megtámadtatnának, Magyarország védelmezze őket, úgy Magyarországnak is — ha megtámad­­tatik — teljes joga van ugyanazon kötelezettség teljesítését követelni a Lajthán túli tartományok­tól. Ha ez áll, akkor Magyarország érdekében fekszik, hogy ezen kötelesség miképi teljesítésé­ről oly szabályok állíttassanak fel, melyek az újabb viszonyok szerint alkalmazhatók. Az döb­bent helyzetben ő Felsége a Lajthán túli tarto­mányoknak absolut ura lévén, ha Magyarország fejedelmével megegyezett, egyszersmind teljes bizonyosságot nyert arra nézve, hogy a Lajthán túli tartományok a sanctió pragmaticából folyó kötelességeiket teljesíteni fogják, mert a fejede­lem, mint azon tartományok absolut ura, az ő nevökben rendelkezhetett összes erejükről. Mi­helyt azonban ők alkotmányt nyernek, Magyar­­ország ezen biztosságot nem bírja többé. Ne­künk tehát azért, mert kötelességünket teljesí­tenünk kell, az ő részükről is ezen kötelességek biztos teljesítése iránt biztosítékot kell keres­nünk és ez alapja és oka ezen munkálatnak, és azért én a most felolvasott szakaszt kihagyandó­­nak nem tartom, főkép mivel ezen czikkben nem mondatik más, mint az, hogy a magyar ország­gyűlés a magyar törvényhozás a Lajthán túl tör­tént változásokat figyelembe fogja venni. Már­pedig, ha valami ok lehetne az elhagyásra, csak az lehetne, hogy ez úgyis magától értetődik, mert a magyar törvényhozásról feltenni nem le­het, hogy ha szomszéd országokban, olyanokban, melyek vele anyagilag és szellemileg szoros ösz­­szeköttetésben állanak, oly tetemes változások történnek, Magyarország ezeket ignorálja. Tisza Kálmán. Bocsánatot kérek, miután én tettem először is a megjegyzést, egy pár szót kell még szólanom. A szakaszokat egymástól oly szorosan elválasztani nem tudtam, ott, hol elő­fordul az indokolás, melyből én kimagyaráztatni látom tán egy későbbi szakaszban azt, mit nem tartok helyesnek, hogy mondom, hol ezen indo­kolás előfordul, ne tegyem meg észrevételeimet. Az előttem szóló 1. képviselőnek tökéletesen igaza van, h­ogy elfogadja az e szakaszba fog­lalt indokolást, mert ez nemcsak históriai de­­ductió, hanem indokolás is, a­mennyiben azt mondja, hogy a magyar király közegyetértéssel intézkedett ez ügyben a magyar országgyűléssel, és ezen intézkedések megállapításánál más or­szág befolyással nem bírt, mert a magyar király, mint az uralkodása alatt álló többi országok absolut fejedelme , azon országoknak érde­keiről és teendőiről absolut hatalommal ren­delkezett, mert ha elfogadja ezen indokolást, hogy azért intézkedhetett Magyarország függet­lenül, és azért nem szólhattak bele más népek, mert a magyar király egyéb uralkodói minősé­gében absolut hatalommal bírt, akkor természe­tesen a többi magától következik. De épen ez az, a­mit részemről el nem ismerek, mert a magyar király, és Magyarország intézkedhetett e dologban azért, mert Magyarország független állam volt, és ha független állam akar lenni, intézkedhetnie kell függetlenül, mindamellett, hogy a magyar király más minőségében alkotmányt adott népei­nek. A kiindulási pont tehát különböző köztünk, a­mennyiben én Magyarországot függetlennek tartva, a fejedelemnek más országaival­ viszo­nyától nem feltételezem jogait, és épen mert a kiindulási pont különböző, igen természetes, hogy az eredményekben sem érhetünk össze. Előttem szólott képviselő úr azt mondá, hogy lehetetlen, hogy Magyarország jogai szűkebbre szoríttassanak. Én azon meggyőződésben vagyok , hogyha Magyarország eddig királyával intézkedhetett ezen dolgokban önállólag, ezentúl pedig nem fog intézkedhetni, már szűkebbre vannak jogai szorítva. Végül még csak azt jegyzem meg, mert úgy is elvi eltérés van köztünk, hogy azt tartom, hogy a sanctió pragmaticából és úgy, mint egyéb tör­vényeinkből azon kötelezettséget, hogy mi ő­felségének többi országai és tartományai iránt tartozunk valamivel, kiolvasni nem lehet, sem azt hogy nekünk jogunk volna tőlük valamit köve­telni. Mi tartozunk fejedelmünket jogaiban, ő tartozik védelmezni minket a kapcsolat követ­keztében többi államainak erejével is , de a kö­telezettség a fejedelemre vonatkozik, és nem az országokra. Jókai Móri: Meg vagyok felőle győződve, hogy Buda város érdemes képviselőjénél közöt­tünk mind szélesebb látkörre, mind magasabb nézletpontra nézve senki sem bír nagyobb isme­retekkel, és meg fog nekem bocsátani Buda vá­ros képviselője, hogyha három scrupulusra nézve kérek tőle megnyugtatást, különben is az inter­­pellációkhoz hozzá kell szoknia. Az első scrupulusom az, hogy váljon az előre bocsátott praemisiákból, t. i. az 5-ik szakaszból, és respective, m­int Pest belvárosa érdemes kép­viselője helyesen megjegyzé a 6-ik pontnak con­­sectariumából következik-e az, hogy egy Magyar­­országon kívül álló képviselő testületnek szük­séges conformis ideákat formuláznia a Magyar­­ország képviselő testülete által — nem eléje, hanem a fejedelem elé terjesztendő projectum­­ra nézve ? Második alázatos kérdésem ez : van-e arról tudomása Buda város képviselőjének széles is­meretei és magas néppontjánál fogva, hogy ne­künk biztos kilátásunk lehessen arra, hogy néze­teink, melyek abból folynak, a jelenlegi osztrák kormány által egybehívott osztrák képviselő testületben többséggel, vagy pedig csak erős párttal is fognak bírni ? A harmadik kérésem és scrupulusom az, hogy ha arról tudomása nincs, vájjon a magyar alkot­mány teljes helyreállítása gátat fog-e abban ta­lálni, hogy ott nincs megfelelő correspondeáló idea a mienkkel, vagy pedig fog-e az a magyar országgyűlés erre nézve pressióul felhasználtat­ni, hogy ez ott quand mérne keresztül vitethes­sék? Ezen három kérdésre kérnék alázatosan megnyugtatást. Deák Ferencz. T. bizottság! Ismételtetett azon eszme, hogy mi a fejedelemtől kívánhatjuk,­­ és a fejedelemnek tartozunk, de a többi orszá­goktól nem kívánhatunk, és azoknak nem tarto­zunk, azaz, hogy a fejedelemtől kívánhatjuk, hogy határainkat védje, és a fejedelemnek tar­tozunk, hogy többi birtokait védjük, de nem tartozunk a többi országoknak ezen kötelezett­séggel és azon országoktól sem követelhetjük ezen kötelezettséget. Jókai Mór: Azt én nem mondtam. Deák Ferencz, Tiszabarátom mondotta.—Elő­ször szeretném tudni gyakorlatilag, hogyan lesz ezen kettő egymástól elválasztható ? Hogy történ­hetik az, hogy mi nem tartozunk az örökös tar­tományok határait védni, hanem tartozunk a fe­jedelemnek többi birtokait védeni, mikor a feje­delem ugyanazon örökös tartományok ura? Másodszor, hová vezetne ezen okoskodás ? Mi, mint alkotmányos ország, ezen theória szerint, melyet felállítottak, köteleztük magunkat, hogy a fejedelem birtokait védjük! Minket e részben — minthogy köteleztük magunkat, s a védelem az országgyűléstől függ, ez pedig kötelességét teljesíteni tartozik — semmi akadály nem tar­tóztat. Ha már felveszszük, hogy tőlük a népek­től ezen kötelezettséget nem követelhetjük, hol állunk ? Ha nekik alkotmányuk lesz, mi nem mondhatjuk a fejedelemnek, hogy nem védjük azon országokat, mert azt mondja reá a fejede­lem : „Kötelezzétek magatokat, hogy birtokaimat véditek, s ez hatalmatokban van, mert csak el kell határozni, tehát ezen kötelességet teljesítsé­tek.“ Ha mi azt mondjuk: „Te is kötelezted magadat Magyarország határait védelmezni,“ , akkor azt feleli: „Én szivesen védenélek benne­teket, de azok is alkotmányosak, és nem állnak reá, pedig azok nem kötelezték országtokat vé­delmezni.“ Ide vezet a szójáték — mert ez nem más, mint szójáték — hogy mi tartozunk a feje­delem birtokait védelmezni, de nem azon tarto­mányokat, s viszont a fejedelem is tartozik min­ket védelmezni, de nem azon népek. Ennek első része szójáték, a második rész pedig egyenesen ellenünk fordul. Nem is igy fogták fel ezt akkor,midőn a pragma­tica sanctiót megkötötték, mert — nem keresem, a nélkül is tudom — a sanctió pragmaticában az első czikkben, az I. szakaszban a következő van: „Proque stabilienda in omnem casum, etiam contra­vim externam, cum vicinis regnis et pro­­vinciis haereditariis unione.“ Tehát az egyesülés egyedül a védelemre történt, és nemcsak ő Fel­sége személyével, hanem a védelemre az örökös tartományokkal is történt. Semmi más, csak a védelem. Ezt a sanctió pragmatica első szakasza igen világosan kimondja. Egyébiránt a sanctió pragmatica magyarázga­­tása nem új dolog, sokkal részletesebben meg lett az vitatva az 1848 -diki trónbeszédre készített válaszfelirat alkalmával. Méltóztassék például az 1848-ki országgyűlésre, a pozsonyira, visszaem­lékezni. Azon országgyűlést, mely a mostani 1848-ki törvényeket alkotta, azon törvényeket, melyeknek visszaállításáért valamennyien küz­dünk, senki sem fogja vádolni, hogy az ország jogait nem tudom megcsorbította, eladta, vagy elhanyagolta volna, sőt inkább igen sok érdeme van épen azon országgyűlésnek az ország jogaira nézve. Azon országgyűlésen, jól emlékszem reá, Somogy vármegye képviselője Madarász inter­pellálta a minisztériumot, hogyan érti a sanctió pragmaticát? Mire a minisztérium nevében Batthyány Lajos gróf miniszterelnök felelt, fe­lelte pedig az egész ház helyeslése közt, hogy a minisztérium oly értelemben veszi a sanctió pragmaticát, miszerint azon esetben, ha az ausz­triai birodalom külső ellenség által támadtatnék meg, Magyarország segedelemadásra kötelezte­tek, tehát nem ha ő­felsége, hanem maga a birodalom, maguk azon tartományok. Te­hát maga azon országgyűlés így vélekedett. Méltóztassék visszaemlékezni, hogy midőn a trónbeszéd tárgyalása folyt, akkor is vitatás tárgya volt ez, és többen azok közül, kik az országgyűlésen most is jelen vannak — egyike az egyik, a másik a másik részen állott a vitatásnál és Kossuth Lajos akkori pénzügy­miniszter az egész minisztérium nevében elmon­dotta és felolvasta erre vonatkozólag a miniszté­rium jegyzőkönyvét , mintegy bizonyítványát azon politikának, melyet a minisztérium akkor követett. Akkor,pedig azt mondta a minisztérium, hogy meg kell ő Felségét kérni, hogy az olasz háborút végezze be, de ezt nem azért teszi a minisztérium, mintha kétségbe akarná hozni, hogy Magyarország a sanctio pr­agmaticánál fog­va tartozik a háborúra segítséget adni, hanem azért, mert óhajtja, hogy a nép is felszabaduljon , s ezen kérdéshez a minisztérium akkor állását kötötte hozzá. Mi volt az eredmény ? Hogy az óriási többség helyeselte ezen magyarázatot, s ez értelemben fogadta el a válaszfeliratot. Ez akkor is vita tárgya volt, néhány ember és a nagy többség között, és a nagy többség ezen kérdést akkor is így döntötte el. A­mi már az interpellációkat illeti, kérdésen kívül minden embernek van joga, ha scrupulusa van, azt előadni. Azon kérdésre nézve, várjon a mi munkála­tunk szerint a másik fél képviseletének bele­egyezése szükséges-e arra, a­mit mi határozunk ? méltóztassék figyelemmel elolvasni a 15-ös bi­zottság munkálatát, h­a még eddig el nem olvasta volna. Abban elég felvilágosítást fog látni , ott el van mondva a mód, hogy azon kérdések, me­lyeket közösen tárgyalandóknak hiszünk, ho­gyan tárgyaltassanak a delegatiók által, s mi módon hozassák határozat reájuk. Ha ezen mód nem tetszik, ha majd a delegatiókról szó lesz, javasoljon jobb módot, s én azt szívesen elfoga­dom, ha czélszerűnek találom. Az ország alkot­mányos jogai, jól mondta Buda város képviselője, más alakban gyakoroltatnak ezen kérdésekre nézve t. i. delegatio által gyakoroltatnak, ép úgy, mint azokéi. Helyes-e ezen mód, arról utóbb fo­gunk szólani. A második kérdést, hogy mit tud magas állá­sánál, vagy látkörénél fogva Buda város képvi­selője azon dolgokról, hogy ott az ausztriai tar­tományokban van-e erre kilátás ? ezt a kérdést én minden embertől inkább vártam volna, mint a tisztelt bizottság két tagjától, t. i. Jókai és Kemény barátainkét, mert ők vannak özönében a tudósításoknak. Ők közlenek velünk ezerféle híreket, és tapasztalhatjuk, hogy azon hírek igen kevés biztos alapot nyújtanak, mert a követke­zés azt mutatja, hogy nagy részük nem igaz. — Eötvös körülbelül ép ily forrásból meríthetné, a­mit felelne. Hozzájárul, hogy hiszen még azt sem tudjuk, kikből fog állni a képviselet ott? minő elemekből fog állni? mily politikai nézetű embe­rekből ? és már most mondjuk meg, hogy azon embereknek, kikről nem is tudjuk, hogy kik, hogy micsoda politikai iskolához tartoznak ? mi­csoda politikai nézetnek? egy pozitív kérdésre mi lesz nézetük? Hogy erre valaki megfeleljen, prófétai lélek kellene, ezzel pedig jó barátunkat, Eötvös bárót — fájdalom — az isten nem ru­házta fel! És ha belebocsátkoznék, körülbelül úgy járna, mint a német-magyar journalistika,­­egyiket sem veszem ki) igen sokszor járt, hogy t. i. nagyon sokat profetizált, s majdnem annyi­szor csalódott, azaz ritka kivétellel füstbe ment a prófécziája, s így oda jutott, hogy nem hisznek neki. Most már Eötvös báró barátom, ha ily ke­nyérre adná magát, ha itt ünnepélyesen profeti­­zálna és jóslata nem teljesednék, előttük elron­taná hitelét — nem azon hitelét, hogy nem tud profetizálni, hanem azt, hogy mint komoly fér­fiú, nem szokott előbb valamit mondani, míg biztos adatai nincsenek. — Hogy pedig e dolog­ról biztos adatai nincsenek, azt ép oly jól tudja Jókai képviselő barátom, mint én tudom, mi­után biztos adatok e részben absolute lehetet­lenek. De kérem, hogy áll ezen dolog ? Azt mond­ják, nekünk nincs közünk ahhoz, hogy ott mi­ként alakulnak a constitutionális dolgok ; mi a magunk útján megyünk, és teszszük azt, mit czélszerűnek látunk , és mégis a második mo­mentumban azt mondják, hogy arra nézve, hogy ezt biztosan tehessük, azt kellene tudnunk, hogy ott majd mit fognak mondani ? s így sokkal biz­tosabb dolog, ha magunk útján megyünk. Jókai J. barátom azt hiszi, hogy a régi mód szerint kell ezen ügyek tárgyalását megtartani, melyeket most közöseknek mondunk ; mi azt mondjuk, abban változást kell tennünk. De akár így, akár úgy teszünk, várjon ők mit monda­nak ehhez, meglátjuk akkor, midőn oly álla­potban leszünk, hogy hozzászólhatunk e tárgy­hoz. Vannak dolgok, melyekhez az ő beleegye­zésükre nincs szükség, s vannak olyanok, melyek ha közösen tárgyalandók, természetesen egyet­értésükkel tárgyalandók. Vegyük a dolgot gyakorlatilag. Várjon az európai háborúviselés módja most is olyan-e, mint a sanctió pragmatica előtti időkben volt, mikor t. i. a hadseregnek egyik nevezetes ereje a bandérium és az insurrectio volt ? Azt akkor momentán felültették, és addig hadakoztak, míg a háborúnak vége nem volt. A háborúk igen hosszan tartottak, mert lassan folytak. Ha va­laki a háborút megszente, a másik félnek hó­napokig volt ideje készülni, mert ha mindjárt meg is indíttatott a sereg, hosszú idő kellett arra, míg ide jött, így áll-e a dolog most is ? Nem ! Körülbelül mikor a lapok megtudják, hogy a háború megkezdődött, már egy pár csata el is veszett. A múlt nyári időszak elég bizonyságot szolgáltat erre nézve. Ennek természetes követ­kezése, hogy bizony, fájdalom, másként kell a hadserget rendezni és készen tartani. Már most, a sanctia pragmatica szerint, mi őket, ők minket tartoznak megvédeni ; ha tartozunk egymást megvédeni, tartozunk egyszersmind a védelem eszközeiről is gondoskodni. Feltehetjük-e, hogy mi azt mondanék : „Igenis, mi tartozunk titeket megvédeni, és majd, ha háborútok lesz, adjátok azt tudtunkra, mi akkor fogunk ujonczokat állí­tani, az insurrectiót felültetjük és megvédünk benneteket?“ — Ezt bizony senki közülünk nem akarja, mert ez a mostani védelem és hábo­rúzási rendszer mellett nevetséges volna. Mit kell tehát tenni ? Harczképes seregről kell gon­doskodni. Várjon ugye, hogy azon hadsereg külön állva, mindegyik a maga törvényei szerint begyakorolva, vezérelve és vezényelve, a nádor vezesse az egyik sereget a maga belátása sze­rint, nem tudom, kicsoda a másikat, szintén a maga belátása szerint? Ez igen szép dolog el­méletben, hanem gyakorlatilag lehetetlen, mert semmivé teszi a czél elérését. Tehát azon eszme, hogy a kölcsönös védelem múlhatlanul szüksé­ges, következteti azt, mit már ki is mondottunk, és a­mit a többség el is fogadott, hogy az együttes védelem szükséges. Ennél az együttes védelemnél okvetlenül támadnak oly közös kérdések, melye­ket külön elintézni alig lehet. Ezek a hadsereg és az arra szükséges költség megállapítása, valamint a külügy maga, a­mennyiben az ország elé tar­tozik. Ebből áll azon közös ügy,a­melyet mi meg­állapítottunk. Sem törvényhozói, sem másnemű intézkedés arra bízva nincs, és nekünk fenn van tartva mindazon jog, mit az ország világosan, határozottan, és kétségtelenül gyakorolt, a kato­na állításra, az állítás feltételeire, és a védrend­­szer időnkénti megváltoztatására nézve. Azt mondják már most: Tehát a többit felad­tátok ? Nem, hanem azt mondottuk . A­mit ed­dig külön gyakoroltunk, azt jövőre közösen gya­koroljuk, azaz együtt beszéljük meg, mi kell, mennyi kell; együtt állapítjuk meg az összeget, és sem azoknak beleegyezése a miénkbe, sem a mi bejegyezésünk az övékébe nem szükséges, csak a többség szükséges arra. És azon többség a delegationál, mely a felett határoz, fog döntő lenni, mert mi legalább arra nézve más módot nem ismerünk. De ebbe most nem ereszkedem, mert majd akkor, mikor a delegációról lesz szó, nem is kétkedem, ezen kérdés bővebb vitatás alá fog kerülni. Azzal végzem, a­mit mondottam, hogy igenis irányadónak tekintjük azon szem­pontot, mert úgy, a­mint hajdan volt, lehetetlen volna a czélt elérni, épen azért nem lehetne pedig azt elérni, mert azok az országok alkot­mányosokká lettek. Miután constitutiót kaptak, azt hogy ők ráállnak-e egyes pontokra, mire mi is ráállunk, és mi arra, mit ők indítványoznak , azt csak közösen lehet elintézni, azon egyszerű kérdésekre nézve, melyek a munkálatban van­nak, és nem a törvényhozásra, nem az újonczadá­­si jogra vonatkoznak, hanem a közös véde­lem múlhatlanul megkívántató kellékeire. Az mondatott, hogy ezen kifejezés ,,mert,­ helytelen. Nézetem szerint ez nem helytelen. És azért rendezkedett a magyar király Magyaror­szág rendeivel teljesen, tökéletesen azon kérdé­sek felett, mert a többi tartományoknak nem volt alkotmányuk, mert azok bejegyezését nem kellett nekik kikérni. Különben mindig azon állapot fordult volna elő, mitől ezen­túl félnék , ha némely dolgokat nem végez­nénk el közösen, hogy t. i. azok azt mondanák: „Mi pedig nem akarunk és azon időben, mi­­dőn még a török veszedelmes volt, sokszor elő­fordulhatott volna azon állapot, hogy azok nem akartak volna Hogy ez a „mert“ szó nem alaptalan, azt vas­tag törvénykönyvünk egynéhány példája mu­tatja. Az osztrák tartományoknak sohasem volt azon korban valóságos alkotmányuk, de igenis volt mind az osztrák, mind a cseh rendeknek bizonyos olyan joguk, a­melyet egy testületi ta­nácskozásban intéztek el : a ker­eskedelem, a czikkek kivitele és a többi, és igen sokszor for­dult elő, hogy a fejedelmet kérték, hogy vagy ne ereszsze be a borokat stb., vagy innen engedje oda is kivitetni. A törvénykönyv szerint arra akárhányszor azt felelte : „Azt nem tehetem azok nélkül, majd meghallgatom őket, és eléjök terjesztem ezen kívonatot Ha alkotmányuk lett volna a védelemre nézve is, erre nézve is bizo­nyosan azt mondották volna, sőt nem is példát­lan, hogy a magyar országgyűlés oly kérdések­ben, melyek közösen érdekeltek bennünket , nem a védelem dolgában — pláne deputatiót küldött oda, hogy érintkezzenek egymással. A „mert“ valóságos oka tehát annak, hogy nem kellett a régi időben a fejedelemnek megkér­dezni azokat, és azért intézkedhetett, azért ígér­hette és biztosíthatta az országot, hogy : „Vala­mint ti védelmezitek birodalmamat, úgy én vé­delmezem határaitokat.“ Ha az osztrák tartomá­nyok alkotmányosak lettek volna, ezt a fejede­lem az ő nevökben maga nem mondhatta volna. Most alkotmányosak, és azon kötelezettségnek, mint corellata obligatiónak modorát közösen kell elintézni. Azért valóban irányadónak tekintem ezen dolgot, és óhajtom, hogy ezen szó benne maradjon. Ghiczy Kálmán : Hogy a pragmatica sanc­tió idejében más volt a védelmi rendszer, nem csak hazánkban, hanem egész Európában is, az bizonyos; és hogy most a honvédelmi rendszert másként kell alakítani, a kor igényeihez képest, az is kétséget nem szenved. De ebből nem kö­vetkezik az, hogy úgy, mint más állam, Magyar­­ország is, honvédelmi rendszerét a kor igényei­hez képest ne alkalmazhassa, s ahoz képest ne tökéletesítse oly módon, hogy az bár­mikor harcz­képes lehessen,­­ és nem következik, hogy Ma­gyarország, törvényes kormánya lévén — ő fel­sége többi országaival egyetértőleges intézkedé­seket sikeresen ne tehessen. De miután a kérdés ezen része csakugyan a későbbi szakaszokra tartozik, nem is e tekintetben kívántam felszó­lalni, hanem leginkább arra nézve akarok meg­jegyzést tenni, hogy azon észrevétel, a­melyet Tisza Kálmán, t. barátom tett, igaz, hogy midőn Magyarország fejedelmének jogait védi, védi egyszersmind ö felsége többi országait is ; igaz, hogy midőn ö felsége védi Magyarországot, ezt többi országai erejével teszi , de itt a personal­­unió kérdése forog fenn, az a viszony, a­melyben Magyarország fejedelmével van, a personál unió terén mozog, az a viszony, a­mely Magyarország és az örökös tartományok között, vagy­is ő fel­ségének többi,országai között létezik, az a reál unióra vezet. És miután itt ezen törvényes szem­pontnak tisztán tartása van kérdésben; azért létetett azon fontos észrevétel, a­mely nézetem szerint, nem szójáték. Engemet az nem aggódtat, hogy mi azért kárt vallhatnánk, hogy miután mi a sanctia pragma­tica szerint kötelességet vállaltunk ő felségét védeni, s ő felsége most nem lesz képes bennün­ket védeni, azért, mert alkotmánya lévén többi országainak, azok talán nem fognak bennünket akarni védeni, mert hiszen európailag elismert állam közjogi elv az, hogy az államhatalom által tett szerződések az államhatalom következő kép­viselői által is teljesítendők. Ő felsége a prag­matica sanctióban velünk azon egyessége lépett, hogy ő Magyarországot védeni fogja, és ha al­kotmányos jogokba is lépnek ő felségének több országai, ők ezen elvállalt kötelességet fejedel­mük irányában tartoznak teljesíteni; de azért nem fog azon viszony közös lenni köztünk és ő fel­sége többi országai között, hanem Magyaror­szágra nézve marad viszony, Magyarország és fejedelme között. A „mert“ kérdésre nézve további felvilágosí­tásokba nem bocsátkozom,v úgy is csak históriai tény forog fenn, nem elv. Én azonban, meglehet, csalatkozom, de úgy vagyok értesülve, és úgy is vélekedem, hogy azon időben, midőn a sanctio pragmatica köttetett, cs­hország rendeinek s az alsó ausztriai rendeknek még ujjon az­ ajánlási és adómegajánlási joga is volt, hogy ez későb­ben megszűnt, kétséget nem szenved, de azon időben, úgy látszik, ezen joguk megvolt, és még­is ő felsége ezen kötelezettséget országai irá­nyában magára vállalta. Ezeket csak bővebb felvilágosítás végett akar­tam előadni; osztom egyébként azon nézetet, melyet Tisza Kálmán­­. barátom, előadott: Jókai Mór. Bocsánatot kérek, hogy harmad­szor veszem igénybe becses türelmüket, mert meg vagyok győződve, hogy az idő drága, de azt is tudom, hogy a tárgy még drágább. Teljes nyereségnek tartom azon szerénytelen interpel­­láció visszatarlására eredt választ, melyet Pest belváros érdemes követe, Deák Ferencz szíves volt reá adni, a­melyből első scrupulusomra néz­ve megtanultam azt, hogy ha valamit nem tudok, azért nem tudom, mert nem tanultam meg. — Egyébiránt én bátor voltam nem azt kérdezni, hogy minő modalitások szerint fognak elintézni azon két különböző testületek egymás között bizonyos dolgokat, hanem azt, hogy mi fog tör­ténni akkor, ha ezek azon modalitást nem fogad­ják el. (Többen : Semmi!) Második szerénytelen interpellációmra méltóz­­tatott azt válaszolni, hogy épen ezen kérdésben legtöbbet tudhatnak az újságírók, s azok sem tudnak semmit, — következéskép a­kik nem újságírók, azok még a semminél is kevesebbet tudnak; — e szerint ezen scrupulusom megha­gyatott scrupulusnak. A harmadik scrupulusra pedig méltóztatott mel­lőzéssel válaszolni, arra t. i. hogy mi fog történni alkotmányunkkal,ha a bécsi rendkívüli reichsrath azt mondja : ne pozvolim, hanem nekem kell a régi februári pátens, a mi absorbeálja alkotmá­nyunkat, vagy egy másik, a foederalista párt azt fogja mondani, hogy nekem a foederatio kell, nekem egészen más alkotmány kell, akkor alkot­mányos életünk folytonosan fel lesz függesztve. Méltóztassanak megbocsátani, elismerem, hogy szerénytelenség, de kötelesség, a­mit­­teszek — én nem kaperáskodás, nem a vitatkozá­sok megakadályozását tervelem, hanem az iránt kívánok magamnak megnyugtatást, hogy az én nézetem szerint, ha alkotmányt kapnak az örökös tartományok, akkor azoknak kell, hogy alkotmányos kormányuk legyen,­­ ha alkotmá­ny visszakapja Magyarország, akkor kell, hogy Magyarországnak alkotmányos kormánya le-

Next