Pesti Napló, 1867. február (18. évfolyam, 5035–5057. szám)
1867-02-23 / 5053. szám
45-5053 Szombat, február 23.1867. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szára. 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Vérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: i .is ?. 18. évi folyam. Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. SAPLÓ Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, frigy kelldteilj házhoz hordva. Félévre . . 10 írt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 fit 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 1 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 njkr. Nyilt-tér : 5 hasábos petit 25 nj kr. Pest, febr. 22.1807 Királyunk, midőn a nemzet jogérzetének élénk nyilvánulásaiban nem felforgatási vágyat gyanitott, hanem azon viszonyoknak, melyek a magyart a dynastiához több mint háromszáz év óta csatolták, még állandóbb megszilárdítására intézett törekvést látott, ezáltal bölcseségének és mély felfogásának az idővel daczoló emlékét örökíté meg. A történészet egyik legfényesebb lapja fogja az egymást felváltó nemzedékeket február 17-kének horderejéről felvilágosítani, s midőn a nemzetnek, mely egy nagy szélért zárul, szenvedni, lemondani tudott, ritka érdemeit teljesen méltánylandja, ragyogó színekkel fogja előtüntetni azon nagy tényt, mely által uralkodónk rangjának magasságát érzelmeinek nemességével túlszárnyalván, helyreállitó monarchiájának 18 év óta felzavart belbékéjét, hogy annak hatalmi állását, mely már a Bach- Schmerling rendszer bűnei miatt koczkáztatva volt, rövid idő alatt ismét megszilárdíthassa. Mihelyt a február 17-ei nagy esemény hire elterjedt, honunk egyik szélétől a másikig felgyuladt a lelkesedés ; városaink és nagyobb községeink versenyzeni kezdettek a kitörő öröm nyilvánításaiban ; a táviratok egész raja röpite üdvözletét az új korszak elébe ; köszönetét, hálát nyilvánítván hazánk nagy fiának, Deáknak és Andrássy grófnak eljárásaikért. A kivilágításokról, az üdvözlésekről még most is ömlenek hozzánk a tudósítások, s mint sejteni lehet, a lelkesedés még nem érte el zenitkjét. Már a külföld figyelme is kiválólag kezd reánk irányulni, s az előjelekből ítélve, majdnem bízvást feltehető, hogy febr. 17-ke fejleményeivel együtt kedvező fogadtatásban részesülend. A bécsi journalistika nagy része kibékült a dualismus eszméjével, s jogaink teljes visszaállításának fényében megnyugodott. Maguk a telivér centralisták sem tartják többé bölcs eljárásnak a német elem isoláltatását előidézni, tudákos és élettelen elméletek kedvéért. S midőn a Lajthán-inneni pártokról teszünk említést, kiváló tisztelettel kell — új korszakunk párkányán megemlékeznünk az autonomistákról, kik a magyar kérdés fontosságát a februári pátens megjelenésekor már érezték, s az idők folytával küzdelmeinket mind több figyelemmel és részvéttel kísérve, végtére politikai nézeteiket a mieinkkel majdnem teljes harmóniába tudták hozni, és szívekben mély viszhangra találtak örömeink és szenvedéseink. E párt jó szolgálatait tőlünk ezentúl sem fogja megvonni. Szerencsés véletlennek számítjuk azt is, hogy midőn Ausztria egy dúló háborúnak kedvezőtlen eredménye után, a régi traditiók államférfiak cíviseiteknek találta, épen akkor hozatott említésbe Beust neve, azon férfiúé, ki idegen lévén, ha kevésbé tanulmányozhatta is a viszonyokat, mint miniszterelődei ; legalább alaposan félre nem értette, s érdeke sem volt előzmények miatt ferdén fogni fel azokat. Beust a kiegyezkedés folyama alatt osztrák miniszterelnökké neveztetvén ki, befolyását nem fordította ellenünk, mint eddig szokás vala, sőt éles elméjével teljesen felfogta a kapcsolatot, mely Ausztria külpolitikájának vívmányait a teljes kiegyezkedéstől tette függévé, Ő komolyan, férfiasan törekedett . Felsége magas czélzatainak foganatosítására utat egyengetni, s a még előbukkanó akadályokat elháritani. Ezen elismerést nem tagadhatjuk meg tőle. S midőn most már Andrássy gróf, a magyar miniszterelnök, az esküt ő Felsége szine előtt letette, s az általa alakított minisztériumnak kineveztetése úgyszólván előttünk áll; nincs egyéb óhajtásunk, mint az, hogy a mily egyetértés uralkodott pártunkban a küzdelem és megpróbáltatás évei alatt; ugyanaz jellemezte eljárásunkat akkor is, midőn már — mint reméljük — nem a balesetek, nem a veszély tartanának össze minket, hanem a siker reménye, az egyesült erővel eszközölt vívmányok és a pályabér dicsősége. KEMÉNY ZSIGMOND, Pest, febr. 22. (Fk) Az emberek szivei kifürkészhetlenek, és — tegyük hozzá mindjárt — sokszor valóban nem is érdemes azokat kifürkészni, mert ami e szivek fenekén rejlik, nem nyújt nagyon örvendetes látványt, és nem méltó arra, hogy napfényre vonja az ember. E szerint keveset törődünk azon indokokkal, melyeknél fogva a régi „Presse“ oly fanatikus dühvel kel ki ellenünk, annál kevesebbet, miután e lap a maga fanatismusával teljesen elszigetelten áll az összes bécsi sajtóban. Hanem hébe-hóba megtörténik, hogy a szeg magától is kiüti magát a zsákból, és ilyenkor már curiosításból is szoktuk azt közelebbről megnézni, főleg ha ezáltal alkalmat nyerünk egyet-mást elmondani, ami tán különben is alkalmas egynémely előítéleteket szétoszlatni. Változás kedvéért a régi „Presse“ ugyanis legújabban a kereskedelmi ügyet szemelte ki magának nem annyira küzdtévül, mint inkább ijesztőül. No hiszen várjatok csak — mondja ő az osztrák államférfiaknak — majd meglátjátok, miképen fognak bánni ezek a jó magyarok a ti kereskedelmi szerződéseitekkel, melyeknek létesítését azért siettettétek annyira, mert tudtátok, hogy azokat fait accompli gyanánt kell bemutatni az osztrák képviseletnek, különben ez soha nem hagyna helyben ily alkut, de a magyarok majd kitalálnak valami ócska törvényczikket, melylyel a ti egész épületeteket halomra döntik; tudnak ők számolni, ahol saját erszényük érdeke, földjeik jövedelme, nyers terményeik ára forog szóban . Talán tetszik tudni, hogy a régi „Presse“ egyszersmind régi ellensége a kereskedelmi szabadságnak, és évek óta ernyedetlenül kardoskodik a védvámrendszer mellett. Fentebbi kifakadásai tehát magukban véve nagyon is érthetők. Érthetetlen csak az, hogy miért ellenzi hát a jó lap a Magyarországgali kiegyezkedést, ha csakugyan komolyan hiszi, hogy mi annak a hordónak, melyet Wüllerstorff báró annyi ügygyel bajjal töltött meg némileg, fenekét ki fogjuk lökni. De még ez is érthetővé válik azon nagyon is alaposnak látszó feltevés mellett, hogy a „Presse“ maga sem hiszi azt, amit mond, nem hiszi azt, hogy mi a kereskedelmi szabadság ellenesként fogunk fellépni, s a védvámrendszer ritka bajnokainak uszályát hordani. Ő nyilván csak rá akar ijeszteni a kormányra, vagy, more consueto, a mieink sorában is izgatni, hogy amaz megzavarodjék, imezek pedig gyanakodókká legyenek, s utóvégre maguk is kétkedni kezdjenek rajta, vájjon csakugyan üdvös-e ránk nézve a kereskedelmi szabadság elve? Szerencsére a „Presse“ egész okoskodása oly gyönge lábon áll, hogy azt, úgyszólván, egy futalommal ledönthetni. Hivatkozik Jefferson kimondására, miszerint a földművelés csak az ipar oldala mellett lehet nagygyá, virágzóvá, krokodil-könyeket hullat Metternich eljárása felett, aki hazánk iparának fejlődését elhanyagolta (mintha bizony akkor nem lett volna a szigorúnál is szigorúbb prohibitió!) és aztán mintegy mellesleg teszi hozzá, hogy végre mégis át fogjuk látni, miszerint gyapjúnkat jobban értékesíthetjük, ha a brünni, vagy reichenbergi posztógyáraknak munkájuk van, mint ha franczia vagy angol posztót visznek be Ausztriába ! Abban teljesen igaza van a „Pressé“nek, hogy az ipar virágzása hatalmasan segíti a földművelését is, hogy burgonyánk vagy repeténk többet ér, ha amazt szesz alakjában, imert összezuzottan hozhatjuk a piaczra, de vájjon gátolja-e ezt a kereskedelmi szabadság? Azt csak nem fogja tagadhatni a bécsi lap, hogy iparűzésre pénz kell, e pénzt pedig amennyiben nincs meg, csak földmivelésünk jövedelméből teremthetjük elő. Minél több a terményeink megszerzéséért versenyző vevők száma, annál jobb árakat szabhatunk, annál többet nyerhetünk az eladásból, és minél többet nyerünk terményeink eladásából, annál könnyebben tehetünk majd szert azon tőkékre, melyek iparvállalatok megalapítására szükségesek. Miután pedig a kereskedelmi szerződések könnyítik terményeink kivitelét, magától érthető, hogy a vevők számát is szaporítják, és az árak javulását is előidézik. A földbirtokos, ha jól adhatja el terményeit, sokkal inkább képes lesz oly iparágak meghonosítására, melyek terményeinek a helyszínén való feldolgoztatását, és így értékek növelését is lehetségessé teszik, mintha szűkkeblű vámtörvények által azon néhány vevőre vagyunk szorítkozva, kik a birodalom határain belől akadnak. Az alternatíva itt nagyon egyszerű. Amely iparnemek folytatására már most is megvan a kellő tőke, azokat tüstént is meg fogjuk honosítani, s e tekintetben a kereskedelmi szabadság semmi veszélylyel nem járhat, mert valóban nagyon ügyetleneknek kellene lennünk, ha a külföldről költséggel behozott áru diadalmasan versenyezhetne azzal, melyet mi saját terményeinkből, saját iparunk segélyével, úgyszólván a helyszínen állítunk elő. Ha pedig oly iparágakról van szó, melyeket egyelőre a kellő tőke hiánya miatt nem lehet meghonosítanunk, csakis a kereskedelmi szabadság és terményeink értékének ez utáni emelkedése adhatja meg legalább idővel a most hiányzó tőkéket, hogy az iparnak még ily ágaiban is a külföldtől függetlenekké lehessünk. Ennyit saját hazai iparunkat illetőleg! Ami pedig a „Presse“ szívéhez kétségtelenül közelebb álló „brünni és reichenbergi posztósokat“ illeti, ezek a vámleszállítás után sem fogják kezüket ölükbe tenni, mert akkor éhen halnának, hanem törekedni fognak a franczia vagy angol importeurrel versenyezhetni. Ha pedig e végre ezentúl olcsóbban kellene adniok gyártmányukat, ezen minus nem a mi gyapjúnk árát, hanem az ő saját nyereségüket fogja terhelni,mert valamint ők az eddigi árakat sem fizették amúgy Isten kegyelméből, hogy mi megélhessünk, hanem fizették azon árakat, melyeket az általános viszonyok szabtak, szintúgy mi is, ha másonnan többet kaphatunk, nem fogjuk nekik olcsóbban adni terményünket, hogy ők megélhessenek. Ők húzták a nagyobb hasznot, midőn számunkra a védvám következtében korlátolt volt a vásár . — ők érjék be a kisebb nyereséggel is, midőn a sorompók lehulltak. Ha pedig a „brünni és reichenbergi posztósok“ szünetelnének is, azok az emberek, kik eddig cseh vagy morva posztóba öltözködtek, mégsem fognak Ádám apó toilettejében járni, hanem a nekik kellő posztót más valaki fogja készíteni, legyen az porosz, angol és franczia, és ez a másik aztán a mi terményeinket csak úgy fogja vásárolni, amint vásárolták eddig Giskra és Szabel úr barátai. Bennünket tehát hasztalanul ijesztget, önmagát pedig hasztalanul ámítja a „Presse.“ Ha nemzeti kormányunk mindent, de mindent roszalna, amit az osztrák államférfiak tettek, — arról az egyről még sem kételkedünk, hogy ami a kereskedelmi szabadság elvét illeti, a magyar miniszter feltétlenül fog osztrák elődje nyomdokaiba lépni. kr. Rendkívüli előfizetés a PESTI NAPLÓ Előfizetési díj: Martius—májusi 3 hóra 5 frt Martius—júniusi 4 hóra *7 forint. A PESTI NAPLÓ kiadóhivatala. Bécsi dolgok. — A Lajthán túli szláv képviselők Bécsben tartott gyűléséről eddig keveset hallottunk. Most a „Gazetta Narodowa“ ezt írja: Az értekezlet nem határozott semmit. Ennélfogva még most szabad kezök van a cseheknek és lengyeleknek, s lehetséges, hogy Lembergben máskép fognak fejlődni a dolgok, mint Prágában. Ugyanazon lap szerint az értekezletben részt vett lengyelek a mellett voltak, hogy nem kell beavatkozni azon kiegyenlítésbe, melyet az uralkodó épen most hajt végre Magyarországgal , s még annál kevésbé kell beleszólani utóbbinak belső constituálásába. Ez csak Magyarország népségét illető házi ügy, mit egy harmadiknak beleavatkozása csak gátolhat. — Nem egészen igy vélekedtek az értekezletben részt vett csehek, kik a dualismusban is a centrálisadót látják. Ennél fogva nem lényegtelen az eltérés a lengyelek és csehek véleménye közt. Ugyanazon tudósítás szerint a lengyelek ellenezték, hogy valamelyik magyarországi szláv tettleges részt vegyen az értekezletben. A régi „Presse,“ mely mindig gúnyolódott azzal, hogy a magyarok oly régi államjogi kötésre hivatkoznak, mint a pragmatica sanctió, most jogtörténeti fejtegetésekbe bocsátkozik, azt mutatandó ki, olvasóinak tudatlanságára számítva, hogy sem Erdély, sem Horvátország nem voltak soha a magyar korona területeinek kiegészítő részei! — Ez már csakugyan nagyobb vakmerőség, mint ha valaki ma egy újságczikkben azt fejtegetné, hogy a nap kering a föld körül. — A régi „Presse“ dicsőségére válik a német civilisatiónak, s ha így viszi, még történelmi deductiók útján be fogja bizonyítani, hogy Bécs nem tartozik jogilag Ausztriához, hanem porosz Németországhoz, vagy legalább is Csehországhoz. Fiumei levelek.*) Febr. 17-kén. A közel két évtizedig folytatott erőszakoskodás és önkénykedésnek ma létetett fel koronája , de senki sincs, aki ezen, időn kívüli, a kedélyek felingerlésére számított újabb önhatalmi tényben ne az aléltság utolsó rángásait tekintené. Arra el voltunk készülve, hogy akik a beteg állam testének 18 éven át a legkülönfélébb kísérletek és rendszermódosítások után is állandó kuruzslói maradtak, akik innen-onnan már ama megállapodott vágyaik keretébe beillő hiú eszmével is meg kezdtek barátkozni, mely csak egyedül őket képesíthette a szabadalom, de sőt a kuruzslás örökösödési jogának kieszközlésére is, melyet a szerzett érdemek és az idő különben is szentesítettek, arra, mondjuk, el voltunk készülve, hogy az elbukás veszélyének pillanatában fokozatos erőfeszítéssel fognak küzdeni a szembesített elemekkel, sőt hogy czéljaik érdekében helyes tapintattal igyekeznek eltakarni a sebeket, a nehéz kórt, melyeket rendkívüli szereikkel előidéztek; de azt nem hittük, hogy midőn a rendes orvosi tanács az alkalmazott rendkívüli szerek veszélyes hatását és következményeit constatálván, a kuruzslók eltávolítása elhatároztatott, hogy ezek még akkor is a beteg bizalmára hivatkozzanak, és e hamis hivatkozás ürügye alatt, arra támaszkodva, az ütött sebeket és az előidézett kórt még inkább elmérgesíteni, öregbíteni igyekezzenek. Fiume, daczára a 18 évi erőszakos különszakítás ideje alatt elviselni kénytelenült sérelmeknek, nemes önmegtagadással igyekszik fátyolt borítani az elmúlt idők nehéz emlékeire, pedig azon pillanat óta, midőn Bunyevácz csőcselék hadával a magyar kikötő várost elfoglalta, azon történetileg emlékezetes, kíméletlen ténytől kezdve, midőn a viszonyok hatalma előtt meghajolni kénytelenült békén távozó fiumei kormányzó gr. Erdödy bútorai és ágyneműi lakának ablakaiból kidobattak, midőn a magyar kikötőváros érdemes köztiszteletben álló polgárai szülővárosukból kiutasíttattak, bebörtönöztettek, anyagilag tönkre tétettek, csak azért, mert talán elég bátrak valának a védtelen, békés szellemű fiumei kormányzóság hivatalnokain ejtett erőszakoskodást, kíméletlenséget vandalizmusnak bélyegezni; azon időtől kezdve, mondjuk, a legújabb pillanatig, a sérelmek, erőszakoskodások szakadatlan lánczolata súlyosodott az anyagi kimerültség szélére sodort, kinszenvedett Fiuméra. Most, midőn a magyar minisztérium megállapítása által a béke és haladás időszaka inauguráltatik, midőn Magyarország alkotmányossága és törvényes önállása a fejedelem és az ország képviselete közt történt kiegyezkedés alapján immár visszaáll, midőn tehát Fiume is az anyaországhoz való közvetlen visszakapcsolás iránt táplált óhaja és reménye teljesülésének küszöbére lép; drága idejét nem akarja többé szemrehányásokra vesztegetni, fátyolt kíván borítani 18 évi súlyos szenvedéseire, hogy keserűség nélkül, zavartalan örömmel és odaadással ünnepelhesse a nagy fontosságú esemény bekövetkezését. Már korábbi levelünkben említettük, hogy az összes lakosság egyértelmű akaratához képest e hó 10-én a polgárság minden osztályából 10- en gyűltek össze, a felett tanácskozandók, miként, mikor és mily rendben tartassanak meg a magyar minisztérium kinevezésének tiszteletére rendezendő ünnepélyek. E czélból a volt közkedvességű polgármester, Martini úr elnöklete alatt egy 16 tagból álló rendező választmányt alakítottak, tagjai valanak az ipar és kereskedelmi kamara elnökén kívül Matcovich, Carina, Scarpa, Scardelli, Francovich, dr. Giacici, dr. Gieletich, Versenassi stb. A rendező választmány megalakulása után azonnal jelentést ten a polgári kapitánynak (aki egyszersmind főispánja a hasonnevű megyének) a rendező választmány czélja és feladatáról. Smalck úr a választmány megalakulását tudomásul véve, ahhoz beleegyezését adta, sőt a választmány nem kis meglepetésére, még dicsérettel is nyilatkozott róla. Az ünnepélyeket rendező választmány azóta naponként ülésezett, megállapította az ünnepély programmját, a lakosság megtevő nagyszerű előkészületeit; és ime, a választmány, 5 napi működése után, az óriási előkészületek megtételekor, az általános és hallatlan lelkesedéssel szemben, a nevezett főispán, aki polgári kapitány minőségében a választmány megalakulását megengedte, e hsó 15-én délután szóbelileg tudatja a rendező választmánynyal, hogy azt önakaratából feloszlatta, és * *) Az események ugyan túlszárnyalták itt az e levélben előadottakat, mindamellett közöljük, mint érdekes részleteket, különösen a Smaich-féle tilalom indokait i hat tapintatos és erélyes magaviseletet illetőleg. Szerk. a magyar minisztérium tiszteletére rendezendő ünnepélyeket betiltja. Képzelhetni a fájdalmas megütközést, az elkeseredést, melyet a különben is népszerűtlen, intézkedéseiben folytonosan ingadozó polgári kapitány ezen önhatalmi ténye által a város összes lakosságánál előidézett. A letiltás híre villámként terjedt el a lakosság között, rövid félóra alatt közel 4000 ember lepte el a corsot, s főleg a casino patriottico előtti tért, tudomást szerzendő a betiltás indokáról. Az egybegyűlt lakosság hangulatának engedve, a feloszlatott rendező választmány elnöke és annak tagjai, Matcovich Gáspár, gr. Domini, dr. Giacidi és Male urak küldöttségileg járultak az erőszakoskodó polgári kapitányhoz, mialatt az egybegyült lakosság tömegesen vonult az Erzsébet térre, a polgári kapitány lakása elé, ott várandók be a betiltás indokolását. A küldöttség kijelenté a polgári kapitány előtt, hogy miután a rendező választmány az ő beleegyezésével alakult, az összes lakosság már megtette az előkészületeket, és így a szóbeli tilalom annál kevésbé képes visszatartani az ünnepélyek megtartásától, mert e tilalom a béke és rendszerető lakosság legszentebb érzelmeit sérti, e tilalom arról tesz tanúságot, hogy az erőszakoskodás még a polgárság lakhelyeire is kiterjesztetik; kijelenti továbbá a küldöttség, hogy e szóbeli tilalom nagy keserűséget, sőt ingerültséget idézett elő a különben általán ismert békés szellemű lakosságnál, és hogy e tilalom által csak tüntetés szándékoltatik előidéztetni, mindezek folytán felszóllították tehát a polgári kapitányt, hogy miután indokai nincsenek és nem is lehetnek, a kedélyek felingerlését c cérzó szóbeli tilalmát vonja vissza, annyival inkább, minthogy a polgári kapitány maga kijelenté, hogy a tilalmat felsőbb utasítás nélkül, önakaratából téve, ha azonban azt egyáltalán fogva visszavonni nem akarná, önhatalmú eljárásáról legalább falragaszok által értesítse a közönséget. Ezt tenni a polgári kapitány kezdetben vonakodott, sőt nem átallotta kijelenteni, hogy a küldöttség által ajánlott intézkedésnek nagyobb foganatja lenne, ha annak megtevésére maga a küldöttség vállalkoznék , a küldöttség azonban megütközéssel utasította vissza e furcsa cselfogásról tanúskodó indítványozást. Végre mégis ama határozott nyilatkozattal bocsátá el a küldöttséget, hogy tilalmát másnap, 16-án, reggel falragaszok által is ki fogja hirdetni. A fájdalmas meglepetés és keserűség tetőpontját érte, midőn a visszaérkezett küldöttség az egybegyűlt sokaságot Smaich ez önkénykedő elhatározásáról értesíté. De a roszul kifőzött cselfogás, miként másutt, úgy nálunk sem sikerült, az előre bocsátott szóbeli tilalom által a czél el nem éretett, a béke és rendszered) lakosságnál előidézett ingerültség nem fajult kihágásokra, sőt a feloszlatott rendező választmány jegyzőjének felszólítására : éljen a király! éljen Magyarország! éljen Fiume! riadások között azonnal eloszlott. Midőn Smaich úr a rendező választmány megalakulásához beleegyezését adta, azt hive, hogy az Ünnepélyezés pusztán Fiume lakosságára fog szorítkozni, midőn azonban néhány nap múlva már azon saját, unio-ellenes pártjára megdöbbentőleg ható tényről értesült, hogy a fiumei ünnepélyezés a távol fekvő horvát községekben is viszhangra talált, hogy e községekben is a magyar nemzeti színek kezdenek feltűnni, sőt hogy Bükkari és Portoré is nagyszerű előkészületeket tesz, azonnal érintkezésbe téve magát a nevezett városok zágrábgyűlési képviselőivel, és ezek között főleg a reá tudvalevőleg nagy befolyást gyakorló elvtársával, a horvát regnicolaris küldöttségből ismeretes Csepulics Avelin úrral, a fiumei törvényszék ülnökével ; de minthogy az ünnepélyezés megakadályozására indokaik nem voltak, azon feltevést állapították meg, hogy"az ünnepélyezés a horvát hivatalnokok elleni tettleges tüntetésekkel fog végződni stb. Mily alaptalan ráfogás, mily kicsinyes ürügy! A polgárság azt hiszi, hogy a feltevést a horvát férparancsnok, az unióellenes párthoz tartozó államügyész, és a megyében is népszerűtlen, kihívó viseletű alispán, a megboldogult „Svjet“ szerkesztője is osztják, sőt hallomás szerint azzal fenyegetődztek, hogy egyedül a polgári kapitányt tehetik felelőssé a horvát hivatalnokokon történendő sérelmekért. De a cselfogás ismét roszul sikerült; a kudarc, mely e pártot éri, ily után nem fog eltávolíttatni, mert az öszszes lakosság el van határozva a 4—5 unió ellenes horvát hivatalnok erőszakoskodásainak nem engedni, sőt elhatároztatott, hogy az ünnepélyek a törvény engedte korlátok között megtartassanak. Ha a magyar zászlókat a polgári kapitány katonai erővel kísértené meg eltávolítani, ekkor, természetesen, minthogy a kedélyek különben is felingerelvék, komoly kimenetelű összeütközéstől tarthatni, de a felelősség ekkor az intézkedéseiben ingadozó, következetlen polgári kapitányt sújtandja. Másnap, azaz 16-kán reggel a boltok kirakatai magyar nemzeti színű kelmékkel és szalagokkal diszlettek, még a fűszerkereskedés kirakatai is nagy találékonysággal szerkesztett nemzeti színű árucsoportozatokból állottak. Smaich úr a megye pandura által adatta tudtára az illető bolttulajdonosoknak, hogy kirakataikból a magyar szinű kelméket, csoportozatokat azonnal eltávolítsák. A bolttulajdonosok azonban egyértelműleg kijelentették, hogy az ily szóbeli utasításnak nem engedelmeskedhetnek, ha a letiltás nyomatott hirdetmények által történik, akkor a boltok bezárásával telelnek, s azokat mindaddig zárva is tartják, míg ezen önkénykedő erőszakoskodás meg nem szűnik. Vájjon helyes tapintatról tanúskodik-e az ily eljárás, vájjon czélszerű és méltányos-e a békés szellemű polgárságot ennyire zaklatni, szándékosan kihágásokat előidézni, észszerű és megengedhető-e a népet, mely az egyetértés és testvériség igéit tűzte zászlójára, az unió-ellenes 4—5 horvát hivatalnok czéljainak érdekében kihágásokra kényszeríteni ? 16 án délben a következő hirdetmény jön a falakra ragasztva.