Pesti Napló, 1867. április (18. évfolyam, 5084–5107. szám)

1867-04-02 / 5084. szám

70-5084. Vesztési iroda: Ft.k­iu./i. k tere 7. szám. t. emelet. A lap szellemi részét illető m­inden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Hérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Kedd, april 2 1867. 18. évi folyam. l'Vrencziek tere 7. szám fótibxvil. A lap anyagi részét il'L­te köz­lemények (előfizetési pé­nz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó hivatalhoz in­tézendők. MPLC Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdet 12.«­eiíja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 80 njkr. Nyílt­ tér : 5 hasábos peti.’ . c S5 nj kr. K­ifixetési felhívás a april júniusi % évi folyamára: r * j_.. \ April—júniusi '|4 tvív . . 5 frt 25 kr. Col álj . ) Apri!—'Septembrri '|* évre le­írt 50 kr. A PEST­I NAPLÓ kiadó-hivatala. Pest, april­­ 1867. Kisebbségi vélemények a közös üg­yek tárgyában *) . Ismeretes dolog, hogy midőn a tizen­­ötös bizottság kisebbségének véleménye a hatvanötös bizottságban tárgyalás alá került volna, azt Tisza Kálmán, maga és társai nevében : „nem szándékozván ez által a kölcsönös capacitatiónak útját álla­ni,“ vis­szavonta. Hogy mit értettek azon, hogy a kisebb­ségi vélemény által a kölcsönös capacita­­tió útját nem kívánják állani, megvallom, nem igen értettem és nem igen értem. Azt gyanítottam, hogy nem lesz több kisebb­ségi vélemény. Nagyon tévedtem azonban, mert bizonyosan a kölcsönös kapacitatió kedvéért, a tizenötös bizottság majdnem minden pontjánál magukat a gyökeres alaptételeket mozgató vita keletkezett, a már ismert ellenvetésekkel. Midőn pedig a hatvanötös bizottság munkája a képvi­­selőház elébe került, nemcsak Madarász és társai már említtt indítványa merül fel, de a hatvanötös bizottság 14 tagú kisebb­égének is egy külön véleménye. És e különvélemény nagyon különböző ama másik munkálattól, melyet a tizenötös bizottság négy tagú kisebbsége adott be; habár a baloldal mind négy előkelő tagjá­nak neve az aláírók közt olvasható, kik a tizenötös bizottság kisebbségét képez­ték, külön véleményét benyújtották Lehet, hogy újra tévedek, de nekem úgy tetszik, mintha ezen eljárás arra utalna, hogy maguk a baloldal vezérférfiai nem voltak előre tisztában eljárásuk rend­jével, a közös ügyek elintézése által esz­­közlendő kiegyezés feltételei felől. És úgy tetszett, különösen ha némely jelek­re figyelmeztem, melyek a minisztérium által közelebbről kért adó és újonezmeg­­ajánlási kérdések körüli vitákban merül­tek fel, hogy a baloldalt egybetartó erő inkább negatív, mint pozitív természetű. Inkább idegenkednek azon kiegyezési módtól, a közös ügyek azon kezelésétől, melyet a többség helyesel, mintsem ők egymáshoz ragaszkodnának a felfogás­ban, melylyel viszonyainkat tekintik. De nem akarok most itt azzal foglal­kozni : minek az egybetartó kapcsok a baloldal férfiai közt; és nem azzal : neta­lán minő lesz sorsa a mostani baloldal­nak, ha meg lesz állapítva a közös ügyek intézése; beadatott egy második kisebb­ségi vélemény , a hatvanötös bizottság kisebbségének véleménye, erről akarok igen röviden szóltani. Csak igen röviden, mondom, mert sok nézetét már előbbeni czikkeimben volt alkalmam bírálni, midőn a tizenötös bizottság kisebbségének külön véleményét bíráltam, és azért, mert a kö­zelebbi vita folyamában, ha amaz mellőz­­tetett is, ezen újonnan bekerült külön vé­lemény sok ismertetésnek, nem egy átható pillantásnak, talpraesett megjegyzésnek, a morzsoló bírálatnak való tárgya. Az első pontban ki van emelve, hogy Magyarország még független szabad or­szág. A 2., 3., 4. és 5-ikben, hogy az 1723-ki I. és II. t.-czikkelyek azon egyedüli jogi alap, melyen Magyarország és ö Felsége nem magyar tartományai közti kapcsolat képződik. A 6-ikban, hogy azon jogi viszonyt,­­ melyben Magyarország áll ö Felsége nem­­ magyar tartományaival, nem változtathatja , az, hogy azok már most alkotmányos jo­­­­gokkal ruháztattak fel. Kétségen kívül, ő­felsége magyar és *) Nem nagyon siettünk eme czikksorozat közlésével, mert nem reméltük, hogy a képviselőház azt illető­­ tárgyalásait oly rögtön bevégezze. A tárgy nagy fon­­­­tosságánál fogva azonban, és hogy a czikksorozat­­ ne maradjon félszegen, nem tartjuk helyén kívüli-­­ nek, e befejező czikket, habár némileg utólagosan is­­ kal adni. Szerk.­­ nem magyar tartományai közt, törvé­nyeink szerint, azon unió létez, melyet personal uniónak szoktak nevezni. De épen oly kétségen kívü­li hogy ama perso­nal unió, melyben Magyarország a Habs­­burg-ház nem magyar tartományaival ál­lott, igen reális kötelezettségeket és java­dalmakat állapíított meg a közös uralko­dási rend és kölcsönös védelem törvénye­­sítése által, a birodalom minden részeit illetőleg egymás irányában. Kétségen kí­vüli egyszersmind az is, hogy közös ügyeink nemcsak az általános hadü­gy és külü­gy, s azt illető pénzügyek, melyek egyenes következményei annak, hogy megoszthat­lanul ugyanazon ur­alkodás altt álló monarchiában vagyunk, de vannak olyan közös vagy közös érdekű viszo­nyaink, melyekről törvényeink nem szól­nak, vagy azoknak egyenesen ellenére keletkeztek, de melyeket ignorálnunk még sem lehet.Államadósság, kere­skedelm­i és pénzviszonyok stb. Az is kétségen kívü­li, hogy a corpus jurisban nincs törvény, mely elrendel­te, hogy akkor, midőn az uralkodó Habsburg ház nem magyar tartományai alkotmányos életre lépnek, újra kell rendezni azon viszonyt, melyet mi kö­zöttünk a pragmatica sanctió állapí­tott meg; és kétségen kívü­li az is, hogy a magyar törvényt, mint olyant csak az arra törvényesen képesített or­szággyűlés ék a törvényes fejedelem egyet­értve változtathatják meg. Rémséges téve­dés azonban e mellett állítani, hogy viszo­nyainkat ő­felsége nem magyar tartomá­nyaival az nem változtatta, hogy már ez­után azok is alkotmányos kormány alatt élnek. Azon kötelezettségeket, melyeket eddig helyettük a felséges Habsburg-ház feje vállalt el, már most az illető tartomá­nyoknak kell magukévá tenni; azon kö­zös ügyek intézésében, melyeket eddig ne­vükben uralkodójuk önhatalmilag intézett, ezentúl befolyásuknak kell nekik is lenni, mert alkotmányosak. Két tehetség van. Vagy módosítja Ma­gyarország saját törvényeit, s ez által képesíti a nem magyar tartományokat al­kotmányosan élni. Vagy nem módosítja s ez által kényszeríti azokat továbbra is absolutismus alatt maradni. Ha nem pa­ran­solják törvényeink, parancsolja az emberi jog, parancsolják a nemzetközi vi­szonyok, hogy módosítsuk törvényeinket. Jaj lenne Magyarországnak, ha egy­enes ellentétben állana szabadsága, független­sége régi szövetségeseinek és szomszédai nagyobb részének alkotmányos fejlődésé­vel. Szerencsére annak,­épen az ellenke­zője a való. A hatvanötös bizottság kisebbsége ja­vaslata szerint azonban egy lépést se ten­nénk ez irányban. A 7-ik pont egyszerűen utal az esetről­­esetre érintkezésre. A 8-ik pontban újra elő vannak szám­lálva Magyarország jogai és a kiegyezést megelőző követelései; s közben azon, már nem egyszer megc­áfolt sophismával találkozunk, hogy nekünk nincsenek kö­telezettségeinek ő Felsége nem magyar tartományai, csak a közös uralkodó­ház iránt. A 9 ik pont a közös ügyeket számlálja fel az ismeretes módon. A 11., 12. és 13-ik pontok a kü­lü­gyeket akarják rendezni olyan formán, mint a tizen­­ötös bizottság kisebbsége munkálatában olvasható. Ez egyébiránt még czifrább s hát még kivihetlenebb, a­mennyiben né­mely esetekben nemcsak a személye mellé rendelt minisztert kellene kihallgatni a közös fejedelemnek, de az egész minisz­tériumot. Magát a tárgyat már bíráltam. Hasonlag áll a 14. ponttal a dolog, mely feljogosítja a fejedelmet magát uralkodó­háza miniszterével helyettesíttetni. A so­­k pont azon képtelenséggel ter­helné a minisztereket, hogy ő­felsége előtt tett nyilatkozataikról jegyző­könyvet vigyenek. A kölcsönös védelmet tárgy­azó Il­k részben, a 19-ik pontban, fenn van tartva, hogy a védelem esetének beálltát az or­szággyűlés határozza meg. Ez sürgős esetekben vagy kivihetlen, vagy vesze­delmes. A 21-ik pont úgy intézkedik a sereg vezérletéről, vezényletéről és önszerveze­téről, mint már ezt a tizenötös bizottság kisebbsége munkájában találtuk és bírál­tuk : katonai főhadparancsnokságot állít fel, miniszteri ellenjegyzéssel. A 23., 24., 25., 26. és 27-ik pontok a „magyar korona országainak hadseregé­ről“ beszélnek. Ez nem lehetne másként, mint ha a birodalmi sereg két felé osztat­nék. Ennek kivihetlenségére sem szükség szót vesztegetni. A 28., 29. és 30 .k pontok a közös költ­ségekről intézkednek, oly formán, mint ugyanarról a tizenötös bizottság kisebb­sége kívánt intézkedni. A 31., 32., 33., 34. és 35 ik pontokban újra találkozunk a javaslat­ készítő bi­zottsággal. Nem szükség újra bírálnom. A ill­ik rész a közvetett adók, állam­­egyedáruságok és kereskedelmi ügyek­ről szól. Mindezekre nézve a kisebbségi javas­lat is kész szövetségeket, egyezményeket kötni a nem magyar tartományokkal, mint független állam más független állammal. A 40 ik pontban van egy nagyon külö­nös. Miután ki volt mondva, hogy a biro­dalomban közbenső vámsorompók felállí­tása nem kívánatos, fenntartja magának az ország a jogot, hogy „közbenső” vám­vonal visszaállítása nélkül is zárvonalat ál­líthasson fel.“ Miként? Teljes tilalommal? A IV ik rész az államadósságokról szól. Nem igen mond egyéb fontos újat, mint azt, hogy maguk a tőkék is megosztan­ánk melyek Magyarországot illessék. (4-ik pont.) Ennek képtelensége ki volt mutatva a hatvanötös bizottság tárgyalá­sai folyamában. Az V ik igen rövid szakasz Dalmát-, Horváth és Tótországokról emlékezik meg, és Fiuméról. Kész figyelembe venni a kö­zös ügyeket illető méltányos igényeiket. Mindent összevéve: A megváltozott viszonyok közt az eszé­­lyesség, a czélirányosság parancsolólag követelik, az országnak már adott szava némileg kötelességgé teszik a pragmatica sanctiót tovább fejleszteni a közös ügyek intézésének új rendjét hozni be. A tizenötös bizottság kisebbségének ja­vaslata czéliránytalan lenne, de általán nem is alkalmazható. A hatvanötös bizottság kisebbsége ja­vaslata rendszeresebb ma, világos az elő­adásban , de a közös ügyek rendezését te­kintve, hátrább áll a tizenötös bizottság kiseb­bsége véleményénél. A pragmatica sanctió közös ügyeit, melyek nem olya­nok, mint egymástól idegen államok nem­zetközi viszonyai, pusztán imernationális eljárással akarja szabályozni. Ez kivihet­­lenebb az előbbinél. A felmerült tervek közt csupán a hat­vanötös bizottság mélyen átgondolt és jogainkat fel nem adó, de viszonyainkat rendező tervezete alkalmazható. B. KEMÉNY GÁBOR, Pest, ápril 1. A közös ügyi bizottság javaslata elfo­gadva van, elfogadva a képviselőház sza­vazatainak több mint kétharmada által. A megelőzött viták csak arra szolgáltak, hogy tömörítsék a pártot, mely előzőleg is hajlandó volt annak elfogadására, hogy azoknak is eloszlassák aggályaikat, kik előbb nem voltak azoktól egyáltalán mentek. Ez eredményen nincs miért csodálkoz­nunk. E javaslattal szemben, Madarász Jó­zsefnek és társainak indítványa s a bi­zottság kisebbségének javaslata állott. Oly indítvány, mely állítván, hogy a bi­zottmány javaslata teremti a közös ügye­ket, egyszersmind azt mondja, hogy „mind­azon viszonyokra nézve, a melyek Ma­gyarországot és az örökös tartományo­kat közösen érdeklik, az 1848-ks III. t. ez. 13. §-a rendelkezett,“ nemcsak elfogadta­tásra nem számíthatott, de még csak arra sem, hogy komoly megfontolás eredmé­nyéül legyen tekinthető. Nem, annyival is inkább, mivel ama rendelkezést maga sem mondja kielégítőnek, hanem csak törvényszerűnek, a­minek pe­­g — törvényről lévén szó — semmi értelme sincs, mivel hogy törvény másként, mint törvényszerűen nem rendelkezhetik. Ámde, a kérdéses indítvány szerint, nemcsak törvényszerűen rendelkezett , mondott viszonyokról, a nevezett törvény, hanem az alkotmányi elv követelése sze­rint is. Elismerem, de nem lehet meg nem ütköznöm e tételnek az indítványban lát­ható indokolásán, mely mondja, hogy „minden önálló állam felelős kormánya által intézkedik más államok kormányai­val.“ Én úgy tudom, hogy azokkal sehogy sem in­téz­k­e­di­k, hanem csak érint­kezik, s felelős kormánya által ezt is csak az teszi, mely ilyennel bír, tehát nem mindenik. De nem folytatom tovább; ennyiből is kitűnik , hogy azon indítvány mennyi gonddal, vagy inkább könnyedséggel ké­szült. A kisebbség javaslatnak sem lehet­ jobb sorsot igérni. Nem említve, hogy néhányan azon fér­fiakból, kiknek neve a külön vélemény alatt olvasható, korábban egy más, utóbb maguk által is czélszerűtlennek talált, és azért visszavont véleményt írtak alá; nem említve, hogy ez által önmaguk megin­­gaták azon hitet, hogy megállapodott né­zettel bírnak im­e végzetessé válható kér­désben , csak azt emelem ki, hogy a ja­vaslat különben is ép oly kevéssé kielé­gítő, a­mily kevéssé tarthatók az érvek, mik a vitatkozás folyamában a mellett s a többségi vélemény ellen felhozatva lőnek. Nem kielégítő a kérdéses javaslat, kü­lönösen azért, mivelhogy kétségtelen je­leit viseli magán a bevégzetlenségnek, akár tekintsük kül alakját, akár tartalmát. Amaz irányban elég legyen csak hete­dik pontjára mutatnom, mely egy kör­­mondatnak csupán első fele, a­melynek hátsó felét hiába keresnők. Fontosabbak azon jelenségek, mik tar­talmi tekintetben mutatnak a készség hiányaira. Nem szólok a külügyi kormányzatot illető pontokról, érdemük szerint méltat­ván már azokat e lapokban­­. Kemény Gábor, részemről csak a 17 ik pontra kí­vánok mutatni, mely a végleges rendelke­zést későbbre halasztja. De ez még nem minden. A nézetek és szándéklatok t­sztázatlanságára mutat az is, hogy a 23-ik pont egyáltalán ütközik a 26 ikkal, amaz, béke idején, mindig sa­ját területén kívánván tartatni a magyar korona országainak hadseregét; emez pe­dig csak azt kötvén ki, hogy azonkívüli alkalmazását csupán az 1848-ki III. t. ez. 8-ik §-ában megállapított módon határoz­hassa el a fejedelem. Vagy e­zt talán há­ború idejére érti ? Nem hihetem, miután ugyanazon pont még azt is kívánja, hogy más, ah­hoz nem tartozó katonaságnak a magyar korona területére való behozását és azon alkalmazását csak az országgyű­lésnek megegyezésével határozhassa el. Ezt háború idejére kivárni, szintén lehe­tetlen, tudva, hogy a választásokra hó­napok kellenek. A 31­—35­ pontokban foglaltaknak elég­telenségét, a bennük foglalt egész intéz­kedésnek bevégzetlen voltát fényesen ki­mutatta a viták folytán Horváth Boldizsár, kiemelvén, hogy „a javaslat szerzői el­feledtek expedienst találni azon esetre, ha a két országgyűlés küldöttségei nem bírnának közös megállapodásra jutni; va­lamint nem gondoskodtak expediensről azon esetre is, ha egy közös javaslat az országgyűlési küldöttségek közt létre­jö­ne ugyan, de azt az egyik vagy másik or­­szággyűlés elvetni kívánná.“ Pedig ez esetek mindenike nagyon va­­lószínű, az illető országgyűlések eltérő megállapodása után alig lehetvén remény­leni azok küldöttségeinek összeegyezését, s nem igen lehetvén várni, hogy netán mégis lé­rejöhető közös javaslatuk a két országgyűlés négy házának egyikében se jusson zátonyra. S mindamellett a javaslat készítői ez intézkedést is sokalni látszanak. Bizonyítja ezt a 36-dik pont, mely gondoskodik, hogy az ilykép netán megszülethető közös megállapodások leronthatók legyenek egy­oldalúig is. Hasonlóan kifogást kell tennem a ja­vaslat 27-dik pontja ellen, nem ugyan a benne foglalt intézkedésnek bevégzet­­lensége, de igenis annak czélszerű­tlensége miatt. A hadügyi költségeknek külön tartha­­tását szintén lehetlennek tartom. Egy vár a Lajthdnak vagy Morvának túlsó, vagy innenső partján, teljesen egyenlő szolgá­latot tesz a birodalom mindegyik felének, s a hadügyi költségek különtartása mel­lett, arra mégis csak az egyik fél adóznék De — mondják — a 27-dik pont csak a hadsereg, nem pedig a hadügy költsé­geiről szól. Jó,­­ de ekkor ez utóbbiak­ról általában épen sehol sincs szó. Aztán meg a hadsereg költségeinek különtartása is aligha lehető, kivált háborús időkben. Hányszor nem történik, hogy bár há­borúra nem kerül a dolog, mégis mozgó­sítani kell a seregnek legalább egy részét. Ily esetben, a költségek külön tartása mel­lett, igen könn­yen túlterhelhetné egyik és másik felet a hadserget vezérlő hata­lom, a szerint, a­mint a birodalom két fele egyikének vagy másikának sergét mozgósítaná. Adjuk ezekhez, hogy a kisebbségi ja­vaslat fenntartja az ország részére, s így odahagyja a túlsó félnek is, hogy a vé­delem esetéről és annak miként teljesíté­séről maga határozzon. Oly fenntartás ez, mely lehetlenné látszik ugyan tenni e túl­­terheltetést, de teljesen alkalmas arra is, hogy értéktelenné tegye a védelmi köte­lezettségnek elismertetését, a­melyet pe­dig — legalább a fejedelemre nézve — kétségbe a kisebbség sem vont. Mindezekről másként gondoskodik a bizottmányi többség javaslata, egyáltalán kielégítő biztosságot nyújtván. De épen azért vélte a kisebbség, hogy az megszo­rítaná, ha meg nem semmisítené, hazánk­nak függetlenségét és önállóságát. Súlyos vád, de kérdés : nem alapta­lan-e? E kérdésre felelni legközelebb fogok. K. r. Pest, ápril. 1. □ A magyar kormány határozati javaslata a mártius 5 -én megaján­lott 48 ezer újoncz kiállításának feltéte­lei és módjai iránt, oly kitűnő mind czél­­szerűség mind pedig tapintatosság tekinte­tében, hogy országgyűlésünkön majdnem vita nélküli elfogadásra számíthat. Gáncsolói csak azok lehetnének, kik­nek általában az újonczok megaján­lása nem tetszenék, de miután a múlt hó 5-kén e kérdés el ven döntve, nem hi­hető, hogy szónoklatokra anyagot szol­gáltasson. A határozati javaslat szerint, a kiállí­tandó utonczok nem mint az 1831 -i or­szág­­ülésen megállapittatott, 16 évig, ha­nem csak hat évig tartoznak fegyverben szolgálni, s a törvényhozási után jövőre életbe léptetendő védrendszer minden ked­vezményes és terhes rajok szintén ki fognak terjesztetni. A hadkötelezettség alóli fel­mentési kedvezmények, a jelenlegi ujoncz­­állításnál is megtartatnak, s azon aggo­dalmak, melyeket a bécsi hadügyminisz­ter szigorúbb szabványai gerjesztettek, a mi honvédelmi miniszterünk intézkedé­seiből táplálékot nem nyerhetnek. Az ujonczozás helységenként sorshú­zás által történik, s a helyettesítés meg van engedve. Tagadhatlan, hogy volt idő, midőn Eu­rópa némely részeiben az egyenlőség ne­vében ostromoltatott a katonai terhektől megv­álthatás eszméje, azonban még a de­­mocratikus szellemű Francziaországban is nagy ellenhatás muta­tozott közelebbről a helyettesítés eltörlése ellen, s ha jól em­lékszünk, a kormány, mielőtt tárgyaltatott volna, a törvényjavaslat pontjaiból önként kitörölte e tilalmat. A magyar minisztérium a helyettesítést, melyet megengedett, azon kikötéssel kor­látozta, hogy a helyettesítő egyén vagy magyarországi, vagy erdélyi legyen. En­nélfogva az idegenek ki vannak zárva, és a kényes viszonyok tekintetéből mel­­lőztetnek a horvátok is. Még csak annyit említünk, hogy kor­mányunk hódolva az 1840-diki II. tör­­vényczikknek, azt rendelte, hogy az állí­tandó ujonczok egyedül a magyar ezre­­dekbe soroztassanak ; kivévén természe­tesen azt hogy a technicai fegyvernemek­hez is alkalmas egyének, képzettségüknek megfelelő téren működhessenek. A megyék rendezéséről. III. Következik, hogy előadjam, mint kép­zelem én az általam eddig kifejtett elvek alapján a megyei közönséget megalko­­tandónak. Nézetem szerint a népképvise­letet, adócensust, intelligentiát és a társa­dalmi érdekeket kell combinnom, mi sze­rint a megyei közönségnek tagja volna mindaz, a ki : s a) annak a nép által meg v­álasztatnék • s azonkívül 46!

Next