Pesti Napló, 1867. április (18. évfolyam, 5084–5107. szám)

1867-04-04 / 5086. szám

78-5086. Csütörtök, ápril.4. 1867. 18. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencznek tere 7. számj. 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok, hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők.PESTI KA­PLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 aj kr. Bélyegé: külön 80 ajfér. Nyilt­ tér: 6 hasábos petit 25 új kr. Előfizetési felhívás FESTI NAPLÓ april-júniusi ‘14 évi folyamára: Plefiofltcei rlii ■ ( April—júniusi '|. évre .­­ 5 frt 25 kr. LlUllZOluM U1J . ) April—septeraberi *12 évre 10 írt 50 kr. A PESTI NAPLÓ kiadó-hivatala. Pest, april 3. 1867. B­écs, mart. 31. A Bécsi levelet, hogy érdekes legyen, ez idő szerint tulajdonképen csak Prágá­ból lehetne írni, mert ott található most a Lajthán inneni politikai élet gyupontja. A választások eredménye ismeretes : az al­kotmány, t. i. a februári alkotmány párt­jának győzelme el van döntve, mióta a nagybirtokosi választások alkalmával e párt lett győztes. Szembetűnőbb módon még nem volt bizonyítva valamely alkot­mánynak kiáltó gyöngesége, mint a febru­ári alkotmányé ezen csehországi válasz­tások alkalmával, még soha nem lett any­­nyira ad oculos demonstrálva, hogy e februári mű minden egyebet teremtett, csak népképviseletet nem, mert a képviselet jelleme ez alkotmány szerint oly rend magatartásától függ, mely magában véve igen tekintélyes lehet, de a népet bizony nem képviseli. Mit ér az ilyen alkotmány, melynek segélyével bármely kormány is neki tetsző országgyűlést hozhat létre, ha akarja, vemhest, ha akarja, nem vem­hest! Átalában, valameddig Lajthán innen a választások három szitán is kénytele­nek keresztül menni, mielőtt a birodal­mi tanács megalakul, addig valódi nép­­képviseletről nem lehet szó, és — míg valódi népképviselet nincs — valódi al­kotmányosságról még álmodni sem lehet. Még az sem adhat némi állandóságot az itteni képviseletnek, hogy az hat évre vá­­lasztatik, mert a kormánynak bármikor is jogában áll az országgyűléseket felosz­latni. Mihelyt pedig valamely országgyű­lést feloszlatnak, a februári pátens világos szavai szerint megszűnik egyszersmind mandátuma azon követeknek is, kiket ez országgyűlés a birodalmi tanácsba kül­dött. Ezzel pedig meg van adva azon mód, mely szerint az összes képviselet jellemét fen­ikestől fel lehet forgatni még a hat év lefolyása előtt is.­ Ezt csak úgy mellesleg akartuk meg­jegyezni. Egyelőre a februáristáké a több­ség, s ez legalább aránylagos nyereség azokra nézve, a­kik a Magyarországgali kiegyezkedést óhajtják, mert erre a néme­tek részéről mindenesetre nagyobb a haj­landóság, mint a szlávok részéről. A cseh­országi németek vezéréről, Herbst tanár­ról, már a minap szóltam, s most csak az a kérdés : vájjon lesz-e elég fegyelem a németek soraiban, hogy e jeles vezérek nyomdokait kövessék ? Vagy lesz-e itt is legalább oly tetemes többség az általunk ajánlott kiegyenlítés mellett, mint a­mi­lyen saját országgyűlésünkön v v­olt ? Ha bármily tekintélyes kisebbség ellene vol­na, ezt épen úgy nem tartanák szerencsét­lenségnek, minthogy mi nálunk nagyon jeles eszű, tiszta jellemű és feddhetlen hazafiságú férfiak e kérdésre nézve a több­ség véleményétől eltértek. De egyelőre múlta­tlanul szükségesnek tartanók, hogy a többség velünk egyetértsen és­­ ez az, a­miről még most sem mernénk kezes­kedni. Bismark gróf e napokban azt mon­­dá , hogy minden német ember külön ki­rályt tartana magának, ha erre elég pénze volna — és találókban igazán nem lehet jellemezni a németek particularismusát.Kö­­zülök mindegyik — sit veuraverbe, hanem a nagy Göthe szava az, a­mit idézünk — egy egy „Kerl der speculirt,“ , a kölcsönös alárendelés mesterségéhez e derék embe­rek még nem igen értenek. Kivételek mind­­azáltal e tekintetben sem hiányzanak. Tegnap láttam Kaiser föld egy levelét, melyben e jeles férfi, kit valóban bárkiné is jogosabban illetne meg a vezér Szere­pe, kereken és határozottan kijelenti, hogy ő édes örömest fogná követni Herbst­­nek zászlóját, csak az éressék el ezzel, hogy a kiegyezkedésre hajlandó német párt keblében teljes egység jöjjön létre. Hanem, hány Kaiserfeldet találhatni a Lajthán innen ? E sorokkal egy időben Beust báró is Budapestre érkezik, ő csak két napig fog ott maradni, mert Prágába kell siet­nie, hogy országgyűlési székét foglalja el ottan. Említem vagy két hét előtt, misze­rint Niemes városa díszpolgárrá fogja megválasztani ő exeját, hogy az országgyű­­ésbe juttathassa. A város eddigi követje ez okból nagy készséggel vissza is lépett, hanem már akkorában érintem azon óko­rát, melyeknél fogva a csehországi német párt nem helyesli azt, hogy saját tagjait mellőzve, a miniszter neve kerüljön elő a választási vederből. Niemesben tehát a nemes bárót nem választották meg, ha­nem megválasztá a reichenbergi ker­eske­­delmi kamara, s így a czél, habár más után, mégis el lett érve. Azt mondják itten, hogy Beust báró a cseh országgyűl­és termében nemcsak „ülni“ fog hanem szólni is — osztrák miniszter minőségé­­ben először! Beust drezdai működésé­ről tudjuk, hogy ő jó szónok, s így meg­fogható, hogy mindenünnen nagy feszült­séggel várják az ő maiden spee­djét Ausz­triában! Rettenetes, hogy a min­szter még azt a szívességet sem tette meg a csehek­nek, miszerint egyik lapjukat, a „Poli­tikát, felfüggesztette volna. Untig ter­­jesztgették e hírt Prágában, de nem akar az valósulni, pedig mily kényelmes alkal­mat adott volna az ily rendszabály a mi­niszter elleni megtámadásokra? Általában a mostani rendszer ellenei nem igen scrupulosusok az eszközök meg­választásában. Most azt terjesztgetik kül­földi lapokban, hogy a minapi miniszteri értekezletek alkalmával, melyek többnyi­re financial és kereskedelmi ügyekre vo­natkoztak, a bécsi miniszterek szinte meg­ijedtek magyar kollegáik­­ tudatlansá­gától ! Ez azon általánosan ismert udvari tanácsosra emlékeztet, ki a bureaucrata világban lumen mundi-nak tartatott, s a ki midőn egyszer a nyitott ajtón át azt hal­lotta, hogy a másik szobában levő hiva­talnokai nagy lelkesedéssel szólnak a ge­­nialis Nestroyról, egyiköket behívta, és e kérdést intézte hozzá: „Kicsoda ez a Nesztory, a­kit önök folyvást annyira magasztalnak? Melyik bureauban dolgo­zik és milyen chaten-classé-ba tartozik.“ Ha bureaucratiai fogalmak szerint az ilyen emberek a tudók közé tartoznak, akkor meglehet, hogy a mi minisztereink tudatlanok, de akkor talán szabad lesz remélni, hogy ha az osztrák bureaucratia e tudománya annyira bele­vitte a sárba az állam szekerét, utó végre tán épen a ma­gyar tudatlanságnak fog sikerülni, azt kirántani onnan. Némi sensatiót okoz Bécsben az a hír, hogy Schmerling lovag, ki majdnem ne­gyedszázadig az itteni takarékpénztár fő­­gondnoka volt, a tegnapi közgyűlésen e tisztségről lemondott. A hír alapos, és hoz­zátehetjük, hogy ily lépésre semmiféle külső ok nem kényszerítő­­ exeját; mind­­azáltal magyarázhatnak találják ez elha­tározást mindazok, kik utóbbi időben a volt államminiszterrel érintkeztek. Két év óta a legmélyebb elkeseredettség fogta el e hajdan oly büszke férfi lelkét; politiká­ról már épenséggel nem lehetett neki szól­ni. Elkeseredése a hajdani centralista­ párt ellen irányul főleg, sőt kizárólag. Hogy a magyarok ellene voltak, természetesnek találja, de hogy még azok is cserben hagy­ták, a­kiknek érdekében ő Magyarország gyűlöletét vonta magára, ezt megbocsát­­hatlannak tartja. Ha előbb is nagy meg­­vetője volt az embereknek, most — a ki­fejezés nem túlságosan erős — undorral fordul el tőlük, s a­mennyire csak lehet, visszavonul minden nyilvános tevékeny­ségtől, mint élő illustratiója Eötvös azon „ Gondolatának, miszerint: „ Azoknak fel­­sőbbségi érzete, kik a világban kitűnő hely­zetre jutottak, többnyire csak abban nyi­latkozik, hogy másokat megvetni tanul­tak.“ Bécsi dolgok A belpolitika szünetel, s még mindig nem ta­lált újabb tárgyra: a lapok folyvást a csehországi választásokkal foglalkoznak. Az új „Fremden­blatt“ czikket szentel azon különös jelenségnek, hogy nem csekély száma oly személyeknek, kik birtokuk és társadalmi állásuknál fogva egészen függetlenek, néhány heti időközben két oly vá­lasztásban vettek részt, melyek elseje a cseh és morva országgyűléseken oly többséget eredmé­nyezett, mely a birodalmi tanácsot lehetlenné tette ; míg a mostani új választás alkalmával fel­vergődött többség a birodalmi tanács egy bejöt­tét, sőt az alkotmány tökéletes felépítését is in­kább mint valaha biztos kilátásba helyezi, s vé­delme alá veszi ez osztály­t a feudális lapok ellen, melyek e jelenségből az osztrák birodalom er­kölcsi alapjainak megrendülését magyarázták ki. Őket — úgymond a „Froblatt“ — egy és ugyanazon ok vezette mindkét­ alkalommal, ná­luk mérvadók a fejedelem intenziói, s őket a ko­rona istápjául kell tekinteni azok ellenében, kik­nek fötörekvése, a koronának a'polgárságtól való elszakitása, hogy ez által a'polgári osztály elnyo­­massék, s egyszersmind a korona is hatalmának voltaképeni subtratumától megfosztassék. A cseh ügyek mellett szeretik a horvát kérdést is pengetni, s nem feledkeznek meg Gácsország­­ról sem. Ez utóbbira vonatkozólag írják Bécsből a „Telegramnak, hogy a miniszterelnök, Beust, a múlt napokban Bécsben élénken értekezett Golu­­chovskyval Gácsország önkormányzati állása érdekében, Csehországban kapva kaptak olyatén híreken, mintha Gácsország képviselői óvástétel mellett ki akarnának a birodalmi tanácsból lépni. „Az idő megtaníthatja rá — mondja a gráci lap — a cseh foederalistákat, hogy hibásan számí­tanak szorosabb szövetségre Lengyelország ré­széről. A Clam-Palaczky-féle párt már szenvedett egy kis vereséget, de még érzékenyebb az, mely­re kilátásuk van. A régi „Presse“-n látszik meg leginkább a belpolitika pangása. Vezérczikke már kibonta­kozott a múlt hatóságaiél, a a jelen tárgytalansá­­gon túl téve magát — legotthonosabb terén mo­zog, a történendők problematicus terén. Beveze­tésül mint leküzd­etlen rémet állíthatja fel a bi­rodalmi tanácsra várakozó munkát, és javaslattal áll elő, melynek alapján egyedül gondol némi eredményre juthatni. E javaslat azon elvből in­dul ki, hogy a birodalmi tanács kötelességének minimuma , az osztrák állam eszméjének meg­óvásában áll. Ennélfogva első teendője lesz a 67 es bizottmány munkálatát, mint a­mely az october 20 iki diplomát, vagy az erre épített fe­bruári alkotmányt, közvetve vagy közvetlenedé megsemmisíti, ad acta tenni, napirendre térni, és javaslatot dolgozni ki, melynek alapján volna aztán a kiegyezkedés létesítendő. Fölösleges ezek után megjegyeznünk, hogy ez mind leküzdött álláspont, a centralisták régi scir­­culus vitiosusa, melynek refram­ere a „Presse“ mai czikkében is benne van: „Lehet — igy végzi a „Presse“ — hogy Magyarország nem fog a birodalom két harmadát képviselő szavazatnak ellene szegülni. E lehetőség megkisértése köte­lesség!“ — Tehát ismét puhítani! Toujours le mém­e! A „Debatte“ tegnapi lapja a „Presse“ e czik­­két hosszú s kimerítő czikkben támadván meg, többek közt így szól : A „Presse“ formális ösz­­szeesküvést akar szervezni, hogy a dualistikus kísérletek szerencsés végének elejét vegye. Egy kérdés alattomos alakjában államgyilkoló gondo­latnak ad életet, hogy t. i. a birodalmi tanács a 67-es bizottmány munkálatát mellőzve , napi­rendre térjen. Ha pedig a birodalmi tanács e lé­pésre ragadtatnék, akkor — folytatja a „De­batte“ — Magyarország s maga közt a kiegyez­kedés hidját rontaná le, akkor nem csak a dua­lizmus kérdés ér — épen nem szerencsés — vé­get , hanem a kiegyezkedés a birodalmi tanács és Magyarország közt is elláthatlan időkre ha­­lasztatik.“ Az „Új Fremdenblatt“ mint kétségenkívüli dolgot közli, hogy Wüllerstorff báró kereske­delmi miniszternek dimissiója ő Felsége a ki­rálynak Bécsbe visszatérte után a fontolásra ve­endő s elintézendő ügyek egyik legelsőbbikét ké­pezendő korszellem, mely 23 év nyomása alatt szunnyadt, most uj életre ébredt és na­gyobb, visszautasithatlanabb hévvel kö­veteli ez ügynek felvételét ott, hol 1844- ben oly szép jövőt igérőleg siklott ki ke­zeink közül. Az 1843/4-ki javaslat átdol­gozása és elfogadása egyike lesz az újabb kor codificationalis működései és vívmá­nyai legszebbikének; de mig azzá lehet, sokat kell — nem ugyan az alapon, de — szegletein csiszolnunk, mert a javaslat készülésének ideje óta sok tapasztalattal, tökéletesbítéssel és javítással bővült a magán­rendszer elmélete; egy új rend­szer — az ír — lépett azóta fel, új esz­mék , a feltételes szabadon bocsátás és a közvetítő intézetek nyertek azóta bővebb kifejtést. Ezeknek mellőzésén kívül pozi­tív hibákban is szenved a javaslat, és pe­dig csak kettőt emnlítve: a tanításróli in­tézkedések mellőzése, s másodszor az egészség fenntartására szükséges séta­sza­bályok kihagyása miatt. Hosszabb idő fog eltelni, míg e téren a kétségtelenül kinevezendő enquete bizott­mányok s az országgyűlés, törvényes té­ren és maradandólag intézkedni fognak, de addig is börtöneinket a jelen szomorú helyzetben nem hagyhatjuk ; rendszert nem változtathatunk ugyan, de ennek kö­rében javíthatunk, a már tarthatatlan ál­lapotot rövid időre még tűrhetővé te­hetjük. A mienkhez hasonló helyzetben volt 1865-nek végén Ausztria — értve az örö­kös tartományokat. 1848 ki reform ja­vaslatai, mikhez az akkor fiatal I. Ferencz József császár oly nagy rokonszenvet tanúsított, egyszerre kivihetők nem voltak, de to­vábbra is Bach korszakában — melyben mi maiglan vagyunk — büntető intézeteit nem hagyhatta; mit tett tehát? Egy kö­zéputat választva, a nagy tehetségű szak­férfiú Hye Glunek lovagot állitá ez ügy élére, s az 1865. dec. 4-kén igazságügy­­miniszteri rendelettel oly kiterjedt ható­sági körrel ruházta fel, minővel bármely ál­lamban börtönügyi főigazgató alig dicsek­szik. Sorát bírják ezóta a legszabadel­­vűbb és korszerűbb rendeleteknek, melyek Ausztriában e téren remélhetőleg szép jövőt ígérnek. Elhamarkodottságot mi sem kívánha­tunk, sőt ennek ellenei volnánk, de habár lassan, lépésenként mégis haladnunk kell. Így van néhány kérdés, mely némi tevé­kenység és akarattal előre megoldható, né­hány szükségkép kivántató reform, me­lyek miniszteriális rendelet útján is való­síthatók, a­nélkül, hogy általuk az ország­gyűlés törvényhozói és végleges intézke­dési hatalmának praejudicáltatnék. Megkísértünk ezek közül némelyeket főbb vázlataikban körvonalazni. Ausztria 1866-ban reform-munkálatait gyakorlatilag azzal kezdé meg, hogy egy igazságügyminiszteri rendeletet bocsátott ki, melyben az országos fogházak igaz­gatóinak meghagyatott, miszerint azon fe­­gyenczeket, kik 1866-ki febr. végéig bün­tetési idejüknek legalább 9-ed részét kiszenvedték, ha ezen idő alatt javu­lásuknak szilárd jeleit adták, s a meny­nyiben vagy saját vagyonnal bírnak, vagy tanúsított munkaképességük és ta­karékosságuktól bizton remélhető, hogy becsületes módon keresendik kenyerüket, az igazságügyi miniszter útján ő­felségé­hez, büntetésük hátralevő idejének kegye­lem útjáni elengedése végett felterjesz­­szék. E rendelet azóta már kétszer alkal­maztatott, s 733 fegyencz nyerte vissza szabadságát. — Hasonló rendszert talá­lunk Szászországban, s az 1865. oct. 21. kir. rendelet óta Német-Alföldön. A fegyenczek javult részének elbocsát­­tatását mi is czélszerünek látjuk, de nem ily módon vévén eszközlölte azt. Ausztria t. i. végleges kegyelmet ad az elbocsá­tottaknak, míg mi csak feltételes elbocsá­tásban részesítnök őket. Ott bizonyosság­nak vétetik azon, csak gyanítható feltétel, hogy a fegyencz megjavult, itt azonban csak vélelmeztetvén, a szabadságnak vég­leges megnyerése annak az életbeni bebi­zonyításától tétetnék függővé. A feltételes elbocsátás eszméjére már Feuerbachnál akadunk, valósítja azonban azt Franczia- és Angolország, legszebb eredménynyel azonban Izland és még több más állam. Keresztülvitele következőleg történhetnék. Mindazon fegyenczek, kik büntetési idejüknek legalább 2­ a­dát már kiszenvedték, ha ezen idő alatt javulásuk­nak kétségtelen jeleit adták, s különben is alaposan remélhető, hogy ezentúl be­csületes módon tudják és akarják életüket fenntartani, a büntetés hátralevő idejére azon feltétellel szabadon bocsáttatnak, hogy mihelyest a javulással ellenkezőt fog mutatni életük, viseletük, a szabad­ságban töltött idő bele nem számításával, hátralevő büntetési idejük kiállására a büntető intézetbe azonnal visszaküldet­nek. Ily kegyelemvesztést természetesen nemcsak bűntett volna maga után, mely külön fenyítendő, hanem bármily vétség vagy kihágás is, a szabadon bocsátottakra pedig felügyelni, különösen a szolgabi­­ráknak tétetvén kötelességükké. Czélsze­­rűbb e rendszer a kegyelmezésnél, úgy a közbiztonság, mint magának a fegyencé­­nek érdekében, mert az elbocsátott fe­gyencz munkaadója biztosítva van, hogy ha munkája ellen kihágás vagy kicsa­pongó életmód miatt panaszt emel, rögtön segitnek rajta, s igy maga a volt fegyencz is a botlástól ez által visszatartatik. Ezen intézkedés bővebb kifejtése egy hírlapi czikk határain túl terjedvén, át­megyünk a második kívánatos intéz­kedésre. TAUFFER EMIL: Első teendők a börtönügyi reform körül, a megyei fog­házaink általános képe. I. Nagy reménynyel nézünk most a bör­tönügy reformjának elébe, mert oly fér­fiak állanak illetékes helyen ez ügynek élén, kik nemcsak méltányolni tudják az e körüli törekvéseket, hanem maguk is azoknak buzgó pártolói; eddigi irodalmi tevékenységünk sem maradt azonban si­ker nélkül; pozitív eredményeket, bár egyetlen korszerű javításra ezélzó rende­letet az utolsó korszakból nem mutatha­tunk ugyan fel, de elértük azt, hogy a Országgyűlési tudósítások, Főrendek ülése ápr. 3-án d. e. 11 órakor. A főrendek szokatlan nagy számmal gyűltek össze, a képviselői, a hölgyek és hírlapírók karzatán mindenfelé sok em­bert lehet­ látni, a képviselők karzatán gyűlés folyamában K. Beust birodalmi külügyminiszter is megjelent. És a nagy számú közönség várakozásában nem is csalódott, a főrendek mai gyűlése egyike volt a legérdekesebb gyűléseknek mind­azok közt, melyek e hosszú országgyű­lés folyama alatt tartottak, s tekintve a pártok társadalmi és politikai helyzetét, talán a legjelentékenyebb. A mai főrendi gyűlés nagy erkölcsi súlylyal növelte az alsóház többségének ed­digi eljárását, s fényes bizonyságot tett a magyar főrendek alkotmányos érzületéről és azon eszélyességükről, hogy az idők parancsoló hatalomszavát jól megértet­ték. Reánk pedig azon hatást tettek, hogy Magyarország jövőjébe helyzett remé­nyeink újra meg újra megerősödjenek, midőn látjuk, hogy a „palotáktól a kunyhókig,é­s az ország herczeg­pri­­mási székétől az egyszerű mezővárosokig oly nagy az egyetértés, oly biztos az összetartás. — De térjünk magára az ülésre : Elnök: Majláth György ország­bíró. A jegyzőkönyvet vezeti ifj. gróf Rá­­dai Gedeon, a szólókat jegyzi báró Apor Sándor. Mindjárt az ülés elején gr. Rádai László áthozza és átadja az alsóháznak a 48 ezer újoncz kiállítá­sa részleteire vonatkozó jegyzőkönyvi ki­vonatát. B. Apor elolvasván a múlt ülés jegyzőkönyvét, az hitelesíttetik, s aztán felolvassa az alsóházi jegyzőkönyv kivo­natát. Tárgyalási idő később tűzetik ki. Elnök jelenti, hogy napi­renden van az alsóháznak a közös ügyekre vonatkozó határozata. Első szónok: B. Vay Miklós, szokott ékes szó­lásával igen szép beszédet tart, dicséri a munkálat szerkesztőit, hogy nagy gond­dal jártak el, s korán a közönség­elibe bo­­csáták, hogy mindenki hozzá szólhasson. El lehet mondani, hogy e munkálat hű ki­fejezője a közvéleménynek. Nem veszélyezteti sem nemzeti lé­tünket sem alkotmányunkat, és fenn­tartja a paritás elvét. In­dítványozza az alsóházi határozat elfoga­dását! (Zajos éljenzés.) Szögyéni László remek beszédet mondott, úgy találja, hogy a munkálat szabatosan határoz meg egy oly vonalt, melyen innen maradni nem lehet, s melyen túllépni nem szabad. Ha vannak hiányok benne, majd idővel kijavítjuk, mert bármit határozzunk, min­den végzéseink felett áll egy magasabb parliament : az élet és a gyakorlat stb. (Sokszor félbeszakító, s végül zajos él­jenzések.) Erre a herczeg­p­r­i­m­á­s tartott egy meg­lepően szép és magyar zamata lelkesítő beszédet, melyet a főrendek hosszan tartó éljenzésekkel fogadtak. Utána gróf S­z­é­c­h­e­n Antal, magas nézpon­­tokra emelkedve, bírálta a munkálatot, s minden kisebbségre nézve igen is tanulsá­gos elvből kiindulva — teljes meggyő­ződéssel pártolta le. Vay indítványát. Báró R­u­d­i­c­s szépen emlékezett kül­földön elhalt egykori hadügyminiszterünk­ről, Mészáros Lázárról. Gróf Cziráky János: nevezetes be-

Next