Pesti Napló, 1867. július (18. évfolyam, 5158–5183. szám)
1867-07-24 / 5177. szám
169-5177. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. A lap szellemi részét illeti minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Hérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Szerda, julius 24. 1867. 18. évi folyam. Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők.PESTI HAPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetményei, díjas 7 hasábos petitsor egyszeri ture*etésnél 7 nj kr. Bélyegdij külön 30 nj kr. Nyílt-tér, 5 hasábos petitsor 25 nj kr. Pest, jnlins 23. 1867. A megyéről, mint igazságszolgáltatási hatóságról, a választási rendszer szempontjából. II. Felmutatván főbb vonásait azon bizonyításnak : miért fő és legnagyobb érdeke az újkori államnak a rendszeres jogszolgáltatás szüksége? — azon corollariumhoz jutunk, hogy az állam ezen, életérdekéből kifolyó czélt, első vonalban egy lehetőleg tökélyes törvényrendszer megalapítása által érheti el. Ez tehát az első és legfőbb feltétel az igazságszolgáltatás céljára nézve az állam érdekében. Van azonban egy másik feltétel, mely ezannyira döntő és lényeges a jogszolgáltatás rendszerében, hogy a nélkül még a legjobb és legtökélyesebb törvények sem válhatnak az állam és társadalomra nézve áldásossá. E feltétel: a törvényt végrehajtó közegek, vagyis a tisztviselői karnak képzetségeiben és hivatali képességében, továbbá eljárási törvényes függetlenségében áll. Mely alapokon nyugszik e második, nagy fontosságú feltétel a megyei szerkezet keretében? Az 1848. XVI-ik t. ez. a megyei rendszert a történelemből merített hű és méltó kifejezéssel, az alkotmányosság védbástyájának nevezi; ugyanazért annak lényeges alapjait a választási rendszerrel együtt (habár a változott viszonyoknál fogva bizonyos módosításokkal) továbbra is fenntartá, és intézkedett, miszerint a megyék jövendőre népképviselet alapján rendeztessenek. Miután pedig ugyancsak az 1848-iki törvényhozás, a polgári jogok teljes élvezetébe azon, számra nézve igen túlnyomó osztályt is behelyezé, mely előbb az alkotmány sánczain kívül állott, --a megyéknek az 1848-iki törvényhozás ezen intenziója után leendő rendezése egy tekintetre látni engedi , miszerint oly széles és kiterjesztett alap lesz az, melyen a tisztviselői kart alkotó választási rendszer mozogni fog, hogy aligha ismét a múlt idők épen nem modern államszerű jelenségei gyakran elő nem jőnek, s aligha a tisztviselői kar választásánál az állam és társadalom azon érdekei, melyek a jogszolgáltatással összekötvék, a választások ferdeségei által gyakran nem ingoráltatnak. Jól ismerjük a választási rendszer politikai fény-, és a bírói hivatalok betöltésére nézve gyenge oldalait, de legyen bár túlnyomó ez utóbbi, a választási jogot a megyei rendszer, mint autonóm testületi rendszer, az önkormányzat körében nem nélkülözheti, sőt a választói jogra nézve a megyerendszer valamely korlátolt és a kielégítő népképviselet elvével ellenkező qualificatiókat sem tűrhet, mert valamint az önkormányzat semmisülését vonná maga után az, ha a megyei hivatalok betöltésének joga általában a koronának resignáltatnék, viszont a politikai szabadság mérveinek rovására történnék az, ha eme jog egy komplicált szűk megyei képviselet kezébe tétetnék le. Vagy legyen ugyanis e jog a megyéé, és így a népé, s akkor eléggé kiterjesztett autonóm népjog, amidőn a választási rendszer mindenesetre valamely oly módosítás által kijavítandó lenne, mely sem a népképviselet, sem az önkormányzat szabadabb elveibe, sem az egyéni jogokba nem ütköznék, és e mellett mindenkor egy oly tisztviselői kar megválasztását biztosítaná, mely a jogszolgáltatásra nézve újabb társadalmi és államéleti igényeinknek szigorúan megfelel; vagy legyen e jog csakis a bírói hivatalok betöltésére szorítkozva, a korona joga, de soha sem részben, sem általában egy kis számú megyei testületé; sőt véleményünkkel a megyék végleges rendezésében még a népképviselet oly értelemben vett elve sem helyeselhető, mely szerint személyes és közvetlen gyakorolt egyéni jog például a választásoknál, vagy a szólás és szavazsog a gyűlésekben helyt nem foghatna, smely szerint ebbeli jogokkal csak a községileg vagy városilag kiküldött népképviselők bírhatnának. A népképviselet ily értelemben vett elve nagy sérelmére lenne főkép az intelligenciának, melynek, óhajtandó, hogy, osztálykülönbség nélkül, személyesen és közvetlenül gyakorlandó egyéni jogai, a megyerendszerben a testületi népképviselet mellett fenntartassanak. Ez — úgy hiszszük — sem a történeti alappal, sem a polgári egyenlőség józanul mérsékelt elveivel ellentétben nem állana, sőt gyakorlati eredményeit tekintve, visszautasíthatlan érdeke ez magának az államnak is a végre, hogy a megyei rendszer ismét és nagyobb mérvben, mint 1848 előtt, a nemzet politikai műveltségének iskolájává, a polgári önérzet, a nyilvánosság és gondolatszabadság élő csarnokává váljék. De bármiként történjék is a megyék végleges rendezésének, különösen a választási jognak törvényhozási elintézése, annyi már egyelőre valószínűnek látszik, miszerint bővebb és szélesebb alapot nyerend az, mint a minővel az 1848: XVI. t. sz. által ideiglenesen ellátva jön. E szerint tehát a tisztviselői kar előállítása megyei életünkben a választási rendszerhez tartozandván, először is lássuk, mely kellékeket követel a kor, a jelen társadalmi és állami belélet természete és jelleme az igazságszolgáltatás orgánumaitól, lássuk e kérdést a végre, hogy ennek átvizsgált nyomán véleményt adhassunk azon második kérdésre: képes-e biztosítani a választási rendszer egy oly tisztviselői kart, mely ama kellékeknek megfelel? Pest, jul. 23. (R. J.) Talán a legviharosabb ülések egyike volt a birodalmi tanácsban az, melyben a concordatum ellen vívták a harczot. A hang élesebb volt, mint a halálbüntetés mellett mondott fényes szónoklatok hangja. Herbst fényes beszéde szintén lázas izgultságot árul el; s ha Greuter fanaticus — és tagadhatlanul igen erőteljes szónoklatának — nagyobb részével nem tudott nevetségessé nem válni, úgy Brestl hathatósan ellensúlyozta beszéde azon részét, mely alkalmas volt, hogy a házat megdöbbentse, t. i. melyben a nemzetiségekkel fenyeget, melyben kimondja, hogy ráerőszakoltatik, hogy azon álláspontra helyezze magét az egyház, melylyel igaztalanul vádolják, s melyen azt kell kimondani, hogy a czél szentesíti az eszközt. Egyébiránt minden fényes érvektől csillogó szónoklat, minden morális és physicai győzelem daczára is, azt lehet mondani, hogy a szabadelvű párt vereséget szenvedett, mert parlamentáris győzelmének aligha lesz egyhamar gyakorlati haszna. A kormány szólt, s ha szava nem is esett oly súlyosan a mérlegbe, mint a halálos büntetés eltörlése feletti vita alkalmával, mégis többet veszített itt mind a kormány, mind a képviselőház, mint nyert akkor bármelyik fél. A concordatum volt az, melyet mindenki a kormány szabadelvűségének próbakövéül tekintett; legtöbbet írtak erről, mert ebben tartott a kormány legreserváltabb állást, s ennek eltörlése az, mit minden politikai és társadalmi kérdéssel kapcsolatba hoznak , „ez nem az egyes felekezetek, ez Ausztria kérdése,“s ebben mutatkozott a kormány eddig legtehetlenebbnek; győzött, de nem a kormány ereje, hanem a kormány gyengesége , még egy ily győzelem, s a bizalmat, mely Beusznak eddig legjobb szövetségese volt, a Lajthán túli clericalis párt sírba temette, mert az bizonyára nem tesz különbséget, hogy Hye nyilatkozott a kormány nevében, s ha ez számítás volt, úgy számításnak nem épen rész, de ezért aligha ért vele Beust. Ne higyje senki, hogy nagyítunk , aki figyelemmel kísérte Beust eddigi működését, az tapasztalhatta, hogy a lapok, midőn erről szóltak, örökösen mintegy refrainere tértek vissza a concordatum kérdésére, mintha abban kellene culminálnia a volt miniszterelnök missiójának. Számba sem véve már most a concordatum eltörlésének véghetetlen horderejét, tudjuk, mi könnyű kisebb dolgokból is gyakori ismétlések által cardinalis kérdést csinálni : hegyezés, melengetés és pörkölés által a legpuhább fa élessé válik, a vas aczéllá! És íme, e kérdésben kénytelen a kormány azok mellett nyilatkozni, kik a birodalmat a nemzetiségekkel ijesztik, kik azzal állanak elő, hogy „ne szorítsák őket azon álláspontra, melyben meggyőződésük ellenére ki kell mondaniok, hogy a czél szentesíti az eszközt! “ Ez magyarázza meg azt, hogy a dolog oly visszahatást szült mindenfelé, hogy a vita nem heves, hanem ingerült, elkeseredet volt, hogy a lapok egész kislelkűséggel néznek Beust további működése elé. Igen természetes, hogy abban sok vigasztalást találhatni, hogy a kérdés maga a birodalmi tanácsban többséggel bír, s ha mi mégis azt mondjuk, hogy itt a kormány gyengeségéé a győzelem, ezt mondjuk, tekintettel arra, hogy a kérdés még egy fórum elé kerülend, melyben arra, hogy többségre vergődjék, okvetlen szükséges volna, hogy a kormány támogatásával bírjon, különben, ha a politikai kérdésekben Thunék (mert hisz gondolhatja bárki, hogy e fórum a birodalmi tanács felsőháza) ellenzéki szerepet játszanak is, és Rauscher bíbornoknak opponálnak, azért tudjuk azt, éstudja a világ, hogy a concordatum kérdésében szoros szövetség létez közöttük. És így ha a legjobbat teszszük is fel, ami feltehető, hogy t. i. Beust legális eljárással kényszeríttetni akarja magát azon helyzetbe, melybe örömest venné magát, s mintegy „önhibáján“ kívül kellene a concordatum eltörlését szentesítés alá terjesztenie, még akkor is csak aggodalommal nézünk és nézhetünk a siker elé, tekintettel azon factorra, melynek még beleszólása leszen. Vajha a bécsi urak háza megértené, hogy saját érdeke ellen jár el, ha az alsóház szabadelvűsége ellen engedi magát gátul használni. Albizottuirányi vélemény a vízvezetéknek Pesten községi költségen eszközlendő építtetése iránt. Azon kérdés megoldása, hogy a vízvezeték maga a városi közönség által építtessék-e meg, vagy pedig vállalkozó társulatnak adassék át, mindenekelőtt attól függ, úgy fogja-e a tekintetes közgyűlés ezen ügyet tekinteni, mint iparvállalatot, melynek föczélja , hogy azonnal nyereményt adjon a mellett, hogy a közszükségnek is megfelel; vagy úgy fogja-e tekinteni, mint közintézetet, melynek föczélja , hogy a közszükségnek megfeleljen a mellett, hogy némi jövedelmet is okoz, mely a kezelési költséget fedezze ugyan a lehetőségig, de melynél a nyeremény alárendelt, mellékes tekintet, s mely csak talán évek után várható, midőn a város emelkedése szerint maga a vízvezetéki mű a lehető kiterjedésre fejlődik, tudniillik, hogy a kezelési költségeken túl valamely, előre ki nem számítható felesleg is megmaradjon. Az alulírt alválasztmány ezen utóbbi nézetben van, hogy tudniillik a vízvezeték közintézetnek tekintendő, mely egy nélkülözhetlen szükségnek feleljen meg — akár lesz nyereséges, akár nem; az indokok, melyek az alválasztmányt ezen nézetre vezérelték, következők : 1- er. Hogy egy vízvezeték, mely a várost mind közhasználatra, mind a lakosok használatára igényelt — tiszta, egészséges, lágy, elegendő, sőt bőséges vizzel lássa el . Pest városának első szükségei közé tartozik, az eddigi tárgyalásokból annyira világos, miszerint egy ily vízvezetéknek megépítése tetemes áldozatok mellett is tanácsoltatott, midőn a városi közönség részéről a társulat részére naponkénti 20,000 akó vizért évenként 36,000 p. é.ft biztosítása fogadtatott el, nem tekintetett tehát a vízvezeték eddig is soha oly vállalatnak, mely a közönség pénztárába közvetlen és pénznyereséget eredményezzen , hanem oly vállalatnak, melynek létesítése bár tetemes áldozattal, a közérdek tekintetéből szükséges, 2or. De nem tekintetett a társulatok részéről ellenben a vízvezeték oly vállalatnak sem, mely ha nem hoz is a közönségnek nyereséget, legalább áldozatba ne kerüljön ; ez akkor történnék , ha a vállalkozó társulatok valamelyike azon vízmennyiséget, mely a közérdek tekintetéből szükséges, mégpedig elegendő bőségben ingyen szolgáltatná ki, és csak azon vízmennyiségért kívánna fizetést, melyet magánhasználatra a házakba vezet be ; ily ajánlatot azonban egyik társulat sem tesz, mint ez más városokban, név szerint Berlinben történik. Világos tehát, hogy a vízvezeték, epittessék az bár magán társulat vagy a közönség által, oly vállalat, mely a közpénztár részéről viselendő tetemes áldozat nélkül nem létesíthető. 3- or. Ha áldozatot a közhaszonért viselni kell, ezt csak két feltétel alatt vélik a közönség által az alulírottak elvállalhatónak: a) Hogy a víz közszükségre mindig elegendő bőségben legyen, b) Hogy az áldozatnak legyenek bizonyos határai, melyeken túl a teher nem terjedhet. Ezen két feltétel közül egyik sem érhető el, akár az egyik, akár másik társulat ajánlatai fogadtatnak el, sőt valamint határozatlan kötelezettséget a közönség a társulatok irányában nem vállalhat a fizetésre nézve, úgy a társulatoktól sem kivántathatik, hogy határozatlan kötelezettséget vállaljanak a közönség irányában a kiszolgálandó vízmennyiségre nézve; sőt nem is képzelhető társulat, mely mindkét feltételnek megfelelhessen. Mi az első, fentebb említett feltételt illeti: tekintve a társulatok ajánlataira, a naponkénti 20.000 akóvíz —a város mostani kifejlődéséhez mért szükségletéhez képest — nem elegendő. Ezen víznek egyik fő czélja az, hogy az egészségre oly nagy mértékben káros por elfojtását az utczák bőséges locsolása által eszközölje, már pedig ha ezen mennyiség egészben e czélra fordíttathatnék is, világos, hogy legalább a nyári hónapokban — tekintve az éghajlat heves és száraz voltát, tekintve azon talajt, melyen Pest épült — elegendő alig lesz és ha csak ugyan nem lesz , akkor a vízvezeték egyik főczéljának — az egészségi és köztisztasági szükségletnek — nem fog megfelelni. De a naponkénti 20,000 akó víz nincs is mindezen czélra szánva; ezen vízmennyiségből lekell vonni: a városi 12 nyilvános kútra tervezett 12,000, a nyilvános vizeldékre 3000, összesen 15,000 akót, marad utczalocsoltatásra 5000 akó; a városerdei tó megtöltésére valószínűleg semmi, mert az 5000 akóból, mely utczalocsolásra szolgál, ha télen marad is felesleg, ez nem lesz elég, hogy nyáron mind a két czélnak megfeleljen. Pedig a tó megtöltését mellőzni nem lehet, nem azért, mert a közönség csolnakázási élvezetére szolgál, hanem azért, mert a városerdei tó forrás nélkül szűkölködvén, midőn a viz belőle a nyári,heves nap által kizárólag, gyakran bűzös poshadásba megy át, s e miatt a közegészségre nézve lesz ártalmas. Ha ezen felül figyelembe veszszük, hogy azokat,akik a közkutakról vizet a házakba bérért visznek azoktól, kik vizet saját maguk használatára hordanak — megkülönböztetni nem lehet : ezen mennyiség, mely ez után a közczéltól elvonatik, oly mérvben növekedhetnék, mely utóvégre az egész mennyiséget is kimeríthetné, — ellenben, ha engedély csak azoknak adatnék, kik saját szükségeikre maguk járnak vizért, ezen megszorítás minden kutnál külön ellenőrködést, és minden ellenőrködés mellett oly sok ízetlenséget szülne, mely utóvégre a vízvezetéket a helyett, hogy a néppel megkedveltetné, a legnagyobb mértékben tenné gyűlöletessé. Ezen utón tehát, tudniillik, ha a közszükségre kivontató vizmennyiség előre meghatároztatnék, nem lenne elég téve a fentebbi feltételek elsejének. A víz azonban csak akkor ér valamit, ha van elegendő, sőt bőséges mértékben. A fentebbi feltételnek közvetlen következése tehát az lenne, hogy a közönség a fentebbi 20.000 akó viz mennyiségén felül a szükséges mennyiségig több vizet lenne kénytelen vásárolni, ez által pedig megsemmisülne a b) alatt említett második feltétel : tudniillik, hogy az áldozatnak bizonyos határa legyen, melyen túl a teher nem terjedhet. És ezen szaporodása a tehernek nem oly jelentéktelen, mint első tekintettel látszik. A tervezett nyilvános kutak száma 12.000 akóval is — mint fentebb már említve volt — alig fogna a közönség szükségleteinek megfelelni, s ennélfogva igen valószínű, hogy erre az öszszes 20,000 akó víz elfogyna. A locsoltatás, bár eddig csak a dunasor, nádorutca, váczi út, főút, Erzsébet tér, nagyhid utcza, váczi-, úri-, üllői út, kerepesi út, egyetemi, kecskeméti utczák, országút, hatvani-, mészáros utczák, a királyutcza és városligeti fasor locsoltatása terveztetik, máris 7000 adó szükséglettel van felvéve. Ehhez mérve akkor, ha majd a csővezetés az egész városra kiterjesztetnék, az utczalocsoltatásra magára 30,000 akó víznél több fog igényeltetni, mely mennyiség a megállapított 36,000 forinton kívül ij 54,000 frtba kerülne. A városnak tehát, a községi igények méltányos teljesítésére, a vízvezetéktől megkövetelhető legalább is napi 50,000 akó vizzel kell rendelkezhetni, melyért 1 frt 80 krral — évi 90,000 frt lenne fizetendő, s ez azon összeg, melynek viz ár fejébeni fizetésére a város, az eddigi szerződési feltételek bármelyike szerint, egy magántársulattali egyezkedés esetében kényszerítve lenne. Ezen összeg 1,500,000 ft tökének felel meg, holott a Szapáry-féle társulat által tervezett vízvezeték 60,000 akónyi szállítóképességgel csak 500,000 frtba kerülne, melynek 6°/a kamatláb szerinti 32 évi amortisatiója évenkénti 35,000 frtot igényel. Ha tehát a város ezen művet maga késziti : évi 35,000 frt áldozattal nem 20,000, hanem 60,000 akó viz teljes birtokába jut, s ezenkívül 32 év múlva az egész mü előállítási költsége törlesztve van, s a 32-dik évben a 60,000 akó viz az előállítási (Regie) költségeken kivül semmibe sem kerül; holott bármi társulatnak ajánlása szerint a 60,000 akéviz 80—90 évig évenként 108,000 frtba kerülne, mely különbség a községi építkezés és magánvállalkozás közt a város hátrányára évi 73,000 frtot, 80 éven át pedig kamat nélkül — 5,840,000 frtot veszteségképen mutat. A városi pénztár tehát fizetne a társulatoknak, már csak a jelenlegi szükséget felvéve is, nem 36.000 frtot, hanem sokkal többet, felvéve pedig, hogy a szükség a város, illetőleg a vízvezetéki mű kifejlődésével fokonként növekedik , 80 év alatt oly óriási összeget, melyen a vízvezeték sokszorosan megépíttethetnék, ha tudniillik vízszükségletét kellően fedezni, és az eredeti 36.000 frtot túl nem lépve, ezt is minden haszon nélkül kidobni nem akarná. Mindezen nehézségek elenyésznek akkor, ha a vízvezeték közköltségen építtetik. Az áldozat, melyet a közönség saját érdekében hoz, határozott, úgymint az építésre fordítandó összeg, ennek kamatai és a törlesztések, ezek évről évre egy fillérig kiszámíthatók. Ellenben a közönség vizéről nem korlátolt mennyiségben, a felvett esetben 20.000 adóról naponként, hanem annyiról rendelkezhetik, amenynyit a gép ereje a Dunából felhajtani bír, azaz naponként legalább 60,000 akóról, s így mind a két fentebb elősorolt feltételnek meg van felelve. A kezelési költségeket illetőleg, ezek szintén úgy, valamint a társulatoknál fedezve lennének azon víz ára által, mely a házakba magánhasználatra vezettetnék, sőt még biztosabban, miután a közönség nyereségre számítani nem lenne kénytelen. Áldozatot tehát a közönség minden esetben hozni fog, ha vízvezetéket akar, azon esetben is, ha azt magántársulat építi, s akkor is, ha közköltségen épül; de ezen áldozat nem vész el,hanem a nyerendő vízmennyiség által téríttetik meg, a különbség csak az, hogy a társulatoktól 36.000 vrtért semmi esetben több vizet nem kap 20.000 akónál naponként; ha pedig maga épít, naponként kaphat 50, sőt 60.000 akót is, melynek egy része magánhasználatra eladatván, a kezelés költségeit bőven fedezni fogja. Bármi előnyös legyen is azonban a vízvezetéknek építése közköltségen, le kellene arról mondani, ha a városi közönség azon költségnek elviselésére nem lenne képes, mely költségbe egy ily műnek felállítása kerül, s ez a másik kérdés, melynek megoldásával az alulírt alválasztmány foglalkozott. Feltéve, hogy a vízvezetéket a tekintetes közgyűlés szükségesnek és egy vagy más után megépendítőnek fogja ítélni ; feltéve, hogy a vízvezeték építésére áldozatot is hozni kész; feltéve, hogy ezen áldozat az ajánlkozó társulatoknak évenként fizetendő 36,000 ftban állapíttatik meg : a kérdés, ha a közönség képes-e ezen költségek elviselésére — melyeket egy, a községnek megfelelő vízvezeték igényel — oda esik vissza , képes-e a közönség évenként e czélra 36,000 frtot kiállítani vagy nem, mert ha ezt tenni nem képes, úgy a társulatok sem fogják a vízvezetéket megépíteni, ha pedig a közönség erejét az e czélra fordítandó évenkénti 36,000 frt felül nem múlja, akkor azt saját erejével is megépítheti. Ugyanis 36,000 ft száztól hatos kamatnak vetetvén, 600,000 ft tőkét képvisel, már pedig a gróf Szapáry nevét viselő társulat kiszámításai szerint, az eredetileg tervezett egy kisebb vízvezetéknek megépítése csak 318,201 ft 81 hiba; a később hatóságilag megbővített nagyobb terv szerinti vízvezeték pedig csak 463,133 ftba kerülne; az építési költségeket tehát— sőt azoknak 32 év alatti törlesztését is — a 36,000 ft évenkénti vitár teljesen fedezné. Igaz, a Peters által bemutatott terv sokkal nagyobbszerű és 1,600,000, egész 2,000,000 ftba kerülne, de a szerződési javaslat szerint ezen terv egyszerre nem lépne életbe, hanem időnként, a szerint, amint egyes részei jövedelmesekké válnak és részenként építtettnék meg, úgy hogy annak,, teljes kiépítése több, talán sok évek után lenne csak eszközölve , de ugyanezen módon járhatna el a közönség is, ha maga épít, emelkedvén tudniillik idő szerint a közönség pénzereje, az építést is tovább terjeszthetné, és nem lehet belátni, miért engedményeztessék egy társulatnak a terv kivitelére hosszú idő, és miért követeltessék ellenkezőleg a közönségtől az, hogy egyszerre az idő szerinti szükségen túl terjedő nagyszerű művet állítsa elő, kivált miután az építésnek már kezdetén a csövek és gépek úgy idomutathattak, hogy a vízvezeték a szükséghez képest új csövek lerakása által terjeszkedhessék. Az alulírott alválasztmány azon nézetben van, hogy a közönség jelenlegi szükségeinek a gróf Szapáry-féle terv bőven megfelel, és hogy legczélszerűbb eljárás lenne, ha a vízvezeték építése ezen tervnek életbeléptetésével kezdetnék meg, és ezen alapon, időről időre, az emelkedő szükséghez képest, tovább terjesztetnék ki anynyival inkább, mivel többet a társulatoktól sem várhatni, melyek a vízvezetéknek nemcsak kiterjesztését, hanem megkezdését is — mint ez természetes és igazságos — a mű jövedelmezésétől és a vállalatnak remélhető nyereményes voltától függeszték fel. És épen a társulatok ilynemű ajánlata által enyészik el egy, látszólag igen fontos ellenvetés, mely abból áll, hogy azon esetben, ha ily progressiv építkezés terve fogadtatnék el, az építkezési költséghez ugyan minden városrész hozzájárulna, de a vízvezeték jótékonyságaiban nem mind részesülne, mert a társulatok által kívánt évenkénti 36.000 ft szintén az egész közönség által fizettetnék, és mégis a társulatok az egész tervet nem létesítenék, hanem szintén csak fokozatonként, a szerint tudniillik, valamint egy vagy más részébe a városnak, a vállalat után nyereményre lehetne számítani. Sőt miután a közönség előtt a kezelési költségeken felül a nyeremény nem jő, hanem csak alárendelt mellékes tekintet, azon esetben, ha a vízvezeték közköltségen épül, az egyes városrészek igényeit még nagyobb mértékben lehetne kielégíteni. De azon évenkénti 36.000 ft még nem tőke, hanem csak kamat, s legfeljebb ha a megállapítandó építkezési terv szerint valamely része fennmarad, csak törlesztési alap; a tökét magát kellene tehát előbb beszerezni, mielőtt a közönség elhatározhatná, hogy az építést saját költségén eszközli; e tőkét pedig más, mint kölcsön útján, megszerezni nem lehet. E tekintetben meg kell vallani, hogy az alulírt bizottmány határozott ígéretekkel nem léphet a közönség elébe, és az természetes, mert mielőtt a közönség a kölcsön felvételét elhatározná, addig a pénzintézetek határozott ígéreteket nem is tehetnek, azonban lehetetlen feltenni, hogy a mostani pénzviszonyok és egyéb kedvező körülmények között, midőn minden oldalról tetemes tőkék felhalmozásáról hallunk, melyek vállalatokat keresnek , nem volna lehetséges Pest városa közönségének oly kölcsönt eszközölni, mely épen nem nagy, s melynek fedezésére a legroszabb esetben fekvő hypothekát is mutathat fel ha egyéb nem vétetik is figyelembe, mint azon 8000 hold fekvő birtok, mely külső telkekben a város tulajdona, s melynek értéke — jelenlegi jövedelmeit tekintve — legalább 1.200.000 forintot megér. Ez pedig a választmány úgy hiszi, hogy a pesti pénzintézetek és a pesti vagyonosabb polgárok egyetértő közreműködése által, ezen kölcsön részletes és évről évre bizonyos összegig törlesztendő kötelezvényekre könnyen szerezhető volna, mely törlesztés valószínűleg idővel, ha a vízvezeték a kezelési költségen felül csak valami részben mutat is felesleget, annyival könnyebben lenne eszközölhető. Az alulírt albizottmány tehát azon 36.000 ft évi összegben, mely vállalkozó társulatoknak fizettetnék, véli azon alapot feltalálhatónak, mely tőkére fordítva, a vízvezeték építési költségeit fedezné — már magában is elég — ha t. i. nem egyszerre valami nagyszerű, hanem olyan terveztetik, mely idővel, a szükséghez képest, bővíthető ugyan, de csak a jelenlegi szükségnek fedezésére legyen szávaltva.