Pesti Napló, 1867. július (18. évfolyam, 5158–5183. szám)

1867-07-24 / 5177. szám

169-5177. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. A lap szellemi részét illeti­ minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Hérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Szerda, julius 24. 1867. 18. évi folyam. Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok, hirdet­mények) a kiadó hivatalhoz in­­tézendők.PESTI HAPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetményei, díjas 7 hasábos petitsor egyszeri ture*e­tésnél 7 nj kr. Bélyegdij külön 30 nj kr. Nyílt-tér, 5 hasábos petit­sor 25 nj kr. Pest, jnlins 23. 1867. A megyéről, mint igazságszolgálta­tási hatóságról, a választási rendszer szempontjából. II. Felmutatván főbb vonásait azon bizo­nyításnak : miért fő és legnagyobb érdeke az újkori államnak a rendszeres jogszol­gáltatás szüksége? — azon corollarium­­h­oz jutunk, hogy az állam ezen, életérde­kéből kifolyó czélt, első vonalban egy le­hetőleg tökélyes törvényrendszer meg­alapítása által érheti el. Ez tehát az első és legfőbb feltétel az igazságszolgáltatás c­éljára nézve az állam érdekében. Van azonban egy másik feltétel, mely ezannyira döntő és lényeges a jogszolgál­tatás rendszerében, hogy a nélkül még a legjobb és legtökélyesebb törvények sem válhatnak az állam és társadalomra nézve áldásossá. E feltétel: a törvényt végrehajtó közegek, vagyis a tisztviselői karnak képzetségei­ben és hivatali képességében, továbbá eljárási törvényes függetlenségé­ben áll. Mely alapokon nyugszik e második, nagy fontosságú feltétel a megyei szerke­zet keretében? Az 1848. XVI-ik t. ez. a megyei rend­szert a történelemből merített hű és méltó kifejezéssel, az alkotmányosság védbás­­tyájának nevezi; ugyan­azért annak lé­nyeges alapjait a választási rendszerrel együtt (habár a változott viszonyoknál fogva bizonyos módosításokkal) továbbra is fenntartá, és intézkedett, miszerint a me­gyék jövendőre népképviselet alapján rendeztessenek. Miután pedig ugyancsak az 1848-iki törvényhozás, a polgári jogok teljes élvezetébe azon, számra nézve igen túl­nyomó osztályt is beh­elyezé, mely előbb az alkotmány sánczain kívül állott, --a megyéknek az 1848-iki törvényho­zás ezen intenziója után leendő rendezése egy tekintetre látni engedi , miszerint oly széles és kiterjesztett alap lesz az, melyen a tisztviselői kart alkotó választási rend­szer mozogni fog, hogy aligha ismét a múlt idők épen nem modern államszerű je­lenségei gyakran elő nem jőnek, s aligha a tisztviselői kar választásánál az állam és társadalom azon érdekei, melyek a jog­szolgáltatással összekötvék, a választások ferdeségei által gyakran nem ingorál­­tatnak. Jól ismerjük a választási rendszer po­litikai fény-, és a bírói hivatalok betöl­tésére nézve gyenge oldalait, de legyen bár túlnyomó ez utóbbi, a választási jogot a megyei rendszer, mint autonóm testületi rendszer, az önkormányzat körében nem nélkülözheti, sőt a választói jogra nézve a megyerendszer valamely korlátolt és a kielégítő nép­képviselet elvével ellenkező qualificatiókat sem tűrhet, mert valamint az önkormányzat semmisülését vonná maga után az, ha a megyei hivatalok be­töltésének joga általában a koronának resignáltatnék, viszont a politikai sza­badság mérveinek rovására történnék az, ha eme jog egy komplicált szűk megyei képviselet kezébe tétetnék le. Vagy legyen ugyanis e jog a megyéé, és így a népé, s akkor eléggé kiterjesz­tett autonóm népjog, a­midőn a válasz­tási rendszer minden­esetre valamely oly módosítás által kijavítandó lenne, mely sem a népképviselet, sem az önkormányzat szabadabb elveibe, sem az egyéni jogokba nem ütköznék, é­s e mellett mindenkor egy oly tisztviselői kar megválasztását biztosítaná, mely a jogszolgáltatásra nézve újabb társadalmi és államéleti igényeink­nek szigorúan megfelel; vagy legyen e jog csakis a bírói hivatalok betöltésére szorítkozva, a korona joga, de soha sem részben, sem általában egy kis számú me­gyei testületé; sőt véleményünkkel a me­gyék végleges rendezésében még a nép­képviselet oly értelemben vett elve sem he­lyeselhető, mely szerint személyes és közvetlen gyakorolt egyéni jog például a választásoknál, vagy a szólás és szavazsog a gyűlésekben helyt nem foghatna, smely szerint ebbeli jogokkal csak a községi­­leg vagy városilag kiküldött népképvise­lők bírhatnának. A népképviselet ily ér­telemben vett elve nagy sérelmére lenne főkép az intelligenciának, melynek, óhaj­tandó, hogy, osztálykülönbség nélkül, sze­mélyesen és közvetlenül gyakorlandó egyéni jogai, a megyerendszerben a tes­tületi népképviselet mellett fenntartassa­nak. Ez — úgy hiszszük — sem a törté­neti alappal, sem a polgári egyenlőség józanul mérsékelt elveivel ellentétben nem állana, sőt gyakorlati eredményeit tekint­ve, visszautasíthatlan érdeke ez magának az államnak is a végre, hogy a megyei rendszer ismét és nagyobb mérvben, mint 1848 előtt, a nemzet politikai műveltségé­nek iskolájává, a polgári önérzet, a nyilvá­nosság és gondolatszabadság élő csarno­kává váljék. De bármiként történjék is a megyék végleges rendezésének, különösen a vá­lasztási jognak törvényhozási elintézése, annyi már egyelőre valószínűnek látszik, miszerint bővebb és szélesebb alapot nye­­rend az, mint a minővel az 1848: XVI. t. sz. által ideiglenesen ellátva jön. E szerint tehát a tisztviselői kar előállítá­sa megyei életünkben a választási rendszer­hez tartozandván, először is lássuk, mely kellékeket követel a kor, a jelen társa­dalmi és állami belélet természete és jel­leme az igazságszolgáltatás orgánumaitól, lássuk e kérdést a végre, hogy ennek át­vizsgált nyomán véleményt adhassunk azon második kérdésre: képes-e biztosí­tani a választási rendszer egy oly tiszt­viselői kart, mely ama kellékeknek meg­felel? Pest, jul. 23. (R. J.) Talán a legviharosabb ülések egyike volt a birodalmi tanácsban az, melyben a concordatum ellen vívták a harczot. A hang élesebb volt, mint a ha­lálbüntetés mellett mondott fényes szó­noklatok hangja. Herbst fényes beszéde szintén lázas izgultságot árul el; s h­a Greuter fanaticus — és tagadhatlanul igen erőteljes szónoklatának — nagyobb ré­szével nem tudott nevetségessé nem válni, úgy Brestl hathatósan ellensúlyozta be­széde azon részét, mely alkalmas volt, hogy a házat megdöbbentse, t. i. melyben a nemzetiségekkel fenyeget, melyben ki­mondja, hogy ráerőszakoltatik, hogy azon álláspontra helyezze magét az egyház, melylyel igaztalanul vádolják, s melyen azt kell kimondani, hogy a czél szentesíti az eszközt. Egyébiránt minden fényes érvektől csillogó szónoklat, minden morális és phy­­sicai győzelem daczára is, azt lehet mon­dani, hogy a szabadelvű párt vereséget szenvedett, mert parlamentáris győzelmé­nek aligha lesz egyhamar gyakorlati haszna. A kormány szólt, s ha szava nem is esett oly súlyosan a mérlegbe, mint a halálos büntetés eltörlése feletti vita alkal­mával, mégis többet veszített itt mind a kormány, mind a képviselőház, mint nyert akkor bármelyik fél. A concordatum volt az, melyet minden­ki a kormány szabadelvűségének próba­kövéül tekintett; legtöbbet írtak erről, mert ebben tartott a kormány legreser­­váltabb állást, s ennek eltörlése az, mit minden politikai és társadalmi kérdéssel kapcsolatba hoznak , „ez nem az egyes felekezetek, ez Ausztria kérdése,“­s ebben mutatkozott a kor­mány eddig legtehetlenebbnek; győzött, de nem a kormány ereje, hanem a kor­mány gyengesége , még egy ily győze­lem, s a bizalmat, mely Beusznak eddig legjobb szövetségese volt, a Lajthán túli clericalis párt sírba temette, mert az bizo­nyára nem tesz különbséget, hogy Hye nyilatkozott a kormány nevében, s ha ez számítás volt, úgy számításnak nem épen rész, de ezért aligha ért vele Beust. Ne higyje senki, hogy nagyítunk , a­ki figyelemmel kísérte Beust eddigi mű­ködését, az tapasztalhatta, hogy a la­pok, midőn erről szóltak, örökösen mint­egy refraine­re tértek vissza a concor­­datum kérdésére, mintha abban kelle­ne culminálnia a volt miniszterelnök mis­siójának. Számba sem véve már most a concordatum eltörlésének véghetetlen horderejét, tudjuk, mi könnyű kisebb dolgokból is gyakori ismétlések által car­­dinalis kérdést csinálni : hegyezés, melen­­getés és pörkölés által a legpuhább fa élessé válik, a vas aczéllá! És íme, e kérdésben kénytelen a kor­mány azok mellett nyilatkozni, kik a bi­rodalmat a nemzetiségekkel ijesztik, kik azzal állanak elő, hogy „ne szorítsák őket azon álláspontra, melyben meggyőződé­sük ellenére ki kell mondaniok, hogy a czél szentesíti az eszközt! “ Ez magyarázza meg azt, hogy a dolog oly visszahatást szült mindenfelé, hogy a vita nem heves, hanem ingerült, elkesere­­det volt, hogy a lapok egész kislelkű­séggel néznek Beust további működé­se elé. Igen természetes, hogy abban sok vi­gasztalást találhatni, hogy a kérdés ma­ga a birodalmi tanácsban többséggel bír, s ha mi mégis azt mondjuk, hogy itt a kormány gyengeségéé a győzelem, ezt mondjuk, tekintettel arra, hogy a kérdés még egy fórum elé kerülend, melyben arra, hogy többségre vergődjék, okvetlen szükséges volna, hogy a kormány támo­gatásával bírjon,­ különben, ha a poli­tikai kérdésekben Thunék (mert hisz gon­dolhatja bárki, hogy e fórum a birodalmi tanács felsőháza) ellenzéki szerepet ját­szanak is, és Rauscher bíbornoknak op­ponálnak, azért tudjuk azt, és­­tudja a vi­lág, hogy a concordatum kérdésében szo­ros szövetség létez közöttük. És így ha a legjobbat teszszük is fel, a­mi feltehető, hogy t. i. Beust legális eljárással kény­­szeríttetni akarja magát azon helyzetbe, melybe örömest venné magát, s mintegy „önhibáján“ kívül kellene a concordatum eltörlését szentesítés alá terjesztenie, még akkor is csak aggodalommal nézünk és nézhetünk a siker elé, tekintettel azon factorra, melynek még beleszólása leszen. Vajha a bécsi urak h­áza megértené, hogy saját érdeke ellen jár el, ha az alsó­ház szabadelvű­sége ellen engedi magát gátul használni. Albizottuirányi vélemény a vízvezetéknek Pesten községi költségen eszközlendő építtetése iránt. Azon kérdés megoldása, hogy a vízvezeték maga a városi közönség által építtessék-e meg, vagy pedig vállalkozó társulatnak adassék át, mindenekelőtt attól függ, úgy fogja-e a tekintetes közgyűlés ezen ügyet tekinteni, mint iparválla­latot, melynek föczélja , hogy­­ azonnal nye­reményt adjon a mellett, hogy a közszükségnek is megfelel; vagy úgy fogja-e tekinteni, mint köz­­intézetet, melynek föczélja , hogy a közszükség­nek megfeleljen a mellett, hogy némi jövedel­met is okoz, mely a kezelési költséget fedezze ugyan a lehetőségig, de melynél a nyeremény alárendelt, mellékes tekintet, s mely csak talán évek után várható, midőn a város emelkedése szerint maga a vízvezetéki mű a lehető kiterje­désre fejlődik, tudniillik, hogy a kezelési költ­ségeken túl valamely, előre ki nem számítható fe­lesleg is megmaradjon. Az alulírt alválasztmány ezen utóbbi nézet­ben van, hogy tudniillik a vízvezeték közintézet­nek tekintendő, mely egy nélkülözhetlen szük­ségnek feleljen meg — akár lesz nyereséges, akár nem; az indokok, melyek az alválaszt­­mányt ezen nézetre vezérelték, következők : 1- er. Hogy egy vízvezeték, mely a várost mind közhasználatra, mind a lakosok használa­tára igényelt — tiszta, egészséges, lágy, elegen­dő, sőt bőséges vizzel lássa el . Pest városának első szükségei közé tartozik, az eddigi tárgyalá­sokból annyira világos, miszerint egy ily vízve­zetéknek megépítése tetemes áldozatok mellett is tanácsoltatott, midőn a városi közönség ré­széről a társulat részére naponkénti 20,000 akó vizért évenként 36,000 p. é.­ft biztosítása fogad­tatott el, nem tekintetett tehát a vízvezeték ed­dig is soha oly vállalatnak, mely a közönség pénztárába közvetlen és pénznyereséget eredmé­nyezzen , hanem oly vállalatnak, melynek létesí­tése bár tetemes áldozattal, a közérdek tekinte­téből szükséges, 2­­or. De nem tekintetett a társulatok részéről ellenben a vízvezeték oly vállalatnak sem, mely ha nem hoz is a közönségnek nyereséget, leg­alább áldozatba ne kerüljön ; ez akkor történ­nék , ha a vállalkozó társulatok valamelyike azon vízmennyiséget, mely a közérdek tekinte­téből szükséges, még­pedig elegendő bőségben ingyen szolgáltatná ki, és csak azon vízmennyi­­ségért kívánna fizetést, melyet magán­haszná­latra a házakba vezet be ; ily ajánlatot azonban egyik társulat sem tesz, mint ez más városok­ban, név szerint Berlinben történik. Világos tehát, hogy a vízvezeték, e­pittessék az bár magán társulat vagy a közönség által, oly vállalat, mely a közpénztár részéről viselendő tetemes áldozat nélkül nem létesíthető. 3- or. Ha áldozatot a közhaszonért viselni kell, ezt csak két feltétel alatt vélik a közönség által az alulírottak elvállalhatónak: a) Hogy a víz közszükségre mindig elegendő bőségben legyen, b) Hogy az áldozatnak legyenek bizonyos hatá­rai, melyeken túl a teher nem terjedhet. Ezen két feltétel közül egyik sem érhető el, akár az egyik, akár másik társulat ajánlatai fo­gadtatnak el, sőt valamint határozatlan kötele­zettséget a közönség a társulatok irányában nem vállalhat a fizetésre nézve, úgy a társulatoktól sem kivántathatik, hogy határozatlan kötelezett­séget vállaljanak a közönség irányában a kiszol­gálandó vízmennyiségre nézve; sőt nem is kép­zelhető társulat, mely mindkét feltételnek meg­felelhessen. Mi az első, fentebb említett feltételt illeti: te­kintve a társulatok ajánlataira, a naponkénti 20.000 akó­víz —a város mostani kifejlődéséhez mért szükségletéhez képest — nem elegendő. Ezen víznek egyik fő czélja az, hogy az egész­ségre oly nagy mértékben káros por elfojtását az utczák bőséges locsolása által eszközölje, már pedig ha ezen mennyiség egészben e czélra for­­díttathatnék is, világos, hogy legalább a nyári hónapokban — tekintve az éghajlat heves és száraz voltát, tekintve azon talajt, melyen Pest épült — elegendő alig lesz és ha csak ugyan nem lesz , akkor a vízvezeték egyik főczéljának — az egészségi és köztisztasági szükségletnek — nem fog megfelelni. De a naponkénti 20,000 akó víz nincs is mind­ezen czélra szánva; ezen vízmennyiségből le­kell vonni: a városi 12 nyilvános kútra terve­zett 12,000, a nyilvános vizeldékre 3000, össze­sen 15,000 akót, marad utczalocsoltatásra 5000 akó; a városerdei tó megtöltésére valószínű­leg semmi, mert az 5000 akóból, mely utcza­­locsolásra szolgál, ha télen marad is felesleg, ez nem lesz elég, hogy nyáron mind a két czélnak megfeleljen. Pedig a tó megtöltését mellőzni nem lehet, nem azért, mert a közönség csolnakázási élvezetére szolgál, hanem azért, mert a város­erdei tó forrás nélkül szűkölködvén, midőn a viz belőle a nyári,heves nap által kizárólag, gyak­ran bűzös poshadásba megy át, s e miatt a közegészségre nézve lesz ártalmas. Ha ezen felül figyelembe veszszük, hogy azo­kat,a­kik a közkutakról vizet a házakba bérért visznek azoktól, kik vizet saját maguk hasz­nálatára hordanak — megkülönböztetni nem le­het : ezen mennyiség, mely ez után a közczéltól elvonatik, oly mérvben növekedhetnék, mely utóvégre az egész mennyiséget is kimeríthetné, — ellenben, ha engedély csak azoknak adatnék, kik saját szükségeikre maguk járnak vizért, ezen megszorítás minden kutnál külön ellenőrködést, és minden ellenőrködés mellett oly sok ízetlen­séget szülne, mely utóvégre a vízvezetéket a helyett, hogy a néppel megkedveltetné, a legna­gyobb mértékben tenné gyűlöletessé. Ezen utón tehát, tudniillik, ha a közszükségre kivontató vizmennyiség előre meghatároztatnék,­­ nem lenne elég téve a fentebbi feltételek el­sejének. A víz azonban csak akkor ér valamit, ha van elegendő, sőt bőséges mértékben. A fentebbi feltételnek közvetlen következése tehát az lenne, hogy a közönség a fentebbi 20.000 akó viz mennyiségén felül a szükséges mennyiségig több vizet lenne kénytelen vásárol­ni, ez által pedig megsemmisülne a b) alatt emlí­tett második feltétel : tudniillik, hogy az áldozat­nak bizonyos határa legyen, melyen túl a teher nem terjedhet. És ezen szaporodása a tehernek nem oly je­lentéktelen, mint első tekintettel látszik. A tervezett nyilvános kutak száma 12.000 ak­óval is — mint fentebb már említve volt — alig fogna a közönség szükségleteinek megfelel­ni, s ennélfogva igen valószínű, hogy erre az ösz­­szes 20,000 akó víz elfogyna. A locsoltatás, bár eddig csak a dunasor, nádor­utca, váczi út, főút, Erzsébet tér, nagyhid utcza, váczi-, úri-, üllői út, kerepesi út, egyetemi, kecs­keméti utczák, országút, hatvani-, mészáros ut­czák, a királyutcza és városligeti fasor locsoltatá­­sa terveztetik, máris 7000 adó szükséglettel van felvéve. Ehhez mérve akkor, ha majd a cső­vezetés az egész­ városra kiterjesztetnék, az utczalocsolta­tásra magára 30,000 akó víznél több fog igényel­­tetni, mely mennyiség a megállapított 36,000 forinton kívül ij 54,000 frtba kerülne. A városnak tehát, a községi igények méltányos teljesítésére, a vízvezetéktől megkövetelhető leg­alább is napi 50,000 akó vizzel kell rendelkez­hetni, melyért 1 frt 80 krral — évi 90,000 frt lenne fizetendő, s ez azon összeg, melynek viz ár fejébeni fizetésére a város, az eddigi szerződési feltételek bármelyike szerint, egy magántársulat­­tali egyezkedés esetében kényszerítve lenne. Ezen összeg 1,500,000 ft tökének felel meg, holott a Szapáry-féle társulat által tervezett vízve­zeték 60,000 akónyi szállítóképességgel csak 500,000 frtba kerülne, melynek 6°/a kamatláb szerinti 32 évi amortisatiója évenkénti 35,000 frtot igényel. Ha tehát a város ezen művet maga késziti : évi 35,000 frt áldozattal nem 20,000, hanem 60,000 akó viz teljes birtokába jut, s ezenkívül 32 év múlva az egész mü előállítási költsége tör­lesztve van, s a 32-dik évben a 60,000 akó viz az előállítási (Regie) költségeken kivül sem­mibe sem kerül; holott bármi társulatnak ajánlá­sa szerint a 60,000 aké­viz 80—90 évig éven­ként 108,000 frtba kerülne, mely különbség a községi építkezés és magán­vállalkozás közt a város hátrányára évi 73,000 frtot, 80 éven át pedig kamat nélkül — 5,840,000 frtot veszteség­képen mutat. A városi pénztár tehát fizetne a társulatoknak, már csak a jelenlegi szükséget felvéve is, nem 36.000 frtot, hanem sokkal többet,­­ felvéve pedig, hogy a szükség a város, illetőleg a vízve­zetéki mű kifejlődésével fokonként növekedik , 80 év alatt oly óriási összeget, melyen a vízve­zeték sokszorosan megépíttethetnék, ha tudniil­lik vízszükségletét kellően fedezni, és az eredeti 36.000 frtot túl nem lépve, ezt is minden haszon nélkül kidobni nem akarná. Mindezen nehézségek elenyésznek akkor, ha a vízvezeték közköltségen építtetik. Az áldozat, melyet a közönség saját érdekében hoz, határozott, úgymint az építésre fordítandó összeg, ennek kamatai és a törlesztések, ezek év­ről évre egy fillérig kiszámíth­atók. Ellenben a közönség vizéről nem korlátolt mennyiségben, a felvett esetben 20.000 adóról na­ponként, hanem annyiról rendelkezhetik, a­meny­nyit a gép ereje a Dunából felhajtani bír, azaz naponként legalább 60,000 akóról, s így mind a két fentebb elősorolt feltételnek meg van felelve. A kezelési költségeket illetőleg, ezek szintén úgy, valamint a társulatoknál fedezve lennének azon víz ára által, mely a házakba magán­hasz­nálatra vezettetnék, sőt még biztosabban, mi­után a közönség nyereségre számítani nem lenne kénytelen. Áldozatot tehát a közönség minden esetben hozni fog, ha vízvezetéket akar, azon esetben is, ha azt magán­társulat építi, s akkor is, ha köz­költségen épül; de ezen áldozat nem vész el,ha­nem a nyerendő vízmennyiség által téríttetik meg, a különbség csak az, hogy a társulatoktól 36.000 vrtért semmi esetben több vizet nem kap 20.000 akónál naponként; ha pedig maga épít, naponként kaphat 50, sőt 60.000 akót is, mely­nek egy része magán­használatra eladatván, a kezelés költségeit bőven fedezni fogja. Bármi előnyös legyen is azonban a vízveze­téknek építése közköltségen, le kellene arról mondani, ha a városi közönség azon költségnek elviselésére nem lenne képes, mely költségbe egy ily műnek felállítása kerül, s ez a másik kérdés, melynek megoldásával az alulírt alválasztmány foglalkozott. Feltéve, hogy a vízvezetéket a tekintetes köz­gyűlés szükségesnek és egy vagy más után meg­­épendítőnek fogja ítélni ; feltéve, hogy a vízve­­zeték építésére áldozatot is hozni kész; feltéve, hogy ezen áldozat az ajánlkozó társulatoknak évenként fizetendő 36,000 ftban állapíttatik meg : a kérdés, ha a közönség képes-e ezen költségek elviselésére — melyeket egy, a községnek meg­felelő vízvezeték igényel — oda esik vissza , ké­pes-e a közönség évenként e czélra 36,000 frtot kiállítani vagy nem, mert ha ezt tenni nem képes, úgy a társulatok sem fogják a vízvezetéket meg­építeni, ha pedig a közönség erejét az e czélra fordítandó évenkénti 36,000 frt felül nem múlja, akkor azt saját erejével is megépítheti. Ugyanis 36,000 ft száztól hatos kamatnak ve­tetvén, 600,000 ft tőkét képvisel, már pedig a gróf Szapáry nevét viselő társulat kiszámításai szerint, az eredetileg tervezett egy kisebb vízve­zetéknek megépítése csak 318,201 ft 81 hiba; a később hatóságilag megbővített nagyobb terv szerinti vízvezeték pedig csak 463,133 ftba kerülne; az építési költségeket tehát— sőt azok­nak 32 év alatti törlesztését is — a 36,000 ft évenkénti vit­ár teljesen fedezné. Igaz, a Peters által bemutatott terv sokkal nagyobbszerű és 1,600,000, egész 2,000,000 ftba kerülne, de a szerződési javaslat szerint ezen terv egyszerre nem lépne életbe, hanem időnként, a szerint, a­mint egyes részei jövedelmesekké vál­nak és részenként építtettnék meg, úgy hogy an­nak,, teljes kiépítése több, talán sok évek után lenne csak eszközölve , de ugyanezen módon jár­hatna el a közönség is, ha maga épít, emelked­vén tudniillik idő szerint a közönség pénzereje, az építést is tovább terjeszthetné, és nem lehet belátni, miért engedményeztessék egy társulat­nak a terv kivitelére hosszú idő, és miért köve­­teltessék ellenkezőleg a közönségtől az, hogy egyszerre az idő szerinti szükségen túl terjedő nagyszerű művet állítsa elő, kivált miután az építésnek már kezdetén a csövek és gépek úgy idomu­tathattak, hogy a vízvezeték a szükséghez képest új csövek lerakása által terjeszked­­hessék. Az alulírott alválasztmány azon nézetben van, hogy a közönség jelenlegi szükségeinek a gróf Szapáry-féle terv bőven megfelel, és hogy leg­­czélszerűbb eljárás lenne, ha a vízvezeték építé­se ezen tervnek életbeléptetésével kezdetnék meg, és ezen alapon, időről időre, az emelkedő szükséghez képest, tovább terjesztetnék ki any­­nyival inkább, mivel többet a társulatoktól sem várhatni, melyek a vízvezetéknek nemcsak ki­­terjesztését, hanem megkezdését is — mint ez természetes és igazságos — a mű jövedelmezé­­sétől és a vállalatnak remélhető nyereményes voltától függeszték fel. És épen a társulatok ilynemű ajánlata által enyészik el egy, látszólag igen fontos ellenvetés, mely abból áll, hogy azon esetben, ha ily pro­gressiv építkezés terve fogadtatnék el, az épít­kezési költséghez ugyan minden városrész hozzá­járulna, de a vízvezeték jótékonyságaiban nem mind részesülne, mert a társulatok által kívánt évenkénti 36.000 ft szintén az egész közönség által fizettetnék, és mégis a társulatok az egész tervet nem létesítenék, hanem szintén csak foko­zatonként, a szerint tudniillik, valamint egy vagy más részébe a városnak, a vállalat után nyere­ményre lehetne számítani. Sőt miután a közönség előtt a kezelési költsé­geken felül a nyeremény nem jő, hanem csak alárendelt mellékes tekintet, azon esetben, ha a vízvezeték közköltségen épül, az egyes város­részek igényeit még nagyobb mértékben lehetne kielégíteni. De azon évenkénti 36.000 ft még nem tőke, hanem csak kamat, s legfeljebb ha a megálla­pítandó építkezési terv szerint valamely része fennmarad, csak törlesztési alap; a tökét magát kellene tehát előbb beszerezni, mielőtt a közön­ség elhatározhatná, hogy az építést saját költsé­gén eszközli; e tőkét pedig más, mint kölcsön útján, megszerezni nem lehet. E tekintetben meg kell vallani, hogy az alulírt bizottmány határozott ígéretekkel nem léphet a közönség elébe, és az természetes, mert mielőtt a közönség a kölcsön felvételét elhatározná, addig a pénzintézetek határozott ígéreteket nem is tehet­nek, azonban lehetetlen feltenni, hogy a mostani pénzviszonyok és egyéb kedvező körülmények között, midőn minden oldalról tetemes tőkék felhalmozásáról hallunk, melyek vállalatokat ke­resnek , nem volna lehetséges Pest városa kö­zönségének oly kölcsönt eszközölni, mely épen nem nagy, s melynek fedezésére a legroszabb esetben fekvő hypothekát is mutathat fel ha egyéb nem vétetik is figyelembe, mint azon 8000 hold fekvő birtok, mely külső telkekben a város tulajdona, s melynek értéke — jelenlegi jöve­delmeit tekintve — legalább 1.200.000 forintot megér. Ez pedig a választmány úgy hiszi, hogy a pesti pénzintézetek és a pesti vagyonosabb pol­gárok egyetértő közreműködése által, ezen köl­csön részletes és évről évre bizonyos összegig törlesztendő kötelezvényekre könnyen szerezhe­tő volna, mely törlesztés valószínűleg idővel, ha a vízvezeték a kezelési költségen felül csak valami részben mutat is felesleget, annyival könnyeb­ben lenne eszközölhető. Az alulírt albizottmány tehát azon 36.000 ft évi összegben, mely vállalkozó társulatoknak fizettetnék, véli azon alapot feltalálhatónak, mely tőkére fordítva, a vízvezeték építési költségeit fedezné — már magában is elég — ha t. i. nem egyszerre valami nagyszerű, hanem oly­an ter­veztetik, mely idővel, a szükséghez képest, bővít­hető ugyan, de csak a jelenlegi szükségnek fe­dezésére legyen szávaltva.

Next