Pesti Napló, 1867. október (18. évfolyam, 5234–5260. szám)
1867-10-26 / 5256. szám
248-5256. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. E lep szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Szombat, october 26.1867. 18. évi folyam. Ferencziek tere 7 szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők. PESTI NAPLÓ Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, helyben házhoz hordva. Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja* 17 hasábos petitsor egyszeri kijátszésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 nj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos petitsor 25 nj kr. Pest, Oct. 25. 1893. (Fk) Ha utolsó perczig azon hithez ragaszkodtunk , hogy a franczia császár nem fog még egyszer fegyveres kézzel beavatkozni a római ügyekbe, e hitnek, sok egyében kívül, még Ferencz József ő Felségének párisi útja is szolgált alapjául. Ugyanis nem tudtuk elképzelni, hogy ő Felsége kirándulást tehetne Párisba oly pillanatban, midőn Francziaország új hadjáratot indít, még pedig ezúttal nemcsak Róma mellett, hanem egyszersmind Olaszország ellen. Az interventió valószínűsége csakugyan el is tűnt , mindenkorra-e? — vagy pedig csak azon időre, mely alatt az osztrák császár és magyar király Párisban tartózkodik ? — az majd elválik. Egyelőre némileg feltűnő, hogy Olaszország azon állítólagos feltételek közül, miket Francziaország szabott volna, eddigelé egyet sem teljesített. Nem hallottuk, hogy az olasz sereg valahol összetűzött volna a felkelőkkel, sőt ellenkezőleg, azt mondják, hogy Garibaldi Caprers, szigetéről eltűnt, és maga, fogna most a felkelés élére állni. Azon manifestumot sem olvastuk még, melynek kibocsátására Victor Emanuel kötelezetett volna, s melyben páter peccavit mondván, nyiltan bevallaná a saját gyalázatát, t. i. hogy politikájának nem az olasz közvélemény, hanem Napoleon akarata szabja az irányt. Meglehet, hogy mindez csak halad, de el nem marad ; meglehet, hogy csak a Cialdini-minisztérium végképeni megalakulását akarta bevárni az olasz király, hogy aztán con amore sétálhasson a furca candinán át, saját hiveinek boszúságára és a republicánus párt mulatságára. Meglehet, hogy már most felfüggeszti az alkotmányt, és valami Pallavicini féle embert küldenek ki, hogy a gyilkos golyót röpíttesse a caprerai rémtének talán nemcsak lába hanem ezúttal szíve felé is. E golyó azonban, véleményünk szerint, ez egyszer nemcsak Garibaldit fogná megölni, hanem a savoyai dynastiát is, ma, holnap, holnapután — de bizo- I nyosan! Tudni való, hogy Victor Emanuel, személyes tulajdonaira nézve, épen nincs képesítve a »nagy uralkodók“ sorában helyet foglalni. De az olasz nép többsége mind az által is ragaszkodott hozzá oly szívvel, a milyennel a hadsereg a zászlóvivőt követi. E zászlóvivőnek személyisége közömbös, de ő tartja kezében azon jelvényt, mely alatt a had küzdeni megy és győzni remél, s azért feléje sietnek a vitézek, testükkel fedvén a zászlóst, bárki legyen az különben. De ha ez maga elég gyáva volna a lobogót elvenni magától, vagy hakarja reszket és nem bírja meg a drága terhet, akkor kiveszik kezéből a zászlót, azt pedig, aki vitte volt, magára hagyják — ő vele többé senki sem gondol. Victor Emanuel az olasz egység és alkotmányos szabadság zászlóvivője volt eddig, és e zászlót nem egyszer élete kockáztatásával is védte. Ez okból lelkesülten csoportosult körülötte az olasz nemzet, és a maga ellenségének nézte azt, aki királyát fenyegette. így van-e a dolog még most is ? — nem merünk már határozott igennel felelni, és nem akarnánk még határozott nemet mondani. Az olasz egység mellőzhetlen kívántmánya : Róma birtoklása. A nemzet nem kívánta királyától, illetőleg kormányától, hogy ez ügyet maga vegye kezébe, nem azt, hogy a bersaglieriket rendelje a Vatican falai elé, hanem csak azt, hogy a vörösingeseket ne tartóztassa fel odamenetelekben. Ha a franczia lapoknak igazuk van, Victor Emanuel és kormánya részéről még ezen passiv támogatás, ezen egyszerű laisser aller és laisser faire sem volna várható. A florenci cabinetépen ellenkezőleg, az egység tökéletesítésére irányult mozgalom erőszakos elnyomására kötelezte volna magát. Sőt még többet is! Az egységi mozgalom elnyomását kisérné egyszersmind az alkotmányos szabadság felfüggesztetése is. Tehát se nem egység, se nem szabadság , — tehát nyilvános elejtése azon zászlónak, melyet Victor Emanuel eddig erős karral viselt vala, — tehát nyilt ellentét az olasz nemzet kivánataival, — tehát kíméletlen szétszakítása azon köteléknek, mely eddigelé a nemzett királyához, az olasz egység és szabadság ármádiáját annak zászlójához csatolta! Ezt csakugyan látnunk kell, hogy hinnünk lehessen benne. Azon franczia fenyegetés, hogy a vörösnadrágosok egyszerre Civita Vecchiába, Genuába és Florencbe fognának berukkolni, nem elegendő arra , hogy ily valószínűtlen dolgot valószínűnek tartsunk, mert ebben a berukkolásban is csak akkor hinnénk, midőn ténynyé leendett — különben nem? Mindenféle betegséget tulajdonítottak má a franczia császárnak, de hogy megörült volna, nem hallottuk. Vagy igen is! Beszéltek erről is egy perczig a párisi börzén. A hír azonnal megcáfoltatott, kisült, hogy semmi tényleges alapja nincs, de azért még a puszta hir is jellemző marad. A tőzsde practicus emberei hallván, hogy Toulonban készületek tétetnek új római expeditióra, hallván azt is, miszerint ily expeditió csakugyan határozva jön : az ilyen vastag politikai hibának semmiféle más magyarázatát nem tudták találni, mint azt, hogy III. Napóleon megőrült, kijelentvén ezzel, hogy a fentebbihez hasonló lépést lehetetlennek tartanak, ha a császár esze helyén van. Pedig helyén van ! Ezt bizonyítja az expeditió felfüggesztetése. Ne higgyék Floreneben, hogy a franczia császár szívességet tett az olasz kormánynyal, midőn az expeditiótól — legalább egyelőre — elállott. Épen ellenkezőleg! Az olasz kormány tett szívességet Napóleonnal, midőn legalább az engedékenység látszata alatt lehetségessé tette a franczia császárné a tisztességes visszavonulást. Ezt szemmel kellene tartani az olasz kormány köreiben, és nem rettegni attól, ami semmi esetre nem fog történni, hogy t. i. a franczia császár maga alatt vágná a fát. Olaszországban egy második Castelfidardo tán szükséges leend, de második Aspromonte bűn volna, még pedig kettősen bűn, mert ez idő szerint — nincs rá szükség ! — A képviselőház I-sö osztálya holnap (oct. 26-án) szokott helyiségén ülést tart, melyre a tagok meghivatnak. Sajtószabadság. v. Vannak kérdések, melyekről elmélkedve, vagy eldöntésénél nem szabad, hogy sem egyeseket, sem a parlamentet pártérdekek vezessék. Nem azért, mivel alkotmányos országokban a többség változásnak vm alávetve, s és ezért az alkotmányosság lényegét sértené meg, ha az ezen cathegóriába tartozó kérdéseknél nem tartaná szem előtt, hogy talán holnap épen pártja érdekeire nézve káros azon intézmény, amit ma az ellenzék megszorítására hozott létre. Ezen kérdések közé számítom én a sajtó kérdését általában , (nemcsak a miénkről szólva) tekintsem azt akár a majoritás , akár a minoritás álláspontjáról. Ha a majoritás, erejének érzetében és bízva hosszú életében, érdekében állónak tartja a sajtót túlságosan megszorítani, vét a sajtószabadság áldásos institutiója , az alkotmányosság és saját maga ellen, mert ép úgy, mint a természetben, az államok életében sincs megállapodás, a megállás az állam életében egy jelentőségű a természetbeni mozdulatlansággal — ez pedig a halál. Az állam kell hogy folyton haladjon, fejlődjék, ez életfeltétele, és fejlődés közepette megtörténik vajmi gyakran, hogy a többség előbb-utóbb kisebbséggé válik, de azért szükséges — a legtöbb esetben r/lk. :izhetlen factor marad az állam érdekeinek fejlesztésére, de ily factor csak is ragy ó? akkor maradhat mint minorits, base.. ’ S a törvények korlátait nem lépve át, szabadon emelheti fel, mint kisebbség, ép úgy, mint emelte akkor, mikor a többséget képviselte. A sajtó túlszigorú fékezése által azonban közvetve a szállásszabadság is korlátozva van, mert a kimondott szó nem röpülhet ekkor szabadon tova, mint a gondolat. De lássuk az érem túl lapját. Átgondoltan cselekszik-e bármely, valóban alkotmányos ország parlamentjének kisebbsége akkor, midőn pártolása alá veszi a sajtó túlcsapongásait? Szerintem ezt egy, bármily parányi vagy, mint egyszer Kossuth mondta, törpe minoritásnak sem szabad tennie, mert ez esetben megsérti az alkotmányosságot, sérti a törvény szentségét, mi igen szomorú következményeket vonhat maga után — és e mellett ez által én úgy a maga jövő érdekei ellen cselekednék, mint tenné az a majoritás, mely a sajtót túlságosan megszorítaná. Miért? Minden parlamenti többségnek majoritásra kell törekednie, mivel különben tétele nincs indokolva, s indokolatlanul még mint minoritás sem állhat fenn. Szóval,ha majoritásra nem törekszik, kétségbe esett jövője felett, feladta önmagát. De ha már egyszer majoritásra törekszik azért, hogy érvényesítse elveit, kell arra is törekednie,hogy e czélját elérve, bírjon a fennállhatás garantiájával. Ezt azonban eljátszódja előre, ha a majoritásra juthatás kedvéért olyan fontos kérdésekben adott concessiók segélyével jut a többséghez, mely concessiók a majoritás megbukását idézték elő, mert hisz az új minoritás szintén többségre törekszik, ez az alkotmányos országokban „Eine alte Geschichte, Doch bleibt sie ewig neu.“ Ez eme törekvésében minden fegyvert fel fog használni az új többség ellen. Hogyan áll ez ellent, ha a féktelenkedésnek ajtót, kaput nyitott? Nem teheti, saját fegyverét fordítják ellene, s meg kell buknia, mielőtt a tért teljesen elfoglalhatta volna. És, kérdem: van e hatalmasabb eszköz a vélemény szabad nyilvánítására, eszméink terjesztése, népszerűsítésére, mint a szabad sajtó ? És ezért kell ennek rendezésénél higgadtan, kerülve a pártérdeket, eljárnunk. Kossuth — ismétlem — bölcsen cselekedett, mikor — tekintve 48 elején a felmerülhető, és utóbb fel is merült fellegeket — korlátokat szabott a sajtónak. A mostani minisztérium csak azt tette amit észszerűen és alkotmányos érzülete mellett tetetett, mikor ama sajtótörvényeket adoptálta. Észszerűleg, mert egy consolidálódás közben levő állam viszonyai nehezek, s kerülni kell mindent, mi ez állást még jobban nehezíthetné. Alkotmányosan, mert önhatalmúlag más, habár talán jobb sajtótörvényeket, a parlament hozzájárulta nélkül, nem hozhatott volna jogosan, és ha ezt tette volna, s a ház nem ellenzi ilyszerű eljárását, maga a ház is hibát követett volna el, bárminő szabadok lettek légyen is azok az új törvények, mert aetrogált törvényt elfogadni nem szabad — ez lenne aztán igazán az a lejtő, ahol, nem tudom, hol állanánk meg. És ha a kormány meg a ház által elfogadva, újra életbe léptettek ama törvények, addig, míg törvényhozási úton nem módosíttatnak, teljes érvényükben kell hogy tartassanak nemcsak a kormány, hanem a parlament által is. Ez azonban épen nem zárja ki revisiójukat. Egyes törvények is túlélik magukat, csak az alapelvek, az alaptörvények nem megingathatók A sajtószabadság elvét is sérthetetlennek kell hogy tartsa minden alkotmányos érzületű ember, de a sajtótörvényeket a kor kívánalmai szerint szükséges, hogy átalakítsa a törvényhozás. Mi azt hiszszük, hogy erre megjött nálunk is az idő, de a parlament kezdeményezése elébe vágni nem akarva, ez irányban csak egy pár megjegyzést vagyunk bátrak tenni, olyakat, melyek csakis a mi szerény egyéni nézeteinket tolmácsolják. Az eme czikkünk elején jelzett nézetek magukban foglalják azt, hogy amint egyrészt káros a sajtót túlcsapongani engedni, úgy másfelől az alkotmányosság elleni hiba, a törvény korlátai közötti működésében gátolni. Mi sajtótörvényeinkben, melyeket a múltra és a jelenig a situatiónak megfelelőknek nyilvánítottunk, a jövőre nézve mindkét baj csiráját feltaláljuk. Ezeket szeretnők orvosolva látni. Tudjuk az angol történetből, hogy az ottani sajtó szabad fejlődésére semmi nem hatott oly károsan, mint a sajtóbélyegnek Anna királynő általi 4 pennira való felemeltetése. A bélyeg nálunk is nagy mérvben hat az időszaki sajtó terjedésére gátolólag, s ha már financiális állásunk nem engedi teljes eltöröltetését, legalább alábbszállítása volna óhajtandó. Terjedését nagy mérvben elősegítené a postadíj mérsékése is, mi az államkincstárra nézve káros nem vona, mivel akkor jóval olcsóbbak ezen a lapok, nagyobb elterjedésre lehetne számítani, s így valószínűleg az az eset állana be a lapok postadíjának leszállítása által, ami Angliában a levelek szállításáért járó postadíj leszállításánál mutatkozott, hogy t. i. a jövedelem nagyobb lett. Azonban a minő hajlandók vagyunk — szerény egyéni nézetünk szerint — irányban a sajtó könnyítése mellett plaidirozni, meg kell valllnunk, hogy szükségesnek tartjuk parlamentünk érdekében is egy megszorító törvény hozatalát. Sajtótörvényünk 10-ik kikezdése így szól : „Ki a törvény által alkotott valamely hatóságot vagy testületet rágalmakkal illet, két évig terjedhető fogsággal és 1000 forintig emelkedhető bírsággal büntetetik.“ Ez az egyetlen kikezdés, mely a parlamentet rágalmazó író, vagy az azt kiadó szerkesztő ellen felhozható. Megvallom, ez engemet nem elégít ki. Én a parlament souverain jogát fenntartva látni akarom, és ezért óhajtanám, hogy egy oly törvény hozassék, mely ezt határozottan körülírja. De mi történjék akkor, ha a parlament többségét egy parlamenti tag sérti ? Angliában ez esetben maga a parlament bünteti meg az illetőt. Ez ellenkeznék a 48-ks törvények democratikus szellemével, sőt ellenkeznék a sajtó utjáni nyilatkoztatás eszméjével is, mert hisz akkor a többség mindig elítélhetné az ellene szólót, s így a sajtó utjáni eszmecsere is gátolva volna; de viszont az sem engedhető meg, hogy az immunitás köpenyébe burkolt képviselő — e jogát igen messze kiterjesztve — a többség, tehát az ország közvéleménye ellen con amore felhasználhassa törvénytelen uton is; az én nézetem szerint tehát azon képviselő, ki egyszersmind politikai lap szerkesztője, vagy vezérczikk írója, veszítse el a sajtóhatósággal szemben immunitási jogát, s ha sajtó vétséget követ el, ítéljen felette a Jury. Ezt elfogultsággal vádolni nem lehet, a parlamenti souverainitas is meg van óva ez által, s a pártok érdekei sincsenek sértve. Ezek azok a főbb momentumok, melyeket sajtótörvényeink revisiójánál felemlíteni szükségesnek tartottam, tartózkodva minden pártnézettől. LÁZÁR KÁLMÁN: záratott és alkotmányos függetlenségünknek határozott védelmezéseért szenvedett, és mégis hazánk e két érdemes fiának Cs. ur azt meri szemére vetni, hogy ők a magyar önállóság és nemzeti jogaink érvényesítése ellen vezérkedtek !!! Cs. ur 48 előtt és 49 után isvalóban hasonló volt az általa idézett elhunyt képviselőhöz, s nagyon szükséges, miként most, midőn köztünk feltámadott, jobban tekintsen körül, hogy megértse mindazt, mit szemeivel lát, akkor talán nem fog írni annyi badarságot és méltatlanságot. 7. Pest, 1867. oct. 25. Esetleg tegnap este későn került a „Hon“ kezeimhez, így csak ma nyújthatom Csernátony urnak a kívánt bővebb magyarázatot, és pedig annál könnyebben, mert „ap rós á g ok“ rovata alatt irt néhány sorai teljesen igazolják általa subsummált állításomat, mely szerint „Csernátony urnak is körül kellene egy kissé tekinteni, hogy megértse, a mit szemeivel lát.“ Ha Csernátony 48 előtt és 49 után köztünk élt volna, vagy legalább figyelemmel kisérte volna a távolból hazájának legszomorúbb viszonyok közti mozzanatit, úgy tudnia kellene, miként S o m s b ic h szóllalt fel legelőször, és pedig már 1849-ben, mikor még szóllami veszélylyel járt, az újból alakult Wojwodina kiszakítsa ellen, a miért is az akkoriban teljhatalommal önkénykedő Haynau tábornok által ad audiendum verbum idéztetett. Később 1850-ben Bécs melletti Baadenbe vonult, hol ostromállapot nem lévén, ott irta meg Magyarország és királyának legitim jogait fejtegetőjeles munkáját, melyben Magyarország függetlenségét erélyesen vitatta és követelte, s ez által az annyira elcsüggedt keblekben uj reményt élesztett. — Azután a bécsi lapokban folyvást polemizált ezen függetlenség mellett, — de az úgynevezett megerősített reichsrathba be nem lépett, sem 1861-ben hivatalt nem vállalt. Továbbá ismernie kellene neki Somsichnak az 1861 -ki országgyűlésen tartott jeles beszédét, mely akkoriban egy baloldali képviselőnek hosszadalmasan untató előadása által egészen kifárasztott házat, a már délután 2 óráig tartott ülés végén újra felvillanyozta, amelyben a régi conservatív pártnak 48 előtti állását, s annak az újabb viszonyok közti kötelességeit oly tisztán kifejtette, hogy a közös egyetértésre törekvő hazafias szándékát csak részakarat vagy tudatlanság magyarázhatták félre. Igen, ha Cs. úr köztünk élt volna, vagy nem lett volna mással inkább, mint hazájának sorsa feletti tűnődéssel elfoglalva, úgy bizonyára tudta volna is mindezt, és még azt is, hogy Zsedényi Eduard a vallás szabadságáért börtönbe Pest, october 20. (B) Ha Magyarországnak jelen helyzetére egy figyelmes tekintetet vetünk, s azt a közelmúlt idők folyamával egybehasonlítjuk, lehetetlen azon meggyőződésre nem jutnunk, hogy nemzetünk és a trón jövője a törvényeknek mindkét oldalról a szoros megtartásával azonos; azaz, a végrehajtó hatalom kezelőitől jövő támadás a nép alkotmányos jogai irányában , visszahat a trón törvényszerű jogainak szilárdságára; és viszont a nemzetnek a trón jogait alkotmányunk keretén túl történő megtámadása, egyszersmind magát alkotmányunkat és nemzeti tételünket is kockáztatná; mert a magyar alkotmány alapja — mely egyszersmind a magyar nemzet nemzeti lételének alapja — törvényes királyunknak , ki egyszersmind ausztriai császár is, uralkodási jogával azonos; mert a constitutionalis monarchiák természete kölcsönös szövetkezés uralkodó és nép között, ott, hol mint nálunk, alkotmányos monarchiák vannak ; nálunk is az, csakhogy itt nem egyedül uralkodó és nép közötti szövetség, hanem a magyar királylyal kötött szövetség, ki egyszersmind most már alkotmányos ausztriai császár is; szövetsége az elszigetelten és külön álló magyar nemzetnek azon nemzetekkel is, melyek a magyar királynak, mint ausztriai császárnak azon országaiban laknak, melyek felett, mint olyan, uralkodik. A constitutionalis monarchiák természete az uralkodó és nép közötti kölcsönös szövetkezés, azaz meghatározása annak, a népnek minő jogai megtartása mellett van az uralkodó annak élére állítva, és viszont a nép minő jogokat ad annak, kit, mint fejedelmét, akar tisztelni. A nemzetközi szövetkezésnek pedig természetes feltétele az, hogy a kölcsönös érdekeknek megfelelőleg oly kötések alkottassanak, melyek mindkét félre nézve annyiban is előnyösek legyenek, hogy egymásnak"kölcsönös támaszai legyenek, anélkül, hogy az egyik a másik érdekei fejlődésének útjában állana. Az így alakult szövetkezések aztán tartósak, és mindkét fél érdekeire nézve előnyösek szoktak lenni. Ily szövetkezés volt az is, mely a pragm. sanctio kötése alkalmával hazánk között és ő Felsége, az ausztriai császár között köttetett ; s minthogy azon időben az ausztriai császár a nem-magyar koronához tartozó országaiban korlátlan uralkodó volt, s mint ilyen, népe nevében is megkötő azon szerződést, mely a jelen körülmények között a népek kölcsönös alkotmányosságán alapul. Hogy e szövetkezés természetszerű, és mindkét fél érdekeit képviselte, bizonyítja az, hogy bármelyik fél támadta is meg a másik jogait, a kötést felbontani igyekvő félnek issza kellett a kötés megtartásának útjára térni, mert a szövetség gyengítése által saját erejéből veszített. S nemcsak nálunk van ez igy, hanem mindenütt igy volt, hol constitutionális monarchiák vannak. Ha a hatalom kezelői az uralkodó jogait törvénytelenül kezelik, azt túlterjeszteni óhajtják, a tusa a jogaira támaszkodó néppel szemben előáll, akkor megeshetik, hogy a vége trónváltozás; vagy pedig feladva a túlterjeszkedési vágyat, a nép törvényes és alkotmányos jogainak elismerése által az alkotmányra támaszkodva, saját jogait fenntartja. Ha a nép támadja meg azon trón jogát, mely saját jogait tiszteletben tartja, elveszti azon biztos alapot, mely a nemzeti ■ erőnek és egyetértésnek összpontosítója, és pártra szakad, lehet, hogy a párttusában, a forradalmi mozgalmak következtében, a támadó fél felülkerül, de a győzelmet kényuralomnak kell inaugurálnia, és saját faja egy részének elnyomása által öni magát gyengíti. Nem a nemzet alkotmányos szabadsága üli tehát a diadalt, hana nem igen a kényuralom, mely bárhonnan jön, a lesújtottra nézve egyaránt keserű. Az a meggyőződésem ezekből kifolyó.