Pesti Napló, 1867. december (18. évfolyam, 5286–5305. szám)
1867-12-07 / 5287. szám
283-5267. Szombat, december 7. SS évi folyam Szerkesztési iroda: ferencziek tera 7. szám. 1. emelet. A lap szellemi részit ifi.tű minden közlemény a szerkvízfőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. 6. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. 6. Hirdetmények díjai7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 nj kr. Nyílt-tér: 6 hasábos petit sor 26 nj kr. Pest, dec. 0. 1867. (jvóta és államadósság a Lajthán túl. Mióta a közéletben és forgalomban mérleget használnak, még nem találtatott fel az az egyéni két súly, melynek nyomása alatt a nyelv mozdulatlan függélyes állása a teljes egyensúlyt hirdette volna : az igazságos súlyegyént inkább abból ismerjük meg, ha a mérlegmutató jobbrabalra oscillál, s a két súly váltakozó nyomása alatt majd az egyik, majd a másik felé parányi túlsúlyt mutatva, inkább keresi, mintsem feltalálja az ideális középpontot. Ezen empiricus igazság jutott eszünkbe, midőn azt a két jelentést olvastuk, melyet a birodalmi tanács képviselőházának bizottsága a pénzügyi kiegyezés ügyében a plénum elé terjesztett. Két jelentés fekszik a birodalmi tanács előtt, mert a bizottság többségre és kisebbségre szakadván, mindegyik külön javaslatot készített, s míg a többség nevében Kaiserfeld és Brestel hasonló módon mint a magyar képviselőház osztályainak többsége, a küldöttségi compromissumot elfogadásra ajánlják , addig Skene úr hat tárcával, a centralismus hét svábjaként — mint egy bécsi levél mondja — ellene nyilatkozik, s különösen az államadósságokra vonatkozó egyezmény miatt iszonyató Cassandrakiáltásokban tör ki, melyeknek viszhangja harmonice találkozik Ghiczy és Tisza képviselők panaszaival, kik a túlterhelést a magunk részén vélik láthatni. Midőn e két tüneményt egybevetjük, szem előtt tartva a mérlegelés könnyű de csalhatlan theóriáját, ez a dilemma áll előttünk: Skene és Ghiczy közt vagy csak az egyiknek van igaza, vagy egyiknek sem. Arról, hogy mennyiben van igaza a magyar baloldal kitartó vezérének : épen most foly a szabályos, avatott erővita, melybe szükségtelen avatkoznánk. Foglalkozzunk tehát a Lajthán túli bizottság jelentéseivel, melyek kétségkívül még élénkebb küzdelemre fognak alkalmat adni az osztrák parlamentben, mint amely most folytattatik a mi országházunkban. A birodalmi tanács bizottmányának többsége mindenekelőtt azt találja, hogy a hozandó törvények, melyeknek elfogadását a háznak ajánlja, „anyagi tekintetben nagy áldozatokkal terhelik a birodalom innenső felét“ (azaz Cílajthániát), de abban, hogy e törvények elfogadásával a Magyarországhoz való viszony tökéletesen rendeztetik, s a módosított alkotmány életbe lépésének, minden alkotmányos közeg szabályszerű működésének, valamint a szigorúan alkotmányos ügykezelésnek azontúl semmi sem fogja útját állani, abban fekszik e törvények magas fontosságú jelentése és a hozandó nagy áldozatok compensatiója. A quotát illetőleg azon hozzátétellel ajánlja a bizottsági többség az egyezmény elfogadását, hogy az abban megállapított arány mindegyik fél adóképességének lehetőleg megfelelőnek mondható. Az államadóssági járulék tekintetében a birodalmi tanács küldöttsége részéről felhozott érvekre hivatkozik a bizottság, de midőn az egyezmény ezen részét is elfogadásra ajánlja : „kötelességének érzi, kimondani, hogy ezen elfogadásból az innenső országok oly túlterhelése fog következni, hogy csak a leggyorsabb intézkedés által lehetene elkerülni a legszomorúbb következményeket. Mert ■ egyezmény szerint Magyarország évi járuléka 70 millióval kevesebbet teend, mint azon esetben, ha az államadósság kamatai is az adóképesség aránya szerint osztatnának fel, mint az a quota megállapításánál történt. Ezenfelül az államkötvények beváltására és az amortisatióra Magyarország csak 1 millió forintot és 150.000 ezüst forintot fizet, pedig az egyezmény többi pontjainál szem előtt tartott arány szerint ebből 30 millió esnék a magyar korona országaira.“ Ilyen és hasonló felsóhajtások közt ajánlja a bizottság többsége az egyezmények elfogadását. Másképen beszél Skene úr. Szerinte az ajánlott törvénynek egyetlenegy, t. i. második paragraphusa, a következő monstruositásokat hordja méhében : 1. Az unificatio eszméjének kimondása által az innenső országok oly túlterheltetése, melynek nagyságáról, mint neki látszik, a birodalmi tanács még sejtelemmel sem bir. 2. Magyarország beavatkozási jogát az államadósság rendezésébe, holott ezen állam az államadósság elismerését kereken megtagadta. 3. A magyar járulék levonása után fennmaradó államadóssági kamat teljes elvállalásának hallgatag elismerését. 4. Oly kötelezettségek elvállalását más állam (Magyarország) irányában (?), melyeknek teljesítése a lehetlenségek országába tartozik. „Magyarország— így folytatja — az önálló állam egyszerű hatalomszavával határozta meg a maga évi járulékát, s ez eljárás nem egyéb, mint egyenes visszautasítása azon idényeknek, melyeket az állam hitelezői Magyarország, mint a volt államegység egyik része irányában formálhattak.“ Ami az államadósságok unificatióját illeti, Skener Spitzer bécsi professorral kiszámíttatta , hogy az ilyen operatió folytán 20 év múlva 1366 millióval fogna növekedni a Lajthán túli országok deficitje , csakhogy e számítás alapjául ő most is oly kölcsönök megkötését veszi fel, melyek 57-nyi árfolyammal bocsáttatnának forgalomba. E számítás után Skene úr egy gyöngéd fordulattal áttér a deficit megszüntetésének másik eszközére, az adófelemelésre, s miután kimutatta, hogy a Lajthán túl minden fejre 16 ft 93 kr, Magyarországnak minden lakosára pedig 8 ft 20 kr évi adó esik , innen deducálja, hogy az adót a Lajthán túl épen nem lehet felemelni, a hozzáteszi, hogy,,az egységes állam erőteljes kifejlődés által talán ura lehetett volna a kedvezőtlen helyzetnek , de a dualismus nem képes erre, legkevésbé pedig Gislajihánia egyedül.“ ami magyarra fordítva annyit tesz, hogy a centralisatió útján meg lehetett volna kísérteni Magyarország lakosainak adóját megkétszerezni , míg most csak a magunk rovására csinálhatunk adósságokat, s csak a magunk adóját szállíthatjuk fel. Skene úr végül a következő conclusiót húzza ki előzményeiből : „Magyarország visszautasítja az államadósság terhének oly részét, mely a 30%-os quota-aránynak megfelelne. Ezen visszautasítás, valamint azon előnyök által, melyeket Magyarország a közös terhek, nyugdíjak, központi igazgatás és vám felosztásánál biztosított , megkísértetett az, hogy az egész állandó deficit a birodalom innenső felére gördíttessék. Az államegység romjaiból Magyarország megkímélt adóképességgel és szűzies hitellel szálljon elő, a birodalmi tanácsban képviselt országok pedig tbl-terheltetéssel és fizetésképtelenséggel.“ Az egyezkedési pártnak állása túl a Lajthán, amint látjuk, egészen megfelel azon állásnak, melyet itt a mi pártunk foglal. Érzi az elvállalt terhek súlyát, de minda mellett előnyösnek vallja az egyezkedést. A balközép a „centralismus hét svábjával“ áll egy vonalon. Végre még a bécsi képviseletet is bele keveri, s rémít bennünket a central parlamenttel. úgy hiszem, azt akarja mondani, hogy ha most kisegítjük Ausztriát zavarából, s 10 év múlva, ha a szerződésnek vége, megerősödik, halomra dönti a mostani kiegyezést, s diktálni fog, hogy „Be veletek a tágabb reicherabbs.“ Csak az a baj, hogy arra minket meg Ausztria segít ki a zavarból, addig mindig mi 30°0-et fizetünk, Ausztria pedig 70-et, s minden bizonynyal inkább azon helyzetben leszünk akkor, hogy azt mondhassuk „eb megy,“ mint voltunk 1861-ben, midőn a „12 évi szenvedés“ alatt nem igen tudtuk, mennyi quotát vettek meg rajtunk. Hanem az egész nem kedélyeskedésen, sem animositáson nem fordul meg, csak egy jó kis adag sensibilitáson. Midőn Andrássy Gyula gr. azt mondta, hogy Ghiczy K. indítványából illegalitást is lehetne kimagyarázni, azt felelte Tisza Kálmán, hogy e czélzásra nem jajdul fel, mert ezt az teszi, a ki találva érzi magát. Ugyan kérdezze meg őt Jókai Mór, várjon a Bethlen gróf által a népszerűségvadászatról czélzás nélkül ejtett szavakra azért jajdult-e fel, mert szintén nem érezte magát találva? Jókai így végzi czikkét: „Tiz esztendő múlva?--------Ki nevet itt?“ Kicsoda? Az egész világon kívül még Csernátony, hanem ő is csak szeretve tisztelt principálisa apróságain. y. y. —x „Carmina miserabilia.“ (Szerző és szerzi Jókai Mór.) A ragály csak oly ragadós, mint az ásítás. Az első Csernátonyról ragadt Jókaira, a második Csernátony olvasó közönségéről ragadoz Jókaiéra. T. i. változatosság kedvéért a „Hon“ apróságait néhány nap óta Csernátony helyett Jókai aprítja. Tegnapelőtt az „fáj“-t neki, hogy a többség humorizál és kedélyeskedik a quota száraz kérdésénél, hanem elfeledte megnézni, hogy Tisza Kálmán első beszédében épen annyi a „derültség,“ mint a többi — jobb és baloldalt összevéve — valamennyiében. Amit ő maga Jókai nevezett Tisza schlagereinek, azt számon sem kérjük tőle. Vádolja a kedélyesség mellett animositással a többséget. Uramfia! Egyetlen vihart láttunk a héten, amiatt is Tisza mentegette magát. Tiz-tiz sorokban próbálgatja illustrálni a többség egyik-másik érvét. Igaz, hogy az illustratió nem czáfolat , de van neki visszája, s tessék Jókainak megnézni sorainak e visszáját s rémülve fogja látni, hogy a minek színén illustrálta a jobb oldalt, annak hátsó felén carriqueiozta saját pártját. Cseh protectio. Az a sanyarú korszak, melyet némi joggal „A csehek Magyarországban“ czim alatt lehetne dicsőíteni, önkénytelenül jut eszünkbe, midőn a „Politikáét „Die Slaven in Ungarn“ czimű czikkében feljajdulni halljuk szlávjaink sorsa miatt, midőn egy második Hero gyanánt oda áll a Lajtha túlsó partjára, és siratja a magyarországi Leandert, mondván, hogy „őt magyarországi tót fajrokominak viszonyai nagyon nagyon érdeklik, sőt közelről illetik!“ Nagyon bölcsen teszi a „Politik,“ hogy siralmait németül zengi el. Az említett időszakból ugyanis, midőn a cseh testvérek közül sokan a magyarországi szlávokkal hivatalos érintkezésbe jöttek, jól emlékezünk, miként a tót községekben azzal akarták megmutatni testvéri hajlamukat, hogy az adóhivatalokra, a birói helyiségekre s az utczák szegleteire cseh feliratokat rakogattak, sőt a hivatalos iratokat is csehül adták ki a tót feleknek. Ámde a becsületes magyar tótok, kiknek nemzetiségi igényeik akkor sem, most sem mentek túl saját nyelvük műveltetésén, kijelentette, hogy ezt az új nyelvet nem értik, s kérik, hagyjanak fel annak használatával. A fajrokonság e szerint: „ist nicht weit her.“ De ha már oly nagyon érzékeny a „Politik“ keble a fajrokonság ügyében, ugyan, kérdjük : miért nem tanúsítja e szép sympathiákat azok iránt, kiknek végtelen szenvedései már az egész műveit Európa rokonszenvét bírják, kik a rokonság lépcsőjén bizonyára közelebb állnak a csehekhez, s kik mellett nemcsak a nemzetiség, de az államiság szent joga is évtizedek óta hiába tanúskodik ? — értjük a lengyeleket. — Mi szép tárgya volna ez a fajrokonsági sympathiának, melyben a csehek műveltségre törő népe az angollal, francziával, magyarral, némettel, olaszszal, szóval: minden műveit nemzettel egy sorban állana, sem volna kitéve azon rut gyanúnak, hogy Európa egyetlen rabtartójának, az orosz absolutismusnak szégyenteljes szolgálatában áll! Ha a lengyelek szenvedéseiről zengené a „Politik“ szomorú regéit, valóban a költői szépség érdekében még gyöngítenie, lepleznie kellene a rikító valót: mig most, midőn a magyarországi szlávok siralmait énekli, substratum hiányában a képzeletnek kelle megeresztenie fékét, s a 6000 palaczk moszkvai pezsgőd által hevített agyából költeni egyre a rémalakokat. Valóban, elég lesz e rémkiáltásokat a „Politik“ból egyszerűen hasábjainkba átvenni, hogy azonnal semmivé halványuljanak. ..y " „E (magyar) királyság nem magyar lakosainak helyzete — zengi a „Politik“ — igazán megközelíti a helóták állapotát.“ Csak megközelíti. A szép mérséklet a „Politik“ részéről. „Nem magyarokat csak oly csekély számban bocsátanak be a képviselőházba hogy beszélni sem érdemes róla.“ No, ha ez így van, akkor csakugyan nem lehet oka más, mint a képviselőház nagyszakállú portása; a választótörvényben legalább nem tudunk czikket, mely a választás akár activ, akár passiv képességét a,nem magyar ajkú polgárok bizonyos számára szorítaná. Ami pedig a választótörvény szellemét és alapirányát illeti, higgye meg a „Politik,“ hogy ha valóban elnyomás lett volna szándéka a nemzetnek, találhatott volna a most divó censusnál valamivel magasabbat is, melynek alapján a nemzetiségek befolyása a törvényhozásra kisebbre lett volna szorítható, míg a jelen census minden érdeknek kellő képviseltetést és befolyást biztosít. „Minden kormányhivatalt és méltóságot egyedül magyarok foglalnak.“ Ez egyszerűen nem igaz. A többi pedig, amit mond, általános siralom, poétái czifraság. Hiszszük, és szeretjük hinni, hogy amit szláv polgártársaink a nemzettől igényelnek, sokkal fontosabb és komolyabb azoknál, miket fogadatlan ügyvédük nevükben felhoz. Nem magyar ajkú testvéreink kívánják és kivánhatják, hogy a magyar alkotmány és szabadság keretén belől, mely őket is, mint e haza minden polgárait az absolutismus ellen védelmezi, maradjon elég török saját nyelvök gyakorlatára, művelődésük kifejtésére. Ezek iránt megnyugtatja őket a nemzet ismételt ünnepélyes ígérete, meg a képviselőház bizottsága által elkészített javaslat, meg végre a magyar sajtó, mint a közvélemény fontos tényezőjének egyhangúlag tapintatos nyilatkozása, melyben csak az idiosyncratia fedezhetné fel azt a frivolitást, melyet a „Politik“ emleget. Jobban ismerjük mi szlávjaink igényeit, s bocsássa meg nekünk a „Politik,“ hogy a nem-magyar ajkú magyar polgárok óhajait inkább saját szájukból akarjuk megtudni, mert félünk, hogy akik a „Politik“ és „Zukunft“ hasábjaiban felszólalnak, azok csak olyan Zukunft politikusok, kik szintoly kevéssé értik a mi becsületes tótjaink kívánságait, mint ezek annak idején a cseh feliratokat. S végre is nemcsak a nyelvben rejlik az elválasztó vonal a „Politik“ szlávjai és a mieink között, mélyebben kell azt keresnünk. A mi tótjaink századokig éltek a magyar alkotmány pajzsa alatt, működtek a megyei önkormányzat terén, bírják a politikai nemzet függetlenségének mindenkor érvényesített büszke öntudatát. Midőn pedig ezek felé kezéig a „Politik“ ismeretes rokonszenveivel, nekik bizonyosan eszükbe jut a német közmondás: „Sage mir, mit wem du umgehst, und ich sage dir, wer du bist!“ A „Politik“ társai és szövetségesei pedig a feudalismus, a concordatum, az absolutismus, mind a három olyan, ami legalább a magyarországi szlávok előtt ez ideig nem nagyon kedves dolog. Tanácsoljuk tehát a „Politikának, hogy maradjon a maga határai közt; tanácsoljuk nem a magunk, hanem az ő saját érdekében. Gondolja meg csak a helyzetet, amelybe jut, midőn ő, ki mindig a históriai állam jog bástyái közt áll, most a nemzetiségi eszme mezején folytat guerila- harczot. Államjogi egyéniség — nemzetiségi összetartozás: két ellenkező eszme, mely egymást semmisíti meg, mint tűz és víz. Tanácsoljuk a „Politikának, hogy válaszsza az egyiket, s ne kapkodjon egyszerre mindkettő után. Mit mondana a „Politik,“ ha addig, míg ő a faj rokoni eszmék alapján minálunk keres magának dolgot, a nagy német nemzetiség, mely a cseh királyság nagyobb részét elfoglalva tartja, ugyanez alapon megsemmisítené a cseh nemzet „államjogi individualitását?“ Maradjon tehát otthon a „Politik,“ mi majd csak eligazodunk valahogy—x. f vÓ£ — a középkornak jó is lehetett. Mai napság azonban, midőn az emberek a középkori gondolkozástól szabadulni készülnek, azt akarják, hogy más szellemben kormányoztassanak. E két törvény egymás mellett meg nem férhet, mert legbensőbb természetében ellentétes. Az emberek érzik ezt, s egész határozottsággal mondják, ezen anomáliának véget kell vetni.“ E szavak, amily igazak is, mégsem bírnának oly nagy fontossággal, hogy különösen hirdessük. Fontosságot s igen nagy jelentőséget nyertek az által, hogy a bécsi kormány hivatalos lapjának esti kiadása, a „ Wiener Abendpost“ e szavakat reproducálván, magáévá teszi, s ebből következtetni lehet azon állásra, melyet a bécsi kormány a concordatum kérdésében elfoglalt. Crivellire, mint ismét újabban írják, nem fogják a concordatum kérdésit bízni, s mert legújabban azon nézet merült fel, nem volna-e jobb ez ügyben külön követet küldeni Rómába. Az „Idők Tanúja,aki egy ellenünk folytatott polémiában kinyilatkoztatta, hogy maga sem bolygatja a concordatumot (hihetőleg az „L*.“t sem igeq bolyga t* a concordatum), kárörvend ve terjeszti érdemes elvtársa, a „Volksfreund“ nyomán, hogy „mikép jönnek létre a concordatum-ellenes petitiók.“ Olvasóink bőven értesültek arról, hogy miként jönnek létre a concordatum melletti petitiók, miként figuráinak az asszonyok férfiakul a concordatum érdekében stb., nem szükség, hogy ezeket újra felmelegítsük, csak figyel , sietni akarjuk a közönséget arra, hogy az „I. T.“ ments Isten, hogy bolygassa a concordatum kérdését. Az uj „Presserek a Kárpátok alján kelt levele főpapjainkat leczkézteti meg. Vádolja őket, hogy a fa miatt nem látják az erdőt, a Róma szorultsága miatt megfeledkeznek e rájuk bízott megyékről. Elsorolja levelező, hogy a szláv vidékeken számos plébános terjeszti az orosz sympatinákat, mintha csak püspöke Moszkvából vagy Szent-Pétervárból küldené neki pásztorleveleit. Bécsi dolgok. A „Horning Herald“-nak Bécsböl a concorda tumra nézve a következőket írják : „A merész mód, melyen az osztrák lakosság a concordatum ellen tiltakozik, tökéletesen jogosuit. Hisz nem teremtett-e az országban az államhatalom mellett egy másik, független, az elsőtől határozottan eltérő, s következményeiben káros hatalmat? Ez tiltja, amit a másik megenged; bűnösnek ítéli azt, amit a másik jónak és üdvösnek mond. A concordatum barátainak zászlója a canon-jog, azon törvény, mely — a középkorban teremtett Országgyűlési tudósítás. A képviselőhöz dec. 6 -án tartott ülése. Elnök: Szentiványi Károly ; jegyző: Horváth Lajos ; a szólni kívánókat jegyzik: Radich Ákos és Csengery Antal. A tegnapi ülés jegyzőkönyve hitelesíttetvén, elnök az időközben érkezett irományokat mutatja be. A napirend első pontját igazolási tárgy képezvén, Lázár Dénes előadó olvassa az állandó igazolási bizottmány jelentését, melynek alapján és értelmében Freiseisen Gyula Beregh megye Munkács, és ifj. Sz. Zichy József Pozsony megye Szempcz kerületek képviselői a végleg igazolt képviselők közé vetettek be. Perczel Mór, T. ház ! Én és képviselő bajnok társaim, kik f. hó 3 án interpellációt intéztünk a miniszterelnök úrhoz, úgy is, mint honvédelmi miniszterhez, a honvédelmi rendszer átalakítása és megállapítása tekintetéből kötelességünknek tartjuk, nyilatkozni a válaszra nézve, melyet miniszterelnök úr f. hó , én ezen interpellációnkra nézve adni méltóztatott. Bár nem érezhetjük magunkat teljesen kielégítve miniszter úr válasza által, s így fenntartjuk magunknak a szabadságot, ezen fontos ügynek illő alkalommal és a körülmények szerinti további előmozdítására, mégis tekintetbe véve és méltányolva a honvédelmi rendszer átalakításának és megállapításának fényes természetét, valamint az azzal járó nehézségeket, nem tartózkodunk kijelenteni, hogy megnyugtatást merítettünk miniszterelnök úr azon határozott igényéből, mely szerint még ezen ülésszak alatt tör-vényjavaslatot terjesztene az országgyűlés elé. (Helyeslés.) Makray László képv. kijelenti,hogy honvéd képviselőtársainak ezen véleményéhez ő is hozzájárul. / Dobránszky Adolf az orosz nemzetiségbeliektől felkéretve, ezekne egy kérvényét nyújtja be, kéri a Szót annak pártolására. A nemzetiségi bizottmányhoz tétetik át. / Lónyay Menyhért pénzügyminiszter. T. ház! Azon határidő, a medg az adók meg vannak szavazva, nemsokára jár, lejár pedig ezen év végével, de egyébirán is úgy az egyenes, mint a közvetett adók.* behozandó újabb intézkedések és a pénz-feelyzernek minden tekintetbeni fontolóra véte* , a törvényhozás elé Hozatala megkívánják hogy minél előbb méltóztassanak az iránt inté®edni, hogy az általam a múlt napokban 15 tagból álló pénzügyi bizottság megválasztása iránt beadott indítvány, miután az már kinyomatodás a t. ház tagjai közt kiosztatott, minél előbb napirendre tűzessék. (Felkiáltások : hónap.) Ezen kvánatot a ház teljesen indokoltnak tiltván, a pénzügyi bizottság alakításáról szóló indítvány tárgyalását a holnapi más napirendjébe vétetni határra. Lzsivay Menyhért. A házszabályok 29 ik stausza értelmében felkérem a t. házat, hogy ez államadósságokról előterjesztett törvényjaslat tárgyalás alá vétele előtt zárt ülést mélóztassanak elrendelni.