Pesti Napló, 1867. december (18. évfolyam, 5286–5305. szám)

1867-12-07 / 5287. szám

283-5267. Szombat, december 7. SS évi folyam­ Szerkesztési iroda: f­erencziek tera 7. szám. 1. emelet. A lap szellemi részit ifi.­tű minden közlemény a szerkvízfőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. A lap anyagi részét­ illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok, hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­tézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. 6. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. 6. Hirdetmények díjai­­7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 nj kr. Nyílt-tér: 6 hasábos petit sor 26 nj kr. Pest, dec. 0. 1867. (jvóta és államadósság a Lajth­án túl. Mióta a közéletben és forgalomban mér­leget használnak, még nem találtatott fel az az egyéni­ két súly, melynek nyomása alatt a nyelv mozdulatlan függélyes állá­sa a teljes egyensúlyt hirdette volna : az igazságos súlyegyént inkább abból is­merjük meg, ha a mérlegmutató jobbra­­balra oscillál, s a két súly váltakozó nyo­mása alatt majd az egyik, majd a másik felé parányi túlsúlyt mutatva, inkább ke­resi, mintsem feltalálja az ideális közép­pontot. Ezen empiricus igazság jutott eszünkbe, midőn azt a két jelentést olvastuk, melyet a birodalmi tanács képviselőházának bizott­sága a pénzügyi kiegyezés ügyében a plé­­num elé terjesztett. Két jelentés fekszik a birodalmi tanács előtt, mert a bizottság többségre és kisebbségre szakadván, mind­egyik külön javaslatot készített, s míg a többség nevében Kaiserfeld és Brestel hasonló módon mint a magyar képviselő­ház osztályainak többsége, a küldöttségi compromissumot elfogadásra ajánlják , addig Skene úr hat tárcával, a centralis­­mus hét svábjaként — mint egy bécsi levél mondja — ellene nyilatkozik, s kü­lönösen az államadósságokra vonatkozó egyezmény miatt iszony­­ató Cassandra­­kiáltásokban tör ki, melyeknek viszhangja harmonice találkozik Ghiczy és Tisza képviselők panaszaival, kik a túlterhelést a magunk részén vélik láthatni. Midőn e két tüneményt egybevetjük, szem előtt tartva a mérlegelés könnyű de csalhatlan theóriáját, ez a dilemma áll előttünk: Skene és Ghiczy közt vagy csak az egyiknek van igaza, vagy egyik­nek sem. Arról, hogy mennyiben van igaza a magyar baloldal kitartó vezérének : épen most foly a szabályos, avatott erővita, melybe szükségtelen avatkoznánk. Foglal­kozzunk tehát a Lajthán túli bizottság je­lentéseivel, melyek kétségkívül még élén­­kebb küzdelemre fognak alkalmat adni az osztrák parlamentben, mint a­mely most folytattatik a mi országházunkban. A birodalmi tanács bizottmányának többsége mindenekelőtt azt találja, hogy a hozandó törvények, melyeknek­ elfoga­­dását a háznak ajánlja, „anyagi tekintet­ben nagy áldozatokkal terhelik a biroda­lom innenső felét“ (azaz Cí­lajthániát), de abban, hogy e törvények elfogadásával a Magyarországhoz való viszony tökélete­sen rendeztetik, s a módosított alkotmány életbe lépésének, minden alkotmányos közeg szabályszerű működésének, vala­mint a szigorúan alkotmányos ügykezelés­nek azontúl semmi sem fogja útját állani, abban fekszik e törvények magas fontos­ságú jelentése és a hozandó nagy áldoza­tok compensatiója. A quotát illetőleg azon hozzátétellel ajánlja a bizottsági többség az egyez­mény elfogadását, hogy az abban meg­állapított arány mindegyik fél adóképes­ségének lehetőleg megfelelőnek mondható. Az államadóssági járulék tekinteté­ben a birodalmi tanács küldöttsége ré­széről felhozott érvekre hivatkozik a bi­zottság, de midőn az egyezmény ezen részét is elfogadásra ajánlja : „kötelessé­gének érzi, kimondani, hogy ezen elfoga­dásból az innenső országok oly túlterhelése fog következni, hogy csak a leggyorsabb intézkedés által lehetene elkerülni a leg­­szomorúbb következményeket.­­ Mert­­ ■ egyezmény szerint Magyar­­ország évi járuléka 7­0 millió­val kevesebbet teend, mint azon esetben, ha az államadós­ság kamatai is az adóképesség aránya szerint osztatnának fel, mint az a quota megállapításánál történt. Ezenfelül az államkötvények beváltására és az amortisatióra Magyarország csak 1 millió forintot és 150.000 ezüst forintot fizet, pedig az egyezmény többi pontjai­nál szem előtt tartott arány szerint ebből 3­0 millió esnék a magyar korona orszá­gaira.“ Ilyen és hasonló felsóhajtások közt ajánlja a bizottság többsége az egyezmé­nyek elfogadását. Másképen beszél Skene úr. Szerinte az ajánlott törvénynek egyet­lenegy, t. i. második paragraphusa, a kö­vetkező monstruositásokat hordja mé­­hében : 1. Az unificatio eszméjének kimondása által az innenső országok oly túlterhelte­tése, melynek nagyságáról, mint neki lát­szik, a birodalmi tanács még sejtelemmel sem bir. 2. Magyarország beavatkozási jogát az államadósság rendezésébe, holott ezen ál­lam az államadósság elismerését kereken megtagadta. 3. A magyar járulék levonása után fennmaradó államadóssági kamat teljes elvállalásának hallgatag elismerését. 4. Oly kötelezettségek elvállalását más állam (Magyarország) irányában (?), m­e­­lyeknek teljesítése a lehetlen­­ségek országába tartozik. „Magyarország­­— így folytatja — az önálló állam egyszerű hatalom­szavával határozta meg a maga évi járulékát, s ez eljárás nem egyéb, mint egyenes vissza­utasítása azon idényeknek, melyeket az állam hitelezői Magyarország, mint a volt államegység egyik része irányában for­málhattak.“ A­mi az államadósságok unificatióját il­leti, Skene­­r Spitzer bécsi professorral kiszámíttatta , hogy az ilyen operatió folytán 20 év múlva 1366 millióval fogna növekedni a Lajthán túli országok defi­citje , csakhogy e számítás alapjául ő most is oly kölcsönök megkötését veszi fel, me­lyek 57-nyi árfolyammal bocsáttatnának forgalomba. E számítás után Skene úr egy gyön­géd fordulattal áttér a deficit megszünte­tésének másik eszközére, az adó­fel­emelésre, s miután kimutatta, hogy a Lajthán túl minden fejre 16 ft 93 kr, Magyarországnak minden lakosára pedig 8 ft 20 kr évi adó esik , innen deducálja, hogy az adót a Lajthán túl épen nem le­het felemelni, a hozzá­teszi, hogy,,az egy­séges állam erőteljes kifejlődés által ta­lán ura lehetett volna a kedvezőtlen hely­zetnek , de a dualismus nem képes erre, legkevésbé pedig Gislajihánia egyedül.“­­ a­mi magyarra fordítva annyit tesz, hogy a centralisatió útján meg lehetett volna kísérteni Magyarország lakosai­nak adóját megkétszerezni , míg most csak a magunk rovására csinálhatunk adósságokat, s csak a magunk adóját szállíthatjuk fel. Skene úr végül a következő conclusiót húzza ki előzményeiből : „Magyarország visszautasítja az állam­adósság terhének oly részét, mely a 30%-os quota-aránynak megfelelne. Ezen visszautasítás, valamint azon előnyök ál­tal, melyeket Magyarország a közös ter­hek, nyugdíjak, központi igazgatás és vám felosztásánál biztosított , megkísértetett az, hogy az egész állandó deficit a biro­dalom innenső felére gördíttessék. A­z államegység romjaiból Magyar­­ország megkímélt adóképesség­gel és szűzies hitellel szálljon elő,­­ a birodalmi tanácsban képviselt országok pedig t­b­l-­terheltetéss­el és fizetés­képte­lenséggel.“ Az egyezkedési pártnak állása túl a Lajthán, a­mint látjuk, egészen megfelel azon állásnak, melyet itt a mi pártunk foglal. Érzi az elvállalt terhek súlyát, de mind­a mellett előnyösnek vallja az egyez­kedést. A balközép a „centralismus hét svábjával“ áll egy vonalon.­­ Végre még a bécsi képviseletet is bele­­ keveri, s rémít bennünket a central par­lamenttel. úgy hiszem, azt akarja mon­dani, hogy ha most kisegítjük Ausztriát zavarából, s 10 év múlva, ha a szerződés­nek vége, megerősödik, halomra dönti a mostani kiegyezést, s diktálni fog, hogy „Be veletek a tágabb reicherab­bs.“ Csak az a baj, hogy arra minket meg Ausztria segít ki a zavarból, addig mindig mi 30°­0-et fizetünk, Ausztria pedig 70-et, s minden bizonynyal inkább azon hely­zetben leszünk akkor, hogy azt mondhas­suk „eb megy,“ mint voltunk 1861-ben­, midőn a „12 évi szenvedés“ alatt nem igen tudtuk, mennyi quotát vettek meg rajtunk. Hanem az egész nem kedélyeskedésen, sem animositáson nem fordul meg, csak egy jó kis adag sensibilitáson. Midőn Andrássy Gyula gr. azt mondta, hogy Ghiczy K. indítványából illegalitást is lehetne kimagyarázni, azt felelte Tisza Kálmán, hogy e czélzásra nem jajdul fel, mert ezt az teszi, a ki találva érzi magát. Ugyan kérdezze meg őt Jókai Mór, várjon a Bethlen gróf által a népszerűség­­vadászatról czélzás nélkül ejtett szavakra azért jajdult-e fel, mert szintén nem érezte magát találva? Jókai így végzi czikkét: „Tiz esztendő múlva?--------Ki nevet itt?“ Kicsoda? Az egész világon kívül még Csernátony, hanem ő is csak szeretve tisz­telt principálisa apróságain. y. y. —x „Carmina miserabilia.“ (Szerző és szerzi Jókai Mór.) A ragály csak oly ragadós, mint az ásí­tás. Az első Csernátonyról ragadt Jókaira, a második Csernátony olvasó közönségé­ről ragadoz Jókaiéra. T. i. változatosság kedvéért a „Hon“ apróságait néhány nap óta Csernátony helyett Jókai aprítja. Tegnapelőtt az „fáj“-t neki, hogy a többség humorizál és kedélyeskedik a quota száraz kérdésénél, hanem elfeled­te megnézni, hogy Tisza Kálmán első beszédében épen annyi a „derültség,“ mint a többi — jobb és baloldalt össze­véve — valamennyiében. A­mit ő maga Jókai nevezett Tisza schlagereinek, azt számon sem kérjük tőle. Vádolja a kedélyesség mellett animo­­sitással a több­séget. Uramfia! Egyetlen vihart láttunk a hé­ten, a­miatt is Tisza mentegette magát. Tiz-tiz sorokban próbálgatja illustrálni a többség egyik-másik érvét. Igaz, hogy az illustratió nem czáfolat , de van neki visszája, s tessék Jókainak megnézni so­rainak e visszáját s rémülve fogja látni, hogy a minek színén illustrálta a jobb ol­dalt, annak hátsó felén carriquei­ozta sa­ját pártját. Cseh protectio. Az a sanyarú korszak, melyet némi jog­gal „A csehek Magyarországban“ czim alatt lehetne dicsőíteni, önkénytelenül jut eszünkbe, midőn a „Politikáét „Die Sla­­ven in Ungarn“ czimű czikkében feljaj­­dulni halljuk szlávjaink sorsa miatt, mi­dőn egy második Hero gyanánt oda áll a Lajtha túlsó partjára, és siratja a ma­gyarországi Leandert, mondván, hogy „őt magyarországi tót fajrokom­­inak viszo­nyai nagyon nagyon érdeklik, sőt közel­ről illetik!“ Nagyon bölcsen teszi a „Politik,“ hogy siralmait­­ németül zengi el. Az említett időszakból ugyanis, midőn a cseh testvérek közül sokan a magyar­­országi szlávokkal hivatalos érintkezésbe jöttek, jól emlékezünk, miként a tót köz­ségekben azzal akarták megmutatni test­véri hajlamukat, hogy az adóhivatalokra, a birói helyiségekre s az utczák szegle­teire cseh feliratokat rakogattak, sőt a hivatalos iratokat is csehül adták ki a tót feleknek. Ámde a becsületes magyar tó­tok, kiknek nemzetiségi igényeik akkor sem, most sem mentek túl saját nyel­vük műveltetésén, kijelentett­e, hogy ezt az új nyelvet nem értik, s kérik, hagy­janak fel annak használatával. A fajro­konság e szerint: „ist nicht weit her.“ De ha már oly nagyon érzékeny a „Politik“ keble a fajrokonság ügyében, ugyan, kérdjük : miért nem tanúsítja e szép sympathiákat azok iránt, kiknek vég­telen szenvedései már az egész műveit Európa rokonszenvét bírják, kik a rokon­ság lépcsőjén bizonyára közelebb állnak a csehekhez, s kik mellett nemcsak a nemzetiség, de az államiság szent joga is évtizedek óta hiába tanúskodik ? — értjük a lengyeleket. — Mi szép tárgya volna ez a fajrokonsági sympathiának, melyben a csehek műveltségre törő népe az angollal, francziával, magyarral, némettel, olasz­­szal, szóval: minden műveit nemzettel egy sorban állana, s­em volna kitéve azon rut gyanúnak, hogy Európa egyet­len rabtartójának, az orosz absolu­­tismusnak szégyenteljes szolgálatában áll! Ha a lengyelek szenvedéseiről zengené a „Politik“ szomorú regéit, valóban a költői szépség érdekében még gyöngíte­nie, lepleznie kellene a rikító valót: mig most, midőn a magyarországi szlávok si­ralmait énekli, substratum hiányában a képzeletnek kelle megeresztenie fékét, s a 6000 palaczk moszkvai pezsgőd által hevített agyából költeni egyre a rémala­kokat. Valóban, elég lesz e rémkiáltásokat a „Politik“ból egyszerűen hasábjainkba át­venni, hogy azonnal semmivé halványul­­janak. .­­.y " „E (magyar) királyság nem magyar lakosainak helyzete — zengi a „Politik“ — igazán megközelíti a helóták álla­potát.“ Csak megközelíti. A szép mérséklet a „Politik“ részéről. „Nem magyarokat csak oly csekély számban bocsátanak be a képviselőházba hogy beszélni sem érdemes róla.“ No, ha ez így van, akkor csakugyan nem lehet oka más, mint a képviselőház nagyszakállú portása; a választótörvény­ben legalább nem tudunk czikket, mely a választás akár activ, akár passiv képessé­gét a,nem magyar ajkú polgárok bizonyos számára szorítaná. A­mi pedig a választó­törvény szellemét és alapirányát illeti, higgye meg a „Politik,“ hogy ha valóban elnyomás lett volna szándéka a nemzet­nek, találhatott volna a most divó census­nál valamivel magasabbat­ is, melynek alapján a nemzetiségek befolyása a tör­vényhozásra kisebbre lett volna szorítha­tó, míg a jelen census minden érdeknek kellő képviseltetést és befolyást biztosít.­­ „Minden kormányhivatalt és méltósá­got egyedül magyarok foglalnak.“ Ez egyszerűen nem igaz. A többi pedig, a­mit mond, általános siralom, poétái czifraság. Hiszszük, és szeretjük hinni, hogy a­mit szláv polgártársaink a nemzettől igényel­nek, sokkal fontosabb és komolyabb azoknál, miket fogadatlan ügyvédük ne­vükben felhoz. Nem magyar ajkú test­véreink kívánják és kivánhatják, hogy a magyar alkotmány és szabadság ke­retén belől, mely őket is, mint e haza minden polgárait az absolutismus ellen védelmezi, maradjon elég török saját nyelvök gyakorlatára, művelődésük ki­fejtésére.­­ Ezek iránt megnyugtatja őket a nemzet ismételt ünnepélyes ígé­rete, meg a képviselőház bizottsága ál­tal elkészített javaslat, meg végre a ma­gyar sajtó, mint a közvélemény fontos tényezőjének egyhangúlag tapinta­tos nyilatkozása, melyben csak az idiosyn­­cratia fedezhetné fel azt a frivolitást, me­lyet a „Politik“ emleget. Jobban ismerjük mi szlávjaink igényeit, s bocsássa meg nekünk a „Politik,“ hogy a nem-magyar ajkú magyar polgárok óhajait inkább sa­ját szájukból akarjuk megtudni, mert fé­lünk, hogy a­kik a „Politik“ és „Zukunft“ hasábjaiban felszólalnak, azok csak olyan Zukunft politikusok, kik szintoly kevéssé értik a mi becsületes tótjaink kívánságait, mint ezek annak idején a cseh feliratokat. S végre is nemcsak a nyelvben rejlik az elválasztó vonal a „Politik“ szlávjai és a mieink között, mélyebben kell azt keresnünk. A mi tótjaink századokig éltek a ma­gyar alkotmány pajzsa alatt, működtek a megyei önkormányzat terén, bírják a po­litikai nemzet függetlenségének minden­kor érvényesített büszke öntudatát. Midőn pedig ezek felé kezéig a „Politik“ isme­retes rokonszenveivel, nekik bizonyosan eszükbe jut a német közmondás: „Sage mir, mit wem du umgehst, und ich sage dir, wer du bist!“ A „Politik“ társai és szövetségesei pedig a feudalismus, a con­­cordatum, az absolutismus, mind a három olyan, a­mi legalább a magyarországi szlávok előtt ez ideig nem nagyon kedves dolog. Tanácsoljuk tehát a „Politikának, hogy maradjon a maga határai közt; ta­­nácsoljuk nem a magunk, hanem az ő sa­ját érdekében. Gondolja meg csak a helyzetet, a­melybe jut, midőn ő, ki mindig a históriai ál­lam jog bástyái közt áll, most a nemzetiségi eszme me­zején folytat guerila- harczot. Állam­­jogi egyéniség — nemzetiségi össze­tartozás: két ellenkező eszme, mely egy­mást semmisíti meg, mint tűz és víz. Tanácsoljuk a „Politikának, hogy válasz­­sza az egyiket, s ne kapkodjon egyszerre mindkettő után. Mit mondana a „Politik,“ ha addig, míg ő a faj rokoni eszmék alap­ján minálunk keres magának dolgot, a nagy német nemzetiség, mely a cseh ki­rályság nagyobb részét elfoglalva tartja, ugyanez alapon megsemmisítené a cseh nemzet „államjogi individualitását?“ Maradjon tehát otthon a „Politik,“ mi majd csak eligazodunk valahogy­—x. f vÓ£ — a középkornak jó is lehetett. Mai napság azonban, midőn az emberek a középkori gondol­kozástól szabadulni készülnek, azt akarják, hogy más szellemben kormányoztassanak. E két törvény egymás mellett meg nem férhet, mert legbensőbb természetében el­lentétes. Az emberek érzik ezt, s egész határo­zottsággal mondják, ezen anomáliának véget kell vetni.“ E szavak, a­mily igazak is, még­sem bírnának oly nagy fontossággal, hogy különösen hirdes­sük. Fontosságot s igen nagy jelentőséget nyer­tek az által, hogy a bécsi kormány hivatalos lap­jának esti kiadása, a „ W­i­e­n­e­r Abend­post“ e szavakat reproducálván, magáévá teszi, s ebből következtetni le­het azon állásra, melyet a bécsi kormány a con­­cordatum kérdésében elfoglalt. Crivellire, mint ismét újabban írják, nem fog­ják a concordatum kérdésit bízni, s mert legújab­ban azon nézet merült fel, nem volna-e jobb ez ügyben külön követet küldeni Rómába. Az „Idők Tanúja,a­ki egy ellenünk folytatott polémiában kinyilatkoztatta, hogy maga sem bolygatja a concordatumot (hihetőleg az „L­­*.“t sem igeq bolyga t* a concordatum), kárörvend­ ve terjeszti érdemes elvtársa, a „Volksfreund“ nyomán, hogy „mikép jönnek létre a concorda­­tum-ellenes petitiók.“ Olvasóink bőven értesültek arról, hogy miként jönnek létre a concordatum melletti petitiók, mi­ként figuráinak az asszonyok férfiakul a con­cordatum érdekében stb., nem szükség, hogy ezeket újra felmelegítsük, csak figyel , sietni akarjuk a közönséget arra, hogy az „I. T.“ ments Isten, hogy bolygassa a concordatum kér­dését. Az uj „Presserek a Kárpátok alján kelt le­vele főpapjainkat leczkézteti meg. Vádolja őket, hogy a fa miatt nem látják az erdőt, a Róma szo­rultsága miatt megfeledkeznek e rájuk bízott megyékről. Elsorolja levelező, hogy a szláv vi­dékeken számos plébános terjeszti az orosz sym­­patinákat, mintha csak püspöke Moszkvából vagy Szent-Pétervárból küldené neki pásztorleveleit. Bécsi dolgok. A „Horning Herald“-nak Bécsböl a concorda­­ tumra néz­ve a következőket írják : „A merész mód, melyen az osztrák lakosság a concordatum ellen tiltakozik, tökéletesen jogosuit. Hisz nem teremtett-e az országban az államhatalom mel­lett egy másik, független, az elsőtől határozottan eltérő, s következményeiben káros hatalmat? Ez tiltja, a­mit a másik megenged; bűnösnek ítéli azt, a­mit a másik jónak és üdvösnek mond. A concordatum barátainak zászlója a canon-jog, azon törvény, mely — a középkorban teremtett Országgyűlési tudósítás. A képviselőhöz dec. 6 -án tartott ülése. Elnök: Szentiványi Károly ; jegy­­ző: Horváth Lajos ; a szólni kívánókat jegyzik: Radich Ákos és Csengery Antal. A tegnapi ülés jegyzőkönyve hitelesít­tetvén, elnök az időközben érkezett iro­mányokat mutatja be.­­ A napirend első pontját igazolási tárgy képezvén, Lázár Dénes előadó olvassa az állandó igazolási bizottmány jelentését, melynek alapján és értelmében Freisei­­sen Gyula Beregh megye Munkács, és ifj. Sz. Zichy József Pozsony megye Szempcz kerületek képviselői a végleg igazolt képviselők közé vetettek be. Perczel Mór, T. ház ! Én és képviselő baj­nok társaim, kik f. hó 3 án interpellációt intéz­tünk a miniszterelnök úrhoz, úgy is, mint honvé­delmi miniszterhez, a honvédelmi rendszer átala­kítása és megállapítása tekintetéből kötelessé­günknek tartjuk, nyilatkozni a válaszra nézve, melyet miniszterelnök úr f. hó , én ezen inter­­pellációnkra nézve adni méltóztatott. Bár nem érezhetjük magunkat teljesen kielé­gítve miniszter úr válasza által, s így fenntart­juk magunknak a szabadságot, ezen fontos ügy­­­­nek illő alkalommal és a körülmények szerinti további előmozdítására, mégis tekintetbe véve és­­ méltányolva a honvédelmi rendszer átalakításá­nak és megállapításának fényes természetét,­­ valamint az azzal j­áró nehézségeket, nem tartóz­kodunk kijelenteni, hogy megnyugtatást merí­tettünk miniszterelnök úr azon határozott igén­­­­yéből, mely szerint még ezen ülésszak alatt tör-­­­vényjavaslatot terjesztene az országgyűlés elé. (Helyeslés.) M­a­k­r­a­y László képv. kijelenti,hogy honvéd képviselőtársainak ezen vélemé­nyéhez ő is hozzájárul. / Dobrá­n­s­z­k­y Adolf az orosz nemze­tiségbeliektől felkéretve, ezekne egy kér­vényét nyújtja be, kéri a Szót annak pártolására. A nemzetiségi bizottmányhoz tétetik át. / Lónyay Menyhért pénzügym­iniszter. T. ház! Azon határidő, a med­g az adók meg van­nak szavazva, nemsokára­ jár, lejár pedig ezen év végével, de egyébirán is úgy az egyenes, mint a közvetett adók.* behozandó újabb in­tézkedések és a pénz-feelyzernek minden tekin­­tetbeni fontolóra véte* , a törvényhozás elé Ho­zatala megkívánják hogy minél előbb méltóztas­­sanak az iránt inté®edni, hogy az általam a múlt napokban 15 tagból álló pénzügyi bizottság meg­választása iránt beadott indítvány, miután az már kinyomatod­­ás a t. ház tagjai közt kiosz­tatott, minél előbb napirendre tűzessék. (Fel­kiáltások : hónap.) Ezen kvánatot a ház teljesen indokolt­nak tiltván, a pénzügyi bizottság alakí­tás­ár­ól szóló indítvány tárgyalását a hol­napi más napirendjébe vétetni határra. Lzsivay Menyhért. A ház­szabályok 29 ik stausza értelmében felkérem a t. házat, hogy ez­ államadósságokról előterjesztett törvényja­­­slat tárgyalás alá vétele előtt zárt ülést mél­­óztassanak elrendelni.

Next