Pesti Napló, 1868. január (19. évfolyam, 5307–5330. szám)
1868-01-15 / 5316. szám
11-5316 19. évf folyam. Szerda, január 15.1868. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. e lap szellemi raszát illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7 szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők.PESTI MPLC Előfizetési feltételek: Vidékre, postán vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . , 10 frt 50 kr. e. é. Évnegyedre . 6 frt 25 kr. e. é. Hirdetmények díjai 7 halához petitsor egyszeri hirto térnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 80 njkr. Nyilt tér: 6 halából pitit sor 25 nj kr. 19lóflseféri felhívás a PESTI NAPLÓ -ik évi folyamára. E föfismetési élx : Január—júniusi félévre...................... 10 frt 50 kr. Január—martiusi évnegyedre ... 5 írt 25 kr. Pest, december 7-én 1867. A CF.tfíINAPLÓ kiadó hivatala Pest , jan. 14. 1868. E lapok f. hó 11 diki számában megjelent bécsi levél, hiteles forrásból merített vázlatát adja a magyar osztrák államszövetségi küilügyminiszter politikája kiindulási főbb pontjainak, s némileg a külügyi helyzetnek. E levél, amennyiben a külügyér nézetét tolmácsolja, megelégedéssel mondjuk ki, hű tükre azon politikának, melyet Magyarország kezdeményezése inaugurált oly szövetség számára, melynek lételeme : szabad nemzet szabad nemzettel egyesülve a szabadság alapján, biztosítására a szabadságnak és békének. Jól esik önérzetünknek, hogy 1867-iki törvényhozásunk vívmányára a külügyek terén isreá mutathatunk, azon nemes és emelkedett bensőségű nyilatkozatban, melyet külügyminiszterünk a szabadság és béke érdekében nyilvánít, melyre alkotmányunknak egyedül azon hatalma képesíthette, melynek erejénél e magyar osztrák államszövetség politikája ezentúl nem lehet más, mint e szövetség népeinek közérzülete ; mely, mint ez első példa is mutatja, sohasem fog ellenmondásba jönni a két állam szövetségében, míg közös kincsüket, a szabadságot, mindketten megőrzik. Azon felfogás, melyet a bécsi levél a külügyminiszter politikai iránya felől a külhelyzetie?t illetítségi nyelven:*, kelt, nyilt és határozott; méltó egy alkotmányos államférfiúhoz, kit egy oldalról a felelősség súlya terhel, más oldalról épen a felelősségtől várja állása nehézségeinek könnyitését, s ebből meríti azon erőt és bátorságot, melylyel czéljai keresztülvitelének akadályaival önbizalomul szembe száll, vagy azokat óvatos biztossággal kikerüli. Nem titkolja előttünk, amit úgy is mindnyájan érezünk, hogy a porosz és orosz kormányok ajkainál azon örömcseppek, melyek a magyar-osztrák államszövetség szabadságkelyhébe hullanak, ürömcseppekké válnak, amennyiben hódítási vágyakat táplálnak, miután a szabadság és hódítás soha sem lehetnek szövetségesek. Nem leplezi, hogy a porosz-orosz szövetség, fele a hódítási háború lehetősége a légben van, és földre szállásukat egyedül a német nép szabadelvűsége s Európa közös érdekei akadályozhatják. Ami a Francziaország iránti barátságot illeti, elismerjük azt olyannak, melyet a pillanat helyzete teremtett; e két államot saját érdekeik súlya önkényt közelítvén egymáshoz. Felteszszük azonban külügyérünk józan tapintatáról, hogy ismerve a magyar-osztrák államszövetség népeinek közérzületét és érdekeit, a Francziaország iránti barátság nem fogja átlépni azon vonalat, amelyen túl ürügy szolgáltathatnék Poroszországnak, hogy elaltatva a német szabadelvűséget, megköthesse Németország jólétére és szabadságára, valamint Európa békéjére nézve azon természetellenes mesallience-ot, a porosz-orosz szövetséget. Hogy e feltevésünk nem alaptalan, következtetjük a bécsi levelező ezen soraiból : „A béke fenntartása s minden lehető áron biztosítása képezheti egyedül azon vezérelvet, melyet a birodalom az európai concertben leendő szereplésénél szem előtt tartandó teendi ezt még ott is, hol a békés szándék tiszta őszintesége még mindig nem talál a megérdemelt méltánylatra és viszonos őszinteségre.“ Ily értelemben nincs kifogásunk ellene , ha Francziaországnak az európai egyensúly fenntartására — értve a porosz-orosz szövetség megakadályozását — célzó törekvéseit, külügyérünk diplomatiai közbenjárásával támogatja. Megerősít e feltevésünkben azon neutralitás is, melyet külügyminiszterünk, Olaszország belügyeit érdeklőleg, elvül kitűzött; ez megfelel helyzetünknek, s nyereménynek tartjuk azon szíves baráti viszonyt, mely e magatartás által mindinkább szilárdul a magyar-osztrák államszövetség és Olaszország között. Legyen az tartós e jelvény alatt : szabad nemzet szabad nemzettel! így értelmezve, elfogadjuk e programmot olyannak, mely a két parlament megbízottai és a külügyminiszter közt megteremtendi a belső kapcsot s az egészséges alkotmányos működés mozgató erejét , a bizalmat. Ideje, hogy a rosz politika által szenvedett annyi vereség után, a szabadság varázserejénél fogva, a történet igazolta azon közmondás: „Ausztria vereségei után lesz mindig erősebbé és hatalmasabbá,s az európai szabadság és béke érdekében beteljesedjék. Pest, január 14. í£X Azon tekintetnél fogva, melylyel e lapok kiérdemelt veterán bajtársának tartozunk, figyelembe veszszük a „Pester Lloyd“ f. hó 12-diki számának főczikkét. E czikk szellemdús írója érdes humorral taglalja a bécsi levelező által közölt külügyéri programmot, s míg elől oly „firkfanz“-nak tekinti e külügyi programotokat, melyek 24 óráig sem állhatnak meg, alább ugyancsak ágyút szegez e „firkfanz“-nak. Nem birván a „Pester Lloyd“ humorával, megengedi, ha komolyan váltunk , wlw vl £j J jjUlA O fj\J I». A politikai programmokat, legyenek azok külügyiek,vagy belügyiek,mi sem becsüljük többre egy kérész életénél, de csak addig, míg azok pusztán magánvélemények ; ha azonban a népek középületének, s e közérzületen alapuló érdekeiknek tolmácsai, azt tartjuk, mégis csak bírnak némi életrevalósággal, miként azt hazánkban Deák Ferencz, s Ausztriában épen Beust belügyi programmjaik igazolták. A bécsi levelező által közölt programmot mi olyannak ismerjük fel, mely a magyar-osztrák államszövetség népeinek közérzületén, s e közérzületen alapuló érdekeikben gyökeredzik, s jóstehetség nélkül is tartósabb életet merünk neki jósolni 24 óránál. Hogy miért törődik a bécsi levelező programútja Poroszországgal, ha ez a magyar-osztrák államszövetséggel nem törődik ? — azt hiszszük, elég világosan van kifejezve, legalább azoknak, kik látni akarnak, hogy ez azért történik, miszerint a porosz félhivatalos hírlapoknak, a német szabadelvűség félrevezetésére irányzott insinuatiói ellenében, a tényállást kimondja. Van-e valami érdem a programm azon részében, ami Olaszországra s a pápa helyzetéhezi viszonyokra vonatkozik ? talán leend alkalma tapasztalni czikkírónak, épen úgy, mint Ausztria népeinek, ha másban nem is, legalább a concordatum kérdése megoldásában. Azt hiszszük azonban, ha az „egyensúly“ szónak oly nagy ágyút nem szegez, melynek tériméje annak mivoltát szeme elől egészen eltakarja, talán észrevehette volna azt is, hogy mégsem oly gonosz értelme lehet annak, ha ezen egyensúly fenntartására táplált franczia barátság mellett, az olasz barátság megszilárdítására is némi súly fektettetik. Meddig fogja Napóleon Francziaország sorsát intézni, valamint mi, úgy hiszszük, a szellemdús czikkíró sem tudja; azt az egyet azonban tudni véljük, hogy bárki intézze is a franczia nemzet sorsát, magának a nemzetnek, valamint minden más nemzetnek,mindig lesznek bizonyos egyensúly fenntartására érdekei, mi nem más, mint egy neme az önvédelemnek, s erre nézve aligha rosz companista lesz a szabadság alapján létrejött magyar-osztrák államszövetség. Bocsásson meg érdemes bajtársunk, hogy hosszasabban foglalkoztunk vele, tulajdonítsa azt személye iránti elismerésünknek, ne pedig czikkének, amelyen igenis feltűnik, hogy csak azért írta, mert bokros foglalatosságai daczára, akadt egy üres pillanata, melyben érdes humorának kiöntésére semmi jobbat tenni nem tudott. Pest, január 14. A nemzetiségi kérdés tárgyában kiküldött bizottmány tagjai mai napon tanácskozmányra lettek összehiva. Azon kérdés képezte az eszmecsere tárgyát, vájjon megkezdje-e nevezett bizottság e hó 20-án, mint az e végre máris kitűzött határnapon tanácskozásait ? Az említett időhatár megtartását a kérdésnek közösen elismert égető voltán kívül még a képviselőház azon határozata is kívánni látszik, melyben kimondá az, hogy a bizottmány munkálatát még e hó végére elvárja. Másfelől azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni azon tényt, hogy említett határozat hozatala óta ugyancsak a képviselőház a delegációba választa be a nemzetiségi bizottság több tagját, köztük a bizottsági elnököt és jegyzőt, anélkül, hogy felmentette volna őket a nemzetiségi bizottmány munkálkodásában való részvételtől. Hasonlóan nem lehet figyelmen kívül hagyni azon tényt se, hogy a delegációk ülésezése alatt a kormány férfiai se vehetnének részt a nemzetiségi bizottság tárgyalásaiban. Ugyanazért abban történt a megállapodás, hogy a nemzetiségi bizottmány a delegációk működésének végeztével ugyan, de azonnal kezdje meg tanácskozásait, a minden mást úgyis megelőző budget-tárgyalások alatt folytatván azokat. A határnapról az illetők elnökileg értesítve lesznek Kerkápolyi Károly, bizottsági jegyző. Miről kellene leszoknunk? I. Először arról, hogy a kormányt született ellenségünknek tekintjük. Ha meggondolom, hogy a forradalomnak immár 20 éve lesz, sJ^Y^nfífiko/1 állásáról tiszta és öntudatos átnézettel bírt, akkor már 18—20 évesnek kellett lennie, úgy alig tévedek, ha azt állítom, hogy legtöbben közöttünk, már akik a sereg zömét képezzük, a híres magyar „gra v a mi n alis politikáról“ már nem annyira saját tapasztalásukból, mint hallomás és tanulmányaik nyomán beszélhetnek csak. Hozzá kell tervetnünk, hogy ama gravaminalis politikának már egy pár évtized óta, a tespedést nem tűrő és az ősi alkotmány „bástyái“ mögötti passiv ellentállással meg nem elégedő reform zászlóvivőiben, abban, amit régi táblabíráink gúnyosan „korszellem“-nek neveztek, egy új, veszedelmes ellensége, mit mondok? nem ellensége,de hatalmas, sőt ellenállhatlan versenytársa támadt. Széchenyi volt azután első, ki a nemzet figyelmét legalább is megosztá. Őrizzük, védjük jogainkat, a régieket addig, mig az újak meglesznek, szabadságainkat addig, mig kivívjuk a szabadságot, ám ne vegyük le éber szemünket évről évre feltornyosuló országos sérelmeink halmazáról sem, de minden időnket ez el ne vegye, összes honfikötelességünk ebben ne határozódjék: nekünk előre menni, nekünk más mivelt nemzetek után haladni, a cselekvés mezejére lépni, a mulasztottakat pótolni kell, stb. stb. S ezentúl a haladás jön a kor jelszava. Ezentúl már nemcsak a buzgó honfit, hanem a reform emberét, nemcsak a Corpus Juris „avas obscuritásai“-ban jártas és idézetekben kimeríthetetlen jogászt, hanem az európai műveltség színvonalára törekvő államférfiéit is kerestük jeleseink soraiban, s emeltük, ha felismertük, büszkén tiszteletünk magasabb polczaira. Hozzá kezdtünk szokni azon merész gondolathoz, hogy hátha koczka fordultával, mi lennénk hivatva a kormány gyeplőjét kezünkbe venni? Ujjainkon számítgattuk azon kitűnő embereinket, akik valamely alig reménylett válság esetében, akár kész miniszterek lehetnének ! A világ előre halad, feltartózhatlanul. Aki nagyobb szabísokban tekint végig a történelmen, be fogja látni, s nagy vigasztalást merkend azon tapasztalásból, hogy a kor eszméi rést törnek maguknak, s hogy még azok is szolgálnak, néha öntudatlanul, a haladás ügyének, akik azt minden kitelhető erejökből gátolni, vagy legalább lassítani igyekeznek. Hogy egy nevezetes példát idézzek : I. Jakab Angliában mélyen meg volt győződve arról, hogy egy királynak Istentől nyert és elidegeníthetetlen joga van arra, hogy népe felett absolut hatalommal uralkodjék, s hogy a nemzet minden joga csak a királyi kegyelem kifolyása stb. Szerencsére I. Jakabnak soha sem volt pénze, s igy minduntalan rászorult az angol parliamentre, minek következtében a tudós fejedelemnek saját hatalma korlátlanságáróli tana örökké csak theoria maradt, in praxi pedig, e hosszú és békés uralkodás alatt nyertek a szabadabb nézetek és a népjog eredeti forrásairóli meggyőződések legnagyobb tért és kifejlődést. Nálunk az Apponyi-kormány volt első, mely az udvar bizalmát nem elégetve, a nemzet zömére, a közvéleményre hivatkozott. Nem a mi feladatunk: palctát törni vagy ítéletet mondani ama törekvések felett, melyekkel az akkor keletkezett ifjabb conservatív párt előbb a megyékben, majd az országgyűlésen többségre vergődni igyekezett. Csak azon nagy horderejű tényt, mely immár a történetírásé, kell tudomásul vennünk, hogy a többséggel kormányzás elve, mintegy akaratlanul elismertetett, s az ellenzék — mint tudjuk — nem késett a hatalmat szavánál fogni, hogy a harcrot,melyre felhív, férfiasan megállandja, s ha többséget nem nyer, helyét a nyertes félnek átadandja. Másik nevezetes momentuma az akkori fejleményeknek, melyet fel kell jegyeznünk, az volt, hogy a conservativ párt azon része, melynek a sikerre némi chancea lehetett, az elavult eszmékhez mereven ragaszkodó kis törzscsapatot a maga zugában hagyva, a haladás, a szabadelvűség kívánalmaival nyilván alkura lépett: haladó pártnak nevezte magát, csakhogy megkülönböztetésül azoktól, a kiket szerfelett előre rohanóknak hitt: „fontolva halartó“nak őseknek, ‘mélyek iránt’ a kétnagy párt elvileg alig, hanem csak az egymásutánra, vagyis, mint Széchenyi jelzé, a modorra nézve tért el egymástól. Mindenik fél mögött egy veszélyes tartalékhad csoportosult: itt a forradalmi, amott a reactionális szenvedélyek, így folyt a harcz javában, a pártküzdelem minden fegyvereivel; mi lett volna a vége? — az most már a conjecturális politika és biztos alap nélkül szűkölködő ítészet körébe tartozik. Előre neki látott események lepték meg és szárnyalták túl mind a két küzdő felet, — és az idő mindent nivellírozott! A forradalom után visszaestünk a passiv ellentállás szomorú,kénytelen szerepébe. Yae vietis !. . . Nem vártunk semmi jót fölülről, s ami kis jó jött volna is, azt mélyen indokolt bizalmatlansággal fogadtuk. Természetelleni állapot volt az ; elég soká tartott , örökké nem tarthatott. Kibontakoztunk végre. S ha csak nagyjából is ! ? Én ugyan azt mondom, hogy — nagyban! Azt mondom, hogy jövendő sorsunk most már kezünkbe van letéve. Jól indulnánk-e, ha ismét a szélsőségekre erőltetnők a dolgot ? Ha nemzeti kormányunkat, mely, hála Istennek, hogy van ; — egyik zavarból a másikba döntenék, ha ellene minden áron, minden kérdésben, minden lépten-nyomon opponálnánk ? Ha magunkkal előbb számot nem vetnénk, hogy ezt megbuktatván, azonnal mást, jobbat állíthatunk helyébe ? Ha készek vagyunk rég elvetett, általunk annak idején határozottan kárhoztatott eszmékkel és irányzatokkal is frigyre lépni, csakhogy a kormánynak bajt, boszúságot szerezhessünk ? Az ellenzék oly szükséges, mint az éltető levegő , de a szél és irány nélküli örökös ellenzékeskedés a szüntelen süvöltő szélhez hasonlít, mely se napfényt, se esőt nem enged érvényre jutni, s ha véletlenül nyilt tengeren ér egy hajót, azt szépen fel is borítja. A hasonlat életbe vág. Egy ily tengeren lebegő hajó lehet p. o. egy előnyös kölcsön, egy gyümölcsöző beruházás, egy szerencsés pénzügyi műtétei stb. stb. A kormányt mindnyájunk édes papájának vagy gyámjának képzelni, s lemondva minden önálló tevékenységről, minden bajaink orvoslását, minden óhajunk valósítását egyedül tőle várni, szintoly nagy hiba volna, mint a borára-derűre való opponálás és makacs megtagadása minden közreműködésnek. Hisz a kormány, az ma már mi magunk vagyunk ; azt discreditálva, s lehetetlenné téve, magunk alatt vágjuk a fát. Ismétlem, legyünk függetlenek, legyünk önállók , de ne tekintsük már ezentúl a kormányt, melyet magunk alkottunk, született ellenségünknek. * Z. A. Ellenzéki lapok szemléje. (s) A „Gazeta Transilvaniei“ írja : „A magyar nyelv felsőbbsége a törvény által csakis az országgyűlés termein belöl, sőt ott is csak azon feltétel alatt fog biztosíttathatni, hahogy felsőbb miveltsége által bebizonyitandja, miszerint a tudományok és eszmék közvetítésére legalkalmasabb eszköz. Hogyha tehát Zemplén megye, mely a haza nem magyar nyelveit csakis a magánélet köreire szoríttatni akarná, a magyar nyelv felsőbbségére törekszik, törekedjék egyszersmind ugyanezt szellemileg is legkiválóbbá tenni, s akkor nem fog e tekintetben kényszerítő eszközökre szorulni.“ A varsói, lengyel nyelven megjelenő orosz hivatalos lap azt állítja rólunk, magyarokról, hogy Ausztriában a központi hatalmat magukhoz ragadni iparkodni fogunk. Az ifjú cseh „Narodni Listy“-ben olvashatni: „A Lajthán inneni és közös minisztérium egyfelől, s a magyar minisztérium közt másfelől annyi egyenetlenség keletkezett már, miszerint a tusának nyilván is ki kellene törnie, ha csak mindenben nem engednek a magyarnak, így a magyarok a delegátiók elnapolását követelték, s hogy a magyar delegatió csakis magyarul levelezzen a némettel, beleegyeztek. — Becke a magyarok kívánságára lemondott minden beavatkozásról az államadósságba, s a birodalmi tanácsnak nem lesz szabad a delegatiók ülésezési ideje alatt egybejönni, nehogy amazokra nyomást gyakoroljon; szintúgy a birodalmi költségvetés tekintetében is a magyarok minden követeléseinekeleget tettek, — a németek miniszteri czimeik s a slavophobismus miatt, hogy észre se veszik, miszerint legfontosabb érdekeiket feláldozzák, sőt azt képzelik, hogy ők határoznak, mig valóságban egyesegyedül Andrássy gr. határoz mindenben.“— (A cseh urak tehát azzal izgatnak, hogy Bécsben a magyarnak kedveskednek. Szélső balunk orgánumai pedig épen ezen cseh urakkal fraternizálnak!) Az újvidéki „Napredák,“ mely a minap a magyar nemzetet a nemzetiségek közös ellenségének mondotta, következőleg jelenti a baloldal erősbödését s a Deák-párt gyengülését, és — örül neki. „Ha a legújabb híreknek hitelt adhatunk, Horvátországnak és a többi magyarországi nemzetiségeknek szép karácsonyi ajándékot készülnek adni. — Az hallatszik, hogy Eötvös b. elnöklete alatt titkos (hát mikor van nyilvános ?) minisztertanács tartatott, melyben Horvátországnak és a többi nemzetiségeknek kielégitése, politikai létek biztositása által elhatároztatott. Ha e hit való, akkor a bécs-pesti dualismus igen rosz lábon áll. A baloldal egyre erősbödik. Az országban világosan látható többséggel bír, s az új választások be fogják bizonyítani, miszerint a nemzet felébredt azon álmából, melyben őt a 67-ki alkotmány ringatá. De magában a parlamentben is egyre kisebbedik a Deák párt lelkesültsége. A Deák-clubban komoly szavak változtak a napokban. Deák azzal fenyegetőzött, hogy ha pártja komolyabban nem védi elveit, a kormányt magára hagyja. (Ki érti ezt a zűrzavart?) Mi következnék ebből, könnyű eltalálni, mivel Eötvös K. meg a fentebbi nyilatkozatra kijelenté, hogy leköszön. (Megjegyzendő, hogy mindebből egy szó sem igaz. Szerk.) A lembergi kis orosz „Szlovo“ sajnálja a horvát-magyar unió létrejöttét, s közelnek véli az időt, midőn az orosz, ki minden európai kérdés kulcsát kezében tartja, a kérdések végmegoltását napirendre kitűzi. A bécsi „Novi Pozor“ azt a tréfát csinálja magának, hogy a horvát tartománygyűlésről azt írja, miszerint azt „a nemzeti alkotmányos“ párt nyitá meg. A többséget, az unionistákat ignorálja. Megjegyzendő, hogy az unióellenes, russophil párt kizárólag magát nevezi „szabadelvűnek,és nemzetinek, mint a mi ultránk. Bécsi dolgok. A cislajbhanus minisztérium első intézkedését a napokban várják. Hír szerint a következő há-